vissza a jelentés második részéhez

Az Értelmi Fogyatékosok és Segítõik Országos Érdekvédelmi Szövetsége értelmi fogyatékos személyt nevelõ, gondozó családok, gyógypedagógusok és más segítõ szakemberek önszervezõdésével alakult meg lassan húsz évvel ezelõtt. Olyan közhasznú tevékenységet ellátó szervezet, melynek elsõdleges célja értelmileg sérült embertársaink érdekeinek képviselete és védelme a csecsemõkortól idõskorig, a törvényalkotás folyamatában és a mûködõ jogi fórumokon egyaránt. Mindemellett segítséget nyújtunk az értelmi fogyatékost nevelõ családoknak mindennapi problémáik megoldásához, szabadidõs-rekreációs programok szervezéséhez és kapcsolatok kialakításához. Szakembergárdánk segítségével lehetõség szerint személyre szabott tanácsokat tudunk adni. Célunknak tekintjük, hogy ennek a több mint 300 000 embert számláló rétegnek és családjának szociális helyzetén javítsunk, a családok anyagi és pszichés terhein könnyítsünk, a közösségben betöltött szerepeiket pozitív irányban korrigáljuk és a társadalmi kirekesztettség érzését enyhítsük.

• Az ÉFOÉSZ az elmúlt évben is, mint 20 éve mindig, az értelmi fogyatékos személyek, gyerekek, fiatalok és felnõttek társadalomban elfoglalt élethelyzetének, életkörülményeinek javítása érdekében szükséges teendõket tartotta kiemelt feladatának. E feladatát a központi szervezeten kívül 24 megyei ill. városi szervezeten keresztül látja el.
• Szövetségünk ernyõszervezetként funkcionál amennyiben együttmûködik más fogyatékosügyi szervezettel, közös programokat szervezünk, közös képviseletet biztosítunk a kormány felé.
• Mint országos érdekvédelmi szervezet a kormányzat számára elismert tárgyalópartnerként mûködött, így Szövetségünk képviseli az értelmi sérültek problémáit az Országos Fogyatékosügyi Tanácsban, valamint a Család és Gyermekvédelmi Szakmai Kollégiumban, ami a Szociális és Családügyi Miniszter úr szakmai tanácsadó testülete. Szintén képviseltetjük az Egészségügyi Minisztériumban mûködõ Egészségkárosodottak Tanácsában. Az Oktatási Minisztérium Fogyatékos Gyermekek és Tanulók Felzárkóztatásáért Országos Közalapítvány kuratóriumának tagja az Országos Elnök. Megyei és városi szervezeteink részt vesznek a helyi önkormányzatok által létrehozott véleményezõ, javaslattevõ testületekben.
• Szolgáltatásokat nyújtó intézmények:

- a megyei szervezetek irodái: érdekvédelmi, jogi tanácsadás

- Andornaktálya: értelmi fogyatékos felnõttek részére lakóotthon

- Nyíregyháza: korai fejlesztõ és gondozó központ, autista központ

- Szeged: képzési centrum

• Elõkészületben van a Szociális és Családügyi Minisztérium és Szövetségünk között együttmûködés kialakítása az Országos Fogyatékosügyi Programban is megjelölt támogatói szolgálat kialakítása ügyében, amely az ország nagyobb városaiban a családok részére biztosít igény szerint gyógypedagógust, gyógytornászt, gondozói szolgáltatást, felügyeletet, illetve szervez meg különbözõ tehermentesítõ ellátásokat.
• Az integráció érdekében, a társadalmi elfogadásért rendszeres felvilágosító tevékenységet folytatunk, szakmai fórumokon elõadásokat tartunk, kiállításokon jelenünk meg. Éves kiadványainkkal segítjük az értelmi fogyatékosok családjaik és a velük foglalkozó szakemberek munkáját. Elkészültek: Normalizációs elv és félreértelmezései, Gondolkozz pozitívan, ...idõsebb leszek..., Õk ketten: szexuálpedagógiai segédanyag. Elõkészület alatt van: Naplóm, Sérült a testvérem, valamint egy, az értelmi fogyatékosoknak és családjaiknak járó juttatásokkal kapcsolatos tájékoztató kiadvány.
• Nemzetközi kapcsolatunkat tovább erõsítettük az Európai Fogyatékosügyi Fórummal. Az Értelmi Fogyatékosok és Segítõik Országos Érdekvédelmi Szövetsége 6 éve tagja az Inclusion International-nek (ILSMH: International League of Societies for Person with Mental Handicap), mely az értelmi fogyatékosság ügy világviszonylatban jelentõs szervezete, jelentõsége felmérhetetlen a fogyatékos emberek életében. A magyar értelmi fogyatékosság ügye sokat köszönhet e szervezetnek, hiszen szinte valamennyi változás rajtuk keresztül került az országba. Ez utóbbi szervezet képviselõivel tárgyalásokat folytattunk, melynek eredményeképpen 2000. október 13-15. között az értelmi fogyatékossággal élõ emberek nemzetközi emberi jogi konferenciáján Kelet-, Közép- és Nyugat-Európa 18 országának száznál több érdekvédelmi szakembere vitatta meg a hazájukban értelmi fogyatékossággal élõ személyek emberi jogi helyzetét. A konferencia résztvevõi zárónyilatkozatukban többek között megfogalmazták: a közvéleményt, az állami és helyi döntéshozó intézményeket emlékeztetni kell, hogy az értelmi fogyatékossággal élõk és családtagjaik országaik egyenlõ jogú polgárai. Magyarországon ez volt az elsõ ilyen jellegû nemzetközi konferencia, amelynek védnöke Bengt Linquist az ENSZ fogyatékosügyi referense volt.
• Az ÉFOÉSZ 2000-ben már 10. alkalommal szervezte meg az értelmi fogyatékos fiatalok, felnõttek valamint családjaik és gondozóik számára országos találkozóját (ÉFOART). A megismerés-megismertetés, társadalmi integráció gondolatának jegyében zajló nagyszabású kulturális fesztiválok évente az ország más-más megyéjében kerültek megrendezésre. A résztvevõk zömmel családból érkeztek, de a különféle bentlakásos intézmények lakói is nagy létszámban voltak jelen. A lezajlott programok lehetõséget nyújtottak ara, hogy egészséges és a sérült emberek megismerhessék egymást, a másik képességeit, kézségeit, fantáziáját, érzelmi világát. A kapcsolatteremtés egyik eszközeként a mûvészet eszközeit használtuk fel játékos fejlesztõ és komoly formában egyaránt, mivel ez a közeg mindenki számára lehetõvé teszi az érzések és gondolatok pontos kifejezését.

• A Sérült Gyermekek Napját a Fõvárosi Állat- és Növénykertben tartottuk meg õsszel több száz értelmi fogyatékos gyermek részvételével.

Az értelmi fogyatékossággal élõ népesség társadalmi helyzetérõl kevés adat- illetve társadalomtudományi ismeret áll a rendelkezésre. Az ÉFOÉSZ maga is részt vesz ilyen jellegû kutatásokban, illetve ösztönzi a statisztikai adatgyûjtéseket annak érdekében, hogy minél több információhoz jussunk fogyatékos személyek életkörülményeirõl.

Az 1990. évi népszámlálás eredményei alapján az országban élõ fogyatékos személyek száma 368 ezer fõ volt, amely a népesség 3,5%-át teszi ki. Az adatfelvétel azonban valószínûleg alulbecsüli a fogyatékos népesség adatait, amely így 400-500 ezer fõre becsülhetõ. A fogyatékos személyek közül az értelmi fogyatékosok aránya megközelítõleg 19%.

Fogyatékos személyeknek joguk van az akadálymentes, illetve az érzékelhetõ és biztonságos környezetre, amely kiterjed a közlekedéssel, illetve az épített környezettel kapcsolatos tájékozódási lehetõségekre is. Az Országos Fogyatékosügyi Program 2005 évi határidõvel írja elõ a középületek különös tekintettel az állami közigazgatási szervek, egészségügyi, oktatási, nevelési és szociális intézmények akadálymentessé tételét, emellett az információjutáshoz szükséges tájékoztatótáblák, kiadványok támogatása is hangsúlyt kapott a programban.

A különbözõ civil szervezetek által szervezett hasonló jellegû programok költségvetési támogatása is szerepel a tervekben.

Az esélyegyenlõségi törvény értelmében minden fogyatékos ember alapvetõjoga, hogy hozzájusson közérdekû információkhoz és biztosított legyen ezeknek az információknak az értelmezhetõsége. Az ÉFOÉSZ készít és támogat olyan "easy to read" módszerrel készülõ kiadványokat, amelyek megkönnyítik a közszolgáltatások igénybevételét, a hétköznapi együttmûködést az élet minden területén.

Az egészségügyi ellátás tekintetében alapvetõ követelmény lenne, hogy az ország különbözõ területein azonos eséllyel jussanak megfelelõ színvonalú ellátáshoz a családok. Sajnos egyes régiók illetve kis települések számára nem hozzáférhetõek némely szolgáltatások, például egy-egy korai fejlesztõ központ 2-3 órányi utazással érhetõ el, hiányzik a beteglátogató, gyakori probléma, hogy az orvosok és nõvérek nem elégséges illetve nem a szükséges tájékoztatást adják a rászorulóknak. Több speciálisan képzett szakemberre és jól felszerelt gyógyászati központra volna szükség.

Elengedhetetlen a prevenciós célú kutatások támogatása a veleszületett fogyatékosságok kockázatának elkerülése érdekében a terhesség alatti szûrõvizsgálatok és egészségügyi beavatkozások körének és hozzáférhetõségének bõvítése.

A közoktatási törvény alapján a fogyatékos gyermek, tanuló óvodai nevelése, iskolai oktatása az e célra létrehozott gyógypedagógiai nevelési, oktatási intézményben, vagy a többi gyermekkel, tanulóval együtt folyhat.

Ehhez szükséges, hogy a képzési rendszerben meghonosodjanak az integrált képzési formák, illetve növekedjen azoknak az intézményeknek a száma amelyek rendelkeznek fogyatékos gyermekek oktatásához szükséges feltételekkel.

Egészségügyi, szociális, humánpolitikai pedagógiai szakemberképzésben olyan speciális képzési programokat kell megvalósítani, amelyek felkészítik, képessé teszik a szakembereket fogyatékos gyermekek magatartási, tanulási nehézségeinek áthidalására, speciális kommunikációs technikák elsajátítására.

A különbözõ képzési programok kidolgozásánál olyan iskolavégzést megkönnyítõ lehetõségeket kell biztosítani, mint pl.: a távoktatás, az iskolalátogatás alóli részleges felmentés, interaktív tananyagok és tankönyvek számának növelése.

Különös figyelemet kell fordítani a felnõtt fogyatékosok továbbképzésére, olyan szakmák tanítására, amelyek megfelelnek a munkaerõpiaci követelményeknek.

Az esélyegyenlõségi törvény értelmében a fogyatékos személyek védett és integrált foglalkoztatásra jogosultak.

Kevés munkalehetõség, a képzés és a munkalehetõségek összehangolatlansága, nem megfelelõ munkahelyi környezet, alacsony bérezés jellemzi a fogyatékos emberek foglalkoztatását. Szükség van az integrált munkavégzést elõsegítõ munkaügyi programok kidolgozására, olyan érdekeltségi rendszerek kialakítására (foglalkozatás munkaadói támogatási rendszerének átdolgozása), amely fogyatékos emberek foglakoztatására ösztönözheti a munkáltatókat. Meg kell teremteni a fogyatékos emberek munkavállalásban való érdekeltségét a pénzbeli ellátások melletti munkavállalási lehetõségek megteremtésével.

Az értelmi fogyatékos emberek kulturális programjait általában civil szervezetek bonyolítják le. A legkedveltebb programok közé a zenés-táncos estek illetve a színházlátogatás tartozik. A meglévõ társadalmi elõítéletek miatt kevés az olyan kulturális program, ahol épek és sérültek közösen vehetnek részt.

A fogyatékos emberek számára éppúgy fontos egészségük megõrzése, az önmegvalósítás és siker átélése a sportteljesítményeken keresztül, mint ép emberek számára. Az ifjússággal és sporttal foglalkozó minisztérium egyre nagyobb hangsúlyt fektet a fogyatékosok aktív részvételével szervezõdõ programok támogatására. Emellett rendkívül fontos lenne akadálymenetes sportlétesítmények építése (egyes régiókban csak több órás utazással érhetõ el az uszoda), sportszakemberek speciális képzése (tanári edzõi képzés).

Ez a pénzbeli ellátási forma a jelenlegi rendszerben 18. életévét betöltött súlyos fogyatékos embereknek jár, összege a mindenkori öregségi nyugdíjminimum 65 illetve halmozott fogyatékosság esetén 80%-a lehet. Szükséges ennek a rendszernek az átalakítása olyan tekintetben, hogy a fogyatékosság mértékétõl függetlenül a támogatás mértéke mindenki számára a nyugdíjminimum 80%-a legyen.

2000. októberében az ÉFOÉSZ által szervezett Nemzetközi Emberjogi Konferencia zárónyilatkozatában a következõk fogalmazódtak meg:

"A résztvevõk egyetértenek abban, hogy az intézet nem alkalmas helyszín az értelmi fogyatékosok gondozására, azonban tisztában van azzal is, hogy a kis közösségekben történõ ellátásukra való áttérés hosszabb idõt igényel. Addig is meg kell szüntetni az egyes intézetekben uralkodó embertelen és megalázó körülményeket és reális határidõket kitûzõ intézkedési tervet kell készíteni az intézetek bezárására."

Szükség van az önálló életvitelre (segítséggel képes) értelmi sérültek számára új, kiscsoportos lakóotthonok építésére és ezekben megfelelõen képzett, új szemléletû szakember gárda munkába állítására, a szolgáltatások színvonalának emelésére.

Szükség van a saját lakóhelyen, lakókörnyezetben élõk számára a szociális alapellátások körének bõvítésére. Olyan támogató szolgálatok létrehozására, amely a lakóhelyen történõ közvetlen segítés formájában lehetõvé tenné a családok számára, hogy bentlakásos intézményi ellátást csak különösen indokolt esetben kelljen igénybevenni. Az alap és nappali ellátások körének bõvítése illetve a szolgáltatások minõségének javítása mellett különös figyelmet kell fordítani a területi egyenlõtlenségek megszüntetésére is.

Legfontosabb feladatok:

- a családok támogatására

- alternatív bentlakásos ellátási formák és támogató szolgálatok megszervezésére

- tudatosság növelõ stratégiák kidolgozására

- társadalmi integráció megteremtésére

Az FDE üdvözli az Ifjúsági és Sportminisztérium jelentését, mely átfogó képet ad az ifjúság helyzetérõl, szokásairól. Sajnálattal vesszük észre, hogy a fiatalság igen kis százaléka rendelkezik szervezeti tagsággal. A fiatalok jelentõs része nem ismeri a szervezetek tevékenységét, a tagság elõnyeit. Az érdeklõdési területeket lefedõ szervezetek nem rendelkeznek még megfelelõ érdekképviselettel, nem kapnak elég támogatást a kormányzat részérõl, pedig a szervezeti tagság növekedése pozitívan hat az ifjúságra.

A szakmai diákszervezetek az alapképzésen túl nyújtanak szakmai fejlõdést tagjaik számára, így a tagok lehetõségeik és kötelességeik átfogóbb ismeretével hasznosabb állampolgárokká válnak. Ezekkel a szervezetekkel a kapcsolattartás hatékonyabb egy közös érdekképviseleten keresztül, mely a szervezetek érdekeit szem elõtt tartva segíti a kormányzat munkáját. Erre az FDE megalakulásával lehetõség nyílt, amely lehetõséget az Ifjúsági és Sportminisztérium ki is használta. Biztosak vagyunk benne, hogy ez az együttmûködés meghozza gyümölcsét.

Az Ifjúsági és Sportminisztérium törvényalkotó munkája nagyban elõsegíti ezt a fejlõdést, az ifjúságot érintõ törvények tervezésébe a fiatalok bevonása eredményesebb munkát eredményez, így azok valóban az õ érdekeiket védik.

A hallgatói létszám rohamos növekedése a felsõoktatásban, a korosztály döntése a felsõoktatási felvételiknél

A felsõoktatási intézmények a 2001/2002 tanévre felvett hallgatók száma több mint kétszeresére nõtt az elmúlt évihez képest. Az államilag finanszírozott képzésekre mintegy 51 ezer, költségtérítéses képzésre 46 ezer hallgatót vettek fel.

A dinamikus növekedés egyrészt mutatja a felsõoktatás iránti valós igényt másrészt kormányzati szándékokat is tükröz, miszerint cél az, hogy a korosztály 50%-a résztvevõje legyen a felsõoktatásnak.

A felsõoktatásban résztvevõk jelentõs száma azonban már nemcsak a frissen érettségizõk közül kerül ki. Jelentõsen nõtt azok száma, akik korábban nem terveztek egyetemi vagy fõiskolai tanulmányokat, illetve a felvételi követelmények miatt eddig még nem jutottak be egyetlen felsõoktatási intézménybe sem.

A bejutási esélyek növekedése, növelése a piac igényeit próbálja kiszolgálni, másfelõl - most már nem csak hosszútávon - a felsõoktatás tömegessé válását indukálja.

