J/3500. szám

Budapest, 2000. november 30.

1. A vizsgálóbizottság létrehozása

A Magyar Köztársaság Országgyûlése a 94/1999. (XII. 7.) OGY határozatában - a Házszabály 36. §-ának (1) bekezdése alapján - vizsgálóbizottságot (a továbbiakban: Bizottság) hozott létre, annak megállapítására, van-e korrupciós összefüggés az olajügyek és a szervezett bûnözés között.

2. A Bizottság által meghatározott eljárási rend és vizsgálati módszerek

A Bizottság a Házszabály 81. § (1) bekezdése alapján, 2000. február 4-ei ülésén elfogadott ügyrendjében határozta meg mûködési rendjét.

A Bizottság

- a mûködési területét érintõ kérdésben tájékoztatást és iratokat kért be állami és más szervektõl;

- nyilvános vagy zárt üléseken meghallgatásokat tartott;

- meghívandó személyre vagy szervezetre bármely bizottsági tag javaslatot tehetett;

- meghallgatás kérhetett bárki, a Bizottság feladatkörébe tartozó ügyben, a meghallgatás tárgyának és céljának megjelölése mellett;

- a feladatkörébe tartozó ügyekben az államtitokról és a szolgálati titokról szóló 1995. évi LXV. törvény mellékletében az általános adatfajták körében a 21., 22. és 24. pontokban, a Legfõbb Ügyészség körében a 26. és 27. a) - f) pontokban, a Megelõzési Szolgálat körében a 30/A. b) - g) pontokban a Határõrség körében a 33., 33/A., 34., 36. és 37. pontokban, a Rendõrség körében a 45., 46., 46/A., 47. és 48. pontokban, a Nemzetbiztonsági Szolgálatok körében a 101., 104., 106., 110., 117. és 118. pontokban, a Pénzügyminisztérium körében a 131., 132., 137/A., 137/B. és 137/F. pontokban, valamint a Belügyminisztérium szolgálati titokkörének megállapításáról szóló 16/1995. (X..20.) BM rendelet mellékletében szereplõ titokköri jegyzék 3., 16., 18. pontokban, és a Magyar Köztársaság Rendõrsége szolgálati titokköri jegyzékérõl szóló 29/1996. ORFK Utasítás mellékletének 1., 26., 27., 30. pontokban, továbbá a Polgári Nemzetbiztonsági Szolgálatok szolgálati titokkörének megállapításáról szóló 3/1995. (XII. 19.) TNM rendelet mellékletében szereplõ titokköri jegyzék 13. pontjában, valamint a Pénzügyminisztérium szolgálati titokkörének megállapításáról szóló 4/1996. (I.24.) PM rendelet mellékletének 1., 2., 3., 7., 13., 14., 15., 16. pontokban meghatározott adatfajták alá tartozó adatokat ismert meg.

- a bejelentések bizalmas kezelése érdekében a Bizottság külön telefonvonalat (ún. zöldvonal) tartott fenn.

A Bizottság által kiadott - az elnöke által aláírt - dokumentumok az alábbiak:

Az állami szervek, illetve intézmények a Bizottság számára átadott dokumentumai, nyilatkozatai, stb. belsõ anyagként voltak kezelve függetlenül attól, hogy a bizottsági ülésen ismertetésre kerültek-e vagy sem. A Bizottság elnöke, a Bizottság tagjai és felkért szakértõin kívül, más személyek részére kizárólag a Bizottság hozzájárulásával történt betekintés.

A Bizottság szakvélemény készítésére adott megbízást. A Bizottság által felkért szakértõk, közremûködõk szakvéleményei belsõ anyagként voltak kezelve függetlenül attól, hogy a bizottsági ülésen ismertetésre kerültek-e vagy sem. Ezekbe más személyek részére kizárólag a Bizottság engedett betekintést.

E két fenti bekezdésben foglaltakat az állam, illetve szolgálati titkot tartalmazó dokumentumok vonatkozásában a minõsített adatokra vonatkozó hatályos jogszabályi rendelkezésekkel összhangban kezelte a Bizottság.

A Bizottság a jelentését a Házszabály 36.§ (5) bekezdésének megfelelõen terjeszti az Országgyûlés elé.

3. A Bizottság feladata

Az Országgyûlés a Bizottság felállításának céljaként a következõk vizsgálatát határozta meg:

- Vannak-e az olajszõkítés és az olajszármazékok szabálytalan forgalmazása kapcsán a szervezett bûnözés és egyes állami tisztviselõk között összefonódások, és ezek okoztak-e veszteséget a költségvetésnek?

- Vannak-e a feketegazdaság résztvevõi, egyes rendõrök, valamint a vám- és pénzügyõrség egyes alkalmazottai között összefonódások?

- Elõsegíthették-e egyes jogszabályok, illetve egyes jogalkalmazók a nemzetgazdaságban okozott veszteségeket?

- Milyen körülmények között történt az öt rendõr halála az elmúlt években Békés megyében?

1. A kezdetek

Az 1970-es években - szociálpolitikai megfontolásból - kismértékben eltérítették egymástól a gázolaj és a vele gyakorlatilag kémiailag azonos háztartási tüzelõolaj (a továbbiakban: HTO) árát. A tüzelõolaj és a gázolaj közötti árkülönbözet literenként a gázolajra rakódó mind nagyobb adóterhek következtében 1989-ben 4,40 Ft, 1990-ben 26,65 Ft, 1991-ben 16,80 Ft, 1992-ben 22,71 Ft, 1993-ban 37,93 Ft 1994-ben 38,45 Ft volt.

A rendszerváltozást követõ évben a gazdaság és azon belül a külkereskedelem liberalizálásának jegyében az egyes törvények és törvényerejû rendeletek hatályon kívül helyezésérõl és módosításáról szóló 1990. évi XXII. törvény 54. §-a a külkereskedelemrõl szóló 1974. évi III. törvényt (a továbbiakban: Kkt.) módosítva megszüntette a külkereskedelmi tevékenységre 1990. március 14-ig érvényes állami monopóliumot.

A törvény külkereskedelmi tevékenységre "alanyi jogon" lehetõséget biztosított jogi személynek, jogi személyiség nélküli gazdasági társaságnak és egyéni vállalkozónak egyaránt. E fontos változás mellett számottevõ tényezõként kell kezelni, hogy 1991-tõl megszûnt a kõolajtermékek kereskedelmének állami monopóliuma. A harmadik jelentõs momentum az volt, hogy a gazdasági társaságokról szóló 1988. évi VI. törvény (a továbbiakban: Gt.) 1989. január 1-tõl lehetõvé tette a gazdasági társaságok vezetõ tisztségviselõi számára, hogy a társasági szerzõdés megkötésének idõpontjától kezdõdõen - még a cégbírósági bejegyzés elõtt - eljárjanak a társaság nevében, és korlátlan kötelezettségeket vállaljanak. A kõolajtermékek külkereskedelmével és belföldi forgalmazásával a korábbi monopolcégen (az Országos Kõolaj- és Gázipari Tröszt, illetve utódja a Magyar Olajipari Részvénytársaság) és az idõközben megjelent néhány nemzetközi nagyvállalaton kívül sok száz újonnan alakult hazai gazdasági társaság kezdett foglalkozni. A gomba módra szaporodó, fiktív vagy fantom gazdasági társaságok vagonszám importálták a HTO-t, melyet gázolajként vámkezeltek és értékesítettek. Az akkor hatályos törvények alapján ezek bûncselekmények voltak, és a törvények betartásával ezeket vissza lehetett volna szorítani. Ezt azért sem lehetett akkor bármilyen eszközzel megakadályozni, mert 1991-ben, igen szegényes (mindössze néhány napra elegendõ) olajkészlettel rendelkezett Magyarország. Elsõdleges cél a tartalékok feltöltése volt.

A nemzetgazdasági prioritás mellett a HTO-val való lakossági kiszolgálás is fontossá vált. A kiváltó ok, hogy a gázolajhoz hasonló paraméterû HTO motorhajtóanyagként való használata egyre szélesebb méreteket öltött. E vonatkozásában az Ipari és Kereskedelmi Minisztériumhoz (a továbbiakban: IKM) benyújtott ÁFOR elõterjesztésben a Magyar Szénhidrogén Kutató-fejlesztõ Intézet (a továbbiakban: SZKFI) szerint a ferrocén motorkárosító és egyúttal tüzeléstechnikai égésjavító hatású. Erre a szakvéleményre figyelemmel adta ki a Kormány a háztartási tüzelõolaj forgalmazásáról szóló 64/1990. (X. 9.) kormányrendeletet. Ebben tiltották meg a HTO üzemanyagként való felhasználását. A jogszabály rendelkezett arról is, hogy a HTO-t motorikus célú felhasználásra alkalmatlanná tevõ, színezõ adalékkal kell a fogyasztók részére kiszolgálni. A fogyasztót kiszolgáló köteles volt gondoskodni arról, hogy a háztartási tüzelõolaj adalékoltan kerüljön forgalomba.

A HTO forgalmazás 1982. és 1988. között folyamatosan csökkent, majd a fogyasztás 1990-tõl ugrásszerûen megnõtt. Ez után került sor a Fogyasztóvédelmi Fõfelügyelõség (a továbbiakban: FVF) országos vizsgálati programjának összeállítására. A vizsgálatot az IKM felkérésére - a jelentõs lakossági fogyasztás növekedés mellett - számos minõségi kifogást tartalmazó panasz alapján indították el. E vizsgálati program során - "fékpados vizsgálat" keretében - az SZKFI már 1990. decemberében jelentést készített az adalékolt és színezett HTO motorra gyakorolt hatásairól. Megállapította, hogy a ferrocén adalék alkalmazása nem okoz a motorban olyan mértékû kopást, amely a tüzelõolaj motorikus alkalmazását lehetetlenné tenné. Az SZKFI az errõl szóló jelentést nem küldte meg az IKM-nak, holott a jelentés azt is tartalmazta, hogy az 1990. márciusában készített ÁFOR-elõterjesztés valótlan információkat tartalmazott.

A 64/1990. (X. 9.) kormányrendeletet két évvel késõbb módosították. A változás lényege annak deklarálása volt, hogy a HTO a lakosság részére, valamint a lakossági központos hõ- és melegvíz-szolgáltatás tüzelõanyag-ellátásához értékesíthetõ. Egyéb tevékenységhez e termék nem értékesíthetõ, és nem vásárolható. Ezt követõen a visszaélések száma és volumene jelentõsen növekedett és szükségessé vált a fenti kormányrendelet hatályon kívül helyezése. Az új kormányrendelet is elõírta a "színezést" bár a kötelezettség már a termelõt és az importálót terhelte.

2. A folytatás

A lakossági HTO "fogyasztás" miatt és mellett jelentkezõ cégtevékenység egyik fontos kísérõ intézménye a már 1976-tól szabályozott halasztott vámfizetés.

(Hatályát vesztette a Kkt. 1. §-ából "a külkereskedelmi állami monopóliumát" szövegrész, valamint a Kkt. 3. §-a, 6-11. §-ai, 14. §-a, 21. §-ának (2) bekezdése, 22. §-a és a 25. §-ának (3) bekezdése.)

Gt. 24-26. §

A minisztérium szakértõinek éves becslései szerint a legális forgalmi adatok alapján 1990-ben 12 Mrd. Ft., 1991-ben 8,5 Mrd. Ft., 1992-ben 15 Mrd. Ft. adóbevételtõl esett el a nemzetgazdaság.

64/1992. (IV. 7.) kormányrendelet.

A háztartási tüzelõolaj forgalmazásáról szóló 66/1993. (V. 4.) Korm. Rendelet.

Nem volt hátralékuk, nem volt múltjuk, s így késedelmes fizetésük, és elõzõ évi teljesítésük sem. A minisztérium szakértõinek éves becslései szerint a legális forgalmi adatok alapján 1990-ben 12 Mrd. Ft., 1991-ben 8,5 Mrd. Ft., 1992-ben 15 Mrd. Ft. adóbevételtõl esett el a nemzetgazdaság.

A vámjog részletes szabályainak megállapításáról és a vámeljárás szabályozásáról szóló 39/1976. (XI. 10.) PM-KkM együttes rendelet módosításáról szóló 20/1992. (VII. 7.) PM-NGKM együttes rendelet tette lehetõvé, hogy kérelemre a Vám és Pénzügyõrség Országos Parancsnokság (a továbbiakban: VPOP) általános engedélyt adjon a vámteher 15 munkanapon belüli megfizetésére (halasztott vámfizetés kedvezménye). A jogszabály alapján kérelemre a VPOP általános engedélyt adhatott a vámteher 15 munkanapon belüli megfizetésére. A kedvezményt késõbb jövedéki termékekre is igénybe lehetett venni. További feltétel volt, hogy az adott gazdasági társaságnak ne legyen vámtartozása, vámfizetési kötelezettségének mindig eleget tett és az elõzõ évi forgalma egyhavi átlagértékének megfelelõ bankgaranciával rendelkezett. E feltételeknek a halasztott vámfizetés jogintézmény kihasználására létrehozott fantomcégek is könnyen teljesíthették. Egyébként a halasztott vámfizetési rendszer joggyakorlata Európában évtizedek óta elfogadott és sikeresen alkalmazott a gazdasági folyamatokat elõsegítõ jogintézmény. Az 1992-es és az azt követõ évben száznál több olajügyben indult el büntetõeljárás. A legismertebbek és legjelentõsebbek a Kordax, az "olajezredesek", a Conti Car, az Energol és az ETL ügyei voltak.

Az 1992. január 1-tõl hatályos társasági adó törvény bevezette a kapcsolt vállalkozás fogalmát. Az adózás rendje szabályozta, hogy ilyen vállalkozás esetén az Adóhivatal felé bejelentési kötelezettség keletkezik. Elvileg tehát a létezõ cégek esetén az Adóhivatalnak nyilvántartásba kellett venni a folyamatosan szigorodó feltételek szerint meghatározott, így mind több számú bejelentésre kötelezetti kört. A törvény hatálybaléptetésekor még csak a kapcsolt vállalkozás cégnevét és elérhetõségét, de 1994. január 1-tõl már be kellett jelenteni a vezetõ tisztségviselõk azonosító adatait is. Éppen a kapcsolt vállalkozások tulajdonlási átlátása miatt azonban 1994. június 30-ig, az 1994. elõtt alapított cégeknek is volt az adóhatósághoz bejelentési kötelezettsége. A jelenleg hatályos, 1997. január 1-tõl hatályba léptetett társasági és osztalékadó törvény is átvette, pontosította a kapcsolt vállalkozás fogalmát, továbbra is fenntartva a bejelentési kötelezettséget. Az adóhivataloknak az adatok elvileg rendelkezésre állnak a vállalkozások tulajdonosi viszonyairól, illetve, hogy egy magánszemély vagy gazdasági társaság hány és milyen társaságban bír befolyással valamilyen vállalkozásban, szervezetben. Viszont az adótitok túlzott védelme miatt ügyészségi, bírósági szakban vagy nemzetbiztonságilag fontos ügyben lehet csak a hivataltól adatot kérni. Vagyis mikorra egy-egy ügy, most éppen az olajügy a cselekmény bekövetkezte után 4-5-6 évre az államigazgatási eljárás minden fóruma után az adóhiány mértéke vagy egyéb súlyos körülmény alapján vizsgálati szakba ért, akkor lehetett adatot szolgáltatni címzetten arra a cégre vonatkozóan.

Cégjegyzékszám-adószám kapcsolata:

Ha egy vállalkozás a székhelyén kapott cégjegyzék számon túl más megyében is telephelyet alapított, akkor ott új cégjegyzék számot is kapott, ami révén ugyanannak a cégnek esetleg több cégjegyzék száma is volt, miközben adószáma csak egy lehetett. A külkereskedelmi tevékenység végzésének alanyi jogúvá válása ösztönözte, akár több cég, akár több telephely bejelentését.

A társaságok gazdasági tevékenységének, a vállalkozási kapcsolatoknak az átláthatósága szempontjából kiemelkedõ jelentõségû volt az 1994. évtõl hatályos adóeljárási szabálymódosítás. Egyrészt, ahogy korábban bemutatásra került, a tulajdonosok és tisztségviselõk adatainak kötelezõ bejelentése visszamenõlegesen, tehát nem csak az újonnan alapított, hanem a már bejegyzett, mûködõ cégekre vonatkozóan is.

