e-Bef-2/2009.
(e-Bef-6/2006-2010.)
INF-2/2009.
(INF-19/2006-2010.)
az Országgyűlés e- Befogadásügyi eseti bizottsága, valamint a
Gazdasági és informatikai bizottság
Informatikai és távközlési albizottsága
2009. március 11-én, szerdán, 14.00 órakor
a Parlament főemelet 37-38. számú tanácstermében
megtartott együttes üléséről
Tartalomjegyzék
Az e-Befogadásügyi eseti bizottság részéről
Helyettesítési megbízást adott
Szoftvertechnológia-oktatás új modellben
Barna Balázs ügyvezető (Gate 575 Kft.) előadása
Jelentés az Országgyűlés e-Befogadásügyi eseti bizottsága részére a 110/2008. OGY határozat szerinti, e-befogadással összefüggő kormányzati feladatok állásáról Előadó: Dr. Baja Ferenc államtitkár, infokommunikációért felelős kormánybiztos
Bódi Gábor szakállamtitkár (MeH) szóbeli kiegészítője
Bódi Gábor szakállamtitkár (MeH) válaszadása
Az e-Befogadásügyi eseti bizottság részéről
Elnököl: Márfai Péter (MSZP), az eseti bizottság elnöke
Molnár Béla (KDNP) alelnök
Kovács Kálmán (SZDSZ) alelnök
Dr. Józsa István (MSZP)
Koszorús László (Fidesz)
Helyettesítési megbízást adott
Dr. Baráth Etele (MSZP) Márfai Péternek (MSZP)
Dr. Nyitrai Zsolt (Fidesz) Koszorús Lászlónak (Fidesz)
Kovács Kálmán (SZDSZ) 15 órától dr. Józsa Istvánnak (MSZP)
A Gazdasági és informatikai bizottság informatikai és távközlési albizottsága részéről
Megjelent
Márfai Péter (MSZP) elnök
Dr. Józsa István (MSZP)
Molnár Béla (KDNP)
Dr. Szanyi Tibor (MSZP)
Koszorús László (Fidesz)
Helyettesítési megbízást adott
Dr. Baráth Etele (MSZP) Márfai Péternek (MSZP)
Dr. Nyitrai Zsolt (Fidesz) Koszorús Lászlónak (Fidesz)
Bódi Gábor szakállamtitkár, Miniszterelnöki Hivatal Elektronikus Kormányzati Központ
Barna Balázs ügyvezető, Gate 575 Kft.
Dombi Gábor, e-Befogadás és Információs Társadalom Tanácsa
Sík Zoltán Nándor szakértő, Fidesz-frakció
Dr. Csepeli György, e-Befogadás és Információs Társadalom Tanácsa
Nagy Ágnes vezető főtanácsos, Miniszterelnöki Hivatal
Dr. Tárkány Szűcs Attila elnök, Inforum
Magyar László, Macomp Kft.
Nyerges Zsuzsa, Grepton
Dr. Detrekői Ákos elnök, NHIT
Keresztesi János elnök, IVSZ
Miszlai Róbert igazgatóhelyettes, NHH
Dr. Mester Máté jogi munkatárs, NHH
Harvay Gusztáv IT-szakértő, TSR Model Kiadó
Harvay Péter rendszergazda, TSR Model Kiadó
Molnárné Fejes Edit szakértő, MSZP-frakció
Dr. Magyar Gábor tanácstag, NHIT
Simon Edina, MEH
(Az ülés kezdetének időpontja: 14 óra 08 perc.)
MÁRFAI PÉTER (MSZP), az eseti bizottság és az albizottság elnöke, a továbbiakban ELNÖK: Tisztelt E-Befogadásügyi Eseti Bizottság! Tisztelt Informatikai és Távközlési Albizottság! Tisztelt Megjelentek! Megkezdjük ülésünket. Megállapítom, hogy a képviselő urak jelenléte szerint és a helyettesítésekkel határozatképesek vagyunk.
Elmondom a közös napirendi javaslatot. 1. napirendi pont a szoftvertechnológia-oktatás új modellben, előadó Barna Balázs úr. A 2. napirendi pont Jelentés az Országgyűlés e-Befogadásügyi eseti bizottsága részére a 110/2008. OGY határozat szerinti, e-befogadással összefüggő kormányzati feladatok állásáról. Itt Baja Ferenc államtitkár úr helyett Bódi Gábor szakállamtitkár úr tartja meg a prezentációt, illetve a napirendi pontot, végül 3. napirendi pont az Egyebek.
Kérdezem jelenlévő barátaimat, hogy egyetértenek-e az előre megküldött napirenddel. Aki egyetért, kérem, jelezze! (Szavazás.- Mindenki jelez.) Egyhangú, mindenki egyetértett. Köszönöm.
Az ülés menetére vonatkozóan jelzem, hogy két különböző jellegű esemény történik. Az első egy tájékozató, illetve előadás. Ez nem olyan napirendi pont, ami felett döntenünk kellene, hanem megismerünk egy olyan szoftveroktatási elgondolást és működést, amit modellnek nevez az előadó, illetve modellnek tekintünk. Ez Magyarországon talán újdonságnak nevezhető, de az biztos, hogy a modell sikere esetén jelentősen bővülhetne az az erőforrás, ami a magyarországi informatika számára személyi háttérben rendelkezésre áll.
Szoftvertechnológia-oktatás új modellben
Megkérem Barna Balázs urat, kezdje el előadását, és ezzel megnyitom az 1. napirendi pontot.
Barna Balázs ügyvezető (Gate 575 Kft.) előadása
Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelettel köszöntök mindenkit. Arra kaptam lehetőséget, hogy néhány percben ismertessek önökkel egy új oktatási modellt, amellyel talán hatékonyabban lehetne informatikát, illetőleg szoftverfejlesztést oktatni.
(Előadását vetítéssel illusztrálja.) Az előadás címe tehát Szofvertechnológia-oktatás új modellben, az alcímben megjelölt három feltétel lehetséges optimalizálásával: mit szeretnénk, mire van szükség és mire vagyunk képesek. Biztosak lehetünk abban, hogy manapság minden igényesebb gazdasági vagy társadalmi elemzés tartalmaz utalást a világban folyó kíméletlen verseny kihívásaira, és valóban, akárhová is nézünk, azt látjuk, hogy manapság minden versenyez mindennel, a művészeti irányzatok, a tudományos eredmények, a gazdasági törekvések, az ideológiák, a vallások, a társadalmi rendszerek, sőt egyre többen vannak azok - vagy legalábbis a válságig voltak -, akik ennek a versenynek a mindenhatóságát is hirdették. Józan ésszel belátható, hogy nem mindenhová való a verseny, de ezt a tendenciát figyelmen kívül hagyni óriási felületesség, talán felelőtlenség lenne.
A most készülő új társadalmi rendben, amit információs társadalomnak szokás nevezni, nagyjából a mi generációnk készíti elő, de a gyermekeink fognak benne élni, és nem kis mértékben az önök döntései formálnak, éppen arra alapozza életképességét, hogy tagjai olyan magasan képzett specialisták lesznek, akik élethosszig tartó tanulással tartják magukat versenyképesnek, sőt alkalmasnak arra, hogy az életben akár többször ezen a magas szinten szakterületet váltsanak. Ma nincs olyan, aki vitatja ennek a társadalomnak a létjogosultságát. A szkeptikusok mindössze azt kérdezik meg csendesen, hogy mi lesz azzal a néhány milliárd emberrel a Földön, akiknek a képzettsége nagyon alacsonynak mondható, mert egyrészt a fokozódó verseny, másrészt a versenyből való tömeges kizárattatás, kizáródás elképesztő társadalmi feszültségek forrása, és látszik, hogy ez ma már nemcsak globális értelemben igaz, hanem szinte minden nemzet társadalmi tagozódásában is jelen van.
Azt mondhatjuk, hogy ma nincs olyan fejlett társadalom, amelynek ne kellene időnként szembenéznie ennek az ellentmondásnak néha félelmetes következményeivel - nálunk, Magyarországon is van erre példa. Ráadásul a versenyből való kizáródás nemcsak egyszerűen a jelenlegi életminőségre van hatással, hanem a szó szoros értelemben vett jövőjére is, sőt ma már nyilvánosak azok a kutatások is, amelyek a megjósolható élethossz vonatkozásában is determinisztikusnak tartják ezeket. Magyarországon például nagyjából 30 évvel él kevesebbet egy alacsonyabb végzettségű ember és ez a nyilvánvaló emberi tragédia mellett közgazdasági értelemben véve is jelentős pazarlás, mely már a nemzet hatékonyságát érinti.
Ha tehát elfogadjuk, hogy a versenyből való kimaradásunk a következő generáció számára behozhatatlan hátrányokkal jár, akkor elemi kötelességünk megvizsgálni, hogy konkrétan mit tehetnénk akár annak érdekében is, hogy ebből a versenyből ne maradjunk ki. Célszerű lenne talán a versenyt vizsgálni, nem tudományos igényességgel, hanem inkább gyakorlatilag. Tudjuk azt, hogy az első ipari forradalom óta ezt a versenyt nagyjából két alapvető törekvés jellemzi: az egyik nagyon nehéz, a másik meg szinte tarthatatlan.
A nagyon nehéz úgy szól, hogy előnyt kell szerezni a többiekkel szemben. Ez azért nehéz, mert a többiek is erre törekszenek, és tudjuk jól, hogy a versenyben sokan vannak, akik sokkal gazdagabb erőforrásokkal, nagyobb tartalékokkal vágtak a versenynek, de ezt a versenyt sosem jellemezte az egyenlőség, még a sportszerűség sem. A másik feltétel vagy a másik törekvés pedig az, hogy a meglévő előnyt meg kellene újítani: az pedig azért tarthatatlan, különösen az élmezőnyben és a középmezőnyben, mert itt a versenyelőny már nem jelentős. Egy nyilvánosságra került eredményt a többiek, akik nem járnak ettől messze, villámgyorsan integrálnak a saját fejlesztéseikbe, esetleg ráfejlesztenek, és az előny gyorsan semmivé lesz.
Különösen igaz ez az informatikával összefüggő területeken, különösen a gazdasági területeken. Aki ismeri ennek a tudományágnak és a hozzátartozó gazdasági szektornak a legújabbkori történelmét - 1971 óta tartjuk ezt nyilván -, az tudja jól, hogy ez a történelem tele van diadalmas győzelmekkel és iszonyatos bukásokkal, de egészen végig, hosszú tíz éveken át a fejlődését szinte semmi nem szabályozta, csak a verseny, ennek következtében, bár nagyon intenzíven fejlődött, elképesztően ellentmondásosan is.
A szoftverfejlesztés tudománya például hosszú évtizedeken keresztül egy nagyon rossz hatásfokkal működő mechanizmusa volt ennek a tudománynak. Talán emlékeznek rá, néhány éve még azt vitatták, vagy azt kérdezgették, vajon ez tudomány-e vagy művészet, mára azonban a helyzet alaposan megváltozott, azt mondhatnám, radikálisan megváltozott. Az történt ugyanis, hogy a szoftver technológiává érett. Technológiává a szónak eredeti, egzakt értelmében, vagyis olyan tudományosan megalapozott módszerek és eszközök gyűjteménye, amellyel reprodukálható, mérhető, költségelhető, szóval olyan technológia, mint az építőipari vagy mondjuk a gépészeti technológiák.
