ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ
Fidesz - Magyar Polgári Párt
T/214/87.
Módosító javaslat
Dr. Szili Katalin Asszonynak
az Országgyűlés Elnöke részére
Helyben
Tisztelt Elnök Asszony!
A Házszabály 94. §-ának (1) bekezdése alapján a Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló 2000. évi CXXXIII. törvény módosításáról szóló T/214 számú törvényjavaslathoz a következő
m ó d o s í t ó j a v a s l a t o t
terjesztem elő:
1. A törvényjavaslat 17. §-ának (2) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép, ezzel egyidejűleg a bekezdések számozása értelemszerűen megváltozik:
"(2) A Priv. tv. 7. §-ának (4) és (5) bekezdése az alábbiak szerint módosul:
(4) A tartós állami tulajdonban maradó társaságokat - az állami tulajdonosi részesedés mértékének és az állami tagsági (részvényesi) jogokat gyakorló állami szervezet, illetve miniszter feltüntetésével - e törvény 1. és 2. számú melléklete sorolja fel. A (3) bekezdésben meghatározott állami tulajdonrészen túlmenően állami részesedés privatizációja ütemének és mértékének meghatározása e törvény mellékletében megjelölt miniszter, a privatizáció végrehajtása pedig - e törvény rendelkezéseinek alkalmazásával - az ÁPV Rt. feladata, amelyet a miniszterrel egyetértésben lát el.
(5) Azoknál a gazdasági társaságoknál, ahol e törvény 1. vagy 2. számú melléklete 1 db szavazatelsőbbségi részvényben állapította meg a legkisebb állami részesedés mértékét és az állami tulajdonos a közgyűlés döntéséhez szükséges tulajdonrésszel rendelkezik, az állam javára szavazatelsőbbségi részvényt kell kibocsátani."
2. A törvényjavaslat 17. §-ának (3) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép, ezzel egyidejűleg a bekezdések számozása értelemszerűen megváltozik:
"(3) A Priv. tv. 8. §-ának (1) bekezdése az alábbiak szerint módosul:
(1) Az állami tulajdoni részesedéssel működő gazdasági társaságoknak a tartós állami tulajdon körébe való sorolásáról, a tulajdonosi részesedés mértékéről, illetve a tartós állami tulajdon megszüntetéséről a Kormány előterjesztésére az Országgyűlés törvényben rendelkezik. A törvény 1. számú mellékletének módosításáról szóló törvény elfogadásához a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges. A Kormány részére erre nézve az ÁPV Rt., valamint az adott társaság alapvető tevékenysége szerint érintett miniszter, illetve az érdekelt munkáltatói és munkavállalói érdekképviseleti szervek tehetnek javaslatot."
3. A törvényjavaslat 17. §-ának (4) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép, ezzel egyidejűleg a bekezdések számozása értelemszerűen megváltozik:
"(4) A Priv. tv. 10. §-a az alábbiak szerint módosul:
Az Állami Vagyonügynökség e törvény hatálybalépésével megszűnik. Jogai és kötelezettségei e törvény erejénél fogva - egyetemes jogutódlás mellett - az ÁPV Rt.-re szállnak át. Az Állami Vagyonügynökség által kezelt vagyon felett a törvény hatálybalépését követően - ha e törvény 1. vagy 2. számú melléklete másképp nem rendelkezik - a tulajdonosi jogokat az ÁPV Rt. gyakorolja. E vagyon az ÁPV Rt.-hez rendelt vagyonnak [21. § (1) bekezdés] minősül."
4. A törvényjavaslat 17. §-ának (4) bekezdése (7) bekezdésre változik és az alábbiak szerint módosul:
"A Priv. tv. 72. §-ának (1) bekezdése az alábbiak szerint módosul:
(1) Azon társaságok társasági részesedéseit, amelyek e törvény 1. vagy 2. számú melléklete szerint nem az ÁPV Rt.-hez tartoznak, e törvény hatálybalépésétől számított 30 napon belül kell átadni a mellékletben megjelölt szervezetnek."