A kérdés az, hogy a munkaerõpiacon ez a fajta, tömegesedés, hogyan fog lecsapódni, képesek lesznek a végzettek sikeresen elhelyezkedni.

Szintén érdekesnek látszik a kormányzat szándéka, az akkreditált iskolai rendszerû felsõfokú szakképzés fejlesztésének, népszerûsítésének támogatása. Ez a képzés gyakorlatilag sok esetben kiváltja a már jól bevált középiskolai technikumi modellt, és ezért a hallgatók nagy része ezt nem is fogadja el "rendes" felsõoktatási szereplõként. Ennek alátámasztásául szolgál, hogy az idei felvételi keretszámok alapján a meghirdetett 4 ezer helyre csupán 1600 jelentkeztek.

Folyamatosan növekszik viszont a második, harmadik diploma megszerzésére törekvõ felvételizõk száma, az idén a felsõfokú oklevéllel rendelkezõ, másoddiplomás képzésre jelentkezõk aránya eléri az összes jelentkezõ 8 %-át.

Meglepõnek tûnik a Budapesti Gazdasági Fõiskola jó eredménye, azonban, ha megvizsgáljuk a nappali alapképzésre beadott jelentkezések legnépszerûbb szakjait, akkor már érthetõ a helyzet. A nappali alapképzésre elsõ helyen jelentkezõk szakválasztása alapján a közgazdász, jogász, informatikus szerepel kiemelt helyen. A gazdasági szakokon és a jogi képzésen egyébként minden intézményben túljelentkezés van képzési formától függetlenül.

A HÖOK megbízásából a 2000-es évben készített felmérés érdekes eredményeket mutat az elsõ generációs értelmiségi számokkal kapcsolatban. A felsõoktatási rendszerbe elsõ generációs értelmiségiként a hallgatók mintegy 44 százaléka került be, ami azonban képzési csoportokként meglehetõs eltéréseket mutat. Továbbra is meglehetõsen zártnak mutatkoznak az orvosi, a jogi és a gazdasági területek, ezeken a képzési területeken csak egyharmados az arányt, még a kevésbé piacképes szakmáknál 50 százalékos részt képviselnek az elsõ generációs értelmiségiek.

A felvételi szokások, és választások adatainak összegzésénél kijelenthetjük, hogy a felvételi létszám újabb, egy év alatt bekövetkezett rohamos növekedésével egyidejûleg a hallgatók intézmény, illetve képzési szak szerinti választásai nem alakultak át, és még valószínûleg éveket kell várnunk arra is, hogy a jelentkezõk - a szülõi háttértõl függetlenül - közel egyenlõ esélyekkel pályázhassanak bármelyik felsõoktatási intézménybe.

A következõ fejezetek röviden be fogják mutatni, az egyetemista, fõiskolás korosztály élethelyzetét, és szociális lehetõségeit, a fent említett rohamosan növekvõ hallgatói létszám tükrében.

A két esztendõvel ezelõtt lezajlott integráció, a számos konfliktus helyzet ellenére, összességében, úgy tûnik, hogy pozitív változásokat hozott a magyar felsõoktatás számára. Az intézmények száma csaknem harmadára csökkent, azonban a valódi eredményekrõl, és változásokról csak évek múlva adhatunk számot.

Meglepõ adat lehet a felsõoktatási szakok számának - az integráció befejezõdése után is - folyamatos növekedése, amely mára majdnem eléri a hatszázat. Szintén meglepõ adat lehet az egy oktatóra jutó hallgatók számának alakulása a 90-es évek elejétõl napjainkig. 1990-ben négy hallgató jutott egy tanárra, 1995/96-ban ez 7-re, majd 1999/2000-re pedig 8-ra módosult. Több mint furcsának tûnhet, a Magyar Köztársaság Kormánya és a Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank (Világbank) között 1998. március 4-én megkötött szerzõdés, amely többek között irányelveket fogalmaz meg az oktatói/hallgatói arányszám változtatására, melynek értelmében 2003 végéig 13 hallgatóra kell egy oktatónak jutnia. (Néhány OECD-ország arányszáma: Görögország 26,3; Hollandia 18,7; Spanyolország 17,2; Egyesült Királyság 17,7;) Remélhetõleg a Magyar Kormány a Világbanki szerzõdés felmondásával együtt továbbá nem tekinti célnak a felsõoktatás ilyen irányú tömegessé válását, hiszen az ország sikerágazatát jelentõ magyar felsõoktatás számára ez tragikus következményekkel járhat.

Szintén figyelmeztetõ jel lehet a magyar felsõoktatás vezetõinek, az oktatók számának csökkenése, mely éppen a fiatal oktatók között számottevõ. Tulajdonképpen egy ûr kezd kialakulni a doktoranduszok és a docensek, egyetemi tanárok között. A felsõoktatásnak szüksége van mielõbbi vérfrissítésre, amelynek bázisa a végzett doktoranduszok lehetnek, azonban ehhez, mind a doktoranduszi ösztöndíjak, mind a kezdõ tanársegédi, adjuntusi fizetéseket jelentõsen emelni kell.

A HÖOK fontosnak érzi, hogy a magyar felsõoktatásban szakmailag felkészült oktatók képezzék a jövõ magyar értelmiségét, és ennek egyik fontos lépcsõje lehet a fiatal kutatók, oktatók anyagi elismertsége.

A minõségi oktatást és tudást megemlítve nem mehetünk el szó nélkül, a hallgatók idegen nyelv ismerete, tudása mellett. A munkaerõpiacon alapvetõ követelmény egy vagy több nyelv legalább beszéd szintû ismerete.

Ennek ellenére számos végzés elõtt álló egyetemi hallgató küszködik a diplomához szükséges nyelvvizsga megszerzésével, ráadásul a felsõoktatási intézmények jelentõs része jelenleg nem biztosit ingyenes nyelvi képzést annak ellenére sem, hogy 1996-tól kezdve a szakok képzési követelményeirõl szóló kormányrendeletek írják elõ az állami nyelvvizsga megszerzését.

Az adatok azt mutatják, hogy az utolsó szervezett nyelvoktatást a középiskolában kapják meg a diákok, és aki ott nem képes megszerezni a megfelelõ nyelvtudást, annak magán úton kell azt késõbb elsajátítania.

Elõre lépést és támogatást jelent, hogy az Oktatási Minisztérium ez évtõl kifizeti a felsõfokú oklevél megszerzéséhez szükséges nyelvvizsgadíjakat. A jelentõs elõre lépés rövidtávon azonban csak középiskolai szinten várható, az állami nyelvvizsgával egyenértékû kötelezõ nyelvi érettségi bevezetésével.

Az EU csatlakozás közeledtével azonban elõtérbe kell, hogy kerüljenek a felsõoktatásban résztvevõ hallgatók számára biztosított külföldön eltöltött félév-áthallgatások. Jelenleg országos szinten a legnagyobb hallgatói mobilitást a SOCRATES program (ezen belül kiemelkedõen az ERASMUS, LEONARDO programok) biztosítja. Az idei õszi szemesztertõl kezdõdõen azonban a programot támogató Phare pénzek elmaradásával az ösztöndíjak havi összege több mint a felére csökkent, jelenleg nem éri el átlagosan a havi 200 Eurót. A magyar családok és fiatalok jelenlegi életszínvonalát ismerve elmondhatjuk, hogy a fent említett pénzbõl, még jelentõs szülõi támogatást feltételezve sem képesek a hallgatók kiutazni külföldre. Az Oktatási Minisztérium felismerte ezt a problémát és idén 100 millió forint kiegészítõ támogatást nyújt az ERASMUS program számára. Az elõzõ évekhez hasonló ösztöndíj összegek fenntartásához azonban éves szinten mintegy 400 millió forintra volna szükség. Elõremutató lenne a kormányzat részérõl a szaktárcák bevonása a programfinanszírozásba, illetve külön pályázati keret megnyitása a hallgatók részére.

Néhány szó újra a hallgatói juttatásokról és a Diákhitelrõl

A fentiekbõl is kitûnik, hogy az éves szinten megjelenõ, a rendszer egészét tekintve kis összegû támogatások rendkívül szétaprózódtak, sok estben nem érik el a kívánt célt, ezért itt mindenképpen szükséges a rendszer egyszerûsítése, átalakítása.

A Diákhitel rendszer bevezetésével kapcsolatos kommunikációban a HÖOK mindvégig óva intett, a hallgatói juttatási rendszer és a Diákhitel összekapcsolásától. A HÖOK támogatta és támogatja továbbra is a Diákhitel bevezetését, de - mint már ezt annyiszor leírtuk és jeleztük - a Diákhitel rendszer bevezetése nem jelentheti a hallgatói juttatási rendszer elsorvasztását, a támogatási rendszer fejlesztésének elmulasztását. Úgy gondoljuk, hogy a Diákhitel nem tekinthetõ hallgatói juttatási forrásnak, hanem egy olyan kedvezõ feltételû és kamatozású hitelnek, amely megteremti a szociálisan hátrányos helyzetû hallgatók bekerülésének és bennmaradásának lehetõségét a felsõoktatásban. Továbbá azzal is tisztában kell lennünk, hogy a Diákhitel és a jelenlegi hallgatói juttatások együttes összege továbbra sem éri el a havi megélhetéshez szükséges szintet.

A HÖOK álláspontja szerint, figyelembe véve a jelenlegi hallgatói juttatásokat (Hallgatói normatíva, Esély a Tanulásra, Lakhatási Támogatás) a diákhitel és a hallgatói támogatások együttes összege sem éri el a megélhetéshez szükséges szintet. Tájékoztatásul, a hallgatók jövedelmének csak mindössze 30%-a származik a hallgatói ellátó rendszerbõl, 50%-a szülõi támogatás, a fennmaradó rész pedig egyéb forrásból (munkavállalás, ösztöndíjak) kerül ki, vagyis, ha feltételezzük, hogy a diákhitel megjelenése kiváltja a szülõi támogatást, a hallgatónak akkor is kell munkát végeznie a tanulása finanszírozása érdekében. A fentiekbõl következik, hogy a hallgatói juttatási rendszer fejlesztése elsõdleges prioritásként kell, hogy megjelenjen a felsõoktatás-fejlesztési programokban.

Az IVBE 1994-ben alakult meg vesebeteg gyerekek szüleinek kezdeményezésére azzal a céllal, hogy elõsegítse a betegek gyógyulását, felépülését és rehabilitációját. A taglétszám folyamatosan növekedett, 1994-ben 40 tagunk volt, ma már csaknem 100-an vagyunk. Az egyesület jogi személy, közhasznú szervezet.

4. Képviseltettük magunkat szinte minden fórumon (Transzplantációs fórumok, vese-napok, Transzplantációs Klinikai nyílt-napok, sajtótájékoztatók, küldött-, illetve közgyûlések), ahol lehetõség adódott az érdekképviseletre. Tagjai vagyunk a Vesebetegek Egyesületei Országos Szövetségének és a Magyar Szervátültetettek Országos Sport, Kulturális és Érdekvédelmi Szövetségének. Az említett szervezetekkel, továbbá az MTSE-vel egyre szorosabbra fûztük kapcsolatainkat, kölcsönösen részt vettünk egymás programjain, rendezvényein. Kapcsolatokat teremtettünk különbözõ betegszervezetekkel és gyógyító intézményekkel (Transzplantációs Klinikák, SOTE I. számú Gyermekklinika, Szegedi Orvostudományi Egyetem Gyermek mûvese-osztálya stb.). Erõfeszítéseink eredményeként segíteni tudtuk a vesebeteg gyerekek transzplantációs várólistára való felkerülését, gyógyszerekkel, orvosi eszközökkel való ellátását.
4. Támogattuk tagjaink továbbtanulását, tanfolyamokon, továbbképzéseken való részvételüket.
4. Egyesületi tagságunk, pártoló tagjaink és a családtagok számár sport, kulturális és szabadidõs programokat szerveztünk, továbbá megteremtettük annak a lehetõségét, hogy tagjaink részt vegyenek a társszervezetek által meghirdetett rendezvényeken, így például: az 1997-ben Sydneyben, az 1999-ben Budapesten megrendezett Transzplantáltak Világjátékain, s a 2000 októberében megrendezett Athéni Európa-bajnokságon. 2000 nyarán egyesületünk rendezte meg a Balatonfövenyesi Nemzetközi Teniszversenyt és edzõtábort, melynek több mint 40 résztvevõje volt. Tagjaink, sportolóink számára tenisz, asztalitenisz, tollaslabda, úszás és atlétikaedzések állnak rendelkezésére. Színház-, koncert-, múzeumlátogatásokat, kirándulásokat és egyéb szabadidõs programokat szerveztünk.

Tevékenységünk, programjaink, szervezési feladataink finanszírozása tekintetében biztosan támaszkodhatunk a Magyar Szervátültetettek Szövetségének normatív támogatására (az összbevételek 10%-a), a pályázati és alapítványi juttatásokra (15%) és a tagdíjbevételekre (5%9 mint elõrelátható, tervezhetõ bevételi forrásokra. Szponzoraink, támogatóink 35%-ban járultak hozzá költségvetésünkhöz, SZJA 1%-ból mintegy 25% folyt be, egyéb forrásokból 10% állt rendelkezésünkre (1999. évi adatok alapján).

Az adatokból kitûnik, hogy bevételeinknek csak mintegy az egyharmada származik olyan forrásból, amelyre évrõl évre biztosan számíthatunk.

A mûködési költségek viszonylagosan magas hányada (30%) a hiányzó források biztosítása érdekében kifejtett szervezõ tevékenységgel (szponzorokkal, támogatókkal való kapcsolatfelvétel, kapcsolattartás, levelezés stb.) hozható összefüggésbe.

Tapasztalataink szerint egyre nehezebb feladat a gazdasági szférából támogatókat találni. E felismerés szülte azt az elhatározást, hogy megpróbáljunk saját erõnkre támaszkodva bevételi lehetõségeket teremteni az egyesületnek. Ezzel kapcsolatos terveinkkel a III. pontban számolunk be.

Egyesületünk 2001-ben is folytatni kívánja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket a korábbi években végzett, egyes területeken azonban az eddigieknél is hatékonyabban kell fellépnünk. ?gy például elsõként említenénk meg azt célzó törekvéseinket, hogy betekintést nyerhessünk a Transzplantációs Bizottság munkájába, az alakulóban lévõ Hungarotranszplant mûködésébe, a transzplantációs várólista bizottságok tevékenységébe.

Közremûködünk egy számunkra igen fontos törvényjavaslat elõkészítésében, a vese várólistára való felkerülés és transzplantációs esélyek megváltoztatását szabályozná, egy, az eddiginél reálisabb, a hosszabb ideje kezelt betegek érdekeit jobban figyelembe vevõ rendeletmódosítással.

Szeretnénk elérni, hogy bekerüljünk a MTV, illetve a Magyar Rádió civil kuratóriumai közé, hogy a tájékoztatás terén is megfelelõen képviselhessük betegtársaink érdekeit.

Bõvíteni kívánjuk tagjaink részvételét a különbözõ szakmai tanfolyamokon és továbbképzéseken. Elõrelépést tervezünk a beteg gyermekek orvosi stb. eszközökkel való ellátásában.

Sport, kulturális és szabadidõs programunk is bõvül ebben az évben: legnagyobb kihívást a Transzplantáltak XIII. Világjátékára való kiutazás (3 fõ), tovább a Fövenyesi (1 hetes) tenisz edzõtábor, illetve verseny megrendezése jelenti, e két rendezvény jelenlegi lehetõségeinket meghaladó költségeinek elõteremtésére minden erõfeszítést megteszünk. A várható kiadásaink az év végéig elérhetik vagy meg is haladhatják az 5,5 millió Ft-ot, feltéve, hogy mindezek forrását biztosítani tudjuk.

A biztosan tervezhetõ bevételek tervezett költségvetésünkre csak mintegy (30%-át) hányadát fedezik (lásd: IV. rész).

Egyesületünk 2000 decemberétõl kiadja az Új Én Újságom címû képes gyermekújságot. Az eredeti lap Én Újságom elnevezéssel keresztény szellemiségû, polgári értékrendet képviselõ újság volt, melyet az 1920-as években Pósa Lajos alapított. Az új lapban meg kívánjuk õrizni az Én Újságom szellemiségét, értékeit, de a mai kor igényei szerint új rovatokkal bõvítjük a lap témaköreit (számítógép sarok, sport pályázatok stb.). Újságunk elindulásának elsõ örömteli mozzanata volt az, hogy egy nagyon kedves, azóta is nagy becsben tartott üdvözlõlapot kaptunk Orbán Viktor miniszterelnök úrtól és családjától.

Egyszeri 400.000 Ft-os támogatást nyújtott a lapnak a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma. A gyermekújságot megrendelte az Országos Szabó Ervin Könyvtár, és bemutathattuk a televízióban is.