Természetes volt, hogy az ezt megelőző időszakban, amikor ez nem volt ilyen világos és tiszta, mondhatni euklideszi tisztaságú elveken nyugvó tudomány, akkor azokat a szakembereket, akik szoftvereket tudtak készíteni, nagyjából felsőfokú, mindig felsőfokú körben, többéves képzéssel készítették elő, és ennek az volt a magyarázata, hogy a tudományágakhoz csatoltan vagy önállóan is, de mindenképpen egy magasabb szintű képzésnek tekintették a programozóképzést.
Azok a mai korszerű elvek, amelyek a menedzselt elvű programozást és általában az informatikát jellemzik - mára eldőlt egy csomó kérdés, mi tartozik az operációs rendszerre, mi tartozik a kutató komponensekre, és a többi és a többi - lehetővé teszik, hogy meggondoljuk, vajon ez a tudomány megéri-e, hogy alacsonyabb szinten is megjelenjen. Talán első hallásra hihetetlen lesz, de itt van egy tudomány, amelyre doktori iskolák működnek, amelyet felsőfokon oktatnak szerte a világon, mindenütt nagyjából felsőfokú képzésben képezik ezeket a programozókat, egy tudomány, aminek nincs középfoka. Ez tulajdonképpen példátlan az emberi tudománytörténetben, és ahhoz hasonlít, mintha mondjuk gépésznek küldenénk valakit úgy, hogy nem ismeri a newtoni mechanikát, vagy matematikusnak szeretnénk képezni, úgy, hogy nem ismeri az euklideszi geometriát.
Mivel ez az elismerés a világban még nem teljesen nyilvánvaló a versenytársaink részéről, érdemes lenne meggondolni, hogy járna-e valami előnnyel - a bevezetőben említettek szellemében –, ha mi középfokon tömegesen szoftvertechnológiát kezdenénk oktatni. Ez azt jelentené, hogy mondjuk a középiskolában a másodiktól negyedikig a természettudományos fakultációkban résztvevők számára 2-4 órában folyamatosan, egységes anyag alapján, részletesen kidolgozott korrekt anyag alapján korszerű szoftvertechnológiát oktatnánk középfokon.
Az első nyilvánvaló előny, hogy pozitívan venné ki magát, ha a következő generáció a legfogékonyabb korában találkozna a problémamegoldásnak ezzel a legkorszerűbb eszközével, és azt később egész életében olyan természetességgel használná, mint mondjuk a századforduló magyar oktatási rendszerében a Fasori Gimnáziumban végzett diákok - önök tudják, kikről van szó -, akik a negyvenes és az ötvenes években meg tudták lepni a világot az akkori matematika- és fizikatudásukkal középfokon, amit középfokon alapoztak meg Magyarországon.
Ennél még konkrétabb előnnyel járna, hogy szakíthatnánk azzal a felsőoktatási gyakorlattal, hogy a felsőoktatásba érkező hallgatóktól nagyjából semmiféle előképzettséget nem tételeznek fel. Ennek az a következménye, hogy általános gyakorlat - és ez így van külföldön is -, nagyjából másfél, két évet a hallgatók felzárkóztatásával foglalkoznak, ami elképesztő pazarlás, és megelőzhető lenne, ha a középfokú képzésből a hallgatók masszív, használható gyakorlati középfokú tudással érkeznének. Az így rendelkezésre álló időn kívüli egy év azonban, ami nagyjából a specialistaképzésre fordítódik a felsőoktatási intézményekben, nagyon kevés. Ha középfokú tudással érkeznének a hallgatók a felsőoktatási intézményekbe, akkor a specialistaképzés elmélyíthető lenne, a szakmai hozzáértés jóval magasabb szintre emelhető lenne.
Még ennél is konkrétabb előny, hogy ezt az évenként megújuló középfokú kapacitást, akár mint munkaerőt, az egyetemek innovációs céljaikra használhatnák, és az egyetemek a felszabaduló időben olyan innovációkat koordinálhatnának, amelyeknek közvetlen piacteremtő hatásuk van. Erre nagyon jó példát tudnék mondani, ha most egy kicsit több időm lenne, de ezt itt nem tudom megvalósítani. Vagyis, ha úgy látjuk, hogy a lehetőségek, illetve a felvett lehetőségek vizsgálata elegendő előnyt rejt magában, akkor azt mondhatnánk, itt van egy lehetőség, hogy előnyt szerezzünk a többiekkel szemben. Ezt két stratégiai cél megfogalmazásával lehetne röviden, tömören jellemezni: többet és előbb. Többet kellene tanítanunk, mint versenytársainknak, mert csak így tarthatnánk meg azt az előnyt, amelyet azáltal szerzünk, hogy előbb kezdjük az oktatást. Célszerű lenne, ha ez az oktatási anyag, amit egységesen előkészítünk, három szinten differenciált lenne: a biztos alapok megszerzése, a középfokú hozzáértést realizáló és az átlagon felüli képességű tehetségek támogatásának szintjével.
Mondanék valamit, ami első hallásra nyilvánvalóan nem tűnik előnynek, de véleményem szerint összehasonlíthatatlanul komolyabb haszonnal jár, mint az összes eddigi. Talán mi zárhatnánk először rövidre azt a már megvalósítható, de máig bezáratlan didaktikai kört, amit a természettudományok leírása és a korszerű problémamegoldó eszközök tudománya jelent. Ez azt jelentené, hogy a középfokon oktatott, a természet leírására, a probléma felvetésére alkalmas tudományok középfokát - fizika, biológia, kémia, esetleg matematika - összekapcsolhatnánk a korszerű problémamegoldó tudományok középfokával. Ez azért fontos - első hallásra talán nem tűnik fontosnak -, mert önök is biztosan tudják, a következő 30-50 évben van, aki három, van, aki négy ipari forradalom párhuzamos bekövetkezését jósolja. Én ebben a szakmában harminc éve írok programokat, nagyjából ez azt jelenti, hogy problémákat oldok meg a legszélsőségesebb, egymástól teljesen eltérő területeken.
Szerintem az a lényeg, hogyha ez az ipari forradalom kiteljesedik, ráadásul több ipari forradalom egymás után párhuzamosan, mi el sem tudjuk képzelni, ez milyen iszonyatos mennyiségű probléma felvetésével jár. Maga a problémafelvetés a problémamegoldás módszertanától önálló tudománnyá fog válni, más, ma még nem is ismert tudományokkal együtt. Nem tudom, hogyan fogják hívni ezt az új tudományt, de biztos, hogy szoros kapcsolatban lesz az informatikával és a programozással. Ha most mi e modell bevezetésével mondjuk egy évtizeddel azelőtt, amikor ennek a valóságos, nyilvánvaló igénynek a felmerülése várható, elkezdünk kapacitást teremteni, és ez átgyűrűződik a felsőoktatási intézményekbe is, akkor a nyilvánvaló igény, e tudomány igényének a megjelenésekor a legalkalmasabbak leszünk, hogy ezt az új tudományt integráljuk. Az már naiv lelkendezés lesz, amit mondok, de azt mondhatnám, hogy lehetnénk ennek az új tudománynak a szülőhazája. Az azonban biztos, hogy egy olyan, a jövőbe történő befektetésről van szó, amelyre üzleti hasonlattal élve nem lehet ráfizetni, vagy még egyszerűbben mondva az unokáink nagyon bölcsnek tartanának bennünket, és nagyon hálásak lennének nekünk.
Kellene mondanom egy példát az előnyre. Minden évben meghirdetnek robottechnikai versenyeket a világban, általában két szakágban. Az egyik szakág a humanoid robotok. Itt igen jelentős fejlődés volt tapasztalható: néhány éve ezek a robotok még nem tudtak állni a lábukon, most meg azt látjuk, táncolva jönnek le a lépcsőn. Egy kicsit értek ehhez: kinematikailag ez elképesztően bonyolult modell és egy nagyon nehéz szabályozási feladat. A másik kategória azonban sokkal érdekesebb, mert itt a póklábúak kategóriájában úgy lehet versenyezni, hogy mindenki kap egy dokumentációt, és a dokumentáció pontosan leírja, mi a megoldandó feladat. Ezután a jelöltek megépítik, megprogramozzák a robotot az adott feladatnak megfelelően, és a fizikailag megépített robot a fizikailag megépített élettérben végrehajtja a feladatot, és ezt minősítik, tehát ez egy igazi próba.
A múlt évben például az volt a feladat, hogy egy adott magasságú kerítéssel elhatárolt, felül nyitott labirintusba, egy meghatározott cellába meghatározott számú, tömegű, súlyú, színű golyót helyeztek el, amit a robotoknak lehetőleg veszteség nélkül fel kellett szedniük, majd egy bejárási úton el kellett érniük a célcellába, amelynek nem volt ajtaja, és a kerítés fölött bele kellett helyezni a golyókat a célcellába. Néhány évig foglalkoztam ipari folyamatvezérléssel, ez nem egy egyszerű feladat.
Mit gondolnak, hány éves a tavalyi győztes? Tizenegy! Gondoljuk meg, hol fog tartani ez a tizenegyéves gyerek mondjuk tizennyolc-, tizenkilencéves korában, amikor egy magyar mérnök elkezdi az iszapbirkózást valamelyik egyetemen a FOR ciklussal, és nem is az a baj, hogy a két mérnök között lesz ez az óriási különbség, az igazi baj az, hogy a két nemzetgazdaság között is. És a legfontosabbat most tudom mondani: egyáltalán nem biztos, hogy ez a kisfiú - Ken Marunak hívják egyébként - valamivel is értelmesebb vagy jobb képességű, mint mondjuk hasonló korú társa Debrecenben, Szegeden vagy Miskolcon, mindössze annyi történt, hogy a bevezetőben említett gondolat szellemében megtalálta a módját annak, hogy előnyt szerezzen a többiekkel szemben, és ezt az előnyt egész életében fenn fogja tudni tartani.
Az elmúlt években kidolgoztam egy olyan oktatási csomagot, amellyel a fenti célok talán megvalósíthatóak. Az eredeti cél az volt, hogy a fiam számítástechnikai hozzáértését megalapozzam a középiskolás évek alatt; négy év alatt készítettem ezt a csomagot, és az volt a fő szempont, hogy próbáljuk ezt a tudományt középfokon oktatni. Meglepődtem azon, hogy ez a korosztály milyen elképesztő magától értetődöttséggel veszi tudomásul ezeket az új szoftverelveket, a szoftvertechnológiának ezeket a letisztult, világos elveit. Azután még a programtervezőnk három gyerekének is leadtam, akik közül az egyik humán érdeklődésű volt, és mély undorral viseltetett a dolog iránt, mégis simán meg tudta tanulni. Akkor rádöbbentem arra, hogy semmi nem indokolja, hogy ennek a felsőfokú tudománynak a középfokát felsőfokon oktassuk. Eljött az idő, hogy megalkossuk ennek a tudománynak a középfokát a hozzátartozó oktatási anyaggal, példatárakkal, és széles körben oktassuk az előbbi előnyök érdekében középfokon.
