Visszalépés az elõzõ részhez

OBH 2167/1999.

III. A jogbiztonsághoz való alkotmányos emberi jogok sérelmét idézte elõ (Alk. 2. § (1) bek.) a gyermekjóléti szolgálat azzal, hogy a feladataira vonatkozó jogszabályi elõírásokat teljesen figyelmen kívül hagyta. A jogbiztonság sérelmét okozta Devecser Város Önkormányzata és jegyzõje azzal is, hogy a gyermekjóléti szolgálatot nem ellenõrizte.

Teljes szöveg: 3.4. alfejezetben.

OBH 2192/1999.

A panaszos mint felperes kártérítési igényt érvényesített a Hungária Biztosító Rt-vel szemben. Az eljárás során a Miskolci Városi Bíróság összesen 14000 Ft illeték visszatérítését rendelte el a panaszos részére.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Megyei Illetékhivatala (továbbiakban: Illetékhivatal) az ügyben nem intézkedett, így rövid úton, telefonon történt érdeklõdésre az illetékhivatalnál elmondták, hogy a bírósági végzések jogerõre emelkedése után, 1999. március 1. napján hozták meg a határozatokat, és azok rövidesen kézbesítésre kerülnek.

A panaszos ezután ismét az Országgyûlési Biztos Hivatalához fordult beadvánnyal, ugyanis a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Illetékhivatal határozatai illetékösszeg visszatérítése helyett illeték átszámolását rendelte el vagyonszerzési illetéktartozás javára, így a panaszost további illeték és pótlékai megfizetésére kötelezték.

Mindezek után az állampolgári jogok országgyûlési biztosának általános helyettese az 1993. évi LIX. törvény 18. §-ában foglaltak alapján a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közigazgatási Hivatal vezetõjét felügyeleti intézkedésre kérte fel.

A felügyeleti jogkörben tett intézkedés hatására a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Illetékhivatal a téves határozatokat visszavonta, és elrendelte 14000 Ft - megnövelve 2084 Ft késedelmi pótlékkal - visszatérítését, amely összeget a panaszos postai úton kapott kézhez.

OBH 2205/1999.

Teljes szöveg: 3.10. alfejezetben.

OBH 2228/1999.

A TV2 "Tények" címû mûsora beszámolt arról, hogy a XV. kerületi Önkormányzat egy speciális ellátást nyújtó óvoda bezárását tervezi. A riportból kiderült, hogy a Szentkorona úti óvoda különleges diétát igénylõ beteg gyermekeket gondoz. A gyermekek a riporter értesülései szerint olyan óvodába kerülnek, amely az ellátásukhoz szükséges feltételeket nem képes biztosítani. Az állampolgári jogok országgyûlési biztosa megállapította, hogy a gyerekeket a körülbelül százötven méterre található Ozmán utcai óvodában helyezik el, úgy, hogy egy csoportban maradnak. Különleges ellátásra három cukorbeteg és nyolc ételallergiás kisgyermek szorult. Egészségügyi ellátásukat az átvevõ óvodában dietetikus nõvér végzi. A fõváros több kerületében is van hasonló típusú ellátást nyújtó óvoda. Az átvevõ óvoda a gyermekek ellátásához dietetikus orvost és védõnõt alkalmaz. A kerületi önkormányzat mint fenntartó az oktatási intézményrendszer részeként elhatározott óvodabezárás során beszerezte a törvény által arra feljogosított szervezetek véleményét.

Az országgyûlési biztos megállapította, hogy az ügy jogszabályi hátterének tekinthetõ rendelkezések fõleg eljárási jellegû szabályokat fogalmaznak meg az oktatási intézmények megszüntetésére, illetve átszervezésére, a döntés érdemére vonatkozó szabályokat a jogalkotó úgy fogalmazta meg, hogy azok széles mérlegelési jogot biztosítanak a döntéshozónak. Az ilyen jellegû szabályozás nyilván azon a megfontoláson nyugszik, hogy az oktatási intézmények fenntartásának jelentõs anyagi vonzata van, ezért az átszervezésre (megszüntetésre) vonatkozó döntésnél racionális költségvetési szempontokat is figyelembe kell venni. E szempontok mérlegelése pedig esetrõl esetre eltérõ döntést eredményez - figyelembe véve a helyi viszonyokat -, így a jogalkotó a döntés érdemére vonatkozóan nem adhatott a mérlegelést kizáró szabályozást. Azok a szabályok tehát, amelyek az intézmény megszüntetésére, illetve átszervezésére vonatkoznak, a döntéshozó elé olyan korlátokat állítanak, amelyek a kiszámíthatóságot, a felkészülést szolgálják, vagyis végsõ soron a jogbiztonság tartalmi elemeiként funkcionálnak. Az elõbbi megállapításokból az országgyûlési biztos vizsgálatára nézve az alábbi következtetések adódnak. A hatályos jogi szabályozás jellegének figyelembevétele mellett az országgyûlési biztos nem vizsgálhatta azokat a szempontokat, amelyeket az önkormányzat a döntés meghozatalánál mérlegelt, kizárólag a jogbiztonság elvét szolgálni hivatott eljárási jellegû rendelkezések betartását, illetve a döntés eredményét elemezhette.

A fent kifejtettek alapján az országgyûlési biztos két vizsgálatra alkalmas szempontot különített el: az egyik az, hogy betartotta-e a XV. kerületi önkormányzat a vélemények beszerzésére vonatkozó kötelezettségét. A másik érdemi vizsgálatot igénylõ esetleges sérelemnek pedig az a körülmény tûnt, hogy a speciális ellátást igénylõ gyermekek esetleg ellátatlanul maradnak a fõváros területén.

Az elsõ vizsgálati szemponttal összefüggésben az országgyûlési biztos megállapította, hogy a XV. kerületi önkormányzat nem okozott alkotmányos jogokkal kapcsolatos sérelmet a jogbiztonsággal összefüggésben, hiszen betartotta azokat a jogszabályi rendelkezéseket, amelyek célja az érintettek véleményének döntéshozó elé tárása.

A TV2 hírmûsorának azon megállapítását, mely szerint a megszüntetni kívánt óvoda az egyetlen speciális intézmény a fõvárosban, az országgyûlési biztos nem találta megalapozottnak. Azt a tényt sem találta bizonyítottnak, hogy a gyermekeket a továbbiakban ellátó óvoda nem képes gondoskodni a speciális étkeztetésrõl. A beszerzett információk ennek éppen az ellenkezõjét bizonyították. Mindezekre tekintettel a biztos megállapította, hogy az eljárás megindulására alapot adó sérelem nem áll fenn, ezért a további vizsgálatot nem tartotta szükségesnek.

OBH 2240/1999.

A panaszos az ELTE Szociológiai, Szociálpolitikai Intézetének hallgatója. Beadványában leírta, hogy egy általa észlelt, adatvédelemmel kapcsolatos törvénysértésre felhívta a Tanulmányi Osztály vezetõjének figyelmét. A Tanulmányi Osztály vezetõje ekkor nyilvánosan, durván megsértette, és közölte vele, hogy ha nem tetszik neki a törvénysértõ gyakorlat, távozzon az intézetbõl, és keressen másik helyet, ahol tanulhat.

Az országgyûlési biztos az ügyben az emberi méltósághoz való jog, valamint a jogállamiság alkotmányos követelményének részét képezõ tisztességes eljáráshoz való jog érintettsége miatt indított vizsgálatot.

Az ELTE Szociológiai, Szociálpolitikai Intézet és Továbbképzõ Központ igazgatója az ügyet megvizsgálta, és arról tájékoztatta az országgyûlési biztost, hogy a panaszos az intézet tanulmányi osztályának munkatársait durván sértõ hangnemben, utólagosan figyelmeztette az adatvédelmi törvényben foglaltak betartására. Kifogása szerint, mivel a tanulmányi osztály helyiségében beiratkozáskor többen egy asztalnál (annál az egyetlen asztalnál, amely a hivatali helyiségbe befér) töltötték ki adatlapjaikat, könnyen betekinthettek a mellettük ülõ adatlapjába, s így a személyes adatok védelme nem volt biztosított. Az intézet osztályvezetõje, "felszólította a panaszost a civilizált hangvétel betartására, s egyben felhívta a figyelmét arra, hogy a tanszabadság hazánkban biztosított lehetõségével élve, kedvezõbb infrastrukturális feltételekkel rendelkezõ oktatási intézményt is választhat magának." A panaszos az ügyben az intézményben biztosított jogorvoslati lehetõségekkel nem élt.

A konkrét esetben a panaszos által kifogásolt, az osztályvezetõ részérõl elhangzott nyilvános, durva sértés nem volt bizonyítható. Erre az intézet igazgatója által folytatott vizsgálat eredménye sem utalt. A panasznak erre vonatkozó részét az országgyûlési biztosnak nem volt lehetõsége vizsgálni. A vizsgálat kizárólag azt a megjegyzést érintette, amely arra utalt, hogy amennyiben a panaszosnak nem tetszik a beiratkozás módja, választhat másik oktatási intézményt. Az országgyûlési biztos megállapította, hogy a Tanulmányi Osztály vezetõjének vizsgált megjegyzése a panaszos személyére vonatkozó értékelést nem tartalmazott, nem sértette a panaszos becsületét, így nem érintette az emberi méltósághoz való jogát sem.

A jogbiztonság követelményének részét képezi a tisztességes eljáráshoz való jog, amely garanciáit általában az eljárási szabályok részletezik, és amely minden hatósági vagy hatósági jellegû intézkedés során megilleti az állampolgárt. Az Alkotmányból fakadó tisztességes eljáráshoz való jog abban az esetben is kötelezi a jogalkalmazót, ha annak tevékenységét a jogszabály nem köti részletes eljárási garanciákhoz. A jóhiszemûség, elfogulatlanság, ésszerû idõn belüli döntésre törekvés a tisztességes eljárás alapvetõ követelményei. Az oktatási intézmény tanulmányi osztálya hatóságként jár el a hallgatókkal szemben a beiratkozás során. A tanulmányi osztály eljárása meg kell hogy feleljen a tisztességes eljárás alkotmányos követelményének. Általánosan elvárható ezért az ott dolgozóktól eljárásuk során az elfogulatlanság és a személyeskedéstõl mentes hangnem. A konkrét esetben az osztályvezetõ részérõl elhangzott megjegyzés a panaszosnak hátrányt nem okozott. Az országgyûlési biztos megállapította, hogy a kijelentés valóban nem volt személyeskedéstõl mentes, csekély súlya és egyedi jellege miatt azonban a panaszos Alkotmányon alapuló tisztességes eljáráshoz való jogát nem sértette. Az országgyûlési biztos alkotmányos joggal összefüggõ visszásság hiányában ajánlást nem tett, kérte azonban az ELTE Szociológiai, Szociálpolitikai Intézetének igazgatóját, hogy a jövõben fokozottan ügyeljenek a tisztességes eljárás követelményeinek betartására, különösen a hallgatókkal szemben használt megfelelõ hangnemre.

OBH 2260/1999.

Teljes szöveg: 3.4. alfejezetben.

OBH 2394/1999.

Teljes szöveg: 3.13. alfejezetben.

OBH 2403/1999.

A panaszos a Makád Község Önkormányzata képviselõ-testülete által folytatott, az ápolási díj iránti kérelem elbírálásával kapcsolatos gyakorlatot sérelmezve fordult az Országgyûlési Biztosok Hivatalához. A panaszos azt is sérelmezte, hogy a Pest Megyei Közigazgatási Hivatal többszöri beadványaira sem válaszolt.

I. A vizsgálat során az állampolgári jogok országgyûlési biztosa megállapította, hogy a képviselõ-testület nem tett eleget teljes egészében a bíróság új eljárás lefolytatására vonatkozó ítéletének. A képviselõ-testületi határozat azon hivatkozása, mely szerint az általa elbírált idõszakra nézve csak a jövedelmi viszonyok alapján lehetett volna dönteni, kifejezetten ellentétes volt a jogszabályi rendelkezésekkel és a bírósági ítéletek indoklásában foglaltakkal is. A szociális törvény (1993. évi III. tv.) rendelkezései szerint az ápolási díj a megállapításának feltételei, illetve a jogosultság jellege szempontjából két nagy csoportra osztható. Az egyik esetben (41. § (1) bek.) a szociális törvény határozza meg azon feltételeket, melyek teljesülése esetén az ápolási díj megállapítása kötelezõ, a jogszabály által rögzített feltételek teljesülése esetén tehát az eljáró szervnek nincs mérlegelési lehetõsége. A második esetben (41. § (2) bek.) az ápolási díj megállapítása kétszeresen is mérlegelési jogtól függ. Egyrészt a szociális törvény feljogosította az önkormányzatokat arra, hogy mint jogalkotók e második kategóriába tartozó ápolási díj folyósításának további feltételeket szabjanak, másrészt a jogalkalmazót a törvény és az önkormányzati rendelet által együttesen megállapított feltételek teljesülése esetén is megilleti a konkrét ügy körülményeinek mérlegelése, vagyis az ápolási díj a jogszabályi feltételek teljesülése esetén sem jár automatikusan. A 18. életévét betöltött ápolt esetén a jogalkalmazónak el kell döntenie, hogy a konkrét esetben a 41. § (1) bekezdését, vagy a 41. § (2) bekezdését alkalmazza. Ehhez azonban tudnia kell, hogy az ápolt súlyos fogyatékosnak vagy tartósan betegnek minõsül. A vizsgálat során az országgyûlési biztos azt is megállapította, hogy a képviselõ-testület nem indokolta meg határozatát abból a szempontból sem, hogy döntésének - vagyis annak, hogy az elbírált idõszak elõtti idõszakot érintõ igény elutasításának - alapjául miért a szociális törvény 41. § (2) bekezdése és nem ugyanezen paragrafus elsõ bekezdése szolgált. Ezen döntés indokait az önkormányzat képviselõtestülete nem ismertette, a jövedelmi viszonyok igazolásának elmulasztására való utalás azonban arra enged következtetni, hogy az 1997. március 1. elõtti idõszakra vonatkozó igényt elutasító döntés alapja a szociális törvény 41. § (2) bekezdése. Az 1997. március 1. elõtti idõszakra vonatkozó elutasító döntés a fent kifejtettek értelmében kifejezetten ellentétes volt a jogszabályi rendelkezésekkel és a bírósági ítélet indoklásával is. Az országgyûlési biztos megállapította, hogy Makád Község Képviselõ-testülete többszörösen is megsértette az államigazgatási szerveket terhelõ, a jogbiztonság szerves részeként értelmezhetõ tisztességes eljáráshoz való jogot.

A fent kifejtettek alapján a biztos megállapította, hogy alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot okozott Makád Község Képviselõ-testülete a jogállamiság szerves részeként értelmezhetõ jogbiztonság követelményével, a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben (Alk. 2. § (1) bek.), amikor a képviselõ-testületet új eljárás lefolytatására utasító bírósági ítélet tartalmával kifejezetten ellentétes határozatot hozott. Ugyanezen alkotmányos joggal összefüggésben okozott alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot az eljáró képviselõ-testület, amikor nem jelölte meg a határozatban foglalt elutasító döntés indokául szolgáló jogszabályi rendelkezést.

II. A biztos megállapította, hogy a határozatba foglalt jogszabályi rendelkezésekkel ellentétes kitanítás alkalmas volt arra, hogy a panaszost megtévessze jogorvoslati lehetõségeit illetõen, és annak a veszélyét idézte elõ, hogy a panaszos az arra nyitva álló határidõ lejárta miatt elesik a bírósági megtámadás lehetõségétõl. Ami pedig a panaszos beadványának bírósághoz továbbítását illeti, az bár jogszabálysértõ, mégsem sérti a panaszos érdekeit, hiszen a panaszos számára hátrányos döntés további fórum elé utalását jelenti, még akkor is, ha a bíróság nyilvánvalóan nem tekintheti a hozzáérkezõ iratot keresetlevélnek. A biztos megállapította, hogy nem felel meg az Áe. határozat indoklására vonatkozó rendelkezésének a képviselõtestület határozata, mert a döntés alapjául szolgáló jogszabályi rendelkezésre nem teljes körûen és a rendelkezés tényleges tartalmának megjelölése nélkül hivatkozott.

Az országgyûlési biztos megállapította, hogy nem tekinthetõ alkotmányos cél által vezéreltnek az olyan jogalkalmazói aktus, amely a jogszabályi rendelkezések tényleges rendeltetésének figyelembevétele nélkül, csak azok formális betartására törekszik. Alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásság megállapítására ad alapot az országgyûlési biztosok gyakorlatában az olyan jogalkalmazói intézkedéssel, döntéssel, mulasztással elõidézett alkotmányos jogokkal kapcsolatos sérelem, amely alkotmányos cél által nem igazolható. Alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot okoz az államigazgatási szerv a jogbiztonság szerves részének tekinthetõ tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben (Alk. 2. § (1) bek.) amikor határozatának indoklásában az alapul szolgáló jogszabályi rendelkezésekre azok tényleges tartalmának megjelölése nélkül, csak paragrafus, illetve bekezdés alapján hivatkozik.

III. Ahhoz, hogy a határozatból kiderüljön az államigazgatási szerv döntése és az eljárás megindulására okot adó kérelem tartalma közötti különbség (ügyfél számára negatív döntés), vagy azok azonossága (ügyfél számára elõnyös döntés), a határozatot hozó államigazgatási szervnek pontosan meg kell jelölnie azt a kérelmet, amelyet döntésével elbírál. A vizsgált határozatból nem derült ki, hogy a döntéshozó mennyiben adott helyt a kérelemnek, hiszen nem derül ki belõle, hogy a panaszos milyen idõszakra nézve és pontosan milyen indokokra hivatkozva kérte az ápolási díj megállapítását. Önkényes és ezért a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmét okozza az az államigazgatási döntés, amelybõl nem derül ki a kérelem pontos tartalma, mert ebben az esetben az sem tisztázható, hogy az államigazgatási szerv a kérelmet teljes terjedelmében elbírálta-e, vagyis nincs garancia arra, hogy a határozat alkalmas az ügy tárgyának eldöntésére.

IV. A biztos megállapította, hogy a megismételt eljárásra is vonatkozik a harminc napos ügyintézési határidõ. Az új eljárásra utasító bírósági ítélet önkormányzathoz érkezésének idõpontja és a panaszos által sérelmezett képviselõ-testületi határozat kelte között több mint három hónap eltelt, ami többszöröse az érdemi határozat meghozatalára nyitva álló harminc napos idõtartamnak. Az országgyûlési biztos megállapította, hogy az államigazgatási ügyek indokolatlan elhúzódása minden esetben szükségszerûen sérti valamelyik ügyfél jogát vagy jogos érdekét. Az államigazgatási eljárás idõbeli elhúzódása szempontjából legfeljebb a tényállás teljes körû, precíz tisztázása mint jogalkalmazói törekvés minõsíthetõ Alkotmány által megengedett célnak. Egy olyan, a törvényes határidõt idõben többszörösen meghaladó eljárás azonban, amely nyilvánvalóan megalapozatlan határozattal zárul, semmiféle célkitûzéssel nem igazolható.

V. A jogbiztonság követelményébõl és a szociális biztonsághoz való jogból levezethetõ az a követelmény, hogy az államigazgatási szervek hatósági tevékenységül során ne vonjanak el az ügyfelektõl olyan jogosultságokat, amelyeket a jogalkotó számukra további jogalkalmazói mérlegelési jog biztosítása nélkül már megadott. Mindezekre tekintettel a biztos megállapította, hogy a makádi képviselõ-testület eljárása a szociális biztonsághoz való joggal összefüggésben is alkalmas volt alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásság okozására, mivel az ápolást végzõ személy megélhetését veszélyeztette.

Eljárása során az országgyûlési biztos megállapította, hogy a közigazgatási hivatal eleget tett a törvényességi ellenõrzési kötelezettségének, hiszen határidõ kitûzésével felhívta a makádi képviselõ-testületet a jogszabályoknak megfelelõ eljárás lefolytatására és a határozat meghozatalára. Nem volt megalapozott tehát a panaszos azon állítása, mely szerint a közigazgatási hivatal elmulasztott eleget tenni törvényes kötelezettségének.

Az állampolgári jogok országgyûlési biztos felkérte Makád Község Képviselõ-testületét, hogy figyelembe véve a vizsgálati megállapításokat, haladéktalanul hozzon a jogszabályoknak megfelelõ határozatot, felkérte továbbá a Pest Megyei Közigazgatási Hivatal vezetõjét, hogy törvényességi ellenõrzési jogkörében eljárva kísérje figyelemmel a határozat meghozatalának folyamatát. A közigazgatási hivatal vezetõje tájékoztatta a biztost, hogy a vizsgálati megállapításokkal és az ajánlással egyetért, azokat elfogadja. A képviselõ-testület által nyújtott tájékoztatás nem tért ki az ajánlásra vonatkozó képviselõ-testületi álláspontra, annak ellenére, hogy a képviselõ-testület az ajánlással egyetértett. A biztos ezért ismételten felkérte a képviselõ-testületet az egyértelmû állásfoglalás megfogalmazására. A válaszadásra nyitva álló határidõ még nem telt le.

OBH 2424/1999.

Teljes szöveg: 3.14. alfejezetben.

OBH 2477/1999.

A panaszos azt sérelmezte, hogy a szolgálati rokkant-nyugdíjaztatását követõen a Baracskai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet megbízott parancsnoka kirakatta a volt irodájából a személyes iratait, ingóságait és azok egy részért megkérdezése nélkül megsemmisítették.

Az állampolgári jogok országgyûlési biztosának általános helyettese az Alkotmány 2. §. (1) bekezdésében deklarált jogállamiság, jogbiztonság, illetve az abból eredõ tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggõ visszásság gyanúja miatt rendelt el vizsgálatot. Ennek folyamán az általános helyettes megállapította, hogy a panaszolt vezetõ több alkalommal megkereste a panaszost, hogy a személyes tárgyait tekintse meg és azokat szállítsa el. A panaszos ez év március 31-én az akkori megbízott országos parancsnokhoz fordult, hogy az intézetben maradt dolgait nem adják ki számára. A megbízott országos parancsnok a megkeresést segítségkérésnek és nem panasznak értelmezte, így arról jegyzõkönyvet nem vettek fel. Intézkedett viszont a hiányolt anyagok felkutatására, és azok panaszos részére történõ megküldésére. Errõl azonban a panaszost a megbízott országos parancsnok csak késedelmesen, 1999. május 11-én tájékoztatta.

Az állampolgári jogok országgyûlési biztosának általános helyettese megállapította ezért, hogy a megbízott országos parancsnok mulasztásával ugyan a megjelölt alkotmányos jogokkal összefüggõ visszásságot okozott, de annak csekély mértékére tekintettel ajánlást nem tett. Felhívta ugyanakkor az országos parancsnok figyelmét a tájékoztatási kötelezettség hatályos jogszabályban foglaltaknak megfelelõ betartására.

OBH 2763/1999.

Az Országgyûlési Biztos Hivatala 1999. június 2-4. között általános vizsgálatot tartott Baranya megyében, amelynek keretében, az állampolgári jogok országgyûlési biztosának utasítására ügyfélszolgálati ellenõrzés történt az APEH Baranya Megyei Igazgatóságának ügyfélszolgálati osztályán is. A vizsgálat megállapította: az Igazgatóságon rendelkezésre álló ügyfélszolgálati létszám 23 fõ, ebbõl 11 fõ felsõfokú szakirányú, 12 fõ középfokú szakirányú, általában közgazdasági érettségivel és mérlegképes könyvelõi végzettséggel rendelkezett, betöltetlen státusuk nem volt. Állandó ügyfélszolgálati kirendeltség mûködik Komlón és Mohácson. A kirendeltségek csütörtök kivételével minden nap fogadják az ügyfeleket. Ideiglenes ügyfélszolgálati kirendeltséget mûködtetnek Siklóson és Szigetváron. Itt heti egy alkalommal van ügyfélfogadás. Csütörtökönként a megyeszékhelyen konzultációs napot tartanak, amelyen valamennyien - tehát a kirendeltségen dolgozók is - megjelennek. Ez alkalommal kerül sor az aktuális kérdések, felmerült problémák közös megvitatására. A megbeszéléseken szükség szerint szakérõk segítik az ügyfélszolgálati munkatársak teljes körû felkészítést. A minél szélesebb körû ismeretszerzést segíti elõ a közlönyök és szakfolyóiratok rendszeres megküldése. A fontosabb jogszabályváltozásokról fénymásolatban értesülnek az ügyintézõk. Az ügyfélszolgálati osztályvezetõ tájékoztatása szerint az egység mindennap megkapja a Dunántúli Naplót és a központi sajtófigyelõ szolgálat által összeállított válogatást. A szakkönyveket, tájékoztató kiadványokat az ügyfélszolgálati osztály több példányban megkapja. A központi ügyfélszolgálati helyiség az igazgatóság egyéb szervezeti egységeitõl elkülönülten helyezkedik el, ahol az ügyfélszolgálati rendszer kialakítása teljes körûen biztosítja a kulturált ügyintézéshez szükséges feltételeket. Az adózók chartáját jól látható helyen az ügyféltérben helyezték el. A legáltalánosabb tudnivalókat ismertetõ tájékoztató táblákat is kifüggesztették. Az ügyfelek részére hatvan kényelmes karosszék, a nyomtatványok kitöltéséhez tíz írópult és két hosszú asztal, továbbá kulturált mosdóhelyiség áll rendelkezésre. Összesen húsz ügyfélfogadási helyet alakítottak ki, amelyeken belül elkülönülnek egymástól az ügyfélkapcsolatok egyes területei és ezeket feliratozott táblákkal megjelölték. Az ügyfelek tájékoztatását segíti, hogy az ügyfélszolgálati munkatárs a nevét egy kis kitûzõn, ruháján viseli.

Külön helyiséget biztosítottak az ügyfélszolgálati helyiségben az Igazgatóság telefonos ügyfélszolgálatának. Azokra a kérdésekre, amelyekre telefonon keresztül nem tudnak azonnali választ adni, a csütörtöki konzultáció keretében vitatják meg. Ezt követõen az ügyfél a telefonos ügyfélszolgálatot ellátó munkatárssal elõzetesen megbeszélt idõpontban kielégítõ választ kap az általa feltett kérdésre. Összességében: az ügyfélkapcsolatok megfelelõ mûködtetése érdekében az igazgatóságon a személyi, tárgyi és technikai feltételeket fogadása érkezési sorrendben, egyesével történik. Az ügyfelekkel való személyes kapcsolatot megteremtették. Az igazgatóság ügyfélszolgálati tevékenységének ellátása megfelel az Irányelv elõírásainak, azok gyakorlati érvényesítése során az Igazgatóságnál az országgyûlési biztos fellépését igénylõ alkotmányos emberi-állampolgári jogokkal összefüggõ jogsértést nem történt.

OBH 2781/1999.

Teljes szöveg: 3.10. alfejezetben.

OBH 2816/1999.

Nem állapítható meg az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében rögzített jogállamiságból fakadó jogbiztonság, illetve az annak szerves részét alkotó tisztességes eljáráshoz való joggal kapcsolatos visszásság, ha a vámhatóság a korábbi helytelen jogalkalmazási gyakorlatát saját hatáskörében felülbírálja, és a hatályos rendelkezéseknek megfelelõen a lakosság nagyobb csoportját hátrányosan érintõ vámtarifát szab ki.

A panaszos sérelmezte, hogy a Vám és Pénzügyõrség Országos Parancsnokság Tompai Vámhivatala a nagyközség lakosai többségét érintõen vámkötelezettséggel terheli az általuk behozott dohányáru-féleségeket.

Az állampolgári jogok országgyûlési biztosa az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében rögzített jogállamiságból fakadó jogbiztonság, illetve az annak szerves részét alkotó tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggõ visszásság gyanúja miatt indított eljárást.

A vizsgálat során megállapította, hogy Tompa nagyközség képviselõ-testülete lakossági kérésre foglalkozott a helyi vámhatóság korábbi gyakorlatától eltérõ vámintézkedéseivel. A testületi ülésre meghívott Bács-Kiskun megyei vámparancsnok-helyettes a jelenlévõk (mintegy 250 fõ) elõtt úgy nyilatkozott, hogy a lakosság által behozott dohányféleségek nem lesznek vámkötelesek. Két nap elteltével azonban a vámtarifát ismételten kiszabták. A képviselõ-testület az ügyben állásfoglalást kért az országos vámparancsnoktól. Az országos vámparancsnok a felterjesztésben foglaltakat megvizsgálta, és az érintett vámhivatal eljárását minden tekintetben indokoltnak minõsítette. Az országos parancsnok rámutatott arra, hogy a panaszolt vámszerv korábbi eljárása jogsértõ volt, és azt meg kellett szüntetni. Külön említette azt, hogy a megyei parancsnok-helyettes tájékoztatása megalapozatlan volt.

Az állampolgári jogok országgyûlési biztosa azt állapította meg, hogy a tompai vámszerv a jogkövetõ gyakorlathoz visszatéréssel a nemzetközi és hazai jogszabályoknak megfelelõen járt el. Úgy a turistaforgalom vámkönnyítésérõl szóló New Yorkban 1954. június 4-én kelt Egyezmény kihirdetésérõl rendelkezõ 1964. évi 2. törvényerejû rendelet, mint az 1995. évi C. törvény (Vámtörvény) végrehajtására kiadott - módosított - 45/1996. (III. 25.) Kormányrendelet csak azt a személyt ismeri el turistának, aki legkevesebb 24 órát tartózkodik külföldön. A vámkedvezmény biztosítását ehhez a törvényi feltételhez kapcsolják. A vámszerv tehát korábbi jogsértõ és társadalmi szempontból diszkriminatív eljárását bírálta felül és tért vissza a helyes jogalkalmazási gyakorlathoz.

OBH 3032/1999.