Az újság terjesztésére a Lapker Rt-vel kötöttünk szerzõdést. A Lapker Rt. kötelezettségeit nem teljesítette, s az elsõ számból átadott 4000 darab újságból mindössze 362-értékesített. A lap terjesztését a második számtól kezdõdõen a saját magunk által szervezett és mûködtetett terjesztõ hálózattal kívánjuk megoldani, munkát és kereseti lehetõséget teremtve tagjaink számára. A terjesztõ hálózat kiépítése folyamatban van. Év végére szeretnénk elérni, hogy újságunkat - és esetleg más kiadványokat is - az ország minden részébe el tudjuk juttatni. Erõfeszítéseket teszünk annak érdekében, hogy megrendeléseket szerezzünk kiadványok, szóróanyagok terjesztésére.

Szakértõi elemzések szerint az újság piaci bevezetésére két, de inkább három negyedéves idõszakkal kell számolni, ami azt jeleni, hogy nyereségre nagy valószínûséggel csak október közepétõl számíthatunk. A lap elõállítása havonta mintegy 250-300 ezer Ft-ba kerül, melynek fedezetét pályázatokból, támogatásból és hirdetési felületek értékesítésébõl kívánjuk elõteremteni. Ez utóbbi területen - úgy érezzük - mindenképpen segítségre szorulnánk.

Az egyesület tevékenységének tervezett bõvülésével kiadásaink az elõzõ évhez képest jelenõsen emelkedhetnek.

A kiadások fedezetére az alábbi forrásokat vehetjük figyelembe

Újság bevétele késõbbi idõpontra tehetõ

A Magyarországi Evangélikus Egyház Ifjúsági Bizottsága (1085 Budapest, ?llõi út 24., (1)-429-2037, http://church.lutheran.hu/ifjusag), a 3. legnagyobb történelmi egyház, a Magyarországi Evangélikus Egyház ifjúsági munkáját segítõ szervezet.

Céljai között szerepel az evangélikus egyházhoz tartozó családokban élõ fiatalok részére szervezett egyházi programok támogatása, országos szintû koordinálása. Ernyõszervezetként az ifjúsági munka szinte minden területén megjelenik, az evangélikus fiatalok részére központi programokat, képzéseket szervez, illetve támogatja a gyülekezeti ifjúsági munkát (pályázatokkal és szakmai anyagokkal).

A Magyarországi Evangélikus Egyházban 1992-ben nyert újra hivatalos formát az ifjúsági munka. A nyolcvanas évek eleje óta induló kezdeményezéseknek köszönhetõen jöhetett létre az Ifjúsági Bizottság. Tagjai az egész országból - a 3 evangélikus egyházkerületbõl, választott képviselõk útján - képviselik a különbözõ régiók érdekeit, és együttesen igyekeznek a központi ifjúsági munka arculatát, gyakorlati megvalósítását meghatározni.

Az Ifjúsági Bizottság kiemelt programjai a 2000. évben:

4. Az Ifjúsági Bizottság 2 évente Országos Evangélikus Ifjúsági Találkozót tart. 2000-ben, 1996 és 1998 után, 3. alkalommal szervezte meg a rendezvényt. A 4 napos fesztivál célja, az evangélikus fiatalok szervezett formában történõ találkozásának biztosítása.
4. Az Ifjúsági Bizottság minden évben megrendezi nyári országos ifjúsági konferenciáit. 2000-ben összesen 27 ifjúsági konferenciára, táborra került sor. A konferenciákra az ország egész területérõl várják a jelentkezéseket. A konferenciák tematikus formában dolgozzák fel a korosztály kérdéseit: elõadások, csoportmunka, megbeszélések segítségével igyekeznek elérni a fiatalokat, és a keresztény üzenetet élõvé, felhasználhatóvá tenni számukra.
4. Az Ifjúsági Bizottság minden õsszel megrendezi a nyári táborok résztvevõinek találkozóját. A Tábortalálkozó lehetõséget ad a nyári kapcsolatok, ismeretségek év közbeni felújítására, folytatására.
4. Minden évben több száz példányban kiadja az Ifjúsági Munkaprogramját. A könyv értékes segédanyag a gyülekezeti ifjúsági munkában, összegyûjtött anyagai révén igyekszik mind pedagógiai, mind egyéb ötletekkel a gyülekezeti ifjúsági munkásokat szolgálni.
4. Az Ifjúsági Bizottság évente több országos pályázatot ír ki evangélikus fiatalok számára a legkülönbözõbb témákban (pl. fotó, kézmûves, rajz, ének, stb.).

Az Ifjúsági Bizottság részt vesz az ökumenikus ifjúsági munkában, egyik alapítója az Ökumenikus Ifjúsági Irodának (ÖKI). Az ökumenikus ifjúsági munka keretében 2000. októberében résztvevõje és szervezõje volt a Keresztyén Ifjúsági Találkozónak (KIT), valamint a 2000. novemberében rendezett Ökumenikus Ifjúsági Vezetõi Találkozónak. Az Ifjúsági Bizottság aktív kapcsolatot tart a Katolikus Egyház, valamint a Református Egyház Ifjúsági Bizottságaival.

A Magyarországi Evangélikus Egyház Ifjúsági Bizottsága, az Ifjúsági és Sportminisztériummal 2000. május 25-én "Együttmûködési megállapodást" kötött. Ennek keretében a Minisztérium támogatta a Bizottság alábbi programjait:

4. az Országos Evangélikus Ifjúsági Konferenciákat
4. az Ifjúsági Munkaprogramfüzetet
4. részvételét a PEPSI-Szigeten, a Közös Pont elnevezésû, keresztyén (ökumenikus) sátorban
4. az Országos Evangélikus Gyermeknap programjait

Az Ifjúsági Bizottság 2000-ben képviselõi útján résztvett a Nemzeti Ifjúsági Tanács valamint az ifjúsági törvény elõkészítésében. A munka során képviseli a Magyarországi Evangélikus Egyház ifjúsági egyesületeit és csoportjait.

Fontosnak tartjuk az ifjúság életlehetõségei szélesítése érdekében hozott kormányzati intézkedéseket: az ifjúságkutatás, a családpolitika valamint a demográfiai csökkenés megállítása terén elért eredményeket. Üdvözöljük a kezdeményezést, hogy a történelmi egyházak ifjúsági szervezeteként, az országban a legkiterjedtebb ifjúsági munkát végezve, résztvehetünk és javaslatainkkal hozzájárulhatunk az ifjúságpolitika alakításához.

1. "A 15-29 éves korosztály háromötöde vallásosnak tekinti magát." - olvasható az Ifjúság 2000Ó kutatás gyorsjelentésében. A több minisztérium - ifjúsági, oktatási, gazdasági, külügyi és kulturális - támogatásával végzett felmérés során az érintett korosztályból csaknem ezer fiatalt kérdeztek meg arról, miként látják életlehetõségeiket. A jelentésbõl kiderül: a fiatalok egytizede vallotta magát az egyház tanítása szerint vallásosnak, és majdnem minden második fiatal úgy nyilatkozott, hogy a maga módján vallásos. A megkérdezett fiatalok több mint egyharmada saját bevallása szerint vallásos nevelésben részesült. A fiatalok kétharmada katolikus.

2. A magyarországi katolikus ifjúság a 4 érsekség 13 egyházmegyéjében él.

A katolikus közösségek és a szerzetesrendek

50 óvodát,

96 általános iskolát,

50 gimnáziumot,

19 szakképzõ intézetet,

6 egyetemet ill. fõiskolát,

6 alapfokú mûvészeti oktatási intézményt,

1 napközi otthont

61 kollégiumot tartanak fenn az országban.

Az intézmények száma folyamatosan növekszik.

A rendszerváltozás évei óta a vallásos ifjúság lehetõségeinek köre kiszélesedett. A hitoktatás megszervezése, a mind nagyobb számú hittanár képzése és a hitélet színesedése komoly erõforrást jelent a katolikus egyház életében.

A hitoktatás szerkezete a korábbi politikai berendezkedéshez képest megváltozott. 1950 és 1989 között a plébániai hitoktatás mellett csupán 8 katolikus gimnáziumban folyt intézményes módon katolikus oktatói-nevelõ munka. A plébániai keretek mellett a legtöbb alsó fokú oktatási intézményben folyik hitoktatás. Az igények és az érdeklõdés jelentõs területi eltéréseket mutatnak. A szervezett hitoktatás mellett jelentõs tevékenységet fejtenek ki a lelkiségi mozgalmak. Ezek közül a legjelentõsebbek a Regnum Marianum, a Focolare, a Neokatekumenátus, a Karizmatikus Megújulás, a Ciele és a Magyar Cserkészszövetség. Nemzetközi kapcsolataik mellett erõs kötõdésük van a magyar kultúrához. Az elmúlt évtizedek alatt mûködõ szerzetesrendek mellett számos rend indította meg fiatalok között is a szolgálatát. A bõvülõ egyházi iskolarendszerbõl is széles körûen vették ki részüket. Az ifjúság körében dolgozó lelkipásztorok mellett számos civil munkatárs is részt vesz.

3. A vallásos nevelés alapjait a család és a közösségi létforma jelenti. A Magyar Katolikus Püspöki Kar családreferens püspöke tevékenységével jó érzékkel tapint rá a létezõ problémára: a család, mint a társadalom alapsejtje agonizál. Évtizedek óta folyamatosan csökken a gyermekvállalási kedv, aminek a drasztikus népességfogyás a következménye. A "Boldogabb családokért" címû püspökkari körlevél határozottan áll ki a családok érdekében az örök emberi értékek mellett. A kormányzat "családközpontú" politikai és gazdasági koncepciója alkalmas megvalósítási kerete lehet a méltó emberi értékek megvalósításának.

A katolikus egyház intézményes módon foglalkozik az ifjúság lelkipásztori ellátásával. A Magyar Katolikus Püspöki Kar Ifjúsági Bizottsága koordinálja a munkát. A bizottság elnöke egy a Püspöki Kar által megbízott püspök, tagjai az egyházmegyei ifjúsági referensek, az Országos Vezetõképzõ igazgatója, valamint a Katolikus Ifjúsági Mozgalom elnöke. A katolikus ifjúsági szervezetek közül kiemelendõk: a Katolikus Ifjúsági Mozgalom, a Katolikus Egyetemisták és Fõiskolások Egyesülete, Faludi Ferenc Akadémia, Katolikus Ifjúsági és Felnõttképzési Szövetség. Ifjúsági szervezetek - elsõként a Katolikus Ifjúsági Mozgalom - vállalkoztak arra, hogy az elszigetelt kezdeményezéseket összefogják, hogy a katolikus fiatalokat országos szinten mozgassák meg, és hogy évenkénti rendszeres programokon vegyenek részt találkozóktól szentmisékig, táboroktól zarándoklatokig.

A magyarországi katolikus gyermekek és fiatalok helyzetében egyenetlenségek tapasztalhatók. A fõváros katolikus hívõi között található a legtöbb közösség, helyenként százfõsnél is nagyobb hittancsoportokkal és négy-öt fõs kisközösségekkel.

Az aránytalan méretûre növekedett Budapest - az ország lakosságának egyötödével - és a városok fiatalsága van leginkább kitéve az érték nélküli világ romboló hatásának.. A folyamatosan hullámzó gazdasági feltételek mellett állandósult a családok megtartó képességének lazulása. A fogyasztói életmódra bíztató kultúra gyengíti az összetartó erõket. Hiányos a kultúra, a hagyományok átörökítésének bevett rendszere. Az iskolák is gyakran válnak a versenyhelyzet piaci szereplõivé. Ezzel leértékelõdik az oktatásnak és a nevelésnek az egyént és a közösséget formáló szerepe. A pusztán piaci alapokon álló, öncélúvá vált szórakozás és szórakoztatás gyakran válik a személyiséget rongáló és a közösségektõl elidegenítõ tényezõvé a fiatalok életében.

Elsõsorban a városi oktatási intézményekben jelent meg a kábítószer fogyasztás. A felvilágosítás és az ismeretterjesztés, mint a megelõzés egyik formája csak a rendezett családi és közösségi élettel érhet el hatékonyságot.

4. A pluralista társadalom keretei között a szolidaritás, a család, a korosztályi közösségek léte, az értékközvetítõ referenciacsoportok és az egyéni életükben hiteles személyiségekkel való találkozások mutatnak a jövõben is élhetõ életutak felé.

A Magyarországi Református Egyház 4 egyházkerülete és 27 egyházmegyéje 16 óvodát, 40 általános iskolát, 4 zene- illetve mûvészeti iskolát, 25 középiskolát és egy egyetemet tart fenn az országban. Mint iskolafenntartó tehát jelentõs szerepet vállal a jövõ nemzedékének felnevelésében. Oktatási intézményeink valóban arra törekednek, hogy átfogó, keresztyén szellemiségû, tehát életre felkészítõ és értékeket elmélyítõ nevelést biztosítsanak a diákoknak. Erre annál is inkább szükség van, hogy a végtelennek látszó új lehetõségek közepette az ifjúságnak hiányoznak a kapaszkodópontok, azok az alapvetõ értékek, amelyek segíthetnék õket a tájékozódásban, a felelõs személyiséggé válásban. A sokféle értéket felmutató világban van a legnagyobb szükség bizalmat gerjesztõ, példaértékû emberekre, tanárokra, lelkészekre, akik elébe mennek annak az ugyancsak tapasztalható vágynak, amivel a fiatalok az értékállót, a maradandót keresik. Ezt a kapcsolatot a fiatalokkal nem biztosíthatják csupán oktatási intézményeink. Nem pótolhatják az iskolák a családi nevelést. Éppen ezért az egyház ifjúsági munkájának a családmisszióban kell kezdetét vennie, a családnak mint a közösségi élet legfontosabb és egyszersmind legtitokzatosabb sejtjének értékét felmutatnia, a fiatalokat pedig a családi életre elõkészítenie, nevelnie. A gyermekvállalási, házasságkötési és válási negatív statisztikák által feltárt helyzeten csupán szociális intézkedésekkel nem lehet segíteni. Az egyház feladatai között tartja számon, hogy katechetikai szolgálata mellett életvezetési tanácsokkal is ellássa a vele kapcsolatba kerülõ fiatalokat. Már a gyülekezeti ifjúsági és gyermek csoportok vezetõit is az a meggyõzõdés vezeti, hogy a hitre vezetés egyben életre vezetés is. A vasárnapi iskolák, gyermek-istentiszteletek, konfirmációi alkalmak és gyülekezeti kirándulások az együttlét örömével nevelnek közösségre, nyitottságra, mások iránti felelõsségre, szemben a minket körülvevõ, alapvetõ életeszménnyé lett önzéssel és felelõtlenséggel. Befogadó és nyitott gyülekezeti közösségeink "lelki otthonként" szolgálhatnak az egyre növekvõ individualizmus és teljesítménykényszer hatására elbizonytalanodó fiatalok számára. Ezt a szolgálatot végzik küldetésszerûen ifjúsági egyesületeink sokszínû és ötletes módszerekkel, táborokban és találkozókon. Az ifjúsági misszió kiemelt helyei az egyetemi gyülekezetek, amelyekben az egyház párbeszédre való készsége ölt testet. A helyi kezdeményezéseket az egyházmegyei ifjúsági referensek és ifjúsági lelkészek, az egyházkerületi ifjúsági referensek fogják egybe és segítik. Alulról építkezve lehetõségünk van valóban megismerni, és nem csak statisztikákból, jelentésekbõl megtanulni a gyerekek és ifjak helyzetét, az õket foglalkoztató kérdéseket, gondjaikat.

Örvendetes tény, hogy 1998 óta központi kérdéssé lett a gyermekek és az ifjúság helyzete hazánkban, és egyházunk is egy különálló ifjúsági missziót hozott létre zsinati (azaz legfelsõbb szinten) is. Feladatunkat küldetésünknél fogva végezzük, tudva, hogy munkánk eredménye nem mérhetõ azonnal. Célunk pedig az, hogy a gyermekek és ifjak segítése, hitre és tartalmas életre nevelése ne csak szavakban, hanem tettekben is megjelenjen. Erre pedig az egyháznak minden esélye megvan, ha a fiatalokra nem csupán mint a jövõ zálogára tekint, hanem féltõ szeretettel személyesen szólítja meg õket.

a) Családi életciklus: generációk, párkapcsolatok, gyermekvállalás

Ahogyan a fenti számadatokból is látható, a szövetség taglétszámához képest a 30 év alatti látássérültek százalékos aránya meglehetõsen alacsony. Szervezetünk mégis nagyon lényegesnek tartja a szóban forgó korosztállyal való kiemelt foglalkozást. Ez az a csoport, amely elõreláthatólag egész életét ebben az állapotban kénytelen eltölteni. Mindazonáltal, a szövetség tevékenysége elsõsorban érdekvédelmi ill. szolgáltató jellegû, ezért ilyen jellegû adatokat nem tudunk nyomon követni.

Ez esetben is elsõsorban tendenciákat ismerünk, pontos adataink azonban nincsenek. A felnövekvõ generációnál ilyen világosan felismerhetõ tendencia az, hogy évrõl-évre több halmozottan sérült gyerek kerül az általános iskolákba.

A 2000-2001-es tanévben például 180 vak és 20 halmozottan sérült diák oktatása folyt a Vakok Általános iskolájában.

Országszerte 3 megyében mûködik sport szakosztály:

A sportolóknak kb. 40%-a 30 év alatti.

