Magyar Köztársaság Országgyûlése

A Magyar Köztársaság Ügyészsége fejezet - 1997-ben lefolytatott - pénzügyi-gazdasági ellenõrzése az ÁSZ 1992. évi átfogó jellegû ellenõrzése óta eltelt idõszak gazdálkodását tekintette át. Az ellenõrzés a mûködést meghatározó feltételek (feladat, szervezet és létszám) összhangjára és a költségvetési gazdálkodásban a törvényességi, célszerûségi és eredményességi szempontok érvényesülésére terjedt ki, továbbá figyelemmel kísérte a korábbi vizsgálatok (közöttük az éves költségvetések tervezése, illetve zárszámadása ellenõrzések) hasznosulását.

Általánosságban megállapítható volt, hogy az ügyészi szervezetek - alapfeladatait, struktúráját és gazdálkodási feltételeit is érintõ - átalakítási folyamata 1992-97. években az igazságszolgáltatás rendjének korszerûsítése keretében mérsékelt ütemû volt. Az átalakítás felgyorsulását jelezte 1997. évben a bírósági rendszerrel összhangban a négyfokozatú ügyészség kiépítésére, valamint a javadalmazási rend módosítására vonatkozó törvények megalkotása.

Az ellenõrzött idõszakban a gazdálkodást meghatározó hatályos jogszabályok nem vették figyelembe a Legfõbb Ügyészség - valamint a hasonló besorolású egyéb szervek - sajátos helyzetét. Az összhang kialakításának igénye elsõsorban a fejezet felügyeleti jogkörének gyakorlásával, valamint a mûködés, gazdálkodás intézményi alapdokumentumaival (alapító okirat, SZMSZ) kapcsolatban merült fel. A szakmai és gazdálkodási szabályok összhangjának megteremtése ezért további feladatokat jelent, aminek aktualitást ad az igazságszolgáltatás reformja. Az ezzel kapcsolódó jogszabály kodifikáció jelentõségére felhívtuk a Kormány figyelmét.

Az ügyészség a költségvetési gazdálkodásban általánosságban szabályszerûen járt el. Néhány kérdésben viszont - a belsõ szabályozások pontosításával, a számviteli rend és bizonylati fegyelem betartásával, a felügyeleti ellenõrzési hiányosságok felszámolásával összefüggésben - a fejezeti hatáskörbe tartozó feladatok végrehajtására tettünk javaslatot.

Az ellenõrzés részletes megállapításaira alapozva látható volt, hogy az ügyészi szakterületek munkaterhelésének markáns (mintegy 50%-os) növekedése ellenére az ügyészi szervezetek feladataikat megoldották. A bíróságok tevékenységére is számottevõen ható, vádemelési javaslattal érkezõ nyomozati anyagok (évente közel 100 ezer ügy) esetében ez azt jelentette, hogy a tárgyévben a beérkezett ügyek 97%-át feldolgozták. Az egy éven túl húzódó ügyek száma elhanyagolható volt.

Az ügyészi szervezetet a jogszabályok hierarchikusan felépített, egységesen irányított struktúraként definiálták, ami az alaptevékenységet illetõen a gyakorlatban is érvényesül. Ugyanakkor a költségvetési gazdálkodásban a Katonai Fõügyészség tekintetében ez az elv nem teljesül, mivel annak költségvetési elõirányzatai a HM fejezet címrendjében jelennek meg. (Emellett néhány kisebb volumenû kiadás az ügyészség költségvetését terheli.) Ezért hangsúlyoztuk e téren is az egységesség konzekvens érvényesítését.

Az ügyészség rendelkezésére álló költségvetési elõirányzatok a folyamatos mûködést alapvetõen biztosították, de - elsõsorban a dologi kiadások terén - feszültségek is jelentkeztek. Ezeket egyes esetekben szabályos, de célszerûségi szempontból vitatható átcsoportosításokkal igyekeztek feloldani. A költségvetés belsõ szerkezetében a személyi juttatás és járulékainak nyomasztó, az évek során növekvõ mértékû túlsúlya érzékelhetõ (a dologi kiadásokra fordítható összegek aránya, reálértéke csökkent). A beruházások, felújítások fedezetét képezõ elõirányzatok nem voltak értékelhetõ kapcsolatban az intézmények elõtt álló feladatokkal, a mindenkori költségvetési helyzet függvényében alakultak. A tendencia folytatódása helyenként az ingatlan és eszközállomány rendeltetésszerû használatát veszélyeztetheti.

Az ügyészségi szervezetek 15%-a saját kezelésû, 85% más szerv (többségében bíróságok) kezelésében lévõ ingatlanban végzi munkáját. A bírói és az ügyészi szervek együttes elhelyezésének célszerûsége a kapcsolódó tevékenységek okán nem vitatható. Az ingatlanhasználat megosztásáról rendelkezõ szabályozás (az igazságügyminiszter és a legfõbb ügyész 1955. évi együttes utasításának) korszerûsítése, aktualizálása már elkerülhetetlen. (1994-ben történt erre kezdeményezés, de az újraszabályozás elmaradt.)

Az ügyészség gazdálkodására az erõs központosítás volt jellemzõ, amely elsõsorban a dologi kiadások terén jelzett feszültségek kezelése okán bizonyult védhetõ irányzatnak. A centralizált pénzügyi döntések eredményeként a fejezetnél likviditási probléma nem merült fel, a megoldás alkalmas a központosított, illetve a fejezeti szinten végrehajtott közbeszerzések elõnyeinek kihasználására is, ugyanakkor az intézményi önállóság bizonyos fokú korlátozásával járt.

Az Országos Kriminológiai és Kriminalisztikai Intézet külföldön is elismert kutató bázissá vált. Kutatási témái a bûnüldözésben, bûnmegelõzésben érintett más szervek (BM, IM) feladataihoz is kapcsolják az intézményt. A kutatások hasznosítása azonban továbbra is felveti az intézet (vagy annak egyes elemei), valamint az ügyészi szervezetek közötti kapcsolat élõbbé formálásának igényét. Gazdálkodási szempontból indokolt ismételten áttekinteni a külsõ szervek részére végzett kutatások, vizsgálatok szabályozását, a bevételek elszámolásának rendjét.

A korábbi (1992. évi) átfogó számvevõszéki ellenõrzést követõen, a javaslatok megvalósítása érdekében a legfõbb ügyész részletes, ellenõrizhetõ, az egyes feladatok végrehajtását határidõhöz rendelõ intézkedési tervet hagyott jóvá. Az ebben foglaltak döntõ többségét az ügyészi szervezetek teljesítették. A feladatok megoldását nehezítette, továbbá a mûködési rend folyamatos karbantartását igényelte, hogy idõközben új jogszabályok léptek hatályba (Áht, Korm. rendeletek), melyek gyakorlatilag évenként módosultak. A naprakész szabályozás követelményének a szervezet nem minden területen tudott megfelelni (pl. leltározási, ellenõrzési szabályzat).

A Magyar Köztársaság Ügyészsége fejezet 1997. évi ellenõrzésének megállapításaival a legfõbb ügyész egyetértett, majd a javaslatainkkal összhangban levõ intézkedési tervet adott ki a jogalkotási, belsõ szervezési, gazdálkodási, informatikai és ellenõrzési feladatokra.

vissza az elsõ oldalra

Összefoglaló
a Miniszterelnökség fejezet mûködésének
pénzügyi-gazdasági ellenõrzésérõl

Az Állami Számvevõszék stratégiájának egyik eleme, hogy parlamenti választási idõszakonként ellenõrzi azoknak a költségvetési fejezeteknek a mûködését, gazdálkodását, melyek tevékenysége szorosabban kötõdik a törvényalkotói, kormányzati munkához. Így ennek megfelelõen másodszor ellenõriztük átfogóan a Miniszterelnökség fejezet mûködésének, gazdálkodásának törvényességét, célszerûségét és eredményességét, hogy ezáltal is segítsük a kormányzati ciklusváltás munkáját. Ellenõrzésünk az elõzõ vizsgálat óta eltelt 1992-1997. elsõ félév közötti idõszakot fogta át és az 1997-ben a fejezethez tartozó 13 költségvetési címbõl tíz cím elõirányzatát érintette. Ezek közül a Kormányzati Ellenõrzési Iroda fejezeti jogosítvánnyal rendelkezik, így nem tartozik a Miniszterelnökség fejezet vezetõjének költségvetési felügyelete alá. Nem terjedt ki az ellenõrzés a Polgári Nemzetbiztonsági Szolgálatokra (ellenõrzésük szerepel az ez évi ellenõrzési tervünkben), valamint a költségvetés általános tartalékára és a céltartalékokra, mivel azokat a zárszámadás keretében ellenõrizzük.

A Miniszterelnökség fejezet feladatai, szervezetrendszere és költségvetési forrásai közötti összhang javult. A fejezet és intézményei gazdálkodása kiegyensúlyozott volt. Az intézmények gazdasági és pénzügyi tevékenységében voltak kisebb szabálytalanságok, a gazdálkodásban esetenként célszerûtlen intézkedések is elõfordultak. A fejezet a korábbi ellenõrzésünk megállapításaira, javaslataira intézkedéseket hozott, melyek eredményei tükrözõdnek a gazdálkodásban, a tevékenység vitelében elért fejlõdésben.

A Miniszterelnökség fejezet feladatait egyrészt a kormányzati munkamegosztás rendszere, a prioritások változása határozza meg, másrészt a Kormány mûködését segítõ, ahhoz szorosan kapcsolódó szellemi- technikai háttér megteremtése, irányítása képezi. A feladat- és hatáskört érintõ folyamatos változásokhoz kapcsolódóan évrõl-évre - az állami feladat felülvizsgálat, a profiltisztítás hatására tendenciájában kedvezõ irányban - módosult a fejezet költségvetési szerkezete. A feladat leépítési folyamat azonban 1995-ben megállt. A Miniszterelnöki Hivatal összetett feladat rendszere esetenként a szervezet, az irányítás túlzott tagoltságát, a feladatok nem kellõ elhatárolását eredményezte.

Az önálló költségvetési szervek részben önálló jogkörûvé minõsítésére, a feladatellátás költségvetésen kívüli szervezetbe integrálására hozott intézkedések célszerûek voltak. Ugyanakkor az intézményi szerkezet, nagyságrendi szempontból - figyelemmel az irányító apparátusra is - nem optimális, aránytalanul elaprózódott (pl. vannak hat fõs intézmények is).

A fejezeti szinten rendelkezésre álló források biztosították a szakmai feladatok ellátásához szükséges pénzügyi feltételeket. A forrás-ellátottságot jellemezte, hogy a fejezeti tartalék elõirányzatokat - melyek lehetõséget adtak a támogatással nem fedezett intézményi feladatokhoz a fedezetek kiegészítésére, pótlására - nem használták fel teljes mértékben. A Miniszterelnöki Hivatal az eredményesen mûködõ gazdasági társaságaiból - amelyek felett a tulajdonosi jogokat a társasági törvényben elõírtak szerint gyakorolta - osztalékot egy évben sem vett ki, erre költségvetési pozíciója nem késztette. A fejezet és intézményei a kincstári rendszer bevezetéséhez jól alkalmazkodtak, gazdálkodásuk kiegyensúlyozott volt, likviditási (fedezeti) problémák csak kivételesen merültek fel.

A fejezethez tartozó intézmények jogszabályi háttere rendezett, szervezetük, mûködésük belsõ szabályozottsága javult, többségük mûködési rendje az ellenõrzésünk idején már jól szabályozott volt. A gazdálkodás, különösen a számvitel szabályozottsága azonban - a fokozatos és szerény mértékû elõrelépés ellenére - nem volt megfelelõnek tekinthetõ.

Az intézmények költségvetési gazdálkodása nagyobbrészt szabályszerû volt. Hiányosságot e téren a megbízási szerzõdéseknél, belföldi kiküldetések napidíj továbbá, a külföldi kiküldetések költségelszámolásánál, illetve a 36/1988. (VIII.16.) PM rendelet versenytárgyalásokra vonatkozó elõírásainak be nem tartása miatt tapasztaltunk. Az intézmények költségvetési gazdálkodása ugyanakkor nem volt mindig célszerû, hatékony. A gépkocsi javító mûhely kapacitásának egy része tartósan kihasználatlan. A költségvetési források kímélése többször nem kapott prioritást, így a Miniszterelnöki Hivatal gazdasági társaságaival kialakított - egyébként jogszerû - ügyleteivel összefüggésben sem.

Az intézmények eszközgazdálkodása lényegében megfelelt a követelményeknek. Az eszközellátottság jó színvonalú. A Miniszterelnöki Hivatal irodaházának felújítása indokolt és az elvégzett munkák szükségesek voltak, melyeket a rendelkezésre álló elõirányzatok jelentõsebb módosítása nélkül hajtották végre. A Miniszterelnöki Hivatal lakásgazdálkodása összességében jogszerû volt, elõfordultak azonban célszerûtlen, az állami vagyonnal való takarékos és ésszerû gazdálkodás követelményét ki nem elégítõ lakásértékesítési, felújítási ügyletek is. Hiányosság volt, hogy a Miniszterelnöki Hivatal rendelkezésére álló lakások tekintetében nem tettek eleget a lakások és helyiségek bérletére, valamint elidegenítésére vonatkozó 1993. évi LXXVIII. tv. 87. §-ában elõírt rendelet alkotási kötelezettségének.

A balatoni kutatások támogatását, a kormányzati informatikai és távközlési rendszer létrehozását, fejlesztését, továbbá az egyházak támogatását szolgáló elõirányzatok esetében a támogatások utalása megfelelt a költségvetési, számviteli elõírásoknak. A kormányzati informatikai stratégia hatására a közigazgatási szerveknél elõrelépés tapasztalható, az informatika fokozatosan beépült a munkavégzési folyamatokba, a megvalósítás azonban a kitûzött céloktól részben elmaradt, a szükséges és az elvárt ütemnél lassúbb. A pénzeszközök felhasználásának célszerûségét, eredményességét esetenként kedvezõtlenül befolyásolták a koordinációs feltételekben, a szabályozásban, pályáztatási rendszer mûködésében tapasztalt hiányosságok.

Az intézmények többségénél a számviteli tevékenység gyenge pont volt. A mérlegek és a pénzforgalmi jelentések között az összhang nem minden esetben volt biztosított, a mérlegvalódiság elve egyes években és intézményeknél csak korlátozottan érvényesült.

A költségvetési és a belsõ ellenõrzés funkcionálásában szerény mértékû volt az elõrelépés. A fejezet a jogszabályban elõírt két évenkénti felügyeleti jellegû költségvetési ellenõrzési kötelezettségének nem tett maradéktalanul eleget.

Az ellenõrzésünk megállapításai alapján különbözõ javaslatokat fogalmaztunk meg. A Kormánynak tett javaslataink között szerepelt, hogy tekintse át a Miniszterelnöki Hivatal feladat és szervezet rendszerét az optimális intézményi szerkezet kialakítása szempontjából, a kormányzati informatikai fejlesztések feltételrendszerét a pénzeszközök hatékonyabb elosztása, felhasználása és ellenõrzése szempontjából, fordítson különös figyelmet az ellenõrzési tevékenység hatékonyságának növelésére, beleértve a Kormányzati Ellenõrzési Iroda és Miniszterelnöki Hivatal ilyen irányú tevékenységének kapcsolódási pontjait. A Miniszterelnökség fejezet vezetõjének javasoltuk a különbözõ területeken feltárt hiányosságok (szabályozás, gazdálkodás célszerûsége, a költségvetési források kímélése, a felügyeleti jellegû költségvetési ellenõrzés, egyes területeken a gazdálkodás hatékonyságának növelése) megszüntetésére a szükséges intézkedések megtételét és az intézményeket érintõen azok figyelemmel kisérését.

A Kormányzati Ellenõrzési Iroda feladatköre, feladatainak tartalma, a felügyelete és státusza a jogelõdjéhez képest jelentõsen és több ponton változott, a feladatkörére vonatkozó jogszabályok és így a belsõ szabályzata között vannak eltérések. Szervezete célszerûen kiépített, a feladatmegosztással a hatásköri és irányítási viszonyok is összhangban vannak. A gyarapodó számban végzett ellenõrzéseken belül jellemzõvé vált a munkaterven felüli vizsgálat. Az intézmény a Kormány vezetõi irányításának részeként mûködött, a rendeleti szabályozástól nem kis mértékben eltérõen. A Kormányzati Ellenõrzési Irodánál a szakmai feladatok és a pénzügyi lehetõségek összhangban voltak. A gazdasági, számviteli feladat-ellátásban csak kisebb hiányosságokat tapasztaltunk, amelyeket - tájékoztatásuk szerint - idõközben felszámolták. A Kormányzati Ellenõrzési Iroda elnökének javasoltuk, hogy a rendelkezésükre álló kapacitás jobb kihasználása érdekében intézkedjen, valamint kezdeményezze a saját feladatkörét érintõen az Áht. és a vonatkozó kormányrendelet közötti ellentmondás szüntetését.

A Miniszterelnökség fejezet vezetõje megállapításainkat elfogadta, javaslatainkat intézkedési tervvel visszaigazolta.

vissza az elsõ oldalra

Összefoglaló
29 települési és 18 helyi kisebbségi önkormányzat
pénzügyi-gazdasági tevékenységének 1997. évi
általánosítható ellenõrzési tapasztalatairól

Az Állami Számvevõszék jelenlegi létszámellátottsága alapvetõen arra elegendõ, hogy évi rendszerességgel megvizsgáljuk az önkormányzatoknál a központi költségvetésbõl általuk igénybe vett támogatások, hozzájárulások jogszerûségét-, továbbá, hogy esetenként egy-egy témavizsgálat keretében - a központi források felhasználásával összefüggésben - ellenõrizzük az önkormányzati kötelezõ feladatok ellátásának hatékonyságát. Az ÁSz vezetése is azonosul azokkal a véleményekkel, amelyek az önkormányzatoknál a gazdasági tevékenység egészére kiterjedõ átfogó jellegû vizsgálatok szükségességét hangsúlyozzák. A kapacitás egy részét ezért - évente - a leginkább szorgalmazott ilyen vizsgálatokra fordítjuk. A közigazgatási hivatalok, önkormányzati képviselõtestületek, esetenként a közügyek iránt érdeklõdõ lakosság részérõl számos vizsgálatot kezdeményezõ megkeresés érkezik hozzánk, melyek alapját képezik az ellenõrzendõ önkormányzatok kiválasztásának. A jövõben reprezentatív mintavételi eljárással választjuk ki azokat az önkormányzatokat, ahol átfogó pénzügyi- gazdasági ellenõrzést végzünk, így az azokból nyert tapasztalatok általánosítható képet nyújtanak majd az önkormányzatok gazdálkodásáról.

Az 1997. évben 29 települési- és 18 helyi kisebbségi önkormányzat gazdálkodásának átfogó jellegû ellenõrzését végeztük el, melyek zömében kistelepüléseket érintettek. Tapasztalataink szerint még mindig nem elég hatékonyak azok az ösztönzõ elemek, amelyek elõsegíthetnék az igazgatási és gazdasági feladatok szakszerûbb, hatékonyabb, s egyben költségkímélõbb megoldását eredményezõ társulási formák elterjedését. A kistelepülések ugyanis a vélt érdekük túlhangsúlyozásával változatlanul ragaszkodnak önállóságukhoz, s ennek zálogát az önálló polgármesteri hivatal fenntartásában látják. A szakértelem hiányából fakadó törvénysértések zöme pedig éppen ezeknél a hivataloknál fordul elõ.

A vizsgált önkormányzatok nem ismerték fel, hogy a különbözõ törvények csak keretet adnak a gazdálkodáshoz, a részletek kidolgozása, a feladatok és felelõsségek elhatárolása a helyi szervek feladata lenne. Kiemelt szerepük van ezért a gazdálkodáshoz kapcsolódó különbözõ belsõ szabályzatoknak, munkaköri leírásoknak. Kellõ szakértelem hiányában azonban a helyi szabályozás rendre elmaradt, vagy formális. Az ellenõrzött önkormányzatok mintegy 80%-ánál voltak ilyen jellegûek a tapasztalatok.

A gazdálkodással kapcsolatos alapvetõ jogköröket a törvények a képviselõtestület hatáskörébe utalják. A testületek határozhatják meg többek között, hogy egy-egy önkormányzati feladatra a rendelkezésre álló forrásokból mennyi fordítható. A polgármester és az intézményvezetõk felhatalmazása tehát csak az ily módon megállapított elõirányzatok erejéig történõ kötelezettségvállalásra vonatkoznak. A pénzgazdálkodásban így meghatározó szerepe van a helyi rendelettel elfogadott éves költségvetésnek. Ebbõl ismerhetik meg a gazdálkodás végrehajtói, hogy egy-egy feladatra milyen összeget és milyen feltételekkel használhatnak fel. A költségvetés tartalmi és formai kellékeit ezért törvényi elõírások rögzítik. E szabályoknak a vizsgált költségvetéseknek csak mintegy 20%-a felelt meg maradéktalanul. Legjellemzõbb hiányosság a költségvetés szerkezetére, tartalmára, részletezettségére vonatkozó elõírások figyelmen kívül hagyása volt.

A testületek dönthetnek az évközben keletkezett többletforrások felhasználásáról is. Ezt figyelmen kívül hagyva az évközi elõirányzat-módosítások rendre elmaradtak és gyakori volt a testület által megállapított keretek túllépése is. Az ellenõrzött települések mintegy 70%-ánál nem, vagy csak részben gondoskodtak az elõirányzatok módosításáról és azok betartásáról.

A költségvetés végrehajtóinak a testület felé elszámolási kötelezettségük van, melynek a gazdálkodásról szóló beszámoló (zárszámadás) keretében tesznek eleget. Ahhoz, hogy a testület számonkérhesse a helyi költségvetési rendelete mikénti végrehajtását a zárszámadásnak azzal azonos szerkezetben kell készülnie. Az önkormányzatok egyharmada egyáltalán nem-, vagy pedig jelentõs késéssel, illetve tartalmilag hiányosan terjesztette a beszámolóját a testület elé.

Az önkormányzatnál kialakult számviteli rend legfõbb hiányossága, hogy nem segíti kellõen a vagyon teljes körû számbavételét. A különbözõ részletezõ nyilvántartások hiánya, vagy pontatlansága következtében a mérlegadatok nem megbízhatóak, s ez esetenként a vagyonvédelmet is veszélyezteti.

Az önkormányzatok elemi érdeke lenne, de szigorú törvényi elõírások is kötelezõvé teszik, hogy gondoskodjanak a gazdálkodásuk folyamatos ellenõrzésérõl. E kötelezettség az általuk alapított költségvetési szervek felügyeleti jellegû vizsgálatára és a polgármesteri hivatal belsõ ellenõrzésére egyaránt vonatkozik. A számvevõszéki vizsgálat tapasztalatai szerint az ellenõrzések szervezeti, személyi feltételeit nem teremtették meg. A folyamatos és teljes körû belsõ ellenõrzés sehol nem valósult meg, az intézmények vizsgálata is sok helyen elmaradt, vagy azok folyamatosságát nem biztosították.

A kistelepülési önkormányzatokétól is jelentõsen elmarad a helyi kisebbségi önkormányzatok gazdálkodásának kulturáltsága, törvényessége. A személyi feltételek hiányában az államháztartásról szóló törvény lehetõvé teszi, hogy együttmûködési megállapodás alapján ezek operatív gazdálkodási feladatait a polgármesteri hivatalok lássák el. A megállapodás megkötésére általában nem került sor. Megítélésünk szerint éppen ez az egyik fõ oka annak, hogy a vizsgált kisebbségi önkormányzatok gazdálkodásában több hiányosságot, szabálytalanságot, esetenként súlyos törvénysértést tárt fel az ellenõrzés.

Az összefoglaló jelentést megküldtük az Országgyûlés Önkormányzati bizottságának, az érdekképviseleti szerveknek, Belügyminisztériumnak és Pénzügyminisztériumnak. A realizálás a helyi önkormányzatok szintjén történt.

vissza az elsõ oldalra

Összefoglaló
a helyi önkormányzatok nem közszolgáltatási célú társasági befektetésekkel, valamint értékpapírokkal történõ gazdálkodásának ellenõrzésérõl

A vizsgálat a helyi önkormányzatok társasági részesedésekkel, hitelviszonyt megtestesítõ értékpapírokkal történõ gazdálkodásra, valamint az államháztartáson kívülre átadott pénzeszközeire terjedt ki. A vizsgálat célja annak megállapítása volt, hogy a társasági (gazdasági és közhasznú) érdekeltségekkel, pénzügyi befektetésekkel folytatott gazdálkodás, hogyan hatott az önkormányzati vagyon alakulására 1995. január 1. és 1997. június 30. közötti idõszakban.

A helyi önkormányzatok tulajdonában - a saját nyilvántartásuk szerint - 1995. évben összesen 373 milliárd Ft, 1996. évben 496 milliárd Ft, 1997. évben 463 milliárd Ft, nyilvántartási értékû tartós befektetést jelentõ társasági részesedés volt. A vizsgálat szerint ezek az adatok azonban nem megbízhatóak, mivel az önkormányzatok a tulajdonukban lévõ társasági érdekeltségeket nem teljes körûen vették nyilvántartásba és a mérlegkészítést megelõzõen a társasági érdekeltségek értékét gyakran a jogszabályi elõírásoktól eltérõen állapították meg.

Az önkormányzatok tulajdonában lévõ gazdasági érdekeltségek mintegy 80%-a a volt tanácsi közüzemi vállalatokból átalakulással létrejött gazdasági társaságban jelentenek tulajdonjogot. Ezek általában az önkormányzatok többségi tulajdonában vannak és a feladatuk elsõsorban a közszolgáltatások (ivóvízellátás, csatornaszolgáltatás, közlekedés, és más városgazdálkodási feladatok) biztosítása, osztalékot csak kivételesen fizettek. A tulajdonos önkormányzatok a társaságok irányító és ellenõrzõ testületébe megválasztottak részére konkrét feladatokat, elvárásokat nem határoztak meg, és azok munkájáról rendszeres tájékoztatást nem kértek.

A privatizációhoz kapcsolódóan, a belterületi földérték alapján térítésmentesen kapták az önkormányzatok a gazdasági társasági érdekeltségeik közel 20%-át. Ezzel a térítésmentesen kapott részesedéssel csak kisebbségi tulajdoni hányadhoz jutottak, így a társaságok tevékenységét nem tudták befolyásolni. A részesedések utáni osztalékbevétel évente a tulajdoni hányad nyilvántartási értékének csak 0,5%-át érte el. Ez az érték a pénzügyi befektetéseknél reálisan elérhetõ hozamok töredéke. Ezért az önkormányzatok ezen részesedések értékesítésére törekedtek. 1995. évben átlagosan a névérték 99%-án, 1996. évben pedig 106%-án értékesítették a kapott részesedések közel 1,5%-át évente. Az önkormányzatok tulajdonában még meglévõ részesedések iránt piaci kereslet mérsékelt volt. Ezek értékesítésére a névértéket megközelítõ árfolyamon általában nincs lehetõség.

A vizsgált körbe tartozó önkormányzatok közül 4 értékesített kedvezõ osztalékbevételt biztosító jelentõs értékû részesedést. Ebbõl egy az elõzõ napi tõzsdei átlag-árfolyam 76%-án értékesített 121 millió Ft névértékû Richter részvényt, ezzel közel 300 millió Ft reálisan elvárható bevételtõl esett el.

Az önkormányzatok 1995-96. évben a belterületi föld után járó részesedések megváltásaként az ÁPV Rt-tõl jelentõs pénzösszeget kaptak. Az így keletkezett, átmenetileg szabad pénzeszközeiket - az infrastruktúra fejlesztésére történõ felhasználásig - hitelviszonyt megtestesítõ értékpapírok vásárlására fordították. Az önkormányzatok nem ismerték elég alaposan az ilyen értékpapírokra vonatkozó törvényi elõírásokat, az értékpapír piac mûködését és nem rendelkeztek megfelelõ szakmai felkészültségû munkatárssal. Csupán néhány tájékozódott széles körû pályáztatás útján a reális hozamlehetõségekrõl és azt el is tudta érni. Az önkormányzatok többsége azonban nem pályáztatás alapján döntött valamelyik befektetési szolgáltató igénybevételérõl. Az értékpapírok vételérõl-eladásáról a szolgáltató tanácsadása alapján döntöttek. A tanácsadás megbízhatóságát nem ellenõrizték, az elért hozamot utólag sem értékelték. Így az értékpapír piacon reálisan elérhetõ hozamnál néhány esetben lényegesen alacsonyabbat realizáltak, esetenként veszteséges befektetésekre is sor került. A legjellemzõbb tevékenység az értékpapírok lejárat elõtti értékesítése és a bevétel más értékpapírba való befektetése volt. A gyakori értékpapír váltás a befektetési szolgáltató részére elõnyös volt, az önkormányzatnak pedig hátrányokat okozott. A vizsgált önkormányzatok egyike az ellenõrzött idõszakban a reálisan elérhetõnél mintegy 77,5 millió Ft-tal kevesebb hozamot ért el.

Az önkormányzatok túlnyomórészt közmû és úthálózati beruházások megvalósítására adtak át államháztartáson kívülre pénzeszközt támogatásként elsõsorban a kivitelezést megvalósító szervezetek részére. Az elkészült beruházásokat az önkormányzatok azonban nem aktiválták, így az a támogatás az önkormányzatok számára vagyonvesztést jelentett.

A saját gazdasági társaságaik mûködéséhez adott támogatás a közüzemi szolgáltatások szintjének fenntartását biztosította, a közüzemi díjfizetési hátralékok miatti likviditási problémákat mérsékelte, így az ilyen átadott pénzeszköz is az önkormányzati vagyon csökkenését eredményezte. Ezek az intézkedések azonban a közüzemi szolgáltatás fenntartása érdekében indokoltak voltak.

A jelentést az érintett Pénzügyminisztériumnak, Belügyminisztériumnak, Miniszterelnöki Hivatalnak és az Országgyûlés Számvevõszéki bizottságának, Költségvetési és pénzügyi bizottságának megküldtük. Realizálása a helyi önkormányzat szintjén megtörtént.

vissza az elsõ oldalra

Összefoglaló
a közbeszerzésekrõl szóló 1995. évi XL. törvény
önkormányzati területen történõ végrehajtásának
ellenõrzési tapasztalatairól

A parlament által 1995. májusában elfogadott közbeszerzési törvényt a közpénzek felhasználásának átláthatóságára, a beszerzések tisztaságának, a versenyeztetés eredményességének igényére figyelemmel mind a mai napig széleskörû társadalmi érdeklõdés kíséri.

Mindez elsõsorban azzal függ össze, hogy a törvény az európai normákhoz igazodóan nyíltan felvállalta a korrupció látványos visszaszorításának szándékát, a piac szereplõit körülvevõ, gazdasági fejlettségünk szintjéhez igazodó érdek-összefüggések szabályozott keretek között tartását.

Az Állami Számvevõszék törvényi felhatalmazásával élve 1997-ben megkezdte az államháztartás közbeszerzési folyamatainak áttekintését. Ennek keretében az év elsõ felében sor került a központi költségvetés és az elkülönített állami pénzalapok ez irányú gazdálkodási tapasztalatainak, valamint a közbeszerzés intézményesített szervezeteit érintõ mûködési jellemzõk összegzésére, míg a törvény önkormányzati területen történõ végrehajtásának áttekintését az év második felében 13 megyében és a fõváros egyes kerületeiben lezajlott helyszíni ellenõrzések alapozták meg.

A helyi önkormányzatokról szóló törvény a széleskörû alapjogok garantálása érdekében a helyi közfeladatok ellátásához biztosítja az önkormányzatok anyagi, szervezeti, jogi önállóságát. A törvényben biztosított önállóság mellett azonban a közpénzek felhasználásában, annak védelmében e területen is szigorú felhasználási szabályokra, garanciákra van szükség.

A közbeszerzési törvény hatékony alkalmazásának alapvetõ feltétele, hogy a hatálya alá tartozó szervezetek elfogadják és megismerjék az eljárás szabályait, újrafogalmazzák beszerzési stratégiájukat, nagyobb gondot fordítsanak a közbeszerzések elõkészítésére, tervezésére és a személyi, szervezeti feltételek biztosítására. A törvény hatálybalépését követõ két esztendõ a feladat újszerûsége miatt is kevésnek bizonyult ahhoz, hogy e feltételek teljes körûen kialakuljanak.

Bár az önkormányzatok - miként az ez irányú összegzések igazolják - egyre nagyobb számban és szélesedõ körben vállalkoztak a közbeszerzések gyakorlati lebonyolítására, a folyamatokban való részvételük még mindig jelentõsen elmarad az itt realizálódó közpénzek nagyságrendje által elvárható mértéktõl. Az 1996-97-ben országosan lefolytatott közbeszerzési eljárások közel felét az önkormányzatok bonyolították le, ez azonban a vizsgált körben a dologi és felhalmozási kiadásaiknak mindössze csak 5,1, illetve 15,3%-ára korlátozódott.

Az önkormányzatok többsége ugyanis a közbeszerzést még mindig indokolatlan gazdasági kötöttséget okozó, kellõ gazdasági eredményt nem hozó, bürokratikus elemekkel tûzdelt kötelezõ eljárási rendnek tekinti, így az ésszerû jogkövetõ magatartás választása helyett a keret jellegû, helyenként hézagoktól sem mentes szabályozás megkerülésére, a közbeszerzési eljárások mellõzésének igazolására törekszik.

Az önkormányzatok körében a törvény elõírásainak teljes körû és szabályszerû alkalmazása csak néhány önkormányzatnál volt tapasztalható, a lefolytatott eljárások kapcsán számtalan esetben sérültek a közbeszerzési eljárások alapelvei, az esélyegyenlõség, a verseny tisztasága, a folyamatok átláthatósága.

Nem vált a gazdálkodás szerves részévé a beszerzési tervek és programok készítése és az ajánlattevõket költségvetési eredményesség szempontjából versenyeztetõ felelõs közbeszerzési szemlélet. Nem kellõ alaposságú, illetve hiányos a közbeszerzési tevékenység helyi szabályozása. Az eljárások megválasztásánál magas a korlátozott nyilvánosságot biztosító tárgyalásos eljárások aránya, melynek törvényi feltételei nem minden esetben álltak fenn. A közbeszerzések mûszaki elõkészítésének, pénzügyi megalapozottságának hiánya a konkrét törvénysértésen túl sok esetben eredménytelen eljáráshoz vezetett.

Az ajánlatok összehasonlítását célszerûség, hasznosság szempontjából közös nevezõre hozó értékelemzési módszert az önkormányzati közbeszerzésekben nem alkalmazták. Az érvényességi feltételek, kizárási körülmények vizsgálata, ezek dokumentálása az eljárások jelentõs hányadában nem volt megfelelõ.

A bírálat szempontrendszere gyakran nem elég konkrét, a következetes alkalmazása nehezen nyomon követhetõ, az összeférhetetlenségi követelmények érvényesítése nem kellõen dokumentált, a szakértõi bírálat nem elég széles körben érvényesül. A döntés-elõkészítést és a döntést sok esetben ugyanazon szervezetek, személyek hatáskörébe utalták.

A törvény alkalmazásának személyi és szervezeti feltételei hiányosak, nem irányult kellõ figyelem a továbbképzésekre. Az önkormányzatok nem éltek a beszerzések közös, társult formában való lebonyolításának lehetõségével, szûk körben csatlakoztak a központosított közbeszerzõ szervezetek eljárásaihoz.

