1. A legfõbb ügyész és az Országgyûlés kapcsolata

3. Az ügyészség mûködésének feltételei

4. Az ügyészség feladatai

5. A büntetõjogi ügyészi tevékenység

6. A magánjogi és a közigazgatási jogi ügyészi tevékenység

7. A katonai ügyészség

8. Az ügyészség tudományos és nemzetközi tevékenysége

A Magyar Köztársaság Alkotmánya 52. §-ának (2) bekezdésében, valamint a Magyar Köztársaság Országgyûlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX.30.) OGY határozat 89. §-ában foglalt kötelezettségem alapján a Magyar Köztársaság ügyészsége 1999. évi mûködésérõl a következõ jelentést nyújtom be.

A Magyar Köztársaság Alkotmányának XI. fejezete rendelkezik az ügyészségrõl, kimondva, hogy a legfõbb ügyész az Országgyûlésnek felelõs, azaz az ügyészi szervezet - a legfõbb ügyész személyén keresztül - az Országgyûlésnek alárendelt állami szerv. Az ügyészség a végrehajtó hatalomtól független, sajátos hatáskörû állami szervezet.

Az 1989. évi októberi alkotmánymódosítás és az azon év végén megszületett ügyészségi törvénymódosítás az ügyészség államjogi helyzetét és feladatait nem érintette, az Alkotmányban pontosabbá tették az ügyészségi feladatok meghatározását és a legfõbb ügyész megbízatásának idejét a törvényhozási ciklustól elválasztva hat évben határozták meg. Ez a rendelkezés azt célozta, hogy az ügyészség a napi politikától és a parlamenti erõviszonyoktól függetlenül végezze tevékenységét.

Az ügyészség alkotmányjogi helyzetét nem érintették az 1990. évi választásokat követõen elfogadott alkotmánymódosítások sem, bár az ügyészség alkotmányjogi helyzetének megváltoztatására több kísérlet történt.

Az 1998. évi választásokat követõen az új kormány - a kormányprogramnak megfelelõen - változtatni kívánt az ügyészség alkotmányos helyzetén. Az ügyészséget a kormány - közvetlenül az igazságügy-miniszter - irányítása alá kívánta rendelni. E célból 1998 szeptemberében az Országgyûléshez, miként 1993-ban is, három törvényjavaslatból álló "törvénycsomagot" nyújtott be, amelynek célja az ügyészség alkotmányos helyzetének megváltoztatása: az ügyészség Kormány alá rendelése volt.

A "törvénycsomag" elsõ eleme az a törvényjavaslat volt, amely a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosítására tartalmaz szabályokat.

A törvényjavaslat általános indokolása szerint az ügyészség kormány alá rendelésére elsõdlegesen azért van szükség, mert az elmúlt években jelentõsen megnövekedett bûnözés visszaszorításáért a kormányt alkotmányos felelõsség terheli. Az Alkotmány ugyanis a kormány feladatává teszi az alkotmányos rend, az állampolgárok jogainak védelmét, valamint a törvények végrehajtásának biztosítását. A kormány meglévõ büntetõpolitikai eszközrendszere (a büntetõjogi tárgyú törvények elõkészítése, a rendõrség általános irányítása és a büntetés-végrehajtás felügyelete) az említett alkotmányos felelõsség érvényesítéséhez nem elégséges. Ugyanakkor az ügyészség kulcsszerepet tölt be a büntetõeljárás egészében, hiszen a nyomozás elrendelésétõl a büntetés végrehajtásáig részt vesz a büntetõeljárás minden fázisában. Erre figyelemmel az ügyészség alkotmányos helyzetének a megváltoztatása, vagyis az ügyészség kormány alá rendelése fokozottabb lehetõséget biztosít a kormányzati büntetõpolitika érvényesítésére.

A törvényjavaslat szerint a kormány - az igazságügy-miniszter útján - irányítja az ügyészséget. Az igazságügy-miniszter irányítási jogkörében eljárva általános érvényû utasítás keretében elvi iránymutatást adhat az ügyész közremûködésével folyó eljárásokban követendõ ügyészi tevékenység fõ irányaira. Az igazságügy-miniszter kivételesen - írásban, indokolással ellátott - egyedi utasítást is adhat a legfõbb ügyésznek olyan intézkedésre, amelyet az ügyész mérlegelési jogkörében eljárva tehet. Az utasítás azonban nem irányulhat ügyészi intézkedéstõl való tartózkodásra, az eljárás folytatását akadályozó ügyészi intézkedésre, továbbá a vádemelésrõl és a vád módosításáról való döntésre, illetõleg nem érintheti az eljáró ügyész személyét. Az ügyésznek utasítást a legfõbb ügyész, illetõleg a felettes ügyész adhat.

A politikai befolyásolás kizárása érdekében ez a törvényjavaslat számos olyan garanciális elemet tartalmazott, amelyek nem szerepeltek abban a törvényjavaslatban, amelyet 1993-ban az akkori kormány nyújtott be a Parlamenthez az ügyészség alkotmányos helyzetének megváltoztatása érdekében. Ezek közül a következõk érdemelnek kiemelést:

A garanciális elemeket tekintve az 1998 szeptemberében benyújtott törvényjavaslat megegyezett az 1993-ban benyújtott törvényjavaslattal abban, hogy az igazságügy-miniszter csak a legfõbb ügyésznek adhatna egyedi utasítást, s az utasítás nem irányulhatna az ügyészi intézkedéstõl való tartózkodásra, az eljárás folytatását akadályozó ügyészi intézkedésre. A javaslat a legfõbb ügyész és a legfõbb ügyész helyettes megbízatásának, illetõleg felmentésének rendjére vonatkozóan is - az ügyészség alkotmányos helyzete megváltoztatásának szándékára tekintettel - lényegében az 1993-as megoldást követte.

A törvényjavaslatban új elem volt az a rendelkezés, amely szerint az igazságügy-miniszter által adott utasítást az Igazságügyi Minisztérium hivatalos lapjában közzé kell tenni, továbbá az egyedi ügyben adott utasítást az ügy irataihoz kell csatolni. A legfõbb ügyész az utasítás végrehajtása során az ügyészre irányadó szabályok szerint jár el. Nem kérheti azonban az utasítás végrehajtása alóli mentesítését arra hivatkozva, hogy azt jogszabállyal vagy a jogi meggyõzõdésével nem tartja összeegyeztethetõnek, ellenkezõ álláspontját - indokaival együtt - jogosult közzétenni és az iratokhoz csatolni. (A most említett garanciális elemeket az ügyészi törvény módosítására készített törvényjavaslat tartalmazta.)

Az ügyészség kormány alá rendelése az Alkotmány módosítását igényli, amelyhez a parlamenti képviselõk kétharmadának a jóváhagyó szavazata szükséges. A konszenzus nem alakult ki, az 1999. május 4-én megtartott záró szavazáson az Alkotmány módosítására benyújtott törvényjavaslat nem kapta meg az elfogadásához szükséges számú szavazatot, a másik két törvényjavaslatot pedig erre figyelemmel a kormány visszavonta, így az ügyészség kormány alá rendelésére ez alkalommal sem került sor.

Függetlenül az ügyészség alkotmányjogi helyzetétõl, úgy vélem, mindenképpen indokolt a Magyar Köztársaság ügyészségérõl szóló 1972. évi V. törvény (a továbbiakban: Ütv.) újrakodifikálása, részben mivel a ma hatályos szabályozás sok-sok módosítással van hatályban, részben mivel az ügyészségre vonatkozóan több idejétmúlt szabályozást tartalmaz. Álláspontom szerint - a hatályos Alkotmány keretei között - olyan új ügyészségi törvényt kell alkotni, amely a bíróságok szervezetérõl és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvényhez (a továbbiakban: bírósági szervezeti törvény) hasonlóan szintenként szabályozza az ügyészi szervezetet, meghatározza az ügyészséggel kapcsolatban az Országgyûlés, a kormány, a köztársasági elnök, valamint a legfõbb ügyész hatásköreit, továbbá az ügyészre, az ügyészségi titkárra, fogalmazóra és az ügyészségi tisztviselõre (ügyintézõre) vonatkozó - nem a késõbb említett szolgálati törvényre tartozó - legfontosabb szabályokat.

Az igazságszolgáltatás reformja az ügyészség közjogi helyzetétõl függetlenül is folyamatosan napirenden van, s a reform keretében az Országgyûlés által 1997-ben és 1999-ben elfogadott törvények távlatilag megváltoztatják a bíróságok jelenlegi szervezetét és igazgatási rendszerét.

Az eddigi három szintû bírósági szervezet az Országos Ítélõtábla felállításával négyszintûvé alakul, s ez érinti az ügyészség szervezetét, feladatait, illetõleg a legfõbb ügyész jogkörét is. Nevezetesen:

a) a négyszintû bírósági szervezethez igazodva az Ütv. módosításáról rendelkezõ 1997. évi LXX. törvény, illetve az Országos Ítélõtábla székhelyének és illetékességi területének megállapításáról, valamint az igazságszolgáltatás mûködését érintõ egyes törvények módosításáról szóló 1999. évi CX. törvény létrehozta az Országos Ítélõtáblának megfelelõ szintû ügyészségi szervezeti egységeket, a Fellebbviteli Fõügyészséget, illetõleg a Katonai Fellebbviteli Ügyészséget (a továbbiakban együtt: fellebbviteli fõügyészség). Ezek az új szervezeti egységek az Országos Ítélõtábla elõtt folyó bírósági eljárásokban látnak el törvényben meghatározott ügyészi feladatokat,

b) a bírósági szervezeti törvény megváltoztatta a bíróságok igazgatási rendszerét, abban meghatározó szerepet kapott az Országos Igazságszolgáltatási Tanács, amelynek tagja a legfõbb ügyész is,

c) jelentõs szerepet kapott a legfõbb ügyész - az elõbb említett törvény, illetõleg az eljárási törvények kapcsolódó szabályai szerint - a Legfelsõbb Bíróság elõtt folyó jogegységi eljárásokban.

Az a) pontban említett fellebbviteli fõügyészségek felállítására 2002. szeptember 1-jétõl kerül sor, s azok 2003. január 1-jétõl kezdik meg mûködésüket. Ekkor megváltozik majd a Legfõbb Ügyészség és a Katonai Fõügyészség felügyeleti és irányító tevékenysége, hatáskörükbe fog tartozni ugyanis a fõügyészségek, a területi katonai ügyészségek mellett a fellebbviteli fõügyészségek közvetlen szakmai irányítása és felügyelete is.

Az igazságszolgáltatás reformja keretében kidolgozott törvények lényegesen megváltoztatták az ügyészek és más ügyészségi alkalmazottak jogállására, javadalmazására vonatkozó szabályokat. A módosított rendelkezések alapvetõen beváltak.

A kinevezési feltételek szigorítása azonban - mindamellett, hogy fokozott követelményeket támasztott az ügyészi pályára lépõkkel szemben - akadályozta a más területeken dolgozó jogászok kiválasztását.

A jogi pályák közötti átjárhatóság érdekében a már említett 1999. évi CX. törvény kiegészítette az ügyészségi szolgálati viszonyról és az ügyészségi adatkezelésrõl szóló, többször módosított 1994. évi LXXX. törvénynek (a továbbiakban: Üsztv.) az ügyészi kinevezésre vonatkozó rendelkezéseit. A módosítás lehetõvé tette, hogy a központi közigazgatási szerveknél közigazgatási, illetõleg jogi szakvizsgához kötött munkakörben foglalkoztatott jogászok - az ügyészi kinevezés egyéb feltételeinek fennállása esetén - a más területeken mûködõ jogászokhoz hasonlóan, kötelezõ titkári mûködés nélkül, közvetlenül ügyészi pályára kerülhessenek. Ugyanilyen szabályok vonatkoznak a korábban alkotmánybíróként dolgozók ügyészi kinevezésére is.

Az 1997. október 1-jétõl hatályos szabályozás szerint az ügyészi kinevezések elõször egységesen három éves határozott idõre szóltak. E rendelkezés a pályára visszatérõ ügyészek helyzetét is indokolatlanul megnehezítette. A három éves határozott idejû elsõ ügyészi kinevezés alól ezért az 1999. évi CX. törvény meghatározott körben eltérést enged. A módosítás szerint az elsõ ügyészi kinevezés határozatlan idõre szól, ha a pályázó korábban legalább három évig ügyészként dolgozott, vagy öt évig meghatározott más, jogi szakvizsgához kötött jogászi tevékenységet végzett, illetve a tudomány vagy az oktatás területén kiemelkedõ elméleti jogi jártasságot szerzett.

A törvény a határozatlan idejû kinevezés lehetõségének megteremtésével összefüggésben rendezi az így kinevezett ügyész minõsítésének rendjét és az elsõ ízben határozatlan idõre kinevezett ügyész esetében is követelménnyé teszi - a kinevezést követõ harmadik év letelte elõtt - a minõsítést.

A törvény pontosítja az összeférhetetlenségi szabályokat azzal, hogy az ügyész nem lehet állami vezetõ sem. Ezzel a megoldással a törvény az ügyészekre irányadó összeférhetetlenségi szabályokat az ügyészség sajátos jogállásával összhangban teljes körûvé és egyértelmûvé teszi.

A törvény az ügyészek összeférhetetlenségére vonatkozó szabályok pontosításával összefüggésben a legfõbb ügyész és a legfõbb ügyész helyettes megbízatása megszûnésének okait is kibõvíti az állami vezetõvé történõ megválasztás, illetõleg kinevezés esetével.

A törvény bevezette a helyi ügyészségeken dolgozó ügyészek beosztási pótlékát is, amelynek mértéke 2000. január 1-jétõl a legalacsonyabb ügyészi alapilletmény 10%-a. Ennek indoka az, hogy változatlanul jelentõs a helyi ügyészségeken az ügyészek leterheltsége, amelyet pótlék megállapításával indokolt elismerni. A pótlék bevezetése elõsegíti az ügyészi kar stabilizálását, és a fluktuáció csökkenõ tendenciájának megõrzését. Amennyire örvendetes e pótlék bevezetése, annyira sajnálatos, hogy annak fedezetét a Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetésérõl szóló 1999. évi CXXV. törvény - a központi költségvetés - nem biztosította. Ezért a pótlékot évközben a központi költségvetési tartalékból kellene biztosítani a 2000. évben.

A törvény az ismertetett módosításokkal hasonló változást vezetett be a bírák jogállását illetõen is. Az Országgyûlés ezáltal azt a hagyományos elvet követte, hogy az igazságszolgáltatás két ágára, a bíróságra és az ügyészségre irányadó szabályozás során - kivéve, ahol a két szervezet eltérõ feladatköre és belsõ viszonyai azt kizárják - azonos megoldásokat kell érvényesíteni.

Az ügyészség alkotmányos helyzetébõl adódik, hogy a legfõbb ügyész és az Országgyûlés kapcsolatának alapvetõ szabályait az Alkotmány rögzíti. Az alkotmányos szabályozás azonban nem teljes körû.

Az Alkotmány szerint a Magyar Köztársaság legfõbb ügyészét a köztársasági elnök javaslatára az Országgyûlés választja. A legfõbb ügyész az Országgyûlésnek felelõs és mûködésérõl köteles beszámolni. Az Alkotmány nem rendelkezik a beszámolás gyakoriságáról. Az 1994-1998-as parlamenti ciklusban az a gyakorlat alakult ki, hogy a legfõbb ügyész évenként tájékoztatja az Országgyûlést, beszámolóit azonban - bár több parlamenti bizottság is megvitatta - az Országgyûlés plénuma csak egyszer, az 1997. évit tárgyalta meg, s azt 1999. március 5-én 96,4 %-os szavazataránnyal elfogadta. Az elfogadásról a Magyar Közlönyben megjelent 27/1999. (III.26.) OGY határozat nyilvánosan is rendelkezett.

A legfõbb ügyész az ügyészség feladatkörébe tartozó tárgyról az Országgyûlés bizottságainak is beszámol. Így például az Országgyûlés környezetvédelmi bizottsága elnökének felkérésére 1999 szeptemberében tartott tájékoztatót az ügyészség környezetvédelmi tevékenységérõl. A bizottság értékelése szerint az ügyészi szervek e tárgykörben végzett törvényességi felügyeleti és polgári peres munkája eredményes és hasznos, a jövõben is számítanak az ügyészség környezeti érdekérvényesítõ tevékenységére.

Az Ütv. részletesen tartalmazza a legfõbb ügyész feladatait, aki

Az 1990. évi szabad, demokratikus választásokat követõen az ügyészség korábbi, merõben formális parlamenti alárendeltsége alapvetõen megváltozott. Ennek egyik jele, hogy - míg a rendszerváltozás elõtt ez ritkaságszámba ment - 1990 óta a képviselõk gyakran élnek azzal az Alkotmányban biztosított lehetõséggel, hogy a legfõbb ügyész interpellálható, s hozzá kérdés intézhetõ.

1999-ben az Országgyûlésben a képviselõk három interpellációt nyújtottak be. Két választ elfogadtak, egy esetben pedig az el nem fogadott válaszról az Országgyûlés szavazott, s azt elfogadta. Az elmúlt év során egy képviselõi azonnali kérdést tettek fel, amelyrõl a Házszabály szerint nem kell szavazni.

Az Országgyûléssel való kapcsolat fontos eleme az országgyûlési képviselõk Alkotmányban biztosított mentelmi jogának az országgyûlési képviselõk jogállásáról szóló 1990. évi LV. törvényben és a Házszabályban szabályozottak szerinti felfüggesztésére irányuló eljárás. A közvádas bûncselekmény miatti büntetõjogi, illetve a szabálysértés miatti felelõsségre vonás alkotmányjogi akadálya - az országgyûlési képviselõt megilletõ mentelmi jog - csak úgy hárítható el, ha ennek felfüggesztésére az Országgyûlés elnökénél a legfõbb ügyész indítványt terjeszt elõ és az Országgyûlés az országgyûlési képviselõ mentelmi jogának felfüggesztésével az indítvánnyal érintett cselekmény miatt a büntetõjogi felelõsségre vonást lehetõvé teszi.

A mentelmi jog felfüggesztésének indítványozására közvádra üldözendõ bûncselekmény miatt akkor kerül sor, ha az országgyûlési képviselõ a nyomozás adatai alapján alaposan gyanúsítható olyan bûncselekmény elkövetésével, amelynek tekintetében lehetõség van a büntetõjogi felelõsségre vonásra és ennek folytán a mentelmi jog felfüggesztésére.

Az alapos gyanú fennállásának megállapítása a legfõbb ügyész feladata és felelõssége. A bûncselekmény alapos gyanúja esetén a mentelmi jog felfüggesztése csak azt jelenti, hogy az országgyûlési képviselõvel szemben elhárul a büntetõeljárás folytatásának alkotmányjogi akadálya, vele szemben a büntetõeljárás lefolytatható. A mentelmi jog felfüggesztése után lefolytatott büntetõeljárás egyaránt eredményezheti annak megszüntetését, illetve vádemelés folytán a bírósági eljárás megindítását.

A mentelmi jog felfüggesztése tehát a büntetõjogi felelõsségre vonás akadályát hárítja el, de nem jelent abban érdemi állásfoglalást, miként a mentelmi jog fenntartása is csak a büntetõjogi felelõsségre vonás alkotmányjogi akadályának fennmaradását jelenti mindaddig, ameddig az azzal érintett személynek az országgyûlési képviselõi megbízatása fennáll.

1999-ben két képviselõ mentelmi jogának felfüggesztésére irányuló indítványnak az Országgyûlés mindkét esetben helyt adott.

* * *

A legfõbb ügyésznek az Országgyûléssel való kapcsolata az ügyészség feladatai és alkotmányjogi helyzete, valamint Alkotmányban rögzített politikai semlegessége következtében nem mentes az ellentmondásoktól. A legfõbb ügyész ugyanis olyan jogalkalmazó szervezetet irányít, melynek ügyészei - így a legfõbb ügyész sem - pártnak nem lehetnek tagjai és politikai tevékenységet nem végezhetnek, munkájuk során kizárólag a hatályos jogszabályok szerint járhatnak és járnak el. Ezért a legfõbb ügyész a hozzá intézett interpellációk, kérdések kapcsán politikai viták, illetve kritikák középpontjába kerülhet, melyek során az ügyészség eljárásáról, intézkedésérõl szóló, jogi-szakmai tartalmú válaszai a szakmai lehetõségekkel nem mindig egyezõ politikai megmérettetés alá esnek.

Ugyanakkor az ügyészség szakmai véleményének bemutatására az Országgyûlés alkotmány- és igazságügyi bizottsága többször lehetõséget adott; a bizottság meghívása alapján kifejthettük a büntetõ anyagi jogi, az igazságügyi szervezeti és az eljárásjogi törvények megalkotásával kapcsolatos álláspontunkat.

Az ügyészi szervezet a Magyar Köztársaságban a következõ:

A Legfõbb Ügyészségnek alárendelten mûködnek a megyei fõügyészségek, a Fõvárosi Fõügyészség (a továbbiakban együtt: fõügyészségek) és a helyi ügyészségek.

A katonai ügyészi szervezet az egységes ügyészi szervezet integráns részeként mûködik. E szervezetet a legfõbb ügyész irányítja egyik helyettesén, a katonai fõügyészen keresztül. A Katonai Fõügyészségnek alárendelten mûködnek a területi katonai ügyészségek. A katonai ügyészek hivatásos katonák is egyben, de az irányítás rendszere folytán tevékenységükben függetlenek a katonai hierarchiától.

Az Ütv. 19. §-ának (1) bekezdése ügyészi szerv létesítése, megszüntetése, székhelyének áthelyezése jogkörét a köztársasági elnök hatáskörébe utalja. Az ügyészi szervezet részletes tagozódását ezért az általa kiadott 143/1997. (IX.30.) KE határozat tartalmazza.

Ugyanezen törvénycikk (3) bekezdése felhatalmazza a legfõbb ügyészt, hogy az ügyészség szervezetét és mûködését utasítással szabályozza. E felhatalmazás alapján került kiadásra a Magyar Köztársaság ügyészsége szervezetérõl és mûködésérõl szóló - azóta többször módosított - 6/1994. (ÜK.7.) LÜ utasítás (a továbbiakban: szervezeti szabályzat), továbbá az ügyészségek illetékességi területérõl szóló 4/1997. (ÜK.10.) LÜ utasítás.

A Legfõbb Ügyészség sok vonatkozásban (jogszabályok kezdeményezése, a jogszabályok alkotásában az államigazgatási egyeztetés során történõ véleménynyilvánítás, legfõbb ügyészi "normatív" utasítások alkotása) központi

közigazgatási szervhez hasonlóan mûködik, feladatkörének lényege mégsem ez,

hanem a késõbbiekben részletezendõ büntetõjogi, valamint magánjogi és közigazgatási jogi tevékenység. Ennek során a Legfõbb Ügyészség

• dönt az ügyészségi nyomozás kizárólagos hatáskörébe nem tartozó

A Legfõbb Ügyészség és a Katonai Fõügyészség szervezetét a szervezeti szabályzat határozza meg. A szervezet kialakítása az ügyészi törvény, továbbá a polgári perrendtartás, a büntetõeljárásról, illetõleg az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló törvény rendelkezéseibõl következõ feladatokon alapul. A szervezeti felépítést a következõ ábra mutatja be.

A Legfõbb Ügyészség irányítása alatt 20 fõügyészség mûködik, ezek szervezete a büntetõjogi, a magánjogi és a törvényességi felügyeleti tevékenység alapján tagozódik, így általában

szervezetben mûködnek, kiegészülve a megfelelõ funkcionális szervezeti egységekkel, s 1996. január 1-jétõl fõügyészségi szervezetben mûködnek az ügyészségi hatáskörbe tartozó nyomozásokat ellátó ügyészségi nyomozó hivatalok is. A Fõvárosi Fõügyészség - az ügyek nagy számára tekintettel - részletes osztálytagozódással mûködik.

Az ügyészi szervezetben öt elsõ fokú, de lényegében fõügyészségi szinten lévõ területi katonai ügyészség (budapesti, debreceni, szegedi, kaposvári és gyõri székhellyel) mûködik.

A 114 városi (fõvárosi kerületi) ügyészségen önálló szervezeti egységek általában nincsenek. A beosztott ügyészek szakterületenkénti beosztásban a vezetõ ügyésznek, illetve helyettesének alárendelten mûködnek.

A hatályos rendelkezések szerint a helyi ügyészség jár el azokban az ügyekben, amelyeket jogszabály vagy legfõbb ügyészi utasítás nem utal más ügyészi szerv hatáskörébe. Ez azt jelenti, hogy a helyi ügyészségek járnak el az ügyek túlnyomó részében, így az ügyészek munkaterhe is ott - elsõsorban a fõvárosi kerületi ügyészségeken, továbbá a Fõvárosi Fõügyészség gazdasági bûnügyekkel foglalkozó osztályán és a megyeszékhelyen mûködõ helyi ügyészségeken - a legnagyobb.

Az ügyészség mûködése személyi feltételeinek alakulását 1999-ben - az elõzõ évekhez hasonlóan - a kiegyensúlyozottság jellemezte. Folytatódott a személyi állomány stabilizálódása, tovább csökkent az ügyészi létszámhiány. A 4,6%-os mértékû hiány az utánpótlási lehetõségek kedvezõ alakulása miatt számottevõ gondot nem okoz. Az ügyészi kinevezések száma (62) 1999-ben is jelentõsen meghaladta az ügyészségi szolgálati viszony megszûnések számát (36), ami megfelel az utóbbi évek jellegzetességének.

Tovább javult az ügyészek életkor és szolgálati idõ szerinti megoszlása; a szakmailag már képzett, de perspektivikusan is alkotó erejük teljében lévõ korosztályok javára (3-4. sz. tábla). Ugyanezt a folyamatot erõsíti, hogy a jelentõsen megnõtt létszámú titkári és fogalmazói állományban is változatlanul alacsony a munkaerõmozgás.

A tanulmányaikat befejezõ joghallgatók részére 1999-ben 67 fogalmazói álláshelyet hirdettünk, amire 186 pályázat érkezett, ez az ügyészi pálya iránti változatlan érdeklõdést mutatja. Különösen nagy volt a túljelentkezés Csongrád, Borsod-Abaúj-Zemplén (ötszörös), Bács-Kiskun megyében (négyszeres) és a fõvárosban is, ahová minden meghirdetett álláshelyre hárman pályáztak.