A megvalósítás azonban nyilvánvalóan akkor lenne a leghatékonyabb, ha rendelkezésre állna egy olyan jól képzett, egységes tananyag alapján kiképzett oktatói kör, amelyik ezt országos szinten és a határon túlnyúlóan is képes lenne egységesen oktatni. Ez a feladat néhány éve szinte megoldhatatlannak minősült volna, figyelembe véve a tartózkodáshelyi korlátokat, mára azonban éppen szerencsénk van: rendelkezésre áll egy új technológia és egy vadonatúj típusú alkalmazási réteg, amit virtuális tanteremnek hívnak. A virtuális tanterem azt jelenti, hogy nagyjából egy olyan gépen, mint amit itt látnak, tehát amin semmi „was ist das" nincs, csak van benne az ONPC és az internetelérés, ezzel a géppel átléphet a virtuális tanterembe, kap egy e-mailt, és az e-mail által egy linkre kattintva megjelenik a virtuális tanterem, amely nagyjából egy weboldal. A kliensoldalon, tehát ahol a hallgatók ülnek, semmiféle extra igény nem merül fel; a másik oldalon, a hostoldalon pedig egy erős vasat kell elképzelni, egy nagy számítógépet és egy hatékony, szélessávú gerincvezetéket.
Belépve ebbe a virtuális tanterembe, a hallgató mindennel találkozik, amit egy tanteremtől elvár. Látja a tanárt, látja a metakommunikációját, hallja a hangját. A hallgatók egymással tudnak információt cserélni chatelés formájában, van több előre és hátra mozgatható tábla, amelyre egyszerre írhat a diák, egyszerre írhat a tanár, van mód a számítógép klaviatúráját megosztani mind a két oldalról, tehát a tanár megoszthatja a számítógépét, és akkor a hallgatók úgy látják, mintha mellette ülnének. Van mód ezt visszafelé is megcsinálni, tehát a diák számítógépét elvinni és a problémát a tanár által megoldani, közvetlenül úgy, minthogyha ő ülne a diák mellett. Mindenki kaphat hangosítást, és mindenkinek van módja a dologhoz hozzászólni olyan interaktívan, mintha valóban jelen lenne. És a leglényegesebb előnye ennek a dolognak, hogy semmiféle tartózkodás, helyi és létszámkorlát nincs, egy ilyen virtuális tanteremben 120, 300, 400, 500 ember is lehetséges. Ha belegondolunk, egy másik szakmám szerint gépészmérnök vagyok, az Audmaxban, a Műegyetemen beültünk néha 150-en, és meghallgattunk a hátsó padból egy előadást, amit alig láttunk - ez annál sokkal jobb.
Érdemes meggondolni, hogy hány emberről van szó, ha már a tanárok oktatását próbálnánk megvalósítani virtuális formában. Nagyjából Magyarországon százvalahány középiskola van, a határon túli középiskolák száma harmincvalamennyi - nagyvonalúan számolva ez mondjuk, 150 iskola, minden iskolából két hallgatót vagy két tanárt figyelembe véve 300 fő oktatása. Ha tehát létrehoznánk egy olyan oktatási csomagot is, amely a diákok oktatási csomagjához nagyon hasonlít, és amelyet egy kis részletezéssel a mellékelt anyagban megtalálnak, akkor lehetőség lenne arra, hogy a tanárokat virtuális környezetben, függetlenül azok tartózkodási helyétől, kiképezzük viszonylag rövid időn belül. Ezáltal ennek az új modellnek az alkalmazásával az informatikai tanárokon keresztül, akiket érdemes lenne megnyerni ennek a dolognak, nagyon fontos tényezők lennének, meg lehetne kezdeni a tömeges középfokú szoftvertechnológiai oktatást az országban és a határon túl.
Összefoglalva. Ennek a modellnek a bevezetése azt javasolja, hogy oktassunk korszerű szoftvertechnológiát tömegesen középfokon; ehhez hozzunk létre két oktatási anyagot, egyet a diákok számára, egyet a hallgatók számára; készítsük el ennek a tudománynak a középfokát, talán a világon először; gyártsuk le hozzá a példatárakat, mert ennek példatárai sincsenek, és utána a virtuális tanteremben kiképzett tanárokon keresztül kezdjük el széles körben oktatni a korszerű szoftvertechnológiát középfokon.
Zárszóként azt mondanám, hogy talán lehet mondani, ebben az új modellben - az oktatás jelenkori gyakorlatát figyelembe véve - van újdonságtartalom, talán még világméretű összefüggések vonatkozásában is, márpedig az informatikában alapszabály, ökölszabály, hogy a latens szükségszerűségek mindig az első megvalósítóinak hozzák a legnagyobb hasznot. Azt kívánom, hogy mi legyünk azok. Köszönöm a figyelmüket.
ELNÖK: Köszönöm. Az előadást, vagy annak tartalmát megkaptuk egy dossziéban, mindenkinek a rendelkezésére áll. Miután ez egy konkrétan létező változata az elmondottaknak, az alkotó adatai, elérhetősége, minden hozzáférhető. Nekem van egy olyan logikám, hogyha ilyesmivel találkozunk, és létezik egy, akkor azt érdemes felmutatni, és akkor meg lehet nézni, hogyan van másutt is, lehet-e találni másikat.
Nekem alkalmam volt egy kisebb közösségben találkozni ennek a megvalósításával. A technikai megvalósítás részét tekintve mondjuk érdekes, hogy ez az erősebb most momentán éppen Chicagóban található, de van ilyen, és Magyarországon is van még egy változata ennek az ügynek, ami hozzáférhető - láttunk most egy ilyent.
Nem tervezek az ügy felett vitát nyitni, tisztelettel. Úgy gondolom, hogy mindenki számára a folytatás ízlés szerint hozzáférhető, illetve a bizottságunk honlapján megtekinthető lesz a jegyzőkönyv, és az itteni anyagokat is mindenki számára rendelkezésre bocsátjuk.
Kérdezem a bizottságtól, hogy ez így megfelel? Köszönöm szépen.
Áttérünk a következő napirendi pontra. A ránk vonatkozó országgyűlési határozat egyik eleme az, hogy a kormány elkészíti az Országgyűlés e-Befogadásügyi eseti bizottsága részére az e-befogadással összefüggő kormányzati feladatok állásáról szóló anyagot.
Megkérem Bódi Gábor államtitkár urat, hogy erről referáljon számunkra.
Bódi Gábor szakállamtitkár (MeH) szóbeli kiegészítője
BÓDI GÁBOR szakállamtitkár (Miniszterelnöki Hivatal Elektronikus Kormányzati Központ): Jó napot kívánok. Elnök Úr! Hölgyeim és Uraim! Mindenekelőtt elnézést kell kérnem Baja úr nevében, láthatni, a prezentáción még úgy készültünk, hogy ő jön, de egyéb hivatalos elfoglaltságai miatt szerény személyemnek kell helyettesíteni őt a beszámoló kapcsán.
Néhány szót mondanék az előzményekről. Nagyjából összefoglalnám, hogy miről is szól a jelentés, melyet reményeim szerint megkaptak, és mondanék néhány olyan aktuális dolgot, amely még a jelentésben nem foglaltatik benne, de azt gondolom, hogy értékes információ lehet az önök számára.
(Tájékoztatóját vetítéssel illusztrálja.) Mindenekelőtt abból indulnánk ki, hogy az Unió e-befogadás kezdeményezése, a 2006-os rigai nyilatkozat a társadalmi befogadás és a kohézió megteremtése érdekében a szociálisan hátrányos helyzetűek digitális esélyegyenlőségét tűzte ki célul a hátrányos szociális, gazdasági és földrajzi helyzetből származó akadályok lebontásával. A program hat célterületet fogalmazott meg: akadálymentesítést, öregedést, e-kompetenciákat, társadalmi-kulturális befogadást, földrajzi különbségeket, befogadó e-kormányzatot, melyhez kapcsolható célcsoportok az idősek, kifejezetten a 65 év felettiek, a fogyatékkal élők, a nők, az alacsony képzettséggel rendelkezők, a munkanélküliek és a hátrányos helyzetű gazdaságilag elmaradott régiók, területek lakói.
Ez természetesen önök által ismert, de azt gondolom, meg kell említenem, hogy mindenki számára tiszta legyen, milyen előzmények mentén indult el az a félig-meddig társadalmi civil kezdeményezés, amely mentén az említett országgyűlési határozat elfogadásra került, amelyben a 2008. évet az e-befogadás évévé nyilvánították, és ehhez kapcsolódóan több célkitűzés teljesítését, illetve ennek előkészítését írta elő az Országgyűlés a határozatában.
A kormánynak tájékoztatnia kell az Országgyűlést az e-befogadás céljaira biztosítható állami és európai uniós forrásokról, az e-befogadásnak az Új Magyarország fejlesztési tervben való kiemelt kezelésének lehetőségeiről, valamint arról, hogy az egyes minisztériumok tevékenységében hogyan jelenik meg az e-befogadás és a digitális esélyegyenlőség kérdése. A kormányzati feladatok állásáról ezt az Országgyűlés e-Befogadásügyi eseti bizottsága részére készítettük elő.
Magyarországon van az e-befogadásnak valamiféle stratégiai kerete, van egy informatikai átfogó stratégia, amely idén ősszel készült el egy hosszabb konzultációs folyamat eredményeként. Ebben az átfogó stratégiában öt fő pillér van: az integrált szolgáltatások, az ügyfélorientált szolgáltatások, az elektronikus ügyintézés, az állampolgári bevonás és a vállalkozások IKT fejlesztése. Az állampolgári bevonás átfogó program célja - amely kifejezetten kapcsolódik tartalmában az e-befogadáshoz - egyrészről az, hogy mindenki számára elérhetővé tegye az e-közigazgatási szolgáltatásokat százszázalékos szélessávú lefedettség biztosításával, valamint a lakosság számítógépes internethasználati motivációját és a szociálisan rászorult társadalmi csoportok hozzáférését támogassa.
Beszélhetnék most a százszázalékos szélessávú lefedettség és ehhez kapcsolódó feladatrendszer kapcsán a digitális közműről, de azt gondolom, hogy pár hete éppen ebben a teremben, hasonló körben ezt már megvitattuk. Természetesen, ha ismét lenne erre vonatkozóan kérdésük, akkor igyekszem rá megfelelni, de azt gondolom, hogy néhány hete ezt a témát elég jól körbejártuk, és most inkább a másik aspektusra helyezném a hangsúlyt.
Néhány szót mondanék arról, hogy mi mit végeztünk, hogy az önök számára is tiszta legyen. A feladatrendszer alapján a Miniszterelnöki Hivatal, illetve az infokommunikációs kormánybiztos felelős ezért a feladatért, amely mentén valamennyi tárcától és a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségtől külön tájékoztatást kértünk a releváns hazai és uniós programokról, illetve az azokban elért eddigi eredményekről. A Honvédelmi Minisztérium kivételével, amelyik releváns programot nem jelzett a számunkra, a megkeresett tárcák mindegyike küldött szakmai részanyagot a Jelentés elkészítéséhez, ennek mentén állt össze az önök számára megküldött és jelenleg bemutatásra kerülő Jelentés.
