T/273. számú
törvényjavaslat

a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény
módosításáról

1998. október

1998. évi .............. törvény

a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény

módosításáról

I N D O K O L Á S
a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény módosításáról szóló törvényjavaslathoz

Hazánkban a vagyonarányos adóztatást - a vagyonszerzési illetékek mellett - a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvényben (a továbbiakban: Htv.) szabályozott vagyoni típusú adók - konkrétan az épületeket terhelõ építményadó és a belterületi földrészletre kivethetõ telekadó - hivatottak megteremteni. Ezen adónemek mellett a Htv. további két, ugyancsak ingatlanhoz kapcsolódó adónemet szabályoz, a magánszemélyek kommunális adóját, valamint a magánszemélyek tulajdonában álló üdülõépület hasznos alapterülete után fizetendõ idegenforgalmi adót. A helyi adók sajátossága, hogy az egyes - Htv-ben szabályozott - adónemek bevezetésének, továbbá kedvezmények, mentességek, valamint - felsõ korláttal - az adó mérték megállapításának joga a települési önkormányzatot illeti meg. Az önkormányzat dönthet továbbá arról is, hogy az építmény- és telekadó alapját az ingatlan alapterületében vagy a korrigált forgalmi értékben (az illetéktörvény szerinti forgalmi érték 50%-a) határozza meg. Ezen adónemek - a mezõgazdasági földrészletek kivételével - a teljes ingatlanállományt átfoghatják.

A helyi adóztatás mûködési tapasztalatai szerint az önkormányzatok többsége adóztatja az ingatlanokat, ám fõként az átalányjellegû, az ingatlan értékét és így a vagyoni különbségeket legkevésbé kifejezni képes magánszemélyek kommunális adóját alkalmazzák. (Az 1998. január 1-jei állapot szerint 1525 önkormányzat mûködteti a magánszemélyek kommunális adóját, 848 önkormányzat élt az építményadó és 388 önkormányzat pedig a telekadó bevezetésének jogával. Az építményadó azonban csak 215 önkormányzatnál terjed ki a lakásokra.) Az építmények és telkek adóztatását felvállaló önkormányzatok szinte mindegyike az alapterületben határozta meg az adó alapját, mindössze két önkormányzat alkalmaz a nem lakás céljára szolgáló épületekre értékalapú adóztatást. 1997. évben az ingatlanokat terhelõ adónemek az összes adóbevételhez képest 1%-os, a GDP-hez viszonyítva pedig 0,2%-os arányt képviselnek. (Az angolszász államokban jellemzõen az adóbevételek 8-10%-át, míg más OECD országokban 2-4%-át teszik ki az ingatlanadók.)

A vázolt helyzetképbõl kitûnik, hogy hazánkban nemzetközi összehasonlításban igen alacsonynak mondható az ingatlanadók adóbevételeken belüli aránya, melynek magyarázata elsõsorban az, hogy a vagyonosabb önkormányzatok - az elérhetõ magasabb iparûzési adóbevétel okán - nem vállalják az épületek, telkek adóztatását. Az ingatlanok adóztatását felvállaló önkormányzatok az egyszerûbb adóztatási technika miatt pedig jellemzõen a magánszemélyek kommunális adóját vezetik be. Így a vagyonarányos közteherviselés elve még az ingatlanok adóztatását felvállaló önkormányzatoknál sem érvényesül maradéktalanul. Az építmény- és a telekadó alapterület szerinti mûködtetése pedig az értékelési szabályrendszer hiánya miatt vált általánossá. Ezen kívül az ingatlanokat terhelõ helyi adónemek heterogén összetétele önmagában sem alkalmas a vagyonarányos ingatlanadóztatás következetesebb érvényre juttatására.