Egy önkormányzat jegyzõje azt kifogásolta, hogy az önkormányzat peres ügyében olyan igazságügyi szakértõ járt el, akinek a szakterületét a miniszter 1995-ben kiterjesztette, és ennek következtében szakértõként mûködhet "építészet, épület, mûtárgy, építménytervezés, kivitelezés" szakterületeken is, holott e szakmában csak kõmûves szakmunkás-bizonyítvánnyal rendelkezik, pedig az igazságügyi szakértõkrõl szóló 53/1993. (IV. 2.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) szerint e szakterületen már felsõfokú végzettség szükséges. Tekintettel arra, hogy a panaszban közöltek alapján felmerülhet a tisztességes eljáráshoz való alkotmányos jog sérelmének közvetlen veszélye más eljárásokban is, az állampolgári jogok országgyûlési biztosa hivatalból vizsgálatot indított. Figyelemmel azonban az 1993. évi LIX. törvény 16. § (1) bekezdésében és 29. §-a (1) bekezdésében foglaltakra, a vizsgálat nem terjedt ki a bíróságok elnökeinek a szakértõ kinevezésérõl hozott korábbi döntéseire, továbbá a szakértõnek a bíróság elõtti mûködésére, hanem kizárólag az igazságügy-miniszternek a szakértõi névjegyzékkel kapcsolatos döntéseire.

A vizsgálat megállapította, hogy a szakértõ szakértõi jogosultsága már 1983 óta kiterjedt az építészet szakterületre, amely a tervezést részterületként magába foglalja. Az igazságügyi szakértõi névjegyzékbe történõ felvétel szakmai képesítési követelményeit az új Korm. rendelet egyértelmûen meghatározta. A hatálybalépése elõtt szerzett szakértõi jogosultságra nézve azonban átmeneti rendelkezést nem tartalmazott, hanem a korábban kinevezett szakértõk automatikus névjegyzékbe vételét rendelte el, tehát nem volt lehetõség az alacsonyabb képzettségûeknek a névjegyzékbõl való törlésére. Ezzel szemben a tervezõ- és szakértõ mérnökök, valamint építészek szakmai kamaráiról szóló 1996. évi LVIII. tv. már a középfokú végzettségûek ilyen mûködését is korlátozta. A jogszabályok összhangját meg kell teremteni, mert az igazságszolgáltatásba vetett bizalom kiemelkedõ alkotmányos értéke miatt is elengedhetetlen, hogy az igazságügyi szakértõk képesítésére legalább ugyanolyan szigorú szabályok vonatkozzanak, mint a szakértõkre általában. Tekintettel arra, hogy az igazságügyi szakértõi névjegyzékben szereplõk más - pl. közigazgatási - hatósági döntések megalapozásában is közremûködnek, jelentõs jogbiztonsági tényezõ, hogy az állam milyen garanciát nyújt e szakértõk mûködési feltételeinek szabályozásával. Természetesen a rendezés során figyelemmel kell lenni a már mûködõ szakértõk munkához való jogára is, de az igazságügyi szakértõi tevékenység közérdekû jellege alapján e jog alkotmányosan korlátozható. Az országgyûlési biztos ajánlásában kérte az igazságügy-minisztert, hogy az igazságügyi szakértõkre vonatkozó törvényjavaslat-tervezetét mielõbb készítsék el úgy, hogy az a szükséges átmeneti - a meglévõ jogosultságok felülvizsgálatát rendezõ - szabályokat is tartalmazza.

Az országgyûlési biztos kérése alapján az igazságügy-miniszter által lefolytatott vizsgálat azt is megállapította, hogy az építészeti szakterületre vonatkozó rendelet (38/1997. (XII. 18.) KTM-IKIM rendelet) nem tartalmaz iránymutatást arra vonatkozóan, hogy mely szaktárca hatáskörébe tartoznak az abban szereplõ szakterületek. A szakértõi névjegyzékbe való felvételhez pedig e hatásköri megosztás szerint kellene a szaktárcának véleményt nyilvánítania, és ugyanúgy az alkalmatlanság megállapításához, a névjegyzékbõl törléshez is. E bizonytalanság megszüntetésére indokolt, hogy az Igazságügyi Minisztérium azonnali intézkedésként az érintett tárcákkal egyeztesse a véleményezési jog szakterületenkénti felosztását, amit a vizsgálat ideje alatt meg is tett.

OBH 3086/1999.

Az állampolgári jogok országgyûlési biztosa Baranya megyei látogatása során helyszíni vizsgálatot tartott a Pécsi Határõr Igazgatóságon, a hivatásos állomány élet- és munkakörülményeivel kapcsolatos fõbb problémák megismerése érdekében.

Az igazgatóság vezetõje és közvetlen munkatársai a következõ tájékoztatást adták:

A sorállomány távozása óta az igazgatóság munkatársainak elhelyezési körülményei javultak. Az objektumban biztosítani tudják az állomány részre szükséges infrastrukturális feltételeket. A korszerû és jól felszerelt irodaépületeken kívül mûhelyekkel, vendégházzal, büfével, szociális helyiségekkel is rendelkeznek. Megfelelõ elhelyezést kapott a nemrég létrejött humánszervezési részleg és az objektumbiztonsági szolgálat. A vendégházat általában a Rendõrtiszti Fõiskolára járó hallgatók használják.

Az igazgatóság állományának lakáshelyzete jó. A tisztek és tiszthelyettesek többsége rendelkezik lakással. Az albérletben lakók a 22/1999. HÖR OPK Intézkedés alapján havonként 9200 forint hozzájárulást kapnak. Az igazgatóságon kb. 25-30 személy részesül albérleti térítésben. 1998-ban 11 személy kapott összesen kb. 5,7 millió forint lakásvásárlási támogatást, ebben az évben 5,3 millió forinttal 9 családot támogattak. Szolgálati lakásokkal is rendelkeznek. A költségvetési szerveknél bevezetett takarékossági intézkedések hatását itt is érzik. Emiatt kb. 25%-kal csökkent a jutalmazásra fordítható összeg, ugyanakkor illetményelõleget minden kérelmezõ számára sikerült biztosítani, és szociális segélyeket is tudtak fizetni.

A közétkeztetés megoldott, az ebédet helyben biztosítják. A kirendeltségeken ilyen lehetõség nincs, a vidéki viszonyokra tekintettel sokan otthon ebédelnek. Az állomány részére hûtõszekrénnyel, mikrohullámú sütõvel felszerelt teakonyhákat létesítettek. Az igazgatóság Zalakaroson gyógyházat, a siklósi tartalék vezetési ponton szálláshelyeket tart fenn. Az állomány részére kedvezményes üdültetést is biztosítanak a BM üdülõkben. A beutalók árának növekedése miatt azonban az igénybevétel csökkent. Legutóbb a rendelkezésre álló negyven beutalóból csak tizennyolcat használtak fel.

A határõrség kiemelt figyelmet fordít az állomány helyzetére. Az Országos Parancsnokságon Humánszervezési Fõigazgatóságot hoztak létre. Az igazgatóságokon Humánszervezési Igazgatóhelyettesi Szervezetek mûködnek. A pécsi igazgatóságon 1998 áprilisa óta dolgozik ez a szervezeti egység. A határõrség hosszabb távú humánstratégiát dolgozott ki, amely gyakorlatilag a felvételtõl a nyugállományba helyezésig - sõt a nyugdíjazás utáni idõszakra is - meghatározza az állományról történõ gondoskodás feladatait. Az igazgatóságokon készített éves humánbiztosítási tervek szakterületenként konkrét feladatokat állapítanak meg. Elsõrendû célnak tekintik a fiatal állomány megtartását. Támogatják a szakmai és állami iskolai képzést.

A kapott információkból olyan következtetések vonhatók le, hogy a határõrség hivatásos állománya más fegyveres testületekhez képest kedvezõbb helyzetben van.

OBH 3452/1999.

A panaszos a beadványában azt kifogásolta, hogy az ELTE Egyetemi Tanácsának õt érintõ jogszabálysértõ döntése miatt az oktatási miniszternek címzett és az ELTE rektori irodájában 1999. május 18-án átvett levelet a rektor 1999. július 13-ig nem továbbította a címzettnek. Majd panaszát azzal egészítette ki, hogy a levél továbbítása július 27-én megtörtént, de arra az oktatási miniszter október 8-án még nem válaszolt. Az állampolgári jogok országgyûlési biztosának 1999. július 16-i megkeresésére a miniszter 1999. október 14-én adott tájékoztatást, és ezzel egyidejûleg közölte álláspontját a panaszossal is úgy, hogy neki is megküldte az országgyûlési biztosnak szóló válasz másolatát.

A miniszterhez címzett beadványban a panaszos a miniszter törvényességi felügyeleti eljárását kezdeményezte, mert szerinte az ELTE Egyetemi Tanácsa 1999. március 29-i ülésén a titkos szavazás szabályait megszegve foglalt állást az õ egyetemi tanári kinevezése ügyében, a Tanács összetétele sem felelt meg a törvény elõírásának, és a döntés a politikai diszkriminációt tiltó rendelkezésekbe (Alkotmány, Munka Törvénykönyve) is ütközött. Az ELTE rektora a beadványt a miniszterhez továbbító levelében közölte, belsõ vizsgálatot folytatott, aminek eredményeként megállapította, hogy az Egyetemi Tanács a felsõoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény (Ftv.) és az ELTE Szervezeti és Mûködési Szabályzata szerint járt el. Mellékelte az ELTE Hallgatói Önkormányzata elnökének és a karok Hallgatói Önkormányzatai elnökeinek együttes nyilatkozatát, amely szerint a hallgatók képviselõi "a jogszabályban és a szabályzatokban rögzített teljes legitimáció birtokában vesznek részt az Egyetemi Tanács munkájában, ideértve az Egyetemi Tanács döntéseinek meghozatalát is." A miniszter a rektor levele és az üggyel kapcsolatos korábbi vizsgálatok alapján megállapította, hogy törvénysértés nem történt (a hallgatói képviselet lehetõség, amellyel élni nem kötelezõ, a titkos szavazás szabályait nem szegték meg), ezért nincs törvényes alap arra, hogy felügyeleti jogkörben eljárjon.

Egy korábban vizsgált felsõoktatási ügyben (OBH 4008/1996.) már véleménykülönbség alakult ki az akkori oktatási tárca és az ombudsman általános helyettese között, mert a törvényességi felügyeleti eljárás szabályozása hiányos (eljárási határidõk, döntési forma stb.). Ez a konkrét ügy ismét rávilágított arra, hogy a törvényességi felügyelet jelenlegi szabályozása jogbizonytalanságot okoz a gyakorlatban. A jogalkotónak egyértelmûvé kell tennie, hogy a törvényességi felügyeletnek mi a funkciója, melyek a vizsgálat módszerei, eszközei, milyen jogai vannak az egyébként hivatalból induló eljárásban a bejelentõnek, az eljárást kezdeményezõnek. Ezekre a kérdésekre azonban nem csupán a felsõoktatási intézmények, hanem az egyéb önkormányzatok (helyi önkormányzatok, kamarák) mûködésével összefüggésben vizsgált panaszok esetén is választ kell adni, ezért átfogó, egységes koncepció szerint kell megoldásukkal foglalkozni. Ennek érdekében az országgyûlési biztos a Miniszterelnöki Hivatalt vezetõ miniszter intézkedését kérte ajánlásában. Válasz erre az ajánlásra még nem érkezett.

Az országgyûlési biztos a jelentésében megállapította, hogy ha az 1957. évi IV. törvényben elõírt általános eljárási határidõ irányadó voltát a törvényességi felügyelet eseteiben a minisztérium vitatja is, a kérelmet benyújtónak valamilyen ésszerû határidõn belül választ kell adni. Erre a változatlanul hatályos 1977. évi I. törvény tartalmaz rendelkezést (10. §), 30 napot, amit az állampolgárok jogvédelme érdekében akkor is alkalmazni kell, ha a törvény szóhasználata már elavult. A törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményezõ beadványban leírt panaszokat a miniszter nem találta megalapozottnak, az eljárásra okot adónak. Erre az Ftv. alapján joga van, mert a döntés mérlegelési jogkörébe tartozik. Ahhoz azonban a beadványozónak van joga, hogy kérelmében, panaszában foglaltakra teljes és korrekt választ kapjon. Miért nem helytálló a panaszos állítása a titkos szavazással vagy az Egyetemi Tanácsba delegált hallgató tagok megválasztásával kapcsolatban? Miért nem foglalkozik a miniszter a diszkriminációs kifogással (téved a panaszos, nincs hatásköre a miniszternek ....)? Van-e olyan eljárás, amely keretében a panasz elbírálható?

A közigazgatási szervekkel kapcsolatos általános követelmény, ami a másik oldalról az állampolgár tisztességes eljáráshoz való alkotmányos joga, hogy a beadványokra érdemben válaszoljanak, akár egyetértenek az abban írtakkal, akár nem. Ez utóbbi esetben pedig különösen fontos az alapos, pontos indokolás. E követelmény súlyát növeli a felsõoktatási intézmények autonómiája, az, hogy az állami szervek döntéseiket csak nagyon szûk körben érinthetik, tevékenységüket csak a jogszabályok korlátozzák; a külsõ jogorvoslat ("beavatkozás") nagyon korlátozott. A törvényességi felügyelet ezért nem csupán az állampolgári jogok szempontjából fontos, hanem a felsõoktatási intézmény érdekét is szolgálja.

A panaszos alkotmányos jogaival összefüggõ sérelem orvoslására az országgyûlési biztos felkérte az oktatási minisztert, hogy a panaszos beadványára adott válaszát szíveskedjék kiegészíteni, és gondoskodjék arról, hogy a jövõben a hasonló visszásságokat elkerüljék. Kérte továbbá az ELTE Szervezeti és Mûködési Szabályzata azon rendelkezésének (100. § (4) bek.) törvényességi vizsgálatát, amely szerint: "az Egyetemi Tanács jogszabályt sértõ döntéseinek megsemmisítése érdekében a rektoron keresztül a mûvelõdési és közoktatási miniszternél lehet elõterjesztéssel élni"; de a továbbításra határidõt nem szab. Az ajánlásra a miniszter közölte, hogy nem kívánja a panaszosnak írt válaszát kiegészíteni. Az ELTE Szervezeti és Mûködési Szabályzatát a közelmúltban a minisztérium felülvizsgálta, és ajánlotta a felterjesztés határidejének rögzítését, valamint a titkos szavazásra vonatkozó körültekintõ szabályozást.

OBH 3521/1999.

A panaszos sérelmezte, hogy az országos rendõrfõkapitánynak címzett egyik beadványára nem kapott teljes körû választ, másik beadványára pedig egyáltalán nem válaszoltak. Kifogásolta azt is, hogy a belügyminiszternek címzett levelével kapcsolatban sem értesítették.

A beadvány és mellékletei alapján felmerült a jogállamiság és az abból fakadó jogbiztonság követelménye, a tisztességes eljáráshoz, valamint a kérelem vagy panasz elõterjesztéshez való jog sérelmének gyanúja. Ezért az országgyûlési biztos vizsgálatot rendelte el. Ennek során megkereste a belügyminisztert és az országos rendõrfõkapitányt.

A belügyminiszter tájékoztatása szerint a panaszos, mint a "Médiahajó" rendezvényeit szervezõ Kft. vezetõje, valóban írt levelet a korábban hivatalban lévõ miniszternek. A levélben a Duna "EMC" Press kiadó igazgatójával fennálló nézetkülönbségrõl tájékoztatta a minisztert és sérelmezte a panaszos azt is, hogy a "Hekus" címû magazin szerkesztõ bizottságának több magas rangú rendõr is tagja. A miniszter megállapította, hogy a panaszos beadványa alapján szükséges intézkedéseket a minisztérium akkori vezetése foganatosította, a miniszteri válaszlevél-tervezet elkészült, de azt a Miniszteri Kabinetirodáról - ismeretlen okokból - nem kézbesítették, hanem az ügyiratot irattárba helyezték. A Kabinetiroda akkori dolgozóit azonban - mivel már nem álltak a minisztérium alkalmazásában - nem tudta felelõsségre vonni, a panaszok és a bejelentések kivizsgálásának rendjét pedig már szabályozták.

Az országos fõkapitány tájékoztatója szerint a panaszosnak a korábbi fõkapitánynak írt elsõ levele arra utalt, hogy a "Hekus" címû magazin igazgatója az ország vezetõ fõtisztjeivel legitimálja a szóban forgó újságot, egy másik lapban pedig rendõrrel fenyegeti õt. A levél tartalmazta azt is, hogy a "Hekus" címû magazin igazgatójának "kéklámpa"-engedélye van, és sérelmezte a panaszos, hogy rendõri vezetõnek címzett levele a magazin fõszerkesztõjéhez került. A levélre a címzett fõkapitány válaszolt. A választ a panaszos nem fogadta el, hanem egymást követõ két napon megismételte beadványát, egyben kérte, hogy azt kezeljék állampolgári bejelentésként. Tekintettel arra, hogy a panaszos hasonló tartalmú levelet írt a belügyminiszternek is, az ügyet a minisztérium vizsgálta ki.

A fõkapitány tájékoztatta az országgyûlési biztost továbbá arról, hogy a panaszos õt is megkereste. Levelében azt kifogásolta, hogy azon bejelentéseire, melyeket a korábbi fõkapitánynak egymást követõ napokon tett, nem kapott választ. Jelezte továbbá, hogy a "Hekus" címû újság igazgatója belügyi telefonvonalat használ. Ekkor saját hatáskörben vizsgálatot rendelt el. Megállapította, hogy a "Hekus" címû magazin tulajdonában volt gépkocsira valóban engedélyezték a megkülönböztetõ jelzés használatát, de azt a jármû elidegenítése után visszavonták, jelenleg hatályos ilyen engedélyt pedig nem adtak ki. Valósnak bizonyult az is, hogy a magazin irodahelyiségében van BM telefonvonal. Erre azonban a vonatkozó országos fõkapitányi utasítás - megállapodás alapján - lehetõséget ad. Irattárban viszont nem találtak külön megállapodást a szóban forgó magazin irodahelyiségébe történõ BM vonal telepítésérõl. Tisztázódott továbbá, hogy a magazin a BM telefonvonalat térítés nélkül használja.

A fõkapitány megállapította azt is, hogy a panaszosnak az a két beadványa, melyre nem kapott tá- jékoztatást, azonos tartalmú volt a belügyminiszternek írt azon beadványával, amit a minisztérium vizsgált. Ezért az akkori fõkapitány és a minisztérium illetékes fõosztály vezetõje megállapodtak, hogy a beadványra csak a belügyminiszter fog válaszolni. Azt megállapítani azonban nem tudta, hogy a panaszos által megkeresett rendõri vezetõk közül a magazin igazgatójának tudomására hozta-e, ha igen ki, a nekik címzett levelek tartalmát.

A fõkapitány összességében úgy ítélte meg, hogy az ügyben az országos fõkapitányság nem mulasztott. Ezt azzal indokolta, hogy a közérdekû bejelentésekrõl, javaslatokról és panaszokról szóló törvény lehetõvé teszi, hogy ebbe a körbe tartozó beadványok elintézését a felügyeletet ellátó szerv magához vonja. A fõkapitányi vizsgálat befejezését követõen a panaszost értesítették, hogy mivel a jelenleg és a korábban hivatalban lévõ fõkapitányhoz írt leveleinek tartalma hasonló, és, mert ezt jogszabály megengedi, a további vizsgálatot mellõzték. Ugyancsak a vizsgálat eredményeként a fõkapitány elrendelte a "Hekus" címû magazin igazgatója által használt BM telefonvonal megszüntetését vagy a díjfizetésre vonatkozó megállapodás megkötését. A megállapodást azóta megkötötték.

Az állampolgári jogok országgyûlési biztosa az ügyben megállapította, hogy a belügyminisztérium korábbi Kabinetirodájának dolgozói a jogállamiság és az abból származó jogbiztonság elvével - különös tekintettel a panaszosnak ahhoz fûzõdõ érdekére, hogy a törvényes határidõn belül megismerje a minisztérium által foganatosított vizsgálat eredményét és az esetlegesen tett intézkedéseket -, valamint a tisztességes eljáráshoz való alkotmányos emberi joggal összefüggésben visszásságot okoztak, mert nem értesítették a panaszost beadványa kivizsgálásának eredményérõl és az ügyiratot válaszadás nélkül irattározták.

Csorbult a jogállamiság és az abból származó jogbiztonság követelménye, valamint a tisztességes eljáráshoz való alkotmányos emberi jog amiatt is, mert a jelenleg hivatalban lévõ belügyminiszter utólag sem gondoskodott a panaszos válasz nélkül maradt beadványának megválaszolásáról. Az, hogy a belügyminiszter ezt elmulasztotta, magában rejtette a kérelem vagy panasz elõterjesztéshez való jog sérelmének közvetlen veszélyét is.

A jogállamiság és az abból származó jogbiztonság követelményét - a panaszos azon érdekére is figyelemmel, hogy tudjon arról, hogy beadványára melyik szervtõl várja a tájékoztatást -, valamint a tisztességes eljáráshoz való alkotmányos emberi jogot megsértette a volt országos fõkapitány is, hiszen nem tájékoztatta a panaszost arról, hogy bejelentése kivizsgálását a belügyminiszter folytatja, így annak eredményérõl is tõle fog értesítést kapni.

A jelenlegi országos rendõrfõkapitány ugyancsak alkotmányos visszásságot okozott a jogállamiság és az abból származó jogbiztonság követelményével, valamint a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben - különös tekintettel arra, hogy a panaszos a mai napig nem kapott választ a korábbi fõkapitánynak egymást követõ napokon történt két bejelentésére sem - azzal, hogy a panaszos hozzá címzett levele alapján elrendelt vizsgálatát követõen, annak eredményérõl és tett intézkedéseirõl nem tájékoztatta a panaszost. A fõkapitánynak ez a mulasztása a kérelem vagy panasz elõterjesztéshez való jog sérelmének közvetlen veszélyét szintén magában hordozta.

Az országgyûlési biztos megállapította a jogállamiság és az abból származó jogbiztonság követelményének csorbulását továbbá amiatt, hogy a "Hekus" címû magazin fõszerkesztõségében úgy rendszeresítettek BM telefonvonalat, hogy az országos fõkapitányság arra illetékes dolgozója nem kötött a telepítésre külön megállapodást. Tekintettel azonban arra, hogy az országos fõkapitány ezt utólag korrigáltatta, erre vonatkozó ajánlást nem tett, de felkérte a fõkapitányt, hogy hívja fel az illetékes vezetõi állomány figyelmét a vonatkozó belsõ utasítás jövõben történõ maradéktalan betartására.

Az országgyûlési biztos kezdeményezte továbbá, hogy a belügyminiszter véglegesítse a panaszos beadványára elkészült válaszlevél-tervezetet, majd gondoskodjon arról, hogy azt a panaszos megkapja és csak azután irattározzák az ügyiratot. A belügyminiszter és az országos rendõrfõkapitány hívja fel az illetékes vezetõk figyelmét a közérdekû bejelentésekrõl, javaslatokról és panaszokról szóló törvény elõírásainak maradéktalan alkalmazására, kiemelten arra, hogy a törvény hatálya alá tartozó vizsgálat befejezésekor a bejelentõt írásban haladéktalanul értesítsék, a bejelentés, javaslat, panasz más szervhez való áttételérõl pedig az állampolgárt tájékoztassák. Az országos rendõrfõkapitány gondoskodjon továbbá arról, hogy a panaszost - a szóban forgó törvényben elõírtaknak megfelelõen - értesítsék a hozzá és a korábbi fõkapitányhoz címzett, de általa meg nem válaszolt beadványokra kiterjedõen. A kezdeményezéseknek mindkét szerv vezetõje - határidõben - eleget tett.

OBH 3568/1999.

Teljes szöveg:. 3.13. alfejezetben.

OBH 3595/1999.

A Zala megyei Közigazgatási Hivatal Gyámhivatalánál alkalmazásban álló hivatásos pártfogó - egy volt állami nevelt pártfogoltja és családja érdekében - azt sérelmezte, hogy pártfogoltja a volt állami neveltek lakásproblémáinak enyhítését célzó Népjóléti Minisztérium által kiírt pályázaton elnyert támogatást nem kapta meg. A panaszos pártfogoltja gyakorlatilag hajléktalan, élettársa két kisgyermekkel anyás csecsemõotthonban él, amelyet meghatározott idõpontig el kell hagynia.

Az országgyûlési biztos általános helyettesét - megkeresésre - a szociális és családügyi miniszter arról tájékoztatta, hogy a Népjóléti Minisztérium, valamint a Gyermek- és Ifjúságvédelmi Alapprogram Tanácsa által meghirdetett pályázat célja az állami gondoskodásból kikerült fiatalok lakáshoz juttatásának támogatása és ezáltal életkörülményeik javítása volt. A központi támogatási összegbõl 200 millió forintot a Népjóléti Minisztérium, 10 millió forintot a Gyermek és Ifjúsági Alapprogram Tanácsa jogutódjaként az Ifjúsági és Sportminisztérium vállalt. 17 megye és a fõváros támogatási összegeit a Népjóléti Minisztérium folyamatosan leutalta a megyei önkormányzatok megadott számlaszámaira. Nógrád és Zala megye támogatási összege az Ifjúsági és Sportminisztérium 10 millió forintját terhelte. Az Ifjúsági és Sportminisztériumnak azonban csak programfinanszírozott fejezeti kezelésû pénzei voltak erre a célra, ami azt jelentette, hogy a nyertes pályázóknak elõször meg kellett volna venniük a lakást, és a Magyar Államkincstár utólag fizette volna ki az összeget. A volt állami gondozott pályázók anyagi körülményei nem tették lehetõvé ezt a fajta kifizetési módot, emiatt elhúzódott a két megye pénzeinek átutalása. A problémát észlelve azonban az Ifjúsági és Sportminisztérium és a Magyar Államkincstár között megállapodás született, mely alapján ha a pályázaton nyertes fiatalok a lakásvásárlási szerzõdésüket beküldik a Magyar Államkincstárhoz, az Államkincstár 3-4 napon belül az önkormányzat megjelölt számlájára utalja a pénzt.

Az országgyûlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a Zala és Nógrád megyei szóban forgó támogatási összeg átutalásáért felelõs Ifjúsági és Sportminisztérium a pályázót hosszú idõn keresztül bizonytalanságban tartotta azzal, hogy nem utalta át az önkormányzatoknak az összeget, akik emiatt nem tudták a lakáshoz jutási támogatást kifizetni, és azt sem lehetett tudni, hogy mikor kerül rá sor. Súlyosbította a dolgot, hogy a pályázó életfeltételeiben rendkívül fontos minõségi változást jelentett volna a pályázaton elnyert összeghez való hozzájutás, ugyanis a hajléktalan pályázó két kisgyermekével és feleségével saját lakáshoz juthatott volna. Ezért az országgyûlési biztos általános helyettese megállapította, hogy sérült a panaszos pártfogoltjának jogállamiság elvébõl fakadó jogbiztonsághoz való joga, és ezzel összefüggésben a tisztességes eljáráshoz való joga. Tekintettel azonban arra, hogy egyedi esetrõl van szó és a panaszt idõközben orvosolták, az országgyûlési biztos általános helyettese ajánlással nem élt.

Tájékoztatta viszont a panaszos pártfogoltját - a pártfogón keresztül - arról, hogy a pénz megszerzéséhez el kell küldenie a lakásvásárlási szerzõdését a Magyar Államkincstárnak. A panaszos levélben értesítette az országgyûlési biztos általános helyettesét arról, hogy a fenti módon sikerült pártfogoltjának megvásárolnia az ingatlant.

OBH 3817/1999.

Teljes szöveg: 3.9. alfejezetben.

OBH 3932/1999.

Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból eredõ jogbiztonsággal és az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében biztosított tulajdonhoz való joggal összefüggésben nem okoz visszásságot, ha a közigazgatási szerv azonnali hatállyal megtiltja az óvodai-iskolai tevékenység folytatását az építési engedélytõl eltérõen megépített és használatbavételi engedély nélkül használatba vett épületben, és határozottan intézkedik a jogerõs határozat végrehajtására.

Teljes szöveg: 3.10. alfejezetben.

OBH 4011/1999.

A panaszos az Országgyûlési Biztosok Hivatalához intézett beadványában sérelmezte személyi kárpótlási ügyében az eljárás elhúzódását.

Az országgyûlési biztos általános helyettese a jogbiztonság (Alkotmány 2. § (1) bekezdés), valamint a tulajdonhoz való jog (Alkotmány 13. § (1) bekezdés) megsértésének gyanúja miatt indított az ügyben vizsgálatot.

A panaszos - édesapja életének a szovjet kényszermunkára hurcolás ideje alatt történõ elvesztése miatt - kárpótlás iránti kérelmet nyújtott be a KKI-nál. Az ügyben született határozat kelte 1999. I. 25. napja. A határozat jogorvoslat híján 1999. III. 8. napján jogerõssé vált. A határozatot a KKI a panaszosnak kézbesítette, azonban a határozat NYUFIG-gal való közlését csak 1999. VIII. 25-én teljesítette, minek következtében panaszos 1999. IX. 6-án jutott a kárpótlás összegéhez.

Mivel a KKI a vizsgálat lezárását megelõzõen közlési kötelezettségének eleget tett, s panaszos a kárpótlás összegéhez hozzájutott, ezért az országgyûlési biztos általános helyettese az ügyben ajánlást nem tett, azonban kezdeményezte a visszásságot elõidézõ köztisztviselõ felelõsségre vonására irányuló eljárás megindítását. A válaszadásra nyitva álló határidõ még nem telt.

OBH 4022/1999.

Teljes szöveg: 3.5. alfejezetben.

OBH 4090/1999.

I. Nyilvánvalón alaptalan az a panasz, amelyben a beadványt tevõ olyan jogi okfejtésre alapozza az általa fennállónak vélt sérelem bekövetkezését, amely nem felel meg a hatályos jogszabályi rendelkezéseknek. Nyilvánvalóan alaptalan az a beadvány, amely szerint a gázszolgáltató által felszámított alapdíjért nyújtott szolgáltatói tevékenység nem minõsül szolgáltatásnak.

