Bevezetés

Az Országgyűlésben függetlennek kell tekinteni azokat a képviselőket, akik nem csatlakoznak valamely frakcióhoz. Így a független képviselő az, aki a választásokon független jelöltként indult, de az is, aki bár valamely párt jelöltjeként szerzett mandátumot, de egyedül van, vagy többen vannak ugyan, de ahhoz kevesen, hogy frakciót alakíthassanak. Ezek a képviselők természetesen képviselhetik a pártjukat az Országgyűlésben és parlamenti munkájukat ennek jegyében szervezhetik meg.

A "függetlenség" az Országgyűlés gyakorlatában tehát elsősorban nem a politikai jellegre utaló minősítést, hanem "ténykérdés": a képviselő tagja-e egy frakciónak vagy nem. (Volt olyan képviselő is, aki a választásokon "független" jelöltként indult, mégis belépett valamelyik párt képviselőcsoportjába.) A házszabályi rendelkezések értelmében független képviselőnek kell tekinteni azt, aki kilépett a frakcióból, vagy akit a frakció kizárt tagjai sorából. Más képviselőcsoporthoz csak hat hónap elteltével csatlakozhat.

Mivel a választási rendszer jellege miatt szinte kizárólag a pártok jelöltjei vagy az általuk támogatott jelöltek szereznek mandátumot, az alakuló ülésen alig van független képviselő az Országgyűlésben. Érhető módon a legtöbb 1990-ben volt, összesen 7. De már 1994-ben és 1998-ban csak 1-1, 2002-ben egy sem, míg 2006-ban és 2010-ben újból 1 független képviselő foglalt helyet az Országgyűlés üléstermében. Tipikus ugyanakkor az is, hogy a ciklus végére számuk többszörösére nő, a frakciókból való kilépések és kizárások miatt. 1994-ben 28, 1998-ban 22, 2002-ben 20, 2006-ban 11, a 2010-14-es ciklusban pedig 27. (Érdemes megjegyezni, hogy a független képviselők jelentős része, a ciklus végére már, valamelyik kisebb, frakciót alakítani nem tudó párt képviselője volt. Így pl. 1994 márciusában a 28 független képviselő közül 27 képviselő összesen 10 kisebb párt elnöke vagy tagja volt.) A ciklus eleji és végi adat azonban nem ad teljes képet a függetlenekről, hiszen a ciklus alatt számuk, a frakcióból való kilépések, kizárások majd más frakcióhoz való csatlakozás miatt, folyamatosan változik. (Így pl. az 1994-1998-as ciklusban volt olyan időszak, amikor a képviselők közel 10%-a, 37 képviselő volt független.) A 2010-2014-es ciklusban pedig az LMP frakció megszűnésétől az újjáalakulásig 34 független képviselője volt az Országgyűlésnek.)

A független képviselők 1990-től soha nem alakítottak képviselőcsoportot az Országgyűlésben, bár a Házszabály ezt 1989 és 1994 között legalább 10 képviselő számára lehetővé tette. Az 1994-ben elfogadott Házszabály már nem adott erre módot, abból a megfontolásból kiindulva, hogy a függetlenek egymástól is függetlenek.

A független képviselők a tisztségviselői és a bizottsági helyek elosztásánál az ellenzéki képviselők közé számítanak, egyszerűen csak azért, mert nem kormánypárti képviselők. Az ülésteremben is az ellenzéki oldalon ülnek, de saját politikai nézetüknek megfelelően szavaznak, van aki a kormánypártok és van aki az ellenzéket támogatja.

A független képviselők megbízottat választhatnak maguk közül, hogy meghatározott ügyekben eljárjon, de ez ma már nem jellemző. A független képviselők megbízottja 1994 óta már nem tagja a Házbizottságnak és 2000 januárjától pótdíj sem illeti meg a képviselői javadalmazásról szóló törvény alapján.

A 2007 decemberében elfogadott házszabály-módosítás a korábbi hátrányokat megszüntetve már jórészt ugyanazokat a jogosítványokat biztosítja a független képviselők számára is, mint amelyekkel addig csak a frakciókhoz tartozó képviselők élhettek, ha legalább 10 képviselő támogatását bírják. A 2014-ben elfogadott Házszabály nem szűkítette a független képviselők jogait.