Magyar Köztársaság Országgyûlése

J/10.

A Magyar Köztársaság legfõbb ügyészének
országgyûlési beszámolója
az ügyészség 1997. évi tevékenységérõl

TARTALOMJEGYZÉK

Tisztelt Országgyûlés!

A Magyar Köztársaság Alkotmánya 52. §-ának (2) bekezdésében, valamint a Magyar Köztársaság Országgyûlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX.30.) OGY határozat 89. §-ában foglalt kötelezettségem alapján a Magyar Köztársaság ügyészsége 1997. évi mûködésérõl jelentést teszek. Ezt megelõzõen 1997. május 5-én terjesztettem beszámolót az Országgyûlés elé.

1. Az ügyészség helye az államszervezetben

A Magyar Köztársaság Alkotmányának XI. fejezete rendelkezik az ügyészségrõl, kimondva, hogy a legfõbb ügyész az Országgyûlésnek felelõs, azaz az ügyészi szervezet - a legfõbb ügyész személyén keresztül - az Országgyûlésnek alárendelt állami szerv. Az ügyészség a végrehajtó hatalomtól független, sajátos hatáskörû állami szervezet.

Az 1989. évi októberi alkotmánymódosítás és az év végén megszületett ügyészségi törvénymódosítás az ügyészség államjogi helyzetét és feladatait nem érintette, az Alkotmányban pontosabbá tették az ügyészségi feladatok meghatározását és a legfõbb ügyész megbízatásának idejét a törvényhozási ciklustól elválasztva hat évben határozták meg. Ez a rendelkezés is elõsegíti, hogy az ügyészség a napi politikától és a parlamenti erõviszonyoktól függetlenül végezze tevékenységét.

Az ügyészség alkotmányjogi helyzetét nem érintették az 1990. évi választásokat követõen elfogadott alkotmánymódosítások.

1990 nyarán a Legfõbb Ügyészségen megkezdõdtek az ügyészségi reform elõkészületei. Ennek keretében széles körû jogtörténeti és jog-összehasonlító munka folyt, majd a reform lényeges kérdéseit szakmai-tudományos konferenciákon vitatták meg. Noha elsõsorban ügyészségi szakmai körökben az ügyészség közjogi helyzetének megváltoztatása nem jelentéktelen ellenzésre talált (egy 1994. évi közvélemény-kutatásból kiderült, hogy az egész jogászságon belül is a nagy többség ellenzi), az 1991 tavaszára elkészült koncepció azt javasolta, hogy az ügyészséget helyezzék az igazságügy-miniszter felügyelete alá. Az igazságügy-miniszter részére kívánta biztosítani a normatív és egyedi utasítás kiadásának jogát, az utóbbi tekintetében azonban kizárta az ún. negatív utasítás-adási jogot, vagyis azt, hogy az igazságügy-miniszter utasítást adhasson nyomozás megszüntetésére; illetve a vádemeléstõl való eltekintésre. A javaslat szerint a legfõbb ügyészt és helyetteseit a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök nevezte volna ki határozatlan idõre (és megillete volna a felmentés joga is), a többi ügyész tekintetében a legfõbb ügyész a kinevezõ hatóság, azonban figyelembe kell vennie az illetékes ügyészi testület véleményét. A koncepció tehát meg kívánta tartani a központi ügyészségi szervet s a legfõbb ügyészi tisztséget. A politika és a jogalkalmazás érzékeny érintkezési területét pedig oly módon kívánta szabályozni, hogy a miniszter közvetlenül ügyészt nem utasíthat, csupán a legfõbb ügyészt, s ez utóbbi felelõssége, hogy a szervezettõl elhárítsa az olyan kezdeményezést, amelyben túlteng a politikai hevület. A koncepció új módon kívánta szabályozni az ügyész ún. kitérési jogát az olyan utasítás elõl, amelyet jogszabállyal vagy jogi meggyõzõdésével nem tart összeegyeztethetõnek.

1991 októberére kiderült, hogy az akkori ellenzék pártjai ezt a reformot nem fogják támogatni. A Fiatal Demokraták Szövetsége-Magyar Polgári Párt és a Szabad Demokraták Szövetsége a kormányzati alárendeltség elvi támogatása ellenére foglaltak így állást, a Magyar Szocialista Párt pedig elvileg utasította el a koncepciót.

Az ún. "ügyészségi reformcsomag" három törvényjavaslatból állt. Egy alkotmánymódosításból, egy ügyészségi törvénybõl (amely a szervezetet, a szolgálati viszonyt és az adatkezelést szabályozta) és egy harmadikból, amelyik egyes ügyészségi feladatokról szólt. A reformcsomag országgyûlési sorsa a várakozásokat igazolta, a kormánykoalíció frakciói támogatták, az ellenzék vezérszónokai pedig részletesen kifejtették ellenvetéseiket. Az általános vita megpecsételte a reformcsomag sorsát, látható volt, hogy az Alkotmány módosításához szükséges 2/3-os többség nem lesz meg, így többé nem vették elõ; az 1994. évi választásokat követõen az ügyvezetõ kormány - a többi, a kormány által benyújtott törvényjavaslattal együtt - visszavonta.

Az ügyészségi reformcsomagnak lényeges része volt az ügyészségi szolgálati viszony és az adatkezelés törvényi szabályozása. 1994-ben az új kormány ezt a törvényjavaslatot részben átdolgozva az Országgyûléshez benyújtotta s azt az Országgyûlés törvényerõre emelte [1994. évi LXXX. törvény (a továbbiakban: Üsztv.)].

Így "hasznosult" a reformcsomag legterjedelmesebb és talán legjobban kimunkált része, amely részletesen szabályozta a legfõbb ügyész jogállását, és létrehozta az ügyészi és alkalmazotti testületeket is.

Az ügyészségi reform politikailag látványos része az ügyészség alkotmányos helye. Kinek a felügyelete alá tartozzék az ügyészség?

A '94-es választások után megalakult kormány programja az ügyészség alkotmányjogi helyzetének megoldását az új alkotmány elõkészítésére utalta, de két lényeges dolgot jelzett: meg kívánja erõsíteni a bírói függetlenséget (ez pedig a szabad demokraták szerint az ügyészség kormány alá rendelésének egyik feltétele), másrészt kimondta, a jogvédõ szervek hatáskörének átalakításával összhangban újraszabályozza az ügyészség alkotmányos helyzetét.

A Magyar Köztársaság új alkotmányának szabályozási elveit tartalmazó 119/1996. (XII.21.) OGY határozat melléklete IV. részének - az igazságszolgáltatásról szóló - V. fejezete kimondja: "Az alkotmány határozza meg az ügyészség feladatát: az ügyészség üldözi a tudomására jutott bûncselekményeket, továbbá a törvényben meghatározott esetekben és módon fellép más jogszabálysértõ cselekményekkel és mulasztásokkal szemben, valamint elõsegíti a jogszabálysértések megelõzését.

Az ügyészség törvényben meghatározott jogosítványokkal rendelkezik a bûncselekmények nyomozását illetõen, képviseli a vádat a bírósági eljárásban és felügyeletet gyakorol a büntetés-végrehajtás törvényessége felett. Polgári és közigazgatási ügyekben bekövetkezett jogszabálysértés esetén, ha az érintett jogainak védelmére nem képes, illetõleg kifejezett törvényi rendelkezés alapján a közérdek védelme érdekében eljárást kezdeményez, fellép az eljárásban, továbbá jogorvoslati jogot gyakorol és intézkedéseket tesz a jogszabálysértés megszüntetése, illetve megelõzése érdekében.

A legfõbb ügyész jogállását az alkotmányban szabályozni kell. A legfõbb ügyész az Országgyûlésnek felelõs, mûködésérõl köteles az Országgyûlésnek beszámolni, interpellálható. A legfõbb ügyészt a köztársasági elnök javaslatára az Országgyûlés választja meg. A legfõbb ügyész megbízatási ideje hat év. Megbízatása megszûnik a megbízatási idõtartam leteltével, felmentésével, lemondásával, összeférhetetlenségének megállapításával, országgyûlési, helyi önkormányzati képviselõvé, illetõleg polgármesterré történõ megválasztásával, hivatalvesztése kimondásával, bíróságnak közügyektõl eltiltást kimondó jogerõs határozatával, halálával. A legfõbb ügyész helyetteseit - a legfõbb ügyész javaslatára - a köztársasági elnök nevezi ki és szünteti meg megbízatásukat."

Az említett országgyûlési határozat alapján az új alkotmány-tervezetnek több normaszövege is elkészült, mivel azonban e javaslatokban a parlamenti pártoknak nem sikerült megegyezést elérniük, az ügyészségre vonatkozó legfõbb szabályozást - a rá vonatkozó rendelkezéseket önálló fejezetben elhelyezve - a hatályos Alkotmány tartalmazza. Ennek lényege az, hogy az ügyészség önálló állami szerv, centralizált, hierarchikusan felépült - a legfõbb ügyész által vezetett és irányított - szervezet, feladatait a Legfõbb Ügyészség (Katonai Fõügyészség) és a területi ügyészi szervek (katonai ügyészségek) látják el (1.a/ számú melléklet).

2. A legfõbb ügyész és az Országgyûlés kapcsolata

Az ügyészség alkotmányos helyzetébõl adódik, hogy a legfõbb ügyész és az Országgyûlés kapcsolatának alapvetõ szabályait az Alkotmány rögzíti, de az alkotmányos szabályozás nem teljes körû.

Az Alkotmány szerint a Magyar Köztársaság legfõbb ügyészét a köztársasági elnök javaslatára az Országgyûlés választja. A legfõbb ügyész az Országgyûlésnek felelõs és mûködésérõl köteles beszámolni. Az Alkotmány nem rendelkezik a beszámolás gyakoriságáról. Az 1994-1998-as parlamenti ciklusban az a gyakorlat alakult ki, hogy a legfõbb ügyész évenként tájékoztatja az Országgyûlést, beszámolóit azonban - bár több parlamenti bizottság is megvitatta - az Országgyûlés pléniuma egyszer sem tárgyalta meg.

A legfõbb ügyész megbízatásának idõtartama 6 év. Az elsõ hat éves megbízatási idõtartam leteltével, 1996-ban az Országgyûlés az ügyészi szervezet vezetõjét - több mint 2/3-os többséggel - újraválasztotta.

A hatályos jogszabályok szerint a legfõbb ügyész tanácskozási joggal részt vehet az Országgyûlés ülésein, ahol az általános szabályok szerint az országgyûlési képviselõk interpellációt, kérdést intézhetnek hozzá.

Az 1990. évi szabad, demokratikus választásokat követõen az ügyészség korábbi, merõben formális parlamenti alárendeltsége alapvetõen megváltozott. Ennek egyik jele, hogy - míg a rendszerváltozás elõtt ez ritkaságszámba ment -1990 óta a képviselõk élnek azzal az Alkotmányban biztosított lehetõséggel, hogy a legfõbb ügyész interpellálható, s hozzá kérdés intézhetõ.

1990 júniusától - hivatalba lépésétõl - 1994 áprilisáig a képviselõk az Országgyûlés ülésein 21 interpellációt és 8 kérdést intéztek a legfõbb ügyészhez. Az interpellációkra adott válaszok közül az interpelláló képviselõk 9 esetben, míg az Országgyûlés 5 esetben nem fogadta el a legfõbb ügyész válaszát. Ezért ez utóbbi interpellációk a bizottsági tárgyalás után ismét a plénum elé kerültek, s a Parlament a bizottsági jelentéssel egyetértve, az interpellációkra adott legfõbb ügyészi választ minden esetben elfogadta.

Az 1994 júniusában megalakult Országgyûlés ülésein a képviselõk 25 interpellációt, 10 kérdést és 7 azonnali kérdést intéztek a legfõbb ügyészhez. Az interpellációkra adott választ az interpelláló képviselõk 6 esetben elfogadták, 19 válasz elfogadásáról pedig szavazott az Országgyûlés. A legfõbb ügyész válasza egy esetben nem kapta meg a szükséges számú igen szavazatot, s ezzel a Parlament az ügyet az Alkotmány- és Igazságügyi Bizottság elé utalta. A bizottsági tárgyalást követõen az interpelláló képviselõ és az Országgyûlés az interpellációra adott legfõbb ügyészi választ elfogadta.

A legfõbb ügyész és az Országgyûlés kapcsolata az ügyészség feladatai és alkotmányjogi helyzete, valamint az Alkotmányban rögzített politikai semlegessége következtében nem mentes az ellentmondásoktól. A legfõbb ügyész ugyanis olyan jogalkalmazó szervezetet irányít, melynek ügyészei - ideértve a legfõbb ügyészt is - pártnak nem lehetnek tagjai és politikai tevékenységet nem végezhetnek, munkájuk során kizárólag a hatályos jogszabályok szerint járnak el. Ugyanakkor a legfõbb ügyész a hozzá intézett interpellációk, kérdések kapcsán politikai viták, illetve kritikák középpontjába kerülhet, melyek során az ügyészség eljárásáról, intézkedésérõl szóló, jogi-szakmai tartalmú válaszai a szakmai lehetõségekkel nem mindig egyezõ politikai megmérettetés alá esnek.

Ugyanakkor az ügyészség szakmai véleményének bemutatására az Országgyûlés alkotmány- és igazságügyi bizottsága többször lehetõséget adott; a bizottság meghívása alapján kifejthettük a büntetõ anyagi jogi, az igazságügyi szervezeti és az eljárásjogi törvények megalkotásával kapcsolatos álláspontunkat.

3. Az ügyészség feladatai

Az ügyészség fõ feladatait az Alkotmány 51. §-a határozza meg. E szerint "az ügyészség gondoskodik az állampolgárok jogainak védelmérõl, valamint az alkotmányos rendet, az ország biztonságát és függetlenségét sértõ vagy veszélyeztetõ minden cselekmény következetes üldözésérõl".

Az Alkotmánynak ezeket a rendelkezéseit a Magyar Köztársaság ügyészségérõl szóló - többször módosított - 1972. évi V. törvény (a továbbiakban:Ütv.) fejti ki részletesen akként, hogy az ügyészség

a) a törvényben meghatározott ügyekben nyomoz (az ügyészség hatáskörébe tartozó bûnügyek nyomozása);

b) felügyeletet gyakorol a bûnügyi nyomozások törvényessége felett (a nyomozás törvényessége feletti felügyelet);

c) gyakorolja a vádemelés közhatalmi jogosítványát és a bírósági eljárásban képviseli a vádat;

d) törvényességi felügyeletet lát el a büntetések és intézkedések végrehajtásáról szóló jogszabályi rendelkezések megtartása felett, közremûködik a büntetés-végrehajtással kapcsolatos bírósági eljárásban (a büntetés-végrehajtás törvényességének felügyelete);

e) közremûködik abban, hogy a bírósági eljárásban a törvényeket helyesen alkalmazzák (az ügyész részvétele a bíróságok polgári, munkaügyi, közigazgatási és gazdasági jogi peres és nem peres eljárásaiban);

f) elõsegíti, hogy az állami szervek, a bíróságon kívüli jogalkalmazó szervek, a társadalom valamennyi szervezete, valamint az állampolgárok a jogszabályok rendelkezéseit megtartsák (ügyészi törvényességi felügyelet).

Az Ütv. szerint a legfõbb ügyész

- vezeti és irányítja az ügyészi szervezetet;

- tanácskozási joggal részt vehet az Országgyûlés ülésein, valamint az Alkotmánybíróság teljes ülésein;

- a Kormánynál, a minisztereknél, országos hatáskörû szervek vezetõinél jogszabály kibocsátását, módosítását vagy hatályon kívül helyezését kezdeményezheti; törvény, kormányrendelet, miniszteri rendelet tervezetére törvényességi szempontból elõzetesen észrevételt tesz;

- törvény alkotását, módosítását vagy hatályon kívül helyezését javasolhatja a törvénykezdeményezésre jogosultnál;

- a jogszabályok egységes végrehajtása érdekében a minisztereknél és az országos hatáskörû szervek vezetõinél utasítás, irányelv és tájékoztató kiadását kezdeményezheti;

- a Legfelsõbb Bíróság elõtti jogegységi eljárásban gyakorolhatja a külön törvényben meghatározott jogkörét;

- az Országos Igazságszolgáltatási Tanács tagjaként ellátja a külön törvényben meghatározott feladatait, továbbá

- az Alkotmánybíróságnál indítványozhatja

- a jogszabály, valamint az állami irányítás egyéb jogi eszköze alkotmányellenességének utólagos vizsgálatát;

- a jogszabály, valamint az állami irányítás egyéb jogi eszköze nemzetközi szerzõdésbe ütközésének vizsgálatát;

- az Alkotmányban biztosított jogok megsértése miatt benyújtott alkotmányjogi panasz elbírálását;

- a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megszüntetését;

- az ügyészség és más szerv közötti hatásköri összeütközés megszüntetését;

- az Alkotmány rendelkezéseinek értelmezését.

A legfõbb ügyész részére más törvények is feladatot határoznak meg (pl. országgyûlési képviselõ mentelmi jogának felfüggesztésével kapcsolatban, stb.).

4. Az ügyészség szervezete

Az Ütv. 18. §-a szerint a Magyar Köztársaság ügyészi szervei

a) a Magyar Köztársaság Legfõbb Ügyészsége;

b) a fellebbviteli fõügyészségek;*

c) a megyei fõügyészségek, illetõleg a Fõvárosi Fõügyészség;

d) a helyi ügyészségek (a megyékben városi, Budapesten kerületi ügyészségek);

e) a Katonai Fõügyészség;

f) a Katonai Fellebbviteli Ügyészség;*
(A fellebbviteli fõügyészségek és a Katonai Fellebbviteli Ügyészség 1999. január 1-jén kezdik meg mûködésüket.)

g) a területi katonai ügyészségek.

A Legfõbb Ügyészségnek alárendelten mûködnek a megyei fõügyészségek, a Fõvárosi Fõügyészség (a továbbiakban együtt: fõügyészségek) és a helyi ügyészségek.

A legfõbb ügyész felügyeli továbbá az Országos Kriminológiai és Kriminalisztikai Intézet tevékenységét.

A katonai ügyészi szervezet az egységes ügyészi szervezet integráns részeként mûködik. E szervezetet a legfõbb ügyész irányítja egyik helyettesén, a katonai fõügyészen keresztül. A Katonai Fõügyészségnek alárendelten mûködnek a területi katonai ügyészségek. A katonai ügyészek hivatásos katonák is egyben, de az irányítás rendszere folytán tevékenységükben függetlenek a katonai hierarchiától.

Az Ütv. 19. §-ának (1) bekezdése ügyészi szerv létesítése, megszüntetése, székhelyének áthelyezése jogkörét az köztársasági elnök hatáskörébe utalja. Az ügyészi szervezet tagozódását a 143/1997. (IX.30.) KE határozat tartalmazza (2.számú melléklet).

Az Ütv. 19. §-ának (3) bekezdése felhatalmazza a legfõbb ügyészt, hogy az ügyészség szervezetét és mûködését utasítással szabályozza. E felhatalmazás alapján került kiadásra a Magyar Köztársaság ügyészsége szervezetérõl és mûködésérõl szóló - azóta többször módosított - 6/1994. (ÜK.7.) LÜ utasítás (a továbbiakban: SZMSZ), továbbá az ügyészségek illetékességi területérõl szóló 4/1997. (ÜK.10.) LÜ utasítás.

4.1. A Legfõbb Ügyészség és a Katonai Fõügyészség

A Legfõbb Ügyészség sok vonatkozásban (jogszabályok kezdeményezése, a jogszabályok alkotásában az államigazgatási egyeztetés során történõ véleménynyilvánítás, legfõbb ügyészi "normatív" utasítások alkotása) központi közigazgatási szervhez hasonlóan mûködik, feladatkörének lényege mégsem ez, hanem a késõbbiekben részletezendõ büntetõjogi, valamint magánjogi és közigazgatási jogi tevékenység. Ennek során a Legfõbb Ügyészség

- a hatáskörébe tartozó ügyben meghosszabbítja a nyomozás határidejét;

- indítványt tesz a büntetõeljárás vádemelés elõtti szakaszában az elõzetes letartóztatás határidejének a Legfelsõbb Bíróság által történõ meghosszabbítására, illetõleg dönt annak mellõzésérõl;

- a büntetõeljárás vádemelés elõtti szakaszában elbírálja azokat a jogorvoslatokat, amelyek esetében felettes ügyészség a Legfõbb Ügyészség, a megismételt panaszokat elbírálja, vagy a döntést elõkészíti;

- feloldja a vádemelés elõtt az ügyészségek, illetve az ügyészségi nyomozó hivatalok között felmerülõ hatásköri és illetékességi összeütközéseket, kijelöli az eljáró ügyészséget, dönt a kizárás tárgyában;

- dönt az ügyészségi nyomozás kizárólagos hatáskörébe nem tartozó bûncselekmények ügyészségi nyomozásáról;

- intézi az eljárási kegyelemmel, továbbá a mentelmi joggal vagy más személyes mentességgel kapcsolatos - hatáskörébe tartozó - ügyeket;

- eljár a hatáskörébe tartozó másodfokú büntetõbírósági ügyekben;

- indítványokat készít a felülvizsgálati eljárásokban, nyilatkozik a mások által kezdeményezett ilyen indítványokra;

- részt vesz a Legfelsõbb Bíróság elõtti büntetõügyekben;

- javaslatot tesz a legfõbb ügyésznek a Legfelsõbb Bíróságnál jogegységi határozat meghozatalának kezdeményezésére;

- közvetlen törvényességi felügyeletet gyakorol a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága, az Igazságügyi Megfigyelõ és Elmegyógyítói Intézet tevékenysége, valamint a Belügyminisztérium bûnügyi nyilvántartása felett;

- törvényességi vizsgálatokat tart a büntetés-végrehajtási intézetekben, a rendõrségi fogdákban, az egyes rendõrkapitányságokon és más büntetés-végrehajtási feladatot ellátó szerveknél;

- jogszabályban meghatározott esetekben polgári (munkaügyi, közigazgatási és más) peres eljárást indít, nem peres eljárást kezdeményez, törvényben meghatározott per- és jogorvoslatokkal él, ellátja - a legfõbb ügyészi utasításokban meghatározott módon - az Ütv.-ben és más jogszabályokban elõírt polgári peres és nem peres eljárásokkal kapcsolatos ügyészi feladatokat;

- törvényben meghatározott esetekben, a legfõbb ügyésznek a szakági feladatok ellátására vonatkozó utasításában elõírt módon a hatáskörébe tartozó szerveknél és szervezeteknél megvizsgálja e szervek (szervezetek) egyedi ügyben hozott határozatainak, jogszabálynak vagy az állami irányítás egyéb jogi eszközeinek nem minõsülõ általános érvényû intézkedéseinek, illetõleg tevékenységének törvényességét és megteszi a szükséges ügyészi intézkedéseket.

A Legfõbb Ügyészség és a Katonai Fõügyészség szervezetét (3.számú melléklet) az SZMSZ határozza meg. A szervezet kialakítása az Ütv., továbbá a polgári perrendtartás, a büntetõeljárásról, illetõleg az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló törvény rendelkezéseibõl következõ feladatokon alapul.

4.2. A fõügyészségek; a területi katonai ügyészségek

A fõügyészségek szervezete a büntetõjogi, a magánjogi és a törvényességi felügyeleti tevékenység alapján tagozódik, így általában

- Büntetõjogi Csoport (nyomozásfelügyeleti, illetve büntetõbírósági szakterület),

- Magánjogi és Közigazgatási Jogi Csoport

szervezetben mûködnek, kiegészülve a megfelelõ funkcionális (szervezeti) egységekkel, s 1996. január 1-jétõl fõügyészségi szervezetben mûködnek az ügyészségi nyomozó hivatalok is.

A Fõvárosi Fõügyészség szervezeti egységei - sajátos helyzetére tekintettel - a következõk:
- Fõvárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal,
- Nyomozás Felügyeleti Osztály,
- Gazdasági Bûnügyek Osztálya,
- Gyermek- és Ifjúságvédelmi Osztály,
- Közlekedési Osztály,
- Büntetõbírósági Osztály,
- Közigazgatási Jogi Osztály,
- Magánjogi Osztály,
- Titkárság,
- Személyügyi Osztály,
- Pénzügyi Osztály.

A szervezett, gazdasági jellegû bûnözés elleni hatékonyabb fellépés jogszabályi és anyagi feltételeinek megteremtésérõl szóló 1077/1996. (VII.16.) Korm. határozat - a gazdasági bûncselekmények miatt folytatott büntetõeljárásokban való eredményesebb ügyészi közremûködés érdekében - lehetõvé tette, hogy a megyék ügyészi létszáma egy-három fõvel, az ilyen eljárásokkal túlterhelt Fõvárosi Fõügyészség ügyészi létszáma 15 fõvel növekedjen. A létszámfejlesztés biztosítja, hogy a fõügyészségeken, illetve a nagyobb (megyeszékhelyi) helyi ügyészségeken - a Fõvárosi Fõügyészséghez hasonlóan - gazdasági bûnügyekre szakosodott szervezeti egységeket alakítsanak ki.

Az ügyészi szervezetben - a Katonai Fõügyészség irányítása alatt - öt elsõ fokú, de lényegében megyei fõügyészségi szinten lévõ területi katonai ügyészség (budapesti, debreceni, szegedi, kaposvári és gyõri székhellyel) mûködik.

4.3. A helyi ügyészségek

A 114 városi (fõvárosi kerületi) ügyészségen önálló szervezeti egységek általában nincsenek. A beosztott ügyészek szakterületenkénti beosztásban a vezetõ ügyésznek, illetve helyettesének alárendelten mûködnek. Az SZMSZ lehetõvé teszi azonban - ha a helyi ügyészség ügyforgalma indokolja - szervezeti egységek létesítését.

A hatályos rendelkezések szerint a helyi ügyészség jár el azokban az ügyekben, amelyeket jogszabály vagy legfõbb ügyészi utasítás nem utal más ügyészi szerv hatáskörébe. Ez azt jelenti, hogy a helyi ügyészségek járnak el az ügyek túlnyomó részében, így az ügyészek munkaterhe is ott - elsõsorban a fõvá-

rosi kerületi ügyészségeken, továbbá a Fõvárosi Fõügyészség gazdasági bûnügyekkel foglalkozó osztályán és a megyeszékhelyen mûködõ helyi ügyészségeken - a legnagyobb.

4.4. Az igazságügyi reform hatása az ügyészi szervezetre

Az igazságszolgáltatás reformja keretében az Országgyûlés által 1997-ben elfogadott törvények megváltoztatják a bíróságok jelenlegi szervezetét és igazgatási rendszerét.

Az eddigi három szintû bírósági szervezet az ítélõtáblák felállításával négyszintûvé alakul, a legfõbb ügyész szerepet kap a jogegységi eljárásban, mindez érinti az ügyészség szervezetét, feladatait, illetõleg a legfõbb ügyész jogkörét is. Nevezetesen:

a) a négyszintû bírósági szervezethez igazodva az Ütv. módosításáról rendelkezõ 1997. évi LXX. törvény létrehozta az ítélõtábláknak megfelelõ szintû ügyészségi szervezeti egységeket: a fellebbviteli fõügyészségeket, illetõleg a Katonai Fellebbviteli Ügyészséget (a továbbiakban együtt: fellebbviteli fõügyészség). Ezek az új szervezeti egységek az ítélõtáblák elõtt folyó bírósági eljárásokban látnak el törvényben meghatározott ügyészi feladatokat,

b) a bíróságok szervezetérõl és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvény megváltoztatta a bíróságok igazgatási rendszerét, abban meghatározó szerepet kapott az Országos Igazságszolgáltatási Tanács, amelynek tagja a legfõbb ügyész,

c) ugyancsak szerepet kapott a legfõbb ügyész - az elõbb említett törvény, illetõleg az eljárási törvények kapcsolódó szabályai szerint - a Legfelsõbb Bíróság elõtt folyó jogegységi eljárásokban.

Az ítélkezés egységének biztosításában meghatározó szerepet betöltõ Legfelsõbb Bíróság Jogegységi Tanácsa a magánjogi szakterületen már élõ jogintézmény (pl. 1/1998. (MK.15.) PJE számú határozat). Az eljárásban a legfõbb ügyész közvetlenül is szerepet kap, részben azáltal, hogy törvény felhatalmazása alapján meghatározott magánjogi ügyekben a törvényben szabályozott esetekben jogegységi eljárást kezdeményezhet, részben azáltal, hogy a jogegységi tanács ülésére a legfõbb ügyészt minden esetben meg kell hívni és az ülésen felszólalhat.

Az a) pontban említett fellebbviteli fõügyészségek 1999. január 1-jétõl történõ felállításával megváltozik a Legfõbb Ügyészség és a Katonai Fõügyészség felügyeleti és irányító tevékenysége, ugyanis a fõügyészségek, a területi katonai ügyészségek mellett a fellebbviteli fõügyészségek közvetlen szakmai irányítása és felügyelete is a hatáskörükbe fog tartozni, s ellátják majd a fellebbviteli fõügyészségek funkcionális (személyügyi, pénzügyi, informatikai stb.) tevékenységének felügyeletét és irányítását is (1. b/ számú melléklet).

