Hajdúhadházi Sillye Gábor (1817–1894) ügyvéd, országgyűlési képviselő, hajdúkerületi főkapitány. Hajdúböszörményben kezdte meg tanulmányait, majd jogot hallgatott Debrecenben. 1843-ban Beöthy Ödön mellett országgyűlési írnok volt Pozsonyban, ezt követően a királyi tábla jegyzője. Ügyvédként praktizált, valamint a pozsonyi Hírnök szerkesztőségének is tagja volt. 1847-ben Hajdúböszörménybe költözött, ahol 1848. júniusában országgyűlési képviselőnek választották, majd a nemzeti kormány kormánybiztosnak nevezte ki a Hajdú-kerületbe, ahol a katonaállítás volt a fő feladata. 1849-ben a Hajdu-kerület főkapitányává és a nemzetőrség főparancsnokává nevezték ki. A világosi fegyverletétel után bujdosni kényszerült, letartóztatták, kötél általi halálra ítélték, melyet később tíz évi várfogságra változtattak. 1856 végén szabadult, ekkor az Országos Gazdasági Egyesületnél kapott munkát. 1861-ben hajdúkerületi főkapitánynak választották, mely tisztséget annak megszűnéséig, 1875-ig viselte. 1875-ben egy rövid ideig Debrecen város főispánja lett, sikertelen képviselőjelöltsége miatt azonban visszavonult a politikától.
Sillye Gábornak a főkapitányi hivatal átvételekor szembe kellett néznie a birtokviszonyok rendezetlenségével is. Az 1848-as forradalom, bár a jogviszonyok és a teherviselés vonatkozásában a Hajdúkerület régi problémáit megoldotta, a birtokviszonyok terén érdemben nem intézkedett. A rendezésnél a hajdú privilégiumok sokak számára meghatározóak voltak és ez a hozzáállás a hajdúpártot az önkényuralom idején, majd a kiegyezés rendszerében is életben tartotta. Ennek a politikai csoportosulásnak Sillye Gábor volt a legkiemelkedőbb alakja, elévülhetetlen szerepet vállalt a polgári jellegű tulajdonviszonyok kialakulásában is. Jelentésének alapját több beérkezett folyamodvány és azok vizsgálata adja. Sillye jelentésében a hajdúkat és a beköltözőket is két-két osztályba sorolta, mindkét esetben egy kompromisszumkészebb és egy radikális csoportot elkülönítve. Ezek a különböző társadalmi rétegek egyaránt a maguk javára akarták megváltoztatni a kialakult viszonyokat, abban azonban mindnyájan egyetértettek, hogy a Kerület megszüntetése és vármegyei fennhatóság alá vetése kiváltságos helyzetük végét jelentené. A jelentésből felsejlő konfliktus lényege az említett csoportok összeütközése, konkrétabban, hogy a hajdú adománybirtokosok (proprietariusok) a hajdú adományos földek használatából fokozatosan igyekeztek kiszorítani a később beköltözötteket. Ezek az adománybirtokosok, pontosabban a belső telkek birtokosai, magukat a Bocskai által letelepített hajdúk leszármazottainak tartották, s szerepeltek az 1702-es összeírásban is. A kötet végén „H. Böszörmény város beltelkeinek térképe” szerepel.