A jogszabályi környezet módosulása az ügyészi szervezet utánpótlási igényeit és lehetõségeit is megváltoztatta. Az 1997-es igazságügyi reformmal összefüggésben az új büntetõeljárási törvény várható hatályba lépése, a fellebbviteli fõügyészségek tervezett felállítása és más törvénymódosítások miatt már a 2000. évtõl 320 fõs ügyészi létszámbõvítésre számítottunk. Erre tekintettel indokolt volt 1998-ban - az elõzõ évekhez képest - kiugróan nagy, 149 fõs fogalmazói felvétel.

Az 1999-es utánpótlás tervezésénél azonban már prognosztizálható volt, hogy a büntetõeljárás reformja több szakaszban, idõben elhúzódva valósul meg, és a fellebbviteli fõügyészségek szervezetének kialakítása sem az eredeti elképzelések szerint történik. Mindezek hatásaként láthatóvá vált, hogy mérsékeltebben, több lépcsõben jelentkezik majd az ügyészi és az ehhez kapcsolódó titkári, fogalmazói létszámigény. Ezért került sor 1999-ben a megelõzõ évhez képest csak fele arányú, 76 fõs fogalmazói felvételre.

Az elfogadott törvénymódosítások ennek a változtatásnak a helyességét igazolják. Az 1999. március 1-jén hatályba lépett, a büntetõeljárási törvényt módosító törvény, illetõleg az újabb büntetõ-jogszabályi törvénymódosítások miatt a 2000. évben 92 ügyészi álláshely alakítható ki. Az új büntetõeljárási (1998. évi XIX.) törvény 2003. január 1-jei hatályba lépése körülbelül 100 fõs ügyészi létszámbõvítéssel járhat. A 2002. szeptember 1. napjától felállítandó Fellebbviteli Fõügyészség ügyészi létszámigénye a mennyiségi utánpótlás tervezésénél számottevõ szereppel nem bír.

Mindezekbõl következik, hogy az 1999. évi és az azt követõ évek fogalmazói felvételeinek a folyamatos - zömében az ügyészi szolgálati viszony megszûnésekbõl eredõ - utánpótlást kell biztosítania, amit átlagos mértékû, évente 60-70 fõs felvétel megteremthet.

Az ügyészi szervezet teljesítette képzési, továbbképzési tervét, amely 1999-ben az új jogszabályok elsajátítását, az európai uniós csatlakozásra felkészítést, az ügyészek specializálódásának és tudományos tevékenységének elõsegítését célozta.

11 saját szervezésû 3-5 napos tanfolyamot tartottunk az ügyészség oktatási központjában: fõügyészek, szakágat vezetõ fõügyészhelyettesek, kezdõ ügyészek, gazdasági bûnügyekre, közlekedési ügyekre, gyermek- és ifjúságvédelemre, számítástechnikai-informatikai területre szakosodó ügyészek számára. A bentlakásos tanfolyamokat egynapos szakmai konferenciák egészítették ki.

Az Ügyészek Országos Egyesületének kezdeményezésére - az egyetemek mellett - megalakult Európai Tanulmányi Központok PHARE támogatás igénybevételével, regionális szervezésben 450 ügyész (titkár, fogalmazó) számára 20 órás európai uniós alapképzõ elõadássorozatot tartottak az EU intézményrendszerérõl, döntéshozatali mechanizmusáról, az integráció történetérõl, a közösségi jog alapvonásairól, a jogharmonizációról. E képzés jó alapul szolgált a 2000-ben meginduló - ugyancsak PHARE támogatással megvalósuló - európai uniós szakmai és idegen-nyelvi képzéshez.

Az Igazságügyi Minisztérium, a Belügyminisztérium, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT), továbbá más hazai és külföldi intézmények rendezvényein mintegy 100 ügyésznek volt módja 2-5 napos - továbbképzést is szolgáló - tanácskozáson, konferencián részt venni. Külön említést érdemel a Brit-Magyar Jogász Egyesület és az OIT emberi jogi, francia-brit-magyar jog-összehasonlító és európai uniós jogi szeminárium-sorozata, amelyen 14 ügyész; a BM és az USA Szövetségi Nyomozó Irodája (FBI) által a korrupcióról, illetve a nemzetközi gazdasági bûnözésrõl rendezett tanfolyamán összesen 42 ügyész; a szellemi alkotások szerzõi jogáról tartott tanácskozásokon (francia, dán, EU szakértõkkel, stb.) 42 ügyész vehetett részt.

A külföldi ösztöndíjas tanulmányutakon, tapasztalatcseréken, konferenciákon való részvétel ma már az ügyészek továbbképzésének fontos része: 80 ügyésznek volt módja hivatalos kiküldetésben tanulmányúton, külföldi rendezvényen elmélyítenie ismereteit, s képviselni az ügyészi szervezetet. Kiemelendõ e körben, hogy 45 ügyész 3 csoportban svájci tanulmányúton ismerhette meg a svájci igazságszolgáltatás szervezetét és mûködését. Erre a svájci-magyar igazságügyi együttmûködés keretében került sor.

Az idegen-nyelvtudással rendelkezõk arányának emelkedése módot nyújt a szélesebb körbõl történõ kiválasztásra, 1999-ben a legfõbb ügyészségi ügyészek 28 %-a, a területi ügyészségeken dolgozó ügyészek, titkárok fogalmazók 31 %-a rendelkezett idegen nyelvtudással, ugyanakkor csak a fogalmazókat tekintve ez az arány már 65 %.

A szakmai továbbképzés része az ügyészek posztgraduális tanulmányainak támogatása is. A tudományosan megalapozott speciális ismeretek elõsegítik a magas színvonalú ügyészi munka végzését.

Az 1999. év végéig az ELTE Jogi Továbbképzõ Intézet kétéves szakjogász tagozatának közlekedési szakán 12 ügyész, jogi informatikus szakon 7 ügyész, környezetvédelmi szakon 6 ügyész, gazdasági büntetõjogi szakjogász szakon 22 ügyész szerzett diplomát (további 9 befejezte tanulmányait és diplomáját januárban vette át). Vannak tanulmányi szerzõdéssel támogatott ügyészek a felsorolt szakokon, továbbá bank-, társasági szakjogász, európai szakjogász és közgazdász szakokon is. 1999-re már az ügyészek 10-12 %-a szerzett speciális szakjogász képesítést, vagy folytatott ilyen tanulmányokat.

1999-ben az ügyészek közel fele, 610 fõ vett részt szervezett továbbképzésben.

A katonai ügyészi szervezet 1999. évi mûködésének személyi feltételeire folyamatosság volt a jellemzõ. Ebben az évben is folytatódott az a tendencia, amely még 1995-ben kezdõdött el és mára egy stabil, kiegyensúlyozott, mind szakmai, mind pedig egyéb emberi szempontokból is kiforrott, megbízható munkahelyi közösség kialakulásához vezetett.

A katonai ügyészi szervezetben évek óta alacsony szinten van a munkaerõmozgás, így az elmúlt évben sem okozott gondot a néhány eltávozott munkatárs pótlása megfelelõ szakemberekkel. Az elmúlt évben egy katonai ügyész - aki ügyészi szolgálati viszonyáról lemondott -, három tisztviselõ és négy ügykezelõ, illetve fizikai alkalmazott távozott el. A fluktuáció csökkenését az ügyészi munka kedvezõen megváltozott anyagi és erkölcsi elismerése is befolyásolta.

Az összeszokott, évek óta együtt dolgozó ügyészi, tisztviselõi és ügykezelõi állomány garancia arra, hogy a büntetõ jogszabályok 2000. március 1-jével bekövetkezõ változásaival együtt járó és lényegesen megnövekvõ munkát az eddigiekhez hasonló színvonalon tudják majd elvégezni.

Az elmúlt évekhez hasonlóan 1999-ben is fokozott jelentõséggel bírt az állomány szakmai ismereteinek bõvítése. A katonai ügyészek több mint 70 %-a vett részt szakmai továbbképzéseken, illetve tanfolyamokon. Ebben az évben gazdasági büntetõjogi szakjogász diplomát szerzett két katonai ügyész, hárman pedig középfokú sikeres nyelvvizsgát tettek. Az ügyészek európai integrációs továbbképzésén 12 katonai ügyész vett részt és szerzett oklevelet.

A katonai ügyészek posztgraduális képzését - az anyagi lehetõségekhez mérten - újabb két tanulmányi ösztöndíj-szerzõdés kötésével segítettük. 1999-ben négy katonai ügyész folytatott tanulmányokat az ELTE Jogi Továbbképzõ Intézet szakjogász tagozatán.

Az ügyészi szervezetnek az egyre növekvõ szakmai feladatai ellátásához 1999-ben összesen 11.773,6 millió forint módosított elõirányzat állt rendelkezésre. A pénzügyi fedezet lényegében a gazdálkodás minden területén biztosította az alapvetõ mûködési feltételeket, ezen belül a beruházási lehetõségek - közelítve az igényeket - az átlagosnál kedvezõbben alakultak. Ez a folyamat azonban 2000-ben nem érvényesül, miután az ügyészség beruházási kerete a felére csökkent.

A beruházások eredményeként az ügyészség nettó tárgyi eszközállománya az év végén 2.408 millió forintot tett ki.

Az év folyamán az ingatlanok állománya 526,1 millió forinttal növekedett. A Debreceni Városi Ügyészség elhelyezésére vásárolt épület értéke 96,5 millió forint, a Keszthelyi Városi Ügyészség épület beruházása 85,9 millió forint, az Akadémia u. 13. sz. alatti épület rekonstrukció 221,5 millió forint, míg az értéknövelõ felújítások összege 122,2 millió forint növekedést jelentett.

A gépek, berendezések és felszerelések értéke 84,6 millió forinttal, a jármûveké 15,1 millió forinttal, a szellemi termékeké 5,6 millió forinttal, a beruházások állománya 247,4 millió forinttal emelkedett.

A költségvetés jelentõs hányadát (76,2 %-át) továbbra is a személyi jellegû kiadások és a munkáltatót terhelõ járulékok tették ki, míg a dologi, a felújítási és a beruházási feladatokra, valamint átadott pénzeszközökre 2.809,4 millió forint (23,8 %) fedezet állt rendelkezésre, ami az elmúlt évben azonos jogcímeken felhasználható összeget 1.251,4 millió forinttal haladta meg.

Az ügyészi szervezet mûködésének folyamatossága az 1998. évi pénzmaradvány nagyobb részének ezen célra történõ koncentrálásával biztosított volt.

A személyi juttatások pénzügyi feltételei összességében kielégítõen alakultak, ami az ügyészségi alkalmazottak közérzetére kedvezõen hatott. A különbözõ jóléti kiadásokra (jubileumi jutalom, segély, étkezési költségtérítés stb.) 166 millió forintot használtunk fel. A fiatal, lakással nem rendelkezõ pályakezdõket 3 millió forint albérleti támogatással segítettük. A szerény mértékû támogatás a vidéken albérletet igénybe vevõknél havi 3 ezer forint, míg a fõvárosi bérlõknél havi 5 ezer forint támogatást jelentett.

Pénzügyi lehetõségek - azaz a központi költségvetési fedezet - hiányában azonban nem történt érzékelhetõ változás a lakásépítés és -vásárlás támogatásában. Az e célra elkülönített alap ma már lényegében a korábbi években folyósított kölcsönök törlesztéseibõl gazdálkodik. A folyósított kölcsön (20,9 millió forint) 71 ügyészségi alkalmazott lakásproblémájának megoldását segítette. Kölcsönre átlagosan mintegy 295 ezer forint jutott, ami ugyan az elõzõ évit 55 ezer forinttal meghaladta, de lényegesen kevesebb a piaci lakásárak növekedésénél és a más költségvetési szervek által biztosított összegeknél.

Épületfelújításra - a kiemelkedõen kedvezõ lehetõségeket biztosító elõzõ évi összeget majdnem elérõ - 158,5 millió forintot fordítottunk 1999-ben. Ezen összeg fedezetet nyújtott többek között olyan felújítási, átalakítási munkák elvégzésére is, amellyel magas költségû bérleményt lehetett kiváltani saját épületre. Az elõzõ évben új elhelyezést nyert Fõvárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal által kiürített Fõ utcai irodákba - mintegy 9 millió forint költségû felújítás után - a XI. és XXII. Kerületi Ügyészség költözött át és az így felszabadult, addig bérelt épület további bérlete megszûnt. Miután a IX. Kerületi Ügyészség irodáinak belsõ felújítása is megtörtént (2,2 millió forint), elhárultak a budapesti kerületi ügyészségek esetenként méltatlan elhelyezési körülményeibõl fakadó, mûködésüket gátló nehézségek is.

Több, saját kezelésû ügyészségi irodaépület - korábban megkezdett - felújítása, korszerûsítése is folytatódott 1999-ben. Ezek közül jelentõsebb ráfordítás, összesen mintegy 47,2 millió forint történt a Baranya megyei, illetõleg a Pest megyei fõügyészségek irodaházaira, valamint az egri, debreceni, szerencsi városi ügyészségek épületeire.

Folytatódott a Markó u. 16. sz. alatti Igazságügyi Palotában az elõzõ évben megkezdett felújítás is. Valamennyi magasföldszinti és I. emeleti dolgozószoba felújításra került. A munkálatok a 2000. évben a III. emeleti irodák felújításával folytatódnak.

A bíróságokkal, rendõrségekkel, önkormányzatokkal közös épületekben az ügyészség által használt irodák közül Siklóson, Debrecenben, Nagyatádon, Mátészalkán, Jászberényben, Szekszárdon, Ajkán, valamint a Pest Megyei Fõügyészség Nyomozó Hivatalában végeztünk jelentõsebb volumenû felújítási munkát, összesen 45,2 millió forint értékben.

A felújított épületek nagyobb részében olyan átalakítási, illetve korszerûsítési munkákat is elvégeztünk, melyek révén a zsúfolt elhelyezések enyhítése érdekében új irodai férõhelyek is létesültek (pl. szolgálati lakások, vendégszobák, közösségi termek alakultak át irodává).

A központi és az intézményi beruházási keret terhére megvalósult építési beruházások kivitelezése zömében több évet vesz igénybe. Elõzõ évben kezdõdött és 1999-ben fejezõdött be a Keszthelyi Városi Ügyészség új épületének beruházása 92,7 millió forint tárgyévi pénzfelhasználással.

1999-ben kezdõdött és a 2000. évben fejezõdik be a nyíregyházi új ügyészségi irodaház építése (108,3 millió forint), a Fõvárosi Fõügyészség Akadémia utcai épületének (222,6 millió forint) és a Veszprémi Városi Ügyészség épületének (45 millió forint) a rekonstrukciója, valamint a Debreceni Városi Ügyészség részére vásárolt irodaépület átalakítása (106,1 millió forint). 1999-ben indult és be is fejezõdött az Országos Kriminológiai Intézet irodaépületének teljes rekonstrukciója (85,4 millió forint).

A beruházási összegek az építés-elõkészítés - esetenként telekvásárlás - tervezés, építés-kivitelezés költségein túl magukba foglalják a rendeltetésszerû üzemeléshez elengedhetetlen híradástechnikai, informatikai beruházások és az úgynevezett elsõ felszerelés költségeit is.

Az 1999. évben is folytatódott - a tervezett ütem szerint - a hat évnél idõsebb, átlagosan mintegy 150.000 km-t teljesített ún. futókocsik cseréje. A vásárolt 16 db OPEL Astra 50,6 millió forintba került. Egyidejûleg - 6,5 millió forintos ráfordítással - új gépkocsi-mosó is létesült.

Irodatechnikai eszközök - írógépek, diktafonok, iratmegsemmisítõk, másológépek - cseréjére, illetve a létszámnövekedéssel arányos fejlesztésre 15,8 millió forint, távközlési eszközök beruházására - új vonalakra, faxokra, korszerûbb, nagyobb teljesítményû telefonközpontokra, bérelt készülékek kiváltására - együttesen 5,9 millió forint felhasználás történt.

Az egyes költségvetési elõirányzatok alakulását az 5. sz. tábla mutatja be.

Az ügyészi munkát - a jelenlegi szinten - segítõ, a vezetõi és irányító tevékenységet erõsítõ informatikai feltételek 1999-ben megfelelõen biztosítottak voltak. Fejlesztésre az elmúlt évben 150 millió forint állt rendelkezésre, amely tartalmazta a 2000. évi dátumváltással összefüggõ, kikerülhetetlen beruházási költségeket is.

Az informatikai fejlesztések egy része így az ügyészség számítástechnikai infrastruktúrájának javítását szolgálta, amelyek közül ki kell emelni a saját fejlesztésû alkalmazói rendszerek mûködésének javítását, hogy azok megfeleljenek az egyre növekvõ ügyforgalomnak, továbbá az irodai munkát könnyítõ szoftver licencek számának jelentõs bõvítését; a gazdasági ügyek intézéséhez szükséges nagykapacitású számítógépek beállítását.

Az Y2K probléma eredményes megoldását megelõzõ elõzetes felmérés biztosította. Ez elsõsorban a dátumváltáshoz szükséges hálózati és egyéb alkalmazási szoftverek beszerzését, a Számítóközpont egyik operációs rendszerének cseréjét és néhány számítógép beszerzését indokolta.

Az 1999. évi fejlesztések eredményeként a Magyar Köztársaság ügyészségén az elmúlt év végén 1033 számítógép és 40 lokális hálózat mûködött. Az ügyészi munka sokrétûsége, a bûnözés nagyságrendje napirendre tûzte a szervezet középtávú informatikai stratégiai tervében megfogalmazott külsõ és belsõ kommunikációs kapcsolatok javítását, országos telematikai hálózat létesítését. Ennek megvalósításához PHARE segély elnyerésére pályázatot nyújtottunk be, amely azonban nem hozott eredményt.

Az 1998. évben a Legfõbb Ügyészség vezetése által elfogadott ügyészségi informatikai stratégia (1999-2003) meghatározó vezérgondolata - mely szerint az ügyészi tevékenység kiszélesedésével járó feladatoknak csak egy ugrásszerûen kifejlesztett informatikai infrastruktúra tud megfelelõ hátteret biztosítani - a 2000. évben markáns és konkrét alátámasztást nyert.

Az EU PHARE segélykeretébõl 1999-ben kimaradt ügyészségi informatikai project - melyet 2000-ben a Miniszterelnöki Hivatal Segélykoordinációs Titkársága ismét az Európai Bizottság elé terjesztett - már azzal a reménnyel kecsegtet, hogy - mivel az Európai Unió elsõdleges prioritásai közé emelte a magyar ügyészi szervezet által megfogalmazott koordinációs és integrációs szerepkört a szervezett bûnözés elleni küzdelem, a nemzeti- és nemzetközi bûnüldözés¸ valamint a jogi és igazságügyi együttmûködés egyéb ágazatai területén [1109/1999. (X. 22.) Korm. hat.] - az ehhez tartozó infrastruktúra megteremtése szintén e prioritások közé kerül.

A COP2000. programjában szereplõ 5,8M EURO-s project az egész ügyészi szervezet valamennyi egységét, közel 1300 ügyészét és érdemi ügyintézõjét kiszolgáló, zártcélú, központilag vezérelt és védett, on-line hálózatának két év alatti teljes kiépítését és üzembe helyezését teszi majd - remélhetõleg - lehetõvé.

Meg kell jegyezni, hogy a költségvetési támogatás szûkössége esetén, illetve, ha a PHARE támogatáshoz a megfelelõ magyar költségvetési összeg-fedezet nem kerül megállapításra, akkor nem lehetséges az EU csatlakozáshoz szükséges alapok biztosítása, pedig az ügyészség informatikai rendszerének - PHARE támogatással vagy anélkül történõ - kiépítéséhez elengedhetetlen a költségvetési támogatás növelése, az igazságügyi szervezetnek - s ezen belül az ügyészi szervezetnek - a központi közigazgatási szervekkel azonos módon történõ kezelése.

Az ügyészség munkatársai 1999-ben kifejlesztettek egy olyan számítógépes, a büntetõjogi ügyvitelen alapuló nyilvántartási rendszert, mely a magyar társhatóságoknál és európai szakmai körökben mind adattartalma, mind adatszolgáltatási tulajdonságai miatt feltûnést keltett.

A software egyedülálló módon képes kezelni és - megfelelõ jogi, valamint technikai háttér biztosításával - 24 órás üzemmódban priorálni minden olyan személy adatát, mely az ügyészségeken iktatott ügyekben szerepel (gyanúsítottak, sértettek, egyéb érdekeltek), valamint 10 szintig lemenõen biztosítja az egyes bûnügyekben szereplõ tettesek kapcsolatrendszerének megismerését.

A több millió aktuális adatot tartalmazó, naprakész nyilvántartás elõnyei és különleges funkciói felvetik a bûnügyi nyilvántartásról és a hatósági erkölcsi bizonyítványról szóló 1999. évi LXXXV. törvény módosításának igényét, sõt a társhatóságok on-line priorálási jogosultsága érdekében annak szükségességét is. Hálózat hiányában off-line üzemmûködés, adatkérés és adatszolgáltatás kezdte meg "üzemszerû" mûködését 2000. március 1. napjával. Ez a feladat megint plasztikusan kiemeli az infrastruktúra megteremtésének nélkülözhetetlen szükségességét.

A Legfõbb Ügyészség ennek megfelelõen közbeszerzési pályázatot ír ki az országos hálózat megvalósíthatósági tanulmányának elkészítésére.

1999-ben a legjelentõsebb software-fejlesztés a Büntetõjogi Szakterületi Ügyvitel Összesített Adatállományának kialakítása volt. A hosszabb fejlesztõ munka eredményeként kialakított adatbázis a számítógépes ügyészségi ügyvitel mûködésének megkezdésétõl (1993/1994) összesen 1.390.437 büntetõügy ügyviteli adatait tartalmazza.

A személyi feltételekben lényeges változás nem következett be. Örvendetes, hogy több fõügyészségen dolgozik informatikus ügyészségi alkalmazott, de ezek jelentõs része most végzi a szakképzettséget biztosító tanulmányait, így továbbra is szükséges a területi hibák elhárításához a Legfõbb Ügyészség segítségének igénybevétele. Ennek ellenére biztató, hogy csökkent a hibaelhárítási kiküldetések száma (1998: 83, 1999: 31).

Jelentõs eredmény, hogy 1999-ben ötnapos szakmai tanfolyamot tartottunk a területi ügyészségek statisztikusai és informatikusai részére, ahol tájékoztatást adtunk a szervezetünkben egyre jelentõsebb szerephez jutó informatikai tevékenység aktuális feladatairól. A szakmai továbbképzéstõl a munka színvonalának növekedését várjuk.

Információs rendszereink tavaly is maradéktalanul teljesítették adatszolgáltatási kötelezettségeiket a közérdekû adatokból, lényegében az 1998. évben regisztrált mennyiségben (1998: 250, 1999:249). Emellett megjelentek azok az évek óta megszokott statisztikai kiadványok (összesen 15 kötet), amelyek a közvélemény mellett tájékoztatást adnak az Országgyûlés elnökének és alelnökeinek, az Országgyûlés alkotmány- és igazságügyi bizottságának, a parlamenti pártok frakcióvezetõinek, valamint az országgyûlési biztosoknak a bûnözés, a bûnüldözés, a vádképviselet, az ügyészségi ügyforgalom aktuális adatairól. 1999-ben is megjelentettük az elmúlt évek legfontosabb bûnözési, bûnüldözési és igazságszolgáltatási adatait angol nyelven.

A központi gyûjtési módszerrel mûködõ statisztikai rendszereink változatlanul részesei a Kormány Országos Statisztikai Adatgyûjtési Programjának (OSAP).

Az ügyészségekhez az elmúlt évben 132 személyes adattal kapcsolatos kérelmet nyújtottak be. Ezek közül 66-ot elutasítottak, mert nem jogosulttól származtak, a 249 közérdekû adat megismerésére irányuló kérelmet minden esetben teljesítették.

Az ügyészség fõ feladatait az Alkotmány 51. §-a határozza meg. E szerint "az ügyészség gondoskodik az állampolgárok jogainak védelmérõl, valamint az alkotmányos rendet, az ország biztonságát és függetlenségét sértõ vagy veszélyeztetõ minden cselekmény következetes üldözésérõl".

Az Alkotmánynak ezeket a rendelkezéseit az Ütv. fejti ki részletesen akként, hogy az ügyészség

Az ügyészség feladatai tehát két fõ csoportra oszthatók. Egyikbe - ide esik az ügyészi tevékenység zöme - a büntetõ igazságszolgáltatáshoz kapcsolódó feladatok tartoznak. E körben az ügyészség bûnüldözõ hatóságként érvényesíti az állam büntetõjogi igényét. Ennek során törvényben meghatározott ügyekben nyomozást végez, felügyeletet gyakorol a nyomozás törvényessége felett, képviseli a vádat a bírósági eljárásban, valamint felügyeletet gyakorol a büntetés-végrehajtás törvényessége felett.

A bûnügyek mintegy 98 %-ában a rendõrség, az ügyek mintegy 2 %-ában pedig a vám- és pénzügyõrség és az ügyészség nyomoz. Az ügyészségi nyomozás kizárólagos hatáskörébe tartoznak az olyan bûncselekmények miatt indult ügyek, amelyekben - az állami szervek törvényes mûködése, az Országgyûlés által megválasztott tisztségviselõk, az országgyûlési képviselõk, valamint az igazságszolgáltatás hitelébe vetett bizalom megóvása és erõsítése, a sértettek vagy az elkövetõk személye miatt - garanciális okból alapvetõ követelmény a nyomozó hatóság függetlensége.

Jelentõségénél fogva kiemelkedik a nyomozás során végzett ügyészi tevékenységbõl az ügyésznek az elõzetes letartóztatással kapcsolatos ténykedése. Magyarországon 1989 óta az elõzetes letartóztatást az ügyész indítványára csak a bíróság rendelheti el. Az esetek többségében az ügyész a nyomozó hatóság elõterjesztésére, kisebb hányadában saját kezdeményezésére tesz indítványt a személyi szabadságot súlyosan korlátozó kényszerintézkedés alkalmazására. A nyomozó hatóság kezdeményezését az ügyészség évenként általában az esetek mintegy 90 %-ában találja megalapozottnak, s tesz indítványt a bíróságnak.

