Sághy Mihály (1783. október 5. – 1849. július 17.) címzetes római katolikus püspök, szombathelyi kanonok. Teológiai tanulmányait 1801 és 1805 között végezte Szombathelyen. 1805-ben szentszéki jegyzővé, a következő évben papi szertartóvá nevezték ki, illetve pappá szentelték. 1809-től Salomvár plébánosa volt, továbbá Zala vármegye táblabírájaként működött. Karrierje során egyre magasabb egyházi pozíciókat nyert el. Az 1830-as években szemináriumi rektor, majd a királyi líceum igazgatója, végül 1839-től haláláig váci nagyprépost volt. A szabadságharc során, az oroszok ellen folytatott váci utcai harcok idején vesztette életét 1849. július 17-én.
Az első apostoli magyar királynak… című kötet 1830-ban jelent meg Bécsben, Anton van Haykul (Haykul Antal) bécsi nyomdász kiadásában. A mindössze huszonöt oldalas munka Szent István uralkodását, azon belül is főképp a magyar állam kereszténnyé alakításában betöltött szerepét mutatja be. Ahogyan azt a szöveg elején, rögtön a bevezető után olvashatjuk, Szent István „minden cselekedetének fő czélja” nem volt más, mint – a „vak pogányságot országából ki irtván” – a keresztény hit elterjesztése a magyarok körében. Idealista képet kapunk az első keresztény magyar uralkodóról: „országa minden részeinek lakosit úgy szerette, mint ön teste részeit (…) ki csak kéntelenségből nyúlt a kemény módokhoz”. Továbbá, nem volt nála sikeresebb és nagyobb terjesztője a keresztény hitnek, ennek köszönhetően uralkodása végére eltörölte a pogányságot és „egész népét az evangyeliomi világosságra hozá”. Utóbbi folyamat részletesebben is megismerhető a kötet első részéből. A második rész azt mutatja be, hogy Szent István hogyan gyakorolta a hitét, illetve hogyan viszonyult egyes vallási előírásokhoz („mit mondjak Felebaráti szeretetéről? nem volt e kész vagyonát ’s életét is felebarátiért feláldozni?”). A befejező gondolatok Szent István példájának követésére szólítják fel az olvasót.
ZBG