A szövetség az egészséges életmódra való törekvést, ezenkívül egy kondicionáló terem üzemeltetésével tudja támogatni.

Ha a látássérült diák az általános iskola 8. osztályának elvégzése után úgy dönt, hogy továbbtanul, minden esetben integráltan kell folytatnia középiskolai tanulmányaikat. A 2000-2001-es tanévben kb. 160 tagunk járt gimnáziumba, ill. számítástechnikai szakközépiskolába. Tanulmányaikat hangos- és számítógépes tankönyvek biztosításával támogatjuk. Felsõoktatásban kb. 75 látássérült vett részt; legtöbben jogi egyetemet, szociális munkás szakot választanak, de jellemzõ még a bölcsészkarok látogatása is. Számukra félévenként tankönyvtámogatást adunk.

A munkaképes, aktívkorban lévõ látássérültekre nem jellemzõ sem a rétegek, sem a területek közötti mozgás. Leggyakrabban fiatalon szereznek diplomát, vagy szakmát, amellyel aztán életük során érvényesülni próbálnak. Idõnként elõfordul, éppen a számunkra lényeges fiatal korosztályban, hogy középiskolás tanulóink elõször a biztonság kedvéért megszerzik a masszõri oklevelet, majd a fizikai munka helyett, értelmiségi pályával próbálkoznak, ezért egyetemre jelentkeznek. A területi mobilitás még ennyire sem meghatározó; a család, az iskola, vagy a munkahely közelében igyekszik a vak fiatal otthont teremteni, és az ismert környezetet nem szívesen változtatja.

A vak fiatalok az általános iskola keretei között megfelelõ számítástechnikai alapképzést kapnak ahhoz, hogy egyrészt saját erõbõl, másrészt a szövetség által szervezett tanfolyamok segítségével ezt felhasználói szinten hasznosítani tudják (tanulás, vagy munkába állás során, ill. magánéletben a kommunikáció és az információhoz jutás esetén). Elmondhatjuk, ha ma egy vak fiatal számítógépet akar használni, van lehetõsége, hogy megtanulja ennek módját. A nyelvtanulás területén azonban lényegesen nagyobb a lemaradás. Középiskolásainknak maximum 5%-a szerez bármilyen fokozatú nyelvvizsgát érettségiig. Szövetségünk azonban ezt a hiánypótlást nem tudja teljességében felvállalni, mindössze peremnyelvtanfolyamok indítására adottak a megfelelõ körülmények.

A továbbtanulás és a személyes életterv kölcsönösen összefügg a vak fiatalok esetében. A hosszú és a rövidtávú tervezés során egyaránt föl kell ismerniük korlátaikat, ugyanakkor meg kell ragadniuk minden lehetõséget. A kisszámú szakma és továbbtanulási szakág alapvetõen determinálja személyes élettervüket, ahogyan a látássérültek által szerzett bizonyítványok, vagy diplomák sem jelentik ugyanazt a perspektívát az egyéni boldogulásban, mint az egészségesek esetén.

A munkaerõpiacon továbbra sem keresett, sõt általában nem is elfogadott a látássérült munkaerõ. Az állandó egzisztenciális félelem aktívkorú tagtársaink nagy százalékát készteti arra, hogy rokkant nyugdíjaztassa magát. E témakörben mintavétel alapján kiadványt készítettünk, mely jelenleg nyomdai átfutás alatt van. Amint megjelenik, eljuttatunk a minisztérium számára egy példányt belõle.

A 60 év alatti tagjaink kb. 15%-a dolgozik, ennek elsõdleges okait a 4.1. pontban már kifejtettük. Jellemzõ értelmiségi munkák:

4. jogász vagy ügyvéd
4. programozó vagy informatikus és
4. tanár.

A nem értelmiségi tagok masszõrként, telefonkezelõként ill. védett munkahelyeken dolgoznak.

Lényegesnek tartjuk a védett munkahelyek fenntartását, hogy más munkahelyeken érvényesülni képtelen látássérülteknek is esélye legyen, a munkával töltött, értelmes életre, különös tekintettel a növekvõ számú halmozottan sérültre.

Szervezetünknek nincs módjában errõl pontos felmérést készíteni. Legtöbb látássérült családba integrálódik, idõnként önállóan tart fenn lakást.

A tagság mindössze 5%-a él vakok számára fenntartott intézetben.

A négy legjelentõsebb fogyatékos érdekvédelmi szervezet összefogva keres támogatást a fogyatékos fiatalok elsõ lakáshoz jutásához.

A fiatal látássérültek kulturális szokásai hozzávetõleg azonosak látó társaikéval. Nyilvánvaló eltérés, hogy a vizuális jellegû szórakozásban nem vesznek részt, ill. az, hogy állapotukból következõen nagy információ hiány, s ennek következtében információéhség jellemzi õket. Ezt hangos-, braille- és számítógépes könyvekkel igyekszenek pótolni. Feladatunknak tartjuk, hogy a színvonalas kultúra felé fordítsuk figyelmüket. Szervezetünk továbbá lehetõséget teremt az önmegvalósító törekvések kibontakoztatásának.

A látássérültek környezet tudatosságát, egyetlenegy módon, a turista szakosztály létezésén és aktív mûködésén mérhetjük le. A környezeti nevelést az iskolák végzik.

Hitünk szerint, mindenkinek joga van a lelkiismereti szabadsághoz. Könyvtárainkban számos felekezet anyagaihoz férhet hozzá az érdeklõdõ. Egyéb adatokkal nem rendelkezünk.

Az erkölcsre és fegyelemre való nevelés hatáskörünkön kívül esik, az iskolák feladatának tekintjük. Mindemellett, tisztában vagyunk azzal, hogy a látássérültség állapotának feldolgozása mindennapi feszültség, melyet minden érintett egyén a maga, egyedi módján vezet le.

A Vakok Szövetségében számos baráti kör, klub és szakcsoport mûködik önkéntes alapon. Az alacsony létszámból következõen nincs régiók és korosztályok közötti megoszlás. A fiatalok számára minden évben találkozókat szervezünk. A középiskolás találkozó 4-5 napos rendezvényünk. Programját fórumok, kulturális program, sport és nem utolsó sorban egymás megismerése teszik ki. Ilyenkor nyílik módunk meghallgatni problémáikat, kívánságaikat, örömeiket és céljaikat.

Törekszünk rá, hogy különleges figyelmet fordítsunk rájuk, hiszen belõlük fog kinõni az elkövetkezendõ évek vak értelmisége. Hasonlóképpen évente szervezünk felsõoktatási találkozót is. Ez rövidebb, általában két napos és formális programok, leginkább fórumok jellemzik. Ez a korcsoport már önszervezõdõként is mûködik, évente többször gyûlik össze informális találkozókon, kirándulásokon, táborokban, egyéb baráti összejöveteleken.

Szövetségünk külön hangsúlyt fektet az ifjúsággal való foglalkozásra, annak érdekképviseletére. Ez az egyetlen, aránylag kisszámú csoport, melynek személyes kapcsolódási pontja van szervezetünknél, az ifjúsági elõadó.

Az MVGYOSZ részben érdekvédelmi, részben szolgáltató szerv. Civil szervezetrõl lévén szó tevékenységeinket, céljainkat tagjaink maguk határozzák meg. Így van ez az ifjúság esetében is, ezért elengedhetetlen a rendszeres kapcsolattartás. A már említett különbözõ találkozóinkon mi csak irányvonalakat próbálhatunk adni, szükségleteiket õk fogalmazzák meg.

Egész szervezetünk mûködését állami támogatás, pályázatok ill. egyéni adományok teszik lehetõvé. Ez vonatkozik a fiatal korosztályra is.

A látássérültekkel foglalkozó speciális iskolák számítógépes felszereltsége megfelelõnek mondható. Ennek köszönhetõen az elmúlt években végzett diákok az iskolák elhagyásakor rendelkeznek olyan számítógépes tudással, melyre késõbb az újabb ismereteket építhetik. Fiataljaink otthoni számítógépes felszereltsége is kielégítõ. Elmondhatjuk, a különbözõ pályázatokon keresztül minden fiatal számítógéphez juthat, akinek erre igénye van.

Az Internet használat a számítógépek számához képest, és attól eltekintve is kifejezetten ritka. Ennek oka, hogy az Internet a látássérültek által használt speciális perifériákkal és szoftverekkel nehezebben hozzáférhetõ, mint az egészséges emberek számára. Lényegesen nagyobb számítógépes tudást igényel a vakoktól a világháló, ennek megszerzése azonban véleményünk szerint csupán idõkérdése.

A vakok életének szinte nélkülözhetetlen része a telefon. Pontos számadatokkal nem rendelkezünk, de tapasztalataink szerint az aktívkorú vakok 90%-a rendelkezik a vezetékes mellett mobil telefonnal is. a Telefonnal a Rászorultakért alapítvány segít kompenzálnia speciális helyzetbõl adódó magasabb telefonköltségeket.

Ahogyan fentebb már elhangzott a számítástechnika alapjait az általános iskolákban szerzik meg fiatal tagjaink. Ezek kiegészítésére és fejlesztésére szövetségünk rendszeresen indít tanfolyamokat. Eddig négy témakör talált érdeklõdésre:

4. MS-DOS kezdõknek,
4. MS-DOS haladóknak,
4. WINDOWS alapok és
4. Word Perfect szövegszerkesztés.

A témakörválasztás meglehetõsen állapotspecifikus. Sajnálatos tény, hogy bár több és kifejezetten színvonalas WINDOWS képernyõolvasó programok is léteznek, azonban a vakok számára még mindig lényegesen könnyebben kezelhetõ a DOS-os felület. Gyakran a WINDOWS alatt futó programokat mintegy kiegészítésként használják csupán.

Nincs tudomásunk róla, hogy tagtársaink bármilyen formában is élvezték volna elõnyeit napjainkig.

Szövetségünk saját honlapot tart fenn. Ezen széleskörû és naprakész információt kíván nyújtani minden korosztályt képviselõ látogatójának, legyen az illetõ érintett vagy "pusztán" érdeklõdõ.

Címe: www.mvgyosz.hu

A mozgássérült emberek számának alakulásáról nincsenek pontos adatok. A 2001. évi népszámlálás tartalmazott erre vonatkozó, önkéntesen megválaszolandó kérdést, ennek eredménye azonban még nem ismeretes. Becslések és nemzetközi adatok szerint a fogyatékossággal élõ emberek száma a teljes populáció mintegy 8-10%-ára tehetõ. Közülük mintegy 5-7% a mozgásfogyatékos emberek aránya. A mozgássérültségre vonatkozó demográfiai adatok alakulásában az utóbbi évtizedekben - különösen a fiatal korosztály tekintetében - változás következett be. Egyes járványos betegségek megszûnése - pl. gyermekbénulás - csökkenést eredményezett a mozgássérültség fiatal kori kialakulásánál, ugyanakkor az orvos tudomány fejlõdése, a koraszülöttek túlélési arányának javulása emelkedést eredményezett a születési agykárosodásokból származó mozgássérültek számának alakulásában.

A mozgássérült fiatalok társadalmi helyzetének változására vonatkozó pozitív fejlõdés csak az utóbbi néhány év kedvezõ jogszabályi változásainak és az érdekvédelmi szervezetek megerõsödésének köszönhetõen következett be. Ennek hatásai ilyen rövidtávon még csak esetenként érzékelhetõk. A fogyatékosság társadalmi megítélésének megváltoztatására mi magunk, saját életünk bemutatásán keresztül is törekszünk, de a média segítségével is tapasztalható pozitív változás.

A fogyatékossággal élõ emberek egészségügyi helyzetében sajnos nem következett be érzékelhetõ pozitív változás. Néhány területen, pl. a prevenció, vagy az állapot fenntartó rekreáció területén a lehetõségek kifejezetten rosszabbak mint a korábbi években.

Tapasztalataink szerint a szenvedély betegségek gyakorisága a fogyatékossággal élõ fiatalok közt alacsonyabb az átlagosnál. Ennek feltehetõ oka talán az, hogy általános kiszolgáltatottság magasabbra emelte a fogyatékos emberek "tûrésküszöbét",

A fogyatékos emberek sport tevékenységének segítése az elmúlt években igen jelentõs módon fejlõdött. Ez a terület a korábbi években megszokottnál sokkal jelentõsebb hangsúlyt kapott, amely a fogyatékos emberek társadalmi megítélésének javításában is szerepet játszik. Ezen a területen igen jelentõs intézkedések történtek a tényleges esélyegyenlõség megteremtésének irányába.

Sportszövetségünk: Magyar Mozgássérültek Sportszövetsége - MMS: 1032. Budapest, San Marco u. 76.

Szövetségünk írott és virtuális rendszeres és esetei információs kiadványokkal igyekszik a pozitív társadalmi változásokat segíteni. Állandó kiadványunk: Humanitás c. lap. Megjelenik havonta 17.000 példányban, elõfizethetõ bármely hírlapterjesztõnél. Fõszerkesztõ: Ignácz Bea

Belsõ információs kiadványunk: Mozgalmi Értesítõ - megjelenik havonta 700 példányban, szerkesztõ: Nagy Attila. Eseti információs könyv kiadványaink (beszerezhetõk: MEOSZ 1032. San Marco u. 76.):

- Értünk Magunkért Velünk - információs kiadvány a fogyatékos emberek támogatási lehetõségeirõl, a rájuk vonatkozó jogi szabályozásról, valamint az érdekükben tevékenykedõ szervezetekrõl. Szerkesztõ: Józsa Teréz. Dr. Fejes András: Testi sérültek szexualitása - hasznos tanácsokat nyújtó kiadvány fogyatékos emberek, hozzátartozóik és szakemberek részére.

- Tájkép csata közben - a MEOSZ mozgalom 20 éve. Információ szervezetünk múltjáról, jelenérõl. Szerkesztõ: Józsa Teréz. Videókiadványaink:

- "Madárijesztõ, avagy egy polgárjogi mozgalom története"

A MEOSZ megalakulását és történetét bemutató 50 perces film - készítette: dr. Derera Mihály

- "Gördülõ Világ" a MEOSZ kerekesszékes tánccsoportjának tagjait bemutató 50 perces film - Rendezõ: Sághy Gyula. - Kölcsönözhetõk, illetve megrendelhetõk a MEOSZ Központjában.

A fogyatékos emberek iskolázottsága messze az átlag alatt marad. E területen sincsenek pontos felmérések, de Szövetségünk egy korábbi reprezentatív felmérése szerint - amelynek valóságtartalma sajnos az eltelt években sem változott jelentõsen - a fogyatékos emberek 7%-a rendelkezik felsõfokú, 22%-a középfokú, 32%-a szakmunkás, 34%-a alapfokú végzettséggel, míg 5 %-a nem végzett még általános iskolát sem.

A fogyatékos fiatalok iskola és pálya választását jelentõsen akadályozza a képzõ intézmények építészeti kialakítása, a képzésben részt vevõ pedagógusok elõítéletei, a fogyatékos emberek tanulásához szükséges külön támogató rendszerek szinte teljes hiánya. Ez a helyzet az elmúlt években is csak a jogi szabályozás terén változott, a tényleges lehetõségek javulása azonban még csak alig érzékelhetõ. Saját távoktatási intézményünk: MEOSZ Oktatási Továbbképzõ és Távmunka Intézet 1032. Budapest, San Marco u. 76. Igazgató: Dr. Derera Mihály http: //www. hapinet.com. E mail: hapinet@elender.hu.

A fogyatékos emberek mobilitása speciális helyzetük miatt sokkal alacsonyabb az átlagosnál. Ennek leggyakoribb oka az épített környezet és a tömegközlekedés használatának akadályozottsága. Szállító szolgálatunk speciális emelõs mikrobuszokkal: MEOSZ Szállító Szolgálat, 1032. Budapest, San Marco u. 76. Tel: 388-5529. Vidéken: Kaposvár, Tatabánya, Szeged, Békéscsaba, Debrecen, Vác.

A rétegre jellemzõ alulképzettség is egyik oka a munkaerõpiacon határozottan érzékelhetõ hátrányos helyzetnek. Ugyanakkor még a piackonform ismeretekkel rendelkezõ fogyatékos emberek elhelyzezkedését is gyakran akadályozza a munkáltatói elõítélet, illetve a munkahelyek használatának építészeti, mûszaki, közlekedési akadályozottsága.

Munkarehabilitációs szolgáltatások: Megyei Munkaügyi Központok Rehabilitációs Csoportjai.

A fogyatékos embernek még sokkal nagyobb szüksége van a képzettségre mint másoknak, hiszen hiányzó fizikai képességeiket csak megfelelõ képzettséggel, jó felkészültséggel lennének képesek kompenzálni. E területen az alulképzettség, illetve a fogyatékosok rendelkezésére álló speciális képzési formák korszerûtlensége is oka a meglévõ hátrányoknak.

Saját képzési központunk adatai ld. késõbb.

Sajnos a fogyatékos emberek egyik legjellemzõbb gazdasági tevékenysége a kényszerû "semmittevés". Korábbi felméréseink adatai szerint a munkaképes korú fogyatékos embereknek csak mintegy 35 %-a talál magának munkát. E rétegben tehát a munkanélküliség aránya nagyságrenddel magasabb mint az általános munkanélküliségi ráta.