A közvádra üldözendõ bûncselekmények terén az ügyészség vádemelési monopóliummal rendelkezik: a bíróság csak annak a büntetõjogi felelõsségérõl dönthet, aki ellen az ügyész vádat emelt. Az ügyész a bûntetti eljárásban az elsõ fokú tárgyaláson mindig részt vesz, a vétségi eljárásban pedig a törvény által meghatározott esetekben.

A büntetõ ügyek döntõ többségében az ítélet elsõ fokon jogerõre emelkedik, s azt hajtják végre. Az elsõ fokú ítélet ellen azonban - a vádlotton és védõjén kívül - az ügyész is fellebbezhet, súlyosításért pedig, ami az ügyészi fellebbezések leggyakoribb oka, csak az ügyész jelenthet be fellebbezést. Az elsõ fokon eljáró ügyész fellebbezésére a másodfokon eljáró ügyész nyilatkozik, azt visszavonja, módosítja vagy fenntartja. A súlyosításra irányuló és fenntartott ügyészi fellebbezések majd 50 %-os eredményessége azt jelzi, hogy a másodfokú bíróságok egyre inkább osztják az ügyész álláspontját.

A katonai ügyészi tevékenységben is döntõ a büntetõjogi tevékenység. A katonai büntetõeljárásban az ügyészség általános nyomozó hatóságként jár el, hatásköre - több változás után - ma a fegyveres erõk (Magyar Honvédség, Határõrség) tényleges, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagjainak katonai és a szolgálati helyen, vagy a szolgálattal összefüggésben elkövetett köztörvényi bûncselekményeire, továbbá a rendõrség és a büntetés-végrehajtás hivatásos állományának katonai bûncselekményeire terjed ki. E hatásköri szabályokból adódóan a katonai ügyészek az ügyek jóval több, mint a felében katonai bûncselekmények miatt nyomoznak, illetve emelnek vádat a fõvárosi és a négy kijelölt megyei bíróság katonai tanácsai elõtt.

Az ügyészi feladatok másik csoportja rendkívül szerteágazó. Ide tartozik mindaz, amit az ügyész a polgári jog, a közigazgatási jog, a munkajog és a gazdálkodó szervezetekre vonatkozó jogszabályok alapján végez. E tevékenység fõ célja a közremûködés a jogszabályok megtartásában, azok egységes értelmezésében és alkalmazásában, valamint az emberi és állampolgári jogok védelmében.

Az Alkotmány, az Ütv. és egyes külön törvények értelmében az ügyészség ellátja a közigazgatási hatósági tevékenység, a munkaviszonnyal kapcsolatos munkáltatói intézkedések, valamint egyes civil szervezetek - egyesületek, alapítványok - mûködése törvényességi felügyeletét.

Az ügyészi törvényességi felügyeleti jogosultság felelõsséget, egyben arra irányuló kötelezettséget jelent, hogy az ügyész rendszeresen vizsgálja, elemezze a hatáskörébe tartozó szervek eljárásainak és a hozott határozatainak törvényességét, jogszabálysértés esetén pedig annak orvoslása végett tegye meg a szükséges intézkedéseket (óvás, felszólalás, figyelmeztetés, jelzés). Amennyiben pedig az ügyésznek a törvényesség helyreállítását célzó eljárása nem vezetett eredményre, és a törvény szerint az lehetséges, vegye igénybe a bírósági utat.

A magánjogi tevékenység körében az ügyész külön törvényekben meghatározott esetekben pert indíthat, nemperes eljárást kezdeményezhet. A polgári jogi feladatok ellátása során az ügyészek kiemelt figyelmet fordítottak a környezetszennyezéstõl eltiltás, a környezetszennyezéssel okozott kár megtérítése iránti, az alapítványok és az egyesületek mûködése törvényességének helyreállítását célzó, illetve a nem mûködõ szervezetek megszûnésének megállapítása iránti keresetek indítására.

Az állampolgári jogok országgyûlési biztosaival a munkakapcsolat a korábbi évek gyakorlatának megfelelõen kiegyensúlyozott, kölcsönösen együttmûködõ. Az állampolgári jogok országgyûlési biztosainak az ügyészségi hatáskörbe tartozó törvényességi kérdés megvizsgálására irányuló felkéréseit az ügyészségek soron kívül teljesítették. A polgári jogi szakterületen a megkeresések többsége egyesületek, alapítványok mûködésében észlelt szabálytalanságok, törvénysértések, közigazgatási területen fõként szabálysértési és építésügyi hatósági eljárások jogszerûségének kivizsgálására irányult.

A vizsgálat eredményérõl, a tett intézkedésekrõl az országgyûlési biztost az eljáró ügyészi szerv minden esetben részletesen tájékoztatta.

Az állampolgári jogok országgyûlési biztosa tájékoztatás céljából több, az ügyészi törvényességi felügyeleti munkában is hasznosítható vizsgálati jelentését megküldte az ügyészség részére.

Büntetõjogi területen az emberi és állampolgári jogok biztosítása, ezen belül a fogva tartottak jogi helyzetének védelme az a terület, ahol az állampolgári jogok országgyûlési biztosainak tevékenysége és az ügyészi munka - az eddigi tapasztalatok szerint - a legjobban kiegészíti egymást.

Az elítélteknek, elõzetesen letartóztatottaknak az állampolgári jogok országgyûlési biztosához megküldött, majd illetékességbõl a Legfõbb Ügyészségre áttett panaszait, kivizsgáltuk, s arról a biztosokat tájékoztattuk.

A jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény 28. §-a, valamint az Ütv. 5. § (2) bekezdés b) pontja szerint a legfõbb ügyész törvény, kormányrendelet, miniszteri rendelet tervezetére törvényességi szempontból elõzetesen észrevételt tesz.

Az elmúlt évben a Legfõbb Ügyészséghez és a Katonai Fõügyészséghez érkezett 805 jogszabálytervezetbõl 227 tervezetre tettünk érdemi észrevételt, amelyeket néhány kivétellel elfogadott az elõterjesztõ.

A megalapozott véleménynyilvánításnak feltétele lenne az, hogy kellõ idõ álljon rendelkezésre a körültekintõ és alapos vélemény kialakításához. Nem mindig érvényesül azonban a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény 31. §-ának rendelkezése, nevezetesen: a véleménynyilvánítás határidejét a tervezet elõkészítõjének úgy kell megállapítania, hogy a véleményezõ megalapozott véleményt adhasson, és azt a tervezet elkészítésénél figyelembe lehessen venni. Az elõterjesztõk e körben a hatályos kormány-ügyrend elõírásait sem tartják be.

A jogszabálytervezetek elõzetes észrevételezése mellett a Legfõbb Ügyészség munkatársai személyesen részt vesznek a kódex jellegû törvényeket elõkészítõ kodifikációs bizottságokban, így a - már kihirdetett - szabálysértési törvény elõkészítésében, bár - elsõsorban a jogorvoslati rendszer tekintetében - az ügyészségi szakmai állásponttól lényegesen eltérõ törvény született. Folyamatosan közremûködünk a Polgári Törvénykönyv kodifikációjában.

Miután a büntetõeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 2003. január 1-jén lép hatályba, a törvényalkotó annak - elsõsorban a büntetõeljárás gyorsítását és a szervezett bûnözés elleni fellépést hatékonyabban szolgáló - egyes rendelkezéseit a Be. (1973. évi I. törvény) novella jellegû módosításával a hatályos szabályok közé emelte.

Ezt a feladatot oldotta meg a Be. módosításáról hozott 1998. évi LXXXVIII., majd az elmúlt évben az Országos Ítélõtábla székhelyének és illetékességi területének megállapításáról, valamint az igazságszolgáltatás mûködését érintõ egyes törvények módosításáról szóló 1999. évi CX. törvény. E két törvény, illetve az utóbbi törvénnyel módosított más, az ügyészséget érintõ törvények elõkészítésében az ügyészség közvetlenül vett részt.

Ugyancsak közvetlenül közremûködött az ügyészség a büntetõ jogszabályok módosításáról szóló 1999. évi CXX. törvény elõkészítésében is.

Az ügyészi törvényességi vizsgálatok során szerzett tapasztalatok alapján a Legfõbb Ügyészség számos jogszabály módosítását, kiegészítését kezdeményezte az illetékes minisztériumnál.

A jogállamiság részét képezõ jogbiztonság körében aggályosnak tartjuk, hogy elõfordul a Magyar Közlönyben már kihirdetett jogszabály érdemi rendelkezéseinek egy késõbbi közlöny végén közzétett "helyesbítéssel" történõ módosítása és kiegészítése.

Az egyes szabálysértésekrõl szóló 218/1999. (XII.28.) Korm. rendeletnek a 2000. január 7-ei, 2. számú Magyar Közlöny 65. oldalán közzétett helyesbítése szemléltetõ példája ennek a gyakorlatnak. Ez a közlemény a valóságos helyesbítések mellett kiegészíti a kormányrendelet 51. §-ban meghatározott "gépjármû felelõsség biztosítási szerzõdés jelzésének elmulasztása" szabálysértés tényállását, egy, a helyszíni bírság kiszabását megengedõ új bekezdéssel, az 52. §-ban meghatározott "úthasználati díj megfizetését igazoló jelzés elmulasztása" szabálysértési tényállást pedig azzal, hogy a szabálysértés miatt a szabálysértési hatóság jármûvezetéstõl eltiltást alkalmazhat.

Ha a jogszabálynak az a hiteles szövege, ami ilyenként, tehát jogszabályként a Magyar Közlönyben megjelenik, akkor helyesbítésben érdemi változtatások, különösen új szankció beiktatása a kihirdetett jogszabályba, a jogalkotás, illetve a jogszabály szövege hitelessége iránti bizalmat ingathatja meg még abban az esetben is, ha a jogszabály kihirdetésekor csak nyomdai hiba történt.

A Legfõbb Ügyészség a jogalkalmazási gyakorlat átfogó jellegû megismerése, továbbá a törvénysértések feltárása érdekében minden évben elvégzi vagy elvégezteti egy-egy jogterület vizsgálatát. (A fõügyészségek és a helyi ügyészségek is vizsgálatokat folytatnak azokon a területeken, ahol tapasztalataik alapján ennek szükségessége felmerül.)

A büntetõ szakágban a tárgyévben a következõ vizsgálatok voltak:

a) Az elmúlt évben a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Fõügyészségen ellenõriztük a fõügyészség vezetési, irányítási és ellenõrzési tevékenységét, valamint büntetõjogi munkájuk idõszerûségét, eredményességét és törvényességét. A vizsgálatot a munka javítását célzó intézkedések követték.

b) 1999-ben az a) pontban említett országos vizsgálaton kívül a felnõtt korúak pártfogó felügyelete végrehajtására, valamint az utógondozásra vonatkozó jogszabályok érvényesülését vizsgáltuk.

A törvényességi vizsgálat célja annak megállapítása volt, hogy a pártfogó felügyeletre és az utógondozásra vonatkozó hatályos jogszabályokat miként hajtják végre; a pártfogó felügyelet céljának érvényesülését milyen okok nehezítik; a hatályos szabályozás megfelelõen szolgálja-e a végrehajtás hatékonyságát. A vizsgálat annak elõsegítésére irányult, hogy a pártfogó felügyelet és az utógondozás megfeleljen a jogszabályi elõírásoknak és egyben a visszaesés megelõzése szempontjából hatékony legyen.

A pártfogó felügyelet hatálya alatt állók száma - hosszú évekre visszamenõleg vizsgálva - egy-egy idõpontban változó nagyságú volt. A legkevesebben 1978-ban, a legtöbben pedig 1988-ban álltak az év utolsó napján pártfogó felügyelet hatálya alatt. Az utóbbi négy évben emelkedõ tendenciát tükröznek az adatok, a vádemelés elhalasztásával járó pártfogó felügyelettel pedig - a fiatalkorúakra vonatkozó adatok alakulásából következtethetõen - akár többszörösére növekedhet pár éven belül a pártfogó felügyelet alatt álló nagykorúak száma. A vizsgálat idején túllépte az ötezer fõt a számuk, közöttük a nõk aránya átlagosan 7,64%-ot tett ki.

A büntetés-végrehajtási intézetek 1998-ban a büntetését kitöltött 4.603 szabaduló közül mindössze kettõ személy esetében tettek elõterjesztést a pártfogó felügyelet elrendelésére. A büntetés-végrehajtási bíró mindkét elítélt esetében a pártfogó felügyeletet el is rendelte.

Az utóbbi öt évben 21,76 %-kal emelkedett már a fõbüntetés mellett alkalmazott pártfogó felügyelet aránya (5.490-rõl 7.017-re). A pártfogó felügyelet társadalmi hasznosságát, a bûnözés elleni küzdelemben betölthetõ fontos szerepét támasztja alá a visszaesési adatok tanulmányozásából levonható következtetés. 1990 és 1998 között a többszörös visszaesõk, különös visszaesõk, visszaesõk; továbbá a visszaesõnek nem minõsülõ, de ismételt bûnelkövetõk együttes aránya egy-egy évben közel 40 %-át tette ki az összes jogerõsen elítélt felnõtt korúnak. A szabadságvesztést töltõk 60 %-a bûnismétlõnek volt tekinthetõ. A pártfogó felügyelet alatt állók átlagosan több mint 90 %-a nem vált ismételt bûnelkövetõvé az intézkedés hatálya alatt. A pártfogó felügyelet magatartási szabályainak megszegése miatt átlagosan 3-5 %-uk ellen indult eljárás.

A vizsgálat megállapításai szerint a pártfogó felügyelet a gyakorlatban igen eltérõen, a végrehajtást szabályozó hatályos jogszabályok többsége azok teljességében pedig nem érvényesül.

Az elítéltek beilleszkedését segítõ intézmények egy része - a szervezett munkáltatás, szálláslehetõségek - szinte teljesen megszûnt. A pártfogó felügyelet így elsõsorban a büntetõ felelõsségre-vonás hatálya alatt álló személy figyelemmel kísérését jelenti, külön magatartási szabályok elõírása nélkül csak a jelentkezési kötelezettség kérhetõ számon. A hivatásos pártfogók lényegében szükséges eszközök nélkül gyakorolják hivatásukat, a pártfogoltak részére a segélykeret felhasználásán kívül munkahely biztosításában, eseti lakhatásuk átmeneti megoldásában - a tanácsadáson kívül - nemigen tudtak érdemi segítséget nyújtani. A pártfogó felügyelettel érintett szervek között sok esetben az együttmûködés nem megfelelõ, a megkeresések teljesítésén túl nem terjed.

A pártfogó felügyelettel kapcsolatos rendõri nyilvántartások pontatlanok, nem rendszerezettek és kapitányságonként eltérõek. A rendõrség ügyviteli gyakorlata különbözõ, érdemi ellenõrzést csak néhány kapitányság végez. A pártfogó felügyelet tényének személyi igazolványban történõ feltüntetése nem minden pártfogolt tekintetében történik meg, annál is inkább, mert a gyakorlat szerint általában annak jegyzik be a pártfogó felügyeletet, aki önként jelentkezik a rendõrségen. Az új személyi igazolványba pedig a pártfogó felügyelet bejegyzése - az igazolvány kártyajellege folytán - nem lehetséges.

Az a tény, hogy a vizsgálati tapasztalatok szerint a pártfogó felügyeletre és az utógondozásra vonatkozó hatályos jogszabályi rendelkezések jelentõs részét a gyakorlatban nem alkalmazzák, a jogi szabályozás nem megfelelõ voltára enged következtetni.

A pártfogó felügyelettel és az utógondozással kapcsolatos jogszabályok alapvetõen 1979-ben kerültek meghatározásra, azokat idõközben bizonyos mértékben - elsõsorban formai okokból - módosították, de lényegében a keletkezésük idején fennálló társadalmi viszonyokat tükrözik, s helyenként még az államigazgatási szervek megnevezését sem a mai körülményeknek megfelelõen tartalmazzák. Sajnálatos, hogy az utógondozás - mint szervezetten mûködõ tevékenység - lényegében nem létezik.

Összességében megállapítható, hogy a jelenlegi jogi szabályozás nem alkalmas a pártfogó felügyelet hatékony végrehajtására, mert részben hiányosak azok a rendelkezések, amelyek ténylegesen az általános és speciális bûnmegelõzési célokat szolgálnák, illetõleg az elkövetõk társadalomba való beilleszkedését elõsegítenék, másrészt az intézményi háttér, a hatékony egységes igazgatás sincs biztosítva, így a pártfogó felügyeletet jelenlegi formájában a tartalmi kiüresedés veszélyezteti.

c) 1999-ben is országos vizsgálatot tartottunk a fogva tartottakkal kapcsolatos bánásmód törvényessége tárgyában. A vizsgálat eredményeként megállapítható volt, hogy a fogva tartó intézetekben a bánásmód - a viszonylag kisebb számban elõforduló, de kellõ figyelmet érdemlõ esetektõl eltekintve -megfelel a nemzetközi egyezményekben megfogalmazott elvárásoknak, valamint a hatályos jogszabályokban elõírtaknak. A feltárt törvénysértõ bánásmódot megvalósító magatartásokat túlnyomórészt nem a büntetés-végrehajtási intézetekben vagy a rendõrségi fogdákban követték el, hanem a gyanúsítottak elfogása, a nyomozó hatóság részérõl történõ kihallgatása kapcsán. A fõügyészségek az év folyamán havi rendszerességgel megtartott vizsgálataik során a feltárt eseti hibák (bántalmazás, sértõ kifejezések használata, meg nem engedett hangnem) megszüntetése és megelõzése érdekében a szükséges intézkedéseket megtették.

d) A tárgyévben a Katonai Fõügyészség vizsgálta a Budapesti Katonai Ügyészségen a vezetési, irányítási és ellenõrzési tevékenységet. A vizsgálat döntõen pozitív megállapításokkal zárult, az egyes hiányosságok megszüntetése érdekében a szükséges intézkedéseket megtettük.

e) A Katonai Fõügyészség valamennyi területi katonai ügyészségen megvizsgálta, hogy a kizárólag katonai vétséget elkövetõk bûnügyeivel kapcsolatosan az ügyészi tevékenység mennyiben felelt meg a követelményeknek. A vizsgálat megállapítása az volt, hogy ezekben az ügyekben gyorsan és törvényesen folytatják le az eljárásokat, azonban az idõszerûség követelményének a bíróság elé állítások számának növelésével lehetne fokozottabban eleget tenni.

Magánjogi és közigazgatási jogi szakterületen 1999-ben országos vizsgálat keretében a következõ területek törvényességi elemzését végeztük el:

a) A környezetvédelmi felügyelõségek által végzett hatósági eljárások törvényességi vizsgálatának célja annak értékelése volt, hogy a környezetvédelmi felügyelõségek hatósági eljárásai és döntései összhangban vannak-e az anyagi és eljárási jogszabályokkal, megfelelõen szolgálják-e a jogszerû környezethasználatot és a környezetvédelem érdekeit.

A környezethasználók által idõben benyújtott elõzetes környezeti tanulmányok, illetve a részletes környezeti hatástanulmányok tartalma általában megfelelt az elõírásoknak. A felügyelõségek a szakhatóságok bevonásával, azok állásfoglalásait figyelembe véve, megalapozott határozatokat hoztak. A környezetvédelmi engedély kiadásával kapcsolatos eljárásban fõleg annak késedelmes meghozatala és a határozatok indokolásának esetenkénti hiányosságai voltak kifogásolhatók.

Még nem terjedt el a gyakorlatban a környezetvédelmi törvényben újként bevezetett környezetvédelmi teljesítményértékelés, amely lényegében a környezethasználó által önként végzett, saját tevékenységére irányuló környezetvédelmi felülvizsgálat.

Az ügyek viszonylag kis számából arra lehet következtetni, hogy a környezethasználóknak nem fûzõdik érdekük saját környezetvédelmi tevékenységük értékeléséhez, illetve a gazdasági élet nem követeli meg az ilyenfajta "bizonyítványt".

A vizsgálat alapján a fõügyészségek a környezetvédelmi felügyelõségeknél

b) A környezetvédelmi és természetvédelmi egyesületek mûködésének törvényességi vizsgálata azt elemezte, hogy az egyesületek milyen módon és milyen eszközökkel segítik az egészséges környezet megõrzését, védik a természeti értékeket, gyakorolják-e a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvényben, illetõleg a természet védelmérõl szóló 1996. évi LIII. törvényben biztosított jogaikat.

A tagok létszáma az egyesületek nagyobb részénél emelkedett, ami a környezet és a természet védelme iránti érdeklõdés és felelõsségérzet fokozódását jelzi. Ugyanakkor több egyesület támogatás hiányában és a csökkenõ aktivitás miatt megszûnt.

Az egyesületek hasznos és a környezetükben elismert munkájuk mellett gyakran figyelmen kívül hagyták a szervezet mûködésére vonatkozó szabályokat.

A vizsgálat eredményeként az ügyészi szervek 80 keresetet nyújtottak be a bíróságokhoz, 55 óvást emeltek, 235 felszólalást, 169 jelzést és egy figyelmeztetést nyújtottak be.

Kereset benyújtására került sor jellemzõen a mûködés megszûnésének megállapítása iránt, két egyesületnél pedig a mûködés törvényességének helyreállítása érdekében a legfelsõbb szerv összehívása iránt.

c) A helyi önkormányzatoknál a köztisztviselõk jogállásáról szóló törvény rendelkezései alkalmazása törvényességi vizsgálatának célja annak megállapítása és átfogó elemzése volt, hogy a helyi önkormányzatoknál a közszolgálati jogviszonyra vonatkozó munkáltatói intézkedések jogszerûek-e és a köztisztviselõk garanciális jogai érvényesülnek-e.

A vizsgálat megállapításai szerint a közszolgálati jogviszonyban álló köztisztviselõk garanciális jogai alapvetõen érvényesülnek. Ebben kiemelkedõen fontos szerepet játszik a szabályozott elõmeneteli rendszer.

A vizsgálat alapján az ügyészségek 109 óvást, 330 felszólalást, 223 jelzést nyújtottak be és 8 egyéb intézkedést tettek.

d) A fogyasztóvédelmi felügyelõségek hatósági tevékenysége törvényességi vizsgálatának célja annak megállapítása volt, hogy az 1998. március 1-jén hatályba lépett, a fogyasztóvédelemrõl szóló 1997. évi CLV. törvény (Fgytv.) hatósági eljárásokat szabályozó rendelkezései miként érvényesülnek a gyakorlatban.

A vizsgálat általános tapasztalatai szerint a fogyasztóvédelmi felügyelõségek szerteágazó tevékenységüket a technikai feltételek megoldatlansága mellett is jó színvonalon végzik.

A jogalkalmazásban tapasztalt hibák az Fgytv. hatályának eltérõ értelmezésével, a szakhatósági közremûködéssel, az ideiglenes intézkedés és az azonnali végrehajtás elrendelésével voltak kapcsolatban.

A többségében jogszerû eljárások és határozatok mellett elõfordult, hogy:

A vizsgálat alapján az ügyészségek 19 óvást emeltek, 33 felszólalást nyújtottak be, 20 esetben éltek jelzéssel.

e) A megyei (fõvárosi) rendõr-fõkapitányságokon és a helyi rendõrkapitányságokon folytatott fegyelmi eljárások törvényességi vizsgálata azt elemezte, hogy a fegyelmi felelõsség érvényesítése során a fegyelmi jogkört gyakorló rendõri vezetõk az eljárásjogi és anyagi jogi rendelkezéseket helyesen alkalmazzák-e, megfelelõen érvényesülnek-e az eljárásokban a garanciális rendelkezések.

A vizsgált másfél éves idõszak alatt 2.256 fegyelmi eljárás fejezõdött be fenyítéssel.

A jellemzõ fegyelmi fenyítések a feddés (1.039), a megrovás (600), a pénzbírság (459), míg az összes többi fegyelmi büntetés (a fizetési fokozattal való visszavetéstõl a szolgálati viszony megszüntetéséig) éppen csak meghaladta a másfélszázat; lefokozás fegyelmi büntetésre pedig a vizsgált idõszakban egyáltalán nem került sor. Ugyanakkor hozzávetõlegesen félezer esetben alkalmaztak figyelmeztetést a fegyelmi fenyítés mellõzésével.

A vizsgálat során az ügyészségek 48 óvást, 126 felszólalást és 73 jelzést nyújtottak be.

Óvás emelésére többnyire a szabálysértések miatt indult fegyelmi eljárásokban hozott határozatok esetén került sor, fõként az alapul szolgáló vétkes magatartás téves minõsítése, továbbá egyéb esetekben az eljárási szabályok megsértése miatt.

Felszólalásban kifogásolták az ügyészségek egyes eljárási cselekmények elmulasztását, illetve szabálytalan elvégzését, a garanciális jogok megsértését, továbbá a határozatok érdemi döntést nem érintõ tartalmi hibáit.

Jelzés benyújtására a kisebb jelentõségû eljárási szabálytalanságok miatt került sor.

f) A közhasznú szervezetek nyilvántartásba vételével kapcsolatos jogalkalmazási gyakorlat elemzésével azt értékeltük, hogy a közhasznú szervezetekrõl szóló 1997. évi CLVI. törvény (a továbbiakban: Tv.) rendelkezéseit miként értelmezik az érintett szervezetek és a bíróságok a nyilvántartásba vételnél, továbbá azt, hogy az ügyészi fellebbezések mennyiben segítették az egységes bírósági gyakorlat kialakítását.