A cégjegyzékszám-adószám kapcsolatának vizsgálati körében 1994-tõl vált kötelezõvé, hogy az egyéni vállalkozók, a gazdasági társaságok akkor kezdhetnek vállalkozási tevékenységet, ha elõtte bejelentkeznek az adóhatóságnál és adószámot kapnak. 1994. január 1-vel az adózó amennyiben adóköteles tevékenysége egyéni vállalkozói igazolványhoz, vagy cégbejegyzéshez kötött, az igazolvány vagy a bejegyzés iránti kérelem bemutatásával bejelentést tesz az adóhatóságnál. Korábban a bevételszerzõ tevékenység megkezdése volt az adószám kiadásának feltétele.

Ettõl az idõponttól kezdve az adószámot bejegyzik a vállalkozói igazolványba, illetve a cégnyilvántartásba is. Olyan egyszerû, a vállalkozásokat átlátható rendezésrõl van szó, hogy teljességgel érthetetlen eddig ez miért nem így mûködött.

Ezt a kötelezettséget a jogszabály csak a törvény hatályba lépése után alapított vállalkozásokra írta elõ, az elõtte alapított cégekre vonatkozóan az adóhatóság küldte meg az adószámot az illetékes cégbíróságnak. A már bemutatott helyzet, hogy egy vállalkozásnak egy adószáma, de a telephelyek miatt több cégjegyzékszáma lehetett, vélhetõen okozott gondot a cégazonosítók összevetésében.

A fentiekre is tekintettel került sor a háztartási tüzelõolaj vásárlási utalvány beszerzésének, kiadásának és beváltásának szabályairól szóló 8/1993. (V. 14.) IKM-PM együttes rendelet kiadására, valamint az e jogszabályt hatályon kívül helyezõ a jövedéki szabályozásról és ellenõrzésrõl, valamint a bérfõzési szeszadóról szóló 1993. évi LVIII. törvény (a továbbiakban: Jszt.) hatályba lépésére. Ekkor adták ki a Jszt. rendelkezéseihez igazodó - a háztartási tüzelõolaj felhasználási jogosultságot igazoló engedély és vásárlási utalvány kiadásáról, valamint a háztartási tüzelõolaj színezési eljárásáról szóló 11/1993. (VII. 1.) IKM-PM együttes rendeletet.

A visszaélések száma azonban nem csökkent. Ezért az IKM a FVF-gel karöltve az Állami Energetikai és Energiabiztonság-technikai Felügyelet szakértõinek bevonásával átfogó ellenõrzést kezdeményezett az üzemanyagtöltõ állomásoknál. Az ellenõrzések során megállapították, hogy a jogsértések száma stagnálása helyett ugrásszerûen emelkedett. A Kormány soron kívül történõ tájékoztatását követõen a szükséges intézkedések érdekében határozati-javaslat és operatív intézkedési terv készült az IKM-ban. Az 1993. augusztus 13-i "miniszteri találkozón" készült határozat alapján egy külön szakértõi testületet, és a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztérium vezetésével pedig egy külön Bizottságot (Gazdaságvédelmi Koordinációs Bizottság) hoztak létre. A szakértõi testület megalakításának egyik fõ indoka "az egységes árak (azonos adótartalom) meghatározása volt a gázolaj és a HTO forgalmazásánál". Az értekezleten a határozat d.) pontjában rögzítették az intézkedési terv 4.6. pontjának külön kérésére történõ törlését. E pont a fenti szakértõi testületnek elõírta a gázolaj és HTO ára (adótartalmának) egységesítésének és az adó-visszatérítés rendszerének kidolgozását.

Az 1993-as év másik jelentõs jogi aspektusa volt a vámjog részletes szabályainak megállapításáról és a vámeljárás szabályozásáról szóló 39/1976. (XI. 10.) PM-KkM együttes rendelet módosításáról szóló 26/1993. (IX. 27.) PM-NGKM együttes rendelet kiadása. A jogszabály egy m) ponttal egészítette ki a 31. § (3) bekezdését. Ennek alapján a jövedéki törvény elõírásai szerint jövedéki terméknek minõsülõ áruk, vámáruk vámkezelésére - az árutovábbítás és a kiléptetés kivételével - a jövedéki tevékenység folytatására engedéllyel rendelkezõ székhelye vagy telephelye szerinti vámhivatal az illetékes. Igaz e rendelkezés csak néhány hónapig volt hatályban.

Még az 1993-as évben sor került 64/1990. (X. 9.) kormányrendelet hatályon kívül helyezésére (a háztartási tüzelõolaj forgalmazásáról szóló 66/1993. (V. 4.) Korm. rendelet). Az új kormányrendelet is elõírta a "szinezést" bár a kötelezettség már a termelõt és az importálót terhelte.

1994-ben egyik fontos intézkedés volt a jövedéki termékek vámkezelésérõl szóló 127/1994. (VII. 7.) VPOP utasítás kiadása. E normatív aktus megtiltotta a vámhivataloknak, hogy jövedéki termékek vámkezelésénél a korábban kiadott halasztott vámfizetési engedélyeket elfogadják. Ezt követõen E rendelkezést hatályon kívül helyezve, 1994. szeptember 1-tõl a Jszt. hatálya alá tartozó termékek vámkezelésénél a korábban kiadott engedélyeket érintõen az általános szabályok szerinti alkalmazhatóságot rendelte el a jövedéki termékek vámkezelésérõl szóló 145/1994. (VIII. 26.) VPOP utasítás.

A 127/1994. (VII. 7.) VPOP utasításhoz hasonlóan szigorítást vezetett be a vámjog részletes szabályainak megállapításáról és a vámeljárás szabályozásáról szóló 39/1976. (XI. 10.) PM-KkM együttes rendelet módosításáról szóló 35/1994. (XII. 24.) PM-IKM együttes rendelet is. A módosítás meghatározta a rendszeres vámfizetéssel járó vámkezelések minimális gyakoriságát. Elõfeltételként a határidõ mulasztása nélküli vámfizetést, a vámtartozás hiányát, a készfizetõ kezességvállalás minimális összegét, az engedély határozott idõtartamra vonatkozó érvényességét és a forgalmazásban érdekelt szakmai szövetség igazolásának szükségességét írta elõ.

A fenti módosítás mellett a vámjog részletes szabályainak megállapításáról és a vámeljárás szabályozásáról szóló 39/1976. (XI. 10.) PM-KkM együttes rendelet módosításáról szóló 2/1996. (I. 9.) PM-IKM együttes rendeletet kell kiemelni, amely elrendelte, hogy a jövedéki termékek esetében a halasztott vámfizetésben részesíthetõ alany vámfizetési kötelezettsége nem haladhatja meg a kezességvállalás összegét, valamint az 1995. évi XXVII. törvénnyel fordulópont állt be a jövedéki termékek szabályozásában, mert a május 1-jei hatálybalépésével megszûnt a fûtõolaj és a gázolaj közötti árkülönbség.

A vámjogról, a vámeljárásról szóló 1995. évi C. törvény (a továbbiakban: Vámtv.) bevezette a "vámszempontból megbízható" kategóriát, azonban a halasztott vámfizetésre irányuló engedélynek e kategória csak az 1997. évi L. törvény vonatkozó rendelkezésének hatálybalépésével vált feltételévé. A vámjog részletes szabályainak megállapításáról és a vámeljárás szabályozásáról szóló 39/1976. (XI. 10.) PM-KkM együttes rendeletet a hatályba lépést követõen az 1996-os hatályon kívül helyezéséig 47 alkalommal módosították. A Jszt. 1993-tól 18 esetben módosult az 1997. decemberi hatályon kívül helyezéséig. A Vámtv-t az 1995. decemberi kihirdetéstõl napjainkig több mint 30 alkalommal módosították. Volt olyan módosítás, amelyet 7 nap múlva egy újabb követett.

Az 1990-ben bekövetkezõ társadalmi folyamatokban érvényesülõ szükségszerû liberalizáció következtében elõállt joghézagok, jogi következetlenségek, szabályozatlan területek, ellentmondásos jogszabályok jöttek létre - amely a szocialista gazdasági és társadalmi rendszerbõl a demokratikus jogállami berendezkedésre és egyúttal piacgazdaságra való áttérést jelentette - soha nem látott mértékû bûnözési hullámot (ezen belül a gazdasági bûncselekmények ugrásszerû növekedését) eredményezett.

A nyomozóhatóságok

Az Országos Rendõr-fõkapitányság (a továbbiakban: ORFK) 1989 és 1991 között keretében mûködõ társadalmi tulajdon védelmi osztályokat a piacgazdaság kialakítására hivatkozva fokozatosan átalakították. Elõször gazdaságvédelmi osztályokká változtatták, majd 1990-ben az ORFK akkori új szervezete már nem is tartalmazott gazdaságvédelmi osztályt. A budapesti és a megyei rendõr-fõkapitányságokon még mûködõ ilyen osztályok munkája az irányítás hiánya következtében lendületét vesztette.

1991-ben az országos rendõr-fõkapitány a Bûnügyi Fõosztály keretében - húsz fõvel - ismét létrehozta a Gazdaságvédelmi Osztályt, majd két évvel késõbb az Osztály - immár negyven fõvel - Gazdaságvédelmi Fõosztállyá alakult.

Az ORFK kezdeményezésére és a belügyminiszter javaslatára 1994-ben márciusában hozták létre a már hivatkozott Gazdaságvédelmi Koordinációs Bizottságot. A Bizottság elsõ ülését a Belügyminisztérium politikai államtitkára vezetésével 1994. április közepén tartotta. Az 1994-es választások után a Bizottságot egy évig nem hívták össze. Ebben az évben lépett hatályba a rendõrségrõl szóló 1994. évi XXXIV. törvény.

A Pénzügyminisztérium 1995. augusztus 1-jei hatállyal megkezdte az Adó- és Pénzügyi Ellenõrzési Hivatal (a továbbiakban: APEH) és a Vám- és Pénzügyõrség (a továbbiakban: VP) szervezeti egyesítésének elõkészítését. A végrehajtást irányítására miniszteri biztost neveztek ki, aki egyben a VPOP vezetõje is volt. A VPOP korábbi országos parancsnoka az új vezetõ elsõ helyettesének szerepét töltötte be.

1996 júniusától az APEH-vel való összevonás lekerült a napirendrõl, és ismét parancsnokváltás következett be. 1996 szeptember 1-jével létrejött az ORFK Központi Bûnüldözési Igazgatóság (a továbbiakban: KBI), amely az eredeti elképzelések szerint a miniszterelnök felügyelete alatt mûködött volna, de végül a belügyminiszter felügyelete alatt mûködött.

1999-ben is több fontos intézkedést született a szervezett bûnözés - vele az olajvisszaélések - további visszaszorítására. Ilyen a szervezett bûnözés, valamint az azzal összefüggõ egyes jelenségek elleni fellépés szabályairól és az ehhez kapcsolódó törvénymódosításokról szóló törvény, vagy az, hogy az APEH szervezetét és eszköztárát saját nyomozó hatósággal egészítették ki. Tovább szigorították a jövedéki törvénynek - egyebek közt - az ásványi olaj termékekre vonatkozó szabályait. Megkezdõdtek a szervezett bûnözés elleni koordinációs központ felállításának kormányzati munkálatai.

Ez évben hajtotta végre a legfõbb ügyész felügyeleti és ellenõrzési körében megvizsgálta egyes nyomozóhatóságoknak az olajügyekben tett eddigi tevékenységeit, és beszámolt az Országgyûlésnek. Az Országos Igazságügyi Tanács 65/2000. számú határozatában kötelezze a bíróságokat az olajjal kapcsolatos ügyek soron kívüli elbírálására.

A szervezett olajbûnözés kialakulásának háttere

A szervezett bûnözõi kör - a Bizottság elõtt vallomást tevõ rendõrségi vezetõk egybehangzó véleménye szerint - elsõsorban az 1980-as évek végén már a prostitúcióból és csempészésbõl vagyont szerzett személyekbõl alakult ki. Ez a bûnözõi réteg helyet keresett tõkéjének befektetésére, amit az 1990-es évek elején az akkori viszonyok között az olajüzletben talált meg. A kezdeti lépések után az illegális tevékenység kiterjesztését, egyre kifinomultabb elkövetési módszerek alkalmazását, a konspiráció egy következetesebb betartását, valamint a közigazgatásban döntési helyzetben lévõ dolgozók segítségének igénybe vételére irányuló szándékot lehetett megfigyelni.

Az olajjal való kereskedelemben a tüzelõanyag színezését az elsõ idõkben a kiskereskedõnek kellett elvégezni. Így az akkor még monopolhelyzetben lévõ MOL Rt-tõl szerezték be a színezetlen tüzelõolajat majd a színezék bekeverése nélkül gépjármû üzemanyagként adták el, elsõsorban az akkor már kialakulóban lévõ magán üzemanyagtöltõ állomásoknak, ill. a nagy vállalati és szövetkezeti felhasználóknak. A HTO-val kapcsolatos visszaélések napvilágra kerülésével a gyártók, illetve a nagykereskedõk feladatává tették a színezék bekeverését. Ezután a színezékmentes olaj megszerzése már csak korrupcióval volt lehetséges. Ugyanakkor elõtérbe került az olajba kevert színezék kémiai elroncsolásának alkalmazása, ami egy egyszerû eljárás és kémikusokat is sikerült megnyerni ennek gyakorlati kidolgozására. A szõkítés ezután mintegy két évig a HTO dieselolajjá való alakításának fõ módszere lett, ugyanakkor a szõkítés során az olajban maradt savmaradványok motorkárosító hatására vonatkozó médiafelhívásokra az olajkereskedelem más beszerzési forrás után kutatott, melyet a külföldi finomítókból származó, a jövedéki termékek listáján nem szereplõ, de a diesel olaj mûszaki tartalmának megfelelõ olajokban (orsóolaj, könnyû gépolaj, stb. ) talált meg.

A jövedéki törvény módosítása után különös érdek fûzõdött az ilyen típusú, a jövedéki törvény hatályát kikerülõ olajok importjára és itthon azoknak diesel olajként való értékesítésére, mert így a jövedéki adó megtakarítása az importõrnek az árkülönbözetbõl származó hasznon túlmenõen külön extraprofitot is hozott.

Az importot és a belföldi forgalomba hozatalt a 71/1995 (XII.26.) IKM rendelet alapján végezték, amely lehetõvé tette, hogy az ISO 9000 minõsítéssel rendelkezõ cégektõl importált termékek hazai forgalomba hozatalát tényleges laborvizsgálatok nélkül végezzék, a rendeletben megjelölt három vizsgáló labor a szállítói dokumentáció alapján, az olajat nem is látva adta meg a belföldi forgalomba hozatali engedélyeket. (Ezt a mintát követte pl. az ETL Rt. mûködése.)

Az olajimporthoz szükséges kezdõtõkét vagy a bûnözõi befektetõk szolgáltatták, vagy pedig igen egyszerûen egy halasztott fizetésû vásárlással meg lehetett oldani az elsõ olajszállítmány megvételét, aztán az igen gyors, 1 - 2 hetes tovább eladással, ill. befektetéssel az ismételt vásárlásokat már az elõzõ vásárlásoknál képzett tõkébõl lehetett fedezni. Erre a megoldásra az igen nagy profit lehetõséget nyújtott. Az így induló vállalkozások gyors bevétel növekedésre tettek szert és ezt a nyereséget visszaforgatva tevékenységük rohamos bõvítésére voltak képesek. A halasztott vámfizetés tõkekímélõ kedvezményét kihasználva ezek a vállalkozások már ezen - még csak a színezékkel való manipulációt alkalmazó - tevékenység alapján is kiugróan nyereségesek voltak. Többségük azonban még ennél is nagyobb nyereség érdekében fantomcégeket alapított és ezek bevonásával bonyolította üzleteit úgy hogy a fantomcégek egy - egy tranzakció utáni gyors megszüntetésével, bûncselekményt megvalósítva, a vámfizetést is elkerülte.

A Bizottság által vizsgált olajprobléma gazdasági összefüggései és az esetleges korrupció lehetõségei a megvizsgált szakmai anyagok, a bejelentések és a meghallgatott politikai és gazdasági vezetõk nyilatkozatai alapján

Az olajügyekkel kapcsolatos gazdasági-kereskedelmi-vám-deviza-adó-tb szabályozás és jogsértések esetén, azok szankcionálási összefüggései nem különböznek más termék elszámolási, vám-és adóeljárási kérdéseitõl.

