Vannak olyan nemzeti érdekek, amelyek megkövetelik az ideológiai megosztottságon való felülemelkedést

Interjú a Sieci c. lengyel hetilapban

Nagy örömünkre szolgál, hogy Házelnök Úr újabb zarándoklatot tett Jasna Górába és a krakkói Łagiewnikibe. Honnan ered ez a hagyomány, amelyben maga a Magyar Országgyűlés elnöke is részt vesz?

2011-ben barátom, Budai László szervezte meg az első zarándokutat, amelyen mindjárt mintegy nyolcszáz zarándok vett részt. Felkért arra, hogy az Országgyűlés elnökeként legyek világi fővédnöke ennek. Megtisztelőnek éreztem ezt, annál is inkább, mert azon a nyáron adta át Magyarország miniszterelnöke lengyel kollégájának az Európai Unió Tanácsa soros elnökségét, s úgy gondoltam, hogy ezzel az úttal, egyfajta népi diplomáciai gesztusként meg is erősíthetjük ezt, kifejezve, hogy nemcsak a történelem köti össze a két nemzetet, hanem Európa jövőjének közös építése is. Református hívőként, katolikus feleségemet és lányomat elkísérve én magam is részt vettem a zarándoklaton. Ekkor találkoztam először a Sejm lengyel-magyar baráti tagozatának PiS-párti képviselőivel, akik – hírét véve, hogy ott leszek – maguk is ellátogattak Częstochowába. A PiS akkor még ellenzékben volt.

Jól tudjuk azonban, hogy a zarándoklat alkalmából a helyszínen, Lengyelországban közös politikát terveznek a Jog és Igazságosság párt képviselőivel együtt?

Marek Kuchciński volt marsal úrral, s még néhány lengyel barátunkkal közösen vettünk részt az idei zarándoklatot lezáró krakkói szentmisén, melyen ismét csak közel hétszáz magyar hívő volt jelen a Kárpát-medence különböző területeiről. Természetesen lehetőséget találtunk arra is, hogy Szent Hedvig és Lech Kaczyński elnök úr sírjának megkoszorúzása után beszélgessünk arról, hogy hogyan tudnánk közösen a legtöbbet tenni a szuverenista és patrióta politikai erők cselekvési egységéért, egy keresztény civilizációs alapokra épülő, erős Európa érdekében.

Ezek a pártcsoportok csak jobboldaliak, vagy liberálisok és baloldaliak is hajlandóak megvédeni a nemzetek szuverenitását? 

Miként már a Visegrádi Együttműködés közelmúltja is bizonyította, amikoris az ECR-hez tartozó PiS, a szociáldemokratákhoz tartozó szlovák Smer, a liberális cseh Ano és a néppárti Fidesz miniszterelnökeinek együttműködése mutatta fel a V4 eddigi legproduktívabb időszakát, vannak olyan nemzeti érdekek, amelyek nemhogy kizárnák, hanem egyenesen megkövetelik, hogy az ideológiai megosztottságokon felülemelkedjünk, és együtt védjük a szuverenitásunkat az európai embereket eláruló brüsszeli bürokrácia hatalmi arroganciájával szemben. Ez ma már nem pusztán Közép-Európában evidens, hanem az Ibériai félszigettől a Baltikumig egyre világosabban mutatkozik meg.

Önök másfél évtizede vannak hatalmon, a PiS-t nyolc év után távolították el a hatalomból. Mit csinált rosszul a lengyel jobboldal?

Hibát követnék el, ha – kívülről – én akarnám a PiS vereségét illetően levonni a tanulságokat, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a körülményeink mennyire különbözőek. A Fidesz 1988 óta aktív, organikusan fejlődik, voltak kisebb-nagyobb bukásai, de végső soron egy olyan bajtársi közösség, amely a tekintéllyel és karizmatikus készséggel bíró Orbán Viktor köré szerveződve Közép-Európa legsikeresebb pártja lett. Lengyelországban viszont a jobboldal mindig is kevésbé volt stabil. Ezen az oldalon pártok alakultak, oszlottak meg, tűntek el - tehát itt más alapokkal és tapasztalatokkal rendelkezünk. Ha mégis kiemelhetnék egy tényezőt: megítélésem szerint a PiS nem azért veszítette el a választásokat, mert hibákat követett el - minden kormány hibázik, beleértve a miénket is. Sokkal inkább a lengyelországi médiahelyzetről és arról a képről van szó, amelyet a balliberális média alakított ki. Amikor 2002-ben elvesztettük a választásokat, azt javasoltuk, hogy a különböző politikai irányzatok is kapják meg a részüket a közmédiában. Az akkori szocialista miniszterelnök azt válaszolta: aki médiát akar, az vegyen magának. Mi megfogadtuk a tanácsát, és a nemzeti érzelmű tőkével együttműködésben létrehoztunk egy jobboldali televíziót, amely fontos szerepet játszott például a szocialista-liberális koalíció 2006 utáni piszkos politikájának leleplezésében. Többek között ennek köszönhető, hogy csúnyán kikaptak 2010-ben, és a mai napig nem heverték ezt ki. A magyar modell egyedülálló Európában. A hagyományos médiafelületeket tekintve, a baloldali ellenzékével összevetve azonos eséllyel juttathatjuk el az üzeneteinket a választókhoz. Természetesen a közösségi média a techóriások kezében más kérdés, mivel cenzúrázzák és korlátozzák azokat a tartalmakat, amelyeket politikailag inkorrektnek tartanak. Ezzel az új kihívással kell szembenéznie az olyan konzervatív pártoknak, mint a PiS és a Fidesz.