Szövetségünk és tagegyesületei az ország területén rehabilitációs célvállalatokat mûködtetnek. Ezekben összesen mintegy 8000 fõ megváltozott munkaképességû személyt foglalkoztatnak. ALFA Ipari Rt. Budapest, Lomb u. 25. Praktikum Kft. Kaposvár, Multiuser Kft. Békéscsaba, MOVE ALFA Kft. Veszprém, Piremon Rehabilitációs Vállalat, Debrecen, START Rehabilitációs Vállalat és Intézményei, Nyíregyháza

Az elõzõ pontban adott értékelésbõl eredõen a megélhetés leggyakoribb forrásai a rokkantsági és szociális ellátások különbözõ formái. Ezek színvonala a megélhetési költségekhez képest közismerten alacsony, így a fogyatékos emberek rétegére általánosan az alacsony jövedelemszint és a megélhetési nehézségek jellemzõek. Sajnos a fogyatékosságból eredõen alig van lehetõsége ennek a rétegnek többletmunkával kiegészítõ jövedelemre szert tenni. A fogyatékos emberek nagy többsége nem rendelkezik olyan tulajdonnal, amelynek hasznosításából jövedelme származhatna, elenyészõ a vállalkozók, termelõ eszközökkel rendelkezõk száma.

A munkavállalás nehezítettségérõl már az elõzõekben esett szó. A munkanélküliség aránya ebben a rétegben mintegy hatszorosa az átlagnak.

A fogyatékos emberek önálló lakáshoz jutásának lehetõsége - különösen a fogyatékossággal született, vagy azt gyermekkorban szerzõ - lényegesen nehezebb mint egészséges társaiké.

A nehezítettség több oldalú:

4. nem képesek az esetleges építési munkákban saját erejükkel részt venni,
4. csak kevesen rendelkeznek munkahellyel, akik rendelkeznek azok jövedelme is lényegesen alacsonyabb az átlagnál, ezért nem tudnak élni a hitel lehetõségekkel,
4. fogyatékosságuk miatt nem képesek többletmunka vállalásával többlet jövedelemhez jutni.
4. nem képesek "bármilyen" lakás lehetõséget kihasználni, hiszen fogyatékosságuk miatt gyakran csak a speciálisan kialakított lakásokat képesek használni

Jellemzõ az, hogy szülõi segítség nélkül a fogyatékos fiatal önállóan soha nem jut lakáshoz, de még Lakóotthoni férõhelyhez sem, hiszen annak bekerülési költségeit sem képes önállóan elõteremteni.

Feltétlen szükség volna célzott támogatási eszközökre a fogyatékos fiatalok elsõ lakáshoz jutásának támogatásához. Sajnos ez ideig minden erre irányuló javaslatunk "süket fülekre talált" a Kormány részérõl.

A jelenlegi helyzetre jellemzõ az intézeti elhelyezés, vagy az "élethosszig tartó" együttlakás a családdal, amely az önálló élet lehetõségét gyakran alapvetõen akadályozza. Igen jellemzõ az, hogy a szülõ puszta jóakaratból "rátelepszik" a fogyatékos fiatalra és azt jószándékúan nem hagyja önállóan élni. A fogyatékos fiatalnak pedig megfelelõ külsõ támogatás és megfelelõ lehetõségek hiányában alig van esélye a "kitörésre".

Létezõ támogatási forma: a mozgássérültek Lakás Akadálymentesítési Támogatása. Részletes tájékoztatás: MEOSZ 1032. Budapest, San Marcu u. 76. Tel: 388-5529, vagy területi tagegyesületeink irodáiban.

A fogyatékos fiatalok kulturális szokásai alapvetõen nem térnének el a nem fogyatékos fiatalokétól, azonban a környezeti akadályok miatt a kulturális lehetõségekkel csak igen korlátozott módon képesek élni. Közismert, hogy a kulturális közintézményeknek csak mintegy 5%-a akadálymentes, a többi ilyen lehetõséget a súlyosan fogyatékos fiatalok képtelenek kihasználni. A kulturális szokásokra is jellemzõ az "otthonülés", vagy a kulturális igények feladásának kényszere.

A fogyatékos emberek saját közösségeiken belül igyekeznek értékeiket bemutatni és azokat másoknak is átadni, a külvilág számára történõ átadás lehetõsége azonban megfelelõ pozitív diszkrimináció hiányában alig lehetséges.

Saját kulturális lehetõségeink szervezõje: Mozgássérült Alkotók és Mûvészek Közössége - Deél Vilma MEOSZ 1032. Budapest, San Marco u. 76.

A fogyatékos emberek képesek értéket elõállítani, ezt azonban gyakran képtelenek bemutatni, átadni a társadalom számára. Értékrendjük nem térne el alapvetõen a nem fogyatékos társaiktól, azonban gyakran kénytelen sokkal kevesebb lehetõséggel beérni, ezért érték rendjük torzulására komoly esélyük van. Sajnos az is elõfordul, hogy a fogyatékos ember értékrendje önközpontúvá válik és egy idõ után képtelen lesz a társadalmi együttélésre. Az ilyen elzárkózásból ezek az emberek csak igen nehezen mozdíthatók ki.

A vallás szerepe a kiszolgáltatott emberek esetében nagyobb lehet, azonban az egyházak többsége nem fordul tudatosan a fogyatékos emberek felé. Inkább csak karitatív jellegû kapcsolattartás jellemzõ, de az értõ, egyenrangú segítés formái nem alakultak ki.

A fogyatékos emberek társadalmi közérzetére alapvetõen a kiszolgáltatottság, az alacsonyabb rendûség érzete jellemzõ. Ezt sajnos alig oldják társadalmi eszközök, igazában csak az egyes emberek karakterén múlik, hogy képesek e társadalmi szerepüket kiharcolni, megtalálni. Segítséget gyakorlatilag csak az érdekvédelmi szervezetek képesek valamely szinten nyújtani, itt azonban tevékenységüknek gyakran vet gátat a pénz hiánya. A deviáns magatartási formák megjelenése sokkal ritkább a fogyatékos emberek körében mint az átlagos.

Nem jellemzõ a fogyatékos emberek bûnözése, inkább gyakrabban válnak áldozattá.

A fogyatékos emberek szervezeteiben viszonylag alacsony a fiatalok aránya. Szövetségünk tagságának mindössze 20%-a a 30 év alatti fiatal. Ez az arány sokkal alacsonyabb, mint a fiatal fogyatékosok aránya a fogyatékos rétegen belül. A fiatalok közéleti aktivitása lényegesen alacsonyabb a középkorosztályénál. A fiatalokat igen nehéz bevonni még a szervezet belsõ közéletébe is, a társadalmi közéletben pedig csak elvétve jelenik meg fogyatékos fiatal. Ennek oka döntõen a mentális leértékelõdés érzete, amelynek sajnos gyakran van alapja is. Sajnos az is jellemzõ, hogy a közép korosztály még a mi szervezetünkön belül is nehezen engedi a fiatal fogyatékosokat vezetõ szerephez jutni. Szövetségünk stratégiájának része a fiatalítás. Ennek érdekében önálló életvitelre nevelõ, ösztönzõ, a közösségi életben való részvételt támogató speciális programokat, táborokat szervezünk. Ezek sikere az elsõ részvétel után már mérhetõ, a legnehezebb feladat az elsõ rendezvényre való mozgósítás.

A fogyatékos fiatalok érdekképviseletét a Szövetség keretein belül mûködõ ifjúsági csoportok, klubok igyekeznek ellátni. A Szövetség szervezetén belül ifjúsági referens tevékenykedik, aki részt vesz a döntéshozatalban.

Ifjúsági szervezeteink célja a fogyatékos fiatalok társadalmi életben való teljes részvételének támogatása, az erre történõ felkészítés. Ugyanakkor természetes cél a fogyatékosságból származó hátrányok kompenzálása érdekében történõ speciális támogató szolgáltatások szervezése, kutatása, ösztönzése is. Jellemzõ tevékenységünk kétirányú: egyrészt a fiatal életkorból származó nem fogyatékosság - specifikus igények kielégítésének támogatása olyan eszközökkel, amelyekre a fogyatékos fiatalnak a fogyatékossága miatt van szüksége, másrészt a fogyatékosság, mint élethelyzet feldolgozásához, a társadalmi integráció megvalósításához nyújtandó "sortársi" segítség biztosítása.

MEOSZ Ifjúsági Szervezete -Takács Klaudia - 1032. Budapest, San Marco u. 76. Tel: 388-5529.

A finanszírozás saját lehetõségei szûkösek, Szövetségünk állami támogatása az országosan mûködõ szervezetek kiadásainak 17%-át fedezi. A finanszírozás jelentõs forrásai a pályázatok, amelyek igénybevételére saját képzés keretein belül képezzük szervezeteink vezetõit, aktivistáit. A pályázati források aránya a szervezet fenntartás és mûködés költségein belül mintegy 20%.

A kormányzati ifjúságpolitika fogyatékos emberekre vonatkozó rész elemei éppen csak kialakulóban vannak, hatásukról még nem lehet értékelhetõ módon számot adni. Pozitív tendenciák érzékelhetõk, hiszen már megkérdezik a véleményünket, részesei lehetünk döntés elõkészítésnek, ez azonban ma még inkább csak "jóérzés" szintjén érzékelhetõ a fiatalok számára.

Konkrét pályázati források nyíltak meg az elmúlt években speciális fogyatékossági programok megvalósítása számára, ezt a tényt mindenképpen pozitívan értékeljük. A pozitív diszkriminációra a magyar társadalom jelenlegi fejlettségi szintjén még feltétlen szükség van.

A számítógép használata a fogyatékos ember számára a világ átlagon felüli kitágulását eredményezheti. Ehhez képest igen kevés a számítógépet kezelni tudó fogyatékos fiatalok száma, mert a normál képzésbe a fogyatékos fiatalok közül csak kevesen jutottak be. Elsõsorban anyagi okok miatt sokkal kevesebb fogyatékos fiatal rendelkezik számítógéppel, mint a magyar átlag. Saját távoktatási rendszerünkbe jelentkezõ fiatal hallgatók visszajelzésébõl derült ki, hogy 10 távoktatásra jelentkezõ fiatal közül csak 2 rendelkezik saját számítógéppel és csak további 1 fõ képes azt a távoktatáshoz megvásárolni. E területen elõrelépés csak célzott támogatási rendszerek mûködtetésével érhetõ el. Ugyanakkor a számítógép használata jelentõsen segíthetné a felzárkózást.

Az Internet használat problémái egyrészt a számítógép ellátottság, másrészt az Internet használat költségei miatt jelentkeznek. A távoktatásra jelentkezõ 10 hallgató közül 2 ismeri az Internet lehetõségét, közülük 1 fõ használja rendszeresen az Internetet.

A telekommunikáció megfelelõ szintû használatát a réteg jövedelmi viszonyai akadályozzák.

A számítógépes ismeretek aránya alacsonyabb a fogyatékos fiatalok körében az átlagnál. Ennek oka alapvetõen a képzési rendszer hiányosságaiban ered és összefügg a fogyatékos réteg alulképzettségével.

Ezen a hátrányon saját képzési program mûködtetésével is igyekszünk enyhíteni.

Szövetségünk a fogyatékos fiatalok távoktatásban és távmunkában való részvételével kapcsolatos hátrányok kompenzálására saját távoktatási és távmunka intézetet hozott létre. Programjaink és lehetõségeink elérhetõk Szövetségünk honlapján, illetve részletes információk Szövetségünkben beszerezhetõk.

Szövetségünk és távoktatási központunk saját honlappal rendelkezik

Összességében megállapítható, hogy a fogyatékossággal élõ fiatalok helyzete hátrányosabb az átlagosnál, hiszen a társadalomban való részvétel számukra több ponton is nehezített. Az utóbbi három évben tapasztalható pozitív tendenciák hatásai a hétköznapi ember szintjén még csak alig érzékelhetõk. Ezek a pozitív folyamatok akkor lesznek rövidtávon is érzékelhetõk, ha a társadalmi kirekesztettség oldására az állam célzott eszközökkel, kiemelt költségvetési források biztosításával, következetesen, pozitív diszkrimináció alkalmazásával, a fogyatékos embereket tömörítõ szervezetek bevonásával törekszik.

Véleményünk megfogalmazásakor igyekeztünk alkalmazkodni az ISM által megadott tematikához és szerkezeti felépítéshez. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy rendelkezésünkre állnak a NOE tagsága körében 2000-ben végzett szociológiai felmérés elsõ eredményei, amelyekbõl fõbb tendenciákat, jellegzetességeket már le lehet vonni. ?gy pontosabb képet adhatunk gyermekeink és fiataljaink élethelyzetérõl. Ugyanakkor a sajtóban megjelent statisztikákat is figyelembe vettük, és igyekeztünk összehasonlítani saját felméréseinket és tapasztalatainkat az Ifjúság 2000Ó Gyorsjelentésben megjelentekkel is. A 2000. év adatai még nem tartalmazhatják az ez évtõl életbe lépett családpolitikai intézkedések gyermekekre és fiatalokra gyakorolt hatásait, és nem állnak rendelkezésre a népszámlálás adatai sem, de a fõbb eredmények, ill. problémacsoportok így is azonosíthatók. Mindezeket figyelembe véve, véleményünk megfogalmazásakor elsõsorban a nagycsaládos gyermekek és fiatalok helyzetével foglalkoztunk.

A gyermekek és fiatalok számarányának, ill. társadalmi súlyának vizsgálatakor érdekes helyzetet találunk. A nagycsaládok (tehát a legalább három gyermeket nevelõ családok) aránya a teljes családszámhoz viszonyítva 3,5%, azonban az e családokban nevelkedõ gyermekek és fiatalok mégis az összes gyermek harminc százalékát képviselik. Ez azt jelenti, hogy a társadalmi súlyuk sokkal nagyobb, mint azt a családszám alapján feltételeznénk. Sokszor halljuk, hogy a nagycsaládok aránya olyan kicsi, hogy nem érdemes külön foglalkozni ezzel a réteggel (így volt ez pl. az adókedvezmények kialakítása kapcsán elhangzott vitákban). Azonban ha az általuk nevelt gyermekek számát vesszük figyelembe, más kép alakul ki. Éppen ezért a családpolitikának figyelemmel kell lennie erre az összefüggésre is.

A nagycsaládokon belül a 3 gyermekesek aránya a legnagyobb, nagyjából a nagycsaládok felét alkotják. További egynegyed, négy gyermeket nevel, az e fölötti gyermekszám erõsen szóródik, és minél több a gyermek, annál kisebb arányt képviselnek. 7 vagy több gyermek már csak a nagycsaládok kb. 3%-ában van.

Alapvetõen háromféle családmodell figyelhetõ meg tagságunk körében. Nagy örömünkre szolgál, hogy családjaink kb. 90%-a teljes, kétszülõs család, és ezen belül a szülõk kétharmada elsõ házasságában él. A családok kb. l/6-a él újraházasodott családban, és nem egészen l/10 az egyszülõs családok aránya (az élettársi kapcsolatok is többnyire e kategóriában jelennek meg).

Bár a háromféle típus jelenléte és megoszlása a NOE tagságán belül igen kedvezõnek mondható, mégis leképezi valamelyest azt a társadalmi tendenciát, hogy az egyelõre még mindig csökkenõ népesség mellett egyre magasabb a részcsaládok, családtöredékek száma, és növekszik az egyedülállóak aránya is. E tendencián belül mégis örömre adhat okot az a tény, hogy az Igazságügyi Minisztérium 2000. évi statisztikái szerint a legkisebb arányú a válás a nagycsaládok körében, a háromgyermekesek az összes válás 6,82%-át a négy vagy többgyermekesek pedig 1,55%-át tették ki (még akkor is örülhetünk ennek a ténynek, ha tudjuk, hogy ez nyilván arányban van a többgyermekes családok számával).

A gyermekek és fiatalok helyzetére ez a tendencia sajnos negatív hatást gyakorol. Az egyszülõs családokban - amint azt saját belsõ felmérésünk is alátámasztja - nagyobb arányban vannak jelen az anyagi, egészségi, lelki természetû problémák, az e családokban élõ gyermekek helyzete az esetek nagy többségében még az egyébként hátrányosabb helyzetû nagycsaládokénál is rosszabb, az esélyegyenlõségük erõsen sérül. Az egyszülõs családok anyagilag kiszolgáltatottabbak, hamar belecsúsznak a segélyezett rétegbe, és ebbõl a lefelé haladó spirálból nagyon nehéz felfelé kapaszkodni.

A fiatalok között még mindig fellelhetõ a magyarságot hagyományosan jellemzõ családcentrikusság. Legalább egy gyermeket szinte mindenki szeretne, ritka a gyermekszülés teljes elutasítása. Más kérdés - és a probléma ebben áll -, hogy valójában hány gyermek születik meg. Tagságunk körében is kétféle tendencia figyelhetõ meg. A fiatalok egy része továbbviszi a nagycsaládos modellt, és maga is legalább három gyermeket vállal, amikor családot alapít. Nagyobbik részük azonban a maga által is megélt (elsõsorban anyagi jellegû) nehézségekre tekintettel úgy nyilatkozik, hogy nem szeretne ugyanannyi gyermeket, mint amennyit a szülei vállaltak. (Ez a felfogás jelenik meg az Ifjúság 2000Ó Gyorsjelentésben is.) Felmérésünk azt mutatja, hogy mindössze 10%-ban adódik tovább a családi hagyomány, és a gyermekvállalásban elsõsorban a gyermekek szeretete, és a körülmények alakulása dominál. A vallási meggyõzõdésbõl több gyermeket vállalók aránya kb. a válaszolók egyhatodát tette ki.

