Káb-2/2009.
(Káb-22/2006-2010.)
Jegyzőkönyv*
az Országgyűlés Kábítószerügyi eseti bizottságának
2009. március 25-én, szerdán, 12.00 órakor
a Képviselői Irodaház 512. számú tanácstermében
megtartott üléséről
Tartalomjegyzék
Helyettesítési megbízást adott *
A hazai drogprevenciós programok működési tapasztalatai és fejlesztési lehetőségei *
Portörő Péter (Szociális és Munkaügyi Minisztérium) *
Dr. Felvinczi Katalin (Nemzeti Drogmegelőzési Intézet) *
A szenvedélybetegségek helyzete Magyarországon *
Dr. Sólyom Olimpia (Egészségügyi Minisztérium) *
Dr. Vandlik Erika (Országos Addiktológiai Centrum) *
Fekécs Imre (Alkoholizmus Elleni Megyei Egyesületek és Klubok Országos Szövetsége) *
Konzultáció drogfogyasztókkal *
1. A hazai drogprevenciós programok működési tapasztalatai és fejlesztési lehetőségei
2. A szenvedélybetegségek helyzete Magyarországon
3. Konzultáció drogfogyasztókkal
4. Egyebek
Elnököl: Winkfein Csaba (MSZP), a bizottság elnöke, valamint
Dr. Spiák Ibolya (Fidesz), a bizottság alelnöke
Halmai Gáborné (MSZP)
Dr. Tóth István (MSZP)
Móring József Attila (KDNP)
Helyettesítési megbízást adott
Gusztos Péter (SZDSZ) Winkfein Csabának (MSZP)
Dr. Cser-Palkovics András (Fidesz) dr. Spiák Ibolyának (Fidesz)
Portörő Péter igazgató (Szociális és Munkaügyi Minisztérium)
Dr. Felvinczi Katalin igazgató (Nemzeti Drogmegelőzési Intézet)
Dr. Sólyom Olimpia szakértő (Egészségügyi Minisztérium)
Müller Éva főtanácsos (Egészségügyi Minisztérium)
Dr. Vandlik Erika megbízott vezető (Országos Addiktológiai Centrum)
Dr. Koós Tamás szakértő (Országos Addiktológiai Centrum)
Fekécs Imre főtitkár (Alkoholizmus Elleni Megyei Egyesületek és Klubok Országos Szövetsége)
Szénási Csaba István (Ráckeresztúri Drogterápiás Otthon)
Bus András László (Ráckeresztúri Drogterápiás Otthon)
Dr. Grezsa Ferenc (Ráckeresztúri Drogterápiás Otthon)
Victor István (Ráckeresztúri Drogterápiás Otthon)
Pettkó András országgyűlési képviselő (független)
Dr. Rácz József szakértő (MSZP)
Szabadka Péter szakértő (KDNP)
Szomor Katalin szakértő (MDF)
Dr. Funk Sándor főorvos (Nyírő Gyula Kórház)
Gyarmati Norbert elnök (Alkoholizmus Elleni Megyei Egyesületek és Klubok Országos Szövetsége)
(Az ülés kezdetének időpontja: 12 óra 5 perc)
Elnöki bevezető
WINKFEIN CSABA (MSZP), a bizottság elnöke, a továbbiakban ELNÖK: Nagy tisztelettel köszöntök mindenkit a mai bizottsági ülésen. Javaslom, hogy kezdjük meg a mai munkát.
Mielőtt a napirendeket ismertetném, jelzem, hogy a bizottságunk határozatképes. A helyettesítés rendje a következő: Winkfein Csaba helyettesíti Gusztos Pétert, Spiák Ibolya alelnök asszony dr. Cser-Palkovics Andrást; a jelen lévő képviselő hölgyeket és urakat nagy tisztelettel köszöntöm. Köszöntöm a szakértőket és minden kedves meghívottunkat.
A mai napirendi pontokat ismertetem a kiküldöttek szerint: először szólunk a hazai drogprevenciós programok működési tapasztalatairól és fejlesztési lehetőségeiről; majd a szenvedélybetegségek helyzetéről Magyarországon; konzultációt folytatunk drogfogyasztókkal; végül pedig az "egyebek" napirendi pontot tárgyaljuk meg. Kérdezem a bizottság tagjait, elfogadják-e ezt a napirendi javaslatot. Aki igen, kérem, jelezze. (Szavazás.) Köszönöm szépen, egyhangúlag elfogadtuk.
A hazai drogprevenciós programok működési tapasztalatai és fejlesztési lehetőségei
Megkezdjük az 1. napirendi pontunk megtárgyalását. Nagy tisztelettel köszöntöm Portörő Péter igazgató urat a Szociális és Munkaügyi Minisztérium részéről és dr. Felvinczi Katalin igazgató asszonyt a Nemzeti Drogmegelőzési Intézet részéről. Köszönöm szépen, hogy az előterjesztést időben megkaphatták képviselőtársaim és jómagam, így át tudtuk tanulmányozni.
Kérem, ha van rövid kiegészítésük, azt most tegyék meg, utána pedig kérdésekre lesz majd lehetőség.
Portörő Péter, tessék, öné a szó.
Portörő Péter (Szociális és Munkaügyi Minisztérium)
PORTÖRŐ PÉTER (Szociális és Munkaügyi Minisztérium): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Bizottság! A kábítószer-prevencióval kapcsolatos kérdéskör felvetődött a korábbi eseti bizottsági ülésszak során, illetve tájékoztatót tartott az érintett oktatási tárca, az egészségügyi tárca, illetve valamennyi olyan szereplő, aki ebben a kérdésben dolgozik.
A prevenció az egyik leghangsúlyosabb pillére a nemzeti drogstratégiának, mely stratégia megvalósulását kísérjük jelenleg is figyelemmel. Azt mindenképpen fontos hangsúlyozni, hogy a stratégiában foglaltak alapján valamennyi hiányzó láncszemet úgy kívánunk fejleszteni a jövőben, hogy ezek a prevenciós beavatkozással összhangban, ne azok kárára történjenek meg, és nem felváltva a prevenciós beavatkozásokat, tehát hogy az adott szükségletekhez adekvát ellátási formát találjunk a jövőben - ezt szeretnénk megvalósítani a kormányzat részéről a különböző cselekvési programokban, illetve az új drogstratégia megalapozása során is ez nagyon fontos szempont.
A drogstratégia máig érvényes korszerű szakmaisággal közelíti meg a prevenciós beavatkozások lehetőségeit. A stratégia kinyilvánította, hogy a megelőzésnek mindenhol érvényesülnie kell, ahol a fiatalok, illetve az ő segítőik, hozzátartozóik, szüleik megjelennek. Utal a stratégia arra, hogy az epidemiológiai felmérések is majd hosszabb távon indikálják a hatását ezeknek a programoknak. Ezzel kapcsolatban majd Felvinczi Katalint, a Nemzeti Drogmegelőzési Intézet vezetőjét kérném meg, hogy néhány információt osszon meg a bizottsággal.
Amit a programok működési tapasztalataival kapcsolatosan fontos elmondani, hogy jelenleg is az egészségfejlesztés szemléleti keretében várjuk el a programok működtetését. A támogatási feltételek között ez ugyanúgy, mint a különböző védő tényezők növelését, kockázati tényezők csökkentését szolgáló prevenciók, nagyon fontos alapelv. Évről évre bővült a pályázati felhívásokban az a szakmai kritériumrendszer, amelyhez gyakorlatilag a szakma által elfogadott konszenzusos tartalom járult hozzá, ami azt jelenti, hogy olyan elvárásokat nem tettünk kötelezővé a prevenciós programokban, amelyek nem összeegyeztethetők a hazai viszonyokkal, az iskolai környezettel, illetve egyéb tényezőkkel.
A stratégiában megfogalmazott szintek és módszerek alapulvételét szolgálandó legutóbbi fejlemények, a drogalternatíva-megközelítés alkalmazása különböző prevenciós programoknál, ugyanúgy az SZMM-koordináció által támogatott programoknál, mint a TÁMOP-ban megjelent külön kategóriában. A tavalyi évtől a kockázati célcsoportok elérését célzandó is egy önálló kategóriát jelentettünk meg a támogatások során, illetve a munkahelyi programok megvalósítása is új keretben indult el tavaly. Ehhez is egy megfelelő szakmai kritériumrendszer kialakítása volt az első lépés, ennek az alapverziójának a kialakítása megkezdődött.
A fejlesztési lehetőségek kapcsán fontos elmondani, hogy rendelkezik a kormányzat olyan potenciállal, hogy a Kábítószerügyi Koordinációs Bizottságnak is van külön prevenciós szakcsoportja, szakbizottsága. Fontos, hogy nemcsak a szervezett prevenciós programokról kell beszélnünk, hanem a képzésekről, konferenciákról. Holnap kerül megrendezésre az iskolai színtéren zajló tevékenységek szakmaiságát elősegítő Színtérkép konferencia, amely nagyon fontos párbeszédre ad lehetőséget a pedagógusok, illetve a szakemberek között.
A programoknál nagyon hangsúlyos kérdés a hatékonyságmérés; ez felvetődik minden diskurzus folyamán, a programok megfelelő értékelése, illetve az akkreditációk biztosítása. A megküldött anyagban, illetve az egészségügyi tárca anyagában is van szó róla, hogy egy jogalkotási folyamat kezdődik el idén, amely az akkreditáció megvalósítását tűzi ki célul, hogy ez 2010-től rendszerbe álljon.
Ha összegezni szeretnénk, hogy hogyan lehet fejleszteni a prevenciós programokat, azt kell mondani, hogy a szakmaiság, a bizonyítékon alapuló szemlélet erősítése mellett támogatólag szükséges gondoznunk ezeket a programokat, ezt a rendszert. Költséghatékonysági szempontokat is figyelembe kell venni, környezeti szempontokat, illetve a fokozatosság elvét alkalmazva az iskolától kezdve valamennyi színtér fejlesztését szükséges hosszabb távon megvalósítani. Ami tény, hogy ma nem minden színtéren egyenlő aktivitás jellemzi a prevenciós programok rendszerét. Elég csak az Európai Unió legutóbbi éves jelentését figyelembe venni: beszámol arról ez a jelentés, hogy a szülőknek szóló rendezvények és a pusztán tájékoztató jellegű stratégiák, információs napok az iskolai programok azon típusai közé tartoznak, amelyekről az országok legnagyobb számban beszámoltak, ugyanakkor az EMCDDA azt is mondja, hogy az ilyen beavatkozások hatásossága nem egyértelmű, azonban ez a dominancia abból ered, hogy ehhez kevesebb forrásra és kevesebb személyzeti képzésre van szükség. A családoknak szóló intenzív felkészítés és képzés csak korlátozottan, szinte modellszinten áll rendelkezésre néhány országban. Ezt a kritikát persze úgy kell tekintenünk, mint ami számol azzal, hogy itt egy fejlődési folyamatról van szó, annak minden értelmezett korlátjával, finanszírozottságával, illetve iránymutatást fogalmaz meg számunkra is, hogy egyre inkább az egyénre szabott programok megvalósítása lehet hatékony megközelítés. Ugyanakkor a jelentés is leszögezi, illetve a szakirodalmi áttekintések is megerősítik azt, hogy mind az általános, univerzális prevenciós programok, mind a célzott, a javallott megelőzés képes pozitív hatást gyakorolni a szerhasználat kialakulására, tehát minden ilyen beavatkozásnak létjogosultsága van.
Még egy adatot engedjenek meg, hogy ismertessek. Négy ország, Lengyelország, Csehország, Portugália és Magyarország foglalkozik jelenleg a tanúsítási eljárások bevezetésével annak érdekében, hogy garantálni lehessen az állami források felhasználásának hatékonyságát. Ez tehát kevésbé elterjedt megközelítési mód, és ezt elsősorban módszernek kell tekintenünk a bizonyítékon alapuló megközelítés erősítése, elősegítése szempontjából. Szándékaink szerint majd ezt a kérdést, tehát az értékelés lehetőségeit fel fogjuk vetni, amikor Magyarország uniós tagállamként a kábítószer-politikában szerephez jut.
Köszönöm szépen, ennyit kívántam kiegészítésképpen elmondani.
ELNÖK: Köszönjük szépen. Felvinczi Kataliné a szó.
Dr. Felvinczi Katalin (Nemzeti Drogmegelőzési Intézet)
DR. FELVINCZI KATALIN (Nemzeti Drogmegelőzési Intézet): Köszönöm szépen. Ahogy ezt Portörő Péter is említette, itt egy konkrét ponton szerette volna, hogy én hozzáfűzéssel éljek, nevezetesen, hogy a prevenciós programok hatásosságáról az epidemiológiai vizsgálatok fényében rendelkezünk-e bármilyen jellegű tudással. Azt állapíthatjuk meg - és ezt a közelmúltban igyekeztünk több különböző fórumon is kommunikálni -, hogy abban az esetben, ha a prevenciós beavatkozás megfelelő időben történik, tehát valamikor az általános iskola felsőbb évfolyamaiban, 6-7-8. évfolyamaiban, akkor ezen prevenciós beavatkozásoknak mi az úgynevezett prevalenciaadatokra, tehát a kábítószer-kipróbálásra vonatkozóan is kedvező hatását tudjuk detektálni.
Ez egyébiránt nem egy vadonatfriss tapasztalat, 2002-ben az európai iskolavizsgálat módszertanával megegyező technológiát alkalmazva vizsgálták a kutatók, hogy Budapesten a 11-12. évfolyamos középiskolások körében miképpen alakultak az úgynevezett kipróbálási vagy prevalenciaadatok, és azt tapasztalták, hogy azokban az esetekben, ahol a prevenciós beavatkozás az általános iskola felsőbb évfolyamaiban történt, ott szignifikánsan, tehát statisztikai értelemben mérhető módon kisebb volumenű volt a kábítószerek kipróbálásának a valószínűsége. Ez egy jelentékeny információ, ami természetesen ismétlést és további elemzést tesz szükségessé.
Jelenleg is folyik egy vizsgálat az Oktatási Minisztérium és a Drogmegelőzési Intézet támogatásával, ami egyfelől az iskolai színtéren található prevenciós programok aktuális elterjedtségét hivatott felmérni. A bizottság előtt is számos alkalommal vita bontakozott ki a tekintetben, hogy valójában a közoktatási intézmények hány százaléka részesül ilyen jellegű prevenciós intervenciókban. Többször azt állapítottuk meg, és továbbra is tartanám magam ahhoz az állításhoz, hogy a közoktatási intézmények mintegy 90 százalékában zajlott 2002-2004 között prevenciós intervenció, nem állítván ugyanakkor azt, hogy ez azt jelenti, hogy a tanulóifjúság 90 százaléka lefedett ezekkel az intervenciókkal. A jelenleg folyó vizsgálat lehetővé fogja tenni azt is, hogy lássuk, öt év elteltével miképpen változott a prevenciós programok elterjedtsége a magyar közoktatási intézményrendszerben, és arra is lehetőség nyílik, hogy tájékozódjunk a fiatalok körében a kábítószer-használati szokásaikról; tehát azokban az iskolákban, ahol ez a vizsgálat folyik, ami a magyar közoktatási intézmények reprezentatív mintáját fogja megközelíteni, hogyan alakul a kábítószerek kipróbálási gyakorisága, és hogy ez bármilyen összefüggésbe hozható-e az alkalmazott prevenciós programok előfordulásával.
Ugyan erre nem vonatkozott Péter felkérése, de még egy mondatot szeretnék a hatás-hatékonyságvizsgálat témaköréhez fűzni, ami, azt hiszem, ebben a bizottságban különösen is indokolt, hogy szóba kerüljön. Nevezetesen jelenleg azt láthatjuk, hogy annak érdekében, hogy átfogó képünk legyen arról, a prevenciós programok milyen mértékben hatásosak például a szerhasználói magatartás kialakulására, elsősorban úgynevezett metaelemzések elvégzése válik szükségessé. Ez Magyarországon jelenleg nem bevett gyakorlat, a metaelemzések tulajdonképpen az értékelt programok értékelését valósítja meg. Erre nálunk gazdagabb országokban az elmúlt tizenöt évben már több alkalommal került sor, mind az Egyesült Államokban, mind pedig Ausztráliában vannak ilyen grandiózus programok, amelyek a prevenciós programok úgynevezett metaelemzésével, hatásvizsgálatának megteremtésével foglalkoznak. Ez lehetővé teszi, hogy a nagy számban előforduló individuális programoknak a szerhasználói viselkedésre, egészség-magatartásra gyakorolt hatását érdemben tudja mérni. Ez viszont azt feltételezi, hogy ezek a programok mind individuálisan értékeltek legyenek, ami azt teszi szükségessé, hogy amikor a politikai döntéshozó mérlegeli a fejlesztés lehetőségeit, akkor értelemszerűen a programmegvalósítás és az értékelés összefüggéseire fokozott figyelmet szükséges fordítani, mert csak értékelt programok vonatkozásában lehetséges metaelemzésről beszélni.
Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönjük szépen. Azt javaslom, ha ez elfogadható mindenki számára, hogy egy körben tegyük fel a kérdéseinket, és egy körben kérjük meg az előadókat, hogy válaszoljanak rá, hiszen nagyon sok téma áll még előttünk a mai nap során.
Spiák Ibolya alelnök asszonyé a szó.
DR. SPIÁK IBOLYA (Fidesz): Köszönöm szépen. Egyetlen kérdésem volna, terminológiai problémám van. Szeretném, ha elmondaná nekem, mit jelent az, hogy indikált prevenció. A prevenció fogalmával tisztában vagyok, de ez itt most mit takar.
Köszönöm.
ELNÖK: Köszönjük szépen. Van-e további kérdés? Tóth István, tessék!