Nevesítetten azonban a kõolaj származékok gazdasági-jogi-igazságszolgáltatási összefüggéseinek áttekintését az emeli az Országgyûlés által létre hozott Bizottság vizsgálati szintjére, hogy súlya befolyással van a bel-és külföldi közvéleményre, az ország gazdasági-társadalmi megítélésére, a termelés, a szolgáltatások szabályozottsága szempontjából a mozgatott termékek tömegén túl, kiemelté teszi nemzetgazdasági szintû stratégiai szerepe is. Ezért a beszerzés, tárolás, forgalmazás, a gazdasági vérkeringésbe kerülés és az importárú devizafedezetének megteremtése kiemelt kezelést követel.

Összegezve megállapítható, hogy az olajügyek a HTO-s hõskor (olajszõkítés) az oldószerkeverékek (petróleum, orsóolaj) a korróziógátló kenõolajok és a fûtõolajok felhasználásához a halasztott vámfizetési engedélyekhez kötõdtek, és a szervezett bûnözéshez tartozó tõkeerõs " bûnözõ vállalkozások" létrejöttét segítették elõ.

Az olajügyek környezetében ismétlõdõen elkövetett erõszakos bûncselekmények (zsarolás, emberrablás, robbantásos és leszámolásos ügyek) mögött feltehetõen a legerõsebb magyar bûnözõi csoportok és külföldi (orosz, szlovák, ukrán, albán) szervezett bûnbandák álltak.

Olajügyek kezelése a költségvetés szempontjai szerint:

A társadalmi-gazdasági változások, az állami vállalatok átalakulása, a vállalkozások számának tömeges emelkedése /az évenkénti nagyszámú megalakulás és megszûnés hatását is figyelembe véve/, az adómorál általános romlása , a fizetési fegyelem hiánya 1992. év elejére oda vezetett, hogy az elsõ két hónap költségvetési hiánya elérte az éves költségvetési hiány összegét. Az adóhatóság elsõrendû feladata az adóbevételek minél nagyobb mértékû növelése volt a költségvetés pénzellátásának biztosítása érdekében. A kormányzat elõtt világossá vált, hogy az adó-és vámhivatalok teljes informatikai rendszerét mûködõképessé kellett tenni, 1994-re alakult ki az ellenõrzés számítógépes háttere.

Az adóhatóságra elõírt ellenõrzési kötelezettség teljesítésére vonatkozó megállapítások

A 1980-as évek végére az adóreform bevezetésével egyidõben megteremtették az önadózásra épülõ adókötelezettség ellenõrzésének szervezeti hátterét az Adó-és Pénzügyi Ellenõrzési Hivatal felállításával. Az átalakulási és a társasági törvény megalkotásával megteremtõdtek a vállalkozások létrejöttének jogi keretei. A korábban átlátható és ellenõrizhetõ állami vállalatok helyett, nagy tömegû, alacsony számviteli-adózási ismeretekkel bíró vállalkozás jött létre, mind a vállalkozások volumene, mind azok felkészültsége ellent mondott a bizalmi elvre épülõ önbevallás és az adófizetési kötelezettségek önkéntes betartásának.

Egyrészt a közel egymillió adóalany /társaságok, egyéni vállalkozók/, a személyi jövedelemadó bevallások kezelése, a vállalati felszámolások, majd a csõdtörvény bevezetésének adóhatósági feladatai, az adóskonszolidáció hivatalra rótt elõírásai, ezzel szemben a szellemi és informatikai háttér hiányosságai szükségképpen vezettek oda, hogy a hivatal késve és hiányosan teljesítette ellenõrzési kötelezettségét.

Az adózás rendjérõl

Az adózás rendje alapvetõen jól funkcionál a közteherviselés szabályozásában. A Bizottság a korrupció, ezen belül az olajbûncselekmények átlátása, kezelése szempontjából is meghallgatta a hivatal vezetõinek véleményét arra vonatkozóan, hogy az adótitok törvényi meghatározása és elõírása nehezíti-e, akadályozza-e ezen ügyek feltárásának kezelését.

Az adóbevallások kezelése, feldolgozása, az ÁFA, a támogatások kiutalás elõtti ellenõrzése:

A hivatal informatikai rendszere folyamatosan épült ki. Az adózás rendjének szigorítása révén 1994. január 1-tõl adóbírsággal szankcionálható az az adóalany aki bevallásában jogosulatlanul igényel állami támogatást, illetve jogosulatlan az ÁFA visszaigénylése.

Az 1992. évi kritikus költségvetési helyzet kialakulásában meghatározó szerepe volt az ÁFA befizetések - visszaigénylések alakulásának is. 10,2 Md Ft volt az ÁFA egyenlege, valójában tehát csak ez az összeg jelent meg költségvetési bevételként. Szemben az elõzõ évi közel 45 Md Ft-os egyenleggel. Központi intézkedések nélkül ez a tendencia 1993-ra úgy alakult volna, hogy több a visszaigényelt, mint a befizetett ÁFA összege. Ennek megakadályozására két lépcsõben emelték az ÁFA kulcsokat, jelentõsen csökkentve a 0% kulcsú termékek körét.

Az 1988-ban bevezetett ÁFA rendszer érdemi ellenõrzése, a leválogatási szempontok szerinti gépi ellenõrzés a jogosulatlan visszaigénylések kiszûrésére csak 1994-tõl funkcionál, az ÁFA és támogatás igénylés jogosultságának elsõdleges helyszíni ellenõrzésekkel történõ elbírálása még további három év múlva indult el. A kiutalások elõtti visszaigénylések ellenõrzése az összes kiutalás 15%-át éri el.

A nagytömegû, az ellenõrzés szempontjából nehezen kezelhetõ ÁFA bevallás, a vállalkozók és cégekre vonatkozó információ hiánya, a cégjegyzékszám és adószám késõi, több év utáni összekapcsolása eleve megteremtette a lehetõségét a körbeszámlázások által elkövetett ÁFA csalásnak.

A Bizottság a következõ szervektõl kért be iratokat, dokumentumokat:

• Legfõbb Ügyészség
• Belügyminisztérium
• Vám- és Pénzügyõrség
• Budapesti Közlekedési Vállalat
• HUNGAROCAMION Rt.
• ÁPV Rt.
• Adó- és Pénzügyi Ellenõrzési Hivatal
• MÁV Rt.
• Gyõr - Sopron - Ebenfurt Vasút Rt.
• MAHART Rt.
• Miskolci Egyetemû
• MERT-CONTROLL Minõségellenõrzõ Rt.
• Ásványolaj Minõségellenõrzõ Rt.
• Fõvárosi Cégbíróság
• MOL Rt.
• a polgári titkosszolgálatokat felügyelõ miniszter
• Balatonfelvidéki Erdõ és Fafeldolgozó Rt.
• Hidasháti Mezõgazdasági Rt.
• Országos Rendõr-fõkapitányság
• Fõvárosi Ügyészség Nyomozó Hivatala
• Honvédelmi Minisztérium
• Volán Egyesülés
• Kõrös Volán Rt.

2. A meghallgatások tapasztalatai:

I. Miniszterek, államtitkárok , helyettes államtitkárok

A Bizottság meghallgatta:

• Dr. Pintér Sándor belügyminisztert, volt országos rendõr-fõkapitányt
• Kuncze Gábor volt belügyminisztert,
• Dr. Katona Bála volt polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító minisztert,
• Dr. Gálszécsy András volt polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító minisztert,
• Dr. Füzessy Tibor volt polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító minisztert,
• Nikolits István volt polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító minisztert,
• Demeter Ervin polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító minisztert

arról, hogy "Milyen tapasztalatokat szerzett a szervezett bûnözésrõl, a korrupcióról és az olajügyekkel kapcsolatos bûnözõi tevékenységrõl, és milyen lépéseket tett ennek megakadályozása érdekében

A Bizottság meghallgatta:

Dr. Boross Péter volt miniszterelnököt, belügyminisztert

arról, "Milyen tapasztalatokat szerzett belügyminiszterként és miniszterelnökként az olajszármazékok vám- és áfafizetésével történõ visszaélésekrõl, valamint arról, milyen intézkedéseket tett a visszaélések megszüntetése érdekében, valamint annak az operatív Bizottságnak a tevékenységérõl melynek feladata a gázolaj szõkítés visszaszorítása és a szabálytalan módon forgalmazott szénhidrogén származékok kereskedelembõl való kiiktatása volt. "

A Bizottság meghallgatta:

Dr. Meggyesi Péter volt pénzügyminisztert

Dr. Draskovics Tibort, a Pénzügyminisztérium volt közigazgatási államtitkárát,
Dr. Csobánczy Pétert, a Pénzügyminisztérium volt helyettes államtitkárát

a Q8 nevezetû céggel kapcsolatos minisztériumi intézkedésekrõl, valamint a VPOP elsõ fokú határozatának minisztériumi anullálásáról.

A Bizottság meghallgatta:

Dr. Kupa Mihály volt pénzügyminisztert arról, milyen tapasztalatokat szerzett pénzügyminisztersége ideje alatt az olajszármazékok vám- és áfafizetésével történõ visszaélésekrõl, valamint arról, milyen intézkedések történtek a visszaélések megszüntetése érdekében, valamint a halasztott vámfizetési engedélyekkel kapcsolatban.

A Bizottság meghallgatta:

Pál László volt ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi minisztert az ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi minisztert

Dunai Imre volt ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi minisztert az ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi miniszter

miniszterként folytatott tevékenységükrõl, a halasztott vámfizetési engedélyekkel kapcsolatos intézkedéseikrõl.

A Bizottság meghallgatta:

Dr. Latorcai János volt ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi minisztert arról, milyen intézkedéseket tett az Antall- és a Boross-kormány az "olajszõkítés" visszaszorítása érdekében

A Bizottság meghallgatta:

Dr. Bártfai Bélát, a Pénzügyminisztérium közigazgatási államtitkárát Nagypál István (az APEH Fõvárosi Igazgatósága volt ellenõrzési igazgatóhelyettes) úrnak az APEH Fõvárosi Igazgatóságánál az áfa- és támogatás-igénylések kiutalása során tapasztalt törvénysértõ cselekmények észlelésére vonatkozó meghallgatásával kapcsolatban.

2. A Bizottság meghallgatta a legfõbb ügyészt, az ügyészségi dolgozók közül

Dr. Györgyi Kálmán volt legfõbb ügyészt

az olajügyekkel kapcsolatos vizsgálatok állásáról (két esetben)

Dr. Polt Péter legfõbb ügyészt,

egyrészt a Bizottság munkájához kapcsolódó ügyészi vizsgálatról, másrészt az olajügyekben érintett gazdasági szervezetek tulajdonosi szerkezet elkészítése elmaradásának okairól.

Dr. Szeszák Gyula volt Hajdú-Bihar Megyei fõügyészt

fõügyészi munkája során az "olajügyekkel" kapcsolatban szerzett tapasztalatairól

Dr. Turi Andrást, a Fõvárosi Nyomozóhivatal megbízott osztályvezetõjét

a Békés megyei rendõrhalálokkal kapcsolatban

3. A rendõri vezetõk közül

A Bizottság meghallgatta:

Dr. Orbán Péter rendõr altábornagyot országos rendõr-fõkapitányt

Dr. Ferenczi László rendõr dandártábornokot az Országos Rendõr-fõkapitányság bûnügyi fõigazgatóját - országos rendõrfõkapitány-helyettest

Dr. Kacziba Antal nyugállományú rendõr vezérõrnagyot a Belügyminisztérium volt rendészeti helyettes államtitkárát, az Országos Rendõr-fõkapitányság volt bûnügyi fõigazgató-országos rendõrfõkapitány-helyettest

Dr. Kiss Ernõ rendõr dandártábornokot az Országos Rendõr-fõkapitányság Központi Bûnüldözési Igazgatósága volt fõigazgatóját

Dr. Ignácz István rendõr dandártábornokot a Pest Megyei Rendõr-fõkapitányság vezetõjét, volt országos rendõrfõkapitány-helyettest - bûnügyi fõigazgatót

Tonhauser László nyugállományú rendõr ezredest az Országos Rendõr-fõkapitányság Szervezett Bûnözés Elleni Szolgálat volt vezetõjét

Sándor István nyugállományú rendõr alezredest az Országos Rendõr-fõkapitányság Központi Bûnüldözési Igazgatósága volt fõnyomozóját

arról, hogy hivatali ideje alatt milyen tapasztalatokat szerzett a szervezett bûnözésrõl, a korrupcióról és az olajügyekkel kapcsolatos bûnözõi tevékenységrõl, és milyen lépéseket tett ennek megakadályozása érdekében.

A Bizottság meghallgatta:

Dr. Szabó Péter rendõr dandártábornokot a Belügyminisztérium Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálat vezetõjét

Dr. Kazán István nyugállományú rendõr ezredest a Belügyminisztérium Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálat volt vezetõjét

Simon Sándor nyugállományú rendõr ezredest a Belügyminisztérium Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálat volt vezetõjét

Dr. Gál László nyugállományú rendõr dandártábornokot a Belügyminisztérium volt ellenõrzési és felügyeleti fõosztályvezetõjét

a Békés megyében történt öt rendõr halálának körülményeirõl

A Bizottság meghallgatta:

Karancsi Tibor volt rendõr századost a Békés Megyei Rendõr-fõkapitányság Szeghalmi Rendõr-kapitánysága Bûnügyi Osztály volt felderítõ-csoportvezetõjét

Dr. Karakas Attila volt rendõr századost a Békés Megyei Rendõr-fõkapitányság Szeghalmi Rendõr-kapitányság Bûnügyi Osztály volt vizsgálati csoportvezetõt

a szolgálati idejük alatt tapasztaltakról

4. A vám és pénzügyõrség jelenlegi és volt vezetõi közül

A Bizottság meghallgatta:

Arnold Mihály pénzügyõr altábornagyot a Vám és Pénzügyõrség országos parancsokát (két alkalommal)

az "olajügyekkel" kapcsolatban készült értékelõ anyagról, a halasztott vámfizetési engedélyekkel kapcsolatos kérdésekrõl.

Dr. Bencze József pénzügyõr dandártábornokot, a Vám és Pénzügyõrség Országos Parancsokság rendészeti fõigazgatóját

a VPOP rendészeti tevékenységérõl és a Gazdaságvédelmi Koordinációs Bizottságban végzett munkájáról.

Dr. Kanta Tünde pénzügyõr ezredest Vám és Pénzügyõrség Központi Bûnüldözési Igazgatóság parancsnokát

Mészáros József nyugállományú pénzügyõr ezredest a Vám és Pénzügyõrség Különleges Ügyek Fõosztályának volt vezetõjét

Juhász János pénzügyõr alezredest a Vám és Pénzügyõrség Különleges Ügyek Fõosztályának fõosztályvezetõjét

Dr. Klavács Antal pénzügyõr õrnagyot a Vám és Pénzügyõrség Békés Megyei Nyomozó Hivatal parancsnokát

Tibori István pénzügyõr fõhadnagyot a Vám és Pénzügyõrség Békés Megyei Nyomozó Hivatal parancsnok-helyettesét

Dr. Molnár István nyugállományú pénzügyõr õrnagyot a Vám és Pénzügyõrség Békéscsabai Vámhivatal volt parancsnokát

• hogy milyen tapasztalatak voltak az ásványolaj termékekkel kapcsolatos visszaélésekrõl?
• az ügyek feltárása során észlelt-e akadályozó tényezõket, ha igen melyek voltak azok, és milyen lépéseket tett azok megszüntetésére?
• a halasztott és azonnali vámfizetéssel kapcsolatban milyen visszaéléseket tapasztalt, és azokkal kapcsolatban mikor, és milyen intézkedéseket tett?
• tevékenysége során tapasztalt-e jogszabályok által elõírt, de a gyakorlatban nem végrehajtható rendelkezéseket, ha igen, azokra milyen intézkedéseket tett?
• valamint arra vonatkozóan, hogy Arnold Mihály arra hivatkozott, hogy jelentése alapján vonta vissza 1994-ben a jövedéki termékekre vonatkozó halasztott vámfizetési engedélyeket és arról, hogy ezzel kapcsolatban milyen tapasztalatai voltak, és mely cég volt az, amelyik a sürgõs intézkedésre okot szolgáltatott, és miért?