A közbeszerzési folyamatok ellenõrzése sem önkormányzati szinten, sem egészében véve nem megoldott. E kedvezõtlen kép kialakulása azonban nem kizárólag az önkormányzatok hozzáállására, szemléletére, gazdálkodási hiányosságaira vezethetõ vissza. Az alkalmazandó törvény elõírásai ugyanis nem minden esetben közvetítik egyértelmûen az önkormányzatok felé a kívánt magatartást és eljárási rendet. Ma sem tisztázott egyértelmûen - többek között - a helyi szabályozás szükségessége, a beszerzések tárgyi azonosságának, összetartozásának fogalmi köre és értelmezhetõsége, a közpénz felhasználásának fogalomkörébõl levezethetõ alkalmazás kötelezettsége, a nyilvánosságot csak korlátozottan biztosító - ezáltal a valós versenyt szûkítõ - tárgyalásos eljárások lefolytathatóságának lehetõsége.

A pályázat érvényességi kellékeként szereplõ dokumentumok, ajánlattevõi nyilatkozatok, hatósági igazolások tartalmi és formai egységesítése nem megoldott, a szerzõdéskötés körülményei liberálisak.

Az elkövetett jogsértésnek - akár a törvény elõírásainak teljes mellõzésében, akár az eljárási szabályok megsértésében nyilvánul meg - nincsenek megfelelõ súlyú, jogkövetést kikényszerítõ szankciói. A jogorvoslatra nyitva álló idõtartam indokolatlanul rövid. A Közbeszerzések Tanácsa feladatának ellátása során érzékelte a törvény hiányosságait, ezért törvénymódosító javaslatokat fogalmazott meg, a törvénymódosításra azonban ez ideig nem került sor.

Ellenõrzési tapasztalataink alapján megfogalmazott javaslatok egyrészt a közbeszerzési törvény gördülékenyebb alkalmazhatóságát szolgáló törvénymódosításokra, a jelenleg is érvényben lévõ elõírások egyértelmûsítésére, másrészt a törvénysértõ magatartás eddigieknél erõteljesebb szankcionálására irányulnak.

A vizsgálati jelentést megküldtük az Országgyûlés érdekelt bizottságainak és a Belügyminisztériumnak. A vizsgálat tapasztalatait a közbeszerzési törvény módosításának elõkészítésében és a Közbeszerzési Tanács szakmai munkájában hasznosították. A helyszíni vizsgálati jelentések alapján az önkormányzatok intézkedéseket tettek a helyi szabályozások megalkotására, a meglévõ kiegészítésére, pontosítására.

vissza az elsõ oldalra

Összefoglaló
a jelentõs hitelállománnyal, vagy forráshiánnyal
rendelkezõ egyes helyi önkormányzatok gazdálkodásának ellenõrzésérõl

A helyi önkormányzatok bevételeinek csökkenõ reálértéke mellett voltak kénytelenek gazdálkodni. Ennek ellenére többségük a pénzügyi egyensúlyi helyzetét meg tudta tartani, a saját lehetõségeiket rosszul megítélõ önkormányzatok azonban eladósodtak. Az eladósodás okai összetettek: generálja a társadalmi-gazdasági környezet is, de mégis alapvetõen a saját hibájukra vezethetõ vissza. A sajáterõ pótlására hosszú futamidejû hiteleket, kölcsönöket vettek fel. A kölcsönvett források igénybe vételével évtizedes elmaradást sikerült felszámolni, különösen szembetûnõ a fejlõdés az ivóvíz, a csatornázás, a gázellátás, a telefonhálózatok kiépítése területén.

Az eladósodott körbe tartozó önkormányzatoknál a hiteltörlesztések kamathányada azonban nem ritkán a tõketartozás mértékét is meghaladta. Az adósságszolgálati terhek többségében az éves költségvetésük 10% alatti összegû, de a vizsgált önkormányzatok egy szûkebb körénél az 1997. évi eredeti költségvetési elõirányzatuknak a 10,5-28,7% közötti arányú.

Az önkormányzatok tömeges eladósodásának megakadályozása érdekében 1995-ben kormányzati intézkedés vált szükségessé, amikor is a hitel felvételét korlátozó intézkedést vezettek be. A hosszú lejáratú hitelfelvételt maximalizálták, az önkormányzatok saját korrigált bevételéhez kötötték. Ezek az intézkedések elérték céljukat, az önkormányzatok adósságállománya megállt, majd enyhén mérséklõdött. Ez természetesen nem azt jelentette, hogy valamennyi önkormányzat pénzügyi egyensúlyi helyzete helyreállt, ezek a központi intézkedések csupán a tömeges eladósodás elé gördítettek akadályt. Csõdközeli helyzetbe került önkormányzatok a vizsgált idõszak alatt is voltak és ezt a jövõben sem lehet kizárni.

A csõdtörvény az önkormányzatokra nem terjedt ki, ezért az 1995-ben csõdbe jutott négy önkormányzat adósságát egyedileg, kormánydöntéssel kellett rendezni.

Az adósságrendezési eljárásról szóló törvényt az Országgyûlés 1996. I. negyedévében elfogadott. E törvénynek az volt a célja, hogy jogi keretet biztosítson:

az önkormányzatok fizetõképességének a helyreállításához,
a kötelezõ feladatellátás finanszírozásához,
biztosítsa a hitelezõ követeléseinek a vagyonarányos kielégítését.

Az adósságrendezési eljárás alapján még 1996-ban megkezdõdött a hét csõdbe jutott önkormányzat adósságrendezésének a kezelése.

Az önkormányzatok pénzügyi egyensúlyának megõrzése érdekében 1997. január 1-jétõl bevezették az önkormányzati biztos jogintézményét. A vizsgált körben önkormányzati biztos kijelölése - a kórházak kivételével - egyetlen költségvetési szervnél sem történt meg.

A vizsgálati tapasztalataink azt mutatták, hogy számos önkormányzati kórház már nem tudta fizetõképességét megõrizni, az elmúlt években az adósságállományuk felszaporodott. A kórházak adósságállományának a lefaragása igen nagy erõfeszítést igényel, mind az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól, mint finanszírozótól, mind pedig a fenntartó önkormányzatoktól. Ugyanakkor gondot jelent, hogy a kórházi adósság-menedzselésének sem jogi szabályai, sem pedig finanszírozása nem kialakult. Az önkormányzati kórházak adósságállományának felhalmozódását külsõ tényezõk mellett belsõ okok elõidézték:

kedvezõtlen mûködési feltételek,
kihasználatlan kapacitások, és ezzel összefüggõ strukturális problémák,
igen gyakran a fejlesztéseket a mûködéshez biztosított forrásokból finanszírozták.

Összegezésként megállapítható, hogy a tömeges eladósodási folyamat megállítása érdekében az elmúlt években bevezetett központi intézkedések elérték céljukat. További hitelfelvételi korlátozó, megszorító intézkedésekre nincs szükség. Ez nem azt jelenti, hogy ma nincsenek nehéz pénzügyi helyzetben lévõ, eladósodott önkormányzatok. Ezt kizárni a jövõben sem lehet. Az önkormányzatok eladósodását - a saját hibájukon kívül - generálja a társadalmi, gazdasági környezet is. Az önkormányzati tulajdon kiteljesedésével, az õket érintõ privatizációval az önkormányzatok - anyagi helyzet szempontjából - differenciálódtak. A hátrányos gazdasági térségben mûködõ önkormányzatok "még szegényebbek lettek", a fejlett iparral rendelkezõ városban, térségében mûködõk viszont pótlólagos forrásokat tudtak realizálni. Ez utóbbi körben lévõk az átmenetileg felszabadítható forrásaik vállalkozásba fektetésével további anyagi eszközöket tudtak, tudnak realizálni. A normatív alapon mûködõ forrásszabályozás azonban nem képes az ellátottságbéli differenciákat mérsékelni, kiegyenlíteni. Szükség lenne pótlólagos, kiegyenlítõ pénzügyi mechanizmusra, amely az elmaradott térségben lévõ önkormányzatoknak normatív alapon forrásokat juttatna mind a mûködéshez, mind pedig a fejlesztésekhez.

Az adósságszolgálat kezelése, a pénzügyi egyensúly javításának az igénye intézkedésekre késztette az önkormányzatok döntõ többségét. A gazdasági környezet követelményeihez igazodva általában az önkormányzatok igyekeztek a költségeiket csökkenteni. Ennek érdekében a feladataikat felülvizsgálták és szûkítésére tettek intézkedést, bár ez utóbbi a lakossági érdekekkel ütközött. Az intézkedések sorozata a létszámgazdálkodás racionalizálásától a dologi kiadások lehetséges mértékû csökkentésén keresztül egészen az intézmények megszüntetéséig terjedt. Az eddigi intézkedések számottevõ eredményt elsõsorban az összetettebb feladatokat ellátó városi önkormányzatoknál hoztak. A helyi önkormányzatoknál alkalmazott nettó finanszírozás kedvezõ tapasztalata alapján egyes önkormányzatok bevezették az un. "kiskincstári" rendszerû intézmény finanszírozást. E finanszírozási rendszer kedvezõ hatását elsõsorban az által fejtette ki, hogy mobilizálta az intézményi számlákon elfekvõ pénzeket és mozgósításukkal csökkenteni lehetett az intézmények mûködésének a pénzszükségletét.

A vizsgálati jelentést megküldtük az érdekelt parlamenti bizottságnak (Önkormányzati és rendészeti), a vizsgálat javaslata alapján törvény módosításra sor került, mely szerint a kórházak eladósodásának kezelése is önkormányzati szinten történik. A vizsgálat realizálása alapvetõen a helyi önkormányzatok szintjén megtörtént.

vissza az elsõ oldalra

Összefoglaló
az alapfokú oktatásra fordított pénzeszközök
felhasználásának ellenõrzésérõl

A nyolcvanas évek vége óta az általános iskolák száma folyamatosan nõ. Országos adatok szerint az iskolák száma az 1986/87. tanévhez mérten az 1994/95. tanévre 274-el 7,7%-kal nõtt (3814 iskola). Iskolák bezárására, oktatási intézmények összevonására csak az 1995/96. tanévtõl kezdõdõen került sor, amit a gyermeklétszám évek óta tartó folyamatos visszaesése mellett az önkormányzatok egyre nehezedõ pénzügyi helyzete is indokol. A helyszíni vizsgálati tapasztalatai azt mutatják, hogy az önkormányzatok a kötelezõ általános iskolai oktatási feladataikat meghatározó részben saját intézmény fenntartásával kívánják biztosítani. Az intézményhálózat fenntartásához forrásaik szûkössége esetén is ragaszkodnak. A vizsgált önkormányzatok közös intézményfenntartásra vagy a feladatok intézményirányító társulás keretében történõ ellátására kevésbé vállalkoztak. A vizsgált 75 önkormányzat közül mindössze 10 önkormányzat látja el e feladatot társulás keretében.

Az iskolák számának növekedésével ellentétben az általános iskolákba beírt tanulók létszámában az 1986/87-es tanévtõl kezdõdõen erõteljes csökkenés következett be. Az elmúlt években az általános iskolákban, két év óta pedig már a középiskolákban is egyre kisebb létszámú korosztályok vesznek részt az oktatásban. Míg 1986/87-es tanévben 1,3 millió gyerek tanult az általános iskolákban, azok létszáma az 1996/97. tanévben már csak 966 ezer fõt tett ki (a csökkenés 26%-os).

A demográfiai folyamatok eredményeként az intézmények tanulólétszám szerinti összetétele megváltozott, az 500 fõnél magasabb tanulólétszámmal rendelkezõ általános iskolák részaránya csökkent. A vizsgálattal érintett önkormányzati általános iskolák 53,5%-a 100-500 fõ közötti tanulólétszámmal mûködik. Mindezek mellett a 200-500 fõ lakónépességgel rendelkezõ községekben mûködõ általános iskolák mintegy 67%-ában - rendkívül magas fajlagos kiadások mellett - 20 fõnél kevesebb gyermeket oktatnak.

A tanulólétszám évek óta tartó fokozatos csökkenése ellenére az önkormányzatok a tanulócsoportok számának csökkentésére a vizsgált idõszak elsõ felében alig vállalkoztak. Így a tanulócsoportok számához szorosan kapcsolódó pedagógus létszám-igény sem csökkent. Az 1994/95-ös tanévben tovább növekedett a pedagógusok száma, holott a tanulólétszám fogyása mellett ebben az oktatási évben már a tanulócsoportok számában is némi csökkenés következett be. A közoktatás intézményhálózatát érintõ gazdasági, költségtakarékossági indíttatású elképzelések megvalósítására az önkormányzatok csak 1995. évtõl vállalkoztak. Az intézkedések megtételét az önkormányzatok pénzügyi helyzetének romlása, forrásaik erõteljes beszûkülése kényszerítette ki.

Az oktatók számának csökkentésére hozott önkormányzati döntésekben jelentõs szerepe volt a létszámleépítésekhez igénybevehetõ központi támogatásnak. Az ellenõrzött önkormányzatok többsége az ahhoz biztosított anyagi lehetõségeket igénybe vette. A központi támogatással megvalósuló létszámleépítést követõen jelent meg az oktatási törvény azon módosítása, amely szabályozta az ellátandó órák számát. A kötelezõ órák számának emelése kevés helyen okozott létszámleépítést. Többségében a meglévõ túlórák számát csökkentették, esetleg üres státuszokat szüntettek meg. A nagyobb városi intézményekben

elõforduló létszámleépítések többnyire az idõsebb korosztályt érintették, amit öregségi nyugdíjazással vagy korengedményes nyugdíjazással oldottak meg.

Az oktatás személyi feltételei a minõségi mutatók tekintetében összességében megfelelõek. A tanulólétszám csökkenésével összefüggõ létszámleépítés elsõsorban a képesítéssel nem rendelkezõ pedagógusokat, illetve az alacsony iskolai végzettségû dolgozókat érintette. Ez önmagában is javította az ellátás minõségi mutatóit. A nagyvárosokban az átlagosnál is kedvezõbbek a személyi feltételek. Szinte teljes körû a szakos ellátottság, nagyon ritka, és csak átmeneti jellegû a képesítés nélküliek alkalmazása, jellemzõ a többszakos, többdiplomás munkaerõ. A tantestület stabil, a korösszetétel kedvezõ, a szakmai felkészültség az ellátandó feladatokkal szinkronban van.

A községek többségében a személyi feltételek kedvezõtlenek. A megfelelõ szakmai összetétel a kis intézményi méretek és alacsony nevelõtestületi létszám miatt nem biztosítható. Az 5-8. osztályban a szakosan leadott órák aránya a vizsgált idõszakban nem érte el a 80%-ot sem. Nagyon gyakori, hogy idegen nyelvi, természettudományi és a készségtárgyak szakszerû oktatására nincs megfelelõ szakember. Egyes térségekben még a külsõ óraadó is szakképzetlen, de elõfordult, hogy egyáltalán nem tudták az oktatás tantervi kötelezettségét teljesíteni. Néhány községben a törvényi elõírások ellenére sem volt idegen nyelv oktatás. A községekben a képesítés nélküli alkalmazottak aránya 5%-os, és az leggyakrabban a napközis ellátás területét érinti. Foglalkoztatásuknak munkaerõ-piaci és gazdasági okai egyaránt vannak.

Kisebb településeken az önkormányzatok lehetõségei az intézményi tartalékok feltárásában korlátozottak. Tanulócsoportok összevonására, pedagógus létszám leépítésére alig van mód. Bár a kis létszámú, alacsony kihasználtsággal mûködõ intézmények gazdaságosan nem üzemeltethetõk és a pénzügyi elvárásokon túl a szakmai követelmények sem érvényesíthetõk (az osztott tanulócsoportok mûködtetése, a teljes körû szakos ellátottság, a csoportbontás lehetõségei mind olyan tényezõk, amelyek csak megfelelõ intézményi méretek esetén használhatók ki), azok megszüntetésére kevés képviselõ-testület hozott döntést. Ehelyett inkább finanszírozták a többletköltségeket, illetve megnyirbálták a hatékony feladatellátáshoz nélkülözhetetlenek elõirányzatokat is (pl: szakmai eszközbeszerzés, szakkörök csökkentése, napközis ellátás visszaesése).

Az 1994-1996. közötti idõszakban az alapfokú oktatás jellemzõ szakfeladati kiadásai (általános iskolai oktatás, napközi otthoni ellátás, diákotthoni ellátás, étkeztetés) mindössze 18,7%-kal növekedtek. A szerény mértékû emelkedés a tanulólétszám 2%-os csökkenése és az infláció közel 60%-os növekedése mellett következett be. Mindezek együttes hatását figyelembe véve egyértelmû, hogy az alapfokú oktatás kiadásainak reálértéke csökkent. Az alapfokú oktatás kiadásainak növekedése az önkormányzati összes kiadás növekedési üteme alatt maradt, ennek következtében annak részesedése az önkormányzati kiadásokon belül csökkent (1994 év: 13,9%, 1996 év: 13,4%). Az alapfokú oktatás kiadásai közül kizárólag az étkeztetési kiadások követték az inflációt. (1994-1996 között e kiadások 49,4%-kal növekedtek).

A közoktatási törvény elõírásai szerint a fenntartó önkormányzatok feladata az iskola nevelési, oktatási programjában meghatározott feladatok végrehajtásának, a pedagógiai szakmai munka eredményességének értékelése. Szakmai ellenõrzés végzésére az országos szakértõi névjegyzékben szereplõ szakemberek jogosultak. A helyszíni vizsgálat tapasztalatai szerint az oktatási intézményekben felkért szakértõ által végzett szakmai ellenõrzésre alig került sor, a közoktatás évek óta rendszeres külsõ szakmai kontroll nélkül mûködik. Ennek következtében nincs kellõ információ arra vonatkozóan, hogy a közoktatásra fordí-tott erõforrások hogyan hasznosulnak, az iskolaszerkezet változása, az alkalmazott pedagógiai módszerek milyen hatást gyakorolnak a tanulók teljesítményére.

A vizsgálati jelentést megküldtük az érintett parlamenti bizottságoknak és az oktatási tárcának. A minisztérium a tanulócsoport minimum létszámának meghatározására tett ÁSZ javaslatot fenntartással fogadta. A helyszíni vizsgálatok realizálása az önkormányzatok szintjén megtörtént.

vissza az elsõ oldalra

Összefoglaló
a fõváros és a megyei jogú városok
szennyvíztisztítási programjára rendelkezésre álló
források felhasználásának vizsgálatáról

Közismert tény, hogy Magyarország viziközmû ellátásának - az elmúlt harminc-negyven évi - fejlesztését aránytalanságok jellemezték. Az ivóvízellátás 1995. év végéig igen dinamikusan fejlõdött. A települések 97%-ban van közmûves ivóvíz-szolgáltatás, s az ország lakásállományának 90%-a van az ivóvízhálózatba bekapcsolva, elérve az Európai Unió ivóvízellátottsági színvonalát.

Ezzel szemben azonban a szennyvízelvezetés, de különösen a szennyvíztisztítás lényegesen elmaradt a hazai és az Európai Unió környezetvédelmi követelményeitõl. A közcsatorna hálózatba bekapcsolt lakások aránya 44%, s a közcsatornán elvezetett szennyvíznek csupán 46%-át tisztítják, Így az ország felszíni és felszín alatti ivóvízkészletei, az ivóvízbázisok ki vannak téve az el nem vezetett, vagy elvezetett, de kellõen nem tisztított szennyvizek kártételeinek.

Az Állami Számvevõszék 1990-1995. évek között négy alkalommal vizsgálta Magyarország viziközmû ellátásának helyzetét és feltárva az aránytalanságokat, javasolta az érintett minisztériumoknak a szükséges koncepció kidolgozását, a feladatok rangsorolását és a szükséges pénzügyi források - koordinációval történõ - biztosítását.

Az 1990-es évek elejére már - a szakminisztériumok: Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium (KHVM), valamint a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium (KTM) számára is - egyre világosabbá vált, hogy az ország viziközmû fejlesztése tekintetében lényeges irányváltásra van szükség. A szakminisztérium 1993. évi felmérései és vizsgálatai szerint az ország közcsatornán elvezetett szennyvizeinek 80%-a a fõvárosban és a 22 megyei jogú városban keletkezik. Így a koncentráltan jelentkezõ, nagy szennyezõ források felszámolásához elengedhetetlen, ezen települések szennyvíztisztítási és szennyvíziszap kezelési létesítményeinek mielõbbi megvalósítása. Az Európai Unió Országjelentése (Agenda 2000) a környezetvédelem, s ezen belül a szennyvíztisztítás terén lényeges elmaradást állapított meg.

A szakminisztérium (KHVM) elõterjesztésére a Kormány 1995. évben elfogadta a fõváros és a megyei jogú városok szennyvíztisztításának fejlesztési programját (Program), a központi támogatás mértékét (25-35%) és 1995-2004. évek közötti megvalósítását. A Program összhangban van az Európai Unió azon direktíváival, amelyek szerint 2000. év végéig a 15 000 lakosegyenértéknél nagyobb kibocsátású településeken az elvezetett szennyvíz befogadóba való bebocsátás elõtt másodfokú (biológiai) tisztításon essék keresztül.

A Program 80 milliárd forint nagyságrendû beruházás megvalósításával számolt, amelynek negyede, 20 milliárd forint a központi költségvetési támogatás, míg 60 milliárd forint az érintett önkormányzatok saját forrása, beleértve az általuk koordinációval megszerezhetõ hazai és esetleg külföldi forrásokat is. A fejlesztési feladatok rangsorolásánál prioritásként kezelték a szennyvíztisztítóval nem rendelkezõ településeket, vagy azokat az önkormányzatokat, ahol a kiépített szennyvíztisztító kapacitás nagyságrendileg nem elegendõ a szennyvizek tisztítására. A központi támogatásokat pályázati úton lehet elnyerni.

Az Állami Számvevõszék helyszíni vizsgálata a Programban szereplõ valamennyi településre és az 1995-1997. évekre terjedt ki. Az ellenõrzés megállapításai szerint a vizsgálat idõpontjáig, illetve 1997. év végéig hét önkormányzatnál már - más pénzügyi forrásokból - egészben, vagy részben megvalósították fejlesztési feladataikat. Öt város és Budapest (két szennyvíztisztító telep) nem nyújtott be pályázatot.

Tizenegy település, tizenkét szennyvíztisztító telepre kötött 1997. év végéig Támogatási és Finanszírozási Szerzõdést. Az önkormányzatok a KHVM-mel megkötött támogatási szerzõdésekhez képviselõ-testületi határozatban nyilatkoztak, hogy a saját forrást a költségvetési rendeletben biztosították. A saját forrásaiknál számoltak az elkülönített állami pénzalapok támogatásával, a szennyvízelvezetési- és kezelési díjba beépített fejlesztési hányaddal és külföldi pénzforrásokkal is (PHARE, Világbank). Ezen fejlesztési célú pénzeszközöket nem a KHVM, hanem az önkormányzatok tervezték.

A szükséges fejlesztési források 65-75%-át az önkormányzatoknak kell biztosítani. Így az önkormányzatok mindenkori pénzügyi lehetõségei határozzák meg az egyes szennyvíztisztítási létesítmények megvalósításának lehetõségét és ütemét. A KHVM által kidolgozott szakmai prioritások ezért nem tudják befolyásolni a megvalósítás sorrendjét.

A különbözõ minisztériumoknál rendelkezésre álló központi költségvetési források elkülönített állami pénzalapok, címzett- és céltámogatások, Megyei Területfejlesztési Tanácsok támogatásai közötti koordináció nem alakult ki. A PHARE támogatás és a világbanki kölcsön tényleges biztosítása három éves döntési csúszásban van. A Program pénzügyi megalapozottsága nem tekinthetõ megfelelõnek.

A tizenegy önkormányzat - amelyeknél a szennyvíztisztítási feladat megvalósítása folyamatban volt a vizsgálat idõpontjában - több éves lemaradásban van nemcsak a Program eredeti ütemével, hanem a saját, már többször módosított beruházási elõirányzataival szemben is. Ezek közül csak Szolnok és Debrecen kivételével, ahol a fejlesztések ütemszerûen valósulnak meg.

Az 1995-1996-1997. évi központi költségvetési támogatásának mindössze 33%-át tudták felhasználni az önkormányzatok, alapvetõen saját forrásaik hiánya miatt. Ugyanis az általuk átvételre tervezett pénzeszközök (VA, KKA, illetve PHARE támogatás és a világbanki kölcsön) vagy csak részben, vagy egyáltalában nem álltak rendelkezésükre. Ezen önkormányzatok finanszírozási szerzõdéssel lekötött 22,7 milliárd forint beruházási összelõirányzata teljesítésének készültségi foka igen alacsony, 12,1% volt 1997. év végén.

A Program 80 milliárd forint nagyságrendû teljes elõirányzatának 72%-a, azaz 58 milliárd forint nagyságrendû feladat megvalósítása 1997. év végéig még el sem kezdõdött. Figyelembe véve a fejlesztési célok tervezettõl eltérõ megvalósítási helyzetét és a jelenlegi alacsony arányú (25-35%) önkormányzatoknak nyújtott központi támogatással a szennyvíztisztítási feladatok 2004-ig történõ megoldása nem látszik biztosítottnak. Így az ország a várható EU csatlakozásáig a fejlesztések jelenlegi ütemét tekintve nem lehet lényeges elõrelépésre számítani a szennyvíztisztítás fejlõdésében.

Az érintett minisztériumoknak az önkormányzatok bevonásával a Program három évi teljesítését szakmai - mûszaki és pénzügyi megalapozottság szempontjából indokolt áttekinteni. A felülvizsgálat alapján - az esetlegesen szükséges feladat módosításra a Kormány részére javaslatot kell készíteni. Ennek keretében szükséges dönteni a támogatási arányok lehetséges megváltoztatásáról, a különbözõ hazai és nemzetközi pénzügyi források megfelelõ koordinálásáról és az önkormányzatok saját forrásairól. A feladatnak indokolt a fejlesztési pénzeszközökön belül prioritást biztosítani.

A vizsgálati jelentést megküldtük az érintett parlamenti bizottságoknak és a Közlekedési- Hírközlési és Vízügyi Minisztériumnak. Az ÁSZ jelentésben foglaltak alapján a vízügyi tárca programot dolgozott ki a beruházások gyorsítására. Az erre vonatkozó Kormány elõterjesztés tárca egyeztetés alatt áll.

Az Országgyûlés Környezetvédelmi Bizottsága elnöke (dr. Illés Zoltán) 1998. október 6-án tájékoztatta az ÁSZ-t, hogy a Bizottság õszi munkaterve keretében az általuk tárgyalandó szennyvízelvezetés és tisztítás átfogó vizsgálatához az ÁSZ összefoglaló jelentését felhasználja.

vissza az elsõ oldalra

Összefoglaló
a helyi önkormányzatok által fenntartott járóbeteg- szakellátás helyzetérõl és a ráfordított pénzeszközök felhasználásának vizsgálatáról

Az ÁSZ az egészségügyi alap- és szakellátásból az elõzõ években az alapellátásba tartozó háziorvosi és fogorvosi ellátást ellenõrizte. 1997. évben a járóbeteg- szakellátás 39 intézményének vizsgálata alapján kívántuk megítélni az ellátás helyzetét és finanszírozását.

A járóbeteg- szakellátás a megelõzõ, a gyógyító, gondozó tevékenység keretében jelentõs betegforgalmat lebonyolító része az egészségügyi ellátásnak. Az orvos- beteg találkozások közel kétharmadára, több mint évi százmillió esetben a járóbeteg- szakellátás keretében kerül sor. Az ellátás a fekvõbeteg intézményhez integrált rendelõintézetekben, ambulanciákon és az önállósult kórházi háttérrel, vagy anélkül mûködõ szakorvosi rendelõintézetekben történik. A járóbeteg- szakellátás rendelési órában kifejezett teljes kapacitásának mintegy 80%-a a helyi önkormányzatok tulajdonában mûködik.

Az önkormányzati törvény az egészségügyi ellátásról történõ gondoskodás kötelezõ feladata körében az önkormányzatok széles körû ellátási felelõsségét fogalmazza meg. Az egészségügyi alapellátás a települési önkormányzatok kötelezõ feladata, az ezt meghaladó szintû járó- és fekvõbeteg ellátásról viszont amennyiben ezt a települési önkormányzat nem vállalja a megyei, fõvárosi önkormányzat köteles gondoskodni.

Az egészségügyi intézményeket fenntartó önkormányzatok az egészségügy társadalombiztosítási alapú finanszírozása mellett kevéssé érzik felelõsségüket az intézmény fenntartás, irányítás területén. A kórházak, rendelõintézetek a finanszírozóval közvetlenül kötnek szerzõdést és teljesítményeiket feléjük számolják el. A szakmai ellenõrzés a finanszírozó egészségbiztosítási pénztárak, a szakmai felügyelet pedig az önkormányzatoktól függetlenül Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat feladata.

Az egészségügyi ellátó rendszer legjelentõsebb intézményei az integrált kórház- rendelõintézetek számottevõ része a települési önkormányzatok tulajdonába került, így sok esetben kis- és középnagyságú városoknál jelentkeznek az adott település igényeit és az önkormányzat teljesítõképességét meghaladó közszolgáltatások, intézményeik irányításának, fenntartásának és fejlesztésének feladatai. Érdekkonfliktusokkal jár, hogy a települési önkormányzatoknak saját bevételeikbõl kell szakellátást biztosító intézményeik mûködési forrásait kiegészíteni és fejlesztésükrõl gondoskodni. Az ellátást igénybe vevõk jelentõs részénél a lakóhely szerinti önkormányzatokat semmi sem kötelezi anyagi hozzájárulásra.

Az önkormányzatokra az intézmények eltérõ állagából, felszereltségébõl és az elmúlt években döntõen állami támogatásból megvalósított rekonstrukciók eredményeként igen különbözõ terhek hárulnak, miközben az intézmények fenntartásához, a szolgáltatások fejlesztéséhez szükséges szakértelem feltételei sincsenek biztosítva. A szakrendelések jelentõs hányada a minimumfeltételek teljesítésének részleges hiánya miatt csak ideiglenes mûködési engedéllyel mûködik.

Az egészségügy korszerûsítésének szükségessége már a 90-es évek elõtt megfogalmazódott. Az intézkedések az alapellátás korszerûsítésével kezdõdtek, majd a finanszírozási rendszer módosításától remélték a kívánt strukturális változások megindulását.

1993. július 1-tõl alapvetõen megváltozott a szakellátás finanszírozása. A romló gazdasági- pénzügyi feltételek felszínre hozták az egészségügyi ellátó rendszer belsõ feszültségeit és a teljesítményelvû finanszírozás bevezetése, megfelelõen kiépített szakmai ellenõrzés, minõségbiztosítás nélkül újabb feszültségeket hozott létre. Nem eredményezte a kisebb, de területileg arányosabb és hatékonyabb fekvõbeteg ellátás, szakmailag és felszereltségében megerõsített járóbeteg- és alapellátás kialakulását.

A teljesítményelvû finanszírozás bevezetését nem követte a szakellátást végzõ egészségügyi intézmények gazdálkodásának, belsõ érdekeltségi rendszerének megváltozott pénzügyi helyzethez történõ igazítása. A járóbeteg szakrendelõ minél több szolgáltatás nyújtásában érdekelt. Ezt nemcsak a betegek jobb ellátásával, hanem szakmailag indokolatlan vizsgálatokkal is elérheti. A teljesítmények adminisztratív növelése mellett az intézmények, a kasszarendszer, a lebegõ pontrendszer következtében nemcsak saját, de az összes többi intézmény azonos idõszaki teljesítményétõl függõen részesülnek a társadalombiztosítási támogatásból.

A kórházak szaporodó mûködési zavarai, az egészségügyre fordítható kiadások reálértékének csökkenése szükségessé tette a kórházi kapacitások szûkítését. Az egészségügyi ellátási kötelezettségrõl és a területi finanszírozási normatívákról kialakított ún. kapacitástörvény a szükségletekhez jobban igazodó ellátó rendszert kívánt kialakítani. Szándékolt hatásaként ágycsökkentést kívántak elérni a fekvõbeteg ellátásban, ugyanakkor a járóbeteg- szakellátás ezzel egyidejû megerõsítése közvetlen célként a törvényben nem jelent meg. A jelentõs területi aránytalanságok (az 1995. évi szerzõdéskötések adatai szerint az összes szakorvosi óraszám 10 000 lakosra vetítve a legtöbb Budapesten 395 óra, a legkevesebb Nógrád megyében 90 óra) mérséklését szolgálta a heti rendelési óraszám felsõ határértékének megállapítása.

A kapacitás lekötési megállapodások alapján a járóbeteg- szakellátás területi egyenetlenségeinek szélsõ értékei csökkentek, viszont a törvényben biztosított lehetõséggel szemben a heti óraszámok nem növekedtek.

A járóbeteg- szakellátás privatizációjára csak néhány kisebb intézményben került sor. A hatékonyabb mûködést célzó privatizáció megerõsödésének akadálya az önkormányzati felelõsség és önkormányzati tulajdon átalakításának kialakulatlan gyakorlata, az amortizáció kérdésének megoldatlansága.

A jelentést az érintett parlamenti bizottságok és minisztérium, Egészségbiztosítási Pénztár megkapta. Az Egészségbiztosítási Pénztár a szakmai finanszírozási rendszer megújításához az ÁSZ jelentésében foglaltakat folyamatosan hasznosítja. A helyszíni jelentések realizálása az önkormányzatok szintjén megtörtént.

vissza az elsõ oldalra

Összefoglaló
az Egészségbiztosítási Önkormányzat
1997. évi vagyongazdálkodásának ellenõrzésérõl

Az Állami Számvevõszék a Magyar Köztársaság Miniszterelnökének felkérése alapján ellenõrizte az Egészségbiztosítási Önkormányzat vagyongazdálkodását és a végrehajtásban közremûködõ Országos Egészségbiztosítási Pénztár mûködését.

A vizsgált idõszakban az elsõ önkormányzat mandátuma 1997 júniusában lejárt, a jelenlegi augusztus hóban kezdte meg mûködését. A feltárt hiányosságok többségében a korábbi Egészségbiztosítási Önkormányzat mûködéséhez kapcsolódnak. Az újonnan alakult önkormányzat vagyongazdálkodási tevékenysége a hibás döntések és intézkedések korrigálására, a szabályzatok megalkotására és betartására korlátozódott. Saját vagyongazdálkodási koncepciójukat és stratégiájukat még nem határozták meg. A közgyûlés 1997. márciusában fogadta el a vagyongazdálkodási koncepciót, amivel több éves hiányt pótolt, de csak formailag. Hiányzott belõle a hosszú távú elképzelés, alapvetõ célkitûzései nem valósultak meg, a gazdálkodás feltételrendszerének változását sem követte. Ugyanakkor nem hanyagolható el az a körülmény, hogy a törvényhozás sem határozta meg a vagyon célját, szerepét a társadalombiztosítási alapok költségvetésében.

Az Egészségbiztosítási Alap vagyona megoszlik a tartósan (ingyenesen juttatott és saját tartós befektetés) és átmenetileg (követelés fejében átvett) tulajdonában lévõ vagyonra. A három vagyon fajta együttes értéke egyik költségvetési évben (1992-1997) sem érte el a bevétel 5%-át. A vagyon kamat- és hozambevétele - tekintettel a rossz portfolióra - az alap bevételének 1%-a körül alakult. Az éves költségvetés minden évben hiánnyal teljesült, nagysága többszöröse mint az összes vagyon értéke. A vagyon a gazdálkodás szempontjából nem meghatározó, a költségvetés alakulását nem befolyásolja. Jelentõssége a hiány mérséklésében is csekély.