II. Ténybeli okokból minõsül nyilvánvalón alaptalannak az panasz, amely az országgyûlési biztos vagy általános helyettese által végzett elemzés alapján megállapíthatóan olyan tényekre alapozza az általa fennállónak vélt sérelem bekövetkezését, amely nem felel meg a valóságnak.

IV. Nem okoz alkotmányos jogokkal kapcsolatos sérelmet a közszolgáltató a jogbiztonság követelményével (Alkotmány 2. § (1) bek.) összefüggésben, ha a jogszabály által meghatározott negatív jogkövetkezményt, egy - szintén - jogszabály által megjelölt tényállás megvalósulásának esetére helyezi kilátásba.

A panaszos a Kögáz Rt. által a gázdíj mellett felszámított alapdíj alkalmazását sérelmezve fordult az Országgyûlési Biztosok Hivatalához. Az állampolgári jogok országgyûlési biztosának általános helyettese a panaszos beadványában foglalt valamennyi összefüggést megvizsgálta.

I. A panaszos szerint a Kögáz Rt. mindenkinek felszámítja az alapdíjat, akkor is, ha az adott fogyasztó igénybe veszi a gázszolgáltatást, akkor is, ha nem. Ezzel a panaszos szerint kötelezõvé tesz egy jogszabály szerint nem kötelezõen igénybeveendõ szolgáltatást.

II. A rendelkezésre állás - a panaszos véleménye szerint - a hatályos miniszteri rendelet értelmében nem tekinthetõ szolgáltatásnak. Az országgyûlési biztos általános helyettese megállapította, hogy nem járhat el akkor, ha a beadvány nyilvánvalóan alaptalan. Az általános helyettes megállapította, hogy a beadvány ezen része nyilvánvaló alaptalan, mert a jogi okfejtés, amelyre a panaszos az általa fennállónak vélt sérelem bekövetkezését alapozta, nem felel meg a hatályos jogszabályi rendelkezéseknek. A gázszolgáltató csak azokkal szemben érvényesíti az alapdíj megfizetésére vonatkozó követelést, akik a gáztörvény fogalomhasználata szerint fogyasztónak minõsülnek. Az általános helyettes megállapította, hogy a gázszolgáltatás fogalmilag nem merül ki a gáz mint energiahordozó átadásában, az annál szélesebb kategória. A polgári jogban szolgáltatásnak minõsül minden olyan vagyoni értékû magatartás, amelyet a szerzõdés kötelezettje a szerzõdés alapján tanúsítani köteles, illetve amelyet a jogosult a kötelezettõl a szerzõdés alapján követelhet. Amennyiben a kötelem tárgya olyan magatartás, amely vagyoni értékkel bír, akkor a visszterhesség vélelme nem sérül. Az alapdíjért nyújtott szolgáltatás a rendelkezésre állás, készenlét vállalása. Lényegi jellemzõje az, hogy a szolgáltatás nyújtása valamely más szolgáltatás teljesítésének elõfeltétele. A gázközmû hálózat karbantartása, korszerûsítése, mûszaki-biztonsági szempontból való ellenõrzése, ügyfélszolgálatok fenntartása a szolgáltatónak a gáz puszta átadásához képest plusz költségeket jelent. A vagyoni értékûsége tehát fennáll. A vizsgált esetben két különbözõ szolgáltatásnak (egy dolog átadására és egy szolgáltatás nyújtására irányulónak) ugyanaz a jogosultja és ugyanaz a kötelezettje, de az, amit a jogosult a kötelezettõl követelhet, egymástól elválik. A Ptk. általános kötelmi jogi rendelkezései és a közüzemi szolgáltatásra vonatkozó szabályai, valamit a polgári jog általános elvei a gázszolgáltatásra vonatkozó jogviszonyra is irányadóak, ezért abból a ténybõl, hogy azt egy másik jogszabály kifejezetten nem definiálja, esetleg nem is említi, nem vonható le az a következtetés, hogy a rendelkezésre állás nem minõsül szolgáltatásnak. Ugyanígy semmiféle következtetés nem vonható le önmagában a fogyasztóvédelmi törvény fogalomhasználatából sem, mert ez a jogszabály is csak a többi jogszabály és így a Ptk. rendelkezéseivel együtt értelmezhetõ.

Valójában a rendelkezésre állás jellegû szolgáltatás igénybevételérõl - a vizsgált esetben - a fogyasztó szabadon dönt, de nem dönthet úgy, hogy a gáz mint dolog átadására vonatkozó szolgáltatást igénybeveszi, a rendelkezésre állást viszont nem. Vagy mindkettõt igénybeveszi, vagy egyiket sem. Ennek a gázközmûvagyon karbantartásával összefüggõ költségek és az ezek mögött meghúzódó biztonsági megfontolások adják a magyarázatát. A fõszabály szerinti szabad döntéstõl függõ szerzõdéskötés, tehát a kötelem létrehozására vonatkozó szerzõdési szabadság ilyen összefüggésben való korlátozása mások és a fogyasztó élet- és vagyonbiztonságát szolgálja, tehát végsõ soron alkotmányos cél által vezérelt.

III. A panaszos szerint a szolgáltató külön-külön minden mérõóra után felszámítja az alapdíjat. Ennek következtében például a nyaralás ideje alatt is meg kell fizetni a fûtéshez használt gáz mennyiségét mérõ óra után az alapdíjat. Az általános helyettes megállapította, hogy a tény, miszerint a - fogyasztó döntésétõl függõen - rövidebb-hosszabb ideig nem használt gázfogyasztó készüléken keresztüli fogyasztás mérésére szolgáló gázóra is alapul szolgál az alapdíj kiszámításához, nem sérti az ellenszolgáltatás vélelmére vonatkozó Ptk-beli szabályt, mert a rendelkezésre állás olyan önálló szolgáltatás, amelynek fogyasztói igénybevétele nincs szoros összefüggésben a gáz mint dolog elfogyasztott mennyiségével. A rendelkezésre állás típusú szolgáltatást a fogyasztó nem csak akkor veszi igénybe, amikor ténylegesen gázt használ fel valamilyen általa végzett tevékenységhez. A rendelkezésre állás lényege éppen az, hogy a szolgáltató folyamatosan köteles biztosítani a gáz tényleges használatának lehetõségét.

IV. A szolgáltató az alapdíj meg nem fizetése esetére kilátásba helyezte, hogy kikapcsolja az adott fogyasztót a gázszolgáltatásból. Ez a panaszos szerint sérti a gáztörvény rendelkezéseit, mert az a szolgáltatás korlátozását csak abban az esetben teszi lehetõvé, ha a fogyasztó a gázdíjat nem fizeti meg. Másrészt a szolgáltató visszaél gazdasági erõfölényével, amikor kilátásba helyezi, hogy önmagában az alapdíj meg nem fizetése miatt kikapcsolja a gázszolgáltatást. Az általános helyettes a panaszos által fennállónak vélt sérelem alkotmányos jogokkal összefüggõ jellegét a jogállamiságból fakadó jogbiztonsággal összefüggésben elemezte, tekintettel arra, hogy a panaszos maga nem jelölte meg azt az alkotmányos jogosultságot, melynek sérelmére a beadványát alapozta. Más, a vizsgálat szempontjából esetleg szóbajöhetõ releváns alkotmányos jogot az elemzés nem tárt fel. A gáztörvény a fogyasztó közüzemi szerzõdésszegésének minõsülõ magatartások felsorolásakor nem a gázdíj megfizetésének elmulasztását határozta meg, hanem a gázszolgáltatás díjának meg nem fizetését. A gázszolgáltatás díja szélesebb kategória, mint a gázdíj fogalma, tekintettel arra, hogy gázszolgáltatásnak minõsül minden gázelosztó vezeték üzemeltetésével együtt járó vezetékes gázszolgáltatás. Jogszabályoknak megfelelõen jár el tehát a szolgáltató, amikor a Gszt. 27. § (1) bekezdése alapján a szerzõdés megszegésének minõsítette az alapdíj fizetésének esetleges elmulasztását és kilátásba helyezte a gázszolgáltatás felfüggesztését. Nem okoz alkotmányos jogokkal kapcsolatos sérelmet a közszolgáltató a jogbiztonsággal összefüggésben, ha a jogszabály által meghatározott negatív jogkövetkezményt, egy - szintén - jogszabály által megjelölt tényállás megvalósulásának esetére helyez kilátásba. A jogbiztonság követelményébõl ugyanis - tekintettel annak lényegi tartalmára, a kiszámíthatóságra - éppen a jogszabályok betartására vonatkozó szolgáltatói kötelezettség következik, olyan szolgáltató kötelezettség azonban nyilvánvalóan nem, amely kifejezetten jogszabályi rendelkezésekkel ellentétes lenne és a szolgáltatói érdekeket sértené. Nem vezethetõ le a jogbiztonság követelményébõl az a fogyasztói elvárás, hogy a szolgáltató ne éljen a számára jogszabály által biztosított szankció lehetõségével.

V. A panaszos szerint a 11/1999. GM rendelet alapján a szolgáltatónak kötelessége lett volna a fogyasztókat megkérdezni arról, hogy kívánják-e igénybe venni a rendelkezésre állást mint szolgáltatást, vagy sem. Az általános helyettes megállapította, hogy a rendelkezésre állás mint szolgáltatás igénybevétele és a gázellátás biztonságos mûködéséhez fûzõdõ érdek tényleges érvényesülésének biztosítása nem tehetõ függõvé az egyedi fogyasztók rendkívül eltérõ és teljesen esetleges anyagi teherbíró képességétõl. Márpedig ez a helyzet állna elõ, ha - feltételezve, hogy ez technikailag kivitelezhetõ - minden fogyasztó a saját belátására bízhatná például azt, hogy milyen mûszaki paraméterekkel rendelkezõ vezetéken biztosítja a gáz vételezést. A gáz tényleges biztosítására és a rendelkezésre állásra vonatkozó szolgáltatás egymással olyan összefüggésben állnak, hogy az a fogyasztó, aki a gázt használja, e szolgáltatás igénybevételére nem képes a "rendelkezésre állás" jellegû szolgáltatás igénybevétele nélkül. Nem alapos a panaszos azon gondolatmenetre épülõ fejtegetése, hogy a fogyasztó csak akkor veszi igénybe az alapdíjért nyújtott szolgáltatást, amikor a gázt használja. A rendelkezésre állás ugyanis a gázhasználat alapfeltétele. Nem okoz alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot a piacgazdaság követelményébõl levezethetõ szerzõdési szabadság elvével összefüggésben az a szolgáltatói gyakorlat, amelynek lényege a rendelkezésre állás jellegû szolgáltatás nyújtása a fogyasztó külön beleegyezõ nyilatkozata nélkül.

VI. A panaszos véleménye szerint, mivel a gázszolgáltatásról szóló 1994. évi XLI. törvény nem ismeri az alapdíj fogalmát, és nem adott felhatalmazást a miniszternek a törvény által nem ismert díj megállapítására, ezért a 11/1999. (III. 19.) GM rendelet törvényt sért, amikor megállapítja az alapdíjat, másrészt mivel a rendelkezésre állás nem tekinthetõ szolgáltatásnak, ezért arra a miniszter ármegállapító jogköre a hatósági ár megállapításáról szóló jogszabály rendelkezései szerint sem terjedt ki. A beadvány ezen részét az általános helyettes nyilvánvalóan alaptalannak minõsítette. Nem találta ugyanis megalapozottnak a beadvány azon a gondolatmenetét, mely szerint a szolgáltató olyan díj fizetésére kötelezi a fogyasztót, amelynek végsõ soron nincs jogszabályi alapja. Abból a ténybõl, hogy a gáztörvény nem használja kifejezetten az alapdíj kifejezést, nem következik, hogy az alapdíj megállapítása a miniszter részérõl felhatalmazás nélküli jogalkotás formáját öltötte. A gáztörvény meghatározott költségelemek fedezetére alkalmas díj megállapítására hatalmazta fel a minisztert, ezért az ilyen költségelemek ellentételezésére szolgáló díjmegállapítás - elnevezésétõl függetlenül - kifejezett felhatalmazáson alapul.

VII. A panaszos véleménye szerint a szolgáltató megsértette a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény 8. §-át is, mivel megtévesztette a fogyasztókat azzal, hogy a rendelkezésre állásról semmiféle tájékoztatást nem adott, másrészt azt a hamis látszatot kelti, mintha az alapdíjért adna valamit a fogyasztónak. A beadvány ezen részét az általános helyettes nyilvánvalóan alaptalannak minõsítette. A szolgáltató ugyanis több eszközzel is tájékoztatta a fogyasztókat az alapdíj bevezetésérõl. A szolgáltató ugyanakkor valóban nyújt szolgáltatást az alapdíjért, ezért nem állítható, hogy az erre vonatkozó állításával megtévesztené a fogyasztókat.

VIII. A panaszos által kifejtettek szerint sérti a Ptk. rendelkezéseit az, hogy a szolgáltató egyoldalúan kívánja módosítani a közüzemi szolgáltatási szerzõdést. Az általános helyettes megállapította, hogy a jogszabály rendelkezései értelmében a rendeletben közzétett ár (díj) a hatálybalépés elõtt kötött szerzõdések részévé vált. Nem a szolgáltató egyoldalú döntésétõl függött tehát a díj szerzõdésbe való beépülése, mivel arról jogszabály rendelkezett.

OBH 4141/1999.

Beadványában a panaszos tanulói jogviszonyával összefüggõ sérelmérõl adott számot. Az állampolgári jogok országgyûlési biztosa a rendelkezésére álló dokumentumok alapján megállapította, hogy a panaszos iskolája, a Közgazdasági Szakközépiskola és Gimnázium a tanév végén értesítette a panaszost arról, hogy matematika tantárgyból az 1995/96. tanév végi osztályzata elégtelen. A panaszos a bizonyítványát a bizonyítványosztáskor nem vette át. Az iskola igazgatója 1996. június 26-án értesítette a panaszost a javítóvizsga idõpontjáról, a javítóvizsgára felkészítõ korrepetálás igénybevételének lehetõségérõl és annak idõpontjáról. Az elégtelen osztályzatot sérelmezve a panaszos 1996. július 8-án bejelentéssel élt az iskola fenntartójánál. Beadványában az akkor hatályos, a nevelési-oktatási intézmények mûködésérõl szóló 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 21. § (2) bekezdésére hivatkozott, amely szerint a tanuló érdemjegyét a tanórai foglalkozásokon és a gyakorlati foglalkozáson végzett szóbeli és írásbeli munka, illetõleg gyakorlati tevékenység figyelembevételével kell megállapítani. Megalapozatlannak ítélte az elégtelen osztályzatot, mert matematika tantárgyból osztályában szóbeli beszámoltatás és számonkérés évek óta nem volt, és kérte az álláspontja szerint jogszabálysértõ döntés orvoslását. A kérelmet a fenntartó az I. fokú döntés meghozatala érdekében, illetékességbõl áttette az iskola igazgatójához. Az iskola igazgatója 1996. augusztus 15-én a kérelmet elutasította. A határozat kitért arra is, hogy - az akkor hatályban lévõ - a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény (a továbbiakban: Kot.) nem teszi lehetõvé a tanulmányok minõsítése és értékelése elleni eljárás indítását. Az iskola igazgatójának határozata ellen a panaszos fellebbezést nyújtott be. A kérelmet Budapest Fõváros fõjegyzõje bírálta el. Az általa hozott határozat helybenhagyta az iskola igazgatójának I. fokú döntését. A határozat tartalmazta azt is, hogy a döntés ellen keresetet lehet benyújtani a Pesti Központi Kerületi Bíróságnál. A panaszos ezzel a jogorvoslati lehetõséggel nem kívánt élni. Ezzel szemben több beadvánnyal fordult a Fõvárosi Közigazgatási Hivatal vezetõjéhez, a Belügyminisztérium Önkormányzati és Településfejlesztési Fõosztályához, a Fõvárosi Fõügyészséghez, a Legfõbb Ügyészséghez, valamint a legfõbb ügyészhez. A megkeresett szervek mindegyike kimerítõ részletességgel válaszolt a hozzá intézett beadványokra.

Megállapították, hogy a Kot. 1996. júliusában hatályos 83. § (2) bekezdése szerint "a tanuló, a szülõ, az óvoda, az iskola, a kollégium döntése vagy intézkedése, illetve intézkedésének elmulasztás ellen - a közléstõl, ennek hiányában a tudomására jutásától számított tizenöt napon belül - a gyermek, tanuló érdekében eljárást indíthat, kivéve a magatartás, a szorgalom, valamint a tanulmányok értékelését és minõsítését". Ezen a helyzeten csak 1996. szeptember 1-jei hatállyal változtatott a Kot-t módosító 1996. évi LXII. törvény. A törvénymódosításnak visszaható hatálya nem volt, tehát azt a hatálybalépésekor folyamatban lévõ ügyekben alkalmazni nem lehetett. Mindezek alapján a fenntartót képviselõ fõvárosi fõjegyzõnek a hozzá intézett kérelmet el kellett volna utasítania, mert annak benyújtása idõpontjában - a hatályos jogszabályok értelmében - az eljárás megindításának nem voltak meg a törvényi feltételei. A sérelem utólag, a jog eszközeivel nem orvosolható. Az országgyûlési biztos álláspontja szerint a tanulói jogviszony annak ellenére, hogy a Kot. eljárási szabályai körében több alkalommal rendeli alkalmazni az államigazgatási eljárásról szóló 1957. évi IV. törvény rendelkezéseit, nem tekinthetõ államigazgatási jogviszonynak. E szabályok alkalmazása ugyanis nem alakítja át általában a tanulói jogviszonyt államigazgatási jogviszonnyá. A tanulót különbözõ jogszabályok alapján megilletõ jogok és kötelezettségek is a tanulói jogviszonyhoz kötõdnek. Tekintettel arra, hogy a panaszos a javítóvizsgán nem jelent meg, az iskola igazgatója 1996. augusztus 29-én tájékoztatta, hogy köteles a II. évfolyamot megismételni. Az 1996/97-es tanévben az iskola igazgatója több alkalommal (1996. augusztus 29., szeptember 10., október 10.) - figyelmeztetve igazolatlan mulasztása következményeire is - felszólította a tanulót, hogy kezdje meg a tanulmányait az iskola II. osztályában. A tanuló a felszólításoknak nem tett eleget, ezért az iskola igazgatója 1996. december 11-én a panaszos tanulói jogviszonyát megszüntette. Az állampolgári jogok országgyûlési biztosa megállapította, hogy az iskola vezetéséhez, a fenntartóhoz, valamint a felügyeleti szervekhez intézett beadványokat az arra illetékesek megvizsgálták, illetve megvizsgáltatták, a tõlük elvárható intézkedéseket megtették. Elmaradt vagy megalapozatlan intézkedést nem észlelt az ügyben, ezért a vizsgálatot ajánlás nélkül fejezte be.

OBH 4175/1999.

A panaszos a következõk miatt fordult beadványával az Országgyûlési Biztosok Hivatalához: amint azt panaszában leírta, 1998. január 20-án a Komárom Esztergom Megyei Közigazgatási Hivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelõségéhez fordult egy szolgáltatói tevékenységgel összefüggõ panasszal. Véleménye szerint a felügyelõség nem látta el megfelelõen a munkáját, eljárása során nyilvánvaló ténybeli ellentmondásokat nem vett figyelembe, illetve azok feloldására nem tette meg a szükséges lépéseket.

I. A kötelezõ jótállásból fakadó igények érvényesítése során nyújtott szakvélemény adás nem minõsül államigazgatási tevékenységnek. A szakvéleményt adó szerv döntése ugyanis sem a megbízó cég, sem a vásárló számára nem ad - önkéntes jogkövetés hiányában - államigazgatási szerv vagy bármely államhatalmi szerv által kikényszeríthetõ jogot, és nem hoz létre a feleket terhelõ ilyen jellegû kötelezettséget.

Szakvéleményével ugyanakkor a Fogyasztóvédelmi Fõfelügyelõség nem dönt el jogvitát sem, hiszen a jogszabály-szöveg értelmében ilyenkor kifejezetten csak mûszaki kérdésekben adhat véleményt. A fent kifejtettek alapján az országgyûlési biztos a panaszt, mint hatáskörébe nem tartozót, érdemben nem vizsgálhatta.

II. Az országgyûlési biztos vizsgálata során megállapította, hogy a Komárom Esztergom Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelõség határozata az ügy szempontjából releváns egyik kérdésre nem tért ki. Az államigazgatási eljárásban a közigazgatási szerv a tényállás tisztázása nélkül semmilyen döntést nem hozhat. Az államigazgatási eljárás törvényessége, szakszerûsége, eredményessége nagymértékben attól függ, hogy a tényállás tisztázását körültekintõen folytatták-e le. Az országgyûlési biztos megállapította, hogy a Komárom Esztergom Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelõség a bizonyítási kötelezettség megszegésével olyan súlyos mulasztást követett el, amely a konkrét esetben alkotmányos jogokkal kapcsolatos sérelmet okozott a panaszosnak a jogbiztonság szerves részének tekinthetõ tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben. A tényállás tisztázására vonatkozó kötelezettség megsértése semmilyen megfontolással nem igazolható. Nem tekinthetõ Alkotmány által megengedett célra irányulónak és ezért minden esetben alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot okoz az eljáró államigazgatási szerv a jogbiztonság részének tekinthetõ tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben, ha nem tesz eleget a releváns tények felderítésére és így a teljes tényállás tisztázására vonatkozó kötelezettségének.

III. A biztos által lefolytatott vizsgálat második része annak megállapítását célozta, hogy vajon igaz-e a panaszos azon állítása, mely szerint a fogyasztóvédelmi felügyelõség eljárása lehetetlenné tette számára a jogos kötelmi jogi igények érvényesítését, és ha ez igaz, akkor okozott-e ezzel az ügyben eljáró hatóság alkotmányos jogokkal kapcsolatos sérelmet, illetve visszásságot. A panaszosnak a fogyasztóvédelmi felügyelõséghez intézett beadványából egyértelmûen kiderült, hogy õ a Ptk. által biztosított szavatossági igényeinek érvényesítését tekintette céljának, hiszen megjelölte, hogy vagy a cserére, vagy az árleszállításra tart igényt. Saját vizsgálata szempontjából irrelevánsnak tekintette és ezért nem foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy vajon a panaszos egy esetleges bírósági eljárás során milyen sikerrel érvényesíthetné szavatossági igényét. Az Alkotmány ugyanis az eljárási garanciákon, a jogbiztonság követelményén, valamint a bírósághoz fordulás jogán keresztül egy mégoly alaptalan igény bíróság elõtti érvényesítését is biztosítja, függetlenül annak tényleges megalapozottságától. A szavatossági igény érvényesítése alatt a gyakorlat nem a hibás teljesítés tényének és az ebbõl fakadó igényeknek - a Ptk. 306. § (4) bekezdésében megkívánt - közlését érti, hanem azt, hogy a jogosult a bíróság elõtt érvényesíti a követelést. A biztos megállapította, hogy a Ptk. 308. § (2) bekezdésében foglalt, jogvesztõ határidõre vonatkozó rendelkezés nem alkalmazható a konkrét esetben. A szavatossági igények érvényesítésére jogvesztõ határidõ hiányában irányadó határidõ elévülési jellegû. Ez a határidõ a panasz biztoshoz való benyújtásának idõpontjában már eltelt, tehát a panaszos szavatossági igénye bírósági úton már nem volt érvényesíthetõ. A panaszos nyilvánvalóan a fogyasztóvédelmi felügyelõség szakszerû eljárásában bízva nem fordult bírósághoz.

I. Az állampolgári jogok országgyûlési biztosa felkérte a Fogyasztóvédelmi Fõfelügyelõség fõigazgatóját, hogy hozzon felügyeleti intézkedést a Komárom-Esztergom Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelõség által hozott 2722/3/1999. számú, 1999. augusztus 25-én kelt határozat által okozott jogsértés orvoslása érdekében.

II. A vizsgálati megállapítások második pontjában feltárt alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásság a konkrét ügyben már nem volt orvosolható, de a biztos felkérte a Komárom-Esztergom Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelõség igazgatóját, hogy hívja fel a felügyelõség munkatársait a jogszabályok betartására.

Az érintett szervek számára a válaszadásra nyitva álló határidõ még nem telt le.

OBH 4207/1999.

A panaszos beadványában azt sérelmezte, hogy az 1998. évi õszi, majd az 1999. évi tavaszi ár- és belvíz annyira megrongálta lakását, nyári konyháját, hogy a vakolat leesett, a falak megrepedeztek. A panaszos pincéje még mindig vizes és beszakadt. A károk enyhítésére meghirdetett pályázat alapján 1999. augusztus hónapban kapott ugyan 8282 Ft-ot, de ez még cementre sem elég.

Az állampolgári jogok országgyûlési biztosának általános helyettese az ügy tisztázása érdekében megkereste Taktabáj Községi Polgármesteri Hivatalát. A polgármesteri hivatal tájékoztatása szerint Taktabáj község határában 1998 õszén és 1999 tavaszán árvíz nem volt. A belvízveszély 1999. év tavaszán fokozottabb mértékben jelentkezett és több, mélyebben fekvõ lakóépületet megrongált.

Vitatható, hogy panaszos lakásának rongálódásai összefüggésbe hozhatók-e a belvízzel. Maga az épület a korábbi években is repedezett volt, a vakolat több helyen lehullott, egyszóval régi, még 1945 elõtt épült, romos falusi lakásról van szó.

Mindezek ellenére a belvíz sújtotta lakosok névjegyzékébe az önkormányzatnál a panaszost is felvették, hogy segítséget kapjon lakhatási körülményeihez.

A Magyar Állam által biztosított támogatást a károsultak között a kár arányában megosztotta az önkormányzat, és a lakosok által megkötött helyreállítási szerzõdésben a feltételeket rögzítették.

Az állami támogatást teljes egészében mindenkinek kifizették, az önkormányzat azonban nem tudta kiegészíteni a támogatást, mert minden erõforrást az árvízvédekezésnél használt fel.

A panaszosnak jutó 8283 Ft-ot is rendben kifizette az önkormányzat. Az állami támogatás nem új épületek építéséhez, új pincék létesítéséhez, hanem a belvízkárok helyreállítására szolgált. Az adott összeg valóban kevés, de a panaszos - gyermeke és unokái segítségével, hozzáadva saját munkaerejüket is - hozzáfoghatott volna a helyreállítás elvégzéséhez.

A többi károsult esetében is szabály volt az, hogy az állami támogatás anyagvásárlásra is szólt, és mindenki a saját munkaerejét adta a helyreállításhoz. 11 fõ belvízkárosult volt a községben, és mind a 11 személy így járt el.

A polgári védelem és más illetékes szervek folyamatosan vizsgálták a helyreállítás folyamatát és a felvett jegyzõkönyvek tanúsága szerint azt megfelelõnek és kielégítõnek találták.

OBH 4443/1999.

Teljes szöveg: 3.10. alfejezetben.

OBH 4570/5/1999.

Teljes szöveg: 3.9. alfejezetben.

OBH 4637/99.

A panaszos sérelmezte, hogy a Szegedi Körzeti Földhivataltól (a továbbiakban: Földhivatal) általa igényelt iratokba nem tekinthetett be, és ezzel összefüggésben a Földhivatal ez idáig nem válaszolt ezen ügyben hozzájuk intézett iratbetekintést kérõ levelére.

A panaszos ezután a Szegedi Városi Ügyészséghez fordult két ízben is, de sérelmezte, hogy az ügyészi beavatkozás indokoltságának hiánya okán kérelmét elutasították. Álláspontja szerint a kért iratok eddig nem kerültek elõ.

Az állampolgári jogok országgyûlési biztosának általános helyettese megállapította, hogy a Szegedi Városi Ügyészségnek a Szegedi Körzeti Földhivatal vezetõjéhez intézett felszólalása eredményeképp a törvénysértõ mulasztást orvosolták. A Földhivatal lehetõvé tette, hogy a panaszos soron kívül az iratokba betekintsen, azokról másolatot kapjon. Ennek megfelelõen panaszos ügyvédje 1999 februárjában ezeket a másolatokat átvette. Ezt követõen a Földhivatal a panaszos levelére azért nem válaszolt, mert az ügyet az iratoknak az ügyvéd részére történõ átadásával lezárta.

1. Az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1972. évi 31. törvényerejû rendelet alapelvként rögzíti az ingatlan-nyilvántartás nyilvánosságának és közhitelességének követelményét. A jogszabály 2. § (1) bekezdése tartalmazza azt is, hogy törvényi kivétel alapján korlátozható az ingatlan-nyilvántartás nyilvánossága.

Az ingatlan-nyilvántartás nyilvánosságának és közhitelességének alapelve az Alkotmányban rögzített közérdekû adatok megismeréséhez való jogból erednek. Az Alkotmány 2. § szakaszában deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményének részét képezi a tisztességes eljáráshoz való jog. Ez az alapelv - mint alkotmányos követelmény - a közigazgatási szerveket köti. Ennek megfelelõen kötelesek biztosítani az Alkotmányban és más jogszabályokban lehetõvé tett irat-betekintési jogot, az állampolgárok pedig élhetnek a számukra biztosított jogosultsággal.

2. Az Alkotmány 64. § szakaszában foglalt kérelemhez való jogból következik az a követelmény, hogy a közigazgatási szerv a hozzá érkezett levélre választ adjon abban az esetben is, ha a kérelem (levél) tartalma nem érdemi jellegû kérdést érint.

OBH 7169/1999.

Teljes szöveg: 3.9. alfejezetben.

OBH 6810/96. és OBH 4589/1999.

I. Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonsággal és a 13. § (1) bekezdésében rögzített tulajdonjog védelmével kapcsolatos visszásságot okoz, ha a minisztérium és a gázszolgáltatók a jogszabály rendelkezéseit módosítva kiterjesztõen értelmezik a fogyasztók hozzájárulás-fizetési kötelezettségét.

Teljes szöveg: 3.10. alfejezetben.

OBH 1743/1997. szám alatt összevont ügyekben

2163/1997., 2164/1997., 2381/1997., 2904/1997., 3073/1997., 3157/1997., 3488/1997., 4013/1997., 4606/1997., 5213/1997., 5252/1997., 5572/1997., 7674/1997., 4745/1996.

Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményével, valamint a 13. § (1) bekezdésében biztosított tulajdonhoz való joggal összefüggésben visszásságot okoz, ha az önkormányzat a távfûtési díj mértékének megállapításakor jóváhagyja a szolgáltatónak a hatósági ár megállapítására vonatkozó elõterjesztésében az olyan díjkalkulációt, díjszerkezetet, amely ellentétes távhõszolgáltatásra vonatkozó rendeletével.

Számtalan beadvány érkezett az Országgyûlési Biztos Hivatalához, amelyben a panaszosok (lakóközösségük nevében) az önkormányzat távhõ-szolgáltatási díjak megállapításáról szóló rendelete módosításának jogszerûségét vitatták.

A beérkezett panaszok összevonására azért került sor, mert mindegyik ügyben a panaszosok egybehangzóan azt sérelmezték, hogy a szolgáltató 1997. január 1-jétõl a rendeletre való hivatkozással az épületek közös helyiségeinek fûtése utáni költségeket, amelyet korábban a társasházak a közös költségbõl fizettek - tekintet nélkül arra, hogy nyújt-e azokban szolgáltatást vagy sem - "beépítette" a külön tulajdonban álló lakások fûtési tarifájába. A panaszosok sérelmezték, hogy az önkormányzat a rendelettel törvénytelenül szólt bele a társasházak belsõ jogviszonyába.

A panaszosok beadványukhoz több dokumentumot csatoltak, így többek között a szolgáltató által 1997 januárjában a fogyasztókhoz eljuttatott tájékoztatóját, amelyben a felhívja a fogyasztók figyelmét "az épület közös használatú helyiségeinek (lépcsõház, tároló, stb.) fûtése utáni költséget - 1997. január 1-jétõl kezdõdõen - a lakások fûtési tarifája tartalmazza, ezentúl ilyen címen közös költséget nem kell fizetni." A szolgáltató tájékoztatójában példaként levezette, hogy "az új díjrendszerben egy átlagos méretû - 52 m2-es alapterületû, 135 légm3 légtérfogatú - átalánydíjas lakás esetében 15,9 légm3 közös fûtött légtér tartozik a lakáshoz".

A szolgáltató a panaszosok felszólalásaira adott válaszaiban többek között megállapította azt is, hogy "A távhõszolgáltatás díjrendszerének legutóbbi változása - fõként a régebben épült, fûtött közös használatú helyiségekkel nem rendelkezõ - számos épület (társasház, szövetkezet) számára hátrányos következményeket eredményezett."

Az országgyûlési biztos általános helyettese vizsgálata során megkereste a közigazgatási hivatal vezetõjét, hogy vizsgálja meg, a panaszolt önkormányzati rendelet nem ütközik-e magasabb szintû jogszabályokba. A hivatal vezetõje törvényességi ellenõrzési jogkörében nem látott okot arra, hogy az önkormányzati normát érintõ törvényességi intézkedést tegyen.

A szolgáltató az országgyûlési biztos általános helyettesének megkeresésére adott válaszában ugyancsak a panaszolt rendeletre való hivatkozással azt a választ adta, hogy már 1997. január 1-jétõl nem számol díjat, illetve ilyen jogcímen nem kell fûtési díjat fizetniük a lakó- és vegyes rendeltetésû épületek közös használatra szolgáló helyiségei és területei légtere után. A fogyasztók panaszos leveleire adott válaszok értelmezésébõl azonban kitûnik, hogy a szolgáltató a közös használatú helyiségeket és területeket fûtöttként veszi figyelembe a díj megállapításakor, annak ellenére, hogy az önkormányzat rendelete értelmében ezek a helyiségek nem minõsülnek fûtöttnek.

Az Obtv. 20. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a feltárt alkotmányos jogsérelem orvoslása végett felhívta a Fõvárosi Közgyûlést, hogy az árak megállapításáról szóló 1990. évi LXXXVII. törvény 16. §-ában biztosított árhatósági jogkörében - független szakértõk bevonásával - 1997. január 1-jéig visszamenõen vizsgálja felül a szolgáltató elõterjesztése alapján megállapított díjtételeket, különös tekintettel a közös használatú helyiségek és területek vonatkozásában alkalmazott díjakra.

Az ajánlás címzettje kétszeri felszólításra késedelmesen kitérõ választ adott. Az országgyûlési biztos általános helyettese tekintettel arra, hogy érdemi választ nem kapott, újabb határidõ kitûzése mellett ajánlását fenntartotta. A válaszadásra nyitva álló határidõ még nem telt el.

OBH 2458/1997.

A panaszosok az állampolgári jogok országgyûlési biztosához intézett levelükben sérelmezték, hogy bár az önkormányzat részükre 100, illetve 50%-os lakbértámogatást állapított meg, a Díjbeszedõ Rt. mégis a teljes lakbért számlázza. A túlszámlázás megszüntetése érdekében kérelemmel fordultak az önkormányzathoz, amelytõl azonban választ nem kaptak.

A panaszosok a Budapest V. kerületi Önkormányzat lakbérek mértékére és a lakbértámogatásra vonatkozó rendelete szerint lakbértámogatásra voltak jogosultak, amit részükre az önkormányzat meg is állapított. Az errõl szóló határozatot azonban késedelmesen kézbesítették a Lipótvárosi Vagyonkezelõ Rt-nak, így az nem tudta a támogatás forint összegét megállapítani és ezt a Díjbeszedõ Rt-nak bejelenteni. A panaszosok több ízben is kérték az önkormányzat mielõbbi intézkedését, ami azonban elmaradt, így panaszosok több mint egy félévig továbbra is a teljes lakbért fizették. A panaszosok nyolc hónap elteltével fordultak az országgyûlési biztoshoz, a túlfizetés csak ezt követõen került jóváírásra. Az országgyûlési biztos vizsgálata során megállapította, hogy az önkormányzat, illetve a Díjbeszedõ Rt. ismertetett eljárása a jogállamiság elvével és az Alkotmány 64. §-ában deklarált panaszjoggal összefüggésben visszásságot okozott.

A megállapított visszásság orvoslása érdekében az országgyûlési biztos kezdeményezte, hogy a polgármester és a vezérigazgató a jövõben tartassa be a bejelentésekrõl és panaszokról szóló 1977. évi I. tv. 19. §-ában meghatározott ügyintézési határidõt.

OBH 3572/1997.

Teljes szöveg: 3.10. alfejezetben.

OBH 6418/1997.

A panaszos azért fordult az Országgyûlési Biztosok Hivatalához, mert véleménye szerint a Díjbeszedõ Rt. jogszabályi elõírásoknak nem megfelelõ eljárása okozta azt a helyzetet, hogy a több éve fennálló közüzemidíj-tartozása a kamatokkal növelve már olyan mértéket ér el, amelynek kifizetése megélhetésének veszélyeztetése nélkül lehetetlen. A panaszos azt sérelmezte, hogy a Díjbeszedõ Rt. nem létezõ tartozás behajtására tett kísérletet a panaszossal szemben.

I. Az országgyûlési biztos általános helyettese által folytatott eljárás egyik célja annak megállapítása volt, hogy alkotmányos jogokkal kapcsolatos sérelmet okoz-e a közüzemi szolgáltató abban az esetben, ha a kötelezett szerint ténylegesen fenn nem álló tartozás érvényesítését célzó intézkedéséket tesz, mégpedig úgy, hogy a fogyasztót rendszeresen felszólítja tartozásának kiegyenlítésére. A szerzõdésbõl vagy kárkötelembõl, illetve egyéb jogalapon fennálló kötelezettségbõl származó követelések érvényesítésének szabályait megállapító jogszabályok minden esetben lehetõvé teszik a jogosult által meghatározott követelés tényleges fennálltának, összegszerûségének, esedékességének és egy sor más összefüggésének kötelezett általi vitathatóvá tételét. E vita végsõ rendezési fórumaként pedig minden esetben a felek (érdekeltek) rendelkezésére áll a bíróság. Mindebbõl az következik, hogy általában a kötelezett által alaptalannak tartott követelés teljesítésére irányuló jogosulti igény bíróság általi elbírálás nélkül sikerrel nem érvényesíthetõ. Nem álla- pítható meg alkotmányos jogokkal kapcsolatos sérelem okozása vagy annak veszélye pusztán azon az alapon, hogy a közüzemi szolgáltató általa ténylegesen fennállónak tartott követelés fogyasztóval szembeni érvényesítése céljából bûncselekményt meg nem valósító módon - a jogszerû jogérvényesítési eszközök igénybevételének kilátásba helyezésével - felszólítja a kötelezettet a tartozás kiegyenlítésére. Tekintettel arra, hogy a beadványban megjelölt esetben ilyen ügyrõl van szó, vagyis a Díjbeszedõ Rt. eljárása ebben az összefüggésben alkotmányos jogokkal kapcsolatos sérelmet nem okozott, a panaszt ebben a részében az általános helyettes elutasította.

II. A panasz másik részével összefüggésben a vizsgálat annak megállapítását célozta, hogy okozott-e alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot a Díjbeszedõ Rt. azáltal, hogy a panaszos nem kellõen precíz tájékoztatásával a követelésnek az eredeti összeghez képest jelentõs mértékû felhalmozódását idézte elõ. A cég mint jogosult általi felszólítások vitathatóvá tételének lehetõsége a fent kifejtettek értelmében a fogyasztó rendelkezésére állt. Ezen az alapon módjában állt az is, hogy a követelés összegét bármilyen alapon megkérdõjelezze. Önmagában a felszólítások mindössze azzal a lehetõséggel fenyegették a panaszost, hogy nemfizetés esetén a cég bírósághoz fordul. A bírósághoz fordulás jogának gyakorlása azonban az országgyûlési biztos eljárása szempontjából semmiképpen sem tekinthetõ olyan intézkedésnek, mint amely alkotmányos jogokkal kapcsolatos sérelmet okoz, vagy ilyen sérelem veszélyét idézi elõ. Az együttmûködési kötelezettség esetleges megsértésébõl fakadó követelésnövekmény kifizetésére éppúgy nem került sor, mint a hátralék egyéb részeinek kiegyenlítésére, a követelés ilyen szempontból való vizsgálata szintén a bíróság elõtt folyamatban lévõ eljárásban lenne kérhetõ. Azzal, hogy a Díjbeszedõ Rt. saját eljárását jogszerûnek tartja és úgy véli, hogy eljárása íly módon a követelés összegét nem csökkenti, valamint, hogy ezzel a követeléssel esetleg bírósághoz fordul, alkotmányos jogokkal kapcsolatos sérelmet nem okoz. A fent kifejtettekre tekintettel, alkotmányos jogokkal kapcsolatos sérelem hiányában a panaszt az általános helyettes elutasította.

OBH 6796/1997.

Teljes szöveg: 3.4. alfejezetben.

OBH 7005/1997.

Teljes szöveg: 3.10. alfejezetben.

OBH 7146/1997.

A panaszos sok családot érintõ beadvánnyal fordult az Országgyûlési Biztos Hivatalához, amelyben a tatai TÁVHÕ szolgáltató irreálisan magas díjemeléseit kifogásolta.

A panaszos a beadványában elõadta, hogy 1996-ban 40%-kal, 1997-ben pedig 22%-kal emelte a távhõszolgáltatás díját. Ez ügyben 1997-ben, a július 1-jei emelés elõtt a város polgárai aláírásokkal tiltakoztak, amit a Polgármesteri Hivatal figyelmen kívül hagyott. A panaszos a beadványában hivatkozik arra, hogy ezzel a témával a megyei újság, a 24 ÓRA is foglalkozott, és azt az indoklást kapták, hogy azért van szükség az emelésre, mert nagyon sok a szolgáltatónak a kintlevõsége.

Az országgyûlési biztos az Obtv. 18. § (3) bekezdésében biztosított jogkörénél fogva - az idõközben hatályba lépett távhõszolgáltatásról szóló 1998. évi XVIII. törvény 7. § (3) bekezdésének b) pontja értelmében - felkérte Tata polgármesterét, hogy a települési önkormányzat képviselõ-testülete ellenõrizze a távhõszolgáltató ármeghatározó tényezõinek (költségeinek) indokoltságát. Továbbá a testület ellenõrzési jogkörében vizsgálja ki azt is, hogy Tatán a távhõszolgáltatás díjtételei megfelelnek-e az idõközben hatályba lépett távhõszolgáltatásról szóló törvény 52. §-ában megfogalmazott követelményeknek.

OBH 7436/1997.

A panaszos azért fordult az Országgyûlési Biztosok Hivatalához, mert a Dunamenti Regionális Vízmû Rt. nem volt hajlandó vele megkötni az önálló bekötési vízórára vonatkozó szolgáltatási szerzõdést. A panaszos beadványában azt is sérelmezte, hogy a bekötési vízóra és a mellékvízmérõk által mért vízmennyiségek különbözetének ellenértékét tartalmazó számlákat a szolgáltató - korábbi gyakorlatához hasonlóan - a panaszos nevére küldi. A sorház építésekor létesített bekötési vízóra az országgyûlési biztos vizsgálatának idõpontjában négy ingatlan vízfogyasztását mérte. Ezen ingatlantulajdonosok között polgári jogi jogviszony nem volt. A sorház építésekor kialakított bekötési vízórát magában foglaló akna a panaszos telkén helyezkedett el. A Dunamenti Regionális Vízmû Rt. képviselõje azt javasolta a panaszosnak, hogy az eredeti bekötési vízóra megtartása mellett létesítsenek a kizárólag a panaszos vízfogyasztását mérõ önálló bekötési vízórát. Panaszos ezt elutasította. A Dunamenti Regionális Vízmû Rt. arról értesítette a panaszost, hogy a tulajdonában lévõ mellékvízmérõ hitelesítési ideje 1998. december 31-én lejár. A szolgáltató felhívta a panaszos figyelmét, hogy a lejárt hitelesítésû mellékvízmérõk újra-hitelesítésének elmaradása esetén a mellékvízmérõk alapján folytatott számlázást megszünteti tekintettel arra, hogy a mellékvízmérõk a hitelesítési idõ lejárta után csak költségmegosztásra használhatók. A szolgáltató értesítette a panaszost, hogy a hitelesítési idõ lejárta után az újra-hitelesítés elmaradása esetén a mellékvízmérõkre vonatkozó szolgáltatási szerzõdést felmondja. A Dunamenti Regionális Vízmû Rt. a bekötési vízóra és a mellékvízmérõk által mért vízmennyiségek közötti különbségbõl adódó, 1997-ben és 1998-ban keletkezett vízdíjkülönbözetet az érintett négy fogyasztó között négy egyenlõ részre osztotta fel. A négy fogyasztó közül három a rá esõ részt kifizette, a panaszos nem.

I. A közüzemi szolgáltató a szerzõdõ partnerét fõszabály szerint nem választhatja meg szabadon és a legtöbb esetben szerzõdéskötési kötelezettsége van. Kizárólag jogszabály határozhatja meg azokat az eseteket, amikor a szerzõdés megkötését a szolgáltató megtagadhatja, illetõleg azokat a feltételeket is, amelyektõl függõvé teheti a szerzõdés megkötését. A vizsgált esetben az önálló bekötési vízórára vonatkozó szolgáltatási szerzõdést azzal a feltétellel akarta a szolgáltató megkötni a panaszossal, hogy az eredeti bekötési vízóra is a panaszos telkén marad. Az állampolgári jogok országgyûlési biztosának általános helyettese megállapította, hogy a szolgáltató jogszabály által nem ismert feltételtõl tette függõvé az önálló bekötési vízórára vonatkozó szolgáltatási szerzõdés mint közüzemi szerzõdés tartalmát és ezzel alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot okozott a jogbiztonság követelményével és a tulajdonhoz való joggal összefüggésben. A jogbiztonság követelményébõl a jogalkotó és a jogalkalmazó szervekre egyaránt bizonyos kötelezettségek hárulnak, enélkül a jogbiztonság elvének tényleges érvényesülése lehetetlen. Valamely kifejezett jogszabályi rendelkezéssel ellentétes jogalkalmazói gyakorlat a jogbiztonság elve tényleges érvényesülését teszi lehetetlenné. Tekintettel arra, hogy a panaszos és az érintett közszolgáltató az általános helyettes vizsgálatának idején megállapodott a vízóra beszerelésérõl, az általános helyettes ajánlást nem tett.

II. Az általános helyettes megállapította, hogy a Dunamenti Regionális Vízmû Rt. a jogszabályi rendelkezések betartásával döntött a lejárt hitelességû vízórákra vonatkozó szolgáltatási szerzõdés felmondásáról. A jogszabályi rendelkezésekrõl a panaszost tájékoztatta és helyesen következtetett arra, hogy a lejárt hitelességû mellékvízmérõk a továbbiakban csak költségmegosztásra alkalmasak. A szolgáltató alkotmányos jogokkal összefüggõ sérelmet a vizsgált eljárással nem okozott.

OBH 7609/1997.

A panaszos azért fordult az országgyûlési biztoshoz, mert az ÁB-Aegon Biztosító Rt. a panaszos kötelezõ felelõsségbiztosítás alapján érvényesített kárigényének kielégítését a balesetrõl készült jogerõs rendõrségi határozat becsatolásától tette függõvé. Az általános helyettes megállapította: A felelõsségbiztosítás intézménye és az arra vonatkozó szerzõdéskötési kötelezettség lényegében a károsult érdekeit védi, hiszen egyrészt kizárja, hogy a károsult igényének a károkozó általi kielégítése a károkozó anyagi lehetõségeitõl mint teljességgel esetleges tényezõtõl függjön, másrészt nem teszi lehetõvé, hogy a biztos anyagi fedezettel bíró szervezet általi kielégítés a károkozó szerzõdéskötési hajlandóságától függjön. A biztosításnak egy különleges fajtája a felelõsségbiztosítás, amelynek alapján a biztosított követelheti, hogy a biztosító a szerzõdésben megállapított mértékben mentesítse õt az olyan kár megtérítése alól, amelyért egyébként felelõssé tehetõ. A biztosító és a biztosított a károsulttal mint jogosulttal szemben egyetemlegesen kötelezettek. A polgári jogi kártérítési felelõsségnek négy alapvetõ feltétele van: a jogellenesség, felróhatóság, kár, okozati összefüggés a kár és a felróható tevékenység (mulasztás) között. A károsultnak kell bizonyítania a kárt, a kár mértékét, valamint az okozati összefüggést. A bizonyítási teher a polgári anyagi jogban nem azt jelenti, hogy valamelyik félnek a feladata a bizonyítás, hanem azt, hogy a bizonyítás sikertelensége esetén annak hátrányait az kénytelen viselni, akin a bizonyítás terhe nyugszik. Az általános helyettes megállapította, hogy a kötelezõ felelõsségbiztosítás szabályaiból, illetve a mögötte meghúzódó jogpolitikai megfontolásokból nem vezethetõ le olyan érvelés, mely szerint kötelezõ felelõsségbiztosítás esetén a tulajdonost (károsultat) a biztosítónak mentesítenie kellene az anyagi jogi értelemben vett bizonyítási teher alól és ezzel végeredményben magára kellene vállalnia a bizonyítás sikertelenségébõl fakadó hátrányokat. Alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot okoz a biztosító, a jogállamiságból fakadó jogbiztonsággal összefüggésben tekintettel a tulajdonhoz való jogra is, ha a kötelezõ felelõsségbiztosítás alapján érvényesített károsulti igény teljesítését olyan tényezõ károsult általi bizonyításától teszi függõvé, amely tényezõ bizonyításának terhét nem a károsult, hanem a károkozó viseli. Az ilyen intézkedés ugyanis ellentétes a hatályban lévõ jogszabályi rendelkezésekkel, és ennek következtében kártérítésre vonatkozó igény kielégítését olyan módon késlelteti, amely a jogszabályok alapján nem lehetséges. A konkrét esetben a feljelentésbõl csak az volt megállapítható, hogy a panaszos a baleset bekövetkezésében vétlen volt, arra azonban az intézkedõ rendõr nem vállalkozott, hogy megállapítsa, a másik két károsult mennyiben volt felelõs. A feljelentésbõl kiderült, hogy a vétlen károsult panaszos kára a vele szemben haladó gépkocsi vezetõjének cselekményével okozati összefüggésben keletkezett. A biztosító által a tejesítés feltételeként megjelölt szabálysértési határozat egy olyan tényezõ bizonyításához sem volt szükséges, amely tényezõ bizonyításának terhe polgári anyagi jogi értelemben a károsultat terheli. Az általános helyettes megállapította, hogy a vizsgált esetben a panaszossal szemben a másik két érdekelt közös károkozónak minõsült. A Ptk. szabályainak értelmében a közös károkozók károsulttal szembeni felelõssége egyetemleges. Bár a közös károkozók mindegyikének magatartásával összefüggésben szükséges a magatartás jogellenessége, de a magyar polgári jog szabályai szerint a jogellenesség és a felróhatóság - az ellenkezõ bizonyításáig - vélelmezett, a jogellenesség hiányát, illetve a felróhatóság hiányát nem a károsult, hanem a károkozó bizonyítja. Alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot okoz a biztosító a jogbiztonság követelményével összefüggésben, amikor olyan tényezõ bizonyításának terhét hárítja át a károsultra, amely tényezõ bizonyításának terhe nem a károsultat, hanem a károkozót terheli és ezzel indokolatlanul késlelteti a károsult követelésének kielégítését, illetve amikor ugyan a károsult által bizonyítandó tényezõ bizonyítására alkalmas irat benyújtására hívja fel a károsultat, de az más könnyebben beszerezhetõ irattal lenne helyettesíthetõ, és az iratbekérés indoklása nélkül a károsultat a biztosító megtéveszti.

Tekintettel arra, hogy az Állami Biztosításfelügyelettõl kapott tájékoztatás szerint az ÁB-Aegon Biztosító a kárt a károsultnak utóbb megtérítette, a konkrét ügyben az általános helyettes kezdeményezéssel nem élt, ugyanakkor felkérte az ÁB-Aegon Biztosító vezérigazgatóját, hogy hívja fel a cég munkatársainak figyelmét a helyes jogértelmezésre.

OBH 7754/1997.

Panaszos az állampolgári jogok országgyûlési biztosa általános helyetteséhez intézett beadványában sérelmezte, hogy a feljelentése alapján indult nyomozás során a keletkezett iratokba, jegyzõkönyvekbe nem tekinthetett be, azokról másolatot kérése ellenére nem kapott.

Panaszos tulajdonostársa ellen magánokirat-hamisítás miatt feljelentést tett a XI. kerületi Rendõrkapitányságon. Panaszos feljelentésében a Vízmûvek Rt. ügyintézõjének szakszerûtlen eljárását is sérelmezte. A feljelentés erre vonatkozó részét azonban nem tették át kivizsgálás céljából a Vízmûvek Rt. Fogyasztói Irodájához. A nyomozást a rendõrség vádemelési javaslattal fejezte be, és az iratokat felküldte az illetékes ügyészségnek. Panaszost az eljárás vádemelési javaslattal történõ befejezésérõl értesítették ugyan, de az irat-betekintési és iratkiadáshoz fûzõdõ jogáról nem tájékoztatták. Panaszos a belügyminiszterhez címzett, kivizsgálás céljából a BRFK-ra áttett levelében sérelmezte, hogy a nyomozati szakban irat-betekintési jogát nem gyakorolhatta, továbbá a Vízmûvek Rt. ügyintézõjének szakszerûtlen eljárását a rendõrkapitányság nem vizsgálta ki. A BRFK az általa lefolytatott vizsgálat során megállapította, hogy az eljárásban mulasztás történt, illetve a XI. kerületi Rendõrkapitányság akadályozta panaszost az irat-betekintési és iratkiadáshoz fûzõdõ jogának gyakorlásában.

A jogbiztonságot szolgáló eljárási garanciákat a büntetõ jogban a büntetõeljárásról szóló 1973. évi I. tv. határozza meg. A fenti törvényben elõírt garanciák biztosítják az állampolgárok "fair" eljáráshoz való jogát. Ilyen eljárási garancia többek között az irat-betekintéshez és iratkiadáshoz való jog, valamint az eljárás során biztosított panasztételi jog is. Amennyiben a hatóság valamely törvényben biztosított eljárási garancia gyakorlásában akadályozza az állampolgárt, nem beszélhetünk tisztességes eljárásról. Az általános helyettes vizsgálata során megállapította, hogy miután panaszos az irat-betekintési, indítványozási, valamint a büntetõeljárás iratainak kiadásához fûzõdõ jogát nem gyakorolhatta, sérült a tisztességes eljáráshoz való joga is, így a rendõri szerv eljárása e joggal összefüggésben visszásságot okozott. Tekintettel azonban arra, hogy a BRFK vizsgálatának megállapításait követõen átiratban kérte a XI. kerületi Rendõrkapitányságot, hogy panaszos tájékoztatását pótolja irat-betekintési joga gyakorlásának lehetõségérõl és módjáról, valamint felszólította a helytelen gyakorlat megszüntetésére, és ez meg is történt, az ügyben az általános helyettes ajánlást nem tett.

A BRFK vizsgálata során egy másik mulasztást is megállapítottak. A kerületi Rendõrkapitányság panaszos azon kérelmével, mely a Fõvárosi Vízmûvek Rt. ügyintézõje szakszerûtlen eljárásának kivizsgálására irányult, nem foglalkozott. Mivel a Vízmûveknél foglalkoztatott ügyintézõk eljárása szakszerûségének vizsgálata nem a rendõrség, hanem a munkáltató feladata, a panasz erre vonatkozó részét kivizsgálás céljából át kellett volna tenni a Vízmûvek Rt. Fogyasztói Irodájához. Az áttétel elmaradása az Alkotmány 64. §-ában biztosított, panasz elõterjesztéséhez való joggal összefüggésben okozott sérelmet. Miután a mulasztást pótolták, és az ügyintézõ eljárásának kivizsgálása megtörtént, az általános helyettes ajánlást ebben az esetben sem tett.

OBH 7786/1997.

Miskolci panaszos beadványában sérelmezte, hogy a Miskolci Vízmû Rt. (a továbbiakban: MIVÍZ Rt.) a vízmérõórája hitelesítése helyett új mérõeszközt szerelt fel lakásában. Ily módon véleménye szerint hat évenként újra megvásároltatják a mellékvízmérõ órát a fogyasztókkal. A beadvány írója kifogásolta a hitelesítési díj összegét.

Az állampolgári jogok országgyûlési biztosa általános helyettese vizsgálata során megállapította, hogy a hitelesítéssel kapcsolatos elõírásokat a mérésügyrõl szóló 1991. évi XLV. törvény végrehajtására kiadott 127/1991. (X. 9.) kormányrendelet szabályozza. A kormányrendelet mellékletének 21. pontja szerint a mellékvízmérõk hitelesítési ideje 6 év, bekötési vízmérõké 4 év és a költségmegosztásra használt vízmérõk hitelesítési ideje korlátlan.

Az ingatlanok vízfogyasztásának együttes mérésére szolgálnak a bekötési vízmérõk, melyek a szolgáltató tulajdonában állnak, így minden jogszabályi kötelezettség (pl. a mérõ hitelesíttetése) rájuk hárul. A vízfogyasztás utáni elszámolás elsõdlegesen ezeken a bekötési mérõkön történik. A szolgáltatott ivóvíz drágulása, az átalánydíj pontatlansága, sokszor irreálisan magas fogyasztás megállapításának kizárása érdekében nyílott lehetõség arra, hogy a fogyasztók vízfelhasználásuk mérésére mellékmérõt használhassanak. Ezek a mérõórák a fogyasztók tulajdonába kerültek. A fogyasztók terheinek csökkentése érdekében módosult a vízmérõk hitelesítésének idõköze 6 évre. A szolgáltatókat terhelõ bekötési mérõk hitelesítésének ideje továbbra is 4 év maradt. A mérõk meghibásodását, pontatlan méréseit nem elsõsorban az intenzív használat következtében elõálló kopási jelenségek, hanem az átfolyt, illetve a mérõben maradó ivóvíz rossz minõsége okozza, mely olyan ásványi anyagokkal terhelt, amelybõl nem kívánatos lerakodások, vízkövesedések keletkeznek. A pontos mérés biztosítása érdekében szükséges a mérõeszközök idõszakonkénti hitelesítése.

A panaszos beadványában kifogásolta, hogy a szolgáltató nem kitisztítja a mérõórákat, hanem leszereli és újat helyez el lakásában. Ezzel szerinte 6 évenként új órát vásároltatnak a fogyasztókkal. Az ivóvíz tisztátalansága következtében szennyezõdik a vízóra. A szennyezõdés vízkövesedét okoz, melyet a helyszínen nem lehet megtisztítani. Ha a szolgáltató szakemberei leszerelnék az órákat, ideiglenes mérõeszközöket kellene felszerelni, hogy vízfogyasztás mérhetõ legyen. A tisztítás elvégzése után a korábbi mérõeszköz visszahelyezését, az ideiglenes órák eltávolításával egy másik idõpontban végeznék el. Ennek költsége jóval magasabb lenne, mint az új órák felszerelése. Ezzel egyidejûleg az állampolgároknak két ízben otthon kellene tartózkodni, hogy a szerelési munkálatokat a szolgáltató szakemberei elvégezzék. A MIVÍZ Rt. nem járt el szabálytalanul, amikor új órák felszerelésével tett eleget a hitelesítésre vonatkozó kötelezettségének.