A jogrendszerben bekövetkezett változásokra tekintettel módosultak, illetõleg hatályon kívül helyezésre kerültek az Ütv. egyes rendelkezései is. Így például:

- figyelemmel a bíróságok szervezetérõl és igazgatásáról szóló törvényben foglalt szabályra, módosult az ügyészek, ügyészségi titkárok, fogalmazók és nyomozók "mentelmi jogának" a szabályozása, kiterjesztve ezt a jogot a szabálysértési eljárás megindításának esetére is. E tárgykörben új rendelkezés az is, hogy "a mentelmi jogról" - a szabálysértési eljárás kivételével - lemondani nem lehet,

- meghaladottá vált az ügyészségi szervezeti törvénynek az ügyész "általános törvényességi felügyeleti" jogkörét megjelölõ szóhasználata, hiszen a jogrendszerben bekövetkezett változások folytán az ügyész törvényességi felügyeleti jogköre ma már korántsem tekinthetõ általánosnak. Ezért az "általános törvényességi felügyelet" megjelölés helyett az "ügyészi törvényességi felügyelet" elnevezés került a törvénybe.

A megjelölt módosítások mellett indokolt az Ütv. átfogó újraszabályozása is.

Az igazságszolgáltatás reformja keretében kidolgozott törvények megváltoztatták a bírák és az igazságügyi alkalmazottak jogállására, javadalmazására vonatkozó szabályokat is.

A magyar jogfejlõdés során minden esetben irányadó volt, hogy a bírák és az ügyészek, valamint más bírósági és ügyészségi alkalmazottak jogállásának, munkajogi helyzetének a szabályozása - a két igazságszolgáltatási szervezet sajátos helyzete által indokolt eltérések kivételével - azonos vagy hasonló legyen. Az elmúlt több mint száz év során a jogalkotás ezt a szabályozási elvet töretlenül megtartotta. Ezt az elvet követte a jogalkotó akkor is, amikor a két szervezet alkalmazottai számára azonos javadalmazást biztosító - a bírák, az ügyészek, a bírósági és az ügyészségi dolgozók elõmenetelérõl és javadalmazásáról szóló - 1990. évi LXXXVIII. törvényt, valamint az Üsztv.-t megalkotta.

Ezt az elvet követve, a bírák és az igazságügyi alkalmazottak jogállására és javadalmazására vonatkozó, megváltozott szabályokhoz igazodva, az ügyészségi szolgálati viszonyt és az ügyészek, ügyészségi alkalmazottak javadalmazását érintõ szabályokat is módosítani kellett. Ezt végezte el az Üsztv. módosításáról rendelkezõ 1997. évi LXXI. törvény. E törvény

a) szigorította az ügyésszé válás feltételeit az ügyészségi fogalmazóként eltöltendõ joggyakorlati idõ meghosszabbításával, a titkári mûködés általánossá tételével, a pályaalkalmasság és a tényleges büntetlenség vizsgálatának elõírásával,

b) az ügyész elsõ kinevezését határozott idõre - három évre - módosította, mely alatt megítélhetõ, hogy az ügyész alkalmas-e hivatása gyakorlására,

c) bõvítette a kizárólag pályázat útján betölthetõ álláshelyek körét,

d) megváltoztatta az ügyészek és más ügyészségi alkalmazottak javadalmazására vonatkozó szabályokat. Az új szabályok az ügyészek és az ügyészségi alkalmazottak számára a bírákéval, illetõleg az igazságügyi alkalmazottakéval azonos javadalmazást biztosítanak.

A törvényi szabályozás változatlanul hagyta azt az alapkövetelményt, hogy az ügyész nem lehet tagja politikai pártnak és politikai tevékenységet nem végezhet; tagja lehet viszont érdekképviseleti szerveknek és más társadalmi szervezeteknek. Az ügyész tudományos, oktatói, mûvészeti és más hasonló tevékenységen kívül más keresõ foglalkozást nem folytathat, nem lehet gazdasági társaság, szövetkezet vezetõ tisztségviselõje, gazdasági társaság korlátlanul felelõs tagja, nem vállalhat hivatásával összeférhetetlen tisztséget, illetve nem végezhet ilyen tevékenységet.

Az Üsztv. már hatályba lépett rendelkezései az alkalmazásuk óta eltelt fél év alatt igazolták a jogalkotó várakozásait, így a kinevezési feltételek szigorítása lehetõvé tette az ügyészi pályára lépõk igényesebb kiválasztását.

5. Az ügyészség mûködésének feltételei

5.1. Személyi feltételek

Az ügyészség mûködése személyi feltételeinek alakulása szempontjából az 1997. esztendõt - a megelõzõ néhány évben tapasztaltnál is karakterisztikusabban - a kiegyensúlyozottság és a nyugodtság jellemezte.

Ezt alátámasztja, hogy a folyamatosan és fokozatosan növekvõ betöltött ügyészi állományon (1.sz. tábla) belül minimális - 3%-os - a szolgálati viszony megszûnések aránya, s ez az arány felével kevesebb, mint 1996-ban volt. (1996-ban 1109 ügyészbõl 64 fõnek, 1997-ben pedig 1169 ügyészbõl mindössze 36 fõnek szûnt meg a szolgálati viszonya.)

Ezen az alacsony számon belül is a legnagyobb részt a nyugállományba vonulás miatti megszûnések (16 fõ) képviselik. Közös megegyezéssel 11 ügyész távozott a szervezetbõl, ez az 1996. évi 21 ilyen megszûnéshez képest jelentõs csökkenés; lemondással pedig 5 ügyész szüntette meg a szolgálati viszonyát.

A jelentõsen megnõtt létszámú fogalmazói állományban sem haladta meg a szolgálati viszony megszûnések aránya az elõzõ évek alacsony - 6-7%-os - mértékét.

Az ügyészi szervezet bármely állománycsoportjából eltávozottak pótlása 1997-ben nem okozott gondot. Álláshely-pályázatainkra mindig volt - gyakran többszörös - jelentkezés.

Az ügyészi szervezet rendeltetésszerû mûködése szempontjából kiemelt jelentõsége van annak, hogy a 36 ügyészi szolgálati viszony megszûnéssel szemben 93 új ügyészi kinevezésre került sor. Az ügyészi állomány tovább stabilizálódott, s az 1997-ben engedélyezett 136 fõs létszámfejlesztés egy része is megvalósult. (A létszámfejlesztési lehetõség a szervezett, gazdasági jellegû bûnözés elleni hatékonyabb fellépés jogszabályi és anyagi feltételeinek megteremtésérõl szóló 1077/1996. (VII. 16.) Korm. határozat 9. pontjában megjelölt feladat végrehajtása érdekében országosan 58 ügyészi álláshelyet, míg a Fõvárosi Fõügyészség részére a korrupció elleni fellépés megnövekedett feladatainak ellátására 16 ügyészi álláshelyet teremtett 1997. január hó 1-jétõl, míg ugyanez év július elsejétõl a bírósági feladatnövekedéshez kapcsolódó ügyészi teendõk ellátása érdekében további 62 ügyészi álláshely betöltése kezdõdhetett meg. A nem kötött rendeltetésû álláshelyek szervezeti egységenkénti felosztására a feladatnövekedés arányában - elõzetes felmérés alapján - került sor, teljes betöltésük pedig az ügyészi utánpótlási helyzet jelzett tendenciáinak függvénye.)

Mindezek a folyamatok tovább javították az ügyészek életkor és szolgálati idõ szerinti megoszlását (3-4. sz. tábla).

Nincs számottevõ változás ugyanakkor a jogászi állományon belül a nemek arányában (2.sz. tábla), ami - elsõsorban a kis létszámú egységekben - továbbra is helyettesítési és munkaszervezési gondokat okoz.

1997-ben - az október 1-jétõl hatályos szabályoknak megfelelõen - megtörténtek mindazok a személyügyi intézkedések, amelyek a megváltozott kinevezési feltételekkel és a pályázati rendszerrel, a 70. életévüket betöltött ügyészek szolgálati viszonyával, valamint az egyes ügyészségi alkalmazotti munkakörök betöltéséhez szükséges képesítési feltételek meghatározásával voltak kapcsolatosak.

1997-ben a szakmai ismeretek bõvítése, a gyakorlati tapasztalatok közreadása céljából szakági területek szerint több szakmai továbbképzést szerveztünk. A Rendõrtiszti Fõiskola közremûködésével évente megrendezett kriminalisztikai tanfolyamon kívül további tíz, egyhetes, bentlakásos tanfolyamot tartottunk az ügyészek számára különbözõ témakörökben.

A Legfõbb Ügyészség ifjúsági szakmai konferenciát szervezett. Ezen öt szekcióban mintegy 120 fiatal ügyész, fogalmazó, rendõrtiszt, egyetemi hallgató szerepelt elõadással. A büntetõeljárási és büntetõjogi, a gazdasági büntetõjogi, a büntetés-végrehajtási és a közigazgatási jogi szekción kívül ebben az évben külön német nyelvû szekció is volt, egy német tartományi fõügyész elnökletével.

A belsõ szervezésû tanfolyamokon kívül lehetõséget nyújtottunk ügyészeknek más szervek által rendezett konferenciákon, szakszemináriumokon való részvételre.

1997. decemberében befejezõdött a szervezett gazdasági jellegû bûnözés elleni hatékonyabb fellépésrõl szóló 1077/1996. (VII.16.) Korm. határozat alapján az Igazságügyi Minisztérium által bírák, ügyészek, rendõrtisztek számára tartott közös képzés. Összesen mintegy 100 ügyész részesült gazdasági büntetõjogi továbbképzésben. Ebbõl 36 ügyésznek volt lehetõsége részt venni nyolc hónap idõtartamú (160 órás) tanfolyamon.

Az Igazságügyi Minisztérium, a Belügyminisztérium és más szervek néhány további rendezvényén - a költségek átvállalásával, szállás, egyéb feltételek megteremtésével - biztosítottuk a lehetõséget ügyészek részvételére. Így pl.: "Az európai integráció hatásai a nemzeti jogalkotásra" címmel német szakértõk közremûködésével tartott négynapos szemináriumon 15 ügyész, "Az ügyész szerepe a környezetvédelemben" címmel tartott háromnapos tanácskozáson 50 ügyész, "A nemzeteket áthidaló bûnügyi nyomozásról" a Nemzetközi Rendészeti Akadémián (ILEA) amerikai jogászok részvételével szervezett nemzetközi tanácskozáson 5 ügyész vett részt.

A szakmai továbbképzés részének tekinthetõk a Magyar Jogász Egylet rendezvényei, a külföldi ösztöndíjas utak, tanulmányutak, tapasztalatcserék, a nemzetközi konferenciákon való részvétel. A külföldre küldött ügyészektõl beszámoló jelentést igényeltünk és az ügyészi munkában hasznosítható tapasztalataikat megismertettük az érdekeltekkel.

Az utóbbi években a fogalmazók jelentõs része legalább egy idegen nyelv középfokú ismeretével kerül a szervezetbe, így bõvült azoknak a köre, akiket javasolhatunk külföldi tanulmányutakra. Ennek jelentõsége az EU együttmûködés szempontjából egyre nagyobb, így - csak példaszerûen - ügyészek részvételét biztosítottuk az Európa tanácsi, illetve külföldi szervek meghívása alapján tartott konferenciákon, szemináriumokon: így a holland Igazságügyi Minisztérium szervezésében a jogállamról; a szervezett bûnözésrõl és a gazdasági bûncselekményekrõl (Tillburg); a maastrichti szerzõdésrõl (Bécs), s a korrupcióról és szervezett bûnözésrõl tartott konferenciának (Strasbourg) is volt magyar ügyész résztvevõje. Salzburgi Szeminárium keretében tanulmányozhatta egy ügyész az USA jogfejlõdését és jogintézményeit, egy másik Szicíliában nemzetközi büntetõjogi konferencián vehetett részt. A bajor, illetve német Bírói Akadémiával kialakult hagyományosan jó kapcsolat alapján három ügyész utazhatott egy-egy hetes továbbképzésre. "A pénzügyi bûncselekmények elleni fellépés összehangolása" címmel Drezdában tartott konferencián két ügyész szerepelt sikeresen. Egy ügyész hat hónapos franciaországi tanulmányúton vett részt a Francia Bíróképzõ Intézet (ENM) kurzusán, egy fogalmazó pedig PhD képzés keretében összehasonlító jogi tanulmányokat folytatott a Groningeni Egyetemen.

Az ügyészek posztgraduális továbbtanulását tanulmányi szerzõdés kötésével is elõsegítettük. 1997-ben 10 ügyész fejezte be posztgraduális tanulmányait: három közlekedési szakjogász; egy informatikai szakjogász; két környezetvédelmi szakjogász; négy ügyész pedig szakközgazda diplomát vett át.

Jelenleg az ELTE Jogi Továbbképzõ Intézete keretében szervezett kétéves szakjogász tanfolyamon egy ügyész környezetvédelmi, két ügyész közlekedési, egy ügyész bank-, 26 ügyész gazdasági büntetõjogi szakjogász tanfolyam elsõ, illetve második évfolyamát végzi tanulmányi szerzõdéssel. (Ez utóbbi költségeihez az IM is hozzájárult a kormányhatározat alapján elkülönített keretbõl.) Három ügyész a JATE európai jogi szakjogász képzésében másodéves hallgató; de vannak tanulmányi szerzõdéssel támogatott ügyészek a Pénzügyi és Számviteli Fõiskola, illetõleg a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem posztgradulális képzésében is. Kilenc ügyészségi nyomozó egyetemi jogi, illetve államigazgatási fõiskolai tanulmányokat folytat.

1997-ben az ügyészek közel fele - mintegy 500 fõ - részesült a szervezett továbbképzés valamely formájában.

5. 2. Tárgyi és pénzügyi feltételek

Az ügyészi szervezet 1997. évi költségvetésében rendelkezésre álló elõirányzatok összességében a korábbi éveknél jobb feltételeket biztosítottak a gazdálkodáshoz (5.sz.tábla).

Az elõzõ évhez képest jelentkezett elõirányzat-növekedés kiterjedt a gazdálkodás szinte minden területére. A megvalósult létszámbõvítés eredményesen járult hozzá a munkateher mérsékléséhez, az ügyészségekre háruló új feladatok ellátásához; a megnövekedett beruházási és felújítási pénzügyi lehetõségek révén szerény mértékben javultak a munkafeltételek és munkakörülmények; helyenként enyhültek az elhelyezési gondok. Gyarapodott az ügyészség eszközállománya.

A költségvetés nagyobb hányadát (85,4 %) a személyi jellegû kiadások és a munkáltatót terhelõ járulékok tették ki. A fennmaradó 1070 millió forint (14,6 %) a mûködtetési, a felújítási és a beruházási kiadások fedezete volt.

Az ügyészség nettó tárgyi eszköz-állománya az év végén 681,4 millió forintot tett ki. Az év folyamán az ingatlanok állománya 103,8, a gépek, berendezések, felszerelések állománya 49,3, a jármûveké 11,9 millió forinttal nõtt.

Az 1997. évi költségvetésben alapvetõ célként fogalmazódott meg az a követelmény, hogy elsõdlegesen a mûködtetés alapvetõ feltételeit kell biztosítani a rendelkezésre álló pénzeszközök erre a célra történõ koncentrálásával.

A személyi juttatások pénzügyi feltételei kedvezõen alakultak. A 17 %-os bérfejlesztés mellett az év folyamán összesen 243 fõ létszámfejlesztésre is sor került, melybõl az ügyészi létszám 136 fõvel, a tisztviselõi, ügykezelõi és a fizikai állomány létszáma pedig együttesen 107 fõvel emelkedett.

A pályakezdõ ügyészek letelepedésével kapcsolatos kiadások fedezetére mintegy 2 millió forint jutott.

Jóléti kiadásokra (üdülõ támogatás, étkezési hozzájárulás, ruházati költségtérítés, jubileumi jutalom, segély) együttesen 143,9 millió forint felhasználására nyílt lehetõség.

A pénzügyi fedezet hiánya miatt nem emelkedett a dolgozók által igényelt mértékben a lakásépítésre és -vásárlásra fordítható támogatás összege.

Az összesen 17,3 millió forint felhasználás 79 fõ lakásproblémájának megoldását segítette. A folyósított kölcsön egy fõre jutó összege 218 ezer forint volt, amely az elõzõ évihez képest (171 ezer forint volt) kismértékben nõtt, de a lakásárak emelkedését így sem tudta követni.

Épület-felújításra az ügyészség 54,2 millió Ft-ot költött, ez 40 %-kal haladta meg az elõzõ évi felhasználást.

A saját kezelésû épületek közül megkezdõdtek a Pest Megyei Fõügyészség, és a Veszprémi Városi Ügyészség épületeinek rekonstrukciós munkái. A Vörösmarty utcai fõügyészségi székházban a kazánház teljes felújítása, 11 fõ számára új munkahely kialakítása összesen mintegy 10 millió forintot igényelt. A veszprémi várban lévõ épület tetõ-, illetve födém javítása, továbbá 6 fõ számára 3 új dolgozószoba kialakítása vált lehetõvé együttesen mintegy 5,5 millió forint összegben. Az ugyancsak saját kezelésû gyulai székházra 2,6, a pécsi székházra pedig 2 millió forint felhasználás történt. A Hajdú-Bihar Megyei Ügyészségi Nyomozó Hivatal számára - a korábban használt épület bérleti jogának felmondásából eredõen - újonnan vásárolt épületrész belsõ felújítása 7,3 millió forintot vett igénybe.

A fõvárosban négy - a II-III., a IV.-XV., a IX., és a XVIII-XIX. - kerületi ügyészség épületeinek belsõ felújítása összességében 8,5 millió forintot igényelt. Tovább folytatódott a már erõsen leromlott állapotú vidéki városi ügyészségi épületek belsõ felújítása is. [Jelentõsebb az Esztergomi Városi Ügyészség (4,3 millió), a Szarvasi Városi Ügyészség (2,1 millió), az Encsi Városi Ügyészség (1,2 millió forintos) felújítása.]

A kormányzati és intézményi beruházási keret terhére megvalósult beruházások közül kiemelkedik a Fonyódi Városi Ügyészség kialakításának II. - egyben befejezõ - üteme 34,9 millió Ft összeggel, a Balatonlellei Üdülõ és Oktatási Központ rekonstrukciójának I. üteme, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén megyei fõügyészségi épület emeletráépítésének, illetve tetõtér-beépítésének I. üteme 27,2 millió forint, illetve 44,1 millió forint értékben.

Fentieken kívül Debrecenben 16 szobás, 375m2-es épületrészt vásároltunk a Hajdú-Bihar Megyei Ügyészségi Nyomozó Hivatal részére 22,3 millió forintért.

A tervezett ütemben folytatódott 12, egyenként kb. 160-200.000 km-t futott személygépkocsi cseréje - hazai gyártású - OPEL Astrára, s ugyanezen típusból további két beszerzés történt az ügyészség új feladatainak az ellátására.

A számítástechnikai fejlesztésekre fordított 82,5 millió forint értékû eszközbeszerzés és szolgáltatás - miként az elõzõekben említettek - a központosított közbeszerzés szabályai alapján történt. A korábbi éveknél lényegesen nagyobb összeg jelentõs fejlesztést tett lehetõvé a számítógép-ellátottság területén.

Irodatechnikai eszközök - másológépek, írógépek, diktafonok, iratmegsemmisítõk, bútorok stb. - beszerzése együttesen 24,8 millió forintot, a híradástechnikai eszközöké pedig - telefonközpontok cseréje, bõvítése, korszerûsítése, új vonalak létesítése, telefaxok telepítése stb. - 13,2 millió forintot tett ki. A különbözõ számítástechnikai és irodatechnikai eszközök mind hatékonyabban szolgálják a szakmai feladatok ellátását, a mûködési feltételek javítását. A beszerzések azonban továbbra is a mennyiségi növekedési igényt elégítették ki, és emiatt még háttérbe szorultak az egyre sürgetõbben jelentkezõ minõségi cserék.

Gyakorlatilag minden ügyészség rendelkezik telefax-szal, ami ma már nélkülözhetetlen eszköze a gyors információ- és adatszolgáltatásnak.

6. Az ügyészi szakágak tevékenysége

6.1. Az ügyészi tevékenység fõ irányai

Az ügyészség feladatai két fõ csoportra oszthatók. Egyikbe - ide esik az ügyészi tevékenység zöme - a büntetõ igazságszolgáltatáshoz kapcsolódó feladatok tartoznak. E körben az ügyészség bûnüldözõ hatóságként érvényesíti az állam büntetõjogi igényét. Ennek során törvényben meghatározott ügyekben nyomozást végez, felügyeletet gyakorol a nyomozás törvényessége felett, képviseli a vádat a bírósági eljárásban, valamint felügyeletet gyakorol a büntetés-végrehajtás törvényessége felett.

A bûnügyek mintegy 98 %-ában a rendõrség, az ügyek mintegy 2 %-ában pedig a vám- és pénzügyõrség és - a törvény által meghatározott speciális esetekben - az ügyészség nyomoz. Az ügyészségi nyomozás kizárólagos hatáskörébe tartoznak az olyan bûncselekmények miatt indult ügyek, amelyekben - az állami szervek törvényes mûködése, az Országgyûlés által megválasztott tisztségviselõk, az országgyûlési képviselõk, valamint az igazságszolgáltatás hitelébe vetett bizalom megóvása és erõsítése, a sértettek vagy az elkövetõk személye miatt - garanciális okból alapvetõ követelmény a nyomozó hatóság függetlensége.

A közvádra üldözendõ bûncselekmények terén az ügyészség vádemelési monopóliummal rendelkezik: a bíróság csak annak a büntetõjogi felelõsségérõl dönthet, aki ellen az ügyész vádat emelt. A vádemelésen és a vádnak a tárgyaláson történõ képviseletén kívül az ügyész kezdeményezi a bíróságnál elõzetes letartóztatás és más, a személyes szabadságot lényegesen korlátozó intézkedés elrendelését. Az ügyész a bûntett miatti elsõ fokú tárgyaláson részt vesz, a vétséggel kapcsolatos tárgyaláson pedig akkor köteles részt venni, ha a vádlott elõzetes letartóztatásban van. A büntetõbíróság határozatai ellen az ügyész fellebbezést nyújthat be.

Az ügyészi feladatok másik csoportja rendkívül szerteágazó. Ide tartozik mindaz, amit az ügyész a polgári jog, a közigazgatási jog, a munkajog és a gazdálkodó szervezetekre vonatkozó jogszabályok körében végez. E tevékenység fõ célja a közremûködés a jogszabályok megtartásában, azok egységes értelmezésében és alkalmazásában, valamint az emberi és állampolgári jogok védelmében.

Az Alkotmány, az Ütv. és egyes külön törvények értelmében az ügyészség ellátja a közigazgatási hatósági tevékenység, a munkaviszonnyal kapcsolatos munkáltatói intézkedések, valamint egyes civil szervezetek - egyesületek, alapítványok - mûködése törvényességi felügyeletét.

Az ügyészi törvényességi felügyeleti jogosultság felelõsséget, egyben arra irányuló kötelezettséget jelent, hogy az ügyész rendszeresen vizsgálja, elemezze a hatáskörébe tartozó szervek eljárásainak és a hozott határozatainak törvényességét, jogszabálysértés esetén pedig annak orvoslása végett tegye meg a szükséges intézkedéseket (óvás, felszólalás, figyelmeztetés, jelzés). Amennyiben pedig az ügyésznek a törvényesség helyreállítását célzó eljárása nem vezetett eredményre, és a törvény szerint az lehetséges, vegye igénybe a bírósági utat.

A magánjogi tevékenység körében az ügyész külön törvényekben meghatározott esetekben pert indíthat, nemperes eljárást kezdeményezhet. A polgári jogi feladatok ellátása során az ügyészek kiemelt figyelmet fordítottak a környezetszennyezéstõl eltiltás, a környezetszennyezéssel okozott kár megtérítése iránti, az alapítványok és az egyesületek mûködése törvényességének helyreállítását célzó, illetve a nem mûködõ szervezetek megszûnésének megállapítása iránti keresetek indítására.

6.2 Az ügyészség és az állampolgári jogok országgyûlési biztosainak kapcsolata

Az állampolgári jogok országgyûlési biztosaival korrekt a munkakapcsolat. Az országgyûlési biztosok a hozzájuk benyújtott, de ügyészi törvényességi hatáskörbe tartozó egyes állampolgári kérelmeket megküldve felkérték az ügyészséget vizsgálat lefolytatására és a szükséges intézkedések megtételére. Az országgyûlési biztosok által megküldött kérelmek többségében alapítványok, egyesületek mûködését, szabálysértési hatóság eljárását, a kisebbségi jogok hatósági úton szankcionálható megsértését sérelmezték.

Az ügyészség a kérelmeket megvizsgálta, indokolt esetben a jogsértés orvoslása végett intézkedett és eljárásának eredményérõl az országgyûlési biztosokat minden esetben tájékoztatta.

Továbbra sem megoldott és alkotmánybírósági döntésre vár az a hatásköri kérdés, hogy az állampolgári jogok országgyûlési biztosa jogosult-e az ügyészség szakmai tevékenységét vizsgálni.

6.3. A Legfõbb Ügyészség és a Katonai Fõügyészség szerepe a kodifikációban

A kodifikációban való részvétel konkrét jogszabályok kidolgozásával, kodifikációs bizottságokban való közremûködéssel, továbbá a jogszabály-tervezetek államigazgatási egyeztetésében való részvétellel valósul meg.

Az 1997. évben a kodifikációban való részvétel a büntetõeljárásról szóló törvény elõkészítésében volt a legjelentõsebb. A törvénytervezetet elõkészítõ kodifikációs bizottság munkájában a Legfõbb Ügyészség két vezetõ ügyésze és a fõvárosi fõügyész részt vett, majd az elõkészítés folyamatában az Igazságügyi Minisztérium által elkészített törvénytervezetekre, illetõleg a törvényjavaslatra a Legfõbb Ügyészség mindegyik alkalommal nagyszámú észrevételt tett. A Legfõbb Ügyészség észrevételei túlnyomórészt a törvénytervezetek, illetve a törvényjavaslat jogelvi jellegû és érdemi rendelkezéseire vonatkoztak, de érintettek jogszabály-szerkesztési kérdéseket is. A változtatásokra tett javaslatok arra irányultak, hogy az új büntetõeljárási törvény megfeleljen a megalkotásával elérendõ céloknak, azaz egyaránt szolgálja a bûnüldözés és az igazságszolgáltatás, valamint a jogbiztonság érdekeit, figyelembe véve az európai jogelveket és joggyakorlatot, ideértve a törvényesség biztosítékát jelentõ garanciákat is. Az Alkotmány- és Igazságügyi Bizottság elnöke, valamint az igazságügy-miniszter a törvény kidolgozásában való intenzív közremûködésért köszönetét fejezte ki.

Magánjogi és közigazgatási jogi szakterületen részt vettünk az új szabálysértési törvénytervezet, valamint az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény megalkotására, továbbá a közhasznú szervezetekrõl, az ügyvédségrõl, a szerzõi jogról szóló törvénytervezetek elõkészítésére létrehozott kodifikációs bizottságban.

Az ügyészi törvényességi felügyeleti tevékenység során szerzett tapasztalatok adtak több esetben alapot a gyakorlatban nem pontosan értelmezhetõ, hiányos, a jogalkalmazó szervek munkáját nehezítõ jogszabályok módosításának ügyészi kezdeményezésére.

Még 1996-ban kezdõdött meg - a bírósági reformra figyelemmel - az ügyészség szervezetére és mûködésének feltételrendszerére vonatkozó koncepció és a megvalósításukhoz szükséges módosító törvényjavaslatok kidolgozása, s a Legfõbb Ügyészség 1997-ben ennek alapján vett részt a jogszabály-elõkészítõ munkában.

A kodifikáció szakmai színvonalának fenntartása céljából a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény 28. §-a elõírta, hogy a törvény és a kormányrendelet tervezetét véleményezésre meg kell küldeni a legfõbb ügyésznek. Az Ütv. 5. § (2) bekezdés b) pontja a legfõbb ügyész számára biztosítja azt a jogot is, hogy miniszteri rendelet tervezetére törvényességi szempontból elõzetesen észrevételt tegyen.

Változatlanul gyakran okoz gondot, hogy az elõkészítõk késedelme miatt a jogalkotási törvényben és a Kormány ügyrendjében elõírtaknál rövidebb idõ áll rendelkezésre a jogszabálytervezetek észrevételezésére. Még mindig kivételnek számít az általános szabály betartása (1088/1994. (IX.20.) Korm.h. 29. pont), amikor a véleményezésre a határozatban elõírt 15 napos határidõt biztosítják.