A vagyongazdálkodást külön törvény nem szabályozza, a követendõ szabályokat számos törvény együttesen határozza meg. A társadalombiztosítási önkormányzati igazgatásról szóló 1991. évi LXXXIV. törvény rögzíti, hogy az Egészségbiztosítási Önkormányzat feladat és hatásköre a közgyûlést illeti meg, továbbá önállóan gazdálkodik az Egészségbiztosítási Alaphoz tartozó vagyonnal és rendelkezik a biztosítási önkormányzati tulajdonnal. A törvény értelmében a közgyûlés a vagyongazdálkodási hatáskörét nem ruházhatja át, azaz nemcsak a vagyongazdálkodási koncepció elfogadása és a stratégia kialakítása a feladata, hanem az operatív döntések meghozatala is. A törvényi szabályozás következtében - minden intézkedéshez egy idõszakosan ülésezõ testület döntése szükséges - a vagyongazdálkodás nehézkes és eseti, továbbá a döntések késedelmesen - többször utólag - születtek meg. Ugyanakkor az aktuális vagyonügyek a közgyûlés idõtartamát 40-50%-ban lekötötték. A vagyon hasznosítására az éves költségvetési törvények tartalmaznak elõírásokat. 1996-tól a kamat- és hozambevételeken felül vagyonhasznosításból származó bevétellel is számoltak e törvények. Ezért a vagyongazdálkodást a bevételek teljesítésének kellett alárendelni. Az értékesítésnél a forgalomképes vagyonelemeket vették számításba, aminek következtében nemcsak vagyonfeléléssel, hanem portfolió romlással is járt a törvényi elõírások teljesítése.

A korábbi Egészségbiztosítási Önkormányzat mûködése részben alapult jóváhagyott szabályzatokon, amelyeket a törvényi változások miatt az újonnan alakultnál teljes egészében nem lehetett alkalmazni. A jelenlegi önkormányzat alapszabályát 1997-ben megalkotta, amit az Országgyûlés csak 1998-ban fogadott el. A Felügyelõ Bizottság jogállása és összetétele alapjaiban megváltozott, így a korábbi ügyrendje még részlegesen sem volt alkalmazható. A Felügyelõ Bizottság az 1997-ben kidolgozott és 1998-ban jóváhagyott ügyrendje alapján kezdte meg mûködését. Hiányoznak a vagyongazdálkodás olyan alapvetõ szabályzatai, mint a gazdálkodási-, a tulajdonosi képviselet ellátásának valamint a járuléktartozás fejében az adós által felajánlott vagyon elfogadásának elvei.

A megalkotott szabályzatokat sem az Egészségbiztosítási Önkormányzat, sem az Országos Egészségbiztosítási Pénztár nem tartotta be maradéktalanul. A Befektetési és Vagyonkezelési Szabályzat elõírásaitól eltérõen készítették elõ a testületi döntéseket, nem hozták létre az abban meghatározott vagyonkezelési szervezeti egységet. Nem vittek közgyûlés elé vagyonügyeket, nem valós adatokra épülõ elõterjesztés miatt téves döntés is született. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár nem hajtotta végre a Szervezeti és Mûködési Szabályzatának egyes elõírásait, nevezetesen nem készítették el a szervezeti egységek ügyrendjét, nem vezet vagyonregisztert. Nincs megfelelõ analitikus nyilvántartás a vagyonról. Rendezetlen a tulajdon regisztrálása a földhivataloknál és a cégbíróságokon. a házipénztárban õrzött értékpapírokról, részvényekrõl naprakész nyilvántartást nem vezetnek. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár Vagyongazdálkodási Fõosztály évek óta mûködési (kettõs - önkormányzati és fõigazgatói - irányítás) és humánpolitikai gondokkal küzdött.

A helyszíni vizsgálat 1998. február 15-én fejezõdött be. A vagyon alakulásáról, az 1997. december 31-i záróállományról addig nem volt adat, a követelés fejében átvett vagyont az év során nem is könyvelték. A leltározást is akkor végezték.

Az ingyenesen juttatott vagyonátadás 1997-ben 28,8 milliárd forint maximális értéken befejezõdött. Az átvételt követõen az áramszolgáltatói részvényeket értékesítették mintegy 14 milliárd forintért. A bevételbõl teljesítették az 1997. évi költségvetés vagyonból származó bevételét mintegy 8 milliárd forint értékben. Végrehajtottak több mint 3 milliárd forint értékben vagyonkonverziót, melybõl 2,5 milliárd forint volt a Postabank tõkeemelése és 525 millió forint a Hotel Carbona kivásárlása a követelés fejében átvett vagyonalapból. A tõkeemeléssel az Egészségbiztosítási Önkormányzat tulajdoni hányada 15% fölé emelkedett, és ezzel megsértették az 1996. évi CXII. törvény elõírásait. A tõkeemelésrõl akkor döntött a közgyûlés, mikor felvállalták a Postabanknak adott 12 milliárd forint állami garancia viszontgaranciáját 2,4 milliárd forint értékben. A kötelezettség megközelítõleg az akkori tulajdoni hányaduk kétszerese volt.

A Postabank lehívott 5,6 milliárd forintot, melybõl az Egészségbiztosítási Önkormányzat kötelezettsége 1,1. Az összeget 1998 és 2003 között kamattal együtt kell meg-fizetniük. Az áramszolgáltatói részvények eladásából származó bevételbõl finanszírozták a Wesselényi utcai székház vásárlása utáni 429 millió forintos ÁFA-t. Az Egészségbiztosítási Alap vagyonértékesítésbõl 3,3 milliárd forint készpénzzel rendelkezik.

Az alap saját tartós befektetése 200 millió forinttal csökkent egy korábban vásárolt befektetési jegy megtérülése miatt.

A követelés fejében átvett vagyon értékesítésébõl 256 millió forint bevétel származott. Ebbõl 155 millió forint volt a saját kivásárlás és csupán 1 millió forint a tényleges értékesítés. A Hotel Carbona kivásárlásáról 1996-ban döntött az Egészségbiztosítási Önkormányzat. Döntést megalapozó elõterjesztést nem készítettek. A befektetés indítékáról és céljáról, a várható hozam nagyságáról, a hitel igénybevételével tervezett rekonstrukcióról a közgyûlést nem tájékoztatták. A vagyont nyilvántartási értéken vásárolták ki, és ezzel az átvételi árhoz viszonyított értékesítési veszteség 36% (79 millió forint) volt.

Az Egészségbiztosítási Önkormányzat 1997-ben csak bírói végzéssel jutott követelés fejében vagyonhoz. A megítélt vagyon többségében forgalomképtelen, értéke nem fedi le a tartozás összegét. Az értékesítéskor realizálható bevétel mélyen alatta van az átadási értéknek. Az átvett vagyonból csak a kötvények, a kárpótlási jegyek és a különféle banki részvények jelentenek bizonyos megtérülést. A felszámolás alatt lévõ gazdasági társaságok részvényeirõl, üzletrészeirõl, a különféle ingatlanokról (leromlott állapotú családi ház jóhiszemû jogcím nélküli lakóval, használaton kívüli iparvágány, mûvelõdési kötelezettséggel terhelt rekultivált hulladék lerakó), az Ózdi Kohászati Üzem Fa vagyonáról (használaton kívüli, életveszélyes ipari létesítmények, különféle termelési eszközök és felszerelések) vagy a közkinccsé vált szabadalomról az elõbbi nem mondható el, de az átvételi és õrzési kiadások fokozottabban jelentkeztek illetve jelentkeznek.

Az Alaphoz tartozó vagyonnal való gazdálkodás nem türközi az értékállóság biztosítását. A közgyûlés a befektetésekre vonatkozó határozatait gazdaságosság és célszerûség vizsgálata nélkül hozta meg. A tartósan tulajdonukban lévõ ingatlanok kihasználtsága alacsony, egy részük üresen áll, miközben a Fõvárosi és Pest megyei Egészségbiztosítási Pénztár elhelyezése megoldatlan, mûködéséhez bérleményeket vesznek igénybe, bérleti díjat fizetnek. A bérházak kihasználtsága jó, de a bevétel csekély, ennek egyik oka az, hogy a bérleti díjak és lakbérek évek óta változatlanok, a közüzemi díjak emelkedését több éve nem hárítják tovább a bérlõkre.

Az ÁPV Rt. nem teljesítette maradéktalanul kötelezettségeit az ingyenes vagyonátadás során, a vagyonátadás több évvel elhúzódott, a KHB Rt részvényeit nem adták át, bár kormányhatározat is volt errõl. Az IDEX székházat a szerzõdésben rögzítettek szerint nem ürítette ki, bár az átadási értéket a kiürítés vállalásáért 60 millió forinttal megemelte.

Az Egészségbiztosítási Önkormányzat tulajdoni hányada a legtöbb gazdasági társaságban csökkent, mivel a tõkeemelésben nem vettek részt, bár a vagyongazdálkodási koncepció több esetben célként a minõsített kisebbségi hányadot jelölte meg.

A tulajdonosi képviselet rendszer mûködése szinte teljes egészében szabályozatlan volt. Nem volt elõírva a képviselet tartalma és jellege, a képviselõ képviseleti joga, a visszacsatolás és beszámolás módja. Nem szabályozott a felkészítés módja, a napi kapcsolattartás és a Vagyongazdálkodási Bizottság szerepe.

A Club Aliga üdülõegyüttes mûködtetésére, rekonstrukciójára hozott testületi döntések kifogásolhatók. A döntésekben hiányzott a felelõs tulajdonosi magatartás. Az ingatlanok apportálásáról az üzemeltetésre létrehozott Rt-be és annak 1,1 milliárd forintos alaptõke emelésérõl üzleti terv, a felújítás mûszaki tartalmát rögzítõ beruházási program és gazdaságossági számítás nélkül döntöttek. Az Egészségbiztosítási Önkormányzat nem tartotta be vagyonjuttatási megállapodásban rögzített tulajdonlási elõírásokat, amikor az apportállásról döntött. A döntés eredményeként az ingatlanok helyett a 100 százalékosan tulajdonában lévõ Rt. részvényeit birtokolná és nem rendelkezne az ingatlanok felett. Az apportálást az év folyamán nem tudták végrehajtani, mivel a tulajdonjogot csak az év végén jegyezték be az önkormányzat javára. A jelenlegi önkormányzat az apportálás felfüggesztésérõl és az alaptõke felemelésének visszavonásáról döntött. Halaszthatatlan állagmegóvásra 100 millió forintot alaptõke emelésként utaltak át 1997-ben, de csak 1998-ban rendezték státuszát. Az összeget csak részben használták állagmegóvásra, mintegy 70 százalékát rövid lejáratú hiteltörlesztésre, üzemeltetésre és eszközbeszerzésre fordították. Az üdülõegyüttes üzemeltetését végzõ Rt-vel csak 1998-ban kötötték meg a vagyonkezelési szerzõdést 1996-ra visszamenõ hatállyal. Az Rt. 1996-ban és 1997-ben is veszteségesen mûködött. A tõke ellátottság egyik évben sem volt megfelelõ.

A társadalombiztosítási pénzügyi alapjai 1998. évi költségvetésérõl szóló 1997. évi CLIII. törvény rendelkezett a vagyon kötelezõ értékesítésérõl, melyet a Kincstári Vagyonkezelési Igazgatóságnak kell végrehajtania. A normaszöveg nem rendelkezett az értékesítési folyamat alatti üzemeltetésrõl, továbbá nem értelmezhetõ, hogy mekkora az ellenérték, és melyik költségvetési év bevételének fogja részét képezni.

A Fõvárosi és Pest megyei Egészségbiztosítási Pénztár elhelyezésérõl úgy döntöttek, hogy a szervezet átvilágítását nem végezték el, a korszerûsítésre nem volt számításokkal igazolt koncepció. A döntés következtében ma két olyan üresen álló épülettel - IDEX és a Wesselényi utcai székház - rendelkeznek, melyek nem elegendõek a szervezet elhelyezésére. A Wesselényi utcai épületet 1997-ben több mint 2 milliárd forintért vásárolták az OTP Ingatlan Rt-tõl, OTP részvények ellenében. Az épület használatbavételéhez még több száz millió forintot kell felhasználni, hogy az informatikai hálózatokat kiépítsék. A közgyûlés az épület megvásárlását szóbeli elõterjesztés alapján, elsõ ízben forrás megjelölése nélkül hagyta jóvá. Ismételt elõterjesztéskor a már megkötött jelentõs vagyonvesztést eredményezõ szerzõdést fogadta el, azaz az alelnök intézkedéseit utólag, részleges információk alapján legalizálta.

Ajánlásaink intézkedési tervben nem kaptak visszaigazolást, ugyanakkor véleményünk részbeni realizálásaként értékeljük, hogy a kormány javaslata szerint a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 1999. évi költségvetésérõl szóló törvény gyakorlatilag határozott az alapok vagyonának értékesítésérõl több, mint 50 Mrd Ft nagyságrendben.

vissza az elsõ oldalra

Összefoglaló
a "külön keretes" gyógyszer-támogatási rendszer
mûködésének vizsgálatáról

Az Állami Számvevõszék a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 1996. évi zárszámadási ellenõrzése, majd az Egészségbiztosítási Alap 1997. évi pótköltségvetésének véleményezése alkalmával foglalkozott a gyógyszertámogatások általánostól eltérõ, úgynevezett külön keretes (újabb megfogalmazással: speciális szerzõdés szerint támogatott) gyógyszerek kérdéskörével.

A megkülönböztetett figyelmet a külön keret kialakításának, mûködtetésének körülményei, az e célra fordított kiadások növekedésének gyors üteme egyaránt indokolta. Az ÁSZ által javasolt átfogó vizsgálatot az Országgyûlés Szociális és Egészségügyi Bizottsága is szorgalmazta.

A témát a vizsgálat elsõdlegesen a betegellátás oldaláról közelítette meg. E tekintetben az ÁSZ "szokásos" pénzügyi-gazdasági ellenõrzési munkamódszereihez képest "újszerû" vizsgálati szempontokat kellett érvényesíteni, ami természetesen tükrözõdik az ellenõrzési tapasztalatokat összegzõ jelentés tartalmában is. Ilyennek tekinthetõ egyebek mellett a kialakult rendszer orvos-szakmai alapelveit hiányoló, a gyógyszerekhez való hozzáférés és esélyegyenlõség kérdéseit érintõ számvevõszéki megállapítások, ami az ÁSZ és a vizsgált szervek közötti véleményeltérésekben is kifejezõdik. Ezeket a vitákat azonban - a nyilvánosság elõtt is - vállalni kell, a betegellátás, a biztosító és a szakmai érdekek miatt egyaránt.

Az egészségbiztosítás gyógyszerkiadásainak közel 7%-át teszik ki a külön keretbõl támogatott gyógyszerekre fordított kiadások. Igen drága, az esetek többségében súlyos betegségek kezelésére, a betegek életminõségének megfelelõ szinten tartására, javítására szolgáló készítményekrõl van szó, amelyek néhány éve jelentek meg a hazai gyógyszerválasztékban. Ezen készítményeknek a támogatás normál rendszerébe történõ befogadására a biztosító érvelése szerint azzal a veszéllyel járt volna, hogy a többletkiadások finanszírozása "vállalhatatlan" többletterheket eredményez, ami helyett a külön keretes finanszírozás kompromisszumát választották.

Az egészségbiztosító a külön keretbe tartozó gyógyszereknél a 100%-os támogatást nem a szokásos (szabályos) módon, a fogyasztói árhoz nyújtotta, hanem nagykereskedelmi áron fizette meg a forgalmazó cégeknek. A külön keretes támogatási rendszer szabályozási háttere e ténytõl elvonatkoztatva - a kétségtelen törekvések ellenére - sem volt soha teljes, mentes az ellentmondásoktól és az Állami Számvevõszék megítélése szerint ma sem az. Ezen az sem változtat, hogy az Egészségbiztosítási Alap 1997. évi pótköltségvetésében és az 1998. évi költségvetésben törvényi szinten jelenik meg a külön keret éves összege.

Vitathatatlanul mulasztás, hogy az ide tartozó gyógyszerek összességét rendszerként soha nem alkották meg, a szakmai alapelveket nem tisztázták, magát a rendszert spontán folyamatok alakították ki, ahelyett, hogy az egészségpolitikai célokat tudatosan meghatározták volna (aminél természetesen figyelembe kellene venni a biztosító pénzügyi lehetõségei által szabott korlátokat is).

A külön keretes támogatási rendszer mûködtetésére az Országos Egészségbiztosítási Pénztár nem alakított ki megfelelõ eljárási és nyilvántartási rendet, aminek következtében az nem áttekinthetõ és nem is ellenõrizhetõ. A feltárt hiányosságok rendezésére azonban az ÁSZ ígéretet kapott.

Az OEP 1997-tõl - mint a gyógyszerek vásárlója - köt szerzõdést a nagykereskedelmi cégekkel. Az itt lefolytatott közbeszerzési eljárásokat áttekintve nyilvánvalóvá vált, hogy a közbeszerzés szabályai igen nehezen illeszthetõk a speciális gyógyszerkészítmények forgalmazási sajátosságaihoz, abban inkább a formális elemek dominálnak.

Az ÁSZ a felhasználó intézményekben is végzett ellenõrzéseket és a betegnyilvántartások, a betegkövetés tekintetében rendezett helyzetet talált. Az intézményekben fellelhetõ dokumentáció lehetõséget biztosít mind a szakmai, mind pedig a pénzügyi ellenõrzésekre, ilyenekre azonban mindeddig csak szûk körben került sor.

A vizsgálat tapasztalatai szerint a speciális támogatási rendszer érdemben nem változtatta meg a gyógyszerekhez való hozzáférés lehetõségeit. Az esélyegyenlõség megvalósulásának követelményrendszere (a kiválasztás megalapozottsága és átláthatósága, a pénzügyi keretek nyitottsága, az ellenõrzés és nem utolsó sorban a nyilvánosság vonatkozásában) a gyakorlati mûködés során nem érvényesül minden esetben. A rendszerbe már befogadott gyógyszerek esetében elfogadhatatlan az, hogy pénzügyi (vagy bármely egyéb) okból az azonos betegségben szenvedõ embereket hátrányosan különböztessék meg. Kétségtelen ugyanakkor, hogy a kiemelkedõen magas terápiás költségû gyógyszerek támogatása esetében a biztosító mozgástere, ráhatási lehetõségei igen korlátozottak.

Összességében arra a következtetésre lehetett jutni, hogy tovább nem halasztható feladat a rendszer alapelveinek és céljainak végiggondolása, a mûködtetésétõl várható elõnyök és hátrányok tárgyilagos, elsõsorban a betegellátás érdekeit szem elõtt tartó mérlegelése. A jelenlegi rendszer ellentmondásainak feltárásával az ÁSZ ehhez kívánt segítséget nyújtani és a döntéshozók, valamint a döntés-elõkészítõk részére megfogalmazott javaslatai is erre irányultak.

vissza az elsõ oldalra

Összefoglaló
a Nemzeti Kulturális Alap
pénzügyi-gazdasági ellenõrzésérõl

A Nemzeti Kulturális Alapot 1993-ban törvény hívta életre. Az Alap célja a nemzeti és egyetemes értékek létrehozásának, megõrzésének, valamint a hazai és határon túli terjesztésének támogatása.

Az Alap forrása - a törvény szerint - a kulturális járulék, az állami költségvetés hozzájárulása, szerzõi jogi bírság befizetések, önkéntes adományok, kulturális vállalatok privatizációjából eredõ bevételek és külföldi hozzájárulások.

A Nemzeti Kulturális Alap mûködése, döntési mechanizmusa sajátos, mivel a pályázatok elbírálását nem az alap felett rendelkezõ Mûvelõdési és Közoktatási Minisztérium, hanem a miniszter és a kulturális testületek, szervezetek által delegált tagjaiból álló szakmai kollégiumok végezték. A szakmai kollégiumok felett, az Alappal kapcsolatos elvi irányítást és koordinálást a miniszter által létrehozott Bizottság gyakorolta.

Az ellenõrzés tapasztalatai szerint az Alap pénzeszközei felhasználásának szervezeti keretei, a kialakított döntési mechanizmus jól segíti az Alap törvényben megfogalmazott céljainak megvalósulását.

Az Alaphoz 1994. év és 1997. év között összesen 34.985 db pályázatot nyújtottak be, ebbõl 19.379 db (55,4%) részesült pályázati támogatásban, összesen 5.668 millió forint összegben.

A támogatások többségét vissza nem térítendõ formában elszámolási kötelezettséggel kapták meg a pályázók. Az elfogadott pályázatokat az Alapot kezelõ Igazgatóság egyre javuló színvonalú rendszer szerint tartja nyílván, végzi a támogatások folyósítását, ellenõrzi a benyújtott elszámolásokat. A nagyobb értékû pályázatokat a szakmai kollégiumok és az Igazgatóság a helyszínen is ellenõrzi, ezen a téren azonban számottevõ lemaradás van, kapacitáshiány miatt.

Az Állami Számvevõszék számvevõi Budapesten és az ország különbözõ területein (10 megyében) összesen 340 db pályázat megvalósulását és elszámolásának szabályszerûségét vizsgálták meg. A helyszíni tapasztalatok szerint az ellenõrzött nyertes pályázatok a pályázati feltételeknek megfeleltek, a rendelkezésre bocsátott összegek 95,3%-át a pályázati célokra fordították. A vizsgált esetek mintegy ötödénél állapított meg az ellenõrzés könyvvezetési, bizonylati rend és fegyelem témakörébe sorolható szabálytalanságot. Súlyosabb kifogás alá esõ szabálytalanság, vagy bûncselekmény gyanúja nem merült fel.

Az ellenõrzés tapasztalatai alapján javasoltuk a Kormánynak a kulturális célú sokcsatornás finanszírozás átláthatóbbá tételét, valamint az Alapról szóló törvény kisebb korrekcióját.

Megállapításainkat a kultuszminiszter észrevételezés nélkül elfogadta és a megtett, illetve a tervezett intézkedésérõl részletes tájékoztatást küldött. Intézkedéseinek egy része azonnali volt (szerzõdések tartalmi bõvítése, beszámoló a miniszteri keret felhasználásáról, mérlegbeszámoló valódiságának biztosítása), s kilátásba helyezte az alap mûködésének, szervezetének továbbfejlesztését.

vissza az elsõ oldalra

Összefoglaló
a Magyar Rádió Közalapítvány
és - kapcsolódó ellenõrzésként -
a Magyar Rádió Részvénytársaság ellenõrzésérõl

Az Állami Számvevõszék 1997. és 1998. évi ellenõrzési terveiben célul tûzte, hogy a médiatörvény hatálybalépését követõen ellenõrizze a megalakult új közszolgálati médiumok pénzügyi-gazdasági tevékenységét, lehetõleg már megalakulásuk, tevékenységük megkezdésének kezdeti szakaszában. E cél teljesítése 1997. évben, a médiatörvény végrehajtásának pénzügyi-gazdasági ellenõrzésével kezdõdött, az errõl szóló jelentés 1997. szeptemberében készült el. 1997. II. felében megkezdõdött a Magyar Rádió Közalapítvány és a Magyar Televízió Közalapítvány és - kapcsolódó ellenõrzésként - a közalapítványok tulajdonában lévõ részvénytársaságok, a Magyar Rádió Rt. és a Magyar Televízió Rt, 1998. januárban pedig a Magyar Távirati Iroda Rt. gazdálkodásának ellenõrzése.

Fent vázolt ellenõrzési folyamatba illeszkedõen elkészült a Magyar Rádió Közalapítvány és a Magyar Rádió Rt. ellenõrzésérõl szóló jelentés, mely törvényességi és célszerûségi szempontok szerint értékeli a közalapítványnak, illetve a részvénytársaságnak átadott állami vagyon mûködtetését és a központi költségvetésbõl származó támogatások felhasználását.

A közalapítvány kuratóriuma és elnöksége az 1996. március 8-i megalakulása óta összességében a médiatörvényben és az alapító okiratban meghatározott követelményeknek megfelelõen látta el pénzügyi-gazdasági feladatait. Újonnan alakult szervezetrõl lévén szó, a megalapozott gazdálkodási tervek elkészítéséhez még nem rendelkezett tapasztalati adatokkal, ezért a mûködéshez szükséges források és kiadások számításba vétele gondot okozott. A közalapítvány az alapító által biztosított 15 millió Ft induló vagyont is felhasználhatta a mûködéshez, ezért 1997. év végére annak értéke minimálisra csökkent.

A közalapítvány mintegy 75 millió Ft összegû mûködési költségein belül a személyi jellegû kifizetések és annak közterhei 4/5 részt képviselnek. A Kuratórium Elnöksége és az Ellenõrzõ Testület számára a tiszteletdíjakat törvényesen állapították meg. A költségtérítéseket illetõen az alapítói szándék a médiatörvénybõl és az alapító okiratból nem derül ki egyértelmûen, ezért indokoltnak tartjuk annak tisztázását, hogy az érintettek csak az igazolt költségeik megtérítését igényelhetik-e, vagy a költségek igazolása nélkül, meghatározott összegû adóköteles költségtérítésben részesíthetõk. A költségtérítéseknél célszerûségi kifogás is felmerült, mivel egy részük indokoltsága nem volt bizonyított. Az Rt.-vel a közalapítvány elhelyezésére kötött bérleti szerzõdés díjai 1997. évben jelentõsen csökkentek, melyeket számítások nem támasztottak alá.

A Magyar Rádió Rt. felett a tulajdonosi jogokat a kuratórium és az elnökség az elõírt módon, összességében törvényesen és célszerûen látta el. A Magyar Rádió Rt.-nek az 1996. augusztus 1-i megalakuláskor 5,1 milliárd Ft saját tõkéje volt, az átadott vagyont 1,7 milliárd Ft-os kötelezettség terhelte. Az átadott épületek egy része gazdaságosan nem üzemeltethetõ, a szakmai berendezések nagyobb hányada korszerûtlen, a forgóeszközök aránya mindössze 12% volt. Az Rt. mûködésének mindkét évében veszteségesen gazdálkodott, 1996. évben a mérleg szerinti veszteség 757 millió Ft volt, 1997. évben pedig a helyszíni ellenõrzés befejezésekor 130 millió Ft veszteséget prognosztizáltak. A likviditás a bevételnövelõ és kiadáscsökkentõ intézkedések hatására 1997 közepére érzékelhetõen javult, a gazdálkodás év végére egyensúlyba került.

Rendkívüli módon - 1998. január végéig - elhúzódott a Közszolgálati Mûsorszolgáltatási Szabályzat hatálybaléptetése, ez az Rt. jogszerû mûködését akadályozta. A rádiós szakmai területek szervezeti átalakítása megtörtént, kialakultak az önálló adóprofilok. A mûszaki és gazdasági belsõ szervezeti egységek átszervezésére az ellenõrzés befejezéséig nem került sor. Rádiótörténeti elõrelépésnek minõsül, hogy a Petõfi és a Bartók adók átálltak az európai szabványnak minõsülõ CCIR sávon történõ sugárzásra.

A Magyar Rádió költségvetési intézménytõl örökölt bérezési és ösztönzési rendszer nehezen áttekinthetõ, bonyolult, jelentõs kereseti aránytalanságok tapasztalhatók. A stratégiai terv szerint az Rt. 1998-tól megkezdi a kereseti viszonyok átfogó elemzését, az aránytalanságok felszámolását. Az általánosan jó számviteli renden belül kifogásoltuk, hogy a nagy nemzeti értéket képviselõ hangarchívum számviteli nyilvántartása nem megfelelõ, az archívum anyagainak leltározására 14 éve nem került sor.

A kuratórium jóváhagyta az Rt. középtávú stratégiai tervét, mely várhatóan hozzájárul ahhoz, hogy az Rt. hosszú távon gazdaságosan tudja hasznosítani infrastruktúráját, fenntartsa mûködõképességét, megfeleljen a független közszolgálati rádió követelményének. A stratégiai terv pénzügyi megalapozását a Danubius Rádió mûsorszolgáltatási jogosultságáért járó mûsorszolgáltatási díj bevétel lehetõvé teszi.

Az ellenõrzés megállapításai alapján - figyelemmel arra is, hogy a korábbi ellenõrzéseink megállapításaira elõírt feladatok egy része az Rt. mûködési kerete között is idõszerû és szükséges - javaslatokat fogalmaztunk meg az Országgyûlésnek - mint alapítónak -, a kuratóriumnak és az Rt. elnökének a legfontosabb tennivalókról.

Szükségesnek tartjuk, hogy az Országgyûlés az alapító okirat módosításával tegye egyértelmûvé a kurátorok költségtérítésére vonatkozó szabályokat. A kuratórium, illetve az elnökség számára többek között javasoltuk, hogy a Danubius Rádió mûsorszolgáltatási díjából származó bevételt az Rt. stratégiai tervében megfogalmazott mûszaki korszerûsítési feladatokra fordítsák, számolják fel a közalapítvány szabályzataiban és gazdálkodásában feltárt hiányosságokat. Indokoltnak tartottuk továbbá, hogy az MR Rt. elnöke konkrét intézkedéseket hozzon a jelentésben részletezett feladatok, különösen a hangarchívum számviteli nyilvántartásának és leltározásának rendezésére, olyan elszámolási rendszer kialakítására, amely lehetõvé teszi az egyes mûsorok önköltségének megállapítását, folytassa az MR Rt. szervezetének további korszerûsítését, dolgozzon ki szigorúbb teljesítménykövetelményeket, áttekinthetõbb bérezési és ösztönzési rendszert.

A javaslatainkra tett, illetve teendõ intézkedésekrõl a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumának - kérésünkre kiegészített -, továbbá a Magyar Rádió Rt. elnökének tájékoztatásait az ÁSZ elnöke elfogadta, illetve alkalmasnak ítélte a feladatok megoldására. Jelentésünket megtárgyalta az Országgyûlés Kulturális Bizottsága.

vissza az elsõ oldalra

Összefoglaló
a Magyar Televízió Közalapítvány
és - kapcsolódó ellenõrzésként -
a Magyar Televízió Részvénytársaság ellenõrzésérõl

Az Állami Számvevõszék 1997. és 1998. évi ellenõrzési terveiben célul tûzte ki, hogy a médiatörvény hatálybalépését követõen ellenõrizni kívánja az új közszolgálati médiák pénzügyi-gazdasági tevékenységét, megalakulásuk kezdetétõl. E vizsgálatok sorában került sor a médiatörvény végrehajtásának pénzügyi-gazdasági ellenõrzésére, a Magyar Rádió Közalapítvány, a Hungária Televízió Közalapítvány, a Magyar Televízió Közalapítvány és - kapcsolódó ellenõrzésként - a közalapítványok tulajdonában lévõ részvénytársaságok ellenõrzésére. Folyamatban van még a Magyar Távirati Iroda Rt. gazdálkodásának ellenõrzése.

A Magyar Televízió Közalapítvány és a Magyar Televízió Rt. ellenõrzése a törvényességi, célszerûségi és eredményességi szempontok szerint értékelte a közalapítványnak, illetve a részvénytársaságnak átadott állami vagyon mûködését és a központi költségvetésbõl származó támogatások felhasználását.

A közalapítvány kuratóriuma és elnöksége 1996. június 14-i megalakulása óta összességében a médiatörvényben és az alapító okiratában meghatározott követelményeknek megfelelõen látta el pénzügyi-gazdasági feladatait. Mint újonnan alakult szervezetek még nem rendelkeztek sem kellõ tapasztalatokkal, sem megfelelõ adatokkal a gazdálkodási tervek elkészítéséhez, ezért a mûködéshez szükséges források és kiadások megtervezése gondot okozott. A közalapítvány az alapító által biztosított 15 millió Ft - mûködésre is fordítható - induló vagyont 1997. év végére felhasználta.

Az induló vagyonnal összefüggõ bizonytalanság is hozzájárult ahhoz, hogy a közalapítvány különféle térítésmentes szolgáltatásokat - elhelyezés, fûtés, világítás, különféle tárgyi eszközök, bútorok használata - vett igénybe évi 47-50 millió Ft közötti összegben az MTV Rt-tõl , írásbeli megállapodás nélkül. Ez ellentétes a médiatörvény rendelkezéseivel. A Kuratórium Elnöksége és az Ellenõrzõ Testület tagjai számára törvényesen állapítottak meg tiszteletdíjat.

A kuratórium tagjainak költségtérítését illetõen nem állapítható meg egyértelmûen az alapítói szándék, ezért indokoltnak tartjuk annak tisztázását, hogy az érintettek csak az igazolt költségeik megtérítését igényelhetik-e, és/vagy a költségek igazolása nélkül, meghatározott összegû adóköteles költségtérítésben részesíthetõk.

A közalapítvány kuratóriuma és elnöksége tulajdonosi jogait az MTV Rt gazdálkodása felett törvényesen látta el. A felügyeleti jogkör gyakorlásának célszerûségét és eredményességét nagymértékben gátolta az, hogy a testületek 1997. év végéig sem tudták létrehozni a kölcsönös bizalom és együttmûködés légkörét az Rt. általuk megválasztott elnökével. Elégséges információk hiányában nem volt kellõ áttekintésük az Rt. mûködésérõl és a gazdálkodás egészérõl. Ezért nem tudtak tulajdonosi elhatározásaiknak eredményesen érvényt szerezni, sem a médiatörvényben elõírt törvényességi kellékeket biztosító szabályozásokat (közszolgálati mûsorszolgáltatási szabályzat, archiválás rendjérõl szóló szabályzat) elkészíttetni és hatályba léptetni. A testületi döntések elhúzódtak, nem kellõ határozottsággal születtek. Az MTV Rt. 1997. évi üzleti tervének tárgyalási folyamata 1997. év elejétõl október végéig tartott és azzal zárult, hogy a kuratórium csak három fõ tervszámot fogadott el, az üzleti terv elveit és egészét nem.

Az elnökség körültekintõ tevékenysége ellenére elõfordultak nem kellõen megalapozott, kifogásolható döntések, mint pl. az MTV Rt. 1997. évi létszámleépítéséhez kapcsolódó költségvetési igény támogatása, a Felesport Kft. megalapításához való hozzájárulás, egyes 300 millió Ft feletti mûsorszolgáltatási szerzõdések utólagos jóváhagyása, vagy az Rt. elnöke részére az 1997. I. 21-i elnökségi ülésen elfogadott fizetésemelés.

A kuratóriumi és elnökségi feladatok végrehajtása komoly gazdasági-, jogi- és média szakismereteket igényel. A 10 fõs elnökség többsége a média világának neves személyisége, de közgazdasági és jogi szakképzettséggel egyikõjük sem rendelkezik. A döntésekhez szükséges szakértõi háttér biztosítása további intézkedéseket igényel.

A Magyar Televízió Részvénytársaság 1996. október 1-i megalakulása szervezeti, mûködési és gazdálkodási formaváltást igényelt az Rt. vezetésétõl. Az Rt. megválasztott elnöke pályázatában egy teljesen új koncepciójú és mûködési filozófiájú szervezet gyorsütemû létrehozását vázolta fel. A szervezet azonban az elmúlt másfél év alatt mûködési - és szabályozási rendszerében - az Rt. elnöke célkitûzései ellenére - nem újult meg. Az Rt. 1997. december 31-ig nem rendelkezett jóváhagyott szervezeti és mûködési szabályzattal. Tervezet szintjén megállt a közszolgálati mûsorszolgáltatási szabályzat és az archiválási szabályzat elkészítése. Mindezek következtében az MTV Rt. részben a mulasztásos törvénysértés állapotában van.

Az Rt. szervezetének átalakításában kisebb változások bekövetkeztek, kimutatható a létszámcsökkentésre irányuló törekvés is, de világos szervezeti stratégia hiányában azok nem értékelhetõek. Ellenõrzésünk befejezéséig nem állapítottak meg teljesítménykövetelményeket a munkatársak számára. Az Rt. összesen 7.000 fõt foglalkoztatott belsõsként, külsõsként és számlás vállalkozóként. (Az 1997. november 30-i állományi létszám 3.075 fõ volt.)