A Tv. a létesítõ okiratok kötelezõ tartalmi kellékeire részletes szabályozást tartalmaz, ezeknek a követelményeknek a kérelmek többnyire nem feleltek meg, hiánypótlás elrendelésére volt szükség. A bíróságok ezért nem tudtak eleget tenni a Tv. 22. § (3) bekezdésében írt soron kívüli elbírálási kötelezettségüknek. A hiánypótlási felhívások nem teljesítése miatt egyes megyei bíróságokon különösen nagy számban került sor a kérelmek elutasítására. Jellemzõ hibák voltak:

- Alapítványok és közalapítványok esetében a hiánypótlási felhívások kibocsátására többségében azért került sor, mert az alapító okirat módosítását, valamint a változás átvezetésére irányuló kérelmet nem az alapító - vagy nem valamennyi alapító - írta alá;

- Külön problémát jelentettek az iskolai szülõi munkaközösségek által nagy számban létrehozott alapítványok. A szülõi munkaközösségek - miután nem rendelkeznek jogi személyiséggel - alapítvány létrehozására eleve nem jogosultak.

Azoknak az alapítványoknak a közhasznúsági nyilvántartásba vételére, amelyeknek alapítója meghalt, vagy a jogi személy alapító jogutód nélkül megszûnt, ugyancsak nem kerülhetett sor, miután a Tv. rendelkezéseinek megfelelõ alapító okirat módosítást nem is kezdeményezhették. Ugyancsak nem került sor azoknak az alapítványoknak a közhasznúsági nyilvántartásba vételére, ahol a módosítás kérdésében az alapítók nem tudtak egyhangú határozatot hozni.

A társadalmi szervezeteknek csak töredéke kérte közhasznúsági nyilvántartásba vételét. Ennek oka lehet az is, hogy a nagy létszámú társadalmi szervezeteknek a Tv. 7. § (1) bekezdés a/1. pontjában kötelezõen elõírt évi egy közgyûlés megtartása is rendkívüli nehézséget és tetemes kiadást jelent. A nagy taglétszámú egyesületek ezért - élve az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény 11. §-ának (2) bekezdésében foglalt lehetõséggel, amely közgyûlés tartását csupán ötévenként teszi kötelezõvé - alapszabályaikban eleve úgy rendelkeztek, hogy közgyûlés tartását csak két, három, esetleg ötévenként írták elõ, s ezen a közhasznú szervezetté válás érdekében sem változtattak.

A közhasznúsági nyilvántartásba vételrõl hozott bírósági végzések elleni ügyészi fellebbezések elõterjesztésére a létesítõ okiratok alaki és tartalmi hiányosságai, törvénysértõ kikötései miatt, illetve a közhasznúsági nyilvántartásba vételhez szükséges valamely nyilatkozat pótlása érdekében került sor. A joggyakorlat alakítása, a Legfelsõbb Bíróság állásfoglalásának kieszközlése érdekében a fõügyészségek fellebbezésekkel éltek olyan esetekben is, amikor azt a bírósági jogalkalmazói gyakorlat eltérõ, vagy kialakulatlan volta indokolta. Esetenként a jogszabályi hiányosságokat kellett a jogalkalmazói gyakorlatnak pótolnia, illetve egyes törvényi rendelkezéseket értelmeznie.

Az értelmezést igénylõ alapvetõ kérdések a közhasznú tevékenység folytatása, a vezetõ tisztségviselõk összeférhetetlenségének mikénti szabályozása, a nyilvánosság körének biztosítása, a tevékenység dokumentálása voltak, amelyekben a benyújtott fellebbezések hatására a jogalkalmazói gyakorlat a legfelsõbb bírósági döntések alapján már részben kialakultnak tekinthetõ.

Az ügyészség 1998. évi tevékenységérõl szóló beszámolómban kifejtettem, hogy a bûnözés minõségében változás nem következett be, holott az 1997. évi 514.403-mal szemben 1998-ban 600.621 bûncselekmény vált ismertté. A számszerû növekedést okozó 80 ezer bûncselekményt két ügy adta, ezzel kapcsolatban a múlt évi beszámoló részletes magyarázattal szolgált.

1999-ben 505.716 bûncselekmény vált ismertté (9. sz. tábla). Ez a szám - ha az 1998-ban, az említett két ügyben számbavett 80 ezer bûncselekménytõl eltekintünk - hozzávetõleg megfelel a korábbi évek átlagának.

E tapasztalatok szerint tehát Magyarországon évente mintegy ötszázezer bûncselekmény ismertté válásával lehet számolni és ilyen ügytömeg elbírálására kell a büntetõ ügyekben eljáró hatóságoknak felkészülniük.

Az ismertté vált bûncselekmények számának évenkénti - akár lényeges - változásaiból nem szerencsés a bûnözés változásaira következtetést levonni. A bûnözés tendenciáit hosszabb idõszakok - legalább öt év - adatainak összevetésével lehet megbízhatóbban megítélni. A bûncselekmények statisztikai alakulását, ugyanis döntõen befolyásolja a számbavétel idõpontja. A bûnözés számszerû meghatározásának alapját az Országos Statisztikai Adatgyûjtési Program részét képezõ, a Belügyminisztérium és a Legfõbb Ügyészség által mûködtetett egységes rendõrségi és ügyészségi statisztika (a továbbiakban ERÜBS) képezi. Az ERÜBS mind az ismertté vált bûncselekményeket, mind pedig azok ismertté vált elkövetõit akkor veszi számba, amikor a nyomozó hatóság vagy az ügyészség a nyomozást megtagadja, megszünteti vagy a nyomozást egyéb módon befejezi, ha pedig a bûncselekmény miatt vádemelésre kerül sor, a számbavétel ennek idõpontjában történik.

Mindebbõl kitûnik, hogy a bûncselekmények statisztikai számbavétele az esetek jelentõs részében nem az elkövetés évében történik meg. A számbavétel idõpontját lényegesen befolyásolja a bûncselekmény ismertté válásának ideje, a nyomozás és az ügyész eljárásának idõtartama is.

A bûnözés helyzete megítélésének egyik eleme az ismertté vált bûncselekmények száma, ennél fontosabb azonban a bûncselekmények minõsége, szerkezeti összetétele, azok közbiztonságra gyakorolt hatása, a bûncselekményekkel elõidézett kár és egyéb érdeksérelem, a lakosság ettõl függõ biztonságérzete.

A bûnözés szerkezete 1999-ben az alábbiak szerint alakult:

A bûncselekmények mennyiségi alakulását döntõen a vagyon elleni bûncselekmények száma határozza meg, az elmúlt évben az ismertté vált összes bûncselekmény 70,8 %-a (358.036) vagyon elleni bûncselekmény volt.

A vagyon elleni bûncselekmények száma 457.188-ról 358.036-ra csökkent, ebben a legjelentõsebb tényezõ az, hogy a csalások száma 67.377-tel kevesebb volt, ennek okára a beszámolóban már utaltam.

A vagyon elleni bûncselekmények körében ennél nagyobb jelentõségû változás, hogy 26.295-tel kevesebb a lopás, különösen azért, mert 13.317-tel kevesebb (de számában még mindig igen magas: 81.184) a betörés, 3.699-cel csökkent (11.556) a személygépkocsi lopás és 1.572-vel (8.561) a zsebtolvajlás. Ez kedvezõen befolyásolja a közbiztonságot, a lakosság biztonságérzetét.

A vagyon elleni bûnözést az általa okozott vagyoni érdeksérelem (az elkövetési érték, a kár, a vagyoni hátrány) mértéke is minõsíti. Az elmúlt évben a korábbinál mintegy tizenkétmilliárd nyolcszázmillió forinttal kevesebb, nyolcvanmilliárd hatszáznyolcvankettõ millió forint kár keletkezett.

A személy elleni bûncselekmények számának emelkedésében a jogosulatlan adatkezeléssel elkövetett bûncselekmények (2.593) a meghatározók.

A befejezett emberölések száma 287-rõl 250-re csökkent. Ezt annak ellenére is hangsúlyozni kell, hogy számos, különösen embertelen s néhány leszámolásos jellegû cselekmény is ismertté vált.

A személy elleni bûncselekmények számát minden évben a testi sértések gyakorisága határozza meg, ez valamelyest (11.031-rõl 10.748-ra) csökkent. A személy elleni bûncselekmények között viszonylag gyakori a magánlaksértés (1.607), a segítségnyújtás elmulasztása (728) és a személyi szabadság megsértése (584).

Az államigazgatás, az igazságszolgáltatás és a közélet tisztasága elleni bûncselekmények számának emelkedését az határozza meg, hogy 3.597-tel több ( az 1998. évi 2.902 helyett 6.499) az embercsempészet száma, ami 1997-ben 1.303, az azelõtti években pedig ennél is kevesebb volt.

Kedvezõtlen, hogy évrõl-évre nõ a kábítószerrel való visszaélés ismertté vált eseteinek száma (1997:943, 1998:2.068, 1999:2.860), ez nemcsak mennyiségénél, hanem veszélyes következményei miatt is kiemelt figyelmet érdemel.

A gazdasági bûncselekmények számának (13.454-rõl 20.318-ra történõ) nagyarányú emelkedését a bankkártyával elkövetett bûncselekmények magas száma (9.775) magyarázza. Gyakori a bankkártya hamisítás. Emelkedik (2.334-rõl 3.471-re) a pénzhamisításoké is, ezeket az utóbbi években mind gyakrabban a magyar fizetõeszközre követik el. A gazdasági bûncselekmények között a számviteli fegyelem megsértése (612), a csõdbûntett (617), a számítógépes csalás (304), az adó- és társadalombiztosítási csalás (1.731) valamint a csempészet és vámorgazdaság (2.301) fordul elõ gyakrabban. A bûncselekmények számának alakulását befolyásolja az is, hogy az elmúlt évben e körben mintegy 12 ezer olyan bûncselekmény vált ismertté, amelyet csak néhány éve ismer a magyar büntetõjog, a kriminalizáció tehát szükségképpen növeli az ismertté vált bûncselekmények számát.

A korábbi évek beszámolóiban mindig foglalkozni kellett a közrend elleni bûncselekmények számának évenkénti jelentõs változásával. Az elmúlt évben itt 4.529 csökkenés jelentkezett. A változás mint máskor, most is a közbizalom elleni bûncselekmények (közokirat-hamisítás, magánokirat-hamisítás, okirattal visszaélés) számának csökkenésébõl adódik. Bár az okiratokhoz fûzõdõ bizalom megléte a gazdasági élet, különösen a forgalom fontos kelléke, az ezzel kapcsolatos számadat-változásokat nem lehet a köznapi értelemben vett közbiztonságot befolyásoló tényezõnek tekinteni.

A büntettek és a vétségek aránya is alkalmas a bûncselekmények súly szerinti megkülönböztetésére. Az összbûnözésen belül - sok év tapasztalata szerint - a bûntettek 40 %-os, a vétségek a 60 %-os részarány körül ingadoznak.

A beszámolási idõszakban a korábbinál 8.425-tel kevesebb, 131.658 elkövetõ vált ismertté (6.sz. tábla). Ezt részben a bûncselekmények számának csökkenése magyarázza, részben a felderítés eredményességének alakulása. A nyomozások eredményessége az elõzõ évi 53,5 %-ról 50,1 %-ra csökkent. Itt is megemlítem, hogy az 1998. év torzító adatai miatt a nyomozás eredményességét helyesebb az 1997. évi mutatóhoz (49.3 %) hasonlítani.

Az ügyész büntetõeljárásban betöltött szerepét a büntetõ anyagi jogi és büntetõeljárási szabályok határozzák meg, amelyek az utóbbi években többször is lényegesen módosultak. Ez a beszámolási idõszakban is új szemléletmódot, igényesebb munkát követelt mind a nyomozás törvényessége feletti ügyészi felügyelet, mind a vádképviseleti tevékenység területén. Az anyagi büntetõjogi rendelkezések közül elsõsorban a szervezett bûnözés visszaszorítása érdekében hozott új, illetve módosított törvényi tényállások értelmezése, a szigorúbb büntetõjogi felelõsségre vonást megalapozó szabályok alkalmazása során kellett a jogalkotói célkitûzések megvalósítására alkalmas ügyészi gyakorlatot kialakítani.

Az ugyancsak módosult büntetõeljárási szabályok önmagukban is kiterjedtebbé tették az ügyész teendõit. Újszerû feladatot jelent a fedett nyomozók alkalmazásával, a tanúvédelemmel kapcsolatos tennivalók ellátása, ezek a szervezett bûnözés elleni hatékonyabb fellépés igényébõl erednek.

Az ügyésznek a büntetõeljárásban betöltött szerepe elvileg változatlan, az eljárás vádemelés elõtti szakaszában az üggyel az ügyész rendelkezik, tekintet nélkül arra, hogy abban melyik nyomozó hatóság folytatja a nyomozást, illetve, hogy a nyomozó hatóság azt milyen intézkedéssel fejezte be.

Az ügyész számára ezt a hatáskört részben a Be., részben az Ütv.-nek az erre vonatkozó rendelkezései a nyomozás törvényessége feletti felügyelet keretében biztosítják.

A nyomozás törvényessége feletti ügyészi felügyelet a jelentõsebb ügyekben az ún. fokozott felügyelet gyakorlásával történik. A nyomozás törvényessége feletti felügyeletrõl és a nyomozás befejezése utáni ügyészi feladatokról szóló 2/1999.(ÜK. 2.) LÜ utasítás kiszélesítette az olyan ügyek körét, amelyek nyomozásának törvényessége felett az ügyész fokozott felügyeletet köteles gyakorolni. Ezek száma évrõl évre emelkedik (1996: 3.550, 1997:3.904, 1998:5.818, 1999:6.389).

Az ilyen ügyekben az ügyész folyamatos figyelemmel kíséri a nyomozást, a tényállás teljeskörû felderítését, az eljárási szabályok betartását, szükség esetén utasítást ad nyomozási cselekmények elvégzésére és bizonyos, a bizonyítás szempontjából meghatározó jelentõségû, így a megismételhetetlen vagy más bizonyítékkal nem pótolható eljárási cselekményeken maga is részt vesz.

A törvény az állam büntetõjogi igényének érvényesítését az ügyészre bízza. Az igény érvényesítése a nyomozás során feltárt és rögzített bizonyítékokon alapul, ezért ha azok megszerzését a lehetõségek ellenére a nyomozó hatóság elmulasztotta, az ügyész kötelessége a nyomozó hatóságot már a nyomozás során a szükséges bizonyítékok felkutatására utasítani, ha pedig ezt a mulasztást a nyomozás befejezése után észleli, pótnyomozás elrendelésével kell annak kiküszöbölése iránt intézkednie.

A nyomozások túlnyomó többségében az ügyész úgy gyakorol törvényességi felügyeletet, hogy amikor a nyomozás menetében különbözõ eljárási okokból - amit a beszámoló 5.4. része részletez - az ügy hozzá kerül, nemcsak azt az intézkedést teszi meg, amire a büntetõeljárás szabályai az adott esetben kötelezik, hanem megvizsgálja a nyomozás más törvényességi vonatkozásait is.

A nyomozást az esetek túlnyomó többségében a Rendõrség, a Vám- és Pénzügyõrség, a Határõrség, az APEH nyomozó hatósága rendeli el, s errõl kötelességük az ügyészt értesíteni. Amikor a feljelentést a nyomozás megtagadásával bírálják el, határozatukat az ügyésznek akkor is meg kell küldeniük, ha az ellen jogorvoslattal nem éltek.

A nyomozás során számos eljárásjogi okból szükséges az ügyész eljárása. Ilyen ok pl. a jogorvoslatok elbírálása, a nyomozás határidejének meghosszabbítása, a kényszerintézkedések tárgyában való döntés; ha az intézkedés a bíróság hatásköre: az erre irányuló nyomozó hatósági elõterjesztés elbírálása, az indítványnak a bírósághoz való elõterjesztése. Ha a nyomozás során ügyészi intézkedés szükségessége nem merül fel, a nyomozás eredményérõl az ügyész a nyomozást megszüntetõ határozatból, ha pedig a

nyomozó hatóság vádemelést tart szükségesnek, a nyomozás irataiból értesül. A nyomozó hatóság a nyomozati iratokat akkor is az ügyész elé terjeszti, ha a nyomozás megszüntetése az ügyész hatáskörébe tartozik.

Az elõbbiekbõl kitûnik, hogy a Be. az ügyész részére lehetõséget biztosít a nyomozás során tett összes intézkedés megismerésére, felülvizsgálatára, szükség esetén azok megváltoztatására, illetve a nyomozó hatóság utasítására. A nyomozások túlnyomó többségében a törvényesség biztosításához nem szükséges, de nem is lehetséges az un. fokozott ügyészi felügyelet gyakorlása.

A büntetõeljárás folyamatát a következõ ábra szemlélteti.

Az ügyészség azokban az ügyekben folytat nyomozást, amelyeket az Ütv. a kizárólagos hatáskörébe utal, illetõleg amelyeket a Be. 18.§ (3) bekezdése alapján más nyomozó hatóságtól magához von.

Az elmúlt évben az ügyészségi nyomozás keretében 6.109 feljelentést bíráltak el (25. sz. tábla). A feljelentések közül 507-ben a nyomozást három napon belül megtagadták, 2.669 esetben pedig elrendelték. Feljelentés kiegészítést követõen - három napon túl - a nyomozás megtagadására 1.354, elrendelésére pedig 935 esetben került sor. A fennmaradó esetekben egyéb intézkedést tettek.

Az ügyészek által 3.604 esetben elrendelt nyomozáson kívül az ügyészség 476 olyan ügyben is nyomozást folytatott, amelyben a nyomozást más hatóság rendelte el. Az ügyészségek a tárgyidõszakban összesen 4.080 ügyben nyomoztak.

Az ügyészségi nyomozó hivatalok 1999-ben 4.573 nyomozást fejeztek be, közülük 2.296 ügyben vádemelésre, 295 esetben pedig a nyomozás megrovás alkalmazása melletti megszüntetésére tettek javaslatot. 1.545 esetben maguk szüntették meg a nyomozást, a fennmaradó esetekben pedig egyéb intézkedéssel (a nyomozás felfüggesztése, áttétel) fejezõdött be a nyomozás.

A nyomozások 70,3 %-a két hónapon belül, 8,8 %-a két és három hónap között, 20,9 %-a pedig három hónapon túl fejezõdött be.

Az ügyészségi nyomozó hivatalok 388 hivatalos személy elleni erõszak bûntette miatt indult ügyben jártak el. Az ilyen bûncselekmények 97,4 %-át (378 cselekményt) rendõrök sérelmére követték el.

Az ismertté vált rendõr elkövetõk száma az 1998 évi 870-nel szemben 1999-ben 726 volt. (A csökkenés mértéke 16,6 %). A rendõr elkövetõk közül 243 fõ hivatali bûncselekményt (hivatali visszaélés:133, bántalmazás hivatalos eljárásban:68, kényszervallatás:30, jogellenes fogvatartás:12) követett el, a korrupciós jellegû bûncselekményt elkövetõk száma 76 (hivatali vesztegetés:71, állami szerv önálló intézkedésre jogosult dolgozója által elkövetett vesztegtés:2, befolyással üzérkedés:3).

A beszámoló 4.2. részében felsorolt és már az elmúlt évben hatályban volt jogszabályok jelentõsen érintették, elsõsorban kiterjesztették és növelték az ügyészségnek a nyomozás törvényességi felügyelete körébe tartozó büntetõjogi tevékenységét.

1999. március 1-jén léptek hatályba a Be.-nek az 1998. évi LXXXVIII. törvénnyel módosított, elsõsorban kiegészített rendelkezései.

Ezek közül figyelmet érdemel a tanúvédelemre, elsõsorban a különösen védett tanúra vonatkozó szabályozás, továbbá a büntetõeljárásban résztvevõk személyi védelmének szabályozása, a szervezett bûnözés, valamint az azzal összefüggõ egyes jelenségek elleni fellépés szabályairól és az ehhez kapcsolódó törvénymódosításokról szóló 1999. évi LXXV. törvény rendelkezéseivel összefüggésben a fedett nyomozó igénybevételének lehetõségét biztosító büntetõeljárási szabály. E törvény, a büntetõeljárások gyorsítása és a bíróságok tehermentesítése érdekében kiterjesztette a vádemelés elhalasztásának lehetõségét a felnõttkorúakra.

Az elõbbiek szerint módosított rendelkezések az ügyészségekre többletfeladatokat rónak. A Legfõbb Ügyészség az új rendelkezések egységes értelmezésének és gyakorlatának biztosítása érdekében a szükséges intézkedéseket megtette (oktatás, a szükséges szabályozás és iránymutatás). A jogalkalmazás elsõ tapasztalatai azt mutatják, hogy az új rendelkezések céljuknak megfelelõen érvényesülnek.

Az ügyészségekhez az elmúlt évben összesen 295.883 érdemi határozat érkezett, ebbõl 23.391 a nyomozást megtagadó, 261.330 a nyomozást megszüntetõ és 11.162 a nyomozást felfüggesztõ határozat. Az esetek többségében pusztán a határozat értékelése elegendõ annak eldöntéséhez, hogy az törvényesnek fogadható-e el, avagy ennek megállapításához szükséges-e az alapul szolgáló iratok megismerése is.

A nyomozást megtagadó vagy megszüntetõ határozatot az ügyész és az eljárás jogorvoslatra jogosult résztvevõi számára a nyomozóhatóság egy idõben kézbesíti. A jogorvoslatokat az ügyész bírálja el, ez csökkenti a hivatalból felülvizsgálatra szoruló nyomozó hatósági határozatok számát.

Az egyes nyomozó hatósági intézkedésekhez kapcsolódó ügyészi tevékenység adatai az alábbiak.

a) Az ügyészek a 23.391 nyomozást megtagadó határozatból 3.618 megvizsgálását tartották szükségesnek. Az ügyész 2.181 (60 %) esetben a nyomozást megtagadó határozatot tudomásul vette, 905 (25 %) esetben a nyomozás iratait beszerezte és megvizsgálta, de intézkedést ennek alapján sem tartott szükségesnek, 109 (3 %) nyomozást megtagadó határozatot a nyomozás elrendelése nélkül megváltoztatott, 314 esetben (9 %) a nyomozás megtagadást nyomozás elrendelésére változtatta, végül 109 (3 %) esetben egyéb intézkedést tett. Az elõbbieken túl az ügyészségek 798 nyomozást megtagadó határozat elleni panasznak adtak helyt.

Az ügyész 1.112 esetben ( hivatalból 314, panasz alapján 798) változtatta meg a nyomozó hatóságok nyomozást megtagadó határozatát és rendelte el a nyomozást. A nyomozást megtagadó határozatok 4,8 %-ának ily módon történõ megváltoztatása azt mutatja, hogy a határozatok túlnyomó többsége megalapozott és törvényes.

b) Az ügyészségekhez érkezett nyomozást megszüntetõ határozatok száma 261.330 volt, ez az 1998. évinél mintegy 28 ezerrel, az 1997. évinél pedig 11 ezerrel kevesebb.

Az ügyészek 38.962 nyomozást megszüntetõ határozat megvizsgálását tartották szükségesnek, 2.775 esetben a határozat alapjául szolgáló nyomozás iratait is beszerezték és értékelték, de intézkedést nem tartottak szükségesnek, 701 esetben (1,8 %) a nyomozás folytatását rendelték el, 596 esetben (1,5 %) a nyomozást megszüntetõ határozatot a nyomozás folytatásának elrendelése nélkül változtatták meg, 903 esetben (2,3 %) pedig egyéb intézkedést tettek.

Az elõbbieken túl az ügyészségek 1.736 nyomozást megszüntetõ határozat elleni panasznak adtak helyt. A nyomozás megszüntetését az esetek igen nagy számában az elkövetõ ismeretlen volta indokolta. A nyomozást megszüntetõ határozatok nagy többsége törvényes.

c) A 11.162 nyomozást felfüggesztõ határozatból 10.491-et az ügyészek intézkedés nélkül tudomásul vettek, 149 esetében az alapul szolgáló iratok megvizsgálása után sem volt szükség ügyészi intézkedésre. 166 esetben a felülvizsgálat eredményeként az ügyész az eljárás folytatását rendelte el, míg 59 határozatot a nyomozás folytatásának elrendelése nélkül változtatott meg, 297 esetben pedig egyéb intézkedést tett.

A fentieken kívül az ügyészségek a nyomozást felfüggesztõ határozatok ellen bejelentett panasznak 93 esetben adtak helyt és rendelték el az eljárás folytatását, így összesen 259 (2,3 %) nyomozást felfüggesztõ határozatot kellett a nyomozás folytatásának elrendelése mellett megváltoztatni.

d) Tágabb értelemben a jogorvoslat része a nyomozás során hozott határozatoknak az ügyészi törvényességi felügyelet keretében, hivatalból történõ megváltoztatása is.

A nyomozás során biztosított jogorvoslaton azonban a Be. 148.§-ában szabályozott jogorvoslatot értjük, ez a büntetõeljárásban részvevõ személyek részére nyitva álló, széleskörû, a hatóságok intézkedéseire és határozatára kiterjedõ, illetve a hatóságok mulasztása miatti panaszjog.

1999-ben az ügyészségekhez 39.466 panasz érkezett (12.sz. tábla), ez csaknem azonos az elõzõ év adatával és közel áll az azt megelõzõ év számadatához is.

2.734 panaszt (6,9 %) a nyomozás megtagadása, 5.379-et (13,6 %) a nyomozás megszüntetése, 284-et (0,7 %) a nyomozás felfüggesztése miatt jelentettek be.

A nyomozás folyamán a legtöbb panaszt változatlanul a bûncselekmény elkövetésével való gyanúsítás miatt jelentik be: 21.983 (55,7 %). Jelentõs a bûnügyi õrizet elrendelése (3.518, 8,9 %) és a lefoglalás (2.587, 6,6 %) miatti panaszok száma, míg a házkutatás miatt 1.236 (3,1 %), egyéb okból pedig 1.745 (4,4 %) panaszt jelentettek be.

Az összesen 39.466 panaszból az ügyész 4.104-nek (10,4 %) helyt adott, 33.487-et (84,9 %) elutasított, míg 1.875 (4,8 %) panasz tekintetében egyéb intézkedést tett.