DR. TÓTH ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen. Az iskolai programok prioritása mindenféleképpen konkrét feladatként jelenhet meg. Egyrészt szervezetileg itt lehet talán a legkönnyebben lebonyolítani a programokat, másrészt, ahogy erről Katalin is beszélt, tudományosan is igazolt gyakorlatilag a hatékonysága. Ugyanakkor úgy gondolom, ezeknek a programoknak - ahogy az anyagban is szerepel - nem lehet sematikusnak lenni, hanem mindenféleképpen egyedinek; ha úgy tetszik, az adott terület szükségletének megfelelő módszertan kialakítására van szükség.
Az iskolai programokban nyilvánvaló, megkerülhetetlen és a szerepük fontosságának megfelelően a pedagógusok szintén kiemelt szerepet képviselnek. Ettől függetlenül a különböző rendezvényeken nekem az volt a tapasztalatom személyesen is, hogy a gyerekek elsősorban a kortárs segítőkre figyelnek, illetve nagyon érdekes volt, legalábbis az én számomra, hogy az úgynevezett megtért drogosok tapasztalatait veszik, az érinti meg a leginkább őket. Tehát ilyen szempontból ebbe az irányba érdemes mozogni.
Nagyon sajnálom, hogy a szabadidő-eltöltés vonatkozásában a sportról egy szó sem esik. Egyrészt úgy gondolom, maga a tevékenység igen hatásos - és erre voltak is példák, éjszakai pingpong, egyebek -, és az élsportolókat be lehetne vonni mint példaképeket, erre más területeken elég hatékony példák vannak.
A finanszírozással kapcsolatban olvasom, hogy "a hátrányos helyzetű térségek felzárkóztatását célzó, gyermekek és fiatalok integrációs programjai keretében biztosítható". Ezzel kapcsolatban aggályaim vannak. Akár az "Út a munkához" program, akár más egyéb kulturális, sport vonatkozásban kedvenc hivatkozás, hogy majd az LHH-ból, meg ott fogjuk megtalálni. Ha ez oda lesz helyezve, akkor már most elmondhatom, hogy ez ebből a szempontból biztos, hogy célt fog téveszteni.
Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönjük szépen. Pettkó András, tessék!
PETTKÓ ANDRÁS (független): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Bizottság! Két dolgot szeretnék kérdezni. Én a prevenció területén a normatív támogatásoknak vagyok a híve, hiszen a mostani rendszer sok tekintetben kiszámíthatatlan és nem tervezhető. Történtek-e számítások, hogy ezt valamilyen más rendszerben, normatív támogatási rendszerben hogyan lehetne valahogy átalakítani? Nagyságrendekkel mennyivel több pénz kellene, vagy egyáltalán több pénz kellene-e, egyáltalán hogyan tudna ez megtörténni? Ehhez jogszabályi változtatásokat kell-e végrehajtani, máshová helyezni, vagy miképpen tudnák ezt elképzelni? Hiszen amikor ezt a bizottságot megalakítottuk, azt azért is tettük, hogy ha ezen a területen átszervezésre vagy új dolgoknak a bevezetésére volna szükség, akkor ezt ötpártilag tudjuk megtenni, ezért teszem fel a magam részéről ezt a kérdést.
Ugyanide tartozik, amiről, megmondom őszintén, nekem nincs nagy tudásom, hogy a pedagógusképzésben ez az egész ma hogyan folyik. Van-e valamilyen kötelezően beépítendő elem ebben? Ha nincs, akkor szerintem itt is ötpártilag, közösen kellene lépni, ameddig még ez a ciklus működik. Azt tapasztaltam az elmúlt években, hogy képviselőtársaim ezekre a kérdésekre nyitottak.
Itt tehát szét kell választani, hogy jogszabályi kérdés vagy anyagi kérdés, én ezt a két dolgot vetném fel. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Móring képviselő úr, tessék!
MÓRING JÓZSEF ATTILA (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Csatlakozva az előttem szólókhoz, az anyagban is szerepel, hogy az iskolapszichológusok, iskolai szociális munkások, valamint az iskolai egészségfejlesztési munkaközösségek megerősítésre szorulnak. Azt gondolom, először is vannak olyan fogalmak, amelyek nem megerősítésre, hanem megteremtésre szorulnak, hiszen elvétve találunk ilyeneket. Először meg kellene jelenjenek ezek a szervek, illetve személyek az iskolákban.
Mindenképpen fontos kimondani azt, hogy az ártalomcsökkentés nem prevenció. Sokkal-sokkal átfogóbban kellene ezzel a kérdéssel foglalkozni. Például az jó, hogy ebben az anyagban mennyiségre az iskolával foglalkoznak a legtöbbet, de ez még mindig kevésnek mondható, hiszen a nem közvetlenül a kábítószer-prevencióval foglalkozó, de mégis erre kiható iskolai nevelés, illetve az iskolában elsajátított tudás tartalma is hatással lehet és hatással lenne a gyerekekre, ha ezt figyelembe vennénk.
Elhangzott már, hogy ebben a korosztályban, tehát a 12-18 évesek között a kortárs példának milyen nagyon fontos és súlyos szerepe van; ez mindenképpen hangsúlyozandó.
Fölvetném, hogy érdemes lenne végiggondolni egy tárcaközi együttműködést. Szintén elhangzott képviselő úr részéről, hogy például a sport egyáltalán nem szerepel ebben. Az Önkormányzati Minisztériumnál sportra meglévő pénzekből talán érdemes lenne összehangoltan arra fordítani, hogy ezt a preventív célt szolgálják.
Köszönöm.
ELNÖK: Köszönjük szépen. A Kábítószerügyi Koordinációs Bizottságnak is van szerepe ebben a történetben; gondolom, erre fogunk majd választ kapni.
A szakértők részéről van-e valakinek kérdése? Szomor Katalin, tessék!
SZOMOR KATALIN szakértő (MDF): Szeretnék fölvetni egy-két dolgot. Egyrészt volt erről már szó, és nem akarom feleslegesen ismételgetni, de úgy érzem, nem felesleges elmondani, hogy a 2,4 millió fiatalból, amiben benne van körülbelül 10 százalék egyetemista is, de tőlük tekintsünk el, végül is az országos jelentések szerint körülbelül 130-150 ezer diák az, aki részesül drogprevencióban vagy olyan egészségnevelésben, amely drogprevenciót tartalmaz. Kíváncsian várom a további fejleményeket.
Az ÁNTSZ nagyon alapos vizsgálatokat végzett a kilencvenes évek végén, miszerint akkor Budapesten és környékén 1350 iskolában a tanulók 85 százaléka rendszeres iskolai drogprevencióban részesült, további 8-10 százalék alkalmankénti prevencióban. Úgyhogy nagyon jó lenne esetleg korábbi eredményekkel is összehasonlítani ezeket a dolgokat.
Azt pedig nem értem, hogy a nemzeti drogstratégiának az a nagyon fontos célkitűzése, hogy a tanárképzésbe bevezetni a drogprevenciós ismereteket, miért nem teljesült, hiszen így gyakorlatilag egy nagyon jó üzletté vált egy rétegnek az, hogy bemenjen az iskolába és drogprevenciót tartson. Most azonban egy krízissel kell szembenéznünk átmenetileg, úgy gondolom tehát, hogy a költséghatékony és takarékos megoldásokat, valamint általában véve a szakmailag hatékony megoldásokat kellene előnyben részesíteni. Nagyobb prevenciós programok működtek a kilencvenes években, a korábbi bizottság, Egészségügyi Minisztérium fejlesztésében, és ezekből a prevenciós programokból három program komoly, tudományos értékelésen esett át, és nagyon jó eredményeket mutatott. Ezek a programok jórészt elhalasztásra kerültek; ez alatt nem azt értem, hogy későbbre halasztottuk őket, hanem hogy kissé kimúltak, amit nagyon fájlalok, mert ennek szakmai okát legfeljebb a DADA-programnál indokolták meg.
A bevásárlóközpontokban kezdeményezett programok közül saját tapasztalatom szerint olyan program, amely működőnek volt beállítva hónapokon keresztül, még csak nyitva sem volt. Úgyhogy nagyon utána kellene nézni, vagyis nagyobb ellenőrzésre lenne szükség a végrehajtásban.
Magam is régóta azt támogatom, hogy normatív támogatásra van szükség. Azt viszont nem téveszthetjük szem elől, hogy európai uniós prioritás az egészségfejlesztés, és az iskolai egészségfejlesztési programoktól nem volna szabad annyira önállóan és külön kezelni ezeket a dolgokat, annak viszont a helye az egészségügyön belül van, mind az akkreditációs folyamatot, mind pedig a végrehajtást tekintve. Ez sokkal nagyobb terület az egészséges életmód részeként, és ezt tartalmilag is jobban figyelembe kellene vennünk a jövőben, úgy gondolom.
Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Van-e még kérdés, hozzászólás? Szabadka Péter, tessék!
SZABADKA PÉTER szakértő (KDNP): Régi vesszőparipám, különösen az iskolai korosztályra nézve, hogy ezeknek a direkt drogprevenciós programoknak az iskolában akkor van igazából tartós hatásuk, ha még ebben a korosztályban is nemcsak iskolai drogprevencióról beszélünk, hanem magát ezt a 12-18 éves korosztályt megcélzó programokról kell beszélni.
Unos-untig mondjuk a kortárs preferenciák hatását, fontosságát. Fel kell tenni a kérdést, hogy ezek a kortárs preferenciák hogyan tudnak igazából jól megvalósulni. Csak úgy tudnak megvalósulni, ha mind az iskola, mind pedig az iskolán túli foglalkozások elég szereplehetőséget és pozitív státuslehetőséget kínálnak a gyerekeknek.
Kint voltunk Lengyelországban egy tanulmányúton, Krakkóban. Meg kell mondanom, ott olyan óriási komplexum szolgálja ezt a korosztályt, amely foglalkozik nemcsak szorosan a drogprevencióval, illetve tágan értelmezi a túlmozgásos gyerekek, az iskolai lemaradásban lévő gyerekek számára kínált különböző terápiás, illetve felzárkóztató foglalkozásokat. Olyan komplexum, hogy három nagy sportcsarnok van, ahova a gyerekek iskola után bemehetnek, sportolhatnak, külön foglalkozási helyiségek vannak. Sőt például az elterelésnél is figyelembe lehet ezt venni; azokat a gyerekeket, akik mondjuk, elterelésben vannak, nem kötelezik valamire, hanem választhat kötelezően valamit, valamelyik programon neki részt kell vennie. Ha végignézünk ma Magyarországon, ezekből a programokból, ezekből a megtartó jellegű programokból nagy hiány van. A múltkor is szóltam a bizottsági ülésen arról, hogy nincsenek igazából utcagyerekprogramok, nincs olyan ház, különösen fertőzött kerületekben, fertőzött régiókban, ahova a gyerekek bemehetnek, közvetlen segítséget kaphatnak. Nem biztos, hogy direkt segítség kell nekik, de az életvitelükhöz, életmódjuk alakításához kapnak segítséget. Ugyanis ebben a korban az életmódot kell alakítani, ez nagyon fontos dolog; ha egy jó életmódot tudunk kialakítani a gyereknél, a családgondozással, szociális munkával karöltve, akkor valószínűleg igen hatékony lesz a drogprevenció, mindazon gyerekek körében is, akik még nem próbálták ki a drogot, de ugyancsak veszélyeztetettek.
Ha megnézzük a gyerekvédelmi statisztikákat, Magyarországon 300 ezer körüli a veszélyeztetett gyerekek száma, és ennek csak kis része az állami gondozottak, állami gondozotti intézményben élő gyerekek száma. Tehát ezekre a veszélyeztetett populációkra is gondolni kell, amikor drogprevenciót alakítunk az elkövetkezendő stratégiában.
Köszönöm.
ELNÖK: Köszönjük szépen. Ha nincs több, nekem is van két kérdésem.
A pedagógusképzéssel kapcsolatban Pettkó képviselő úr már szólt. A képzések, továbbképzések témaköréről beszéltünk elég sokat, a kérdés az, hogy hogyan állunk ezekkel; illetve a különböző prevenciós programok akkreditációjáról, minőségbiztosításáról szeretnék kicsit többet hallani. Arról volt szó, hogy ez minél hamarabb meg fog valósulni, és ha láthatnánk ennek a menetét, azt megköszönnénk.
Úgy gondolom, nagyjából abban a helyzetben vagyunk, hogy a különböző pályázatok, így a prevenciós pályázatok is már vagy megjelentek, vagy pedig abban a stádiumban vannak, hogy napokon belül megjelenhetnek. Ezzel most hogyan állunk? Mikorra várhatók, és körülbelül mekkora összegről beszélhetünk az idén a prevenciós pályázatok keretében?
Van-e valakinek még kérdése? (Nincs ilyen jelzés.) Ha nincs, akkor ezt a kört lezárom.
Visszaadom a szót a válaszadásra. Felvinczi Katalin, tessék, öné a szó.
DR. FELVINCZI KATALIN (Nemzeti Drogmegelőzési Intézet): Köszönöm szépen. Munkamegosztásban vagyunk Péterrel, hogy ki mire próbál reflektálni.
Az első kérdés az indikált prevenció definíciójával függött össze. Újabban, mondjuk, az utóbbi 10-12 évben a primer, szekunder, tercier prevenció helyett általában, de kiváltképpen a kábítószer-problémával, szenvedélyproblémákkal összefüggésben az úgynevezett univerzális, célzott, indikált prevenció terminológiát alkalmazzuk. Ez egyébiránt nem régi bor új címkével, hanem ez egy koncepcionálisan eltérő megközelítést jelent. Tehát míg ez a primer, szekunder, tercier prevenció elsősorban problémacentrikus volt, és azt vizsgálta, hogy a személy vagy a csoportok milyen viszonyban vannak a problémával, milyen mértékben érintettek a problémával kapcsolatosan, addig ez az újfajta kategorizáció kevésbé az érintettség mértéke szempontjából vizsgálja a beavatkozásokat, hanem általában azt mondja, hogy milyen jellegű üzeneteket kell megfogalmazni, függetlenül attól, hogy milyen mértékben érintett a közösség.
Tehát például az univerzális prevenció esetén azt mondja, hogy olyan üzeneteket kell megfogalmazni, ami érvényesülhet mindazok számára, akik már kapcsolatba kerültek a kábítószerekkel, illetve még nem kerültek kapcsolatba a kábítószerekkel. Tehát ilyen értelemben univerzális, a lakosság széles néprétegei számára is fogyasztható üzeneteket kell megfogalmaznia. Itt szoktam azt az egyébként félreértésekre okot adó kitételt tenni, hogy az univerzális prevenció teremti meg annak a lehetőségét, hogy a prevenciós intervenciók úgynevezett ártalomcsökkentő aspektusaival foglalkozzunk; ez szokott félreértésekre okot adni. Ez alatt ugyebár azt értem és azt értjük általában, hogy az univerzális intervenció kapcsán megfogalmazódott üzenetek ne rontsák az adott üzenet érvényességét abban az esetben, ha a csoportban olyan egyedek is vannak, akik már kapcsolatba kerültek a kábítószerekkel. Tehát hogy tényalapú, hogy úgy mondjam, igaz megfogalmazásokat próbáljunk alkalmazni, ne az elrettentő információkra helyezzük a hangsúlyt, annak érdekében, hogy az egyébként e tekintetben, mondjuk, a kábítószer-probléma szempontjából érintetlenek, ha mi egy ilyen félelemkeltő információt fogalmazunk meg, akkor majd ők mindannyian távol fogják tartani magukat a kábítószerek használatától, ámde ha véletlenül van valaki a csoportban, aki már kapcsolatba került ezzel, tesztelni tudja, hogy a mondatunk igaz vagy nem igaz, és ennek egyébiránt kedvezőtlen hatásai lehetnek az üzenet egészének fogadtatására.
A célzott prevenció a veszélyeztetettséget már tekintetbe veszi, azt mondja, hogy olyan helyeken kell az intervenciókat kialakítani, megfogalmazni és a szükségletekhez illeszteni, ahol azt vélelmezzük, hogy nagyobb valószínűséggel fordul elő a kábítószer-használat. Tehát az iskolából hamar kiesők, az ilyen-olyan-amolyan marginalizált csoportokhoz tartozók; náluk nem vizsgálom, hogy van-e kábítószer-használat a körükben, hanem ennek a feltételezésnek a fényében fogalmazom meg az intervencióimat.
Míg az indikált prevenció esetében, ami lényegesen személyre szabottabb, mint az előzőek, ott viszont szinte biztos tudásom van arról, hogy a személyek már kapcsolatba kerültek a kábítószerekkel, és ebben az esetben nem a kipróbálást próbálom elkerülni, hanem arra próbálok receptet adni, modellt képezni, hogy ne eszkalálódjon, ne súlyosbodjon a helyzet. Ennek Magyarországon az egyik tipikus megnyilvánulási formája az elterelés, de annak is kiváltképpen a megelőző-felvilágosító szolgáltatás formája, merthogy elvileg ez a kábítószerekkel már kapcsolatba került, de e tekintetben még problematikusnak nem tekinthető fiatalokat célozza meg. De vannak egyéb indikált prevenciós intervenciók is, ennek egyik példája Magyarországon az elterelés. Ezt értjük tehát indikált prevenció alatt.
Felmerült és szeretnék reflektálni arra, hogy a programok módszertana milyen mértékben illeszkedik a szükségletekhez; a kortárs segítő problematikája, illetve az exdroghasználók problematikája is felmerült mint kiváló prevenciós médiumok problematikája. Kétségkívül jól ismert tény, hogy a kortárs segítők - és erre Magyarországon kutatási tapasztalatok is utalnak -, a kortárs oktatók által alkalmazott vagy megvalósított programok fogadtatása általában lényegesen kedvezőbb, mint a más generációhoz tartozók által megvalósított programok fogadtatása. Van is szép számban Magyarországon kortársak által megvalósított program.
