ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ
Fidesz - Magyar Polgári Párt

T/541/9.

Módosító javaslat

Dr. Szili Katalin

az Országgyűlés Elnöke részére

Helyben

Tisztelt Elnök Asszony!

A Házszabály 94. §-ának (1) bekezdése alapján az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról szóló T/541 számú törvényjavaslathoz a következő

m ó d o s í t ó j a v a s l a t o t

terjesztem elő:

A törvényjavaslat 1. §-ának (1) bekezdése az alábbiak szerint módosul:

"(1) [A törvény hatálya kiterjed azokra az iratokra és adatokra, amelyek 1944. december 21. és 1990. február 14. között az állambiztonsági tevékenységet végző magyar állami szervek működésével összefüggésben, így különösen ]

A Történeti Hivatal állami szaklevéltár, önálló központi költségvetési szerv, amely a központi költségvetés szerkezeti rendjében önálló fejezet. A Történeti Hivatal jogosult átvenni és megőrizni:

a) a Belügyminisztérium III-as Főcsoportfőnökségénél, ennek területi és helyi szerveinél, illetve elődeiknél (a Magyar Államrendőrség budapesti és vidéki főkapitányságának Politikai Rendészeti Osztályain és a Gazdasági Rendészeti Osztályok operatív csoportjaiban, a Magyar Államrendőrség Államvédelmi Osztályánál, a Belügyminisztérium Államvédelmi Hatóságánál, az Államvédelmi Hatóságnál, 1953 és 1956 között a Belügyminisztérium államvédelmi feladatokat ellátó szervezeti egységeinél, a Belügyminisztérium Politikai Nyomozó Főosztályánál), a Belügyminisztérium Határőrség Felderítő Osztályánál, valamint a Honvédelmi Minisztérium Katonapolitikai Osztályán, a Honvédelmi Minisztérium Katonapolitikai Csoportfőnökségén, a Honvédelmi Minisztérium Katonai Elhárító Főcsoportfőnökségén, a Honvédelmi Minisztérium IV. Főcsoportfőnökségén, a Magyar Néphadsereg Vezérkara 2. Csoportfőnökségén, a Belügyminisztérium Külügyi Osztályánál, a Belügyminisztérium Nemzetközi Kapcsolatok Osztályánál, a Belügyminisztérium Belbiztonsági Osztályánál, a Belügyminisztérium Határőrség Felderítő Osztályánál, a Belügyminisztérium Állambiztonsági Operatív Nyilvántartó Osztályánál, vagy

b) [a Belügyminisztérium Személyzeti Főosztályánál a Belügyminisztérium III. Főcsoportfőnökségének alkalmazottaival, és a "szigorúan titkos" állományú munkatársaival kapcsolatban,]

a volt BM III. Főcsoportfőnökség és elődei egyéb olyan iratait, valamint a volt HM MNVK Felderítő Csoportfőnökség és elődei azon iratait, amelyek 1996. július hó 31-én a nemzetbiztonsági szolgálatok törvényben meghatározott feladatainak ellátása céljából - adattartalmukra tekintettel - már nem voltak kezelhetők;

c) [illetőleg az egyes fontos, valamint közbizalmi és közvélemény-formáló tisztségeket betöltő személyeket ellenőrző bizottságnál keletkeztek.] a volt BM III. Főcsoportfőnökség, a HM MNVK Felderítő Csoportfőnökség és elődeiknek - az a)-b) pontok hatálya alá nem tartozó - levéltári anyagait;

d) az 1945. január 1. és 1960. április 1. között magyar hatóság határozata alapján végrehajtott, zárt táborszerű fogva tartás (internálás, kényszermunka), közbiztonsági őrizet, kényszerlakhely kijelölés (kitelepítés) irataiból a Belügyminisztériumban kialakított gyűjteményt;

e) a nemzetbiztonsági szolgálatok levéltári anyagait;

f) illetőleg az egyes fontos, valamint közbizalmi és közvélemény-formáló tisztségeket betöltő személyeket ellenőrző bizottság eljárása során keletkezett iratokat.

I n d o k o l á s

A módosító javaslat arra irányul, hogy a jelenleg jól működő történeti Hivatal jogállása, feladata változatlan maradjon, hiszen az Országgyűlés a Történeti Hivatal éves beszámolói alkalmával a működését jónak, megfelelően szabályozottnak találta.

Budapest, 2002. szeptember 25.

Demeter Ervin
Fidesz - Magyar Polgári Párt

Dr. Kovács Zoltán
Fidesz - Magyar Polgári Párt