Ilyen körülmények között a hazai ingatlanadóztatás korszerûsítésre szorul, melynek keretében középtávon indokolt elérni, hogy az ingatlanokat terhelõ helyi adók köre az építmény- és a telekadóra szûküljön. Az ingatlanadóztatás átalakítása azonban - tekintettel az adóalanyok és az önkormányzatok érdekeire, a jogbiztonság követelményére - csak fokozatosan történhet. Ennek érdekében a Törvényjavaslat (a továbbiakban: Javaslat) szerint már most a Htv-be kerül az ingatlanokat terhelõ magánszemélyek kommunális adójának és az üdülõépület utáni idegenforgalmi adónak 2000. január 1. napjával történõ hatályon kívül helyezése. (Ezen adónemek léte hosszabb távon ugyanis nem tartható fenn, mivel az igazságosabb építmény- és telekadó önkormányzati bevezetése ellen hat, viszont azonnali megszüntetésük az önkormányzati bevételek kiesésével járna.)

A helyi ingatlanadóztatás továbbfejlesztése már 1999-tõl megköveteli az értékarányos adóztatás feltételeinek megteremtését, ugyanis a vagyonarányos közteherviselés elvének az értékalapú adóztatás jobban megfelel, mint a naturáliára (alapterületre) épülõ. Az építmény- és telekadóban ugyan ma is lehetõség van az ingatlan értéke utáni adóztatásra, ezzel a módszerrel azonban az önkormányzatok azért nem élnek, mert az adó alapjául szolgáló korrigált forgalmi érték csak az illetékkiszabásnál egyébként alkalmazott egyedi értékeléssel állapítható meg.

Az értékalapú adóztatás gyakorlati alkalmazhatóságához a Javaslat olyan értékelési módszert határoz meg, amely megfelel a következõ elvárásoknak:

A Javaslat szerinti értékelési módszer nem az ingatlanok "pontos" forgalmi értékének megállapítására szolgál. Az értékelési metodika során elõálló adóalap ugyanis "mindössze" csak az egyes ingatlanok közötti érték-arányokat képezi le és így biztosítja, hogy az egy igazságos ingatlanadó alapjául szolgálhasson. Az adóalap komplexen kifejezi az egyes ingatlanok területi elhelyezkedésének, valamint azok legfontosabb fizikai jellemzõi különbözõségének az értékre gyakorolt hatását. Ennek megfelelõen a Javaslat az építmény- és a telekadó értékszerinti mûködtetése esetén az adó alapját a korrigált forgalmi érték helyett az ingatlan számított értékében határozza meg.

Az értékalapú adóztatás logikájából következõen továbbgondolást igényel az építmény- és telekadó egymás közötti kapcsolata. Az aszinkronitás elkerülése érdekében a Javaslat átalakítja a telkek adóztatásának jelenlegi rendszerét és olyan összefüggésrendszerbe ágyazza, ami lehetõséget teremt a korszerû ingatlanadóztatás megteremtésére. Sor kerül tehát a telek törvényi fogalmának, az adó alapjának, néhány mentességnek a pontosítására, valamint bizonyos adómentességek adókedvezményekké történõ átalakítására.

Az Alkotmánybíróság 18/1998. (V.13.) AB határozatában alkotmányellenesnek minõsítette és megsemmisítette a Htv. 1997. adóévre vonatkozó 52.§-a 22. pontjának e) alpontját. Ugyanakkor a törvényalkotó feladatává tette a helyzet rendezését. A Javaslat ennek megfelelõen eleget tesz az Alkotmánybíróság által megfogalmazott követelményeknek.

Az ismertetetteken túlmenõen a törvénymódosítás lehetõséget nyújt néhány kisebb jelentõségû korrekció végrehajtására is.

Várható társadalmi, gazdasági hatások

A Htv-ben szabályozott adónemek alapvetõ sajátossága, hogy a bevezetésükrõl való döntés kizárólag a települési önkormányzat kompetenciája. Az önkormányzat adórendeletében megállapíthatja az adó mértékét, illetve szükség esetén rendelkezhet az adómentességekrõl, illetve kedvezményekrõl is. Mivel konkrét adókötelezettség csak az önkormányzat adórendeletébõl fakadhat, így a helyi adók adóalanyokra gyakorolt tényleges hatása egzakt módon mindig csak a konkrét adórendelet alapján vizsgálható.