5. A törvényjavaslat az alábbi, (8) bekezdéssel egészül ki:
"(8) A Priv. tv. melléklete helyébe e törvény 3. számú melléklete lép."
6. A törvényjavaslat 3. számú melléklete az alábbiak szerint módosul:
3. sz. Melléklet a 2002. évi ... törvényhez
"1. számú Melléklet az 1995. évi XXXIX. törvényhez
Kiemelt, tartós állami tulajdonú társasági részesedéssel működő társaságok - az állami tulajdon arányának és az állami tagsági (részvényesi) jogokat gyakorló miniszter, illetőleg szerv megjelölésével - a következők:
Társaság neve |
Tartós állami részesedés |
|
Tulajdonosi jogokat gyakorló szerv: Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. |
||
Magyar Villamosművek Rt. |
50% + 1 szavazat |
|
MAHART Magyar Hajózási Rt. |
50% + 1 szavazat |
|
Magyar Légiközlekedési Rt. (MALÉV) |
25% + 1 szavazat |
|
Antenna Hungária Magyar Műsorszóró és Rádióhírközlési Rt. |
50% + 1 szavazat |
|
Nemzeti Tankönyvkiadó Rt. |
50% + 1 szavazat |
|
Balatonfelvidéki Erdő és Fafeldolgozó Rt. |
100% |
|
Délalföldi Erdészeti Rt. |
100% |
|
Észak-Magyarországi Erdőgazdasági Rt. |
100% |
|
Gemenci Erdő- és Vadgazdaság Rt. |
100% |
|
"Gyulaj" Erdészeti és Vadászati Rt. |
100% |
|
Ipoly Erdő Rt. |
100% |
|
Kisalföldi Erdőgazdaság Rt. |
100% |
|
Kiskunsági Erdészeti és Faipari Rt. |
100% |
|
Mátra-Nyugatbükki Erdő és Fafeldolgozó Rt. |
100% |
|
Mecseki Erdészeti Rt. |
100% |
|
Nagykunsági Erdészeti és Faipari Rt. |
100% |
|
Nyírségi Erdészeti Rt. |
100% |
|
Pilisi Parkerdőgazdaság Rt. |
100% |
|
Somogyi Erdészeti és Faipari Rt. |
100% |
|
Szombathelyi Erdészeti Rt. |
100% |
|
Tanulmányi Erdőgazdaság Rt. |
100% |
|
VADEX Mezőföldi Erdő- és Vadgazdálkodási Rt. |
100% |
|
Vértesi Erdészeti és Faipari Rt. |
100% |
|
Zalai Erdészeti és Faipari Rt. |
100% |
|
Bólyi Mezőgazdasági Termelő és Kereskedelmi Rt. |
75% |
|
Tokaj Kereskedőház Rt. |
100% |
|
TISZAVÍZ Kft. |
100% |
|
VOLÁNBUSZ Rt. |
50% + 1 szavazat |
|
Szerencsejáték Rt. |
100% |
|
Tulajdonosi jogokat gyakorló miniszter: nemzeti kulturális örökség minisztere |
||
Nemzeti Színház Rt. |
100% |
2. számú Melléklet az 1995. évi XXXIX. törvényhez
A tartós állami tulajdonú társasági részesedéssel működő társaságok - az állami tulajdon arányának és az állami tagsági (részvényesi) jogokat gyakorló miniszter, illetőleg szerv megjelölésével - a következők:
Társaság neve |
Tartós állami részesedés |
Tulajdonosi jogokat gyakorló szerv: Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. |
|
MOL Magyar Olaj- és Gázipari Rt. |
1 db szavazatelsőbbségi részvény |
CD Hungary Ingatlanforgalmazó és Szolgáltató Rt. |
1 db szavazatelsőbbséget biztosító |
Martonseed Martonvásári Mezőgazdasági Kísérleti Gazdaság Rt. |
50% + 1 szavazat |
Hód-Mezőgazda Rt. |
75% |
Lábod-Mavad Rt. |
50% + 1 szavazat |
