Az Országgyûlés a Kormány elõterjesztésére:

1. megerõsíti az OECD tagállamai, valamint Argentína, Brazília, Bulgária, Chile és Szlovákia által Párizsban, 1997. november 21-én elfogadott - a külföldi hivatalos személyek megvesztegetése elleni küzdelemrõl szóló - Egyezményt,

2. felkéri a köztársasági elnököt a megerõsítõ okirat kiállítására.

1.1. Az OECD elõször 1994. május 27-én fogadott el ajánlást a külföldi hivatalos személyek vesztegetése tárgyában, amely meglehetõsen szûk körben teremtett jogi szabályozást ezen a területen. Az akkori ajánlás szerint, annak felülvizsgálatát három éven belül kellett elvégezni. A felülvizsgált ajánlást 1997. május 23-án fogadták el Párizsban, kiterjesztve a jogszabály hatókörét, megnövelve ezzel hatékonyságát. Ez utóbbi ajánlás aláírása az ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi miniszter részérõl történt.

Még ezt megelõzõen Németország és Franciaország kezdeményezte nemzetközi Egyezmény létrehozását e tárgyban, ehhez az elképzeléshez az Amerikai Egyesült Államok is csatlakozott. Az Egyezmény alapját a felülvizsgált ajánlás "egyeztetett közös elemei" képezték, az Egyezmény azonban több ponton túl is ment a közös elemeken. Fõként az Amerikai Egyesült Államok szorgalmazta, hogy az Egyezmény a lehetõ legszélesebb hatókörrel rendelkezzen. Az "egyeztetett közös elemek" alapján három szövegváltozat készült (az OECD Titkársága által készített tervezet, Németország és Franciaország közös tervezete, az Amerikai Egyesült Államok önálló tervezete), amelynek elsõ szakértõi vitája 1997 júniusában zajlott, ennek során megtörtént a három változat egyeztetése. A következõ szakértõi tanácskozás során 1997 októberében már az egységes változat került napirendre. A végleges szöveg elkészültét egyeztetõ konferencia elõzte meg 1997. novemberében, ahol hét, még nyitva álló, nagyobb horderejû kérdés megvitatására került sor.

Az OECD 29 tagállama (köztük Magyarország), valamint a nem tagállamként csatlakozni kívánó Argentína, Brazília, Bulgária, Chile és Szlovákia 1997. november 21-én elfogadta az Egyezmény végleges szövegét, amelynek miniszteri szintû, ünnepélyes aláírására 1997. december 17-én került sor Párizsban. Az Egyezményt Magyarország részérõl az igazságügy-miniszter írta alá.

1.2. Az Egyezményt - aláírását követõen - ratifikálásra 1998. április 1-jéig kell a Szerzõdõ Felek kormányainak az országgyûlés elé terjeszteni. A szükséges jogszabály módosításoknak 1998. folyamán, de legkésõbb 1998. december 31-ig kell hatályba lépniük. Az Egyezmény és a felülvizsgált ajánlás alapján végrehajtandó jogszabály módosítások több ponton összekapcsolódnak. Az Egyezmény alapján megállapítható, hogy a belsõ jog megfelelõ átalakítását a késõbbiekben az Egyezményt létrehozó munkabizottság keretei között fogják ellenõrizni.

2.1. Az Egyezmény alapvetõ célja, hogy a tagországok és a csatlakozni kívánó országok saját büntetõjogukban valósítsák meg annak lehetõségét, hogy a külföldi hivatalos személyek megvesztegetése is megfelelõ erõvel büntethetõ legyen, mivel a legtöbb ország büntetõjoga (ilyen jelenleg a magyar Büntetõ Törvénykönyv is) csak a belföldi hivatalos személyek megvesztegetését szankcionálja. Még jó néhány olyan ország is van, amely egyáltalán nem fûz büntetõjogi szankciókat a vesztegetési cselekményekhez, sõt egyes országokban az ilyen címen átadott összegek üzleti kiadásként való elszámolására is lehetõség volt, az adóhatóság felé.

2.2. Az Egyezmény preambuluma kiemeli a szabályozni kívánt terület kriminalizálásának fontosságát, valamint üdvözli több más nemzetközi szervezet hasonló törekvéseit (Európa Tanács, Európai Unió, ENSZ, Világbank, Nemzetközi Valutalap, Kereskedelmi Világszervezet).

2.3. Az 1. cikk megállapítja a kriminalizálandó tényállást, kiterjesztve a büntetendõséget a részességre, a felbujtásra, a bûnsegélyre, valamint a kísérletre és az elkövetésre irányuló bûnszövetségre. A továbbiakban értelmezõ rendelkezésként meghatározza a külföldi hivatalos személyek körét, a külföldi ország fogalmát, valamint a hivatali kötelességek gyakorlása körében a tevés, illetve nem tevés definícióját.