Az 1997. évi bevételek és kiadások tervezése a korábbi éveknél alacsonyabb szinten, a realitásokhoz igazodóan történt. Viszont egységes norma- és önköltségszámítás hiányában a költségtervezés nem minõsíthetõ megalapozottnak. A bevételek teljesítésében meghatározó szerepet játszottak az 50%-os bevételi hányadot meghaladó reklámbevételek. Ezek egy részét törvénysértõ módon érték el, mivel 1997. szeptember 1-tõl nem tartották be a médiatörvény reklámkorlátozó elõírásait.

A pénzügyi helyzet igen labilis képet mutatott 1997. év során. E miatt az Antenna Hungária Rt. számára a sugárzási díjat 1997. I-III. negyedévben csak részlegesen fizette az MTV Rt. A közel 2 milliárd Ft-os sugárzási díj adósság átütemezésérõl külön szerzõdésben állapodtak meg a felek. A szerzõdéses kötelezettségvállalások terén a rendszerszemléletû megújulás elmaradt. A rendellenességek felszámolására az Rt. elnöke tett intézkedéseket, így pl. minden kötelezettségvállalást elnöki hatáskörbe vont, de ez még nagyobb zavart okozott a mûködésben. A mûsorgyártás területén megállapíthatatlan, hogy egy produkció valójában mennyibe kerül és a ráfordítások indokolt mértékûek-e. A közös- és külsõ gyártású produkcióknál eddig nem éltek a versenyeztetés lehetõségével, igaz ezt jogszabály sem írta elõ.

Az Rt. jelentõs értékû vagyonán belül rendkívül kedvezõtlen az ingatlanállomány összetétele, amely nem igazodik a korszerû televíziós feladatokhoz és technikai követelményekhez. Jelenleg nincsen döntés a központi gyártóbázis szerepét betöltõ Bp., III. Bojtár utcai központ sorsáról sem. Új, korszerû televíziós központ létesítésére sem mûszaki, sem gazdaságossági tervek, felmérések nem készültek, egy ilyen nagy beruházásnak a megvalósításához szükséges pénzügyi források sem állnak rendelkezésre.

Az Rt. Felügyelõ Bizottsága vizsgálati megállapításai általában a kuratóriumi és elnökségi határozatokban realizálódtak. Az FB véleménye szerint az Rt. elnöke gyakran hátráltatta munkájukat, az intézkedési felkérésekre nem reagált. A belsõ ellenõrzési szervezet megállapításai alig hasznosultak.

Vizsgálatunk az Rt. könyvvizsgálatát végzõ Kft-nél könyvvizsgálói összeférhetetlenséget állapított meg. A kuratórium a könyvvizsgáló cég megbízását idõközben visszavonta, így az összeférhetetlenség megszûnt.

Az MTV Rt. 1996. október 1. - 1997. december 31. közötti idõszakban tapasztalt mûködési zavaraiért, gazdálkodásának nem kielégítõ eredményességéért az Rt. idõközben leváltott elnökét és az általa választott menedzsmentet terheli elsõdlegesen a felelõsség, de osztoznia kell a felelõsségben a tulajdonosi jogokat gyakorló közalapítvány kuratóriumának és elnökségének.

Az ellenõrzés megállapításai alapján javaslatokat fogalmaztunk meg az Országgyûlésnek; mint alapítónak, valamint a kuratóriumnak és az Rt. elnökének.

Szükségesnek tartjuk, hogy az Országgyûlés az alapító okirat módosításával tegye egyértelmûvé a kurátorok költségtérítésére vonatkozó szabályokat.

A kuratórium számára javasoltuk többek között a tulajdonosi stratégia kialakítását, az Rt. törvényes mûködése érdekében teendõ intézkedéseket, a médiatörvény módosítására irányuló javaslatok kidolgozását és a közbeszerzési törvény megváltoztatására vonatkozó kezdeményezésüket a közös- és külsõ gyártású mûsorok versenyeztetésére. Az Rt. elnökének javasoljuk a törvényes együttmûködés helyreállítását a kuratóriummal, az Rt. pénzügyi-gazdasági folyamatainak átláthatóvá tételét, egységes, integrált számítógépes információs rendszer kialakítását, valamint a Bojtár utcai mûsorgyártási központ 100%-os Rt. tulajdonban maradásának biztosítását.

A kialakult helyzetért felelõsség terhelte az Rt. elnökét, az MTV KA kuratóriumát és elnökségét. A kuratórium elnöksége az ellenõrzés befejezése után lemondott tisztségérõl. Az elnökség lemondása elõtt a kuratóriumot illetõ intézkedésekrõl az MTV KA elnöke az ÁSZ elnökét tájékoztatta, aki a megkésett tájékoztatást elfogadta.

A Részvénytársaság elnökének jogkörét - korlátozott hatáskörben - alelnök látja el, aki intézkedéseket tervezett a helyzet megváltoztatására, de éppen az alapvetõ döntéseket igénylõ ügykörökben intézkedési jogosultsága nincs. Az ÁSZ elnöke az alelnök tervezett intézkedéseit azzal fogadta el, hogy az MTV Rt. elnökének megválasztása után további intézkedéseket tart szükségesnek.

vissza az elsõ oldalra

Összefoglaló
a Szabad Demokraták Szövetsége 1995-1996. évi
gazdálkodása törvényességének ellenõrzésérõl

A Párt éves pénzügyi beszámolóit a számviteli rendjében szabályozott módon készült számítási anyag alapján állította össze. A beszámolókban szereplõ adatok a rendelkezésre álló számviteli bizonylatokból és számítási anyagokból egyértelmûen levezethetõk.

A Párt a számvitelrõl szóló, többször módosított 1991. évi XVIII. sz. törvényben (a továbbiakban: számviteli törvény) megfogalmazott alapelvek többségét alapvetõen betartotta. A könyvvezetés során és a beszámoló készítésénél azonban néhány esetben nem jártak el a szabályzatokban meghatározott következetességgel, így azok összeállításánál megsértették a valódiság, a teljesség és a következetesség alapelvét.

Az éves beszámolók tartalmát illetõen felvetett észrevételeink alapvetõ oka - mint a megelõzõ vizsgálatoknál általában - az éves beszámolóra vonatkozó nem egyértelmû, és szakmailag is vitatható párttörvényi szabályozás. A párttörvény 1. sz. melléklete szerinti beszámolási forma kialakításánál ugyanis elsõdlegesen nem a szakmai szempontok, hanem a nyilvánosság tájékoztatása volt a meghatározó. A beszámoló nem illeszkedik a számviteli törvényben meghatározott tételes szabályokhoz. A két törvény olyan ellentmondást indukált, amely a gyakorlatban szakmailag nem oldható fel. Az egyértelmû szabályozás azt kívánná, hogy a pártokra nézve is érvényesüljenek a társadalmi szervezetek éves beszámoló készítésével kapcsolatos számviteli szabályok. Az erre vonatkozó elsõ konkrét lépéseket az ÁSZ - a Pénzügyminisztériummal együtt - már évekkel ezelõtt megtette.

A Párt számviteli rendjét megfelelõen szabályozták, számviteli politikájukat kialakították. A Párt könyvvezetési rendszerének megfelelõ színvonalú kialakítása, a könyvviteli feladatok végrehajtása a vizsgált idõszakban megbízható és áttekinthetõ tájékoztatást nyújtott a Párt egészének gazdálkodásáról, vagyonának alakulásáról, pénzügyi helyzetérõl.

A Párt bevételei a vizsgált években - az állami költségvetési támogatáson kívül - tagdíjakból, bel- és külföldi jogi személyek és magánszemélyek hozzájárulásaiból, adományaiból és egyéb bevételekbõl származtak. Az egyéb bevételek között elszámolt, gazdálkodó tevékenységbõl származó összeg forrása a Párt tulajdonában álló ingatlan hasznosításából származó bérleti díj bevétel, propaganda tevékenység bevétele, pártrendezvények bevétele, bérlõkkel közösen használt helyiségek közüzemi díjainak megosztásából származó költségtérítések, eszközértékesítések bevétele, bankkamat jóváírás, deviza és valutakészletek árfolyam nyeresége és egyéb, illetõleg rendkívüli bevételek.

A Párt által adott nyilatkozat, valamint az ellenõrzési tapasztalatok szerint a Párt a párttörvény 6. §-ában tételesen felsorolt tevékenységeiken kívüli, meg nem engedett gazdálkodó tevékenységet nem folytatott, tiltott bevétele nem volt, részvényt nem vásárolt, gazdasági társaságban tiltott részesedésre nem tett szert, szabad pénzeszközeit tiltott módon nem hasznosította. A Párt gazdálkodásának szervezettsége és a pénzügyi fegyelem az elõzõ ellenõrzés óta megerõsödött.

Az év végi beszámolók elkészítése, a könyvvezetés rendje, valamint a könyvelés bizonylati alátámasztása néhány könyveléstechnika és formai hibától eltekintve megfelel a követelményeknek. A beszámolók tükrözik a Párt tényleges vagyoni helyzetét és valós képet adnak a Párt gazdálkodásáról.

vissza az elsõ oldalra

Összefoglaló
a pártok beszámolási és beszámoló közzétteli kötelezettsége teljesítésének általános gyakorlatáról

A párttörvény 10. § (1) bekezdése értelmében pártok gazdálkodása törvényességének ellenõrzésére az Állami Számvevõszék jogosult. Az ellenõrzés gyakoriságára vonatkozó rendelkezést a törvény azonban csak a rendszeres állami költségvetési támogatásban részesülõ pártok tekintetében tartalmaz. Ennek figyelembe vételével az ÁSZ 1991. óta csak a rendszeres állami költségvetési támogatásban részesülõ pártok gazdálkodásának törvényességét vizsgálta. E hiányosság megszüntetését is szolgálta ez az átfogó, elemzõ jellegû vizsgálat a pártok beszámoló-készítési és közzétételi kötelezettségének áttekintésével.

Az egyesülési jogról szóló törvény kimondja, hogy a társadalmi szervezetnek megalakulását követõen kérni kell nyilvántartásba vételét. A társadalmi szervezet a bírósági nyilvántartásba vétellel válik jogi személlyé. Kimondja a törvény azt is, hogy ha a társadalmi szervezet neve, székhelye megváltozik, illetve a szervezet képviseletére új személy lesz jogosult, azt a bíróságnak be kell jelenteni. A társadalmi szervezetek nyilvántartásának ügyviteli szabályait és a nyilvántartás tartalmát a 6/1989. (VI.8.) IM rendelet határozza meg. Kimondja a rendelet azt is, hogy a Legfelsõbb Bíróság a társadalmi szervezetek nevérõl országos névjegyzéket vezet.

A jogszabályi elõírások ellenére jelenleg nincs Magyarországon olyan országos, vagy megyénkénti közhitelesnek tekinthetõ nyilvántartás, amelybõl teljes körûen megállapítható lenne az adott pillanatban jogszerûen bejegyzett, mûködõ társadalmi szerveztek neve, székhelye, képviselõjének neve, címe. Ennek oka, hogy a törvény és a miniszteri rendelet a bejelentési kötelezettséget ugyan elõírja, de határidõt nem szab meg. Így elõfordulhat, hogy a változásokat akár évekig sem jelentik a kötelezettek. A mulasztásnak pedig nincs szankciója. Ugyanez a helyzet a megyei bíróságoknak a Legfelsõbb Bíróság részére elõírt jelentési kötelezettségével. Így az Állami Számvevõszéknek, hogy a pártokkal kapcsolatos ellenõrzési kötelezettségét teljesíteni tudja, elõzetes kutató munkát kellett végeznie az ellenõrzendõk körének meghatározására és azok megkeresése érdekében. A Legfelsõbb Bíróságon vezetett névjegyzékben 1997. február 1-jén ugyanis 26 olyan párt szerepelt mûködõ pártként, amelyet korábban a megyei bíróságok már töröltek a névjegyzékbõl. A megyei bíróságokon nyilvántartott adatok alapján sem tudott az ÁSZ 20 pártot sem annak székhelyén, sem nyilvántartott képviselõjének címén megtalálni.

Megállapítottuk, hogy 1997. február 1-jén 144 nyilvántartott mûködõnek tekintett párt volt Magyarországon. Ezek közül 136 pártot 1996. január 1-je elõtt vettek nyilvántartásba. Így a beszámoló-készítési és közzétételi kötelezettség teljesítését rajtuk lehetett számon kérni. Közülük 20 db teljesítette maradéktalanul beszámolási kötelezettségét. További 12 párt csak részben teljesítette, ugyanis nem minden évrõl tett közzé beszámolót, 104 párt egyáltalán nem tett közzé beszámolót.

A beszámolót közzé nem tett pártokat az ÁSZ a Magyar Közlönyben megjelentetett általános formában, majd ezt követõen két ízben levélben is felkérte törvényi kötelezettségük teljesítésére. A beszámolási kötelezettségüket részben teljesítõ pártokat külön levélben szólítottuk fel. A felhívások hatására 1998. február 28-ig 40 párt maradéktalanul, 23 párt pedig részben teljesítette beszámolási kötelezettségét. További 20 párt beszámoló közzététel helyett olyan tartalmú levelet írt az ÁSZ-nak, melybõl az valószínûsíthetõ, hogy az elmúlt években valójában nem mûködött. Ezeket a leveleket az ÁSZ megküldte a Legfõbb Ügyésznek és javasolta, hogy kezdeményezze a bíróságoknál a pártok megszûnésének megállapítását. További 33 párt a felhívás ellenére sem tett közzé beszámolót. Ezek ellen bírósági kereset megindítását kezdeményeztük. A fennmaradó 20 pártot pedig nem tudtuk a bírósági nyilvántartásban szereplõ címeken elérni, a nekik küldött levelek visszajöttek.

A beszámolók alapján az elmúlt években 35 párt ért el 100 E Ft-ot meghaladó bevételt, közülük azonban az ÁSZ csak 10-11 párt gazdálkodását ellenõrizte rendszeresen. Esetenként több millió Ft összegû bevételek jogszerûségének ellenõrzése nem történt meg. A beszámolók alapján a bevételek és kiadások eltitkolása sem zárható ki. Az 1994. év országgyûlési választásokon történt jelöltállításért kapott 2.142 E Ft állami támogatást 25 párt nem tüntette fel beszámolójában.

A gyenge beszámolási hajlandóságnak két oka valószínûsíthetõ. Egyrészt a pártok nem ismerik megfelelõen az azzal kapcsolatos kötelezettségüket. Másrészt a párttörvény a kötelezettségeket ugyan elõírja, de elmulasztása esetére szankciót nem tartalmaz, így hiányzik a jogérvényesítéséhez az állami kényszer.

Az ellenõrzés tapasztalatai alapján az ÁSZ javasolta az igazságügy miniszternek az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény, valamint a pártok mûködésérõl és gazdálkodásáról szóló 1989. évi XXXIII. törvény módosítását a bejelentési kötelezettség határidõhöz kötése, valamint a mulasztások állami szankcionálásának megoldása érdekében. Javasolta továbbá a társadalmi szervezetek nyilvántartásának ügyviteli szabályairól szóló 6/1989. (VI.8.) IM rendeletet módosítását a közhiteles nyilvántartás kialakítása érdekében.

A Legfõbb Ügyésznek pedig javasolta a ÁSZ, hogy az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény 14. § (2) bekezdése alapján, a gazdálkodásukról szóló éves beszámoló közzétételére irányuló kötelezettségük nem teljesítésével törvénysértõ pártok ellen indítson keresetet az illetékes bíróságokon.

A jelentésre adott észrevételében az Igazságügyi Minisztérium a vizsgálat megállapításait és javaslatainkat elfogadta. Egyúttal jelezte, hogy az egyesülési törvény módosításával a társadalmi szervezetek nevében, címében, vagy a képviseletre jogosult személyben bekövetkezõ változás bejelentésének kötelezettségét 30 napos határidõhöz javasolja kötni. A beszámolási kötelezettség elmulasztását pedig olyan módon kívánja a minisztérium a párttörvény módosításának kezdeményezésével megoldani, hogy a törvény 3. § (3) bekezdésében foglalt eljárást javasolja alkalmazni azon párttal szemben, amely az ÁSZ felhívása ellenére sem teljesíti kötelezettségét. A társadalmi szervezetek közhiteles nyilvántartási rendszerének kialakítása érdekében pedig 1998. II. félévében külön törvény kidolgozását kezdeményezi a minisztérium.

A Legfõbb Ügyészség válaszában jelezte, hogy a javasolt intézkedések több párt ellen már folyamatban vannak, a többi esetben pedig az ÁSZ-tól beérkezõ adatok alapján intézkednek.

vissza az elsõ oldalra

Összefoglaló
a Siketek és Nagyothallók Országos Szövesége gazdálkodásának, az 1995-1997. években juttatott kölségvetési támogatás felhasználásának ellenõrzésérõl

A Szövetség jelenlegi tevékenysége az egykor kijelölt célokkal megegyezik: a hallássérültek szakmai- érdekvédelmi szervezetként segíti, támogatja a hallássérült embereket a társadalmi beilleszkedésben, az egyéni érvényesülésben. Feladatait 1989-tõl az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény alapján, a Szövetség Alapszabályában foglaltak szerint látja el. Kiadásait elsõsorban állami támogatásból, továbbá adományokból és kis részben gazdálkodó tevékenységbõl fedezi.

A Szövetség 1995-1997. között évente valamivel több mint 100 M Ft-tal gazdálkodott. Ezen belül az állami támogatás 1995-ben 68 M Ft, 1996-ban 82 M Ft, 1997-ben pedig 88 M Ft volt, amelyet az éves költségvetési törvényekben az Országgyûlés fejezetben hagyott jóvá az Országgyûlés.

A Szövetség Alapszabályában megfogalmazott célkitûzésének megvalósítása érdekében az állandó bizottságok és a szakirányú osztályok mûködtetésével a következõ szakmai feladatcsoportokat látja el: szociálpolitika; szervezés; oktatás; lapszerkesztés; kultúra; ifjúság; sport; kommunikáció; videostúdió.

A Szövetség szabályozottsága megfelelõ, összhangban van a jogszabályok elõírásaival, lefedi az ellátott feladatokat. Bevételeinek döntõ részét az Alapszabály szerinti mûködési költségek fedezetére jóváhagyott központi költségvetési támogatás tette ki.

A költségvetési támogatás túlnyomó részét a központ mûködési költségeire, valamint a központilag kezelt feladatok (pl. Hallássérültek c. lap, kommunikáció, kultúra, sport) finanszírozására fordítják. Annak megállapítására, hogy közvetlenül ezekre a programokra a költségvetési támogatásból mennyit fordítnak, a jelenlegi számviteli nyilvántartási rendszer alapján nincs lehetõség. A kiadások szerkezetének alakulását csak költségnemenként lehet vizsgálni.

A gazdálkodás területén a célszerûség és a takarékosság érvényesült. A számvitel rendje az 1995. évitõl eltekintve a vizsgált idõszakban megfelelõ volt, a beszámolási és a könyvvezetési kötelezettség teljesítése megfelel a jogszabályi elõírásoknak. Az analitikus nyilvántartások vezetése, a bizonylati rend és a bizonylati fegyelem az elõírt követelményeket kielégíti.

A Szövetség a személyi jövedelemadóról szóló, módosított 1991. évi XC. törvény és az adózás rendjérõl szóló 1990. évi XCI. törvényben foglaltaknak eleget tett, teljesítették a társadalombiztosítással kapcsolatos kötelezettségeket is.

A belsõ ellenõrzés az Ellenõrzõ Bizottság, a vezetõi és a munkafolyamatba épített ellenõrzés révén valósul meg, amelynek színvonala megfelelõ.

Javasoltuk a Szövetségnek, módosítsa belsõ információs rendszerét annak érdekében, hogy a nagyobb jelentõségû tevékenységei, programjai költségalakulása, valamint a felmerült költségek területi szervezetenkénti alakulása megállapítható legyen.

vissza az elsõ oldalra

Összefoglaló
a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének 1995-1997. években juttatott állami költségvetési támogatás felhasználásának ellenõrzésérõl

A Szövetség tevékenysége az alapszabályban megfogalmazott célokkal és feladatokkal összhangban van, mûködése és gazdálkodása a jogszabályozási elõírások figyelembe vételével jól szabályozott. Az érdekvédelmi és érdekképviseleti tevékenység mellett a Szövetség jelentõs mértékben végez a tagjai tevékenységét és társadalmi beilleszkedését elõsegítõ kereskedelmi és szolgáltató tevékenységet.

A Szövetség 1995-1997. között évente 105-130 M Ft-tal gazdálkodott. Ezen belül az állami támogatás 1995-ben 82 M Ft, 1996-ban 98 M Ft, 1997-ben 104 M Ft volt, amelyet az éves költségvetési törvényben az Országgyûlés fejezetben hagyott jóvá az Ország-gyûlés.

Az állami költségvetési támogatás mellett törekszik a Szövetség arra, hogy egyre nagyobb mértékben vonjon be egyéb forrásokat gazdálkodásába. Ennek eredményességét mutatja a növekvõ gazdálkodási bevétel és a különbözõ pályázatokon elnyert összegek. Forrásait a saját mûködésének finanszírozásán kívül egyre nagyobb összegben a céljai megvalósítása érdekében használja fel. A gazdálkodás területén a célszerûség és a takarékosság érvényesült.

A Szövetség a gazdálkodás rendjét teljes körûen szabályozta, számviteli politikáját kialakította. A számviteli rendben foglalt elõírások egy része azonban nem felel meg a beszámoló-készítési és könyvvezetési elõírásokat tartalmazó rendelkezéseknek. Emiatt és helytelen könyvelési gyakorlat miatt a beszámolók egyes sorai hibás adatokat tartalmaznak.

A fenti hibák megszûntetésérõl, illetve a helytelen könyvelések helyesbítésérõl a helyszíni vizsgálat idején "Intézkedési terv"-et készítettek, és az 1997. évi beszámolót az elõírások szerint készítik el.

A Szövetség meglévõ vagyontárgyainak megõrzésére gondot fordít, azokat teljes körûen nyilvántartja és rendszeresen leltározza. Egyedül hagyatékként a Szövetség tulajdonába került ingatlanok esetében tapasztaltuk, hogy azokról egyedi nyilvántartást nem készítettek. További nyilvántartásbeli hiányosság, hogy az egyedileg nyilvántartott gépek és gépi berendezések nyilvántartásának adattartalma nem elégséges az eszközök egyedi azonosításához. Ugyancsak nyilvántartásbeli hiányosság, hogy a Szövetség közérdekû kötelezettségvállalás számlájáról finanszírozott eszközbeszerzés esetén az eszközértékesítésbõl befolyt bevételt adomány címén fizetik vissza a számlára. Ez az összeg pedig - mivel szolgáltatás ellenértéke - nem tekinthetõ adománynak.

A külföldi kiküldetések teljesítése és elszámolása során nem tartották be a 30/1992. (II.13.) Korm. rendelet elõírásait. Nem az elõírt nyomtatványokon számolták el a kiküldetési költségeket és nem szabályozták az elszámolható napidíjak mértékét és feltételeit.

A Szövetségnél a bizonylati fegyelmet betartották. A Szövetség az adó- és társadalombiztosítási járulék bevallásával és befizetésével kapcsolatos kötelezettségeinek a vizsgált idõszakban eleget tett.

A számviteli nyilvántartások területén tapasztalt hiányosságok kiküszöbölésére a Szövetség a helyszíni vizsgálat idõtartama alatt megfelelõ intézkedéseket tett.

Javasoltuk a Szövetségnek, hogy az ingatlan nyilvántartás teljessé tétele érdekében minden, a tulajdonába vagy használatába került ingatlanról készítsen egyedi nyilvántartást. Az egyedileg nyilvántartott tárgyi eszközök beazonosítása érdekében az eszközöket egyedi azonosító számmal megjelölve vegye nyilvántartásba. A külföldi ideiglenes kiküldetések elszámolása során a 30/1992. (II.13.) Korm rendelet elõírásainak megfelelõen használják az elõírt nyomtatványokat és szabályozzák az igénybevehetõ napidíj mértékét és feltételeit.

vissza az elsõ oldalra

Összefoglaló
a belsõ ellenõrzés mûködésérõl 1996-1997. években
kilenc állami tulajdonban lévõ részvénytársaságnál

(ÖSSZEFOGLALÓ A MÁV, POSTA, MATÁV, ANTENNA HUNGÁRIA, SZERENCSEJÁTÉK, VOLÁNBUSZ, ALBA VOLÁN, DÉL-PEST MEGYEI MEZÕGAZDASÁGI ÉS A KOMÁROMI MEZÕGAZDASÁGI RT BELSÕ ELLENÕRZÉSE MÛKÖDÉSÉRÕL)

Az Állami Számvevõszék a kilenc állami tulajdonú részvénytársaság belsõ ellenõrzési rendszerének mûködési feltételeit - az 1996-1997. évekre szólóan - megvizsgálta. Az ellenõrzés az Állami Számvevõszéknek az INTOSAI Belsõ Ellenõrzési Szabvány Bizottságában végzett koordinátori tevékenységéhez is kapcsolódik. Munkájához felhasználta a Legfõbb Ellenõrzõ Szervezetek Nemzetközi Szervezete, az INTOSAI Belsõ Ellenõrzési Szabvány Bizottsága -1991. évben közzétett - ajánlásait, illetve összevetette azokkal a magyar belsõ ellenõrzési rendszer gyakorlatát.

A tartósan állami tulajdonban maradó részvénytársaságok hazánkban még jelentõs - mintegy 400 milliárd Ft értékû - állami vagyont mûködtetnek. Az állam joga és kötelezettsége, hogy ezeket a gazdasági társaságokat és az állami szektor részét képezõ más szervezeteket - az állami vagyon megõrzése és gyarapítása, a károk megelõzése, illetve idõbeni feltárása érdekében - mûködtetési rendszerükbe épített folyamatos és hatékony pénzügyi és gazdasági ellenõrzésnek vesse alá. A belsõ ellenõrzési rendszer mûködésének minõsége alapvetõ kockázati tényezõ a részvénytársaság megítélhetõségében.

Az ÁSZ által vizsgált kilenc cég 100 %-ban állami tulajdonban van, a külföldi majoritású MATÁV Rt.-t kivéve. Összesen 238 milliárd Ft értékû állami vagyont mûködtetnek, ami több mint a fele az állam vállalkozásokban lévõ vagyonának. Többségük közszolgáltató tevékenységet végez és/vagy stratégiai jelentõsége van, illetve a nemzetgazdaság mûködõképessége szempontjából fontos.

A "Jelentés" összegzõ, helyzetképet nyújt e részvénytársaságok belsõ ellenõrzési rendszerérõl az általánosítható és az egyedi megállapítások alapján.

A legfontosabb megállapítás az, hogy törvényi és más központi szabályozás hiányában is létezik e cégeknél a belsõ ellenõrzés rendszere. Annak ellenére, hogy a gazdasági társaságokról szóló törvény nem kötelezi az Rt.-ket belsõ ellenõrzési rendszer,vagy ezen belül függetlenített belsõ ellenõri szervezet mûködtetésére, a vizsgált Rt.-knél mindenütt mûködött a vezetõi, a munkafolyamatba épített ellenõrzés, valamint elkülönült "független" belsõ ellenõr vagy ellenõrzõ szervezet. Korszerû törvényi keretek híján a húsz évvel ezelõtti minisztertanácsi rendelet elvei alapján folyik a belsõ ellenõrzés.

Szerencsés véletlen,vagy inkább szakmai felismerés, hogy az állami vállalatok ellenõrzésérõl szóló többször módosított 39/1978. (VII. 18.) MT rendelet elvei és fõbb rendelkezései összhangban vannak az INTOSAI belsõ ellenõrzési ajánlásaival. A belsõ ellenõrzési rendszer szabályozott mûködtetése az állami vállalatokból átalakult Rt.-kben a Szervezeti és Mûködési Szabályzat, a Belsõ Ellenõrzési Szabályzat, valamint a munkaköri leírások aktualizálásával, a technológiai és gazdasági folyamatok szabályozásával a gyakorlatban tovább élt. Helyenként és estenként azonban elmaradt a belsõ szabályozás korszerûsítése, más esetben azt nem alapozta meg az átalakult cég rendszerének elõzetes átvizsgálása, vagy a szabályozás most van folyamatban. Emiatt elõfordulhatott, hogy az ellenõrzés nem fedett le minden területet.

A belsõ ellenõrök többségének felsõ fokú végzettsége és hosszú szakmai gyakorlata van. Az RT.-k vezetõi és belsõ ellenõrei nem ismerték az INTOSAI belsõ ellenõrzési irányelveit, de a megismertetett normákkal, kritériumokkal egyetértettek. Munkájukban alkalmazták azokat anélkül, hogy kritériumként megfogalmazták volna.

Az állam - mint tulajdonos - ellenõrzõ funkciójának érvényesülése, az állami tulajdon hatékonyabb és átláthatóbb mûködtetése szempontjából kedvezõtlen helyzetet teremt és a belsõ ellenõröknek is gondot okoz, hogy a hatályos magyar társasági jog a gazdasági társaságok belsõ ellenõrzési rendszerére nem tartalmaz címzett rendelkezéseket. A gazdasági társaságokról szóló 1988. évi VI. törvény 295. §-ának (2) bekezdése mindössze azt írta elõ, hogy ha a gazdasági társaságnál volt függetlenített belsõ ellenõrzés, azt a Felügyelõ Bizottságnak kellett irányítania.

A belsõ ellenõrzési rendszerre vonatkozóan egyéb rendszerszemléletû jogi szabályozás sem létezik. Mindemellett az országos hálózatot mûködtetõ nagy cégeknél (pl. MÁV, Posta, MATÁV, Antenna Hungária, Szerencsejáték Rt.) fejlesztették a függetlenített belsõ ellenõrzést. A vezetõk támogató hozzáállást tanúsítottak. Az Állami Számvevõszék vizsgálata idején feltárt hiányosságok felszámolására, a függetlenített belsõ ellenõrzés megerõsítésére 1997. év folyamán intézkedéseket hoztak.

A függetlenített belsõ ellenõrzést az FB elnöke irányította. A belsõ ellenõrök munkajogilag a vezérigazgató alá tartoztak. A munkatervet az FB elnöke hagyta jóvá a vezérigazgató egyetértésével. Az ad hoc feladatok esetén váltakozott, melyikük adta ki a megbízást. A külföldiek többségi tulajdonába került MATÁV-nál pedig ágazati szintre emelték a belsõ ellenõrzést. A vezetõi, a munkafolyamatba épített és a független belsõ ellenõr/zõ szervezetek kisebb egyenetlenséggel, de mûködtek az 1996-1997. évek folyamán. A belsõ ellenõrök helyzete a nagy cégeknél általában kedvezõbb volt mint a kis cégeknél. Közös gondjuk volt a bizonytalanság amiatt, hogy tevékenységüket törvény nem támasztja alá.

A belsõ ellenõrök és a belsõ ellenõrzõ szervezetek vezetõi egyaránt szükségesnek tartották a belsõ ellenõrzési rendszerre vonatkozó törvény megalkotását.

Az Állami Számvevõszék szükségesnek tartja, hogy az állam tulajdonában, résztulajdonában álló gazdasági társaságok belsõ ellenõrzési rendszerére átfogó ellenõrzési standardokat és kritériumokat alkalmazzanak. Átfogó és egységes ellenõrzési követelményeket az állam, mint tulajdonos is meghatározhat. Fontos az is, hogy az FB-ket a tulajdonosi jogok gyakorlói nagyobb hatékonysággal mûködtessék, következetesen kérjék számon a tulajdonosi akarat érvényesülését. Mindez azonban feltételezi a tulajdonosi akarat elõzetes és egyértelmû megfogalmazását.

Az Állami Számvevõszék a téma feldolgozását ezzel a vizsgálattal nem tekinti befejezettnek. Kezdeményezõ lépéseket tesz annak érdekében, hogy a gazdasági társaságokban és más állami szervekben szükséges belsõ ellenõrzési tevékenységhez a korszerû törvényi, illetve jogi, szabályozási környezet mielõbb létrejöjjön.

vissza az elsõ oldalra

Összefoglaló
a Magyar Köztársaság 1997. évi költségvetése
végrehajtásának ellenõrzésérõl

Az ÁSZ megalakulása óta folyamatosan jelzi a finanszírozási, a szabályozási és gazdálkodási rendszer mûködésében tapasztalt hiányosságokat. Szükségesnek tartja az államháztartás pénzügyi reformjának folytatását, a költségvetési szervek tervezési, gazdálkodási, s különösen az információs rendszerének felülvizsgálatát, korszerûsítését. Fontosnak tartja olyan új költségvetési gazdálkodási szabályok kidolgozását, melyek megvalósíthatóak, végrehajthatóak, nem növelik az adminisztrációs terheket, és az irányítás minden szintjén csak a szükséges, a döntéseket megalapozó, értelmezhetõ, áttekinthetõ és világos információkat biztosítanak.

Az utóbbi 2-3 évben a költségvetési és a zárszámadási törvényjavaslatok évrõl-évre több adatot, elszámolást tartalmaznak. A megnövekedett adathalmaz hasznosíthatósága azonban nem egyértelmû, némely esetben az átláthatóságot nehézkessé teszi. A jelenlegi nyilvántartási és információs rend az elõrelépések ellenére sem biztosít teljes körû (és valós helyzetet tükrözõ) elszámolást. Az alábbi területeken az 1997-es évet érintõen sem tapasztaltunk változást.

Az államháztartási törvény felsorolja azokat a mérlegeket, amelyeket a zárszámadáskor az Országgyûlés részére be kell mutatni. Az Áht. arra is kötelezte a Kormányt, hogy rendeletben állapítsa meg a 116. §-ban említett mérlegek tartalmának részletes szabályait. Ezeket azonban a Kormány nem dolgozta ki.

Alrendszerekre bontva nem mutatta be a Kormány az Országgyûlésnek az Áht. 112. § (1) bekezdésében foglaltak szerint az államadósságot. Nem kapott az Országgyûlés tájékoztatást a helyi önkormányzatok, a társadalombiztosítási és az elkülönített állami pénzalapok adósságáról.

Nem tett eleget a Kormány az Áht. 124. § (2) bek. j) pontjának, amely az államháztartás alrendszereire vonatkozóan a vagyonnyilvántartás részletes szabályainak kidolgozását írta elõ. Egységes szemléletû vagyonnyilvántartás az államháztartás alrendszereiben ezért nem is jelenhetett meg.

A költségvetés végrehajtásának szabályozása laza. Indokolatlanul nagy mozgásteret ad a végrehajtóknak. Lehetõvé teszi, hogy az Országgyûlés döntéseit gyakorlatilag elszámolási kötelezettség nélkül módosítsák. 1997-ben az intézményi hatáskörben született elõirányzat-módosítások 100 milliárd forintot tettek ki, ami a korrekciók 48 %-át jelentette. Ily módon azok felét kivonták az Országgyûlés döntési hatáskörébõl. A módosításra elsõsorban a saját bevételek alultervezése miatti többletbevétel realizálása adott lehetõséget.

Az Országgyûlés részére benyújtott zárszámadási dokumentumokból szinte lehetetlen megállapítani, hogy mely állami feladatok elvégzésére kötelezettek a költségvetési szervek, és melyek azok a feladatok, amelyeket önként vállaltak. A teljesítésrõl a zárszámadás nagyon kevés információt tartalmaz. Még várat magára az államháztartási reform azon ígéretének teljesítése, amely az állam által vállalt feladatok meghatározását tûzte ki célul. Helyszíni vizsgálataink megállapításai szerint a feladatokat még mennyiségi kritériumok alapján sem határozták meg, teljesítésük igazolása pedig az intézmények önbevallása alapján történik. A feladatellátás és a pénzügyi források közötti összhang ellenõrzése hiányos. Ennek következtében a fejezeteket felügyelõ szervek többsége számára nem ismert a különbözõ forrásokból finanszírozott feladatok megvalósulása, és az sem, hogy a forrásokat az indokolt, jóváhagyott feladatokra fordították-e.