Balatoni Halászati Rt. |
75% |
Fertő-tavi Nádgazdaság Rt. |
75% |
Abaúji Charolais Mezőgazdasági Rt. |
75% |
Agria Volán Rt. |
50% + 1 szavazat |
Alba Volán Rt. |
50% + 1 szavazat |
Bács Volán Rt. |
50% + 1 szavazat |
Bakony Volán Rt. |
50% + 1 szavazat |
Balaton Volán Rt. |
50% + 1 szavazat |
Borsod Volán Rt. |
50% + 1 szavazat |
Gemenc Volán Rt. |
50% + 1 szavazat |
Hajdú Volán Rt. |
50% + 1 szavazat |
Hatvani Volán Rt. |
50% + 1 szavazat |
Jászkun Volán Rt. |
50% + 1 szavazat |
Kapos Volán Rt. |
50% + 1 szavazat |
Kisalföld Volán Rt. |
50% + 1 szavazat |
Körös Volán Rt. |
50% + 1 szavazat |
Kunság Volán Rt. |
50% + 1 szavazat |
Mátra Volán Rt. |
50% + 1 szavazat |
Nógrád Volán Rt. |
50% + 1 szavazat |
Pannon Volán Rt. |
50% + 1 szavazat |
Somló Volán Rt. |
50% + 1 szavazat |
Szabolcs Volán Rt. |
50% + 1 szavazat |
Tisza Volán Rt. |
50% + 1 szavazat |
Vasi Volán Rt. |
50% + 1 szavazat |
Vértes Volán Rt. |
50% + 1 szavazat |
Zala Volán Rt. |
50% + 1 szavazat |
Hungaropharma Rt. |
1 db szavazatelsőbbséget biztosító |
Gyógyászati Segédeszközöket és Rehabilitációs Termékeket Gyártó Rt. |
50% + 1 szavazat |
PICK Szeged Rt. |
1 db szavazatelsőbbséget biztosító |
Zsolnay Porcelángyár Rt. |
1 db szavazatelsőbbséget biztosító |
HERZ Szalámigyár Rt. |
1 db szavazatelsőbbséget biztosító |
KAGE Rt. |
1 db szavazatelsőbbséget biztosító részvény |
Herendi Porcelánmanufaktúra Rt. |
25% + 1 szavazat |
Északdunántúli Gázszolgáltató Rt. |
1 db szavazatelsőbbséget biztosító részvény |
Középdunántúli Gázszolgáltató Rt. |
1 db szavazatelsőbbséget biztosító részvény |
Délalföldi Gázszolgáltató Rt. |
1 db szavazatelsőbbséget biztosító részvény |
Tiszántúli Gázszolgáltató Rt. |
1 db szavazatelsőbbséget biztosító részvény |
Déldunántúli Gázszolgáltató Rt. |
1 db szavazatelsőbbséget biztosító részvény |
Paksi Atomerőmű Rt. |
1 db szavazatelsőbbséget biztosító részvény |
Dunamenti Erőmű Rt. |
1 db szavazatelsőbbséget biztosító részvény |
Vértesi Erőmű Rt. |
1 db szavazatelsőbbséget biztosító részvény |
Bakonyi Erőmű Rt. |
1 db szavazatelsőbbséget biztosító részvény |
Pécsi Erőmű Rt. |
1 db szavazatelsőbbséget biztosító részvény |
Mátrai Erőmű Rt. |
1 db szavazatelsőbbséget biztosító részvény |
Tiszai Erőmű Rt. |
1 db szavazatelsőbbséget biztosító részvény |
Budapesti Erőmű Rt. |
1 db szavazatelsőbbséget biztosító részvény |
Északdunántúli Áramszolgáltató Rt. |
1 db szavazatelsőbbséget biztosító részvény |
Dunántúli Áramszolgáltató Rt. |
1 db szavazatelsőbbséget biztosító részvény |
Délmagyarországi Áramszolgáltató Rt. |
1 db szavazatelsőbbséget biztosító részvény |
Tiszántúli Áramszolgáltató Rt. |
1 db szavazatelsőbbséget biztosító részvény |
Északmagyarországi Áramszolgáltató Rt. |
1 db szavazatelsőbbséget biztosító részvény |
