T/1085/12.
Módosító javaslat
Dr.Áder János úrnak
az Országgyûlés elnökének
H e l y b e n
Tisztelt Elnök Úr!
A Házszabály 94. § (1) bekezdése és 102. § (1) bekezdése alapján a bûnügyi nyilvántartásról és a hatósági erkölcsi bizonyítványról szóló T/1085. számú törvényjavaslathoz a következõ
módosító javaslatot
terjesztem elõ:
A törvényjavaslat 5. §-a a következõk szerint módosul:
"5.§ (1) A bûntettesek, [a kényszerintézkedés alatt állók, a gyanúsítottak,] a DNS-profilok nyilvántartását, illetve daktiloszkópiai és fénykép nyilvántartást a belügyminiszter irányítása alatt álló, a belügyminiszter rendeletében kijelölt szerv kezeli.
(2) A kényszerintézkedés alatt állók és a terheltek nyilvántartását a Magyar Köztársaság ügyészsége kezeli."
Indokolás:
A nyilvántartások teljességéhez, hitelességéhez, pontosságához fûzõdõ érdekek megkövetelik, hogy az adatokat ott kezeljék, ahol e feltételeknek maradéktalanul meg tudnak felelni. Az ügyészség eljárásjogi helyzeténél fogva ennek egyértelmûen megfelel, hiszen a büntetõeljárásban elfoglalt helyzetébõl és hatáskörébõl adódóan mind a nyomozó szervekkel, mind pedig a bíróságokkal munkakapcsolatban áll, így az eljárás során keletkezett adatokhoz hivatalból hozzájut. Az ügyészi szervezeten belül mûködõ egységes országos számítógépes ügyviteli rendszer képes garantálni, hogy a nyilvántartásokból semmilyen olyan adat ne maradjon ki, amelyet a törvényjavaslat elõír. Az ilyen koordinatív típusú - az eljárás több szakaszából nyert adatokat tartalmazó - nyilvántartás vezetésére az ügyészségen kerüljön sor.
Budapest, 1999. június 2.
/Dr.Horváth Balázs/
MDF