Az egyeztetések során az egyik legvitatottabb kérdés volt a külföldi hivatalos személy fogalmának meghatározása, mivel az Amerikai Egyesült Államok kezdeményezte, hogy a politikai pártok és azok tisztségviselõi, valamint a jelöltek is az Egyezmény hatálya alá tartozzanak. Ez az elképzelés az országok többségének komoly ellenállásába ütközött és végsõ soron kimaradt az Egyezménybõl. Mindezek mellett néhány ország kifogásolta, hogy a parlamenti képviselõk is beletartozzanak a hivatalos személyek körébe, ezek az ellenvetések azonban sikertelenek voltak.

Az Egyezmény alapján szükségessé válik a Büntetõ Törvénykönyv megfelelõ módosítása, melynek során a hivatalos személy fogalmát értelmezõ rendelkezést ki kell terjeszteni a külföldi hivatalos személyekre is, továbbá sor kerülhet az Egyezmény által szabályozott tényállás tényleges beillesztése a Büntetõ Törvénykönyvbe.

Az Egyezményhez kapcsolódó, a definíciókat és az Egyezmény által szabályozott tényállást érintõ Büntetõ Törvénykönyv-módosítás elkészítése folyamatban van.

2.4. Az Egyezmény 2. cikke megállapítja, hogy azok az országok, akik nem teremtették meg a jogi személyek büntetõjogi felelõsségre vonhatóságának jogi hátterét, azt ezek után sem kötelesek megtenni.

2.5. A 3. cikk a szankcionálást szabályozza, kimondva, hogy az alkalmazható büntetés mértékének hasonlónak kell lennie ahhoz, amely az adott fél saját, tehát belföldi hivatalos személyének megvesztegetése esetén alkalmazható.

A jogi személyekkel kapcsolatosan megállapítja, hogy amennyiben a szerzõdõ fél jogrendszere szerint a jogi személyek büntetõjogi felelõsségének megállapítása nem lehetséges (mint például Magyarországon), annak a félnek biztosítania kell, hogy a jogi személyeket külföldi hivatalos személy megvesztegetése esetén hatékony, arányos és visszatartó erejû nem büntetõjogi szankciókkal - ideértve a pénzbírságot is - lehessen sújtani.

A jogi személyekkel szemben nem büntetõjogi szankciók alkalmazására akkor kerülhet sor, ha a vesztegetést a jogi személy érdekében, nevében követik el. A gyakorlatban ez járulékosan kapcsolódhat a vesztegetõ személlyel (pl. a jogi személy vezetõ tisztségviselõjével) szemben alkalmazott büntetõjogi szankcióhoz. Ilyen, nem büntetõjogi szankció lehet a jogi személy mûködésének felfüggesztése, megszüntetése, pénzbírsággal sújtása, közbeszerzésbõl, állami támogatások igénybevételébõl történõ kizárása. Ezen szankciók alkalmazásához szükséges a megfelelõ jogi háttér megteremtése, pl. a törvényességi felügyeletet gyakorló hatóságok részére olyan jogosítványok biztosítása, amelyek alapján ilyen (egyébként már létezõ) szankciók alkalmazási lehetõségei kiterjedhetnének ezen esetekre is.

Biztosítani kell ugyanakkor a lefoglalás és az elkobzás lehetõségét is a bûncselekménnyel kapcsolatosan.

2.6. A 4. cikk a szerzõdõ felek joghatóságával, míg az 5. cikk a végrehajtással foglalkozik, megállapítva, hogy a nyomozás és a vádeljárás tekintetében minden félnek a vonatkozó belsõ jogszabályai szerint kell eljárnia. Az Egyezmény 6. cikke az elévülésrõl rendelkezik, amelyre szintén a belsõ szabályok vonatkoznak.

2.7. Az Egyezmény 7. cikke rendelkezik a pénzmosásról. Ha a szerzõdõ felek a saját hivatalos személyük esetében a vesztegetést a pénzmosás elõzetes bûncselekményének tekintik, ezt az elvet kell követniük a külföldi hivatalos személy megvesztegetése esetén is. A Büntetõ Törvénykönyv a vesztegetés bizonyos eseteit is a pénzmosás elõzetes bûncselekményének tekinti.

2.8. A 8. cikk a számvitel vesztegetési összefüggéseit szabályozza, elõírva, hogy minden szerzõdõ félnek hatékony, arányos és visszatartó erejû polgári jogi, közigazgatási, vagy büntetõjogi szankciókat kell biztosítania az ilyen kibocsátások és hamisítások esetén a könyvelés, a számlák, a számvitel és a pénzügyi bevallások tekintetében. A Büntetõ Törvénykönyv tartalmazza az adócsalás és a számviteli fegyelem megsértése törvényi tényállásait, amelyek kielégítik az Egyezményben foglalt követelményeket. A már hatályban lévõ közigazgatási szankciók (pl. adójogi szankciók) szintén megfelelnek az Egyezményben elõírt követelményeknek.