Budapesti Elektromos Művek Rt. |
1 db szavazatelsőbbséget biztosító részvény |
Országos Villamostávvezeték Rt. |
1 db szavazatelsőbbséget biztosító részvény |
TESCO Nemzetközi Műszaki-Tudományos Együttműködési és Kereskedelmi Kft. |
25% + 1 szavazat |
Eximbank Rt. |
100% |
MEHIB Rt. |
100% |
Reorg Rt. |
50% + 1 szavazat |
HUNGEXPO Vásár és Reklám Rt. |
1 db szavazatelsőbbséget biztosító részvény |
Magyar Posta Rt. |
100% |
MERTOCONTROL Minőségellenőrző Rt. |
25% + 1 szavazat |
Távközlési Innovációs Rt. |
25% + 1 szavazat |
Cartographia Kft. |
50% + 1 szavazat |
HM CENTRAL Mosodák Rt. |
50% + 1 szavazat |
Hitelgarancia Rt. |
50% + 1 szavazat |
Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Rt. |
1 db szavazatelsőbbséget biztosító részvény |
Tulajdonosi jogokat gyakorló miniszter: gazdasági és közlekedési miniszter |
|
Magyar Államvasutak Rt. |
100% |
Fertővidéki HÉV Rt. |
25% + 1 szavazat |
Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Rt. |
50% + 1 szavazat |
Közlekedéstudományi Intézet Rt. (KTI Rt.) |
50% + 1 szavazat |
Autóipari Kutató és Fejlesztő Rt. |
25% + 1 szavazat |
Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Rt. |
50% + 1 szavazat |
Ipari Technológiai Centrum Kft. |
25% + 1 szavazat |
Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht. |
50% + 1 szavazat |
Villamosenergia-ipari Kutató Intézet Rt. |
50% + 1 szavazat |
ExVÁ Robbanásbiztos Villamos Berendezéseket Vizsgáló Kht. |
100% |
Magyar Villamosenergia-ipari Rendszerirányító Rt. |
100% |
Magyar Fejlesztési Bank Rt. |
100% |
Budapest Airport Rt. |
25% + 1 szavazat |
Tulajdonosi jogokat gyakorló miniszter: földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter |
|
Agroster Besugárzó Rt. |
50% + 1 szavazat |
Állattenyésztési Teljesítményvizsgáló Kft. |
75% |
Concordia Közraktár Rt. |
100% |
ATEV Fehérjefeldolgozó Rt. |
25% + 1 szavazat |
Geodéziai és Térképészeti Rt. |
25% + 1 szavazat |
Érdi Gyümölcs- és Dísznövénytermesztési Kutató-Fejlesztő Kht. |
100% |
Ceglédi Gyümölcstermesztési Kutató-Fejlesztő Kht. |
100% |
Fertődi Gyümölcstermesztési Kutató-Fejlesztő Kht. |
100% |
Újfehértói Gyümölcstermesztési Kutató-Fejlesztő Kht. |
100% |
Konzervipari Kutató és Fejlesztő és Minőségvizsgáló Kft. |
100% |
Magyar Tejgazdasági Kísérleti Intézet Kft. |
100% |
Országos Húsipari Kutatóintézet Kft. |
100% |
Országos Mesterséges Termékenyítő Rt. |
50% + 1 szavazat |
Pécsi Geodéziai és Térképészeti Kft. |
25% + 1 szavazat |
Temperáltvizű Halszaporító és Kereskedelmi Kft. |
100% |
Zöldségtermesztési Kutató Intézet Rt. |
100% |
|
|
Tulajdonosi jogokat gyakorló miniszter: környezetvédelmi és vízügyi miniszter |
|
Hortobágyi Génmegőrző Kht. |
100% |
Hortobágyi Halgazdasági Rt. |
100% |
Dunamenti Regionális Vízmű Rt. |