Kifogásolható azonban, hogy a kétféle hitelesítési eljárás módjáról és költség kihatásáról nem tájékoztatta pontosan az állampolgárokat.

OBH 2365/1998.

II. Alkotmányos jogokkal összefüggõ visszásságot okoz a jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményével (Alk. 2. § (1) bek.) összefüggésben az olyan szabályozáson alapuló közszolgáltatói gyakorlat, amely a ténylegesen képzõdõ szemét mennyiségétõl független számítási alapra, például az ingatlanra mint számítási alapra támaszkodik, mivel - hasonlóan a díjak helyiségenkénti meghatározásához - lehetetlenné teszi a szolgáltatás valóságos értékének megállapítását.

Teljes szöveg: 3.10. alfejezetben.

OBH 4004/1998.

A panaszos a beadványában azt sérelmezte, hogy 1998 májusában gyermeke osztályfõnöke egy táviratban értesítette arról, hogy a fiát magatartásbeli problémák miatt törölték az oktatási intézmény létszámból.

Az állampolgári jogok országgyûlési biztosának általános helyettese a vizsgálat megindításával egyidejûleg írásban tájékoztatást kért a szekszárdi Kolping Szakmunkásképzõ Intézet és Szakiskola oktatási intézmény vezetõjétõl. A bekért dokumentumok alapján megállapította, hogy a panaszos gyermeke 1997-ben kezdte meg tanulmányait a helyi szakmunkásképzõ intézetben. A panaszos gyermekének tanulói jogviszonyát 1998. május 20. napján szüntették meg, mivel 32 óra igazolatlan hiányzása volt. A tájékoztatás szerint a tanuló ezen túlmenõen sorozatos fegyelmi vétségeivel lehetetlenné tette az osztályban folyó munkát. A szülõt behívták és a megszüntetés tényérõl szóban értesítették, a tanuló számára pedig egy másik helyiség szakmunkásképzõ intézetében továbbtanulási lehetõséget biztosítottak. A nevelési-oktatási intézmények mûködésérõl szóló 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 28. § (2) bekezdése szerint megszûnik a tanulói jogviszonya - a tanköteles kivételével - annak, aki igazolatlanul harminc tanítási óránál többet mulaszt, feltéve, hogy az iskola a tanulót, kiskorú tanuló esetén a szülõt legalább két alkalommal, írásban figyelmeztette az igazolatlan mulasztás következményeire. A tanulói jogviszony megszûnésérõl az iskola írásban értesíti a tanulót, kiskorú tanuló esetén a szülõt, továbbá minden esetben a tanuló állandó lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerint illetékes fõvárosi, megyei egészségbiztosítási pénztárat. Tekintettel arra a körülményre, hogy az iratok között nem szerepelt olyan dokumentum, amely azt igazolta volna, hogy az iskola a rendelet elõírásainak megfelelõen a tanulót a tanulói jogviszony megszüntetését megelõzõen írásban két alkalommal figyelmeztette volna az igazolatlan mulasztás következményeire, az állampolgári jogok országgyûlési biztosának általános helyettese arra a megállapításra jutott, hogy az iskola igazgatójának a panaszos gyermekének tanulói jogviszonya megszüntetése során követett eljárása - mivel a tanuló elõzetes figyelmeztetése elmaradt - megsértette a Rendelet vonatkozó elõírásait. Az országgyûlési biztos jelentésében rámutatott, hogy az oktatási intézményekre hárul az a kötelezettség, hogy feladatuk ellátása során elõsegítsék az Alkotmányban deklarált ifjúságvédelem érvényre jutását. A konkrét ügyben az iskola kötelessége lett volna a tanuló megfelelõ tájékoztatása, elõzetes figyelmeztetése is. A mulasztás a jogállamiságból fakadó jogbiztonság alkotmányos elvének sérelmén túl veszélyeztette az érintett tanulónak az Alkotmányban deklarált ifjúságvédelemhez fûzõdõ jogának maradéktalan érvényesülését is. Figyelembe véve, hogy a tanuló a beadvány benyújtásakor már másik intézményben folytatta tanulmányait, az országgyûlési biztos a konkrét ügyben ajánlással nem élt, de az intézmény vezetõjének figyelmét felhívta arra, hogy a hasonló jogsértések elkerülése érdekében a jövõben tartsa be a rendelet elõírásait.

OBH 4200/1998.

Teljes szöveg: 3.10. alfejezetben.

OBH 5006/1998.

II. Nem okoz alkotmányos jogokkal kapcsolatos sérelmet a közüzemi szolgáltató a piacgazdaság követelményével összefüggésben (Alk. 9. § (1) bek.), ha egy - a szerzõdéskötési szabadság elvének értelmében - õt nem kötelezõ szerzõdésmódosítási javaslatot visszautasít.

A panaszos a Debreceni Vízmû Rt. számlázással kapcsolatos eljárását, illetve a vízszolgáltatás átmeneti megszüntetését sérelmezve fordult az Országgyûlési Biztosok Hivatalához. A panaszos egy debreceni sorház egyik lakásának tulajdonosa. A sorházban lévõ lakások tulajdonosai azt kérték a Debreceni Vízmû Rt-tõl, hogy a fõóra által mutatott és a mellékmérõk által mért vízmennyiség közötti különbözet egy-egy lakásra jutó részét a bekötési vízórán mért víz szolgáltatási díját tartalmazó számlán tüntesse fel. A szolgáltató a kérésnek nem tett eleget. Amíg azonban a lakók a kérés teljesítésére vártak, lakásonként körülbelül hétezer forint vízdíjhátralék halmozódott fel a bekötési vízórán mért vízmennyiség után felszámított díj nemfizetése miatt. Ezért a Debreceni Vízmû Rt. a szolgáltatást korlátozta. A Debreceni Vízmû Rt. általános szerzõdési gyakorlata szerint a szolgáltató a lakóközösségnek számlázza ki a vízmennyiség-különbözet után járó díjat.

I. Az állampolgári jogok országgyûlési biztosának általános helyettese megállapította, hogy a szerzõdés szerinti díj nem fizetése jogkövetkezményének jogszerûségét nem befolyásolja az a tény, hogy a fogyasztó vitatja a - véleménye szerint - szerzõdésszegésének okául szolgáló szolgáltatói magatartást. A fogyasztó által megjelölt szolgáltatói magatartás nem minõsült szerzõdésszegének, ezért a szolgáltatónak, a jogszabályok rendelkezéseinek figyelembevételével, nem volt kötelessége a fogyasztói érvelést elfogadni. Mindemellett a polgári jog általános szabályai szerint, mindenekelõtt a jóhiszemûség követelményére tekintettel még az egyik fél szerzõdésszegõ magatartása sem jogosítja fel a másik felet a szerzõdés rendelkezéseinek megszegésére. A fent kifejtettekre tekintettel az általános helyettes megállapította, hogy a szolgáltató nem okozott alkotmányos jogokkal kapcsolatos sérelmet a jogbiztonsággal összefüggésben akkor, amikor a díjkülönbözet meg nem fizetésére tekintettel a jogszabály szerint alkalmazható jogkövetkezményt, vagyis szolgáltatás korlátozását alkalmazta, így alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásság megállapítására nincs alap.

II. A díjkülönbözet arányos részének egyedi számlákon való feltüntetésére vonatkozó fogyasztói igény szerzõdésmódosítási javaslatnak minõsül. A díjkülönbözet elszámolására vonatkozóan a jogszabály rendelkezéseket nem tartalmaz. A panaszos ugyanakkor nem élt a különbözet okának kiderítését szolgáló rendelkezés felhívásának lehetõségével. Az általános helyettes megállapította, hogy nem sértett jogszabályt a szolgáltató, amikor a díjkülönbözet egy fogyasztóra jutó hányada feltüntetésének megtagadásával a közös bekötési vízórával ellátott fogyasztók egymás közötti elszámolására bízta a díjkülönbözet rendezését. Az általános helyettes megállapította, hogy nem okoz alkotmányos jogokkal kapcsolatos sérelmet a szolgáltató azon magatartása, amikor egy - a szerzõdéskötési szabadság elvének értelmében - õt nem kötelezõ szerzõdésmódosítási javaslatot visszautasít. Az egyetlen szóba jöhetõ Alkotmányban foglalt rendelkezés a piacgazdaságot deklaráló 9. § (1) bekezdés. Amint azt az Alkotmánybíróság a 21/1994. (IV. 16.) AB határozatban kifejtette, a piacgazdasághoz senkinek nincs joga, vagyis nem minõsíthetõ alapjogként, a piacgazdaság sérelmére hivatkozva semmilyen alapjog sérelmének alkotmányellenessége nem dönthetõ el. Tekintettel arra, hogy alkotmányos joggal való összefüggés hiányában a panaszos által felvetett sérelem érdemi vizsgáltra nem volt alkalmas, az általános helyettes a panaszt elutasította.

OBH 5578/1998.

Teljes szöveg: 3.14. alfejezetben.

OBH 6590/1998.

A panaszos sérelmezte, hogy 1998 júniusában a Budapest és Sárospatak között közlekedõ egyik vonat zsúfoltságára vonatkozó reklamációjára a Magyar Államvasutak Rt-tõl nem kapott választ.

Az állampolgári jogok országgyûlési biztosának általános helyettese megállapította, hogy a panaszos az 521. sz. vonaton kialakult zsúfoltság miatt 1998. június 4-én a MÁV Rt. Területi Igazgatóságának panaszirodáján kifogást emelt, amelyet a Gy 1008-115/98. számon regisztráltak. A társaság a panaszt kivizsgálta, azonban annak eredményérõl és a megtett intézkedésrõl a panaszost nem tájékoztatta. A vizsgálat szerint a zsúfoltságot a pünkösd hétfõi nagymértékû utasforgalom és a diákok visszautazásának egybeesése okozta annak ellenére, hogy a szerelvény három kocsival hosszabb volt és 36 perc múlva mentesítõ vonat is indult. Az Rt. a válaszadást elmulasztó munkatársát felelõsségre vonta.

OBH 6621/1998.

A panaszos azért fordult beadvánnyal az Országgyûlési Biztosok Hivatalához, mert igazságtalannak tartotta, hogy az általa igénybe nem vett szemétszállításért a szolgáltató, a Rethmann Recycling Szolnok Rt. díjat követel.

I. A Ptk. a visszterhesség vélelmén felül a szerzõdéses szolgáltatások és ellenszolgáltatások egyenértékûségének elvét is rögzíti, a szolgáltatásért nem bármilyen, hanem értékében annak megfelelõ ellenszolgáltatás jár. Az 1995. évi XLII. törvény 1. § (1) bekezdése felállítja a hulladék-elhelyezéssel kapcsolatos közszolgáltatás igénybevételének vélelmét, ezzel szükségtelenné teszi az ellenszolgáltatás vélelme érvényesülésének vizsgálatát, mivel a szemét elszállításának mint ellenszolgáltatásnak a hiánya fel sem merül, másrészt az igénybevétel kötelezõvé tételével az önkormányzati rendeletbe foglalt, e vélelem rugalmatlanságát ellensúlyozó, a szolgáltatás tényleges igénybevételében megmutatkozó egyedi eltérések kifejezésére alkalmas szabályozás szükségességét keletkezteti, ugyanis nem fogalmaz meg az ellenszolgáltatás vélelmének érvényesülését kizáró rendelkezést. Az általános helyettes megállapította, hogy a szemétszállítás mint közszolgáltatás kötelezõ igénybevételére vonatkozó szabályozás nem járhat azzal a következménnyel, hogy az ellenszolgáltatás vélelmére vonatkozó Ptk-beli szabály sérül. A kötelezõen igénybe veendõ közszolgáltatás tényleges igénybevétele mértékének kifejezésére alkalmas szabályozást a vizsgált önkormányzati rendelet nem tartalmaz. E szabályozás hiányában a szolgáltatás vélelmezett igénybevevõinek köre a tényleges élethelyzetek sokfélesége ellenére a szolgáltató által differenciáltan nem kezelhetõ.

II. Mivel az önkormányzat a szemétszállítási díj megállapításával - törvényi felhatalmazás alapján - szerzõdéses jogviszony elemét szabályozza, tiszteletben kell tartania a polgári jog olyan általános alapelvét, mint a szolgáltatás és ellenszolgáltatás egyenértékûsége. A szolgáltatás valóságos értékének megállapítását a díjnak helyiségenkénti meghatározása lehetetlenné teszi. Amennyiben a felszámítható díj alapjának szempontjából a szolgáltatást igénybe vevõ személyek számától teljesen független "ingatlan", "lakóegység", "üdülõegység" fogalmára mint egységre építõ szabályozást tekintjük egy képzeletbeli skála egyik végpontjának, a tényleges szemét mennyiségéhez igazodó számítást pedig a másik végpontnak, megállapíthatjuk, hogy az ez utóbbihoz közelítõ megoldások az alkotmányossági kritériumoknak is jobban megfelelnek. Minden esetben alkotmányos jogokkal összefüggõ visszásságot okoz a jogbiztonság követelménye és a tulajdonjog vonatkozásában az olyan szabályozáson alapuló gyakorlat, amely a ténylegesen képzõdõ szemét mennyiségétõl független számítási alapra támaszkodik, mivel lehetetlenné teszi a szolgáltatás valóságos értékének megállapítását.

III. A vizsgálat során az általános helyettes megállapította, hogy az önkormányzati rendelet a ténylegesen nyújtott többletszolgáltatás létének bizonyítása nélkül állapít meg magasabb szolgáltatási díjat a Kaán Károly lakóterületre, így a megkülönböztetés alkotmányos jogokkal összefüggõ visszásságot okoz a tulajdonhoz való joggal összefüggésben.

Az általános helyettes felkérte Szolnok Megyei Jogú Város polgármesterét, hogy kezdeményezze az önkormányzati rendelet oly módon történõ módosítását, amely a feltárt alkotmányos jogokkal összefüggõ visszásság megszüntetésére alkalmas. A polgármester arról tájékoztatta az általános helyettest, hogy a vizsgálat megállapításival ugyan nem kíván vitatkozni, de véleménye szerint a vizsgált ügyben feltárt visszásságok nem jogszabály fölösleges, nem egyértelmû rendelkezésére, illetve az adott kérdés jogi szabályozásának hiányára (hiányosságára) vezethetõek vissza, bár a visszásság alapja nyilvánvalóan jogszabályi rendelkezés, ezért véleménye szerint az érintett önkormányzati rendeletet az Alkotmánybíróságnak kell megsemmisítenie. Az általános helyettes a fent kifejtett álláspont megismerése után a rendelet módosítására vonatkozó javaslatát visszavonta és az Alkotmánybírósághoz fordult, kérve az érintett önkormányzati rendelet vizsgált rendelkezéseinek megsemmisítését. A polgármester az Alkotmánybírósághoz fordulásról szóló tájékoztatás kézhezvétele után néhány héttel arról értesítette az általános helyettest, hogy hamarosan a közgyûlés elé kerül az a rendeletmódosításra vonatkozó javaslat, amely a feltárt visszásságok jövõbeni elkerülését is biztosítani fogja.

OBH 7045/1998.

A panaszos az érintettek képviseletében azt sérelmezte, hogy a Piszkei Papírgyártó Rt. (a továbbiakban: P.P.Rt.) 1998 februárjában egyoldalúan felmondta a távhõszolgáltatásra szóló közüzemi szerzõdést, továbbá a helyi önkormányzat a fogyasztókat, ill. azok képviselõit nem vonja be a távfûtéssel kapcsolatos probléma megoldásába.

Az országgyûlési biztos vizsgálata során több alkalommal megkereste a lábatlani polgármestert. A polgármester tájékoztatást adott arról, hogy az önkormányzat alternatívákat dolgozott ki a probléma megoldására.

A helyi önkormányzat a fûtés megvalósítása végett, külön erre a célra bizottságot hozott létre, és a lakók képviseletében eljáró személyeknek több alkalommal felkínálták, hogy vegyenek részt a bizottság munkájában. Mivel ezzel a lehetõséggel nem éltek, a bizottságban készült írásos anyagokat tájékoztatásul megküldték számukra.

Az 1999. január 22-én a polgármester tájékoztatta a lakossági megbízottakat a távfûtéssel kapcsolatos mûszaki elõkészítést végzõ bizottság javaslatairól.

A fórumon elhangzott, hogy az egyedi fûtés megvalósításához a lakosság anyagi hozzájárulása is szükséges. Amennyiben a lakóközösség úgy dönt, hogy távfûtéssel biztosítsák a lakótelep fûtését, akkor azt az önkormányzat vállalja, a beruházást elvégezteti.

A fórumot követõen a tulajdonosok véleményét kérdõíves formában kérdezték meg. A kérdõíves felmérésnek az lett volna a célja, hogy az összes érintett lakótól közvetlenül szerzett információk alapján lehessen felmérni a lakosság többségének az igényét, valamint azt, hogy akik az egyedi fûtést támogatnák, annak megvalósításához az önkormányzat a lakóktól mennyi anyagi hozzájárulásra számíthat. A kérdõíves felmérés eredménytelen maradt, mert a lakossági megbízottak megakadályozták azok összesítését.

OBH 7284/1998.

III. Az idõseket ápoló-gondozó otthon mellékhelyiségei burkolatának nagyfokú, balesetveszélyes sérülései, a folyamatos fûtés és melegvíz-szolgáltatás hiánya, az intézmény elkerítésének hiányosságai - összefüggésben a portaszolgálat vagy más ellenõrzõ rendszer kialakításának elmulasztásával - visszásságot idéznek elõ a gondozottaknak az Alkotmány 70/D. § (1) bekezdésében rögzített lehetõ legmagasabb szintû testi és lelki egészséghez fûzõdõ alkotmányos jogával összefüggésben. Ugyancsak e joggal összefüggésben okoz visszásságot, ha az intézetben nem alakítanak ki megfelelõ orvosi szobát és egészségügyi elkülönítõt, vagy a mozgáskorlátozottak közlekedését segíteni hívatott rámpa kialakítása balesetveszélyes. Ugyanezen joggal összefüggésben okoz visszásságot, ha az intézet emeleti szennyesledobójának ajtaja nem zárható. A jogszabályban minimálisan elõírt orvosi jelenlét, a tisztálkodáshoz szükséges anyagok ellátási hiányosságai e jog sérelmén túl sértik az ellátottaknak az Alkotmány 70/E. § (1) bekezdésében rögzített szociális biztonságához és ellátáshoz fûzõdõ jogát.

Teljes szöveg: 3.14. alfejezetben.

OBH 315/1999.

Panaszbeadványukban a szülõk a csornai Széchenyi István Általános Iskolában történt, gyermekük sérelmére elkövetett bántalmazásról számoltak be.

Az állampolgári jogok országgyûlési biztosa a kapott tájékoztatás alapján megállapította, hogy az ügyben érintett pedagógus testnevelés órán helyettesített a 7. b. osztályban. Az órai játék megszervezése közben az egyik tanuló nem figyelt. Amikor osztálytársai kialakították a csapatokat, azokba nem került be, de a játszó csapatok közé ment a tornaterem átellenes végébe. A tanár figyelmeztetése után sem jött vissza (aki elismerte, hogy elképzelhetõ az is, hogy a tanuló nem hallotta a hívását.). Az eredménytelen felszólítás után a tanár a diákért küldte egyik osztálytársát. A tanuló duzzogva érkezett vissza. A tanár a figyelmetlen diákot öt kör futásra "büntette". A tanuló a büntetést követõen tovább duzzogott, és a tanár sértõdése okát firtató kérdésére azt válaszolta, hogy õt egyik társa hívta a terem másik részén felállított csapatba játszani. A pedagógus ezt követõen megfogta a gyermek bal felsõ karját és oda akarta vinni az általa megnevezett diákhoz. A vonakodó tanulót karjánál fogva a tornaterem közepéig vonszolta, és ott többször megütötte.

Az országgyûlési biztos szerint az emberi méltósággal kapcsolatos jogok a gyermek-diák kiemelten fontos alapjogát jelentik arra, hogy mindenki tartsa tiszteletben a személyiségét, becsületét, nevét, származását, egyéniségét, szuverenitását, autonómiáját és egész emberi mivoltát. A diák személyének, személyiségének, emberi méltóságának sérelme koránál fogva adott védtelensége és az iskola hierarchikus rendszerében való kiszolgáltatottsága miatt igen súlyos jogsértés. A bántalmazott tanuló édesapja a beadványában a bántalmazás tényén túl azt is sérelmezte, hogy a fegyelmi határozat meghozatalának elhúzódása miatt csak a tettlegességtõl számított 31. napon kapott értesítést arról, hogy a fegyelmi határozat hatályba lépett, így sem rendõrséghez, sem bírósághoz nem tudott fordulni. Az állampolgári jogok országgyûlési biztosa megállapította, hogy a bántalmazott tanuló édesapja a történtek miatt az iskola igazgatójánál 1998. május 26-án élt bejelentéssel. Az igazgató a bejelentést követõen haladéktalanul elrendelte az ügy kivizsgálását. A vizsgálóbiztos jelentése alapján a pedagógussal szemben tanuló testi bántalmazása miatt 1998. május 26-án fegyelmi eljárást indított. Az eljárás megindításáról mind a pedagógust, mind a bejelentõ szülõt értesítette. A szülõi bejelentéstõl (1998. május 26.) a fegyelmi határozat meghozataláig (1998. június 4.) kilenc nap telt el. A beadványnak a szülõ fellebbezési joga érvényesíthetetlenségét taglaló kitételével kapcsolatban az országgyûlési biztos utalt a Kjt. 51. § (3) bekezdésére, amelynek értelmében csak a közalkalmazott fordulhat a határozat ellen a kézbesítéstõl számított tizenöt napon belül bírósághoz. A jogszerûen megalakított fegyelmi tanács az eljárás alá vont pedagógust közalkalmazotti jogviszonyával kapcsolatos lényeges kötelezettségének vétkes megszegése miatt írásbeli megrovásban részesítette, és egyidejûleg az elõmeneteli rendszerben való várakozási idejének egy évvel történõ meghosszabbítás, valamint a minõségi bérezés lehetõségétõl egy évre történõ megfosztás fegyelmi büntetéssel sújtotta. Tekintettel arra, hogy az iskola igazgatója fegyelmi jogkörét gyakorolta, a fegyelmi tanács pedig határozatban marasztalta el a pedagógust, az országgyûlési biztos ajánlással nem kívánt élni.

OBH 339/1999.

Teljes szöveg: 3.8. alfejezetben.

OBH 462/1999.

A Napló címû folyóiratban 1999. január 20-án megjelent a "Kegyeletsértõ üzleti versengés" címû írás, amely arról tudósított, hogy a várpalotai kórházból írásos megbízás nélkül is kiadják a halottat a temetkezési vállalkozóknak. Az elhunyt férje értesülve a halálesetrõl öngyilkosságot követett el. A tragikus események után a család a temetkezés ügyében a Kegyelet Rt.-nél intézkedett, de az elhunytat nem találták a kórházban, kiderült, hogy a berhidai temetkezési vállalkozó már elvitte. A cikk szerint a Kegyelet Rt. munkatársa is megerõsítette, hogy szóbeli megbízás alapján is elszállíthatja az elhunytat a kórházból. Az ügyben az országgyûlési biztos a kegyeleti jogok sérelmének gyanúja miatt hivatalból indított vizsgálatot.

A cikkben leírt eset körülményeinek tisztázására az országgyûlési biztos Várpalota polgármesterét kérte fel, aki a történteket az alábbiak szerint vázolta: A kórházban elhunyt hölgy hozzátartozói a boncmesternél érdeklõdtek a temetéssel megbízható vállalkozásokról. Mivel a boncmester a berhidai vállalkozót is említette, az elhunyt fia telefonon megállapodott a vállalkozóval a boncmester jelenlétében a halott elszállításáról. Az elhunyt hölgy férje a feleség halálhírére öngyilkos lett. A rendõrség a halott férfit a Kegyelet Rt.-vel szállíttatta el. Amikor a hozzátartozók a Kegyelet Rt.-nél intézkedtek, akkor a Kegyelet Rt. dolgozója felháborodott azon, hogy a másik halottat a berhidai vállalkozó szállította el. A holttest kórházból történõ kiadása valóban csak szóbeli (telefonon történõ) megállapodás alapján történt. A polgármester megítélése szerint itt valóban a két temetkezési vállalkozó közötti versengésrõl volt szó. A berhidai vállalkozó azonban a holttestet visszaszállította, és a temetést a továbbiakban a Kegyelet Rt. bonyolította.

A polgármester tájékoztatása szerint az eset óta a temetkezési vállalkozók csak a hozzátartozó írásos megbízása alapján szállíthatják el a halottat. A kórházban is nyilatkozhatnak a hozzátartozók, hogy a temetéssel melyik temetkezési vállalkozót bízzák meg. A nyilatkozatukat aláírásukkal hitelesítik.

A hasonló esetek elkerülése érdekében a polgármester felhívta a Városi Kórház rendelõintézetének orvosigazgatóját, hogy a halottak kiadásának feltételeit az SZMSZ-ben szabályozza. A kiegészítés elkészült, melyet az Egészségügyi Szociális és Lakásügyi Bizottság határozatával elfogadott. A fenti intézkedések alkalmasak arra, hogy az említett alkotmányos jogokkal összefüggõ visszásságokat a jövõben megelõzzék. A szóban forgó esetben a sérelmet orvosolták azzal, hogy a berhidai vállalkozó visszaszállította a halottat, és a temetést a hozzátartozók által kiválasztott szolgáltató bonyolította. A fentiekre tekintettel az országgyûlési biztos az ügyben ajánlást nem tett.

OBH 1221/1999.

Teljes szöveg: 3.11. alfejezetben.

OBH 1623/1999.

Egy pécsi panaszos a következõk miatt fordult az Országgyûlési Biztosok Hivatalához: A pécsi Biokom Környezetgazdálkodási Kft. által bevezetett új rendszert a panaszos több szempontból aggályosnak minõsítette. Egyrészt az önkormányzat új rendelete az Alkotmánybíróság által meghatározott követelményeknek is megfelelõ rendszer bevezetéséig olyan átmeneti megoldás alkalmazását határozta el, amely a megsemmisített rendelkezéshez hasonlóan az átalánydíjas elszámoláson alapul. A panaszos ezen kívül sérelmesnek tartotta azt is, hogy az új rendszerben a pécsi lakosoknak az általuk használt szemetes konténereket le kell cserélniük a Kft. által felajánlott új konténerekre, valamint azt, hogy az új rendszer csak látszólag épül a háztartásban élõ személyek számára, valójában azonban ez iránt közömbös és különbözõ ûrtartalmú edények vásárlási kényszerének a beépítésén alapul.

I. Az állampolgári jogok országgyûlési biztosának általános helyettese a vizsgálat szempontjából releváns jogbiztonsággal összefüggõ alkotmányos jogokkal kapcsolatos sérelemnek az átalánydíj alkalmazását tekintette, mégpedig abban az összefüggésben, hogy az átmenetileg - fél évig - alkalmazott rendszer nem alkalmas a szolgáltató által számításokkal meghatározott minimális személyenkénti fogyasztást el nem érõ tényleges egyedi fogyasztások figyelembevételére, így sérti a Polgári Törvénykönyvrõl szóló 1959. évi IV. törvény szolgáltatás-ellenszolgáltatás egyenértékûségére vonatkozó rendelkezését, nyilvánvaló érdeksérelmet okozva ezzel az érintett fogyasztóknak. Az általános helyettes a vizsgálat során megállapította, hogy az átmeneti idõszakra vonatkozó rendelkezések szolgáltató általi alkalmazása sem az átmeneti idõszak idõtartamára, sem annak indokára, sem tartalmára tekintettel nem minõsül alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásság okozására alkalmasnak a jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményével összefüggésben. Azzal a szabállyal, melynek értelmében a szolgáltató visszamenõlegesen köteles elszámolni a fogyasztók terhére az átalánydíj és a ténylegesen elszállított szemét mennyiségére épülõ díj közötti esetleges különbséget, az átmeneti idõszak technikai jellegûvé vált, hiszen az elszámolás révén ténylegesen tulajdonképpen már a rendelet hatálybalépéstõl kezdve az elszállított szemét mennyiségére épülõ díjat alkalmazta a szolgáltató. Az átmeneti idõszak fél évig tartott, ami a módosítással felváltott és a bevezetni kívánt rendszer közötti különbségekre, valamint az átálláshoz szükséges teendõkre tekintettel nem tekinthetõ aránytalannak. Az átmeneti idõszak alkalmazása ugyanakkor nem tekinthetõ indokolatlannak sem, hiszen arra az átállásból a szolgáltatóra háruló feladatok megoldása céljából szükség volt.

II. A gyûjtõedények cseréjével kapcsolatban az általános helyettes a következõket állapította meg: A gyûjtõedények cseréje egy látszólagos árukapcsolás, pontosabban egy szolgáltatás és egy áru értékesítésének összekapcsolása. A tipikus erõfölénnyel való visszaélést jelentõ magatartások között szabályozza a versenytörvény az árukapcsolást. Tilos az áru szolgáltatását, átvételét más áru szolgáltatásától, átvételétõl, továbbá a szerzõdéskötést olyan kötelezettségek vállalásától függõvé tenni, amelyek természetüknél fogva, illetve a szokásos szerzõdési gyakorlatra figyelemmel nem tartoznak az adott szerzõdés tárgyához. Az árukapcsolás egymáshoz nem tartozó áruk forgalmának összekapcsolása, együttes értékesítése. A vizsgált esetben nem errõl volt szó. Az új edények beszerzésére ugyanis nem az alapszolgáltatástól függetlenül, hanem azzal szoros összefüggésben került sor.