Az 1997-ben véleményezésre érkezett 930 jogszabálytervezet (32.sz. tábla) több mint 40%-ában rövid volt a határidõ, s ez nem minden esetben tette lehetõvé az alapos vélemény-nyilvánítást.

A tervezetek közül 233 jogszabálytervezetre tett a Legfõbb Ügyészség, illetve a Katonai Fõügyészség érdemi törvényességi észrevételt. Ezeket a jogszabály elõkészítõje alig néhány kivétellel elfogadta.

6.4 A Legfõbb Ügyészség és a Katonai Fõügyészség vizsgálatai

A Legfõbb Ügyészség a jogalkalmazási gyakorlat átfogó jellegû megismerése, továbbá a törvénysértések feltárása érdekében minden évben elvégzi vagy elvégezteti egy-egy olyan jogterület vizsgálatát, amelynek kiválasztását az adott jogterület fontossága vagy a tapasztalatok alapján felmerülõ szükségessége határozza meg. Ehhez hasonlóan a fõügyészségek és a helyi ügyészségek is vizsgálatokat folytatnak azokon a területeken, ahol tapasztalataik alapján ennek szükségessége felmerül, továbbá rendszeresen ellenõrzik a rendõrségi fogdákban a fogvatartás törvényességét.

Büntetõjogi területen 1997-ben a következõ vizsgálatok voltak:

a) A közösség elleni izgatás bûntette (Btk.269.§), a nemzeti jelkép megsértésének vétsége (Btk.269/A.§) és az önkényuralmi jelkép használatának vétsége (Btk.269/B.§) miatt tett feljelentések elbírálási, nyomozási és vádemelési gyakorlatának vizsgálata, a fiatalkorúak által elkövetett ilyen cselekményekre is kiterjedõen. Az elsõ helyen említett bûncselekmény tekintetében a vizsgálat az 1992-1996. évekre, míg a másik két bûncselekmény vonatkozásában az e bûncselekményeket megállapító törvény 1993. május 21-i hatálybalépésétõl 1996-ig terjedt ki.

A közösség elleni izgatás bûntettének körében a vizsgálat azokra az ügyekre terjedt ki, amelyek elbírálására az 1989. évi XXV. törvénnyel megállapított és az Alkotmánybíróság 30/1992. AB határozatával módosított törvényi tényállás, illetve alkotmánybírósági értelmezés volt az irányadó. E törvényi tényállás elkövetési magatartását képezõ "gyûlöletre uszítás" értelmezése sok gyakorlati nehézséget vetett fel és e tekintetben állandósult gyakorlat nem is alakult ki. Ezt is figyelembe véve a vizsgálat az e bûncselekmény miatt történt vádemeléseket megalapozottnak ítélte meg. Az ezzel kapcsolatban felmerült jogértelmezési kérdések nehézségeit a törvényhozás is felismerte és az 1996. június 15-én hatályba lépett, a Btk-t más vonatkozásokban is módosító 1996. évi XVII. törvény a közösség elleni izgatásnak a korábbitól eltérõ törvényi tényállását állapította meg.

A nemzeti jelkép megsértése és az önkényuralmi jelkép használata bûncselekmények megítélése tekintetében értelmezési nehézségek nem merültek fel, azok nyomozási és vádemelési gyakorlatát a törvényesség jellemzi.

b) Az elmúlt évben vizsgálat tárgyát képezte a házkutatások, lefoglalások és zár alá vételek elrendelésének, illetve a lefoglalások megszüntetésének és a zár alá vételek feloldásának törvényessége.

A vizsgálat megállapította, hogy az elõbb említett kényszerintézkedések elrendelésére az esetek túlnyomó többségében törvényesen került sor. Ugyanakkor ezeknek az intézkedéseknek a végrehajtását olyan alaki hibák kísérik, amelyek nem okoztak súlyosabb érdeksérelmet. Ezt is figyelembe véve ezek a kényszerintézkedések jelentõsen hozzájárulnak az egyes ügyekben folytatott büntetõeljárások eredményes lefolytatásához.

c) A fõügyészségek és a helyi ügyészségek a nyomozó hatóságoknál több mint ezer különbözõ tárgyú vizsgálatot folytattak, ezek közül 828 esetben került sor fogdavizsgálat keretében a fogvatartás törvényességének megvizsgálására.

A vizsgálatok eredményeként a Legfõbb Ügyészség a szükséges intézkedéseket megtette. A fõügyészségek és a helyi ügyészségek 65 esetben utasítás adásával, 221 esetben észrevétel megtételével, 8 esetben büntetõjogi, 5 esetben pedig fegyelmi felelõsségrevonás kezdeményezésével intézkedtek.

d) A nemzeti, etnikai, faji, vallási csoport, illetve a lakosság egyes csoportjai ellen elkövetett bûncselekmények vádképviseleti gyakorlatának vizsgálata annak megállapítására irányult, hogy az ügyészek milyen álláspontot és milyen eredménnyel képviseltek a bûnösség megállapítását, vagy a jogi minõsítést befolyásoló vitás törvényértelmezési kérdésekben. A vizsgálat az 1992. január 1. és 1996. december 31. között jogerõre emelkedett bírósági határozatokkal befejezett közösség elleni izgatás bûntette miatt indított bûnügyekre terjedt ki.

A vizsgálat megállapította, hogy az egységesnek tekinthetõ ügyészi álláspont a "gyûlöletre uszítás" értelmezése kérdésében szigorúbb, mint a bíróságok gyakorlata. Az ellentét feloldása céljából a Legfõbb Ügyészség felülvizsgálati indítványt nyújtott be, de annak a Legfelsõbb Bíróság nem adott helyt.

e) A visszaélés kábítószerrel és a kóros szenvedélykeltés bûncselekménye miatt indult ügyekben a vádképviseleti tevékenység vizsgálata annak megállapítására irányult, hogy az ügyészi indítványok és fellebbezések milyen álláspontot és milyen eredménnyel érvényesítettek a vitás jogértelmezési kérdésekben, különös tekintettel a Legfelsõbb Bíróság Büntetõ Kollégiumának 155. számú állásfoglalására. A vizsgálat az 1996-ban jogerõre emelkedett bírósági határozatokkal befejezett ügyekre terjedt ki. Megállapította, hogy az ügyészek általában ténybelileg és jogilag is helyesen ítélik meg a kábítószer-forgalmazással és

-fogyasztással elkövetett bûncselekményeket. A növekvõ kábítószeres bûnözéssel szemben alkalmazható büntetõjogi eszközök hatékony érvényesülése végett azonban az ügyészeknek a kábítószerforgalmazókkal szembeni ítélkezési gyakorlat szigorodását alapos indítványokkal és a fellebbezési tevékenység fokozásával kell továbbra is szorgalmazniuk. Ugyanakkor elõ kell segíteniük, hogy a csekély mennyiségû kábítószert saját használatra tartó személyek részesüljenek legalább hat hónapig tartó, folyamatos kábítószer-függõséget megelõzõ vagy gyógyító kezelésben és velük szemben érvényesüljön a Btk. 282/A. §-a szerinti büntethetõséget megszüntetõ ok, aktívan kell segíteniük a bíróságok ilyen törekvéseit is.

f) A Legfõbb Ügyészség megvizsgálta a kényszergyógykezelés és az ideiglenes kényszergyógykezelés végrehajtásának törvényességét az Igazságügyi Megfigyelõ és Elmegyógyító Intézetben (IMEI). A vizsgálat megállapítása szerint a végrehajtás megfelel a hatályos jogszabályi rendelkezéseknek, az IMEI - a nehezedõ tárgyi feltételek ellenére - korszerû, hatékony egészségügyi munkát végez, mint egyedüli speciális profilú intézmény, jól oldja meg az ország egészére kiterjedõ feladatát. A vizsgálat több, a végrehajtást nehezítõ gondot, problémát is feltárt, melyek megszüntetése érdekében a Legfõbb Ügyészség a következõ intézkedéseket tette:

- A Belügyminisztériumnál és az Igazságügyi Minisztériumnál kezdeményeztük a bûnügyi nyilvántartás törvényi újraszabályozása során a kényszergyógykezelés nyilvántartási idejének meghosszabbítását, valamint a nyilvántartásnak az ideiglenes kényszergyógykezeltekre történõ kiterjesztését. Az Igazságügyi Minisztériumnak indítványoztuk az adaptációs szabadságra bocsátás feltételrendszerének részletesebb szabályozását.

- Javasoltuk, hogy a belügyminiszter a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény 55. §-ának (1) bekezdése, valamint a 147/1994. (XI. 17.) Korm. rendelet 3. §-a (1) bekezdésének e) pontja által biztosított jogkörében tájékoztató kiadása útján biztosítsa az IMEI-ben elhelyezett betegek rendszeres szociális segélyezésével kapcsolatos önkormányzati feladatok törvényes teljesítését.

- Az Országos Rendõr-fõkapitányság vezetõjének intézkedését kezdeményeztük annak érdekében, hogy a jövõben a rendõri szervek az IMEI-t ne kérjék fel sem vér, sem egyéb vizsgálati anyag vételére. Ha pedig egyes bizonyítási cselekményeket az IMEI-ben kívánnak foganatosítani, az idõpontot elõzetesen egyeztessék az intézet vezetésével.

g) A Legfõbb Ügyészség 1997. második félévében vizsgálta a fogvatartottak munkával foglalkoztatásának törvényességét. A vizsgálat megállapítása szerint a fogvatartottak munkával foglalkoztatására vonatkozó jogszabályi rendelkezések a fogvatartás helyét, valamint a fogvatartás jogcímét illetõen eltérõ módon hatályosulnak. Emiatt a rendõrségi fogdákat érdemben vizsgálni nem lehetett, mert ott a foglalkoztatás tárgyi és személyi feltételei egyaránt hiányoznak. A büntetés-végrehajtási intézetekben a fogvatartottak - fõleg az elõzetesen letartóztatottak - munkáltatásának lehetõségei jelentõsen szûkültek. A fogvatartottak tényleges foglalkoztatásának gyakorlata hibáktól nem mentes, de általában megfelel a hatályos jogszabályi rendelkezéseknek. A munkáltatási és munkavédelmi szabályzatok, valamint a fogvatartottak munkavédelmére vonatkozó igazságügy-miniszteri rendelet hiánya viszont kifogásolható volt. A Legfõbb Ügyészség a vizsgálat kapcsán javasolta az Igazságügyi Minisztériumnak a fogvatartottak munkavédelmére vonatkozó igazságügy-miniszteri rendelet mielõbbi megalkotását, valamint a fogvatartottak foglalkoztatási lehetõségeit javító intézkedések megtételét. A büntetés-végrehajtás országos parancsnokánál kezdeményeztük a hatáskörébe tartozó intézkedések megtételét a feltárt hibák, hiányosságok megszüntetése, a törvényes gyakorlat kialakítása érdekében.

h) A gyermek- és ifjúságvédelmi tevékenység körében sor került annak vizsgálatára, hogy a fiatalkorúakra vonatkozó büntetõjogi szabályoknak az 1995. évi XLI. törvénnyel bevezetett változásai, a vádemelés elhalasztása, a tárgyalás mellõzésének indítványozása, továbbá az elõzetes letartóztatásra és a javítóintézeti nevelésre vonatkozó rendelkezések hogyan hatályosulnak az ügyészségek gyakorlatában.

A vizsgálat legfontosabb megállapítása az, hogy jelentõsen kiszélesedett a fiatalkorúak cselekményeinek a bírósági út elkerülésével való elbírálása, amennyiben az ilyen elkövetõk 25%-ában a vádemelést elhalasztották vagy esetükben az ügyészség megrovást alkalmazott. Ennek, valamint a tárgyalás mellõzésére tett indítványoknak az eredményeként a bíróságoknak az ismertté vált fiatalkorú bûnelkövetõk 46%-a esetében nem kellett tárgyalást tartaniuk.

i) A közlekedési ügyészi tevékenység körében vizsgáltuk az ittas jármûvezetéssel elkövetett bûncselekmények bizonyításával kapcsolatos újszerû módszerek alkalmazását.

A vizsgálat annak megállapítására irányult, hogy az 1994-ben bevezetett alkoholkoncentrációt mérõ berendezések (Siemens Alcomat és Seres Ethylometer) mennyiben segítették elõ az ilyen bûncselekmények, egyébként költségkímélõbb és humánusabb eljárást jelentõ bizonyítását.

A vizsgálat feltárta a gyakorlat nem egységes értelmezésébõl eredõ hiányosságokat és ezzel hozzájárult az egységesség és a törvényesség érvényesüléséhez.

j) A Katonai Fõügyészség büntetõjogi tárgyú központi munkatervi feladatként vizsgálta:

- a megyei bíróságok katonai tanácsai illetékességi területén az elõzetes letartóztatási gyakorlatot, amelyrõl megállapította, hogy az ügyészi gyakorlat törvényes, ugyanakkor a katonai büntetõeljárásban alkalmazható katonai fegyelmi ok fennállása miatt több esetben indokolt lett volna indítványt tenni,

- az egyes megyei bíróságok katonai tanácsai elõtt elsõ fokon jogerõre emelkedett bûnügyekben végzett katonai ügyészi tevékenységet. A vádemelések megalapozottaknak bizonyultak és a vádképviseleti tevékenység ellátása során sem történt törvénysértés. A vizsgálat megállapításai szerint azonban a katonai ügyészek nagyobb számban élhettek volna fellebbezéssel az olyan, egyébként marasztaló bírói határozatokkal szemben, amelyekben az ügyészi indítványoktól eltérõ, enyhébb joghátrányokat alkalmaztak a vádlottakkal szemben.

A magánjogi és közigazgatási jogi szakterületen túlnyomó részben hivatalból kezdeményezett az ügyészi tevékenység és csak kisebb részben indul az eljárás kérelem alapján. Ezért meghatározóak az ügyészségek által az ügyészi szervezet éves munkaterve alapján folytatott országos, valamint a fõügyészségek és a helyi ügyészségek által az illetékességi területükön végzett vizsgálatok. 1997-ben e területen a következõ vizsgálatok voltak:

a) Az építési engedélyezési és kötelezési eljárások törvényessége az elsõ- és másodfokú építésügyi hatóságoknál. A vizsgálat célja annak megállapítása volt, hogy az építésügyi hatóságok az építésügyi jogszabályok gyakorlati alkalmazása során különösen a szabálytalan építkezések miatti kötelezést elõíró határozatok meghozatalánál és végrehajtásánál törvényesen járnak-e el, intézkedéseik hogyan befolyásolják az építési fegyelem helyzetét, továbbá, hogy az üzemek létesítése során megfelelõen érvényesülnek-e az engedélyezés egyéb, különösen a környezetre gyakorolt káros hatások megakadályozását szolgáló elõírások.

b) A felszámolás alatt álló gazdálkodó szervezetek dolgozóinak munkaügyi helyzetére vonatkozó szabályok érvényesülése. A vizsgálat célja annak elemzése volt, hogy a felszámolók - mint a munkáltatói jog gyakorlói - helyesen alkalmazzák-e a felszámolás alatt álló gazdálkodó szervezetek dolgozóira irányadó garanciális munkajogi szabályokat.

c) A karitatív, szociális területen tevékenykedõ egyesületek mûködésének törvényessége. A vizsgálat célja annak értékelése volt, hogy a karitatív célú egyesületek az alapszabályban foglalt célkitûzéseknek megfelelõen mûködnek-e közre a szociális ellátásban, továbbá, hogy az egyesületek milyen kapcsolatokat alakítottak ki a hasonló célkitûzésekkel mûködõ alapítványokkal, az egyesületek végeznek-e gazdasági-vállalkozási tevékenységet, nem használják-e fel a szervezeti formát elsõdlegesen gazdasági tevékenység folytatására.

d) A karitatív célú alapítványok tevékenységének törvényessége. A vizsgálat célja annak értékelése volt, hogy az alapítványok az alapító okirat szerinti céloknak megfelelõen mûködnek-e közre a karitatív feladatok ellátásában, a kezelõ szerv tevékenysége megfelel-e a törvényességi követelményeknek, az alapítványok és a karitatív célú egyesületek között alakult-e ki együttmûködés, végül, hogy az alapítványok végeznek-e gazdasági tevékenységet, nem használják-e fel a szervezeti formát elsõdlegesen gazdasági tevékenység folytatására.

e) A bírósági cégnyilvántartásról és a cégek törvényességi felügyeletérõl szóló 1989. évi 23. tvr. (Ctvr.) szerinti ügyészi perindítások szakszerûsége és azok eredményessége. A vizsgálat célja annak elemzése volt, hogy a Ctvr. rendelkezései a gyakorlatban hogyan érvényesülnek. Az ügyészi perindítás hogyan segíti a bejegyzõ végzések törvényességét, jogerõs cégbejegyzést követõen pedig a társasági szerzõdés semmisségének a megállapítását.

f) A Ptké. 36/A. §-a alapján az ügyész által indított közérdekû keresetek és azok eredményessége. Az elemzés célja annak megállapítása, hogy az 1995. évi LX. törvény 33. § (6) bekezdésével kiegészített 1960. évi 11. tvr. (Ptké.) 36/A. §-a alapján semmis szerzõdéssel a közérdekben okozott sérelem megszüntetése érdekében az ügyészségek milyen tevékenységet fejtettek ki, osztotta-e az eljáró bíróság az ügyész álláspontját.

g) A környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény hatálybalépése (1995. december 19.) után a törvény 109. § (2) és (3) bekezdése alapján, illetõleg más jogterületen folytatott ügyészi eljárások során a környezet védelmét szolgáló ügyészi tevékenység. Az elemzés célja annak értékelése volt, hogy az ügyészségek milyen módon és milyen eszközökkel segítették az egészséges környezet védelmét szolgáló jogszabályok érvényesülését, a hatósági tevékenység törvényességét, miként éltek környezeti veszélyeztetés esetén az eltiltás, illetõleg károkozás esetén a kár megtérítése iránti keresetindítás lehetõségével.

7. A büntetõjogi ügyészi tevékenység

7.1 A bûnözés alakulása

A bûnözés alakulását az egységes rendõrségi és ügyészségi bûnügyi statisztika (a továbbiakban: ERÜBS) adatai alapján lehet elemezni. Ezt a kriminálstatisztikai rendszert a Legfõbb Ügyészség és a Belügyminisztérium közösen mûködteti. Az ERÜBS része az Országos Statisztikai Adatgyûjtési Programnak, amelyet a Központi Statisztikai Hivatal elnökének tanácsadó testülete, az Országos Statisztikai Tanács évente véleményez, majd a KSH elnökének egyetértése után a Kormány alkot rendeletet a programról. Erre legutóbb 1997. november 4-én került sor (194/1997. (XI.4.) Korm.rendelet).

Az ERÜBS az ismertté vált bûncselekményeket és az ismertté vált elkövetõket veszi számba. A cselekmény és az elkövetõ akkor válik ismertté, ha az eljáró nyomozó hatóság a nyomozást megtagadja, megszünteti vagy egyéb módon befejezi, illetve akkor, ha az ügyészség vádat emel. A statisztikai rendszer adatai tehát a büntetõeljárás folyamatában ezen idõpontok jogi álláspontjait tükrözik.

Nyilvánvaló, hogy a bûncselekmény elkövetése és ismertté válása idõben nem esik egybe, mert egyrészt a két idõpont között jelentõs eltolódás van, másrészt maguk a nyomozások is idõigényesek.

Elméletileg elképzelhetõ az, hogy a bûnügyi statisztikai rendszer a büntetõ feljelentéseket vegye számba, de ez inkább az "állampolgárok feljelentési kedvének" alakulását tükrözné, mint a bûnözés tényleges alakulását, mert a nyomozások lezárásakor (vádemeléskor) is csak valószínûsíthetõ a bûncselekmény elkövetése és az elkövetõ bûnössége. Ebben a kérdésben a bíróságoknak van végleges döntési joguk. (A bûncselekmények elkövetési ideje és az ismertté válása közötti kapcsolatot a 9. sz. ábra mutatja be.)

Az elõzõ években az ügyészség tevékenységérõl szóló beszámolóimban ismételten azt a megállapítást tettem, hogy a bûnözés 1990-ben és 1991-ben bekövetkezett robbanásszerû, mintegy 220 ezres növekedésével az évenként elkövetett, ismertté vált bûncselekmények száma 500 ezer körül állandósult, amit nem befolyásol az, hogy a bûncselekmények mennyisége egyik évrõl a másikra különbözõ irányú ingadozásokat mutat. Ezt a megállapítást az 1997. évi, ismertté vált bûncselekményekre vonatkozó adatok is megerõsítik.

Elõljáróban utalok arra, hogy az elmúlt években többször került sor a Büntetõ Törvénykönyv olyan módosítására is, amikor a törvényhozás új bûncselekményeket iktatott a törvénybe (1994. évi IX., 1996. évi XVII. és LII., 1997. évi LXXIII. törvények), ezeknek a tényállásoknak a megjelenése azonban a bûncselekmények számának alakulását érdemileg nem befolyásolta, ilyen okkal tehát a bûncselekmények számának emelkedése még részlegesen sem magyarázható.

1997-ben az eddigiekben legmagasabb, 514.403 bûncselekmény vált ismertté, vagyis 48.353-mal több a megelõzõ évben ismertté vált 466.050 bûncselekménynél, de 12.367-tel magasabb a korábban, 1995-ben számbavett legmagasabb (502.036) bûncselekményszámnál is (9.sz. tábla).

Nemcsak az elmúlt, hanem az azt megelõzõ évek tapasztalatai alapján is az állapítható meg, hogy a bûncselekmények számának egyik évrõl a másikra történõ változását alapvetõen két bûncselekmény, a csalás és az okiratokkal kapcsolatos bûncselekmények (köz- és magánokirat-hamisítás, okirattal való visszaélés) számszerû elõfordulása határozza meg.

Az elmúlt évben számbavett 48.353 bûncselekménytöbblet 70%-át ilyen bûncselekmények, 18.389 csalás és 15.592 okirattal kapcsolatos cselekmény teszi ki, ezek azonban a közbiztonságra érezhetõ befolyással nem voltak.

A csalások mindegyik évben elõforduló kiemelkedõen magas száma (1997-ben 69.312) azzal magyarázható, hogy egy-egy vagy néhány elkövetõ az állampolgárok hiszékenységét és sok esetben ehhez társuló rászorultságát (pl. munkanélküliségét) kihasználva nagyszámú sértett tévedésbe ejtésével okoz kárt. Ennek egyik kirívó példája az az eset, amikor egy elkövetõ 13004 sértettõl tudott, ennyi rendbeli csalást elkövetve egyenként 3.900 forintot megszerezni azzal az ígérettel, hogy számukra olyan "reklámhordozói" feladatot biztosít, ami nagyobb összegû jövedelmet eredményez (Siklósi Városi Ügyészség B.573/1996.sz. ügye). A Miskolci Városi Ügyészség három ügyben (B.1162/1996, B.3082/1996. és B.913/1997.) együttvéve 1223 rendbeli csalás miatt emelt vádat, mert az elkövetõk külföldi munkavállalás biztosításának ígéretével, bár erre semmiféle lehetõségük nem volt, 7.820, 4.880, illetve 700 forintot szedtek össze a jelentkezõktõl a nem létezõ szervezéssel kapcsolatos költségek fedezésére. Fejér megyében két ügyben (Székesfehérvári Városi Ügyészség B.2122/1996. és a Dunaújvárosi Városi Ügyészség B.12/1997. számú ügyei) egy-egy elkövetõ ellen összesen 2810 rendbeli csalás miatt emeltek vádat. Az elsõ helyen említett ügy elkövetõje újsághirdetésben 500 forint megküldése ellenében otthon végezhetõ, napi 1.500 forint nettó keresetet biztosító munkát ajánlott, majd az 500 forintot megküldõ 1475 jelentkezõnek ugyanilyen hirdetés feladását és az ezzel való jövedelemszerzést ajánlotta. A másik ügy terheltje anélkül, hogy erre bármilyen reális lehetõsége lett volna, görögországi narancsszüretre toborzott és az erre jelentkezõ 1335 személytõl elõbb fejenként 4.000, majd 5.000, utóbb pedig 6.000 forintot szedett be. (Az egy ügyben elõforduló, olykor több tízezerre tehetõ cselekmény nem az ERÜBS számbavételi rendjének hibája, hanem a Btk. és a hatályos ítélkezési gyakorlat egyenes következménye, amely a sértettek számától teszi függõvé a rendbeliséget, az ismertté vált bûncselekmények számát.)

Sok hasonló példa lenne felhozható annak bemutatására, hogy ebben a körben olyan bûncselekmények nagyszámú elõfordulásáról van szó, amelyek a közbiztonság mindennapi fogalmával nincsenek közvetlen összefüggésben, illetve amelyek megelõzésére a közrend és közbiztonság fenntartására szolgáló eszközök nem mindig alkalmasak. Megelõzésükre az állampolgárok gondosabb eljárása, kiterjedtebb tájékoztatása, az ilyen jellegû ígérgetõktõl történõ tartózkodásra való figyelemfelhívás lehet alkalmas.

Ugyancsak évrõl évre visszatérõen magas, az elmúlt évben 53.535 volt az okiratokkal kapcsolatos bûncselekmények száma. Ez a csalással együtt már olyan mennyiség (122.847), hogy önmagában is jelentõs meghatározója a bûncselekmények alakulásának.

Az elmúlt évekhez képest aggasztóan megnövekedett, mintegy megkétszerezõdött (1997-ben 20.104) a közokirat-hamisítások és mintegy 50%-kal magasabb lett (1997-ben 15.711) az okirattal, többnyire közokirattal való visszaélések száma. A közokirat-hamisítás elkövetési tárgya jelentõs számban az útlevél, a személyi igazolvány, a jármûvekre vonatkozó közokirat és a vámkezelést bizonyító közokirat, illetõleg az ingatlan-nyilvántartás. Ezek megelõzésére nehezebben hamisítható közokiratokat kell készíteni, míg a magánokirat-hamisítás megakadályozására csak az okiratok használatával érintett állampolgárok nagyobb gondossága lehet alkalmas.

Az elmúlt évben ismertté vált bûncselekmények 43,7%-a (225.024) volt a bûntett, ami 3%-kal alacsonyabb a megelõzõ évinél és 56,3%-a (289.379) a vétség, ami az elõbbiekbõl következõen 3%-kal magasabb a megelõzõ évinél. Ebbõl azonban nem lehet sem azt a következtetést levonni, hogy a bûncselekmények számának növekedése túlnyomórészt az enyhébb megítélésû és a vétséget megvalósító bûncselekményeknél következett be. Az 1997. évi LXXIII. törvénnyel ugyanis egyebek mellett a Btk. olyan módosítására került sor, amely az értékre, kárra, vagyoni hátrányra és mértékre és ezzel a bûncselekmény súly szerinti minõsítésére, egyben a bûntett és vétség elhatárolására olyan új összeghatárt állapított meg, amellyel az addig bûntettnek minõsülõ cselekmények nagy hányada vétséggé vált és bár ez a rendelkezés csak 1997. szeptember 15-én lépett hatályba, az ezutáni idõtartam is elegendõ volt ahhoz, hogy a bûntettek és vétségek arányának alakulását a jelzett mértekben, vagy akár azon túl is befolyásolja.

Magyarországon a bûncselekmények számát alapvetõen az ismertté vált vagyon elleni bûncselekmények mennyisége határozza meg. Az elmúlt évben 393.003, vagyis a bûncselekmények egészének 76,4%-a tartozott a bûncselekményeknek ebbe a kategóriájába. Ez 27.768-cal több a megelõzõ évinél, s ebbõl, mint már említettem 18.389-et a csalások tesznek ki.

A vagyon elleni bûncselekmények legnagyobb tömege lopás, számuk 286.719 volt, ami mintegy 6.000-rel magasabb a megelõzõ évinél. A lopások száma tehát változatlanul magas és évrõl évre növekszik.

A lopás útján nagyobb értékek megszerzésére irányuló törekvést, egyben a cselekmény erõszakos jellegét mutatja a betöréses lopások mintegy 2000-rel magasabb (97.110) száma, ami az összes lopás mintegy 1/3-át teszi ki. A lopások körében a súlyosabbak közé tartozik a 14.413 gépkocsilopás, amely 1.755-tel kevesebb a megelõzõ évinél, de még mindig feltûnõen magas. Bár kisebb károkat okoz, de emelkedik a zsebtolvajlások száma (7.986), aminek mintegy 75%-át a fõvárosban követik el.

A vagyon elleni bûncselekmények körében is nõtt az erõszak. Az elmúlt öt évben, nagyjából arányos évi emelkedéssel mintegy megkétszerezõdött a zsarolások száma, ez az elmúlt évben 837 volt, ennél kisebb mértékben emelkedett a rablások száma (3.056). E körben azonban kiemelkedõek a pénzintézetek és üzletek elleni nap mint nap elõforduló támadások. Ez az erõszakos bûnözés terjedése mellett azt is mutatja, hogy az elkövetõket nagyobb elszántság jellemzi, nem tartanak a leleplezéstõl.