Leginkább a nyomozást megtagadó (29,2 %), a nyomozást megszüntetõ (32,3 %), a nyomozást felfüggesztõ (32,7 %) határozatok elleni panaszok voltak eredményesek, ami azt mutatja, hogy a büntetõeljárásban részvevõ személyek (terhelt, védõ, sértett, magánfél, egyéb érdekelt) jelentõs részben az olyan nyomozó hatósági intézkedéseket panaszolták, amelyek alappal voltak vitathatók. Említést érdemel még az, hogy az ügyészség a lefoglalás miatt bejelentett panaszok 10,8 %-ának is helyt adott.

e) Az elõbbiekben részletezett kérdésekben a nyomozás során nemcsak a nyomozó hatóság, hanem az ügyész is határozhat, amely ellen ugyanúgy jogorvoslatnak van helye, mint a többi nyomozó hatóság határozata ellen. A megjelölt tárgykörökben (a nyomozás megtagadása stb.) az ügyészségek határozata ellen benyújtott, összesen 5.612 panaszt kellett elbírálni, továbbá 88 esetben került sor az ügyészi határozat hivatalból való felülvizsgálatára, így az e két körbe tartozó jogorvoslati intézkedések száma 5.700 volt.

f) Az elõbbiekben tárgyalt nagyszámú (48.304) panasz elintézése jelentõs munkaterhe az ügyészségnek, különösen, ha azt is figyelembe vesszük, hogy a nyomozás során bejelentett panaszok elintézése soron kívüli (a Be. 148.§ (5) bekezdése szerint 8 napon belüli) eljárást igényel.

g) Büntetõ feljelentés megtételére az ügyészségen is lehetõség van, amit az ügyésznek kell elbírálnia. Az elmúlt évben 5.532 ügyészségen tett feljelentés várt elbírálásra, ebbõl 15 feljelentés a korábbi évrõl maradt elintézetlen. Az ügyészségek 2.441 (44,1 %) feljelentést a nyomozás elrendelésével, 271-et (4,9 %) annak megtagadásával bíráltak el. A feljelentések pontatlanságát és hiányosságait mutatja, hogy 1.503 (27,1 %) feljelentés-kiegészítést kellett elrendelni, 1.288 (23,3 %) esetben pedig egyéb intézkedést tenni. Az év utolsó napján mindössze 29 feljelentés várt elbírálásra.

h) A Be. 393/A. §-a lehetõvé teszi, hogy a külföldön élõ terhelt kérelmére az ügyész a vádirat benyújtásáig biztosíték letétbe helyezését engedélyezze. Az ügyész által megállapított biztosíték letétbe helyezése esetén a terhelt az országot elhagyhatja. Ez a jogintézmény mind a büntetõeljárás, mind a terhelt érdekei szempontjából kedvezõ. 1999-ben 813 kérelmet terjesztettek elõ, ezek közül az ügyész 663-nak helyt adott. A biztosíték letétbe helyezése iránti kérelmeket az ügyész azonnal elbírálja, hogy a kérelemnek helyt adás esetén lehetõvé tegye a terhelt számára az ország azonnali elhagyását. A biztosíték engedélyezése iránti kérelmek száma évekre visszamenõen 800 körüli.

i) A Be. 145. §-ának (1) bekezdése szerint a nyomozó hatóság az iratokat a nyomozás befejezésének közlésétõl számított nyolc napon belül megküldi az ügyésznek. Erre abban az esetben kerül sor, ha a nyomozó hatóság vádemelést javasol vagy ha a nyomozás megszüntetése az ügyész hatásköre.

A vádemelés kérdésében való döntés az ügyész legfontosabb feladata, mert ezzel teljesül az állam büntetõjogi igényének érvényesítése. Az állami igény megalapozott és törvényes érvényesítésének fontosságánál nem kisebb jelentõségû az alaptalan vádemelés elkerülése. Az ügyész a vádemelés kérdésében a nyomozás iratainak teljes ismeretében foglal állást. A büntetõeljárásban gyakran keletkeznek terjedelmes, több terhelttel szemben nagyobb számú bûncselekmény miatt indított ügyek, amelyek ügyészi feldolgozása heteket, esetleg hónapokat vesz igénybe. Mindezt figyelembe véve az ügyészek az elintézésre váró, vádemelési javaslattal érkezett ügyek 80 %-át 15 napon belül, 14 %-át 15 és 30 nap között elintézték és csak 5 %-ának elintézése esik 30 és 60 nap közé, míg a 60 napon túli intézkedések aránya 1 %. A büntetõeljárások gyorsabb elbírálását segíti, hogy az ügyészségek az ügyek 94 %-át egy hónapon belül továbbítják a bíróságokhoz.

Látható, hogy az ügyészségek munkaterhének meghatározó részét a nyomozás befejezése után érkezett ügyek feldolgozása adja.

Az elmúlt évben 109.282 vádemelési (15.sz. tábla) és 4.392 nyomozás megszüntetési, összesen 113.674 nyomozó hatósági javaslattal érkezett ügyben kellett döntést hozni.

Az ügyészségek 76.571 esetben vádat emeltek, 14.313 esetben megszüntették a nyomozást, míg 14.635 esetben - nagyrészt az ügy felderítetlensége miatt - pótnyomozást vagy nyomozás-kiegészítést rendeltek el. Az év végén a vádemelési javaslatokból 1.386, a nyomozás megszüntetési javaslatokból 30 maradt elintézetlen.

Az elõbbi adatok összevetésénél figyelembe kell venni, hogy az ügyész 10.875 esetben a nyomozó hatóság vádemelési javaslata ellenére a nyomozást megszüntette, illetve 448 nyomozás megszüntetési javaslattal szemben vádat emelt, továbbá 122 korábban elhalasztott vádemelés, illetve 9 korábban felfüggesztett nyomozás után is vádat emelt.

Annak a ténynek, hogy az ügyész milyen formában emel vádat, a bírósági eljárásra kiható jelentõsége van.

Az összesen 76.571 esetbõl a vádemelés 10.723 (14 %) vádirat, 33.540 (43.8 %) tárgyalás tartására irányuló vádindítvány, 27.699 (36.2 %) pedig tárgyalás mellõzésére irányuló vádindítvány benyújtásával történt, 4.609 (6 %) esetben pedig a terheltet bíróság elé állították. Ezek a számadatok azt mutatják, hogy az ügyészség a lehetõségek teljes felhasználásával törekszik elõsegíteni a bírósági eljárás egyszerûbb eljárási formában való lefolytatását, amennyiben az ügyek 36.2 %-ában tárgyalás tartása nélküli bírósági eljárást indítványozott. Itt kell megjegyezni, hogy az ügyész erre vonatkozó indítványa feltétele annak, hogy a bíróság tárgyalás tartása nélkül bírálja el a vádat. Nem állítható, hogy a lehetõségek kihasználása ugyanilyen mérvû a bíróság elé állítás terén is. A bíróság elé állítás gyakoribb alkalmazásnak feltétele a nyomozó hatóság, az ügyész és a bíróság eddiginél is hatékonyabb együttmûködése. Tény az is, hogy a rendelkezésre álló viszonylag rövid határidõn belül nem mindig lehet biztosítani a bíróság elé állítás feltételeit. Esetenként és helyenként vonakodnak ettõl az eljárástól, ezt az is jelzi, hogy a bíróság elé állítással folytatott eljárások számában nagymérvû különbségek vannak az egyes megyék között.

j) Megkülönböztetett fontosságú feladatokat jelentenek az ügyészség számára a személyi szabadság korlátozása körében tett intézkedések, különösen az elõzetes letartóztatás elrendelése és fenntartása, illetve meghosszabbítása esetén való eljárás.

Az elõzetes letartóztatást az ügyész indítványára a bíróság rendelheti el. A kényszerintézkedést a nyomozó hatóság kezdeményezi az ügyésznél, de az ügyész ilyen indítványt a nyomozó hatóság kezdeményezése nélkül is elõterjeszthet a bíróságnál.

1999-ben a nyomozó hatóságok 9.361 terhelt elõzetes letartóztatásának indítványozására tettek az ügyészségeknél elõterjesztést. Az ügyészségek ebbõl 8.178 (87,4 %) esetben indítványozták az elõzetes letartóztatás elrendelését, míg 1.162 (12,4 %) esetben mellõzték azt, 21 (0,2 %) esetben pedig egyéb intézkedést tettek.

Az ügyészségek a nyomozó hatóság elõterjesztése nélkül 42 terhelt elõzetes letartóztatásának elrendelését indítványozták, így a bíróságnál elõterjesztett ilyen indítványok száma összesen 8.220 volt, ami kevesebb a megelõzõ öt év bármelyikében elõterjesztett ilyen indítványoknál (16.sz. tábla).

A bíróságok elsõ, illetve másodfokon 7.739 (94,1 %) terhelt elõzetes letartóztatását elrendelték, 481 (5,9 %) elõzetes letartóztatás elrendelésére irányuló ügyészi indítványt elutasítottak, de elõzetes letartóztatás helyett 85 esetben (1 %) lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el.

Az ügyészségeknek az elõzetes letartóztatás elrendelésére irányuló indítványai megalapozottak, okainak megítélésében változatlanul nézetazonosság van az ügyészségek és a bíróságok között.

Az elõzetes letartóztatás elrendelése miatti fellebbezési lehetõség kimerítését a terheltek és védõik nagyszámú szabadlábra helyezési kérelme követi. A bíróság által elrendelt elõzetes letartóztatást az ügyész is megszüntetheti, ezért a szabadlábra helyezési kérelmet elõbb az ügyész bírálja el, aki annak helyet adhat. Ha a kérelmet alaptalannak ítéli, azt elbírálásra a bírósághoz továbbítja.

1999-ben 4.967 szabadlábra helyezési kérelmet nyújtottak be, amibõl az ügyészségek 871-nek helyt adtak, míg 3.777 kérelem esetében a bíróságnál annak elutasítását indítványozták. A bíróság az ügyészi indítvány ellenére mindössze 91 esetben adott helyt a kérelemnek.

Az ügyész az elõzetes letartóztatás indokainak fennállását figyelemmel kíséri, az elõzetes letartóztatás okainak megszûnésekor azt megszünteti. Az elõzetes letartóztatást az ügyész hivatalból 2.076 esetben szüntette meg, mégpedig 1.788 esetben az elõzetes letartóztatás határidejének lejárta elõtt, 288 esetben pedig a határidõ lejártakor nem indítványozta annak meghosszabbítását. 4.360 terhelttel szemben az elõzetes letartóztatás fenntartása mellett került sor vádemelésre.

Az ügyészségek visszatérõ feladata a nyomozó hatóságok tevékenységének egy-egy ügycsoportban vagy eljárásjogi intézmény tekintetében való törvényességi vizsgálata. Az elmúlt évben 1.125 vizsgálatra került sor, ebbõl 814 a fogva tartás törvényességének biztosítására irányuló fogdavizsgálat volt. A vizsgálatokat számos intézkedés követte, az ügyészek 93 utasítást adtak, 229 észrevételt tettek, 9 esetben büntetõjogi, 3 esetben pedig fegyelmi felelõsségre vonást kezdeményeztek.

A nyomozó hatóságok tevékenységének vizsgálatát a fõügyészségek és a helyi ügyészségek tervezték, illetve folytatták le és tették meg az annak alapján szükséges intézkedéseket.

A vádképviselet ellátásával kapcsolatos munkateher 1999-ben is nõtt. A jogerõs bírósági határozattal befejezett ügyek száma 3.362-vel (4,9%), a vádlottaké pedig 5.136-tal (5,1%) emelkedett (1998. év: 69.343 ügy, 101.025 vádlott, 1999. év: 72.706 ügy, 106.161 vádlott).

A vádképviselet tárgyalási terheit mérsékelte, hogy az 1999. évben is - a korábbi évekhez hasonlóan - a vádlottak 26,4%-ával szemben tárgyalás mellõzésével hoztak a bíróságok ügydöntõ határozatot, míg a bíróság elé állítottak száma ugyanakkor igen jelentõsen, 73 %-kal emelkedett. A kisebb tárgyi súlyú bûncselekményeket megvalósító terheltek egyszerûbb és gyorsabb felelõsségre vonása tehát 1999-ben is kedvezõen alakult.

1999-ben a bíróságok 2.771-gyel több ügyet tárgyaltak elsõ fokon, mint az 1998. évben, a növekedés 6,5%-os (1997. év: 37.482, 1998. év: 42.441, 1999. év: 45.213; 18. sz. tábla).

Az ügyészek az elmúlt évben is jelen voltak csaknem minden második ügy tárgyalásán (48,8 %). A bûntetti eljárásban elbírált ügyek számának kisebb csökkenése (az 1998. évi 28,6 %-ról az 1999. évben 26,8 %-ra) lehetõvé tette, hogy bizonyítási nehézség, illetve az eldöntendõ jogkérdés jelentõsége miatt a korábbi éveket meghaladó mértékben jelentsék be az ügyészek a vétségi eljárásban a tárgyalási részvételüket (1998. év: 27,7 %, 1999. év: 30,1 %).

A büntetési nemek egymáshoz viszonyított arányában sem következett be változás; a terheltek 42,8 %-át pénzbüntetéssel, 32,7 %-át szabadságvesztéssel sújtották. Az életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek aránya 0,01% (14 fõ). A próbaidõre felfüggesztett, valamint a végrehajtandó szabadságvesztések aránya 61,8 %, illetve 38,2 %, tehát az elõzõ évhez képest ez sem változott. A terheltek 2,6 %-ával szemben közérdekû munka, 21,9 %-ával szemben pedig önállóan alkalmazott mellékbüntetés és intézkedés volt a joghátrány.

Az elsõ fokú érdemi határozat ellen bejelentett ügyészi fellebbezések 1999-ben 6.035 vádlottat érintettek. (Ez az összes bejelentett ügyészi fellebbezés 39,8 %-a.) Ebbõl kizárólagos ügyészi fellebbezést 4.228 vádlottal kapcsolatban jelentettek be, ami az összes bejelentett fellebbezés 27,9 %-a. Ez az arány 1998-ban 38,4 %, illetve 27,6 % volt (18. sz. tábla). Többségük (70,6 %), továbbra is a bíróságok által alkalmazott joghátrányok súlyosítását, illetve a felmentett vádlottak bûnösségének a megállapítását (14,3 %) célozta. Az ítélkezési gyakorlat súlyosítását igénylõ ügyészi fellebbezések arányában tehát némi emelkedés mutatható ki az elõzõ évi 68,8 %-hoz képest.

Az ügyészi fellebbezések kisebb hányada a tényállás megalapozatlanságát, az eljárási szabályok megsértését és a bûncselekmények téves minõsítését kifogásolta.

A terheltek javára bejelentett fellebbezések közül 22 felmentésre irányult, 34 pedig a joghátrány mérséklését szorgalmazta.

A másodfokú ügyészek a fellebbezések 85,8 %-át tartották fenn, és mindössze 14,2 %-át vonták vissza. Ez az arány 1998-ban 83,9 %, illetve 16,1 % volt. Ez a gyakorlat annak ellenére sem kifogásolható, hogy az ügyészi fellebbezések 50,6 %-a volt eredményes, ami valamivel rosszabb az 1998. évi 52,2 %-nál.

A fõügyészségek a 2/1999. (ÜK. 8-9.) LÜ h. körlevél rendelkezéseinek megfelelõen - a büntetéskiszabási gyakorlat szigorítása érdekében - csak a szakszerûtlen fellebbezéseket vonták vissza. A polgárokat leginkább irritáló, kiemelkedõ tárgyi súlyú bûncselekményeket megvalósító vádlottak terhére bejelentett fellebbezéseket - a korábbi évek gyakorlatának megfelelõen - a másodfokon eljárt ügyészek fenntartották.

A másodfokú bíróságok által elrendelt bizonyítások, illetve a felülbírálatra alkalmatlannak talált és ezért hatályon kívül helyezett elsõ fokú ügydöntõ határozatok száma nem haladta meg az 1998. év hasonló adatait. A másodfokú bíróság bizonyítást az ügyek 4,2 %-ában vett fel; a hatályon kívül helyezett ítéletek a terheltek 4,7 %-át érintették, ami igen kedvezõ eredménynek számít, mert a másodfokú eljárásban elbírált ügyek száma 1.153-al (11,6 %), míg a vádlottaké 1.440-el (10,7 %) emelkedett. Ezek az adatok a tényállás alaposabb felderítésére, illetve az eljárási szabályok fokozottabb megtartására irányuló jogalkalmazói törekvéseket jelzik.

A váderedményesség lényegében azonosan alakult, mint az 1998. évben (94,4 %; 21. sz. tábla).

A perújítási kérelmek, illetve indítványok számarányában 15,6%-os emelkedés következett be az 1998. évhez viszonyítva. A terheltek és védõik 590 perújítási kérelmet terjesztettek elõ az ügyészségeken, 15,2 %-kal többet, mint az 1998. évben. Az ügyészek 64 perújítási indítványt nyújtottak be, 10,3 %-kal többet mint 1998-ban.

Az 1998. évhez viszonyítva jelentõs emelkedés tapasztalható a felülvizsgálati eljárásokban (58,7 %). A Legfelsõbb Bíróság 167 felülvizsgálati indítványt küldött meg nyilatkozattétel céljából a Legfõbb Ügyészségre, 31,5 %-kal többet, mint az elõzõ évben; 25-re emelkedett az ügyész által hivatalból benyújtott és fenntartott felülvizsgálati indítványok száma is (23. sz. tábla).

A Legfelsõbb Bíróság a bíróságok szervezetérõl és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvény rendelkezései értelmében a jogalkalmazás egységét jogegységi határozatokkal biztosítja. A törvény rendelkezései alapján az egységes ítélkezési gyakorlat biztosítása érdekében - elvi kérdésben - a legfõbb ügyész is kezdeményezheti a jogegységi eljárás lefolytatását. Az 1999. évben a legfõbb ügyész két esetben gyakorolta ezt a jogát, négy alkalommal pedig észrevételt tett a Legfelsõbb Bíróság elnökének indítványára.

A beszámolási idõszakban a büntetõ anyagi és eljárási jogi szabályok jelentõs módosításaira került sor. A büntetõeljárási törvénynek az 1999. évi CX. törvénnyel módosított, 2000. március 1-jén hatályba lépett új rendelkezései - "Eljárás távollévõ terhelttel szemben", "Lemondás a tárgyalásról" - a vádképviseleti munka új módszerekkel történõ ellátását igénylik, s olyan többlet-feladatokkal járnak, amelyek mérsékelhetik, vagy akár ellensúlyozzák az eljárások gyorsításától várható munkateher-csökkenést. A másodfokú eljárásban pedig a "Kifogás" jogintézménye többletmunkát hárít az ügyészre is.

A rendkívüli jogorvoslatok köre a "Jogorvoslat a törvényesség érdekében" elnevezésû jogintézménnyel bõvült. Az erre irányuló kezdeményezések gyakoriságát ma még felbecsülni nem lehet, de számítani kell arra, hogy az nem lesz csekély; emellett az elõfeltételek kötelezõ vizsgálata akkor is számottevõ munkateher-növekedéssel járhat, ha annak eredményeként jogorvoslati indítvány benyújtására nem kerülhet sor.

Az emberi és az állampolgári jogok biztosítása iránti igény fokozottan jelentkezik a büntetõ jogszabályok végrehajtása során.

Az elítéltek és más - törvény és bírósági határozat alapján jogkorlátozás alatt álló - személyek helyzetének védelméhez, a jogérvényesüléshez járul hozzá az ügyészség ellenõrzéseivel, vizsgálataival, egyéb felügyeleti hatáskörei gyakorlásával, hogy segítse - más szervekkel együttmûködve - az állam büntetõhatalmi igényének, ilyen jellegû kötelezettségének az alkotmányos, törvényes keretek közötti érvényesítését.

A büntetés-végrehajtás törvényességi felügyeletét ellátó ügyészek a visszaesés megelõzése érdekében a végrehajtás minden területére kiterjedõ vizsgálataik révén elõsegítették valamennyi fõ- és mellékbüntetés, büntetõjogi intézkedés, az õrizet és az elõzetes letartóztatás, az idegenrendészeti õrizet, a bûnügyi nyilvántartás, valamint az utógondozás végrehajtására vonatkozó jogszabályi rendelkezések megfelelõ hatályosulását.

Folyamatosan ellenõrizték az õrizet és az elõzetes letartóztatás, valamint az idegenrendészeti õrizet végrehajtásának törvényességét a büntetés-végrehajtási intézetekben és a rendõrségi fogdákban. Ennek során különös súllyal vizsgálták a fogva tartottak befogadásának alapjául szolgáló iratok szabályszerûségét, az ezekben foglalt rendelkezések végrehajtását, a fogva tartási idõk betartását. A vizsgálatok felölelték a fogva tartás rendjét, a kényszerítõ eszközök alkalmazásának törvényességét, a fogva tartottakat megilletõ jogok biztosítását és kötelességek teljesítésének megkövetelését.

A fogva tartottakkal való bánásmód akkor törvényes, ha megfelel a hatályos jogszabályi rendelkezéseknek, a nemzetközi egyezményekben megfogalmazott elvárásoknak. Ezért a büntetés-végrehajtási felügyeleti ügyészek rendszeresen vizsgálják a rendõrségi fogdákban és büntetés-végrehajtási intézetekben fogva tartottak jogi helyzetének, a fogva tartottakkal való bánásmódnak a törvényességét.

Ennek keretében, a kínzás és más embertelen vagy megalázó büntetések vagy bánásmód megelõzésérõl szóló egyezmény alapján alakult Európai Bizottság ügyészséggel kapcsolatos ajánlásainak végrehajtása tárgyában kiadott körlevélben foglaltaknak megfelelõen - ahogyan 1996-tól minden évben - 1999-ben is országosan megvizsgáltuk a fogva tartottakkal való bánásmód törvényességét. Errõl a beszámoló 4.3.1. pontja szól.

Nem hagyható a jövõben sem figyelmen kívül, hogy a fogva tartottak jogi helyzete, a velük való bánásmód és ezzel összefüggésben annak törvényességi kontrollja az utóbbi idõben egyre szélesedõ nemzetközi társadalmi és sajtónyilvánosságot kap. Az Európai Bizottság 1999. december 16-i záró-megbeszélésén Budapesten jelentõsnek minõsítette azt a legfõbb ügyészi utasítást, amelynek értelmében az ügyészeknek a jövõben is ébernek kell lenniük az emberi jogok tiszteletben tartásának ellenõrzése során. Hangsúlyt helyeztek a büntetés-végrehajtási felügyeleti ügyészek ellenõrzõ és felügyelõ tevékenységének fontosságára annak kinyilvánításával, hogy "munkájuk rendkívül fontos a kínzás és a kegyetlen bánásmód megelõzésében" is.

A büntetés-végrehajtási felügyeleti ügyészek egyrészt a jogszabályi változások folytán, másrészt a nemzetközi elvárások teljesítésére is tekintettel mind nagyobb súllyal vesznek részt a jogállami feladatok teljesítésében. Éves viszonylatban 6,4%-kal nõtt a büntetés-végrehajtási felügyeleti ügyek száma.

A korábbi évek gyakorlatával összhangban továbbra is igen nagyszámú a vizsgálatok száma. 1999-ben összesen 2.292 a büntetés-végrehajtó, valamint a végrehajtásban közremûködõ szerveknél tartott törvényességi ellenõrzések száma, amelynek 34,4%-át a rendõrségi fogdákban végezték.

A bûnözés helyzetének romlása, valamint a törvényi szabályozás szigorodása folytán folyamatosan emelkedik a fogva tartottak száma. Különösen aggasztó ilyen szempontból a zömmel elõzetesen letartóztatottakat fogva tartó megyei intézetek helyzete. Az elmúlt év folyamán fél év alatt 10 %-kal nõtt a büntetés-végrehajtási intézetekben fogva tartottak száma. 1999. január 28. napján 142%-os, augusztus 26. napján 152%-os volt a telítettség, 10.026 férõhelyen 15.250 fogva tartott volt. Ez az arány év végéig sem vált kedvezõbbé, sõt az azóta eltelt idõ alatt még rosszabbodott is.

A zsúfoltság feszültségeket keletkeztet nemcsak fogva tartók és fogva tartottak, hanem a fogva tartottak egymás közötti viszonylatában is, nõtt a rendkívüli események, valamint más törvényességet veszélyeztetõ helyzetek száma.

Az ügyészek megvizsgálták a fogva tartás során bekövetkezett rendkívüli eseményeket (szökés, más bûncselekmény, haláleset stb.). Mulasztás, visszaélés, bûncselekmény gyanúja esetén a felelõsségre vonás iránt eljártak, a hasonló esetek megelõzése érdekében is intézkedtek. Figyelemmel kísérték, hogy a büntetés félbeszakítása, az eltávozás, a kimaradás lejárta után a szabadságvesztés hátralévõ részének foganatba vétele céljából elõírt intézkedések megtörténnek-e.

Egyre több feladatot ró az ügyészekre a nem szabadságelvonást, hanem más jogkorlátozást tartalmazó szankciók (közérdekû munka, pénzbüntetés, valamint a közügyektõl, foglalkozástól, jármûvezetéstõl eltiltás, kitiltás, kiutasítás) törvényes végrehajtásának biztosítása is.

Valamennyi fogva tartó helyen megvizsgáltuk a Magyarországon tartózkodó jogsértõ külföldiekkel szemben alkalmazott törvényben szabályozott jogkorlátozás (idegenrendészeti õrizet, közösségi szálláson történõ elhelyezés) végrehajtásának törvényességét.

Az idegenrendészeti õrizet végrehajtására vonatkozó jogszabályi rendelkezések - a vizsgálatok során feltárt eseti hibák, hiányosságok kivételével - megfelelõen érvényesülnek. A közösségi szálláshelyeken tartózkodó jogsértõ külföldiekkel szemben alkalmazott jogkorlátozások végrehajtására vonatkozó elõírások azonban az egyes közösségi szálláshelyeken eltérõen hatályosulnak. A közösségi szálláshelyek egy részében az elhelyezési feltételek, a végrehajtási körülmények megfelelnek a jogszabályi elvárásoknak, míg másutt kisebb vagy jelentõsebb hiányosságok tapasztalhatóak. Mindezek alapján indokolt a már mûködõ közösségi szállások korszerûsítése, férõhelyekkel történõ bõvítése, továbbá a huzamosabb emberi tartózkodásra való alkalmatlanság miatt bezárt vagy mûködésében felfüggesztett szállások felújítása.

