Lead

 

A cikksorozat az Országgyűléshez, az Országházhoz és a Kossuth térhez kapcsolódó jelentősebb évfordulókról emlékezik meg. A Parlament.hu kulturális hírei között hétről hétre megjelent cikkek összegyűjtve itt olvashatók el.

Évfordulók

90 éve avatták fel Nagyatádi Szabó István szobrát

Nagyatádi Szabó István kisgazda politikus, földművelésügyi miniszter három méter magas bronzszobrát 1932. április 29-én állították fel a Földművelésügyi Minisztérium (ma Agrárminisztérium) épületének Alkotmány utca felőli árkádsora elé. Az avatási ünnepségre 1932. november 20-án került sor.

Szentgyörgyi István szobrászművész alkotásának márványtalapzatán aranyozott bronz dombormű örökítette meg Nagyatádi Szabó és gróf Bethlen István történelmi kézfogását. 1922. február 2-án szimbolikusan ezzel a kézfogással jött létre az ún. Egységes Párt – hivatalos nevén Keresztény-Keresztyén Földmíves-, Kisgazda- és Polgári Párt –, a két világháború közötti időszak politikai rendszerének kormányzópártja, amikor Bethlen István miniszterelnök 21 „disszidens” képviselőtársával együtt belépett a Nagyatádi Szabó vezette kisgazdapártba. Az új párt az 1922. május–júniusi választásokon sikerrel tudta biztosítani a konszolidációhoz szükséges parlamenti többséget Bethlen István számára.

A főváros közművelődési szakbizottsága 1947. június 26-án határozatot hozott a kézfogást megörökítő bronzrelief eltávolításáról. A politikus emlékművét – az emléktábla nélkül – 1990. augusztus 20-án újra felállították a Földművelésügyi Minisztérium előtt, de nem az eredeti helyén, hanem az épület átellenes oldalán.

A Kossuth tér rekonstrukciója során a bronzreliefet a fennmaradt fényképek alapján rekonstruálták, és 2016. június 22-án helyezték el a talapzaton.

Plakát hirdeti Nagyatádi Szabó István szobrának avatási ünnepségét, 1932
Plakát hirdeti Nagyatádi Szabó István szobrának avatási ünnepségét, 1932
Forrás: Országgyűlési Múzeum

Közzétéve: 2022-11-21 09:30

Kategória: Évfordulók

Könyvajánló

 

A budapesti Országház Magyarország egyik legfontosabb, a nagyvilágban is legismertebb épülete. Senki nem tudja magát kivonni a Duna mentén magasodó épületóriás lenyűgöző hatása alól, amely az elmúlt száz évben a főváros, sőt az egész ország jelképe lett. A budapesti Országház annyiban is kivételes alkotás, hogy az egész épület és gyakorlatilag teljes díszítése, összes képzőművészeti alkotása jórészt egyetlen periódusban készült, továbbá hogy ezek többsége a mai napig eredeti formájában fennmaradt. Kiemelt jelentősége ellenére az Országházról eddig nem jelent meg az adatok és dokumentumok teljességén alapuló, részletes feldolgozás, vagyis nagymonográfia. Ezt a fájó űrt szándékozik betölteni jelen kötet, amely az egykorú írott, nyomtatott és tárgyi források gazdag tárházára támaszkodva született meg.

De a munka nem csak az Országház építésének történetét és művészeti kialakítását tárgyalja, hanem azt a szűkebb és tágabb társadalmi környezetet is, amelyben létrejött. A szöveget rendkívül gazdag és sokrétű képanyag kíséri. 2020 (1. kiadás), 2021 (2. kiadás, javított utánnyomás)

A kötetet itt lehet előjegyezni.