Bár a vagyon elleni bûncselekmények száma növekedett, ebben az okozott kárt figyelembe véve a kisebb kárt okozó bûncselekmények játszották a nagyobb szerepet, amire következtetni lehet abból, hogy az ilyen bûncselekményekkel okozott kár az elmúlt évben több mint 8,5 milliárd forinttal volt kevesebb (78 milliárd forint) a megelõzõ évben okozott kárnál.

Ugyancsak magas szinten (mintegy évi 16.000) látszik állandósulni a személy elleni bûncselekmények száma. Közülük megkülönböztetett figyelmet érdemelnek az emberölések (281 befejezett cselekmény). Az élet elleni bûncselekmények sértettjei a korábbi évekhez hasonlóan nagyrészt az elkövetõ rokoni vagy ismeretségi körébõl tevõdnek ki. Növekvõ számú az idõs, egyedülálló személyek sérelmére nyereségvágyból elkövetett emberölés.

Egyre gyakrabban fordul elõ fegyverrel vagy robbantószer használatával elkövetett élet elleni támadás vagy fenyegetés. Ezek nagyrészt a törvényen kívüli gazdasági tevékenység során jelentkezõ viták és összeütközések megoldásának olyan, ugyancsak törvénytelen eszközei, amelyeknél az elkövetõnek és a sértettnek egyaránt az az érdeke, hogy az erõszakos bûncselekmény felderítetlen maradjon. Ez megnehezíti az ilyen bûncselekmények elkövetõinek felderítését és a bûncselekmény elkövetésének bizonyítását.

A világszerte növekvõ migráció folytán öt év alatt többszörösére emelkedett az embercsempészések száma (1997-ben 1.303), ez a több mint kétszeresére nõtt (270) gazdasági vesztegetéssel együtt emelte az államigazgatás, az igazságszolgáltatás és a közélet tisztasága elleni csoportba tartozó bûncselekmények számát.

A közrend elleni bûncselekmények magas száma a korábban már vázoltak szerint az okirattal kapcsolatos bûncselekmények gyakori elõfordulásával magyarázható. Ennek veszélyessége nem elhanyagolható. Az okiratok a közbizalom hordozói, ennek hiánya veszélyezteti egyrészt az államigazgatás törvényes mûködését, másrészt pedig a kereskedelmi forgalom biztonságát. A hamis okirat eszköze a vagyon elleni bûncselekmények elkövetésének is.

A közrend elleni bûncselekményekbõl kiemelést érdemel a garázdaság (6.418), amely valamivel magasabb számú a megelõzõ éveknél. Az ugyancsak ezekhez a bûncselekményekhez sorolt kábítószerrel való visszaélés száma az elmúlt öt évet figyelembe véve kétévenként megkétszerezõdött és az elmúlt évben 943 volt.

A gazdasági bûncselekmények közül növekvõ számban jelentkezik a pénzhamisítás. Öt év alatt megkétszerezõdött és az elmúlt évben elérte a 910-et. A számszerû emelkedés azonban önmagában nem fejezi ki a bûnözés súlyának ezen a területen végbement növekedését, mert a korábbi években a cselekményt inkább egy-egy hamisított bankjegy, többnyire külföldi fizetõeszköz forgalomba hozatalával követték el, míg az utóbbi idõkben gyakoribbá válik a forint hamisítása ipari méretekben.

Az adóhatóságok és a nyomozó hatóságok erre irányuló fokozódó figyelme folytán évrõl évre többszörözõdõ számú adócsalás (1997-ben 953) elkövetése kerül felderítésre, hasonlóan a csempészethez (1997-ben 2000).

A devizára vonatkozó törvényi szabályozás nagymértékû liberalizálása miatt öt év alatt jelentõsen csökkent a devizabûncselekmények száma, az 1993. évi 3.632-rõl ugrásszerû csökkenéssel 612-re mérséklõdött 1997-re.

Az elkövetett bûncselekmények számának növekedésével arányosan nõtt az ismertté vált bûnelkövetõk száma (130.966). Közöttük nagy számban vannak olyanok, akik több, sõt egy-egy esetben többszáz vagy többezer bûncselekményt követtek el.

A bûncselekményt elkövetõ ismertté vált személyek (6.sz. tábla) számottevõ része (50.250, ami az elkövetõk 38,4%-a) büntetett elõéletû, közülük 17.663 a visszaesõ és ebbõl is nagyszámú (8.048) a többszörös visszaesõ. A korábban büntetett elõéletûek száma az ismertté vált elkövetõk között évrõl évre növekszik, számukból és annak emelkedésébõl az a következtetés vonható le, hogy egyrészt a bûnözés mennyiségében, másrészt pedig annak növekedésében a büntetett elõéletûeknek meghatározó szerepük van (7.sz. tábla).

A rendõrség nyomozás-eredményessége az elmúlt évben 49,3%, a megelõzõ évben pedig 47% volt. Ezt a kismértékû javulást elõidézhette néhány olyan elkövetõ felderítése, akik bûncselekmények százait követték el. Ez volt tapasztalható 1995-ben is.

7.2. Az ügyész a büntetõeljárásban

A nyomozásnak az a törvényben megállapított feladata, hogy minden törvényes és célszerû intézkedés megtételével felderítse a valóságnak megfelelõ tényállást, valamint a bûncselekmény elkövetõjét és ezzel létrehozza az ügyész számára azokat a feltételeket, amelyek mellett érvényesítheti az állam büntetõjogi igényét a bíróság igazságszolgáltatási feladatának a teljesítése során.

Az ügyészség a törvények szerint részben maga folytat nyomozást, nagyobbrészt pedig felügyeletet gyakorol a nyomozó hatóságok (rendõrség, vám- és pénzügyõrség, valamint 1997. november 1. óta a határõrség) nyomozásának törvényessége felett. Ezzel elõsegíti, hogy a nyomozás megfeleljen rendeltetésének és az egyes eljárási cselekmények, valamint nyomozások során hozott határozatok és tett intézkedések összhangban legyenek a büntetõeljárási törvény elõírásaival.

A vádemelés a nyomozás eredményeire támaszkodó olyan ügyészi döntés, amely az állam erre felhatalmazott szervének a bíróság elõtt érvényesített igénye a büntetõjogi felelõsségre vonásra és egyúttal feltétele a bírósági eljárás lefolytatásának.

A büntetõjogi felelõsségre vonásnak az a célja, hogy a törvényben megállapított joghátrány - büntetés vagy intézkedés - alkalmazásával a társadalom védelme érdekében megelõzze, hogy akár az elkövetõ, akár más bûncselekményt kövessen el.

A büntetõeljárásnak ez a társadalomvédelmi funkciója mellõzhetetlen hozzájárulás a közrend és a közbiztonság olyan állapotának fenntartásához, amely mellett lehetséges csak a lakosság kiegyensúlyozott élete, biztonságérzete és a gazdaság olyan mûködése, amely létrehozza mind a köz, mind pedig az egyes emberek számára a szükséges létfeltételeket.

A bûncselekmények magas száma azonban azt eredményezi, hogy egyre több az olyan állampolgár, aki bûncselekmény áldozataként különbözõ sérelmeket szenved, de áldozatnak tekinti az állampolgár önmagát akkor is, amikor nem közvetlen sértettje ugyan valamely bûncselekménynek, ám annak jellege folytán bizonytalanságban érzi magát, vagy a közvagyont ért nagy kár folytán a bûncselekmény megvalósulásában a saját sérelmét is felismeri.

Az elõbbiekhez képest megkülönböztetett figyelmet igényelnek a súlyos bûncselekmények és a tisztességtelen, törvényen kívüli gazdasági tevékenység miatt folytatott büntetõeljárások.

Mindezekre figyelemmel az ország közrendjének és közbiztonságának megítélése szempontjából meghatározó jelentõsége van

a) az ismertté vált bûncselekmények számának, azon belül különösen annak, hogy mennyi a kiemelkedõ súlyú, a közbiztonságot közvetlenül veszélyeztetõ és a biztonságérzetet rontó bûncselekmények száma,

b) annak, hogy milyen a nyomozó hatóságok felderítési tevékenysége, különösen az ismeretlen tettesek felderítettsége és a nyomozások eredményessége,

c) a vádemeléssel befejezett ügyek számának és arányának, illetve a vádemeléseknek a törvényes felelõsségrevonást lehetõvé tevõ megalapozottságának, valamint

d) az ítélkezés hatékonyságának és idõszerûségének, melyekben a büntetõeljárások céljai megvalósulhatnak.

7.3. Az ügyészségi nyomozás

Az ügyészség azokban az ügyekben folytatja a nyomozást, amelyeket az Ütv. a kizárólagos hatáskörébe utal, továbbá amit a Be.18.§-ának (3) bekezdése alapján más nyomozó hatóságtól magához von.

Az elmúlt évben az ügyészségi nyomozás keretében 5.365 feljelentés várt elbírálásra (23.sz. tábla), amibõl 3.176 esetben a nyomozást elrendelték, 1.650 esetben pedig megtagadták, 2.117 esetben azt követõen lehetett dönteni, hogy feljelentés-kiegészítés keretében szereztek be a feljelentésben foglaltakon túli adatokat. A fennmaradó esetekben egyéb intézkedést tettek.

A 3.176 saját hatáskörben elrendelt nyomozáson túl az ügyészség 377 ügyben azután folytatta a nyomozást, hogy azt más nyomozó hatóság indította el, így ezzel együtt az ügyészség 3.553 nyomozást végzett.

Ugyanebben az évben az ügyészi szervek 4.026 nyomozást fejeztek be, ezekbõl a nyomozó hivatalok 2.079 esetben vádemelésre, 135 esetben pedig a nyomozás megrovás alkalmazása melletti megszüntetésére tettek javaslatot, 1.470 esetben megszüntették a nyomozást, míg a fennmaradó esetekben egyéb intézkedésre (a nyomozás felfüggesztése, áttétel) került sor. A nyomozások 53%-át fejezték be két hónapon belül, az ezen túli idõben nyomozott ügyekben a hosszabb idõtartamot a bizonyítás bonyolultsága indokolta.

Az elmúlt évben, a megelõzõ évivel csaknem azonos számban, 367 hivatalos személy elleni erõszakot, az összes ilyen bûncselekmény (463) mintegy 80%-át követték el rendõr sérelmére. Egyrészt a hivatalos személyt megilletõ büntetõjogi védelem biztosítása, másrészt a rendõr eljárása jogszerûségének vizsgálata, az ezen ügyekben is rendelkezésre álló bizonyítékok gyakori ellentmondásossága körültekintõ nyomozást igényel.

Az ismertté vált rendõr bûnelkövetõk száma az elmúlt évben 835 volt. Ebbõl ki kell emelni a 295 hivatali (hivatali visszaélés 112, bántalmazás hivatalos eljárásban 100, kényszervallatás 52, jogellenes fogvatartás 31) és 70 korrupciós (61 hivatali vesztegetés, 1 gazdasági vesztegetés, 8 befolyással üzérkedés) bûncselekményt, mert ezek közvetlen kapcsolatban vannak a rendõr hivatalos személykénti eljárásával és egyúttal mutatják a rendõrségi eljárásokban elõforduló túlkapásokat, erõszakot és korrupciós cselekményeket is.

A rendõrök ellen folytatott hivatali bûncselekmények miatt befejezett nyomozások száma az ilyen bûncselekmény elkövetõjeként ismertté váltnál lényegesen magasabb, 703 volt. A fennmaradó 408 esetben a nyomozás során a feljelentett bûncselekmény elkövetõjét nem sikerült felderíteni. Ennek magyarázata az, hogy a rendõr ellen tett feljelentés tárgyát képezõ bûncselekmény bizonyítása éppoly nehézségekkel jár, mint minden más ismeretlen tettes ellen elrendelt nyomozásban az elkövetõ felderítése. A bizonyíték szolgáltatására alkalmas környezet rendszerint vonakodást tanúsít, s a rendõr a védekezésben jártasabb.

Az ügyészségi nyomozások törvényességének biztosítását szolgálja, hogy a nyomozó hivataloktól szervezetileg külön álló szerv biztosítja a nyomozás feletti felügyeletet és a nyomozás befejezése utáni vádemelés kérdésében az ügy szerint erre hatáskörrel és illetékességgel rendelkezõ ügyészség dönt.

7.4. A nyomozás törvényessége feletti felügyelet

Az ügyészségnek a nyomozás törvényessége feletti felügyeleti tevékenysége a büntetõeljárás megindítása (a nyomozás elrendelése vagy megtagadása) tárgyában való döntéstõl a büntetõeljárásnak a nyomozás befejezéséig terjedõ szakaszát fogja át, ideértve a nyomozás eredménye alapján történõ vádemelést vagy a nyomozás megszüntetését is.

Az ügyészség e tevékenységének törvényi alapját a Be.17. és 18.§-a, valamint a Be-nek az ehhez kapcsolódó egyes tételes rendelkezései, továbbá az Ütv. II. fejezetében foglalt, a nyomozás törvényességének ügyészi felügyeletére vonatkozó rendelkezések képezik. E tevékenység folytatásának módszereit a nyomozás törvényessége feletti felügyeletrõl és a nyomozás befejezése utáni ügyészi feladatokról szóló 7/1989. Legf. Ü. utasítás határozza meg.

Az elõbbi rendelkezések folytán az ügyészség értesül valamennyi nyomozó hatóság minden nyomozást megtagadó vagy elrendelõ határozatáról, továbbá a nyomozás befejezése után annak eredményérõl akként, hogy a nyomozó hatóság vádemelési - az ügyész hatáskörébe tartozó nyomozás megszüntetés esetén pedig erre vonatkozó - javaslattal megküldi a nyomozás iratait. Ha pedig a nyomozást a nyomozó hatóság szünteti meg, akkor az errõl szóló határozatot kell megküldeni az ügyésznek.

Az ügyész azonban nemcsak az elõbbiekben leírt módokon jut a nyomozó hatóságok eljárására vonatkozó ismeretekhez. A Be. számos olyan, a folyamatban lévõ nyomozáshoz kapcsolódó ügyészi hatáskört állapít meg, ami módot ad az ügyésznek arra, hogy a hatáskörébe tartozó intézkedés megtételén túl a nyomozás törvényességét bármely vonatkozásban megvizsgálja. Ilyen pl. a nyomozás határidejének meghosszabbítása, a nyomozó hatóság határozatai vagy intézkedései elleni jogorvoslatok elbírálása, a biztosíték letétbe helyezése iránti kérelmek elbírálása vagy az elõzetes letartóztatás indítványozása kérdésében való állásfoglalás.

Tapasztalataink szerint a nyomozások túlnyomó többségében az ügyészségnek az elõbbiekben körvonalazott lehetõségei megfelelõen biztosítják a nyomozások törvényességét. Nincs szükség arra, de az ügyészség adottságai ezt nem is tennék lehetõvé, hogy a nyomozások nagyobb tömegére vonatkozó, az eljárási cselekmények egészére vagy akár azok többségére kiterjedõ legyen a nyomozás menetében gyakorolt ügyészi felügyelet. Ugyanakkor az elõbbiekben említett legfõbb ügyészi utasítás fokozott felügyelet gyakorlását írja elõ akkor, ha a bizonyítás bonyolult, az ügyész a nyomozás során törvénysértést vagy mulasztást, vagy a nyomozás eredményességét vagy törvényességét veszélyeztetõ körülményt észlel. Kötelezõvé teszi az utasítás a Fõvárosi Fõügyészség számára a fokozott felügyelet gyakorlását azokban az Országos Rendõr-fõkapitányság Központi Bûnüldözési Igazgatósága által nyomozott ügyekben, amelyeknek tárgya olyan gazdasági vagy vagyon elleni bûncselekmény, amely az elkövetés módjára, szervezettségére, a sértettek széles körére, az okozott joghátrány nagyságára figyelemmel kiemelkedõ jelentõségû, illetve olyan korrupciós ügyben folyik a nyomozás, amelynek tárgyi súlya az elkövetõ közhivatali jogállására, a kötelességszegés körülményeire, különösen a sértett vagy veszélyeztetett érdek jellegére, körére, nagyságára vagy egyéb fontos tényre figyelemmel kimagasló.

Az ügyészségek az 1997. évben 3.904 ügyben folytatott nyomozás felett gyakoroltak fokozott felügyeletet, amely lényegesen magasabb a megelõzõ négy évnek az erre vonatkozó számainál.

A nyomozó hatóságok egyes határozataihoz és intézkedéseihez kapcsolódó ügyészi tevékenység az alábbiakban foglalható össze:

a) A nyomozó hatóságok 20.787 esetben hoztak nyomozást megtagadó határozatot, ami csaknem egyezõ a megelõzõ négy év ilyen határozatainak számaival. Az ügyészségek a határozat alapján 3.095 esetben tartották szükségesnek az annak alapjául szolgáló iratok (a feljelentés és az ahhoz csatolt bizonyítékok) megvizsgálását és ennek alapján 361 esetben indokoltnak találták a nyomozást megtagadó határozat megváltoztatását, ebbõl 271 esetben a nyomozás elrendelése iránt intézkedtek, míg 64 esetben egyéb módon rendelkeztek.

Az elõbbieken túl az ügyészségek 2.562 nyomozást megtagadó határozat elleni panaszt vizsgáltak meg és ebbõl 770-nek helyt adva, a nyomozás elrendelése iránt intézkedtek.

b) Amikor a nyomozás folytatásának a Be-ben meghatározott valamely idõleges akadálya van, a nyomozást fel kell vagy fel lehet függeszteni. Erre az intézkedésre 10.713 esetben került sor. Ezek közül az ügyészségek 558 esetben tartották szükségesnek a határozat törvényességének megvizsgálását, aminek eredményeként az erre vonatkozó határozatot 235 esetben változtatták meg, 193 esetben elrendelték a nyomozás folytatását, míg 163 esetben egyéb intézkedést tettek.

Az elõbb jelzetteken túl az ügyészségek 299 nyomozást felfüggesztõ határozat elleni panaszt vizsgáltak meg, amelybõl 106 panasznak helyt adva, a nyomozás folytatása iránt intézkedtek.

c) A Be. a nyomozás során hozott nyomozó hatósági határozatok és intézkedések meghatározott körére vonatkozóan jogorvoslati lehetõséget biztosít. A törvény szerint, akinek a hatóság határozata, intézkedése vagy intézkedésének elmulasztása a jogait vagy érdekeit sérti, amiatt panasszal élhet. Ha a hatóság a panasznak nem ad helyt, az iratokat az ügyésznek, illetõleg - ügyészi intézkedés elleni panasz esetén - a felettes ügyésznek meg kell küldeni. A nyomozó hatóságok nyomozás közben hozott határozatai és tett intézkedései elleni panaszok száma évrõl évre lényegesen emelkedik és 1997-ben 30.191 ilyen panaszt terjesztettek elõ az ügyészségeknél. Ebbõl a lényegesebb határozatok, illetve intézkedések elleni panaszokat kiemelve, 20.657 panaszt jelentettek be a bûncselekmény elkövetésével való gyanúsítás, 3.692 panaszt a bûnügyi õrizetbe vétel, 1.158 panaszt a házkutatás, 3.086 panaszt pedig a lefoglalás miatt.

Az ügyészségek a bûncselekmény elkövetésével való gyanúsítás ellen benyújtott panaszok közül 756-nak, az õrizetbe vétel miatti panaszok közül 137-nek, valamint 23 házkutatás elleni és 308 lefoglalás miatti panasznak adtak helyt.

d) Az ügyészségekhez 272.119 nyomozást megszüntetõ határozat érkezett a nyomozó hatóságoktól.

Az ügyészségek 3.190 esetben vizsgálták meg hivatalból a nyomozás megszüntetésének alapjául szolgáló iratokat és 1.145 esetben változtatták meg a határozatot, 614 esetben a nyomozás továbbfolytatását vagy pótnyomozást rendeltek el, míg 507 esetben a vizsgálat eredményeként egyéb intézkedést tettek.

A nyomozást megszüntetõ határozatokból 5.487-nek a felülvizsgálata vált szükségessé jogorvoslat alapján. Ennek folytán 1.815 panasznak (33%) adtak helyt és rendelkeztek a nyomozás folytatása iránt vagy pedig vádat emeltek.

e) A nyomozások törvényességének fontos biztosítéka a jogorvoslati jogosultság és az, hogy a nyomozó hatóság jogorvoslati fóruma a nyomozó hatóság szervezetétõl elkülönülõ, a tevékenységének törvényessége felett felügyeletet gyakorló ügyész.

A nyomozás során hozott határozatok, tett intézkedések számára és azok ellen használt jogorvoslatra vonatkozó számadatok összevetésébõl az a következtetés vonható le, hogy a határozatok és intézkedések túlnyomó többségét az azzal érintettek elfogadják, ami azok törvényességét jelzi. Az elõbbi számadatokból az is megállapítható, hogy az ügyészségek a szükséges alapossággal vizsgálják a panaszokat és azok viszonylag magas számának adnak helyt.

Az elõbbiekben részletezett, továbbá az ügyészségek határozatai ellen tett, valamint a megismételt és a nyomozás törvényességének felügyelete körében 1997-ben elbírált panaszok száma 46.701 volt (11.sz. tábla), ez évrõl évre növekvõ számú panaszt jelent.

f) A jogállami követelmények érvényesülése szempontjából megkülönböztetett fontossága van az elõzetes letartóztatások törvényességének. Ez az ügyészség eljárása tekintetében megköveteli, hogy csak megalapozott indítványok legyenek elõterjeszthetõk az elõzetes letartóztatás elrendelése iránt, illetve biztosítani kell azt, hogy ha a bíróság által elrendelt elõzetes letartóztatás fenntartásának oka megszûnt, a gyanúsított haladéktalanul szabadlábra helyezésre kerüljön.

Ami az ezekre vonatkozó adatokat illeti (14.sz. tábla), a nyomozó hatóságok 10.235 elõzetes letartóztatásra tettek elõterjesztést, az ügyészségek ezekbõl 1.189 esetben (11,6%) nem tettek indítványt a bírósághoz az elõzetes letartóztatás elrendelésére, míg a nyomozó hatóság elõterjesztését osztva, 9.003 esetben, nyomozó hatósági elõterjesztés nélkül pedig további 52 esetben, összesen tehát 9.055 esetben indítványozták a terhelt elõzetes letartóztatásának elrendelését. A bíróságok 8.577 (az elsõfokú bíróság 8.521, ügyészi fellebbezés folytán a másodfokú bíróság 56) elõzetes letartóztatás elrendelésére irányuló indítványnak adtak helyt, míg 478 indítványt elutasítottak, de ebbõl 67 esetben az elõzetes letartóztatás helyett lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el, így ezt is figyelembe véve az el nem fogadott indítványok száma 411. Ezek a számadatok mutatják az ügyészi indítványok megalapozottságát, csekély arányban térnek el ugyanis a bírósági döntések az ügyész indítványától. Ezekben az esetekben a bíróság az ügyészségtõl eltérõen ítéli meg az elõzetes letartóztatás törvényben megállapított feltételeinek fennállását.

Az elõzetes letartóztatás meghosszabbításáról az illetékes ügyész indítványa alapján dönt a bíróság. Az elõzetes letartóztatás idõtartamára vonatkozó adatok és vizsgálataink is azt mutatják, hogy az ügyészségek megteszik a törvényes intézkedéseket, hogy az elõzetes letartóztatás a lehetõ legrövidebb ideig tartson, illetve a fenntartása okának megszûntével intézkednek a megszüntetésére.

Az elõbbieket támasztja alá, hogy az elrendelt elõzetes letartóztatások mintegy 20%-a (1.708) nem tart egy hónapnál tovább, de az egy hónapon túl, de három hónapnál nem tovább tartó elõzetes letartóztatások száma is viszonylag magas (3.551). Az elõzetes letartóztatások elrendelésére gyakran kerül sor súlyos és hosszabb ideig tartó nyomozást igénylõ ügyekben. Ezekben az esetekben az elõzetes letartóztatás is viszonylag hosszabb ideig tart, de az idõtartam a hónapok növekedésének megfelelõen csökkenõ számú, és a 10 és 11, illetve 11 és 12 hónap közötti ideig tartó elõzetes letartóztatások száma 53, illetve 52. Ugyanakkor - éppen a tényállás felderítésének nehézségei miatt hosszú ideig tartó nyomozások folytán - magas (89) az egy éven túl tartó és ebben az esetben a Legfelsõbb Bíróság által meghosszabbított elõzetes letartóztatások száma.

Az elõzetes letartóztatás fennállásának feltételeit az ügyész folyamatosan figyelemmel kíséri. Ennek során az ügyész - erre irányuló kérelem nélkül - 2.120 terhelt elõzetes letartóztatását szüntette meg, míg kérelemre 875 (összesen 2.995) ilyen intézkedést tett.

Az elõzetes letartóztatással kísért nyomozásoknak az a jellemzõjük, hogy a terheltek vagy a védõk nagy számban terjesztenek elõ - gyakran ismételten - szabadlábra helyezési kérelmet. Ezeknek a száma az elmúlt évben 4.882 volt, amelybõl az ügyész az elõbb jelzett 875 kérelemnek adott helyt, míg 3.684 esetben indítványt tett a bíróságnál annak elutasítására (323 esetben egyéb intézkedésre került sor). A bíróság az ügyésznek a szabadlábra helyezési kérelmet elutasító indítványát viszonylag kis számban, 119 esetben nem osztotta és a terheltet szabadlábra helyezte, ami azt mutatja, hogy az elõzetes letartóztatás okainak fennállása tekintetében túlnyomórészt nézetazonosság van az ügyészség és a bíróság között.

g) A külföldön élõ terhelt számára a törvény biztosíték letétbe helyezését engedi meg annak érdekében, hogy az ilyen elkövetõt ne kelljen a büntetõeljárás befejezéséig visszatartani. A biztosíték letétbe helyezését a vádirat benyújtásáig - a terhelt kérelmére - az ügyész engedélyezheti. A biztosíték a büntetõeljárás jól mûködõ intézménye.

Az elmúlt évben az ügyészségeknél 762 ilyen kérelmet terjesztettek elõ, aminek túlnyomó része (656) esetén a biztosíték letétbe helyezését és a terhelt számára az ország elhagyását az ügyészségek soron kívül engedélyezték.

h) A büntetõeljárások túlnyomó többsége a nyomozó hatóságoknál tett feljelentés vagy bejelentés, illetve a nyomozó hatóságok észlelése alapján indul. Feljelentés tételére azonban az ügyészségen is van lehetõség. A tárgyévben az ügyészségeken 5.930 feljelentést tettek, amibõl 2.663-at a nyomozás elrendelésével, 335-öt pedig annak megtagadásával bíráltak el, 1.586 esetben pedig az ügyész a gyanú megalapozottságának tisztázása érdekében feljelentés-kiegészítést rendelt el, 1.325 esetben pedig egyéb intézkedést tett, 21 feljelentés elintézése pedig erre az évre húzódott át.

i) Az ügyésznek a törvényben megállapított másik fõ feladata a vádemelés, amellyel érvényesíti az állam büntetõjogi igényét, és amely feltétele annak, hogy a bíróság igazságszolgáltatási funkciója érvényesüljön.

A büntetõeljárás szabályai szerint a nyomozó hatóság a nyomozás befejezése után az iratokat a vádemelés kérdésében való állásfoglalás végett az ügyésznek küldi meg, kivéve ha a hatáskörébe tartozó esetekben a nyomozást megszüntette.

Az ügyészségeknek a nyomozó hatóságoktól érkezett iratok alapján 1997-ben 106.730 ügyet (13.sz. tábla) kellett megvizsgálniuk abból a szempontból, hogy melyekben kell vádat emelni, illetve melyekben kell más intézkedést tenni. Ezeknek az ügyeknek a száma 8.648-cal volt magasabb a megelõzõ évinél és 11-12.000-rel az azelõtti évek ilyen ügyeinél.

A megvizsgált ügyekbõl (12.sz. tábla) az ügyészségek 74.570 ügyben emeltek vádat 114.006 terhelttel szemben. A vádemelések száma mintegy 6.000-rel, a megvádolt terheltek száma pedig mintegy 9.000-rel több a megelõzõ év ezekre vonatkozó számainál.

A vádemelések részletezése következtetést enged levonni a vád tárgyát képezõ bûncselekmények súlyára. Eszerint 12.162 esetben (16,3%) a vádemelésre vádirattal, túlnyomó többségben három évi szabadságvesztésnél súlyosabb büntetéssel fenyegetett bûntett miatt került sor. 32.237 esetben (43,2%) a vádemelésre vádindítvány benyújtásával, tehát vagy vétség vagy pedig vétségi eljárásra tartozó, három évet meg nem haladó szabadságvesztés büntetéssel fenyegetett bûntett miatt került sor, míg 1.609 esetben (2,2%) az elkövetõt ún. gyorsított eljárásban bíróság elé állították. További 28.562 esetben (38,3%) az ügyész arra tett indítványt, hogy a bíróság a vádat tárgyalás mellõzésével bírálja el.