Jelentõs feladat volt a büntetés-végrehajtással kapcsolatos kérelmek, panaszok, bejelentések intézése, amelyek kis részét írásban juttatták el az ügyészségre (1.533), ennek többszöröse volt a fogva tartottak ügyészi meghallgatása alkalmával szóban elõterjesztett és feljegyzésben rögzített ilyen ügyek száma.

A büntetés-végrehajtási felügyeleti ügyészek 1999-ben 8.431 büntetés-végrehajtási bírói határozattal kapcsolatos eljárásban nyilatkozattevõként vagy indítványozóként mûködtek közre, 5.538 büntetés-végrehajtási bírói tárgyaláson és meghallgatáson vettek részt.

Az elmúlt évben több sajnálatos és nagy nyilvánosságot kapott eset kapcsán is az érdeklõdés középpontjába került a büntetés-végrehajtási bírói eljárások körébe tartozó enyhébb végrehajtási szabályok alkalmazásának jogintézménye. Az ügyészség kezdeményezte a vonatkozó jogi szabályozás felülvizsgálatát, melynek eredményeként olyan törvényi módosítás született, amely alkalmassá teheti e félszabad végrehajtási formának a büntetés céljával összhangban történõ alkalmazását.

A törvényesség helyreállítása érdekében 1999-ben 833 esetben került sor büntetés-végrehajtási felügyeleti ügyészi intézkedésre.

A fiatalkorú bûnelkövetõk számában (12.866) 1998-ban észlelt csökkenés (9 %) a múlt évben folytatódott (11.540, 10,3 %). Az összes bûnelkövetõk 8,8 %-a volt a beszámolási idõszakban fiatalkorú.

A nem büntethetõ gyermekkorúak számában viszont emelkedés tapasztalható (1998:3.866, 1999:4.133).

A látencia mindkét elkövetõi körhöz tartozóknál vélelmezhetõ, ezért az ismertté vált (bûn)elkövetõk számában észlelhetõ kisebb arányú változások önmagukban a bûnözés tendenciájának a minõsítésére nem elégségesek. A biológiai okok (a 18.életév betöltése) miatt csökkenõ elkövetõi szám a gyermekkorúak körébõl évente "feltöltõdik". Több év átlagában a 14 és 18 év közötti bûnelkövetõk száma tartósan 10.000 feletti nagyságban "stabilizálódik", és ez aggasztó jelenség.

A fiatalkorúak bûnözését az 1999. évben a korábbi idõszakhoz hasonlóan a vagyon elleni bûncselekmények dominanciája (74,4 %) jellemezte. A nem büntethetõ gyermekkorúaknál ez az arány 86,2 % volt.

A vagyon elleni bûncselekményeken belül a lopások, fõképpen a betöréses lopások fordultak elõ nagyobb számban (2.324, 20,1 %).

A rablások száma 399 (3,5 %) volt, a kábítószerrel visszaélés bûntettét elkövetõk körében 57,8 %-os emelkedés észlelhetõ (1998:225, 1999:355).

Emberölés bûntettét, illetve kísérletét 33 fiatalkorú terhelt követett el az elõzõ évi 35-tel szemben.

A vagyon elleni - de az élet elleni - bûncselekményekre is jellemzõ az elkövetési mód durvulása. Egyre gyakrabban tapasztalható, hogy az épületbe történõ bejutáshoz szükséges mértéket messze felülmúlja az alkalmazott erõszak, amely sok esetben vandalizmusban nyilvánul meg. A rablások elkövetésénél gyakran észlelhetõ, hogy a vagyontárgy megszerzéséhez szükséges erõszakot jóval meghaladó tettlegességet fejtenek ki, melynek következtében esetenként a sértett halála is bekövetkezik.

A durvaság fokozódó jellege az élet elleni bûncselekményeknél abban nyilvánul meg, hogy a tettlegesség, az erõszak, gyakran jelentõsen meghaladja az emberi élet kioltásához "szükséges" mértéket, s ezáltal a sértettnek semmi esélye sem marad a túlélésre. Ez utóbbi bûncselekményeket többnyire az idõs, magányos sértettek sérelmére követik el, rendszerint többen.

A múlt évben gyakoriak voltak az iskolákban elkövetett bántalmazások is, melyek révén a kiskorú sértettek pénzét, illetve értéktárgyaikat (pl. órát) "szerezték meg" a náluk fizikailag erõsebb fiatalkorú bûnelkövetõk. E cselekményekre általában a folytatólagosan történõ elkövetés volt jellemzõ.

Az ország nyugati részében (Vas megye) tapasztalható volt az emberkereskedelemnek olyan formája, amikor (két esetben) fiatalkorú lányokat adtak-vettek abból a célból, hogy õk különféle szexuális szolgáltatásokat nyújtsanak. A 70.000 Ft-ért illetve 5000 ATS összegért eladott 18 év alatti leányokat hamis útlevéllel Ausztriába küldték, ahol éjszakai szórakozóhelyeken pénz ellenében közösültek a megbízóik által kiválasztott személyekkel. A fiatalkorú terhelt felnõttkorú társával együtt követte el e bûncselekményeket.

A kábítószerrel visszaélés bûntettét a fiatalkorúak általában drogfogyasztóként követik el, többnyire kíváncsiságból, ezért többségükre az ismételt vagy a rendszeres fogyasztás nem jellemzõ. Az ilyen esetek elbírálásakor az ügyészségek megrovást, illetve vádemelés elhalasztását alkalmazzák.

A kiskorúak kiszolgáltatottságuk folytán gyakran válnak bûncselekmények áldozatává. A múlt évben 3.177 gyermekkorú és 5.800 fiatalkorú sérelmére követtek el bûncselekményeket.

A kiskorú sértettek sérelmére legnagyobb arányban vagyon elleni bûncselekményeket követtek el (gyermekkorúak esetében ez az arány 57,2 %, fiatalkorúak esetében 69,2 %).

Emberölés bûntettét, illetve kísérletét 33 gyermekkorú sérelmére követtek el, ebbõl 13-at újszülött megölésével.

Változatlanul magas, éves viszonylatban ezres nagyságrendû a kiskorú veszélyeztetése bûntettével érintett sértettek száma (1998:1.161, 1999:1.024). A kiskorúak durva, ismétlõdõ bántalmazása mellett gyakori a szülõi gondoskodás nagyfokú és rendszeres elmaradása, vagy a gyermek koldulásra való kényszerítése, illetve a szülõvel közösen bûncselekmény elkövetése.

A büntetõeljárásokra vonatkozó adatok kiegyensúlyozott ügyészi jogalkalmazói tevékenységet mutatnak. Kifogás elsõsorban a nyomozások idõszerûségével és szakszerûségével kapcsolatban tehetõ. A fiatalkorúak ügyeiben a büntetõeljárások gyakran indokolatlanul elhúzódnak, illetve azokat szakszerûtlenül folytatják. Emiatt az ügyész pótnyomozást rendel el: a múlt évben 755 esetben, az összes elintézésre váló ügyek 7,1 %-ában került erre sor. A pótnyomozások okai - visszatérõen - a tényállás felderítetlensége és a fiatalkorúakra vonatkozó speciális szabályok figyelmen kívül hagyása. Sok ügyben hónapokon keresztül az egyetlen dokumentálható hatósági intézkedés a nyomozás határidejének meghosszabbítására irányuló, rendszerint sablonos és ismétlõdõ elõterjesztés.

Az ügyészségek a jelentéktelen, kisebb tárgyi súlyú un. bagatell ügyekben a nyomozást megszüntetik és az elkövetõt megrovásban részesítik (16,2 %). Ezek az intézkedések hatékonynak tekinthetõk, mert a megrovásban részesített fiatalkorúak a késõbbiekben - néhány kivételtõl eltekintve - nem válnak ismételt bûnelkövetõvé.

A fõügyészségek a törvényi feltételeknek megfelelõen évek óta megfelelõ arányban alkalmazzák a vádemelés elhalasztását, amikor a cselekmény súlya és az elkövetõ személyi körülményei a bíróság elõtti felelõsségre vonást nem indokolják. A múlt évben 754 ügyben (7,2 %) 1.135 személlyel szemben került sor vádhalasztásra.

A megvádolt fiatalkorúak száma 1999-ben az elõzõ évihez képest 15,4 %-kal emelkedett (1998: 8.720, 1999: 10.060). Ebbõl tárgyalás mellõzésére (Be. 351.§) tett ügyészi indítványok száma 1.087 volt, s ez némileg kedvezõtlenebb az elõzõ évinél (1998: 1.420 ügyben 1.791 személlyel szemben emeltek vádat ily módon). A csökkenés részben a vádemelés elhalasztások emelkedésével és azzal magyarázható, hogy a bizonyítás nehézségei miatt az ügyész tárgyalás tartását tartotta indokoltnak.

A bírósági szakban a két éven túl befejezett ügyek aránya emelkedett (1998:30,2 %, 1999:37,2 %), s ez nehezíti a fiatalkorúakkal szemben alkalmazható joghátrányok differenciált megválasztását.

A bíróságok a fiatalkorú vádlottak 51,9 %-át próbára bocsátották.

A szabadságvesztésre ítéltek száma 2.753 (28,9 %) volt, ebbõl a végrehajtást 2.042 (74,2 %) esetben felfüggesztették. A megvádolt fiatalkorúak 16,3 %-a volt büntetett elõéletû, a visszaesõk (350) aránya 2,5 %.

A javító intézeti nevelésre ítéltek száma némileg csökkent (1998:232, 1999:197). A mérséklõdés az eljárás elhúzódásával magyarázható. A javítóintézetekben folytatott rendszeres ügyészi ellenõrzés törvénysértést nem tárt fel.

A vádirat és tárgyalás kitûzése nélküli bíróság elé állítások száma emelkedett: 1998:173, 1999:263.

A váderedményességi mutató a fiatalkorúak ügyeiben 96,8 %, jobb az összes terheltre vonatkozó mérõszámnál.

A tárgyidõszak végén 129 volt a folyamatban maradt ügyek száma, a vádemelési javaslattal érkezett ügyek többségét (77,0 %) 15 napon belül elintézték.

A fiatalkorú letartóztatottak száma 478 volt, majdnem ugyanannyi mint az elõzõ évben (476). Az elõzetes letartóztatást 265 fõ - ebbõl 14 leány -esetében kijelölt javító intézetben foganatosították. Vádemeléskor 343 fiatalkorú - a megvádolt fiatalkorúak 3,4 %-a - volt elõzetes letartóztatásban (1998:309, 3,5 %).

Az intézetekben az ügyészi ellenõrzés során törvénysértést nem észleltek, a fogva tartottak jogai, a hozzátartozókkal és a védõkkel való érintkezés lehetõsége megfelelõen biztosított.

Szökés a múlt évben egy volt. A mulasztó intézeti dolgozó felelõsségre vonása és a letartóztatott fiatalkorú felkutatása és visszaszállítása iránt késedelem nélkül intézkedtek.

A gyermek- és ifjúságvédelmi szakterületen az elmúlt évben országos vizsgálat nem volt, azonban a fõügyészségek többsége (14 fõügyészség) saját hatáskörében folytatott vizsgálatot a szakági tevékenységhez kapcsolódó témákban. A vizsgálatok alapján 12 felszólalás, 2 óvás és 4 jelzés benyújtására került sor.

A büntetõjogi tárgyú vizsgálatok körében három fõügyészség végzett rendszeres törvényességi vizsgálatot javító intézetekben. A Fõvárosi Fõügyészség 24, a Hajdú-Bihar Megyei Fõügyészség 12 alkalommal vizsgálta az elõzetes letartóztatások törvényességét a Budapesti Szõlõ utcai és a Rákospalotai, illetve a Debreceni Javítóintézetben. A Pest Megyei Fõügyészség az Aszódi Javítóintézetben vizsgálta negyedévenkénti rendszerességgel a befogadás és az ideiglenes elbocsátás gyakorlatát.

A felsorolt - összesen 40 - ügyészi vizsgálat során törvénysértés nem volt megállapítható, az intézetekben a jogszabályi elõírásokat betartják.

A Helsinki Bizottság tagjai is elismeréssel szóltak intézeti látogatásaik után a tapasztalataikról és megállapították, hogy a fogva tartottak jogait biztosítják, az elhelyezésük körülményei lényegesen kedvezõbbek a hasonló rendeltetésû más intézetekétõl.

Több fõügyészség megvizsgálta a gyermektartásdíj állam általi elõlegezése kapcsán a gyámhivatalok eljárását. A vizsgálatok néhány eljárási szabálytalanság mellett azt is feltárták, hogy több gyámhivatal nem kezdeményezett büntetõeljárást az önhibából mulasztó, tartásra kötelezett személy ellen. Emiatt került sor több esetben ügyészi intézkedésként felszólalás benyújtására.

A gyámhatóságok által megküldött iratok alapján a helyi ügyészségek hivatalból intézkedtek tartási kötelezettség elmulasztása miatt a büntetõeljárás lefolytatása végett. A gyámhatóságok tevékenységét a területi ügyészségek a jövõben is figyelemmel kísérik. (E vizsgálat alapján a Bács-Kiskun, a Békés, a Csongrád, a Hajdú-Bihar, a Nógrád, a Somogy és a Vas Megyei Fõügyészség vizsgálatai érdemelnek kiemelést.)

Ugyancsak a gyámhivataloknál vizsgálták a fõügyészségek a gyermekvédelmi gondoskodás alatt álló gyermekek gyámsága ügyeiben folytatott gyakorlatot, továbbá a kiskorúak ideiglenes elhelyezésével összefüggõ eljárásokat (Gyõr-Moson-Sopron megye, Baranya megye).

Hazánk közlekedésbiztonsági helyzete 1992. óta folyamatosan javul és ahogy közelebb kerülünk az Európai Uniós csatlakozás idõpontjához, úgy közelít az európai államokéhoz. A közlekedés-biztonság elsõsorban a közúti közlekedés-biztonság alakulásának függvénye, mivel a többi közlekedési ágazatban - vasúti, vízi, légi - évek óta nem számottevõ mértékben következik be baleset.

Az elmúlt évben a közúti közlekedés tárgyi feltételrendszerében - sem a közúthálózat, sem a gépjármû-állomány mutatóit tekintve - jelentõs mértékû változás nem történt. Közlekedésbiztonsági szempontból mégis figyelemre méltó a nagyobb forgalmú csomópontok "körforgalmi" rendszerré történt átalakítása, valamint az országos közúthálózaton a forgalmasabb vasút-közút szintbeni keresztezõdések folyamatos rekonstrukciója.

1999-ben 6,5 %-kal kevesebb személyi sérüléses közúti baleset történt, mint az elõzõ évben (1998-ban 18.835 ilyen baleset volt). A balesetek kimenetelét tekintve - az összes baleset számszerû csökkenése mellett - jelentõs változásnak tekinthetõ, hogy a halálos kimenetelû balesetek száma 7,1 %-kal, a súlyos sérüléssel járóké 10,4 %-kal, a könnyû sérüléses balesetek száma pedig 3,9 %-kal csökkent. Ennek ellenére megjegyzendõ, hogy a sérülések súlyosságát tükrözõ mutatók még mindig rosszabbak az Európai Unió országainak átlagánál. A balesetek helyszínén az elmúlt évben 1.283 személy veszítette életét, míg a megsérült személyek száma meghaladta a 24 ezret.

A balesetek természetét és oksági összefüggéseit tekintve a korábbi években tapasztaltaktól lényegesen eltérõ változások nem történtek. Még mindig elsõ helyen szerepel a balesetek fõ okai között a sebesség helytelen megválasztása (gyorshajtás), az elsõbbség meg nem adása, valamint az irányváltoztatás, a haladás és a kanyarodás szabályainak megszegése.

Az elmúlt évben az összbûnözésen belül 8,6 %-kal csökkent az elõzõ évhez képest a közlekedési bûncselekmények száma, 20.503 közlekedési bûncselekmény vált ismertté. Ezen belül változatlanul meghatározó a 12.623 bûncselekménnyel megvalósított közúti jármû ittas vezetésének vétsége, illetve bûntette, részarányuk 61,6 %. Elgondolkoztató, hogy a közlekedési bûncselekmények egyötödét, 20,5 %-át, 4.205 bûncselekményt közúti baleset okozással követték el és egyre gyakoribb a közlekedési szabályok szándékos, a közúton résztvevõk veszélyeztetését is megvalósító magatartás.

A közlekedõk erkölcsére utal - bár mindkét kategóriában csökkenés mutatkozik -, hogy még mindig magas a segítségnyújtás elmulasztásával, illetve cserbenhagyással elkövetett bûncselekmények száma (az elmúlt évben segítségnyújtás elmulasztásával 728, cserbenhagyással pedig 827 bûncselekményt követtek el a közúton közlekedõk). E két bûncselekményt általában egyéb bûncselekmény, leggyakrabban ittas vezetés miatti felelõsségre vonástól tartva, annak elkerülése érdekében követik el a gépkocsivezetõk.

A fénysorompóval biztosított vasúti átjárón áthaladás szabályainak megszegése nyomán bekövetkezett tragédiák rendre megrázzák a közvéleményt, számuk az elmúlt évben kismértékben csökkent, ilyen balesetben 21 fõ vesztette életét.

Az 1999. évben 6,8 %-kal csökkent az ügyészségekhez közlekedési ügyben érkezett nyomozás megszüntetésére irányuló és vádemelési javaslat (1998-ban 6.931, 1999-ben 6.461). A közúti jármû ittas vezetése miatt indult bûnügyek száma ugyan csökkent, de egyre gyakrabban fordul elõ a kábítószertõl befolyásolt, bódult állapotban történõ jármûvezetés.

Hazánkban hosszú ideig a közúti közlekedés mentes volt a kábítószerhatástól, azonban 1996-1998. között huszonegy gépjármûvezetõ okozott - kábítószertõl befolyásolt állapotban - halálos eredménnyel járó balesetet, melyben õ maga, vagy a gépkocsi utasai vesztették életüket, s ez törvényi szabályozást inspirált.

A Büntetõ Törvénykönyv 188.§-a, amely az ittas állapotban való jármûvezetés diszpozícióját tartalmazza, módosult és kiegészült 1999. március 1-jei hatállyal, s azóta a bódult állapotban való gépjármûvezetés is büntetendõ, s az is bûncselekményt követ el, aki bármilyen okból vezetésre alkalmatlan - így, többek közt, drogtól befolyásolt - állapotban lévõ személynek engedi át a gépjármû vezetését (Btk. 189.§).

A büntetõjogi rendelkezések már lehetõvé teszik ugyan a felelõsségre vonást, a jogalkalmazók azonban - a rendõrök, az ügyészek és a bírák egyaránt - nehéz helyzetben vannak a droghatás bizonyításánál. Külföldön sem tekinthetõ megoldottnak ez a probléma, pl. a központi idegrendszerre ható gyógyszerek, valamint a különbözõ kábítószerek hatásának mûszeres és laboratóriumi kimutatásának nehézségei miatt, valamint annak bizonyítását illetõen, hogy a jármûvezetõ ismerte-e kellõen egyik vagy másik gyógyszer bódító hatását, vagy a drog lebomlási idejét. Viszont azt is jól tudjuk, hogy a kábítószerrel kapcsolatos deviáns jelenségek és magatartások elleni fellépés a közlekedési büntetõjog számára is aktuális feladat.

Az ittas állapotban való jármûvezetés miatt indult ügyekben a helyi ügyészségek kivétel nélkül vádat emeltek, míg a súlyosabb megítélésû - a közúti közlekedés szándékos veszélyeztetése, súlyos sérüléssel, vagy halálos eredménnyel járó gondatlan veszélyeztetés miatt indult - közlekedési ügyekben a fõügyészségek közlekedési ügyészeinek kellett a vádemelés tekintetében állást foglalniuk.

Biztató jelenség, hogy az elmúlt évben csökkent az ügyészek által elrendelt pótnyomozások száma, valamint a saját hatáskörben foganatosított nyomozás-kiegészítések mennyisége is. Ezzel összefüggõen valamelyest emelkedett az ügyészi hatáskörben elrendelt nyomozás megszüntetések száma (1998-ban 353, 1999-ben 395). Biztató az is, hogy a nyomozások színvonala javult, s ezzel együtt csökkent a nyomozások idõtartama.

Kiemelendõnek tartjuk, hogy az elmúlt évben az ügyészek még a korábbi évekhez képest is nagyobb gondot fordítottak a büntetõeljárások gyorsabb befejezõdésére. Ezt mutatja, hogy a vádemelési javaslat alapján elintézésre váró ügyek 99,1 %-át 30 nap alatt, ezen belül 92,6 %-át 15 napon belül intézték el.

Az ún. gyorsított eljárás, a gyanúsított 8 napon belüli bíróság elé állítása szintén jól szolgálja az eljárások idõszerûségének biztosítását. Több éves ráhatás eredményeként minden korábbi évnél gyakrabban éltek az ügyészek ezzel a jogintézménnyel, míg 1998-ban 187, 1999-ben már 319 ügyben állították a gyanúsítottakat ily módon bíróság elé (71 %-os emelkedés).

A büntetési célok megvalósulása érdekében e bûncselekmény-kategórián belül a nevelõ jellegû büntetések és intézkedések alkalmazása domborodik ki. Továbbra is a pénzfõbüntetés kiszabása a jellemzõ - a vádlottak közel 80 %-ával szemben került erre sor -, viszont az ittas állapotban okozott balesetek elkövetõivel szemben a szabadságvesztés büntetés kiszabása vált jellemzõvé, s egyre gyakrabban a szabadságvesztés büntetés felfüggesztésének mellõzésével.

A vasúti közlekedés biztonságának veszélyeztetése évek óta a közlekedési szakág központi témája, mivel a vasúti kábelek elvágása és eltulajdonítása, vagy azok megrongálása súlyos kimenetelû balesetek forrása lehet. A fõügyészségek visszatérõen értékelik az ez irányú bûnözést és határozzák meg a további tennivalókat.

A jogvédelmi rendszer részét képezõ magánjogi és közigazgatási jogi ügyészi tevékenységnek is kitüntetett feladata a jogállam erõsítésének szolgálata, a törvények érvényesülése iránti közbizalom erõsítése. A jogvédelemben való magánjogi és közigazgatási jogi ügyészi közremûködés sajátos, szankcióval való fenyegetést nélkülözõ tevékenység. Elsõdleges célja, hogy a jogszabályok a jogalkotó akarata szerint minél hamarabb és teljes körûen érvényesüljenek a gyakorlatban, eszközrendszere arra irányul, hogy a jogsértést elkövetõ hatóságot, más jogalkalmazó szervet ismételten - a jogsértés orvoslására alkalmas - döntési helyzetbe hozza, illetve a jogsértés orvoslását a bíróság elõtt kezdeményezze.

a) A magánjogi és közigazgatási jogi tevékenységben 1999-ben is éreztette hatását a közhasznú szervezetekrõl szóló 1997. évi CLVI. törvény egyes rendelkezéseinek eltérõ értelmezése az érintett szervezetek és a bíróságok részérõl.

A korábban nyilvántartásba vett 34 ezret meghaladó társadalmi szervezet közül több mint 1.500, a 21.000-nél nagyobb számú alapítvány közül közel 4.000 alapítvány kérte közhasznú szervezetként, mintegy 300 társadalmi szervezet és 500 alapítvány kiemelten közhasznú szervezetként való nyilvántartásba vételét. A korábban nyilvántartásba vett és az újonnan létrehozott szervezetekkel együtt a bíróságok több mint 7.100 szervezetet minõsítettek közhasznú és 1.500-at meghaladó számban kiemelkedõen közhasznú szervezetté. Az alapítványok és társadalmi szervezetek ügyében az ügyészségek 825 fellebbezést jelentettek be, túlnyomó részben a közhasznú, illetõleg kiemelten közhasznú szervezetként való nyilvántartásba vételrõl rendelkezõ bírósági végzések ellen. (Ez 23 %-kal több az elõzõ évben benyújtott 669 fellebbezésnél.) A fellebbezéseket elbíráló Legfelsõbb Bíróság által hozott döntések számos kérdésben segítették az egységes és helyes jogértelmezést.

b) A bíróságok szervezetérõl és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvény 31. §-a szerinti jogegységi eljárásokban a Legfelsõbb Bíróság jogegységi tanácsa számos döntése közül, amelyekben érdemi észrevételt tettünk, a következõk érdemelnek különös figyelmet:

c) A beszámolási idõszakban növekedett a jogszabálysértések orvoslása iránt tett ügyészi intézkedések száma.

Az ügyész által a bíróságokhoz benyújtott keresetek és fizetési meghagyás kibocsátása iránti indítványok az elõzõ évi 1.158-ról 1.199-re emelkedtek. Az egyéb, túlnyomórészt cégeljárást kezdeményezõ indítványok száma 1.131 volt.

Az elõzõ évhez képest kisebb mértékben csökkent - 4.188-ról 3.990-re - az ügyészi vizsgálatok száma, egyidejûleg több intézkedést tettek az ügyészségek a megállapított törvénysértések orvoslása végett. A jogalkalmazó szervek jogszabálysértõ határozatai ellen 3.133 (az elõzõ évben 1.975) óvást emeltek, 2.422 (az elõzõ évben 2.503) esetben nyújtottak be felszólalást törvénysértõ gyakorlat vagy mulasztásban megnyilvánuló törvénysértés miatt, kisebb jelentõségû törvénysértés megszüntetése végett 1.669 (az elõzõ évben 1.764) jelzéssel éltek (26-28. sz. tábla).

Az ügyészségek prioritásként kezelik a közigazgatási, ezen belül is a települési önkormányzatok közigazgatási hatósági tevékenysége törvényességének segítését. A törvényességi vizsgálatok mintegy harmadát (1.298) az önkormányzati hatóságoknál folytatták le és 247 vizsgálatot tartottak nem önkormányzati közigazgatási hatóságnál. Az ügyészi vizsgálatok célja, hogy az állampolgárok ügyeit legnagyobb számban intézõ polgármesteri hivatalok minél több ügyészi segítséget kapjanak a jogszerû és gyors hatósági ügyintézéshez.