A beérkezett részanyagok alapján a Jelentést három részre tagoltuk. Egyrészről a hazai forrásból megvalósuló e-befogadás területet közvetlenül szolgáló kormányzati programok, másrészről az Új Magyarország fejlesztési terv keretében elindított konstrukciók, amelyekben közvetlen vagy közvetett módon - és itt a közvetett mód, azt gondolom, egy elég fontos jelző - jelen van az e-befogadás célrendszere, illetve igyekeztünk bizonyos civil szervezetek, civil érintettek bevonásával a civil szféra releváns programjait is, ha nem is összegyűjteni, de azokról egy kicsit komplexebb képet adni. Hiszen jól látható - de erről, azt gondolom, majd a mondandóm későbbi részében tudok bővebbet is mondani -, hogy egyre inkább eltolódik ennek a feladatnak az ellátása, átvállalása a civil társadalom oldalára, és a kormányzat is egyre inkább igyekszik ezt az oldalt erősíteni az általa indítandó, indított programokban.
A e-befogadás szempontrendszere alapján a Jelentésben megjelenő fő programirányok: a számítógépes internet-hozzáférés biztosítása, a digitális kompetenciafejlesztés, az infokommunikációs akadálymentesítés, a szélessávú infrastruktúrafejlesztés, az elektronikus közigazgatási szolgáltatások, illetve a közszolgáltatások egyenlő esélyű hozzáférésének biztosítása és használatuk támogatása, valamint a közoktatásban történő infrastruktúra és digitális tartalomfejlesztés.
Jól látható, hogy a hazai költségvetési források lényegében a korábban valamilyen struktúrában elindult e-Magyarország program továbbfejlesztése, bővítése mentén kerültek lekötésre az elmúlt időszakban, amelyben az e-Magyarország program 1.0 - ez önök által jól ismert - leginkább az eszközökre és a hozzáférésre helyezte a hangsúlyt, és az újonnan megindított második fázis már sokkal inkább a hozzáértés, az e-tanácsadó rendszer bővítésére és az ahhoz kapcsolódó kompetencia- és tudásfejlesztésre igyekszik a hangsúlyt helyezni, természetesen továbbra is kiegészítve azokkal az infrastrukturális igényekkel, amelyek megjelennek az érintett szervezetek, hozzáférési pontok oldaláról.
Az e-Magyarország program közösségi internet-hozzáférési pontok pályázata 2008. évi kiírásában a pályázati konstrukció célja a már működő hozzáférési pontok zavartalan működésének biztosítása, a szolgáltatás színvonalának növelése volt, illetve jelenleg is az, hiszen futó, éppen értékelés alatt álló programról, pályázatról beszélünk. Kiemelt cél, hogy az e-szolgáltatások, az e-közszolgáltatások igénybevételénél képzett szakemberek segítsék a lakosságot abban, hogy sokkal inkább magukénak érezzék az információs társadalom adta előnyöket, illetve lehetőleg minél szélesebb körben be tudjanak kapcsolódni az információs társadalmi rendszerbe.
A 2008. évi pályázati kiírásnál az igényelhető támogatás összege pályázónként maximum 1 millió forint, és az ötezer fő lélekszám alatti települések számára volt nyitott a pályázat. A pályázat keretösszegét 950 millió forintban határoztuk meg, és a pályázat leadási határideje 2009. február 16-a volt, ami jól mutatja, hogy jelenleg a pályázati elbírálás alatti szakaszban vannak a pályázatok, éppen ezért ennek a további részleteiről ma még nem tudok beszélni, csak azt a néhány adatot szeretném elmondani, amelyek agregációs szinten publikusak lehetnek. Ez pedig az, hogy a benyújtott pályázatok száma 509 darab, az igényelt támogatási összeg közel 500 millió forint, ami beérkezett a pályázatot lebonyolító NT Kht. irányába, és terveink szerint remélem, ezt tartani is tudjuk. 2009. május 15-ig meg fognak születni erre a pályázatra vonatkozóan a bírálatok, illetve az eredmények, amelyek mentén meghirdethető az e-Magyarország program folytatása.
Azt látni kell, hogy már az első e-Magyarország programnál is, illetve a tavalyi, a tavalyelőtti évben meghirdetett programokban látszódott, hogy maga az e-Magyarország program, illetve az e-Magyarország pont státusz egy státusszá vált, de sokan nem feltétlenül pályáztak rájuk, mint forrásra, de igyekeztek ezt a címet elnyerni. A jelenlegi pályázati konstrukció is ennek a tendenciának a bővülését mutatja, hiszen jól látható, hogy a pályázók száma csökkent, mindamellett nagyon sok olyan jelzés érkezik felénk, amelyek alapján az együttműködési megállapodás mentén több, a pályázati kiírásban részt nem vevő, de jelenleg is e-Magyarország pontot működtető szervezet igyekszik továbbra is fenntartani ezt a státuszát. Azt gondolom, egy bizonyos eltolódás az elmúlt években elindult, ezen az infrastruktúrabázison alapuló pályázati rendszer és a mindjárt bemutatásra kerülő, sokkal inkább a társadalmi szervezetek egyéni kezdeményezéseit az információs társadalomba való bevonás kezdeményezéseit támogató programok irányába.
Az e-Magyarország programhoz kapcsolódó feladatokhoz egyébként a 2009-2010-es évekre felállítottunk egy centrumot ennek az egész pályázati rendszernek a támogatására, egyrészt a hatékonyan működő e-Magyarország pontok hálózatának fenntartására, a költséghatékony fejlesztésére a kifejezetten hátrányos helyzetű településeken, az e-tanácsadók folyamatos képzésére és az e-tanácsadó, segítő hálózat bővítésére, az e-tanácsadói tudásközpont létrehozására. Itt jelezném, gondolom, biztosan lesz ilyen kérdés, ez mindig meg szokott érkezni, hogy azt gondoljuk, az e-tanácsadóság semmiféleképpen nem megy szemben az IT-mentorálással és az ehhez kapcsolódó folyamatokkal, feladatokkal. Nagyon szépen és jól megfér egymás mellett a két dolog, sőt azt is mondhatom, hogy nagyon jól láthatók az átfedések is ennek a két programnak, ennek a két képzési vagy tudatformáló eszköznek a kapcsolatában.
Az ügyfélpont keresőszolgáltatás kifejlesztése és üzemeltetése a különböző közösségi elérhetőségi pontok kihasználtságának növelése érdekében nagyon jól látszik, igény van arra, hogy az állampolgárok lehetőleg tisztában legyenek vele, milyen lehetőségeik vannak. Ahogyan van szélessávkereső, annak az analógiájára azt gondoljuk, az ügyfélpont vagy a közigazgatási ügyintézési, illetve az ehhez kapcsolódó keresőrendszer kiépítésére szükség lehet, ahol az állampolgárok megtudják, milyen helyeken, milyen ügyintézési pontokon tudnak valós szolgáltatásokat vagy hozzáadott értéket kapni az elektronikus ügyintézésük vagy akár az elektronikus térbe való bekapcsolódásuk segítésére. Igyekszünk a jelenleg működő e-Magyarország pont továbbfejlesztését támogatni, az e-tanácsadók munkájának népszerűsítését, az e-Magyarország pontok ismertségének növelését is kitűztük célként.
Rátérek az úgynevezett civil programokra. A Netrekész program most már nem új program, hiszen ez már a második éve, amikor meghirdetésre kerül. Az önök számára is tudott, hogy elvileg ez két pilléren alapuló programként indult, ahol fele-fele alapon a kormányzat és a piaci szereplők igyekeztek bizonyos forrásokat indítani az internethasználat népszerűsítésére, amelyben a piaci szereplők kvázi - nagyon egyszerűen fogalmazva - médiakampány keretében igyekeztek ezt a hozzájárulásukat megtenni, amely kampány 2008 őszén le is folyt. Ez kvázi a második fele volt a 2007. évi Netrekész programnak, tehát volt egy kis időbeli csúszás, de azt gondolom, lényegében ez megvalósult. Beszéljünk a 2007. évi kormányzati oldalról: 50 nyertes pályázat került kiválasztásra, viszont 40 projekt maradt végül fenn a szűrőn bizonyos adminisztratív folyamatok nyomán. A program rendelkezésre álló keretösszege 250-250 millió forint volt.
A probléma ezzel a Netrekész kezdeményezéssel az, hogy habár a kormányzat a 2008. évben is, 2008. december 15-én meghirdette a Netrekész programját, úgy tűnik, az a Netrekész nonprofit Kft., amely a piaci oldal összefogását igyekezett támogatni, az idén közben - érdekesen fogalmazva - megszűnte magát, tehát jelenleg a Netrekész program egylábúvá vált, és azt gondolom, ezzel el is dőlt, mármint az oldalára. Sajnos, azt kell mondanom, miután a piac kiszállt ebből az együttműködésből, felül kell vizsgálnunk annak a lehetőségét, hogy milyen formában működjön tovább a Netrekész. A lényeg az, hogy 2008-ban a kormányzat a vállalását teljesítve még kiírta a pályázatot 282 milliós keretösszeggel. A pályázat beadásának határideje 2009. március 4-e volt, a bírálat eredményét szintén 2009. május 15-ére várjuk. Tehát jól látható, hogy próbálunk egy egységes pályázati struktúrában, egységes pályázati szempontrendszerben és időzítésben dolgozni a különböző e-Magyarországhoz kapcsolódó programokban.
195 darab pályázat jött be, ami valamiféle sikert azért előremutat, és elég jól mutatja, hogy az a törekvés, az az irány, amely számunkra egyértelművé vált, miszerint a civil társadalmi kezdeményezések egyre nagyobb hangsúlyt igyekeznek kapni ezen a területen, és a kormányzatnak egyre inkább erre a területre kell forrásokat vagy lehetőséget biztosítania. Ezt jól mutatja, hogy a forrásigény, a forráslekötés több mint ötszöröse annak, ami rendelkezésre áll, még amellett is, hogy a pályázói önrész 10 százalékos volt, és itt 1-20 millió forint között lehetett pályázni. Ez tehát bizonyos civil szervezetek számára elég komoly anyagi megterhelést jelenthetett, hogy akár pályázzon egy ilyen típusú forrásrendszerben, de az is jól látszik, hogy tényleg nagy az igény a civil társadalom részéről. Ebből mindig kiszűrhetjük azokat a civil szervezeteket, amelyek mindenre pályáznak, de jól látható egyébként a pályázati listából, hogy akik beadták a pályázatukat, tényleg a területen dolgozó és a területért tenni akaró civil szervezetek.