A Be-nek az 1995. évi LXI. törvénnyel történt módosítása kiterjedtebb körben teszi lehetõvé a vétségi eljárásra tartozó ügyekben a bíróság tárgyalás tartása nélküli eljárását, ha az ügyész ezt indítványozza. Az ügyészségek indítványozási eljárására az a jellemzõ, hogy ennek törvényi lehetõségeit kimerítve, tehát a lehetõ legszélesebb körben tesznek indítványt arra, hogy a bíróságok a vádat tárgyalás tartása nélkül bírálják el, amivel lehetõvé teszik ezeknek az eljárásoknak a gyors befejezését és a bíróságok tehermentesítését.

A vádemelési javaslat alapján elintézésre váró ügyek viszonylag magas száma, (13.229, vagyis az ügyek 12,4%-a) a tényállás felderítetlensége miatt nem volt alkalmas ügyészi döntéshozatalra, ezért azokban pótnyomozást vagy nyomozás-kiegészítést kellett elrendelni vagy az ügyésznek kellett pótolnia a nyomozás hiányosságait. Ugyancsak nagyszámú, 11.438 (10,7%) ügyet az ügyész nem tartott alkalmasnak vádemelésre, ezért azokban a nyomozást maga szüntette meg, míg a fennmaradó többi ügyben egyéb intézkedést tett.

A vádemelés kérdésében való állásfoglalás az ügyész felelõsségteljes és munkaigényes feladata, feltételezi a nyomozás iratainak mindenre kiterjedõ megismerését, a rendelkezésre álló bizonyítékok alapos értékelését és ahhoz, valamint az elkövetõ személyéhez fûzõdõ büntetõjogi hatások megállapítását és mindezek eredményeként a vádirat elkészítését.

j) A nyomozás törvényessége feletti felügyelet körébe tartozó, az elõbbiekben részletezett feladatok jelentõs része a nyomozás folyamatához kapcsolódik, azonnali ügyészi intézkedést igényel. Ennek az ügyészségek haladéktalanul eleget tesznek.

Ugyancsak az idõszerûség jellemzi a nyomozás befejezése utáni ügyészi feladatok teljesítését is.

Ezt mutatja, hogy a vádemelési javaslat alapján elintézésre váró ügyek 69%-át az érkezéstõl számított 15 napon belül, 17,5%-át pedig 15 és 30 nap között elintézték. Az ügyek ennél több idõt igénybe vevõ elintézését az esetek többségében a nyomozás terjedelme és bonyolultsága indokolta. Ilyenek a ténybeli és jogi bonyolultságuknál fogva munkaigényes ügyek, különösen azok, amelyek nagyobb számú terheltet érintenek és az eljárás tárgya sok bûncselekmény. A 30 napon túl elintézett ilyen ügyek mintegy kétharmadában az ügyészi intézkedésre 60 napon belül került sor.

Az ügyészségek eljárásának idõszerûségét mutatja az is, hogy az év végén az elõbbiekben jelzett, százezret meghaladó számú ügybõl mindössze 2.439 volt elintézetlen, amelybõl 1.012 ügy 15 napon belül, 704 ügy pedig 15 és 30 napon belül érkezett. Ez egyértelmûen mutatja, hogy az eljárások elhúzódását nem az ügyészségi ügyintézés okozza.

k) A bûncselekmény csekély társadalmi veszélyessége, a társadalmi veszélyesség csekéllyé válása vagy megszûnte a Btk. rendelkezései szerint büntethetõséget kizáró, illetve megszüntetõ ok, amelynek megállapítása esetén az elkövetõt megrovásban kell vagy lehet részesíteni. Ebben az esetben a Be. a nyomozás megtagadását vagy megszüntetését az ügyészség feladatává teszi.

Az elmúlt évben ilyen okból a nyomozó hatóságok elõterjesztése alapján az ügyészségek 192 bûncselekmény miatt tett feljelentést bíráltak el a nyomozás megtagadásával és részesítették megrovásban az elkövetõket.

Lényegesen magasabb számban került sor a nyomozó hatóságok által folytatott nyomozás eredményeként az elõbb említett büntethetõséget kizáró vagy megszüntetõ ok megállapítására, amennyiben 10.764 bûncselekmény esetében szüntette meg az ügyész a nyomozást és intézkedésként megrovást alkalmazott.

l/ Az elmúlt évben 4.806 ügyészségi határozatot vizsgált felül a felettes ügyész, kisebb számban hivatalból, túlnyomórészt (3.119) pedig panasz, illetve ismételt panasz (1.624) alapján. A panaszok mintegy 49%-át elutasították, 14%-uknak helyt adtak, míg 37% esetében egyéb intézkedést tettek.

m) Az elõbbiekben számszerûen is megjelölt ügyészi intézkedéseken túl más intézkedések is hárulnak az ügyészekre. (Ezek között a leggyakrabban elõforduló intézkedés a nyomozás határidejének meghosszabbítása.)

Mindezek összegezésének az az eredménye, hogy az ügyészségek büntetõjogi szakterületén az elmúlt évben 629.340 ügyirat iktatására (10.sz. tábla) és elõbbiek szerint részletezett elintézésére került sor. Ez az ügyiratérkezés ezen a területen csaknem 9%-kal magasabb az elmúlt évi ügyérkezésnél, ami azt is figyelembe véve, hogy nagyobb számban van szó a korábbiaknál bonyolultabb és munkaigényesebb ügyekrõl, jelzi a szervezetre háruló munkateher növekedését is.

7.5. A vádhatósági tevékenység

A vádképviselet ellátásának feltételei 1997-ben sem változtak számottevõen. A jogerõs bírósági határozattal befejezett ügyek száma kisebb mértékben csökkent, az azokban szereplõ vádlottaké viszont némileg emelkedett (1996. év: 62.468 ügy, 88.282 vádlott, 1997. év: 61.413 ügy, 89.279 vádlott).

A vádképviselet tárgyaláson történõ ellátásának terheit mérsékelte, hogy a bíróságok 1997-ben az ügyek több mint egyharmadában és a vádlottak csaknem egyharmadával szemben tárgyalás mellõzésével hozták meg jogerõs ügydöntõ határozatukat.

1997-ben a bûntetti, illetve a kötelezõ tárgyalási részvétellel nem járó vétségi eljárás szabályai szerint tárgyalt ügyek aránya tovább módosult (16.sz. tábla). Az 1996. évben a vétségi eljárás javára fennállt 27 %-os különbség 37 %-ra emelkedett, így a bíróságok az ügyek kevesebb mint egyharmadát tárgyalták bûntetti eljárásban. A vétségi eljárásban, illetve a tárgyalás mellõzésével elbírált ügyek számának gyarapodása egyaránt a Be. egyszerûsítését és gyorsítását szolgáló 1995. évi LXI. törvény rendelkezéseinek érvényesülésérõl tanúskodik.

Az ügyész elsõ fokú tárgyalási részvétele a vétségi eljárás szabályai szerint tárgyalt ügyek számának növekedése miatt összességében csökkent (48,2 %), ugyanakkor a vétségi eljárásban a korábbi idõszakhoz képest gyakrabban, csaknem minden negyedik ügyben részt vett a tárgyaláson (1996. év: 5.100, 1997. év: 6.400 ügy).

A büntetõeljárások idõszerûsége kisebb mértékben tovább javult. A vádemeléstõl számított három hónapon belül az ügyek 50,3 %-ában, míg hat hónapon túl 37,3 %-ában hoztak elsõ fokú ügydöntõ határozatot a bíróságok (1996: 48,3 %, illetve 37,9 %). Említésre méltó a vádemeléstõl számított harminc napon belül meghozott elsõ fokú határozatok 2,5 %-os emelkedése is.

A vétségi eljárásban elbírált ügyek számának 1997. évi növekedése döntõen befolyásolta a joghátrányok alkalmazását.

A bíróságok leggyakrabban pénzbüntetést szabtak ki. Az e büntetési nemmel sújtottak aránya 1997-ben elérte a 43 %-ot. A felelõsségre vontak mintegy harmadát ítélték szabadságvesztésre (31 %). Ezen belül a végrehajtandó, illetve a próbaidõre felfüggesztett szabadságvesztések aránya hasonlóan alakult, mint 1996-ban (39,3 %, illetve 60,7 %).

A bíróságok ügydöntõ határozatai ellen az ügyészek által bejelentett fellebbezéseknek az összes fellebbezéshez viszonyított aránya nem változott lényegesen (37,7 %). A jogerõsen elítélt vádlottak 86,9 %-ának (77.592 személy) ügye már az elsõ fokú eljárásban befejezõdött, mert sem a vádlott és védõje, sem pedig az ügyész nem nyújtott be fellebbezést.

Az ügyész által bejelentett fellebbezések túlnyomó többsége a büntetés súlyosítását célozza (69,7 %). Ez annak is következménye, hogy közvádas ügyekben a vádlott terhére csak az ügyész jelenthet be jogorvoslatot, melynek során a sértett - önállóan nem érvényesíthetõ - érdekeit is tekintetbe kell vennie. Az ügyész által benyújtott fellebbezések további, kisebb hányada a bizonyítási eljárás során elkövetett eljárási szabálysértéseket, a tényállás hibás megállapítását, a bûncselekmény téves minõsítését sérelmezte, valamint a terhelt büntetõjogi felelõsségének a megállapítását célozta. Csekély számban, de az is elõfordult, hogy az ügyész a vádlott részbeni felmentését (30 fõ), illetõleg a büntetésének enyhítését (43 személy) kívánta elérni.

A másodfokú ügyészek a fellebbezések csaknem 85 %-át fenntartották. Ez annak ellenére sem kifogásolható, hogy a fellebbezéseknek csak 54,4 %-a vezetett eredményre. A felülvizsgálati eljárás szabályai ugyanis csak szûk körben adnak lehetõséget a törvénysértõ ügydöntõ határozatok revíziójára, erre figyelemmel a fellebbezések bejelentése, illetve fenntartása jogértelmezési viták esetén feltétlenül indokolt.

A másodfokú eljárásban fenntartott, illetve visszavont ügyészi fellebbezések aránya - a Legfõbb Ügyészség instrukcióinak megfelelõen - változóban van; az ítélkezési gyakorlat szigorítása ugyanis azt kívánja, hogy az elsõ fokú ügyészek fellebbezéseit a másodfokú ügyészek támogassák és csak a szakmai szempontból nyilvánvalóan tarthatatlan fellebbezéseket vonják vissza. Ezért 1997-ben az ügyészi fellebbezések 85 %-át a fõügyészségek fenntartották és csak 15 %-át vonták vissza (ez a megoszlás 1996-ban 81,8 %-18,2 % volt). A közvéleményt irritáló, súlyos, gátlástalan bûncselekmények elkövetõi terhére bejelentett fellebbezéseket a másodfokon eljáró ügyészek általában fenntartották.

A másodfokú eljárásban felvett bizonyítások száma csakúgy, mint a hatályon kívül helyezett ügyeké 1997-ben is kedvezõen alakult. Tekintettel arra, hogy a felülbírált ügyek száma 6,7 %-kal emelkedett, ez a tényállás elsõ fokú eljárásban történõ alaposabb felderítésére, illetve az eljárási szabályok fokozottabb megtartására utal.

A váderedményesség (19.sz. tábla), bár kisebb mértékben, de 1997-ben is csökkent (94,6 %), ami a bonyolultabb megítélésû ügyek gyakoribbá válása mellett arra vezethetõ vissza, hogy az utóbbi öt évben a jogerõsen felelõsségre vont vádlottak száma 1997-ben volt a legmagasabb.

A vádképviseleti tevékenység ellátása szakmailag kiválóan képzett, önálló, határozott, döntõképes ügyészeket igényel, akik felelõsségteljesen tudnak élni törvényes jogaikkal. Ugyanakkor azt is megkívánjuk, hogy tudják: döntéseikben a vádhatóságot képviselik, az állam büntetõjogi igényét érvényesítik s ezért a törvény megszabja önállóságuk határait. Ezért a Legfõbb Ügyészség megkívánja, hogy az ügyészek a közvéleményt különösen nyugtalanító, súlyos, kirívóan durva, brutális cselekmények elkövetõivel szemben szigorú büntetések kiszabásának indítványozása, illetve az erre irányuló fellebbezések bejelentése útján igyekezzenek változtatni a helyenként, illetve esetenként enyhe ítélkezési gyakorlaton.

7.6. A felülvizsgálat és a perújítás

1997-ben a Legfelsõbb Bíróság 117 felülvizsgálati indítványt küldött meg nyilatkozattétel céljából a Legfõbb Ügyészségnek. A Legfõbb Ügyészség által benyújtott, illetve fenntartott felülvizsgálati indítványok száma 25 volt (21.sz. tábla). Ezen adatok alapján megállapítható, hogy a felülvizsgálati eljárások száma továbbra sem számottevõ. Ennek döntõen az az oka, hogy a bíróságok ténymegállapítási hibái, illetve az eljárási törvénysértések jelentõs része felülvizsgálati indítvánnyal nem támadható.

A perújítási kérelmek, illetve indítványok az elõzõ évekhez hasonlóan a jogerõsen elbírált ügyek csekély hányadát érintették. 1997. évben a terheltek és védõik 494 perújítási kérelmet terjesztettek elõ, míg az ügyészek 56 perújítási indítványt nyújtottak be (20.sz. tábla).

7.7. A büntetés-végrehajtás törvényességi felügyelete

Az emberi és állampolgári jogok biztosítása iránti igény a büntetõ jogszabályok végrehajtása során rendkívül erõsen jelentkezik. A fõ- és mellékbüntetéseket, a büntetõjogi intézkedéseket, a fogvatartással járó büntetõeljárási kényszerintézkedéseket, az utógondozást törvényesen kell végrehajtani, s a hozzájuk kapcsolódó bûnügyi nyilvántartást a személyiségi jogok tiszteletben tartásával kell vezetni. A fogvatartottakkal való bánásmód törvényességi vizsgálata által feltárt esetek (bántalmazás, sértõ kifejezések használata, meg nem engedett kapcsolat, stb.), a helyenként tapasztalt kifogásolható gyakorlat felszámolása és a megelõzés érdekében nemcsak ügyészi jelzésekre, hanem büntetõ és fegyelmi eljárás kezdeményezésére is sor került. "A kínzás és az embertelen vagy megalázó büntetések vagy bánásmód megelõzésérõl" szóló Európai Egyezmény Ellenõrzõ Bizottsága által a hazánkban tett látogatása alkalmával ajánlottak szerint, intézkedéseket tettünk (körlevél kibocsátása, 3 megyében két új bv. felügyeleti ügyész mûködtetése, stb.), hogy a jövõben továbbra is fokozottan érvényesüljön a büntetés-végrehajtási felügyeletet ellátó ügyészek ellenõrzõ tevékenysége.

A fogvatartottakkal való bánásmód akkor törvényes, ha megfelel mind a hatályos jogszabályi rendelkezéseknek, mind a nemzetközi egyezményekben megfogalmazott elvárásoknak. Ezért a büntetés-végrehajtási felügyeleti ügyészek rendszeresen vizsgálják a rendõrségi fogdákban és büntetés-végrehajtási intézetekben a fogvatartottak jogi helyzetének, a fogvatartás rendjének, ezen belül pedig a fogvatartottakkal való bánásmódnak a törvényességét.

A büntetés-végrehajtási felügyeleti ügyészi tevékenység (22.sz. tábla) országosan általában megfelelõ, a jogszabályi változások ellenére is folyamatos. Eseti kivételektõl eltekintve különösebb megtorpanás vagy visszaesés nem fordult elõ. Nem hagyható a jövõben sem figyelmen kívül, hogy a fogvatartottak jogi helyzete, a velük való bánásmód és ezzel összefüggésben annak törvényességi kontrollja az utóbbi idõben egyre szélesedõ nemzetközi, társadalmi és sajtónyilvánosságot kap.

A jogszabályi változások folytán bõvülõ feladatokat jól érzékelteti, hogy 1996-ban 32%-kal megnõtt a vizsgálatok száma, s ezt a szintet sikerült 1997-ben is különösebb létszámnövelés nélkül megtartani. Ebben az évben 1600 vizsgálatot végeztek az ügyészek. A kényszergyógykezelés és az ideiglenes kényszergyógykezelés végrehajtásának, valamint a fogvatartottak munkával foglalkoztatása törvényességi vizsgálatának nagy sajtó-visszhangja is volt.

Az ügyészek megvizsgálták a fogvatartás során bekövetkezett rendkívüli eseményeket (szökés, más bûncselekmény, haláleset stb.). Mulasztás, visszaélés, bûncselekmény gyanúja esetén a felelõsségre vonás iránt eljártak, a hasonló esetek megelõzése érdekében is intézkedtek. Figyelemmel kísérték, hogy a büntetés félbeszakítása, az eltávozás, a kimaradás lejárta után a hátralévõ rész foganatba vétele céljából elõírt intézkedések megtörténnek-e.

A büntetés-végrehajtási felügyeleti ügyészek az elmúlt évben 7.337 büntetés-végrehajtási bírói határozattal kapcsolatos eljárásban nyilatkozattevõként vagy indítványozóként mûködtek közre (ez az elõzõ évihez képest 32%-os emelkedés); 3.334 bv. bírói tárgyaláson és meghallgatáson vettek részt (15%-os emelkedés). Az ügyészek által meghallgatott fogvatartottak száma közel 7.000 volt, a törvényesség helyreállítása érdekében 668 esetben került sor felügyeleti ügyészi intézkedésre.

Jelentõs feladat volt a büntetés-végrehajtással kapcsolatos kérelmek, panaszok, bejelentések intézése, amelyek kis részét (1.112) írásban juttatták el az ügyészségre, ennek többszöröse volt a fogvatartottak ügyészi meghallgatása alkalmával szóban elõterjesztett és feljegyzésben rögzített ilyen ügyek száma.

Közremûködtünk a büntetés-végrehajtással kapcsolatos jogalkotás segítésében; ennek során szem elõtt tartottuk a jogharmonizáció kívánalmait.

7.8. Gyermek- és ifjúságvédelmi ügyészi tevékenység a büntetõügyekben

A gyermekkorúak és a fiatalkorúak devianciájában - a bûnelkövetõk számában tapasztalt növekedés ellenére - lényeges változás nem történt az 1997. évben.

A kiskorúak veszélyeztetettségi mutatója 1990 óta folyamatosan emelkedik, s az utóbbi három évben meghaladta az évi 300.000 fõt, 1997-ben 420.000 volt, mivel a társadalomban meglévõ negatív jelenségek (munkanélküliség, fokozódó elszegényedés) hatással vannak a családok életére. Az egyes családokon belül egyre erõteljesebb frusztráció érzékelhetõ, amely további konfliktusok forrása és gerjesztõje.

A társadalmi szinten és a szûkebb (családi) környezetben jelentkezõ káros jelenségek veszélyeztetik a kiskorúak testi, szellemi és erkölcsi fejlõdését. A veszélyeztetettség és a kiskorúak devianciája között szoros összefüggés van, ezért a gyermekkori és a fiatalkori bûnözés lényegesen kedvezõbb alakulása csak akkor remélhetõ, ha a társadalmi folyamatok megváltozása folytán a veszélyeztetettség mérséklõdik.

A gyermekvédelmi törvény családokat segítõ rendelkezéseinek a hatása a hatályba lépés (1997. november 1.) óta eltelt rövid idõ miatt még nem érzékelhetõ. Mindezek alapján állítható, hogy a gyermekkori és az ifjúkori bûnözésben rövid idõn belül kedvezõ irányú fordulat nem prognosztizálható.

1997-ben a bûnelkövetõk 11 %-a (13.955 fõ) volt fiatalkorú. A fiatalkorú bûnelkövetõk abszolút száma az átlagosnál kisebb mértékben (3 %-kal), a 100.000 azonos korú lakosra vetített gyakoriságuk (2.467) viszont az átlagosnál jobban (9 %-kal) növekedett. A nem büntethetõ, gyermekkorú elkövetõk abszolút száma (4.287) 16 %-kal több volt, mint egy évvel korábban, és hasonló mértékben (18 %-kal) növekedett a 100.000 lakosra vetített gyakoriságuk (256) is.

Az említett elkövetõi kör tagjainak bûnözésére továbbra is a vagyon elleni bûncselekmények dominanciája jellemzõ. Míg a gyermekkorúak 88,5 %-ban, a fiatalkorúak 78,5 %-ban vagyon elleni bûncselekményeket követtek el.

Az ifjúkori bûnelkövetõk bûnözésének jellemzõi a múlt évben sem módosultak jelentõsen, a kedvezõtlen jelenségek azonban továbbra is tapasztalhatóak. Az élet elleni bûncselekményeket, a rablásokat, a testi sértéssel járó bûncselekményeket, a nemi erkölcs elleni erõszakos bûncselekményeket nagyfokú agresszivitás, esetenként kifejezetten kegyetlen végrehajtási mód jellemzi.További jellemzõje a fiatalkorúak bûnözésének, hogy rendszerint többen (csoportosan), több bûncselekményt (esetenként bûncselekmény-sorozatot) követnek el.

A vagyon elleni bûncselekményeknél az elmúlt évben leggyakrabban a gépkocsiból, illetve a gépkocsiról való lopás, a gépjármûlopás, a betöréses lopás, az üzleti lopás és a városokban a zsebtolvajlás fordult elõ. Több fiatalkorú követett el közveszéllyel fenyegetés vétségét azzal, hogy bombariadó elrendelésére okot szolgáltató - ez ideig minden esetben alaptalannak bizonyult - telefon-bejelentést tett.

Többszörösen növekedett a kábítószeres ügyek száma; a visszaélés kábítószerrel bûntettét elkövetõk száma csaknem megkétszerezõdött (az 1996. évi 51-rõl 1997. évben 91-re emelkedett). Több olyan eljárás volt folyamatban, amelyekben azt lehetett megállapítani, hogy kábítószer fogyasztásra került sor diszkókban, nevelõotthonokban, iskolákban. Abban sem történt változás az elõzõ évekhez képest, hogy leginkább a kisebb tételeket árusítók kerültek kézre, a nagyobb elosztókat ritkán sikerül felderíteni.

Az 1997. év kriminalitásának az elemzése rámutat arra, hogy megváltozott a leányok szerepe a bûnözésben. Ma már nem csupán bûnsegédi szerepet töltenek be a fiúk mellett, vagy nõi mivoltukkal a sértetteket tévesztik meg, hanem egyre gyakrabban tettesei, társtettesei a durva, erõszakos és garázda jellegû, valamint élet és testi épség elleni bûncselekményeknek. Arányuk az 1990-es évek óta fokozatosan emelkedik, s a múlt évben megközelítette (9,6 %) a fiatalkorú bûnelkövetõk 10 %-át.

A kiskorúak nemcsak elkövetõi, hanem áldozatai is lehetnek a bûnözésnek. A beszámolási idõszakban több mint 10.000 (3.722 gyermekkorú és 6.459 fiatalkorú) volt azoknak a száma, akiknek a sérelmére bûncselekményt követtek el. A kiskorúak egy része családon belül szenved el testi, lelki megpróbáltatásokat. A kiskorú veszélyeztetése bûntette miatt a hatóságok tudomására jutott esetek száma a múlt évben emelkedett. A szülõk (gondozók) egy része a nevelésükre, felügyeletükre bízott kiskorúakat egyre durvábban bántalmazza, gondozásukat elhanyagolja, esetenként a vérszerinti vagy a nevelõapjuk õket szexuálisan zaklatja. Több olyan eset vált ismertté, amikor a hajléktalan szülõ a kiskorú gyermekét az egészségügyi ellátástól elvonta és idõnként koldulásba, illetve bûncselekmény elkövetésébe bevonta.

A gyermek pornográfia, a fotó, a videofilmek készítése is felbukkant, e cselekmények azonban többnyire nem a kiskorú veszélyeztetése, hanem az ennél jóval súlyosabban büntetendõ nemi erkölcs elleni bûncselekmények megállapítására voltak alkalmasak. Néhány esetben pedagógus, nevelõ ellen a tanítványaikkal szemben tanúsított pedofil jellegû magatartásuk miatt a múlt évben vádemelésre került sor.

A fiatalkorúak elleni büntetõeljárásokban nagy jelentõsége van az eljárások gyors és szakszerû befejezésének. Az ügyek egy részében az eljárások a bûncselekmények számának növekedése és bonyolultabbá válása miatt indokoltan, más esetekben indokolatlanul elhúzódnak. A két éven túl befejezett ügyek aránya az összes ügyek 1/3-át (30,1 %) teszik ki (a fõvárosban az arány ennél kedvezõtlenebb).

Az elhúzódás a nyomozati szakra és a bírósági szakaszra egyaránt jellemzõ. Sok ügyben hónapok telnek el anélkül, hogy bármilyen nyomozási cselekményt foganatosítottak volna. Visszatérõ negatív tapasztalat, hogy a fiatalkorúakra vonatkozó speciális szabályokat nem tartják be és ez rendszerint pótnyomozás elrendeléséhez vezet. A bírósági szakaszban a bizonyítás hiányosságai, illetõleg a feleknek a tárgyaláson való meg nem jelenése miatt nem lehet az eljárást befejezni.

A fiatalkorúakra vonatkozó büntetõeljárási és anyagi jogi szabályok hatályosulását 1997-ben országos vizsgálat keretében elemeztük. A vizsgálat tapasztalatai szerint az új jogintézményeket a gyakorlatban zökkenõmentesen, a törvényesség sérelme nélkül alkalmazzák. A vádemelés elhalasztására 600 ügyben, 846 személlyel szemben került sor, amely az elkövetõk számának csökkenése ellenére csaknem azonos az elõzõ évi adatokkal (1996-ban 609 ügyben 882 személlyel szemben hoztak ilyen ügyészi intézkedést). A tárgyalás mellõzésére tett ügyészi indítványok száma is hasonlóan alakult az elõzõ évihez képest (1997-ben 1.409 ügyben 1.421 személy, míg 1996-ban 1.335 ügyben 2.604 fiatalkorú).

A fiatalkorú terheltek közül 617 terhelt elõzetes letartóztatását rendelték el, az elõzõ évi 577-el szemben.

A javítóintézetekben foganatosított elõzetes letartóztatások száma több mint a kétszeresére emelkedett az elõzõ évihez képest (1997-ben 159, 1996-ban 67 volt ez a mutató). A jogalkalmazói gyakorlat egységesebbé válása mellett a számszerû növekedés azzal is magyarázható, hogy a kijelölt intézetekben megteremtették a biztonságos õrzés feltételeit és 1997. november 1-jétõl Debrecenben is mûködik e célra kijelölt intézet. Az elõzetes letartóztatás foganatosítására kijelölt intézetek törvényességi vizsgálatát havonkénti rendszerességgel végzi a Fõvárosi Fõügyészség és a Hajdú-Bihar Megyei Fõügyészség. Az ügyészi vizsgálatok a fogvatartás tényét és körülményeit minden esetben törvényesnek találták. A garanciális szabályokat az intézetek betartják, a védõvel való érintkezés és a hozzátartozókkal való találkozás lehetõségét biztosítják. Szökés a múlt évben egy volt. Az intézetek törvényes mûködését kedvezõen befolyásolta, hogy évtizedes mulasztást pótolva a népjóléti miniszter 30/1997. (X.11.) NM rendeletében szabályozta a javítóintézetek rendtartását.

A jogerõsen befejezett büntetõ ügyekben a fiatalkorú vádlottak 96,6 %-ában volt eredményes a vád (1996-ban ez a mutató 97,3 % volt). A megvádolt fiatalkorúakkal szemben a bíróságok az elõzõ évhez hasonló arányban szabtak ki határozott tartamú szabadságvesztést (1997: 26,6 %, 1996: 27 %), s azok 71,6 %-ában a büntetés végrehajtását próbaidõre felfüggesztették. A megvádolt fiatalkorúak legnagyobb részét ( 56,3 %-ban ) a bíróság a múlt évben is próbára bocsátotta. Javítóintézeti nevelésre 178 fiatalkorút köteleztek, amely az elõzõ évihez képest (210) csökkenést jelent.

A vádirat és tárgyalás kitûzése nélkül bíróság elé állításra változatlanul igen alacsony számban: 28 ügyben, 38 személlyel szemben került sor, míg 1996-ban 24 ügyben, 29 személy esetében történt ilyen intézkedés. Ez a "gyakorlat" az ismert nehézségek (nagyfokú leterheltség) ellenére sem fogadható el. A Legfõbb Ügyészség célirányos instruálásokkal törekszik a fõügyészségeket e gyors felelõsségre vonást biztosító eljárási mód gyakoribb alkalmazására rábírni.

Az elintézésre váró vádemelési javaslatok száma 5,1 %-kal (10.454-rõl 10.984-re) emelkedett, s ezek 60 %-át 15 napon belül érdemi ügyészi határozattal intézték el. A tárgyidõszak végén mindössze 259 vádemelési javaslat maradt elintézetlen, s ez az elõzõ évihez képest (406) 36,2 %-kal kevesebb. (A Fõvárosi Fõügyészség "részesedése" ebbõl 148, a fõügyészségek felében az év végén nem maradt hátralék). A nyomozás megszüntetésére irányuló elintézetlen javaslat mindössze 3 volt.