III. Eljárása során az általános helyettes megállapította, hogy a panaszos beadványában leírt egyik sérelem fennálltára vonatkozó feltételezés egy félreértésen alapult, melyet a Biokom Kft. okozott az általa nyújtott nem egészen egyértelmû tájékoztatással. A szolgáltató által a pécsieknek megküldött, a díjat az edénytérfogatnak, az ürítés gyakoriságának és a liter árának szorzataként meghatározó elsõ tájékoztató levél ugyanis nem tartalmazott arra vonatkozó információt, hogy ez a rendszer csak átmenetileg szolgál a díj megállapításának alapjául, és arról - a késõbb önkormányzati rendeletbe foglalt - kötelezettségrõl sem nyújtott tájékoztatást, hogy a szolgáltatónak az 1999. októberben kiállított számlában az igénybe vevõk terhére a megkötött szolgáltatási szerzõdések alapján számított tényleges díj és az átmeneti idõszakban alkalmazott átalánydíj közötti különbözet alapján el kell számolnia. A végleges díjrendszer nemcsak látszólag, hanem ténylegesen is az egy háztartásban élõk számán alapul. Az átmeneti rendszer pedig - amint azt az általános helyettes már fent kifejtette, a szolgáltatót terhelõ elszámolási kötelezettség révén - az átmeneti rendszer kezdõ idõpontjára visszamenõlegesen is olyan helyzetet teremt, mintha már akkortól kezdve az új, személyek számára épülõ elszámolást vezették volna be. A panaszos által megjelölt sérelem tehát nem áll fenn. Az országgyûlési biztos érdemi vizsgálata lényegében a panaszos által fennállónak vélt és a biztos által is létezõnek minõsített sérelem alkotmányossági szempontú vizsgálatát jelenti. Az érdemi vizsgálat lényegében nem más, mint annak tisztázása, hogy a feltárt sérelem alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságnak minõsíthetõ-e.

OBH 1772/1999.

Az állampolgári jogok országgyûlési biztosa hivatalból vizsgálatot rendelt el a Budapesti Közlekedési Részvénytársaság által létrehozott Metró Biztonsági Szolgálat mûködésével kapcsolatban. A vizsgálatot az indokolta, hogy a Metró Biztonsági Szolgálat megalakulását követõen az utazási körülményekben bekövetkezett pozitív változások elismerése mellett a közvélemény aggályosnak tartotta, hogy a szolgálatot ellátó biztonsági õrök felszereléséhez gumibot és gázpray is tartozik.

Az állampolgári jogok országgyûlési biztosa a Budapesti Közlekedési Részvénytársaság vezérigazgatójától beszerezte a szolgálati utasításokat. Megállapította, hogy a Metró Biztonsági Szolgálat részére a Mûködési Szabályzatában meghatározott feladatok jogszabályi feltételeit a vállalkozás keretében végzett személy- és vagyonvédelmi tevékenység szabályairól szóló 1998. évi IV. törvény állapítja meg. A törvény szerint a vagyonõr a megbízó közterületnek nem minõsülõ létesítményének õrzése során jogosult a feladatának ellátására. A metró vonalai és állomásainak azon területei, ahová csak érvényes menetjegy birtokában lehet belépni, nem minõsülnek közterületnek.

A biztonsági szolgálatot ellátó vagyonõrök intézkedéseinek szabályait és a védelmükre szolgáló eszközöket ugyancsak a fenti törvény állapítja meg. Az intézkedések kikényszerítésére a vagyonõrnek nincs lehetõsége. Arányos mértékû kényszerítõ testi erõt kizárólag akkor alkalmazhat, ha ezzel a védett létesítménybe, területre való jogosulatlan belépést kell megakadályoznia, vagy a jogosulatlanul bent tartózkodó eltávolításához van erre szükség.

A Mûködési Szabályzat általában pontosan és közérthetõen tartalmazta a Biztonsági Szolgálat feladatkörét, azonban az egyes pontjaiban elõforduló fogalmak további értelmezésre szorultak.

Az állampolgári jogok országgyûlési biztosa megállapította, hogy a Metró Biztonsági Szolgálatának létrehozása és mûködése nem sérti az állampolgári jogokat, ezért ajánlással nem élt. Felhívta azonban a Budapesti Közlekedési Részvénytársaság vezérigazgatójának figyelmét arra, hogy a Szolgálat Mûködési Szabályzatában pontosabban határozzák meg a biztonsági õrök feladatait és az intézkedések végrehajtásának módját, a rendõrség vagy más - intézkedésre jogosult - hatóság kötelezõ értesítésének, segítségül hívásának eseteit. A vállalat vezetése a kért pontosításokat végrehajtotta.

OBH 2320/1999.

Budapesti lakos fordult panasszal az állampolgári jogok országgyûlési biztosához, mivel sérelmezte a MATÁV és a TITÁSZ magas átalánydíját. A panaszos szerint a hatósági árak megállapításakor nem veszik figyelembe, hogy a lakosságnak a díjak megfizetése egyre nagyobb nehézségbe ütközik. Az országgyûlési biztos általános helyettese jogállamisághoz szervesen kapcsolódó jogbiztonsághoz szociális biztonsághoz való jogokkal összefüggésben vizsgálatot rendelt el. Az árak megállapításáról szóló 1990. évi LXXXVII. törvény alapján a koncesszió köteles közcélú távbeszélõ szolgáltatások árát a közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter állapítja meg. A lakossági fogyasztók részére szolgáltatott villamos energia árának megállapítására a villamos energia termelésérõl, szállításáról és szolgáltatásáról szóló, az 1995. évi LXXI. törvénnyel módosított 1994. évi XLVIII. törvény alapján a gazdasági miniszter jogosult.

A beadványból megállapítható, hogy a panaszos a hatósági ár mértékét kifogásolja. A hatósági árat a hatályos jogszabályok alapján a koncesszió köteles MATÁV esetében a közlekedési, hírközlési és vízügyi, míg a TITÁSZ vonatkozásában a gazdasági miniszter állapítja meg, tehát nem a szolgáltató. A MATÁV és a TITÁSZ köteles a jogszabályban meghatározott árat alkalmazni. Az országgyûlési biztos általános helyettese vizsgálata során tájékoztatta a panaszost, ha a miniszterek ár-megállapítási jogkörének, vagy az ár megállapítás módjának alkotmányosságát vitatja, úgy az Alkotmánybírósághoz kell indítványt benyújtania. Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 22. § rögzíti : (1) Az eljárás megindítására vonatkozó írásbeli indítványt közvetlenül az Alkotmánybíróságnál kell elõterjeszteni.

Az országgyûlési biztos önmagában jogszabályok alkotmányosságát nem vizsgálhatja, figyelemmel az Obtv. 16. § (1) bekezdésére. Az országgyûlési biztos általános helyettese vizsgálata során alkotmányos jogokkal összefüggõ visszásságot nem tapasztalt.

OBH 2624/1999.

A panaszos beadványában azt sérelmezte, hogy gyermekét a Budapest XVIII. Kandó Téri Általános Iskola igazgató-helyettese pofonütötte. A szülõ az esetet egyaránt jelezte az iskola igazgatójának és a Polgármesteri Hivatal Oktatási-Közmûvelõdési és Sport Irodájának, de állítása szerint az ügyben nem történt érdemi intézkedés. Az állampolgári jogok országgyûlési biztosának vizsgálata alátámasztotta a panaszos állításait. Az országgyûlési biztos megállapította, hogy az iskola igazgatója a vizsgált alkotmányos jogokkal összefüggésben visszásságot okozott, mert annak ellenére, hogy az ügy súlya és jellege ezt feltétlenül indokolta volna, a tudomására jutás idõpontjában nem kezdeményezett azonnali fegyelmi eljárást. A vizsgált jogokkal összefüggésben, mulasztásával visszásságot okozott a Polgármesteri Hivatal Oktatási-Közmûvelõdési és Sport Irodája is, amikor a szülõ bejelentése alapján, felügyeleti jogkörében eljárva nem indított haladéktalanul vizsgálatot, hanem az iskola igazgatóját hívta fel annak lefolytatására. A Közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény (a továbbiakban: Kot.) 102. § (2) bekezdésének c) pontja szerint ugyanis a fenntartó ellenõrzi a közoktatási intézmény gazdálkodását és mûködésének törvényességét, a szakmai munka eredményességét, nevelési-oktatási intézményben, továbbá a gyermek- és ifjúságvédelmi tevékenységet (...). A törvényesség biztosítása keretében kell ellenõrizni a mûködés és döntéshozatal jogszerûségét, így különösen (...) a gyermek- és ifjúságvédelmi feladatok ellátásával, a nevelõ- és oktató munka egészséges és biztonságos feltételeinek megteremtésével összefüggõ tevékenységet. A diákjogok érvényre jutása körében, egyedi ügyekben folytatott vizsgálatait lezáró jelentéseiben az országgyûlési biztos több alkalommal rögzítette, hogy az emberi méltósággal kapcsolatos jogok a gyermek-diák kiemelten fontos alapjogát jelentik arra, hogy mindenki tartsa tiszteletben a személyiségét, becsületét, nevét, származását, egyéniségét, szuverenitását, autonómiáját és egész emberi mivoltát (OBH 4306/1997, OBH 315/1999). Figyelemmel arra, hogy az országgyûlési biztos fellépését követõen az iskola igazgatója a diákot pofon ütõ pedagógust szóbeli figyelmeztetésben és jutalommegvonás-büntetésben részesítette, továbbá arra, hogy Budapest XVIII. kerület Pestszentlõrinc-Pestszentimre Önkormányzatának jegyzõje, figyelmeztetés mellett felhívta egyrészt az Iskola igazgatójának a figyelmét a Kot. rendelkezéseinek maradéktalan betartására, másrészt az Oktatási-Közmûvelõdési és Sport Iroda vezetõjének a figyelmét arra, hogy amennyiben az iskolák tanárait, illetve annak vezetõjét érintõ bejelentés érkezik az Irodához, annak vizsgálatát saját hatáskörében gyakorolt felügyeleti ellenõrzési jogkörében, a Kot. által szabályozott rendben eljárva folytassa le, az állampolgári jogok országgyûlési biztosa a konkrét ügyben ajánlással nem kívánt élni.

OBH 3112/1999.

Az Új Néplap 1999. június 23-án megjelent, "Felfüggesztett Fegyelmi" címû írása nyomán az állampolgári jogok országgyûlési biztos hivatalból vizsgálatot indított. A vizsgálat alapjául szolgáló újságcikk arról számolt be, hogy a nagyrévi általános iskolában tanító pedagógus az iskola egyik diákját bántalmazta, amiért is az iskola igazgatója fegyelmi eljárást kezdeményezett. Az eljáró fegyelmi tanács elbocsátás fegyelmi büntetéssel sújtotta az érintett pedagógust. A határozat ismertté válását követõen a szülõk aláírásgyûjtést kezdeményeztek a fegyelmi határozat megváltoztatása érdekében. Ezt követõen az iskola igazgatója a kiszabott fegyelmi büntetés végrehajtását felfüggesztette, és a tanárt állásába visszahelyezte.

A rendelkezésére álló dokumentumok alapján az országgyûlési biztos megállapította, hogy a tanulót ért bántalmazásról való tudomásszerzést követõen az iskola igazgatója haladéktalanul elrendelte az ügy kivizsgálását. A vizsgálóbiztos jelentése alapján pedig, a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (a továbbiakban: Kjt.) 46. § (1) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva a pedagógussal szemben tanuló testi bántalmazása miatt fegyelmi eljárást indított. A fegyelmi tanács az eljárás alá vont pedagógust közalkalmazotti jogviszonyával kapcsolatos lényeges kötelezettségének vétkes megszegése miatt elbocsátás fegyelmi büntetéssel sújtotta. A kiszabott büntetés végrehajtását az iskola igazgatója egy év próbaidõre felfüggesztette. Döntését a helyi önkormányzat több képviselõje, bizottsági elnöke is üdvözölte, levélben köszönve meg az iskola igazgatójának az ügyben hozott felfüggesztõ határozatát. Levelükben utalnak arra, hogy "(...) az ügyben a többség véleményét figyelembe vevõ fegyelmi határozat született", továbbá "minden tekintetben érvényesült a demokrácia, demokratikus döntés született." A Kjt. 45. § (1) bekezdése szerint fegyelmi vétséget követ el a közalkalmazott, ha a közalkalmazotti jogviszonyból eredõ lényeges kötelezettségét vétkesen megszegi. A (2) bekezdés e) pontja értelmében a fegyelmi vétséget elkövetõ közalkalmazottal szemben elbocsátás fegyelmi büntetés is kiszabható. A kiszabott fegyelmi büntetés próbaidõre történõ felfüggesztésének lehetõségérõl a (4) bekezdés rendelkezik. E szerint a (2) bekezdés b)-c) pontjában foglalt büntetés - az elõmeneteli rendszerben történõ várakozási idõ legfeljebb egy évvel történõ meghosszabbítása és a jogszabály alapján adományozott címtõl való megfosztás - végrehajtását legfeljebb egy évi próbaidõre fel lehet függeszteni. A (2) bekezdés e) pontban szabályozott elbocsátás fegyelmi büntetésre tehát ez a rendelkezés nem vonatkozik. Ennek okán az iskola igazgatója - figyelemmel az érintettek törvényes érdekeire is - visszásságot okozott, amikor jogszabály ellenére függesztette fel a fegyelmi büntetés végrehajtását.

A felfüggesztõ határozatot sérelmezõ szülõk beadvánnyal fordultak a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közigazgatási Hivatal vezetõjéhez. A Közigazgatási Hivatal vezetõje 1999. augusztus 9-én kelt levelében ugyancsak a fentiekben kifejtett szakmai álláspontra helyezkedett, és felkérte a Község Polgármesterét, hogy azt ismertesse mind a Képviselõ-testülettel, mind az általános iskola igazgatójával. Figyelemmel arra, hogy a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közigazgatási Hivatal vezetõje levelében felhívta a fenntartót és az iskola igazgatóját a jogsértõ állapot megszüntetésére, az országgyûlési biztos a konkrét ügyben ajánlással nem kívánt élni, és vizsgálatát lezárta, de a hasonló jellegû jogsérelmek jövõbeni elkerülése érdekében felhívta az iskola igazgatójának a figyelmét arra, hogy a fegyelmi eljárások során a jövõben maradéktalanul tartsa be a Kjt. fegyelmi eljárásra és fegyelmi büntetésekre vonatkozó elõírásait.

OBH 3373/1999.

Beadványában a panaszos azt sérelmezte, hogy a szombathelyi Gépipari és Informatikai Mûszaki Szakközépiskola II/A osztályában a várható bukásokról való tájékoztatás nem volt teljes körû, mert az nem terjedt ki arra a lehetõségre, hogy a tanulónak joga van hozzá, hogy kérelmére független vizsgabizottság elõtt adjon számot tudásáról. Az állampolgári jogok országgyûlési biztosának általános helyettese által folytatott vizsgálat megállapította, hogy az iskola igazgatója a II/A. osztály tanulmányi eredményének hanyatlása, valamint az osztályfõnök évközi távozása miatt a problémák megbeszélése, a kialakult helyzet mielõbbi orvoslása érdekében 1999. április 28-án rendkívüli szülõi értekezletet hívott össze. Az igazgató a megbeszélésen arról tájékoztatta a szülõket, hogy az iskola vezetése lehetõséget lát az érdemjegyek évközi javítására, egyben felkérte a diákokat, a szülõket és az osztályt tanító pedagógusokat, hogy a tanév hátralévõ idejében mindent tegyenek meg a megfelelõ érdemjegyek megszerzése érdekében. Szombathely MJ Város jegyzõjétõl kapott tájékoztatás szerint az értekezleten jelenlévõ szülõk nem kérdõjelezték meg a tanulók egyes tantárgyakból kapott érdemjegyeinek jogosságát. 1999. június 11-én a panaszos levelet intézett az iskola igazgatójához, amelyben felkérte õt arra, hogy gyermeke német nyelv tantárgyból várható bukását akadályozza meg. Kérését azzal indokolta, hogy két német szaktanár egymástól függetlenül közepesre értékelte a tanuló felkészültségét. Az igazgató 1999. június 22-én keltezett válaszlevelében arról tájékoztatta a szülõt, hogy kérésének - hivatkozva a Közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 70. § (4) bekezdésére - nem áll módjában eleget tenni, és egyben tájékoztatta a szülõt arról, hogy a tanuló a bizonyítvány átvételét követõ tizenöt napon belül kérheti, hogy javítóvizsgát független vizsgabizottság elõtt tehessen. A panaszos 1999. június 23-án kelt levelében közölte az intézmény vezetõjével, hogy õt, illetve a tantestület néhány tagját alkalmatlannak tartja feladatának ellátására. A panaszos és gyermeke 1999. július 2-án, levélben jelentette be az iskola igazgatójának, hogy német nyelv tantárgyból történõ javítóvizsgáját független vizsgabizottság elõtt kívánja letenni. Az iskola igazgatója 1999. július 8-án kelt válaszlevelében tájékoztatta a szülõt és a tanulót, hogy kérelmét az iskola kísérõ levelével együtt eljuttatta a független vizsgabizottság elõtti javítóvizsga megszervezésére hivatott Országos Közoktatási Szolgáltató Irodához. A fenntartótól kapott tájékoztatás kitért arra is, hogy a tanuló a független vizsgabizottság elõtt 1999. augusztus 27-én sikeres javítóvizsgát tett. A panaszos a gyermekét 1999. augusztus 30-án a szentgotthárdi Vörösmarty Gimnáziumba íratta át. A szülõ iskolához eljuttatott levelei, illetve a panaszos Interneten megjelent írásában foglaltak alapján 1999. augusztus 16-án rendkívüli ülést tartott az intézmény iskolaszéke. Az iskolaszék tagjai az ügyben keletkezett valamennyi dokumentumot áttanulmányozták. Meghallgatták a diákokat tanító német szaktanárokat, a szülõk és az iskolai diákönkormányzat képviselõit, továbbá megismerték az iskola vezetése által készített összefoglalót is. A panaszos és gyermeke meghallgatására azért nem került sor, mert meghívásuk során jelezték, hogy az iskolaszék ülésén nem tudnak részt venni. Az iskolaszék a rendelkezésére álló dokumentumok, az ülésen elhangzottak figyelembevételével a felülbírálati kérelmet elutasította. Az állampolgári jogok országgyûlési biztosának általános helyettese megállapította, hogy az iskola vezetéséhez, a fenntartóhoz intézett beadványokat az arra illetékesek megvizsgálták, illetve megvizsgáltatták, a tõlük elvárható intézkedéseket megtették. Elmaradt vagy megalapozatlan intézkedést nem észlelt az ügyben, ezért a vizsgálatot ajánlás nélkül fejezte be.

OBH 4182/1999.

Az országgyûlési biztos a Hajdú-Bihari Napló címû folyóirat 1999. augusztus 27. számában az "Áram nélkül maradt nyolcvanhét család" címû cikk nyomán hivatalból indított vizsgálatot. Az írás arról tudósít, hogy minden elõzetes értesítés nélkül kikapcsolták az áramot a debreceni Görgey utca 12. számú tízemeletes házban. Az épületben idõs, beteg nyugdíjasok is élnek, akiket betegségük esetén a nem mûködõ lift miatt nem tudnak orvoshoz vagy kórházba szállítani.

Az országgyûlési biztos tájékoztatást kért a TITÁSZ Debreceni Üzemvezetõjétõl arra nézve, hogy milyen elõzetes értesítési szabályokat tartalmaz az üzletszabályzat és a cikkben szereplõ esetben az elõzetes értesítés megtörtént-e. Válasza alapján a következõ tényállást állapította meg:

A Görgey utca 12. szám alatti épület közösségi fogyasztásmérõjét 1999. augusztus 26-án kapcsolták ki számlatartozás miatt. A tartozásról a lakásszövetkezetet 1998. 03.09 és 1999. 04. 23. közötti idõszakban hat esetben értesítették és felszólították a tartozás rendezésére. A felszólító leveleket a számlázási rendszer a fizetési határidõ lejárta után automatikusan elkészíti és központilag postázza. A felszólító levelek azt a figyelmeztetést is tartalmazzák, hogy nem fizetés esetén ki is kapcsolhatják a fizetési helyeket. A cégbíróság kb. egy éve mondta ki a Szövetkezet megszûnését, felszámolóként külsõ céget jelölt meg. Jelenleg az egyik szövetkezeti tag társadalmi munkában intézi a Szövetkezet ügyeit. Elmondása szerint sem a felszámolónak, sem a Szövetkezetnek nincs a bíróságtól felhatalmazása arra, hogy a közgyûlés által 1996-ban megállapított fenntartási költségeket a szükséges mértékre emelje. A közüzemi hátralék tehát nemcsak a nem fizetõk miatt, hanem az alacsonyan megállapított üzemeltetési költségek miatt is keletkezett. Az egyes épületeknél alakult bizottságok szedték össze a pénzt ahhoz, hogy a TITÁSZ-hoz befizessék. A Szövetkezetnek a tartozásról volt tudomása, de a helyzetre tekintettel állandóan haladékot kért a díjhátralék rendezésére. A kikapcsolásról elõzetes értesítést nem kapott. A kikapcsolás váratlanul érte a fogyasztókat, melynek következtében a lépcsõház-világítás és a lift nem mûködött.

A betegeknek nincs alkalmuk arra, hogy gyógykezeléseiket átütemezzék, a gondoskodásra, orvosi kezelésre szorulók pedig esetleg ellátatlanok maradnak amiatt, hogy gondozóik és a mentõ a sok emeletes házakban lift nélkül nem tudnak eljutni hozzájuk.

A gazdasági miniszter a Magyar Energia Hivatallal egyeztetett módon az ajánlásnak úgy kíván eleget tenni, hogy a szolgáltatók az esedékes üzletszabályzat-módosítások során beépítik a szabályzatukba azt a köve- telményt, hogy amennyiben a felfüggesztésre áramdíjtartozás miatt kerül sor, a kikapcsolás elõtti felszólítási eljárásrendet kell alkalmazni. Az üzletszabályzat-módosítások tervezeteit a szolgáltatók 2000. I. negyedévében készítik el. Az említett szabályok beépítése a tervezetbe az Energia Hivatal jóváhagyásának feltétele lesz. Az országgyûlési biztos a gazdasági miniszter javaslatát elfogadta. Az Energia Hivatal tanulmányozásra elküldi az üzletszabályzat tervezeteket. Ennek során az országgyûlési biztos meggyõzõdhet arról, hogy az áramszolgáltatás felfüggesztése elõtti értesítés szabályairól a szolgáltatók rendelkeztek-e.

OBH 4327/1999.

Beadványában a panaszos a tiszavasvári Kornisné Liptay Elza Szociális és Rehabilitációs KHT, valamint Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselõ-testületének intézeti áthelyezésével kapcsolatos eljárását és döntését sérelmezte.

Az állampolgári jogok országgyûlési biztosa a rendelkezésére bocsátott dokumentumok alapján megállapította, hogy az otthon vezetõje a panaszos intézményi ellátásának megszüntetésérõl - áthelyezésének egyidejû kezdeményezése mellett - döntött. A panaszos a döntés ellen fellebbezéssel élt. Az önkormányzat szociális és egészségügyi bizottsága az intézményvezetõ elõterjesztése alapján, azonnali hatállyal, határozatlan idõre áthelyezte a panaszost a gyõrteleki szociális otthonba. Határozatát a panaszos súlyos fegyelemsértéseivel indokolta. Arra hivatkozott, hogy az ápoló személyzet körében félelmet, a lakóközösségben pedig megbotránkozást keltett magatartásával, zavarta az ott elhelyezett idõs emberek nyugalmát. A panaszos a határozat ellen fellebbezéssel élt a képviselõ-testülethez, de az a bizottság áthelyezést elrendelõ határozatát helybenhagyta. Figyelemmel arra, hogy a panaszos a jogerõs döntés ellenére sem volt hajlandó a számára kijelölt intézménybe költözni, az otthon vezetõje 1999. augusztus 26-i határnappal a panaszos intézeti gondozásának megszüntetésérõl döntött. A panaszos a döntést követõen albérletbe költözött. Az idõskorúakat ápoló-gondozó otthonokban élõ személyek emberi és állampolgári jogai érvényesülésének helyzetét feltárni szándékozó, 1999. július 20-án kelt, II. számú összefoglaló jelentésében az állampolgári jogok országgyûlési biztosa részletesen elemezte a vizsgálattal érintett otthonban tapasztaltakat. Megállapította, hogy annak ellenére, hogy a házirend rendelkezik az érdekképviseleti fórumról, az nem mûködik az otthonban, még a tagjait sem választották meg. Ajánlásában a KHT ügyvezetõjénél - egyebek mellett - kezdeményezte, hogy gondoskodjon az intézet érdekképviseleti fórumának mûködtetésérõl. Az intézetvezetõ a kezdeményezéssel egyetértett, és arról tájékoztatta az országgyûlési biztost, hogy az otthonban létrehozták az érdekképviseleti fórumot, amely mûködését 1999. augusztus 12-én megkezdte.

A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 109. § (2) bekezdésének c) pontja értelmében a beutaló szerv és az intézmény vezetõje az áthelyezést akkor kezdeményezheti, ha a jogosult a házirendet többször, súlyosan megsérti, és emiatt az érdekképviseleti fórum a jogosult áthelye- zését javasolja. A panaszos intézeti áthelyezése kezdeményezésének idõpontjában azonban az intézetben érdekképviseleti fórum nem mûködött, a panaszos áthelyezésére az érdekképviseleti fórum javaslata kikérésének mellõzésével került sor. Tekintettel azonban arra, hogy a panaszos, elutasítva az áthelyezését, intézeti jogviszonyáról önként lemondott és kiköltözött az otthonból, ügyében az országgyûlési biztosnak intézkedést kezdeményezni nem állt módjában. Az ilyen és ehhez hasonló esetek elkerülése érdekében azonban ajánlással élt. Felkérte Tiszavasvári polgármesterét, intézkedjék annak érdekében, hogy a jelentésben foglaltakat a képviselõ-testület, annak szociális és egészségügyi bizottsága, továbbá valamennyi, az önkormányzat által fenntartott szociális intézmény megismerje. Fokozott figyelmét kérte továbbá annak érdekében, hogy az önkormányzat által fenntartott szociális intézményekben maradéktalanul tartsák be az Sztv. valamennyi - az ellátottak, hozzátartozóik és az ott dolgozók jogait és érdekeit egyaránt védõ - garanciális rendelkezését. Az érintett az ajánlást elfogadta.

OBH 2397/1997.

A panaszos - mint ügyvéd - az elõzetes letartóztatásban lévõ védence ügyében terjesztett elõ beadványt, melyben a védõi tevékenység akadályoztatását sérelmezte.

A panasz alapján felmerült a védelemhez való jog sérelmének gyanúja, ezért az országgyûlési biztos általános helyettese vizsgálatot folytatott. Ennek során megkereste a fõvárosi fõügyészt, valamint a legfõbb ügyészt is.

Megállapította, hogy a panaszos védence ellen a Budapesti Rendõr-fõkapitányság folytatott nyomozást. A Fõvárosi Fõügyészség elfogató parancsot bocsátott ki ellene és elrendelték nemzetközi körözését is. A panaszos védencét - elfogását követõen - õrizetbe vették, majd a bíróság elõzetes letartóztatásba helyezte. A nyomozás során a védõ a fõügyészségen kifogásolta, hogy védencének nem volt érdemi gyanúsítotti kihallgatása, gyanúsítása nem volt konkrét, védence beismerõ vallomását kikényszerítették, továbbá nem biztosították a védõnek irat-megtekintési, illetve az egyes nyomozati cselekményeknél a jelenléti jogát. Felvetette azt is, hogy a gyanúsítotti kihallgatáson nem foglalták jegyzõkönyvbe védence útlevél kiadására irányuló kérelmét, továbbá hogy a védõ beszélõre jelentkezése esetén a fogvatartottak azonosítása nehézkes. Észrevételezte az elõzetes letartóztatást elrendelõ, illetve meghosszabbító bírói végzések indokolását és azt is, hogy mint védõ nem kapta meg e végzéseket.

Az országgyûlési biztos általános helyettese azt vizsgálta, hogy a sérelmezett eljárás során biztosított volt-e a panaszos, illetve védence számára a védelemhez való jog, továbbá hogy a hatóságok eljárása, illetve a Fõvárosi Fõügyészségnek a panaszos beadványára kifejtett jogi álláspontja megfelelt-e a jogbiztonság követelményének.

Megállapította, hogy az eljáró hatóság a panaszos, illetve védence védelemhez való jogát jogsértõen nem korlátozta. Eljárása során folyamatosan biztosította a védõ, illetõleg újabb védõ meghatalmazását, lehetõvé tette, hogy azok a jogszabályban elõirt nyomozati cselekményeknél jelen lehessenek, védencük érdekében észrevételeket, indítványokat tehessenek. Indítványaikat a hatóság érdemben elbírálta és annak eredményérõl is megfelelõen adott tájékoztatást. Biztosított volt a védõ panasz joga is. Az elõterjesztett védõi panaszokat a Fõvárosi Fõügyészség érdemben elbírálta és megválaszolta, a fõügyészség által kifejtett állásponttal az általános helyettes egyetértett. Alkotmányos visszásság tehát nem keletkezett a sérelmezett eljárásban. Hatáskör hiányában az általános helyettes nem vizsgálta a bíróság által elrendelt és meghosszabbított elõzetes letartóztatással kapcsolatos észrevételeket. Vizsgálatát ajánlás nélkül zárta le.

OBH 5510/1997.

I. Az Alkotmányban deklarált panaszhoz való joggal (Alkotmány 64. §), a tisztességes eljáráshoz való joggal, valamint a jogállamiság alkotmányos elvébõl eredõ jogbiztonság követelményével (Alkotmány 2. § (1) bekezdés) összefüggésben okoz visszásságot a rendõrség eljárása, ha a panaszos egy rendõr magatartását sérelmezõ beadványaira több mint nyolc hónap eltelte után kap elõször érdemi választ.

Teljes szöveg: 3.9. alfejezetben.

OBH 6371/1997.

