5. számú melléklet

i n d í t v á n y o z o m

Budapest, 1999. december 22.

Az állampolgári jogok országgyûlési biztosáról szóló 1993. évi LIX. törvény (Obtv.) 22. § a) pontjában biztosított jogkörömnél fogva

a Tisztelt Alkotmánybíróságnál az országgyûlési képviselõk választásáról szóló 1989. évi XXXIV. törvény (Vjt.) 8. § (5) bekezdése és 9. § (5) bekezdése, valamint a 4. számú melléklet IV. pontja alkotmányellenességének utólagos vizsgálatát és e rendelkezések megsemmisítését az alábbi indokok alapján.

A Vjt. utólagos normakontroll keretében megvizsgálni javasolt szakaszai a területi és az országos listákon való mandátumszerzéshez szükséges szavazatarányt határozzák meg, és alkotmányellenességük azért vethetõ fel, mert általános jelleggel, tehát a nemzeti vagy etnikai alapon szervezõdött pártok esetében is feltételként írják elõ az 5%-os - kapcsolt listánál a 10, illetve 15%-os - választási küszöb elérését. Becsült adatok szerint a magyarországi összlakosság kb. 10%-a tartozik valamely nemzeti vagy etnikai kisebbséghez, így a választások során e szavazatarány megszerzésére nyilvánvalóan nincs reális esélyük.

Az Alkotmánybíróság - amint azt a 6/1991. (II. 28.) AB határozat indokolásában kifejtette - sem a választójog általánosságát, sem annak egyenlõségét nem kezeli abszolút érvényûként, azaz minden korlátozástól mentesként. A testület álláspontja szerint azonban - éppen azért, mert különösen fontos állampolgári jogról van szó - akár az egyenlõség, akár az általánosság bármiféle korlátozása csak igen jelentõs elvi indokból fogadható el és egyeztethetõ össze az Alkotmánnyal.

Az Alkotmánybíróság a 3/1991. (II. 7.) AB határozatban vizsgálta, hogy a listán való mandátumszerzéshez megkövetelt szavazatarány sérti-e az Alkotmánynak a diszkrimináció tilalmát rögzítõ 70/A. §-át.

Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Vjt.-nek a választási eredmények megállapítására vonatkozó rendelkezései nem tesznek hátrányos megkülönböztetést a választópolgárok között szavazataik politikai tartalma szerint, hanem a szavazatok számarányához fûznek jogkövetkezményeket. Az eljárás alá vont rendelkezés az Alkotmányban foglalt parlamentáris berendezkedés mûködõképességét szolgálja. Ha ugyanis a választási rendszer a legkisebb, a legcsekélyebb társadalmi támogatást elért pártokat is mandátumhoz juttatná, ez veszélyeztetné mind a Parlament döntéshozatali képességét, mind pedig a kormányzás stabilitását.

Az Alkotmánybíróság fenti érvelésébõl véleményem szerint az következik, hogy a választási küszöb alkalmazása sérti ugyan a választójog egyenlõségének elvét, de a néhány százalékos választási eredményt elért pártok által képviselt társadalmi érdekek súlya nem áll arányban az Országgyûlés, és ezáltal az egész demokratikus intézményrendszer mûködõképességének garantálásához fûzõdõ közérdekkel, ezért az egyenlõség korlátozása e kivételes indok alapján alkotmányosan elfogadható.

A Vjt.-ben foglalt fõszabály szerint a jelöltek a leadott szavazatok, illetve a töredékszavazatok arányában jutnak mandátumhoz, ehhez képest a választási küszöb elõírása speciális szabályt jelent. Amennyiben a Vjt. a kisebbségi pártok tekintetében nem írná elõ a mandátumszerzés feltételeként a választási küszöb elérését, ebbõl az következne, hogy a speciális szabály alkalmazása helyett - figyelemmel arra, hogy az a kisebbségek sajátos helyzetébõl adódóan esetükben hátrányos megkülönböztetést eredményez - vissza lehetne térni az általános rendelkezéshez. A kisebbségi pártok mandátumszerzéséhez szükséges szavazatarány eltörlése tehát nem elõnyben részesítést jelentene, hanem annak kifejezése lenne, hogy a parlament mûködõképességéhez fûzõdõ alkotmányos érdek védelme - amely a politikai pártok tekintetében szükségessé teszi az 5%-os küszöb alkalmazását - esetükben nem indokolja ezt a rendelkezést. A kisebbségek helyzetébõl, számarányából adódóan a választási küszöb eltörlése esetén sem állna fenn a veszélye annak, hogy számtalan, általuk alapított képviselõcsoport jöjjön létre instabil politikai helyzetet teremtve a törvényhozásban.

Megítélésem szerint a különbségtételt az is indokolja, hogy a csekély társadalmi támogatottsággal bíró, kis súlyú politikai pártok által képviselt közérdek és a kisebbségvédelem alkotmányos értéke közé nem tehetõ egyenlõségjel. A sajátos kisebbségi érdekek állami intézményrendszerben való megjelenítésének jogát maga az Alkotmány biztosítja azzal, hogy a 68. § (1) bekezdésében kinyilvánítja, hogy részesesei a nép hatalmának és elismeri államalkotó tényezõ mivoltukat. Az Alkotmány 68. § (3) bekezdése azt is megfogalmazza, hogy "A Magyar Köztársaság törvényei a az ország területén élõ nemzeti és etnikai kisebbségek képviseletét biztosítják."

Az Alkotmánybíróság korábbi határozataiban már vizsgálta a kisebbségek képviseletének kérdését. Egy 1991-ben kelt indítványban mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség vizsgálatát kérték a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvény megalkotását illetõen, figyelemmel arra is, hogy a kisebbségek képviselete sem az Országgyûlésben, sem pedig az önkormányzatok képviseleti testületeiben nem biztosított.

