A Házszabály 94. § (1) és a 102. § (1) bekezdése alapján a Munka Törvénykönyvérõl szóló 1992. évi XXII. törvény, a köztisztviselõk jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény, a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény, az igazságügyi alkalmazottak szolgálati viszonyáról szóló 1997. évi LXVIII. törvény, az ügyészségi szolgálati viszonyról és az ügyészségi adatkezelésrõl szóló 1994. évi LXXX. törvény, valamint a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 1997. évi LXVII. törvény módosításáról szóló, T/626. számú törvényjavaslathoz a következõ

terjesztjük elõ:

A Javaslat 1. §-ának elhagyását javasoljuk.

A Munka Törvénykönyvérõl szóló 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: Mt.) 25. §-ának (5) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép:

A Munka Törvénykönyvének a Javaslat által módosítandó 25.§(2) bekezdése 1995-ben, az Érdekegyeztetõ Tanácsban a szociális partnerek és Kormány teljes egyetértésével épült be a törvénybe. Akkor a felek kölcsönösen megállapodtak abban, hogy a szakszervezetek lemondanak addigi munkaidõ-kedvezményük egy jelentékeny részérõl, s ennek részleges ellentételezéseként kérésük esetén a munkáltatók kötelezettségévé vált a kedvezmény egy részének pénzbeni megváltása. Ezt a kompromisszumos megállapodást kívánja a Javaslat teljesen indokolatlanul, látszólag a munkáltatói félnek kedvezve megváltoztatni. Az eredeti szabály a gyakorlatban, ahol alkalmazták jól mûködött, s a munkáltatók számára is elõnyösen biztosította, hogy a szakszervezeti tisztséget vállaló munkavállaló se essék ki a munkából - ne kelljen ezalatt másokkal pénzért helyettesíteni, a kiesõ munkát mások drága túlmunkájával pótolni - hanem a kedvezményezett idõben is munkát végezve profitot termeljen. Ez a megoldás a szakszervezeti, addig munkaidõben végzett tevékenységet a munkaidõn kívülre helyezte át. A Módosítandó szabály nemzetgazdasági szinten is jelentõsen növelte a hasznos munkaidõ-alapot, országosan is kedvezõ volt. Ezért mára már az adótörvények is lehetõvé teszik, hogy a pénzbeni megváltás a munkáltató költségei között számolható el.

A Javaslat 1.§-a ezt a kedvezõ helyzetet kívánja megszüntetni, gyakorlatilag kiiktatni. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a felek megállapodása a pénzbeni megváltásról csak elenyészõ számban jön létre, s a megváltásra kifizetendõ összeg adókedvezménye is megszûnik. Ez pedig arra ösztönzi a szakszervezeteket, hogy tisztségviselõik munkaidõ-kedvezménye maradéktalanul, munkaidõben végzendõ érdekvédelmi tevékenységre legyen felhasználandó. Ez több ezer dolgozó munkaideje egy részének vagy egészének elvesztésével jár együtt a munkáltatók, áttételesen pedig az ország számára. Ez a helyzet mindenki számára kedvezõen az 1.§ Javaslatból való elhagyásával, s ezáltal a hatályos szabály változatlanul hagyásával kerülhetõ el.

Budapest, 1999. február 11.