A panaszosok sérelmezték, hogy a községükben bekövetkezett viharkárok helyreállításához biztosított állami támogatások és különbözõ segélyek jogtalan eltulajdonítása miatt a Siófoki Rendõrkapitányságon általuk kezdeményezett nyomozás indokolatlanul elhúzódott, továbbá hogy a késõbb födémcserép ellopása miatt tett feljelentésükre nem történt intézkedés. Kifogásolták az állami támogatásoknak és különbözõ segélyeknek a helyi önkormányzat által történt részrehajló elosztását és azt, hogy az önkormányzat beadványaikra vagy nem válaszolt, vagy a jogorvoslati lehetõségrõl nem adott tájékoztatást, a helyi önkormányzat eljárását sérelmezõ panaszaikra pedig a Somogy Megyei Közigazgatási Hivatal nem vagy késedelmesen intézkedett.

A panasz alapján az országgyûlési biztos általános helyettese vizsgálatot rendelt el. Ennek során megkereste a Somogy Megyei Rendõr-fõkapitányság és a Közigazgatási Hivatal vezetõjét, valamint a belügyminisztert és az Állami Számvevõszék elnökét.

Az általános helyettes megállapította, hogy a viharkárok enyhítésére szolgáló, az önkormányzatnál rendelkezésre álló segélyek elosztásával kapcsolatban a károsultak - jogi képviselõjük útján - valóban tettek büntetõ-feljelentést sikkasztás miatt a Siófoki Városi Ügyészségen. A feljelentést 1996. november 22-én iktatták, a nyomozást pedig november 26-án rendelték el. Az ügyészség a nyomozás lefolytatásával a Siófoki Rendõrkapitányságot bízta meg. Az ügyintézõ az ügyiratot 1996. december 10-én kapta meg. Az elsõ nyomozati cselekményt - iratok lefoglalását - három napon belül foganatosították. Az iratok áttekintése után, 1997. január 3-án tanúként kihallgatták a feljelentõket, majd folytatták a kihallgatásokat, a szóban forgó segélyek adományozóinak és a biztosítóknak megkereséseket küldtek. A vallomások és a megkeresésekre adott válaszok ismeretében vált csak lehetõvé a szakértõ kirendelése. A szakértõ kirendelõ határozat 1997. július 24-én készült el. A szakértõ a véleménye elõterjesztésére eredetileg meghatározott határidõ módosítását kérte arra hivatkozva, hogy több mint 84 épületet kell megvizsgálnia. A nyomozó hatóság a kérelmet indokoltnak találta. A szakértõ azonban az új határidõt nem tartotta be, - többszöri felszólítást követõen - csak 1998. május 25-én terjesztette elõ szakvéleményét.

Az általános helyettes megállapította továbbá, hogy az egyik panaszos valóban tett feljelentést az önkormányzat tulajdonát képezõ cserép ellopása miatt ismert személy ellen. A nyomozást azonnal elrendelték, majd - a tanúkihallgatásokat követõen - a Siófoki Rendõrkapitányság a nyomozást - bûncselekmény hiányában - megszüntette. Ez ellen a feljelentõ panasszal élt. A panasznak az ügyészség helyt adott, elrendelte a nyomozás továbbfolytatását. Az ügyészi utasításban meghatározott feladatok teljesítését követõen a rendõrség ismét megszüntette a nyomozást. Ezen megszüntetõ határozat ellen elõterjesztett panaszt az ügyész elutasította. A feljelentõ a panasz elutasítását nem fogadta el, ismételt panasza alapján az ügyész elrendelte az eljárás folytatását azzal, hogy az ügyet egyesíteni kell a sikkasztás miatt indult ügyhöz. Az így egyesített bûnügyben a Siófoki Városi Ügyészség fokozott ügyészi felügyeletet gyakorolt, majd az ügyészség a nyomozást bizonyíték hiányában megszüntette. E határozat ellen bejelentett panaszt a megyei fõügyészség elutasította, majd az újabb panasznak a Legfõbb Ügyészség helyt adott, és utasította a Siófoki Városi Ügyészséget pótnyomozás elrendelésére. A pótnyomozás a vizsgálat idején még folyamatban volt, befejezésének meghosszabbított határideje 2000. március 10. A pótnyomozás foganatosítása során kizárási indítványt terjesztettek elõ a sértettek a Siófoki Rendõrkapitánysággal szemben, melynek a megyei fõkapitány helyt adott, és az eljárás lefolytatására kijelölte a fõkapitányság vizsgálati osztályát.

A fõkapitány - az általános helyettes megkeresésére - úgy ítélte meg, hogy a nyomozás elhúzódásáért a rendõrséget nem terheli felelõsség, mert a nyomozás a rendõrségtõl független, objektív okok miatt nem fejezõdött még be. Azt elismerte, hogy az ügyintézés nem volt folyamatos a Siófoki Rendõrkapitányságon, de ezt annak tulajdonította, hogy a nyomozás iratai sokszor nem álltak a nyomozó hatóság rendelkezésére, mert a sorozatban benyújtott panaszok elbírálása céljából az iratokat különbözõ szervekhez kellett továbbítani.

Az országgyûlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a Siófoki Rendõrkapitányság azzal, hogy okot adott a pótnyomozás elrendelésére - figyelemmel a viharkárt szenvedett és az állami támogatásra valóban rászoruló panaszosok érdekeire is -, a jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményével, valamint a tisztességes eljáráshoz való alkotmányos joggal összefüggésben visszásságot okozott. Ugyanezen alkotmányos jogsérelmet idézte elõ a Siófoki Városi Ügyészség is akkor, amikor megszüntette a nyomozást és csak a panaszt követõen, felettes ügyészi utasításra rendelt el pótnyomozást. Figyelemmel azonban a pótnyomozás elrendelésére, ezzel kapcsolatban ajánlást nem tett az általános helyettes. Felkérte azonban a megyei fõkapitányt, valamint fõügyészt, hogy hívják fel az alárendeltségükben mûködõ nyomozó hatóságok állományának figyelmét a jogszabályoknak megfelelõ eljárási rend betartására.

Megállapította továbbá az országgyûlési biztos általános helyettese, hogy a Siófoki Rendõrkapitányság azzal, hogy a nyomozást nem úgy teljesítette, hogy az kétséget kizáró bizonyítékokkal alátámasztva befejezhetõ legyen, veszélyeztette a nyomozás idõszerûségét. Ezért emiatt is sérült a jogbiztonság követelménye, különös figyelemmel arra, hogy a panaszosoknak és az eljárásban gyanúsított személynek jogos érdekük fûzõdik a nyomozás mielõbbi befejezéséhez.

Megállapította azt is, hogy a jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményével, valamint a tisztességes eljáráshoz való alkotmányos joggal nem egyeztethetõ össze, hogy a szakértõ a kirendelését követõen, csak közel egy év múlva terjesztette elõ szakvéleményét. A Siófoki Rendõrkapitányság akkor járt volna el helyesen, ha vizsgálta volna a szakértõvel szemben a rendbírság alkalmazásnak indokoltságát.

A kapitányság bûnügyi osztályának vezetõje is visszásságot okozott a jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményével, valamint a tisztességes eljáráshoz való alkotmányos joggal összefüggésben azzal, hogy a bûnügyet nem minõsítette "jelentõsebb ügynek" és nem döntött a nyomozási iratok három példányban való elkészítésérõl.

Az országgyûlési biztos általános helyettese vizsgálata során megállapította továbbá, hogy a panaszt elõterjesztõ egyik személy beadványai alapján a megyei közigazgatási hivatal is többször eljárt az ügyben. A panaszos elõször azt sérelmezte, hogy a vihar okozta kára enyhítésére benyújtott kölcsön kérelmére nem kapott a körjegyzõségtõl érdemi választ, majd azt, hogy a helyi önkormányzat képviselõ-testülete nem hozott érdemi döntést lakás helyreállításhoz kért segélyrõl, illetve nem a kérelemrõl döntött. A bejelentések alapján a hivatal megkereste a helyi önkormányzat képviselõ-testületét. A testület az elsõ panasz tárgyában a legközelebbi ülésen döntött. A panaszos a képviselõ-testület határozatát a közigazgatási hivatalban vette át. A második beadvány esetében a hivatal vezetõjétõl állásfoglalást kért a helyi jegyzõ arról, hogy ítélt ügyben a testület hozhat-e újabb döntést. A közigazgatási hivatal úgy foglalt állást, hogy a képviselõ-testület ítélt ügy esetében sem teheti meg, hogy a beadvánnyal nem foglalkozik, vagyis határozatot kell hoznia. Erre tekintettel a testület a panaszos második kérelmében is határozatot hozott, a kérelmet elutasította. A közigazgatási hivatalban ezt követõen iktatott beadványra is válaszoltak a panaszosnak.

Ezekkel összefüggésben az általános helyettes megállapította, hogy Torvaj község képviselõ-testülete a jogállamiság és az abból fakadó jogbiztonság, valamint a tisztességes eljáráshoz való jog követelményének - tekintettel a kérelmek elõterjesztõjének a kérelem mielõbbi elbírálásához fûzõdõ érdekére is - nem tett eleget akkor, amikor egyedi államigazgatási ügyben 30 napon belül, illetve legkésõbb a soron következõ testületi ülésen nem hozott határozatot, illetve amikor nem a kérelem tartalmának megfelelõen döntött.

A Somogy Megyei Közigazgatási Hivatal részérõl alkotmányos visszásságot nem állapított meg az általános helyettes. Megállapította viszont, hogy a belügyminisztérium is több esetben foglalkozott a szóban forgó természeti katasztrófát elszenvedettek beadványaival. Az elsõ panaszos az állami támogatás és egyéb segélyek önkormányzati felhasználásának jogosságát vitatta. Ezt követõen a Miniszterelnöki Hivatalba címzett beadványban a támogatások önkormányzati szétosztását sérelmezték. Volt olyan panaszos is, aki a támogatás felosztását nem tartotta helyesnek. A panaszosok minden esetben választ kaptak beadványaikra. Ezeken kívül két önkormányzati képviselõ levélben folyamatosan tájékoztatta a Belügyminisztériumot a támogatás elosztásával kapcsolatos nézeteikrõl, továbbá a témával - képviselõi kérdés és interpelláció formájában - foglalkozott az Országgyûlés is.

Az utolsó belügyminiszterhez írt kérelmet a miniszter elutasította, mert az olyan irat kiadására irányult, ami belsõ használatra készült. A miniszter ezen döntésének vizsgálatától az országgyûlési biztos általános helyettese - hatáskör hiánya miatt - eltekintett, és a miniszter válaszlevelét megküldte az adatvédelmi biztosnak. Megállapította viszont, hogy Torvaj község képviselõ-testülete megsértette a jogállamiság és az abból fakadó jogbiztonság követelményét, valamint a tisztességes eljáráshoz és a jogorvoslathoz való jogot, mert a szóban forgó segélyek elosztásakor nem készítettek minden esetben környezettanulmányt, a szóbeli kérelmekrõl nem készítettek jegyzõkönyvet, a kérelmek elbírálásáról az érintetteket nem értesítették írásban és nem tájékoztatták a kérelmezõket a döntés bírósági felülvizsgálatának lehetõségérõl. Ezen törvénysértéseket azonban a Somogy Megyei Közigazgatási Hivatal észlelte és intézkedett azok megszüntetésére. Erre tekintettel az országgyûlési biztos általános helyettese ezzel összefüggõ ajánlást nem tett. Felhívta viszont Torvaj község önkormányzat képviselõ-testületét a jogszabályoknak megfelelõ eljárási rend maradéktalan betartására.

Az országgyûlési biztos általános helyettese megállapította azt is, hogy az Állami Számvevõszék nem folytatott vizsgálatot a sérelmezett állami támogatások és egyéb segélyek felhasználásával kapcsolatban.

Az országgyûlési biztos általános helyettese ajánlotta a Somogy Megyei Rendõr-fõkapitányság vezetõjének, hogy hívja fel az alárendeltségében mûködõ nyomozó szervek vezetõinek figyelmét belsõ normákban rögzített vezetõi jogosítványuk, illetve kötelezettségük maradéktalan betartására, továbbá arra, hogy elfogadhatatlan az olyan hivatkozás, mely szerint a nyomozás elhúzódásának oka az iratok más hatósághoz való, szükségszerû továbbítása, és gondoskodjon a kirendelt szakértõ rendelkezésére álló határidõ folyamatos figyelemmel kísérésérõl, valamint a szakértõvel szembeni rendbírság alkalmazása megfontolásáról.

A Somogy Megyei Közigazgatási Hivatal vezetõjének azt ajánlotta, hogy nyomatékosan hívja fel Torvaj község képviselõ-testületét, a község polgármesterét, valamit Tab város jegyzõjét a jogszabályok maradéktalan érvényesítésére, továbbá arra, hogy a testületi hatáskörbe tartozó kérelmek elbírálását nem lehet mellõzni azzal az indokkal, hogy a kérelem az állampolgár által benyújtott és már elbírált kérelemmel megegyezik.

A fõkapitány válaszlevelében az ajánlás elsõ részét elfogadta, de válaszában nem tért ki az ajánlás második részére. Ezért az általános helyettes - fenntartva ajánlását - felhívta a fõkapitányt elmaradt álláspontjának kifejtésére is. Ismételt válasza szerint a fõkapitány az ajánlás második részét is teljesítette. A közigazgatási hivatal vezetõje ugyancsak egyetértett az ajánlásban foglaltakkal, annak megfelelõen járt el.

OBH 6681/1997.

A panaszos ellen a Vám- és Pénzügyõrség Fõvárosi Nyomozó Hivatala négy éven keresztül folytatott büntetõeljárást csempészet bûntette miatt. Az elhúzódó eljárás miatt tett panasza alapján az állampolgári jogok országgyûlési biztosának általános helyettese vizsgálatot rendelt el. Vizsgálatához tájékoztatást kért a fõvárosi fõügyésztõl, a legfõbb ügyész helyettesétõl és a legfõbb ügyésztõl.

A nyomozó hatóság a nyomozás iratait 1997. március 12-én ismertette a panaszossal. Az iratokat 1997. július 31-én az ügyészségre továbbították. Az ügyészség pótnyomozást rendelt el, melynek határidejét a Legfõbb Ügyészség meghosszabbította. 1998. július 9-én a legfõbb ügyész helyettese arról adott tájékoztatást, hogy a nyomozást befejezték. A Budapesti XX., XXI. és XXIII. kerületi Ügyészség az 1998. október 12-én kelt határozatával - a tényállás felderítetlensége okából - ismételt pótnyomozást rendelt el, és a nyomozás törvényességének biztosítása, szakszerûségének elõsegítése és a tervbe vett bizonyítási cselekmények elvégzése érdekében fokozott ügyészi felügyeletet jelentett be. A Legfõbb Ügyészség a nyomozás határidejét 1999. augusztus 12-ig, majd 1999. december 12-ig - mindkét esetben szakszerû instrukciók meghatározásával - meghosszabbította.

A fokozott ügyészi felügyelet gyakorlása keretében a kerületi ügyészség a Vám- és Pénzügyõrség Fõvárosi Nyomozó Hivatala parancsnokához intézett átiratában kifogásolta a korábbi pótnyomozást elrendelõ ügyészi határozatban elõírt feladatok teljesítésének elmulasztását.

A Vám- és Pénzügyõrség Fõvárosi Nyomozó Hivatala a befejezett nyomozás iratainak az ügyészséghez történõ késedelmes megküldésével megsértette a büntetõeljárásról szóló 1973. évi I. törvény 145. § (1) bekezdését, amely szerint a nyomozó hatóság az iratokat a nyomozás befejezésének közlésétõl számított nyolc napon belül megküldi az ügyésznek. A Nyomozó Hivatal a korábbi pótnyomozást elrendelõ ügyészi határozatokban elõírt feladatok teljesítését elmulasztotta. A mulasztás hátráltatta a nyomozás befejezését, továbbá sértette a büntetõeljárásról szóló törvény, valamint a bûncselekmények vám- és pénzügyõrségi nyomozásának részletes szabályairól szóló 37/1991. (XII. 24.) PM rendelet rendelkezéseit is.

Az állampolgári jogok országgyûlési biztosának általános helyettese ajánlotta a Vám- és Pénzügyõrség országos parancsnokának, hogy intézkedjék a mulasztások miatt a fegyelmi felelõsség megállapítására, és a megállapított alkotmányos visszásságok megszüntetése érdekében tegye meg a hatáskörébe tartozó, szükséges intézkedéseket. Az országos parancsnok rendészeti helyettese az ajánlást elfogadta, de mivel az ügy vizsgálója idõközben lemondott, a fegyelmi felelõsség megállapítására nem volt lehetõség. Az ügy tanulságait oktatás tárgyává tették.

OBH 6779/1998.

A panaszos többek között sérelmezte, hogy lakásának tulajdonosai õt és családját zaklatták, fenyegetésekkel, rendõri közremûködéssel próbálták a lakásból - a jogerõs bírói döntés elõtt - eltávolítani. A jogsértések miatt feljelentést kívánt tenni, de a rendõrségen bejelentéseit jegyzõkönyvben nem rögzítették, panaszait nem vették fel. Az országos rendõrfõkapitányhoz címzett panaszát a megyei rendõri szervek nem vizsgálták ki megfelelõen, a válaszlevélben a tulajdonos hamis, félrevezetõ bejelentése alapján a helyszínen történt rendõri megjelenést és intézkedés-sorozatot indokoltnak tartották.

Az állampolgári jogok országgyûlési biztosa általános helyettese vizsgálata során megállapította, hogy a lakás elsõ bérlõje a panaszos és családja volt. Várpalota Város Önkormányzata a lakás eladásáról döntött. A panaszos - a szerzõdés megkötése után - a vevõkkel nem tudott megegyezni, a tulajdonosok a lakás kiürítésére kötelezés érdekében a bírósághoz fordultak. A panaszos beadványa szerint - figyelmen kívül hagyva a bírósági eljárást - a tulajdonos több esetben megpróbálta õt és családját megfélemlíteni, önkéntes távozásra, elköltözésre rákényszeríteni.

A panaszos magánlaksértés miatt feljelentést kívánt tenni a Várpalotai Rendõrkapitányságon, de a feljelentést nem voltak hajlandók felvenni, azt nem foglalták jegyzõkönyvbe, közölték, hogy a bíróság döntéséig az üggyel nem foglalkoznak. 1998. április 17-én F. J. és társai a bejárati zárakat feszegették, azzal fenyegették a panaszost, ha nem nyit ajtót, azt berobbantják. A tulajdonossal levõ két egyenruhás rendõr egyike - a panaszos állítása szerint - fegyverrel kényszerítette, hogy beengedje õket a lakásba. Miután a panaszos tájékoztatta a rendõröket a folyamatban levõ bírósági eljárásról, arról, hogy a tulajdonosok a lakásba csak a bentlakók engedélyével vagy jogerõs bírósági végzéssel léphetnek be, intézkedésüket befejezték, s a tulajdonost is eltávolították. A panaszos a történtek miatt a Várpalotai Rendõrkapitányságon szintén feljelentést kívánt tenni, bejelentését nem vették fel. A panaszos 1998. október 14-én kelt, a történteket részletesen leíró levelével az országos rendõrfõkapitányhoz (a továbbiakban: ORFK vezetõje) fordult, s ügye kivizsgálását kérte.

Az ORFK vezetõje a panaszos beadványát vizsgálat céljából, a Veszprém Megyei Rendõr-fõkapitányság vezetõjéhez továbbította, aki 1998. november 9-én kelt válaszlevélben a panaszost tájékoztatta, hogy az intézkedõ rendõrök nem lépték túl hatáskörüket, jogsértést nem követtek el, a helyszínen a körülményeket tisztázták, s a panaszost felvilágosították, hogy a lakással kapcsolatos igényét polgári peres úton érvényesítheti.

Az állampolgári jogok országgyûlési biztosa általános helyettese megállapította, hogy a beadványban foglaltak szerint a Várpalotai Rendõr-fõkapitányság beosztottai (intézkedõ rendõrei, panaszfelvevõi) az adott esetekben - bûncselekmény elkövetésének gyanújára, illetve birtokháborításra utaló adatok ellenére - érdemben nem intézkedtek, a bejelentéseket nem kezelték szakszerûen, a panaszost indokolatlanul eltanácsolták, kérelmét nem dokumentálták.

A Veszprém Megyei Rendõr-fõkapitányság vezetõje az ORFK vezetõjéhez címzett s hozzá továbbított beadványt nem a törvény rendelkezései alapján vizsgálta ki, határozatot nem hozott, az ügyekkel kapcsolatos álláspontját levélben foglalta össze, ez által a panaszos jogorvoslati lehetõségeit nem meríthette ki.

Az ORFK közbiztonsági fõigazgatója a választ nem fogadta el, s mivel a panaszos az intézkedõ rendõröket, több, súlyos - az ügyészségi nyomozás kizárólagos hatáskörébe tartozó - bûncselekmény elkövetésével vádolta, panaszát a Veszprém megyei Ügyészségi Nyomozó Hivatalnak további intézkedésre megküldte. Az állampolgári jogok országgyûlési biztosa általános helyettese megállapította, hogy a megyei rendõr-fõkapitányság eljárása az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében biztosított jogállamisághoz, valamint az Alkotmány 64. §-ában deklarált jogorvoslathoz való alkotmányos jogokkal összefüggõ visszásságot okozott, de tekintettel arra, hogy a panaszt a felügyeleti szerv intézkedése orvosolta, ajánlást nem tett. Az országgyûlési biztos általános helyettese felhívta a Veszprém megyei rendõrfõkapitány figyelmét a büntetõeljárás kezdeményezésére irányuló vagy azzal összefüggõ bejelentések, feljelentések, panaszok felvételére és ügyintézésére vonatkozó eljárási szabályok, valamint a rendõri intézkedések elleni panaszok elbírálására meghatározott törvényi elõírások betartására.

OBH 7499 /1997.

A panaszos a Szentesi Rendõrkapitányság volt vezetõjének és egyes beosztottainak tevékenységét sérelmezte, mert szerinte felesége közlekedési balesetével kapcsolatban nem tettek meg mindent a baleset okozójának felderítése és felelõsségre vonása érdekében még azt követõen sem, amikor a panaszos által felismert személy kilétérõl ismételt bejelentést tett.

Az országgyûlési biztos általános helyettese a panasz alapján vizsgálatot rendelt el. Megállapította, hogy a panaszos feleségét Szentes belterületén egy személygépkocsi elütötte. Az éppen arra haladó mentõautó a balesetet észlelve megállt és a súlyos sérülést szenvedett személyt kórházba szállította. A balesetet okozó gépkocsi vezetõje szintén megállt, a mentõkkel beszélt, majd a mentõk távozását követõen a helyszínt elhagyta. A balesetet több szemtanú látta, de a gépkocsi rendszámát, illetve vezetõjének adatait senki nem jegyezte fel.

A mentõszolgálat ügyelete a Szentesi Rendõrkapitányságot a balesetrõl értesítette, de a baleseti járõr helyszínre küldésére nem történt intézkedés. A mulasztás miatt a rendõrség a balesetrõl csak a panaszos feljelentése alapján értesült. A nyomozást a rendõrkapitányság el is rendelte, az ügyben mulasztó rendõröket pedig a rendõrkapitány fegyelmi úton felelõsségre vonta. A nyomozást megszüntették, mert az elkövetõ személyét nem sikerült megállapítani.

A panaszos a balesettõl számított több mint három év múlva beadvánnyal fordult a rendõrkapitányság vezetõjéhez. Ebben - állítása szerint - közölte, hogy felesége és a baleset két szemtanúja fényképrõl felismerte a baleset okozóját, aki a helyi kórház egyik orvosa (ez a személy idõközben elhunyt). Ekkor elévülés miatt büntetõeljárásnak már nem volt helye. Ennek ellenére a beadványban foglaltakat ellenõrizték, az annak során készített iratokat a korábban folytatott nyomozás irataival egyesítették, majd az iratokat a büntethetõség elévülésére hivatkozással - szabálytalanul - selejtezték. Az irategyesítést végzõ személy az új irattári tételszám és az annak megfelelõ selejtezési idõ feltüntetésének, a selejtezést végrehajtó munkatársak pedig a helyesbítés elvégzésének elmulasztásával nem jártak el kellõ gondossággal, ami összefüggésbe hozható a panaszos sérelmével. A rendõrség ügykezelési szabályzata szerint ugyanis a panaszok, kérelmek megõrzési ideje 5 év, a selejtezést tehát nem lehetett volna végrehajtani. Ebben a vonatkozásban a jogállamiság és a jogbiztonság elvével összefüggésben visszásság keletkezett, ami a panasz elbírálása idõpontjában már orvosolhatatlan volt. A selejtezésért felelõssé tehetõ személyekkel szemben nem volt lehetõség elévülés miatt felelõsségre vonást kezdeményezni. Mindezekre tekintettel nem lehetett kétséget kizáró módon megállapítani azt sem, hogy a rendõrség az ügyben valóban elkövetett-e mindent annak érdekében, hogy a baleset okozójának személyét megállapítsa, vagy ténylegesen elõfordultak olyan mulasztások, amelyek befolyásolták az eredményességet. Az országgyûlési biztos azonban nem rendelkezik nyomozóhatósági jogkörrel, ezért az általános helyettes a vizsgálatot ajánlás nélkül lezárta.

OBH 7648/1997.

A panaszos azért fordult az állampolgári jogok országgyûlési biztosához, mert nagykállói lakása udvarán egy fiatalember gázsprayvel lefújta. A cselekményt bejelentette a rendõrõrsön, de semmilyen intézkedés nem történt az ügyben. Az eset után néhány nappal a gázkonvektorának megbontásával gázszivárgást idéztek elõ a lakásában. Errõl ugyancsak feljelentést tett, minden eredmény nélkül. A panasz alapján az állampolgári jogok országgyûlési biztosának általános helyettese a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei rendõrfõkapitány vizsgálatát kérte.

A Nagykállói Rendõrõrs ügyeleti naplója szerint a panaszos 1997. április 18-án telefonon tett bejelentést. Az ügyeletes utasítására három fõbõl álló járõr ment a helyszínre, akik a panaszost meghallgatták, a helyszínt megtekintették, a kapott személyleírás alapján az elkövetõt megkísérelték felkutatni, de ez nem járt eredménnyel. A bejelentõ a kioktatás ellenére sem büntetõ, sem szabálysértési feljelentést nem tett, így az õrsön eljárás nem indult.

Az õrs ügyeleti füzetében történt bejegyzés alapján megállapítható volt, hogy a panaszos 1998. április 21-én 15 óra 15 perckor ismét bejelentést tett. A bejegyzés nem tartalmazta a bejelentés tárgyát. Az eltelt idõre tekintettel sem az ügyeletes, sem az akkor szolgálatban lévõ rendõrök nem emlékeztek arra, hogy a bejelentésre miért került sor, és ennek alapján történt-e valamilyen intézkedés. A panaszos ügyében iktatott eljárásra a bejelentést követõen nem került sor.

A bejelentés tárgyának tisztázatlansága arra utal, hogy a bejelentés idõpontjában a szolgálatot irányító parancsnok nem tett maradéktalanul eleget az országos rendõrfõkapitány 22/1997. sz. utasításával kiadott Járõr- és Õrszolgálati Szabályzat rendelkezéseinek. A Szabályzat 86. pontja szerint a szolgálatirányító parancsnokhoz érkezõ bejelentéseket, segélyhívásokat és jelentéseket, az általa tett intézkedéseket, a kiadott utasításait az idõpont (nap, óra, perc), a tartalom, a bejelentõ, illetve a végrehajtásra kötelezett adatainak feltüntetésével naplózni kell úgy, hogy az késõbb - az iratkezelési szabályoknak megfelelõen - visszakereshetõ legyen. A mulasztás elbírálása parancsnoki hatáskörbe tartozik.

OBH 7878/1997.

A panaszos sérelmezte, hogy közlekedési baleset részeseként vele szemben is folytatott szabálysértési eljárást a rendõri szervek indokolatlanul elhúzták, és nem tettek meg mindent a tényállás és a balesetért felelõs személy megállapítása érdekében. Kifogásolta azt is, hogy felülvizsgálati kérelmére az országos fõkapitányságtól több hónap eltelte után sem kapott választ. Sérelmezte a Pest Megyei Fõügyészség ügyben hozott döntését is.

Az ügyben felmerült a jogállamiság és a jogbiztonság követelménye, valamint a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmének gyanúja. Ezért az országgyûlési biztos általános helyettese vizsgálatot folytatott. Ennek során megkereste az Országos Rendõr-fõkapitányság vezetõjét.

Az általános helyettes megállapította, hogy a panaszos olyan közlekedési baleset részese volt, ahol több jármû ütközött össze. Az ügyben az Érdi Rendõrkapitányság folytatott szabálysértési eljárást. A rendõri szerv két személlyel szemben megállapította a szabálysértés elkövetését. Ezért õket figyelmeztetésben részesítette. A panaszossal szemben az eljárást szabálysértés hiányában megszüntette.

A határozat ellen az egyik figyelmeztetésben részesített személy fellebbezéssel élt. A Pest Megyei Rendõr-fõkapitányság a fellebbezõ személy ügyében az elsõfokú határozatot hatályon kívül helyezte, és ellene az eljárást bizonyíték hiányában megszüntette. A másik figyelmeztetésben részesített személy esetében az elsõfokú határozatot helybenhagyta, a panaszos esetében pedig megváltoztatta, és vele szemben is bizonyíték hiányában szüntette meg az eljárást. Ezt követõen a panaszos az ügyben törvényességi felülvizsgálatot kért a fõügyészségtõl, és felügyeleti kérelmet terjesztett elõ az Országos Rendõr-fõkapitányságon. A fõügyészség elõször értesítette a panaszost, hogy intézkedtek az iratok beszerzésére, majd a felülvizsgálat eredményérõl is tájékoztatták õt. A fõügyészség úgy foglalt állást, hogy nincs jogalap ügyészségi intézkedésre, de a baleset során keletkezett kárigényét a panaszos polgári peres eljárás keretében érvényesítheti. Az országos fõkapitány a panaszost tájékoztatta arról, hogy többször megkísérelte beszerezni az ügy iratait, de azok a fõügyészségen voltak ugyancsak panaszosi beadvány elbírálása céljából, a felülvizsgálati eljárást azonban megindították. Végül az országos kapitányság megalapozottnak minõsítette a Pest Megyei Rendõr-fõkapitányság szabálysértési határozatát. Felügyeleti intézkedést nem tett, elismerte azonban a felügyeleti eljárás idõbeli elhúzódását. Emiatt elnézést kért az állampolgártól. Ezt a döntést nem közvetlenül küldték meg a panaszosnak, hanem az Érdi Rendõrkapitányságon keresztül.