Itt egy alapmondatot engedjenek meg: nem gondoljuk azt, magam sem gondolom azt, hogy a prevenciós intervenciók szempontjából Magyarország a lehető világok legjobbika. Azt szeretném csak mondani, hogy ezek a felvetések jól ismertek, és egyébként mi magunk is úgy gondoljuk, hogy ez nagyon fontos dolog, hogy kortárs oktatók foglalkozzanak ezzel, merthogy ők hitelesebbek, különösen egy bizonyos korosztályhoz tartozó gyerekek körében, mint mondjuk, a szülők generációja. Tapasztaljuk, hogy 7-8-9. évfolyamon általában, ami a személyiségfejlődés szempontjából kritikus periódus, ott ezek a kortársprogramok különösen is sikeresnek bizonyultak. Tisztában vagyunk vele.
Azzal is tisztában vagyunk, hogy a gyerekek körében nagyon jó fogadtatásra találnak az úgynevezett ex-, leállt droghasználók. És nem azért keltenek jó benyomást, mert elrettentő példát mutatnak a gyerekek számára, éppen ellenkezőleg: azért, mert az exdroghasználók nagyon színvonalasan, differenciáltan, pszichológiailag érzékenyen tudnak beszámolni az ő életük történéseiről, és ez a gyerekek számára az átélést nagyobb mértékben teszi lehetővé. Ugyanakkor az én személyes véleményem ezzel kapcsolatban az, ha ezt megengedik, hogy én ezt egy kicsit ambivalens üzenetnek is tartom, mert ugyanakkor elképzelhető az is, hogy a gyerekben az a képzet alakul ki, hogy ilyen klassz ember akkor lehet belőlem, ha megjárom ezeket a poklokat. Úgyhogy én ezt a kérdést mérlegelendőnek tartom, hogy ez minden szempontból a legjobb megoldás-e.
Felmerült az a szempont, hogy az iskola pedagógiai légköre milyen meghatározó jelentőséggel bír a prevenciós intervenció hatékonysága szempontjából, és hogy vajon mik történnek ennek érdekében. Ebben az anyagban, amely a bizottság tisztelt tagjai számára készült, szerepel az, hogy az iskolapszichológusokra, az iskolapszichológus-hálózatra, az iskolai szociális munkásokra, illetőleg általában mindazon tényezőkre kell figyelemmel lenni, ami az iskola pedagógiai-pszichológiai légkörét megalapozza. Megint csak azt tudom mondani, hogy ezek ismert körülmények. Nem véletlen, hogy a koordinációért felelős tárca és az Oktatási Minisztérium közös iskolai drogprevenciós és/vagy egészségfejlesztési programok megvalósulását előmozdítani kívánó pályázata ezt kifejezetten támogatja, és támogatja, hogy jöjjenek létre úgynevezett egészségfejlesztési munkaközösségek vagy csoportok, amit a multidiszciplinaritás jegyében képzeltek el, s hogy ezáltal ne magányos bozótharcosok legyenek azok, akik az egészségfejlesztés és/vagy a drogprevenció ügyében tesznek az iskolában, hanem egyfajta légkör teremtődjön ennek a tevékenységnek a vitele érdekében. Például az a konferencia, amelyről Péter az imént szólt, ez a Színtérkép konferencia, amely holnap kerül megrendezésre, ismételten ezt a témát próbálja feldolgozni, hogy egyfelől, ami szintén említésre került, a kábítószer-probléma ne egyfajta zárványként jelenjen meg, hanem az egészségfejlesztés tágabb kontextusában. Jelzem, hogy egyébként az egész drogstratégia erről szól, hogy a prevenciós intervenciókat az egészségfejlesztés tágabb kontextusában kell megvalósítani. Nem is értettem, hogy a korábbiakban elhangzottak, akár még ennek a bizottságnak az ülésén is olyan kritikák, hogy miért támogat a koordinációért felelős tárca nem tisztán drogprevenciós intervenciókat, hanem az egészségfejlesztési programok megvalósulását támogatja. De úgy érzem, most már a tökéletes egyetértés uralkodik itt, hogy a drogprevenciós intervenciókat kiváltképpen a közoktatási intézményekben csak az egészségfejlesztés égisze alatt lehet elképzelni, és ugyanezt az iskola pedagógiai-pszichológiai légkörét, az iskola belső klímáját kívánja megcélozni, inkluzíve a szülők bevonását. Hogy ez nem valósul meg maradéktalanul, az nyilvánvaló módon túlterjed ennek a bizottságnak a kompetencialehetőségein, merthogy itt nyilvánvaló módon bármilyen problémát húzunk meg, ilyen komplex társadalmi problémát, mint amilyen a kábítószer-probléma, ez magával fog rántani egy csomó intézményt, struktúrát, törvényeket, ha úgy tetszik; ebben tehát mint cseppben a tenger, láthatjuk a társadalmi problémáinkat.
S végezetül felmerült a pedagógusképzés, hogy ez vajon milyen mértékben jeleníti meg a kábítószer-problémával való bíbelődést. A pedagógusképzésben vannak pedagógusmesterség-modulok, minden pedagógusképző intézményben, az egyetemi képzésben három féléven keresztül tanítunk úgynevezett pedagógusmesterség-modulokat. Ebben természetesen megjelenik, legalább nyomelemi szinten az egészségfejlesztés és/vagy a drogprevenció. Ugyanakkor a tárca képzési pályázatai sorozatosan támogatják azokat a kezdeményezéseket, hogy modulokban az egyetemi képzésben jelenjen meg a kábítószer-probléma, a kábítószer-probléma kutatási aspektusai, a kábítószer-probléma kezelésével kapcsolatos dolgok. Jelzem, hogy például az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, ahol iskolapszichológusokat is képzünk, több féléven keresztül tartó modulban tanítunk a fiataloknak egészségfejlesztő, drogprevenciós módszereket, egyebeket, tehát hogy kinőjön egy olyan generáció, amelyik rendelkezik ezekkel a tudásokkal. Az más lapra tartozó dolog, hogy a közoktatási intézményekben tudják-e fogadni ezt a tudást, és hogy kinek van erre ráhatása, hogy a közoktatási intézmények be tudják fogadni ezt a tudást.
Úgyhogy ez sajnos lényegesen komplikáltabb, mint az, hogy minekünk milyen törekvéseink vagy szakmai tartalmaink vannak, amelyeket eljuttatnánk a célközönségnek.
ELNÖK: Köszönjük szépen. Portörő Péter!
PORTÖRŐ PÉTER (Szociális és Munkaügyi Minisztérium): Ehhez még néhány dolgot elmondanék.
Csak megerősíteni tudom, nagyon fontos kijelentés az, hogy az ártalomcsökkentés nem egyenlő a drogprevencióval, és nem az egyik kárára kívánjuk a másikat támogatni, fejleszteni; ezt szeretném még egyszer aláhúzni.
Az elhangzott kérdésekkel kapcsolatban felmerült a normatíva lehetősége. A kormány hozott egy olyan határozatot - ez a legutolsó akcióterve a nemzeti stratégia megvalósításának -, amely az 5-8. évfolyamosoknál bevezetni, illetve kibővíteni kívánja a jelenlegi támogatási rendszert egyfajta normatív jellegű egészségfejlesztési-drogprevenciós támogatással, és ennek összegét 500 millió forintban határozta meg. Ezt az alapján kalkulálta ki a kormányhatározat előkészítője, egyrészt hogy milyen forráslehetőségek voltak, másrészt hogy az 5-8. évfolyamon kívánjuk majd ezeket a programokat elindítani, és azt az iskolapopulációt, azt a diáklétszámot alapul véve és a jelenlegi prevenciós támogatásokat összhangba hozva jött ki ez a lehetséges olyan minimális támogatási összeg, amiből már érdemes egy ilyen normatív jellegű támogatást biztosítani. Természetesen sokkal több forrást is be lehet vonni erre a területre.
Az akkreditáció tárgykörében a jelenlegi állás szerint négy, illetve három szereplő vesz részt mint szereplő, közreműködő abban a rendeletben, amelyet az egészségügyi tárca fog majd megalkotni információim szerint. Ez az egészségfejlesztés tárgykörével foglalkozik. Itt szeretnék válaszolni arra is, hogy mi a drogprevenciót abszolút mértékben ebben a tárgykörben, ehhez kapcsolva készítjük elő. Ehhez az akkreditációs rendszerhez létrejön egy olyan szakmai tanácsadó testület, amely a felsorolt tárcákon kívül kiegészül az Önkormányzati Minisztériummal, nem feltétlenül a sportterület miatt, hanem az iskolafenntartó szerepük miatt, de egyébként ez egy jó alkalom, és ezt a javaslatot megfogadjuk, hogy a sport tekintetében az ÖM-nek itt is lesz egy olyan mozgástere, mivel létrejön egy olyan tanácsadó testület, amely szakmai javaslatokat fog megfogalmazni az akkreditációra vonatkozóan, ez az egészségfejlesztési akkreditációs bizottság lesz. Most tavasszal tervezzük ezt elindítani, ennek a működését megkezdeni.
Az Oktatási Minisztérium egy információját az elmondottakhoz képest szeretném közölni. Egyeztetésünk alapján idén is megszervezik azt a 30 órás akkreditált továbbképzést, amely a pedagógusok egészségfejlesztését és mentális egészségének megőrzését célozza; ez a zánkai képzés, mentálhigiénés alapfokú továbbképzés pedagógusoknak. Márciusban már lezajlott az első képzés, és ősszel folytatják. Közel 200 pedagógus képzésére nyílik lehetőség.
A pályázatok kiírása előkészítés alatt áll. Az elmúlt bizottsági ülésen bemutatásra kerültek a kategóriák, ezek a témák maradnak, és előreláthatóan jóváhagyásra is ezek a pályázati programok kerülnek. Ezen belül az említett hátrányos helyzetűeket elérő programok, a komplex prevenciós programok, és minden olyan színtér, amely szóba jöhet ebben a kérdésben, szerepelni fog a megpályázható területek között.
Az anyaggal kapcsolatosan egy kiegészítés: a hátrányos helyzetű településeken élő gyermekek és fiatalok felzárkóztatását célzó integrációs programok nem úgy lett megjelölve a szövegben, de ez egy pályázati felhívásnak a megnevezése, és ez lezajlott. Ez a TÁMOP 490 millió forintos pályázatának a pontos megnevezése, és abban volt egy külön kábítószerügyi komponens.
Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönjük szépen, és köszönjük azt is, hogy időben megkaphattuk az anyagot, fel tudtunk rá készülni. Köszönjük szépen a válaszokat. Azt gondolom, tanultunk belőle, és tudjuk használni a későbbiek során.
A szenvedélybetegségek helyzete Magyarországon
Áttérünk a 2. napirendi pontunkra, amely a szenvedélybetegségek helyzetéről szól. Külön köszöntöm dr. Sólyom Olimpia szakértő asszonyt és Müller Éva főtanácsost az Egészségügyi Minisztérium részéről, dr. Vandlik Erika megbízott vezető asszonyt és dr. Koós Tamás szakértőt az Országos Addiktológiai Centrum részéről, valamint Gyarmati Norbert elnök urat és Fekécs Imre főtitkár urat az Alkoholizmus Elleni Megyei Egyesületek és Klubok Országos Szövetsége részéről.
Rövid bevezetőt szeretnék mondani, mielőtt elkezdenénk ezt a napirendi pontot, hiszen ez egy tágabb témakör, amely bár érinti a mi bizottságunk munkáját, de szélesebb körben. Én azt láttam az elmúlt időszakban, hogy van egy olyan terület, a szenvedélybetegségek kérdése, ezen belül is az alkoholizmus kérdése, amivel nem igazán foglalkoztunk a különböző bizottságokban, és azt láttuk, hogy nagyon jelentős témáról van szó, nagyon fontos lenne, ha ezt politikusok, szakértők megvizsgálnák, átbeszélnék, és legalább abba az irányba el tudnánk indulni, amely azt eredményezhetné, hogy rövid időn belül akár egy alkoholstratégiával is elő tudnánk majd állni. Ez lenne a cél. Ezen az úton kellene ma elindulnunk. Amennyiben a Kábítószerügyi eseti bizottság ebben tud segíteni, azt megtesszük a mai nap során, és mint képviselők, azt gondolom, ezt különböző területeken is folytatni fogjuk. Hiszen csak úgy fogunk tudni előrejutni ezen a területen, ha összefogunk, akár mind az öt parlamenti párt, és közösen, mint a kábítószer-stratégiánál is, megfogalmazzuk ezt a stratégiát a szakértők jóvoltából - gondolom, erről ma fogunk hallani az előadásokban -, és azt tudjuk mondani, hogy ebben tudtunk egy kicsit lépni.
Kérdezem, ki az, aki kezdi az előadásokat. Tessék, Sólyom Olimpia!
Dr. Sólyom Olimpia (Egészségügyi Minisztérium)
DR. SÓLYOM OLIMPIA (Egészségügyi Minisztérium): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Alelnök Asszony! Igen tisztelt Bizottság! Amikor a szakértőket hallgatja az ember, és egyébként is a szenvedélybetegségről és a drogstratégiáról hall, akkor az jut eszébe, hogy a szélcsend nem igazán edzi a jó tengerészt. A XX. század második felének és a XXI. századnak bizony az egyik legnagyobb kihívása a szenvedélybetegség.
Érdekes az a kronológiai követés, amely a primitív varázslattól a számítógépes diagnosztikáig elvezetett, hiszen egyrészről molekuláris biológiai szinten ismerjük az élet jelenségeit, különféle csodagépekkel pásztázzuk az emberi szervezetet, miközben nem tudjuk meggyógyítani az egyszerű náthát, a daganatok kezelésében nem biztos, hogy betartjuk a hippokratészi primum nil nocere elvét, és egyelőre küzdünk, egyre küzdünk a szenvedélybetegséggel. Ez a kihívás egyébként közelít is a bölcsek kövéhez, hogy egyre-egyre közelebb kerüljünk hozzá, hiszen változatlanul ismeretlen a bölcsek köve sok más ágában az egészségügynek, nemcsak a szenvedélybetegségek kezelésében. De éppen ezért ez figyelmeztet is bennünket, mert a ma megdönthetetlennek tűnő igazságából lehet a holnap tévedése, és nagyon oda kell figyeljünk akkor, amikor egy olyan betegséggel állunk szemben, amely nemcsak egy szakmát érint, hiszen a Lalonde-elemzés már 1975-ben megmondta, hogy a betegség kialakulásában magának az egészségügynek csak körülbelül 10-11 százalékos szerepe van, sajnos a szociális környezet, a mikro- és makrokörnyezet lényegesen nagyobb szerepet játszik, és fokozottan jelentkezik ez a szenvedélybetegségek esetében.
Ezen túlmenően az az egység, amely most már minden szakmára jellemző, és az új minimálfeltételekről szóló rendelet megalkotásában erre fokozottan figyelünk, mégpedig a prevenció, a kuráció és a rehabilitáció egysége, ez a szenvedélybetegeknél fokozottan jelentkezik és fokozott elemzést igényel.
Én az egészségügyi tárcát képviselem, és el kell mondjam, nagy a felelősségünk a szenvedélybetegségek kezelésében, hiszen az egészségügyi prevenció, az egészségügyi kuráció és az egészségügyi rehabilitáció az első lépése minden további lépésnek. Erre épül minden további tevékenység, ezért ezt a felelősséget érzi is az egészségügyi tárca. Ezért próbáljuk meg a magunk lehetősége szerint és a gazdasági lehetőségek szerint ezt a betegségcsoportot fokozott figyelemmel kísérni. Ezért most például a megalakuló 48 szakmai kollégium egyik új szakmai kollégiuma az addiktológiai szakmai kollégium. Ez a miniszter tanácsadó testülete, szaktanácsadó testülete, amely nélkül - ezt már más szakmákban is tapasztaltuk - eredményes és hatékony munka nem folyhat. A szakmai kollégiumok nagyon fontos szerepet játszanak a különféle evidence base-en alapuló minőségbiztosítási rendszer, az akkreditáció kidolgozásában és az egész ágazatnak a felügyeletében. Azt gondolom, ez jelentős előrelépés, amellett, hogy együttműködünk mind a Szociális és Munkaügyi Minisztériummal, mind az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériummal, mind az Oktatási és Kulturális Minisztériummal azért, hogy ez a nehéz és sok ágazatot érintő kérdés leginkább rendeződni tudjon.
Fontos tevékenységünk a kódrevízió, hiszen tudjuk és elismerjük, hogy a finanszírozásban végrehajtott intézkedések elég érzékenyen érintették az addiktológiát, de a kódrevízió eredményeként már 2008. október 1-jétől jelentkeznek eredmények, és ez a kódrevízió tovább folytatódik. Egyébként az akkreditáció a népegészségügyi főosztály első féléves munkatervében szerepel, és nagyon hatékonyan dolgoznak, hogy megfelelő megoldás és megfelelő akkreditáció történjen a szenvedélybetegségek minden irányú kezelésében.
Nagyon fontos a civil szervezetekkel történő együttműködés, és minden maradványpénzt, ami az Egészségügyi Minisztériumban keletkezik, olyan pályázatok kiírására tervezzük, ami a civil szervezetek számára szól, és főleg a szenvedélybetegségekkel foglalkozó civil szervezeteknek. Elhangzott itt egy kérdés a sport és a művészetek bevonása kapcsán a drogprevenció kérdésében. Azt gondolom, erre is találunk nagyon eredményes működést, ilyen például a "Te ne!" életprogram, amely pozitív értékekre, sportra, az egészséges életvezetésre és a minőségi kultúrára helyezi a hangsúlyt, mégpedig népszerű sportolók, népszerű művészek bevonásával. S ha a fiatalok körében végzett statisztikákat emlegetjük, akkor ne feledkezzünk meg arról, hogy 1995-től kezdődően Magyarország is bekapcsolódott, mégpedig az egészségügyi tárca kezdeményezésére, az ESPAD-programba, mely kifejezetten a fiatalok alkohol- és egyéb drogfogyasztási szokásainak megismerésére irányul, és rendszeres időközönként nemzetközileg összehasonlító adatokat gyűjt a fiatalok fogyasztási szokásairól. Ennek az eredményei nagyon érdekesek, hiszen például megállapítható, hogy a tiltott és legális szerek fogyasztásának kialakulását kevésbé az objektív társadalmi helyzet, sokkal inkább a baráti, iskolai kapcsolatok, szórakozási formák motiválják. Vagy például összességében a tiltott és legális drogokat fogyasztók aránya a két biológiai szülővel együtt élők között a legalacsonyabb, a legmagasabb pedig azoknak a fiataloknak az esetében, akik mindkét biológiai szülőt nélkülözik.