A gyermek- és ifjúságvédelmi ügyészi tevékenység büntetõjogon kívüli ágazatában a fõügyészségekre elsõsorban a panaszintézés hárult. A kérelmezõk többségükben az egyes államigazgatási szervek - elsõsorban a gyámhatóságok - eljárását, illetve eseti döntéseit sérelmezték. Több fõügyészség konzultációs megbeszéléseket folytatott a területileg illetékes gyámügyi szervekkel a gyermekvédelmi törvénybõl eredõ feladatok, különös tekintettel a pártfogó felügyelet ellátásáról. Néhány fõügyészség saját munkatervi feladatként a gyámi tevékenység törvényességét vizsgálta meg.

A Legfõbb Ügyészség rendszeres vizsgálatokat folytat a javítóintézetekben. Az intézetek mûködése törvényes.

7.9. Közlekedési ügyészi tevékenység a büntetõügyekben

Az Európai Unióhoz csatlakozás feltételrendszerének részét képezik a közlekedés minõségi jellemzõi, közöttük a közúti közlekedés biztonsága is. Baleseti mutatóink - immár öt éve tartó folyamatos javulás ellenére is - rosszabbak az Európai Unió országainak átlagánál.

1997-ben az elõzõ évhez képest valamelyest romlott a közlekedésbiztonság: 18.964 személyi sérüléses baleset történt, számuk az elõzõ évhez viszonyítva 3,1 %-kal - elsõsorban a könnyû sérüléses balesetek számának növekedése miatt - kis mértékben emelkedett. Halálos kimenetellel végzõdött 1.234 baleset, ami 1996-hoz képest 1,4 %-os csökkenést jelent. Súlyos sérüléssel 7.037, könnyû sérüléssel pedig 10.673 baleset járt. A súlyos sérüléssel végzõdõ baleseteknél a mutatószámok azonosak, viszont a könnyû sérüléseknél 5,9 %-os növekedés történt az elõzõ évhez képest. A balesetek következtében meghalt, megsérült személyek száma összesen 26.030, ami 1996-hoz viszonyítva 2,8 %-os növekedést jelent. Ittas állapotban 2.242 balesetet okoztak (0,5 %-kal többet mint az elõzõ évben).

Természetszerûleg a közlekedési deviancia nem választható el a társadalom más területein megjelenõ veszélyes magatartásoktól, és ez megmutatkozik a balesethez vezetõ okoknál, melyek között változatlanul elsõ helyen szerepel a sebesség helytelen megválasztása és az elsõbbségi jog meg nem adása, valamint a fénysorompóval biztosított vasúti átjárón áthaladás szabályainak a megsértése. A baleset-elemzések azt jelzik, hogy a balesetek számában, oksági összefüggésében és súlyossági fokában az elõzõ évre jellemzõ állapot ismétlõdött meg.

A közlekedési fegyelem lazulását, - a szabályok figyelmen kívül hagyását, gyakran tudatos megsértését - jellemzi, hogy az elõzõ évi 695-rõl 1997-ben 755-re növekedett a segítségnyújtás elmulasztásával elkövetett bûncselekmények száma (8,6 %-os emelkedés).

Az 1997. évben 21.203 közúti közlekedési bûncselekmény vált ismertté (1996-ban 20.689), így a közlekedési bûnözésen belül a közúti közlekedési bûncselekmények aránya 2,5 %-kal növekedett, viszont a többi közlekedési ágazatban (vasúti, légi, vízi) bûncselekmény megállapítására alapot adó baleset egészen elenyészõ számban fordult elõ. Lényeges, hogy az ismertté vált közlekedési bûncselekmények jelentõs többsége ittas jármûvezetés, csupán a közlekedési bûncselekmények kb. 1/3 része valósul meg baleset okozásával, viszont minden hatodik személyi sérülést, vagy halált okozó baleset ittassággal függött össze.

A közlekedési bûncselekmények számszerû emelkedése 1997-ben még nem növelte az ügyészségek munkaterhét - 1996-hoz képest még 5,7 %-os csökkenés mutatkozott a rendõrségektõl az ügyészségeknek megküldött kész nyomozati iratokat alapul véve - s ugyanilyen arányban csökkent a vádemeléssel befejezett ügyek száma is. Figyelemre méltó, hogy az ügyészek változatlanul kritikusan értékelik a rendõrségi vádjavaslatokat: 359 esetben szüntették meg az eljárást a javaslat ellenére, ugyanakkor 5.282 ügyben emeltek vádat 5.707 személlyel szemben.

Az ügyészi munkát az elõzõ évhez hasonlóan az idõszerûség további javulása jellemezte: az ügyek 96,2 %-ában 30 napon belül került sor a vádemelésre, vagy a nyomozás megszüntetésére. Ugyanakkor változatlanul magas - 97 %-ot meghaladó - a váderedményességi mutató.

A büntetési célok elérése érdekében szorgalmaztuk a nevelõ jellegû büntetéskiszabást, s míg a fõbüntetések között a pénzfõbüntetés dominál, meghaladja a 80 %-ot, a deviáns magatartásoktól visszatartás érdekében valamelyest emelkedett a szabadságvesztés büntetés indítványozása, majd alkalmazása a bíróságok részérõl, valamint a közérdekû munka büntetés kiszabása. Ugyancsak a visszatartás érdekét szolgálta a jármûvezetéstõl eltiltás mellékbüntetés alkalmazása, amely rendszerint hathatósabb szankciót jelent a szabálysértõ gépkocsivezetõkkel szemben, mint a végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztés büntetés. E mellékbüntetés elsõsorban a gépjármûvet ittas állapotban vezetõkkel szemben került kiszabásra. Megalapozott meggyõzõdésünk, hogy az ittas jármûvezetés bizonyításával kapcsolatban az újabb és újabb technikai eszközök - a kilélegzett levegõ alkoholtartalmát mérõ berendezések - alkalmazásával kapcsolatban az elmúlt évi országosan lefolytatott vizsgálatunk segítette a rendõrség ez irányú felderítõ tevékenységét.

8. A magánjogi és a közigazgatási jogi ügyészi tevékenység

8.1 A magánjogi és a közigazgatási jogi tevékenység és változásai

A szakág lényegét érintõ és mérhetõ változások két síkon jelennek meg: az egyik a tevékenység kereteit érintõ jogszabályi környezet, a másik a törvényességi felügyeleti és magánjogi területen számokban is kifejezhetõ elvégzett munka.

A jogszabályi környezet változását elsõsorban az ügyészi feladatoknak a polgári jogi vonatkozású bõvülése jellemezte.

Az épített környezet alakításáról és védelmérõl szóló 1997. évi LXVIII. törvény feljogosítja az ügyészt arra, hogy - a felek számára a bírósági jogorvoslatra nyitva álló idõn belül - keresettel támadja meg az építésügyi hatóság másodfokú határozatát a közérdekben okozott sérelem megszüntetése érdekében. A törvényi rendelkezés értelmében az ügyész az akár jogszerû (az építésügyi és egyéb szabályoknak egyébként megfelelõ) jogerõs közigazgatási döntést is megtámadhatja a bíróság elõtt, ha az közérdeket sért. (Az 1998. március 1-jén hatályba lépett új fogyasztóvédelmi törvény a fogyasztók igényeinek polgári peres úton történõ érvényesítésére az ügyészt is feljogosítja. Az ügyészi perindítás eredményes eszköz lehet a fogyasztói érdekvédelem erõsítésében.)

Ugyanakkor az ügyészi polgári jogi tevékenységet korlátozta az Alkotmánybíróság 20/1997. (III.19.) AB határozata. Az Alkotmánybíróság 1997. október 31-ei hatállyal megsemmisítette a sajtóról szóló 1986. évi II. törvény 15. § (3) bekezdésének rendelkezéseit, nevezetesen, hogy az ügyész indítványára a bíróság megtiltja annak a sajtóterméknek, vagy sajtóterméknek nem minõsülõ iratnak nyilvános közlését, amely a 3. § (1) bekezdésébe, valamint a 12. § (2) bekezdésébe ütközik. Az ilyen sajtótermék vagy irat nyilvános közlését az ügyész azonnal felfüggesztheti. A törvény hivatkozott 3. § (1) bekezdése szerint a sajtószabadság gyakorlása nem valósíthat meg bûncselekményt, vagy bûncselekmény elkövetésére való felhívást, nem sértheti a közerkölcsöt, valamint nem járhat mások személyhez fûzõdõ jogainak sérelmével.

Az Alkotmánybíróság a 15. § (3) bekezdés rendelkezését abban a részében találta alkotmányellenesnek, hogy az ügyész mások személyhez fûzõdõ jogainak sérelmére és magánvádas bûncselekményre hivatkozva az érintettek akaratától függetlenül indítványozhatja, a bíróság pedig megtilthatja a sajtótermék vagy sajtóterméknek nem minõsülõ irat nyilvános közlését, továbbá az ilyen sajtótermék vagy irat nyilvános közlését az ügyész azonnal felfüggesztheti. Az Alkotmánybíróság a 15. § (3) bekezdésének az egyéb rendelkezéseit nem találta alkotmányellenesnek. A késõbbi idõponttól történõ megsemmisítéssel - a határozat indokolása szerint - az Alkotmánybíróság lehetõvé kívánta tenni, hogy a törvényalkotó az érintett rendelkezések megfelelõ újraszövegezésével megszüntesse az alkotmányellenességet.

A megsemmisített törvényi rendelkezésnek az Alkotmánybíróság határozatával összhangban történõ újraalkotását célzó kezdeményezésem nem vezetett sikerre, a törvényjavaslat kidolgozásának és beterjesztésének hiánya miatt az Országgyûlés a mai napig nincs döntési helyzetben.

A jelen helyzetben a szabályozás késedelme miatt az ügyészségnek nincs lehetõsége arra, hogy az alkotmányossági kifogás alá nem esõ közvádas bûncselekményt, bûncselekményre felhívást megvalósító, illetve a közerkölcsöt sértõ sajtótermékek, sajtóterméknek nem minõsülõ iratok nyilvános közlésének megtiltása érdekében a bíróság eljárását kezdeményezze.

A korábbi években az ügyész részére hatáskört megállapító jogszabályok eredményeként is jelentõsen növekedett a magánjogi és közigazgatási jogi tevékenység. Az 1995. évi LX. törvény a Polgári Törvénykönyv hatálybalépésérõl és végrehajtásáról szóló 1960. évi 11. tvr. kiegészítésével (Ptké.36/A. §) jogot biztosított az ügyész számára a semmis szerzõdéssel a közérdekben okozott sérelem megszüntetése érdekében a szerzõdés semmisségének megállapítása iránti kereset indítására. A törvény hatálybalépése óta az ügyészek 264 ügyet vizsgáltak meg, 100 keresetet nyújtottak be a közérdekben okozott sérelem megszüntetése érdekében és 23 esetben beléptek a már folyamatban lévõ perbe.

Az aktív polgári jogi ügyészi tevékenységet mutatja, hogy az elõzõ évi 737-rõl 1997-ben 1.012-re emelkedett az ügyész által benyújtott keresetek és fizetési meghagyás kibocsátása iránti indítványok száma.

Jelentõsen nõtt a törvényességi felügyeleti vizsgálatok száma az elõzõ évi 3.110-rõl 3.660-ra, ezen belül az állampolgárok ügyeit közvetlenül intézõ önkormányzati szerveknél 636-ról 1.306-ra (24.sz. tábla).

A vizsgálatok számának növekedésével arányosan nõtt a jogszabálysértések megszüntetésére irányuló ügyészi intézkedések száma, ami arra enged következtetni, hogy a jogalkalmazó szervek eljárásainak és döntéseinek jogszerûsége nem hibátlan.

Vizsgálatok alapján az ügyészségek a jogsértõ határozatok ellen 1.564 óvást (1996-ban 937) emeltek és mulasztásban megnyilvánuló jogszabálysértés vagy törvénysértõ gyakorlat miatt 2.023 felszólalást (1996-ban 1.714) nyújtottak be. Az óvásokon és felszólalásokon túl kisebb súlyú jogszabálysértések miatt az ügyészségek 1.498 esetben jelzéssel éltek (26.sz. tábla).

8.2 A közigazgatással kapcsolatos ügyészi feladatok

A jogszabályokban megjelenõ állami akarat végrehajtásáért a jogalkalmazó szervek között a legnagyobb munkaterhet és felelõsséget a közép- és alsószintû közigazgatás viseli. A közigazgatási hatóságtól elvárjuk, hogy feladatát a közhatalom birtokosaként is a jogszerûséget érvényesítve az ügyféllel szemben udvariasan, a köz szolgálatát kifejezésre juttatva lássa el. A hatóság az állampolgárral való kapcsolatában vélelmezze az ügyfél jogkövetõ magatartását.

A vázolt hatóság és ügyfél jogviszonyban a nélkülözhetetlen elem az alkalmazandó jogszabály. Kevés szó esik arról, hogy olykor milyen feladatok elé állítja a jogalkotó a jogalkalmazókat, ezen belül is elsõsorban az alsó szintû közigazgatási hatóságokat. Meg lehet kockáztatni azt az állítást, hogy az önkéntes jogkövetést és a hibátlan hatósági jogalkalmazást is gyakran maga a jogalkotó nehezíti:

- egyes jogszabályok egymás utáni és csak nehezen követhetõ módosításával,

- a rendelkezések pontatlan, ezért eltérõen értelmezhetõ megfogalmazásával (ilyen okból indultak legutóbb tömeges adóperek),

- jogszabály módosításánál a kapcsolódó más jogszabály rendelkezéseinek figyelmen kívül hagyásával (pl.: az új vámtörvényben a vámérték, a szabálysértésrõl rendelkezõ jogszabályban a belföldi forgalmi érték alapján, tehát eltérõ szabály szerint kell megállapítani a vámbûntetté minõsítõ értékhatárt. Így elõállhat olyan jogi helyzet, hogy a vámtörvény szerint szabálysértésnek minõsülõ cselekmény miatt a szabálysértési hatóság azért nem járhat el, mert a szabálysértési jogszabály számítási módja szerint a magatartás bûncselekménynek minõsül. Kezdeményezésemre várhatóan rövid idõn belül a jogszabály módosításával megoldódik ez a probléma).

A hatóságok eljárásainak és döntéseinek jogszerûsége az említett gondokkal terhes jogi környezeti feltételrendszerben az ügyészi törvényességi felügyelet terepe.

A feladatok ellátását nehezítõ körülmények között a jogszerû eljárásért érzett felelõsség mellett is tapasztalhatók részben eljárásjogi, részben anyagi jogi tipikus jogsértések. Ilyen például az ellenõrzési kötelezettség elmulasztása.

Az építésügyi hatóságok ellenõrzési kötelezettségüknek nem kellõ mértékben tesznek eleget, az építési munkák végzését, a telkek, építmények állapotát, rendeltetésszerû használatát alig ellenõrzik, a szabálytalanul végzett építési tevékenység megelõzésére, felkutatására, illetõleg megakadályozására irányuló ellenõrzés és ezáltal a szabálytalan építkezések, építkezõk szankcionálása nem rendszeres.

Az építésügyi hatósági, mûszaki tevékenységet nem megfelelõ képzettséggel rendelkezõ ügyintézõk - esetenként több településen is - végzik. Gyakran elõfordult, hogy az ügyintézõ építésügyi munkaköréhez más feladat teljesítését is hozzákapcsolják, mindez kedvezõtlenül hat az ügyintézés szakszerûségére, színvonalára.

Az építésügyi hatósági tevékenységben és az építésügyi igazgatás egész területén kedvezõ változást hozhat az épített környezet alakításáról és védelmérõl szóló 1998. január 1-jén hatályba lépett 1997. évi LXXVIII. törvény számos új, az építésügyi fegyelem szilárdítását, a hatósági munka szakszerûségét szolgáló rendelkezése.

Az önkormányzati hatáskörbe tartozó közigazgatási ügyek közül tárgyukat és az ügyek számát is tekintve kiemelkednek a szociális igazgatással és a súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési támogatásával kapcsolatos eljárások. Ezekben az ügyekben hozott határozatok törvényességi ellenõrzése során nagy számban éltek az ügyészségek jelzéssel a közigazgatási hivatalokhoz a magasabb

szintû jogszabályokkal ellentétes önkormányzati rendeletek miatt, valamint tettek saját hatáskörben intézkedést, amennyiben a jogszabálysértõ ügydöntõ határozat a jogosultakra hátrányos volt, avagy egyébként nem felelt meg az 1993. évi III. törvényben, illetve a 164/1995. (XII.27.) Korm. rendeletben foglalt elõírásoknak.

Az önkormányzatok jegyzõinek és a vámhatóságoknak a jövedéki engedélyek kiadásával, visszavonásával, illetve az ellenõrzéssel, bírságolással és végrehajtással kapcsolatos tevékenysége jellemzõen törvényes. A jövedéki jogszabályok gyakori módosítása megnehezíti a jogalkalmazók munkáját. Ennek ellenére a vámhatóságok engedélyezési eljárásában egységes, törvényes gyakorlat alakult ki, a kedvezõtlen létszámviszonyok mellett is idõszerûen dolgoztak.

Az önkormányzatok engedélyezési eljárásaiban elõfordultak eljárási hibák, esetileg megalapozatlanul kiadott engedélyek. A jövedéki engedélyek visszavonásának tipikus oka a zárjegy nélküli forgalmazás volt.

A vámhatóságok ellenõrzései szakszerûek, a jövedéki bírság kiszabása törvényes volt. A bírságot jellemzõen a jövedéki ellenõrzés alól elvont termék után vetették ki.

8.3 A környezetvédelemmel kapcsolatos ügyészi tevékenység

A természeti környezet megóvása az egyes társadalmi csoportok vagy egyének számára mint érték ma még többnyire aszerint jelenik meg, hogy milyen a közvetlen személyes érintettségük. Kivételt képeznek a környezetvédelmi célokat kitûzõ és szolgáló civil szervezetek, egyesületek, alapítványok tagjai, illetve támogatói.

Jól mutatja ezt az a tapasztalat, hogy környezeti ártalom miatt jellemzõen a személyesen érintettek fordulnak a hatósághoz védelemért, pl. mert a lakóterületen mûködõ gépkocsi javító vagy a disco éjszakai zaja elviselhetetlen. Nem kérik a hatóság beavatkozását akkor, ha környezetszennyezés nem közvetlenül okoz sérelmet, mert az a szennyezést okozó területén belül marad vagy a veszélyeztetett terület távolabb esik, pl. veszélyes hulladék illegális lerakása esetén.

A környezet megóvásához fûzõdõ érdek mint védendõ jogi tárgy a hatósági eljárásokban is gyakran rejtve marad azáltal, hogy más cím alatt folyik az eljárás. Pl. a megengedettnél nagyobb zajterhelés miatt birtokháborítás, de sok esetben csak üzleti nyitvatartás korlátozására irányuló ügy címén, jóllehet a hatósági eljárás tulajdonképpen a zajszennyezéstõl eltiltás iránti környezetvédelmi ügy.

Az ügyészségek törvényben meghatározott - a természeti környezet megõrzését is szolgáló - kötelezettségüket teljesítik, amikor rendszeresen figyelemmel kísérik a környezetvédelmi hatóságok eljárásainak és határozatainak jogszerûségét, és amikor az ügyészségek közvetlenül maguk is fellépnek a környezetszennyezõkkel szemben.

A környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvényben, valamint a természet védelmérõl szóló 1996. évi LIII. törvényben meghatározott ügyészi perindítási jogosultsággal élve az ügyészségek 1997-ben 48 keresetet nyújtottak be a bírósághoz környezet, illetõleg természet veszélyeztetése és károsítása miatti tevékenységtõl eltiltás, illetõleg a környezetszennyezéssel okozott kár megtérítése iránt.

Néhány példa a talajszennyezés miatti kereset benyújtására szolgáló okokból:

- az üzemanyagtöltõ állomások környékén, fuvarozók telephelyein olajjal, üzemanyaggal szennyezett talaj,

- formaldehid tárolására szolgáló tartály meghibásodása folytán nagy mennyiségû vegyszer került a talajba,

- a folyékony kommunális hulladék - szennyvíz - elhelyezése a termõföldre, illetõleg a már telített lerakóhelyek környékére, árkokba, utakra történik,

- veszélyes hulladék illegális lerakása.

Az üzemeltetõk az elavult, kisebb kapacitású szennyvíztisztító mûvek, berendezések korszerûsítésére sok esetben nem fordítanak költséget, a vízügyi és környezetvédelmi hatóság felszólításainak, kötelezéseinek nem tesznek eleget.

Az ügyészségek a vizek védelme érdekében 16 esetben nyújtottak be keresetet, a vízjogi engedélyek beszerzését, illetõleg az azokban foglaltak betartását, a megfelelõ technológiai fegyelem elérését, hatásos, a határérték megtartására alkalmas szennyvízkezelési technológia kialakítására való kötelezést indítványozták.

Keresetet indított az ügyész bányamûvelés során védett növényi populációk megsemmisítése, védett és fokozottan védett madarak elejtése és preparálása következtében keletkezett kár megtérítése iránt is.

A környezetvédelmi és természetvédelmi keresetek elkészítését megelõzõen az ügyész rendszerint felhívja a környezet veszélyeztetõjét, károsítóját, amelyben a jogellenes magatartás abbahagyására, a technológia változtatásra, a káros kibocsátás csökkentésére stb. szólítja fel. Sok esetben már a felhívás eredményes volt, a felszólított önkéntesen teljesített, elkerülhetõvé vált a bírósági peres eljárás. Zala megyében illegális szemétlerakást szüntetett meg az önkormányzat a megyei fõügyészség felszólítását követõen, Somogy és Gyõr-Moson-Sopron megyében levegõszennyezési és zajkibocsátási határértéket túllépõ kft-k környezetvédelmi beruházásairól és intézkedéseirõl számoltak be. Több esetben elõfordult, hogy a kereset benyújtása és az ügyben tartandó elsõ tárgyalás határnapja közötti idõben az alperes olyan intézkedéseket tett, amellyel a környezet-veszélyeztetés megszüntethetõvé vált.

8.4 A szabálysértési eljárásokkal kapcsolatos ügyészi tevékenység

A szabálysértés elkövetõjének felelõsségre vonására irányuló eljárás a hatósági tevékenységnek ma leginkább gondot okozó területe.

A szabálysértésekrõl szóló 1968. évi I. törvény (Sztv.) 71/A. §-a a szabálysértési bírság meg nem fizetése esetén, a bírságot elzárásra átváltoztató határozat ellen teszi lehetõvé a bírósági felülvizsgálatot, amely csak az átváltoztatásról szóló határozat törvényességének felülvizsgálatára terjed ki.

A Magyar Köztársaság az 1993. évi XXXI. törvénnyel kihirdetett, az emberi jogok és alapvetõ szabadságok védelmérõl szóló egyezményhez való csatlakozása alkalmával fenntartással élt, amely szerint a közigazgatási hatóságok elõtt szabálysértés miatt folyó eljárásokban Magyarország ez idõ szerint nem tudja biztosítani a bírósághoz fordulás jogát.

Az elmúlt évben a szabálysértési jogban jelentõs változás következett be. Az Alkotmánybíróság a 63/1997. (XII.12.) AB határozatával az Országgyûlés mulasztását megállapítva 1998. december 31-ei hatállyal alkotmányellenessége miatt megsemmisítette az Sztv. 18. és 71/A. §-át. A határozat indokolása szerint alkotmányellenes az a helyzet, hogy a törvény a bírói utat csak szûk körben nyitja meg. "A bírói út igénybevételének lehetõségét ugyanis mind a közigazgatás-ellenes, mind a kriminális jellegû szabálysértések miatt kiszabott büntetés tekintetében biztosítani szükséges."

Ismeretes, hogy több éve folyik az elõkészítése az új szabálysértési törvény tervezetének, amely az Alkotmánynak és a nemzetközi egyezményeknek is megfelelõen szabályozza a szabálysértési határozatok bírósági felülvizsgálatát. Bizonyossággal állítható azonban, hogy az új törvény hatálybalépése az Alkotmánybíróság határozatában megjelölt határidõig nem várható. Ez pedig azt jelenti, hogy nem mellõzhetõ a hatályos törvénynek az alkotmánybírósági határozattal összhangban történõ mielõbbi módosítása és a bírósági felülvizsgálat személyi és tárgyi feltételeinek megteremtése.

A megoldandó feladat jelentõségét két körülménnyel kívánom igazolni. Az egyik az, hogy a törvény módosításának elmaradása esetén - az Alkotmánybíróság határozatából következõen - 1999. január 1-jétõl megnyílik a szabálysértési hatóság határozatai ellen korlátozás nélkül a bírói felülvizsgálat lehetõsége, beleértve az eljárás során hozott nem érdemi határozatokat is. A másik pedig az, hogy a szabálysértési hatóságok évente több mint háromszázezer ügyben járnak el, tehát számítani kell jelentõs számú bírósági ügyérkezésre.

A hatályos törvények szerint a szabálysértési hatóságok eljárásainak és döntéseinek külsõ törvényességi felügyeletét az ügyészség látja el.

Az ügyészségek 1997-ben 334 szabálysértési hatóságnál tartottak vizsgálatot és további 40 hatóságnál utóvizsgálattal ellenõrizték a korábbi vizsgálataik eredményességét. Az állampolgárok 760 ügyben fordultak törvényességi kérelemmel az ügyészséghez szabálysértési ügyben hozott határozat felülvizsgálata céljából.

Az ügyészek más eljárásban szerzett adatok alapján 89 esetben kezdeményeztek szabálysértési eljárást.

A szabálysértési hatóságokhoz az elmúlt évben országosan 396.157 (1996-ban 409.101) feljelentés érkezett, és ebbõl a hatóságok 273.367 (1996-ban 272.248) ügyben hoztak marasztaló határozatot.

A helyszíni bírsággal sújtott személyek száma 1.431.319 (1996-ban 1.502.507) volt. A helyszíni bírságok összege 1.789.921.800 Ft (1996-ban 1.779.260.000 Ft) volt. A szabálysértési hatóságok által kiszabott bírságok összege összesen 2.256.331.700 Ft (1996-ban 2.096.270.300 Ft) volt.

A szabálysértési hatóságok határozatai ellen több mint 49.000 jogorvoslati kérelmet - a tárgyalás mellõzésével hozott határozatok ellen kifogást, a tárgyaláson hozott határozatok ellen fellebbezést - nyújtottak be.

A szabálysértési ügyekben elrendelt elõvezetések száma évrõl-évre emelkedik. Az elmúlt évben 51.122 esetben keresték meg a hatóságok az ügyészséget az elõvezetés jóváhagyása céljából. Ezek közül az ügyész jogszabálysértés miatt 1.518 ügyben megtagadta az elõvezetés jóváhagyását (31.sz. tábla).

Külön kell foglalkozni a közlekedési szabálysértési ügyekkel, ezek száma ugyanis változatlanul magas, az összes szabálysértések 80 %-a. A közúti közlekedési szabálysértések miatt tett feljelentések közül közel 270.000 feljelentést - 7,8 %-kal kevesebbet mint az elõzõ évben - gépjármûvezetõkkel szemben tettek, 7,2 %-kal kevesebb ittas vezetõt sikerült kiszûrni a forgalomból, mint az elõzõ évben.

A közlekedési ügyészek évenkénti gyakorisággal központi, vagy saját munkatervi vizsgálatok során ellenõrzik a szabálysértési hatóságok eljárásának törvényességét, a hozott határozatok megalapozottságát. E vizsgálatokat rendszerint különbözõ ügyészi intézkedések követik - óvás, felszólalás benyújtása - s ezzel is segítik a szabálysértési hatóságok eljárásának törvényességét.

A szabálysértési eljárásban az elõvezetések ügyészi jóváhagyása szintén jó lehetõséget ad a szabálysértési hatóságok, s egyben eljárásuk törvényességének ellenõrzésére.

Bár a közlekedési szabálysértések száma valamelyest csökkent, azonban az állampolgárok által benyújtott törvényességi kérelmek száma változatlanul magas, s ezek többsége a kiemelt szabálysértések törvényességi felülvizsgálatára irányul. Gyakran tapasztaltuk a bonyolultabb megítélésû baleseti ügyekben a tényállás tisztázásának elmulasztását, a KRESZ helytelen értelmezését. Leginkább ilyen okok miatt került sor ügyészi intézkedésre, viszont az is tény, hogy a törvényességi kérelmek túlnyomó többsége alaptalan, ezért elbírálásuk elutasítással zárul.

A törvényességi kérelmek alapján beszerzett iratokból és nemkülönben a szabálysértési vizsgálatokból megállapítható, hogy a szabálysértés elkövetéséhez, s esetleg a balesethez vezetõ okok szinte teljesen azonosak a bûncselekmények megállapítását megalapozó okokkal (gyorshajtás, elsõbbségi jogok meg nem adása, szabálytalan kanyarodás, elõzés szabályainak megszegése, stb.).