Mindezekre tekintettel a Javaslat társadalmi, gazdasági hatásának vizsgálata alapvetõen a várható önkormányzati adóztatási tendenciák felvázolására, valamint annak bemutatására szorítkozhat, hogy az ingatlanok számított értéken történõ adóztatása során elõálló adóteher milyen viszonyban áll az ingatlanok alapterület szerinti adóztatásakor jelentkezõ adóteherrel.

A korrigált forgalmi érték alapján történõ (de gyakorlatilag nem mûködõ) adóztatás felváltása a számított értéken alapuló adóztatással és az ehhez szükséges értékelési szabályoknak a Htv-be iktatása, valamint az ingatlanadóztatásra vonatkozó egyéb rendelkezések elõmozdíthatják - az ingatlanokat adóztatni kívánó önkormányzatok körében - a vagyoni típusú helyi adók fokozatos általánossá válását.

Az ingatlanok számított értéken alapuló adóztatása - mivel arányban áll a vagyontárgy tényleges értékével - lényegesen igazságosabb, mint a ma szinte általános érvényûnek tekintett, pusztán az ingatlan alapterületére épülõ adóztatási gyakorlat, ezért a módosítás társadalmi elfogadottsága is nagyobb lehet. Valószínû, hogy azok az önkormányzatok, amelyek jelenleg sem élnek az ingatlanok adóztatásának egyik eszközével sem, a közeljövõben sem fognak építmény- és/vagy telekadót mûködtetni. Azok az önkormányzatok pedig, amelyek ilyen adónemeket ma is csak korlátozottan mûködtetnek - vagy az adó mértékét a törvényi felsõ adómértéknél lényegesen alacsonyabban állapították meg - a jövõben sem fogják a Htv. nyújtotta maximális adóztatási lehetõséget kihasználni. (1997. évben az adóalanyok az ingatlanok után a négy különbözõ helyi adónemben - építményadó, telekadó, magánszemélyek kommunális adója, üdülõépület utáni idegenforgalmi adó - összesen 15,5 Mrd Ft adót fizettek. A számított érték szerinti adóztatás lehetõsége a bevezetés évében - 1999. évben - várhatóan ezt a bevételi volument érdemben nem módosítja.)

Ilyen körülmények között a kétféle adóalap meghatározási módszerbõl eredõ maximális - a vonatkozó törvényi felsõ adómértékkel számított - adóterhelések összehasonlításának inkább elvi, semmint gyakorlati jelentõsége van. Az összehasonlító vizsgálatok alapján az értékesebb ingatlanok adóterhe átlagosan növekedhet, a kevésbé értékeseké viszont csökkenhet az alapterület szerinti adóztatási szisztémához képest. Természetesen a tényleges adóteher (és adóbevétel) változatlanul függvénye lesz az önkormányzat által megállapítandó adómértéknek, továbbá e szinten helyben kialakítható kedvezményeknek, mentességeknek.

A számított értékalapú adóztatás jellemzõen nem eredményezhet magasabb potenciális adóterhet, mint a hatályos törvény szerinti, alapterületen alapuló adóztatás.

Az Európai Közösség jogszabályaival való harmonizáció

A helyi adók körében közösségi harmonizáció nincs, így az adózás egészére vonatkozó harmonizációs törekvéseinkkel sem a Htv. hatályos rendelkezései, sem a Javaslat szerinti módosítások nem állnak - nem állhatnak - szemben. Az Európai Közösséget létrehozó Szerzõdés 92. cikkelye a versenyt torzító állami támogatásokról szóló EU direktíva általánosságban (elviekben) fogalmaz meg követelményeket az adójogszabályokkal szemben. Ezen kívánalomnak a Javaslat megfelel, mivel expressis verbis kimondja a vállalkozók egyes csoportjaira eltérõ - s így a versenyt torzító - önkormányzati szabályozás tilalmát.

Az Európai Közösség államaiban az ingatlanokat jellemzõen érték szerint adóztatják, általában sajátos értékelési eljárás eredményeként megállapított értéken. Erre tekintettel az értékelési szabályok és a számított érték szerint meghatározott adóalap közelít az európai szabályozási gyakorlathoz.