A kincstári rendszer 1997-ben tovább fejlõdött, de még nem minõsíthetõ hibamentesnek. Eltérések voltak a kincstári beszámoló és a költségvetési beszámoló módosított elõirányzatai, a teljesítési adatok, valamint a költségvetési támogatások összegénél, az önkormányzati normatív támogatások visszafizetései nem voltak nyomonkövethetõek a kincstári számlán stb.

A fejezetek többsége elvégezte a költségvetési szervek beszámolóinak felülvizsgálatát. Ez azonban nem jelentette egyben a kiadások és a bevételek teljesítési adatainak a valódiságát. A fejezetek egy részénél a zárszámadás egyes adatai nem valósak.

A mintavételes eljárás alapján kiválasztott helyi önkormányzatok zárszámadási beszámolóinak ellenõrzése szerint az önkormányzatok egyharmadának mérlegadatai nem voltak teljes körûek, hitelt érdemlõen - leltárral és analitikus nyilvántartással - alátámasztottak. A mérlegek 40 %-a nem ad valós képet a vagyoni helyzetrõl.

Helyszíni vizsgálataink során megállapítottuk, hogy a helyi önkormányzatokat megilletõ támogatások, hozzájárulások elõirányzatairól és azok teljesítésérõl vezetett nyilvántartások áttekinthetõek. Az elõirányzatok módosítása szabályszerûen történt, a nyilvántartása során tapasztalt számszaki eltérések folyamatos adategyeztetésekkel, a rendszer tökéletesítésével megszüntethetõek.

A helyi önkormányzatok gazdálkodási kultúrájában - az elõzõ évek tapasztalataihoz viszonyítva - érdemi elõrelépés nem történt, ami több okra vezethetõ vissza. Az önkormányzatok költségvetési számviteli rendszere bonyolult, a nyilvántartások vezetése túlzottan munkaigényes és a pénzügyi-számviteli dolgozók szakmai felkészültsége többségében igen alacsony színvonalú.

Az önkormányzati költségvetés végrehajtása során számos jogszabálysértés fordult elõ. Több helyen elmaradt az elõirányzat-módosítások rendjének szabályozása, nyilvántartása. Sok esetben elmulasztották a kötelezettség-vállalás, ellenjegyzés, érvényesítés, utalványozás jogszabályban elõírt betartását, vagy a költségvetési gazdálkodás formai követelményének tekintették azt.

Az Áht. 53. §-a szerint "A Kormány a zárszámadásról szóló törvényjavaslatot a költségvetési évet követõen nyolc hónapon belül terjeszti az Országgyûlés elé. A zárszámadásról szóló törvényjavaslatot az Országgyûlés elé történõ terjesztést megelõzõen két hónappal benyújtja az Állami Számvevõszéknek." A Pénzügyminisztérium 1998. június 30-ig csak a zárszámadási törvényjavaslat tervezetét adta át az ÁSZ számára. A törvényjavaslat parlamenti beterjesztéséig szakértõi egyeztetések, konzultációk folytak annak érdekében, hogy a parlamenti bizottságok elõtt szakértõi, szakmai jellegû viták, nézeteltérések az ellenõrzés kapcsán felmerült kérdésekben lehetõség szerint már ne legyenek a két szervezet között. A rendelkezésére álló rövid idõ alatt az ÁSZ-nak több alkalommal is át kellett tekintenie a dokumentum tervezeteket, hogy Kormány által végrehajtott változtatásokat megállapíthassa.

A zárszámadás a számszaki eltérések és a hatályos jogszabályokkal ellentétes elszámolási megoldások következtében - a korábbi évekhez hasonlóan - nem tekinthetõ teljes körû, a valóságos helyzetet tükrözõ elszámolásnak. Ez a minõsítés is indokolja annak megfontolását, hogy a központi költségvetési szerveknél is külsõ ellenõrzés hitelesítse a gazdálkodás jogszerûségét, az intézményi beszámolók adatainak valódiságát. Ez biztosíthatná, hogy az intézményi beszámolókra épülõ, az éves gazdálkodásról szóló zárszámadási törvény, a csatlakozó dokumentumok tartalmilag, formailag és az összegszerûséget tekintve is a valós helyzetet tükrözzék.

A feltárt hiányosságok és a gazdálkodást jövõben segítõ megoldások érdekében a Kormánynak, Pénzügyminiszternek, Belügyminiszternek, felügyeleti szerv vezetõjének közel ötven javaslatot fogalmaztunk meg.

vissza az elsõ oldalra

Összefoglaló
a Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetésérõl
készült ÁSZ véleményrõl

Az Állami Számvevõszék (ÁSZ) Alkotmányban foglalt kötelezettsége és a számvevõszéki törvény alapján elkészítette véleményét az 1999. évi költségvetési törvényjavaslat megalapozottságáról, a bevételi elõirányzatok teljesíthetõségérõl.

Az ÁSZ véleménye három részbõl áll. Az 1. sz. füzet a törvényességi és számszaki ellenõrzés megállapításait és a javaslatokat tartalmazza, a 2. füzet a bevételi elõirányzatok megalapozottságának értékelését és a költségvetési tervezés vizsgálata során szerzett helyszíni ellenõrzés a tapasztalatait foglalja össze. Annak érdekében, hogy az ÁSZ ne késleltesse a törvényalkotás folyamatát az 1. és 2. számú füzetet november 9-én az Országgyûlés törvényalkotási menetrendjéhez igazodva nyújtottuk be. A helyi önkormányzatok támogatásai tervezésének tapasztalatairól szóló 3. sz. füzetet a törvényjavaslat részletes vitájának megkezdése elõtt adtuk át az Országgyûlésnek.

A társadalombiztosítási alapok 1999. évi költségvetési törvényjavaslatáról - melyet a Kormány elsõ ízben nyújtott be a központi költségvetésre vonatkozó törvényjavaslattal együtt - az ÁSZ önálló véleményt készített.

A költségvetési törvényjavaslat elõterjesztésére vonatkozó törvényi elõírások érvényesülésében az elõzõ évekhez hasonló hiányosságokat tapasztaltunk. Nem történt meg az államháztartás rendes és rendkívüli bevételeinek különválasztása, nem tartalmazza a törvényjavaslat normaszövege a tervezett hiány finanszírozási módját sem.

A törvényjavaslatban a Kormány összesen 39 törvény módosítását kezdeményezi. Ez a törvények tekintélyének megõrzése, a jogbiztonság szempontjából aggályos és megterheli a költségvetési törvény parlamenti megtárgyalására rendelkezésre álló idõkeretet.

A költségvetési tervezõ munkában a korábbiaknál nagyobb mértéktartás, óvatosság és feszültséget hordozó szigor egyaránt tapasztalható volt.

A bevételek számszerûsített adatait általában az óvatos tervezés jellemezte, így teljesítésük, illetve túlteljesítésük - a költségvetés fõ bevételeit szabályozó adótörvények kihatásaitól függõen is - nem zárható ki. Az 1999. évi költségvetés bevételi oldalának részbeni megalapozását szolgáló adótörvények elfogadása ugyanis már csak a költségvetési törvényjavaslat benyújtása után történik meg. Mindezek kiegészülve a tárcáknál tapasztalt feszültségekkel igen megnehezítik a költségvetési bevételek és a kiadások kellõ pontosságú megítélését, növelik a tervezés menetében a kockázati tényezõket

Az ÁPV Rt. pénzügyi terveit alátámasztó dokumentumok, számítások alapján az elõírt sarokszámok teljesíthetõnek tûnnek. A tervezett bevétel alakulását azonban számos tényezõ befolyásolhatja hátrányosan, elsõsorban az, hogy a privatizálható vagyon nagysága leszûkült, a piaci környezet a korábbiaknál bizonytalanabb.

A Kormány a kockázati tényezõk mérséklése, az államháztartás mûködtetésének biztonsága érdekében az általános tartalék növelésére tett javaslatot az Országgyûlés részére. Ezzel a törekvést indokoltnak tartjuk de véleményünk szerint célszerûbb lenne, ha ezen tartalék felszabadítása és felhasználásának engedélyezése is - keletkezéséhez hasonlóan -országgyûlési hatáskörben történne meg.

A központi költségvetés 1999. évi elõirányzatait és a 2000-2001. évek irányszámait megalapozó makroszintû számítások, elemzések körülményeiben a korábbi években tapasztalt problémákat tártunk fel, ami a tervezõ munka alapjául szolgáló adatállományok feldolgozására, illetve tartalmára vezethetõ vissza. Ezen a területen érdemi elõrelépés - kisebb pozitív elmozdulás ellenére - nem történt, mivel a statisztikai adatszolgáltatás és feldolgozás nem igazodott a költségvetés elkészítésének üteméhez. A tervezõ munkához a kincstári adatállomány a metodikai kidolgozatlanság következtében nem hasznosult

Az évek óta kiemelt szempontként kezelt intézmény- és feladat-felülvizsgálat az 1999. évi elõirányzatok kialakítása során sem valósult meg a kívánt mértékben. A fejezetek - az elõzõ években tapasztaltakhoz hasonlóan - nem vállaltak kezdeményezõ szerepet ennek megvalósításában. Az egyes fejezetek szakmai feladatait meghatározó jogszabályokban és az állami szabályozás egyéb eszközeiben rögzített elõírások a tervezõ munka során ugyan felmérésre kerültek, az elõirányzatok kialakításakor, illetve az állami feladatok felülvizsgálatában azonban érdemben nem hasznosultak.

A gördülõ tervezésre vonatkozó törvényi kötelezettségnek formálisan eleget tesz a költségvetési törvényjavaslat, azonban a következõ két év elõirányzatainak számszerûsítése a korábbi évekhez hasonlóan mechanikusan, érdemi számítások nélkül történt.

A költségvetési szervek elõirányzatai, a feladatok ellátásához kötõdõ normatívák meghatározásának hiányára is visszavezethetõen, minden elemükben feszültségeket hordoznak. Az elõirányzatok megalapozottabb kidolgozását hátrányosan befolyásolta az is, hogy a tervezési munkával egyidejûleg valósult meg az államigazgatás új struktúrájának kialakítása. A szervezeti módosulások megvalósítása, a feladatok és a pénzügyi források megosztása hosszú egyeztetési folyamatot igényelt és nem mindig járt a kívánt eredménnyel.

A 2000. év dátumváltásával összefüggõ informatikai feladatok megvalósításában a vonatkozó kormányhatározathoz képest lemaradást tapasztaltunk. A kormányhatározat, illetve az 1999. évi tervezési szempontok hiányosságaiból következõen a teljesítéshez szükséges elõirányzatok 1999-ben sem állnak maradéktalanul rendelkezésre.

Az állami kezességvállalás és érvényesítés elõirányzatainak meghatározásánál az elõirányzatok nem voltak minden részletükben számításokkal alátámasztottak. Megalapozottságukat hátrányosan befolyásolhatják az azóta bekövetkezett nemzetközi hatások, állami kezességvállalási döntések.

A törvényjavaslatban nem szerepel néhány olyan kiemelt beruházás, amelyekrõl az 1997. évi zárszámadás beszámolt, és amely az eredeti tervek szerint legalább 2000-ig folytatódik. Az általános és a fejezeti indokolás sem tér ki a beruházások befejezõdésének, vagy elmaradásának okaira.

Az 1999. évi költségvetési törvényjavaslat szerint a jelenleg hat elkülönített állami pénzalapból négy integrálódik a központi költségvetésbe. Ez az intézkedés remélhetõleg elõrelépést hoz a támogatási rendszer áttekinthetõsége terén. Eddig azonban még nem történt meg az ágazati feladatok komplex felülvizsgálata, csupán "beemelték" az egyes alapok elõirányzatait a címrendbe. A pénzalapok központi költségvetésbe szervezésével a könyvvizsgálati kötelezettségük is megszûnik.

Az önkormányzati szabályozórendszer alapelemei lényegesen nem változnak, a központi források az eddigi csatornákon keresztül jutnak el a helyi önkormányzatokhoz. A törvényjavaslat az önkormányzatok esetében a prognosztizált inflációtól elmaradó forrásbõvüléssel számol. A korábbi évek ütemétõl elmaradó mértékben, de tovább folytatódik az önkormányzati gazdaság részére a központi költségvetésbõl juttatott források reálértékének a csökkenése. A Kormány a legkedvezõtlenebb pénzügyi helyzetben lévõ települések gondjain az önkormányzatok közötti jövedelem átcsoportosítással igyekszik segíteni. A pénzügyi szabályozórendszer kisebb korrekciói éppen a területi kiegyenlítést, illetve az önkormányzatok közötti esélyegyenlõséget erõsítik, továbbá a költségtakarékos társulásos feladatmegoldások ösztönzését, az önkormányzati beruházások növelését célozzák. A törvény-elõkészítõ munkában a Számvevõszék tárgyévi és az azt megelõzõ évi vizsgálati tapasztalatai többségükben hasznosultak.

vissza az elsõ oldalra

Összefoglaló
a Külügyminisztérium fejezet mûködésének
pénzügyi-gazdasági ellenõrzésérõl

Az Állami Számvevõszék másodszor ellenõrizte átfogóan a Külügyminisztérium fejezet mûködésének és gazdálkodásának törvényességét, célszerûségét és eredményességét. Az ellenõrzés a fejezet és címei 1991-1997. évek közötti költségvetési gazdálkodására, valamint az Ausztriában, Németországban, Belgiumban és Franciaországban mûködõ külképviseletekre terjedt ki.

A Külügyminisztérium fejezet a Kormány külpolitikájának megvalósítására irányuló feladatok és azok végrehajtásában résztvevõ szervezetek költségvetési elõirányzatait tartalmazza.

A Külügyminisztérium szakmai feladatait részben az igazgatási szervezet apparátusával, részben a külképviseleteken keresztül látja el. Az ellenõrzött idõszakban a nemzetközi kapcsolatok folyamatos szélesedése, az Európai Unióhoz és a NATO-hoz való csatlakozás elõkészítése, a külképviseleti hálózat racionalizálása a tevékenységi kör bõvülését, tartalmi változását eredményezte.

A feladatrendszer változásaihoz igazodóan végrehajtott átszervezések következtében a minisztérium szervezeti felépítése tagoltabbá vált, a külképviseletek száma 87-rõl 99-re gyarapodott az ellenõrzött években. A külképviseleti hálózat racionalizálásában elõrelépést jelentett 1997. II. félévében a külföldön mûködõ kereskedelmi képviseleteknek a külképviseleti rendszerbe integrálása. A döntés végrehajtásakor meghatározták az érintett szervezetek közötti feladatmegosztást, módosították az 1997. évi költségvetési elõirányzatokat, s áthelyezéssel gondoskodtak a külképviseleteken ellátandó feladatok személyi feltételeirõl, a tárgyi eszközök átvételének rendezése azonban a helyszíni ellenõrzés lezárásáig nem történt meg. Mindezek mellett az integráció a külgazdasági feladatok ellátásában nem okozott fennakadást az ellenõrzött külképviseleteken.

A gazdálkodási tevékenység szabályozása terén több hiányosságot tárt fel az ellenõrzés. Nem alkották meg az államháztartásról szóló, többször módosított 1992. évi XXXVIII. tv. (Áht.) 124. § (2) bekezdés d) pontja szerint a külképviseletek - költségvetésének tervezése, pénzellátása, elõirányzat-felhasználása, kincstári gazdálkodása és nyilvántartása - sajátosságainak megfelelõ szervezeti és eljárási rendjére vonatkozó kormányrendeletet. Az intézmények az Áht., valamint a végrehajtására kiadott kormányrendeleteknek megfelelõ alapító okirattal nem rendelkeztek. A gazdálkodás rendjének belsõ szabályozása is hiányos volt, nem biztosította a hatályos jogi szabályozással való összhangot.

A költségvetés tervezési és finanszírozási rendje - az utóbbi két év kivételével - nem teremtette meg a feladatok és a rendelkezésre álló források összhangját. A finanszírozási források 1991-1993. között, a bevételek alátervezése miatt, az igényeket meghaladták. 1994-1995. években pénzügyi egyensúlyi zavarokat idéztek elõ a forint leértékelésekkel összefüggõ kompenzálatlan veszteségek, esetenként a helytelen gazdasági döntések. A kincstári rendszer bevezetésével is összefüggõen 1996-tól a fejezet pénzügyi egyensúlya helyreállt.

A fejezetnél az ingatlangazdálkodás hatékonyságát gátolta, hogy ezideig nem valósult meg a külképviseletek és a külföldön állami feladatokat ellátó szervezetek ingatlanállományának, elhelyezéseinek egységes kezelése. A rendelkezésre álló tárgyi feltételek biztosították a feladatellátást, bár az ellenõrzött idõszak második felében - fõként a külképviseleteknél - az eszközök elhasználó-dottsága nagymértékû.

A számviteli tevékenység nem felelt meg minden tekintetben a jogszabályi elõírásoknak. Nem érvényesült maradéktalanul a mérlegvalódiság elve, a vagyonvédelem nem volt kifogástalan. A pénzügyi, bizonylati fegyelem terén szabálytalanságok merültek fel.

Az ellenõrzési tevékenység feltételeiben a belsõ ellenõrzés szervezeti kereteinek, függetlenségének, szabályozottságának megteremtésével elõrelépés történt. A fejezet azonban a jogszabályban elõírt kétévenkénti ellenõrzési kötelezettségének nem tett eleget. A vezetõi- és a munkafolyamatba épített ellenõrzést nem érvényesítették minden területen maradéktalanul.

Az ellenõrzés megállapításai alapján javasoltuk a Kormánynak, hogy rendeletben határozza meg a külképviseletek költségvetési tervezésének, pénzellátásának, elõirányzat-felhasználásának, kincstári gazdálkodásának és nyilvántartásának - a terület sajátosságainak megfelelõ - szabályait. Továbbá, hogy a Magyar Állam tulajdonában lévõ külföldi ingatlanok célirányos hasznosítása érdekében gondoskodjon azok egységes kezelésérõl és a célszerûség, hatékonyság mérlegelésével döntsön a külföldön állami feladatokat ellátó szervezetek elhelyezésérõl. A külügyminiszternek javasoltuk a különbözõ területeken (szabályozás, a gazdálkodás célszerûsége és hatékonysága, a felügyeleti jellegû költségvetési ellenõrzés) feltárt hiányosságok megszûntetésére a szükséges intézkedések megtételét és azok végrehajtásának figyelemmel kísérését.

Az ÁSZ elnöke a fejezet intézkedési tervét - alkalmasnak tartva az ellenõrzések során feltárt szabálytalanságok, hiányosságok, célszerûtlen megoldások rövid idõn belüli megszüntetésére, a költségvetési gazdálkodás színvonalának további javítására - elfogadta. A jelentést az OGY Külügyi Bizottsága megtárgyalta.

vissza az elsõ oldalra

Összefoglaló
a Földmûvelésügyi Minisztérium fejezet mûködésének pénzügyi-gazdasági ellenõrzésérõl

Az Állami Számvevõszék másodszor ellenõrizte átfogóan a Földmûvelésügyi Minisztérium fejezet mûködésének és gazdálkodásának törvényességét, célszerûségét és eredményességét. Az ellenõrzés a fejezet és intézményei (23), valamint az agrártámogatási rendszer mûködésének 1991-1997. évek közötti költségvetési gazdálkodására terjedt ki.

A Földmûvelésügyi Minisztérium fejezet az agrárgazdaság szakigazgatási feladatainak és az ágazati célok teljesítésének költségvetési elõirányzatait tartalmazza. A fejezet költségvetési szerkezete az állami feladat és intézmény felülvizsgálat eredményeképp ésszerûbb és átláthatóbb lett. A célszerû szervezeti módosítások és feladatátrendezések mellett tapasztalható volt a feladatok és a szervezet személyi, tárgyi feltételei között az összhang hiánya különösen a kárrendezési és kárpótlási hivataloknál, a földhivataloknál és a földmûvelésügyi hivataloknál.

A gazdálkodási tevékenység belsõ szabályzataival a minisztérium és intézményei rendelkeztek. Hiányosságként állapítottuk meg, hogy ezen szabályzatok nem mindig voltak teljes körûek, illetve a hatályos jogszabályokkal esetenként nem voltak összhangban.

A költségvetés tervezési és finanszírozási rendje nem teremtette meg a szakmai feladatok és a pénzügyi lehetõségek összhangját, jellemzõen a dologi és a felhalmozási kiadások voltak alultervezettek. Ebbõl következõen elõfordult átmeneti finanszírozási nehézség, elõirányzat-túllépés és az FM Gazdasági Hivatalnál többször megsértették a gazdálkodásra vonatkozó jogszabályokat (Áht., ÁFA).

A vagyon és eszközgazdálkodás területén az ingatlanértékesítések többségében szabályszerûek voltak, de a központi költségvetést megilletõ befizetési kötelezettséget esetenként késedelmesen teljesítették.

A fejezet a jogszabályban elõírt kétévenkénti ellenõrzési kötelezettségének eleget tett. Kifogásoltuk, hogy a revizori osztály irányítási szintje nem megfelelõ (Költségvetési fõosztályon belül mûködik). Az ellenõrzés hatékonysága még javításra szorul, különösen a szabályozottság és az intézményi beszámolók felülvizsgálata területén.

Az agrárágazat finanszírozását, fejlesztését, a termékek piacrajutását elõsegítõ állami szerepvállalás az agrártámogatási rendszeren keresztül jut kifejezésre. Az agrárgazdaságot érintõ átalakulási folyamatra kedvezõtlenül hatott, hogy nem illetve késve készültek el a piacgazdaság kereteit átfogóan szabályozó törvények, rendeletek, a hosszabb távra is kiszámítható szabályozórendszer. A támogatási rendszer még igen szerteágazó, bonyolult, nehezen áttekinthetõ. Az állandó változások miatt a termelõknek a folyamatos gazdálkodáshoz nem biztosította a stabilitást, a hosszabb távú tervezési lehetõséget. A támogatási célok meghatározásánál hiányzott a prioritások kijelölése. A támogatási jogcímek sokasága a támogatási pénzeszközök elaprózódásával járt.

A támogatások igénybevételének feltételrendszere az 1996. évtõl kezdõdõen folyamatosan korszerûsödött, szigorúbbá vált, a támogatási mértékek jobban igazodtak a gazdaságban végbement folyamatokhoz.

Kifogásoltuk, hogy a vidékfejlesztési célok megvalósításához és ezek finanszírozásához nem készültek átfogó koncepciók, a feladatellátás és finanszírozás koordinálatlan volt. A támogatási pénzeszközök felhasználásának ellenõrzése nem volt folyamatos és teljeskörû, a közpénzek rendeltetésszerû felhasználásának védelmet nem kellõen biztosította.

A támogatási rendszer minden eleme - bár eltérõ eredményességgel - hozzájárult az agrárgazdaság kedvezõtlen folyamatainak mérsékléséhez. Az alkalmazott támogatási formák a megcélzott támogatási területeket illetõen a reálgazdaságban elért részeredmények ellenére még nem hoztak áttörést a jövedelmezõség, a hatékonyság és a versenyképesség fokozásában.

Az ellenõrzés megállapításai alapján javasoltuk a Kormánynak, hogy hasznosítsa az agrárgazdaság fejlesztésérõl szóló törvényben a Kormány részére elõírt feladatok végrehajtása során a jelentésben tett megállapításokat. Kapjon nagyobb hangsúlyt a támogatások szabályozásánál a minõségi termelésre és a komplex fejlesztésekre való ösztönzés. A földmûvelésügyi és vidékfejlesztési miniszternek javasoltuk, hogy tegyen intézkedéseket a feladatok és a költségvetési elõirányzatok összhangjának megteremtésére, fordítson figyelmet a fejezethez tartozó intézmények belsõ ellenõrzésének megerõsítésére, hatékonyságának növelésére. Segítse elõ az agrártámogatások eljárási rendjének egyszerûsödését, garantálja azok kiszámíthatóságát és a településekhez vagy régiókhoz kapcsolt projekt jellegû támogatások érvényesülését.

Az FM fejezet részletes intézkedési tervet készített, mely alkalmas az ellenõrzések során feltárt szabálytalanságok, hiányosságok, célszerûtlen megoldások megszüntetésére, a költségvetési gazdálkodás színvonalának további javítására.

vissza az elsõ oldalra

Összefoglaló
a Magyar Honvédségnél a repülõcsapatok mûködésének pénzügyi-gazdasági ellenõrzésérõl

A törvényhozás és a végrehajtó hatalom számára már 1995-ben nyilvánvaló lett, hogy a Magyar Honvédség létszáma, technikai felszereltsége, valamint a mûködtetés és fejlesztés költségvetési lehetõségei nincsenek összhangban, a szervezet a korábbi rendben nem finanszírozható tovább. A PfP, ennek részeként a PARP (tervezési és értékelési) folyamatban erõsödõ NATO kapcsolat, a deklarált csatlakozási szándék ugyanakkor a korszerûsítés szükségességét vetette fel. Ezek a körülmények tették indokolttá az MH közép-, valamint hosszú távú átalakításáról szóló 88/1995. (VII. 6.) OGY határozat megalkotását.

A honvédség középtávú átalakítása költségvetési oldalról megalapozatlan volt, mivel a tárca a létszám-, valamint a szervezeti elemek csökkentésével, a korszerûsítéssel összefüggõ kiadási igényeit - a "tervalku" folyamatában - nem tudta érvényesíteni. Belsõ megtakarításokból az alapvetõ finanszírozási problémákat - ahogy arra az ÁSZ 1996. évi, a haderõ-fejlesztési célok érvényesülésérõl készített jelentése már utalt - nem tudták megoldani. Az átalakítás tervének többszöri módosítása szükségszerû volt, de végleges megoldást nem jelentett.

A Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség szervezeti korszerûsítése megváltoztatta a fejezet, az MH költségvetési gazdálkodási gyakorlatát, a szervezetek feladatait. A módosítás legfõbb vonásaként a katonai szervezetek pénzügyi és számviteli szerveit kivették a hadrendbõl. Minisztériumi szervként létrehozták a HM Pénzügyi és Számviteli Szolgálatot, amely a hozzátartozó igazgatóságok (központi-, területi-, pénzügyi, számító és nyugdíjmegállapító-) feladat és hatáskörének megosztásával végzi a katonai - költségvetési - szervezetek pénzügyi és számviteli, nyilvántartási feladatait, a költségvetési gazdálkodás koordinálásával és a kincstárral kapcsolatos tevékenységeket. Ezzel a gazdálkodás koordinálásában a HM és az MH közötti párhuzamos munkavégzést kiiktatták.

A fejezetre jellemzõ központosított gazdálkodási rendbõl adódóan, a mûködési kiadások döntõ többségét a HM-ben tervezték meg. A repülõcsapatok éves költségvetési elõirányzatait a koordináló pénzügyi szervezet, a tárcaszintû döntéseket követõen, az Áht. elõírásaiban szereplõ határidõt túllépve igazolta vissza. Ez visszavezethetõ az MH hierarchikus felépítésére, a többszintû eljárási rendre. A késedelmes visszaigazolás mellett további feszültségek forrása lett a katonai szervezeteknél, hogy a visszaigazolt költségvetési elõirányzat mértéke alatta maradt az általuk - kiképzési feladatok - alapján meghatározott tervezetnek. Ezért a végrehajtás során - a mûködõképesség fenntartása érdekében - pótlólagos forrásokat vontak be, illetve elõirányzatokat csoportosítottak át.

A katonai-szakmai, kiképzési feladatok végrehajtására nominálisan növekvõ, de reálértékében csökkenõ költségvetési elõirányzatot hagytak jóvá a légierõ, a repülõcsapatok számára. Kedvezõtlen hatása több területen jelentkezett. Kiemelhetõ a nagy anyagi értéket képviselõ technikai eszközök rendszeres és idõszaki karbantartásának, javításának elmaradása, amely a mûszaki állapot romlását eredményezte.

A hadrendben tartott repülõeszközök hadrafoghatósági szintje 60 % körül alakult, mintegy 20 %-kal elmaradt az elõírt (80 %) követelménytõl. Alkatrész utánpótlási problémák, illetve a ciklusidõhöz kötött javításra fordítható pénzeszközök elégtelensége miatt a legkorszerûbb, MIG-29 típusú repülõgéppel rendelkezõ alakulatnál is csak 55 %-os hadrafoghatósági szintet értek el a helyszíni ellenõrzés idõszakában. Ennek kialakulásában szerepe volt annak is, hogy a 88/1995. (VII.6.) OGY határozat elõírásaival szemben, 1995-98. között a haderõfejlesztés terén a légierõ prioritása nem érvényesült, még az orosz államadósság törlesztése kapcsán sem.

Az átalakítás folyamatában feleslegesnek minõsített technikai eszközök és ingatlanok õrzésvédelmével, állagmegóvásával összefüggõ kiadások, az átmeneti idõszakban növelték a repülõcsapatok mûködésének finanszírozási gondját. A jelzett probléma megoldásának törvényi keretei már adottak. Az 1998. évi költségvetésrõl szóló 1997. évi CXLVI. törvény 8. §. (2) és (9) bekezdései egyrészt megkönnyítették a hadrendben már nem szereplõ technikai eszközök, anyagok értékesítésének lehetõségeit. Másfelõl a versenytárgyalás útján nem értékesíthetõ, adott gazdálkodási körben (önkormányzatok) nem hasznosítható ingatlanokat 1999. december 1-ig a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) részére kell átadni. E téren a folyamat költségvetési feltételeinek megteremtése (versenytárgyalások lebonyolítása), felgyorsítása képezi a következõ évek feladatát.

Magyarország teljes jogú NATO tagsága - az 1997. évi madridi döntés értelmében - 1999. áprilisában várható. Az ezzel összefüggõ haderõ-fejlesztési célok meghatározott mennyiségû, a szabványokban rögzített hadrafoghatósági színvonalú repülõeszközzel számolnak. Ennek teljesítése túlmutat a honvédelmi tárca feladatain, ezért megkülönböztetett kormányzati figyelmet igényel a különbözõ típusú repülõeszközök mennyiségének meghatározása, valamint ezek mûködõképességének, javítási feltételeinek biztosítása. A vázolt cél eléréséhez indokolt a szóban forgó haditechnikai eszközök mûszaki állapotának részletes bemutatása a Kormány számára, továbbá a döntéshez szükséges alternatívák kidolgozása.

A tervezett nagyjelentõségû haditechnikai fejlesztésekkel összefüggésben - a nemzeti katonai stratégia kialakításához hasonlóan - több tárca összehangolt együttmûködése szükséges. A békeidõszaki feladatok jelentõsége, valamint az érintett tárcák hatékonyabb együttmûködése, a megfelelõ koordináció biztosítása érdekében ismételten megfontolásra javasolta az ÁSZ a feladatok kormánykabinet hatáskörébe utalását, amely azóta realizálódott.

A honvédelmi miniszter arról tájékoztatott, hogy az Állami Számvevõszék által készített jelentés alapján a Kormány intézkedési terv és kormány-elõterjesztés kidolgozására kérte fel. Információink szerint a repülõcsapatok helyzetérõl szóló jelentést a tárca összeállította, amelynek részét képezte a részletes intézkedési terv. A végrehajtás tapasztalatairól a Kormány részére 1999. májusára készítenek elõterjesztést.

vissza az elsõ oldalra

Összefoglaló
a Központi Statisztikai Hivatal fejezet mûködésének pénzügyi-gazdasági ellenõrzésérõl

Az Állami Számvevõszék másodszor ellenõrizte átfogóan a Központi Statisztikai Hivatal fejezet (KSH) mûködésének, gazdálkodásának törvényességét, célszerûségét és eredményességét. Az ellenõrzés a fejezet és címei 1991-1997. évek közötti költségvetési gazdálkodására irányult. A helyszíni ellenõrzés a Központi Igazgatásra, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Igazgatóságra és a Népességtudományi Kutató Intézetre terjedt ki.

A KSH 1991-ben fejezeti jogosítvánnyal rendelkezõ címe volt a Miniszterelnökség fejezetnek, 1992-tõl önálló fejezete a központi költségvetésnek. A fejezet a KSH és intézményei mûködésével, valamint a statisztikai rendszer fejlesztésére irányuló programok, célfeladatok végrehajtásával összefüggõ költségvetési elõirányzatokat, s azok teljesítését tartalmazza.

Az ellenõrzött idõszakban az 1993-ban hatályba lépett statisztikai törvény, továbbá 1996-tól az Európai Unióhoz való csatlakozás harmonizációs követelményei a KSH feladatainak bõvülését, tartalmi változását eredményezték.

A feladatrendszer módosulásaihoz igazodva - döntõen 1992-1995. között - önállóan gazdálkodó intézmények megszüntetésével hajtották végre a fejezeten belüli szervezeti változtatásokat. A gazdálkodás önállóságát - az intézmények részben önállóan gazdálkodó költségvetési szervvé minõsítésével - 1997-tõl a megyei igazgatóságoknál célszerûtlenül korlátozták.

A szervezeti, mûködési és gazdálkodási rend szabályozottsága nem felelt meg minden tekintetben a jogszabályi követelményeknek. Az intézményi kör egy része nem rendelkezett alapító okirattal, más részénél az nem felelt meg az államháztartásról szóló törvény és a végrehajtásra kiadott kormányrendeletek elõírásainak. A Szervezeti és Mûködési Szabályzatot nem módosították minden esetben a szervezeti változásokat követõen, ügyrendet nem készítettek. A gazdálkodási jogkörök megosztását nem határozták meg egyértelmûen. A gazdálkodással kapcsolatos szabályzatok korszerûsítésére, a teljes körû szabályozottságra csak 1996. második felétõl fordítottak kellõ figyelmet.

Az irányítás rendszere központosított volt. A megyei igazgatóságok irányításának többszöri változtatásakor nem jártak el következetesen, ez azonban a feladatellátást nem hátráltatta.

A fejezet éves költségvetéseit általában az elõírásoknak megfelelõen dolgozták ki. A fejlesztési többleteket a tervtárgyalások során többnyire a fejezeti igények alatt hagyták jóvá. Az intézmények eredeti kiadási elõirányzatai jelentõsen alultervezettek voltak. Az elõirányzat-módosítások következtében a fejezet éves költségvetése 7-38%-kal emelkedett az ellenõrzött idõszakban.

A fejezeti szinten rendelkezésre álló források - takarékos gazdálkodás mellett - biztosították a szakmai feladatok ellátásának és az intézmények mûködésének pénzügyi feltételeit. A havi idõarányos, majd 1996-tól a kincstári finanszírozási rendszer bevezetése nem okozott pénzellátási feszültségeket.

A fejezet költségvetési létszáma az ellenõrzött években 4,6%-kal csökkent, ugyanakkor a feladatokat tartósan a tervezettnél kevesebb létszámmal látták el. Az 1994. évi létszám leépítést az összeíró hálózat célszerû átszervezésével oldották meg.

Az eszközgazdálkodás központosított volt. A számítástechnikai eszközfejlesztés elsõsorban PHARE forrásból történt, melynek eredményeként a KSH új információ technológiára állt át. A Központi Igazgatás ingatlanállománya - a megtett intézkedések ellenére - széttagolt volt, amely nem felelt meg a hatékony üzemeltetés követelményeinek.

Az intézmények számviteli és bizonylati rendje nem volt teljes körûen szabályozott az ellenõrzött idõszak egészében. A számviteli tevékenység nem felelt meg minden tekintetben a jogszabályi elõírásoknak.

A felügyeleti jellegû költségvetési -, valamint a belsõ ellenõrzési tevékenységet nem szabályozták. Az ellenõrzés függetlenségét csak 1996. végétõl teremtették meg. A felügyeleti jellegû költségvetési ellenõrzések nem segítették kellõen az intézmények tevékenységét és a fejezeti irányítást. A vezetõi ellenõrzést megfelelõen alakították ki, a munkafolyamatokba épített ellenõrzés azonban nem érvényesült maradéktalanul.