Házelnök Úr az európai konzervatív pártok közötti, az államok szuverenitásának védelmén alapuló megállapodásról beszél, de a jobboldali körök között nemzetiségi és történelmi alapon is vannak különböző ellentmondások.

A baloldali pártoknak könnyebb az együttműködés, mert a semmi, az üresség homogenizálja őket. Valódi értékek nélkül nem különbözhetnek egymástól. A nemzetek értékei és érdekei közötti különbségek ugyanakkor természetesek, de az ebből esetlegesen fakadó konfliktusokat az „élni és élni hagyni” elv jegyében fel lehet oldani, aminek a módszere az Európai Unióban a szubszidiaritás. Az Európai Unió eredendően erre épült, ami briliáns gondolat volt. A közelmúltban a gyakorlatban láttam, hogyan működik a demokrácia Svájcban, ahol a rendszer nyolcszáz éve fejlődik. A problémákat akkor oldják meg magasabb szinten, ha alacsonyabb szinten nem lehet kezelni őket, és csak akkor. Magyarországon a demokratikus jobboldali politika az „Isten, haza, család” hármas jelszavának jegyében zajlik a két világháború közötti időszak óta. Ma is ezek azok az alapvető értékek, amelyek lehetővé teszik számunkra, hogy megértsük egymást, és közös megoldásokat találjunk a demográfiai vagy kulturális problémákra, amelyek Európát feszítik.

A konzervatívoknak azonban egy másik kihívással is szembe kell nézniük - egy ilyen dinamikus 21. században a fiatalok valóban őrült ütemben liberalizálódnak.

Itt egy egészen más problémát látok - a fiatalok mellőzik a politikában való részvételt, nem érdekli őket, nem feltétlenül látják a pozitív összefüggést a politikai döntések és a saját sorsuk alakulása között. Viszont hajlamosak az éppen fennállóval szembeni lázadásra, radikális elutasításra. Van, ahol ez a minden kötöttségtől való szabadság illúzióját kínáló liberalizmus irányába löki őket. Van, ahol pedig éppen a baloldalból ábrándulnak ki, és a radikális jobboldal felé tájékozódnak. Nálunk viszont még mindig a Fidesznek van a legnagyobb szavazói aránya a fiatal szavazók körében, és a Momentum nevű párt, amely önmagát a Fidesz utáni fiatal generációk szószólójának kikiáltva éppen az öt évvel ezelőtti európai parlamenti választáson robbant be, most bajban van – a mostani választáson kevesebb mint 4 százalékos támogatottságot szerzett, és kiesett az Európai Parlamentből. 

Visszatérek a jobboldali pártok közötti különbségekre, amelyek rámutatnak egy bizonyos paradoxonra, nevezetesen a PiS és a Fidesz közötti jelentős különbségre, valamint a Fidesz és a román AUR közötti jelentős hasonlóságra. Ez a paradoxon az Ukrajnához való hozzáállás, ahol az önök jobboldala különbözik a miénktől - hazánkban a Kijev védelme iránti elkötelezettség komoly, és egybeesik a románnal, amelyet bizonyos román-magyar feszültségek miatt nem kedvelnek.