Kevés vizsgálat bizonyítja egyértelműen, hogy a család anyagi helyzete hatással van a fiatalok szerfogyasztási szokásaira. A dohányzásra vonatkozóan a magyar adatok egyértelműen alátámasztják azt, hogy a magasabb iskolai végzettségű szülők gyerekei kevésbé érintettek ebben a szenvedélyben. Az alkoholfogyasztás semmilyen mutatója nincs szignifikáns kapcsolatban például az apa iskolázottságával. Nagyon érdekes, hogy a községekben a fiatalok fele, a fővárosban pedig több mint 40 százaléka fogyasztott már életében valamilyen visszaélésre alkalmas szert, a megyeszékhelyeken és egyéb városokban ez az arány 30 százalék körüli.
Egy megállapítás szerint Magyarországon egyébként a drogfogyasztás ellenére nem állunk olyan rosszul: a jelentős növekedés ellenére ma is az alacsony fogyasztással jellemezhető országok közé tartozunk. És ez köszönhető azoknak a szervezeteknek, amelyeknek itt vannak a jeles képviselői, és köszönhető annak, hogy parlamenti bizottsági szinten van képviselve a drogprevenció és a szenvedélybetegségek. Ennek igyekszik megfelelni a szaktárca is, amikor jogszabályban, rendeletekben, törvényekben és egyéb szakmai segítségekkel próbálja ezt a heroikus munkát valamilyen módon segíteni.
Pályázatokra is kitérnék még. Ilyen az ÚMFT, az Új Magyarország fejlesztési terv keretében létrejött pályázat, a társadalmi megújulás operatív program keretében, vagy a TÁMOP 6.1.2., az egészségre nevelő és szemléletformáló életmódok konstrukció keretein belül. Jelenleg 6 milliárd forint keretösszegű forrás áll rendelkezésre, most várható a pályázatok kiírása. Az első egészségfejlesztési célú, automatikus elbírálású, 2,4 milliárd forint keretösszegű pályázat megjelenése 2009 áprilisában várható. És az egészségügyi rehabilitációra is nagy összegeket szán a tárca pályázatok formájában, hiszen az egészségügyi rehabilitáció az egyik kulcskérdése nemcsak a szenvedélybetegségeknek, hanem az egészségügy minden területén.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak.
ELNÖK: Köszönjük szépen. Az Országos Addiktológiai Centrum részéről most Vandlik Erika szól hozzánk. Szeretném kérni az előadókat, amennyire lehet, próbálják röviden összefoglalni, hiszen még több témánk is van a mai napra, és még ezen a napirenden belül is szeretnénk a civil szervezeteket is meghallgatni, hogyan látják ezt a területet.
Dr. Vandlik Erikáé a szó. Tessék parancsolni!
Dr. Vandlik Erika (Országos Addiktológiai Centrum)
DR. VANDLIK ERIKA (Országos Addiktológiai Centrum): Engedjék meg, hogy tényleg röviden, néhány szóban tájékoztassam önöket az Országos Addiktológiai Centrum tevékenységéről. Ez a centrum az Országos Addiktológiai Intézet jogutódjaként jött létre.
A főbb tevékenységi irányaink a következők. A szenvedélybetegségek területén egyfajta szakmai, szakmapolitikai fejlesztési programokat szeretnénk tervezni, ezeknek a koordinációját, és részt venni a megvalósításban, természetesen nem egyedül, hanem az Országos Tisztiorvosi Hivatallal, ennek háttérintézményeivel, szakmai szervezetekkel és a civil szervezetekkel együttműködve. Ezek közül kiemelném a megelőzési programokat, az indikált prevenciót, az intézményi alkoholpolitikákat, a korai kezelésbe vételi programokat és magát az önsegítést.
Ugyanakkor az ÁNTSZ meglévő területi hálózatának szakmai támogatását is szeretnénk elvégezni, egyrészt mind a megelőzési feladatokban, mind az ellátási feladatokban. Szeretnénk segíteni abban, hogy a helyi kompetenciákat növeljék, és a helyi együttműködéseket kiemelten szeretnénk kezelni.
Vannak olyan fejlesztési programok, amelyek kiemelt prioritásúak. Ezek közül már szó volt az addiktológiai járóbeteg-finanszírozással kapcsolatos átalakításról egyfajta javaslat kidolgozásával, ami lehetővé teszi ennek az ellátórendszernek a stabilabb finanszírozását.
Egy másik ilyen az ifjúságaddiktológia szakmai tartalmainak és feltételeinek, illetve kompetenciakörének meghatározása. Jelenleg ifjúságaddiktológiai ellátás nem nagyon van, ennek a hátterét kell valamelyest megteremteni. Vonatkozik ez a szakembergárdára, illetve az intézményi körülményekre is, ez feltehetően csak fokozatosan oldható meg.
A korai problémafelismerést, a korai intervenció programjait szeretnénk támogatni, mind az iskola-egészségügyben, a munkahelyeken, illetve a magas kockázatú csoportok célzott megelőzési programjait, ezekre valamiféle módszertant kialakítani.
Megelőzési és kezelési fejlesztési programokat szeretnénk koordinálni, és ennek a megvalósítását szintén az ÁNTSZ hálózatában gondoljuk. Itt emelném ki a magyar alkoholjelentés módszertanának kidolgozását, amelynek megvalósítását egy-két évente terveznénk. Szó volt itt az alkoholstratégiáról, illetve ennek a tervezetéről. Már akkor lehetett szembesülni azzal, hogy az alkohollal kapcsolatos adatok elég heterogének és nem túl megbízhatóak. Úgyhogy ahhoz, hogy megfelelően lehessen tervezni, mindenképpen szükséges egy olyan információs rendszer, amely megbízhatóbb a jelenlegi adatoknál.
Szeretnék kiemelni néhány olyan programot, amely aktuálisan indul az intézet koordinációjában. Ilyenek például a szenvedélybeteg, magas kockázatú, gyermekotthonban lakó fiatalok számára indikált prevenciós és terápiás programok. Ezeket egyfajta modellértékű programokká szeretnénk alakítani, amit aztán tovább lehetne vinni.
A szenvedélybeteg terhesek és veszélyeztetett újszülöttek, kisgyermekek gondozási-megelőzési programjait is indítanánk, hiszen ez a terület is igen hiányos jelenleg.
A hátrányos helyzetű, munkanélküli, magas szerfogyasztási kockázatú vagy súlyos, problémás szerhasználó fiatalok kezelésbe vételi és reintegrációs programjait szeretnénk indítani, ezt egy olyanfajta rendszerben, hogy az egészségügyi és a munkaügyi ellátórendszer működne együtt, és erre is egyfajta modellértékű program kialakítását tervezzük.
S tulajdonképpen ami az egészségpolitikai tervezés és értékelés területét illeti, ott pedig a magyar alkoholpolitikai stratégia aktualizálását végezzük. Ez jelenleg egyeztetés alatt van. Ennek első részében egyfajta helyzetfelmérés szerepel, a magyarországi helyzet felmérése, illetve valamelyes hasonlítása a környező országokhoz, és természetesen az érintett területeken egyfajta olyan stratégia megfogalmazása, amely több területet érint.
Köszönöm szépen.
ELNÖK: Mi is köszönjük. Továbbadom a szót Fekécs Imre főtitkár úrnak, az Alkoholizmus Elleni Megyei Egyesületek és Klubok Országos Szövetségétől. A szövetséget kértük meg arra, hogy a civil szervezetek oldaláról is mutassa be, ők hogyan látják ezt a kérdést, hiszen ők napi szinten foglalkoznak ezzel a területtel. Egyrészt szeretnénk rólatok is hallani egypár szót, másrészt pedig, hogy hogyan látjátok az egész kérdést, akár a már elhangzott előadásokhoz is nyugodtan hozzá lehet szólni.
Tessék, Fekécs Imre!
Fekécs Imre (Alkoholizmus Elleni Megyei Egyesületek és Klubok Országos Szövetsége)
FEKÉCS IMRE (Alkoholizmus Elleni Megyei Egyesületek és Klubok Országos Szövetsége): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Bizottság! Engedjék meg, hogy bemutatkozzam: Fekécs Imre vagyok, magam a túloldalról jöttem vissza. Én magam is megjártam a hadak útját, hiszen nekem is egy kitűnő agrármérnöki diplomával sikerült magamat kiinnom egy megyei nagyvállalatnak a vezetői kategóriájából, olyannyira, hogy majd' három évig hánykolódtam, munkanélkülivé váltam. Kéthetes, háromnapos munkaviszonyaim voltak, és jó három esztendő telt el addig, amíg végre a javulás útjára tértem, és ebben meghatározó és elévülhetetlen szerepe volt az Alkoholizmus Elleni Megyei Egyesületek és Klubok Országos Szövetségének, amellyel én magam 1979-ben ismerkedtem meg, először úgy-ahogy, szőrmentén, aztán egyre mélyebben belemerültem ebbe a dologba.
Nagyon röviden a szövetségről, arról, hogy teljesen spontán módon, egy mindenféleképpen tenni akaró, gyógyulni vágyó embernek a kezdeményezésére indult el az alkoholizmus elleni klubok hálózatának kialakulása országunkban. Egy Békéscsabán élő jóember olyannyira mélyre süllyedt, több börtönbüntetés és egyéb csínytevéseknek a következményeként, hogy elivott mindenét, elitta feleségét, elitta családját, elitta vagyonát, egzisztenciáját, mindenét. Az egészségi állapota annyira megromlott, hogy felkeresvén háziorvosát, az fölhívta a figyelmét arra, hogy Matyi bátyám, ha maga élni akar, akkor szíveskedjék lefordítani a poharat, mert földi pályafutása hamarosan véget ér. Matyi bátyánk ennél jobban szeretett élni, és segítőtársakat keresett magának ehhez, mert ő azzal tisztában volt, hogy bármennyire is tenni akar a gyógyulása érdekében, egyedül nem fog menni. Három-négy, szintén alkoholbeteg társat talált magának, és ehhez talált még egy orvost, akit úgy hívtak, hogy dr. Soóky András, aki majd száz évet élt meg. Elindították az első közösséget.
A végére hagytam csattanóként ezt az 50-es számot, de nem tudom elkerülni, hiszen február 15-én ünnepelte ez a szövetség az ötvenéves fennállását, ahol többen részt vettek ezen a jubileumi programon. Azért is mondtam ki ezt a számot, mert meghatározó szerepe volt ebben a politikának és a hatalomnak is, hiszen az 1950-es éveknek a második felében ha valaki csoportosulni akart, valaki közösséget akart létrehozni, az némi rosszindulattal vagy rosszmájúsággal megfogalmazva elegendő volt a halálos ítélethez. Csak azért, hogy ezt a csoportot hogyan tudták létrehozni, el kell mondanom büszkén, hogy ez a legmagasabb kormányszinten, pártszinten megjelent, hiszen a Magyar Szocialista Munkáspártnál is járt ez a dolog, és maga dr. Dobi István, a Minisztertanács elnöke volt az, aki aláírta az első klub alakulására vonatkozó engedélyező okiratot. Innen indult el tehát ez a dolog, teljesen spontán szerveződött. A jelentőségét többen elismerték, és húsz esztendőn keresztül a Magyar Vöröskereszt volt az, amely segítette, támogatta minimális összeggel ezeknek a kluboknak a működését.
Az első húsz esztendőben tevékenykedő klubok, bár a legnagyobb jóindulat vezérelte őket, de szinte csőlátásszerűen gondolkodtak, és mindenféleképpen az alkoholbetegre fókuszálták a segítő tevékenységüket. Abban lehetett talán a legjobban tapasztalni ezt a csőlátás módot, hogy kicsit hullámzó magatartást tanúsítottak a gyógyulni vágyók, de mindenféleképpen követendő példa volt, elismerésre méltó példa volt ez, amit mi sem támaszt alá jobban, mint az, hogy 1978 végén fogalmazódott meg és 1979-ben az 1152-es egészségügyi minisztériumi irányelvek szabályozta ezeknek az alkoholizmus elleni kluboknak a szervezését, és ebben nemcsak az Egészségügyi Minisztériumnak volt meghatározó szerepe, hanem a mai értelemben vett önkormányzati minisztériumnak is. S ennek lett egyébként aztán az örvendetes eredménye az, hogy ezekben az években ennek a rendeletnek a hatálybalépése, a két minisztériumnak, a Belügyminisztériumnak és az egészségügyi tárcának a szerepvállalása eredményezte azt, hogy majd' háromszáz közösség jött létre az országban, amely segítette ezeket az embereket.
Ezekben az években robbant be néhány tenni akaróbb, kicsit vehemensebb embernek a megjelenése, mint Gyarmati Norbert, aki a szövetségünk elnöke, Mátrai Tibor barátunk és többen mások, akik nézegették ezeknek a kluboknak a tevékenységét. Többek között ez is meghatározó volt, hogy ez a sinusgörbe így alakult ebben az időben. S ahogy végignéztük a klubokat, elmentem én magam is Békéscsabára, Tatára, Nagykanizsára, csuda tudja, hova nem, tapasztalni a klubokat, hogy hogyan működnek, volt ott Tamás, volt ott Imre, volt Jóska, András és Norbert, de azért kellett volna lenniük Mariskáknak, Erzsébeteknek, kis Tamásnak, kis Jóskának, egyebeknek, kis Erzsébeteknek. És akkor megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy ha mi az önsegítő munka során valóban segíteni akarunk, akkor nekünk a közösségi munka során a gyógyítandó alapegységnek a családot kell tekintenünk. Ez a családokra épülő segítő tevékenység honosodott meg a magyar alkoholizmus elleni klubmozgalomnak a színpadán a nyolcvanas évek második felétől, és ettől az időszaktól tekinthető az a töretlen, következetes önkéntes tenni akarás, amely kiteljesedésének eredményeként értünk el oda, ahova elértünk mára, mert gyakorlatilag ma a magyar alkoholizmus elleni klubmozgalom színpadán á-tól z-ig megvalósuló tevékenység tapasztalható napról napra, hétről hétre, évről évre, mindegy az, hogy január 1-je van vagy december 31-e, március 15-e vagy éppen húsvét.
A klubok tevékenységéről nagyon röviden annyit, hogy a klubok alapvetően a gyógyulás elősegítésére, a rehabilitálás elősegítésére szerveződtek, de ezzel együtt természetesen a hétköznapok során felvállalják a családi élet rendezésére irányuló munkát, felvállalják a munkahelyi problémák kezelését, felvállalják a hajléktalanság kezelését, egy sor más dolgot.
Itt kell egy pillanatra megállni. Tehát a családokra épülő segítő munkának volt egy hihetetlen nagy jelentősége, mert ezekben a családokra épülő klubokban a gyermekek megjegyezték azt, hogy mikor van hétfő és mikor van szerda, mikor van kedd vagy szombat, fogták apunak, anyunak a kezét, vitték magukkal a klubba, és ezzel a tudatalatti tevékenységükkel hozzájárultak az apunak vagy az anyunak a gyógyulásához, meg ahhoz, hogy saját maguk elé állítottak pozitív példákat, mint ahogy látták a negatív példákat is. És amikor ezeknek a gyerekeknek kezdett benőni a feje lágya, mint az én Fekécs Tamás névre hallgató fiamnak meg a többieknek, akik olyan 13-15 éves korosztályt elértek, akkor azt mondták, hogy ennek a magyarországi klubmozgalomnak a színpadán a klubokban valami nem stimmel, mert amikor katalizátorként, gyógyítóként, gyógyszerként jók voltunk, és a jó meg a rossz példák közül a pozitív példa mellett törünk pálcát, akkor igenis helyet követelünk magunknak a magyarországi klubmozgalom színpadán. Ennek lett az eredménye az, hogy egyre-másra alakultak az ifjúsági alkoholmentes klubok, és ezek aztán az Egészséges Ifjúságért Szövetségben tömörültek.
Meghatározó egyébként a prevenciós munkában való részvételünk is, csak kicsit valahogy eltérítettek bennünket erről a pályáról, mert volt egy jó pár évvel ezelőtt egy olyan tendencia, hogy csak szakemberek, megfelelő képesítéssel rendelkező emberek menjenek oda, holott nem biztos, hogy mindig azok tudják megtalálni a megfelelő szavakat, a megfelelő kapcsolatot ezekhez a gyerekekhez. Mi magunk ezt megtapasztaltuk, hiszen voltak esztendők, amikor 18-20-22 ezer fiatallal találkoztunk általános és középiskolákban, főiskolákon, Nyíregyházán, Budapesten, az Orvostudományi Egyetemen, más helyeken. Kiképzett kortárs segítőink vannak, a Csendes Éva-féle életvezetési ismeretekből 70 főt képeztünk ki, a John McAllister úr által alapított társaság segítségével egy 20 fős kurzust képeztünk ki, szintén prevenciós célzattal. Ezt csak kitérőként mondom, hogy ebben is meghatározók vagyunk.