Az ellenõrzés megállapításai alapján javasoltuk a KSH elnökének a különbözõ területeken (szabályozás, a költségvetési tervezés megalapozottsága, a felügyeleti jellegû költségvetési ellenõrzés hatékonysága) feltárt hiányosságok megszüntetésére a szükséges intézkedések megtételét, a részben önálló költségvetési gazdálkodás célszerûségének felülvizsgálatát, s ezek végrehajtásának figyelemmel kísérését.

Az ÁSZ elnöke mind a fejezet intézkedési tervét - alkalmasnak tartva az ellenõrzések során feltárt szabálytalanságok, hiányosságok, célszerûtlen megoldások megszüntetésére, a költségvetési gazdálkodás színvonalának további javítására - elfogadta.

vissza az elsõ oldalra

Összefoglaló
a Köztársasági Elnökség fejezet mûködésének
pénzügyi-gazdasági ellenõrzésérõl

A Köztársasági Elnökség fejezet a köztársasági elnök Alkotmányban és más törvényekben elõírt feladatai ellátásának költségvetési kereteit biztosítja a Köztársasági Elnöki Hivatalon és a Köztársasági Elnök Katonai Irodáján keresztül.

A köztársasági elnök hatáskörébe tartozik többek között az állami vezetõk kinevezése, az egyéni kegyelem gyakorlása, az állampolgársággal, a kitüntetésekkel, a helyi önkormányzatokkal, a fegyveres erõkkel, a jogszabályok kihirdetésével kapcsolatos alkotmányos feladatok ellátása.

A fejezet 1991. óta szerepel a központi költségvetésben, de a fejezeti jogosítványok gyakorlásához szükséges személyi, tárgyi és finanszírozási feltételek csak 1993-ra teremtõdtek meg.

A fejezet létszámát és költségvetését tekintve a legkisebbek közé tartozik, létszáma 1997-ben 34 fõ, költségvetési kiadási elõirányzata 292 millió Ft volt.

Az Állami Számvevõszék elõször 1993-ban végzett átfogó pénzügyi-gazdasági ellenõrzést a fejezetnél az 1990-1992 évekre vonatkozóan. Ezt az idõszakot még a fejezetté válás kezdeti feladatai - a szakmai szervezet kialakítása, a gazdálkodás feltételrendszerének létrehozása, a belsõ szabályozás megkezdése stb. - jellemezték. 1993-1997 között a feladatok folyamatosan konkretizálódtak, mennyiségileg is megnövekedtek.

Jelenlegi ellenõrzésünk során a fejezet mûködését, költségvetési gazdálkodását alapvetõen kiegyensúlyozottnak találtuk. Tapasztalataink szerint a szabályozottság folyamatosan javult, bár néhány - gazdálkodással összefüggõ - terület jelenleg is szabályozatlan. A bevételek és kiadások tervezése megfelelt az elõírásoknak. A módosított elõirányzatok 94-98 % között teljesültek, a fejezet nem törekedett az elõirányzatok teljes mértékû felhasználására. Kifogásoltuk azt a gyakorlatot, hogy a kitüntetésekkel kapcsolatos elõirányzatok maradványát nem a célnak megfelelõen használták fel.

Célszerûségi szempontból nem indokolt a Köztársasági Elnök Katonai Irodájának önálló költségvetési gazdálkodása. Véleményünk szerint a gazdálkodási feladatoknak a Köztársasági Elnöki Hivatal keretében történõ ellátása esetén növelhetõ lenne a költségvetési források felhasználásának hatékonysága.

Az intézményeknél évek óta tartósan magas az üres álláshelyek száma, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy az intézményi költségvetésben engedélyezett létszám a feladatokhoz képest túlzott mértékû.

Független belsõ ellenõrzési szervezet kialakítására nem került sor, ezt az intézmények mérete, átláthatósága nem is indokolta, de a független belsõ ellenõrzés teljes hiánya - a feltárt problémákra tekintettel - kifogásolható.

A helyszíni ellenõrzés során feltárt hiányosságok felszámolása érdekében javaslatokat fogalmaztunk meg a fejezet felügyeletéért felelõs vezetõnek.

Kezdeményeztük a Köztársasági Elnök Katonai Irodája gazdálkodási feladatainak ellátását a Köztársasági Elnöki Hivatal keretében. Javasoltuk az intézményi költségvetésekben engedélyezett létszám felülvizsgálatát, betöltését, az üres álláshelyek felszámolását. Szükségesnek tartjuk a fejezeti kezelésû elõirányzatok felhasználására és a magánszemélyeknek nyújtott segélyezésre vonatkozó szabályzat kiadását, a kötelezettségvállalás rendjének kiegészítését. A jövõben biztosítani kell, hogy a fejezeti kezelésû elõirányzatok maradványainak felhasználása során a vonatkozó jogszabályi elõírások szerint járjanak el. Célszerûnek tartjuk és kezdeményezzük a már nem használható kitüntetési készletek archiválását.

Az intézkedési tervben foglaltakat összességében alkalmasnak tartottuk a feltárt hiányosságok megszüntetésére, két feladattal kapcsolatban észrevételt tettünk, melyek figyelembevételével a feladatok módosításáról további információt még nem kaptunk.

vissza az elsõ oldalra

Összefoglaló
a helyi önkormányzatok által igényelhetõ 1997. évi
központosított elõirányzatok felhasználásának
ellenõrzési tapasztalatairól

Az Állami Számvevõszék 1994-tõl évenként vizsgálta az önkormányzatok forrásorientált normatív szabályozásának kiegészítõ elemét képezõ központosított elõirányzatok igénybevételének, felhasználásának a szabályszerûségét és célszerûségét. Évrõl-évre megállapítottuk, hogy a feladatonként meghatározott külön feltételrendszer szerint igényelhetõ központosított elõirányzatok köre az elmúlt években túlburjánzott, nincs összhangban a forrásszabályozás általános elveivel.

A szabályozás bevezetésekor elsõsorban az önkormányzatiság kialakulásából, a szabályozórendszer változásából adódó problémák, a normatívák által nem kezelt egyedi helyzetekbõl, helyi sajátosságokból fakadó eltérõ feladatok megoldásának segítését szolgálták. A szabályozás bevezetésétõl eltelt idõszakban - a pénzügyi szabályozás feltételeinek változása következtében - szerepük lényegesen módosult, felértékelõdött és egyre inkább az aktuális társadalompolitikai feladatok megvalósításának az elõkészítését szolgálják. Az igénybevételi jogcímek száma és a támogatás összege többszörösére emelkedett.

A központosított elõirányzatok jogcímének és mértékének jelentõs növekedése jól tükrözi az elmúlt években végbement társadalmi, gazdasági változások és a csaknem minden területre kiterjedõ intenzív jogi szabályozás hatását az önkormányzatok feladatellátásának bõvülésére. Évenkénti szerkezeti módosulásai pedig idõszakról-idõszakra jól mutatják a támogatandó célok súlyának, fontosságának a változását, de egyben a szabályozórendszer kiforratlanságát, az igények és lehetõségek összhangjának megteremtésére irányuló törekvést is tükrözik.

Míg 1991-ben 8 jogcímen mindössze 948 millió Ft központosított elõirányzatot biztosított az éves költségvetési törvény, addig 1997-ben már 20 jogcímen 36.565 millió Ft támogatást vehettek igénybe az önkormányzatok felhasználási kötöttséggel, a törvény által meghatározott feltételek mellett.

Az 1997. évi költségvetés az elõzõ évihez képest már nem tartalmaz a nevelési segély kiegészítésére szolgáló központosított elõirányzatot, mivel az országgyûlés elfogadta a gyermekvédelmi törvényt, amely normatív alapon szabályozza a kiskorúak szociális ellátását. A központosított elõirányzatok körébõl a normatív állami hozzájárulások körébe került a tüzelõolaj felhasználáshoz kapcsolódó hozzájárulás, valamint az illetményemelésekhez kapcsolódó bérpolitikai elõirányzat is, ami az önkormányzatok számára szabadabb felhasználási lehetõséget, egyben nagyobb döntési felelõsséget is jelent. A bekövetkezett jelentõs szerkezeti módosulás lehetõséget biztosított olyan kiemelt feladatok ellátására mint a racionálisabb létszámgazdálkodás, illetve az egyes közoktatási feladatok magasabb színvonalú ellátása. 1997-ben a közoktatási törvény módosításának következtében az 1996-ban e célra felhasznált összeg közel háromszorosát - 11,5 milliárd Ft-ot, a központosított elõirányzatok 31,4%-át - biztosította a költségvetés 6 jogcímen oktatási feladatokra.

A helyi önkormányzatok által felhasználható központi elõirányzatok terhére történõ finanszírozás a lényegét, alapjait tekintve feladatfinanszírozásnak minõsíthetõ. A költségvetési források szûkössége, valamint az elosztási mechanizmus jelenlegi gyakorlata következtében azonban a központosított elõirányzatok mint kiegészítõ források nem képesek maradéktalanul betölteni eredeti funkciójukat, amit az önkormányzati törvény tulajdonít e forrásoknak.

1997-ben az elõirányzatok önkormányzatok közötti elosztásának normatívítása erõsödött, ugyanakkor a felhasználás célszerûségét, hatékonyságát számos tényezõ mérsékelte. A központosított elõirányzatok többsége pontosan nem tervezhetõ, mivel egyrészt a várható igények többnyire számos elõre nem kiszámítható körülménytõl függnek és a finanszírozás szakmai követelményei többnyire csak a költségvetési törvény elfogadását követõen konkretizálódnak. Sok esetben a pályáztatás, a pályázók nagy száma és a célra rendelkezésre álló források behatároltsága miatt a támogatási elvek és mértékek menetközbeni alakultak ki. A döntési mechanizmus elhúzódása következtében az önkormányzatok több esetben késõ jutottak a támogatáshoz, ami a tárgyévi felhasználását nehezítette.

A támogatási rendszer túlzottan szétaprózott, sokféle jogcímen, bonyolult rendszerként mûködik.

A támogatási formák sokfélesége a kapcsolódó jogszabályok egész sorának alkalmazási szintû ismeretét igényelte, amely feladatnak az önkormányzatok többsége nem tudott eleget tenni. A központosított támogatások olyan feladatok finanszírozásához járultak hozzá, melyekhez az önkormányzatok egyéb pénzügyi forrásaira, a polgármesteri hivatalok többletadminisztrációjára, szervezõ tevékenységére, helyi ismereteire van szükség. A változó jogszabályi háttér nyomon követésére, az egyes támogatási formák igénylésével, felhasználásával összefüggõ szerteágazó adatszolgáltatási, nyilvántartási, ellenõrzési és elszámolási feladatok elõírásszerû megoldására fõleg a kisebb önkormányzatok szakmailag nincsenek felkészülve. Részben ennek tudható be, hogy a támogatások igénylésénél és felhasználásánál az önkormányzatok nem mindig tartották be a jogszabályi elõírásokat. Az is igaz viszont, hogy a költségvetési törvényben biztosított támogatások feltételrendszerét a kormány és a miniszteri rendeletek, tájékoztatók, közlemények nem minden esetben szabályozták egyértelmûen (pl. létszámcsökkentés, pedagógus szakvizsga és továbbképzés, pedagógus szakkönyvvásárlás, tanulói tankönyvvásárlás támogatása stb.), a törvény elõírásaival összhangban (pl. körzeti, térségi feladatok támogatása).

A központosított elõirányzatok egy része az önkormányzatok által, a központilag meghatározott feladatokra teljesített kiadások finanszírozására szolgál elõre meghatározott módon és mértékben. Az önkormányzatok ebben az esetben ismerték a támogatás feltételeit, amelynek alapján számszakilag kimutatták az igénylés összegét. Az így igényelt támogatást minden esetben folyósították érdemi felülvizsgálat nélkül. A támogatási igények megfelelõ, valós adattartalmú dokumentáltságára többnyire megfelelõ hangsúlyt helyeztek az önkormányzatok. Problémát elsõsorban a nem egyértelmû elõírásokból fakadó eltérõ értelmezések (pl. a közmûfejlesztések támogatásánál a kapacitásbõvítés és a kapacitás kihasználás fogalmának a keverése), a jogosultság idõnkénti felülvizsgálatának elmaradása (pl. gyermeknevelési támogatás) jelentettek.

A központosított elõirányzatok másik részére az önkormányzatok intézményeik mutatószámai alapján pályáztak úgy, hogy a támogatás tényleges összegét elõre nem ismerték. Vizsgálatunk tapasztalata szerint az önkormányzatok ebben az esetben közvetítõi szerepnek tekintették tevékenységüket. A tõlük független, forintosított számítási anyagot nem igénylõ pályázatokra kapott támogatásokkal kapcsolatban nem érezték felelõsségüket a felhasználás figyelemmel kísérésében. Az év végi beszámolók összeállításához ellenõrzés nélkül fogadták el az intézményi adatszolgáltatást (pl. víz és csatornaszolgáltatás támogatása, közoktatási feladatok).

A támogatások igénylésénél és felhasználásánál elsõsorban a folyamatosan változó jogcímek és támogatási feltételek következtében a törvényességben és a szabályszerûségben lényeges elõrelépést vizsgálatunk során nem tapasztaltunk és 59.427 eFt jogtalan igénybevételt állapítottunk meg, ami részben az igénylés pontatlanságaiból, másrészt a nem megfelelõ felhasználásból adódott.

Elõzõ vizsgáklataink során évrõl-évre felvetettük, javasoltuk a pénzügyminisztériumnak, hogy a pénzügyi szabályzórendszer keretében mérsékelje az önkormányzatok támogatási rendszerének az elaprózottságát, csökkentse a központi elõirányzatok számát és erõsítse a források elosztásának a normativitását.

A költségvetési törvényben a támogatások elosztásáért felelõs minisztériumok számára elõírt kötelezettségekkel biztosítsák, hogy a támogatásokat az önkormányzatok idõben megkapják és azt az adott évben felhasználhassák.

A szabályozási pontatlanságok megszüntetésével tegyék egyértelmûvé az elõirányzatok igénybevételének valamennyi szabályát, feltételeit. Egyértelmûen határozzák meg az önkormányzatok által helyileg szabályozandó kérdéseket, valamint a nyilvántartással, elszámolással kapcsolatos kötelezõ teendõket.

Biztosítsák, hogy az igénylés vagy pályázatok útján juttatott támogatások megfelelõen nyomonkövethetõek legyenek az önkormányzatok költségvetési beszámolóiban és a pályázati úton juttatott támogatások pénzügyi lebonyolítását hozza összhangba az államháztartás információs rendszerével. A jogtalan igénybevétel napját a normatív állami hozzájáruláshoz hasonlóan célszerû megjelölni.

A központosított elõirányzatok számának csökkentésére és a szabályozás pontosítására, egyértelmûvé tételére irányuló javaslatainkkal a pénzügyminisztérium is egyetértett, és valamennyi javaslatunkat érintõen intézkedések történtek. A pénzügyminisztérium szakmailag indokolt törekvése, hogy a meghatározott célra juttatott központosított elõirányzatok köre és szerepe szûküljön, és csak azokat hagyja központi elosztásban, amely feladatok a normatív forrásszabályozással nem finanszírozhatók és megyei (régió) elosztásba se vonhatók. Ugyanakkor tapasztaltuk, hogy ezt nem mindig sikerült érvényesíteni.

Összességében a szétaprózottság és a többlet adminisztráció ellenére a központosított támogatások kialakított rendszerében az adott feladatokra juttatott kiegészítõ források az önkormányzatok mûködéséhez szükségesek voltak és erõsödött az ösztönzõ szerepük az alapfeladatok megoldásának a racionalizálásában. Ugyanakkor enyhítették az önkormányzatoknál felhalmozódott szociális feszültségeket és ezáltal lakossági közérzet javító szerepük vitathatatlan. Az elosztás, a felhasználás és az elszámolás hiányosságai azonban egyértelmûen bizonyítják, hogy az elaprózott támogatás rendszerbe juttatott állami források felhasználásának hatékonysága, célszerûsége nem kellõen biztosítható.

A vizsgálati jelentést az Országgyûlés Számvevõszéki bizottsága megismerte, a jogtalanul igénybe vett ( 59,4 M Ft) támogatása visszavonása az ÁSZ zárszámadási jelentésének keretében megtörtént.

vissza az elsõ oldalra

Összefoglaló
a helyi önkormányzatok beruházásaihoz és
rekonstrukcióihoz nyújtott 1997. évi
címzett- és céltámogatások vizsgálatáról

Az önkormányzatok fejlesztési elképzelései megvalósításának alapvetõ forrása a címzett- és céltámogatások rendszerében nyújtott állami támogatás. A címzett- és céltámogatásoknak az önkormányzati forrásokon belüli részesedésüknél jóval nagyobb a jelentõsége, mert ezekhez a támogatásokhoz fõleg a céltámogatott fejlesztésekhez nagymértékû saját erõt mozgósítanak. A vizsgálat általános tapasztalata az, hogy az önkormányzatoknak egyre nagyobb gondot okozott az elnyert támogatásokhoz a saját források biztosítása. Egyrészük a saját forrást nem teljeskörûen, vagy egyáltalán nem tudta biztosítani. Gyakran a céltámogatott fejlesztések erõltetett befogadtatása következtében a saját pénzügyi forrásaikat rosszul mérték fel.

Az Országgyûlés az Önkormányzatok beruházási feladataihoz nyújtandó címzett- és céltámogatásokról, a központi pénzeszközök hatékony és ellenõrizhetõ felhasználásának igényével, az önkormányzatok fejlesztési tevékenysége stabilitásának megteremtése érdekében 1992. év decemberében alkotta meg a helyi önkormányzatok címzett- és céltámogatási rendszerét szabályozó törvényt: Cct. E törvényhez kapcsolódóan a címzett és céltámogatások döntéselõkészítését szabályozó Kormányrendelet (46/1993.) 1993. márciusban jelent meg.

Az Állami Számvevõszék az állami támogatások felhasználását 1991. évtõl kezdõdõen - a zárszámadáshoz kapcsolódóan - vizsgálta. A Cct. 1993. évi hatálybalépése után a vizsgálatok célja e törvény betartásának ellenõrzése volt.

Az 1993-tól eltelt 5 éves idõszak alatt a települési önkormányzatok egyharmadánál 1 570 feladat ellenõrzését végeztük el. A címzett támogatások évenkénti vizsgálata, illetve az adott önkormányzatnál megvalósítandó több céltámogatásos beruházás miatt egyes önkormányzatok ellenõrzése ismétlõdött.

Az elõirányzatok felhasználása tekintetében az Állami Számvevõszék vizsgálatai kedvezõtlen jelenségre hívták fel a figyelmet. A Cct. bevezetésének második évétõl kezdõdõen az éves maradványok jelentõs emelkedést mutatnak: a címzett- és céltámogatásoknál együttesen az 1994-95-ben az év végi kimutatott, fel nem használt pénzeszközök aránya 21-24%-ot tett ki, 1996-97. évben ez az arány már 47%-ra növekedett.

A vizsgált évek alatt a törvényesség romló tendenciát mutatott. Évente 16, 43, 22, illetve 88 esetben tettünk a támogatások visszavonására javaslatot valamilyen jogszerûtlen felhasználás miatt. Öt év alatt összesen 1074,8 millió forint visszafizettetését kezdeményeztük, amelyeknek nagyságát évenként a következõ számok mutatják: 1993. évben 101,6 millió forint, 1994. évben 44,4 millió forint, 1995. évben 178,7 millió forint, 1996. évben 256,9 millió forint, 1997-ben 493,2 millió forint.

A visszafizettetésre javasolt összegek egyharmada az ivóvíz- és a szennyvízhálózat bekötõvezetéke miatt, mint nem támogatott mûszaki tartalomra történõ felhasználásból származott. (A jogtalan igénybevétel keletkezésének oka az önkormányzatok által kitöltött Beruházási Adatlap pontatlansága). Az Állami Számvevõszék az érvényben lévõ, a költségviselést szabályozó Kormányrendelet alapján évente kezdeményezte a visszafizettetéseket, illetõleg az egyértelmû törvényi szabályozást. Ennek hiányában a zárszámadáshoz kapcsolódóan, a Számvevõszéki Bizottság ad hoc bizottsága évente döntött a támogatások visszafizettetésérõl. A döntés során minden esetben elfogadta, támogatta az ÁSZ megállapításait. A Bizottság 1996. évben is hasonlóan elismerte a jogtalan felhasználást és döntött a felhasznált tõke visszafizettetésérõl, azonban méltányosságot gyakorolva a büntetõ kamat megfizetésétõl több esetben eltekintett, vagy a megfizetést átütemezte. Összességében 1997. év végéig a bekötõvezetékek létesítésére jogtalanul felhasznált 255 millió forint visszafizettetésérõl kellett döntést hozni.

Az igények benyújtásakor a saját forrás biztosítására vonatkozó képviselõ- testületi kötelezettségvállalás sokszor csak formális, kellõ hosszú távú megalapozottsága nem volt biztosítva. A saját források mentesítésére rendelkezésre álló egyéb pénzeszközökbõl, az elkülönített állami pénzalapokból igényelhetõ támogatásokra is számítottak, ugyanakkor ezek elbírálása a céltámogatástól idõben és rendszerében is eltérõen történt. Gyakori, hogy csak a pályázatok kedvezõ elbírálása után igyekeztek a szükséges saját forrást biztosítani. Kedvezõtlen elbírálású pályázat esetén veszélybe került a beruházás megindítása.

A vizsgálat megállapítása szerint a fejlesztések mintegy felének megvalósítása nem ítélhetõ tervszerûnek. Ezt a támogatás elõirányzatok maradványának számottevõ összege, aránya is jelzi. Az önkormányzatok a vállalkozási szerzõdésekben általában olyan ütemben határozták meg a kivitelezõi feladatokat, ahogyan a saját forrásuk rendelkezésre áll. A saját forrásuk hiánya és ütemtelensége, a mûszaki változtatások, a nem kellõ elõkészítés és a közbeszerzési eljárás idõigénye miatt a kivitelezések késve indultak.

Az ellenõrzött címzett támogatásos beruházások 1997. év végi maradványa 4 884,2 millió forint volt, amely az 1997. évben rendelkezésre álló összes elõirányzat 27,1%-ának felelt meg. Az összes maradvány döntõ többsége 4 398,0 millió forint (90,1%) az egészségügyi ágazatban képzõdött. A vízgazdálkodási, valamint az oktatási és kulturális ágazatban a címzett támogatással megvalósuló 1997. évi új induló beruházások 1997. év végi elõirányzat maradványa az éves elõirányzatnak 40%-a. Ennek oka részben a beruházások késõi jóváhagyása, részben a közbeszerzési eljárás idõszükséglete volt.

Az ellenõrzött céltámogatások esetében az év végi maradvány 2 839,1 millió forint, az éves elõirányzat 55,2%-a. A maradvány 90%-a a szennyvízelvezetési- és tisztítási feladatoknál jelentkezett. A céltámogatásos beruházásoknál a maradványok keletkezésében döntõ a vissza nem igényelhetõ ÁFÁ-ra jóváhagyott támogatás. Ez akkor keletkezik, ha az önkormányzat ezt az ÁFÁ-t idõközben visszaigényelheti és az ÁFÁ-ra jutó arányos támogatásról nem mond le. Az önkormányzatok egy része a fel nem használt támogatási keretmaradványokról, illetve a saját források hiánya és egyéb okok miatt indokolatlanul lekötött állami támogatásokról történõ - törvényben elõírt - lemondási kötelezettségük elmulasztásával feleslegesen kötött le nagy összegeket az állami támogatásokból. A támogatási keretek indokolatlan lekötése a szükséges saját forrással rendelkezõ helyi önkormányzatok támogatási lehetõségeit csökkentette, nemzetgazdasági szinten veszteséget okozott és ezen keresztül hátrányosan érintette a céltámogatási rendszer mûködésének hatékonyságát is.

A jóváhagyott céltól eltérõ felhasználás, nem támogatott mûszaki tartalom megvalósítása miatt, továbbá egyéb jogszabályba ütközõ esetekben lehívott támogatásokat az önkormányzatoknak vissza kell fizetniük a központi költségvetésbe.

A vizsgált körben nyolc önkormányzat vett igénybe jogtalanul címzett támogatást, összesen 59 073 ezer forint értékben.

Az ellenõrzés során 434 127 ezer forint a jogtalan céltámogatást tártunk fel, továbbá 55.597 ezer forint Céltámogatási Kiegészítõ Keret jogosulatlan felhasználást állapítottunk meg.

A befejezett beruházások tekintetében megállapítható, hogy az önkormányzatok - kevés kivételtõl eltekintve - a támogatások segítségével a pályázatban megjelölt célokat valósították meg, ezeket a támogatott célnak megfelelõen használják, amely az érintett körben érzékelhetõ javulást eredményezett a települések, térségek lakossági ellátási színvonalában.

Néhány beruházásnál - alapvetõen az idõbeli csúszásokból következõ költségnövekedések miatt - az eredeti mûszaki tartalmat csökkenteni kellett.

A vizsgálati jelentést a parlament Számvevõszéki bizottsága megismerte, a jogtalanul igénybe vett támogatás összegébõl 337,3 M Ft címzett- és céltámogatást, valamint 55,6 M Ft céltámogatási kiegészítõ keretösszeg visszavonása a zárszámadási törvény keretében megtörtént.

vissza az elsõ oldalra

Összefoglaló
a helyi önkormányzatok 1997. évi normatív állami hozzájárulás igénybevételének és elszámolásának
ellenõrzési tapasztalatairól

Az önkormányzatoknak adott költségvetési támogatások, hozzájárulások 1997. évi összegének 71,6%-át képviselték a normatív állami hozzájárulások. Ez 259,1 milliárd Ft-nak felelt meg és 12,6%-kal volt magasabb az elõzõ évinél. Figyelembe véve az ezt meghaladó mértékû inflációt, a hozzájárulások reálértéke összességében csökkent, az egyes ágazatokat tekintve pedig viszonylag differenciáltan alakult. Prioritást kaptak az intézmények által teljesített feladatok mutatószámaihoz kötött normatív állami hozzájárulási jogcímek.

A szociális intézmények mûködéséhez kapcsolódó hozzájárulások abszolút összege 24%-kal, a fajlagos értéke pedig átlagosan 20%-kal emelkedett az elõzõ évihez képest. A közoktatási hozzájárulások összege a közoktatási törvényben vállalt garanciális mértéket több mint 5%-kal meghaladva, 24%-kal volt magasabb mint az 1996. évi.

A hozzájárulások jogcímeinél az elõzõ évhez viszonyítva bekövetkezett jelentõsebb változásokat a szociális ágazatban a bölcsõdei ellátással kapcsolatos hozzájárulás bevezetése, a közoktatásban pedig a nemzeti-etnikai kisebbséghez tartozók nevelésével és oktatásával kapcsolatban már korábban bevezetett hozzájárulások más célra fel nem használható hozzájárulásként történt minõsítése jelzi.

A tételes helyszíni ellenõrzés 213 önkormányzatra (az összes önkormányzat 6,6%-ára) ezen belül 3 megyei, 3 megyei jogú városi, 3 fõvárosi kerületi, 48 városi, 53 nagyközségi, 103 községi önkormányzatra és az önkormányzatok irányítása alá tartozó, különbözõ jogcímeken mutatókkal érintett 1372 intézményre terjedt ki. Az ezen intézmények által ellátott szociális és közoktatási feladatokhoz igényelt önkormányzati hozzájárulás az országos szintû összeg 14,5%-át reprezentálja.

A vizsgálat a 213 ellenõrzött önkormányzat közül 198-nál állapított meg kisebb-nagyobb eltéréseket az általuk elszámolt hozzájárulásokhoz képest. Mindezek eredményeként az önkormányzatok önelszámolását -755,3 illetve +524,3 millió Ft-tal javasoljuk módosítani. A pénzügyileg is rendezendõ kötelezettségeket a következõk szerint javasoljuk teljesíteni:

123 önkormányzat által a központi költségvetés részére visszafizetendõ 267.191.382 Ft,
75 önkormányzat részére a központi költségvetés által még kiutalandó 37.779.128 Ft.

Ennek egyenlegeként a központi költségvetést javító nettó bevétel összege 229.412.254 Ft. Ezen összeg a vizsgált önkormányzatok részére a költségvetési törvényben megállapított eredeti elõirányzat 0,63%-a, szemben az elõzõ évi 0,22%-os, illetve a korábbi évek 0,08-0,3%-os részarányával, ami kedvezõtlen változást jelez.

A kedvezõtlen változások legfõbb oka, hogy a közoktatási hozzájárulások összegének tervezése és elszámolása 1996-ban és 1997-ben oly mértékben módosult, hogy azzal sem az MKM, sem az önkormányzatok nem tudtak megfelelõen lépést tartani. Az MKM részére különösen az ágazati rendelkezések, a tanügy-igazgatási nyilvántartások és a statisztikai jelentések tartalmát illetõen, illetve a túlrészletezett csoportosításban kért elszámolásnál javasolunk a megállapítások alapján változtatásokat.

Az önkormányzatoknál az intézmények által szolgáltatott adatok ellenõrzésénél a közoktatási törvényben leírtak alkalmazásánál, a szociális intézményekben ellátottak szakmai minõsíttetésénél és az intézmények mûködését meghatározó alapító okiratok, mûködési engedélyek megléténél állapítottunk meg hiányosságokat.

Az ellenõrzési tapasztalatok alapján a Kormány és az illetékes miniszterek (BM, PM, OM, SZÉCSM), valamint az önkormányzatok részére javasoltunk intézkedéseket. Utóbbiaknál összesen 25 esetben vetettük fel a jegyzõ felelõsségét ellenõrzési vezetõi kötelezettség elmulasztása, valamint a jogosulatlan állami hozzájárulás igénylése és elszámolása miatt.

A helyszíni vizsgálat 213 helyi önkormányzatnál volt és ebbõl 198 önkormányzatnál állapított meg az ÁSZ elszámolási különbözetet. A jogtalanul igénybe vett 267,2 M Ft és a még pótlólagosan kiutalandó 37,7 M Ft realizálása a zárszámadási törvény keretében megtörtént.

vissza az elsõ oldalra

Összefoglaló
a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 1997. évi
zárszámadásának ellenõrzésérõl

Az Állami Számvevõszék a társadalombiztosítás 1997. évi zárszámadásának ellenõrzését két szakaszban végezte el. A vizsgálat elsõ szakaszában (az év közepén) a munka alapján a Nyugdíjbiztosítási és az Egészségbiztosítási Alap auditált költségvetési beszámolói és az ezekbõl összeállított zárszámadási dokumentumok képezték.

A Kormány által benyújtott zárszámadási törvényjavaslat ismeretében - ami a korábbiakhoz viszonyítva több ponton hozott módosulást - az ÁSZ jelentés véglegesítésére október hónapban került sor.

Az ellenõrzés a súlypontokat - a szabályszerûségi, törvényességi szempontok érvényesítése mellett - a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai egyes költségvetési elõirányzatainak teljesülésére, az eltérések okainak feltárására, elemzésére helyezte.

Az 1997. évi költségvetés véleményezésekor az ÁSZ jár jelezte, hogy az eredetileg null-szaldósra tervezett költségvetés az Egészségbiztosítási Alap esetében nem reális és jelentõs mértékû hiány bekövetkeztét valószínûsítette. Ez utólag igazolódott. Az 1997. év folyamán a két biztosítási alap pénzügyi kondíciói eltérõen alakultak.

Az Egészségbiztosítási Alap helyzete bevételi és kiadási oldalon egyaránt megrendült és pótköltségvetés készítésére is sor került az év végén, ami már nem tette lehetõvé a kedvezõtlen tendenciák befolyásolására. Az Alap végül is az évet 55,7 milliárd forint hiánnyal zárta.

Az egészségbiztosítás bevételei közül elsõdlegesen az egészségügyi hozzájárulás bizonytalansága okozott gondot. Kiadási oldalon - immár hagyományosan - a gyógyszerek és a gyógyászati segédeszközök támogatására, illetõleg a rokkantsági nyugellátásokra szánt elõirányzatokat lépték túl.

A Nyugdíjbiztosítási Alap pénzügyi helyzete ezúttal kiegyensúlyozottabban alakult, a bevételek 5,2 milliárd forinttal meghaladták a kiadásokat.

Általános érvényû megállapításként fogalmazható meg, hogy az alapok bevételeinek és kiadásainak összhangja évek óta meglehetõsen bizonytalan. Az ellátási kiadásokat alapvetõen meghatározó követelményeknek (amelyek alapvetõen az ellátórendszerek belsõ determinációjából adódnak) a képzõdõ bevételek nem felelnek meg, nem elégségesek. Ez eddig fõleg az Egészségbiztosítási Alap súlyos mûködési zavaraiban jutott kifejezésre.

Bebizonyosodott az is, hogy a társadalombiztosítási alapok vagyonhoz juttatása önmagában nem töltötte be (méreteinél és lehetséges hozadékánál fogva nem is tölthette be) az eredetileg neki szánt szerepet. Nem járult hozzá a biztonságosabb gazdálkodás feltételeinek megteremtéséhez, inkább zavarokat okozott. Nem történt meg a vagyongazdálkodás szabályozása, a vagyonjuttatás céljának meghatározása.,

A társadalombiztosítás zárszámadási törvényei prezentációs szempontból az elmúlt évek során sokat változtak. Ezek egy részét az ÁSZ nem tartja kedvezõen megítélni.

A jövõt illetõen igen fontos lenne egy minden szempontból megbízható, áttekinthetõ és stabil beszámolási rendszert kialakítani, megfelelõen hozzáillesztve az államháztartás könyvvezetési, beszámolási és információs rendszeréhez. Ehhez a szükséges feltételek részben adottak, illetve megteremthetõek. Mindezzel a zárszámadás hitelessége is jobban alátámasztott lehetne.

A hitelesség követelményét a társadalombiztosítás zárszámadási ellenõrzésében is fokozottabban kell érvényesíteni. Ezt szem elõtt tartva az ÁSZ a társadalombiztosítás területén felhasznált pénzeszközök elköltésének mennyiségi és minõségi szempontok alapján történõ minõsítésérõl sem kíván lemondani.

vissza az elsõ oldalra

Összefoglaló
a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai
1999. évi költségvetésérõl készült véleményrõl

Az Állami Számvevõszék törvényi kötelezettségének megfelelõen elkészítette véleményét a társadalombiztosítás 1999. évi költségvetési javaslatáról és azt a központi költségvetésrõl alkotott véleményével egyszerre terjesztette az Országgyûlés elé. A vélemény elkészítéséhez a "megszokottnál" is kevesebb idõ állt rendelkezésre (mindössze két hét).

A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak tervezését a Pénzügyminisztérium által közreadott körirat alapozta meg, meghatározva a fõbb követelményeket és paramétereket. Jelentõsen változik az a jogszabályi háttér is, ami a társadalombiztosítás bevételi és kiadási oldalát alakítja.

Az ÁSZ megítélése szerint a Kormány egy meglehetõsen feszes költségvetés megvalósítására tesz javaslatot. Sok év után komoly elõrelépés, hogy az elképzeléseket az eddigieknél reálisabb alapokon fogalmazták meg, 1999-ben már nem jelenik meg a null-szaldós költségvetés illúziója, mint azt az ÁSZ a korábbi években rendre kénytelen volt kifogásolni.

A törvényjavaslat 1999-re formailag csak az Egészségbiztosítási Alap esetében számol hiánnyal, de valójában - tartalmi értelemben - mindkét alapnál ez a helyzet áll fenn. Az ellátások finanszírozásához ugyanis egyik alapban sem képzõdik elégséges saját (fõként járulékokból eredõ) bevétel.