50%+1 szavazat |
Dunántúli Regionális Vízmű Rt. |
50%+1 szavazat |
Észak-dunántúli Regionális Vízmű Rt. |
50%+1 szavazat |
Észak-magyarországi Regionális Vízmű Rt. |
50%+1 szavazat |
Tiszamenti Regionális Vízmű Rt. |
50%+1 szavazat |
Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Rt. (VITUKI) |
50%+1 szavazat |
Tulajdonosi jogokat gyakorló szerv: Országos Foglalkoztatási Közalapítvány |
|
Agora Ipari Kft. |
100% |
Erfo Ipari Kft. |
100% |
Fővárosi Kézműipari Rt. |
100% |
Főkefe Ipari Kft. |
100% |
Savaria Nett-Pack Kft. |
100% |
Szegedi Fonalfeldolgozó Rt. |
100% |
Tulajdonosi jogokat gyakorló miniszter: egészségügyi, szociális és családügyi miniszter |
|
Gyógynövénykutató Intézet Rt. |
25% + 1 szavazat |
Tulajdonosi jogokat gyakorló miniszter: honvédelmi miniszter |
|
HM ARCOM Kommunikációtechnikai Rt. |
50% + 1 szavazat |
HM ARZENAL Elektromechanikai Rt. |
50% + 1 szavazat |
HM Budapesti Erdőgazdasági Rt. |
100% |
HM CURRUS Gödöllői Harcjárműtechnika Rt. |
50% + 1 szavazat |
HM Elektronikai Igazgatóság Rt. |
100% |
HM Kaszói Erdőgazdaság Rt. |
100% |
HM VERGA Veszprémi Erdőgazdaság Rt. |
100% |
Dunai Repülőgépgyár Rt. |
1 db szavazatelsőbbséget biztosító részvény |
Tulajdonosi jogokat gyakorló miniszter: igazságügyminiszter |
|
Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda Rt. |
50% + 1 szavazat |
Tulajdonosi jogokat gyakorló miniszter: gyermek-, ifjúsági és sportminiszter |
|
Sportlétesítmények Vállalat Rt. |
75% |
Tulajdonosi jogokat gyakorló miniszter: Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter |
|
KOPINT DATORG Szervezési és Adatfeldolgozási Rt. |
50% + 1 szavazat |
Magyar Hivatalos Közlönykiadó Kft. |
100% |
Városépítési Tudományos és Tervező Intézet Kht. |
100% |
Regionális Fejlesztési Holding Rt. |
100% |
Tulajdonosi jogokat gyakorló miniszter: informatikai és hírközlési miniszter |
|
Magyar Távközlési Rt. |
1 db szavazatelsőbbséget biztosító részvény |
Tulajdonosi jogokat gyakorló miniszter: pénzügyminiszter |
|
Államadósság Kezelő Központ Rt. |
100% |
Magyar Államkincstár Rt. |
100% |
Tulajdonosi jogokat gyakorló szerv: gazdasági és közlekedési miniszter és a külügyminiszter együttesen |
|
Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht. |
50% + 1 szavazat |
I n d o k o l á s
A tartós állami tulajdon fokozott védelmet igényel. Indokolt, hogy a tartós állami tulajdonú gazdasági társaságok egy része esetében ezt a védelmet megfelelő jogi garanciák biztosítsák.
A Pécsi Erőmű Rt. és az Ipari Technológiai Centrum Kft. indokolatlanul került ki a tartós állami tulajdonú társasági részesedéssel működő társaságok közül, ezért a javaslat visszahozza azokat.
Budapest, 2002. 06. 19.
Szűcs Lajos |
Dr. Mátrai Márta |
Dr. Balsai István |
Pokorni Zoltán |