000296684 - címsor

Ditsőséges Szent Istvánnak Magyar Ország első királlyának és apostolának tiszteletére intézett beszéd, mellyet Bétsben 1821-dik esztendőben mondott Horvát András

000296684 - bal

000296684

ugras

Cím: Ditsőséges Szent Istvánnak Magyar Ország első királlyának és apostolának tiszteletére intézett beszéd, mellyet Bétsben 1821-dik esztendőben mondott Horvát András
Szerző: Pázmándi Horváth Endre (1778-1839)
Impresszum: [Wien] Bétsben : Pichler Antal betűivel, 1821
URI: https://go.ogyk.hu/ogy01-000296684

000296684 - könyvismertető

Pázmándi Horvát Endre (Pázmánd, 1778 november 28. – Pázmánd, 1839. március 7.) költő, római katolikus plébános. Jobbágycsalád gyermekeként az egyházi pálya jelentette számára a társadalmi felemelkedés lehetőségét. Győrben, Komáromban és Pozsonyban tanult, majd egy évig a sziléziai Heinrichauban volt cisztercirendi novícius. Hazatérve világi papnövendékként Győrben tanult teológiát. 1801-ben szentelték pappá. 1806-tól Téten lett plébános. 1814-ben jelent meg „Zirc Emlékezete” című hexameteres története, mellyel megalapozta költői hírét. Az egyházi méltóságok keveset törődtek vele, bár ő mindent megtett előmenetele érdekében, 1829-ben szülőfalujába nevezték ki plébánossá. 1830-tól a Magyar Tudományos Akadémia nyelvtudományi osztályának rendes tagjává választották. Vörösmarty Mihály megjelenésével költészete háttérbe szorult.

Ismertetett műve egy, a „nemes magyar nemzetnek nemzeti jeles ünneplése alkalmatosságával” a bécsi kapucinusok templomában elhangzott, Szent István tiszteletére mondott beszédek közül.
Bevezetőjében a szerző a nemzeti ünnep fogalmát járja körül, majd a keresztény hitről és István keresztény hitre térítő tevékenységéről olvashatunk. A római Lactantius Constantinust méltató szavait idézi, párhuzamot állítva a két uralkodó között. Lactantius említést tesz a keresztényeket üldöző gonoszról. Ezt a gonoszt Pázmándi Horvát nem Koppányban és Gyulában – akik pogányként a kereszténységen kívül álltak – hanem azokban a „belső ellenségekben” látja, akik már keresztény hitre tértek. Istvánban annak ellenére látja az ország apostolát, hogy a hittérítő munkát “tettleg” a papok és a szerzetesek végezték. Mégis – mint mondja - „vezérek, mesterek, gyámolyok, táplálójok, vigasztalások volt” a hittérítőknek. Ezért neki köszönhetik a magyarok, hogy „nem népből Isten népe” lettek.

Beszédét egy Szent Istvánhoz intézett fohásszal zárja:
„Jöjj azért hozzánk, kik téged tisztelünk, mint láthatatlan barátunk! Sok jótéteményidre vagyon szükségünk. Könyörögj, esedezzél Hazánkért, esedezzél fel kent Fejedelmünkért, a’ mindnyájunknak Királlya, és Ura előtt. Ámbár ez árnyék világbul kiköltöztél, de tudod az emberi állapotnak háborgását, vesződségeit, bajait. Kérünk tőled jövendőre is pártfogást, és gondviselést. Főképpen, hogy ez a’ Keresztény Ország magtermő mező légyen, melly a’ Krisztus hitének kövér és tenyésző földében, végig, ’s mindenkor az örök élet gyümölcsének szaporaságával fizessen, a’ mi Urunk Jézus Krisztus által. Amen”

HE