Már azon az irányon elindulva, amit említettem, miszerint igyekszünk sokkal inkább a nonprofit szervezetek számára forrásokat biztosítani, hogy ezzel is megerősítsük a digitális társadalomba való belépést, megnyitottunk egy úgynevezett MENE pályázatot is a 2008. év végén. Ennek kifejezetten az a célja, hogy az internethasználat iránti érdeklődést felkeltse, a nyitottságot növelje, az e-ügyintézés és az e-közszolgáltatások előnyeit tudatosítsa, a felhasználói ismeretek megszerzését támogassa, a társadalmi, gazdasági fogadókészséget növelje, végső soron az e-közszolgáltatások használóinak számát természetesen növelje mindazon projektek, programok aggregátumaként, amelyek esetleg nyerni fognak ezen a pályázati kiíráson. Itt egy masszívabb összeget jelenítettünk meg: a támogatás minimumösszege 3 millió forint, maximum összege pedig 30 millió forint projektenként, tehát körülbelül 33 milliós projektek is el tudnak indulni, ami, azt gondolom, egyrészt egy civil szervezet számára, másrészt pedig társadalmi kezdeményezésként ezen a területen már jelentős és nagy hatással bíró projekteket eredményezhet.
A 2008. évi pályázati kiírásban 280 millió forint kerül kiosztásra. A pályázat beadási határideje úgy, ahogy a KIOP-os pályázatnál, 2009. február 16-a volt, ahogy említettem, a bírálat eredménye - összhangban a többi pályázattal - 2009. május 15., itt is elég masszívan túligényelték a pályázók a rendelkezésre álló keretösszeget. 101 darab benyújtott pályázat érkezett, tehát jól látható, hogy közel 300 civil pályázat érkezett be lényegében a megnyitás alatt lévő két, két és fél hónap alatt, ami, azt gondolom, egy elég nagy eredmény. Itt is a forrásigény közel ötszöröse annak, ami rendelkezésre áll.
Még egy dolgot el kell, hogy mondjak, mert talán erre büszkék lehetünk. Azt gondolom, az egész programra, de arra is, hogy egy olyan elektronikus kitöltő és pályázói rendszert alakítottunk ki, amelyre tucatjával érkeztek a dicsérő szavak. Azt gondolom, hogy ha már az információs társadalomról és az ehhez kapcsolódó feladatrendszerről beszélünk, akkor az egy jó eredmény, hogy egy ilyen területen olyan pályázati eszközt tudtunk kialakítani, ami nagyon masszív és nagyon pozitív fogadtatást nyert a pályázók és kapcsolódó civil szervezetek részéről.
Néhány szót, de ez a Jelentésben elolvasható, csak nem szeretném kihagyni a hangsúlyosabb programokat, amely projekteket a tárcáktól gyűjtöttünk ezen a területen. Egyrészt a digitális középiskola program vagy az IT-mentorhoz kapcsolódó feladatrendszerek, az informatikai termékek létrehozása a büntetés-végrehajtási intézetekben. Volt egy önkormányzati pályázat, ahol informatikai eszközbeszerzésre és fejlesztésre is lehetett pályázni, a kormányzati honlapok akadálymentesítése folyamatos feladat, még a korábbi EKK-ban ez egy masszív feladatként jelent meg. Erre van egy kormányzati ajánlás is, amelyet folyamatosan számon kérünk a kormányzati intézményeken. Volt korábban a „HUsz(20) online" projekt, ez az Európai Unióban is leginkább keresett elektronikus közszolgáltatásokra vonatkozó projekt, amelyben igyekeztünk az uniós átlagnak megfelelő elektronikus közszolgáltatásokat nyújtani, és van ez az „EZÜSTPROG 08" pályázat, amely megjelenésre került a tavalyi év folyamán.
Néhány szó még az ÚMFT-ről, mert ez is kérdés volt. Itt jeleztem az elején, hogy vannak közvetlen és közvetett, erre a területre ható pályázati források. Mi az NFÜ-től bekértük, hogy melyek azok, amelyek az ő értelmezésükben és az e-befogadás témakörében érintettek lehetnek. Itt látható a felsorolás, és a jelentésben is megjelenik, hogy elég sok olyan konstrukció van, amely - és ezt jelezném - leginkább közvetett módon, de erre a területre ható programokat, programlehetőségeket biztosít. Ennek a teljes összege - ezt azért mondom, hogy bizonyos fenntartással kell kezelni ezt az összeget - 20,9 milliárd forint ezeknek a támogatási konstrukcióknak a lehetősége. Tehát azt természetesen látni kell, hogy ezek sokkal szélesebb körre kinyitott pályázati konstrukciók, amelyekben azonban az is jól látható, hogy érdemes keresni, hiszen 15, 20, 30, 50, 70 százalék értékben vannak olyan típusú informatikához, e-befogadáshoz köthető elszámolható projektköltségek, amelyekkel, azt gondolom, megmozgathatják az érintetteket.
Emellett azt gondolom, meg kell említeni, hogy leginkább egyébként jól láthatóan a társadalmi megújulás operatív program és a társadalmi infrastruktúra operatív program azok, amelyek leginkább ilyen típusú projekteket indítanak, nem beszélve természetesen az e-közigazgatás operatív programról, amely, azt gondolom, a témakörét is tekintve teljes mértékben kapcsolódik az e-befogadáshoz, hiszen olyan típusú elektronikus közszolgáltatások, illetve olyan típusú elektronikus fejlesztések valósulnak meg, amelyekről mindenféle - mind hazai, mind nemzetközi - viszonylatban is kijelenthető, hogy nagyban hozzásegíthetik a magyar társadalmat ahhoz, hogy közelebb kerüljenek az informatika adta előnyökhöz.
Összegezve a törekvéseket, azt mondhatjuk, hogy egyre közelebb kerül egymáshoz a kormányzat és a civil terület együttműködése és érdeklődése. Saját magam, a kollégák és az egész szervezetrendszer, aki ezen dolgozik, egyre jobban érzékeli azt, hogy egyre nyitottabb és egyre együttműködőbb a konzultáció a területen. Mi is igyekszünk egyre nyitottabbak lenni a civil szervezetek felé, és úgy látom, ők is egyre megértőbbek azokkal a problémákkal szemben, amelyek nálunk felmerülnek. De az is jól látható a jelenleg elbírálás alatt levő pályázatok kapcsán, hogy az irány, amit egyébként közösen megjelöltünk, jónak tűnik, érdekeltek a civil szervezetek ilyen projektek, programok indításában és végrehajtásában. Az már egy másik kérdés, és azt gondolom, ez a jövő nagy kérdése, hogy a jelenleg beérkezett projektek, pályázatok, nyertes pályázatok miképpen tudnak valóban hozzájárulni ahhoz a célkitűzéshez, amit egyrészről az eseti bizottság, másrészről az Európai Unió, harmadrészről a civil szervezetek, negyedrészről pedig a kormányzat informatikai átfogó stratégiája megfogalmazott, mert az biztos, hogy a valós értékmérője majd ezen pályázatoknak a valós, kézzelfogható eredménye lesz, hiszen olyan indikátorok mentén kell majd lejelentenünk ezeknek a forrásoknak a felhasználását, ami reményeink szerint lényegében számszerűen be fogja azt mutatni, hogy hány új információs társadalomba bekapcsolódott állampolgárral rendelkezünk, illetve miképpen tudtuk elmélyíteni azokat az információs társadalomhoz, informatikához kapcsolódó tudásokat, amelyek jelenleg lehet, hogy rendelkezésre állnak, de nem olyan mélységben, hogy az tényleg egy magas szintű szolgáltatáshoz való hozzáférést, egy magasabb szintű elektronikus közszolgáltatáshoz való hozzáférést biztosítson.
Jelenleg itt állunk a programjainkkal. Azt gondolom, hogy mi most egy pár hónapig nagyon azon fogunk dolgozni, hogy a leginkább megfelelő pályázatok nyerjenek, a leginkább megfelelő pályázatok elinduljanak, lehetőleg olyan pályázati konstrukciót működtessünk, ami működőképes, megbízható, kiszámítható, átlátható, hiszen ha a társadalmat be akarjuk vonni ebbe a folyamatba, akkor a másik oldalról nekünk biztosítanunk kell azt a megbízhatóságot, ami a civil szervezeteket támogatja ebben a folyamatban. Azt gondolom, hogyha ezen az úton tényleg tovább tudunk menni, és továbbra is úgy, ahogy az elmúlt szerintem jó fél évben, amikor kialakultak ennek a programnak a keretei, továbbfolytatódnak, akkor valóban már az év végére, de a jövő év elejére valós, konkrét, kézzelfogható eredményeket tudunk felmutatni.
Mindezek alapján kérném a Jelentés elfogadását, illetve várok mindenféle olyan észrevételt, amely egyrészről vagy segíti a munkánkat, vagy további észrevételeket fűz ahhoz, hogyan tudnánk ezt a feladatot minél jobban ellátni. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr.
Tisztelt e-Befogadásügyi Eseti Bizottság! Előttünk van a Jelentés. Megemlítem, hogy ez a jelentés a parlamenti szünet előtt már elkészült, tehát ennek egy változatát, mondjuk úgy, hogy ennek egy kísértetiesen hasonló változatát már láttuk közvetlenül az ünnepek előtt, de a mi ügymenetünkből adódik, hogy most kerül elénk. Azt is megemlítem, hogy a magunk részéről az e-befogadás ügyét valamivel szélesebben értelmezzük, hiszen mi a versenyképességi kérdésekre is gondolunk, amikor erről szó van, illetve az e-befogadási tevékenység keretébe tartozónak tartjuk a civil társadalom tevékenységét - annak legfőbb képviselői itt ülnek köztünk -, valamint a gazdasági élet szereplőinek a tevékenységét is.
Természetesen a kormány elképzelését, összeállítását, ami előttünk van, máris azzal vezetem a bizottság elé, az az elképzelésem, elgondolásom van ezzel kapcsolatban, hogy számos olyan esemény, dolog, jelenség van leírva, ami egy folyamat, tehát most is van belőle, később is, hiszen pályázatok vannak, amelyek tartanak valahová, és valamilyen eredményük lesz, ezért a magam részéről eleve úgy állok hozzá, úgy gondolom, hogy időszakonként, megállapodási időtartamonként, mondjuk fél évenként - bólintásokat látok - újra és újra visszatérnénk ezekre a tartalmakra, részben a benne lévő pályázati szituációk változása, részben pedig a leírt folyamatok változása kapcsán.
Átadom a szót a bizottság tagjainak. (Jelzésre:) Molnár úr, parancsoljon!
MOLNÁR BÉLA (KDNP): Köszönöm szépen, elnök úr, nekem csak egy rövid kérésem lenne.
Államtitkár Úr! A szó elszáll, különösen az én fejemből, mert lukacsos az agyam, ezért tisztelettel kérem ezt a Power Pointot, mint szamárvezetőt, e-mailben. Ennyi az egész, köszönöm szépen.
ELNÖK: Államtitkár úr!
BÓDI GÁBOR szakállamtitkár (Miniszterelnöki Hivatal Elektronikus Kormányzati Központ): Ez nem kérdés, természetesen biztosítjuk. Felrakjuk az EKK honlapjára, ott mindenki számára elérhetőek a nyilvános információk.
ELNÖK: Tökéletes. Maga a Jelentés is mindenki számára hozzáférhető.
(Jelzésre:) Koszorús úr!
KOSZORÚS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr.