A hiányzó forrásokat pótolni kell, a költségvetés különbözõ címeken nyújtott hozzájárulásaiból, az átalakított egészségügyi hozzájárulás adóbevételeibõl, a vagyonértékesítés bevételeibõl. Ezek a források 1999-ben mintegy 20 %-os részarányt képviselnek. Az állam részvétele a társadalombiztosítási ellátások finanszírozásában tehát erõsödik.

Ez alapvetõen a társadalombiztosítási alapok gazdálkodási hiányosságai miatt következett be, sokkal inkább külsõ okokkal magyarázható. Egyértelmû, hogy az ország lakosságának természetbeni egészségügyi juttatásokkal való ellátását a lakosság 35-40 %-ához kapcsolódó járulékfizetéssel - arányosan, igazságosan és a biztosítási elveket is érvényesítve - nem lehet tartósan finanszírozni.

A magánpénztárakba átlépõk miatt a kötelezõ nyugdíjbiztosítási rendszerbõl kiesõ járulékok összegét pedig a korántsem csökkenõ nyugdíjkiadások miatt mind jelentõsebb mértékben pótolni kell. Nem halasztható a mindebbõl levonható szakmai következtetések összegzése és a szükséges intézkedések megtétele.

A feszes költségvetési javaslatnak erényei mellett azonban bizonytalansági elemei is vannak, amelyeket az ÁSZ véleménye megfogalmaz.

A társadalombiztosítás 1998. évi várható bevételeinek alakulását az ellenõrzés kedvezõtlenebbül ítélte meg, mint a tervezést végzõ Pénzügyminisztérium, aminek "bázisán" az 1999. évi költségvetés egyes elõirányzatait is bizonytalannak tartja. Ez fõleg a munkáltatói járulékok, azon belül is a behajtási bevételek esetében okozhat gondot.

Ugyancsak fenntartásokkal kezelhetõ a társadalombiztosításhoz tartozó vagyon értékesítésébõl remélt, összességében 53,7 milliárd forintos bevételi tétel is.

Kiadási oldalon igazán "markáns" észrevételeket az ÁSZ az Egészségbiztosítási Alap gyógyszer- és gyógyászati segédeszköz támogatási elõirányzataihoz fûzött. Ellenõrzési tapasztalatai alapján egyaránt aggályosnak látszik az elõirányzatok nagysága és azok 1999-tõl történõ lezárásának szándéka is. A tervezettnél magasabb összegû hiány kialakulását ezért az ÁSZ ismét az Egészségbiztosítási Alap esetében valószínûsíti.

Az államháztartási törvény módosított szabályozásával az alapok is bekerülnek a kincstári finanszírozási körbe, amit az ÁSZ egységessége, a gazdálkodás szigorítása, az átláthatóság fokozása irányába tett lépésként értékel, ugyanakkor felhívja a figyelmet az átállás lehetséges kockázataira, a felkészülési idõ rövidségébõl adódó esetleges mûködési zavarokra.

vissza az elsõ oldalra

Összefoglaló
a szénbányászat szerkezetátalakítására hozott
kormányprogram végrehajtásának ellenõrzésérõl

Szénbányászatunk jelenlegi helyzetének tárgyalásához elengedhetetlen a nemzetgazdasági ággal kapcsolatos néhány történelmi adat. A II. világháború után a szénbányászatban erõltetett ütemû extenzív fejlõdés indult meg, az akkori gazdaságpolitika követelményeinek megfelelõen. A cél az autark gazdaság energiaigényének kielégítése volt, amiben nem játszhattak szerepet gazdaságossági megfontolások.

1968-1972. között az új gazdasági mechanizmus alatt kezdték meg a leginkább a gazdaságtalan szénbányák termelésének korlátozását, az energiaszerkezet a szénhidrogén alapú energiatermelés javára tolódott el. Az 1973-ban bekövetkezett olaj árrobbanás ellensúlyozására azonban ismét elõtérbe került a széntermelés. A meghirdetett programok (eocén, liász) beruházásai nem bizonyultak rentábilisnak, elõkészítésük hibás gazdaságpolitikai elképzelésekre alapult. Az elhibázott fejlesztések nem csak a költségvetésben okoztak feszültséget, de megrendítették az egyébként még gazdaságosan mûködõ szénbánya vállalatokat is.

A mélymûvelésû szénbányának visszafejlesztésére, szerkezetének átalakítására a Kormány a 3329/1990. sz. határozatában rendelkezett, létrehozta a Szénbányászati Szerkezetátalakítási Központot (továbbiakban SZÉSZEK) azzal a céllal, hogy irányítsa, szervezze a szerkezetátalakítást. A végrehajtáshoz szükséges forrásokat - a volt szénbánya vállalatok vagyonának értékesítésébõl nem fedezhetõ rész fölött - központi költségvetésbõl biztosította. A szerkezetátalakítás során döntõ szempont volt, hogy a hazai szénvagyon igénybevétele csak a gazdaságos kitermelés mértékéig indokolt. A szénbányászat visszafejlesztésének csak részben oka a szénenergia fajlagosan magas ára, a versenyképtelenséghez legalább olyan mértékben hozzájárul a szénfelhasználó erõmûvek rossz hatásfoka. A szerkezetátalakításra 1997. év végéig a központi költségvetés hozzávetõlegesen 26 Mrd Ft-ot fordított. A SZÉSZEK-en keresztül 18,2 Mrd Ft került kifizetésre, a vizsgálat ezen összeg felhasználására irányult. A Népjóléti Minisztérium finanszírozta ezen felül a nyugdíjas bányászok szénjárandóságát a volt Mecseki Szénbányáknál 3-4 ezer mûszakot teljesített bányászok kereset-kiegészítését (kb. 8 Mrd Ft.)

A SZÉSZEK a Bányavagyon Hasznosító Rt.-k (továbbiakban: BVH Rt.-k) irányításával, a társaságok tevékenységén keresztül végzi az állami kötelezettséget jelentõ humánpolitikai, bányabezárási, tájrehabilitációs feladatokat és értékesíti, vagy egyéb módon hasznosítja a volt szénbányavállalatoknak a szénbányaerõmûnél integrációk által nem igényelt vagyonát.

A BVH Rt.-k saját szervezeti, mûködési költsége összesen 1.825,3 M Ft. A volt állami szénbánya vállalatok mûködése alatt keletkezett, az államot mint jogutódot terhelõ és a BVH Rt.-k által teljesítendõ mûszaki és humán kötelezettségek 1997. december 31-i állománya 9.266 M Ft, a vagyon állománya 4.043 M Ft.

A SZÉSZEK irányítása alatt mûködõ, integráción kívül maradt bányák állami támogatásban részesülnek. A szenes erõmûvek által elõállított energia átvételi árat az ipari miniszter állapította meg a Magyar Energia Hivatal közremûködésével. Az árban külön térítik az integrációhoz tartozó bányák - termeléstõl független - költségeit, bányakapacitás lekötési díj címen. Az árnak ez a konstrukciója azt eredményezi, hogy az integráción kívül maradt bányák szenét az integrációk csak a saját fajlagos változó költségeik alatti áron veszik át. Ez a gyakorlat a kívül maradt bányák részére veszteséget jelent, bár fajlagos költségeiket tekintve a jó középmezõnyben foglalnak helyet.

A magyar szénbányászat szervezeti-, tulajdonosi szerkezetének átalakítása jelentõs létszámmozgással és ezen belül nagy létszámcsökkenéssel járt, több tízezer munkahely szûnt meg. A SZÉSZEK a humánpolitikai kiadásokra több mint 6 Mrd Ft-ot költött. A SZÉSZEK a szerkezetátalakítás humánpolitikai oldalát körültekintéssel oldotta meg.

A SZÉSZEK operatív irányítása mellett a BVH Rt-k a bányabezárást, tájrendezést a vonatkozó jogszabályoknak megfelelõen végzik. A feladatok nagyobb részét pályáztatás útján, külsõ kivitelezõk végezték el.

A pályázatok szabályosak voltak, a munkával a legkedvezõbb ajánlatot adót bízták meg. A helyreállított táj környezetvédelmi szempontból megfelelõnek minõsült, egy-két esetben a helyreállítás az eredeti állásponthoz képest értékesebb tájegység kialakításának lehetõségét is megteremtette: pl. kerékpárút, tavas üdülõkörzet.

A szénbányászat szerkezetátalakítása a korábbi kormányzati elképzelésekkel összhangban folyik, a költségvetési juttatások felhasználása törvényes, szabályos és gazdaságos volt.

A SZÉSZEK-en keresztül kifizetett összeg az 1991-es alapítástól 1997. végéig 18,2 Mrd forint volt. Ez az összeg magába foglalja a szerkezetátalításon túl a korábbi bányászati tevékenység eredményeképpen megmaradt bányák bezárási, tájrendezési, létszám leépítési költségeit is. Ebbõl az összegbõl 1991-93. között - az elõzõ ÁSZ vizsgálat lezárásáig - 7,1 Mrd Ft, 1994-97. között 11,2 Mrd Ft került felhasználásra. A ma látható még hátralévõ feladatok végrehajtásához 1998. évi árakon további 9,3 Mrd Ft szükséges. A források rendelkezésre állása esetén, a szerkezetátalakítási program mûszaki szempontból 2002-re befejezhetõ.

Vizsgálatunk alapján a gazdasági miniszternek és a kultuszminiszterének, a SZÉSZEK igazgatójának tettünk javaslatot az ismertté vált hiányosságok rendezésére.

vissza az elsõ oldalra

Összefoglaló
három regionális vízmû részvénytársaság
1996-1997. évi gazdálkodásáról

Az Állami Számvevõszék megvizsgálta az ország 5 regionális vízmû társaságából a Dunántúli Regionális Vízmû, az Északmagyarországi Regionális Vízmûvek és a Tiszamenti Vízmûvek részvénytársaságok 1996-1997. évi gazdálkodását. A három társaság 2/3-os reprezentációt jelent. Az ország 11 megyéjének területén szolgáltatnak ivóvizet, üzemeltetnek csatorna és szennyvíztisztító mûveket.

A kiválasztás szempontja az volt, hogy Magyarországon a rendelkezésre álló vízkészletek és a jelentkezõ vízigények térbeli eloszlásának eltérései miatt a települések ellátásában az egyedi és kistérségi vízmûvek mellett jelentõs a szerepe a regionális (nagytérségi) rendszereknek. Jelenleg az öt állami tulajdonú regionális vízmû a szolgáltatások 20 %-át biztosítja.

Az édesvízkészlet folyamatosan szennyezõdik, a felszíni vizek felhasználásáról a felszín alatti vizek felé halad a kitermelés. A meglévõ 3.200 vízbázisból 467 már veszélyeztetett. A csatornázás fejlesztése az EU csatlakozás igényein túl a vízkészlet hosszú távú megõrzését szolgálja. A települések egészséges ivóvízzel való ellátása a helyi önkormányzatok törvény által elõírt feladata. A regionális vízmûvek szolgáltatásai biztosítják a nagy- és kistérségek biztonságos vízellátását. A regionális vízmûvektõl veszi át a tisztított, jó minõségû ivóvizet az önkormányzatok jelentõs része is.

A vizsgálat kiterjedt a részvénytársaságok tevékenységére, gazdálkodásuk törvényességére, eredményességére és célszerûségére. Az ellenõrzés feltárta a vonatkozó jogszabályok betartását, a jogi környezetet, az eszközök hatékony felhasználását, megõrzését és gyarapítását. A vizsgálat kiterjedt arra is, hogy az Rt.-k hogyan szolgálták és milyen színvonalon az állami közszolgáltatási feladatok teljesítését, szolgáltatásának javítását, biztosítottak-e a részvénytársaságok törvényes és hosszú távú mûködésének feltételei.

A vizsgálat legfontosabb megállapításai, tapasztalatai alapján a közmûves ivóvízellátás és csatornaszolgáltatás állami vagyona lebontásának részbeni következménye, hogy növekszik az ivóvíz-szolgáltató közmûvek kapacitásának kihasználatlansága. A korábban egységes állami tulajdon egy részének átadása az önkormányzatokhoz feldarabolta és széttördelte a szolgáltatási láncot. Súlyosbította a gondokat, hogy az önkormányzatoknál többlet kapacitások is létesültek, egy részük állami támogatás igénybevételével. A vízellátás és csatornaszolgáltatás között meglévõ közmûolló növekedett az elmúlt években. A szennyvizek általi környezetszennyezés és a vízbázisok veszélyeztetettsége fokozódott.

A regionális vízmûvek jogi sorsát nem rendezték a különbözõ jogszabályokban. Hiányzott a konkrét, mûszaki és kézzelfogható elhatárolás, amely választ adott volna arra a kérdésre, melyek a kizárólagos állami tulajdon elengedhetetlen tartozékai, melyek a mûködtetõi vagyon részei. Így ebbe a vagyoni körbe önkormányzati tulajdonú közmûvek is kerültek. A vagyoni elemek elhatárolását a társaságok saját belátásuk szerint végezték el. Négy évig a kizárólagos vagyoni kört nem tisztázta sem a jogalkotás sem az államigazgatás. A bizonytalanság kedvezõtlenül hatott a társaságok teljesítményeire is. A megkötött vagyonkezelési szerzõdések feloldották a jogi anomáliákat, azonban ez még nem jelent végleges rendezést, hiszen a ingatlan-nyilvántartási bejegyzések még hosszabb idõt vesznek igénybe.

A vízellátási feladat és felelõsség, a vagyon megosztása az önkormányzatokkal térségi koordináció nélkül ment végbe. Ennek következtében párhuzamos rendszerek épültek ki állami pénzekbõl, miközben a regionális rendszerek kihasználatlansága tovább növekedett. Mindez növelte a fajlagos költségeket, ezáltal a díjakat.

A fogyasztókat a kialakult helyzet hátrányosan érintette, mivel a fogyasztó fizetett meg mindent vagy közvetlenül, vagy közvetve az állami költségvetésbõl.

A vagyonmegosztásnál több érdeket átfogó gondolkodásra van szükség, figyelembe véve a regionális érdekeket. Erre csak az állam képes. A vízberuházások döntõen már befejezõdtek, de a szennyvíz elvezetés kiépítése még nem fejezõdött be, ezért fontos, hogy itt a párhuzamos rendszerek ne alakuljanak ki. A regionális rendszerek állapotának áttekintése, felmérése szükséges, amely után a kétféle (részvénytulajdonos és regionális rendszerek tulajdonosa) tulajdonosoknak együtt harmonizációban kell gondolkodni.

A helyszíni vizsgálat lezárása után a társaságok menedzsmentjei részletes ajánlásokat kaptak, amelyeket elfogadtak, errõl intézkedési tervben reagáltak.

A vizsgálat alapján a Kormány és az egyeztetésbe bevont felügyeleti szervek részére az ÁSZ a következõ fõbb javaslatokat, ajánlásokat fogalmazta meg:

alakítsák ki az országos vízgazdálkodási koncepciót,
vizsgálják felül a kiemelt természetvédelmi területeknél a vízkitermelés okozta hatásokat,
intézkedjenek a közmûvagyon fenntartására és állagmegóvására,
módosítsák az ingatlan-nyilvántartásról szóló törvényt,
kezdeményezzék az EU-val összhangban az ivóvízminõséget és szennyvízminõséget meghatározó szabványok módosítását,
dolgozzanak ki belsõ eljárási rendet a kincstári tulajdon vagyoni kataszterére és az ingatlan-nyilvántartás egységes, folyamatos és költségkímélõ karbantartására.

vissza az elsõ oldalra

Összefoglaló
az Állami Privatizációs és Vagyonkezelõ Rt.
hozzárendelt vagyonnal kapcsolatos
1997. évi tevékenységének ellenõrzésérõl

A hozzárendelt vagyon az állam vállalkozói vagyonának döntõ részét testesíti meg, amelyet mielõbb - a tartós állami tulajdonba tartozó vagyont kivéve - értékesíteni kell. A privatizáció megtörténtéig az ÁPV Rt. gondoskodik a vagyon rendeltetésszerû mûködésérõl, gyakorolja az állam tulajdonosi jogait.

Mindezt sajátos törvényi és belsõ szabályozási keretek között végzi. 1995. évtõl "Az állam tulajdonában levõ vállalkozói vagyon értékesítésérõl" szóló ún. privatizációs törvény határozza meg az ÁPV Rt. tevékenysége kereteit.

Az ÁPV Rt. mûködését számos más törvényi elõírás (költségvetési, átalakulási, gazdasági társaságokról szóló stb.) belsõ szabályzat és utasítás is befolyásolja. Az ÁSZ 1992. óta évente ellenõrizte a társaság tevékenységét. Az elmúlt évek negatív tapasztalataihoz képest 1997. évben a szabályozottság javult és összehangoltabb lett.

Az ÁPV Rt. 1997. év-ben folyamatosan felülvizsgálta várható bevételeit és kiadási elõirányzatát. Év végén teljesítései megközelítették a tervezettet. A költségvetés bevétele a privatizációból 173 milliárd Ft volt, az önkormányzatok 26 milliárd Ft készpénzben részesültek. Az elkülönített állami alapokra 8 milliárd Ft, az egyéb törvényi kötelezettségek teljesítésére 19 milliárd Ft szolgált. A társadalombiztosítási önkormányzatok 24 milliárd Ft értékû vagyonban részesültek.

Az ÁPV Rt. 1997. évi 350 milliárd Ft-os bevételével a hazai privatizáció történetében a második legeredményesebb évet zárta. A készpénzbevétel magas arányú (91 %) és a devizabevétel is jelentõs, 209 milliárd Ft értékû volt. Ez utóbbi többsége (85 %) nemzetközi tõkepiaci forgalmazásból adódott. A külön jogszabályokban elõírt kötelezettségek közül a privatizációs többletbevétel mintegy 20 milliárd Ft-os összegét 1997. évben nem fizették be a központi költségvetésbe, ezt csak 1998. év elején 11,8 milliárd Ft-ban teljesítették. Az áthúzódó kifizetésre az ÁPV Rt. törvényi felhatalmazással nem rendelkezett. A különbözetet az önkormányzatokat a belterületi föld után megilletõ járandóságok és a társaságoknak járó privatizációs ellenértékhányad kifizetésére tartalékolták. A többi törvényi kötelezettséget az ÁPV Rt. teljesítette.

A 222 értékesítési tranzakció során 158 társaságnál 387 milliárd Ft-ért privatizáltak részvényt, üzletrészt, amelyek átlagos árfolyama a saját tõke értékének 170 %-a, a jegyzett tõke értékének pedig 287 %-a volt. A kiválasztott tranzakciók ellenõrzése alapján visszatérõ jelenség volt, hogy egy nagy cég privatizációját az ÁPV Rt. úgy hajtotta végre, hogy azt érvénytelen pályázatot benyújtó ajánlattevõnek adta el. Egy részvénycsere során a csere egyenértékûségét biztosító vagyon értékelése nem történt meg, így a csere nem volt értékarányos.

Az ÁPV Rt.-nél az elõzõ évekhez viszonyítva a vagyonkezelési tevékenység szervezettsége nem javult, ami az átfogó vagyonkezelési koncepció hiányára vezethetõ vissza.

A CO-NEXUS Rt. vagyonkezelési tevékenységével kapcsolatban bûncselekmény alapos gyanúja miatt az ÁPV Rt. feljelentést tett, az ügy nyomozati szakaszban van. A Dunaferr Rt. vagyonkezelési szerzõdése kisebb korrekció után megfelelõnek minõsíthetõ.

Az ÁPV Rt. a reorganizációs keret betartása és célszerûbb felhasználása érdekében jelentõs szervezési és szabályozási lépéseket tett. A DAM Rt.-nek juttatott 3 milliárd Ft-os támogatás nem segítette elõ a társaság gazdálkodása egyensúlyának javítását, így a váratlan csõdmenedzselés további 3,6 milliárd Ft-ot igényelt.

A privatizációhoz és vagyonkezeléshez kapcsolódó kötelezettségekre az ÁPV Rt. tartalékot képez. 1997. évben 16,7 milliárd Ft-ot különített el erre a célra, így év végén a korábbi kerettel együtt közel 39 milliárd Ft állt rendelkezésére. Az ÁPV Rt. a kötelezettségbeváltás várható értékének számítási metodikájánál és a valószínûségi elõrejelzéseknél évek óta változatlan módszert alkalmaz, ami az évek során túltervezéshez vezetett. Ennek következtében a felhalmozott tartalék jelentõsen meghaladta a felmerülõ igényeket. 1997. évben például 29 milliárd Ft-os kötelezettség helyett a kifizetés 8,5 milliárd Ft volt.

Jelentõs tõketöbblethez jutottak az 1989. évi XIII. tv. szerint átalakult társaságok - korábbi vállalati tanács által vezetett, illetve önigazgató állami vállalatok - mivel ezek privatizációjakor a vételár 20 %-a a társaságot illeti meg (PEH). E kifizetés 1997-ben 15 milliárd Ft volt és közel hasonló összeg várható 1998. évben is. A juttatott ellenérték hányad - a törvényi elõírások értelmében - a dolgozói részvénykibocsátás fedezetéül szolgál.

A hozzárendelt vagyon záróértéke 1997. év végén 793 milliárd Ft lett, amelybõl a jelenlegi törvény alapján a még privatizálható vagyon értéke 353 milliárd Ft. Ebbõl 164 milliárd Ft öt társaságra koncentrálódik (MAHART Rt., MALÉV Rt., MVM Rt., MOL Rt., és Antenna Hungária).

A gazdálkodó szervezetek 63 %-a (490 szervezet) 1997. év végén végelszámolás és felszámolás alatt volt. A tartós állami tulajdonban maradó társaságok, valamint a különbözõ okok miatt privatizációra nem kerülõ állami vagyon kezelése hosszú távú feladatot jelent a társaságnak.

Az Állami Számvevõszék 1996. évben készített jelentésében ajánlásokat fogalmazott meg a tárca nélküli miniszternek, az ÁPV Rt. igazgatóságának és ügyvezetésének, amelyre az ÁPV Rt. intézkedési tervet dolgozott ki, A feladatokhoz rendelt határidõk nem voltak kellõen átgondoltak, aminek következtében a végrehajtás részben nem teljesült, részben nem zárult megfelelõ eredménnyel.

Az 1997. évi jelentésünk ajánlásainak, címzettjei a Kormány, a pénzügyminiszter, az ÁPV Rt. igazgatósága és ügyvezetése.

vissza az elsõ oldalra

Összefoglaló
a Nemzetközi Petõ András Közalapítvány
és - kapcsolódó ellenõrzésként - a
Mozgássérültek Petõ András Nevelõképzõ és Nevelõintézet pénzügyi-gazdasági ellenõrzésérõl

A Nemzetközi Petõ András Közalapítványt a Kormány alapította, a dr. Petõ András orvos-pedagógus által kidolgozott, világszerte elismerést kiváltó ún. konduktív nevelési módszer gyakorlati alkalmazása, tudományos továbbfejlesztése, illetve felsõfokú oktatása érdekében. A közalapítvány az alapító okiratban meghatározott célokat elsõsorban a tulajdonában lévõ Mozgássérültek Petõ András Nevelõképzõ és Nevelõintézetén keresztül látja el.

A konduktív nevelést, illetve felsõfokú oktatást igénylõ magyar és külföldi állampolgárok száma már a 80-as végére sokszorosan meghaladta az intézet lehetõségeit. Az új, nemzetközi feladatokat is ellátó Petõ Intézet felépítéséhez szükséges pénzügyi feltételek megteremtésére, koordinálására, fõleg a külföldi támogatások fogadására az alapítványi forma adta a legkedvezõbb szervezeti formát, ennek felismerésével alapította meg a Kormány 1988-ban a Nemzetközi Petõ Alapítványt, amelynek jogutódja lett 1995-ben a Nemzetközi Petõ András Közalapítvány. A kuratóriumban egy fõvel a jelentõs pénzügyi támogatást nyújtó brit kormány is képviselteti magát.

A Petõ Intézet bõvítése a magyar és a brit kormány megállapodása alapján folyik. Az építkezést a brit kormány által adományozott 1,75 millió GBP és ennek kamatai, valamint a magyar kormány 60 millió Ft összegû támogatása finanszírozza. A beruházási költségeket csökkenti a külföldi adományok után járó mintegy 150-160 millió Ft ÁFA visszaigénylési lehetõség. Az 1997. áprilisában indult beruházás tervezett befejezési határideje 1998. július, a konduktív neveléssel kapcsolatos szolgáltatásokat 1998. szeptember 14-én kezdik. A beruházás eredményeként az intézet Villányi úti épülete mintegy 6000 m2 alapterületû, három szintes épület lesz. A bentlakó ápoltak elhelyezési lehetõségei 50 férõhellyel növekednek, 20-22 apartmant alakítanak ki az ápoltak szüleinek elszállásolására. Bõvülnek a fõiskolai képzés oktatói helyiségei (szemináriumi termek, nagy elõadóterem). A beruházás mûszaki megoldásai és paraméterei meghatározásában a brit egészségügyi szolgálat felügyelõi is közremûködtek. A beruházás lebonyolítása, pénzügyi elszámolása példamutató.

Az intézetben 1997-ben 167 magyar fõiskolai hallgatót oktattak, 156 magyar konduktor vett részt a továbbképzésben, nevelõotthoni és nevelõintézeti ellátásban 136 óvodás és 121 általános iskolás, ambuláns ellátásban 65 gyermek részesült. Évente átlag 4200 tanácsadási, utógondozási esetszámot teljesítettek.

Kiterjedtek és egyre bõvülnek az intézet külföldi kapcsolatai is. A budapesti ellátáson és képzésen túl konduktív nevelés és/vagy képzés folyik Angliában, Németországban, az USA-ban, Norvégiában, Spanyolországban, Izraelben és Oroszországban. Magyarországon a külföldi hallgatók tandíjat, az ellátottak ellátási díjat fizetnek, a külföldi szolgáltatásokat az intézet szerzõdések és számlák alapján végzi.

A magyar gyermekek konduktív nevelése, illetve a magyar hallgatók felsõfokú képzése állami közfeladat, melyet a központi költségvetés finanszíroz. A támogatás összegének meghatározásához - a többi nem állami intézménytõl eltérõen - a Mûvelõdési és Közoktatási Minisztérium nem dolgozott ki normatívákat, így nem derült ki, hogy a központi költségvetési támogatás milyen mértékben fedezte az állami közfeladatok ellátásával kapcsolatos indokolt költségeket. Az ellenõrzés tapasztalatai azt mutatják, hogy jelenleg az állami közfeladatok finanszírozását, a magyar gyermekek ellátását, illetve a fõiskolai oktatást az intézet csak a külföldi bevételek segítségével tudja maradéktalanul biztosítani.

Az ellenõrzés feltárta, hogy a közalapítvány vagyona nem a valós vagyoni helyzetet tükrözi, az értékcsökkenés elszámolásával kapcsolatos finanszírozási gondok áthidalására a Kormány - a Ptk.-val és a számviteli törvénnyel ellentétesen - kihagyta a közalapítvány vagyonából a 120,5 millió USD-ra értékelt Petõ módszert.

A kuratórium eredményesen tett eleget a Petõ Intézet beruházásával kapcsolatos feladatainak, ugyanakkor saját munkájára vonatkozó pénzügyi, szabályozási és adminisztrációs kötelezettségeit nem teljesítette teljes körûen. A Felügyelõ Bizottság nem látta el testületi feladatait, nem ellenõrizte a kuratóriumot. Az intézet - külsõ szakértõk által készített - stratégia terve megfelelõ keretet adott a szervezeti és mûködési rend, illetve a rentábilis gazdálkodás kialakítására.

Az Állami Számvevõszék a helyszíni ellenõrzés során feltárt hiányosságok felszámolása érdekében javasolta a Kormánynak, hogy az alapító okiratban a közalapítvány vagyonát módosítsa a Petõ módszer, mint szellemi termék értékével. Indokoltnak tartjuk, hogy az MKM a Petõ Intézet sajátosságait figyelembevevõ normatívákat dolgozzon ki, és az adott központi költségvetési támogatás felhasználásáról teljes körû elszámolást igényeljen, illetve, hogy a PM kezdeményezze a számviteli törvény módosítását annak érdekében, hogy az olyan különleges eszközök, mint pl. a Petõ módszer, vagy a Magyar Rádió Rt. és az MTI Rt. által kezelt hang- és sajtó archívumok után az érintettek mentesüljenek az értékcsökkenés elszámolása alól. Kezdeményeztük továbbá, hogy a közalapítvány kuratóriuma intézkedjék testületi hatás- és feladatkörének maradéktalan ellátása érdekében, az intézet fõigazgatója pedig számolja fel a gazdálkodásban tapasztalt - kisebb súlyú - mulasztásokat.

Ismételt sürgetésünk, illetve a tervezett intézkedések kiegészítésére irányuló kérésünk nyomán is csak a feladatok egy részének teljesítésérõl (a kuratórium számára javasolt hét feladatból kettõre) kaptunk tájékoztatása a kuratórium elnökétõl, melyet elfogadtunk. A további feladatok megoldásáról igényelt tájékoztatásra a Nemzetközi Petõ Intézet fõigazgatója arról informált, hogy 1998. szeptember 19. óta a közalapítványnak nincs kuratóriuma. Az új kuratórium a megbízása után 30 nappal összeül és a szükséges intézkedéseket megteszi, s errõl majd tájékoztatást küldenek. (Nincs információnk arról, hogy a Fõvárosi Bíróság a közalapítvány módosított alapító okiratát tudomásul vette-e, a hivatalos közlönyben az alapító okirat még nem jelent meg.)

Az oktatási miniszter 1998. októberében arról tájékoztatott, hogy lejárt a közalapítvány kuratóriumának és felügyelõ bizottságának a megbízatása és az alapító nevében az Oktatási Minisztérium készíti elõ az új megbízásokat. A részére javasolt feladat megoldásának lehetõségét az álláspontunk alapján tovább vizsgálják.

vissza az elsõ oldalra

Összefoglaló
egyes pártok állami ingatlanjuttatásának
törvényességi ellenõrzésérõl

A Magyar Országgyûlésben képviselettel rendelkezõ hat politikai párt között a pártok országos központjai végleges elhelyezésének megoldásáról megállapodás jött létre 1991. május 21-én. Ezt követõen a megállapodás elveit és a gyakorlati rendezés módját is elfogadó elõterjesztést nyújtott be a Miniszterelnöki Hivatal közigazgatási államtitkára a Kormány részére a pártok végleges elhelyezésérõl. A Kormány az elõterjesztést elfogadva benyújtotta a pártok mûködésérõl és gazdálkodásáról szóló 1989. évi XXXIII. törvény módosításáról és az 1990. évi országgyûlési választásokon minõsített pártok részére központi székház juttatásáról szóló törvényjavaslatot, amelyet az Országgyûlés 1991. szeptember 17-i ülésnapján elfogadott.

Az Országgyûlés által elfogadott 1991. évi párttörvény módosítás azonban nem határozta meg a juttatandó ingatlanok alapterületét. Az csak a pártok tulajdonába kerülõ ingatlanok megnevezését és a tulajdoni arány mértékét tartalmazza terület megjelölés nélkül. Így az ellenõrzés elvégzéséhez szükséges volt a pártok tulajdonába került ingatlanok juttatáskori alapterületének megállapítása céljából Igazságügyi Szakértõi Intézet felkérése.

Értelmezést igényelt továbbá az ellenõrzéshez a párttörvény módosításban megfogalmazott "választási eredményeik szerint azonos elbírálás" követelménye. Álláspontunk szerint a párttörvény módosítás a hatpárti megállapodás végrehajtására jött létre, így irányadónak tekintettük az ott megfogalmazott, azonos elbírálást eredményezõ alapelveket és normatívákat.

A párttörvény módosítás alapján az MDF a Bp. II., Bem tér 3. sz. 1460 korrigált nettó m2 alapterületû ingatlan, a FIDESZ a Bp. VI., Lendvay u. 28. sz. 977 korrigált nettó m2 alapterületû ingatlan tulajdonát szerezte meg. Mivel ez az arányos mérték alatt volt, a törvény felhatalmazta a Kormányt további ingatlanok juttatására. Végezetül az MDF 5855, a FIDESZ 6126 korrigált nettó m2 alapterülethez jutott.

Megállapítottuk, hogy a két párt részére történt ingatlanjuttatás mértéke meghaladja a hatpárti megállapodás szerinti jogosultság mértékét. A juttatás mértéke nincs összhangban a törvénymódosítás azon követelményével sem, amely szerint olyan mértékben juttatható ingatlan, amely a választási eredményeik szerint azonos elbírálást eredményez a többi párttal.

Az ellenõrzés megállapítása szerint az MDF 2237, a FIDESZ 2672 korrigált nettó m2, választási eredményükkel arányban nem álló többlet ingatlanjuttatásban részesült.

Az ingatlanjuttatási eljárás törvényességét is meg kellett vizsgálnunk. Itt az állapítható meg, hogy a párttörvény módosítás alapján juttatott három ingatlan közül a Bp. VI., Andrássy út 105. sz. ingatlan esetében az eljárás törvényes volt, míg a Bp. V., Váci u. 38. és a Bp. V., Széchenyi rkp. 3. sz. ingatlanok esetében az eljárásban törvénysértõ mozzanatok voltak.

A két utóbbi ingatlan juttatása Kormányhatározaton alapul. A döntés megalapozottsága azonban nem volt megfelelõ, mivel a kormányhatározat és a meghozatala érdekében készült elõterjesztés nem tartalmazott adatot a két pártot törvényesen megilletõ ingatlan mértékre, a tulajdonba adni szándékozott ingatlanok méretére és a párttörvény módosítás alapján már tulajdonba adott ingatlanok alapterületére sem. Ennek következtében a választási eredményekkel arányban nem álló méretû ingatlanok tulajdonba adása történt meg a Kormányhatározat alapján.

A számvevõszéki vizsgálatot elrendelõ OGY határozat szerint az ellenõrzésnek annak vizsgálatára is ki kellett terjednie, hogy fennáll-e a párttörvényben tiltott vagyoni hozzájárulás elfogadásának esete, és alkalmazhatóak-e az ott felsorolt szankciók.

Megállapítható, hogy a két párt részére történt ingatlanjuttatás nem minõsíthetõ tiltott, nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásnak, miután a párttörvény rendelkezéseivel összhangban lévõ, törvényi felhatalmazáson alapuló, lehetségesnek tartott ingatlanjuttatás valósult meg. Ez pedig kizárja bármilyen szankció alkalmazhatóságát.

vissza az elsõ oldalra

Összefoglaló
a Munkáspárt 1996-1997. évi gazdálkodása
törvényességi ellenõrzésérõl

Az Állami Számvevõszék - ellenõrzési tervében foglaltaknak megfelelõen - 1998. évben a Munkáspárt gazdálkodása tevékenységének felülvizsgálatát elvégezte. A vizsgálat a Párt 1996-1997. évi gazdálkodására terjedt ki.

Az ellenõrzés megállapította, hogy a Párt kötelezettségének eleget tett, éves pénzügyi beszámolóit a Magyar Közlönyben közzétette. A megjelentetett beszámolók - amelyek az 1996. és 1997. évi gazdálkodásáról adnak számot - mind részleteiben, mind fõösszegûkben pontatlanok és nem teljes körûek.

A beszámolók nem tartalmazzák teljes körûen a Párt szervezeti egységeinek gazdálkodási adatit, több megyei koordinációs bizottság esetében az általuk készített adatszolgáltatásból kimaradt néhány alapszervezet gazdálkodásának adata. Több beszámolóban - a halmozódások nem teljes körû kiszûrése következtében - a könyvelt adatok pontatlanok. A megyei koordinációs bizottságok alá tartozó alapszervezetek egymás közötti pénzmozgásait ugyanis több esetben semmilyen szinten sem szûrték ki.