Az általános helyettes sem az Érdi Rendõrkapitányság, sem a Pest Megyei Rendõr-fõkapitányság eljárásában nem állapított meg alkotmányos jogokkal összefüggõ visszásságot. A szabálysértési hatóságok döntéseinek megalapozottságát nem vonta kétségbe, mivel az országgyûlési biztos nem szabálysértési ügyben eljáró hatóság, nincs lehetõsége az ilyen ügyben hozott határozatok ténybeli alapjának vizsgálatára és a bizonyítékoknak a szabálysértési hatóság helyett történõ mérlegelésére, továbbá mert a mérlegeléssel összefüggésben nem merült fel az alkotmányos jogsérelem.

Nem okozott alkotmányos joggal kapcsolatos visszásságot sem a Pest Megyei Fõügyészség, sem az Országos Rendõr-fõkapitányság akkor, amikor nem tett ügyészi, illetve felügyeleti intézkedést a panaszos beadványai alapján, tekintettel arra, hogy a szabálysértési törvény rendelkezései alapján arra nem volt jogalap.

Nem keletkeztetett alkotmányos joggal összefüggõ visszásságot az sem, hogy az Országos Rendõr-fõkapitányság nem közvetlenül a panaszos részére kézbesítette a felügyeleti jogkörben hozott döntését tartalmazó levelet. Ez is megfelelt a szabálysértési törvény elõírásainak.

Megállapította viszont az általános helyettes, hogy a panaszos felügyeleti intézkedés megtételére irányuló kérelme tekintetében az országos fõkapitányság "hallgatása" bizonytalanságban tartotta a panaszost, mellyel - figyelemmel arra is, hogy a panaszosnak jogos érdeke fûzõdött a felügyeleti szerv döntésének mielõbbi megismeréséhez - visszásságot okozott az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság és az abból fakadó jogbiztonság, valamint a tisztességes eljárás követelményével összefüggésben. A fõkapitányság azonban a felügyeleti eljárás elhúzódását elismerte, ami miatt elnézést kért a panaszostól. Ezért az országgyûlési biztos általános helyettese ajánlást nem tett. Felkérte azonban az országos fõkapitányt, gondoskodjon arról, hogy a felügyeleti jogkör gyakorlása során még akkor se húzódjon el a kérelem elbírálása több hónapig, ha a döntéshez szükséges iratok más (rendõrségen kívüli) hatóságnál találhatóak.

OBH 8705/1997.

A panaszos sérelmezte, hogy tiltott helyen várakozó jármûve elszállításának elõkészületeit megkezdõ rendõr, aki a Budapesti Rendõr-fõkapitányság beosztottja volt, durva magatartást tanúsított vele szemben, elõállítását helyezte kilátásba, kötelezte a szállítási költség kifizetésére, továbbá útlevelét sem adta vissza.

A beadvány alapján az országgyûlési biztos általános helyettese folytatott vizsgálatot, melynek során bekérte a panaszos birtokában lévõ, az üggyel kapcsolatos iratokat.

Az általános helyettes megállapította, hogy a panaszos ügyében a Budapesti Rendõr-fõkapitányság vezetõje már eljárt, és a panaszost tájékoztatta arról, hogy a kerékbilincs alkalmazásával és a jármûvek elszállításával kapcsolatos szabályokról szóló kormányrendelet elõírásai alapján a vele szemben intézkedõ rendõr jogszerûen járt el, tekintettel arra, hogy a panaszos akkor jelentkezett a gépkocsiért és kérte az intézkedés abbahagyását, amikor az autó elszállítását a rendõr már megkezdte, vagyis amikor már költség keletkezett. Ezt a költséget - a kormányrendelet szerint - a gépkocsi üzemeltetõjének akkor is meg kell térítenie, ha az elszállítás ténylegesen nem valósult meg. Ebbõl a szempontból annak nem volt jelentõsége, hogy az elszállítást elõkészítõ tevékenység melyik fázisában érkezett az üzemeltetõ a gépkocsihoz. Nem volt törvénysértõ a panaszos elõállításának kilátásba helyezése sem, mert a panaszos a jármûvével el akart indulni, és ez megakadályozta volna a jármûelszállítással összefüggésben megkezdett intézkedés befejezését. A panasz ezen részeiben tehát alkotmányos joggal összefüggõ visszásság nem keletkezett.

Az útlevél eltûnésével kapcsolatban azokra a bizonyítékokra hagyatkozott az általános helyettes, melyeket a panaszos és a fõkapitányi vizsgálat nyújtott. A fõkapitányi vizsgálat pedig azt állapította meg, hogy az útlevelet a panaszos a helyszínen visszakapta és többi irataival együtt bedobta a gépkocsiba. Ennek ellenkezõjét utólag bizonyítani nem lehetett, így nem volt lehetõség alkotmányos joggal összefüggõ visszásság megállapítására sem.

Megállapította az országgyûlési biztos általános helyettese továbbá, hogy a panaszossal szemben a rendõr valóban indulatos hangnemben járt el, ezzel megsértette a jogállamiságból eredõ jogbiztonság követelményét. Ajánlást azonban nem tett, mert a fõkapitány a rendõrt figyelmeztette és kioktatta a hasonló helyzetekben követendõ magatartásra. Felkérte azonban a fõkapitányt arra, hogy hívja fel az állomány figyelmét a hasonló esetekben követendõ, a lehetõséghez mérten méltányosabb eljárásra.

OBH 8769/1997.

A panaszos ellen a Vas Megyei Rendõr-fõkapitányság csalás bûntettének alapos gyanúja miatt büntetõeljárást indított és ennek során eljárási jogai sérültek. Panasza alapján az állampolgári jogok országgyûlési biztosának általános helyettese vizsgálatot rendelt el. Ennek során beszerezte a nyomozás iratait.

A panaszos sérelmezte, hogy a házkutatás során lefoglalt iratok egy részét még öt hónap elteltével sem kapta vissza. Vagyonát, bankszámláit, illetve a gazdasági társaságokban lévõ üzletrészeit zár alá vették. A nyomozást csalás és sikkasztás alapos gyanúja miatt rendelték el, de csak csalás elkövetésével gyanúsították meg a panaszost.

Az állampolgári jogok országgyûlési biztosának általános helyettese megállapította, hogy a Vas Megyei Rendõr-fõkapitányság által kezdeményezett nyomozás megalapozatlansága a jogállamiság alapelvét, a gyanúsítás közlésének elmulasztása a panaszosnak a védekezéshez való jogát sértette. A házkutatás és lefoglalás során elkövetett szabálytalanságok ugyancsak sértették a Be. szabályait, ezáltal a jogállamiság és jogbiztonság elvét. A nyomozások elkülönítése indokolatlan volt, hozzájárult ahhoz, hogy az iratok küldözgetése és az eljáró szerveket terhelõ kötelezettségek tisztázatlansága miatt nem intézkedtek az elrendelt kényszerintézkedések feloldására. A zár alá vétel feloldására és az útlevél visszaadására vonatkozó intézkedések elmulasztása a jogállamiság és a jogbiztonság alkotmányos követelményét sértette.

Az ORFK vezetõje az ajánlásokat részben elfogadta. Tájékoztatást adott arról, hogy az ügyben az alapos gyanút a nyomozás elrendelése elõtt végzett egyéb rendõri intézkedések alapozták meg, de ettõl függetlenül a megalapozatlan nyomozás elrendelések megelõzésére intézkedett a Vas Megyei RFK vezetésénél. A konkrét esetben felmerült felelõsség megállapítására elévülés miatt nem volt lehetõsége. A második ajánlás tekintetében a meglévõ szabályozást elegendõnek tartotta. Az állampolgári jogok országgyûlési biztosának általános helyettese javasolta az ajánlás ismételt megfontolását. Az 1999 februárjában érkezett újabb válaszban a fõkapitány az ajánlással egyetértett. Intézkedett, hogy az ORFK bûnügyi fõigazgatója a fõka- pitányságok bûnügyi igazgatói részére határozza meg a szükséges feladatokat.

OBH 8886/1997.

A panaszos a rendõrség hivatásos állományú tagjaként sérelmezte, hogy hiába jelentette a saját és a férje elöljáróinak, hogy férje - aki szintén hivatásos rendõr - több alkalommal ittasan tér haza, kizavarja közös lakásukból, életveszélyesen megfenyegeti és rendszeresen megveri õt.

A panasz alapján felmerült a személyi biztonsághoz, valamint a panaszhoz való jog sérelmének gyanúja. Ezért az országgyûlési biztos általános helyettese vizsgálatot rendelt el. Ennek során felvilágosítást kért a Budapesti Rendõr-fõkapitányság vezetõjétõl.

Megállapította, hogy a panaszos a beadványát megküldte a belügyminisztériumba és a fõkapitányságra is. Ezek alapján meghallgatták a panaszost és férjét. A IX. és XIV. kerületi kapitányság vezetõje, a házaspár és közvetlen elöljáróik külön megbeszélést is tartottak. Parancsnokaik figyelmeztették a házaspár mindkét tagját a rendõrhöz méltó magatartás követésére, és kérték, hogy családi problémájukat békés úton rendezzék. A panaszos és barátja több feljelentést is tett a férj ellen. A vizsgálati jelentés készítésekor a nyomozó hivatal még nem fejezte be a nyomozást.

A fõkapitányság vezetése szerint a panaszos által felvetett probléma magánjellegû, családi konfliktusból fakad, az nem függ össze a szolgálattal, nem érinti a szolgálati feladatok ellátását. Ezért annak megoldása nem tartozik a munkáltató hatáskörébe. A házaspár közvetlen vezetõi - lehetõségükhöz képest - megtettek mindent annak érdekében, hogy a család problémája békésen rendezõdjön, és ehhez a jövõben is megadják azt a segítséget, amit egy munkáltató tud nyújtani. A panaszos férje nem követett el olyan cselekményt, illetve nem tanúsított olyan magatartást, mely alapul szolgálna szolgálati viszonyának méltatlanná válás miatti megszüntetésére. A férj a vizsgálati jelentés készítésének idõpontjában a XIV. kerületi rendõrkapitányságon teljesített szolgálatot. Idõközben minõsítés készült róla, mely tartalmazta, hogy családi problémája ellenére a feladatát igyekszik legjobb tudása szerint ellátni. A feleség terhes volt, majd szült, ezért tartósan nem dolgozott. Mindketten részesültek jutalomban és dicséretben.

Az országgyûlési biztos általános helyettese az ügyben nem állapított meg alkotmányos jogokkal összefüggõ visszásságot. A volt házastársak között megromlott viszonyból adódó beadványokat az arra illetékes hatóságok megvizsgálták, illetve megvizsgáltatták, a tõlük elvárható intézkedéseket megtették. Elmaradt vagy megalapozatlan intézkedést az általános helyettes nem észlelt, a vizsgálatot ajánlás nélkül fejezte be.

OBH 9485/1997.

A panaszos kifogásolta, hogy a szomszédjával tettlegességig fajuló birtokvitáját hiába jelentette be a bicskei polgármesteri hivatalnál és a rendõrségnél, egyik hatóság sem orvosolta sérelmét.

A panasz alapján az országgyûlési biztos vizsgálatot indított. Ennek során tájékoztatást kért a jegyzõtõl, valamint a rendõrkapitányság vezetõjétõl. Mindkét hatóság határidõben megadta válaszát.

Az országgyûlési biztos megállapította, hogy a panaszos a polgármesteri hivatalnál azt kifogásolta, hogy a szomszédja által épített kerítés a kilátást, valamint a víz elfolyását akadályozza. Az ügyben az építési hatóság helyszíni szemlét követõen írásban tájékoztatta a panaszost, hogy az oldalkerítés építése nem engedélyköteles, a csapadékvíz elvezetését pedig saját telkén neki kell megoldania. A kérelem tartalma nem igényelt államigazgatási határozatba való foglalást, mivel a kerítés építése valóban nem volt engedélyköteles, a hatóság körültekintõ tájékoztatást adott a panaszosnak, mulasztás nem követett el. Ezért az építési hatóság eljárása alkotmányos joggal összefüggõ visszásságot nem okozott.

A városi rendõrkapitányságon a panaszos az õt ért bántalmazás miatt tett bejelentést. Felvilágosították, hogy orvosi látleletet kell beszereznie. Miután ennek eleget tett, a rendõrkapitányságon közölték vele, hogy a feljelentést célszerû az illetékes bíróságon megtenni, de ha ragaszkodik hozzá, a feljelentést jegyzõkönyvbe foglalják és továbbítják az illetékes bírósághoz. A panaszos a jegyzõkönyv felvételétõl elállt. Ezzel összefüggésben az országgyûlési biztos megállapította, hogy a bicskei rendõrkapitányság - attól függetlenül, hogy a panaszost kioktatta - azzal, hogy a nála tett feljelentést nem foglalta jegyzõkönyvbe, megsértette a Be. erre vonatkozó rendelkezését, és a jogbiztonsághoz való joggal összefüggésben visszásságot okozott. A konkrét ügyben ajánlást azonban nem tett, mivel a panaszosnak módjában állt - a nyomozó hatóság kioktatása alapján - az illetékes bírósághoz fordulni. Kezdeményezte azonban, hogy Bicske Város Rendõrkapitányságának vezetõje hívja fel munkatársait a Be. 314. § (2) bekezdésének betartására, valamint ellenõrizze annak végrehajtását. A címzett az ajánlásnak eleget tett.

OBH 9595/1997.

A panaszos sérelmezte, hogy a Dunakeszi Rendõrkapitányság bevonta engedéllyel tartott lõfegyverét és fegyvertartási engedélyét, és azt három évig nem kapta vissza. A panasz alapján az állampolgári jogok országgyûlési biztosának általános helyettese vizsgálatot rendelt el. A panaszostól, a Pest Megyei Rendõrfõkapitányságtól és a legfõbb ügyész helyettesétõl beszerzett iratok alapján a következõket állapította meg:

A fegyvert a Budapesti Ügyészségi Nyomozó Hivatal Pest Megyei kirendeltsége 1995. február 9-én a kapitányságról elvitte. Az intézkedés oka az volt, hogy az ORFK Fegyelmi Osztályának a Dunakeszi Rendõrkapitányságon megtartott vizsgálata után a Pest Megyei Ügyészségi Nyomozó Hivatal nyomozást rendelt el S. I. r.õrmester, fegyverügyi elõadó ellen, lõfegyverrel való visszaélés és más bûncselekmények miatt.

Tekintettel arra, hogy a panaszos fegyverengedélyezési ügyében bûncselekmény alapos gyanúja nem merült fel, fegyverügyi iratai a nyomozás során nem kerültek felhasználásra. A nyomozó ügyész helytelenül járt el akkor, amikor ennek tisztázása után azonnal, de legalább a nyomozás befejezését követõen a váddal nem érintett fegyvertartási engedély visszaküldése iránt nem intézkedett.

A Pest Megyei Ügyészségi Nyomozó Hivatal azzal, hogy a panaszos iratait három évig visszatartotta, a bün- tetõeljárásban nem foglalta le, illetve ennek szükségtelensége esetén nem adta vissza haladéktalanul a rendõrségnek vagy a panaszosnak - a hanyag iratkezelés miatt lehetõvé téve azok elkallódását -, sértette a panaszos jogát a tulajdonához. A panaszos jogi képviselõje által küldött beadványok válasz nélkül hagyása sértette a panaszosnak az Alkotmány 64. §-ában meghatározott panasztételhez való jogát, ezáltal a jog- biztonságot is.

A legfõbb ügyész helyettese az ajánlást részben elfogadta. A válaszadás elmaradása ügyében vizsgálatot rendelt el, de annak okát nem sikerült tisztázni. Az iratkezelési szabályok megsértése - álláspontja szerint - egyedi mulasztás miatt történt, ezért a Pest Megyei Fõügyész a Nyomozó Hivatal vezetõjét szóbeli figyelmeztetésben részesítette. Más intézkedést az ajánlás fenntartása ellenére sem látott szükségesnek.

A Pest Megyei Rendõrfõkapitányság vezetõje a figyelemfelhívást tudomásul vette.

OBH 9824/1997.

A panaszost a Zalaegerszegi Rendõrkapitányságra elõállították. Az elõállítás oka az volt, hogy a panaszos egy kft. épülete elõtt - mivel a kft. nem fizette ki a részére járó pénzt - felirattal ellátott papírmellényben követelte a tartozás megfizetését. A mellényre a kft. ügyvezetõinek nevét írta. A "V. I., K. F., adjátok vissza a pénzünket" szövegben a nevek teljes alakjukban szerepeltek. A panasz alapján az állampolgári jogok országgyûlési biztosának általános helyettese vizsgálatot rendelt el. A panaszos által beküldött iratok és a Zalaegerszegi Rendõrkapitányság vezetõjétõl kapott szóbeli tájékoztatás alapján a következõket állapította meg:

A panaszos cselekménye - amelyet követelésének érvényesítésére, a jog által szabályozott lehetõségek helyett alkalmazott - nem jelentett veszélyt a közbiztonságra, nem akadályozta a járókelõket vagy a közúti közlekedést, nem volt rendzavarásnak minõsíthetõ. A cselekménnyel összefüggésben - a magánindítvány megtétele érdekében - a rendõri beavatkozás csak a személyazonosság megállapítására terjedhetett volna ki. Az intézkedés alá vont személy mozgási szabadságát a személyazonosság megállapításáig korlátozhatták volna.

A kapitányságon az elõállításra, illetve a panaszos kihallgatására vonatkozó dokumentumok nem találhatók, ezért az iratok alapján az intézkedés elrendelésének oka és az utasítást adó személye nem állapítható meg teljes pontossággal. Az elõállítás és a panaszos több órás fogvatartása sértette a Rendõrségrõl szóló 1994. évi XXXIV. törvény szabályait, amelyek csak pontosan meghatározott esetekben teszik lehetõvé a személyes szabadság korlátozását. Az intézkedés miatt tett panaszt - mivel az ügyben szabálysértési eljárásra nem került sor - az 1994. évi XXXIV. tv. 93. §-a alapján határozattal kellett volna elbírálni. Ezzel szemben a panaszost lakásán felkereste dr. H. I. r.alezredes. Közölte vele, hogy bár indíthatnának ellene szabálysértési eljárást, de nincs ilyen szándékuk. A panaszos beadványára ugyancsak dr. H. I. r. alezredes válaszolt. A korábbi megbeszélésükre hivatkozva tájékoztatta, hogy panaszát kivizsgálták, de elõállításával kapcsolatban jogsértést nem állapítottak meg. A panaszos számára a vizsgálat eredményével szemben további jogorvoslati lehetõséget nem biztosítottak.

A jogalap nélküli intézkedéssel összefüggésben megállapítható a Btk. 228. §-ába ütközõ jogellenes fogva tartás gyanúja.

A legfõbb ügyész helyettesének tájékoztatása szerint a Zala megyei Ügyészségi Nyomozó Hivatal elrendelte a nyomozást.

OBH 10035/1997.

A Magyar Orvosi Kamara elnöke a beadványában több olyan nyomozási cselekményt kifogásolt, melyet a Fõvárosi Önkormányzat Nyírõ Gyula Kórház Addiktológiai Osztályának vezetõje ellen indult büntetõ ügyben a Budapesti Rendõr-fõkapitányság (BRFK) foganatosított. A panasz alapján az állampolgári jogok országgyûlési biztosának általános helyettese vizsgálatot folytatott, melynek során megkereste az Országos Rendõr-fõkapitányság vezetõjét.

Az országos fõkapitány arról tájékoztatta az országgyûlési biztos általános helyettesét, hogy a szóban forgó büntetõeljárás gyanúsítottját a BRFK kábítószerrel való visszaélés alapos gyanúja miatt 1997. október 21-én 20.20 órakor vette õrizetbe. Az õrizetbevételi határozat ellen a gyanúsított panasszal élt és kérte családja telefonon történõ értesítését is. A hozzátartozókat - az iratok szerint - október 22-én 9.00 órakor, vagyis nem a gyanúsított elõállítása (õrizetbevételének kezdõ) napján, hanem másnap értesítették, és ezen a napon történt a gyanúsított kihallgatása is, ami ellen szintén panaszt jelentett be a gyanúsított. A Fõvárosi Fõügyészség egy határozatban bírálta el a gyanúsított panaszait. Az eljáró ügyész az õrizetbevételt elrendelõ határozatot hatályon kívül helyezte, a gyanúsítás ellen bejelentett panaszt elutasította. A fõügyészség késõbb a határozatot részben megváltoztatta, a rendõri szerv õrizetbevételt elrendelõ határozatát törvényesnek és megalapozottnak minõsítette.

A gyanúsított védõje panasszal élt az eljárásban foganatosított házkutatás, majd az azt követõ gyanúsítotti kihallgatás esti-éjszakai idõpontja ellen. Támadta a házkutatásról és lefoglalásról felvett jegyzõkönyvet, az õrizetbevételrõl való hozzátartozói értesítés késedelmességét, védence kezének hátrabilincselését, végül olyan orvosi dokumentációk lefoglalását, melyek a betegek adatait és gyógyszeradagolásukat tartalmazták. A Fõvárosi Fõügyészség a védõ panaszának egy részét elutasította, másik részét pedig továbbította az ügyben eljáró rendõri szervnek.

Ezt követõen a védõ több fõügyészségi határozat felülvizsgálatára kérte a Legfõbb Ügyészséget. A Legfõbb Ügyészség a kifogásolt határozatok közül hármat hatályon kívül helyezett. Hatályában fenntartotta viszont azt az ügyészi határozatot, amely megalapozatlannak minõsítette a gyanúsított õrizetbevételét. A lefoglalások elleni panaszokkal összefüggésben új határozathozatalra utasította a fõügyészséget. A fõügyészség vezetõje új határozatában egyes tárgyak lefoglalását törvénysértõnek minõsítette, ezért lefoglalásukat meg- szüntette. Voltak olyan tárgyak is, melyek tekintetében mellõzte a panasz elbírálását.

Az országgyûlési biztos általános helyettese megállapította továbbá, hogy a BRFK elutasította a gyanúsítottal szemben foganatosított bilincs alkalmazása, a hozzátartozóknak az õrizetbevételrõl történõ késedelmes értesítése, valamint a lefoglalási jegyzõkönyv tartalma és a házkutatás során tanúsított rendõri magatartás ellen elõterjesztett panaszokat. A rendõri vezetõ határozata tartalmazta azt is, hogy a határozat ellen a Be. 148. § (1) bekezdése alapján panasznak van helye.

Az országgyûlési biztos általános helyettese az ügyben megállapította, hogy - miután a Legfõbb Ügyészség hatályon kívül helyezõ határozatot hozott - nem született jogerõs döntés a védõ panaszának azon részében, melyben a házkutatás és a gyanúsítotti kihallgatás esti-éjszaki idõpontját sérelmezte. Az ügyészség ezen mulasztása miatt sérült a jogállamiság elvébõl levezethetõ méltányos eljárás követelménye, tekintettel arra is, hogy a Be. 105. § (1) bekezdése szerint a lefoglalást, a házkutatást az érintett kíméletével, lehetõleg nappal kell végezni. Megállapította azt is, hogy a bilincs alkalmazásával és annak módjával, a rendõrök által tanúsított magatartással, a hozzátartozóknak az õrizetbevételrõl történõ késedelmes értesítésével, valamint a lefoglalási jegyzõkönyv tartalmával kapcsolatos panaszok kivizsgálásával összefüggésben a BRFK - figyelemmel az Alkotmányban és a Be-ben rögzített ártatlanság vélelmére és a gyanúsított jogos érdekeire - megsértette a jogállamiság és az abból fakadó jogbiztonság követelményét, valamint a törvényes jogorvoslathoz való jogot, mert a szóban forgó panaszokat nem a Rendõrségrõl szóló törvény 92. és 93. §-ai alapján bírálta el, hanem a Be. szabályai szerint. Azzal, hogy a vizsgálatot folytató parancsnok nem határozott a gyanúsított kezének hátrabilincselését és a késedelmes hozzátartozói értesítést érintõ kifogásokról, ugyancsak sérült a jogállamiság és az abból eredõ jogbiztonság követelménye az intézkedés alá vont személy érdekeivel és az ártatlanság vélelmével összefüggésben. A megállapított alkotmányos jogokkal összefüggõ visszásságok miatt az országgyûlési biztos általános helyettese ajánlotta a legfõbb ügyésznek, hogy gondoskodjon azon panasz elbírálásáról, melyben a védõ a házkutatás és a gyanúsítotti kihallgatás késõi idõpontját sérelmezte, továbbá arról, hogy bármely határozat hatályon kívül helyezésekor az új határozat a panasz minden részére vonatkozóan tartalmazzon döntést.

Ajánlotta továbbá az országos rendõrfõkapitánynak, hogy intézkedjen a gyanúsítottal szemben alkalmazott bilincs használata és annak módja, valamint a házkutatáskor tanúsított rendõri magatartás miatt elõterjesztett panaszoknak az erre vonatkozó jogszabályok szerint való elbírálásáról és a törvényes jogorvoslati lehetõségrõl való tájékoztatásról, továbbá hogy egészítsék ki azt a határozatot, amelyet annak a panasznak az elbírálásáról hoztak, amely az õrizetbevételrõl szóló hozzátartozói értesítés késedelmességét kifogásolta. Ajánlotta azt is, hogy vizsgáltassa meg a szóban forgó büntetõeljárás során okozott visszásságok felelõseit, és javasolta, hogy belsõ rendelkezésben hívja fel a felügyelete alá tartozó nyomozó hatóságok figyelmét arra, hogy ha az állampolgár a Rendõrségrõl szóló törvényben (Rtv.) szabályozott rendõri intézkedést, illetve kényszerítõ eszközök alkalmazását panaszolja - független attól, hogy büntetõeljárás keretében vagy azon kívül került-e sor a törvényben szabályozott rendõri intézkedésre -, minden esetben az Rtv. szabályai szerint kell eljárni és aszerint kell a jogorvoslati lehetõséget is biztosítani. A legfõbb ügyész helyettese az ajánlást elfogadta. Az országos fõkapitány ugyancsak teljesítette valamennyi neki címzett ajánlást. Késõbb a belsõ rendelkezés kiadására vonatkozó ajánlás elfogadását visszautasította. Az országgyûlési biztos általános helyettese azonban ezen ajánlását is változatlanul fenntartotta. Végül a belügyminiszter az ajánlással egyetértett, és utasította az országos fõkapitányt annak a belsõ normának a kiadására, mely az ajánlásnak megfelel. A norma megalkotásáról az általános helyettes még nem kapott tájékoztatást.

OBH 278/1998.

A panaszos sérelmezte, hogy a feljelentése alapján a Szolnoki Rendõrkapitányság hónapokig nem intézkedett és a késedelmesen indított nyomozást megszüntette. Az eljárás eredményérõl nem kapott tájékoztatást, annak ellenére, hogy azt személyesen és írásban is kérte. A panasz alapján az állampolgári jogok országgyûlési biztosának általános helyettese vizsgálatot rendelt el. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendõr-fõkapitányságtól beszerzett iratok alapján megállapította, hogy a panaszos és a Kereskedelmi Bank Rt. Szolnok megyei Igazgatósága több - korábban a panaszos által lízingelt - kamionra bérleti szerzõdést kötöttek. A panaszos az elsõ havi bérleti díjat csak részben fizette ki, ezért a Bank a bérleti szerzõdést felmondta. A felek között polgári peres eljárásra és kölcsönös büntetõ feljelentésekre került sor.

A panaszos lopás alapos gyanúja miatt feljelentést tett a Szolnoki Rendõrkapitányságon a Kereskedelmi Bank igazgatóhelyettese ellen. A feljelentésre azért került sor, mert a Bank feljelentése alapján a rendõrség a kamionokat lefoglalta és a Bank részére kiadta, ahol azokat értékesítették. A panaszos az Ügyészségi Nyomozó Hivatalnál feljelentette a jármûvek lefoglalását végzõ rendõrtisztet.

A panaszos kb. négy hónappal késõbb az ügye után érdeklõdött a rendõrségen, ahol a feljelentésének hollétérõl nem tudtak számot adni, ezért panasszal élt az országos rendõrfõkapitánynál.

A vizsgálat megállapította, hogy a feljelentés megérkezett a városi kapitányságra, ahol azonban nem iktatták be, hanem kézben átadták a megyei RFK Vizsgálati Osztály vezetõjének. A fõkapitányság és a városi kapitányság közötti iratátvétel nem volt dokumentálva, a feljelentés elkallódott. A fõkapitány a megyei Vizsgálati Osztály vezetõjét fegyelemsértés miatt, a fegyveres erõk hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény 119. § (2) bekezdése alapján figyelmeztetésben részesítette. A panaszost tájékoztatták a megállapításokról. A nyomozásokat a rendõrség és az ügyészség is megszüntette.

Tekintettel arra, hogy a megyei rendõrfõkapitány a panaszos által sérelmezett eljárási mulasztást haladéktalanul orvosolta, az ugyancsak kifogásolt nyomozás megszüntetés ügyében alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásság nem volt megállapítható, ezért az állampolgári jogok országgyûlési biztosának általános helyettese ajánlást nem tett, a további vizsgálatot lezárta.

Visszalépés a tartalomjegyzékhez

Visszalépés ennek a résznek az elejére

Továbblépés