A hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény 10. § (1) bekezdésében írtak szerint csak azok a hadiárvák jogosultak egyösszegû térítésre, akiknek pénzellátását 1944. december 22-ét követõen politikai okokból megszüntették, vagy szüneteltették, illetve ilyen ellátás iránti kérelmét politikai okból elutasították.

A jogi szabályozás tehát napjainkban nem teszi lehetõvé azon hadiárvák egyösszegû térítésben való részesítését, akik csak elhalt szülõjük holttá nyilvánító végzésével rendelkeznek, és nem tudják bizonyítani, hogy a jogszabály által írt idõponttól kezdve a korabeli helyi jegyzõség, illetve körjegyzõség felnõtt hozzátartozóik részére hadiárva ellátást folyósított volna.

A nyár folyamán egy felmérést készítettem annak kiderítése érdekében, hogy Magyarországon hány fõ olyan hadiárva él, akiknek kérelme ellenére a fent írt jogszabályi feltételek hiányában eddig határozattal nem lehetett megállapítani az egyösszegû térítést.

Ezért felkértem valamennyi jegyzõt és körjegyzõt, hogy tájékoztasson: településén hány fõ ilyen személy található. A beérkezett és feldolgozott adatok tanúsága szerint (1.750 válaszlevél érkezett, azaz a kiküldött levelek 75,53%-ára kaptam választ) 12.928 hadiárva él jelenleg a választ adó településeken.

Az ismertetett adat tükrében 100%-os felderítettség esetén statisztikailag 17.117 fõvel számolhatunk. Ha ezt a számot az egyösszegû térítés tervezett összegével, 50.000 forinttal beszorozzuk, akkor 855.850.000, vagyis megközelítõleg 856 millió forintot kapunk. E "csekély" összeg biztosításával az állam végre teljesíthetné morális kötelezettségét a tragikus sorsú hadiárva honfitársainkkal szemben.

Budapest, 1999. október 21.