RÉSZLETES INDOKOLÁS

A Htv-ben szabályozott tárgyi adók ún. éves adók, azaz az adóalanyiság a naptári év elsõ napján fennálló állapothoz kapcsolódik. Az önkormányzatnak azonban joga van az adó év közbeni bevezetésére is. Ilyenkor indokolatlan az adóalanyiságot az év elsõ napján fennálló állapot szerint megítélni. Az elõzõekre tekintettel a Javaslat kimondja, hogy az adó év közben történõ bevezetése esetén, a bevezetés évében az adórendelet hatálybalépése napján fennálló állapot az irányadó.

A Javaslat - a külföldi tõke beáramlásának ösztönzése végett - kiveszi a Htv. hatálya alól a társasági adóban külföldön tevékenységet végzõként meghatározott szervezeteket.

A Javaslat a számított érték megállapítását szolgáló értékelési módszer logikájából következõen korlátozza az önkormányzatot abban, hogy az építmény- és a telekadó számított érték alapján történõ mûködtetése esetén, egy ingatlanfajtán belül többféle adómértéket alkalmazzon. Ha az önkormányzat egy adott ingatlanfajtára több értékövezetet állapít meg és ezen értékövezetre különbözõ adómértékeket rendelne, akkor az adó összege már nem fejezné ki az ingatlanok területi elhelyezkedésbõl adódó vagyoni különbségeket, azaz eliminálná az adó alapjában - az ingatlan számított értékében - kifejezésre jutó különbözõségeket. A korlátozás természetesen nem érinti azt, hogy az önkormányzat ingatlanfajtánként eltérõ mértéket alkalmazzon, hiszen - mentesség, kedvezmény nyújtása mellett - ez is eszköze az önkormányzat által megvalósítani kívánt szociálpolitikai, településfejlesztési célok elérésének. Az önkormányzat adómegállapítási jogát korlátozó rendelkezések közé szükséges felvenni, hogy az önkormányzati rendelet a vállalkozók egyes csoportjaira - azok szervezeti formájára tekintettel - eltérõ rendelkezéseket nem tartalmazhat. Ez a módosítás - mivel alkotmányossági szempontból ez a különbségtétel kifejezett tiltó rendelkezés hiányában sem megengedett - valójában nem jelent újabb tartalmi korlátozást az önkormányzatok részére.

Ha az ingatlan állapotában olyan változás következik be, amely az adókötelezettséget érinti, akkor ezt a változást a Javaslat szerint - összhangban az adókötelezettség keletkezésére vonatkozó hatályos rendelkezésekkel - csak a változást követõ év január 1-jétõl lehet figyelembe venni.

Az építmények értékalapú adóztatásának elõsegítése érdekében a korrigált forgalmi értéket a - Htv-ben rögzített értékelési szabályok alkalmazásával megállapított - számított érték váltja fel.

A hatályos szabályok szerint az építmény- és a telekadó alapját - az önkormányzat döntésétõl függõen - az ingatlan hasznos alapterülete, vagy az ingatlan korrigált forgalmi értéke képezi. A bevezetésre javasolt számított értéken történõ adóztatás esetében az adó felsõ mértékét - mind a potenciális adóterhek emelkedésének, mind pedig az önkormányzati mozgástér szûkítésének elkerülése érdekében - az ingatlan számított értékének 2%-ában állapítja meg a Javaslat.

A hatályos rendelkezések szerint a telekadó kötelezettség a beépítetlen belterületi földrészletet terheli. Ez - a hatályos törvény más rendelkezéseivel összevetve - azt jelenti, hogy a telekadó tárgya az építmény nélküli telken kívül az olyan telek is amelyen valamely építmény (épület, mûtárgy) helyezkedik el, de alapterülete meghaladja az építmény rendeltetésszerû használatához szükséges földrészletet. A telek alapterület szerinti adóztatásának alapja a telek teljes alapterülete, illetve építménnyel részben "beépített" telek esetén az építmény és az annak használatához szükséges telekrész nagyságával, valamint az adómentes telekrésszel csökkentett teljes alapterület. A hatályos rendelkezések alapján az épületnek nem minõsülõ építménnyel (pl. tartállyal) beépített telek esetében - ha a telek alapterülete nem haladja meg az építmény rendeltetésszerû használatához szükséges mértéket - az ingatlant sem építményadó, sem pedig telekadó nem terheli. Ez pedig ellentétes a vagyoni típusú adók céljával és az ilyen ingatlan tulajdonosainak indokolatlan elõnyt biztosít a teljesen beépítetlen vagy épülettel csak részben beépített telkek tulajdonosaival szemben.