A szabálysértési felelõsségre vonás során ugyanazon büntetéskiszabási szempontok érvényesülnek, mint a büntetõbírósági eljárásokban, ugyanakkor a pénzbírságok összegének emelésénél eredményesebb nevelõ és visszatartó hatást vált ki a gépjármûvezetõi jogosítvány bevonása. Elõreláthatólag az új szabálysértési törvény elfogadásával, s ezzel a szabálysértési ügyekben a jogorvoslat bírói útja igénybevételének megnyílásával tovább javul a szabálysértési hatóságok eljárásának törvényessége.

8.5 A cégbírósági eljáráshoz kapcsolódó ügyészi tevékenység

A cégbírósági eljáráshoz kapcsolódó ügyészi tevékenység jogszabályi feltételeit a bírósági cégnyilvántartásról és a cégek törvényességi felügyeletérõl szóló 1989. évi 23. tvr. (Ctvr.) tartalmazza. A Ctvr. lehetõvé teszi kérelemnek helytadó jogszabálysértõ cégbejegyzõ végzések ellen az ügyész részérõl a bíróság elõtti keresetindítást.

A kérelemnek helytadó cégbejegyzõ végzések elleni - nagyobb részt a bejegyzõ végzés hatályon kívül helyezése, kisebb részben pedig a társasági szerzõdés, illetve módosítása érvénytelenségének megállapítására irányuló - ügyészi keresetek száma tovább emelkedett. 1997-ben 136 ügyészi kereset benyújtására került sor. A keresetek megalapozottak voltak, a már elbírált ügyekben a bíróságok túlnyomó részben az ügyészi keresetnek helyt adtak.

A közhiteles cégnyilvántartás a cégjegyzékben szereplõ adat, jog, vagy tény igazolására szolgál, a forgalom biztonsága, valamint a hitelezõi érdekek védelme céljából. Tartalmi valóságának biztosítása a cégjegyzék iránti közbizalom egyik feltétele.

Az ügyészségek 1994. óta rendszeresen vizsgálják azokat az eseteket, ahol a cég fantom jellege felmerül, a cégek sem székhelyükön, sem képviselõjük lakcímén nem lelhetõk fel. A fantomcégek ellen kezdeményezett ügyészi eljárások célja, hogy a különbözõ gazdasági visszaélések leplezésére is eszközül felhasználható cégek kikerüljenek a cégjegyzékbõl, erõsödjék a cégjegyzék közhiteles jellege. Az ügyészségek 1997-ben 485 ilyen cégeljárást kezdeményeztek.

1998. június hónapban hatályba lép a cégnyilvántartásról, a cégnyilvánosságról és a bírósági cégeljárásról szóló 1997. évi CXVI. törvény, amely a jelenlegihez hasonlóan lehetõvé teszi a cégeljárásban való ügyészi részvételt.

8.6 A munkaviszony és a szolgálati viszony szabályai érvényesülésének segítése

A munkaerõpiaci helyzetbõl következik - különösen a szakképzetlen vagy alacsonyabb képzettségû foglalkoztatottak esetében -, hogy a Munka Törvénykönyvének (a továbbiakban: Mt.) fõ alapelve: a munkaszerzõdés alanyainak mellérendeltsége, egyenjogúsága a gyakorlatban nem valósul meg, a munkavállalók kiszolgáltatottsága ma sem kisebb, mint a korábbi idõszakban. Számos gazdasági társaságnál a munkavállalók érdekérvényesítésének lehetõsége korlátozott, kollektív szerzõdést nem kötnek, nem vagy csak formálisan mûködnek az érdekképviseleti szervek.

Ezek a körülmények is szerepet játszanak abban, hogy a munkáltatók gyakran jogkövetkezmények nélkül sértik meg az Mt. garanciális szabályait; elmulasztják a munkaszerzõdések írásba foglalását, a munkavállalói járandóságokat a munkaügyi szabályokban foglaltaktól eltérõen állapítják meg, a munkaviszony megszüntetést nem minden esetben foglalják írásba, a munkáltató részérõl elmarad a megfelelõ indokolás és a jogorvoslatról történõ tájékoztatás.

Gyakran sérelmet szenved az egészséget nem veszélyeztetõ és biztonságos munkavégzéshez való jog. Egyes munkáltatók az alapvetõ munkavédelmi szabályokat sem tartják be. Nem mindenütt készítenek munkavédelmi szabályzatot, a munkaviszony létesítésének elõfeltételeként elõírt orvosi alkalmassági vizsgálatra vonatkozó rendelkezéseket nem tartják be, hiányos a biztonságos munkavégzés elméleti és gyakorlati ismereteinek oktatása, gyakori, hogy elmarad a nõk és fiatalkorúak részére tiltott munkahelyek jegyzékének összeállítása, az egyéni védõeszközök juttatásának szabályozása.

A fõügyészségek és az általuk kijelölt helyi ügyészségek 1997-ben megvizsgálták a felszámolás alatt álló gazdálkodó szervezetek dolgozói munkaügyi helyzetére vonatkozó szabályok érvényesülésének törvényességét. Megállapítható volt, hogy a nagy gazdálkodó szervezeteket érintõ felszámolási eljárások már a korábbi években indultak. A felszámolás alatt álló gazdálkodó szervezetek között jelentõsebb számú munkavállalót munkaviszonyban foglalkoztató szervezet már viszonylag kevés volt. A munkavállalók többségének munkaviszonyát már a felszámolás elrendelése elõtt megszüntették. Gyakran néhány fõ alkalmazott maradt a felszámolás idejére, akik többnyire az elsõ számú vezetõk voltak, illetve adminisztrációs vagy õrzõ-védõ feladatot láttak el, továbbá akik felmondási tilalom alatt álltak (Gyes-en, Gyed-en lévõ, katonai szolgálatot teljesítõ munkavállalók), ugyanis ez utóbbiak munkaviszonyát felmondással nem lehetett megszüntetni. A felmondási tilalom alatt álló munkavállalók helyzetének rendezése gyakran gondot okoz, minthogy a felszámolási eljárás befejezésekor a felszámolás alatt álló cég többnyire nem rendelkezik a dolgozói számára fizetendõ juttatások pénzügyi fedezetével.

A vizsgált felszámolás alatt álló cégeknél a munkaügyi jogalkalmazás törvényessége eseti hibáktól eltekintve általában kielégítõ volt. A felszámolók jellemzõen ismerték és betartották a munkajogi szabályokat. Jellemzõ mulasztás, hogy gyakran hiányos és pontatlan volt a munkáltatói intézkedésben a jogorvoslati lehetõségrõl való tájékoztatás. A törvénysértõ munkáltatói intézkedések a nem kielégítõ jogszabály-ismeretre vagy téves jogszabály magyarázatra vezethetõk vissza. A felszámolók munkaügyi intézkedései ellen az érintett dolgozók igen csekély számban kezdeményeztek munkaügyi jogvitát és azok is túlnyomórészt megegyezéssel zárultak. Tapasztalható volt, hogy a felszámolók törekedtek a munkavállalókat megilletõ anyagi juttatásokat, munkavállalói igényeket kielégíteni, olykor a jogszabályban elõírt mértéken felül is, például közös megegyezéses munkaviszony megszüntetése esetére végkielégítést fizettek. A vizsgálat során tett ügyészi intézkedések nemcsak a konkrét jogszabálysértõ felszámolói intézkedés munkavállalókra hátrányos jogkövetkezményei orvoslását eredményezték, hanem hozzájárultak ahhoz is, hogy a felszámolók a jövõbeni intézkedéseik során a jogszabályoknak megfelelõen járjanak el.

8.7 A társadalmi szervezetek és alapítványok törvényességi felügyelete

A civil szervezetek az állampolgárok érdekképviseletéhez, közös tevékenységének szervezéséhez, a közéletben és a közfeladatok ellátásában való részvételéhez adnak törvényben szabályozott kereteket. A társadalom életében betöltött szerepüket a közvélemény elismeri. Céljukat akkor tudják eredményesen megvalósítani, ha a rájuk vonatkozó törvényi rendelkezéseknek és az alapszabályuk, alapító okiratuk elõírásainak megfelelõen fejtik ki tevékenységüket.

A társadalmi szervezetek és alapítványok ügyészi törvényességi felügyeletének elsõdleges feladata, hogy elõsegítse a jogszabályoknak megfelelõ mûködésüket.

Az ügyészség már a társadalmi szervezetek bírósági nyilvántartásba vételénél figyelemmel kíséri és igyekszik megakadályozni, hogy a törvény elõírásainak nem megfelelõen alakult társadalmi szervezet a nyilvántartásba vétellel elismerést nyerjen. Az ügyészségek 1997-ben 198 fellebbezést nyújtottak be jogszabálysértõen alakult egyesület nyilvántartásba vételét elrendelõ végzések ellen.

Az ügyészségek rendszeresen vizsgálják a társadalmi szervezetek egy-egy meghatározott csoportja mûködésének törvényességét. Az elmúlt évben összesen 759, ezen belül 467 karitatív célú egyesület mûködésének vizsgálatára került sor. A tapasztalatok azt mutatták, hogy e civil szervezetek az állami, önkormányzati szerveknek jelentõs segítséget nyújtanak a szociális gondok enyhítésében.

Számos egyesületet vizsgáltak az ügyészek az állampolgárok részérõl benyújtott törvényességi kérelmek alapján. A vizsgálatok eredményeként az ügyészek a társadalmi szervezetek jogszabályt vagy alapszabályt sértõ mûködése miatt a törvényes állapot helyreállítása végett óvással, illetõleg felszólalással éltek. A mûködés törvényességének helyreállítása, illetve a társadalmi szervezet megszûnésének megállapítása iránt 270 keresetet nyújtottak be.

A törvény rendelkezéseinek nem megfelelõen létrehozott alapítványok bírósági nyilvántartásba vétele, illetve az alapító okiratot érintõ módosítások tudomásul vétele iránt folyamatban lévõ nemperes eljárásokban hozott bírósági végzések ellen az ügyészségek 193 fellebbezést nyújtottak be.

Az alapítványok mûködése feletti törvényességi felügyeleti jogkörben 1997-ben a fõügyészségek és a Legfõbb Ügyészség 782 alapítvány, ezen belül 588 karitatív célú alapítvány tevékenységének törvényességét vizsgálták meg. A vizsgálat során megállapítható volt, hogy az érintett alapítványok közül csak 449 tevékenykedik. Felhagyott tevékenységével, és megszüntetését kérte például a Tengíz Alapítvány, ténylegesen nem mûködött az Orenburgi Gázvezeték Áldozataiért Alapítvány, s megszûnt a tevékenysége a SZETA Alapítványnak is. A megszûnések fõ oka a vagyon felélése, illetve a kezelõ szerv mandátumának lejárása és új kezelõ kijelölésének elmaradása volt.

A mûködõ alapítványok azonban - túlnyomórészt csatlakozási támogatásokkal és pályázatok útján - jelentõs vagyonnövekményt értek el.

A vizsgált alapítványok mintegy negyede részesül központi, vagy helyi költségvetési támogatásban. A központi és helyi költségvetési támogatások felhasználásának szabályai szigorúak és általában szerzõdésben rögzítettek. A normatív támogatások alapját a mûködtetett karitatív intézmények férõhelyeinek száma, illetve a ténylegesen gondozottak átlaglétszáma képezi. A szerzõdések elszámolási kötelezettséget tartalmaznak. A további folyósítás feltétele az elõzõ idõszakról történõ beszámolás.

Hasonló a helyzet a pályázati támogatások folyósítása terén is. A helyi és költségvetési támogatások együttes összege a vizsgált alapítványoknál 884.161.121 forint volt.

A tapasztalatok szerint a karitatív alapítványok intézményeinek mûködtetése a jogszabályoknak, valamint az alapítványok alapító okirataiban foglaltaknak megfelelõen történt.

Figyelemre méltó, hogy jelentõs a karitatív tevékenységben önkéntesen segítõk száma. A kuratóriumok tagjai általában nem részesülnek díjazásban, legfeljebb költségtérítésre tartanak igényt.

A vizsgálat megállapításai szerint a karitatív célú alapítványok számottevõ mértékben vállalnak át állami feladatokat és támogatják egyes intézmények mûködtetését. A szálláslehetõséggel, utcai étkeztetéssel, anya- és csecsemõvédelemmel, az idõskorúak szociális gondozásával foglalkozó alapítványok elismerést és széles körû támogatottságot élveznek.

A vizsgált alapítványok jelentõs részénél gondot okoz, hogy a személyi jövedelemadó meghatározott részének közcélú felhasználásáról szóló 1996. évi CXXVI. törvény 4. § (2) bekezdés c) pontjában írt rendelkezés az alapító okirat módosítását igényli. Ennek azonban azok az alapítványok, amelyeknek alapítója meghalt, vagy a jogi személy alapító jogutód nélkül megszûnt nem tudnak eleget tenni, ezért formai okokból eleve nem juthat hozzá az adományozók által juttatni kívánt támogatáshoz.

A karitatív alapítványok vizsgálata során feltárt és túlnyomó többségében az alapító okirati rendelkezésekbõl következõ törvénysértések miatt a fõügyészségek 40 óvást, 118 felszólalást, 14 figyelmeztetést és 195 jelzést nyújtottak be, 30 keresetet terjesztettek elõ, 6 esetben adóhatósági eljárást, 3 esetben büntetõeljárást kezdeményeztek és 68 tájékoztatást küldtek az alapítóknak.

Más alapítványoknál folytatott vizsgálat alapján a mûködés törvényességének helyreállítása, illetve az alapítvány megszüntetése iránt további 205 kereset benyújtására került sor.

Az alapítványok közalapítvánnyá történõ átalakításának és mûködésük törvényességének 1996-ban lefolytatott országos vizsgálata után a Ptk. rendelkezéseinek egységes értelmezése végett az elmúlt évben négy kérdéskörben indítványoztuk a Legfelsõbb Bíróságnál kollégiumi állásfoglalás hozatalát. Az indítvány alapján alkotta meg a Legfelsõbb Bíróság a 38. számú kollégiumi állásfoglalást a közalapítványokról.

A közhasznú szervezetekrõl szóló - 1998. január 1-jén hatályba lépett - 1997. évi CLVI. törvény újabb feladatokat állapít meg az ügyészi szervezet részére, hatáskörébe utalja a törvény hatálya alá tartozó szervezeteknél a mûködés közhasznúságának felügyeletét.

Az ügyész a közhasznú szervezetként történõ nyilvántartásba vételt elrendelõ végzés ellen - ha a nyilvántartásba vétel alapjául szolgáló létesítõ okirat nem felel meg a törvény elõírásainak - fellebbezéssel élhet.

Ha a közhasznú szervezet mûködése és vagyonfelhasználása nem felel meg a törvény rendelkezéseinek, a létesítõ okirat vagy a belsõ szabályzatok elõírásainak, és ezen a szervezet ügyészi felhívás ellenére sem változtat, az ügyész a közhasznúsági nyilvántartásba vételre illetékes bíróságnál indítványozhatja a közhasznú jogállás törlését, illetve az alacsonyabb közhasznúsági fokozatba történõ átsorolást.

Az Állami Számvevõszék jelzése alapján a Legfõbb Ügyészség keresetet nyújtott be több párt ellen a mûködés törvényességének helyreállítása iránt, mivel az érintett pártok az elõzõ évi gazdálkodásról szóló beszámolójukat a Magyar Közlönyben nem tették közzé. A párt megszûnésének megállapítása iránt nyolc ügyben került sor kereset benyújtására amiatt, hogy a párt a tevékenységével felhagyott, illetve hosszabb ideje nem mûködött.

8.8 Az ügyészséghez benyújtott törvényességi kérelmek intézése

A magánjogi és közigazgatási jogi szakág megkülönböztetett figyelemmel végzett tevékenysége a törvényességi kérelmek intézése. Az állampolgárok, a jogi személyek, illetve azok vezetõi is, szinte utolsó lehetõségként fordulnak az ügyészséghez a hatóságok vagy más szervek határozatai, döntései ellen az õket személyesen ért jogsérelem miatt vagy a közérdek védelme érdekében. Erre alapul szolgál részben az, hogy az ügyészségnek a törvény alapján meghatározott feltételek esetén kivételes lehetõsége van a jogsértõ döntés ellen akkor is óvást emelni, amikor jogorvoslatra más eljárásban már nincs lehetõség, részben pedig az, hogy az ügyész a külön jogszabályban meghatározott esetekben keresetet indíthat a törvényes állapot helyreállítása vagy olyan igény érvényesítése végett, amelyre más személynek nincs felhatalmazása.

Az ügyészségekhez 1997-ben 2.947 törvényességi kérelem érkezett (az elõzõ évben 2.813). Változatlanul kiugróan magas a szabálysértési tárgyú kérelmek száma (760), ami abból a korábban már tárgyalt körülménybõl ered, hogy a szabálysértési hatóságok eljárásainak és határozatainak törvényességi felügyeletét az ügyészség látja el. Ugyancsak változatlanul magas a telek, földügyi (321), az építésügyi (268) és az elõzõ évihez képest (241) számottevõen növekedett (291) a társadalmi szervezetek mûködésével kapcsolatos törvényességi kérelmek száma (27.sz. tábla).

A törvényességi kérelmek alapján a jogsértõ határozatok ellen az ügyészségek 313 óvást (az elõzõ évben 275) emeltek, mulasztásban megnyilvánuló törvénysértés és törvénysértõ gyakorlat miatt 136 felszólalást (az elõzõ évben 138), kisebb súlyú jogszabálysértés miatt 103 jelzést (az elõzõ évben 106) nyújtottak be (28.sz. tábla).

Az állampolgárok kérelmeinek egy része jogérvényesítési lehetõségrõl, jogszabályokról kér tájékoztatást. Az illetékes ügyészség a kért felvilágosítást rendszerint írásban megadja; ha az ügy bonyolultsága vagy más ok indokolja, az ügyész maga kezdeményezi a kérelmezõ meghallgatásával személyes, szóban is történõ tájékoztatását.

Az ügyészségi hivatali épületekben rendszeres az ügyfelek személyes fogadása, ahol szóban jogi tájékoztatást kaphatnak, törvényességi kérelmeiket a soros ügyésznek elõadhatják, aki azt kivizsgálás céljából jegyzõkönyvbe veszi.

9. A katonai ügyészség

A büntetõeljárások idõbeli elhúzódásának gondjával eddig sohasem terhelt katonai ügyészségek változatlan létszámmal, jelentõsen megnövekedett munkateher mellett, a közel egy évtizede tartó hatásköri változások és az igazságszolgáltatás szervezeti átalakulása közepette 1997-ben is eleget tettek az elvárásoknak.

A rendszerváltozás elõtt hatályban volt rendelkezések lényege szerint a büntetõjogi értelemben katonának minõsülõ személyek (a fegyveres erõk és testületek tényleges - vagy társadalmi - állományú tagjai) bármely bûncselekménye, a fegyveres erõk polgári alkalmazottai által munkaviszonyukkal összefüggésben elkövetett és a bárki által a honvédelmi kötelezettség elleni, vagy egyébként a honvédelem érdekét közvetlenül sértõ bûncselekmények tartoztak a katonai büntetõeljárás személyi és tárgyi hatáskörébe.

1990. március 1-jén a büntetõ törvények módosításával a katonai bíráskodás hatáskörét kizárólag a tényleges állományú katonák és a hivatásos rendõrök által megvalósított katonai bûncselekmények körére korlátozták, sõt egy ideig még a köztársasági õrezred tagjai sem lehettek alanyai a katonai bûncselekményeknek. Ezzel együtt a szolgálati helyen és a szolgálattal összefüggésben elkövetett köztörvényes bûncselekmények nyomozását továbbra is a katonai ügyészségek, a vádemelést és a bíráskodást azonban a polgári ügyészségek és bíróságok végezték. A magyar igazságszolgáltatás történetében ezzel elõször fordult elõ, hogy a katonák által elkövetett bûncselekmények egy jelentõs hányadát a polgári igazságszolgáltatás hatáskörébe utalták.

1992. január 1-jétõl az igazságszolgáltatási reform részeként módosított bírósági szervezeti törvény a katonai bíróságok szervezeti önállóságát felszámolta és létrehozta a megyei bíróságok katonai tanácsait. Ezzel egyidejûleg megszün-

tették a Legfelsõbb Bíróság Katonai Kollégiumát. Ugyanakkor ismét a katonai büntetõeljárás tárgyi hatálya körébe vonták a katonák által a szolgálati helyen vagy a szolgálattal összefüggésben elkövetett köztörvényi bûncselekményeket.

1993. május 15-e után anélkül szûnt meg az egyes, kisebb súlyú bûncselekmények parancsnoki fegyelmi jogkörben történõ elbírálásának lehetõsége, hogy helyette más jogintézmény biztosította volna az Emberi Jogok Európai Egyezményében biztosított lehetõség alapján a "bagatell" katonai bûncselekmények bírói útról történõ elterelésének bevált, évszázados gyakorlatát.

1994. október 26-a óta a büntetõjogi következmények megállapításán túl az elöljáró vagy más személy felelõsségének tisztázása érdekében a szolgálati helyen elkövetett öngyilkossági ügyek és a szolgálattal összefüggõ, súlyos balesetek katonai ügyészi kivizsgálására sincs lehetõség. Azóta a rendõrség a katonai életviszonyok között is kizárólag a bûncselekményekre vonatkozó gyanúokok vizsgálatát végzi.

A katonai büntetõeljárási hatáskörök csökkentésének folyamata azonban megállt, sõt 1995-1996-ban a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok és a büntetés-végrehajtási szervezet hivatásos állományú tagjaira kiterjedõ személyi és tárgyi hatáskörökkel bõvült.

A legjelentõsebb változás az új büntetõeljárási törvény hatálybalépése után várható, hiszen a törvény a jelenlegi hatáskört bõvítve a fegyveres erõk tagjai által elkövetett valamennyi bûncselekmény elbírálását a katonai büntetõ eljárásra utalja, illetve ide tartoznak majd a büntetés-végrehajtási szervezet hivatásos állományú tagjai által a szolgálati helyen vagy a szolgálattal összefüggésben elkövetett bûncselekmények is.

9.1. A büntetõjogi katonai ügyészi tevékenység

A büntetõjogi feladatok ellátása a katonai ügyészségek alaptevékenysége. A katonai büntetõeljárásban a katonai ügyész gyakorolja az általános nyomozó hatósági jogköröket - az esetek döntõ többségében maga nyomoz, illetve felügyeli a katonai vétségek körében folytatott parancsnoki nyomozásokat -, továbbá ellátja a vádhatósági feladatokat az elsõ fokon eljáró fõvárosi és a kijelölt megyei bíróságok katonai tanácsai, és a másodfokon eljáró Legfelsõbb Bíróság elõtt.

A büntetõjogi tevékenységgel szoros összefüggésben a katonai ügyészség látja el a speciális katonai büntetés-végrehajtási intézet, a Magyar Honvédség Katonai Fogháza törvényességi felügyeletét, illetve közremûködik a fogságfenyítések közigazgatási jellegû bírói felülvizsgálata során.

Az 1997-ben hatályos törvényi rendelkezések szerint a katonai büntetõ- eljárás személyi és tárgyi hatásköre a folyamatos átszervezés alatt álló fegyveres erõk (a Magyar Honvédség és a Határõrség) tényleges állományú tagjai, illetve a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagjai által elkövetett katonai, valamint a szolgálati helyen és a szolgálattal összefüggésben elkövetett köztörvényi bûncselekmények, továbbá a rendõrség és a büntetés-végrehajtási szervezet hivatásos állományú tagjai által megvalósított katonai bûncselekmények elbírálására terjed ki.

E testületek mûködésének törvényessége, fegyelmi helyzetének megóvása és a bûnmegelõzési feladatok teljesítése olyan bûnüldözõ és igazságszolgáltatási szervezetek mûködtetését igénylik, amelyek az elbíráláshoz szükséges szakismeretek birtokában gyorsan és hatékonyan látják el feladataikat.

A katonai ügyészség büntetõjogi ügyforgalmáról elmondható, hogy a katonai és a szolgálati helyen vagy a szolgálattal összefüggésben elkövetett bûncselekmények száma az 1992-ben tapasztalt megtorpanás óta folyamatosan emelkedik (36. sz. tábla).

Az 1997-ben a katonai ügyészségekre érkezett közel 4.000 büntetõ ügyirat az utóbbi öt év legmagasabb ügyforgalmát jelenti. Általánosságban elmondható, hogy szervezettség jeleit egyre inkább felvonultató vagyon elleni bûncselekmények körében emelkedett azon társas bûnelkövetési formák száma, amelynek során több bûncselekményt is megvalósítottak, hiszen 1993 óta a bûncselekmények száma majdnem megduplázódott, míg az elkövetõk száma több, mint felével emelkedett.

1997-ben az elsõ fokú katonai ügyészi szervek 3.166 új és 381, az elõzõ évben elintézetlen maradt büntetõ feljelentéssel foglalkoztak (36.sz. tábla). Az összes feljelentett (4.409 fõ) közül 3.762 fõ terhére összesen 5.549 bûncselekmény elkövetését állapították meg. Ily módon a bûnelkövetõk száma 10,3 % -kal, a bûncselekmények száma 13,7 % -kal volt magasabb, mint 1996-ban és mindkét mutató növekedési üteme gyorsult az elõzõ évekhez képest.

A katonai bûncselekmények (3.029; 54.6%) aránya az összes bûncselekmény körében kissé emelkedett. E bûncselekmények zöme szolgálati bûncselek-

mény volt. A sorállományúak egymás közötti hatalmi visszaélését, és a durvaságot büntetni rendelõ szolgálati visszaélések és alárendelt megsértésének esetei 1993 óta megduplázódtak és arányuk a katonai bûncselekmények körében (az elõzõ évi 23,8 %-ról) 29,9 %-ra emelkedett.

A 2.520 köztörvényes bûncselekmény több, mint felét (50,2 %) az 1.265 vagyon elleni bûncselekmény (többségében lopások) tették ki. A fegyveres szervezetek vagyonában szándékosan okozott károk 117,5 MFt-ot tettek ki, ennek 15 %-a megtérítésérõl intézkedtek. A súlyos köztörvényes bûncselekmények körében szükséges megemlíteni, hogy a lõfegyverrel, lõszerrel, robbanóanyaggal visszaélések száma az elõzõ évi 64-rõl 77-re emelkedett és a katona elkövetõk száma is jelentõsen nõtt (29-rõl 52 -re). Ilyen arányban a vesztegetés bûntetténél figyelhetõ meg emelkedés, ahol 58 esetrõl 99-re nõtt az elkövetett bûncselekmények száma. A katonai életviszonyok között használt okiratokkal kapcsolatos visszaélések száma is mintegy 10 %-kal emelkedett. Kedvezõ azonban, hogy a kábítószerrel visszaélés miatt feljelentett katonák száma lényegében nem nõtt (8 fõ).

Az ismertté vált bûnelkövetõk (34.sz. tábla) 61,7 %-a (1.888 fõ) volt katona és 16,7 %-a (559 fõ) határõr. Az összesen 1.868 (1996-ban 1.943 fõ) sorállományú terhelt közül 285 fõ állt már vádlottként korábban is bíróság elõtt.

A büntetés-végrehajtási szervezet 77 hivatásos állományú tagja ellen 112 bûncselekmény miatt, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok 22 hivatásos állományú tagja ellen 25 bûncselekmény miatt folyt katonai büntetõeljárás. A számok alapján megállapítható, hogy e két szervezet bûnügyei a munkaterhet lényegesen nem befolyásolták. A rendõrök közül a katonai ügyészségek 385 fõt vontak a katonai büntetõeljárás hatálya alá.

A katonai ügyészségek részben olyan bûnügyekben, ahol az elkülönítés nem volt indokolt, részben pedig a katonai büntetõeljárásban alkalmazott próbára bocsátást követõen, immár tartalékosként, újabb bûncselekményt elkövetõ 158 polgári személlyel szemben jártak el az ügyek kötelezõ egyesítése során.

Az értékelési idõszakban a sorkatonai szolgálat idõtartamának 12-rõl 9 hónapra történt további csökkentése és a bûncselekmények, valamint bûnelkövetõk számának az említett hatásköri bõvítéstõl független, folyamatos emelkedése miatt a büntetõeljárások idõszerûsége és szakszerûsége körében az eddig elért igen kedvezõ eredmények megõrzését lehetett célként kitûzni.

A katonai ügyészi szervek az 1996-ban el nem intézett 381 üggyel együtt 1997-ben összesen 3.547 büntetõ feljelentéssel foglalkoztak. Az év végén 371 ügy jelentkezett maradványként, amelynek alapján megállapítható, hogy a 89,5%-ra emelkedett ún. ügyfeldolgozási mutató alatta marad a másfél havi ügyérkezésnek, ebbõl következõen a katonai ügyészségek lényegében hátralék nélkül és határidõben végezték el az ügyek feldolgozását.