2.9. A 9., a 10. és a 11. cikk a kölcsönös jogsegélynyújtást, a kiadatást és a felelõs hatóságokat érintõ szabályozást tartalmaz. Fontos, hogy a jogi személyekkel szemben kezdeményezett nem büntetõjogi eljárásokban is meg kívánja teremteni a közigazgatási jogsegély lehetõségét.

Az államigazgatási eljárásról szóló 1957. évi IV. tv. 12.§-a szabályozza a közigazgatási jogsegélyt. Magyarországnak azonban csak igen kevés nemzetközi szerzõdése teszi lehetõvé közigazgatási jogsegély nyújtását annak belsõ jogi szabályozása ezért nem elégséges, gyakorlata pedig kialakulatlan. Célszerû ezért a jogszabály-módosítások során az államigazgatási eljárási törvény felülvizsgálata e kérdésben. Minden szerzõdõ félnek meg kell jelölnie azt a hatóságot az OECD Fõtitkáránál, amely felelõs a megkeresések elküldéséért, illetve fogadásáért, amely a jogsegély-, a kiadatási és egyéb az Egyezményben elõírt együttmûködési ügyekben az adott fél kommunikációs csatornájaként mûködik.

2.10. A 12. cikk szerint az ellenõrzést és az Egyezmény alapján megteendõ további intézkedések végrehajtását az Egyezmény megszövegezését eddig koordináló, OECD-munkacsoportja vagy annak jogutódja fogja elvégezni.

2.11. A 13. és a 14. cikk rendelkezik az aláírás és csatlakozás, valamint a ratifikáció és letétbe helyezés kérdésérõl. Az Egyezmény ünnepélyes aláírására 1997. december 17-én került sor Párizsban a tagállamok és az öt, a munkacsoporthoz csatlakozó állam részérõl. Az Egyezmény hatályba lépését követõen bármely ország kinyilváníthatja csatlakozási szándékát. Az Egyezményt az aláíró felek jogszabályai szerint kell ratifikálni, jóváhagyni, elfogadni. Az elfogadásról, jóváhagyásról, ratifikációról szóló dokumentumokat az OECD Fõtitkáránál kell letétbe helyezni, aki ezen Egyezmény letéteményese.

2.12. A 15. cikkben rögzített hatálybalépés szintén komoly vitapont volt az egyeztetések során. A Titkárság eredetileg öt állam ratifikációját és ennek letétbe helyezését kívánta meg a hatálybalépés feltételéül, ezt többen elégtelennek vélték, sõt, volt olyan javaslat is amely alapján valamennyi államnak meg kellett volna tennie ratifikációját és ennek letétbe helyezését a hatályba lépéshez. A végül elfogadott változat szerint az Egyezmény az azt a napot követõ 60. napon lép hatályba, amikor a mellékletként szereplõ dokumentum szerinti tíz legnagyobb export részesedéssel rendelkezõ ország (USA 15.9%, Németország 14.1%, Japán 11.8%, Franciaország 7.7%, Egyesült Királyság 6.7%, Olaszország 6.2%, Kanada 5.1%, Korea 4.5%, Hollandia 4.5%, Belgium-Luxemburg 4.4%) közül öt letétbe helyezte az elfogadásról, jóváhagyásról, ratifikációról szóló dokumentumait, oly módon, hogy ezen öt ország export részesedése legalább a 60%-át kitegye e tíz ország összesített exportjának.

A hatálybalépés után minden deklarációját letétbe helyezõ ország tekintetében a letétbe helyezést követõ 60. napon lép hatályba az Egyezmény. Amennyiben az Egyezmény a fentiek alapján nem lép hatályba 1998. december 31-ig, bármelyik állam, amelyik letétbe helyezte a ratifikációról szóló dokumentumait, deklarációt intézhet a letéteményeshez, hogy elfogadja az Egyezmény hatályba lépését ezen rendelkezés szerint. Ezen ország tekintetében az Egyezmény az azt követõ 60. napon lép hatályba, amikor a fenti deklarációt két vagy több ország megtette. Az ily módon megvalósuló hatályba lépés után minden deklarációját letétbe helyezõ ország tekintetében a letétbe helyezést követõ 60. napon lép hatályba az Egyezmény.

2.13. A 16. és a 17. cikk a módosításról és a felmondásról rendelkezik. Mindkét esetben - melyet egyébként bármely fél kezdeményezhet - írásbeli javaslatot, illetve jegyzéket kell intézni a letéteményeshez. Módosítás esetén újabb egyeztetõ konferencia összehívására kerül sor.

3. Az elõadottak alapján indokolt, hogy Magyarország mint az OECD tagországa csatlakozzon az Egyezményhez, miután elsõ lépésként, 1997. december 17-én az Egyezmény aláírása megtörtént. Ez fontos lépésnek számítana a hazánk felé irányuló befektetések biztonságának megerõsítése érdekében. Az Egyezmény megerõsítésének költségvetési vonzatai nincsenek.