Pontatlanságot eredményezett a Párt központja által a szervezeti egységeknek kiküldött kitöltési útmutató nem kellõen részletezett eligazítása is, mivel egyes fogalmak értelmezéséhez nem adott egyöntetû magyarázatot.

A Párt nem korszerûsítette meglévõ, elavult belsõ szabályzatait és nem dolgozta ki számviteli politikáját, amelyet a Számviteli törvény 1997. január 1-jei hatállyal minden gazdálkodó szervezetre kötelezõen elõírt. A Párt - állapította meg a lefolyt ellenõrzés - mûködéséhez szabályszerûen igénybevehetõ forrásokat használt fel, és mindössze egy szervezete folytatott a párttörvény által nem engedélyezett gazdálkodó tevékenységet. Tiltott adományt a Párt nem fogadott el.

A tiltott gazdálkodási tevékenység közösen használt irodahelyiségek, közüzemi díjainak megosztásából származó költségtérítési többlet volt. Ez olyan bevétel, amely ellentétes a pártok mûködésérõl és gazdálkodásáról szóló párttörvény 6. § (1) bekezdésében engedélyezett gazdálkodó tevékenységgel. Következésképpen mindkét évben összesen 130.000 Ft összegû tiltott gazdálkodási bevételre tett szert.

A vizsgálat megállapította, hogy a felmerült hiányosságok és hibák belsõ feltárása a Párt belsõ ellenõrzési rendszerének gyenge mûködése következtében nem valósult meg.

Az Állami Számvevõszék - párttörvényben kapott felhatalmazás alapján - felhívta a Párt elnökét a szükséges intézkedések megtételére.

vissza az elsõ oldalra

Összefoglaló
az Agrárszövetség-Nemzeti Agrárpárt 1996-1997. évi
gazdálkodása törvényességi ellenõrzésérõl

Az Állami Számvevõszék 1998. szeptemberében vizsgálta az Agrárszövetség-Nemzeti Agrárpárt 1996-1997. évi gazdálkodását. A vizsgálat a következõket állapította meg.

A Párt által készített és a Magyar Közlönyben közzétett beszámolók részben pontatlan adatokat tartalmaznak. A beszámolók készítése során nem érvényesült megfelelõen a teljesség, valódiság és a következetesség számviteli alapelve.

A könyvvezetés és a gazdálkodás területén - néhány hiányosságtól eltekintve - betartották a vonatkozó jogszabályi elõírásokat. A számviteli rendet illetõen elõfordult szabályozási hiányosság, néhány esetben a könyvvezetés gyakorlata nem volt megfelelõ. A megyei irodák megszûnése következtében a teljesség elvének érvényesülésével kapcsolatos problémák 1997. év végére megszûntek. A bizonylati rend és fegyelem érvényesülése általában megfelelõ volt mindkét évben. Az alapbizonylatok kezelése - két megye kivételével - megfelelõ volt. A Párt nem folytatott a párttörvény által tiltott gazdálkodó tevékenységet, nem fogadott el tiltott adományt, mûködéséhez szabályszerûen igénybevehetõ forrásokat használt fel.

A korábbi ÁSZ ellenõrzés által feltárt hibákat a Pát megszûntette. A megállapított hiányosságokra tekintettel Az ÁSZ törvény által felhatalmazott jogánál fogva felhívta a Párt elnökének figyelmét, hogy:

biztosítsák a számviteli alapelvek érvényesülését mind a könyvvezetés, mind a beszámoló-készítés során;
tegyék meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a beszámolóhoz megfelelõ dokumentáció nélkül adatot szolgáltatott megyék bizonylatai teljes körûen rendelkezésre álljanak. Amennyiben biztosítható az adatok teljes körûsége, tegyék közzé az 1996. és 1997. évi módosított beszámolókat.

vissza az elsõ oldalra

Összefoglaló
a Kereszténydemokrata Néppárt 1996-1997. évi
gazdálkodása törvényességi ellenõrzésérõl

A Párt az 1996. és 1997. évi gazdálkodásáról készült beszámolókat a párttörvény 9. § (1) bekezdésében elõírt határidõre és a törvény 1. sz. mellékletében meghatározott formában a Magyar Közlöny 1997. és 1998. évi 34. számában hozta nyilvánosságra.

Nem teljes körûen alakították ki a Párt számviteli politikáját. Ezért a beszámolók elkészítésekor és az azt alátámasztó könyvvezetés során nem érvényesítették maradéktalanul a számvitelrõl szóló - többször módosított - 1991. évi XVIII. tv-ben elõírt alapelveket.

Az éves beszámolók tartalmi helyessége nem állapítható meg, a Párt ugyanis nem tudta dokumentálni, hogy a beszámoló-készítés elõtt valamennyi szervezeti egysége maradéktalanul elszámolt-e az egyes évek gazdálkodásáról.

A beszámoló-készítés és a könyvvezetés során megsértették a teljesség és a valódiság számviteli alapelvet.

A párt 1997. évi beszámolójában szerepel 211.150 Ft összegben olyan bevétel, melynek tényleges jogcíme bizonylatok hiányában nem állapítható meg. Ezek jogcíme a Párt részérõl tisztázásra szorul. Ennek hiányában ugyanis ez a bevétel a párttörvény 4. §-ába ütközõ - névtelen adomány - tiltott bevételnek minõsül.

A Párt 1997. évi beszámolójának kiadás oldalán nem szerepel 18.000.000 Ft kiadás, mely a Párt tulajdonát képezõ - Hunnia Pack - Kft váltótartozásának átvállalt és kifizetett kamatterhe.

A Párt könyvvezetési kötelezettségének a kettõs könyvvitel vezetésével tesz eleget. A Párt megyei és helyi szervezetei nem jogi személyek, azok gazdálkodásának adatai is az Országos Központ könyvelésében kerültek rögzítésre. Az 1994-ben készült Számlarend nem felel meg a Számviteli törvény 79. §-ában elõírt tartalmi követelményeknek.

A könyvvezetés során több esetben megsértették az Számviteli törvény elõírásait.

A megyei és helyi szervezeteknél lévõ jelentõs pénzkészleteket a fõkönyvi zárást megelõzõen évek óta nem leltározták, így a nyilvántartásokban szereplõ adatok helyessége nem bizonyítható;
Nagy összegû kölcsönt 1997-ben kiadásként könyveltek el annak ellenére, hogy a kölcsön visszafizetése csak 1998-ban történt meg;
Több esetben elõfordult területi szervezetek elszámolása alapján 1997. évet terhelõ kiadást 1998. évi kiadásként könyveltek el.

A fõkönyvi könyvelés kiegészítéseként a gazdasági események rögzítésére a Párt Országos Központjában 11 féle analitikus nyilvántartást vezettek. Készlet, valamint függõ átfutó tételek nyilvántartását azonban annak ellenére sem vezettek, hogy azt a Számlarend elõírja.

Az analitikus nyilvántartások vezetése nagyobb részt megfelel a követelményeknek. Néhány nyilvántartás vezetése során azonban nem tartják be maradéktalanul a jogszabályi, illetve a belsõ szabályzatok elõírásait.

Alapvetõ hiányosságok tapasztalhatók az elszámolásra kiadott elõlegek, a szigorú számadású bizonylatok nyilvántartása, valamint a gépjármû üzemeltetéssel kapcsolatos útnyilvántartások vezetése területén.

A kötelezettségvállalás és utalványozás rendjét a Párt Alapszabálya és több belsõ szabályzata szabályozza. A belsõ szabályzatok több esetben eltérnek az Alapszabály elõírásaitól. Részben pedig olyan idõpontban készültek, hogy a bekövetkezett belsõ szervezeti változások miatt elavultak.

A gyakorlatban az Alapszabály és a belsõ szabályzatok elõírásait nem mindig tartják be. Ennek következtében arra nem jogosult testületek, illetve személyek hoznak gazdasági kötelezettségvállalással kapcsolatos döntést, illetve kötnek szerzõdéseket.

A könyvelésben rögzített gazdasági események bizonylati alátámasztottsága a vizsgált idõszakban romlott a korábban tapasztaltakhoz képest. A kifizetés alapjául szolgáló bizonylatok általában nem felelnek meg a számviteli törvény bizonylatokkal szemben támasztott alaki és tartalmi követelményeinek.

A kifizetési bizonylatokról, illetve az azokat alátámasztó alapbizonylatokról esetenként nem állapítható meg, hogy milyen tényleges szolgáltatás történt, illetve hogy a szolgáltatás milyen megbízáson, vagy megrendelésen alapul. Közel 36 M Ft bevétel hiteles bizonylatok nélkül került elszámolásra. Közel 2 M Ft értékû szolgáltatást fizettek ki olyan gazdasági szervezetnek, amellyel a Párt nem is állt gazdasági kapcsolatban.

A Párt a személyi jövedelemadó köteles kifizetés, valamint a társadalombiztosítási járulékkal kapcsolatos nyilvántartási, adatszolgáltatási, levonási és befizetési kötelezettségének a vizsgált idõszakban eleget tett.

A Pártnak gazdálkodó tevékenységen kívül különbözõ adományokból is származott bevétele a vizsgált idõszakban.

A bevételek tényleges jogcíme és nagysága két esetben bizonylati alátámasztás hiányában nem állapítható meg. Amennyiben ezeket a Párt nem rendezi, azok tiltott adománynak minõsülnek.

A megállapított hiányosságok figyelembe vételével a párttörvény 10. § (4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján az Állami Számvevõszék az alábbi intézkedések megtételére hívta fel a Párt elnökét:

újra készíttesse el és tegye közzé a Párt 1997. évi gazdálkodásáról szóló beszámolót;
készíttesse el a Párt számviteli politikáját és a hozzá kapcsolódó egyéb szabályzatokat. A gazdálkodással kapcsolatos egyéb belsõ szabályzatokat hozza összhangba a Párt Alapszabályának és a jogszabályi elõírásokkal;
intézkedjen a szigorú számadású bizonylatok kezelésének a számviteli törvény elõírásaival összhangban lévõ szabályozására és a nyilvántartások elõírásszerû vezetésére;
intézkedjen az üzemanyag költségeknek a személyi jövedelemadó törvény, valamint a Párt belsõszabályzata elõírásainak megfelelõ elszámolására és a kiküldetési rendelvények szabályszerû vezetésére;
tegyen intézkedést a bizonylati fegyelem javítására, hogy csak a számviteli törvény elõírásainak megfelelõ bizonylatok alapján kerüljön sor kifizetésre és bevételezésre;
tegyen intézkedést a kétes bevételek tényleges jogcímének és nagyságának megállapítására, a minõsítéstõl függõen a pénzügyi rendezés kezdeményezésére, valamint ha szüksége a hiányosságokért felelõs személy felelõsségének megállapítására.

vissza az elsõ oldalra

Összefoglaló
a Magyar Távirati Iroda költségvetési fejezet és a
Magyar Távirati Iroda Részvénytársaság pénzügyi-gazdasági ellenõrzésérõl

Az Állami Számvevõszék 1997. és 1998. évi ellenõrzési terveiben célul tûzte ki, hogy a médiatörvény hatálybalépését követõen ellenõrizni kívánja az új közszolgálati médiák pénzügyi-gazdasági tevékenységét, megalakulásuk kezdetétõl. E vizsgálatok sorában került sor a médiatörvény végrehajtásának pénzügyi-gazdasági ellenõrzésére, a Magyar Rádió Közalapítvány, a Duna Televízió Közalapítvány, a Magyar Televízió Közalapítvány és - kapcsolódó ellenõrzésként - a közalapítványok tulajdonában lévõ részvénytársaságok, valamint a Magyar Távirati Iroda költségvetési fejezet és - átalakulása után - a Magyar Távirati Iroda Részvénytársaság pénzügyi-gazdasági ellenõrzésére.

Az MTI, mint költségvetési szerv átalakulása 1993-tól napirenden volt, ténylegesen a Nemzeti hírügynökségrõl szóló 1996. évi CXXVI. törvény hatálybalépését követõen 1997. július 15-én az Országgyûlés által elfogadott Alapító Okirattal jött létre a Magyar Távirati iroda Részvénytársaság.

A Részvénytársaság megalakításával járó kötelezettségek teljesítése 1997. év végéig elhúzódott. A Részvénytársaság elnökét a köztársasági elnök 1997. december 1-jével nevezte ki, a Felügyelõ Bizottság 1997. december 23-án vált teljessé.

Nehézségekkel járt a valós vagyoni állapot felmérése is, amely ugyancsak elhúzódott 1997. év végéig. A cégbejegyzésre már csak 1998-ban került sor.

A részvénytársaság elnöke gyors és határozott intézkedései következtében jó irányban halad az alapvetõ döntési hatáskörök, az ezekhez kapcsolódó fokozott felelõsség, az aláírási és képviseleti jogosultság szabályozása.

Viszonylag nehéz gazdasági feltételeket örökölt a részvénytársaság a költségvetési szervezettõl, a szervezeten kívüli okokból felhalmozódott jelentõs mértékû kinnlevõség, a magas költséghányadok és a szükséges mértéknél kisebb bevételek miatt a likviditási képesség javítása elsõrendû feladat.

A részvénytársaság helyzetét tovább nehezíti a korábban alapított gazdasági társaságok (Kft-k) rossz hatékonysága, többnyire vesztesége.

Az MTI különösen 1994-95. években jelentõs létszámcsökkentést és átszervezéseket hajtott végre, létszáma több, mint felével csökkent. Az így elért megtakarítások sem voltak elégségesek ahhoz, hogy kiadásaik, illetve költségeik növekedését ellensúlyozzák. Felülvizsgálták és csökkentették a külföldi tudósítói hálózatot (24-rõl, 13-ra) és még további lehetõségeket mérlegelnek.

Az ellenõrzés a gazdálkodásban nagyobb súlyú hiányosságokat nem állapított meg, de a belsõ szabályozás és a folyamatok ellenõrzése terén még a részvénytársaság vezetésének intézkedéseket kell tennie.

A részvénytársaság problémáinak megoldásához a Tulajdonosi Tanácsadó Testület, a Felügyelõ Bizottság és a könyvvizsgáló cég benyújthat hathatós segítséget. E szervek túljutottak megalakulásuk kezdeti nehézségein és általuk összeállított tervek megvalósításával kívánják feladataikat ellátni. Mûködésük hatásairól és eredményeirõl a rövid idõtáv miatt mértékadó megállapításokat még nem lehet tenni.

Az MTV Rt. elnökének jelentését, az ÁSZ ellenõrzésérõl készült jelentéssel együtt az Országgyûlés Kulturális és sajtó bizottsága kihelyezett ülésen tárgyalta meg és fogadta el.

Az MTI Rt. vezetése a feltárt problémák megoldására alkalmas intézkedési tervet dolgozott ki és küldött meg részünkre, s amelyet a TTT 1998. decemberi ülésén fogadott el.

vissza az elsõ oldalra

Összefoglaló
a magyar rendõrségnél a Nemzetközi Rendészeti
Akadémia (ILEA) finanszírozásával kapcsolatos
pénzügyi-gazdasági ellenõrzésrõl

Az Amerikai Egyesült Államok Kormánya és a Magyar Kormány 1995. áprilisában kötött megállapodást a Nemzetközi Rendészeti Akadémia (International Law Enforcement Academy - ILEA) budapesti székhellyel történõ létesítésérõl. A megállapodás - 165/1996. (XI. 20.) Korm. rendelettel történt - kihirdetésével magyar jogszabályi szintre is emelkedett. A kormányközi megállapodás teljesítése érdekében szükséges feladatokat, kötelezettségeket - az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövete és a Magyar Köztársaság belügyminisztere aláírásával - végrehajtási megállapodásban rögzítették.

Az ILEA mûködését a felek pénzbeli hozzájárulással, természetbeni juttatással, szolgáltatásokkal és személyzet formájában támogatják a megállapodásokban rögzítettek alapján. Az amerikai fél viseli a mûködési költségek jelentõs részét (oktatás és igazgatás teljes költségét, szállítási költségeket, stb.) A magyar fél - azon túl, hogy a rendõrség objektumában biztosít elhelyezést - elsõsorban szolgáltatásokat végez (szállást, étkezést biztosít, beszerzéseket bonyolít le stb.), ezideig az amerikai fél utólagos térítésével. Mindkét fél egyetértésével találkozott az amerikai fél elõlegezésén alapuló finanszírozási rendre történõ áttérés, az ennek feltételeként támasztott követelmények teljesülése esetén.

Az ellenõrzés célja alapvetõen annak megállapítása volt, hogy a tervezett elõlegfinanszírozási rend bevezetéséhez a magyar rendõrség számviteli, nyilvántartási és ellenõrzési rendszere mennyiben felel meg.

A megállapodások sokoldalúan írták elõ az ILEA kialakításának és mûködésének feltételeit, mégis maradtak szabályozatlan kérdések. Elsõsorban a gazdálkodási kérdések igényeltek további részletes szabályozást. Nem kezelték kellõ súllyal, hogy az ILEA önálló jogi személy, illetve, hogy a tevékenységében közremûködõ (szolgáltatást nyújtó, számlatulajdonos stb.) magyar belügyi, rendõri szervezetek a költségvetési szervekre vonatkozó gazdálkodási szabályok szerint kötelesek eljárni. Ezek következményeként alakultak ki az elszámolások, a számlakezelés és nem utolsó sorban az ÁFA visszatérítés anomáliái. Ennek hiánya kihatott a mûködésre is, problémát jelentett az intézmény mindennapos gazdálkodási gyakorlatában.

Az egyértelmû szabályozás hiányában - az amerikai és magyar oldalról - eltérõen értelmezték a gazdálkodási kérdésekben a felek részvételét, kapcsolódó feladataikat, a közös költségvetést, a mûködéshez való hozzájárulást, valamint a normatív támogatásba tartozó tételeket. Hiányzott a mûködésben résztvevõ szervek, intézmények jogainak, kötelezettségeinek (feladat és hatáskörének) pontos meghatározása és a megállapodásokban foglaltak teljesítésének következetes számonkérése. A felmerült hiányosságok a magyar fél részérõl elsõsorban a közremûködõ rendõri, belügyi szervek feladatainak koordinálatlanságára, egyértelmû definiálatlanságára vezethetõk vissza.

Ilyen körülmények között az amerikai fél elõlegezésén alapuló finanszírozás bevezetésének elsõdleges feltételét az ILEA gazdálkodási rendjének közös kialakítása, annak érvényesítése és nem kizárólag a magyar rendõrség pénzügyi számviteli rendje, elszámolási gyakorlatának szabályszerûsége jelenti (a magyar rendõri szervek elõírásszerû gazdálkodása mellett sem teljesülhetnek automatikusan az ILEA gazdálkodásának áttekinthetõségét biztosító nyilvántartási követelmények).

Az ellenõrzés megállapításai, javaslatai mind az amerikai, mind a magyar félhez szóltak, tekintettel arra, hogy csak egyetértéssel határozható meg az amerikai fél ILEA célú pénzforgalmának és a magyar fél szolgáltatásainak (a költségvetési szerv elszámolásának) szabályszerû kapcsolódása. Javaslataink részletes útmutatást adtak a megállapodásokban közösen szabályozandó kérdésekre, valamint a felekre külön-külön háruló feladatokra.

Figyelemre méltó, hogy már a helyszíni ellenõrzés idõszakában megkezdõdött a hiányosságok felszámolása (pl. az ILEA amerikai támogatásból eredõ pénzforgalmának elkülönített kezelésére bankszámla nyitása). A belügyi tárca intézkedési tervének kiadására csak ez év októberében került sor, az érdemi intézkedések a közelmúltban gyorsultak fel.

vissza az elsõ oldalra

Összefoglaló
az új Nemzeti Színház beruházás vizsgálatáról
(1. szakasz 1997. december 31-ig)

A Mûvelõdési és Közoktatási Minisztérium 1995-96. évben a színházi szakma és az ország közvéleményében kialakult várakozás hatására újból megvizsgálta az 1990-ben - kormányzati döntés alapján - leállított új Nemzeti Színház felépítésének, illetve az államiság 1000 éves évfordulójára történõ befejezésének lehetõségét. A Kormány 2152/1996. (VI.19.) határozatában megfogalmazott beruházással megnyugtatóan rendezhetõvé válik a közadakozásból befolyt mintegy 230 M Ft (amely a kamatokkal ma már több mint 2 milliárd Ft) felhasználása.

Az ÁSZ ellenõrzése a kormányhatározat meghozatalától kezdõdõen végigkíséri a beruházás egészét. Minden év I. negyedévében jelentést készítünk az építés újabb szakaszáról. A színház átadását és a beruházás pénzügyi lezárását követõen összefoglaló jelentésben értékeljük a teljes beruházási folyamatot.

A több évre szóló vizsgálati program elsõ szakasza a kormányhatározatban foglaltak idõarányos teljesítésének értékelésére, az állami kötelezettség-vállalások pénzügyi megalapozottságának ellenõrzésére irányult. A kialakított szervezeti keretek megfelelõen szolgálják az új színházépület megvalósításának céljait. A Nemzeti Színház Kormánybiztosi Iroda, amelyet a Mûvelõdési és Közoktatási Minisztérium szervezeti rendjébe illesztetten alakítottak meg, szakszerûen koordinálja a beruházási folyamatot.

Az építészeti és a beruházás lebonyolítási pályáztatások szabályszerûek voltak. A tervezési szakhatósági engedélyezési és terület-elõkészítési feladatokat 2000. október 23-ára tervezett átadásnak megfelelõen ütemezték, a határidõcélt veszélyeztetõ csúszások nem voltak. A közbeszerzési eljárások alkalmazása területén jogszabályellenes tevékenység nem történt. Kialakították a kivitelezési munkák versenyeztetésének stratégiáját. A gondos elõkészítettség megalapozza a szabályszerû végrehajtást. A terveztetést és a tendereztetést szakaszolták a költség és idõ megtakarítás érdekében. A szakaszolás elõnyei mellett aggályos, hogy késlelteti az építési -szerelési munkák költségeinek pontos ismeretét.

A megvalósítás költség adatai a tervezési folyamat elõrehaladásától függõen változtak. Az új Nemzeti Színház beruházásának pénzügyi megalapozottsága még nyitott. Az elkészült költségbecslések nagyfokú kockázatot tartalmaznak és jelentõs pontosításra szorulnak. Az Országgyûlés a Magyar Köztársaság 1998. évi költségvetésében az új Nemzeti Színház beruházásának 1998. évi elõirányzatát és 2000-ig az irányszámokat - a Mûvelõdési és Közoktatási Minisztérium fejezetén belül - elfogadta. A beruházás programját külön nem tárgyalta. Az Állami Számvevõszék javasolja, hogy az Országgyûlés rendkívüli sürgõsséggel tárgyalja meg az új Nemzeti Színház megvalósításának programját.

Költségvetési forrásból 1997. év végéig 315,87 M Ft volt a felhasznált összeg, a szerzõdésekkel lekötött összeg 889,8 M Ft. A közadakozásból összegyûlt pénz még teljes egészében rendelkezésre áll. A beruházásra 1997. március 11-én megnyitott elõirányzat, amely a Magyar Államkincstárnál rendelkezésre áll 9.580 M Ft.

A széleskörû társadalmi támogatást jelzi, hogy a Fõvárosi Polgármesteri Hivatal az építési telket térítésmentesen adta állami tulajdonba, a közmûvállalatok a szükséges (víz-, csatorna, gáz-, elektromos hálózat és közlekedési jelzõrendszer) közmûkiváltások jelentõs részét térítésmentesen végzik. Ezek együttesen több száz millió forinttal csökkentik a beruházás költségeit.

vissza az elsõ oldalra

Összefoglaló
a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság székház beruházásának vizsgálatáról

Az ellenõrzés megállapította, hogy a beruházásról hozott döntéseknél, a megvalósításnál nem jártak el kellõ körültekintéssel. A Nyugdíjbiztosítási Önkormányzat és igazgatási szervei a beruházás nem megfelelõ elõkészítésével, a több szempontból kedvezõtlen vállalkozási szerzõdéssel, az építkezés nem kielégítõ ellenõrzésével, a pontatlan hibajegyzékkel, illetve a hibák egy része kijavításának elmaradásával, a beruházáshoz kapcsolódó kifizetésekkel, pénzügyi elszámolásokkal összefüggésben több hibát követtek el.

A fõigazgatóság és az önkormányzat a beruházás elõkészítésénél, illetve a vállalkozási szerzõdés megkötésénél csak részben vette figyelembe az érvényes belsõ utasításokat. A fõigazgatóság az elõírás ellenére nem végezte el az igény meghatározásra, a gazdaságossági és szervezési célokra vonatkozó elemzéseket, számításokat.

A vállalkozási szerzõdés kifogásolható, mert az önkormányzat szempontjából lényegesnek minõsíthetõ tartalmi ügyekben - különösen a szolgáltatás tárgya, a mennyiség meghatározása tekintetében - hiányos volt. A kiegészítõ szerzõdések megkötésére a nem megfelelõ alapszerzõdés miatt volt szükség, de még ezekben sem határozták meg teljes körûen és pontosan a beruházás mûszaki tartalmát.

Az építés elõkészítetlensége a megrendelõ-üzemeltetõ szakmai körültekintésének hiányából fakadt. A fõigazgatóság nem biztosította a szakmai elõkészítõ, bíráló és ellenõrzõ tevékenység személyi és tárgyi feltételeit. A hiányzó feltételekbõl adódott, hogy az ONYF az ajánlattevõk felé nem azonos információkat (alapadatokat, igényeket) fogalmazott meg és ezek is csak szóbeli közlések voltak.

A nyertes ajánlattevõ által megajánlott alapterület csak a tényleges igények 66 százalékát tette ki. Ezen kívül a megajánlott épület épületgépészeti felszereltsége alapvetõen hiányos volt, mivel a nyertes pályázó az építési szakipari munkák mellett csak fûtésre és telefonközpontra szûkítette le ajánlatát. (Hiányzott belõle a víz-, csatornahálózat, szellõzés, elektromosság, tûzvédelem, stb.). A megrendelõ igényei az építés folyamán változtak. A megvalósítás párhuzamos tervezéssel-kivitelezéssel történt. A munkák vállalt ütemezése felborult, a vállalt határidõt a felek egy hónappal meghosszabbították.

A kivitelezési munkákról nem lehetett teljes képet kapni a beruházásról vezetett építési napló nem adott kielégítõ információt. A vállalkozási szerzõdés teljesítési határidejének lejárta után is folytatódtak a kivitelezési munkák, amelyek nem szerepeltek a naplóban. Sikerként könyvelhetõ el, hogy a közepes igényû üzlet-irodaház, ha több hónapos késedelemmel is, de felépült. A módosított vállalkozási szerzõdés határidejének lejárta után, és több mint három hónappal a sikertelen mûszaki átadást követõen történt meg a tényleges birtokbavétel. Az egyébként pontatlanul rögzített építési hibákat egy év elteltével is csak részlegesen szüntették meg.

A közel kétezer négyzetméter alapterületû irodaház felépítésére, berendezésére fordított összeg 211 millió forint, ami lényegesen meghaladta az eredetileg tervezett összeget, alapvetõen a módosított igények illetve az elvégzett pótmunkák miatt. A pótlólagos munkák értéke, a vállalkozási szerzõdés kétharmadát, a teljes ráfordítás egyharmadát tette ki. A munkák egy részét kiegészítõ szerzõdés megkötése nélkül végezték el.

A szerzõdésben vállalt fizetési feltételek és a hozzá rendelt - tervezett - mûszaki teljesítés között is nagy volt a különbség, mely tovább nõtt a tényleges fizetéskor, hiszen az ötven százalékos mûszaki készültségnél már kifizették a szerzõdés szerinti összeg kilencven százalékát. A számlaigazolásokat nem elõzte meg körültekintõ állapot rögzítés.

A felépített irodaház beruházási költségét a megyei igazgatóság aktiválta, de az érték - a fõigazgatóság téves intézkedése miatt - mintegy 9 millió forinttal volt kevesebb az indokoltnál. A hiányosság megszüntetésére, illetve a pótlólagos aktiválás végrehajtására idõközben utasítást adott a fõigazgató.

Az ÁSZ felkérte az Országos Nyugdíjbiztosítási Fõigazgatóságot a felelõsségi kérdések tisztázására és a szükséges intézkedések megtételére. Az ONYF fõigazgatója újabb belsõ vizsgálatot rendelt el és a beruházási folyamatban közremûködõ személyekkel szemben munkajogi felelõsségrevonás eszközét alkalmazta, amirõl az ÁSZ-t írásban értesítette.

vissza az elsõ oldalra

Összefoglaló
az esztergomi Vitéz János Római Katolikus Tanítóképzõ Fõiskola, a Zsámbéki Katolikus Tanítóképzõ Fõiskola,
valamint a debreceni Kölcsey Ferenc Református Tanítóképzõ Fõiskola költségvetési támogatásának, illetve ezen fõiskolák gazdálkodásának ellenõrzésérõl

A Magyar Köztársaság Kormánya képviseletében eljáró Mûvelõdési és Közoktatási Minisztérium az 1991. évi XXXII. törvény alapján 1993-ban megállapodást kötött a Római Katolikus Egyház képviseletében az Esztergomi Fõegyházmegyével az esztergomi Vitéz János Tanítóképzõ Fõiskola, a Székesfehérvári Egyházmegyei Hatósággal a Zsámbéki Tanítóképzõ Fõiskola egyházi tulajdonba adásáról.

Ugyanilyen megállapodás jött létre az MKM és a Magyar Református Egyház képviseletében eljárt Tiszántúli Református Egyházkerület között a debreceni Kölcsey Ferenc Tanítóképzõ Fõiskola, valamint az 1. sz. Gyakorló iskola, a Maróthy György Kollégium és Könyvtár egyházi tulajdonba adásáról.

Az eltérõ idõpontokban kötött megállapodások hasonló feltételekkel jöttek létre, amelyek fõbb kikötései szerint a fõiskolákon továbbra is tanítóképzés folyik, az alapképzés kötelezõ tantárgyainak oktatása változatlan tanterv szerint történik. A már beiskolázott hallgatók részére az átvevõ a megkezdett tanulmányok befejezését változatlan tanterv szerint biztosítja. A fõiskolák nyitottak maradnak minden jelentkezõ számára, aki a fõiskolák valamelyikén kívánja folytatni tanulmányait.

A megállapodás szerint a fõiskolák az érvényben lévõ jogszabályoknak megfelelõen, a képzési követelmények teljesítésével az állam által is elismert diplomát adnak ki.

Az állam a jogutód fõiskola tevékenységét állami feladatellátásnak ismeri el és vállalja a jogutód finanszírozását, mûködési-fenntartási kiadásait (bele értve a hallgatók pénzbeni juttatásainak fedezetét is) az állami fenntartású tanítóképzõ fõiskolákkal azonos szinten biztosítja mindaddig, amíg a fõiskolák a szerzõdésben vállalt feladataikat ellátják.

A finanszírozási rendszer 1997-ben megváltozott, amelynek következtében a fõiskolák gazdálkodásában feszültségek keletkeztek. A helyzet tisztázására a Kormány elnöke az Állami Számvevõszéket kérte fel. Ennek megfelelõen az érintett három egyházi fõiskola ellenõrzését - a fõiskolákat mûködtetõ egyházak illetékes vezetõinek egyetértésével - végeztük el.

A Mûvelõdési és Közoktatási Minisztériumra és az érintett fõiskolákra kiterjedõ helyszíni ellenõrzés során megállapítottuk, hogy 1993-1996. években a központi költségvetésbõl a három fõiskola az állami tanítóképzõ fõiskolákkal és az átadáskor megkötött megállapodásban foglaltakkal lényegében megegyezõ módon részesült. A megállapodások szerinti finanszírozás kedvezõbb helyzetbe hozta a vizsgálatban érintett három fõiskolát más egyházi intézményekkel szemben, amelyek állami támogatásban az egyházak magyarországi felsõ szervei által a mûvelõdési miniszterhez benyújtott és az Országgyûlés által egyházanként és konkrét célonként jóváhagyott támogatásban részesülhettek.

A fõiskolák támogatási rendszere 1997. szeptember 1-jétõl változott meg. A korábban felvett hallgatók figyelembevételével megállapított támogatás a korábbi, ún. bázis alapon történt, az új tanévre felvett hallgatók után képzési normatíva került megállapításra. Ez a megoldás azonos az állami fõiskolák esetében követett gyakorlattal. A képzési normatíva meghatározott hallgatói létszám alapján jár, a fõiskola továbbá létesítmény-fenntartási elõirányzatban részesülhet (amely megegyezik a képzési elõirányzat 50%-ával) és pályázat alapján részesíthetõ a programfinanszírozási és kutatási elõirányzatból.

A finanszírozás 1997. évi rendszere a hitéleti és közcélú tevékenységet nem preferálta.

Az 1997. év szeptemberében megváltozott támogatási rendszer - a norma alapján juttatott támogatás - a bázis alapon folyósított összegeknél kevesebb volt. A változások gazdasági kihatása az érintett fõiskolák számára csak szeptemberben vált ismertté, a megállapodások megkötésére október végén került sor. Az esztergomi fõiskola fõigazgatója a megállapodást nem írta alá.

Nehezítette a fõiskolák helyzetét az a körülmény is, hogy kérésükre az évközi támogatást augusztusig, az idõarányos mértéket meghaladóan folyósította a Mûvelõdési és Közoktatási Minisztérium, szeptembertõl kezdõdõen - a változások miatt - a támogatási összegek erõsen lecsökkentek.

A korábbi években a fõiskolák részére a költségvetés megtérítette a közalkalmazottak bérfejlesztésével azonos mértékû fejlesztés kiadásait, 1997-ben a fõiskolák, bele értve az állami fõiskolákat is, ilyen támogatásban nem részesültek. Tovább növelte a terheket, hogy a beruházási-felújítási elõirányzatok pénzügyi fedezetérõl a fenntartóknak kellett gondoskodniuk.

A fõiskoláknál végzett helyszíni ellenõrzés alapján az volt megállapítható, hogy 1997-ig a fõiskolák megõrizték pénzügyi egyensúlyukat, bevételeik meghaladták a kiadásokat, amelyet a bevételek növelésére és a kiadásaik csökkentésére tett intézkedéseikkel értek el.

Az 1997. évi finanszírozási változások az esztergomi fõiskolát érintették a legkedvezõtlenebbül, a fõiskola pénzügyi egyensúlya megbomlott és fizetési kötelezettségeinek csak részben tudott eleget tenni.

A zsámbéki és a debreceni fõiskolák hatékonyabb intézkedésekkel megõrizték a mindenkori fizetési kötelezettségeiket, igaz, ezek a fõiskolák a más célokra kapott pénzeszközeik egy részét használták fel kiadásaik fedezésére. Néhány mutató elemzése alapján az volt megállapítható, hogy hatékonyság tekintetében a legnagyobb kihasználatlan tartalékai az esztergomi fõiskolának vannak, a zsámbéki és debreceni fõiskolák az elõzõ években számottevõ eredményeket értek el a létszámarányok javításában, bevételeik növelésében.

Vizsgálatunk alapján a Kormánynak, az oktatási miniszternek és a fõiskolák vezetésének több javaslatot tettünk az ismertté vált problémák rendezésére.

Az ellenõrzés megállapításait az oktatási miniszter, az érintett egyházak és a fõiskolák vezetõi elfogadták.

A miniszter úr arról tájékoztatta az ÁSZ elnökét, hogy a vizsgálatban feltártak figyelembevételével a három fõiskola összesen 50 M Ft egyszeri kiegészítõ támogatásban részesült és további intézkedéseket helyezett kilátásba. A miniszter úr gyors válaszát és intézkedését az ÁSZ elnöke elfogadta.

vissza az elsõ oldalra