Az Alkotmánybíróság arra tekintettel, hogy a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvény elfogadására belátható idõn belül számítani lehetett, eljárását 1992. január 1-jéig felfüggesztette. Az Országgyûlés a törvényt azonban ezen idõpontig nem fogadta el, ezért az Alkotmánybíróság érdemben folytatta eljárását. A 35/1992. (VI.10.) AB határozatban megállapította, hogy "az Országgyûlés az Alkotmány 68. §-a szerinti jogalkotói feladatát elmulasztotta és ezzel alkotmányellenes helyzetet idézett elõ". Az Alkotmánybíróság felhívta az Országgyûlést, hogy elmulasztott törvényalkotási kötelezettségének 1992. december 1-jéig tegyen eleget.

Az Országgyûlés 1993. július 7-én elfogadta a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló 1993. évi LXXVII. törvényt (a továbbiakban: Nektv.), amely 1993. október 20-án lépett hatályba. Az Alkotmány 68. § (3) bekezdésében foglalt rendelkezést hivatott konkretizálni a Nektv. 20. § (1) bekezdése, amely kimondja, hogy "a kisebbségeknek - külön törvényben meghatározott módon - joguk van az országgyûlési képviseletre".

E tárgyhoz kapcsolódik a 24/1994. (V. 6.) számú határozat is, amellyel az Alkotmánybíróság egy, a Vjt. alkotmányellenességének megállapítására irányuló indítványt ítélt dolognak minõsített és érdemi vizsgálat nélkül elutasított azzal az indokolással, hogy a 35/1992. (VI. 10.) AB határozatban a nemzeti és etnikai kisebbségek országgyûlési képviselete tekintetében fennálló mulasztásos alkotmánysértést már megállapította.

A képviselet - amint tehát az az Alkotmánybíróság határozataiból kitûnik - szükséges feltétele annak, hogy a kisebbségek államalkotói szerepüket betölthessék. Ennek ellenére jelen indítvány benyújtásáig nem született meg a kisebbségek parlamenti képviseletét biztosító törvény, így - figyelemmel arra, hogy az Alkotmány elsõ ízben már 1990-ben rendelkezett a kisebbségek képviselethez való jogáról - csaknem egy évtizede áll fenn a mulasztásos alkotmánysértés. Ez a mulasztás egyszerre fosztja meg a hazánkban élõ kisebbségi közösségeket egy számukra biztosított alkotmányos jog gyakorlásától és ingatja meg a magyar Országgyûlés ígéretébe (önkötelezésébe) vetett bizalmát. A korábbi parlamenti beszámolóimban több ízben is felhívtam a jogalkotó figyelmét arra, hogy a fennálló helyzet a kisebbségi közösségek és szervezeteik alkotmányos jogai érvényesülése szempontjából tarthatatlan állapotot jelent.

Álláspontom szerint a képviseletnek fõszabályként nem áttételeken keresztül, hanem a kisebbségi közösséghez való közvetlen kapcsolaton keresztül kell megvalósulnia.

Még ugyanis a kis pártok által megfogalmazott politikai célokat a nagyobb társadalmi támogatottsággal bíró pártok felvállalhatják, programjukba építhetik, addig ugyanez a kisebbségi csoportok esetében legalábbis legitimációs problémát okoz.

Mindebbõl levonható az a következtetés, miszerint nem koherens, illetve az alkotmányossága is megkérdõjelezhetõ annak, hogy az Alkotmányban rögzített kisebbségvédelmi szabályok ellenére a Vjt. általánosan érvényesítendõ választási küszöböt alkalmaz. A mandátumszerzés eltérõ szabályai a nemzeti vagy etnikai alapon szervezõdött pártok esetében sértenék ugyan a választójog egyenlõségének elvét, ám ez nem tekinthetõ indokolatlan különbségtételnek, így véleményem szerint alkotmányossági szempontból nem lennének kifogásolhatóak. Annál is inkább, mivel az Alkotmány 70/A. § (3) bekezdése az állam kifejezett kötelezettségévé teszi, hogy a jogegyenlõség megvalósulását az esélyegyenlõtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedésekkel is segítse.

A 3/1991. (II. 7.) AB határozat indokolásában az Alkotmánybíróság kifejtette, hogy az esélyegyenlõség kiküszöbölésének kötelezettsége a választójogi törvény szempontjából azt jelenti, hogy az állam azonos feltételeket köteles biztosítani azoknak, akik el kívánnak indulni a választásokon. Az esélynek tehát a választásokat megelõzõen egyenlõnek kell lennie.

Megítélésem szerint nem beszélhetünk egyenlõ esélyrõl akkor, ha a kifejezetten a kisebbségek érdekeit képviselõ pártoknak (a választáson indulni jogosult társadalmi szervezeteknek) ugyanolyan mértékû társadalmi támogatottsággal kell rendelkezniük a listán való mandátumszerzéshez, mint a politikai preferenciák alapján szervezõdött - és így értelemszerûen nagyobb szavazóbázis kialakítására képes - pártoknak.

Álláspontom szerint ezen indokok alapján a Vjt. megsemmisíteni javasolt rendelkezései az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében megfogalmazott diszkriminációtilalmi rendelkezésbe ütköztethetõek.

Mindezek alapján kérem a Tisztelt Alkotmánybíróságot, hogy az országgyûlési képviselõk választásáról szóló 1989. évi XXXIV. törvény (Vjt.) jelen indítványban kifogásolt rendelkezéseit minõsítse alkotmányellenesnek és semmisítse meg.

Visszalépés