Röviden összefoglalnám az álláspontunkat a Jelentéssel kapcsolatban, illetve, ha van lehetőség, akkor már kérdéseket is fel lehetne tenni.
Lényegében mi az e-befogadás alapjaival teljes mértékben egyetértünk, sőt mi több, örülünk annak, hogy az elmúlt időszakban jobban testet öltött a kormányzat részéről ez a szándék, hiszen legalább is megalakult a bizottság, illetve egyetértéssel jött létre. Viszont az elmúlt két évben a kezdeményezések túlnyomó többsége vagy nem volt hatékony, vagy nem volt összehangolva, mindenesetre kézzelfogható eredményét, annak ellenére, hogy két év eltelt, nem nagyon tapasztaljuk. Bár voltak nagyon jó kezdeményezések, de összességében talán az összehangolás területén voltak nagyobb problémái a kormánynak, így nehezen mondhatjuk azt, hogy 2008 az e-befogadás éve lehetett volna, hiszen ha megnézzük a különböző projekteket, akkor kézzelfogható eredményét az állampolgárok nem nagyon tapasztalhatták, annak ellenére, hogy irdatlan mennyiségű pénzt költöttünk el. Röviden ennyivel le is zárnám a véleményünket, viszont mindenféleképpen fel szeretnék tenni egy-két kérdést.
Az első kérdés az lenne, hogy a GOP 3.1.1 projekt miért került leállításra, illetve a GOP 3.1.2 program, amelyre egyébként 18 milliárd forint áll rendelkezésre, ez legfőképpen a hátrányos térségeket érintené, miért nem került egyelőre beindításra? Ez a program miért csúszik, pedig segítené a hátrányos helyzetben lévő kistérségekben az internet, illetve a számítástechnika előrehaladását? Továbbá ez nyilvánvaló, nem kekeckedésből, hanem csak arányaiban itt azért röpködnek a milliárdok. Hogyha az ÚMFT-ből 20,9 milliárd van beállítva az e-befogadás szempontrendszerének a kialakítására, akkor a digitális közmű kiépítése 150 milliárd forint, ha a kettőt összehasonlítjuk, az egyikre 150 milliárdot költünk, a másikra pedig 20,9 milliárdot, ami ímmel-ámmal sikerült, de mivel a projektek nem fejeződtek be, azért még ez a pénz sem került felhasználásra, akkor hogyan mondhatjuk komolynak az e-befogadással kapcsolatos kormányzati projekteket? Mivel az e-befogadás évének a sikeréről beszélünk, akkor felmerül az a kérdés, szakállamtitkár úr, hogy milyen módszerekkel mérték ezeket? A sikert milyen módszerrel mérték? Hogyan lehet ezt kézzelfoghatóvá tenni, annak ellenére, hogy itt a Power Pointos előadásában elmondta, hány pályázó volt, hány száz millió forint áll rendelkezésre, de hogyan tudjuk lemérni ennek az egésznek a sikerét? Nyilvánvaló módon a kérdést pozitív kritikaként vagy pozitív indíttatásból teszem fel, hiszen önöknek kell majd a ciklus végén ezekkel a kérdésekkel szembesülni. Tehát hogyan lehet egyáltalán ezt lemérni? Hogyan mérik, hogy önök a munkájukat - mint ahogyan mondta - a munkatársaival együtt sikeresen végzik-e vagy sem? Indításként ezt a három kérdést tenném fel. Nyilvánvaló, itt a válaszok tömegében még majd egy-két kérdéssel fordulnék az államtitkár úrhoz.
Egyébként felhívom a figyelmet, hogy a Netrekész projektnél azt állította, hogy a civil szervezetek némiképpen kiszálltak ebből az egész projektből, a felszólalása végén pedig pont arra volt büszke, hogy a civil szervezetek, illetve a civil szektor mennyire hatékonyan működik együtt önökkel. Nyilvánvaló, hogy a kérdésekre a válaszok a fontosak.
Köszönöm a szót, elnök úr.
ELNÖK: (Jelzésre:) Sík úr, parancsoljon!
SÍK ZOLTÁN NÁNDOR szakértő: Köszönöm szépen. Én is csak egy pár kérdést szeretnék feltenni ezzel az anyaggal kapcsolatosan.
Gyakorlatilag én végig elemezgettem itt a 2007-2010-re rendelkezésre álló forrásokat, és miután 2008 volt az e-befogadás éve, azt gondoltam, megnézem, 2008-ra milyen források álltak rendelkezésre, és ezt a 20,9 milliárdot ha visszaosztom, akkor 5,7 milliárd jön ki. Nyilvánvalóan leszedtem belőle azokat a projekteket, amelyek 2007-ben voltak, ezeket elosztja az ember hárommal, néggyel 2008-2010-ig, és azt gondolom, hogy egyenletes a finanszírozás. Tehát gyakorlatilag ez még kevesebb forrást takar, mint az említett 20,9 milliárd, illetve ha a hazai forrásokat nézzük, amire közel 3 milliárd volt, nekem 2008-ra mintegy 884 millió forint jött ki.
Ezzel kapcsolatosan az lenne a kérdésem, hogy azt a bizonyos stratégiai célt, ami azt mondja, hogy 2010-ig 4 millió főt szeretnének bevonni az információs társadalomba, illetve a jelenleg 50 százalék feletti digitális írástudatlanság jelentős mértékű csökkentését szeretnék elérni 2010-ig. Az ilyen mennyiségű forrással hogyan is lehet megvalósítani? Azt gondolom, a források nagyon hatékony kihasználásnak kellene lennie.
Csak egy vélemény ezzel kapcsolatosan: azt látom, maguknak a programoknak az összeszedése e-befogadásügyi szempontból 2008-ban nem jelentette - bár ez az e-befogadás éve volt - egyetlenegy újabb program elindítását sem, csak a matrix másik szempontból való nézetét jelentette, a már létező programokat, vagy az amúgy is elindítandó programoknak az ilyen szempontrendszer szerint való összeszedését. Úgy gondoltam - de lehet, hogy rosszul mondom -, ha 2008 az e-befogadás éve, akkor az erre való pluszforrások allokációjára is sor kerülhetett volna, vagy legalább is ennek az ígéretére mondjuk 2009-2010-re, amikor az új akciótervek elkészülnek. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm. Dombi úr!
DOMBI GÁBOR (e-Befogadás és Információs Társadalom Tanácsa): Nagyon szépen köszönöm a szót. Most egy civil szervezet képviseletében szeretnék pár szót szólni itt, a pályázat során.
Én is egy dicsérettel kezdeném. Amiről az államtitkár úr beszélt, a szoftverről, az sajnos olyan sikítóan jó, hogy az összes többi állami pályázati szoftver elbújhat mellette, és megszégyenítő, hogy egyébként a magyar közigazgatásban milyen online területek vannak, gondolok itt a EPER rendszerre a szakmánkban, negyedóránként kétszer lefagy, ellenben a Netrekész pályázatnál olyan szolgáltatások vannak, hogy visszajelzést kap az ember, éppen hol tart a pályázat. Tehát lehet jól is csinálni valamit, hogyha ezt a szabályzók és az emberek engedik.
Viszont a civil pályázatokkal általában az a probléma, annak ellenére, hogy próbálkozunk egyáltalán túlélni, és hasznos dolgokat csinálni Magyarországon, itt, a Netrekész esetében, illetve a MENE pályázatok esetében egy MeHVM rendelet csak 25 százalékos előre kifizetést tesz lehetővé a pályázók számára. Itt nagyon-nagyon sok civil szervezet pályázik, horrorisztikus az az összeg, amiről az államtitkár úr számot adott. Nem hiszem, hogy a magyar civil szervezetek összvagyonát ez a bepályázott összeg legalább harmincszor ne haladná meg. Tehát azt gondolom, hogy az a civil szervezet, mint például a miénk is, vért izzadva fog ebben a pályázatban dolgozni, ha egyáltalán nyer, mert a 25 százalékos előre kifizetés lehetetlenné teszi még egy jól, hatékonyan működő vállalkozás számára is a pályázat lebonyolítását, nem még a nagyon szűk forrásokkal rendelkező civil szervezetek számára. Ezért az volna a kérésünk, hogy amennyiben lehetett az európai uniós pályázatok esetében a vállalkozások számára 40 százalékra felvinni, úgy a civilek számára kiírt pályázatoknál ennek a 25 százalékos előlegnek a felemelése legalább 50 százalékra nagyon-nagyon boldogító lenne.
Azt gondolom, hogy azokat a szervezeteket, amelyek a magyar társadalom boldogulásáért akarnak tenni, őket arra kényszeríteni vagy azt javasolni nekik, hogy vegyenek fel bankhitelt - ha van egyáltalán vagyonuk, amire kapnak jelzálogot -, hogy olyan 17 százalékkal be tudjanak pályázni egy állami pályázatra, ez nem egy európai uniós eljárásrendben lehetséges. Ez a rendelet inkább némiképpen egy cinikus eljárásrendet - ami tudom, hogy nagyon kemény szó itt az Országgyűlésben - követel meg. Tehát még egyszer: az a kérésünk, hogy ezt az előlegkifizetést, a pályáztatás mikéntjét, illetve a civil szervezetek segítését a pályázatok lebonyolításában fontolja meg a bizottság.
Emlékeztetnék arra, hogy Pettkó képviselő úr javasolta, ha jól emlékszem, egy civil bank felállítását, most nem tudom, hogy ez egy vicc volt-e, vagy egy nagyon komoly mondás, mindenesetre itt, a pályázat esetében nagyon gondolkoztam azon, hogy szaván fogom Pettkó urat, hogy akkor mondja meg, hol van az a bank, ahova én most elmehetnék kölcsönért.
A másik, amit itt szeretnék felvetni az e-Inclusion és az államigazgatás között. Itt valóban a civil törekvéseknek addig van támogatása, amíg az államigazgatásnak van erre módja és lehetősége. Mi úgy látjuk az Inforumban, hogy borzasztóan fontos lenne, ha a magyarországi civil szervezetek nagyobb kitekintéssel bírnának a nemzetközi partnerség kialakítására. Nagyon izoláltan működnek a magyar civil szervezetek, nemcsak egymástól izoláltan, de a nemzetközi viszonylatokban is, ezért az Inforumban már megfogalmazódott egy olyan szándék, amihez viszont nincsen még sem lehetőség, sem forrás, hogy szükség volna az e-Inclusion projektiroda felállítására, amely az e-Inclusion területén működő civil szervezetekhez nemzetközi partnerségeket rendel hozzá, vagy segít kialakítani olyan partnerségeket, hogy a magyarországi civil szervezetek európai uniós forrásokhoz jussanak hozzá. Az nagyon pontosan látható, hogy nagyon kevés olyan hazai civil szervezet van, amelyik naprakész információkkal rendelkezik az európai uniós pályázatok kérdésében; egyáltalán a magyar informatika alulinformált, láthatóan még a vállalkozások is, talán a tekintetben, hogy milyen európai uniós lehetőségek vannak számukra.