A fiatalok élethelyzetének egyik jellemzõjévé vált az utóbbi idõben, hogy nagyon késõn következik be az önállósodás, a családról való leválás. Kitolódik a tanulás idõszaka, ami csak részben tudható be a tanulási vágynak és a felismert szükségszerûségnek. Legalább ugyanekkora szerepe van annak a védettségnek, ami a tanulási idõszakot jellemzi, mert addig sem kell szembesülni a munkanélküliséggel, a lakásproblémákkal, és a saját életükért való teljes felelõsségvállalás terhével. A már nem tanuló fiatalok egy része, fõleg vidéken, miután nem talál munkát, otthon marad - jó esetben a családi gazdálkodást segítve, rosszabb esetben sodródva a körülmények foglyaként (felmérésünk szerint az érintett gyermekeknek kb. 14%-a van otthon úgy, hogy már nem tanul, egytizedüknek semmilyen keresete nincs).

Az Ifjúság 2000Ó Jelentésbõl láthatjuk, hogy a fiatalok 86%-a nem tartozik sehová, nem kötõdik sem valamilyen szervezethez, sem egyházhoz, sem bármiféle ifjúsági közösséghez. Ez az adat mindennél jobban mutatja, hogy a fiatalokért még nagyon sokat kell tennie a kormányzatnak és a civil társadalomnak egyaránt, és nagyon átgondoltan és céltudatosan kell törekedni a fiatalok motiválására, bevonására, jogaik és kötelességeik tudatosítása érdekében, és felelõs magatartásra nevelésükért.

Mindezek tükrében, a jelenlegi és jövendõbeli fiatal generáció érdekében, illetve a demográfiai viszonyokban elkezdõdött pozitív irányú változás erõsítése céljából a felnõtt, ill. családi életre való minél korábban elkezdett felkészítést, a családok anyagi és mentális megerõsítését szolgáló politika további folytatását szorgalmazzuk, elismerve a kormányzat eddigi erõfeszítéseit.

Egészségügyi helyzet

Az egyesületünkhöz az ország minden részébõl és sokféle társadalmi rétegbõl érkezõ levelek és egyéb jelzések tanúsága szerint szomorú kép rajzolódik ki a gyermekek és fiatalok egészségi állapotáról, amit sajnos belsõ felmérésünk is alátámaszt: a családok egyharmadában vannak tartósan beteg személyek, sok családban több is, és ezen belül kb. 20%-ban a gyermekek betegek. Az érintett családok kb. 5%-ában több beteg gyermek is van.

A gyermekek betegsége köreinkben nyilvánvalóan összefügg a hátrányos helyzetbõl is következõ egészségtelen táplálkozással (felmérésünkben kb. a válaszolók egynegyede nyilatkozott úgy, hogy ritkán jut minõségi táplálékhoz), a mozgásszegény életmóddal, a környezeti hatásokkal (nagy számú allergiás gyermek), a nem megfelelõ lakáskörülményekkel (kis lakásokba, panelrengetegbe bezsúfolt családok). Sajnos még mindig gond a fogszabályzó, a szemüveg, a gyógycipõ beszerzése, különösen a többgyermekes családokban, ahol esetleg halmozottan is megjelennek azonos problémák (pl. minden gyermek szemüveges). E téren még várjuk a kormányzati segítséget.

A korábbiakban ismertetett negatív irányú családszerkezet változások kihatással lehetnek az egészségmagatartásra is. A SOTE Magatartástudományi Intézetének kutatásai szerint azok a fiatal nõk, akik a szülõk válása miatt csonka családban nõttek fel, korábban kezdenek szexuális kapcsolatot, gyakoribb náluk a mûvi abortusz, az allergiás tünetek, a dohányzás, az öngyilkossági gondolatok, nagyobb mértékben fogyasztanak alkoholt, gyakrabban fordul elõ velük, hogy partnerük testileg bántalmazza õket. Ezek a tényezõk nyilvánvalóan kihatással lesznek az anyai szerepvállalásukra is. Mivel a leendõ anyák egészsége alapvetõen befolyásolja a késõbbi családok egészségmagatartását, testi-lelki kondícióját, a születendõ gyermekek egészségi kilátásait, komolyan kell vennünk e kutatási eredményeket. Habár a mai családmodellben egyre nagyobb szerephez jutnak a férfiak, az apák, mégis az édesanyák azok, akiknek a magatartása alapvetõen befolyásolja a család életmódját. Felmérésünk rámutatott arra is, hogy az anyák iskolai végzettsége és a gyermekeik egészségi állapota egymással összefüggésben van. Ezért szükségesnek látjuk, hogy minél korábban és minél szélesebb körben elkezdõdjön a fiatal lányok célzott nevelése, felkészítése nõi, családanyai szerepeikre.

Úgy látjuk, hogy a gyermekek és fiatalok egészsége terén nagyon sok tennivaló van, hiszen nem mindegy, hogy milyen lesz a jövendõ generáció: egészséges, kiegyensúlyozott, és optimista, vagy pedig betegségekkel, lelki bajokkal küszködõ, ebbõl következõen pesszimista beállítottságú. Már az 1999. évi kormányjelentésben is felvetettük, hogy az "ép testben ép lélek" mottót újra vissza kellene hozni a köztudatba, és a gyermekek és fiatalok érdekében ezek mentén nagyon komoly prevenciós, fejlesztõ tevékenységet kell elindítani. Ebben a civil szervezetek, az ifjúsági szervezetek, az egyházak jelentõs szerepet tudnak vállalni, rákapcsolódva a nemzeti egészségfejlesztési stratégiára.

Nem szükséges különösebb kutatást végezni ahhoz, hogy megállapíthassuk: mérhetetlenül elharapózott a gyermekek és fiatalok körében a dohányzás. Elég csak egy iskolai nap végeztével körülnézni a közlekedési útvonalak környékén. Kilépve az iskola kapuján, a fiatalok tömegei azonnal cigarettára gyújtanak, és sajnos az iskolák falai közül sem sikerül teljes mértékben számûzni ezt a káros szenvedélyt - mint ahogyan sem a drog-, sem az alkoholfogyasztást nem sikerült még eddig jelentõsen korlátozni.

Nagyra értékeljük a kormányzat és ezen belül az Ifjúsági és Sportminisztérium törekvéseit a szenvedélybetegségek visszaszorítására, de nyilvánvalóan eddig még mindez kevésnek bizonyult. Ezzel kapcsolatban nagyon fontosnak tartjuk az õszinteséget és a nyílt szembesülést a probléma igazi méreteivel és jellegzetességeivel. Sajnos sokszor jutnak el hozzánk olyan információk, hogy presztizsokokból az iskolák hajlamosak a problémát kicsinyíteni, vagy el is hallgatni, és a pedagógusok nincsenek felkészülve az elõforduló esetek megfelelõ kezelésére.

Véleményünk szerint a legfontosabb bármely károsító szer fogyasztásának visszaszorítása érdekében a megelõzés. Azonban ez alatt nem csupán a "szokásos" módszereket és a megelõzéssel foglalkozó kormányzati és civilköröket értjük. Meggyõzõdésünk, hogy a megelõzés elsõsorban testileg és lelkileg ép és egészséges, érzelmi és fizikai biztonságot, stabil értékeket nyújtó és továbbadó családok által valósulhat meg. A gyermekek és fiatalok olyan szilárd alapot kaphatnak, amely segít nekik az ellenállásban, és képessé teszi õket esetleg még a környezetük pozitív irányú befolyásolására is. Ezért is különösen fontos a gyermekek érett és felelõs személyekké nevelése, a családi életre való felkészítése, ami - a család elsõdleges szerepe mellett - a társadalom minden résztvevõjének közös feladata.

Szót kell ejtenünk még egy igen fontos tényezõrõl: a példaadásról! A dohányzó és/vagy italozó, a problémái megoldására rendszeresen gyógyszerrel élõ szülõ, a rágyújtással a szünetet alig kivárni tudó tanár nem jó példa, nem tud hitelesen érvelni. A rossz példa ragadós, tudjuk, hogy az alkoholista és dohányzó szülõ gyermeke nagy valószínûséggel maga is követni fogja a mintát. Ezért a felnõtt társadalomnak is változtatnia kell a saját magatartásán és életmódján a gyermekek és fiatalok megóvása és helyes életmódra nevelése érdekében.

Örömmel fogadta egyesületünk a sporttörvény megszületését, azon belül pedig elsõsorban a gyermekek és az ifjúság, a nõk és a családok szabadidõsportjával kapcsolatos új lehetõségeket, az iskolai, egyetemi sport fejlesztésére irányuló törekvéseket. Mindezek összhangban vannak a korábbiakban kifejtett véleményünkkel, mely szerint a szülõi szerepre való felkészítésben, illetve a jövendõ generációk egészségének jobbítása céljából nagy szükség van a helyes egészségmagatartásra nevelésre, amelynek egyik igen hatékony eszköze lehet a sport.

Bízunk abban, hogy a törvény nyomán a települési önkormányzatok több lehetõséget adnak majd az iskolai sportpályák és tornatermek szabadidõsportba való bevonására, és a sportszervezeteik mellett az ilyen célú civil kezdeményezéseket is fokozottabban támogatni fogják a jövõben.

1. 3.) Képzés: tudástõke, személyes élettervek

Senki számára nem kétséges ma már, hogy a tanulás a gyermek- és ifjúkorban, és egyre inkább a felnõttkorban is (ráadásul élethossziglan) elengedhetetlen feltétele a boldogulásnak. Ezért örömünkre szolgál, hogy felmérésünk szerint a gyermekeink 80 %-a nyilatkozott úgy, hogy szeretne továbbtanulni, mert ez azt jelzi, hogy értik a képzettség jelentõségét.

Ez annak is tulajdonítható, hogy a felmérésben részt vett családokban az apák kétharmada, és az anyák háromnegyede legalább érettségivel rendelkezik, ezen belül pedig kb. 38 %-nak felsõfokú végzettsége is van. Ez arra utal, hogy a képzettség iránti igényt jelentõsen befolyásolja a szülõk példája.

A gyermekek tanulás iránti igénye feletti örömünket némileg csökkenti az a naponta megélt tény, hogy a gyermekek esélyegyenlõsége az eddigi erõfeszítések ellenére még nem tudott megvalósulni a tanulás terén sem. Örvendetes, hogy létezik már a hátrányos helyzetû gyermekek felzárkóztatását szolgáló költségvetési normatíva, de egyelõre számos tényezõ hat a hátrányok leküzdése ellen.

A többgyermekes családok egyik legnagyobb kihívása a gyermekek taníttatása, hiszen még a legkedvezményesebb megoldások esetén is többszörös költséggel kell számolni másokhoz viszonyítva. Ráadásul a tanuláshoz nem csupán az alapvetõ tankönyvek, füzetek és íróeszközök tartoznak hozzá, hanem szükséges számos szótár, lexikon, szépirodalom, szakkönyvek, filmek, számítógép, idegen nyelvû kiadványok, folyóiratok stb. Jó lenne eljutni a gyermekeknek színházba, moziba, kulturális eseményekre, hogy a külföldre szervezett idegen nyelvi táborokról már ne is beszéljünk. Sajnos felméréseinkbõl az derül ki, hogy nagycsaládos gyermekeink kb. 40 %-a sohasem jut el színházba, hangversenyre, moziba. Könyvekhez, kazettákhoz a válaszoló családok több mint fele alig jut hozzá, és felének soha nem telik számítógépre. Ezek a hátrányok alig leküzdhetõk. Egyetemistáinknak is gondot okoz, hogy a tananyagok egy része számítógéprõl tölthetõ el, és dolgozataikat is számítógéppel kell elkészíteni. Ez bizony még sokaknak okoz nehézséget.

Gyermekeink körében leginkább a zenetanulás elérhetõ, ami nagyon fontos, és értékes lehetõség, de legalább ilyen fontos lenne a nyelvoktatás, a számítógép használat. Néhány egyesületünk különféle pályázatokon már hozzájutott számítógépekhez, és lehetõvé tudta tenni a tagcsaládok gyermekei számára, hogy az iskolai tanórákon kívül is gyakorolhatják a számítógép használatát. Alapítványunk azzal támogatja a gyermekeket, hogy visszatéríti a nyelvvizsga díjakat a leginkább rászorulóknak. De ez csak csepp a tengerben. Ezért igen nagy jelentõsége van a kormányzat elképzeléseinek, és a közeljövõben megszületõ "ifjúsági törvénynek", amely szerint a gyermekek és fiatalok számára a jövõben ingyenessé tennék az Internethez való hozzáférést. Itt azért szeretnénk megjegyezni, hogy a hozzáférés megnyitása mellett arra is szükség van, hogy a számítógép, az Internet értelmes használatára is megtanítsuk a gyermekeket, mert könnyen válhat szenvedéllyé ez a tevékenység is, és mind szellemi (beszûkülés), mind fizikai téren (gerincproblémák, szemromlás) károsodásokat okozhat, ha visszaélnek vele.

Felmérésünk azt mutatja, hogy a nagycsaládok - s így ezek részeként a gyermekek és fiatalok - igen szerény körülmények között élnek. Anyagi helyzetük kifejezetten szûkös: az átlagos havi jövedelem 120 ezer Ft körül van, ugyanakkor a rendszeres költségek havi átlaga 117 ezer Ft, ami azt jelzi, hogy a családok hónapról-hónapra gazdálkodnak, tartalékképzésre szinte semmi lehetõségük nincs. A jellemzõ egy fõre esõ jövedelem 12-18 ezer Ft között van, de a családok jó részének még ennél is kevesebb pénzbõl kell megélnie. A jövedelmi helyzet a fõvárosban és a vidéki nagyvárosokban kedvezõbb, viszont itt magasabbak a megélhetési költségek. A falun élõk esetében a családi jövedelem több tízezer forinttal is elmaradhat a nagyvárosokban élõkéhez képest.

A költségszerkezetben a legnagyobb összeget (kb. 1/3-1/3 arányban) a lakással kapcsolatos kiadások és az élelemre fordított költségek jelentik. A családok több mint 60%-ának van jelentõs adóssága, és 20% feletti a segélyre, valamilyen támogatásra szoruló családok aránya.

A nagycsaládos szülõk háromnegyede magán- vagy közalkalmazottként dolgozik (az anyák esetében ez az arány még magasabb). Ennek egyik oka az, hogy a több gyermek eltartása stabil, kiszámítható jövedelmet igényel, aminek a biztosítására nagyobb esély van az alkalmazotti szférában. Magánvállalkozóként túl nagy a kockázat, aminek sokan inkább nem teszik ki a családjukat.

A válaszoló családok háromnegyede jelzett olyan szükségletet, amelynek kielégítésére sohasem telik. Ezek jellemzõen a lakás, gépkocsi, tartós fogyasztási cikkek, nyaralás. Ugyanilyen arányú azoknak a száma, akik nem mindig tudják kielégíteni a szükségleteiket. E körben a legfájdalmasabb az, hogy sok családban nem tudnak minõségi élelemhez jutni. Új ruhát a többség ritkán tud venni, többnyire használt és olcsó ruhát vesznek, vagy családon, nagycsaládos közösségen belül cserélik, felújítják. Sokaknak gond a gyermekek egészségével kapcsolatos eszközök (szemüveg, fogszabályzó, gyógycipõ stb.) beszerzése is.

Mindezek mellett elmondható, hogy a családjaink igyekeznek addig nyújtózni, ameddig a takarójuk ér, és roppant kreatív módon próbálják kompenzálni a szûkös anyagi lehetõségeket. Igyekeznek a gyermekeiket arra nevelni, hogy ne az egyre több fogyasztás legyen az értékmérõ, hanem a kevesebb anyagi lehetõség mellett is megtalálják a harmóniát.

Korábban már szót ejtettünk arról, hogy a családokban jelentõs számban vannak jelen már nem tanuló gyermekek, akik szerencsés esetben dolgoznak. Ennek csak örülni lehet, azonban nem mehetünk el szó nélkül azon jelenség mellett, hogy a fiatalok egy része kizsákmányolt helyzetben dolgozik. Fõleg a magánvállalkozásoknál alkalmazott fiatalok esetében jellemzõ, hogy a bérük alacsony, ugyanakkor elvárják tõlük, hogy szabadidejüket, kapcsolataikat is rendeljék alá a munkaadó érdekeinek. Számos alkalommal csak úgy kapnak munkát, ha biztosítják a munkaadót, hogy egy bizonyos ideig nem házasodnak meg, nem fognak gyermeket vállalni. E jelenség nehezen érhetõ tetten, és a fiatalok kiszolgáltatott helyzetük miatt nem is igen mernek fellépni ellene.