Az egységes és értékalapú ingatlanadóztatás megteremtése szükségessé teszi az építmény- és telekadó összefüggésrendszerének áttekintését, egyértelmûbbé tételét, különös tekintettel arra, hogy a jövõben is a telekadó tárgyát kell, hogy képezze a részben beépített telek is. Az adott ingatlan (részben beépített telek és a rajta lévõ felépítmény együttes) valóságos értékét ugyanis lényegesen befolyásolja a telek és a rajta lévõ felépítmény alapterületeinek aránya. Szembesülni kell továbbá azzal a módszertani kérdéssel, hogy az épülettel részben lefedett telkek számított értéken történõ adóztatása esetében az épület, illetve az abban található önálló adótárgyak (épületrész: pl. a több lakásos lakóházban az egyes lakások) számított értéke - az építményadó alapja - már tartalmazza a jellemzõen szükséges méretû telek értékét is, azonban ha az adott épülethez a jellemzõen szükségesnél lényegesen nagyobb telek tartozik akkor, az ingatlan értékét az építményadó alapja önmagában nem képes kifejezni.

Mindezekre figyelemmel a Javaslat átalakítja a telkek adóztatásának hatályos rendszerét.

A Javaslat szerint a telekadó alapjának megállapításánál a telek tiszta alapterületébõl kell kiindulni. Ez - alapterület szerinti adóztatás esetén - beépítetlen, illetve épületnek nem minõsülõ építménnyel részben vagy egészben beépített telkek esetében a telek teljes alapterülete, az épülettel beépített telek esetében pedig az épülettel le nem fedett telekrész. A telek számított értékének meghatározásához szükséges alapérték kimunkálása során is a telek tiszta alapterületébõl kell kiindulni, csökkentve azt az adómentes telekrésszel. Így a telek számított értéke az adómentes telekrész értékét már nem tartalmazza.

A Javaslat a hatályos telekadó mentességek közül pontosítja a közhasznú közlekedést végzõ adóalany e célra használt telekrésze, valamint a költségvetési szerv, a közszolgáltató szervezet, illetve az egyház tulajdonában álló épülethez tartozó telek mentességét. Adómentessé teszi - kiváltva ezzel az építmény rendeltetésszerû használatához szükséges telekrésznek a hatályos Htv. szerinti mentességét - a részben beépített telek esetében a telken lévõ épület hasznos alapterületének megfelelõ további telekrészt. Ez utóbbi teremti meg a kapcsolatot a felépítményes ingatlanok esetében az épület és a telek együttes adóztatásának vonatkozásában, nevezetesen figyelembe veszi, hogy az értékszerinti adóztatás esetében az épület számított értékében - az építményadó alapjában - benne foglaltatik a telek értékének egy része is. A Javaslat szerinti megoldás így kizárja, hogy az építmény- és telekadó együttes mûködtetése esetén az épület értékében már kifejezésre jutó telekértéket még telekadó is terhelje.

A Javaslat az építési tilalom alatt álló telek, illetve a védõ (biztonsági) terület adómentességét adókedvezménnyé alakítja. Erre az értékalapú ingatlanadóztatás egységességének következetes megvalósítása miatt, illetve az értékelési módszertan logikájából következõen van szükség. (Az ilyen telkek - bár hasznosíthatóságuk korlátozott - is értéket, esetenként jelentõs értéket képviselnek.) Az egyébként fizetendõ adó 50 %-át kell megfizetni az olyan telek után, amely az ingatlan-nyilvántartásban bejegyzett építési tilalom alatt áll, az olyan telek után pedig amelynek teljes alapterülete 50 %-át meghaladóan védõ (biztonsági) területnek minõsül, az adó 30 %-át kell megfizetni. A két adókedvezményre jogosító feltétel együttes fennállása esetén a Javaslat a nagyobb kedvezményt rendeli alkalmazni, azaz ilyenkor is csak az egyébként fizetendõ adó 30 %-át kell megfizetni.