5. Az Adó és Pénzügyi Ellenõrzési Hivatal jelenlegi és volt vezetõi közül

A Bizottság meghallgatta:

dr. Vida Ildikót az Adó- és Pénzügyi Ellenõrzési Hivatal elnökét

dr. Pitti Zoltánt az Adó- és Pénzügyi Ellenõrzési Hivatal volt elnökét

Minarik Györgyöt az Adó- és Pénzügyi Ellenõrzési Hivatal volt elnökét 1988. január 1-jétõl bevezetésre került adózási törvények alkalmazásakor merültek-e fel és milyen mértékben joghézagok, ezek mennyire rontották az adózási fegyelmet, adtak-e és milyen mértékben lehetõséget az adófegyelem megsértésén túl bûncselekmények elkövetésére is;

• A joghézagok észlelése után mikor értesítették az irányító hatóságot, a Pénzügyminisztériumot, és kezdeményeztek-e törvénymódosítást, ha igen, mikor;
• Megbecsülhetõ-e évenként milyen adóbevétel-elmaradást okozott a joghézagok alkalmazási lehetõsége;
• Minden évben az év eleji elnöki rendelkezések, amelyek az ellenõrzések fõ kritikus pontjait határozták meg, mennyiben vették figyelembe ezen problémás területek felszámolását.
• Az Adóhivatal észlelte-e és mikor, hogy a háztartási fûtõolaj és a gázolaj adómértékének különbsége miatt adó-visszaélési lehetõségek vannak, ennek keretében kellett-e, tettek-e és milyen intézkedéseket, milyen volt ezek hatékonysága;
• Milyen belsõ utasítások voltak az áfa-befizetési -kiutalási rendjének ellenõrzésére a jogosulatlan visszaigénylések megakadályozására;
• A cégbíróságon lajstromba vett, de még be nem jegyzett cégek ellenõrzésére, az Adóhivatal kiemelt figyelmet fordított-e vagy ez nem szerepelt az ellenõrzési szempontok között;
• Az adóhatóságnak ebben az idõben milyen lehetõségei voltak a különbözõ igazgatóságokon bejelentkezõ, egy-egy megyében céget alapító, de mögötte azonos személyek feltárására, átlátására, élt-e ezzel a jogával, szerzett-e errõl tapasztalatokat, nevezetesen, a Hivatalnak ekkor is megvolt a joga a késõbb nevesítetten kapcsolt definiált vállalkozások kapcsolatainak ellenõrzésére, errõl milyen tapasztalatok vannak;
• A Hivatal akkori számítógépes rendszere milyen feldolgozottsági szintet tett lehetõvé, a beérkezett bevallások milyen idõintervallumon belül kerültek feldolgozásra, a kiutalások elõtt volt-e ellenõrzés, a kiutalások a bevallások idejéhez képes mennyi idõ múlva teljesültek;
• A Hivatalnál kezeltek-e és mikortól olaj-visszaélési problémát, mi volt a hivatali terminológiában a nem létezõ, úgynevezett fantomcég, vagyis elõfordulhatott-e, hogy hamis cégbírósági szám alapján kapott valaki adószámot;
• Az egyes adónemek késedelmes ellenõrzése miatt fordulhatott-e elõ, milyen gyakorisággal, illetve milyen volumenben, hogy pl.: mezõgazdasági vagy egyéb támogatásban részesült cég, miközben olaj- vagy egyéb áfa-visszaélésben érintett volt;
• A jogtalan áfa-visszaigénylések, a nem legális jövedelmek milyen állami adóbevétel-elmaradást okozhattak, ha végeztek számításokat, akkor évente, vagy összesített adatok alapján;
• Értékelték-e azt a kárt, amelyet a legális, bevallást benyújtó, de pénzügyileg nem teljesítõ cégek okoztak, ezen belül az olajszármazékok forgalmazói;
• Az államigazgatás egyes szervei közötti ellenõrzési kapcsolatok, a vámõrség és az adóhivatal törvényi felhatalmazása az ellenõrzendõ adókra okozhatott-e kibúvót, kiskaput, maradhatott-e ki e miatt át nem látott, ellenõrzésbe be nem vont terület, milyen volt a két szervezet hivatalos kapcsolata az adóellenõrzések tekintetében;
• Az adóhivatal munkájának belsõ szervezettsége, a számítógépes háttér mennyiben nehezítette, akadályozta az ellenõrzés idõbeli teljesítését.;
• Volt-e, fordult-e elõ olyan eset, amikor a hivatal bármely dolgozója, vagy külsõ személy olyan manipulációt hajtott végre, amellyel vagy adótörlés, vagy jogtalan kiutalás történt, vagyis az információfeldolgozás biztonsági rendszere erre elve adott vagy nem adott lehetõséget;
• Az adóügyek , a megállapítások hivatali elbírálási rendje adhatott-e okot korrupcióra, milyen volt a döntési mechanizmus, lehetõség volt-e hivatalnokok megvesztegetésével adóhiányt eltörölni;
• A hivatal milyen szintû vezetõje, beleértve az elnököt és az elnökhelyetteseket is, vonhatott-e magához döntéseket, amelyek vélelmezhetõen eltértek az általános szabályoktól;
• A problémákat jelezték-e a szakterületek, az igazgatóságok vezetõi vagy funkcióban lévõ dolgozók és arra milyen volt a kivizsgálás, a megoldás rendje;
• Az adótitok törvényi követelménye milyen mértékben akadályozta a visszaélések, a korrupció megakadályozását, véleménye szerint nem kellene ezen a szigorú szabályon oldani éppen a bûncselekmények eltusolásának megakadályozására;

A Bizottság meghallgatta:

Nagypál Istvánt, az APEH Fõvárosi Igazgatósága volt ellenõrzési igazgatóhelyettesét

arról, milyen törvénysértõ cselekményeket észlelt az APEH Fõvárosi Igazgatóságánál az áfa- és támogatás-igénylések kiutalása során.

6. Az olaj és olajszármazékokat felhasználó (nagy felhasználó) társaságok vezetõi közül

A Bizottság meghallgatta:

Molnár Istánt, a Magyar Olajipari Részvénytársaság igazgatóját

Hernádi Zsoltot, a Magyar Olajipari Részvénytársaság volt elnökét

Zsengellér Istvánt a Magyar Olajipari Részvénytársaság volt elnökét a MOL Rt. elnökének feltett kérdésekkel és az arra adott válaszokkal kapcsolatban

a MOL Rt. szabályozottsága mennyiben biztosította a kõolajszármazékok megfelelõ tárolását, forgalmazását, nyilvántartását.

Kukely Mártont, a Magyar Állam Vasutak Részvénytársaság vezérigazgatóját

a MÁV áruszállítási rendszerérõl, a kõolajszármazékok szállítását megrendelõ társaságokról, magánszemélyekrõl.

Berényi Jánost, a Gyõr-Sopron-Ebenfurt Vasút Részvénytársaság elnök-vezérigazgatóját

a GYESEV áruszállítási rendszerérõl, a kõolajszármazékok szállítását megrendelõ társaságokról, magánszemélyekrõl.

Kopasz Jenõ mérnök dandártábornokot a Magyar Honvédség logisztikai fõigazgatóját és

Bittner István alezredest a Honvédelmi Minisztérium Beszerzési és Biztonsági Beruházási Hivatal beszerzési és marketing igazgató-helyettesét

Saslics Elemért, a Volán Egyesülés vezérigazgatóját

Szarvas Péter, a Kõrös Volán Rt. igazgatóját

Urbán Lajost, a Hungarocamion Részvénytársaság vezérigazgató-helyettesét

Kupfelschmitt Miklóst a Hungarocamion Részvénytársaság vezérigazgató-helyettest

Szalma Botondot a Magyar Hajózási Részvénytársaság vezérigazgatót

Aba Botond (Budapest Közlekedési Vállalat Részvénytársaság vezérigazgató)

Matyasovszky Albert (Balaton-felvidéki Erdõ- és Fafeldolgozó Részvénytársaság vezérigazgató)

a üzemanyag-beszerzésérõl és tárolásáról

6. A Bizottság meghallgatta Katona Ágnes igazságügyi grafológust

Kuzma Mihály rendõr alezredes búcsúlevelének grafológiai vizsgálatáról

7. A Bizottság továbbá meghallgatta

Kuzma Mihálynét

Kuzma Valériát

Szabó Andrást és Szabó Andrásnét

Dénesné Sajben Andreát

Szobekné Fekete Teréziát

a Békés megyében történt rendõrhalálokkal kapcsolatos ismereteikrõl

Meghallgatta továbbá Nógrádi Zsoltot, aki tanúvallomásában az olajszõkítés és az olajszármazékok szabálytalan forgalmazása kapcsán a szervezett bûnözés és egyes állami tisztviselõk között összefonódásokról

A Bizottság meghallgatta:

Dr. Homoki Jánost, a Honvédelmi Minisztérium politikai államtitkárát az 1997-ben "Vajon kiknek az érdeke Csikós József elhallgattatása?" (I/5005. sz.) címmel elhangzott interpellációjával kapcsolatban ért vádakról és az ezt követõen kialakult helyzetrõl.

8. A Bizottság nem tudta meghallgatni

Dr. Kövér László volt polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító minisztert

a szervezett bûnözésrõl, a korrupcióról és az olajügyekkel kapcsolatos bûnözõi tevékenységrõl a munkája során szerzett tapasztalatok vonatkozásában (elfoglaltsága miatt)

Dr. Dezsõ Gyula nyugállományú rendõr dandártábornokot a Belügyminisztérium Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálat volt vezetõjét

a békés megyei rendõrök rendkívüli halálesetével kapcsolatban (külfödi tartózkodás miatt)

Dr. Kékesi Lászlót, az Adó- és Pénzügyi Ellenõrzési Hivatal volt elnökét

a hivatali ideje alatti adózással kapcsolatos tapasztalatairól, a kialakult gyakorlatról, az ellenõrzés rendjének esetleges problémákról (külföldi tartózkodása miatt)

Dr. Simicska Lajost az Adó- és Pénzügyi Ellenõrzési Hivatal volt elnökét.

a hivatali ideje alatti adózással kapcsolatos tapasztalatairól, a kialakult gyakorlatról, az ellenõrzés rendjének esetleges problémáiról (aki a Bizottság elítélõ határozata ellenére sem jelezte távolléte indokát)

1. VANNAK-E AZ OLAJSZÕKÍTÉS ÉS AZ OLAJSZÁRMAZÉKOK SZABÁLYTALAN FORGALMAZÁSA KAPCSÁN A SZERVEZETT BÛNÖZÉS ÉS EGYES ÁLLAMI TISZTVISELÕK KÖZÖTT ÖSSZEFONÓDÁSOK, ÉS EZEK OKOZTAK-E VESZTESÉGET A KÖLTSÉGVETÉSNEK?

2. VANNAK-E A FEKETEGAZDASÁG RÉSZTVEVÕI, EGYES RENDÕRÖK, VALAMINT A VÁM- ÉS PÉNZÜGYÕRSÉG EGYES ALKALMAZOTTAI KÖZÖTT ÖSSZEFONÓDÁSOK?

Az olajjal kapcsolatos visszaélések, bûncselekmények, a "fekete gazdaság", a szervezett bûnözés és egyes állami tisztviselõk közötti összefonódásokat abból az aspektusból szükséges vizsgálni, hogy hol volt, illetve hol van az a határ, amelyet az államigazgatás egyes tisztviselõi (hivatalos személyek, köztisztviselõk, közalkalmazottak, stb.) nem léphetnek át jogszabálysértés nélkül.

E magatartások egy része látszólag nem valósít meg bûncselekményt, sõt az esetek többségében büntetõjogilag értékelhetõ magatartás nincs, vagy nehezen fedezhetõ fel. A vizsgált visszaélésekben, a fekete gazdaságban vagy a szervezett bûnözéssel való kapcsolattartásban nem pusztán az effektív elvégzett tevékenység ellenértékéért történik a szerep felajánlása, illetve szerepvállalás. Ilyen lehet például gazdasági társaságban vezetõ tisztségviselõi hely felajánlása, társadalmi szervezetben való tagság biztosítása, adatszolgáltatás stb.

A magatartások másik részét, valamilyen jogszabályi rendelkezést sértve fegyelmi, szabálysértési vagy büntetõjogi felelõsségrevonás követheti. Maguk az eljárások egy hónaptól több évig tarthatnak. Az eljárások gyakorlati kereteit az eljárás megindítására jogosultak erre vonatkozó döntése és a jogszabályban meghatározott elévülési idõ adja meg. A vizsgált cselekményekkel kapcsolatban fontos, hogy az eljárások megindítása alapos gyanú esetén kötelezõ. Több bizottsági meghallgatott is megerõsítette, hogy a számos esetben nem sikerült a nyomozóhatóságoknak elegendõ adatot, bizonyítékot beszerezni a fegyelmi vagy büntetõeljárások megindításához, vagy a vádemelési javaslat elõterjesztéséhez. A jogsértések elkövetése miatti felelõsségrevonások elmaradásának másik csoportjába azok az ügyek sorolhatók, amelyekben az ügyészi szervek különbözõ okok miatt nem emeltek vádat, vagy azt az elsõ fokon eljáró bíróság ítélethozatala elõtt visszavonták. A harmadik csoportba a jogerõs felmentõ ítéletek sorolhatók. Feltételezhetõen egy negyedik csoport is van. Ez a felderítetlen ügyeké.

A bíróság és az ügyészség nem rendelkezik olyan belsõ szervezeti egységgel, amelynek rendeltetése, hogy bûnmegelõzõ tevékenysége során kezdeményezze a bírák vagy ügyészek és ügyészségi nyomozók vonatkozásában a bûncselekmények folytatásának megszakítását, feltárja a bûncselekményeket lehetõvé tevõ körülményeket.

3. Elõsegíthették-e egyes jogszabályok, illetve egyes Jogalkalmazók a nemzetgazdaságban okozott Veszteségeket?

Az olaj, illetve az olajszármazékokkal kapcsolatos problémák gyökere az 1988-as és 1991-es évekhez köthetõ.

1. A gazdasági társaságokról szóló 1988. évi VI. törvény (a továbbiakban: Gt.) 1989. január 1-tõl lehetõvé tette a gazdasági társaságok vezetõ tisztségviselõi számára, hogy a társasági szerzõdés megkötésének idõpontjától kezdõdõen - még a cégbírósági bejegyzés elõtt - eljárjanak a társaság nevében, és korlátlan kötelezettségeket vállaljanak. (Gt. 24-26. §) Ez alapján az egyes gazdasági társaságok a cégalapítás feltételeinek hiányában is elkezdhették mûködésüket. Ez a cégnyilvántartás problémáival együtt azt eredményezte, hogy fiktív és fantom cégek sokaságát alapították. Ezt az a körülmény is elõsegítette, hogy a cégbejegyzésre átvett alapító okiratokban szereplõ tulajdonosok és vezetõ tisztségviselõk személyazonosságát nem ellenõrizték. A cégbejegyzési eljárás több hónapos, gyakran egy évet meghaladó idõtartama szinte lehetetlenné tette a gazdasági táraságok (a továbbiakban: gt.) ellenõrizhetõségét. E hiányosságokat és visszaélésekre lehetõséget teremtõ körülményeket megtûrõ jogi szabályozást az - 1998. január 1-tõl hatályba lépõ -A gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. törvény váltotta fel az elõtársaság jogintézményének bevezetésével.

2. A rendszerváltozást követõ évben az egyes törvények és törvényerejû rendeletek hatályon kívül helyezésérõl és módosításáról szóló 1990. évi XXII. törvény 54. §-a a külkereskedelemrõl szóló 1974. évi III. törvényt (a továbbiakban: Kkt.) módosítva megszüntette a külkereskedelmi tevékenységre 1990. március 14-ig érvényes állami monopóliumot. A gazdasági viszonyok liberalizációja abban jelentkezett, hogy a törvény külkereskedelmi tevékenységre "alanyi jogon" lehetõséget biztosított jogi személynek, jogi személyiség nélküli gazdasági társaságnak és egyéni vállalkozónak egyaránt. (Hatályát vesztette a Kkt. 1. §-ából "a külkereskedelmi állami monopóliumát" szövegrész, valamint a Kkt. 3. §-a, 6-11. §-ai, 14. §-a, 21. §-ának (2) bekezdése, 22. §-a és a 25. §-ának (3) bekezdése.) A jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény (a továbbiakban: Jat.) 23. és 24. §-ai a jogszabály-elõkészítésért a tárgya szerint illetékes miniszter a felelõs. Így különösen azért, hogy a szabályozás szükséges és a tervezett megoldások alkalmasak a kitûzött cél elérésére, míg az igazságügy-miniszter felelõs azért, hogy a jogszabály összhangban álljon más jogszabályokkal, megfeleljen a jogpolitikai elveknek, illeszkedjen be az egységes jogrendszerbe, és feleljen meg a jogalkotás szakmai követelményeinek.