Fõleg a falusi fiatalok körében jellemzõ, hogy már nem tanulnak tovább, munkát viszont nem találnak, így otthon maradnak. Egy részük besegít a családi gazdálkodásba vagy a kisebb gyermekek ellátásába, de sajnos van egy olyan réteg, amelyik mindenféle lehetõség és cél nélkül él. Az õ számukra feltétlenül szükséges valamilyen megoldást találni (ilyen lehetne pl. a távoktatás, távmunka).

A fentiekbõl is következik, hogy a fiatalok (és szüleik) félelmei leginkább arra irányulnak, vajon lesz-e majd munkalehetõség, hiszen ennek hiányában felnõtt életkezdésük eleve kilátástalannak tûnik. Ez pedig rendkívül káros jelenség, és kihatással lehet további életükre, családalapításukra, egészségükre stb. Ezért a fiatalok munkához jutásának elõsegítésére olyan ösztönzõ eszközöket kellene kidolgozni, hogy a munkaadóknak az eddigieknél fokozottabban érdeke legyen a pályakezdõ fiatalok foglalkoztatása.

Korábban már utaltunk arra, hogy a nagycsaládok egyik legnagyobb gondja a megfelelõ lakáskörülmények megteremtése. Sajnos az eddigi lakáspolitikai intézkedések a leginkább rászoruló nagycsaládos réteget eddig még nem tudták elérni. A törvénybõl következõ jogosultság nem elegendõ, mert nagycsaládosaink rendre kiesnek a banki hitelképesség vizsgálat rostáján. Ezt folyamatosan próbáljuk tudatosítani a döntéshozókban, remélhetõleg elõbb-utóbb eredménnyel, hiszen az eddigi törekvések joggal adnak okot az optimizmusra.

A nem megfelelõ lakáskörülmények többféle módon járulnak hozzá a nagycsaládos fiatalok esélyegyenlõségével kapcsolatos problémákhoz. Összefüggenek a tanulási lehetõségekkel, az egészségi állapottal, amit nem szükséges különösebben magyarázni.

Egyébiránt elmondható, hogy lakóhelyüket a nagycsaládok törekednek a családi házas falusi vagy városi környezetben megteremteni, hiszen a gyermekeknek megfelelõ élettérre van szükségük. Nagyjából egyharmaduk él lakótelepi, társasházas vagy egyéb tömör beépítésû területeken. A tanyán, major jellegû lakóhelyen élõk száma elenyészõ. A lakások közmûvesítettsége megfelel az országos aránynak, illetve a lakóhely jellegének a függvénye.

A korábbi fejezetekbõl kiderült, hogy a nagycsaládok túlnyomó többsége igen szerény anyagi körülmények között él, a létfenntartás költségei szinte teljes egészében elviszik a havi jövedelmet. ?gy nem csoda, ha a szabadidõ eltöltésével kapcsolatban közel egyharmad arányban nyilatkoztak úgy a családok a felmérésünkben, hogy soha nem telik ilyen jellegû kiadásokra, és ugyanilyen arányban mondták azt, hogy nem mindig telik rá. Gondot jelent a könyvvásárlás, a lemezek, kazetták, sporteszközök, játékok, megvásárlása (a számítógépes játékokról már nem is szólva).

Színházba 35%, moziba 44%, hangversenyre 50% soha nem jut el. A családok egynegyede még sohasem nyaralt együtt, további egyötöd 5 évnél ritkábban üdül. Kétharmaduk legalább a gyermekeit el tudja küldeni nyaralni, táborokba, ami köszönhetõ a nagycsaládos közösségek és más civil szervezõdések összefogásának és a számos pályázatnak is.

Jellemzõ viszont, hogy közös családi programot 90% szervez rendszeresen, 94%-uk együtt ünnepli az állami vagy egyházi ünnepeket, 97%-uk pedig a családi eseményeket. Ebbõl az következik, hogy a szabadidõ eltöltése a szûkebb vagy a tágabb családhoz kötõdik, nem annyira az intézményes lehetõségekhez. Itt szeretnénk megemlíteni, hogy a NOE nagy gondot fordít a kultúra terjesztésére, a hasznos, értékes szabadidõ eltöltés biztosítására. Helyi és országos szinten is sokat teszünk az e téren jelentkezõ hiányosságok pótlása érdekében.

Arról is szólni kell, hogy családjaink egy része nem csupán az anyagi lehetõségek híján fogja vissza a fogyasztását. A gyermeknevelésben azt is fontosnak tartjuk, hogy ne a minél több fogyasztásra való törekvés gyökerezzen meg gyermekeink és fiataljaink értékrendjében, hanem az értékes, a személyiséget gazdagító életmódra, szórakozásra igyekszünk nevelni. Köztudomású, hogy a fogyasztásra ösztönzõ reklámok áradata többnyire a gyermekeket és fiatalokat célozza meg, és sokszor hamis értékeket mutat fel. Helyesnek tartjuk, hogy gyermekeinket felvértezzük arra, hogy ezekre a kihívásokra érett módon tudjanak reagálni.

Az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb kárát abban látjuk, hogy bizonyos értékek elvesztek, és a mai társadalomban sem állt még vissza teljesen minden téren ezek tisztelete. Számunkra a legfõbb értékek között szerepel a család, és gyermekeinket, fiataljainkat is úgy neveljük, hogy megbecsüljék a családot. Ugyancsak a legszentebb értékek között neveljük õket a hazaszeretetre, a józan hazafiságra, a határokon belüli és kívüli magyarság összetartozásának fontosságára, Magyarország, a magyar néphagyomány és kultúra szeretetére.

A fiatalok értékre nevelésében fontosnak tartjuk azt is, hogy megtanulják a jogok, a kötelességek és a felelõsségek hármas egységének fontosságát is. Úgy látjuk, hogy - nemzetközi tendenciák hatására is -túlhangsúlyozódnak a jogok, és alig esik szó a kötelességrõl és a felelõsségrõl, így torzul a gyermekek és fiatalok értékrendje. Ezek egysége nélkül pedig nem lehet a társadalom számára hasznos polgárokat nevelni.

A környezeti nevelés ugyancsak az általunk fontosnak tartott értékek közé tartozik. Ezért közösségi programjainkban rendszeresen foglalkozunk a gyermekek és fiatalok környezetvédelmi nevelésével. Meggyõzõdésünk, hogy a jövendõ generációk életteréért felelõsek vagyunk, és csak akkor van esélyük a megmaradásra, ha megtanulnak felelõsnek lenni a természeti és épített környezetért, nem pedig visszaélni a lehetõségeikkel.

Tapasztalataink szerint a gyermekek és fiatalok igen nyitottak e kérdések iránt, és a világra való rácsodálkozásukban fogékonyak a természet értékei iránt. Ezt a tulajdonságukat kihasználva lehet õket tudatos természet- és környezetvédelemre nevelni, aminek a fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni.

A gyermekek és fiatalok vallásosságáról beszélni nem egyszerû dolog, hiszen önmagukban többnyire még kialakulatlan a meggyõzõdésük. Vallási életük a szülõk értékrendjével függ össze, hiszen többnyire a vallásos szülõk magukkal viszik gyermekeiket is, amikor közösségbe mennek, és a család életvitelében is a szülõk értékrendje, hite, vallásos gyakorlata a meghatározó. A felnövekvõ fiatalok már gyakrabban döntenek önállóan arról, hogy elfogadják-e szüleik felfogását, értékrendjét, vagy más irányt választanak.

Azt tapasztaljuk, hogy a gyermekkorban beépült erkölcsi értékek akkor is meghatározhatják valakinek az életét, ha késõbb nem válik hívõvé, nem gyakorolja a szülei vallását. Érvényes ez az egyházi iskolákban tanultakra is. Számos példa van elõttünk, hogy a kiemelkedõ politikai, tudományos, mûvészi pályákat befutó nagyjaink gyermek- és ifjúkorában ott találjuk az indíttatások között az egyházi iskolát, amely maradandó értékeket tudott közvetíteni. Ezért azt mondhatjuk, hogy az egészséges, józan vallásos alapú erkölcsi nevelés hasznára van a gyermekeknek és fiataloknak, és ez által hosszabb távon a társadalomnak is.

Sajnálattal olvastuk az Ifjúság 2000 Gyorsjelentés adatait arról, hogy a fiatalok részvétele az ifjúsági szervezõdésekben igen alacsony színvonalú. Ez nyilvánvalóan összefügg a társadalomban megnyilvánuló általános közéleti érdektelenséggel, a rendszerváltás elõtti gyermek- és ifjúsági tömegszervezetekkel szembeni ellenérzésekkel, de semmiképpen nem pozitív jelenség.

A gyermekek esetében elsõsorban nem a szervezethez tartozást találjuk fontosnak, hanem azt, hogy a családban, az iskolai és egyéb közösségben tapasztaltak felkeltsék a közösség iránti igényt, az egymás iránti érdeklõdést és felelõsségérzetet. A felnõttek jó példája nyomán beépülhet a gyermekek gondolkodásába, hogy igényük legyen a közösséghez tartozásra. Ugyanakkor a gyermekek irányított szabadidõ eltöltése, a számukra szervezett értékes és hasznos szórakozás védelmet nyújthat a sodródással járó veszélyek ellen.

Az esetleges érdektelenség mellett a fiatalok esetében azt tapasztaljuk - és ez tulajdonképpen természetesnek tekinthetõ jelenség -, hogy a tanulás, a karrierépítés nagy energiákat köt le, és ezért nem jut idõ, kedv az ifjúsági közösségekre. Csak akkor vesznek részt a fiatalok az ifjúsági közösségek tevékenységében, ha ott igazi barátokra, jó közösségre, segítségre, az érdeklõdésüknek megfelelõ programokra találnak. Sajnálatos, hogy sok esetben az ifjúsági szervezetek is átpolitizáltak, nem töltik be valódi rendeltetésüket, és leginkább egyes fiatalok saját karrierépítését szolgálják. Ezért fontosnak tartjuk a politikamentes ifjúsági szervezõdések erkölcsi és anyagi megerõsítését a társadalmi élet minél szélesebb skáláján. Minél sokszínûbbek az ifjúsági szervezetek, annál inkább megtalálhatják a fiatalok az érdeklõdésüknek megfelelõ közösségeket.

Arra is szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy mennyire fontos a közélet, a közösségi élet, az ifjúsági munka iránt érdeklõdõ fiatalok motiválása, képzése, felkészítése a közösségi munkára. Ezek a fiatalok lehetnek a motorjai az ifjúsági szervezõdéseknek, és korosztályi példaként állhatnak társaik elõtt. Egyesületünk maga is keresi a megfelelõ megoldásokat arra, hogy minél nagyobb számban bevonja a nagycsaládokban élõ fiatalokat is a közösség életébe, és e fiatalok maguk is katalizátorokká váljanak társaik körében.

Úgy látjuk, hogy az Ifjúsági és Sportminisztérium felismerte ennek fontosságát, és a Mobilitás bevonásával is erõteljes tevékenységbe kezdett az ifjúsági szervezõdések megerõsítése érdekében. Remélhetõleg az ifjúsági intézményrendszerrõl szóló, kidolgozás alatt álló törvény nyomán hamarosan pozitív elmozdulás következik be az ifjúsági közösségi munka terén.

Közismert, hogy a civil szervezetek egyik legnagyobb problémája az alulfinanszírozottság, a túlzott mértékû kiszolgáltatottság a különféle kormányzati, önkormányzati vagy egyéb pályázati alapoknak. Az ifjúsági szervezetek esetében ez különösen nagy gondot okozhat, hiszen még kisebb az esélyük a folyamatos mûködés biztosítására, mint a "felnõtt" szervezeteknek. Az ifjúsági szervezetek esetében különösen fontosnak tartjuk, hogy a mûködésre is lehessen támogatást kapni, ne csupán konkrét programokra. A jelenleg érvényben lévõ pályázati rendszer nehézségei (túlzott bürokrácia, utófinanszírozás stb.) az ifjúsági szervezetek tevékenységét igen megnehezítik.

Az Ifjúsági és Sportminisztérium folyamatos párbeszédet folytat a pályázó szervezetekkel, és nehézségeiket megértve számos jobbító, segítõ intézkedést hozott, többek között az egyik legnagyobb problémát jelentõ utófinanszírozás áthidalására. Ezt a példát a többi pályáztató körében is jó lenne elterjeszteni, de elsõsorban abban látjuk a megoldást, ha módosul a 217/1998 sz. kormányrendelet, és a civil szervezetekre egyszerûsített pályázati lebonyolítási módot alakítanak ki a döntéshozók.

Nagyra értékeljük a kormányzat ifjúsági ügyekben tett kezdeményezéseit, amelyek nyilván annak a meggyõzõdésnek a nyomán születnek, hogy a jövõ magyar társadalmát azok a fiatalok alkotják majd, akik most vannak felnövekvõben, ezért nem mindegy, milyen lesz a jövõ generáció.

Az Ifjúsági és Sportminisztérium eddigi mûködése során egyesületünk korrekt partnerének bizonyult, és véleményünk, javaslataink nem maradtak meg egy formális érdekegyeztetési folyamat "letudott" feladataként, hanem jórészt beépültek a különféle intézkedésekbe, törvénytervezetekbe, programokba. Bízunk benne, hogy ez a jövõben sem lesz másként, hiszen közös érdekünk a gyermekek és fiatalok élethelyzetének jobbítása, jövõjének megalapozása.

E folyamat következõ lépcsõjeként várjuk az ifjúsági intézményrendszerrõl szóló törvény megszületését, valamint azoknak a törvénybõl következõ, ill. azzal összefüggõ rendeleteknek a megalkotását is, amelyek a fiataloknak nyújtott kedvezményekrõl (ifjúsági kártya, utazási kedvezmények stb.) szólnak. Véleményünkkel, tapasztalatainkkal szeretnénk hozzájárulni ezeknek a rendeleteknek a minél jobb színvonalához, és részt vállalni az ifjúsági érdekegyeztetés folytatásában.

Az Országos Gyermek és Ifjúsági Parlament (OGYIP) 1994-ben azzal a céllal alakult, hogy megfelelõ keretet biztosítson az ifjúság és gyermekek képviseletére azokkal szemben, akik a korosztály sorsát döntéseikkel befolyásolják. Az alapító szervezetek szándéka az volt, hogy egy olyan nemzeti ifjúsági tanács jelenjen meg hazánkban, amely hasonlóan mûködik az Európai Unióban már bevált modellhez.

Az Országos Gyermek és Ifjúsági Parlamentet - munkáját elismerve - az Ifjúsági és Sportminisztérium stratégiai partnerévé választotta. ?gy az OGYIP részt vehet az ifjúságot érintõ döntések elõkészítésében, illetve tagokat delegálhat a gyermekek és fiatalok programjait, szervezeteit, kezdeményezéseit támogató Gyermek és Ifjúsági Alapprogram Tanácsába, illetve a Regionális Ifjúsági Tanácsokba.

Az OGYIP képviselõje teljes joggal részt vehet az Európai Ifjúsági Fórum (EIF) ülésein, mely Európa nemzetközi ifjúsági szervezeteit és nemzeti ifjúsági tanácsok - Európa Tanács és Európai Unió társszerveként mûködõ szövetsége. Az OGYIP honlapjának címe: www.ogyip.hu

Immár két éve mûködik az OGYIP Civil Irodája (CI), melynek szolgáltatásait tagszervezeteink, más civil szervezetek és ifjúsági csoportok igényei alapján alakítottuk ki. A CI Danubia részlegében elsõsorban civil szervezetek munkáját segítõ szolgáltatások érhetõk el, az Iroda EuroPont részlege többek között nemzetközi partner- és ösztöndíjbörze, a Kárpátia részlegnél pedig Kárpát-medencei szállás-, rendezvény- és partnerbörze mûködik.

Az OGYIP 77 tagszervezetével jelenleg a legnagyobb magyarországi ifjúsági ernyõszervezet.

Az Országos Gyermek és Ifjúsági Parlament (OGYIP) a Jelentés színvonalát a korábban készültekhez képest kiemelkedõnek tartja, megalapozottsága alapján minden korábbi ebben a mûfajban született írásnál sikeresebbnek véli.

A Jelentést olvasva kiderül, hogy annak legfontosabb és legtöbb adata az Ifjúság 2000Ó nagymintás ifjúságkutatás eredményein alapulnak. Látható tehát, hogy milyen nagy szükség van ilyen jellegû kutatásra, és mennyire sajnálatos, hogy a korosztály problémáit a kutatás elkészítése elõtt csak vélt igények alapján próbálták megoldani. Az OGYIP azt javasolja, hogy a jövõben is készüljenek három- vagy négyévente ilyen jellegû vizsgálatok, és a jelentés csak az ebbõl nyert adatok feldolgozását követõen ismertesse a gyermekek és fiatalok problémáit, illetve az ezek megoldására tett kormányzati intézkedéseket.

(1. fejezet) Az OGYIP a jelenleg mûködõ családtámogatási (1998. évi LXXXIV. törvény a családok támogatásról és az 1999-tõl bevezetett támogatások és kedvezmények rendszere) és gyermekvédelmi (1997. évi XXXI. törvény a gyermekek védelmérõl és gyámügyi igazgatásról ) rendszer elemeivel messzemenõen egyetért, azokat 1999 óta fiatal kutatók és szakemberek bevonásával folyamatosan tanulmányozta. (pl. Gyermekvédelem - tapasztalatok és kitörési pontok címmel rendezett tanácskozás sorozat). Fontos problémának érezzük a korosztály tájékozatlanságát, azt, hogy számukra az állam milyen formában nyújt védelmet, és hogyan gondoskodik róluk.