A tenni akaráshoz mindenképpen hozzátartozik az, hogy egyre meghatározóbb a szövetség különböző szervezeteinek a tevékenysége. Modellértékűként kell említenem a budakeszi szervezetünket, amely teljes egészében ingyenes. Az ingyenességhez annyit mindenféleképpen szeretnék hozzátenni, hogy a szövetségben senki egyetlen fillér honoráriumot nem kap. Itt a bér, a javadalmazás a Jóskának, Pistának, Erzsébetnek, Mariskának a gyógyulása, a családi élet rendeződése, a válóperes keresetek visszavonása, fiataloknak az egészséges életmódra nevelése. Vannak tehát nagy, kiemelt szervezeteink, amelyek tényleg segítik az önkéntes segítő munkának a kiszélesítését, ebben elsők között kell megemlítenem a Levendel professzor által életre hívott egyesületet, a budakeszi egyesületet, ahol napjainkban 38-40 főt tudunk viszonylag kulturált körülmények között elhelyezni. Vannak időszakok, amikor 65-70 főt foglalkoztatunk, mindenféle állami támogatás nélkül.
A másik ilyen kiemelt szervezetünk volt az Egészséges Ifjúságért Szövetség, amelynek a prevencióban, a fiatalok egészséges életmódra nevelésében van meghatározó szerepe. A fiatalok kapcsán itt hozzátennék egy gondolatot, mert ugyan az ifjúsági alkoholmentes klubok alapvetően a gyógyult vagy gyógyulófélben lévő alkohol-szenvedélybeteg szülőknek a gyermekeire épültek, de ezeknek a fiataloknak a "csápjai" szélesebb körben kinyúltak, és vonzották azokat a fiatalokat, akik már valamilyen módon érintettekké váltak, megkóstolták. Elrettentő példaként tudok említeni olyan fiatalt, aki 14 éves korában egy liter cseresznyepálinkát magáévá tett. Meghatározó a hátrányos helyzetű fiatalokkal való foglalkozás is, hiszen 16-17 évesen olyan fiatalok kerültek be ezekbe a közösségekbe, akiknek nem volt meg az általános iskolai 7-8. osztálya, és ezeknek az iskoláztatásában is meghatározó szerepük volt ezeknek a közösségeknek.
Ilyen kiemelt szervezetünk a somogybükkösdi rehabilitációs centrumunk, ahol évente 10-12 csoportot tudunk vendégül látni, egyrészt egyfajta feltuningoló, megerősítő szempontból, hogy helyes úton járnak, másrészt pedig szupervízió céljából, képzési célokkal is.
S van még egy nagy szervezetünk, ez a békéscsabai modell, ahol férfi, illetőleg női hajléktalanszállót tudunk működtetni, nappali ellátást működtetünk, közmunkára ítéltek foglalkoztatását valósítjuk meg, bár ez máshol is megvalósul örvendetes módon. Egy másik ilyen nagy modellünk a veszprémi modell, ahol betettük a lábunkat már a gyógyítás frontjára is, ahol egy alkohol-drogsegély ambulanciát működtetünk, jelentős forgalommal. Ugyanitt kell megemlítenem a Noszlopon működő rehabilitációs otthonunkat, ahol két hónaptól két évig tudunk 27 főt elhelyezni, rehabilitálni. Meg kell mondjam nagyon őszintén, hogy nagyon nagy az érdeklődés a szolgáltatásaink iránt ebben a tekintetben.
Nagyon röviden talán még annyit, hogy a szövetség a szerény lehetőségeihez képest megpróbál minél szélesebb körű kapcsolati rendszert kialakítani. Egyre nehezebb ez a dolog, mindenféleképpen nagyobb figyelmet kellene fordítanunk erre. Én itt arra kérném a tisztelt bizottságot, hogy amennyiben mód és lehetőség van erre, még egy-két dolgot szeretnék elmondani. A szövetség számára nagyon fontos az információ és a bemutatkozás. Engem rettenetes módon zavar meg irritál az, most volt például a tévében, nem örvendetes, hogy Zala megye benne volt két dologgal is, hogy megverték az iskolában a gyereket, a cipőtalpukat nyalatták a gyerekekkel, vagy a 17 éves lány, aki harmadszor járja a hatodik osztályt, ellopott a szüleitől 40 ezer forintot, hogy alkoholos állapotban kerüljön be ő maga és a társai a zalalövői iskolában a zalaegerszegi detoxikáló intézetbe. Amit tehát mindenféleképpen hangsúlyozni szeretnék, az az, hogy az információ, a bemutatkozás szempontjából nagyon fontos rendezvénynek ítéltük meg szintén több ilyen jóember, jóasszony véleményének meghallgatása után a szenvedélymentes nap névre hallgató programunkat, amikor is az volt az elképzelésünk, hogy ahány közösségünk van - a bizottsági tagok megtalálják a címlistát a borítékjukban - az ország különböző pontjain, ott azonos napon, minden év március első szombatján hasonló célzattal rendeztünk ilyen alkalmakat, ahol bemutatkoznak a már gyógyultak, életüket rendezettek, bemutatjuk a segítő közösségek szolgáltatásainak lehetőségeit, és hogy mit tud tenni ez a szövetség.
Még egy nagyon rövid dolog, amit a szövetség ismertségéhez mindenféleképpen szeretnék hozzátenni, hogy nagyon fontos a hazai tapasztalásoknak a széles körben terjesztése. És hogy mennyire összetett a dolog, csak azt tudnám kérni a bizottságtól, hogy ha lehetne, ennek a bizottságnak a neve változzon szenvedélybetegségek elleni bizottsággá vagy valami ilyenné.
Emellett pedig még azt tudnám tanácsolni, ami fontos lenne, hogy valamikor volt még egy ilyen Alkoholizmus Elleni Állami Bizottság, amelyben a szakminisztériumok voltak benne. Nagyon fontos lenne az összefogás, amit az előttem felszólalók is mondottak, hogy a sport, a képzés, a szabadidő hasznos eltöltése, ezekben a kluboknak meghatározó szerepe van. Arra gondolok tehát, hogy az egészségügyi tárcának, a szociális, az oktatási, illetve az önkormányzati tárcának meghatározó szerepe van ebben.
Nagyon fontosak a nemzetközi szervezetekkel való kapcsolataink, hiszen a szövetség tagja az Alkoholbeteg Önsegítő Közösségek Európai Szövetségének, annak jómagam elnökségi tagja is vagyok. És örömteli számunkra, hogy például Helsinkiben a második alkoholpolitikai konferencián módunkban állt bemutatni a szövetség tevékenységét, annak az ifjúsági vonatkozású munkáját, és ugyanez volt igaz tavaly a madridi konferencián, ahol az alkohol-család-ifjúság volt a téma, ahol szintén előadóként vehettünk részt. Ezekkel a szervezetekkel meghatározók a kapcsolataink, együttműködési megállapodásaink vannak képzésre, szervezetlátogatásra, közös programok szervezésére. Ebben kiemelkedő például a német szervezetekkel való együttműködés. Most indul egy új program három országgal, a hollandokkal, akikkel Winkfein úr is megismerkedett a békéscsabai rendezvényen, pontosan a fiatalok szabadidejének hasznos eltöltése érdekében.
Nagyon röviden ennyit szerettem volna elmondani, és köszönöm a meghallgatást. Úgy gondolom, az információ, a tájékoztatás mindenféleképpen fontos. Kérem a bizottság tagjaitól, ha érdeklik a szövetség dolgai, a mi tevékenységünk, a rendezvényeink, ha a címüket megkaphatjuk, akkor rendszeresen megküldenénk a Klubhíradó névre hallgató, most már közel harmincesztendős folyóiratunkat, és rendszeresen küldenénk tájékoztatást a különböző rendű-rangú programjainkról.
Köszönöm a meghallgatást.
ELNÖK: Köszönjük szépen a bemutatkozást, köszönjük azt is, hogy igen sok tájékoztató anyagot kaphattunk, megismerhetjük a klubot. És természetesen ha elküldik a bizottság részére ezeket a hírleveleket, akkor itt a bizottsági ülésen mindig ki fogjuk osztani a képviselő hölgyeknek, uraknak és szakértőknek. Biztos vagyok benne, hogy hasznos lesz mindenki számára, és fontos információkat fognak belőle megtudni.
Köszönöm szépen még egyszer, hogy itt vannak. Ha van még valamilyen kérdés, tudnak rá majd válaszolni.
S egyben a bizottság nevében gratulálok ehhez a munkához, amelyet önök végeznek, ezt meg is tettük Békéscsabán a jubileumi ülésen, és további sok sikert kívánunk önöknek. Természetesen, ha a bizottság ilyen témakörrel fog foglalkozni, akkor számítunk az önök munkájára. Köszönöm szépen.
Azt javaslom, hogy ismét egy körben tegyük meg a kérdéseket, észrevételeket, és egy körben kérjük szépen a válaszokat is.
Alelnök asszony jelezte, hogy szeretne szólni. Spiák Ibolya alelnök asszonyé a szó.
DR. SPIÁK IBOLYA (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Rögtön azzal kezdeném, hogy egyetértek az Egészségügyi Minisztérium szakértőjével, miszerint az alkoholprobléma továbbra is az egyik legnagyobb népegészségügyi kihívás, az illegális szerfogyasztás pedig igen magas kockázatú terület. A szenvedélybetegségek, az alkohol és a nikotin felelősek az éves halálozás egyharmadáért, ez évente 30 ezer emberéletet jelent.
A magas társadalmi kockázat ellenére azonban az ellátás összköltsége a járóbeteg-ellátásban az én tudomásom szerint 400 millió forint, ez az összköltségnek 0,013 százaléka. Önök szerint mire elég ez a pénzt? Ha valóban ilyen nagyon fontos és prioritást élvez ez a terület, akkor a költségvetési forrásokat miért nem emelik kicsit vagy rendezik hozzá?
Az anyagban szerepelt, hogy az alkoholbetegek mindösszesen 5 százaléka kerül ellátásba. Ez a szám engem is meglepett, nagyon meglepett. Az okokat próbálják magyarázni, azonban az nem derül ki, hogy miként kívánják mégis ezt megoldani és kezelésbe vonni ezeket a betegeket.
Nincs elfogadott alkoholstratégiánk, erről szót ejtettünk már. Három szakmai anyag is elkészült, és tudomásom szerint ezt a szakma el is fogadta, csak valahogy mégsem nyert ez támogatást.
Az anyagban a 8. oldalon szerepel egy grafikon, ez az ellátott betegek száma szenvedélybeteg-szakellátásban és -gondozásban évente. Én ezt a grafikont nemigen tudtam értelmezni, merthogy adatok nem jelentek meg a grafikon mögött. Azt sem tudom, hogy ez az alkoholbetegek plusz a drogbetegek együttes számát jelenti-e. Azt viszont egyértelműen kiolvashattam ebből a grafikonból és önök is leírják, hogy "a betegszámok a gondozásban folyamatosan csökkennek 2004 óta". Azt szeretném kérdezni, hogyan lehet ebből azt a következtetést levonni, hogy "javul az ellátás, azaz a gondozási tevékenység" - ezt is önök írták.
A finanszírozásról szót ejtettünk. Csökkent a gondozói kifizetések száma, csökkentek a kapacitások, a fekvőbeteg-normatíva három éve nominálisan és indexáltan is csökken. Kérdezem, továbbra is marad-e ez a finanszírozás: 50 százalék, 70 százalék vagy 80 százalék bázis plusz teljesítményfinanszírozás? Korábban beszéltünk arról, és önök is leírták ezt a költségkalkuláción alapuló finanszírozást. Úgy látom azonban, ez most még mindig csak tervezet.
Nagyon nagy problémát okoz a mostanában bevezetett beutalási bizottságoknak a tevékenysége. Azon túlmenően, hogy egyesek megkérdőjelezik a szakértelmet, adott esetben a betegfelvételt követően több héttel, sőt hónappal finanszíroznak csak. Ez azt jelenti, hogy az intézményeknek elő kell finanszírozni, jobb esetben, másrészt pedig, ha a beteg kiesik az ellátásból, akkor egyszerűen nem is finanszírozzák. Ezek az összegek elérhetik az intézmény 20-30 százalékos bevételkiesését. A rendelet sürgős megváltoztatása szükséges véleményünk szerint.
Különösen fontos és érzékeny kérdés az ifjúságaddiktológia kérdése. Az anyagban az szerepel, hogy jelenleg nincsenek speciális szakmai protokollok, nincsenek módszertani levelek, és azt írják, hogy majd az év második felében áttekintik a meglévő adatbázisokat. Mire ez a késlekedés? Hiszen a megoldás évek óta várat magára, és addig is mi lesz az egyre több gyermekkorú ellátatlan drogfüggővel, alkoholfüggővel?
Súlyos probléma a humán erőforrás kérdése is, az orvosok, szakdolgozók kérdése. Önök is látják, hogy kevés a gyermekpszichiáter, annál még csak kevesebb az a gyermekpszichiáter, akinek addiktológiai jártassága is van. Nem látok megoldást, erre vonatkozóan semmiféle útmutatást nem adnak, és a tervekről sem számoltak be.
Én ebből a tájékoztatásból azt látom, hogy a minisztérium forrásokat nem igénylő, forrásokat elvonó szabályozásban látja a megoldást a problémákra. Fejlesztéseket továbbra sem tervez, és talán nem is tart indokoltnak. Így a szenvedélybetegek, a szenvedélybetegségek ellátása további sérelmeket fog szenvedni, de javulás semmiképpen sem várható.
Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönjük szépen. Van-e még további kérdés, észrevétel? Szomor Katalin, tessék!
SZOMOR KATALIN szakértő (MDF): Átnéztem az egészségügyi minisztériumi anyagot. Számomra is zavarokat okozott, hogy az adatokból sokszor nem lehet megkülönböztetni, hogy ez a drog- vagy az alkoholbetegekről szól-e. Nem látom kellőképpen kifejtve azt, hogy a betegekkel mi történik, különböző szerfogyasztókkal, nem látok módszertani utalásokat az anyagban, azzal együtt egy elég átfogó anyag készült.
Gondom van a komorbiditás terminológiájával is, hiszen már tulajdonképpen 10-15 éve ismertek azok az adatok, hogy a drogbetegek komorbiditása hogyan alakul és mitől. Nem látom a komorbiditások között föltüntetve a HIV-et, a hepatitis C-fertőzést sem, habár hátrébb ezt megemlítik.
S tulajdonképpen én is azt látom, hogy a szakmai testületek részéről sokszor 15-20 éves késlekedések voltak bizonyos módszertani dolgokban. Ezt nem lehet sehogy sem megúszni, és talán ezért is működik ilyen nehezen ez az egész kezelési történet. Azt már látom, hogy Budapesten több helyen van metadonkezelés, de ha az ember jobban megnézi a statisztikai jelentési adatokat, azt látja, hogy sokszor ugyanaz az egy személy rendel több helyen. Miért nem lehet esetleg racionalizálni és összevonni?
Nem látom, hogy a minőségbiztosítás valahogy érvényesül-e már az addiktológia területén. Nem látom, hogy a drogambulanciák és az addiktológiai ambulanciák között mi a betegek megoszlása. És említik ugyan a politoxikomániát, nagyon helyesen, azonban sokkal jobban és mélyebben kellene ezzel a jelenséggel ahhoz foglalkozni, nem a kutatások, hanem a módszertanok megvalósulása szintjén, hogy valóban hatékony eredményeket lehessen elérni. Gondolok itt az alkohol-gyógyszer vagy az alkohol-illegális drog vagy a különböző illegális szer-gyógyszerek keveredésére, ami Magyarországon már 30-40 éve probléma. Ebbe az illegális szerek kapcsolódtak be utólag, lassan már húsz éve, 17-18 éve.
Alapvetően azt látom, hogy az egészségügyi tárcánál nagyon kevés pénz van a drogproblémára. Ezen lehetne és kellene javítani. Nézem itt például azt, hogy ez a centrum 35 millió forintot kap négy nagyon fontos feladatra. Az itteni kollégák emlékeznek arra nyilván, hogy én mennyit forszíroztam, tulajdonképpen lassan már hét-nyolc éve a drogfogyasztó terhes nők, újszülöttek ellátását, s a többi. Erre készültünk módszertani anyagokkal, amikor még én magam is a tárcánál dolgoztam. Nagyon lassú ezen a területen a fejlődés, de ha ez négy cél között, tehát másik három céllal együtt összesen éves költségben 35 millió forint támogatást kap, akkor azt tudom mondani, hogy a TÁMOP-ban egyetlenegy projekt kap 20 millió forint támogatást - és tudom, hogy ezt is kívülről, a Szociális Minisztériumtól kapták -, úgy érzem, hogy nem igazán veszi a tárca elég komolyan ezt a nagyon súlyos problémát.
Nekem tehát az a javaslatom, hogy erre különösen oda kellene figyelni. A terhes drogfogyasztó nők esetében ez most már egy második generációs probléma; figyelni kell természetesen a terhes alkoholfogyasztó nők problémájára is, amivel foglalkozom.
Az alkohol elleni kluboknak én is csak gratulálni tudok az áldozatos munkájukért, és külön példaként emelem ki azt, hogy néha milliókat kapnak egyes szakértők, mások meg nulla forintot. Úgyhogy ezen is javítani kellene.
Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönjük szépen. Szabadka Péter, utána Rácz doktor kért szót. Tessék!
SZABADKA PÉTER szakértő (KDNP): Az ifjúságaddiktológiai ellátáshoz szeretnék hozzászólni elsősorban. Valóban nincs ifjúságaddiktológiai ellátás. Részt vettem egyszer egy egyeztetésen, minisztériumok közötti egyeztetés volt, ahol szerettek volna a norvég pályázatból megvalósítani egy gyermekpszichiátriai ellátó centrumot. Úgy látom, ebből sajnos nem lett semmi.
Ugyanakkor természetesen ezek mögött a gyermekkorban, illetve nem is annyira gyermekkorban, hanem prepubertás-, pubertáskorban jelentkező addiktológiai problémák mögött sokszor más, súlyosabb személyiségzavarok húzódnak meg. Nem lehet tehát egyszerűen ezt a problémát szűken szenvedélybeteg-kezelési problémává tenni, hiszen súlyos magatartási zavarok, sokszor ADH-szindróma és egyéb problémák merülnek föl a gyerekeknél, és ezeknek az együttes kezelése nagyon fontos. Azt is látnunk kell, hogy maga a drogfogyasztás tanulási nehézségekkel jár együtt, tehát magának az iskolai lemaradásnak a kezelése is fontos. Ezért szorgalmazunk egy komplex ellátást ezen a területen, mert szűken ezt nem lehet venni.