3. Az 1990-es évet megelõzõen a gázolaj és a háztartási tüzelõolaj (a továbbiakban: HTO) gyakorlatilag megegyezõ minõségû és egyezõ célra (hajtóanyagként és tüzelõanyagként is) felhasználható termék. Az árak közötti különbség abból eredt, hogy a gázolaj ára fogyasztási adót, útalapot és környezetvédelmi díjat is magába foglalt. Ezzel szemben a HTO árában ezek a többletek nem jelentkeztek. A kettõs árrendszer fenntartását az indokolta, hogy a mekalor-program hatására a vegyes tüzelésû kályhákat olaj tüzelésû kályhákra cserélték és a gázprogram végrehajtása még nem ért el olyan szintet, hogy az olajjal való fûtést kiválthatta volna.(A gázprogram 1995-re érte el a megvalósulás olyan szintjét, amely biztosította a kettõs ár megszüntetését.) A HTO-val való lakossági kiszolgálás vonatkozásában az Ipari és Kereskedelmi Minisztériumhoz (a továbbiakban: IKM) benyújtott ÁFOR elõterjesztésben a Magyar Szénhidrogén Kutató-fejlesztõ Intézet (a továbbiakban: SZKFI) szerint a ferrocén motorkárosító és egyúttal tüzeléstechnikai égésjavító hatású. Erre a szakvéleményre figyelemmel adta ki a Kormány a háztartási tüzelõolaj forgalmazásáról szóló 64/1990. (X. 9.) kormányrendeletet. Ebben tiltották meg a HTO üzemanyagként való felhasználását. A jogszabály rendelkezett arról is, hogy a HTO-t motorikus célú felhasználásra alkalmatlanná tevõ és színezõ adalékkal szabad a fogyasztók részére kiszolgálni. A fogyasztót kiszolgáló volt köteles gondoskodni arról, hogy a háztartási tüzelõolaj adalékoltan kerüljön forgalomba.

Ilyen elõzmények után került sor a Fogyasztóvédelmi Fõfelügyelõség (a továbbiakban: FVF) országos vizsgálati programjának összeállítására. A vizsgálatot az IKM felkérésére - számos minõségi kifogást tartalmazó panasz alapján - indították el.

E vizsgálati program során - "fékpados vizsgálat" keretében - az SZKFI már 1990. decemberében jelentést készített az adalékolt és szinezett HTO motorra gyakorolt hatásairól és megállapította, hogy a ferrocén adalék alkalmazása nem okoz a motorban olyan mértékû kopást, amely a tüzelõolaj motorikus alkalmazását lehetetlenné tenné. Az SZKFI az errõl szóló jelentést nem küldte meg az IKM-nak, holott a jelentés azt is tartalmazta, hogy az 1990. márciusában készített ÁFOR-elõterjesztés valótlan információkat tartalmazott.

A 64/1990. (X. 9.) Korm. rendeletet két évvel késõbb módosították (64/1992. (IV. 7.) kormányrendelet). A változás lényege annak deklarálása volt, hogy a HTO a lakosság részére, valamint a lakossági központos hõ- és melegvíz-szolgáltatás tüzelõanyag-ellátásához értékesíthetõ. Egyéb tevékenységhez e termék nem értékesíthetõ, és nem vásárolható. Ezt követõen a visszaélések száma és volumene jelentõsen növekedett és szükségessé vált a fenti kormányrendelet hatályon kívül helyezése (a háztartási tüzelõolaj forgalmazásáról szóló 66/1993. (V. 4.) Korm. rendelet). Az új kormányrendelet is elõírta a "színezést" bár a kötelezettség már a termelõt és az importálót terhelte.

Az IKM az energiahordozók ellenõrzési és szankcionálási rendszerének kidolgozását, valamint az energiahordozók szabvány-rendszerének szigorítását feltehetõen többször kezdeményezte, azonban az Ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztérium (a továbbiakban: IKIM) ezzel kapcsolatosan nem bocsátott iratokat a Bizottság rendelkezésére.

A HTO forgalmazás 1982. és 1988. között folyamatosan csökkent, ugyanakkor 1990-tõl jelentõs fogyasztásnövekedés kezdõdött, mert a HTO-t üzemanyagként használták. Errõl a változásról az IKM-nak tudomása volt. A minisztérium szakértõinek éves becslései szerint a legális forgalmi adatok alapján 1990-ben 12 Mrd. Ft., 1991-ben 8,5 Mrd. Ft., 1992-ben 15 Mrd. Ft. adóbevételtõl esett el a nemzetgazdaság. A minisztérium a Jat. 17. és 23. §-aiban megfogalmazott kötelezettségeinek 1993. márciusára (a szabályozási kötelezettség felismerését követõ harmadik évre!) tett eleget a jövedéki szabályozásról és ellenõrzésrõl, valamint a bérfõzési szeszadóról szóló 1993. évi LVIII. törvény (a továbbiakban: Jszt.) tervezetének elkészítésével.

E mellett került sor a háztartási tüzelõolaj vásárlási utalvány beszerzésének, kiadásának és beváltásának szabályairól szóló 8/1993. (V. 14.) IKM-PM együttes rendelet kiadására, valamint az e jogszabályt hatályon kívül helyezõ - az 1993. július 1-tõl hatályba lépõ Jszt. rendelkezéseihez igazodó - a háztartási tüzelõolaj felhasználási jogosultságot igazoló engedély és vásárlási utalvány kiadásáról, valamint a háztartási tüzelõolaj színezési eljárásáról szóló 11/1993. (VII. 1.) IKM-PM együttes rendelet kiadására.

A visszaélések számának emelkedésére tekintettel az IKM a FVF-gel karöltve az Állami Energetikai és Energiabiztonság-technikai Felügyelet szakértõinek bevonásával átfogó ellenõrzést kezdeményezett az üzemanyagtöltõ állomások ellenõrzésére. Az ellenõrzések során megállapították, hogy a jogsértések száma ugrásszerûen emelkedett. A Kormány soron kívül történõ tájékoztatását követõen a szükséges intézkedések érdekében határozati-javaslat és operatív intézkedési terv készült az IKM-ban. Az 1993. augusztus 13-i "miniszteri találkozón" készült határozat alapján külön szakértõi testületet, valamint a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztérium vezetésével pedig Bizottságot hoztak létre. A szakértõi testület megalakításának egyik fõ indoka "az egységes árak (azonos adótartalom) meghatározása volt a gázolaj és a HTO forgalmazásánál". Az értekezleten a határozat d.) pontjában rögzítették az intézkedési terv 4.6. pontjának külön kérésre történõ törlését. E pont a fenti szakértõi testületnek elõírta a gázolaj és HTO ára (adótartalmának) egységesítésének és az adó-visszatérítés rendszerének kidolgozását. Az azonos ár kidolgozása és az adó-visszatérítés rendszerének megalkotása alkalmas lett volna a kettõs árrendszerbõl adódó visszaélési lehetõségek megszüntetésére.

A vámjog részletes szabályainak megállapításáról és a vámeljárás szabályozásáról szóló 39/1976. (XI. 10.) PM-KkM együttes rendelet módosításáról szóló 20/1992. (VII. 7.) PM-NGKM együttes rendelet tette lehetõvé, hogy kérelemre a Vám és Pénzügyõrség Országos Parancsnokság (a továbbiakban: VPOP) általános engedélyt adjon a vámteher 15 munkanapon belüli megfizetésére (halasztott vámfizetés kedvezménye). A két tárca terhére róható, hogy a jogszabályban nem zárták ki a kedvezménybõl a jövedéki termékeket, illetve nem kötötték további elõfeltételekhez a kedvezményre jogosultságot az ilyen termékek esetén. További hiányosságnak tekinthetõ, hogy nem határozták meg a bankgarancia minimális összegét, illetve a nem zárták ki a kedvezmény igénybevételének lehetõségét akkor, amikor a kiszabott vámtartozás meghaladta a bankgarancia összegét. Nem rendelkezett a jogszabály a rendszeres vámfizetésrõl sem. Így a feltételeknek az a gt. is megtudott felelni, amely egyáltalán nem importált a kérelmet megelõzõ évben, így nem is lehetet vámtartozása. E szabályozási anomáliák, joghézagok folytán rövid idõn belül hatalmas adótartozások halmozódhattak fel.

A vámjog részletes szabályainak megállapításáról és a vámeljárás szabályozásáról szóló 39/1976. (XI. 10.) PM-KkM együttes rendelet módosításáról szóló 26/1993. (IX. 27.) PM-NGKM együttes rendelet egy m) ponttal egészítette ki a 31. § (3) bekezdését. Ennek alapján a jövedéki törvény elõírásai szerint jövedéki terméknek minõsülõ áruk, vámáruk vámkezelésére - az árutovábbítás és a kiléptetés kivételével - a jövedéki tevékenység folytatására engedéllyel rendelkezõ székhelye vagy telephelye szerinti vámhivatal az illetékes.

A jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény és a jogszabályszerkesztésrõl szóló 12/1987. (XII. 29.) IM rendelet szabályaival ellentétesen kiadott, a jövedéki termékek vámkezelésérõl szóló 127/1994. (VII. 7.) VPOP utasítás, megtiltotta a vámhivataloknak, hogy jövedéki termékek vámkezelésénél a korábban kiadott halasztott vámfizetési engedélyeket elfogadják. Ezt követõen 1994. szeptember 1-tõl a Jszt. hatálya alá tartozó termékek vámkezelésénél a korábban kiadott engedélyeket érintõen az általános szabályok szerinti alkalmazhatóságot rendelte el a jövedéki termékek vámkezelésérõl szóló 145/1994. (VIII. 26.) VPOP utasítás. Ezzel a korábbi jogszerûtlenül megvalósított, de indokolt szigorítást helyezték hatályon kívül. A jogszerûtlenség nemcsak a jogalkotási törvény és a hivatkozott IM rendelet egyes elõírásainak megsértése, hanem a kiadott engedélyek általános, normatív formában történõ, indokolás nélküli "visszavonása" miatt állapítható meg.

A halasztott vámfizetés intézményének bevezetése azt a célja, hogy a jelentõsebb importot lebonyolító cégeket a nagy összegû készpénzforgalomtól mentesítse.

A 127/1994. (VII. 7.) VPOP utasításhoz hasonlóan szigorítást vezetett be a vámjog részletes szabályainak megállapításáról és a vámeljárás szabályozásáról szóló 39/1976. (XI. 10.) PM-KkM együttes rendelet módosításáról szóló 35/1994. (XII. 24.) PM-IKM együttes rendelet. A módosítás meghatározta a rendszeres vámfizetéssel járó vámkezelések minimális gyakoriságát. Elõfeltételként a határidõ mulasztása nélküli vámfizetést, a vámtartozás hiányát, a készfizetõ kezességvállalás minimális összegét, az engedély határozott idõtartamra vonatkozó érvényességét és a forgalmazásban érdekelt szakmai szövetség igazolásának szükségességét írta elõ.

A további módosítások közül a vámjog részletes szabályainak megállapításáról és a vámeljárás szabályozásáról szóló 39/1976. (XI. 10.) PM-KkM együttes rendelet módosításáról szóló 2/1996. (I. 9.) PM-IKM együttes rendeletet kell kiemelni, amely elrendelte, hogy a jövedéki termékek esetében a halasztott vámfizetésben részesíthetõ alany vámfizetési kötelezettsége nem haladhatja meg a kezességvállalás összegét.

A rendelkezésre álló iratok alapján megállapítható, hogy a különbözõ fûtõolajok és a gázolaj szabványainak elõírásai átfedéseket tartalmaznak, ennél fogva bizonyos értékhatárok esetében fûtõolajnak és gázolajnak egyaránt minõsíthetõ a termék. A Belföldi Termékosztályozás bevezetésérõl és alkalmazásáról szóló 9006/1995. (SK 4.) KSH közlemény 1996. január 1-tõl hatályon kívül helyezte az Ipari Termékek Jegyzékének (a továbbiakban: ITJ.) alkalmazásáról szóló 8001/1985. (SK 4.) KSH tájékoztatót és annak módosításait, holott az ITJ-t a hatályos jogszabályok 1997. végéig alkalmazzák.

Nehezítette a vám és pénzügyõri szervek tevékenységét az a körülmény is, hogy 1997. december 31-ig nem alkalmazhatták a rendõrségrõl szóló 1994. évi XXXIV. törvényben (a továbbiakban: Rtv.) felsorolt titkosszolgálati eszközöket. Szintén hiányosságként említhetõ meg, hogy sem a VPOP-n sem a pénzügyminisztériumban nem hoztak létre olyan belsõ szervezeti egységet, amelynek rendeltetése, hogy bûnmegelõzõ tevékenysége során kezdeményezze a pénzügyõrök vonatkozásában a bûncselekmények folytatásának megszakítását, feltárja a bûncselekményeket lehetõvé tevõ körülményeket.

4. MILYEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT TÖRTÉNT AZ ÖT RENDÕR HALÁLA AZ ELMÚLT ÉVEKBEN BÉKÉS MEGYÉBEN?

A Bizottság foglalkozott az öt Békés megyei rendõr halálesetének körülményeivel.

Meghallgatta:

Dr. Turi Andrást, a Fõvárosi Ügyészség Nyomozó Hivatala mb. osztályvezetõjét

Kuzma Mihálynét

Kuzma Valériát

Szabó Andrást és Szabó Andrásnét

Dénesné Sajben Andreát

Szobekné Fekete Teréziát, valamint

Katona Ágnes igazságügyi grafológust

Emberölés büntette miatt ismeretlen személy elleni feljelentések alapján a Fõvárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal Kuzma Valéria feljelentése alapján nyomozást rendelt el.

A hivatal a rendkívüli esetek államigazgatási irataira és a saját újabb nyomozati anyagára épít a nyomozás során, ami azt jelenti, hogy felülvizsgálják az államigazgatási eljárást a nyomozásra vonatkozó szabályok szerint. Szakértõket rendeltek ki, a nyomozás még folyamatban van.

Olajügyek és az adózás kapcsolata:

Az adóhivatal hatáskörébe kizárólag a belföldön vásárolt és forgalomba került HTO és gázolaj fogyasztási adója és ÁFÁ-ja tartozott. A hivatal 1992-ben kigyûjtötte a MOL adataiból a HTO-t nagy tömegben vásárlók számát és 1993-ban erre vonatkozóan ellenõrzéseket is végzett. Miután a jogszabály nem szankcionálta, hogy a HTO-t lakásfûtés helyett más célra használták, így nem minõsültek jogosulatlan vevõkénti fogyasztási adóalanynak, ezért terhükre fogyasztási adót megállapítani nem lehetett. Egy milliárd Ft adóhiány és öt milliárd Ft bûncselekményi elkövetési érték volt a feljelentés tárgya

Az olajvisszaélések adóvonzatai többsíkúak, attól függõen, hogy milyen bûnelkövetés valósult meg:

- az egyik mód, hogy HTO importja vagy belföldi beszerzése történt, és ezt nem rendeltetésszerûen használták, a fûtõolajat motorikus hajtóanyagként hasznosították. Itt a beszerzés és értékesítés szabályos, a felhasználás nem. A magánfelhasználó, a gépkocsi üzemeltetési költséget átalányban elszámolók esetében ez lehetett a legmegfelelõbb módszer

- szabályosan szerez be gázolajat, visszaigényli az import ÁFÁ-t, nem fizeti be a fogyasztási adót, az értékesítés ÁFÁ-ját, vámtartozása keletkezik a halasztott vámfizetés engedélye alapján.

- szabályos HTO import, annak szabályos vám, adó elszámolása, és HTO-kénti értékesítése. Ennek ÁFA befizetése. A vevõ gázolajként értékesíti a terméket és a felhasználó papíron gázolajat szerez is be. Számlák alapján a legálisan alapított köztes cég nagy összegû tartozást halmoz fel és megindítja a felszámolást. Valós, de olajszármazék forgalmazási engedéllyel nem rendelkezõ cégtõl történõ vásárlás esetén a hivatali ellenõrzés megállapítja a jogsértést, nem ismeri el adóalanynak a szállítót és így a végsõ felhasználónak kell a fogyasztási adót megfizetni. Ennél a konstrukciónál a végsõ felhasználó valójában gázolaj áron vásárol, tehát az adókijátszás a közbensõ cégnél valósul meg. Itt keletkeztek nagy jövedelmek, ezen cégek idõben történõ ellenõrzésével nagyon nagy mértékben vissza lehetett volna fogni - és érdemlegesen- az adókijátszást,

HTO beszerzés és nem valós köztes cég általi továbbértékesítés, majd onnan gázolajkénti eladás. Itt a végsõ felhasználó a jogtalan ÁFA visszaigénylés mellett a fogyasztási adó kötelezettséget is teljesítenie kell.