A telkek adóztatásának a Javaslat szerinti átalakítása biztosítja az építmények (épületek) és a telkek együttes adóztatásának teljes koherenciáját.

A Javaslat annak érdekében, hogy az adóztatást végzõ önkormányzati adóhatóság az építmény- és telekadó alapjául szolgáló számított értéket megállapíthassa, meghatározza az értékelési eljárás pontos rendjét.

Az illetékhivatalok ingatlanforgalmi adataira alapozva, a Javaslat 1. számú melléklete megyénként a településszintekre [megyei jogú város, város, község (nagyközség)], illetve a fõvárosi kerületekre elõírja a különbözõ ingatlanfajtákra jellemzõ, négyzetméterenkénti forgalmi érték alsó és felsõ határait. A forgalmi értékhatárok az adott ingatlanfajtába tartozó, átlagos tulajdonságokkal (mûszaki paraméterekkel) rendelkezõ (modell) ingatlanok forgalmi értékviszonyait fejezik ki.

Az adott ingatlanfajta modell-ingatlanának leírását a Javaslat 2. számú mellékletének az adott ingatlanfajtára vonatkozó korrekciós tényezõinek 1,00 szorzóihoz rendelt jellemzõk tartalmazzák. Például a családi házak esetében modell-ingatlannak tekintendõ egy 25 éve épült, tégla falazatú, komfortos, 2 szobás családi ház.

Mivel a helyi értékviszonyokat legjobban a települési önkormányzatok ismerik, az értékelési folyamatban a képviselõ-testületeknek is jelentõs szerepet biztosít a Javaslat.

Az önkormányzat képviselõ-testülete - a helyben kialakult értékviszonyokra tekintettel - a településre irányadó forgalmi értékhatárok között, rendeletében határozza meg az egyes ingatlanfajták négyzetméterenkénti átlagértékeit (települési átlagértékek).

Figyelemmel az ingatlanok településrészenként esetleg igen jelentõs értékeltéréseire, a Javaslat felhatalmazza az önkormányzatot értékövezetek kijelölésére. Mivel elõfordul, hogy egy település adott részén egyes ingatlanfajták a települési átlaghoz képest értékesebbek más ingatlanfajták viszont ezen átlaghoz képest értéktelenebbek (pl. a nagy forgalmú közlekedési csomópontban való fekvés az üzletek, irodák értékét általában növeli, a lakóépületek értékét pedig jellemzõen csökkenti) ezért ilyenkor ingatlanfajtánként kell kijelölni az értékövezeteket. Az így elkülönített településrészeken ugyancsak ingatlanfajtánként állapítja meg az önkormányzat az ingatlan 1 m²-ére vonatkozó átlagértékeket (településrészi átlagértékek).

A Javaslat szerint az ingatlanok értékelését az önkormányzati adóhatóság végzi, mégpedig elsõ lépésként azok alapértékét határozza meg. Az ingatlan alapértéke az önkormányzati rendeletben az ingatlanfajtára meghatározott települési (településrészi) átlagérték (Ft/m²) és az adóköteles hasznos alapterület (m²) - telek esetében az adómentes résszel csökkentett tiszta alapterület (m²) - szorzata.

Az alapérték így az ingatlan értékét befolyásoló három legfontosabb tényezõ - az ingatlan fajtája, fekvése, alapterülete - hatását tükrözi. Annak érdekében, hogy az adó tárgyául szolgáló konkrét ingatlan - értéket befolyásoló - további sajátosságai az adó alapjául szolgáló számított értékben kifejezésre jussanak, a Javaslat további korrekciókat ír elõ.

Az értékre kiható fontosabb adottságok - az ingatlan egyes fizikai (mûszaki) jellemzõi - figyelembevételét a Javaslat 2. számú mellékletében szereplõ korrekciós tényezõk biztosítják.

