Dr. Áder János úrnak
az Országgyûlés elnökének

Tisztelt Elnök Úr!

A Házszabály 94. § (1) bekezdése és a 102. § (1) bekezdése alapján az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló T/1501. számú törvényjavaslathoz - csatlakozva a T/1501/144. számú módosító javaslathoz - a következõ

terjesztjük elõ:

A 72. § (1) bekezdése szerint módosított Szja tv 7. § új (1) bekezdésében a k) pont szövege a következõk szerint módosul:

[A jövedelem kiszámításánál nem kell figyelembe venni a következõ bevételeket:]

""k) azt az összeget, amelyet a magánnyugdíjról és a magánnyugdíjpénztárakról szóló törvény rendelkezései szerint a munkáltató a magánszemély tagdíjának kiegészítéseként egyoldalú kötelezettségvállalás alapján a magánnyugdíjpénztárba fizet [, továbbá az önkéntes kölcsönös biztosító pénztár(ak)ba a magánszemély tag munkáltatójának havonta fizetett munkáltatói hozzájárulásából azt a részt, amely nem haladja meg havonta a megelõzõ hónap elsõ napján érvényes minimálbér 115 százalékát]:""

Az önkéntes kölcsönös pénztárak egyik legfontosabb eleme - mint ezt az elmúlt évek tapasztalatai igazolták - a munkáltató részvétele tagdíj-hozzájárulás formájában, tehát az a - minden pénztártag munkavállalójára vonatkozó - önkéntes kötelezettségvállalás, hogy munkavállalói pénztári tagdíját részben, vagy egészben átvállalja. Ösztönzi a munkavállalót, mert egyrészt növeli egyéni megtakarításait, másrészt a kölcsönös kötõdés, a munkahelyhez való ragaszkodás egyik eszköze; de ösztönzi a munkaadót is, mert egyrészt a hozzájárulás a béremelésnek egy államilag támogatott, kedvezményes formája, másrészt munkaerõ megtartó hatása van. A törvény egyik fontos preferenciális elemének, az adókedvezmények rendszerének (nem azok mértékének!) módosítása a polgári öngondoskodás ellen hat. Az új intézkedés - várhatóan - számottevõen csökkenti a munkaadók hozzájárulási kedvét és érdekeltségét, sõt egyes - fõként munkahelyi szervezõdésû - pénztárak teljes megszûnéséhez is vezethet. Egyszerûbb a munkáltatóknak ebben az esetben az eddigi hozzájárulás 73 %-át normál béremelés formájában, készpénzként a munkavállaló részére kifizetni, aki kevéssé valószínû, hogy az összeget pénztári befizetésre fogja fordítani. Az öngondoskodásra való ösztönzés tehát errõl az oldalról nagymértékben sérül, holott ez volt a legerõsebb ösztönzõ erõ. A munkavállaló szempontjából sem egyértelmûen (mindenki számára) kedvezõ a módosítás. Bár a munkáltatói hozzájárulás mértékével - az eddigiekhez képest - csökken ugyan az adóalapja, de ezzel csökken a 10 % mértékû adójóváírás összege is és elvesztette a hozzájárulásra vonatkozó adókedvezményét is.

Mindkét következmény elsõsorban az alacsonyabb és "alsó-közép" jövedelmû (adó-jóváírási értékhatás alatt, átlagosan 30 % körüli adókulcsot eredményezõ keresettel rendelkezõ) pénztártagokat érinti kedvezõtlenül.

A nyugdíjpénztári tagdíj adókedvezményének csökkentése eredményeként a költségvetés többmilliárd forint többletbevételre tesz szert anélkül, hogy a pénztártagok döntõ többségének effektív pénzkifizetése növekedne.

Ugyanakkor ezt a költségvetési többletbevételt a munkaadói hozzájárulás csökkenése, vagy megszûnése következtében várható stagnáló, vagy csökkenõ taglétszám és tagdíj trend jelentõsen mérsékelni fogja.

A törvény 71.§ (1) bekezdésében módosítja a bér fogalmának meghatározását és - a hatályos törvényi elõírással szemben - a munkaadói hozzájárulást nem zárja ki a bér fogalmából. Bár a tagdíj-hozzájárulás jelenleg nem képez társadalombiztosítási járulékalapot [ 1997. évi LXXX. törvény 4.§ k) pont 1. alpontja] , mégis célszerû elvileg, definiáltan kizárni a "bér" fogalmából, miként ezt a hatályos törvény megfogalmazása teszi. Ugyanakkor a pénztártag számára természetesen - adóalapjának kiszámításakor - "bevételnek", illetve "jövedelemnek" minõsülne, mint egyébként a pénztárnak adott munkáltatói támogatás és quázi saját tagdíj-befizetése is. Mindhárom tétel megjelenik a tag egyéni számláján, amirõl a pénztár igazolást ad, s a tag ennek együttes összege alapján érvényesíti az adójából levonható kedvezményt. Az adózás rendje és ellenõrzése szempontjából áttekinthetõbb, ellenõrizhetõbb megoldásnak mutatkozik. A munkáltató adminisztrációja is egyszerûbb, ha nem "bér"-ként számfejti és kezeli a munkavállalókra vonatkozó nyilvántartásaiban külön a hozzájárulást és külön a támogatást. A hatályos törvény ezt a megoldást alkalmazza. A többletadminisztráció munka- és költségnövekedést eredményez a munkáltatónál és az adókat-járulékokat kezelõ szervezeteknél is.

Mindezekre tekintettel javasoljuk a törvény módosítását.

Budapest, 1999. szeptember 30.