Bár nem követem az AUR párt tevékenységét, az erdélyi magyar kisebbséggel szembeni soviniszta megközelítésük nagyon zavaró. Egyfajta esztablisment-ellenes szuverenista és konzervatív erőnek láttatja magát, kihasználva, hogy a posztkommunista szociáldemokraták és a jobboldali liberálisok nagykoalícióban, sőt közös európai parlamenti választási listában testet öltő szövetsége jelentős elégedetlen választói réteget hagyott magára. Mi a PiS-t igen, az AUR-t ellenben nem tekintjük szövetségesünknek. Ami pedig az orosz-ukrán konfliktust illeti, hiba volt hagyni, hogy ezt a kommunikációban a PiS és a Fidesz, Lengyelország és Magyarország viszonyának vízválasztó kérdésévé tegyék, azonmód kizárva az eltérő nézőpontokból, eltérő nemzeti érdekek alapján tett megközelítések elfogadásának, pláne összeegyeztethetőségének lehetőségét. Pedig 1939-ben egy ennél sokkal tragikusabb helyzetben is sikerült megtalálni az erkölcsileg és politikailag helyes választ, történelmi kapcsolataink máig legszebb fejezetét írva ezzel.  Reméljük, mihamarabb véget ér ez a szörnyű háború, és higgadtan levonhatjuk a tanulságait, és összpontosíthatjuk erőinket azokra az ellenségekre is, amelyek nem az állami szuverenitásunkat veszélyeztetik csupán, hanem a nemzetünk lelkét rabolnák el. 

Hogyan kívánják most rendezni kapcsolatait Lengyelországgal? Jobb lenne megegyezni a kormánnyal, de Donald Tusk Önök ellen van, míg a világnézeti szempontból Önökhöz közelebb álló pártnak - a Jog és Igazságosságnak - sokkal kevesebb lehetősége van ellenzékben. Hogyan lehet kombinálni az uralkodó párt helyzetét egy szövetséges ország ellenzékével szimpatizáló párttal?

Érdekes, de a Fidesz és a Polgári Platform viszonya azzal párhuzamosan hidegült el, ahogyan a Jog és Igazságosság párt közelebb került hozzánk. Ez az én személyes nézőpontom, mert 2011-ben részt vettem ebben a közeledésben, a fent említett Jasna Góra és krakkói Łagiewniki zarándoklat idején. A Polgári Platform egyre inkább balra tolódott, az ellenzéki Jog és Igazságosság párt pedig a Fidesz politikáját mutatta be pozitív példaként, ezzel támadva a Polgári Platformot. Akkor kaptunk jelzéseket a Polgári Platformtól, hogy ne álljunk szóba a Jog és Igazságosság párttal, ami érthetetlen volt számunkra, mert azt gondoltuk, hogy a jól ismert mondás, mi szerint "lengyel-magyar két jó barát", mindenkire vonatkozik, függetlenül attól, hogy kormányon vagy ellenzékben van-e. Amikor azonban Jarosław Kaczyński pártja megnyerte a választásokat, a Polgári Platform olyan hevesen támadott ránk, hogy minden együttműködés lehetetlennek bizonyult. Európai parlamenti képviselőink arról számoltak be, hogy a PO képviselői még Brüsszelben is dühödten vettek részt a Magyarországgal szembeni baloldali büntetőhadjáratokban. Ezt mi a kereszténydemokrata értékrendtől való eltávolodásuk okozta kognitív disszonancia egyfajta torz következményének tekintjük, és sajnáljuk. Ugyanakkor látva a mai lengyel belpolitikai fejleményeket, már nem is tartjuk annyira furcsának.

Végül szeretnék visszatérni a lengyelországi szent helyekre való zarándoklat kérdésére. Talált-e a Házelnök Úr inspirációt Orbán Viktor katolicizmusra térítésére?

De hiszen én is protestáns vagyok! (nevet) Ma elmondhatjuk, hogy a katolikusokat és a protestánsokat sokkal több dolog köti össze, mint ami elválasztja. Sajnálatos módon ezek között a legfontosabb az a keresztényellenes lelki terror, ami egyre inkább uralja az európai nyilvánosságot, s ami már néhol átlép az egzisztenciális fenyegetés határain is. Közös értékeink vannak, amelyeket együtt kell ápolnunk, és Szent II. János Pál törekvéseit folytatva ebbe be kellene vonnunk az ortodoxokat is. Az ukrán-orosz háború egyik tragikus mellékkövetkezménye, hogy gyengítette a keresztény világon belüli szolidaritást. Mint említettem – akárcsak Orbán miniszterelnök úrnak – családom nő tagjai katolikusok, akikkel a legteljesebb „vallásbékében” élünk együtt. Szent II. János Pál pápát pedig a mi köreinkben is nagy tisztelet övezi. Egy református istentisztelet prédikációjában fogalmazott egy lelkész barátom szeretetteljes iróniával: „nekünk magyar reformátusoknak, még nem volt ilyen jó pápánk”.

Siece