Az egyes korrekciós tényezõkhöz rendelt - az ingatlanértékelõ szakemberek gyakorlati tapasztalatai alapján megállapított - értékek kifejezik, hogy az adott tulajdonság miként hat az ingatlan értékére. A korrekciós tényezõ értéke 1,00, ha egy ingatlanfajta leggyakrabban elõforduló tulajdonságáról van szó, vagyis amely az adott halmazban általánosnak (modellnek) számít. Így pl. lakások esetében a komfortos tekinthetõ általánosnak, üdülõknél viszont a félkomfort a jellemzõ, ily módon a komfortfokozatokon belül ezek korrekciós együtthatója 1,00.

Az önkormányzati adóhatóság munkájának második lépése, amikor az ingatlan alapértékének és az ingatlanfajtára meghatározott korrekciós együtthatóknak az összeszorzásával megállapítja az ingatlan számított értékét, azaz az adó alapját.

A Javaslat 2000. január 1-jétõl módosítja a magánszemélyek kommunális adójára vonatkozó rendelkezéseket. Egyfelõl megszünteti a magánszemélyek kommunális adójának kivetési jogát a lakásokra, a nem lakás céljára szolgáló épületekre, telkekre, másfelõl kibõvíti a lakásbérleti jog utáni adóztatás lehetõségét azzal, hogy a magánszemélyek tulajdonában álló lakás bérleti joga esetén is biztosítja ennek az adónemnek az alkalmazását. A Javaslat a törvényi felsõ adótétel évi összegét (12.000 Ft) nem változtatja meg.

A hatályos Htv. úgy rendelkezik, hogy ha az önkormányzat a helyi adót bevezeti akkor az adóalany az adott év január 1-jei állapotának megfelelõen köteles az adó megállapításához szükséges adatot szolgáltatni. Év közbeni bevezetéskor azonban ez a szabály nem megfelelõ, így a Javaslat rendelkezik arról, hogy ilyenkor az adót bevezetõ rendelet hatálybalépésének napján fennálló állapot szerint kell eleget tenni az adóalanyt terhelõ adatszolgáltatási kötelezettségnek. Az adatvédelmi törvényre tekintettel a Tervezet rögzíti, hogy az önkormányzati adóhatóság a hatáskörébe tartozó adók kezelése (nyilvántartása) során - az adó megállapításához szükséges egyéb adatokon túlmenõen - csak az adózás rendjérõl szóló törvényben meghatározott természetes azonosító adatokat tarthatja nyilván.

A Javaslat az építmény és a telek számított értékének megállapításához szükséges szabályok egységes végrehajtása érdekében új értelmezõ rendelkezéseket iktat be a Htv-be. A számított értéken történõ adóztatás bevezetésével a korrigált forgalmi érték fogalmának értelmezésére már nincs szükség. Ugyanakkor a számított érték megállapításánál használatos új fogalmakat (pl. települési átlagérték, az ingatlan alapértéke stb.) - az egységes joggyakorlat kialakítása érdekében - definiálja a Javaslat.

Ezen kívül a Javaslat módosítja és egyben egyértelmûsíti a helyi és helyközi menetrendszerinti tömegközlekedés, valamint a helyi iparûzési adó alapjának megállapításához szükséges eladott áruk beszerzési értéke és az anyagköltség fogalmát.

Az Alkotmánybíróság 18/1998. (V.13.) AB határozatában alkotmányellenesnek minõsítette és megsemmisítette a Htv. 1997. adóévre vonatkozó 52.§-a 22. pontjának e) alpontját, amely a befektetési vállalkozások helyi iparûzési adóalapjának egyik elemét tartalmazó nettó árbevétel-fogalmát szabályozta. Az alkotmányellenes helyzet abból adódott, hogy az 1997. adóévben, a befektetési vállalkozók esetében - ellentétben a hitelintézetekkel és pénzügyi vállalkozásokkal - a kamatozó értékpapírok vételárában érvényesített kamat ráfordításban elszámolt összegével a Htv. szerinti nettó árbevételt nem lehetett csökkenteni. Az Alkotmánybíróság indokolásában kifejtette, hogy a jogalkotó az 1998. adóévre - az adótörvények, a számviteli törvény és egyes más törvények módosításáról szóló 1998. évi XXXIII. törvény megalkotásával - ugyan megszüntette az alkotmányellenes helyzetet, emellett azonban a jogalkotó felelõsségévé tette az 1997. adóévre vonatkozó szabályozás megalkotását.