A visszaélések formáit azért kell megkülönböztetni, mert mindegyik módszer más-más érdekeltségnél hasznosult.

Az adóhatóság belsõ szervezettsége, számítógépes beavatkozások lehetõsége, korrupció, a társhatóságokkal való kapcsolat

A hivatal munkája, szervezettsége folyamatosan javult, amely megmutatkozik az ellenõrzések hatékonyságában, a növekvõ adóhiány megállapításokban. Az információ feldolgozásban számítógépes manipuláció a többoldalú feldolgozottság miatt nem fordulhat elõ. A döntési és aláírási jogkörök elhatárolása nem teszi lehetõvé adóhiány törlését, így ilyen irányú korrupciónak nem forrása.

Az egyes hatóságokkal való együttmûködés kialakításánál az adótitok és az adatvédelem szigorú szabályait kellett figyelembe venni.

1997. január 1-tõl történt jogszabály-módosulások tették lehetõvé az adóhatóság és a pénzügyõrség együttmûködését a köztartozások kezelése, az ÁFA visszaigénylések ellenõrzése, az import ÁFA adatok feldolgozása, a jövedéki engedélyek tárgyában.

1997. szeptemberétõl az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral született együttmûködési megállapodás a jövedelemnyilatkozatok ellenõrzésében.

A hivatal külön figyelmet fordított az adózatlan jövedelmek ellenõrzésének szakosított vizsgálatára /pénztárgépek, piacok/. Nagy ellenõrzési erõket kötött le a "befektetési ügyek" ellenõrzése.

1999-tõl vált lehetõvé az adó-és tb - járulék integrált kezelésére. Az ellenõrzés eszközrendszerét bõvítette a Bûnügyi Igazgatóság létrehozása, és a felülellenõrzés bevezetése.

A gazdasági összefüggések kapcsolata a Bizottság által meghallgatott személyek nyilatkozataival a termék minõsítésre, a problémák büntetõjogi kezelésére tett intézkedésekkel összhangban

A legfõbb ügyész szerint a rendõrség 1993. év végén jelezte az olajügyek ugrásszerû növekedését. A vám és pénzügyõrség a fogyasztási adó-jövedéki adó szigorítással igyekezett elejét venni a további visszaéléseknek. Tehát nem mondható, hogy a jogalkalmazók és a rendvédelmi szervek idõben észlelték a kérdés súlyát és fontosságát. Mindezek ellenére mégis évekig olajprobléma még létezett, sõt utólag áttekintve késõbb teljesedett ki.

Gazdasági összefüggések szempontjából röviden felidézve az un. olajügyekben folytatott büntetõeljárások törvényességi vizsgálata /NF. 2287/2000./ tárgyában a Legfõbb Ügyész az Országgyûlés részére készített jelentésében a VPOP és a rendõrség megállapításaira támaszkodva leszögezi, hogy a bûnügyek tekintetében olajügy: az adómentes kõolajszármazékok felhasználásával adóköteles terméket állítottak elõ, de azt adózás nélkül forgalmazták. Az ORFK a belügyminiszteri utasítás alapján felmérte, hogy 1993. év végére nõtt meg jelentõs mértékben a kõolajszármazékokkal kapcsolatosan indított nyomozás bûncselekmény alapos gyanúja miatt. A Legfõbb Ügyész Helyettese 1993. december 21-én kelt Nyfl. 12.396/93. sz. körlevele az olajügyek minõsítési és eljárásjogi kérdéseire készített iránymutatást.

A Gazdaságvédelmi Koordinációs Bizottság, az 1995. májusától 1998. júniusáig terjedõ idõszak alatt végzett munkájáról készített beszámolót, amelyet az olajbizottság rendelkezésére is bocsátott. Ennek függelékében bemutatja az 1993-1997. közötti évek egyes Btk szerinti minõsítésben elkövetett jogsértések számát. A Gazdaságvédelmi Koordinációs Bizottság adataiból levonható következtetés, hogy a rossz minõségû termék forgalomba hozatala 1994-ben volt a legnagyobb számú, a minõsítés változásával 1995-1996-ban visszaélés jövedékkel, majd az adócsalások száma emelkedett. Ahogy az illegálisan szerzett jövedelem nõtt, úgy terelõdött át a számviteli fegyelem megsértése és a csõdbüntett, a jogosulatlan pénzintézeti tevékenység, a számítógépes csalás, a gazdasági adatszolgáltatás elmulasztásának irányába az elkövetési magatartás.

A társhatóságok együttes ellenõrzésének szükségessége:

Valamely cég, szervezet, gazdasági társaság ellenõrzésekor az együttes adó-vám-Tb ellenõrzéssel lehetne elérni, hogy a cég gazdasági tevékenysége teljes mértékben átvilágításra kerüljön.

Az olajbizottság vizsgálatai a legnagyobb hazai olajforgalmazó a Magyar Olaj és Gázipari Rt. és a legnagyobb felhasználók adatközléseinek, véleményének meghallgatásával

A Bizottság 2000. február 4-i ülésén fogalmazta meg a munkája által vizsgálati körbe vonandó társaságok olajüggyel kapcsolatos adatainak áttekintését.

Döntés volt arról, hogy információt kell kérni a MOL-tól, valamint a Állami Privatizációs és Vagyonkezelõ Rt.-n keresztül a nagyfelhasználóktól és a honvédségtõl.

A Bizottság arra szeretett volna választ kapni, hogy a MOL, mint legnagyobb forgalmazó a tárolókapacitásán és a szállításain keresztül valamilyen formában kapcsolódhat-e a visszaélési körben érintett termékekhez.

A MOL Rt vezetõi által adott tájékoztatás jellemzõi:

A társaság tevékenységérõl adott tájékoztatás szerint a feleslegessé vált tároló helyek ingatlanait az üzemanyag-tároló kapacitás lebontása, a környezeti kármentesítések után értékesítették.

A társaságnál az olajszármazékok elkülönítése, tárolása, nyilvántartása rendezett, a háztartási tüzelõolaj, a gázolaj az adómentes- és adóköteles termékek elõállítása, forgalmazása ellenõrizhetõ. A VPOP és az APEH folyamatosan ellenõrizte is ezt a tevékenységet, szabálytalanságot nem talált.

A MOL-nál 1992-1993. évek közötti idõszakról tartott célvizsgálat /összhangban az APEH-nél leírtakkal/ keretében ellenõrzésre került a gázolaj, a HTO és ipari tüzelõolaj készletek alakulása, export-importforgalom és a vevõlista.

Az elõállított termékek minõsítési rendszere szabályos és ellenõrzött.

A Bizottság elõtt megjelent vezérigazgatók mindegyike a hivatali ideje alatt folyamatosan felhívta az illetékes minisztériumokon keresztül a kormányzat figyelmét a HTO-gázolaj adókülönbségébõl adódó problémák rendezésére, a visszaélésekre, a HTO felhasználás nem indokolt mennyiségi növekedésére, a MOL szempontjából tisztességtelen verseny megszüntetésére. A sok szigorítás és intézkedés ellenére érdemi megoldást csak a kettõs ár megszüntetésével lehetett elérni. Nagy körben megszûnt az energia-felhasználók adatszolgáltatási kötelezettsége.

A MOL vezetõinek tájékoztatásában elhangzott összefüggések hátterét a bizottsági munka esetleges folytatása esetén szükséges lenne részletesebben megvizsgálni, nevezetesen: a MOL miért nem kaphatta meg a földgázimport engedélyt, az OTP által alapított, New York-i székhelyû cég tervezett szerepe a magyar kõolajimportban, figyelembe véve a Transelektro és a Mineralimpex szerepét is, a kõolajimport jog 1995. évi elvétele a MOL-tól a Mineralimpex javára, mindezeket az állami tulajdonlás folyamatos leépítésével összehasonlítva. Ezzel egyidõben az olajkereskedelem felszabadítása, hogyan alakult az olajforgalmazásban részvevõ szervezetek száma, évenkénti bontásban és ezek tulajdonosi szerkezetének áttekintése.

Nagyfelhasználók:

A Bizottság 2000. március elején a MÁV-tól, az ÁPV Rt-tõl, a BKV-tól , a Hungarocamiontól kért információt a bizottsági ülésen megfogalmazottakkal összhangban.

Az ÁPV Rt-tõl ekkor valamennyi, a társaság tulajdonosi jogosítványú körébe tartozó gazdálkodó szervezetre vonatkozóan kért információt a cég tulajdonában illetve kezelésében lévõ üzemanyag-tározók kapacitásáról, és hasznosításáról, valamint a szervezetek által beszerzett üzemanyag mennyiségérõl, a beszállítók nevét is megjelölve 1989-tõl napjainkig.

Kérésként merült fel továbbá, hogy ezen cégek foglalkoztak-e üzemanyag értékesítéssel és ha igen kinek adtak el gázolajat.

Érdemben ugyanezen tájékoztatási igény került megfogalmazásra a BKV és a Hungarocamion felé is.

A MÁV-tól arról kívánt a Bizottság információt kapni, hogy az általa végzett jövedéki termék fuvarozásról milyen a bizonylatolás rendje, kinek a megrendelésére, mikor, milyen mennyiségben és hova szállítottak üzemanyagot. Ezen túlmenõen a MÁV által használaton kívüli iparvágányainak jegyzékét és hasznosítási formáját kérte a Bizottság.

A Bizottság írásban föltett kérdésekre többszöri felszólítás után kapott választ. Legelõször a közúti közlekedési vállalatokra vonatkozó adatok érkeztek meg.

Ezek áttanulmányozása azt mutatta, hogy a beérkezett adatok feldolgozásából érdemi következtetést levonni nem lehet. Ezért további cégekre is kiterjesztve kell a vizsgálatot a hatáskörrel rendelkezõ szerveknek folytatni, hogy a felhasználói oldalról legalább összefüggések megállapíthatók legyenek.

Általános jellemzõje volt a beküldött válaszoknak, hogy az adómegállapításához való jog elévülése miatt az 1993. december 31-e elõtti idõszakról a kért adatokat megadni nem tudták. Ugyanakkor látható volt az is, hogy az ÁPV Rt felügyeleti körébe csak a személyszállító autóbuszközlekedési vállalatok tartoznak. Éppen ezért az üzemanyag-felhasználás összetételére és mennyiségére az áruszállításról (ez vonatkozik az erdõ- és a mezõgazdasági területén létesült társaságokra is). nem álltak rendelkezésre elégséges adatok.

Jellemzõ megállapítások:

- valamennyi nagyfelhasználó érdemben úgy nyilatkozott, hogy szervezetüknél rendezett, szabályozott az üzemanyag-beszerzés rendje,

- belsõ ellenõrzéseket végeztettek az üzemanyag-felhasználás rendje, az esetleges visszásságok kiszûrése érdekében, de valamennyi vezetõ úgy nyilatkozott, hogy ennek ellenére nem zárható ki, hogy szabálytalan eredetû termék a felhasználási rendszerükbe bekerülhetett,

- ismereteik szerint nem volt olyan üzemanyag beszállítójuk, aki ellen rendõrségi-vám- vagy ügyészségi vizsgálat indult,

- alapvetõen a nagy forgalmazók, a MOL Rt., OMV Ág., AVANTI Ág., SHELL Ág. forgalmazóktól szerezték be az üzemanyagot,

- a társaságok a használatukban lévõ tárolókapacitásokat esetenként üzemanyagot tartalékoltak, bérbe adták, vagy értékesítették.

A Bizottság levélben kérte meg az ÁPV Rt.-tõl, hogy az 1989. évi XIII. tv. értelmében valamennyi átalakult cégre vonatkozóan /tehát amikor az ország teljes kocsiparkja és tárolókapacitása rendelkezésre állt/ az átalakulási mérlegen túl a vagyonleltár is a privatizációs szervezet birtokában van-e, mert akkor lehetett volna egyáltalán felmérni, hogy mekkora tárolókapacitás is állt rendelkezésre a privatizáció kezdetekor, az alanyi jogúvá vált külkereskedelemi tevékenység szabaddá tétele idején.

Az ÁPV Rt 2000. november 8-i keltezésû tájékoztatása alapján:

"rendelkezésre állnak, avagy kérésre beszerezhetõk az állami vállalatokból gazdasági társasággá történõ átalakuláskori vagyonmérlegek.

A vagyonleltár az átalakuláskori vagyonmérleg kötelezõ tartozékaként az 1992. augusztus 27-tõl hatályos, 1992. évi LIV. tv. 35.§-ának rendelkezései nyomán jelenik meg az ezt követõ átalakulásokra vonatkozóan, ennek következtében az 1989-1992. évi tárolókapacitások kimutatása aggályosnak tûnik.

Az állam vállalatokra bízott vagyonának védelmérõl szóló 1990. évi VIII. törvény szerint a vállalat állóeszközének elidegenítésére irányuló szerzõdéskötési szándékot a vállalat köteles volt az ÁVÜ-nek bejelenteni, feltéve, hogy az állóeszköz könyvviteli mérleg szerinti értéke az ötven millió forintot meghaladja. A vállalat a szerzõdést a bejelentésben foglalt feltételekkel a bejelentés kézhezvételétõl számított 30 nap elteltével megköthette, kivéve ha ez idõ alatt az ÁVÜ kifogását jelezte számára.

Az ÁVÜ Igazgatótanácsának határozatait áttekintve, amíg a fenti törvény hatályban volt, ilyen nagyságrendû állóeszköz elidegenítésével kapcsolatos döntés nem született.

1992-t követõen, az 1992. évi LIV. törvény értelmében az állami vállalatok éves beszámoló szerinti saját tõkéjének 30%-át vagy az 50 MFt-ot meghaladó összegû, tárgyi eszköz elidegenítése tárgyában kötött szerzõdéseket kellett az ÁVÜ-nek bejelenteni jóváhagyás céljából. Ugyanakkor a vizsgálattal érintett vállalati körbõl a legtöbb az 1992. évi LIV. törvény alapján alakult át társasággá, melyekre azonban a hivatkozott vagyonvédelmi elõírások nem vonatkoznak."

A Bizottság elõtt meghallgatott nagyfelhasználók értékelése:

A MÁV és a GYSEV egyrészt maguk is nagyfelhasználók, az anyagi lehetõségük és a készletezési kötelezettség figyelembevételével - állításuk szerint - minõségileg ellenõrzött üzemanyagot vásároltak. A belsõ szabályzatok szigorításával megpróbálták a visszaéléseket megakadályozni. A szolgálati helyen elõforduló üzemanyaglopás a szervezetek volumenéhez képest elenyészõ volt.

A MÁV és a GYSEV mint fuvarozó, a jogszabályok, nemzetközi megállapodások, árufuvarozási feltételrendszer és az áruforgalmi díjszabásban szabályozott módon az árumennyiség és a fuvarokmány viszonyát ellenõrizve, a feladó és a küldemény kapcsolatát nem kell vizsgálniuk. Az olajszármazékok minõsítése a vám- és határõrizeti szervek feladata, az ellenõrzés a szállítási technológia része, de nem a vasút kötelessége. A fuvarokmányok kötelezõ kellékeit, így pl. a hatósági engedélyek meglétét a vasútnak viszont ellenõrizni kell. 1993-tól a vámszervek kezdeményezésére radikálisan szigorították az import vámáru küldemények újra feladását, és ezt engedélyhez kötötték.

A vasúti üzemanyag-beszállítók döntõen a nagy kereskedelmi forgalmazók voltak.

A vasút által kiadott átfejtési engedélyt csak hatósági engedéllyel bíró olajforgalmazóknak adtak ki.

VOLÁN EGYESÜLÉS

Meghallgatásával megállapítható, hogy a korábbi egységes irányítású és egy szervezeti formába tartozó szervezett közúti áru- és személyszállítás szétválasztásra került. 1992-1993-tól a menetrend szerinti autóbusz-közlekedést végzõ vállalatok átalakultak részvénytársaságokká, illetve ezen társaságok által létrehozott árufuvarozási kft.-ké.

A Volán Egyesülés igazgató tanácsa már 1990 év végén áttekintette a személy és áruszállítás piaci helyzetét és írásban fordult, hatékony intézkedést kérve a HTO üzemanyagként történõ felhasználásának megakadályozására. A Volán társaságok számára versenyhátrányt eredményezõ üzemanyag visszaélésekkel szemben. Az Egyesülés folyamatosan jelezte, hogy az egyre növekvõ közúti fuvarpiaci versenyben a szabályosan mûködõ cégeknek jelentõs hátrányt okoz a gázolaj és a háztartási tüzelõolaj árkülönbségébõl képzõdõ, a magánvállalkozások és kisvállalatok által tömegesen, szabálytalanul megszerzett jogosulatlan elõny.