(2. fejezet) Az elmúlt években különösen sok szó esett a fiatalok kábítószer fogyasztásával kapcsolatosan. Az OGYIP üdvözli a rendkívül széles társadalmi konszenzussal elfogadott Nemzeti Stratégia a Kábítószer-probléma Visszaszorítására címû dokumentumban foglaltakat, és azon lépéseket, amelyek e stratégia alapján születtek meg. Az OGYIP azonban továbbra is javasolja a BTK enyhítését a kábítószer fogyasztókkal szemben.

Az OGYIP egyetért azzal a kormányzati törekvéssel, mely a fiatalok rendszeres fizikai aktivitásra, testmozgásra szánt idejét kívánja növelni. Úgy gondoljuk, hogy igen szerencsésen kerültek kiválasztásra azon sportágak (atlétika, labdarúgás, kosárlabda), melyek a fenti célokat elõsegíthetik. Fontosnak érezzük a különbözõ vizisportok, elsõsorban az úszás lehetõségének biztosítását minél több fiatal számára, ezért javasoljuk, hogy a kormány lehetõségei szerint fejlessze e sportágak technikai lehetõségeit (pl.: "uszodaprogram").

(3. fejezet) Az OGYIP a korosztály oktatási helyzetével kapcsolatosan három alapvetõ problémát lát, melyet az Ifjúság 2000Ó kutatás is megerõsített. Legfontosabbnak az elsõsorban vidéki, nem értelmiségi szülõktõl származó fiatalok helyzetét érezzük, ami a felsõoktatásba való bekerülésük nehézségeit illeti. Súlyos hátrányt jelent a fiatalok többségénél a nyelvismeret és az Internet hozzáférés hiánya is. Az OGYIP várakozása szerint a felsõoktatás problémáját a Bursa Hungarica program és a szeptemberben induló diákhitel rendszer nagymértékben orvosolni fogja. A nyelvtanulás elõsegítése érdekében az OGYIP javasolja olyan intézmény létrehozását, amely a fiatalok nyelvoktatását, illetve a hátrányos helyzetûek vizsgáztatását támogatná. Az OGYIP javasolja, hogy a fiatalok Internet-hozzáférésének elõsegítésére az ifjúsági kormányzat dolgozzon ki programot.

(4. fejezet) Az OGYIP támogatja azokat a megoldásokat, melyeket a kormányzat kínál a fiatalok által különösen súlyosnak érzett problémákra (munkanélküliség, lakhatási körülmények, otthonteremtés), de célszerûnek érezzük a fiatalok hatékonyabb tájékoztatását saját lehetõségeikrõl, illetve javasoljuk ezen intézkedések további fejlesztését.

(5. fejezet) Az OGYIP megfontolásra érdemesnek találja, hogy az ifjúság, az általános iskolai tanulmányok megkezdésétõl 26 éves korig - a fiatalkor végéig - a muzeális intézményeket 50 %-os kedvezménnyel látogathassák. Javasoljuk továbbá, hogy a környezettudatosságot, környezetvédelmet, környezeti nevelést finanszírozó programok közt induljanak olyanok melyek civil szervezetek bevonásával, az iskolán kívüli színtereken is a fiatalok elé tárják az ezzel kapcsolatos ismereteket.

(6. fejezet) Az OGYIP megismerte a kormányzat bûnmegelõzési programjait, azokba lehetõségeihez mérten bekapcsolódott és hatékonynak tartja azokat. Fontos problémának érezzük a kiskorúakra vonatkozó hazai büntetõjogi szabályozást és a New Yorkban a Gyermekek Jogairól szóló - hazánk által is elfogadott - egyezmény közti eltéréseket.

Megismerve az Oktatási Jogok Biztosának munkáját, várakozással tekintünk a Gyermeki Jogok Biztosának mûködésének elindulására.

(7. fejezet) A fiatalok ifjúsági szervezetekben való részvételérõl szóló 16 százalékos adat, sokszor jelenik meg úgy, mint ami a korosztályi szervezõdések gyengeségét mutatná. Összevetve azonban a 90-es évek elejének 4%-ra becsült adatainál, jelentõs elõrelépés tapasztalható; külföldi példákhoz hasonlítva ugyan nem közelíti meg a Németországban egyedül jellemzõ rendkívül magas arányt, de a hazai 16% magasabb, mint az Európai Unió átlagának a fele, ami az OGYIP véleménye szerint a hazai ifjúsági civil szféra jelentõs és kiemelendõ eredménye.

Az OGYIP jelentõs problémának érzi a civil szervezetek mûködési kiadásainak megoldatlanságát. Ezen kiadásokra jelenleg a szervezetek elsõsorban az Országgyûlés Társadalmi Szervezetek Bizottságának mûködést finanszírozó pályázatán szerezhetnek támogatást, ám ez csak néhány százezer forint értékû, amely a nagyobb hálózatokkal rendelkezõ országos szervezeteknek - amelyek például az OGYIP tagságát is alkotják - nem elegendõ. Ezért javasoljuk országos ifjúsági és gyermek szervezeteknek szóló mûködést támogató pályázati programok megvalósulását.

(8. fejezet) Az Országos Gyermek és Ifjúsági Parlament egyetért az ifjúsági kormányzat azon törekvésével, hogy a hazánkban élõ gyermekek és fiatalok iskolán kívüli lehetõségeit és esélyeit törvényi szabályozással rendezze. A törvény elõkészítésében a korosztály mind szervezetein keresztül - a stratégiai partnerekkel történõ egyeztetések során - mind egyénileg a www.ifjúság.hu internetes oldalon hazánkban eddig egyedülálló módon részt vehetett. Reméljük a megfogalmazott véleményeket viszontláthatjuk a törvény szövegében.

Az OGYIP igen jelentõsnek érzi, hogy a korosztály minisztériumi szinten megjelenhetett az államigazgatásban, a kialakított ifjúsági párbeszéd rendszer mûködésével elégedettek vagyunk és örömmel vettük tudomásul, hogy az ifjúsági tárca nyitott az együttmûködésre egy a jövõben megalakuló Nemzeti Ifjúsági Tanáccsal. Komoly elõrelépésnek érezzük a szubszidiaritás korábban sosem látott mértékû megjelenítését a regionális ifjúsági intézményrendszer kialakításakor.

A támogatási rendszer jelenlegi struktúrájának fõbb elemeivel az OGYIP egyetért, azokban a testületekben, ahol döntéshozóként is részt vesz, támogatta a megvalósult pályázati programokat.

Kiemelkedõ eredmény a pályázható támogatások folyamatos és jelentõs mértékû emelkedése, illetve a pályázókra nehezedõ adminisztratív nehézségek csökkenése.

(9. fejezet) A jelentés nem feledkezik meg a Hálózat az Ifjúságért Kht. tevékenységének bemutatásáról, mely immár második éve támogatja ifjúsági civil szervezetek Internet-hozzáférését az ISM együttmûködésével. Az OGYIP messzemenõen támogatja az ifjúsági tárca a fiatalok Internet hozzáférését biztosítani kívánó szándékait.

A SINOSZ Ifjúsági Bizottsága (IB) 1979-ben alakult meg. A Bizottságnak jelenleg 6 tagja van: 5 hallássérült fiatal, valamint a titkár, aki egy személyben a Szövetség Kulturális és Ifjúsági Irodájának vezetõje is.

A SINOSZ közhasznú társadalmi szervezet, amely elsõsorban körülbelül 11 000 fõs tagsága körében lát el érdekképviseleti és érdekvédelmi feladatokat az ország egész területén.

Az ifjúság kategóriába mi a 16-35 éves tagjainkat soroljuk: ez kb. 1500-2000 siket és nagyothalló fiatalt jelent. (Sajnos pontos számadat és a hallássérülés mértéke szerinti százalékos bontás csak kb. fél év múlva fog rendelkezésünkre állni.)

Az Ifjúsági Bizottság tagjai - a titkár kivételével - önkéntesként tevékenykednek; elsõdleges feladatuk a kifejezetten csak a fiatal tagoknak szóló országos rendezvények megszervezése, a hallássérült fiatalok összefogása. Éves szinten általában 5-6 ilyen programot rendezünk, kb. fele-fele arányban Budapesten és vidéki helyszíneken. Programjaink többsége hagyományos, több éves múltra visszatekintõ rendezvény.

2000. évben megrendezett ifjúsági programjaink a következõk voltak:

A siketek, ezen belül a fiatalok szempontjából különösen hátrányos, és egyfajta közvetett diszkriminációt jelent az információhiány. Ennek fõ oka, hogy a napjainkban legfontosabb tömegkommunikációs csatorna, a televíziós mûsorok csak korlátozottan hozzáférhetõek a nem vagy nem jól halló emberek számára (feliratozás, jeltolmácsolás megoldatlansága!). Nem véletlen, hogy a siket fiatalok rendszerint jóval tájékozatlanabbak halló kortársaiknál, érdeklõdési körük beszûkültebb, társadalmi aktivitásuk kisebb.

Sajnos érvényes mindez a hallássérült fiataloknak arra a szûk rétegére is, akik felsõfokú oktatási intézményben tanulnak, vagy már diplomát szereztek. Vannak elõremutató tendenciák a hallássérültek egyetemi-fõiskolai oktatásában (pl. egyéni konzultációs lehetõségek és vizsgarend, írásbeli vizsgázás stb.), de számos probléma még megoldásra vár. Ilyen például a nyelvoktatás kérdése (nem a nyelvvizsga-kötelezettség alóli mentességre lenne szükség, hanem egy a fogyatékosságukra adaptált rendszer kiépítésére!), a pályaválasztás és elhelyezkedés problematikája általában, speciális támogatási formák kidolgozása, személyi segítõk bevonása stb. A fogyatékosok, ezen belül a siketek és nagyothallók esélyegyenlõségének megteremtése egy hosszú folyamat, amelynek még csak az elején járunk. A mindennapi ügyintézés, közlekedés, kultúra, szórakozás, sport és az élet számos területének hozzáférhetõsége igen korlátozott (nemcsak) fiatal tagjaink számára. A közvélemény tájékozatlansága is gátolja a siket és nagyothalló emberek társadalmi beilleszkedését, fokozza szeparációjukat, kapcsolataik belterjességét.

Reméljük, mindezeken a területeken további pozitív változásoknak lehetünk tanúi a közeljövõben, amihez az Ifjúsági és Sportminisztériummal kötött együttmûködési megállapodásunk is hozzá fog járulni!

A kutatás elõzményei:

4. a fogyatékkal élõkrõl - hallássérültekrõl - csak kevés, szórványos, nem átfogó adatok léteznek
4. hazánkban a népszámlálások hosszú évtizedekig nem tartalmaztak fogyatékosságra vonatkozó kérdéseket (1949 után elõször 1990-ben mérték fel újra társadalmi helyzetüket; a 2001-es adatfelvétel programjában szintén szerepel ez a téma: a fogyatékosság jellegét, a kialakulás idejét és okát mérik fel)
4. 1998.évi XXVI. tv ("esélyegyenlõségi" tv.)
4. nemzetközi törekvések: pl. EDF felmérései

A kutatásról:

4. a vizsgálat célja: a siketek és nagyothallók fõbb szocio-demográfiai jellemzõinek összevetése figyelembe véve a hallásvesztés idejét is
4. a mintát két forgalmazó-cég budapesti ügyfélkörébõl, illetve a SINOSZ Siketek Fõvárosi Szervezetének tagjaiból választottuk
4. több mint 1000 önkitöltõs kérdõívbõl összesen 257 érkezett vissza (kb. 25%)

A kérdõív (5 részbõl állt):

1. demográfiai jellemzõk, iskolázottság, foglalkozás, anyagi helyzet, család

2. hallásveszés mértéke, általános egészségi állapot

3. személyi segítõk, segédeszközök szerepe

4. társadalmi segítségnyújtásról alkotott vélemény

5. szabadidõs szokások, szervezeti tagság

Témakörök:

I. alapvetõ demográfiai adatok

II. iskolázottság

III. foglalkozás

IV. vagyoni helyzet

V. hallásvesztés okai

VI. kommunikációs nehézségek az élet fõbb területein

VII. segédeszközökkel, kommunikációt segítõ eszközökkel való ellátottság

VIII. segítõ személyek

IX. társadalmi hozzáállással kapcsolatos attitûd

X. teljesületlen vágyak, életcélok

Mintánk összesen 257 esetbõl áll. A mintába került nagyothallók 50%-a, a siketek 45%-a férfi.

A halláskárosodás fokát 5 kategóriára bontottuk:

4. enyhe nagyothalló,
4. közepes nagyothalló,
4. súlyos nagyothalló,
4. siket hallásmaradvánnyal,
4. teljesen siket.

Tehát mindenki szubjektív módon sorolta be magát a megfelelõ kategóriába. Az eredeti 5 kategóriát végül két kategóriába vontuk össze, így: 1., 2., 3., = nagyothalló, és 4., 5., = siket lett. A minta 68%-a nagyothallónak, 32%-a siketnek vallja magát.

A válaszokat eredetileg 7 (KSH) csoportba soroltuk, majd ezek alapján három, a népszámlálással is harmonizáló kategóriát készítettünk. Mintánk változó korcsoport szerint tükrözi legjobban az 1990-es népszámlálási adatokat, vagyis ebbõl a szempontból közelíti meg legpontosabban a mikrocenzus adatbázisát.

Az esélyegyenlõség megteremtésének egyik legfontosabb intézménye az oktatási rendszer. Az iskola egyrészt a szocializáció egyik színtere, ugyanakkor a munkaerõ-piaci pozíciók is elsõsorban itt dõlnek el. Az iskolai hátrány tehát a késõbbi munkavállalási esélyekbe, jövedelemszerzési lehetõségekbe is tovább gyûrûzik.

4. a válaszadók harmadának szakmunkásképzõ, illetve szakiskola a legmagasabb iskolai végzettsége: közöttük a siketek jóval nagyobb arányban képviseltetik magukat
4. a második legnagyobb kategóriát a felsõfokú végzettségûek alkotják (!): diplomával fõképp nagyothallók rendelkeznek, siketek csak elenyészõ arányban
4. a nyolc általánost és a középiskolát végzettek aránya ugyanakkora: mindkét kategóriában a nagyothallók valamivel felül-, a siketek valamivel alulreprezentáltak
4. a mikrocenzus adataihoz képest általánosan magasabb iskolai végzettség 3 lehetséges oka: 1. a nagyothallók jelentõs része idõs korban vált hallássérültté
4. a fõvárosban élõk magasabb státuszúak, mint az országos átlag
4. a forgalmazó-cégnél és az érdekvédelmi szervezetnél ügyfélként, tagként megforduló (kérdõívet kitöltõ) hallássérültek csak egy szûk, valószínûleg iskolázottabb rétegét képviselik a hallássérült társadalomnak
4. teljes népesség iskolázottsága: 48% alapfokú vagy kevesebb, 40% középfokú, 12% felsõfokú (1996)

A hallásvesztés ideje szerint:

• a prelingvális hallássérültek (a beszéd kialakulása elõtt, 0-3 év között vesztette el a hallását) több mint fele szakmunkásképzõ intézetben fejezte be tanulmányait; diplomával csak 6% rendelkezik
• a gyermekkori (4 - 13 év között) hallássérültek többsége szintén a középiskolai szintnél alacsonyabb végzettségû, azonban jóval többen vannak, akik diplomával rendelkeznek (20%)
• a felnõttkori halláskárosodottak közel azonos arányban fordulnak elõ az egyes kategóriákban
• a legmagasabb arányban a felnõttkori, ill. idõskori hallássérültek rendelkeznek felsõfokú végzettséggel, hiszen ez utóbbiak az iskolát még mint hallók fejezték be

A hallásvesztés ideje és a hallásvesztés mértéke együttesen befolyásolja az elért tanulmányi szintet.

4. a teljes minta 20%-a, a 60 évnél fiatalabb korosztály 37%-a gazdaságilag aktív
4. a teljes magyar lakosság körében az aktivitási arány 53%, Budapesten pár százalékkal magasabb
4. az aktív korú siketek nagyobb arányban rokkant nyugdíjasok, mint nagyothalló kortársaik (18-39 éves siket: kb. 50%-a, nagyothalló kb. 25%-a 40-59 éves siket: 80%-a, nagyothalló 44%-)
4. versenyképes, jól konvertálható tudás, szakképzettség hiányában a hallássérültek jelentõs hányada a leszázalékoltatást "választja" munkavállalási korlátok
4. a prelingválisok kb. 50%-a, a gyermekkori hallássérültek 40%-a, a felnõttkori siketek és nagyothallók 30%-a rokkantnyugdíjas (r) minél korábbi a hallásvesztés, annál nehezebb a munkavállalás, felzárkózás
4. az aktívak elsõsorban teljes idõben dolgoznak, pár százalék részmunkaidõben, ill. megbízásból él, vagy saját vállalkozása van