Hetényi János (Ekel (Komárom vármegye), 1786. július 26. – Ekel, 1853. július 26.) református lelkész és az MTA rendes tagja. A Debreceni Collegiumban a teológia mellett bölcseleti, történelmi és antropológiai tanulmányokat folytatott. A Collegium befejezése után Göttingenben egészítette ki teológiai tanulmányait. Bécsben a Protestáns Hittani Intézetnél a dogmatika professzora lett, a dunántúli egyházkerület jegyzője és a Komárom vármegye táblabírója. Édesapja halála után vette át Ekelen a református lelkészi hivatást.
Hetényi János számos műve mellett A lélektudománynak nevelési fontosságáról című könyve 1844-ben jelent meg Pesten. A Magyar Tudományos Akadémia 1834-ben hirdette meg filozófiai pályázatát „Mi haszna s befolyása van és lehetne még a lélektudománynak (psychologiának) mint a felsőbb mint az alsóbb néposztályok czélirányos erkölcsi és polgári nevelésére? Mit és mennyit kellene ebből a nemzeti oskolákban is tanítás tárgyául felvenni?” címen, melyre tizenhat pályamunka érkezett, köztük Hetényi Jánosé is. Az Akadémia részéről Döbrentei Gábor, Kállay Ferencz és Szilasy János rendes tagok bírálták el a pályamunkákat. Hetényi János munkájáról készült indoklás kivonatát a mű elején olvashatjuk.
Hetényi két fő irányt jelölt ki munkájában, az egyik a régi és új nevelési eszközök használata közötti különbség bemutatása „… régi nevelési rendszer, nem nagy gondot fordítván a lélektanra… és kemény eszközökkel fojtotta el a vétkeket...”. A népnevelési gyakorlat a verés, a kínzás és a halálbüntetés volt. Az új nevelési eszközök ezzel ellentétes irányúak voltak, mint a tapasztalás és adatokkal alátámasztott tudományos gyakorlat alkalmazása. Az új módszerben nem használtak kemény eszközöket, hanem belátással bírták rá a növendékeket, hogy változtassanak természetükön, hajlamaikon és vágyaikon. Hetényi másik népnevelési törekvési célja volt, hogy önismeretre, erkölcsi- és polgári műveltség megszerzésére neveljék az embereket. Ehhez a tanítók, lelkészek, kormánytagok, törvényhozók, földbirtokosok és írók munkájára is szükség volt.
Hetényi tizenkilenc fejezetben mutatja be elképzeléseit, nevelési törekvéseit, többek között a tapasztalati lélektan fejletlenségéről és ennek okairól, a szellemtörvények fontosságáról, az erénytörvény hasznáról, az erkölcsi- és polgári nevelés fogalmáról, a természetes és természetellenes nevelés hibáiról, az alsó- és felső osztály nevelési hiányosságairól, a honi morál fogalmáról, mint új tudományos nézetről, a kormánytagok és törvényhozók számára a lélektan hasznosságáról és nem utolsó sorban fontos célja volt megvalósítani a lélektudomány tanítását az iskolákban.
SZI