A polgármesteri hivataloknál a hatósági munka különbözõ területeit érintették a vizsgálatok, így például: a szociális, az építési ügyeket, a közoktatási intézmények mûködésének engedélyezését. A vizsgálatok során észlelt anyagi és eljárásjogi szabálysértések részben az ügyintézõk cserélõdése miatti gyakorlatlanságból vagy figyelmetlenségbõl eredtek. Számos esetben jogsértéshez vezetett az is, hogy az önkormányzati rendeletek ellentétesek voltak a magasabb szintû jogszabályokkal. Ilyenkor az ügyészségek megkeresték a közigazgatási hivatal vezetõjét a hatáskörébe tartozó törvényességi felügyeleti intézkedés megtétele érdekében. Gondot okoznak a jogalkalmazó szerveknek a jogalkotás hiányosságai, a törvényekben használt fogalmak értelmezésének nehézsége, olykor a végrehajtási rendeletek késedelmes megalkotása. Ezt a jogalkalmazó hatóságok rendszerint úgy hidalják át, hogy a félreérthetõ szabályt, illetve a végrehajtási rendelet hiányában nem szabályozott kérdést a saját belátásuk szerint értelmezve és alkalmazva döntenek.

Nem csak az önkormányzati, hanem más jogalkalmazó szervek nehézségeit is jelzi az, hogy gyakran fordulnak olyan kérelemmel az ügyészséghez, foglaljon állást valamely törvényi rendelkezés értelmezése kérdésében. Más szerv részére jogértelmezõ állásfoglalás kívül esik az ügyészség hatáskörén. Ennek kifejezésre juttatása mellett azonban a jogalkalmazó szervekre nem kötelezõ szakmai vélemény nyilvánításától az ügyészség nem zárkózhat el. A jogalkotás hiányosságait a Legfõbb Ügyészség rendszerint eredményre vezetõen jelzi az érintett központi közigazgatási szerveknek.

Aktív a fogyasztóvédelmi hatóságok ellenõrzési tevékenysége, az ellenõrzés során feltárt jogszabálysértések miatt hozott kötelezést tartalmazó, és a marasztaló határozataik is törvényesek. Az ügyészség által vizsgált másfél éves idõszak alatt a fogyasztóvédelmi felügyelõségek több mint 50 ezer ellenõrzést végeztek üzletekben, és 12.000-et meghaladó közigazgatási határozatot hoztak, emellett elintéztek mintegy 23.000 fogyasztói panaszt.

A környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény, valamint a természet védelmérõl szóló 1996. évi LIII. törvény feljogosítja az ügyészt arra, hogy környezet, illetve természeti érték, védett természeti terület veszélyeztetése esetén keresetet indítson a tevékenységtõl való eltiltás, továbbá az okozott kár megtérítése iránt.

A bírósági eljárás elõkészítése során az ügyész rendszerint felhívja a környezetszennyezõt arra, hogy hagyja abba tevékenységét, állítsa vissza az eredeti állapotot, ellenkezõ esetben keresettel fordul a bírósághoz. Nem célja az ügyészségnek az elhúzódó pereskedés, hiszen a környezeti érdekérvényesítés általában gyors intézkedéseket kíván. A bíróságok által hozott, az ügyészi kereset szerinti marasztaló ítéletek ismertté válásának is szerepe van abban, hogy viszonylag magas számban eredményesek a felhívások, az érintett szerv a jogsértõ állapotot megszünteti. Az ügyész a felhívás eredményességét, a szennyezõ vagy más károsítást okozó által adott nyilatkozatban foglaltak tényleges teljesítését a környezetvédelmi hatósággal közösen ellenõrzi. Csongrád megyében ipari szennyezõk szüntették meg a légszennyezést, pl: a Villeroy és Boch Magyarországi Rt., a MOL Rt., a Szegedi Öntõdei Kft., a Tisza Bútoripari Rt. esetében mérések igazolták az intézkedések eredményét. Szennyvíztisztítóhelyek korszerûsítésére, csatornahálózat bõvítésére szolgáló tervezési és kivitelezési munkálatok indultak több megyében is az ügyészi felhívásokat követõen, önkormányzati és pályázaton elnyert támogatásokból.

A felhívás eredménytelensége folytán huszonegy esetben került sor az elmúlt évben kereset benyújtására, jellemzõen környezeti veszélyeztetéstõl való eltiltás iránt.

Gyakori, hogy felszámolt gazdálkodó szervezetek az ipari tevékenység megszûnését követõen volt telephelyükön kezeletlenül hagynak veszélyes hulladékot, szennyezett talajt, vegyszermaradványokat. Elõfordult, hogy engedély nélkül kommunális hulladéklerakóra helyeztek el, vagy feltöltésre használtak mérgezõ anyagokat. A cselekmények súlya miatt több esetben a polgári perindítást büntetõeljárás kezdeményezése is követte.

A természetvédelmi törvény lehetõséget ad az ügyész számára, hogy bírósághoz forduljon az engedély nélkül és a védett állatokra vadászók ellen. Több fõügyészség büntetõeljárás lefolytatása mellett kártérítés és eltiltás iránt nyújtott be keresetet orvvadászok, vadásztársaságok, valamint a vadászati és természetvédelmi jogszabályokat semmibe vevõ vadászok ellen. Engedély nélkül mûködõ vágóhidak üzemeltetõi ellen is kezdeményeztünk több esetben felelõsségre-vonást. Új jogszabályi felhatalmazás alapján az állatok védelmérõl és kíméletérõl szóló 1998. évi XXVIII. törvény értelmében állatkínzástól való eltiltás érdekében közérdekû keresetet indított az ügyész.

A Pest Megyei Fõügyészségnek a megye harminchárom településén folytatott vizsgálata jól érzékelteti az önkormányzati, jegyzõi környezetvédelmi hatáskörök gyakorlásának nehézségeit. A környezeti és természetvédelmi jogszabályok érvényesülésének fontos feltétele lenne a megfelelõ szakmai háttér és a gazdasági források biztosítása. Általánosítható tapasztalat, hogy az önkormányzat saját pénzügyi forrásai nem elegendõk a környezetvédelmi programok végrehajtásához. Szakirányú képzettségû munkatársak hiányában pedig a környezetvédelmi felügyelõségek segítségével igyekeznek eleget tenni feladataiknak. Hatósági tevékenységük a határértékek megállapítására, szakhatósági jogkörük gyakorlására korlátozódik, érdemi intézkedésre, kötelezések, tiltások kibocsátására, bírságolásra nem került sor.

A szabálysértési hatóságok eljárására, illetve a marasztaló határozatok végrehajtására irányadó szabályokban 1999. január 1-jétõl jelentõs változás következett be. Az Alkotmánybíróság 63/1997. (XII.12.) AB határozatával megállapította, hogy a szabálysértésekrõl szóló 1968. évi I. törvény (Sztv.) 18. §-ában és 71/A. §-ában foglalt rendelkezések alkotmányellenesek, ezért 1998. december 31-ikei hatállyal a hivatkozott rendelkezéseket megsemmisítette. Ez azt jelentette, hogy az 1999. január 1. elõtt kiszabott és meg nem fizetett pénzbírság elzárásra történõ átváltoztatására már nem volt lehetõség, úgyszintén nem volt lehetõség az 1999. január 1. napja és 1999. július 13. között elkövetett szabálysértések miatt kiszabott pénzbírság elzárásra történõ átváltoztatására.

Az Országgyûlés 1999. június 15-én fogadta el a szervezett bûnözés, valamint az azzal összefüggõ egyes jelenségek elleni fellépés szabályairól és az ehhez kapcsolódó törvénymódosításokról szóló 1999. évi LXXV. törvényt, amelynek az 1999. július 13-án hatályba lépett 64. §-a tette ismét lehetõvé a meg nem fizetett pénzbírság - most már bíróság által - elzárásra történõ átváltoztatását. Az elzárásra való átváltoztatás lehetõségének január 1. és július 13. napja közötti idõben való kizártsága ezen idõ alatt jelentõs mértékben korlátozta a marasztaló határozatok végrehajtását. A változást jól mutatja az, hogy az ügyészségekhez a szabálysértési hatóságoktól az elzárás végrehajtására irányuló elõvezetés jóváhagyása végett 1998-ban 48.905 megkeresés, 1999-ben már csak 22.222 megkeresés érkezett. Ez utóbbiakból 728 esetben az ügyész az elõvezetés jóváhagyását megtagadta, mert az elõvezetés jogszabályban írt feltételei nem voltak meg.

Nem volt gond nélküli az Sztv. július 13-án hatályba lépett új 18. §-ának alkalmazása. Több kérdésben - amelyeket a jogalkotó homályban hagyott - a törvényt a szabálysértési hatóságok és a bíróságok eltérõen értelmezték. Ezen a helyzeten a Legfelsõbb Bíróság akként próbált segíteni, hogy a megyei bíróságok büntetõ kollégiumainak vezetõi és a Legfelsõbb Bíróság büntetõ kollégiumának vezetõje konzultatív tanácskozáson a törvény értelmezésérõl közös álláspontot alakítottak ki és azt a Bírósági Határozatok 1999. évi 10. számában közzétették.

Az ügyészségek a szabálysértési és bírságoló szerveknél a tárgyalt idõszakban 395 (az elõzõ évben 343) vizsgálatot folytattak. A vizsgálatok alapján 379 óvást emeltek, 209 felszólalást nyújtottak be és 187 esetben jelzéssel éltek. Általános tapasztalat, hogy kevesebb az anyagi jogi és gyakrabban fordul elõ eljárásjogi szabálysértés, fõként a jogorvoslatról, valamint a távolmaradás következményeirõl való hiányos vagy pontatlan tájékoztatás.

A felügyeletek szabálysértési tárgyú tevékenységében az anyagi jogszabályok általában kielégítõen érvényesültek. Kedvezõtlen az, hogy a szabálysértések helyszínen történõ elbírálására nem mindig kerül sor, ha annak törvényi feltételei egyébként fennállnak, ezért ezekben az ügyekben az eljárások szükségtelenül elhúzódnak.

A szabálysértési jogszabályok változásai a közlekedési szakterületet érzékenyen érintik, mivel évrõl-évre az összes szabálysértési ügy több mint 50 %-a közlekedési szabálysértési ügy, a rendõrségi szabálysértéseknek pedig 1998-ban 85,7 %-a 1999-ben pedig 87,1 %-a volt közlekedési szabálysértés. Megjegyzendõ, hogy amíg a közlekedési bûncselekmények száma az elmúlt évben 7,1 %-kal csökkent, az ismertté vált közlekedési szabálysértések száma közel 12 %-kal, 131 ezerrõl, 154 ezerre nõtt.

A közlekedési szabálysértések számának növekedésével összefüggésben az állampolgárok által benyújtott törvényességi kérelmek is megszaporodtak. A fõügyészségek a panaszok és a kérelmek elbírálása során visszatérõen észlelik, hogy a bonyolultabb megítélésû balesetek, melyeknél szinte csak a véletlenen múlik, hogy nem bûncselekmény valósult meg (a gondatlan közúti baleset okozása 8 napon belül gyógyuló sérülés esetén), a tényállás tisztázása felületes és elõfordult a KRESZ helytelen értelmezése is. Ügyészi intézkedésre rendszerint ilyen okok miatt került sor, de az is megállapítható, hogy a kérelmek túlnyomó többségét alaptalanságuk miatt el kellett utasítani.

A jövõben a szabálysértési hatóságok az eljárást megszüntetõ határozatokat kötelesek az illetékes ügyészségnek megküldeni, ezért várható, hogy jelentõsen, de jelenleg még pontosan nem prognosztizálhatóan növekszik az ügyészi munkateher, mivel ezeket a megszüntetõ határozatokat az ügyészeknek érdemben kell elbírálniuk.

Az állampolgárok szabálysértési ügyben 779 (az elõzõ évben 875) törvényességi kérelmet nyújtottak be az ügyészségekhez. Ezek alapján az ügyészségek 61 óvást emeltek, 12 felszólalást nyújtottak be és 15 egyéb intézkedést tettek.

Az ügyész közremûködik a cégek törvényességi felügyeletét ellátó cégbírósági eljárásban. Külön jogszabály alapján keresetindításra, nemperes - törvényességi felügyeleti és törlési - eljárás kezdeményezésére jogosult. E hatásköröket az ügyész a cégnyilvántartásról, a cégnyilvánosságról és a bírósági cégeljárásról szóló 1997. évi CXLV. törvény (Ctv.) alapján gyakorolja. Az ügyészségek 1999-ben több mint 1.102 esetben indítottak keresetet.

A Ctv. megalkotásakor a jogalkotónak figyelemmel kellett lennie az 1. sz. európai társasági jogi irányelvben foglaltakra is, amely a társasági szerzõdés semmisségének okait sorolja fel. A forgalom biztonságának elvét mindenekelõtt szem elõtt tartó európai normákhoz való igazodás követelménye miatt a jogalkotó a keresetindítás alapjául szolgáló okokat a korábbi szabályozáshoz képest szûkítette, egyszersmind az ügyészi jogköröket átrendezte: ha a cégjegyzék adatainak jogszabályba ütközõ voltára utaló adatról az ügyész a végzés Cégközlönyben történt közzétételétõl számított 30 napon túl szerez tudomást, a jogsértés kiküszöbölésére keresetindítás helyett a nemperes - törvényességi felügyeleti - eljárás szolgál.

A törvényességi felügyeleti eljárás kezdeményezésének célja a cég fantomcéggé válásának lehetséges megelõzése, valamint a cég törvényes mûködésének helyreállítása. A keresetindítási okok fent említettek szerinti szûkülésével, és a törvényességi felügyeleti eljárás kezdeményezésére okot adó körülmények ezzel párhuzamos bõvülésével 1999-ben 652 ilyen eljárás kezdeményezésére került sor.

Az ügyész célja mind a keresetindítással, mind pedig a törvényességi felügyeleti eljárás kezdeményezésével az, hogy amennyiben a törvénysértés kiküszöbölhetõ, a cég a forgalom biztonságának érdekében állítsa helyre a törvényes állapotot, és csak végsõ esetben kerüljön sor a cég megszûntnek nyilvánítására. Mindennek érdekében az ügyész az adott ügy összes körülményéhez, a cég jogkövetõ hajlandóságához igazodó, megfelelõ indítványokat tesz.

A törlési eljárás az ún. "fantomcégekkel" szembeni fellépés eszköze. A Ctv. fogalomrendszerében fantomcég - a köztudatban elterjedt és a bûncselekmény elkövetésére vagy annak leplezésére, rendszerint hamis okiratokkal létrehozott céggel szemben tágabb kört jelent, mert ide tartozik - az a cég, amely a cégjegyzékbe bejegyzett székhelyén (telephelyén, fióktelepén) nem lelhetõ fel, és képviselõje is ismeretlen a cégjegyzékbe bejegyzett tartózkodási helyén. A törlési eljárás a cégek cégjegyzékbõl való törlésével azt szolgálja, hogy a cégjegyzék közhitelûsége biztosítható legyen, valamint, hogy a gazdasági visszaélésekre, illetve azok leplezésére is eszközül felhasználható cégek a cégjegyzékbõl kikerüljenek.

A fõügyészségek 1999-ben az elõzõ évben kezdeményezett eljárásokhoz képest (296) több - 360 - esetben kezdeményeztek törlési eljárást.

Az ügyész folyamatosan figyelemmel kíséri a Cégközlönyben közzétett cégbírói döntéseket, de a megalapozott keresetindításhoz és a nemperes eljárás kezdeményezéshez szükséges adatokhoz elsõsorban a nyilvános cégiratok rendszeres vizsgálata útján jut hozzá. A törlési eljárások kezdeményezésére irányuló figyelemfelhívás gyakorta érkezik közigazgatási szervektõl (pl. adóhatóság, a munkaügyi, társadalombiztosítási igazgatás szervei).

A gazdálkodó szervezetek munkavállalóinak helyzetében 1999-ben is a korábbi évekhez hasonló gondok voltak tapasztalhatók. A munkaviszony rendszerint a munkáltató által kívánt feltételekkel létesül: a munkaszerzõdések kikötéseiben a munkáltatói érdekérvényesítés dominál, a Munka Törvénykönyve által kötelezõen meghatározott rendelkezéseken kívüli más, a munkavállaló védelmét célzó kikötések csak elvétve találhatók. Terjed a határozott idõre szóló és a próbaidõ kikötésével létesített munkaszerzõdés: ez kétségkívül elõnyös a piaci viszonyoktól erõsen függõ gazdasági társaságok számára, ám kiszolgáltatottá teszi a munkavállalót. Elõfordul, hogy a munkáltató a munkaszerzõdésben tett kikötés szerint - kollektív szerzõdés hiányában - a Munka Törvénykönyvében foglaltakkal ellentétes módon, közvetlen kártérítésre "kötelezheti" a munkavállalót, amelyet közvetlen letiltással kíván érvényesíteni. Megfigyelhetõ a munkajogi szabályok ismeretének hiánya mind a munkáltatónál, mind a munkavállalónál. A munkavállalók jogaikat emiatt sem tudják érvényesíteni. Tapasztalható azonban, hogy jogsérelem, joggal való visszaélés felismerése esetén is inkább tartózkodnak jogaik érvényesítésétõl munkahelyük, jövedelmük megtartása érdekében.

A külföldiek magyarországi munkavállalása engedélyezésének körében tapasztalható, hogy az engedélyeztetési eljárás indítéka számos esetben nem a tényleges munkavállalás, hanem az itt-tartózkodás legalizálása, ami szoros összefüggésben van az idegenrendészeti törvénnyel: e törvény szerinti tartózkodási engedély elnyerésének elõfeltétele, hogy a kérelmezõ rendelkezzen munkavállalási engedéllyel. A vizsgálatok által feltárt jogszabálysértések miatt - amelyek elsõsorban az eljárási szabályoknak a közigazgatási szerv általi megszegésében, a nyilvántartások hiányosságaiban nyilvánulnak meg - az ügyészek a jogszabálysértés kiküszöbölése érdekében élnek a megfelelõ intézkedési lehetõséggel.

A munkaviszonyra vonatkozó általános szabályokhoz képest a köztisztviselõk jogállásáról szóló törvény olyan többletjogokat ad a köztisztviselõknek, amelyek mintegy ellensúlyozzák a szigorú felelõsségi viszonyból adódó többletterheket és a pályát vonzóvá teszik a köztisztviselõk számára. Ilyen például a teljes életpályát felölelõ, garantált elõmeneteli rendszer, a közszolgálati jogviszony egyoldalú megszüntetésének szigorú feltételhez kötése és egyéb garanciális szabályok, valamint az általánosnál hosszabb fizetett szabadság.

A vizsgálat tapasztalatai szerint mindezek a kedvezmények még mindig nem teszik elég vonzóvá ezt az életpályát. Az önkormányzatok sok esetben csak nagy nehézségek árán tudnak betölteni egyes munkaköröket az elõírt végzettséggel, képzettséggel rendelkezõ köztisztviselõkkel.

A kedvezõbb bevételi forrásokkal rendelkezõ önkormányzatok az önkormányzati rendelet szerint meghatározható juttatások terén elõnyösebb helyzetben vannak, így az itt dolgozó köztisztviselõk tevékenységüktõl, teljesítményüktõl függetlenül magasabb anyagi elismerésben részesülhetnek.

Az önkormányzatoknál a törvényes munkáltatói intézkedések mellett több kérdésben volt tapasztalható törvényi rendelkezéseket sértõ döntés. Ilyen volt különösen

A munkaügyi tevékenység szakmai színvonala eltérést mutat a jobb feltételekkel rendelkezõ megyei közgyûlési, megyei jogú városi és egy-két városi önkormányzati hivatal javára, az öt-tizenkettõ fõs települési önkormányzati hivatalokhoz képest.

A munkáltatói intézkedésekkel szembeni jogviták száma nem jelentõs. Ezek többsége a közszolgálati jogviszony megszüntetésével, illetve fegyelmi felelõsségre vonással volt kapcsolatos.

A jogviták csekély számának oka részben a köztisztviselõk állásvesztéstõl való félelme, részben a jogaikra vonatkozó nem kellõ tájékozottság, valamint az önkormányzati struktúrában a helyi érdekképviseleteknek az utóbbi idõben bekövetkezett szervezeti és személyi meggyengülése.

A megyei (fõvárosi) rendõr-fõkapitányságokon és a helyi rendõrkapitányságokon folytatott fegyelmi eljárásokban a fegyelmi felelõsségre vonás kötelezettségének érvényesítése, a fenyíthetõséget kizáró okok alkalmazása általában törvényes. Az egyes fegyelemsértések összehasonlítása azt mutatta, hogy a közel azonos súlyú cselekményekért kiszabott fenyítések országosan nem mutatnak jelentõs eltérést. A vizsgált másfél éves idõszak alatt az érintett kapitányságokon (fõkapitányságokon) összesen 3.706 esetben rendeltek el fegyelmi eljárást, ebbõl 2.256 fejezõdött be fegyelmi fenyítéssel, az eljárást 758 ügyben megszüntették. A többi ügyben a fegyelmi jogkör gyakorlója fegyelmi fenyítés mellõzésével figyelmeztetést alkalmazott.

Az összes fenyítéssel befejezett fegyelmi eljáráshoz képest a panasszal megtámadott, másodfokon befejezett ügyek száma feltûnõen alacsony, mindössze 42.

Az eljárás lefolytatására vonatkozó szabályokat az ügyek jelentõs részében megsértették, különösen kifogásolható volt

irányadó elõírások megsértése.

Az alapítványok, egyesületek mûködésének törvényességi felügyeletét a Polgári Törvénykönyv, illetve az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény rendelkezései alapján az ügyészség látja el.

A civil szervezetek törvényes mûködésének elõsegítése, a feltárt törvénysértések megszüntetésére irányuló intézkedések megtétele az ügyészségnek változatlanul fontos feladata. Ennek a korábbi években kialakult és a gyakorlatban bevált módszere egy adott tevékenységi körben mûködõ alapítványok, egyesületek országos vizsgálata. Mind a társadalmi szervezetek, mind pedig az alapítványok mûködése jelentõsen megélénkült a közhasznú szervezetekrõl szóló 1997. évi CLVI. törvény hatálybalépése után.

a) Az elmúlt évben a fõügyészségek 1.042 egyesületnél tartottak vizsgálatot, ezen belül országos munkatervi feladatként a környezetvédelmi és természetvédelmi egyesületek mûködésének törvényességét a bírósági nyilvántartásba vett 606 egyesület közül 376 szervezetnél vizsgálták meg.

A környezetvédelmi és természetvédelmi egyesületek jellemzõen a kitûzött céljaiknak megfelelõen tevékenykednek. Az önkormányzatokkal, állami szervekkel való együttmûködés terén jelentõs eltérések vannak. Az alapítványokkal az együttmûködés fõként közös programok szervezésében és az egyesületeknek nyújtott anyagi támogatásban mutatkozik meg. Az egyesületek jelentõs része - a környezetvédelem általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 98. §-ában biztosított joga alapján - részt vesz a területét érintõ területfejlesztési, területrendezési tervek és környezetvédelmi programok kidolgozásában. A környezetveszélyeztetés, környezetszennyezés vagy környezetkárosítás miatt a környezethasználó elleni perindítás lehetõségeivel az egyesületek nem élnek, csupán egy egyesület indított e rendelkezés alapján 8 pert a környezethasználók ellen.

Az egyesületek mûködésében változatlanul tapasztalható, hogy jelentõs részük nem készített éves költségvetést arra hivatkozással, hogy a tagdíjakon kívül egyéb biztos bevételi forrásuk nincs, ezért a költségvetésben nem lehet a bevételt tervezni.

Nem tipikus, de elõfordult, hogy a társadalmi szervezetek az Etv.-ben, illetõleg az alapszabályokban rögzített, a demokratikus önkormányzati elv megvalósulását biztosító elõírásoknak hiányosan tettek eleget. A testületi szervek nem az alapszabályban elõírtak szerint üléseztek, nem hozták meg a kizárólagos hatáskörükbe utalt ügyekben a döntéseket.

Sok esetben a határozatokat írásban nem rögzítették. Nem fordítottak gondot a közgyûlés határozatképességének megállapítására. A közgyûlésrõl készült jegyzõkönyvek egyes szervezeteknél csak a jelenlévõ tagok számát tüntették fel, így az egyesület taglétszámának ismerete nélkül a határozatképesség nem volt megállapítható.

b) Az ügyészségek 747, többségében az egészségügyet támogató alapítvány mûködésének törvényességét vizsgálták. A vizsgált alapítványok céljukat tekintve két nagy csoportba oszthatók, az egyik csoportba a gyógyító munka tárgyi feltételének, technikai felszereltségének javítását, a betegellátás színvonalának növelését szolgáló, a másik csoportba a kutatást, szakemberképzést, betegségmegelõzõ tevékenységet segítõ alapítványok tartoznak.

Az alapítói kör az egyes megyékben jelentõsen eltérõ, míg pl. Csongrád megyében jellemzõen magánszemélyek, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében közel 70 %-ban gazdálkodó szervezetek az alapítók.

A vizsgálat során az ügyészségek kifogásolták, hogy az alapító okiratok nem szabályozták megfelelõ részletességgel a vagyonfelhasználás módját, esetenként nem pontosan rendelkeztek a bankszámla feletti rendelkezési jogról.

A mûködéssel kapcsolatban hiányosságként állapították meg, hogy a kuratóriumi üléseket nem az alapító okiratban meghatározott módon és gyakorisággal hívták össze, esetenként elmaradt a kuratóriumi ülések, a hozott döntések dokumentálása. Egyes alapítványok elmulasztották a naplófõkönyv vezetését.

A vagyonfelhasználás általában az alapítványi célokra történt. Esetileg elõfordult, hogy - a vizsgálat során kifogásolt módon - immateriális szolgáltatásokért (szakirodalom összegyûjtése, adatbázis rendezése stb.) olyan betéti társaságnak fizettek térítést, amelynek bel- vagy egyik kültagja az alapítványnak is alapítója volt.

c) Fontos érdek fûzõdik ahhoz, hogy a bíróság csak a ténylegesen mûködõ civil szervezeteket tartsa nyilván.

A korábbi évekhez hasonlóan az 1999-es év vizsgálatainak tapasztalatai is igazolták, hogy a bírósági nyilvántartásban szereplõ társadalmi szervezetek, alapítványok egy része nem folytatja tevékenységét, a nyilvántartásból való törlésüket azonban nem kérik. Az ügyészségek a vizsgálatok során nagy figyelmet fordítanak a már nem mûködõ civil szervezetek kiszûrésére.