Végezetül egy nagy kérdés. Abban vagyok bizonytalan, hogy most a gazdasági válság következtében egyáltalán lesz-e folytatás. Tehát az egy óriási siker, egy nemzetközi siker, hogy van ez a bizottság, de azt gondolom, a magyar külpolitika nem használja ki a Magyar Országgyűlésnek ezt a fantasztikus teljesítményét, hogy ennek a bizottságnak a hírével, a bizottság munkájának a marketingelésével - csúnyán kifejezve PR-olásával - az Európai Unióban nem kelti pozitív hírét Magyarországnak. Úgy vélem, e tekintetben a bizottság nemzetközi kapcsolatának a megerősítése lehetőséget teremtene arra, hogy esetleg még pótlólagos forrásokat kapjunk az Európai Uniótól, illetve megerősítést kapna a magyar kormányzat arra nézve, hogy az e-Inclusion bizottság, illetve az EKK tevékenység, amivel ezeket a pályázatokat még fenntartja, egy hasznos, társadalmilag előremutató tevékenység lenne. Tehát fennmaradnának azok a források is, amelyek ezeket a pályázatokat, illetve ezeket a tevékenységeket például az e-Magyarország pontok kérdésében finanszírozóvá tehetik. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Kísérletet teszek egy kedvesen rám oktrojált feladatra, annak végrehajtására. Kovács Kálmán barátom megbízott engem néhány kérdés - konkrétan három - feltételével. Azt nem vette figyelembe, hogy a kézírását tekintve nem biztos, hogy ezt pontosan fel fogom tudni olvasni, de azért megkísérlem a megbízást végrehajtani.
Kérdezi, hogy az 1000 e-tanácsadóból hányan dolgoznak az e-Magyarország pontokon és átlag körülbelül hány órában. Felveti: a 30 IT-mentor szám szerint hogyan egyeztethető össze a több mint 1000 e-tanácsadóval - ez a 2008. évi képzettek száma! Felkiáltójel!
A másik kérdés. A Netrekész program gazdasági összedőlése esetén vagy után nem indokolt-e az átvitel az e-Magyarország programba, hiszen lassan ez is átment, és innentől már nem biztos, hogy a civil irányítású gazdasági szereplők irányából. Itt volt ez a gondom, hogy nem biztos, hogy fel tudom tenni ezt a kérdést, mi is itt a tulajdonképpen felvetendő probléma.
A harmadik egészen konkrét kérdés, hogy a regionális operatív programok keretében - ez a jelentés 14-15 oldalán található - közel 16 milliárd forint kerül pályáztatásra az alábbi megjegyzéssel: „támogatható tevékenység egyebek mellett az infokommunikációs akadálymentesítés". Itt egy konkrét kérdést tesz fel, hogy mekkora összeg került végül a 16 milliárd forintból erre a célra. Megjegyzendő, hogy a pályázat már leszámolt. Tehát, hogy ezek létezhetően konkrét számok lehetnek-e. Ezeket Kovács Kálmán úr nevében vetettem fel, teljesítve a feladatot.
A magam részéről, ahogyan ezt az anyagot nézem, van olyan szemüvegem is, hogy azt vizsgálom, vagy azt gondolom áttekinteni, hogy az anyag teljesen tükrözi-e azt a tevékenységet, amit ebben a tárgykörben a kormányzat elvégez, illetve alkalmas-e arra, amit már korábban is felvetettem, hogy a későbbiekben újra és újra visszatérve a folyamatokat tudjuk követni. A magam részéről úgy vélem, ez most teljesnek tekinthető a tavalyi év végi állapotot tekintve, és alkalmas arra, hogy a következő időszakokban erre visszatérjünk, így aztán ezt a gondolatot majd egy kicsit erőltetem is a következő időszakban.
Megadom a lehetőséget a válaszadásra.
Bódi Gábor szakállamtitkár (MeH) válaszadása
BÓDI GÁBOR szakállamtitkár (Miniszterelnöki Hivatal Elektronikus Kormányzati Központ): Köszönöm szépen. Igyekszem azokra a kérdésekre válaszolni, amelyek, azt gondolom, tényleg konkrétak voltak ahhoz, hogy tudjak is rájuk válaszolni. Ha rosszul értelmeztem, akkor majd szóvá teszik őket, mondanám visszafelé, hogy kicsit színesítsek az ülésen.
Kovács Kálmán úr kérdésére vonatkozóan, hogy a ROP-ok keretében a közel 15 milliárdnál mekkora összeg ment ilyen típusú célokra. Az én információm viszont az, hogy ezek a pályázatok még nem teljesen zártak, viszont az NFÜ-től erre vonatkozóan akkor a következő jelentésben kifejezetten kitérünk, hogy mekkorák azok a forráslekötések erre a területre, amelyek meg tudtak jelenni, hiszen - ahogy én is mondtam - ezek kvázi közvetett források, nem közvetlen erre a területre hatnak, de tényleg jogosnak tartom a kérdést, hogy erre igyekezzünk információkat gyűjteni.
A netrekészes kérdést nem tudom, hogyan kellett volna értelmezni, úgy értelmeztem, hogy akkor a Netrekészből megmaradó forrás átmegy az e-Magyarország forrásrendszerébe. Azt gondolom, hogy igen, ez automatikusan kvázi megtörténik. Lehet, hogy ezt nem jól domborítottam ki az előadás során, mert ugyan mi az egészet most már kvázi e-Magyarország programként tekintjük - mind az e-Magyarország pontokat, mind az abban lévő menetet, mind az abban lévő Netrekészt -, tehát ha bizonyos átcsoportosítási lehetőségek vannak, akkor azokat meg is fogjuk tenni, hogy a meglévő forráskereteink kapcsán ezek a források ugyanerre a célra tudjanak elköltődni.
Azt gondolom, Kovács úr reagált a felvetésemre, hogy az IT-mentor dolog biztosan nem maradt ki ezen az ülésen sem. Vannak összevetések, körülbelül fele-fele arányt tudok mondani, hogy milyen átfedés van IT-mentor és e-tanácsadó kapcsán, illetve hogy az 1000 e-tanácsadóból hány dolgozik jelenleg a pontokon; az is közel a fele a jelenlegi állapotában, tekintve még a 2007-es forrásokat, ami jelenleg annak tekinthető, hiszen a többi pályázati formában van. Közben azonban még több e-tanácsadó került kiképzésre, és jól látszik, hogy többek között például a könyvtárosok, amelyek mindkét kvázi képesítést magukénak tudják, jó nagy számban szerepelnek ezekben a rendszerekben.
Dombi úr felvetésére: köszönjük, hogy a szoftvert tényleg megfelelőnek tartják. Nem véletlenül az NT Kht.-ra bíztuk ezt az egész feladatot, hiszen azt gondoltuk, hogy tényleg közelebb van - már magából a formájából adódóan - a civil szervezetekhez, és úgy tűnik, egyébként a civil szervezetekkel ezt is egyeztetve úgy alakította ki a szoftverét, hogy az tényleg használható legyen.
A 25 százalékos előleg kapcsán azt jelezném, hogy amikor a MeH-be került ez a feladatrendszer, akkor éppen a MeH-ben olyan szabályozás volt, hogy nulla előleget lehetett kifizetni. Vannak bizonyos Áht.-s szabályok, és ez már előrelépés volt ahhoz képest, hogy 25 százalék, de megvizsgáljuk, vannak-e olyan lehetőségek, hogy ez még magasabbra emelkedjen. A példa kellően masszív, tehát akkor ebben az irányban, gondolom, mi is el tudunk indulni, hiszen hogyha az uniós forrásokban volt ilyen lehetőség, akkor meg kell nézni az államháztartáshoz köthető szabályrendszert, hogy milyen mozgásterünk van. Itt ígéretet nem tudok tenni, hiszen kötöttségek vannak, de megvizsgáljuk ennek is a lehetőségét.
Az e-Inclusion projekt felállítása már többször szóba került mind személyes, mind tágabb körű beszélgetéseink kapcsán. Annak a struktúrája mindig kérdéses, hiszen lehet azt, hogy valamelyik civil szervezetet kijelölünk erre, illetve lehet azt, hogy mi magunk felvállaljuk, hogy egy ilyen projektirodát kialakítsunk. Úgy gondolom, mind a kettőnek megvan a maga veszélye, egyrészt a civil szervezet kiemelése, ami, ismerve a civil szervezeteket, mindenki számára veszélyes lehet, másrészt pedig ugyanazt a feladatrendszert bent tartani az állami körben, kérdés, hogy meghozza-e azt a várt hatást, amit ezek a civil szervezetek elvárnak tőlünk. Azt gondolom, még egy kicsit egyeztetnünk kell, hogy milyen megoldás van. Az igény egyébként teljesen jogos, hogy megpróbáljuk helyzetbe hozni a civil szervezeteket abban, hogy az uniós forrásokba vagy az uniós rendszerekbe is be tudjanak kapcsolódni, megfelelő információáramlás és megfelelő struktúra álljon fel erre. Az kérdés, hogy melyik erre a legalkalmasabb eszköz. Az biztos, hogy ezzel foglalkoznunk kell, és ígérem is, hogy erre a témára még vissza fogunk térni.
Az, hogy a gazdasági válság következtében lesz-e folytatás, tipikusan olyan kérdés, amit nem tudok megmondani. A mi feladatrendszerünkben természetes, hogy ezt a folyamatot folytatni kell, ezeket az eszközöket biztosítani kell, azért, hogy ne a felében legyen elvágva ez az egész folyamat. Ami jelenleg elindult, annak az eredményeit az idei év végére, a jövő év elejére várom, és azt gondolom, akkor kell megfogalmazni egyébként azokat a továbblépési irányokat, amelyek biztosíthatják, hogy ez nem egy elhaló kezdeményezés volt, és tényleg jó irányba hatunk.
Sík Zoltán úrtól megkérdezném: ön most Kalmár úr nevében beszélt vagy más minőségében, hogy a saját jelentésem kapcsán ezt tudjam? (Sík Zoltán Nándor válasza nem hallható.) Jó.
A 2008. évi pluszforrások bevonása kapcsán azt gondolom, elég érthető a kritika annak kapcsán, hogy ezek a források valójában tényleg 2009-ben kerültek meghirdetésre. Ezek egyébként még 2008. évi források. Azt gondolom, egyrészt a struktúraváltás, az ahhoz kapcsolódó folyamatok, illetve az, hogy mi minőségileg próbáltunk a már elindult programokon változtatni, azok alakították így a kormányzat döntése mentén, hogy jelenleg ebbe a helyzetbe kerültünk. Valójában erre tényleg csak azt tudom mondani, hogy azért is nem indult új program, mert mi azt láttuk, hogy a korábban elindított folyamatok jó irányba hatnak, és próbáltunk finoman hangolni a programokon, annak érdekében, hogy tényleg azokat a célokat tudjuk elérni, amelyeket az előadásomban felvázoltam.
Azt, hogy ekkora forrásból mit lehet elérni - itt már a képviselő úr kérdésére is igyekszem válaszolni -, jelenleg is kialakítás alatt van egy olyan indikátorrendszer, amellyel reményeink szerint mérni fogjuk, hogy az egyes elvégzett akciók, projektek tényleg milyen hatással vannak az egész társadalomra, illetve azokra a célokra, amelyeket megfogalmaztam. Azt gondolom, ebből az indikátorrendszerből majd levonhatók azok a számok, illetve bemutathatók azok az eredmények, amelyek azt mutatják, mi mennyire eredményesen dolgoztunk.