A gépjármû-közlekedésben általánosan jellemzõ, hogy az ún. szervezett közúti közlekedés társaságai az ország gépjármû-állományának kisebbik hányadát üzemeltették.

Az autóbusz-közlekedési társaságok közül a meghallgatott Körös Volán Rt igazgatója arról, hogy a társaság három üzemanyag beszállítója nem rendelkezett a jövedéki termék forgalmazására jogosító nagykereskedelmi engedéllyel. A beszállító kft-k az üzemanyag származását, eredetét nem tudták igazolni. Emiatt az adóhatóság a gázolajszállítások számláit fiktívnek minõsítette, és a társaságra adóhiányt, késedelmi pótlékot és adóbírságot állapított meg. Az ÁPV Rt elnök-vezérigazgatója a Körös Volán könyvvizsgálójának bejelentése alapján büntetõeljárás lefolytatását kezdeményezte. Ennek oka, hogy az 1995-1996 évi átfogó adóellenõrzések és az 1998-1999. évek egyes hónapjaiban a kiutalás elõtti ÁFA visszaigénylés és a korábbi idõszak visszaigényelt ÁFÁ-jának jogossága. A vámhatóság megállapította, hogy a Volán társaság által üzemeltetett üzemanyagtöltõ állomáson az ellenõrzés idején nem szabványos gázolajat tárolt, emiatt jövedéki adó és jövedéki bírság megfizetésére kötelezték.

A meghallgatása alapján a Bizottság tájékoztatást kért az ÁPV Rt-tõl: végeztek-e más társaságnál is ellenõrzést, illetve egyéb társaságoknál fordultak-e elõ hasonló visszaélések.

Ez alapján az ÁPV Rt felmérte a Volánok készletgazdálkodásának rendjét, amely alapján megállapította, hogy súlyos problémák nem fordultak elõ és a Körös Volánéhoz hasonló hiányról és szabálytalanságról sem érkezett bejelentés.

Az ÁPV Rt.-n keresztül megkérdezett közlekedési-mezõ és erdõgazdálkodási társaságok által a beszállítókra vonatkozóan szolgáltatott adatok és az ügyészség tájékoztatója szerint olaj ügyekkel kapcsolatba hozható gazdasági társaságok összehasonlításából példálózóan és nem teljes körûen feltárt jelleggel a következõ összefüggések állapíthatók meg:

- a Bizottság rendelkezésére álló, saját maga vagy az ÁPV Rt.-n keresztül bekért, valamilyen formában és mértékben államilag felügyelt cégek esetében is a beszállítójuk között található olyan cégnév, amely megtalálható az ügyészség nyilvántartásában is,

- az olajforgalmazással foglalkozó cégek összehasonlítása nehéz, mert a felhasználók a társaság nevét, címét, esetleg adószámát közölték, az ügyészség a cégjegyzékszámot tüntette fel, nagyon nehéz ezáltal biztonsággal állítani, hogy minden esetben ugyanarról a társaságról van szó,

- az olajügyekben érintett cégneveknél nagyon sok a közel azonos név, tehát a cégek megkülönböztetése is nehéz,

- egyebek mellett a kevés információn túl is nehéz értékelni, mert a székhely szerinti cégjegyzékszám mellett, ahol a cég telepet nyitott ott is cégbírósági bejelentésre volt kötelezett, tehát adószám szempontjából ugyanazon cégnek több cégjegyzékszáma is lehet, /látható az ügyészségi listából is/

- egy-egy felhasználóhoz sok más megyei-vagy fõvárosi bejegyzésû beszállító tartozhat, az összevetés a kevés adat mellett is nagyon nehéz, és pontossággal nem végezhetõ el,

- több esetben bemutatásra került, hogy az átlátott vállalati kör által foglalkoztatott jármûvek száma az országos autóbusz park 35%-a körül mozog, elenyészõ százalékú a teherfuvarozásban, és csaknem állami körön kívüli a taxiszállításban, vagyis a felhasználói volumen és az üzemanyag beszállítói kör összehasonlítása alapján érdemi megállapítást tenni nem lehet,

- éppen a meghallgatott autóbusz-közlekedési Rt ellenõrzése során eljárásba vont cégek neve nem található meg az ügyészség által adott cégadatokban, igaz az is, hogy az APEH Bûnügyi Igazgatósága adóbevételt különösen nagy mértékben csökkentõ adócsalás miatt kezdeményezett eljárást az illetékes nyomozó hivatalnál,

- az ügyészségi lista szerinti egy-egy olajos cég konkrét vád-tárgyát nem ismerve, de pl. adócsalás, halasztott vámfizetés engedélyével való visszaélés, vagy egyéb adó vagy jövedéki eltitkolásból még nem következik, hogy ha beszállítója is volt valamely felhasználónak akkor a beszállítás idõpontjában nem szabályos, és nem megfelelõ módon dokumentált üzemanyagot szállított.

Ebbõl az következik, hogy hiába látható a Bizottság rendelkezésére álló adatokból, hogy nekik beszállítója volt egy az ügyészségi nyilvántartásban szereplõ cég, a beszállítás idején még a felhasználó számára sem lehetett ismert tény esetleges bûncselekmény elkövetése, egyrészt a felderítés késõbbi idejére, másrészt arra vonatkozóan, hogy az adott cég beszállításkor valamennyi engedéllyel rendelkezhetett és szabályosan szállított, teljesítette a szerzõdési kötelezettségeit, vagyis a Bizottság a felhasználók beszállítói és az ügyészség olajügyekben érintett társaságok listájából következtetést nem vonhat le,

- mindez viszont rávilágít arra, hogy a nagy vám és adótartalmú termékek beszerzése, tárolása, értékesítése, és a vevõi kör nyilvántartása szabályozottságának elõírása mennyire nagy fontosságú a kiskapuk lezárásában, és a jövedéki szabályozásról és ellenõrzésrõl szóló 1993. évi törvény is csak az 1996. évi módosítás keretében írta elõ a jövedéki engedélyes termékek körében a vevõnyilvántartás kötelezettségét,

- ebbe a vizsgálati körbe tartozik pl. a jövedéki törvény 1993. július 1- hatálybalépése mellett, hogy hosszú a jövedéki engedély megszerzésére elõírt idõ, a törvény hatályba lépésétõl számított nyolc hónap alatt kellett ezt az engedélyt beszerezni, a vámhatóságnak hat hónap állt rendelkezésre a kérelem elbírálására, vagy pl. olyan kitételek, mint pl. elvonható a jövedéki engedély, ha valamely forgalmazó neki felróható okból egy éven belül nem kapott cégbírósági bejegyzést, az, hogy a cégbíróság három évig sem jegyzett be valakit, nem volt vizsgálat tárgya. Ezek az átfutási idõk nagyban segíthették az átállás, a szigorításra való felkészülés, a visszaélés kidolgozását,

- az összefüggések alapján itt jelenik annak súlya, hogy nem mindegy az olajjal való visszaélés melyik esetérõl van szó /HTO felhasználás, hamis cég, vagy engedély nélküli forgalmazás/, illetve a joghézagok felszámolás - azok összefüggõ hatása nélkül- új joghézagot nyit, ráadásul elég idõ áll rendelkezésre a felkészülésre, az anyagi fedezet megteremtésére.

A Bizottság jogosítványa lehet a törvényalkotók és alkalmazók figyelmét arra irányítani, hogy az olajügyek révén gyorsított ellenõrzést kezdeményezzen az adóhatóság, a vámõrség a látókörbe került cégeknél, hogy az elévülési idõ révén ne mentesülhessenek a felelõsségre vonás alól.

A banktitok, az adótitok, az adatvédelmi törvények, jogszabályok és rendelkezések áttekintése és módosítási javaslattétel arra vonatkozóan, hogy az egyébként jogos vállalkozási, személyiségi jogok védelme mellett ezen titoktartási kötelezettségek ne szolgálhassák az elkövetett bûntettek fedezését.

Az adózás rendjében szabályozott, már jelenleg is alkalmazható felülellenõrzés, az üzleti partnerekrõl való nyilatkoztatás, a cégbíróságok tájékoztatási kötelezettsége a hozzájuk bejelentett adatváltozásokról az adóhatóság felé, az 1998. január 1-tõl hatályos jövedéki adótörvény folyamatosan szigorodó követelményei mind az olajügyekben mind egyéb területen a szabályozott, ellenõrizhetõ, átlátható gazdálkodás irányába mutatnak. Erre a megindult folyamatra lehetne a javasolt titokoldó törvénymódosításokat alapozni, hogy a törvényi követelmények alól kibújók ne kerülhessék el a számon kérést. A pozitív változás viszont ismét csak azt mutatja, hogy nem a törvény megalkotása keretében, hatályba léptetése elõtt tekintették át a lehetõségeket, hanem a folyamatos módosítással, tehát megint a problémák észlelése után, egy engedékenyebb törvény utólagos szigorításával kívánják a szabályozást rendezni. A törvény által az ásványolajjal kapcsolatosan nevesített kedvezmények, adómentes felhasználások, visszatérítések, továbbra is magukban hordozzák a visszaélés lehetõségét.

A Bizottság még nem vizsgálta, de komoly összefüggések feltárását hordozza magában, hogy a HTO - mint fûtõ és nem mint motorikus olaj kedvezményét szociálpolitikával indokolva- kezdeti adóeltérítésén túl a különbözõ olajszármazékok külkereskedelmében miért voltak adó-vám-mértékbeli különbségek, amelyek minden esetben magukban hordozták a visszaélés lehetõségét.

A jármûparkra vonatkozó adatokkal szemléltethetõ, hogy a privatizáció révén összeszûkült az un. nagyfelhasználói kör. Az állam által felügyelt szervezetek által üzemeltetettnél lényegesen több a központilag át nem látható vállalkozások keretében mûködtetett jármûvek és haszongépek száma.

Ebbe beletartozik az un. termelési folyamatba épített jármûhasználat is. Nagyon sok esetben a termelési folyamat igényli a jármûvek rendelkezésre állását, a szállítást, ezen termelõ területeken a fõtevékenység végzése az elsõdleges, és a jármûvek mûködtetési költsége rárakódik és feloldódik a termelési folyamatban. A kisvállalkozásoknál is jellemzõ, hogy a saját termékük szállításához is megkérik az un. sárga rendszámot, amelynek révén a jármûvekkel vállalkozást is végezhetnek.

Amennyiben az egyes cégek üzemanyag-tárolókkal rendelkeztek sok esetben saját maguk vagy az általuk alapított fuvarozó cégek hasznosították, máskor bérbe adták. A bérbeadásnál nem a bérbeadó volt engedélyköteles, hanem a bérbe vevõnek a tevékenysége megkezdéséhez kellett engedélyt kérni, ha jövedéki terméket forgalmazott.

Az erdõ-és fafeldolgozó gazdaságok tároló feleslegét sok esetben egyéni vállalkozó hasznosította.

Honvédség:

A Bizottság a honvédség üzemanyag-felhasználásra, -forgalmazásra vonatkozó gyakorlatáról hallgatta meg a szakterület vezetõit.

A Bizottság februári döntése alapján a honvédelmi miniszter megkeresésén keresztül kívánta áttekinteni, hogy mely cégek voltak a beszállítói, milyen, a honvédság által alapított társaságok végezték a tárolás-forgalmazás feladatát, a üzemanyag-tárolóik hasznosítása hogyan történt, és hogyan védték azokat.

A honvédség jelezte, hogy az 1994. elõtti beszerzések ügyészségi vizsgálata miatt a dokumentumok jelentõs része lefoglalásra került, ezért érdemi információkkal nem szolgálhatnak.

A honvédségnél 1994. után a tevékenységet teljes körûen átfogó szabályozás történt, amelynek alapján elvált a beszerzés és a felhasználás kezelése és rendszere. Elmondásuk alapján a bizonylati fegyelem, a beszerzések pályáztatása, a rendszeres adóhatósági és vámellenõrzések érdemi problémákat, szabálytalanságokat nem tártak föl. A beszállított üzemanyag kifizetésének feltétele, hogy minõségi probléma az ellenõrzéskor nem fordulhat elõ.

Az ÁPV Rt és a HM között megállapodás jött létre az ingó vagyon átadás-átvételére, azok hasznosítására, kezelésére, értékesítésére. Szabályozásra került az eljárás rendje.

Következtetések:

A 90-es évek elejére általánosan jellemzõ volt, hogy a fuvarozási önállósodást döntõ részben a kényszer hozta létre, erre az idõre volt jellemzõ, hogy a korábbi gépjármûtelepeket bérbeadással, vámudvarok létesítésével a korábbi nagy cégek hasznosították és tudomásul vették, hogy a kezdetben üzemeltetésre átadott, késõbb eladott gépjármûveket tárolták ahol tudták, tankoltak ahol akartak, javították a gépkocsivezetõk a jármûveket ahogy tudták. Jellemzõen tíz éves vagy még elhasználódottabb évjáratú jármûvek kényszerû foglalkoztatásáról van szó.

A jelentõs kínálati többlet, a lízingben vagy részletre megvásárolt, lehasznált jármûvekkel kényszervállalkozóként a költségek kitermelésén túl a megélhetés és a család eltartásának kötelezettsége, valamint az üzemanyagon kívüli egyéb adók, autópályadíjak, a vállalkozást terhelõ adó és járulékkötelezettségek mellett ezeket az embereket egyáltalán nem érdekelte, hogy fûtõolaj vagy a szõkített olaj használatával esetleg a jármû motorikusan valamivel elõbb hibásodik, mint a gázolaj használatával.

A földkárpótlások révén az egyéni földmûvelés igénye és kényszere, a mezõgazdasági jövedelmezõség alacsony vagy ráfizetéses volta mellett egyáltalán nem érdekelte a használókat, akik sok esetben nem csak egyéni gazdák, hanem mezõgazdasági vállalkozások is voltak, hogy az egyébként is öreg haszongépek hátha a rossz minõségû olaj használata miatt motorikusan elõbb romlanak el, mintha a drágább gázolajjal az élettartamot megnövelnék.

A gazdasági problémák, a megélhetés kényszere hajtott mindenkit és különösen miután elterjedt, hogy sem a fûtõolaj sem az adalékanyag motorikusan a jármûvet érdemben nem rontja, az egyébként nem szervezetten dolgozó emberanyagot és jármûparkot összefogni, érdemben ellenõrizni és irányítani nem lehetett.

Ez látható következménye volt a privatizáció megindított folyamatának, a valóságosan el nem ismert, tényleges számú munkanélküli hallgatólagos tudomásul vételének. Felelõs vezetõk által kinyilvánítottan az olajügy nem volt központi probléma, amikor lényegében ezek a valós gazdasági viszonyok láthatók és adottak voltak és megjelentek az engedélyek meg nem szerzésében, a más személyi igazolványa terhére kiváltott vállalkozó igazolványokban, az emiatt is elmaradó adó és járulék meg nem fizetésekben. Sem a számítástechnikai háttér, sem a felkészült szakembergárda kinevelésére a hatóságoknál fedezetet nem biztosítottak, és így kellett volna ezt a problémát az ellenõrzés oldaláról hatékonyan kezelni. Ezek a valós gazdasági összefüggések nevesültek egy-egy esetben a konkrét jogszabályi összefüggések hiányában, amelyek a jogszabályok gyors és éven belül is többszöri változása miatt átláthatatlanok, kezelhetetlenek voltak, betartatásuk kötelezettségét sok esetben még az erre hivatottak sem látták és értelmezték helyesen /pl. a késõbbi bírósági ügyek amelyek a hivatalokat marasztalják el/. Nagyon nagy gazdasági romboló erõ, hogy sok esetben az egyébként jogilag tisztázott esetekben is jogsértések, adókijátszások fordultak elõ, mert tudatosult, hogy nagyon hosszú idõ múlva lesz, ha egyáltalán lesz számonkérés. Sajnos sok esetben ez megint a jogsértõknek kedvezett, mert a több év alapján felhalmozódott adó-járulék tartozást sokszorosan meghaladta a pótlékok és bírságok összege. Ekkor az ellenõrzõ szervezetek sokszor csak a felszámolás megindítását kezdeményezhették volna. Ebben az esetben viszont, miután ez semmit nem oldott volna meg, egyszerûbb volt megállapodást kötni, hogy legalább részletekben az eredeti kötelezettség befizetésre kerüljön. Ez a döntések meghozatalakor okozott újabb és nehezen feloldható feszültséget. Amilyen mértékben szigorodott az állami ellenõrzés úgy fordultak a tartozások a szállítói kötelezettségek ki nem egyenlítése felé.