Mivel az Alkotmánybíróság a Htv. befektetési vállalkozásokra irányadó, 1998. január 1-jétõl hatályos nettó árbevétel-fogalmát [Htv. 52.§-a 22. pontjának e) alpontja] nem minõsítette alkotmányellenesnek, így a jogalkotó feladata ezen rendelkezés 1997. január 1-jétõl való alkalmazásának elõírására konkretizálódik. A Htv. 1998. január 1-jétõl hatályos 52.§-a 22. pontjának e) alpontját az adótörvények, a számviteli törvény és egyes más törvények módosításáról szóló 1998. évi XXXIII. törvény 30.§-a állapította meg. A hivatkozott rendelkezés a törvény 74.§-ának (2) bekezdése alapján a törvény kihirdetésének napján, azaz 1998. április 1-jén lépett hatályba azzal, hogy azt - figyelemmel a 31.§-ra - 1998. január 1-jétõl kell alkalmazni. Az Alkotmánybíróságnak a jogalkotó felé tett felhívásának legcélszerûbb módon úgy lehet eleget tenni, ha az elõbb említett törvény 31.§-ának módosítására kerül sor. A Javaslat az alkotmányellenes helyzetet azzal szünteti meg, hogy kimondja az 1998. XXXIII. törvény 30.§-ának a Htv. 52.§-a 22. pontjának e) alpontját módosító rendelkezésének 1997. január 1-jétõl való alkalmazását.

Az adótörvények hatálybalépése - az államháztartásról szóló törvény rendelkezése szerint - legkorábban a kihirdetést követõ 45. napon történhet meg. Ahhoz, hogy a törvénymódosítás 1999. január 1-jén hatályba lépjen, a kihirdetésnek legkésõbb ez év november 16-ig kell megtörténnie.

A Javaslat az ideiglenes jellegû iparûzési tevékenység fogalmát is pontosítja, továbbá hatályon kívül helyez egyes rendelkezéseket. A hatályos szabályozás szerint ideiglenes iparûzési tevékenység utáni adókötelezettség terhelheti azt a vállalkozót, aki építõipari nyomvonalas létesítményen fenntartási munkát végez. Az adókötelezettség teljesítésének megkönnyítése, valamint az adóalanyoknál és az adóhatóságoknál jelentkezõ adminisztráció csökkentése érdekében a Javaslat csak az építményeken, nyomvonalas létesítményeken végzett felújítási munkát tekinti ideiglenes jellegû iparûzési tevékenységnek. Hatályukat vesztik azok a rendelkezések, amelyek a nevelési-oktatási vagy egészségügyi tevékenység céljára szolgáló helyiségeket mentesítik az építményadó alól. Figyelemmel a Htv. 3.§-ának (2) bekezdésében foglalt mentességi rendelkezésre, ez a módosítás csak a fenti tevékenységeket nyereségorientált vállalkozás keretében végzõket érinti.

A Javaslat hatálybaléptetõ rendelkezése - a jogbiztonság követelményére figyelemmel - tartalmazza a helyi ingatlan-adóztatási rendszer átalakításának teljes ütemtervét. A változtatás alapvetõ célja a vagyonarányos közteherviselés elvének fokozatos érvényre jutatása az egységes, értékalapú, ingatlanokat terhelõ adónemek (építmény- és telekadó) kialakításával. E szerint 2000. január 1-jétõl megszûnik az építmény és telek után kivethetõ magánszemélyek kommunális adója (csak a lakásbérleti jogra maradna fenn ez az adónem), továbbá megszûnik az üdülõépület utáni idegenforgalmi adó.