Lehet, hogy félreérthető voltam, amikor a Netrekész projektről beszéltem, ezért elnézést kérek. Én a piaci szektorra gondoltam, mint második pillérre, nem a civil szektorra. Ha ezt rosszul mondtam, akkor elnézést kérek. Tehát a piaci szektor szállt ki ebből, a civil szektor pedig teljesen más kontextusú. Elnézést kérek, ha ezt itt rosszul fogalmaztam meg.
Az ÚMFT 20,9 milliárdos, a digitális közmű 150 milliárdos feladatrendszeréről már többször beszélgettünk. Jelenleg is azt tudom mondani a két programról, hogy egyébként tegnap volt egy ötpárti egyeztetés, amely mentén ez több oldalról jelzés, és azt gondolom, bizonyos szinten befogadásra került ennek a gondolatrendszere, hogy együtt kell mozogniuk, hiszen pont Sík úr mondta el, egyrészt az infrastruktúra, a tartalom és az ahhoz kapcsolódó kultúraépítés nélkül nehezen valósítható meg, tehát ezek összhangját igyekszünk megteremteni. A 20,9 milliárd, ha az infrastruktúraépítést nézzük, nem egy óriási összeg, hiszen vannak olyan számítások, amelyek mentén egy infrastruktúraberuházáshoz körülbelül 30 százaléknyi olyan típusú szoftverfejlesztés is szükséges, ami garantálja, hogy ezután tényleg működőképesen megy tovább. Az ÚMFT-ben azért vannak még olyan típusú forrásrendszerek, amelyekből ezek a források növelhetők. Azt is gondolom, hogy a digitális közmű tényleg a megvalósítás szakaszába lép, és azt is meg fogjuk látni, pontosan mekkora összeggel. Ezek összehangolása kiemelt feladat lesz mindannyiunk számára.
A GOP 3.1.1 és GOP 3.1.2 azért került leállításra, mert a GOP 3.1.1-nek volt egy első fordulója, ott sor került az eredményhirdetésre is, és a második forduló kiírása előtt került leállításra, illetve a GOP 3.1.2 is azért nem került meghirdetésre, mert a digitális közműbe ezek a feladatrendszerek bekapcsolódnak, és azt gondoljuk, hogy a digitális közmű megjelölt forrásrendszerébe igyekszünk ezeket a forrásokat átcsoportosítani, ez az oka, hogy ezek a megfogalmazott kiírások jelenleg állnak. Azt is gondoljuk, hogyha a digitális közmű elindul a megvalósítás irányába, akkor azok a célok, amelyek a GOP 3.1.1-ben és a GOP 3.1.2-ben megjelenésre kerültek, meg fognak valósulni. Erre ezt a választ tudom adni.
Ez az, amit leszűrtem magamnak, hogy válaszolnom kell. Ha még vannak kérdések, akkor igyekszem megválaszolni. Köszönöm.
ELNÖK: Köszönöm. Általában két körben szoktuk a témát tárgyalni a kérdések és a vélemények megközelítésében. Megnyitom a második kört a véleményoldalról. (Nincs jelzés.) A magam részéről egyfajta munkamódszerre teszek javaslatot, hogy mit is tegyünk.
Valóban, azért természetes módon a nulladik változatnak van egy olyan természete, hogy ez ténylegesen az elmúlt időszak tárgybani matrix elemeinek egy másik nézete, például ahogyan Sík úr fogalmazott, és a múlt tevékenységünk részben arra irányul, hogy ezt a matrixot új és új elemekkel egészítsük ki. Ezek az új elemek ebben az esetben: a civil szervezetek érdemi bekapcsolása ebbe a körbe, a gazdálkodók érdemi bekapcsolása ebbe a körbe és a civilek bekapcsolása ebbe a körbe. Igyekszünk a közigazgatás más részrendszerei felé, az önkormányzatok felé is, de ez egy más kérdés, ugyanis a mi járulékos célunk, ami miatt egyébként vagyunk, túlmutat az e-befogadása éve gondolatán, annál is inkább, mert az valóban a tavalyi évre vonatkozott. Úgy gondoljuk, hogy az alapgondolat mégis az, hogy 2010-ig javítsunk azon a helyzeten, amit digitális szakadéknak szoktunk nevezni. A megfogalmazott cél ennek a digitális szakadéknak a megfelezése. Nos, ebben az esetben, ha ilyen céljaink vannak, ebben a gondolatkörben egy nemzeti digitális közmű létrehozása és annak adekvát megvalósítása már valóban komoly előrelépés, komoly lehetőség.
Természetesen a Jelentésben megfogalmazott és immár ebben a gondolatkörben jegyzett részrendszerek működése, a pályázatok működése, a kormánytevékenységek létezése olyan szempontból megítélendő a bizottságunk részéről, hogy ez most kiindulópontként számunkra megfelelő-e. Úgy vélem, ez alkalmas lehet arra, hogy ezt megítéljük, azzal, hogy azt kérjük a kormányzattól, ne az országgyűlési határozatban jelzett évente egyszeri visszatéréssel, hanem egyfajta, ettől nagyobb gyakorisággal, ha kérhetem az államtitkár urat, akkor féléves gyakorisággal térjünk ezekre a dolgokra vissza, sőt, alkalmanként is szeretnénk feltenni a pályázatok aktuális, ide illő kérdéseket, ha ez így megfelelne.
Ha a bizottságnak is esetleg megfelel ez a megközelítés, alkalmas lehet arra, hogy mondjunk valamit erről az anyagról, különös tekintettel arra, hogy van lehetőségünk arra a lépésre, amit igyekszem megfogalmazni, és a Házszabály 96/A. paragrafusa szerint tájékoztatót adhatunk ki erről az anyagról, küldhetünk el a házelnöknek és juttathatunk el a többi bizottsághoz, a képviselőkhöz - szerintem ezt mi tegyük meg.
Nyilván általában a jelentéseknek az a sorsuk, hogy a parlament elé kerülnek elfogadásra, de ez nem ilyen típusú jelentés, ezt nem a parlament számára készítette a kormányzat, hanem a bizottságunk számára; szerintem mi döntsünk úgy, hogy erről mi egy tájékoztatót adunk a többi képviselőnek és a többi bizottságnak, különös tekintettel arra, hogy ehhez képest fognak majd a következő anyagok elkészülni.
Felhívom a figyelmet arra, hogy alapvetően a mi feladatunk az, hogy itt mi magunk adjunk jelentést az Országgyűlés számára évente. Az elsőt, remélem, őszre fogjuk elkészíteni, abból a megfontolásból, hogy a bizottságunk létrejött, tehát az mondjuk, hogy nem pontosan volt adekvát az elmúlt esztendőben, magyarán: későn jöttünk létre ahhoz, hogy azt mondhassuk, hogy a saját tevékenységünkről beszámolunk az elmúlt év végén, hiszen ősszel állt fel a bizottság.
Kérdezem a bizottság jelenlévő tagjait, hogy ez a megközelítés megfelel-e. Tehát elfogadjuk-e kiindulásként, és továbbküldjük tájékoztatásra, hogy mindenki ebből tudjon a következő anyagokra visszareflektálni.
Valamiről valamifajta döntést kellene hoznunk.
KOSZORÚS LÁSZLÓ (Fidesz): Akkor tegyük fel szavazásra.
ELNÖK: Csak keresem azt a pontot, ami megfelelő.
KOSZORÚS LÁSZLÓ (Fidesz): Szavazhatunk magáról a jelentésről is és a továbbküldésről is, az elnök úr tegye fel szavazásra.
ELNÖK: Felteszem szavazásra magát a jelentést abban az összefüggésében - ezt kiegészítésként mondom -, hogy tájékoztatást adunk róla a többi képviselőnek, illetve kérjük ennek a folytatását félévente. Ez három az egyben, mert csak egyben van értelme.
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Ha elfogadjuk, van értelme.
ELNÖK: A szavazás következik. (Szavazás.) 2 tartózkodás és 4 támogató szavazat. Ez elég ahhoz, hogy ez a három állítás, amit elmondtam, tehát a jelentést, így ahogyan van, elfogadjuk; tájékoztatást, illetve egy összefoglalót adunk a többi képviselőnek; a harmadik pedig, hogyha az államtitkár úrnak is megfelel, akkor nem éves, hanem féléves gyakorisággal kérünk erről visszatérően információt.
Ily módon a bizottságunk alapító okiratában vagy kiinduló anyagában foglalt első lépést megtettük, hogy a kormányzati típusú ügyekkel érdemben, ilyen beszámoló jelentés formájában is foglalkoztunk. Ez alkalmat teremt számunkra arra, hogy a későbbiekben ezeket az eseményeket és folyamatokat érdemben tudjuk követni, és tudjuk szervezni, vagyis elősegíteni az ebbe való civil bekapcsolódást, a gazdasági élet bekapcsolódását és az e-befogadás ügyének kiteljesedését. Ez megfelel lezárásként? (Egyetértő jelzések.)
Kíván-e még valaki a napirendi pont keretében bármit mondani? (Nincs jelzés.) Nem. Köszönöm szépen. Lezárom ezt a napirendi pontot.
Megnyitom a következőt, az Egyebeket.
Az Egyebek: kettő hét múlva tartjuk a következő bizottsági ülést, ahol beszámolok mindkét bizottságnak arról, hogy a nemzeti digitális közmű ügyéről elindítottuk az ötpárti egyeztetést, ahogyan erről korábban megállapodtunk itt, a bizottsági ülésen. Ez az első esemény megtörtént, és mondjuk, az első összejövetel zanzásított tartalma arra terjed ki, hogy egyrészt megvizsgáljuk annak a lehetőségét, hogy országgyűlési határozat formájában csatlakozunk az Unió hasonló típusú ügyeihez, mondjuk a február 19-20-ai bizottsági döntéshez, és a digitális közműről egy országgyűlési határozatot állítunk össze. Másrészt magáról a folyamatról, hogy a digitális közmű feláll és létrejön, erről az ötpárti egyeztetés keretében tájékozódunk, és eredményre jutunk. Harmadszor: részleteiben összeszedjük és kifejtjük, mit értünk azalatt, hogy tartalmi típusú elemei is vannak a nemzeti digitális közmű létrehozásának és működésének.
Kérdezem, az egyebek keretében van-e valakinek más bejelentenivalója. (Nincs jelzés.) Nincs. Lezárom az Egyebek napirendi pontot mindkét bizottság esetében. Külön lezárom az e-Befogadásügyi eseti bizottság ülését, és külön lezárom az Informatikai és távközlési albizottság ülését.
Köszönöm a megjelenést, köszönöm tisztelt vendégeinknek a részvételt. Az ülést bezárom.
(Az ülés befejezésének időpontja: 15 óra 35 perc.)
|
Márfai Péter |
Jegyzőkönyvvezetők: Gálné Videk Györgyi és Turkovics Istvánné