A gyermekotthoni ellátáshoz mint érintett szeretnék hozzászólni. Hozzám a gyermekotthonba Budapest területéről kerülnek be a súlyosabb növendékek, mind drog, mind pedig bűncselekmény tekintetében; szinte majdnem minden gyerekem bűncselekményes, egy-kettőt kivéve. Azt látom, hogy a drog és a bűncselekmény kéz a kézben jár, szinte elkülöníteni sem lehet, és ezzel párhuzamosan súlyos magatartási zavarok is jelentkeznek. A gyermekvédelmi törvény elkülöníti ezt a problémát speciális ellátás formára, illetve a másik a normál, illetve a különleges ellátások, fogyatékkal élő vagy pedig egészségkárosodásban szenvedő gyerekek tartoznak a különleges ellátásba. A protokollunk szerint mi egy életmódprogramot csinálunk a gyerekeknek. Vannak a súlyosabb esetek, akik nem is biztos, hogy a drogfogyasztás miatt súlyosak. Ebben a korban, megmondom őszintén, nem találkoztam olyan nagyon gyakran súlyos drogfogyasztó, függő gyerekkel, akit egy életmódprogramon keresztül ne lehetett volna kihozni. Hanem amiért el kell különíteni ezeket az úgynevezett súlyosabb gyerekeket, az maga a társadalmi környezet, illetve a baráti kör visszahúzó ereje, és maga a fenyegetettség, mert ezek a gyerekek sokszor maguk is dílerek, és a hálózatban való létük az, ami rájuk nagy veszélyt jelent, és el kell tüntetni őket a fővárosból. Volt olyan, akit családostul kellett eltüntetni a fővárosból, mert feldobott egy hálózatot, és sajnos a rendőrség a vádiratban szinte minden esetben a gyerek vallomására hivatkozott, úgyhogy úgy kellett egy éjjel kimenekíteni a mamát, a gyereket, mindenkit, az egész családot a fővárosból.
A gyermekotthonokban is van hiány ezekben a módszerekben. Mi évek óta, most már tizedik alkalommal rendezünk egészségvédelmi és drogprevenciós konferenciát, sok gyakorlati módszer átadásával, délelőtt előadás, délután pedig workshopok, illetve gyakorlati módszertani dolgok vannak. Ezt szeretnénk jövőre is erősíteni. Nagyon ráfér, ráférne erre a területre a nagyobb odafigyelés.
Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönjük szépen. Rácz József, tessék!
DR. RÁCZ JÓZSEF szakértő (MSZP): Köszönöm szépen. Én is több szempontból kapcsolódnék az előttem szólókhoz. Azzal egészíteném ki a kérdésemet, illetve megjegyzésemet, hogy a szenvedélybetegségek kezelése mintegy idegen testként jelenik meg az Egészségügyi Minisztérium működésében. Ezt látjuk a finanszírozásban is; nemcsak hogy csökken a finanszírozás, hanem a finanszírozás struktúrája is olyan, ami nem alkalmas a szenvedélybetegek ellátására. Kapacitások maradnak üresen, kihasználatlanul a finanszírozás vagy a kódok miatt, aminek aztán az a következménye, hogy a következő lépésben ezeket a gondozókat mind be lehet zárni.
A szemléletben ez a fajta megközelítés, ami most is elhangzott, ez a prevenció, kuráció, rehabilitáció, a szomatikus betegségekre biztosan nagyon jól használható, de például a kurációt kifejezetten ellenjavallják használni a szenvedélybetegségek kezelésében, és a "kezelés" kifejezést használják. Ugye, az angolban a cure és a treatment között elég nagy különbség van, és nem beszélnek soha a szenvedélybetegek kurációjáról, merthogy nem lehet meggyógyítani, hanem a kezelésről beszélnek, illetve a gondozásról beszélnek, és ez a szenvedélybetegeket ellátó, gondozó intézményrendszer is a szomatikus betegségek gondozására van igazából kitalálva, és nem a szenvedélybetegek gondozására. Ebben tehát alapvető szemléletbeli problémákat látok, ami aztán megjelenik minden területen, a finanszírozástól kezdve az intézményfejlesztésig vagy -átalakításig.
Köszönöm.
ELNÖK: Köszönjük szépen. Tessék parancsolni! Dr. Grezsa Ferenc úr kért szót.
DR. GREZSA FERENC (Ráckeresztúri Drogterápiás Otthon): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Bizottság! Elég nehéz kapcsolódni az előző két napirendhez, mert nagyon tág ezeknek a napirendi pontoknak a vonatkozási területe, egyrészt ezért nehéz kapcsolódni. Másrészt pedig azért, mert igazán mérlegelést igénylő döntési alternatívák nem szerepeltek sem az előző, sem a mostani anyagokban. Ezért én két általános megállapítást szeretnék tenni, majd a minisztériumi anyaghoz egy-két konkrét észrevételem is lenne.
Az előző napirendhez kapcsolódó általános megállapításom az lenne, ami nyomokban elhangzott Felvinczi Katalin részéről, de szeretnék ráerősíteni; bár ő nem így fogalmazott, de hogy egészen érthető legyen, amit mondani szeretnék, így fogalmazok: a jó drogprevenció nem a drogról szól, nem a kábítószerről vagy a legkülönbözőbb egyéb visszaélésre alkalmas szerekről, hanem értékekről, magatartásmintákról, megoldási módokról, konfliktuskezelési módokról. S miközben a formális, illetve a szorosabb értelemben vett drogprevenció, azt mondhatjuk, hogy nagyjából működik, mert a jelenlegi epidemiológiai adatokhoz képest olyan túlságosan jobb eredményekre nem nagyon lehet számítani, ezek az értékek az európai átlag alatt vannak, és ez tényleg nagyon sok szakembernek, pedagógusnak, másoknak a közreműködése révén van így, ezt valószínűleg hosszú távon el is kell fogadni, és igazából az lehet a stratégiai célkitűzés, hogy nagyjából maradjon meg ez a probléma ebben a keretben, ezzel a kiterjedtséggel, mint most.
Ugyanakkor ha tágabb értelemben vesszük, akkor már nem is prevencióról, hanem promócióról kellene beszélni, ahol viszont igen nagy hiátusok vannak megítélésem szerint. Ugyanis miközben a kábítószer-problémák előfordulási gyakorisága tulajdonképpen nem is olyan aggasztó, több egyéb magatartási probléma és mindezeknek az együttese, tehát itt az alkoholról és egyéb önkárosító magatartásformákról is lehet beszélni, ezeknek az együttese összességében az európai átlaghoz képest lényegesen súlyosabb epidemiológiai képet mutat. Ez a fajta, nem specifikus értelemben vett, hanem az értékeket, a magatartás-kultúrát, a problémamegoldó eszköztárat, az önismeretet érintő és alapjaiban érintő promóció, ha lehet azt mondani, mentálhigiénés promóció fejlesztési területén óriási elmaradásban vagyunk, és még csak nyomokban sem mutatkozik olyan program, amely az iskolákban, a közélet legkülönbözőbb színterein, családokban, egyebütt ebben a kontextusban is hatna. Talán majd lehetséges egy ilyen programnak a megalkotása, ha alapjaiban a közélet vagy az egymás iránt való gondolkodás paradigmája megváltozik. Erre most, úgy tűnik, mintha mutatkoznának jelek, hogy más paradigma szerint alakul majd a közélet, a közélet alatt értve akár a családok életének a paradigmáját is.
Ezek az észrevételeim tehát az előző napirendi ponthoz.
A második napirendi ponthoz az általános reflexióm az volna, hogy nehéz ugyan kapcsolódni ehhez az anyaghoz is, de azért kár lenne, ha nem hangozna el az a kijelentés egy ilyen bizottsági ülésen és ilyen napirendi pontok mentén, hogy az addiktológiai ellátás súlyosan leépült az elmúlt években. És nemcsak az addiktológiai ellátás, hanem az a pszichiátriai ellátás, amelynek keretébe nem kis mértékben az addiktológiai ellátás ágyazódik. Egy egészen friss példát hadd mondjak, mert én kívül vagyok a klinikai pszichiátrián jó pár év óta, ennek ellenére van rálátásom az ügyekre, de hogy pillanatnyilag itt tartunk, ezt nem tudtam volna még egészen az elmúlt napokig elképzelni. Egy régi betegemnek az anyja hívott föl, hogy megint rosszul van a fia, és próbáljam meg elhelyezni valamelyik pszichiátriai osztályon. Ez sikerült is, hosszas telefonálás után, az egyik egyetemi klinikánkon, ahonnan másnap kibocsátották, egy meggyőződésem szerint rossz diagnózissal. Aztán utánaérdeklődtem - egy másik kezelőhelyre sikerült átvetetni -: az egyetemi klinikánkon jelenleg nincs szakorvos, aki meg tudná ítélni pontosan egy betegnek az állapotát. Van professzor, de nincs szakorvos - hat-hét rezidens van, akik egy-két éve kerültek ki az egyetemről, és a pszichózis tüneteit teljesen más diagnosztikai kategóriával írták le, és kibocsátották a beteget. Ahová átkerült, ahová sikerült fölvetetni remélhetőleg, ott sincs az osztályon csak egyetlenegy orvos, aki a maga beosztottja is egyben mint főorvosnak. És egy külföldi, idegen anyanyelvű, frissen végzett orvos most odakerült, de angol tagozaton végezte az egyetemet, magyarul nem beszél. Tehát őtőle várható az, hogy majd explorálni fogja a pszichiátriai betegeket. Magyarul, természetesen.
ELNÖK: Azt szeretném kérni, hogy röviden foglalja össze, mert a képviselők jelezték, hogy el kell menniük. Kérném tehát, hogy röviden foglalja össze, és kérem az előadókat, ők is röviden válaszoljanak az elhangzottakra, hiszen van még két napirendi pontunk, és sajnos a képviselőknek 2 órakor el kell menniük. Úgyhogy szeretném kérni, hogy ezt vegyük figyelembe.
Köszönöm szépen.
DR. GREZSA FERENC (Ráckeresztúri Drogterápiás Otthon): Köszönöm a figyelmeztetését, és azonnal be is fejezem, két percen belül.
Visszatérve az előterjesztésre, annak, azt gondolom, érdemes elhangoznia, hogy az addiktológiai ellátás intézményrendszere, finanszírozása súlyosan leépült és teljességgel elégtelen jelen pillanatban. És ez különösen sajnálatos annak tükrében, amit nagyon helyesen megállapít az anyag, hogy az alkoholprobléma tulajdonképpen az első számú közegészségügyi probléma ma Magyarországon.
A konkrétumokat illetően fölhívnám a figyelmet, hogy a minisztériumi anyagban a szenvedélybetegség definíciója megítélésem szerint hiányos és nagyon félreértelmezhető. Ezt érdemes lenne pontosítani. A viselkedéses addikciókkal ugyan az anyag utalásszerűen foglalkozik, de a definícióban nincs benne.
S egyetlenegy dolgot még a konkrétumok közül hadd említsek, hogy itt bizonyos alkoholprogramokra történik utalás és azok mellé állított forrásokra is. Itt rendkívüli aránytalanság van, ezt nyilván önök is tudják, és a tárca is tudja, de ez is csak nyomatékosítja egy nemzeti alkoholprogram mielőbbi megalkotásának és elindításának a szükségességét, amely program megalkotásában a sajnálatos módon megszüntetett Addiktológiai Intézetre bizony nagy feladatok hárultak volna, és jóformán, ha jól tudom, küszöbön is állt bizonyos tekintetben a bekapcsolódásuk nemzetközi programokba. De az intézet megítélésem szerint teljesen indokolatlan és magyarázhatatlan megszüntetése ezt is megakadályozta.
Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönjük szépen. Visszaadom a szót a minisztérium részére... (Szomor Katalin jelentkezik.) Szomor Katalin, abban maradtunk, hogy egy körben fogjuk végigbeszélni - ugyanaz a probléma, hogy el kell menniük a képviselőknek, és van még napirendünk, nem is kicsi. Azt szeretném kérni, hogy nagyon-nagyon röviden tessék, tényleg két mondatban, hogy legyen időnk még a többire is.
SZOMOR KATALIN szakértő (MDF): Csak egy mondatot mondok. Ma reggel megkérdeztem az egyik igen közismert és sikeres orvosunkat, szakorvosunkat, pszichiáter, addiktológus, s a többi, sőt neurológus is, hogy mennyi a fizetése. És megállapítottam, hogy ezzel a végzettséggel 70 ezer forinttal kevesebbet keres, mint nálunk a társasházban a nyolc általánost végzett gondnoknő. Úgyhogy talán itt van a magyarázata annak, hogy miért kevés az addiktológus és pszichiáter.
Köszönöm.
ELNÖK: Köszönjük szépen. Szeretném kérni, hogy akkor most röviden válaszoljanak az elhangzottakra. Nagyon sok megjegyzés, észrevétel volt, amire, gondolom, nem kell reagálni.
Sólyom Olimpia kezdi, tessék!
DR. SÓLYOM OLIMPIA (Egészségügyi Minisztérium): Köszönjük szépen a felvetéseket, hiszen ez a helyzetelemzés, amelyet Szomor Katalin vagy dr. Spiák Ibolya föltárt, ösztönöz bennünket is a változtatásra. A szaktárca a lehetőségekhez mérten érzi ennek a gondnak a súlyát, és én azt gondolom, hogy a legfontosabb egészségügyi vonalon a szakma megfelelő képviselete. Az, hogy az addiktológiai szakma legkiválóbb tagjai szakmai kollégiumot alkotnak ma, és szinte minden olyan tevékenységben, ami az addiktológiát érinti, tanácsadással, illetve elég nagy beleszólási lehetőséggel részt vehetnek, ez egy nagyon jelentős előremozdulás. Ezt az itt ülő orvosok, akik tudják, hogy mennyire számít egy adott szakmának az érdekérvényesítése, tudják, hogy ha egy szakma szakmai kollégiummal rendelkezik, az nagyban előreviszi a szakma anyagi, erkölcsi és egyéb megbecsülését is. Természetesen a szakmai kollégiumtól várunk olyan eredményeket, amelyek ezt a folyamatot erősítik. A szakmai kollégiumtól várjuk az indikátorok, minőségi mutatók kidolgozását, a protokollok kidolgozását, és azt, hogy a finanszírozás terén milyen jellegű hatékony változtatásokat javasolnak.
Természetesen folyamatosan zajlik a kódkarbantartás, és igyekszünk szintén a szakma bevonásával a kódokat olyan módon megváltoztatni, hogy azok az addiktológiai szakma hatékonyságát növeljék.
Ami elhangzott, hogy cure és treatment, valóban, ez így van. Ennek megvannak nemcsak az angolban, hanem a magyarban is a megfelelői, és a kezelést a gyógyítással nem keverjük össze. Mint egészségügyi tárca, ami az ESPAD-jelentésben is megjelenik, hogy ezek a betegségek szomatikus tünetetekkel, szomatikus betegségekkel társulnak, ezek az egészségügyi szakmát érintik. Tehát az egészségügynek sajnos ezzel párhuzamosan nemcsak a megelőzésben, a kezelésben, a krónikus ellátásban van szerepe, hanem a társuló szomatikus betegségeknek az adekvát, megfelelő ellátásában is.
A hatékonyságot igyekszünk növelni azzal, hogy a különféle tárcákkal együttműködünk, hiszen egyedül az Egészségügyi Minisztérium a probléma megoldására képtelen, hiszen itt egy igen sok okozatú betegségcsoporttal állunk szemben, hiszen ezt hallhattuk is.
A pályázatok terén is igyekszünk javítani a helyzetet. Ebben is szeretnénk majd a szakmai kollégiumok állásfoglalására támaszkodni, hiszen a most kiírásra kerülő rehabilitációs pályázatokban elég nagy anyagi források fognak rendelkezésre állni például a szenvedélybetegek kezelésének vonatkozásában is.
Az akkreditációt említettem, hogy az első félévben várható, és a népegészségügyi főosztály van megbízva ezzel.
Tehát az egészségügyi tárca a saját maga lehetőségeihez képest, úgy érzem, mindent megtesz abban, hogy ezek a változtatások megszülessenek, és az önök helyzetelemzésével egyetértve, mindent megteszünk annak érdekében, hogy az addiktológiai betegek növekvő száma megfelelő ellátásban részesülhessen ma Magyarországon. Ebben természetesen a társintézmények segítségét kérjük, és szeretnénk rájuk minél erősebben támaszkodni.
Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönjük szépen. Röviden szeretné még kiegészíteni Müller Éva, tessék!
MÜLLER ÉVA (Egészségügyi Minisztérium): Két-három mondatot szeretnék csak mondani, ami eddig talán kimaradt.
Az alkoholpolitikai stratégiával kapcsolatban ez valóban egy régebbi hagyományra tekint vissza. 2006-ban a népegészségügyi tárcabizottság valóban elfogadta ezt az anyagot. Maga a stratégiai program aktualizálás alatt áll, éppen az Országos Addiktológiai Centrum közreműködésével. Rengeteget dolgoztak, és nem hiábavaló ez a munka, hiszen a lelki egészség országos program egyik kulcselemét jelenti ez a stratégia.
Konkrét intézkedéseket is szeretnénk megvalósítani, ehhez azonban az kell, hogy a lelki egészség országos programot, amelyet mint a teljes mentális egészség javítását célzó stratégiai programot tervezi elfogadni a tárca, éppen talán még a márciusi hónapban, de ha nem, akkor áprilisban fogja tárgyalni az Egészségügyi Minisztérium felső vezetése. Ez azért fontos, mert így az aktualizált alkoholpolitikai koncepció is olyan állapotba kerül, hogy konkrét cselekvési programokat tudjunk meghatározni.
