A politikai esszé szerzője Toldy István (Pest, 1844. június 4. – Budapest, 1879. december 6.), Toldy Ferenc, az egyik legnevesebb magyar irodalomtörténész fia. Az ifjabb Toldyt is az irodalom vonzotta, de ő már maga is alkotott: drámákat és vígjátékokat, valamint egy regényt is írt. Emellett szakmai karrierjén túl lapalapítóként és publicistaként kivette a részét a közéleti vitákban is.
Jogot végzett, ezután a Belügyminisztérium, majd a Pénzügyminisztérium alkalmazásában állt, végül a Miniszterelnökség sajtóosztályán dolgozott. 1877-ben lépett ki az állami alkalmazásból, hogy az irodalommal foglalkozhasson. Minisztériumi karrierje alatt újságíróként is tevékenykedett. 1867-ben Pulszky Ágosttal együtt megalapította az 1848 című politikai napilapot. 1868-ban a Századunk című folyóirat főmunkatársa lett. 1873-ban újabb újságot alapított Nemzeti Hírlap címmel. Írásait a korszak irányadó szabadelvű gondolkodása, valamint a magyar egyházi vezetéssel szembeni erőteljes kritika hatotta át. Tárcái mellett A magyar politikai szónoklat kézikönyve című műve is közéleti tevékenységéhez kötődik. Toldy Istvánt kortársai tehetséges újságírónak, jelentős közéleti gondolkodónak látták, korai halála azonban megakadályozta, hogy a benne rejlő potenciálhoz méltó nyomot hagyjon a 19. század végének Magyarországán.
1866-os esszéjét jogi tanulmányai végén írta. A szöveg a kiegyezéssel kapcsolatos vitába illeszkedett, amelynek végleges passzusait az 1865-ben megválasztott Országgyűlés 1867-ben emelte törvényerőre. Miközben az Országgyűlés ragaszkodott az 1848-as áprilisi törvények maradéktalan visszaállításához, az uralkodó, Ferenc József csak egy részüket emelte volna ismét törvényerőre, ráadásul ragaszkodott ahhoz, hogy még az új, a belügyek tekintetében kizárólagos hatáskörrel bíró magyar kormány kinevezése – tehát a magyar mozgástér bővülése – előtt döntés szülessen a kérdésben. A holtpontról a Habsburg Birodalomnak a porosz-osztrák háborúban 1866 júliusában elszenvedett veresége mozdította ki a vitát: miután a Habsburgok lemondani kényszerültek a német egység létrehozásában ambicionált vezető szerepükről, figyelmüket helyzetük stabilizálására, birodalmuk meglévő határainak konszolidálására fordították és a gyors megegyezés lehetőségét keresték impériumuk legnagyobb területű egységével, Magyarországgal.
Toldy írásában az Országgyűlés többségének oldalára állva védelmébe veszi az áprilisi törvényeket és megalapozatlannak nevezi az osztrákok érvelését, miszerint 1848-ban az utolsó rendi országgyűlés átgondolatlanul, az európai forradalmak hevében fogadta el azokat. Szerinte a törvények tartalma valójában szervesen következik a magyar történeti alkotmány fejlődéséből és a magyar nemzet többsége által fontosnak tartott értékekből. Toldy ugyanakkor azt is leszögezi, hogy miközben nem mozdulunk el az áprilisi törvényeket eredményező elvektől, a jogszabályok tartalmát érdemes az elfogadásuk óta eltelt két évtized fejleményeihez igazítani.
LB