Az összes nyomozások (2.759 ügy) négyötödét teljesen vagy részben katonai ügyészek végezték, egyötödük pedig az általuk felügyelt parancsnoki nyomozás volt. A büntetõeljárás nyomozati szakaszát az ügyek 88,4%-ában a két hónapos törvényi alaphatáridõn (ennek több, mint felét egy hónapon) belül befejezték, s ez csupán lényegtelen (2,5 %-os) visszaesés az elõzõ év hasonló mértékû javulásával szemben. Ezen belül azonban 178 volt azon bûnügyek száma (1996-ban 201), ahol az elkövetéstõl számított 8 napon belül elvégzett nyomozások alapján bírósági határozattal befejezhetõ elõállításos eljárásokra került sor. Hat hónapot meghaladó nyomozásra 16 ügyben került sor.

1997-ben sem romlott a nyomozások eredményessége. A bûncselekmény elkövetésével gyanúsítható 3.762 feljelentett közül minden negyedik (1.145 fõ) olyan személy volt, akit a feljelentés idején még nem ismertek. Az eljárások során 450 feljelentett ismeretlen személy azonosságát sikerült megállapítani, így a felderítési arány 39,3 % volt (1996-ban 310 fõ és 33.9 %).

A nyomozások során összesen 314 gyanúsított személyi szabadságát korlátozták. Közülük 56 gyanúsított (1996-ban 32 fõ) õrizetbe vételét nem követte az elõzetes letartóztatás elrendelése. Ilyen indítvánnyal a katonai ügyészségek 269 esetben éltek, s ez is jelentõs növekedés az 1996. évi 168 esettel szemben (40.sz.tábla). Ennek okait elsõsorban az alakulatok fegyelmi helyzetét érintõ katonai és köztörvényi bûncselekmények elszaporodásában kell keresni. Az általános okok mellett ugyanis a törvény lehetõvé teszi katonával szemben fegyelmi okból õrizet, illetve elõzetes letartóztatás alkalmazását. Ez alkalmas arra, hogy a rövidebb kötelezõ katonaidõ alatt a bûnelkövetõket a fegyelmezett katonai közösségben élõktõl elkülönítse, a terheltekkel szemben folytatott büntetõeljárást meggyorsítsa, és ekként szolgálja a szolgálati rend és fegyelem fenntartását. A megyei bíróságok katonai tanácsai az indítványoknak 258 esetben - döntõen a fegyelmi okok fennállása miatt - helyt adtak és 18 fõ kivételével a sorállományú terheltek letartóztatását elrendelték.

A fogvatartottak esetében a hatóságok a büntetõeljárás minél gyorsabb befejezésére és a letartóztatásnak a legszükségesebb ideig történõ fenntartására törekedtek. Ezt igazolja, hogy az elõzetes letartóztatások megszüntetésére az ügyek 41,9%-ában 30 napon belül, 46,5%-ában 1-3 hónapon belül, 11,2%-ában 3-6 hónap között került sor. 9 hónapnál hosszabb kényszerintézkedésre nem volt szükség. A katonai ügyészek az elõzetes letartóztatások megszüntetésérõl az ügyek 35,3%-ában saját hatáskörükben döntöttek.

A katonai ügyészi szervek által folytatott nyomozások törvényessége, a terheltet megilletõ védelmi jogok érvényesülése ellen továbbra sem merültek fel lényeges kifogások. Az elsõ fokú katonai ügyészi intézkedések ellen 148 esetben (63-mal több, mint az elõzõ évben) érkezett panasz, amelyek közül a Katonai Fõügyészség 17 (7-tel több, mint 1996-ban) panaszt talált megalapozottnak (38.sz. tábla).

1.180 ügyben (az összes ügy 42,8 %-a) az eljárások eredményeként a nyomozás megszüntetésére volt szükség. A nyomozás megszüntetésére bûncselekmény (201) vagy bizonyítékok hiánya (867), illetve büntethetõséget kizáró vagy megszüntetõ ok (25), illetve 87 fõvel szemben ügyészi megrovás mellett került sor.

Nyomozás megtagadásáról a feljelentések adatai alapján 87 ügyben hoztak határozatot és ezek közül csupán 4 esetben történt ügyészi megrovás.

Az 1997-ben nyomozott 2.759 bûnügy 61,8 %-ában került sor vádemelésre, azaz az összes ismertté vált elkövetõ 94 %-át (2.899 fõt) bíróság elé állították. Annak ellenére, hogy a nyomozások eredményeként a vádemelések aránya némiképp csökkent, számszerûen jelentõsen, (1.192-rõl) 1.631-re nõtt az elsõ fokon tárgyalt ügyek száma (42.sz. tábla).

Az ügyész részvétele vétségi eljárásban általában nem kötelezõ a bírósági tárgyaláson. A katonai büntetõeljárásokban nagyobb számmal jelentkezõ vétségek ellenére 160-nal, 673-ra emelkedett azon ügyek száma, amelynek tárgyalásán a katonai ügyészek jelen voltak.

Az elsõ fokú katonai tanácsok határozatai alapján megállapítható, hogy a katonai ügyészségek által benyújtott vádemelések alaposnak, a vádképviselet és ennek során tett érdemi ügyészi indítványok eredményesnek bizonyultak.

Az 1997-ben elsõ fokon tárgyalt ügyek közül az elsõ és másodfokú bíróságok 1.572-t fejeztek be jogerõsen és az érintett 2.827 vádlott közül 2.691 fõt marasztaltak el, 65,9 %-uk büntetést kapott, a többiekkel szemben intézkedés alkalmazására került sor. 104 vádlottat a megyei bíróságok katonai tanácsai felmentettek. Ennek következtében a katonai ügyészségek összesített váderedményessége az évek óta állandónak mutatkozó 96,3 %-os szintet érte el (45.sz.tábla).

Az elmarasztaltak közül 816 vádlottat ítéltek szabadságvesztésre, ebbõl végrehajtandó büntetést szabtak ki 490 vádlottal szemben. Közülük 395 elítélt - 98.2 %-uk sorállományú katona - a Katonai Fogházban töltötte a túlnyomó részben rövid tartamú büntetését. A kiszabott pénzbüntetések száma az elõzõ évhez képest majdnem megkétszerezõdött azzal, hogy az elmarasztalt vádlottak több, mint felét (904 fõ, 42,8 %-uk sorállományú katona) ezzel a büntetési nemmel sújtották.

Büntetés helyett intézkedés alkalmazására általában az elsõ alkalommal kisebb súlyú bûncselekményt elkövetõkkel szemben van törvényi lehetõség akkor, ha a büntetési célok ezáltal is elérhetõek. Ilyen joghátrányt 916 vádlottal szemben alkalmaztak a katonai tanácsok, 67,1 %-ukat a büntetés elhalasztását eredményezõ próbára bocsátották, a többieket megrovásban részesítették, s ezzel fenntartották az évek során kialakult 2/3 -1/3 arányt. Az ilyen kedvezõ elbírálásban részesítettek több, mint kétharmada (69 %) volt sorállományú katona.

Az elsõ fokú megyei bíróságok katonai tanácsai - a nyomozati határidõk említett kedvezõ alakulására is figyelemmel - a tárgyalt ügyek 78,6 %-ában a feljelentés napjától számított 4 hónapon belül hozták meg határozataikat. Ebbõl 257 vádlottat érintõ 187 bûnügyben az elkövetéstõl számított 8 napon belül bíróság elé állítás keretében született döntés. Az elõállításos tárgyalások számának növelésére irányuló törekvéseket a nyári ítélkezési szünet is befolyásolja. Összesen 359 - az 1997 év folyamán elõterjesztett - vád ügyében az év végéig nem született bírói határozat.

Az elsõ fokú határozatok 90,3 %-a (amely 2.552 vádlottat érintett) emelkedett elsõ fokon jogerõre. A katonai ügyészek az elõzõ évhez képest háromszor több, összesen 148 esetben támadták meg az elsõ fokú bírói döntéseket, védelmi fellebbezésekre 145 esetben került sor.

A Katonai Fõügyészség 177, perorvoslat céljából a Legfelsõbb Bíróság elé került büntetõügyben látta el a másodfokú ügyészi feladatokat. Ennek során az ügyiratok 92,1 %-a 8 napnál, fennmaradó hányaduk 15 napnál rövidebb ideig volt a Katonai Fõügyészségen. A másodfokú bírósági tárgyalások eredményeivel együtt 1997-ben az összes jogerõsen befejezõdött katonai büntetõeljárások száma az elõzõ évi 1.184-rõl 1.572-re emelkedett (46.sz. tábla).

9.2. A magánjogi és a közigazgatási jogi katonai ügyészi tevékenység

A büntetõeljáráson kívüli katonai ügyészi tevékenység a hatáskörbe tartozó szervezetek mûködésének törvényességét hivatott elõsegíteni. Ennek során kiemelkedõ jelentõsége van a normatív jogszabályok érvényesülése és az egyedi parancsnoki döntések törvényességi felügyeletének, különös tekintettel a sor- és hivatásos állomány alapvetõ jogai érvényesülésének vizsgálatára.

1997-ben 191, jórészt elõre tervezett katonai ügyészi törvényességi vizsgálatot (1996-ban 166) végeztek vagy végeztettek el (50.sz. tábla). Az érintett katonai szervezeteknél a katonai ügyészségek által észlelt jelenségeknek megfelelõen vizsgálták:

- a hivatásos és sorkatonák ellen folytatott fegyelmi és kártérítési eljárások törvényességét, amelyek alapvetõen megfeleltek a törvényesség követelményeinek,

- a Magyar Honvédség Katonai Fogházában büntetésüket töltõ elítéltek jogainak folyamatos érvényesülését, s ezeket a megállapítások szerint hosszú ideje kiemelkedõ színvonalon biztosítják,

- a fegyveres erõk állományában hivatásosként vagy honvédségi közalkalmazottként szolgálatot teljesítõ nõkre vonatkozó speciális rendelkezések megvalósulását, ahol törvénysértõ gyakorlatot nem tapasztaltak,

- a környezetvédelmi elõírások betartását, amelyek vizsgálata során az volt megállapítható, hogy az alakulatok életében kizárólag a nagyobb beruházásokat igénylõ elõírások követése okozott gondokat.

A katonai ügyészséghez, mint általános jogi tanácsadó és a panaszokat kivizsgáló szervhez a fegyveres erõk tagjai a felettes parancsnok megkerülésével is elõterjeszthetnek panaszokat és kérelmeket. Az egyedi törvényességi kérelmek (109) és a hivatalos tudomásszerzés alapján elvégzett vagy elvégeztetett vizsgálatok következtében 204 fegyelmi eljárást, 7 kártérítési eljárást kezdeményeztek, és 63 ügyészi intézkedést (óvás, felszólalás, figyelmeztetés) foganatosítottak.

A katonai ügyészi tevékenység jellegzetessége, hogy az ún. területfelelõsi munka keretében az adott alakulatok fegyelmi helyzetével leginkább tisztában lévõ katonai ügyészek vesznek részt az éves fegyelmi elemzõ parancsnoki értekezleteken (82), illetve tartanak a helyszínen fogadóórákat (46 esetben, részt vett 345 fõ) az állomány tagjai részére.

A büntetõjogon kívül tanúsított katonai ügyészi aktivitás hagyományosan fontos területe, hogy a különbözõ állománycsoportok, pl. az újoncok elõtt az önkéntes jogkövetés elõsegítése céljából, jogi felvilágosító elõadásokra kerül sor. 1997-ben 74 elõadást tartottak, amelyeken 7.708 fõ hallgatóság vett részt.

A katonai ügyészség 46 esetben a jogszabály-tervezetek elõzetes jogi véleményezésében is közremûködött.

9.3. A katonai ügyészség személyi feltételei

A katonai ügyészi szervezet létszámhelyzetére - hasonlóan az elõzõ évhez - a stabilitás volt jellemzõ. A csekély mértékû változás "természetes" okokra - halálozás, nyugdíjazás - vezethetõ vissza. A katonai ügyészségen 1997 végén 68 katonai ügyészi helybõl csak 4 volt betöltetlen és ezen túl 19 nem jogász hivatásos katona ( 4 tiszt, 15 tiszthelyettes), valamint 63 tisztviselõ és egyéb állományú teljesített szolgálatot. Az év során négy katonai ügyészségi fogalmazó tett sikeres szakvizsgát.

Örvendetes, hogy kialakulóban van egy megbízható, szilárd hivatástudattal és szakmaszeretettel rendelkezõ új katonai ügyészi generáció, melyben szerencsésen ötvözõdik a tehetséges, jól felkészült és a különbözõ szakmai megmérettetéseken jó eredményeket produkáló fiatal és a széles körû szakmai tapasztalatokkal, rutinnal rendelkezõ középkorú és idõsebb katonai ügyészek aránya. (A katonai ügyészi állomány több, mint egyharmada 30 év alatti, további 30 %-a pedig nem haladja meg a 40 éves életkort.) A munka minõségét természetesen kedvezõen befolyásolta az évek óta szinte változatlan létszámú és személyi összetételû tisztviselõi és ügykezelõi állomány áldozatos munkája is.

Az említett tényezõk a biztosítékai annak, hogy az évrõl-évre növekvõ mértékû bûnügyi munkát azonos létszámmal és - minimális elvárásként - azonos eredményességi mutatókkal lehetett teljesíteni.

1997-ben is kiemelt figyelmet fordítottunk a katonai ügyészek szakmai továbbképzésére, így különbözõ tanfolyamokon és szakmai konferenciákon vettek részt. A létszám és az anyagi lehetõségek alapján összesen 7 fõ posztgraduális jogászképzésen, 11 fõ különbözõ szakmai tanfolyamokon, 3 fõ pedig idegennyelv tanfolyamon vett részt.

10. Az ügyészség informatikai, tudományos és nemzetközi tevékenysége

10.1. Az ügyészségi munka informatikai háttere

Az ügyészi munkát segítõ, a vezetés és irányítás hatékonyságát növelõ informatikai feltételek - több éves romlás után - 1997-ben javultak. Az ügyészségen saját forrásból - a kormányzat költségvetési támogatás elvonása után - 90 millió forint állt rendelkezésre informatikai célú fejlesztésekre. Ez arra volt elegendõ, hogy a központilag bevezetett információs rendszerek mûködését fenntartsuk, és nagyobb ütemben folytassuk a teljesen elhasználódott gépek cseréjét. Az ügyészség különbözõ szerveinél 1997. végén 682 személyi számítógép mûködött. Az információs rendszerbõl kivett gépek erre alkalmas részét szövegszerkesztési feladatokra használjuk. A nagyobb ügyforgalmú ügyészségeken az információs rendszert kiszolgáló számítógépek lokális hálózatban mûködnek, összesen 49 helyen.

Az informatikai munka hatékonyságát továbbra is rontja, hogy a fõügyészségek egy részénél nincs informatikus szakképzettségû ügyészségi alkalmazott, ezért a leromlott géppark hibáinak jelentõs részét továbbra is központilag kellett elhárítani. A húsz fõügyészség közül hatnál dolgozik informatikus szakember, a többinél tanulmányi szerzõdéssel támogatott beiskolázással perspektivikusan megoldják a problémát, de néhány fõügyészségen a megoldás még várat magára. Az informatikai szakemberek hiányát jelzi az is, hogy a Legfõbb Ügyészség informatikusainak 59 alkalommal kellett hibaelhárítás céljából belföldi kiküldetést teljesíteniük.

Az ügyészségi információs rendszerek mûködése 1997-ben biztosított volt, s a közérdekû adatokról szóló tájékoztatási kötelezettségeket kivétel nélkül teljesítette az erre hivatott szervezeti egység. Összesen 219 esetben került sor erre (1996: 147). Az ügyészi szervezet részére 89 esetben került sor információ-szolgáltatásra, többek között munkatervi vizsgálatok, ügyforgalmi tájékoztatások, hátralék kimutatások információs hátterének biztosítására, de létszám elosztáshoz is használták az adatokat. A külsõ információ szolgáltatások több mint felét (69) az írott és elektronikus sajtó vette igénybe, de jelentõs volt a minisztériumok, országos hatáskörû szervek részére adott információk száma is. A külsõ információ-szolgáltatások túlnyomó részt a bûnözés, bûnüldözés, vádképviselet adatait tartalmazták.

A mûködés feltételeinek kismértékû javulása lehetõvé tette a fejlesztõ munka felgyorsítását. Nagyobb lendülettel folytatódott a büntetõjogi szakterület számítógépes információs rendszere új verziójának kialakítása, amelyre azonban jelentõs befolyással lesz az új büntetõeljárási törvény várható hatálybalépésével összefüggõ informatikai változtatás. Felgyorsult a magánjogi és közigazgatási jogi szakterület számítógépes ügyvitelének fejlesztése, s befejezõdött a személyügyi és továbbképzési számítógépes nyilvántartás új verziójának kialakítása, valamint a non-profit szervezetek számítógépes ügyészségi nyilvántartásának fejlesztése. Mindkét rendszer 1998. január 1-jén megkezdte mûködését.

A változatlanul központi gyûjtési módszerrel mûködõ statisztikai rendszereink részesei a Kormány Országos Statisztikai Adatgyûjtési Programjának (OSAP).

A bûnözés, a bûnüldözés, az ügyészek vádképviseleti tevékenysége az ügyészség kizárólagos hatáskörébe tartozó bûncselekmények és bûnelkövetõk, az ügyészségi nyomozások, az ügyészségi ügyforgalom leglényegesebb statisztikai adatai hosszú évek óta tájékoztató kötetekben jelennek meg. Tavaly is kiadtuk a rendõr-bûnelkövetõkrõl és a rendõrök által elkövetett bûncselekményekrõl szóló

statisztikai tájékoztatót, s ismét megjelent a sértettekrõl, a sértettek és elkövetõk viszonyáról szóló kiadvány is.

A különbözõ információs anyagainkat rendszeresen megküldjük az Országgyûlés elnökének és alelnökeinek, az Alkotmány- és Igazságügyi Bizottságnak, valamint az országgyûlési biztosoknak.

10.2. Az Országos Kriminológiai és Kriminalisztikai Intézet; az ügyészek tudományos tevékenysége

Az Országos Kriminológiai és Kriminalisztikai Intézet (a továbbiakban: OKKrI) feladata és rendeltetése egyfelõl a bûnözés társadalmi jelenségének, a különbözõ bûncselekmény-fajtáknak, valamint az egyes bûncselekményeknek, továbbá a bûncselekményeket elkövetõk, illetve az azok által sérelmet szenvedett személyek meghatározott csoportjainak, nemkülönben a bûnözés és a bûnelkövetés megelõzési lehetõségeinek a vizsgálata, másfelõl pedig a bûnfelderítés, a bûnüldözés és a bûnmegelõzés eredményességének krimináltaktikai, -metodikai, valamint -technikai eszközökkel és módszerekkel történõ elõsegítése. Az OKKrI 1996 eleje óta a magyarországi bûnmegelõzési kutatások központja.

1997 elejére az OKKrI elkészítette az Országos Bûnmegelõzési Program (OBP) átdolgozott változatát, továbbá az év folyamán a bûnözés okaival, az elkövetõk jellemzõivel, a megelõzés hatékonyságával és a részvételi hajlandósággal kapcsolatos lakossági vélemény és beállítódás vizsgálatát.

Az OKKrI kutatási tevékenységének témaköreit a 4. számú melléklet mutatja be.

Az ügyészek megbecsült résztvevõi a jogi, tudományos közéletnek. A Jogtudományi Közlönyben, a Magyar Jogban, a Belügyi Szemlében és más szakmai-tudományos folyóiratokban rendszeresen jelennek meg cikkeik, tanulmányaik. Kilenc ügyész rendelkezik tudományos fokozattal.

Az egyetemek állam- és jogtudományi karain, a Rendõrtiszti Fõiskolán, az Államigazgatási Fõiskolán és néhány más felsõoktatási intézményben, illetõleg posztgraduális képzésben számos ügyész oktat: tart elõadást, vezet szemináriumot, speciális kollégiumot és vesz részt a Jogi Szakvizsga Bizottság munkájában.

10.3. Az ügyészség nemzetközi tevékenysége

10.3.1. Nemzetközi kapcsolatok

Az ügyészség nemzetközi tevékenysége azt a célt szolgálja, hogy elõmozdítsa a kölcsönös együttmûködést; tájékozódjunk és tájékoztatást adjunk a felgyorsult jogalkotási folyamatokról, az ügyészi és igazságszolgáltatási rendszerben bekövetkezett módosulásokról, a jogalkalmazási gyakorlat alakulásáról a nemzetközi érdeklõdésre számottartó kérdésekben, kicseréljük a vonatkozó alapvetõ jogszabályokat, felvegyük az együttmûködés fontos feltételét képezõ személyes kapcsolatokat.

Nemzetközi kapcsolataink alakítása során súlypontokat alakítottunk ki. Elsõbbséget képeznek azok az országok, amelyekkel nagy jogsegélyforgalmat bonyolítunk le vagy a felmerült problémák jelentõsége miatt indokolt a megfelelõ szintû partnerekkel való találkozás. Ennek megfelelõen elõnyben részesítettük a szomszédos országokkal kialakított felsõ- és középszintû kapcsolatok fenntartását, illetve a világpolitikában kiemelkedõ szerepet betöltõ országok ügyészségeivel a jó munkakapcsolatok ápolását.

E célkitûzéseknek megfelelõen az 1997. évben fogadtuk a szlovén legfõbb ügyészt és a német szövetségi legfõbb ügyészt, továbbá a moszkvai fõügyész által vezetett küldöttséget. Az év folyamán részünkrõl ügyészi küldöttség kereste fel a szlovák, a svájci és a kínai legfõbb ügyészséget. Több esetben került sor - fõleg ausztriai és németországi - munkalátogatásra és szakmai-tudományos konferencián történõ részvételre.

Egyre gyakrabban teljesítjük az Európa Tanács felkérését szakértõk küldése iránt az egyes bizottságokba - így a Büntetõ Igazságszolgáltatás és Az Ügyészi Szervezet Szerepével foglalkozó Szakértõi Bizottságba, valamint az Európai Büntetõjogi Bizottság által kialakított kriminálstatisztikai szakértõi csoportba. Az elsõként említett Szakértõi Bizottság elõkészíti az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága ajánlásait az ügyészségek szerepkörére vonatkozóan, a szakértõi csoport eredményes munkát végzett az egységes elveken nyugvó európai kriminálstatisztika alapjainak lerakása terén, kiadták az 1995. évi adatokat tartalmazó, angolul és franciául hozzáférhetõ, összehasonlítható adatokat tartalmazó statisztikai kiadványt (sourcebook-ot).

A jogi együttmûködés fontos feltétele, hogy a résztvevõ országok hatóságai a másik ország vonatkozó jogszabályait ismerjék (vagy legalább hozzáférhetõ legyen számukra). A találkozások során gyarapíthattuk külföldi joganyagunkat a hatályos szlovák, német, svájci és szlovén büntetõ jogszabályokkal.

A kétoldalú együttmûködés mellett egyre növekvõ jelentõségû az "európai jog" kellõ szintû ismerete, elsõsorban az európai bíróságok gyakorlatának megismerése és oktatása, illetve beépítése az ügyészségi fogalmazók (titkárok) és ügyészek továbbképzési rendszerébe. Ehhez közvetlen segítséget kaptunk az Európai Emberi Jogi Bizottság és Bíróság döntéseinek megküldése formájában.

Kihasználtuk az együttmûködés során adódó lehetõségeket arra is, hogy - elsõsorban fiatal, nyelvismerettel rendelkezõ - ügyészek számára helyet biztosítsunk külföldi - fõleg német és francia - továbbképzést szolgáló tanfolyamokon való részvételre. Ezzel nem csupán a szakmai ismeretek bõvülnek, hanem nagy ösztönzõ erõt jelent a nyelvismeret továbbfejlesztése vonatkozásában is, így hamarosan megoldódhat az e téren jelentkezõ szakemberhiány.

Az év folyamán gyakran került sor megyei fõügyészek és fõügyészségi ügyészek szakmai tanulmányútjára, elsõsorban azokba az országokba, amelyekkel az adott megye határos és az együttmûködés zökkenõmentessége a személyes kapcsolatfelvételt indokolta.

A Katonai Fõügyészség sajátos helyzetébõl adódóan önálló - de a Legfõbb Ügyészség vezetésével egyeztetett - kapcsolatrendszert alakított ki, amelynek célja a katonai igazságszolgáltatási tapasztalatok szerzése, a katonai jogi információk cseréje, továbbá a jogharmonizációhoz szükséges adatok gyûjtése volt, a kapcsolatrendszer irányát pedig a NATO-csatlakozással, a Partnerség a Békéért (PfP) mozgalomban, illetve békefenntartó munkában való részvétellel kapcsolatos igények határozták meg.

A NATO-országok katonai igazságügyi vezetõivel való korábbi találkozások sorát egészítette ki a katonai fõügyész törökországi látogatása, illetve egy holland katonai jogász küldöttség fogadása.

Továbbra is szükséges volt a velünk hasonló helyzetben levõ országok katonai ügyészi szerveivel megvalósuló információ- és tapasztalatcsere (látogatás Lengyelországban, illetve a bolgár kollégák fogadása), de fontos tapasztalatokkal járt - és jól illeszkedett a Legfõbb Ügyészség kapcsolatrendszerébe is - a katonai fõügyészségi delegáció kínai útja, valamint a svájci katonai ügyészi küldöttséggel folytatott magyarországi tárgyalás is.

A Katonai Fõügyészség az 1997. évi Kriminálexpo keretében már harmadszor rendezte meg a Nemzetközi Katonai Büntetõjogi Konferenciát.

A korábbi, inkább általánosságban mozgó témák (I. A katonai igazságszolgáltatás helyzete a demokratikus társadalomban; II. A katonai igazságszolgál-

tatás szerepe a fegyveres erõk rendje és a katonai fegyelem védelmében) után ezúttal nagyon is aktuális téma (A katonák egymás közötti magatartásának büntetõjogi vonatkozásai) tárgyalására került sor.

Zimbabwétól Norvégiáig, az USA-tól Szlovákiáig 15 ország katonai igazságszolgáltatásának vezetõi folytattak e körben széleskörû eszmecserét, s magyar javaslatra a következõ konferencia témájául a katonai bûncselekmények és a katonai szolgálat során történt balesetek áldozatai, sértettei jogainak érvényesülésével kapcsolatos kérdéskört fogadták el.

10.3.2. Jogsegély ügyek

Az ügyészi szervezet nemzetközi vonatkozású tevékenységének napi vetülete a jogsegélyforgalom lebonyolítása. Ennek nagyságrendjét jelzi az az adat, hogy az év folyamán 10.594 ügyben kértünk más államok igazságügyi hatóságaitól jogsegélyt; ebbõl 10.300 irányult iratkézbesítésre, 294 valamely nyomozási cselekmény foganatosítására, míg 257 ügyben teljesített jogsegélyt a Legfõbb Ügyészség.

Jogsegélyforgalmunk jelentõs részét Németországgal és a szomszédos országokkal bonyolítjuk, elsõsorban az Osztrák Köztársasággal.

(Összehasonlításul: az 1990. évben 2.791, az 1995. évben 8.047 megkeresést küldtünk külföldi igazságügyi hatóságokhoz.)

Az év folyamán 136 bûnügyet vettünk át külföldi hatóságoktól és 218-at ajánlottunk fel külföldi hatóságoknak.

A beszámolási idõszakban fontos feladat volt az Európa Tanács büntetõjogi egyezményeihez történt csatlakozásból folyó kötelezettségek teljesítése, illetve az ebbõl eredõ lehetõségek kihasználása; a jogsegélyforgalomban résztvevõ országok száma gyarapodott Dániával, Norvégiával, Luxemburggal, Liechtensteinnel, amelyekkel a korábbi években elvétve volt jogsegélyforgalmunk.

A szorosabb együttmûködés keretében megoldottunk - más fõhatóságokkal egyetértésben - több év óta húzódó, nemzetközi kapcsolatainkat megterhelõ ügyeket (az ún. Carlos és társai ellen külföldön indított bûnügyekben érkezett jogsegélykérelmek teljesítése).

A hazai jogunk által meghatározott keretek között a nemzetközi jogszokásoknak megfelelõen olyan külföldi hatóságok jogsegély iránti megkereséseit is teljesítjük, amelyek államaival nincs hatályos jogsegélyszerzõdésünk.

A büntetõjogi tárgyú európai egyezmények alkalmazása a nemzetközi ügyintézés szervezeti kereteinek, technikai hátterének korszerûsítését igényli, és szükségessé teszi a nemzetközi büntetõjogban, valamint az idegen nyelvekben - különösen az Európa Tanács hivatalos nyelveiben és a német nyelvben - jártas ügyészek szélesebb körben történõ képzését.

Budapest, 1998. május 4.

Dr. Györgyi Kálmán