Az ifjúságaddiktológiai ellátórendszer vonatkozásában valóban mindannyiunk számára kétségtelen, hogy rendkívül hiányos területről van szó. Ellenben, úgy, ahogy azt többen meg is fogalmazták, sok esetben az egészségügyi tárca fejlesztési lehetőségeit éppen a szakemberek hiánya korlátozza. Ezt évekkel ezelőtt épp a drogambulanciák fejlesztése kapcsán is tapasztaltuk. Volt, ahol hosszas könyörgéssel nem tudtuk az egyes megyéket rábeszélni arra, hogy vállalják ennek a szolgáltatásformának a biztosítását, hogy drogambulanciát hozzanak létre.
Természetesen nem azt akartuk mondani, hogy most itt a Kánaán, és minden fejlődik. Egyszerűen csak arra utaltunk ezen a bizonyos 8. oldalon az anyagban, hogy annak ellenére, hogy a betegszám csökken, az OEP adatai szerint egyértelműen kimutatható, hogy a beavatkozások száma nőtt, az emelkedett. Tehát egyszerűen csak utaltunk azokra az érzékeny elmozdulásokra az ellátórendszerben, ami tetten érhető. Mint ahogy azt is tetten lehet érni, hogy 2008-ban, éppen azért, mert új kódok kerültek bevezetésre, érezhető hatást eredményeztek az ellátórendszerben; ezek természetesen nem jelentékenyek. Valóban szembesülünk azzal, hogy a kódok nem megfelelőek, nem számolhatóak el. De amikor a kódrevízióról beszéltünk, erről a folyamatos munkáról, akkor inkább elsősorban erre gondoltunk.
Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönjük szépen. Az Addiktológiai Centrum részéről Koós Tamás úré a szó.
DR. KOÓS TAMÁS (Országos Addiktológiai Centrum): Köszönöm szépen, igyekszem rövid lenni, egy-két fontos dolgot szeretnék elmondani.
Nem került szóba, bár az anyagban megjelenik egyébként, amennyire bele tudott férni, hogy az, ami 2006-2007-ben mint koncepció megfogalmazódott a járóbeteg-szakellátások tekintetében, és ezt vonatkoztatták az addiktológiai és pszichiátriai ellátásra is, azt ki kell mondani, hogy egyértelműen téves és pusztító volt. Tehát az a feltételezés, hogy teljesítményfinanszírozásra beállítani egy alapvetően fixdíj-alapú finanszírozási rendszert egy olyan betegkörrel, amelyiknek a kezelésbe vonása önmagában nehézséget jelent, mindez még ráadásul az első néhány hónapban vizitdíjjal megtetézve - erre vonatkozóan az Addiktológiai Intézet végzett egyértelmű elemzéseket: ezek kimutatják, hogy gyakorlatilag már a vizitdíj bejelentése hozzájárult a betegek eltűnéséhez, aztán pedig a 2007. júliusi megszüntetés a szenvedélybetegek számára októberre tudta egyáltalán egy részét visszahozni a betegeknek -, tehát ez a koncepció téves volt és rendkívül deprimentális hatású. Ezt a tényt, azt gondolom, nem lehet elkerülni, hogy ezt kimondjuk.
Azt látjuk most az OSAP-jelentések begyűjtése kapcsán - és itt az esélyegyenlőség szempontját sem lehet elkerülni; ez nem került elő, bár az anyagban ezt is igyekeztünk megjeleníteni -, hogy pont azok a területek vannak a leginkább sújtva ezeknek a hatásoknak a következtében, ahol egyébként maga a probléma a legsúlyosabban van jelen. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében két darab szenvedélybeteg-ellátó van, az egyik Miskolcon - egyébként Miskolcon két pszichiáter van összesen -, a másik pedig Sátoraljaújhelyen. Viszont Ózdról kaptunk olyan jelentést, hogy megszűnt a gondozó; Kazincbarcikán szünetelteti a működését, mert nincs ember. Tehát magyarul egy nagyon komoly esélyegyenlőségi probléma bontakozott ki ennek az egyébként is lefelé haladó, bár most talán stabilizálható ügyben; mert azért vannak erre utaló jelek, ugyan egyelőre nagyon alacsony szinten tud talán stabilizálódni. Nagyon intenzíven sújtott lakosságcsoportok maradtak tehát ellátás nélkül, úgyhogy itt az esélyegyenlőség mint szempont mindenképpen szempont kell hogy legyen. Nem Budapesten kell elsősorban ezeket a kapacitásokat fejleszteni, ami külön nehézséget jelent, hiszen Budapesten még elvben lehet találni szakembereket, de Borsod megyében, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, akár Tolna megyében biztosan sokkal-sokkal nehezebb ez a dolog. Látom, hogy Imre itt most ingatja a fejét; nyilván ti is látjátok ezt a helyzetet.
Ennyit szerettem volna csak hozzátenni. Számos más észrevételem van, amit az idő rövidsége miatt nem mondok el. Köszönöm.
ELNÖK: Köszönjük szépen. Van-e még valami? (Senki sem jelentkezik.) Ha nincs, akkor ezt a napirendi pontot lezárjuk.
Köszönöm szépen a minisztérium, az Addiktológiai Centrum és az AE-klubok képviselőinek, hogy itt voltak és megtisztelték a bizottságot, segítették a munkánkat. Köszönöm szépen, és további szép napot kívánok mindenkinek.
A 3. napirendi ponttal folytatjuk munkánkat: konzultáció drogfogyasztókkal. Külön köszöntöm Victor Istvánt, dr. Grezsa Ferencet, Bus András Lászlót és Szénási Csaba Istvánt.
Ha jól tudom, Victor István kezdené ezt a napirendi pontot. Kérjük, röviden mutassa be az otthon működését, illetve a vendégeket.
S mielőtt átadnám a szót, átadom az elnöklést alelnök asszonynak, aki folytatja a munkát. Én elnézést kérek, de sajnos el kell mennem. Ezt követően pedig még egy napirendi pont lesz, az "egyebek", ahol egy rövid bejelentés lesz.
További jó munkát kívánok a mai napra. Tessék, Victor Istváné a szó.
VICTOR ISTVÁN (Ráckeresztúri Drogterápiás Otthon): Köszönöm szépen a lehetőséget. Rögtön szeretném kérdezni elnök urat, hogy miután arra szerződtünk, azzal a szándékkal jöttünk, hogy a bizottság munkáját segítsük és a bizottság tagjai által feltett kérdésekre válaszoljunk, hogy segítsük a munkájukat, nem tudom, most akkor milyen jellegű kérdésekre számíthatunk, hogyan tudunk segíteni ebben a munkában. Szívesen elbeszélgetünk a jelen levő szakértőkkel is...
ELNÖK: Lesznek itt kérdések...
VICTOR ISTVÁN (Ráckeresztúri Drogterápiás Otthon): ...csak képviselőkkel ritkán van lehetőségünk erre.
ELNÖK: Lesz lehetőségük, hiszen két képviselő is itt van a teremben, illetve szakértők itt vannak, akik a bizottságnak a tagjai, ők is fel fogják tenni a kérdéseiket, ebben biztos lehet. És jó munkát kívánok. (Távozik az ülésről.)
(Az ülés vezetését dr. Spiák Ibolya (Fidesz), a bizottság alelnöke veszi át.)
VICTOR ISTVÁN (Ráckeresztúri Drogterápiás Otthon): Köszönjük szépen. A Ráckeresztúri Drogterápiás Otthonból jöttünk, Grezsa Ferenc mint az otthon pszichiátere; két lakónk - semmiféle különösebb szempontot nem választottunk, név szerint nem szeretném őket bemutatni; ez talán az ő döntésük -; én magam az otthon programfelelőseként vagyok jelen. Azt hiszem, alapvetően nem az a feladatunk, hogy az otthonnak szerintem minőségileg elég jó programját próbáljuk reklámozni, hanem az itt elhangzó kérdésekre feleljünk.
Az eddig elhangzottakhoz, azt gondolom, majdnem minden ponton tudunk, tudnánk kapcsolódni, legyen szó prevencióról vagy ifjúsági programról, ami nagyon érint most minket, vagy az éppen aktuális kezelésekről. Bármilyen kérdésre szívesen válaszolunk. Ha úgy látják jónak, hogy az eddigiekhez kapcsolódó észrevételeinket megtegyük, akkor azt szívesen megtesszük.
ELNÖK: Köszönjük szépen. Szeretném, ha bemutatná a vendégeit, és ők szólnának az ellátásról, a helyzetről, kilátásaikról, az életérzésükről. A neveket most nem fogjuk felsorolni.
VICTOR ISTVÁN (Ráckeresztúri Drogterápiás Otthon): Jó, akkor továbbadom a szót a kollégáimnak, hogy az eddig elhangzottakkal kapcsolatban mi az, amit szívesen megjegyeznének.
SZÉNÁSI CSABA ISTVÁN (Ráckeresztúri Drogterápiás Otthon): Jó napot kívánok! Én egy bentlakó fiatal vagyok, közel tizenkét évig kábítószereztem, addiktológián is nagyon sokat jártam, pszichiátrián is nagyon sokat jártam. Én úgy látom, katasztrofális helyzetek vannak. Meg azt is éreztem, hogy inkább menekültem is onnan. Zárt osztályon is voltam. És úgy érzem, szerintem egy ilyen rehabilitációs program lehet a megoldás a gyógyulásra és a tisztulásra.
Köszönöm.
BUS ANDRÁS LÁSZLÓ (Ráckeresztúri Drogterápiás Otthon): Jó napot kívánok! Bus András vagyok. Ugyanolyan helyzetben vagyok, mint Csaba itt mellettem. Tizennégy éve drogfüggő vagyok, rengeteg próbálkozásom volt ambuláns kezeléseken, addiktológiákon. Igazából most találtam meg a helyemet, igaz, többszöri próbálkozásra, de a rehabilitáció az, ami segített nekem. Most itt vagyok, tizenhat hónapja, és most jól érzem magam.
Próbálkoztam ambuláns kezelésekkel is, igazából azért nem volt az megfelelő, mert még nagyobb gyógyszerfüggőként jöttünk ki az intézetekből, mint ahogy bekerültünk, még egy keresztfüggőségünk kialakult - a drog mellett jött egy gyógyszer is.
Köszönöm.
ELNÖK: Tessék parancsolni!
VICTOR ISTVÁN (Ráckeresztúri Drogterápiás Otthon): Ha szabad, egypár dolgot hozzátennék az előzőekhez, meg talán némi vitára is teret adni, illetve provokálni a srácokat is meg a jelenlévőket is.
Először szeretnék egyetérteni azzal, ami elhangzott már több oldalról a prevenció témakörében, hogy valószínűleg valamilyen egészen más irányba kellene elmenni. Nem a gyógyításról szól a történet, ami egyrészt elhangzott, másrészt amit Feri is elmondott, hogy nem megvédeni kellene valamitől a lakóinkat, hanem azt látjuk az eddigi tapasztalataink alapján, hogy valahova eljuttatni őket. Bár latinul nem nagyon tudok, de a prevenciót inkább pervenció vagy advenció címmel, valamit elérendő szeretnénk használni, vagy legalábbis a gyakorlatát ennek elérni.
Ami a rehabilitációt illeti, ugyanebben az értelemben gondoljuk azt, hogy olyan emberek kerülnek hozzánk a rehabilitációnak nevezett programba, ahol az embereket alapvetően először habilitálni kellene, mert nincs hova visszanyúlni, nincs hova visszamenni. Különösen jelentkezik ez az utóbbi években egyre gyakrabban jelentkező fiatalkorúaknál - akiknek a programját az OEP finanszírozni még finanszírozza, bár nincs rá engedélyünk, teszem hozzá, hogy 18 év alattiakat felvegyünk, de 17 éves lakóink is vannak -, akiknek kapcsán pont ez derül ki, hogy ez egészen más kérdés, mint a felnőttekkel folytatott program, egészen más kérdéseik vannak, és nagyon nem jó a kettőt együtt, bár a jelenlegi feltételek mellett kénytelenek vagyunk együtt végezni. Reméljük, hogy lehetőségünk lesz rá, hogy fiatalkorúak - most így nevezem - rehabilitációs intézményét is elindítsuk, bár az inkább habilitációs intézmény lesz ezek szerint.
Azt hiszem, nem szeretnék többet mondani, mert tényleg a kérdések az izgalmasak. Talán tegyék fel a kérdéseiket, amelyek felmerülnek ennek kapcsán önökben, tudva azt, hogy az összes tapasztalatunk, ami az utóbbi huszonöt évben összegyűlt, nyilván egy szűk kör tapasztalata, de az evidence based terápia értelmében tapasztalat. Amit idáig hallottam, statisztikai, s a többi tárgykörben, az itt elhangzottakhoz kapcsolódva, azok nagyrészt átfedik a saját személyes tapasztalatainkat, és megegyeznek azokkal.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kérem a bizottság tagjait és a szakértőket, hogy tegyék fel kérdéseiket. Szomor Katalin!
SZOMOR KATALIN szakértő (MDF): Köszönöm. Azt szeretném megkérdezni, hogy azok, akik most itt ülnek velünk, hányszor próbáltak meg kezelést elkezdeni, hányszor estek ki belőle, mielőtt a ráckeresztúri otthonba kerültek.
ELNÖK: Megpróbáljuk egy körben összegyűjteni a kérdéseket, és utána meghallgatjuk a válaszokat. Van-e még további kérdés? Igen, Rácz József doktor!
DR. RÁCZ JÓZSEF szakértő (MSZP): Köszönöm. Nekem tulajdonképpen az elnevezéssel van problémám állandóan, hogy rehabilitációs otthonnak nevezzük ezeket az intézményeket, holott a rehabilitáció egy fontos része az ott folyó munkának, de a nagyobb része kezelés, a szó szoros értelmében vett kezelés. Azért is hivatkoztam az előbb az angol kifejezésekre, merthogy az angol modellekben nincsenek ilyen különbségek. Magyarországon a kezelés vagy a gyógyítás pláne az orvoshoz kapcsolódik, tehát csak orvos végezheti, és ez a fajta megkülönböztetés nincs az angolszász irodalomban. Azt gondolom, itt a függőség kezeléséről van szó, és aztán rehabilitációról is egy második lépésben. Számomra ez mindig probléma, én nem szívesen használnám a rehabilitációs otthon kifejezést, hanem valamilyen más kifejezést használnék, hiszen a külföldi rendszerekben ezek az intézmények mint kezelő intézmények szerepelnek, és az EMCDDA rendszerében is mint kezelő intézmény szerepel, tehát nem mint rehabilitációs intézmény, hanem mint lege artis kezelés.
Ennyit szerettem volna elmondani a szóhasználattal kapcsolatban, hogy nem találjuk a jó szavakat. Köszönöm.
ELNÖK: Képviselő úr?
MÓRING JÓZSEF ATTILA (KDNP): Köszönöm szépen. Én egy rövid kérdést tennék fel, csupán annyit, hogy kellett-e vagy kell-e az idők során visszautasítani valakit, aki megjelenik az intézmény látókörében, helyhiány vagy kapacitáshiány vagy szakemberhiány miatt. S hogyan látják az intézmény jövőjét?
S csak a jegyzőkönyvnek meg magunknak mondanék még annyit, hogy én nagyon szomorúnak tartom azt, pláne én nem vagyok egészségügyi szakember, de ahhoz, hogy ezzel a problémával igazán megismerkedjünk, egy remek alkalom az, hogy találkozhatunk veletek. És magunkra maradtunk. Ráadásul egy ilyen időhiányra való hivatkozással még pörgetjük is; ti tisztességgel végigvártátok itt a sorotokat, és most úgy érzem, hogy nem kap ez kellő figyelmet. Azt gondolom, mindannyiunk nevében emiatt mélységesen szégyellhetjük magunkat, és elnézéseteket kérjük. Ez nem a problémának a súlyán való kezelése.
Köszönöm.
ELNÖK: Koós Tamás úré a szó.
DR. KOÓS TAMÁS (Országos Addiktológiai Centrum): Csak egy rövid észrevételt tennék, ha szabad. Szóba került az előző diskurzus során az egészségügyi ellátások minősége, minőségbiztosítása, s a többi, egy csomó ezzel kapcsolatos gondolat került elő. Érdemes itt megemlíteni azt, hogy számos kategóriája vagy beosztása van a minőségnek. Beszélnek professional, tehát szakmai minőségről, beszélnek management minőségről, és ne feledjük el, hogy az utóbbi öt-tíz évben emellé felsorakozott a kliens minőség, tehát a client quality, magyarul a szolgáltatást igénybe vevő szempontjai alapján végzett minőségértékelése egy-egy szolgáltatásnak.
Azt gondolom, ti, akik itt ültök, és mondjuk, gyakorlatilag az összes létező szolgáltatást láttátok, vagy nagyon sokat láttatok belőle, ami Magyarországon elérhető, azt gondolom, olyan értékes forrás lehettek ebben a kérdésben, amikor majd a kliensek, tehát a szolgáltatást igénybe vevők szempontjából történő minőségértékelések és annak szempontjainak a kialakítása kerül sorra, hogy ebbe a folyamatba érdemes bevonni akár a ráckeresztúri drogkezelő és rehabilitációs otthon lakóit is. Azt gondolom, ez előbb-utóbb el fog indulni, és ezeket a sajátos szempontokat nagyon kevesen tudják behozni ebbe a rendszerbe. Főleg egy olyan betegcsoportnál fontos ez, aki magától nagyon nehezen kerül vagy marad kezelésben, ellentétben számos más betegcsoporttal, tehát ott a client qualitynak, a kliens szempontjából történő minőségértékelésnek még nagyobb lehet a jelentősége. Úgyhogy erre majd igyekszünk odafigyelni, ha odajutunk.
Köszönöm szépen.
ELNÖK: A szó dr. Sólyom Olimpia szakértő asszonyé.