A szerzõdéses fegyelem kritikán aluli, így a vállalkozások egymás közötti tartozásának szerzõdési-jogi háttere nem rendezett, ezért elhúzódó, nehezen átlátható a megrendelés és a teljesítés közti ellentmondás ez a bírósági perek tömegét indította el, amelyek mögött ismét csak a joghézagok állnak.

A Bizottság érdemi véleményt nem mondhat úgy, hogy a joghézagokat jogszabályonként, évenkénti változásként nevesítve mutatja be. Ehhez valamennyi jogszabálynak egy adott idõpontú ellentmondásait kellene bemutatni, amelybõl általánosítható következtetéseket nem lehet levonni.

A joghézagok értékelésénél arra kell választ adni, hogy az évek alatt történt-e érdemi elõrelépés, ma fennállnak-e a joghézagok újratermelõdésének feltételei és a korábbi idõszakok alapján van-e legalább jogi lehetõség a tiltott tevékenységekbõl szerzett jövedelmek visszaszerzésére.

Elõrelépés történt, egy-egy, ügy, mint pl. az olajforgalmazás és felhasználásban, valóban az általános szigorításokkal csökkent a jogsértések kiinduló pontja. A jogszabályok harmonizációjában évek óta törekvés van az EU-s kötelezettségek megfelelésének és ez bemutatásra is kerül minden jogszabálynál, hogy az európai jogharmonizációban milyen feltételeknek teszünk eleget. Ezzel szemben szinte minden nap újratermelõdik a joghézag valamilyen más területen.

Oka ennek sok esetben a nem megfelelõen megfogalmazott elõírás /pl. hosszú évekig mi a folyamatos szolgáltatás pontos értelmezése, pl. a különbözõ idõpontban hozott jogszabályok eltérõ kifejezéseket használnak szokásos tartózkodási hely-ideiglenes lakcím értelmezése, gazdasági jogsegélyegyezmények hiányának jövedelmet kijátszó, adósságot felhalmozó és számon nem kérhetõ következményei, amelynek révén az oda kivitt pénz vissza sem perelhetõ, a nem valós mennyiség alapján felvett mezõgazdasági állami támogatás vagy exportösztönzés, a vissza nem fizetett hitelek miatti gazdasági károk/.

A szolgáltatások területén a közbeszerzés szabályozásának máig visszaélésekre lehetõséget adó, azokat nem kiszûrõ volta. A szociális támogatásokkal való visszaélés lehetõsége napjainkban is létezõ valóság.

Ezen elkövetõk mögött minden esetben megjelenik az ügyvéd, aki a társasági szerzõdést ellenjegyzi, a könyvvizsgáló, aki a társaság beszámolóját hitelesíti.

Lényegében mögöttük mindig joghézagok vannak, mert felkészültségük alapján a legkevésbé sem fordul elõ, hogy meglévõ szabály ellen vétenének. Ami a legszomorúbb, hogy ez napjainkban is újratermelõdik, pl. a kettõs árrendszer ismételt bevezetésével.

Lehet-e ezen változtatni, igen, hogyan, úgy hogy minden liberalizmus ellenére a gazdálkodás mûködési feltételeit szabályozottá kell tenni. Nem biztos, hogy nem kellene az alanyi jogon lehetõvé vált gazdasági tevékenységek végzését anyagi, tárgyi feltételhez kötni.

Napjainkra a feszültségpont, az a helyes törekvés, hogy a vállalkozások a kötelezettségeiknek maradéktalanul tegyenek eleget. Miközben a legnagyobb tartozók a nagy állami cégek, melyek egy részének idõrõl-idõre felhalmozódó tartozását az állam elengedi. A korábbi évek adókedvezményeinek máig ható költségvetési bevételt mérséklõ vonzata, a rosszul megkötött privatizációs szerzõdések folyamatosan fennálló és napjainkra újabb állami kötelezettséget maga után vonó gazdasági hatása. Ez nem az olajügy megkerülése, hanem annak továbbnyúló új formája.

Ennek arányaiból megállapítható, hogy hol is került felhasználásra az a hivatalosan senki által ténylegesen meg nem állapított, 100 milliárd Ft adóbevétel elmaradást feltételezõ adókülönbségbõl magánbevételt származtató olajforgalmazás.

Az olajügyek mellett itt volt az adóhivatalnál a befektetési kedvezmények kérdése.

Erre az idõszakra esik a privatizáció gyorsítása, az MRP, a vezetõi és munkavállalói kivásárlás ideje. Lényegében ekkor születtek legálisan a menedzsmenti nagy vagyonok alapjai. Ezekrõl való figyelemelterelés ugyanúgy hozzájárult a kialakult olajhelyzethez mint a jogi háttér eltérõ szabályozottsága, nem megfelelõ ellenõrzöttsége.

Ami a legfõbb kérdés és probléma, hogy a folyamat megállt-e és valami a szabálytalan vagyonból vissza szerezhetõ-e. Nem csak jogilag. A folyamat nem állt meg, az olajügyekrõl más területekre helyezõdött át. Hiába ítéli meg a bíróság egy cég fizetési kötelezettségét, ha a vagyona arra nem ad fedezetet, tehát a visszaszerzés egy részére is kicsi az esély.

Ez is a jogszabályi összefüggések problémáját, a cégalapítás és cégmegszüntetés és közte a csalárd módon történõ- vagy az állami adók, vagy a beszállítók tönre tételele útján- vagyonszerzés, amelyre amikorra a bíróság kimondta a felszámolási eljárás megindítását, nem volt mit értékesíteni, addigra a cég vagyona eltûnt. Ezen gazdasági összefüggések nélkül, ismét csak a gazdaság egy szeleteként nem lehet értékelni és vizsgálni az olajügyek problémáját, csak a gazdaság egészében.

Ebben az összekapcsolódó láncolatban, nem lehet konkrét nagyságrendet meghatározni, hogy végül is mennyi volt az olajvisszaélésekkel okozott kár. Ezt a jogi útra terelt ügyek is csak az elmaradt adóbevétel oldaláról vizsgálják, de azok a cégek, amelyek eltûntek, adó-vám - tb - kötelezettségüket nem teljesítették, ebbõl mennyi hozható közvetlen kapcsolatba az olajvisszaélések gazdasági eseményeivel, nem számszerûsíthetõ.

A vám és adóhivatali ellenõrzés elõször a feltárt helyzetet az államigazgatási jogkörben szankcionálandó és a befizetést elõíró adókérdésként vizsgálta az ügyeket, valóban így is van. A vizsgálat késõbbi szakasza állapíthatta meg, hogy egy elmaradt adótartozás késõbb bírósági vagy rendõrségi üggyé is válik, és ami nem vált azzá, ott mennyi az illegálisan kivett pénz, az átláthatatlan.

Az egész bemutatott légkör érzékelteti, hogy mindig volt fontosabb, súlyosabb politikai - gazdasági kérdés, mint az olajügyek, pedig ezek egy részének megfogásával a gazdaság más területein is kisebb számban fordultak volna elõ visszaélések. Mert a vagyoni alapok kerültek volna elvonásra, így annak más területre áramlása eleve kevesebb és kisebb mértékû lehetett volna. Mindezek összefüggésében valójában mennyi az olajügyek hatása pénzben kifejezve, nem lehet számszerûsíteni, a helyzet áttekintésébõl látható, hogy nem lehet csak 100 milliárd Ft, az egymásra hatások összességeként /itt nem elég csak az elmaradt fogyasztási és jövedéki adót figyelembe venni/ csak azt lehet mondani nagyon sok, de hogy valójában mennyi, még annál is több.

Az olajügyek története végigkíséri az államigazgatás valamennyi területét, ahogy érzékelték a problémát, igyekeztek a kiskapukat bezárni, a joghézagokat megszüntetni, sajnos közben újakat is nyitottak.

Lényegében a nyolcvanas évek második felétõl meglévõ olajvisszaélések, majd az ezzel összefüggõ vámcsalás-tartozás-adócsalás, rendõrségi és késõbb bírósági ügyek, alapvetõen - lehet ennek százalékos mértéket adni, hogy mekkora volt a felelõsség a jogalkotók és mekkora a jogszabályokkal visszaélõk, illetve azokat nem ellenõrzõ, vagy az elkövetõkkel együtt mûködõ, a szervezetek alkalmazottai által elkövetett jogsértések- lényegében mégis csak a gazdasági jogszabályok összefüggéseinek hiánya okozta a legtöbb problémát.

Az összefüggések mind azt a politikai-gazdasági légkört érzékeltetik, amelyben az elbizonytalanítás, egyes kreált problémákkal a másikról való figyelemelterelés, a mindenáron, a kontroll nélküli önállóság, a cégbírósági bejegyzések rendezetlen volta, az, hogy a jogszabályok, a cégtörvények a mai napig nem kötik a - szabadság jegyében- saját vagyoni értékhatárhoz egy-egy tevékenység végzését. 500.- Ft-os illetékért, az éppen alakuló, önmagukkal és a feladatukkal kínlódó önkormányzatok feladata volt az egyéni vállalkozói igazolványok kiadása, az igazolvánnyal rendelkezõk adatainak karban tartása.

Nem igazolódtak azok a felvetések, hogy a gépkocsik motorikusan tönkre mennek és ezért perek tucatjai indulhatnak .Elõször is, abban a számla nélküli világban, ahol nem is mindig ugyanott tankoltak a jármûvek, mely jogalkalmazó merte volna kijelenteni, hogy abból a konkrét tankolásból származik a motorikus kár, amikor a laboratórium is 30 e km-es használat utáni problémákat jelzett. Bizonyíthatóság oldaláról eleve kizárható, hogy érdemi tisztánlátást mutasson, hol milyen szennyezett olaj okozott a motorban károkat.

Az olajüzletben résztvevõ cégek és személyek köre, személyi összefonódások, az olajtérkép

A Bizottság fontos feladatának tekintette az olajügyletekben résztvevõ cégeknek, a cégek tulajdonosainak, a cégek vagyonának, a cégek alapítását ellenjegyzõ ügyvédeknek, a könyvvizsgálóknak, a könyvelõknek megismerését.

A Bizottság felkérésére a Legfõbb Ügyészség átadta az általa összeállított adatbázist (két CD-adathordozót). Az adatok hasznosításának lehetõségérõl eltérõ a Bizottság és az ügyészség megítélése

Az adathordozón az alábbi adatok találhatók:

I. CD tartalma: Az IM Cégnyilvántartási és Céginformációs Szolgálat nyilvános adatbázisából származó adatok, nevezetesen: a cégek tartalomjegyzék szerinti felsorolása, valamint ezekhez a cégekhez tartozó nyilvános cégkivonatok. A tartalomjegyzék szerinti felsorolás segítségével a nyilvános cégkivonatok a CD-rõl elõhívhatók. A CD használatához Internetes böngészõ program alkalmazása szükséges. A CD-n meglévõ adatbázis másfajta keresésre módot nem nyújt.

2. CD tartalma:

Az ügyészségek által a cégiratokba történt betekintés után készült jelentések adatait tartalmazza: cégjegyzékszám, cég elnevezése, jogi képviselõ neve, címe, bank neve, számlaszáma (nagyon hiányos), cég székhelye és megjegyzés. Egyéb adatokat ez a CD nem tartalmaz. A CD-n tárolt adatbázisból a tulajdonosok személye, neve, címe hiányzik. Emiatt a tulajdonosi szerkezetre az adatbázis semmiféle információt nem nyújt. A CD-n lévõ adatbázis csupán egy lista, semmiféle adatkeresést, vagy adatcsoportosítást nem tesz lehetõvé.

A Bizottság ekkor kérte a Legfõbb Ügyészt a munka elvégzésére, és az elvégzett munka eredményeinek a Bizottság számára való átadására, melyet az ügyészség elvállalt. A Bizottságban ezért tovább nem foglalkoztak az "olajtérkép " készítésével, várva az ügyészség anyagára. Az ügyészségi munka azonban elhúzódott, s bár a Bizottság minden ülésen sürgette az anyag átadását, az ügyészség mindig csak egy késõbbi, általában egyhetes terminust jelölt meg az átadás idõpontjául. Mintegy két hónapos halogatás után, a Bizottság végsõ felszólításának engedve október 30-án adott át az ügyészség két CD adathordozón tárolt anyagot, mondván, hogy ezzel teljesítette feladatát. Az ügyészség által átadott anyagok azonban nem tartalmazták azokat az adatokat, melyeket a Bizottság kért: egyáltalán nem tartalmazták a tulajdonosi kört, ami a feladat abszolút lényeges eleme volt. A megadott adathalmaz a nyilvános cégnyilvántartás lemásolt anyagait tartalmazta keresésre alkalmatlan formában, úgyhogy a kereskedelemben kapható cégnyilvántartási adatok kereshetõséget is magában foglaló minõségét tekintve lényegesen jobbak az ügyészség anyagánál. Az adattár egy másik része a megyei ügyészségek által összegyûjtött anyagokat tartalmazta, melyben a bejegyzést végzõ jogi képviselõ és a cég bakja ill. néha bankszámlaszáma adott, természetesen a tulajdonosok és ügyvezetõk megadása itt is hiányzik.

A Bizottság 2000. november 30-ával munkáját a 88/2000. (X. 20.) OGY határozattal módosított 94/1999. (XII. 21.) OGY határozat VIII. pontja alapján befejezte, és ugyanezzel a határidõvel az olajügyek és a szervezett bûnözés között az esetleges korrupciós ügyek feltárására létrehozott vizsgálóbizottság megszûnik.

Így nincs lehetõsége a Bizottságnak eleget tenni a Magyar Köztársaság Országgyûlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat 36. § (5) bekezdés e) pontjának, miszerint: a jelentésnek tartalmaznia kell "a vizsgálat által érintett szerv vagy személy észrevételeit a lefolytatott vizsgálat módszereire és megállapításaira vonatkozóan".

Budapest, 2000. november 30.

1. sz. melléklet

Az olajügyek teljes körû feltárása érdekében az alábbi feladatok elvégzése indokolt:

• az olajbizottság néhány további személy meghallgatásával, valamint a zöldszámon tett bejelentések értékelésével összképet alakíthatna ki az olajbûnözésrõl
• az olajcégek teljes körû feltérképezése, a kapcsolt cégek kiszûrése, a fiktív cégek megállapítása,
• A pénzügyi hatások áttekintése, abból a szempontból, hogy valójában megközelítõen hogyan alakult a tényleges olajfelhasználás mennyiségi és értékadatok alapján és e miatt mekkora gazdasági kár keletkezett.
• az olaj-ügyek összefüggései társadalmi-, pénzügyi-, gazdasági-, vám-, rendõrségi-, ügyészségi-, bírósági együttes hatásainak, kapcsolati pontjainak az áttekintése alapján lehetne végsõ megállapításokat tenni, és végsõ következtetéseket levonni.
• Elmaradt köztartozások felmérése: felszámolás révén be nem folyt adók nagysága, alakítottak-e ezen cégek tulajdonosai más gazdasági területen új gazdasági társaságot
• Pénzügyi átlátás arra vonatkozóan, hogy az egyes olajügyek megjelenési formái hogyan hatottak a külkereskedelmi mérlegre, az ország költségvetési kapcsolataira
• Az olajügyekkel érintett vállalkozások, hiteltartozások, bankkonszolidációk összefüggéseinek vizsgálata
• A banktitok szabályai akadályozzák-e és mennyiben a korrupció feltárását
• A jelenlegi ellenõrzési szabályok követelményei megakadályozzák-e a korrupció, gazdasági jogsértések kialakulását
• Létezik-e napjainkban az olajügyekhez hasonló más feltárandó - a társadalom jelentõs rétegeit érintõ - visszaélés, vagy a jogrend mai állapota ezt teljességgel kizárja
• Vannak-e a környezetvédelem, a környezeti károk és az olajügyek között összefüggések
• Az olajügyekkel érintett cégeknél gyorsított eljárást kezdeményezni az adó-és vámszerveknél, hogy megtörténjen ezen cégek átfogó ellenõrzése, az adó megállapításához való jog elévülési idején belül.
• A banktitok, az adótitok, az adatvédelmi törvények áttekintése és esetleges módosításukra javaslattétel, hogy tegyék láthatóvá a bûnelkövetõket.

2. sz. melléklet

1. A bekért iratok, dokumentációk