DR. SÓLYOM OLIMPIA (Egészségügyi Minisztérium): Köszönöm szépen. Szeretném megkérdezni, nem a minisztérium képviseletében, hanem mint orvos, aki szintén foglalkozott olyan betegekkel, akik rehabilitációra szorulnak, tehát érintett vagyok valamennyire a rehabilitációs folyamatban, hogy önök, akik végigélték ezt a folyamatot, mi az, amin leginkább változtatnának; három-négy pontot ha említenének, amelyek az önök szemszögéből változtatásra szorulnának ebben a rendszerben. (Dr. Koós Tamás: Ez szintén a kliensek szempontja, a client quality.) Igen; úgy mondjuk, hogy betegelégedettség, természetesen, mint az egyik legnagyobb mérőpontja a minőségbiztosításnak, igen.
ELNÖK: Köszönjük szépen. Dr. Vandlik Erika következik.
DR. VANDLIK ERIKA (Országos Addiktológiai Centrum): Kiderült, hogy több helyen próbáltak kezelésre járni, ambulanter kezelés, kórház, rehabilitáció. Meg tudják-e röviden fogalmazni, hogy milyen különbséget észlelnek ezek között, teljesen szubjektíven?
ELNÖK: Köszönjük szépen. A szó most az otthon klienseié.
SZÉNÁSI CSABA ISTVÁN (Ráckeresztúri Drogterápiás Otthon): Megpróbálok válaszolni a második kérdésre. Igazság szerint, ahogy a társam is elmondta, az ambulancián, addiktológián, a fekvőbeteg-ellátásban végül is nagyobb függőségünk lett, mert még pluszban gyógyszert is kaptunk, amiről időben nem tudtak lehozni minket, és úgy engedtek ki minket, mint gyógyszerfüggőket. Lehet, hogy a heroint elhagytuk, de kialakult egy olyan gyógyszerelvonásunk, ami után automatikusan vissza is estünk, és kezdődött a mókuskerék elölről.
Igazság szerint, hogy miben tudna változni ez az egész... - alapjaiban szerintem. (Derültség.) Tudom, hogy mindenkinek megvan a saját gondja, saját problémája, mind a pszichiátriáknak, mind az addiktológiáknak, mert én is jártam oda nagyon sokat, voltam metadonos kezelésen is, de igazság szerint mindenhol csak a káoszt látom. A káoszt és a zavarodottságot. (Dr. Funk Sándor: Bezzeg a jól szervezett drogfeketepiacon nem ez a helyzet. - Derültség.)
Köszönöm.
ELNÖK: A szó továbbra is a klienseké.
BUS ANDRÁS LÁSZLÓ (Ráckeresztúri Drogterápiás Otthon): Az megvan, a feketepiac megvan, persze.
Volt egy olyan kérdés, hogy hányszori próbálkozás után kerültünk ide. Nagyon sokszor próbálkoztam, az tény. De úgy gondolom, minden ember végeredményben egyforma, úgy kell eldönteni az egészet, hogy ha a fejében eldől, hogy én le akarok állni, meg akarok gyógyulni, akkor sikerülni fog. Ha nem döntöttem el, kaphatok bármilyen kezelést, sose fog sikerülni, akár gyógyszereset, rehabilitációst, bármit kaphatok, akkor nem fog sikerülni. Minden fejben dől el. (Dr. Felvinczi Katalin: És ez mitől függ? Hogyan dől el?) Eldöntöm: akarom vagy nem akarom. (Dr. Sólyom Olimpia: Ki segített ebben a legjobban, hogy ez eldőljön?) Nekem saját magamnak kell meghozni ezt a döntést, ezt csak én tudom meghozni. Ebben nem tudnak segíteni. Ha én megértem erre, akkor oké. Saját magam csak.
SZÉNÁSI CSABA ISTVÁN (Ráckeresztúri Drogterápiás Otthon): Elnézést, még annyit hozzátennék azért ehhez, hogy ehhez viszont kell egy biztonságos környezet is, hogy ezt nyugodtan átgondoljam, és végül is át tudjam értékelni magamban a dolgokat.
Köszönöm.
ELNÖK: Szeretném megkérni Victor Istvánt, hogy ha van valami hozzáfűznivalója az elhangzottakhoz, mondja el.
VICTOR ISTVÁN (Ráckeresztúri Drogterápiás Otthon): A srácok által elmondottakhoz annyit, hogy klasszikus GM-rohamot még nem láttunk csak olyan esetben, ha valaki gyógyszeres elvonás után került hozzánk. Ezzel nem azt szeretném mondani, hogy azt tapasztaljuk, hogy nincs szükség gyógyszerekre. De az is biztos, hogy ami ez ügyben jelenleg történik a kezelés kapcsán, az valahol nincs a helyén. Legalábbis ezt tapasztaljuk.
Ami a várólistát illeti, most úgy néz ki, ma reggel azt mondták, hogy azt hiszem, heten vannak a várólistán; tegnapelőtt még tízen voltak. Ez nem azt jelenti, hogy a ház mindig tele van, 30 férőhelyünk van, olyan 28-30 között vagyunk átlagban. Elmennek emberek, újakat hetente-kéthetente veszünk föl. Tehát van várólista jelenleg.
Ami a client qualityhez, ennek a témájához kapcsolódik, és hogy mitől gyógyulnak emberek, arra nézve azt gondolom, hogy tényleg nem rehabilitációs otthon vagyunk, hanem egy nagyobbrészt terápiás közösség, és annak játékszabályai szerint működő csoport. Amely terápiás közösség teret teremt arra, hogy emberek motiválttá legyenek, eldöntsék ott, mert nyilván nagyobbrészt kényszerből, különböző külső motivációk kapcsán kerülnek be hozzánk; azt, hogy ezt valaki saját belső motivációként, életdöntésként mondja ki, hogy ő szeretne leállni, ezt legnagyobbrészt ez a terápiás közösség segíti; az teremt ehhez "játszóteret", úgy gondolom.
Ugyanezt remélem egy tinédzserprogram kapcsán. Azért kapcsolódik ez ide, mert elhangzott többször a szakemberhiány. Huszonöt éves történetünk kapcsán azt éltük meg, hogy valóban nagyon nagy szükség van szakemberekre, pszichiáterekre, addiktológusokra, ami egyik része a történetnek. De a másik, nagyobb része, úgy látjuk, hogy a kortárs segítő csoport vagy az önsegítő elemeket hangsúlyozó vagy tisztán használó csoport, amely reflektálva az éppen aktuális problémákat és kérdéseket, tud abban segíteni, hogy emberek leálljanak és életcélt találjanak, habilitálódjanak, szocializálódjanak. Tehát ezek azok a feladatok, amelyek előttünk állnak. És ha ezt a folyamatot egy tinédzserkezelési programot készítők szem előtt tartanák, azt nagyon megköszönnénk. Mi tapasztalatból nagyon fontosnak érezzük ezt a részét is a dolognak.
Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Grezsa doktor úr szeretne még szólni.
DR. GREZSA FERENC (Ráckeresztúri Drogterápiás Otthon): Igen, Rácz doktor kérdéséhez szeretnék röviden kapcsolódni. Fölvetette azt, hogy nem is pontos kifejezés ez a rehabilitáció, hiszen sokkal inkább terápiáról van szó. Ugyanakkor meg a szónak a klasszikus értelmében nem az a fajta terápia zajlik, mint egy egyéb gyógyintézetben. Ez a dilemma végighúzódik az egész hazai drogtörténelmen vagy drogkezelés-történeten. Hiszen emlékszem, '91-ben, akkor még országgyűlési képviselőként, amikor a már meglévő néhány ilyen egyházi kezelésben lévő drogterápiás intézet finanszírozását próbáltuk megoldani, és a tb - még akkor tb-nek hívták - éves költségvetésébe próbáltuk beépíteni a támogatásukat, akkor ez nem volt lehetséges, éppen emiatt, mondván, hogy az nem végez gyógyító munkát. Mert a gyógyító munka csak egészségügyi keretben, orvossal, pszichológussal és különböző szakszemélyzettel, nővérekkel, egyebekkel, az ő közreműködésükkel történhet. Akkor az állami költségvetésben pántlikáztunk meg egy bizonyos normatívát, tehát ez volt a megoldás. De a dilemma azóta is, úgy tűnik, ugyanúgy fönnáll, mint régen, mert egyébként tényleg terápia zajlik, a szónak a nem orvosi-egészségügyi értelmében, egy egész életnek a terápiája, több évtizednek az újraértelmezése, újragondolása, a jövőterv s a többi kialakítása. De hát mi a terápia, ha nem ez?
Időközben ez azért tulajdonképpen, ha jól tudom, módosult is, hiszen most már az OEP költségvetésében is szerepel ez a tétel. Most már akkor tényleg csak egy terminológiai váltásra van szükség, és én ezt egyébként teljes mértékben pártolnám is, hogy a rehabilitáció helyett nyugodtan lehetne terápiának nevezni, annál is inkább, mert most már az OEP is ilyenként értelmezi.
Érdekes az egészségügyi személyzet kérdése. Én mint orvos, persze köpeny nélkül meg a szokványos orvosi működésmódok és annak kellékei nélkül dolgozom ott, legalább akkora szerepemet érzem a stábbal való együttműködésben, hogy a stáb csoportfolyamataira mint pszichiáter reflektáljak, és azzal kapcsolatban tegyek bizonyos javaslatokat, és nem a klasszikus értelemben. A klasszikus orvosi munka tulajdonképpen a szűrésben merül ki, hogy ki az, akit klasszikus pszichiátriai ellátásra kell visszaküldeni, mert a kapcsolódó kórképek miatt erre van szüksége.
Egyébként sajnos az a tapasztalat, hogy gyógyszerekkel agyontömve kerülnek oda, amit valahol az addikció szublimálásaként lehetne értelmezni, merthogy nyilván, mint ahogy a metadonkezelés is szerepelt valahol a témák között, a metadonnak is ára van a feketepiacon. Ez tehát azt jelenti, hogy a metadon maga addiktív szer, amelyet a lakóink elmondják, hogy valójában ugyanolyan kábítószerként használtak a kezelésük alatt, mint a heroint. Tehát ha nem is a metadon, de egyéb szerek ugyancsak addiktívek, és mi ezeket elhagyjuk, és érdekes módon elég kevés a szövődmény. Azt képzelnénk, és még a régi klinikai gyakorlatban is sokszor láttuk, hogy ennek drámai következményei lehetnek, de az esetek nagy többségében néhány nap, egy, maximum két hét alatt teljesen gyógyszermentessé válnak, és nem nagyon jönnek be azok a szövődmények, amit egyébként leír a szakirodalom. Legalábbis ezt tapasztalom. Hanem a közösség gyógyító ereje, valójában ez működik elsősorban. Amit nyilván a pszichiáter, a lelkész, az ilyen-olyan szakember a maga oldaláról elősegít, de inkább csak a kereteket adja, a saját szaktudásunk a közösségi terápia kereteinek a kialakításában nélkülözhetetlen, azt kell mondanom, de maga a folyamat már a közösségé. Merthogy az ambulancián negyedórát, félórát nem tölt egy orvos egy gondozóintézetben egy beteggel, ritka, hogy többet tölt. Itt viszont 24 órában mellette van a társa, tehát ha bejön egy kliens, az 24 órán keresztül meg van figyelve, úgymond, gondozva van, és abból csak egy órát végez a szakszemélyzet, hogy így mondjam, a többit a társa, aki lakótárs, de már ott van hónapok óta. Ez az az időráfordítás, amit nem tud megfizetni az egészségbiztosítás a járóbeteg-ellátásban sem meg a fekvőbeteg-ellátásban sem, ezt a bizonyos 24 órás együttlétet és érdemi támogatást, amit az egyik lakó tud a másiknak nyújtani.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Funk doktor úré a szó. Parancsoljon, doktor úr!
DR. FUNK SÁNDOR (Nyírő Gyula Kórház): Köszönöm szépen. Én 23 éve vagyok főorvos a Nyírőben egy ilyen addiktológiai osztályon, és sokszor próbáltunk mi gyógyszer nélkül lehozni heroinistákat, és ablakon ugrottak ki meg a tetőn másztak ki. A gyógyszermentességről én azt tudom mondani, hogy ha valaki gyógyszermentesen van, az körülbelül azt jelenti, hogy jól megszervezte a gyógyszerutánpótlását. Amiről persze elfelejtett bejelentést tenni. Nálunk, mivel a kórház egy rohadt fityinget nem áldoz az osztályra, ezért nem javítják meg azt a kaput, ami az udvart lezárná, tehát bejönnek a dílerek, akiket a betegek rendelnek be a mobiltelefonjukon, amit tilos maguknál tartani, és akkor ott a zsinórokkal intézik ezt a dolgot. De nem is nagyon érdemes zsinórozni, le is lehet menni, végül is nem olyan nagy gond.
Ezt én tulajdonképpen nem nagyon értem. A világban az a szokás, ugyanúgy, mint nálunk, hogy kórházi osztályon kell lehozni gyógyszerrel a betegeket. Végül is a gyógyszer nem tilos, bár Magyarországon nem olyan egyszerű, a metadont például világszerte használják. Ha valaki agyon van tömve gyógyszerrel, én még életemben senkit nem tömtem agyon gyógyszerrel, viszont ők teletömik saját magukat gyógyszerrel, amire bárki mondhatja, hogy én nem szedtem el tőle a gyógyszert, csak hát azt tilos. Az az ő holmija, az az ő joga, hogy nála legyen. És akkor ott elcsencselik, cigarettáért, s a többiért, és rohannak segíteni, ha valakinek nincs gyógyszere. Volt olyan, hogy egy fiatal édesanya, 35 éves volt, amikor részegen visszajött, akkor a betegek elkonspirálták a nővérek elől, hogy itt az illető, azért, mert ha észrevették volna, akkor esetleg kirakják, miután kijózanodott, merthogy nem lehetett kezelni. Csakhogy ez az asszony előtte rengeteg gyógyszert szedett be, amit az orvos észrevett volna, de a betegek nem vették észre, és meg is halt. Ott maradt a két árva, a rohadt nagy szolidaritásnak köszönhetően. Szép ilyen dolgok vannak.
Könnyű azt mondani, hogy a heroinfüggőségről, ami olyan ártatlan kis gyerekcsíny volt, ugye, mi átszoktattuk valami gyógyszerre, amitől aztán függővé vált - micsoda drámai helyzet! Mert addig, ugye, tulajdonképpen semmi baja nem volt, az utcai heroinon! Amit természetesen hitelesített laborból, megfelelő adagolással, sterilizálva, nagyon szigorú körülmények között hoznak forgalomba - nem úgy, mint a gyógyszert, hogy azt az orvos ott úgy kotyvasztja, időként beleköp. Úgy hát persze, világos, a gyógyszer az, ami árt! Szóval lehetséges, fel lehet ezt így fogni. Csak azt mondja meg valaki, hogy mit csináljunk az utcáról behozott beteggel?! Aki elég rosszul van. A heroinista vagy tele van nyomva heroinnal, vagy pedig hiányzik neki a heroin. A kettő között van körülbelül olyan két és fél óra, amikor pont jól érzi magát. Akkor szokott bejönni. De egy félóra múlva már hiánytünete van. Na, mi van, ha nem adunk gyógyszert?! (Közbeszólások.) Persze lehet, van csoportkezelés, csak akkor azt olyankor szét szokták robbantani. Elkezdenek ordítani, hogy rosszul vannak, adjunk valami gyógyszert. Merthogy minek jöttek ide, ha nem kapnak még gyógyszert sem?! Márpedig gyógyszer egyre kevesebb van, mert a Nyírő nem áll túl jól; vagy van gyógyszer, vagy nincs gyógyszer. Nyugtatót a gyógyszergyáraktól nem lehet kapni. Festés a 23 év alatt egyetlenegyszer volt, és érdemes feljegyezni, mert a világ első olyan festése volt, amikor se pemzli nem volt, se festék, se festőmunkás - csak mondták, hogy kifestették. Megnéztem, a falon se volt festék. Stimmel, csodálatos festés volt! Nem tudunk szekrényt adni a betegeknek, tíz éve kérek szekrényeket. Most megszüntettek a Nyírőben két nagy osztályt, azt hittem, hogy annyi szekrény lesz, hogy még a betegeket is be tudjuk rakni szekrényekbe. Egyetlenegyet sem kaptunk. Hát hogy a fenébe lehet gyógyítani semmi nélkül?! Hát az azért nem megy! Az azért nem megy! Vagy legalábbis nagyon nehezen.
Én csak azt nem értem, hogy miért kell gyűlölni az embert még. Mi soha nem bántottuk a betegeket, vagy csináltunk valami rosszat - és akkor jönnek, és dörgölik az orrunk alá, hogy gyógyszerrel...! Ez ugyanolyan, mintha a sebésznek azt mondanák, hogy kérem, maga belevágott a húsomba! Hát igazuk is volna tulajdonképpen.
ELNÖK: Köszönjük szépen, doktor úr. Azt hiszem, a bizottsági ülés után lehet folytatni ezt a szakmai megbeszélést, mert ez már inkább csak a szakmák közötti párbaj, úgy gondolom.
Úgyhogy ezennel ezt a napirendi pontot bezárom. Tisztelettel megköszönöm Grezsa doktornak és Victor István úrnak és nem utolsósorban a klienseknek, hogy megtisztelték a bizottságunkat, és elmondták a tapasztalataikat. Még egyszer köszönöm szépen.
Most pedig az utolsó napirendi pont következik, az "egyebek". Van-e valakinek ennek körében hozzáfűznivalója? (Nincs ilyen jelzés.)
Szeretném bejelenteni, hogy a következő bizottsági ülésünk április 29-én, szerdán 12 órakor lesz.
Köszönöm szépen.
(Az ülés befejezésének időpontja: 14 óra 40 perc)
|
Dr. Spiák Ibolya |
Winkfein Csaba |
Jegyzőkönyvvezető: Prin Andrea