Az alapítvány, egyesület megszûnésének megállapítása iránti keresetek száma évek óta emelkedik. Az ügyészek 1999-ben alapítvány, egyesület ellen 780 keresetet nyújtottak be (1998-ban 741, 1997-ben 505), a keresetek túlnyomó többsége a szervezet megszûnésének megállapítására irányult. Ennek a gyakorlatnak a tovább folytatása elõsegíti, hogy a bírósági nyilvántartás hiteles képet adjon a mûködõ civil szervezetekrõl, illetve azok számáról.

Az ügyészség alkotmányos kötelezettsége az állampolgárok jogérvényesítési lehetõsége körébe tartozó törvényességi kérelmek alapos, körültekintõ intézése. A törvények felhatalmazása alapján az ügyésznek - meghatározott esetekben - lehetõsége van arra, hogy akkor is kezdeményezhesse a jogsértés megszüntetését, amikor arra más eljárásban már nincs lehetõség.

A törvényességi kérelmek száma 1999-ben 2.807 volt, az elõzõ évhez képest (3.122) csökkent. Kiemelkedõen magas volt a szabálysértési hatóságok döntését (779), a társadalmi szervezetek mûködését (318), az építésügyi hatóságok eljárását (283), a telek, földügyekkel kapcsolatos döntéseket (246) kifogásoló kérelmek száma (29. sz. tábla).

A kérelmek vizsgálata eredményeként az ügyészségek 335 óvást (az elõzõ évben 295) emeltek, 166 felszólalást (az elõzõ évben 154) nyújtottak be, és 118 (az elõzõ évben 109) esetben jelzéssel éltek, a kérelmek alapján 23 esetben kezdeményeztek felelõsségre vonást (30.sz. tábla).

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a társadalmi szervezetek tagjai gyakran nincsenek tisztában a törvényben biztosított jogaikkal, olyankor is az ügyészséghez fordulnak, amikor a számukra sérelmes határozat a bíróság elõtt megtámadható lett volna.

Megnehezíti a törvényességi kérelmek intézését sok esetben az is, hogy a kérelmezõ egy idõben több hatóságnál, pl. felügyeleti szervnél, bíróságnál is kezdeményezi az õt ért vélt vagy valós jogsérelem orvoslását, ezért az elbíráláshoz szükséges iratok beszerzése elhúzódik.

Felvilágosítást kérõ vagy a nem megalapozott, ezért teljesíthetetlen kérelemre a kérelmezõk az ügyészségi álláspontról részletes tájékoztatást kapnak.

A katonai ügyészséget, mint az egységes ügyészi szervezet részét képezõ sajátos katonai szervezetet a katonai fõügyész a legfõbb ügyész irányításával vezeti. A katonai ügyészi szervezet az elmúlt évben az 1998. évihez hasonló, változatlan jogszabályi környezetben végezte büntetõjogi és büntetõjogon kívüli feladatait.

A katonai büntetõeljárásra tartozó ügyek számában 1998-ban történt elõször jelentõs mértékû csökkenés az elmúlt évtized adataihoz viszonyítva. Ennek okait elsõsorban olyan feltételek alakították, mint a Magyar Honvédség folyamatos létszámcsökkenése, a sorkatonai szolgálat tartamának rövidülése, a központosított alapkiképzési rendszer mûködése.

A büntetõjogi munkateher csökkenése 1999-ben folytatódott, de azt a katonai büntetõeljárások minõségi mutatóinak, gyorsításának javulása és a büntetõjogon kívüli katonai ügyészi tevékenység bõvülése kísérte. Az említett csökkenés azonban várhatóan csak átmeneti lesz, hiszen a 2000. március 1-jén hatályba lépett büntetõeljárási rendelkezések - az eljárások gyorsításának igényével - ismét bõvítik a katonai büntetõeljárási hatásköröket, amelyek a már folyamatban lévõ büntetõ ügyeket is érinteni fogják.

A katonai büntetõeljárás alapvetõ jellemzõje az általánoshoz képest gyorsabb, valamint a szolgálati rend és fegyelem fenntartását szem elõtt tartó, szakszerû eljárás. A személyi hatáskör által érintett fegyveres szervezetek esetében a katonai ügyészségek az 1999. év során is eleget tettek ezeknek a követelményeknek. Az eredményességet igazoló statisztikai adatok, a különbözõ mutatók azt bizonyítják, hogy a katonai ügyészi munkavégzés színvonala tartósan magas. A katonai büntetõeljárásban a katonai fegyelem szempontjából különösen fontos idõszerûség a katonai ügyészség mûködése szervezeti feltételeinek biztosításával tartható fenn.

A katonai ügyészség olyan nyomozó hatóság, amely a katonai büntetõeljárásra tartozó ügyekben általános hatáskörrel végzi a nyomozásokat és a kisebb súlyú katonai vétségek miatt folytatott parancsnoki nyomozás felett ügyészi felügyeletet gyakorol. Kizárólagos vádhatósági jogkörrel tevékenykedik az elsõ fokon eljáró fõvárosi és a négy kijelölt megyei bíróság katonai tanácsai elõtt, valamint ellátja a másodfokú vádképviseletet a Legfelsõbb Bíróságon.

Katonai büntetõeljárás lefolytatására a vizsgált idõszakban a honvédség és határõrség tagjai, a rendõrség, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok és a büntetés-végrehajtás hivatásos állományú tagjai által elkövetett katonai bûncselekmények, illetve a fegyveres erõk tagjai és a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagjai által a szolgálati helyen vagy a szolgálattal összefüggésben elkövetett más bûncselekmények esetén volt lehetõség. Polgári személyre a hatáskör csak akkor terjed ki, ha több terhelt esetén a terheltek valamelyike katonai büntetõeljárás alá tartozik és az eljárás elkülönítése nem indokolt.

Törvényi változás folytán e hatáskör 2000. március 1-jét követõen bõvült és kiterjedt (1999. évi CX. törvény 99. §) a fegyveres erõk tagjai által elkövetett köztörvényi bûncselekményekre is, valamint a szövetséges fegyveres erõk kötelékébe tartozó katona által elkövetett és a magyar joghatóság alá tartozó valamennyi bûncselekményre. Ebbõl következõen a bûncselekmények, illetve az elkövetõk számának további csökkenése nem várható; ellenkezõleg a bûnügyi munkateher növekedése prognosztizálható.

Az 1999. évi büntetõ ügyforgalom adatai szerint az elõzõ évhez képest ugyan valamivel több, 2.252 új büntetõ feljelentés érkezett a katonai ügyészségekre, de a stagnáló ügyszám 23,9 %-kal kevesebb (3.732) bûncselekményt és a feljelentettek (3.060), valamint az elkövetõk (2.232) számának mintegy tíz-tíz százalékos csökkenését tartalmazta. Az év végén keletkezett 248 hátralékos bûnügy ismét alatta maradt a másfél havi ügyérkezésnek (36. és 38. sz táblák).

Az ügyek 94,6 %-ában nyomozást rendeltek el, s azt ezen ügyek 90,3%-ában a két hónapos alaphatáridõben be is fejezték. A korábbi 20 helyett 1999-ben csak 8 olyan bûnügy volt (0,4 %), ahol a nyomozás terjedelme miatt a határidõt 6 hónapon túli idõszakra kellett meghosszabbítani. A csupán 7,7 %-kal csökkenõ nyomozási feladatok (1.884) közel háromnegyedét a katonai ügyészek - az elõzõ évhez képest nagyobb arányban a helyszínen eljárva - folytatták le. Kisebb részben a parancsnokok önállóan is végeztek a katonai ügyészek által felügyelt nyomozásokat (51. sz. tábla).

A javuló idõszerûségi mutatók mellett az ismeretlenként feljelentett elkövetõk (679) közül 4 %-kal többet, majdnem minden másodikat (48,9 %) felderítették.

A nyomozások megszüntetésérõl 653 esetben hoztak határozatot, ebbõl 59 személlyel szemben alkalmaztak megrovást. A 496, bizonyíték hiányára alapított megszüntetõ határozat harmadában a bûncselekmény elkövetése is kétséges volt, míg az eljárás befejezésének oka 63,1 %-ban (296 ügy) az elkövetõ kilétére vonatkozó bizonyítékok hiánya volt.

A személyes szabadságot korlátozó - összesen 154 személlyel szemben elrendelt - kényszerintézkedések száma a feljelentettek számának 11,6 %-os csökkenését meghaladó mértékben, 27,7 %-kal volt kevesebb. Ez a gyanúsítottak számához képest 9 %-ról 6 %-ra csökkent 1999-ben. Az õrizetbe vettek, illetve letartóztatottak döntõ többsége - elsõsorban a Be. 340. § -ban írt fegyelmi ok fennállása miatt - honvéd (125 fõ) volt. Ugyanakkor a kényszerintézkedések 7 polgári személyt is érintettek.

A katonai ügyészek a büntetõügyek feldolgozásával összefüggésben a bûncselekmények elkövetését elõsegítõ körülmények felszámolása érdekében 62 esetben szignalizációt nyújtottak be, továbbá 9 kártérítési és 149 fegyelmi eljárást kezdeményeztek, illetve 15 egyéb vizsgálat elvégzését indítványozták az illetékes szervek vezetõinél.

A megyei bíróságok katonai tanácsai az elõzetes letartóztatásra irányuló 129 katonai ügyészi indítványból csak 8-at utasítottak el, a letartóztatottak számának csökkenése az elõzõ évihez képest 32,4 % volt. A katonai ügyészi eljárásban a letartóztatások 48,8 %-a egy hónapig, további 46,3 %-a 1-3 hónapig tartott, ezen belül is 36 fõ szabadlábra helyezésérõl már a nyomozás során intézkedtek (42. és 43. sz. táblák). A katonai ügyészség által folytatott büntetõeljárások gyorsasága egyúttal arra is garancia, hogy a szükségesnél hosszabb ideig senkit se fosszanak meg személyes szabadságától.

A nyomozások törvényességének és az intézkedések megalapozottságának további javulását bizonyítja az a tény is, hogy a katonai ügyészi nyomozások során vagy a katonai ügyész által felügyelt büntetõeljárásokban tett intézkedések és határozatok ellen bejelentett panaszok (159) közül az elõzõ évi 15 helyett csupán 12 bizonyult megalapozottnak (40.sz. tábla).

A nyomozások színvonalának és eredményességének további növekedésére enged következtetni az is, hogy tavaly az 1998. évi 89,1 %-nál nagyobb arányban, a tettesek 95 %-ával szemben emeltek vádat (2.120 fõ). A nyomozott ügyek számánál (181-gyel volt kevesebb) lényegesen kisebb mértékben csökkent (csak 17-tel volt kevesebb) a vádemeléssel befejezett ügyek száma.

A katonai ügyészségek tárgyalási munkaterhe - a bûncselekmények és vádlottak kisebb száma miatt - hozzávetõlegesen 10 %-kal csökkent. Az év során befejezett - részben az elõzõ évrõl áthúzódó - 938 elsõfokú bírósági tárgyalás adatai szerint a katonai tanácsok az összesen megvádolt 2.089 fõ közül 1.973-at marasztaltak el, míg 80 vádlottat minden jogkövetkezmény nélkül felmentettek. A katonai ügyészségek váderedményessége (96,1 %) az elõzõ évhez képest nem változott (44. és 47. sz. táblák).

A tárgyalások számának csökkenése lényegében csak az ügyészi részvétellel tartott vétségi eljárásokat érintette (600), emellett szinte alig változott a bûntetti eljárásban tárgyalt (192) és az ügyészi részvétel nélkül lefolytatott ügyek száma (146).

Az elõzõ évek növekedési tendenciáját követve tovább nõtt az elkövetéstõl számított 8 napon belüli bíróság elé állításban elbírált ügyek száma (195). A katonai rend és fegyelem szempontjából éppen gyorsasága miatt különösen hatásos ez a jogintézmény, ezért is kell kiemelni, hogy a katonai büntetõeljárásban vádra vitt ügyek 20,7 %-ában került sor bíróság elé állításra.

A helyszíni demonstratív tárgyalások száma folyamatosan csökkent. (1999-ban 17 volt.) Ennek valószínû oka az alakulatok számának csökkenése, az új alapkiképzés négy helyõrségben történõ bevezetése és a katonai tanácsoknál változatlanul fennálló gondok: az objektív (technikai) lehetõségek hiánya.

Kiemelkedõen jó eredménynek kell tekinteni, hogy a vádemeléssel érintett ügyek 79,9 %-ában a feljelentéstõl számított 4 hónapon belül elsõfokú bírósági határozat is született.

A bíróság által alkalmazott joghátrányok mintegy négyötöde volt büntetés. Csökkenõ arányban szabtak ki szabadságvesztést (26,8 %), amelyek közel felét próbaidõre fel is függesztették. Ugyanakkor nõtt a pénzbüntetések (49,4 %) és az önálló büntetésként alkalmazott mellékbüntetések (2,5 %) aránya, míg intézkedésben - amelyek aránya évek óta fokozatosan csökkent - a vádlottak 21,3 %-a (419 fõ) részesült.

A hatályos jogszabály szerint az egy évet meg nem haladó szabadságvesztés katonai fogházban is végrehajtható, ha az elítélt a szolgálatban megtartható. A 222 végrehajtandó szabadságvesztésre ítélt vádlott 79,9 %-a az ilyen rövidebb tartamú büntetését a Magyar Honvédség Katonai Fogházában tölti vagy töltötte le. Közülük 87,4 % volt sorkatona.

A katonai büntetõeljárásban bírói úton felelõsségre vont 1.025 hivatásos állományú elkövetõ közül 249 volt katona, 290 határõr, 392 rendõr, illetve 94 büntetés-végrehajtási állományú. Az ilyen hivatásos állományú elkövetõk a köztörvényi bûncselekményeket zömében magán- és közokiratokkal kapcsolatban, részben különbözõ csalások és gondatlan károkozások eszközcselekményeiként követtek el, a katonai bûncselekményeiket pedig elsõsorban szolgálati mulasztásokkal, illetve az alárendeltek sérelmére elkövetett, valamilyen hátrányos bánásmód tanúsításában megnyilvánuló magatartásokkal valósították meg.

Az elsõ fokon elítélt 249 hivatásos katona csupán negyede (58) volt tiszt, közel fele (119) volt zászlós és tiszthelyettes, ugyanakkor a szerzõdéses katonák számarányához képest kedvezõtlen, hogy közülük 72 személyt marasztaltak el. A tiszti állomány többségét pénzbüntetésre (31) ítélték vagy intézkedést (19) alkalmaztak velük szemben.

A fegyveres szervezetek tiszti állományát érintõ 15, többnyire próbaidõre felfüggesztett szabadságvesztés büntetés harmadát katonatiszttel szemben szabták ki. két-két katona, illetve határõr tiszt szabadságvesztés büntetése került végrehajtásra.

A bírósági határozatok 1.862 vádlottat érintõ 89,2 %-a elsõ fokon jogerõre emelkedett. A katonai ügyészség fellebbezési gyakorlata az elõzõ évihez hasonló, 5,3 %-os arányban (110) támadta az elsõ fokú bírói határozatokat, a védelmi fellebbezések száma azonban immár negyedik éve növekszik.

A növekvõ számú fellebbezés miatt a Katonai Fõügyészség büntetõ ügyforgalma szinte változatlan maradt, a 8 napon belüli ügyfeldolgozási mutatói pedig elérték az elõzõ évi kedvezõ szintet (95,6 %). A Katonai Fõügyészség által fenntartott fellebbezéseknek változatlanul csak mintegy harmada vezetett eredményre a Legfelsõbb Bíróságon. A katonai ügyészi fellebbezések sikerét hosszú ideje jelentõsen befolyásolta az a körülmény, hogy a sorkatonai szolgálat idejének rövidülése és a másodfokú bíróság "kitûzési" gyakorlata következtében a másodfokú elbírálás idõpontjában a sorállományú vádlottak 37,7 %-a már tartalékállományban volt. Ez pedig a bírói gyakorlat szerint a büntetés kiszabásánál utólagosan jelentkezõ, nyomatékos enyhítõ körülménynek minõsül (45. sz. tábla).

A katonai büntetõeljárásban 1999-ben elbírált, az elõzõ évinél kevesebb bûncselekmény körében növekedett a katonai (58,5 %) és csökkent a köztörvényi (41,5 %) bûncselekmények aránya, az utóbbiak számának csökkenése pedig kifejezetten jelentõs, mintegy 36,9 %-os.

A katonai bûncselekményeken belül 80 %-os részesedéssel továbbra is dominálnak a szolgálati bûncselekmények (1.752), bár számuk tavaly 14 %-kal csökkent. Az elöljárói bûncselekmények (186) száma 14,9 %-kal nõtt, s szinte változatlan maradt (247) a függelemsértõ bûncselekmények száma.

A hatalmaskodásban megnyilvánuló szolgálati visszaélések, továbbá az alárendelt megsértésének esetszáma 23 %-kal (479) csökkent: az elõzõ évinél 144-gyel kevesebb ilyen jellegû bûncselekményt jelentettek fel, ezek 94 %-át sorkatonák követték el sorkatonák sérelmére.

A köztörvényi bûncselekmények (1.547) nagyobb mértékû csökkenése a katonai bûnözés összetételét korábban jellemzõ kedvezõtlen folyamatok megállítását jelzi. A vagyon elleni és gazdasági bûncselekmények továbbra is meghatározó száma (782) mellett a legjelentõsebb bûncselekménycsoport az okirat-hamisítás, illetve az okirattal visszaélés volt (392 eset). Csökkent a lõfegyverrel, lõszerrel visszaélések száma (30) éppúgy, mint a vesztegetéseké (53).

Kisebb mértékben (13,6 %-kal) csökkent az ügyészi szakban befejezett ügyekben megállapított szándékos károkozás (149,7 millió forint) összege is.

A köztörvényi bûncselekmények általában kimutatható csökkenése mellett az egyetlen kivétel a kábítószerrel visszaélés, amelynek esetszáma 1996 óta folyamatosan emelkedik. Amíg 1996-ban csupán 7, és 1997-ben is csak 12 ilyen eset fordult elõ, addig 1998-ban már 56, 1999-ben pedig már 73 ilyen bûncselekmény volt, amelyeket két polgári személy kivételével a sorkatonák követtek el. Az elmúlt évi növekedésre csak részben lehet magyarázat az ismert jogszabályváltozás.

A Legfõbb Ügyészség által 1999-ben benyújtott felülvizsgálati indítványok közül külön említendõnek tartjuk az ún. "sortûz" ügyekben 1999 januárjában egy ügyben, márciusában két ügyben, majd júliusában egy ügyben elõterjesztett indítványokat.

Az 1956-ban Tiszakécskén, Kecskeméten, Tatán és Berzencén, a polgári lakossággal szemben történt fegyverhasználat tekintetében 1994-ben a katonai ügyészségek a polgári lakosság háború idején való védelmérõl szóló 1954-ben kihirdetett 1949. évi Genfi Egyezmények Közös 3. Cikkébe ütközõ emberiség elleni bûntettek elkövetése miatt emeltek vádat. Az egyik ügyben hozott marasztaló ítélet ellen súlyosítás végett, illetve a többi ügyben az eljárásokat az 1994-1998 közötti idõszakban megszüntetõ végzések ellen, azok megváltoztatása érdekében, az illetékes katonai ügyészségek következetesen, de eredménytelenül éltek a rendes perorvoslat eszközeivel. Az eljárt bíróságok ugyanis az ún. nem nemzetközi fegyveres összeütközés, mint alkalmazási feltétel fennállását az 1949. évi Genfi Egyezmények 1977-ben kelt II. Kiegészítõ Jegyzõkönyve I. Cikk 1. pontja fogalmi keretei között nem látták megállapíthatónak. A felsorolt büntetõügyekben a jogerõs határozatok ellen a Katonai Fõügyészség 1999-ben felülvizsgálati indítványokat terjesztett elõ, amelyekben kifejtette, hogy az 1949. évi Genfi Egyezmények Közös 3. Cikke minden további feltétel teljesülése nélkül - összhangban a nemzetközi szerzõdések és az Alkotmány viszonyáról idõközben kifejtett alkotmánybírósági határozatokkal -, az elkövetés és az elbírálás idõpontjában egyaránt közvetlenül alkalmazható olyan jogforrás, amely nem függ egy nemzetközi szerzõdésben utóbb megállapított feltételrendszertõl sem. A Legfelsõbb Bíróság felülvizsgálati tanácsai a katonai ügyészi állásponttal egyetértve a fenti büntetõeljárások folytatását akadályozó korábbi jogerõs bírói határozatokat hatályon kívül helyezték, új másodfokú eljárást rendeltek el, de a Legfelsõbb Bíróság, mint a katonai büntetõeljárásban II. fokú bíróság a tárgyalásokat még nem tûzte ki.

A Mosonmagyaróváron 1956. október 26-án történt, ugyancsak halálos eredményekkel járó fegyverhasználat ügyében a katonai ügyészség még 1994-ben nyújtott be vádiratot. A pótnyomozás eredményeként 1998-ban fenntartott vád alapján az elsõfokú bíróság 1999-ben is folytatta a bizonyítási eljárást, amely még nem fejezõdött be.

Ezzel összefüggésben kell megemlíteni, hogy a budapesti Kossuth téren és a Nyugati pályaudvar elõtt történt, több halálesettel járó, a fenti nemzetközi egyezmény által tiltott emberiség elleni, illetve háborús bûntettek gyanúja miatt a korábban az ügyészségi nyomozó hivataloknál folyamatban volt nyomozásokat áttétel folytán 1999-ben a katonai ügyészség folytatta, ezek a nyomozások jelenleg is folyamatban vannak, amint a csepeli sortûz ügyében a 2000 januárjában elrendelt nyomozás is.

A katonai ügyészség a büntetõjogon kívüli ügyészi eszközökkel hatékonyan járult hozzá a hatáskörébe tartozó fegyveres szervezetek alaprendeltetés szerinti mûködéséhez, a parancsnokok és az elöljárók jogalkalmazási tevékenysége törvényességéhez.

Az Ütv.-ben foglalt eszközökön túl a katonai ügyészek egyéni kérelmek vizsgálatával, helyszíni jogi felvilágosító elõadások és fogadóórák tartásával, fegyelmi-értékelõ tevékenység segítésével felelõsen látták el a fegyelmi helyzet megõrzésében vállalt sajátos szerepüket.

A katonai fõügyészségi és területi katonai ügyészségi munkatervek visszatérõen határozták meg a kábítószerek kezelése, a kártérítési és fegyelmi eljárások törvényessége, a fegyverek, lõszerek és robbanóanyagok biztonságos tárolása, valamint a sorkatonákat alanyi jogon megilletõ kedvezmények biztosítása körében az elvégzendõ vizsgálatokat.

A fenti témákban összesen 195 vizsgálatot folytattak le. Ennek alapján az elõzõ évinél több, 44 ügyészi intézkedésre és 200 fegyelmi, kártérítési eljárás vagy vizsgálat kezdeményezésére került sor.

Az 1999. évben tapasztalt büntetõjogi munkateher-csökkenés által adott lehetõséget kihasználva, a katonai ügyészek aktívabban vettek részt az illetékességi területükön elhelyezkedõ alakulatok és szervezetek életében, közel húszezer fõ elõtt, 102 esetben tartottak jogi felvilágosító elõadásokat és 81 fegyelmi értekezleten vettek részt. A különbözõ fogadóórákon 328-an kértek a katonai ügyészektõl jogi felvilágosítást (52. sz. tábla).

Az ügyészek tudományos tevékenysége elsõsorban a szakmai munkával kapcsolatos kérdésekkel függ össze. Ezek közül fokozott figyelmet kapott az emberi jogok biztosítása a büntetõeljárás, különösen a kényszerintézkedések alkalmazása, illetve a büntetés-végrehajtás során. Az ügyészség képviselõi és az Országos Kriminológiai Intézet (OKRI) munkatársai részt vesznek a büntetõ anyagi, eljárási és végrehajtási jogi kodifikációban.

Az ügyészek változatlanul megbecsült résztvevõi a jogi tudományos közéletnek. A Jogtudományi Közlönyben, a Magyar Jogban, a Belügyi Szemlében és más szakmai-tudományos folyóiratokban rendszeresen jelennek meg cikkeik és tanulmányaik. Az ügyészek és az OKRI kutatói közül 17-en rendelkeznek tudományos fokozattal.

Az egyetemek állam- és jogtudományi karain, a Rendõrtiszti Fõiskolán, az Államigazgatási Fõiskolán és néhány más felsõoktatási intézményben, illetõleg posztgraduális képzésben közel ötven ügyész oktat, tart elõadást, vezet szemináriumot, speciális kollégiumot, illetõleg vesz részt a Jogi Szakvizsga Bizottság munkájában.

Az ügyészség képviselõi állandó vagy eseti szakértõként, összekötõként felkérésre részt vettek különbözõ nemzetközi szervezetek [pl. Kínzás Elleni Bizottság, (CPT)] rendezvényein, az Európa Tanács egyes bizottságainak, munkacsoportjainak munkájában. Az ügyészek részt vettek hazai és nemzetközi tudományos tanácskozásokon.

Az ügyészség a CPT 1999. évi magyarországi látogatása során közremûködött a vizsgált szervek nemzetközi egyezmény szerinti eljárásának elõsegítésében. Az ügyészség képviselõje - mint a Bizottság nemzeti összekötõje - napi munkakapcsolat keretében segítette a látogatás során a nemzetközi küldöttség tevékenységét.

1992 óta kerül sor Kriminálexpo elnevezéssel - az Ügyészek Országos Egyesülete szervezésében - konferencia és szakkiállítás megrendezésére. A rendezvény elõzményeként számon tartott Kriminálinfo nemzetközi konferencia is abból az alapfelfogásból indult ki, hogy a bûnüldözés és igazságszolgáltatás korszerûsítése csak egy átfogó informatikai fejlesztés keretében képzelhetõ el. Ez a kiindulási pont olyannyira tükrözte a valóságot, hogy ma már ezek a fejlesztések elindultak az említett területeken és számos eredményt is hoztak.

Az elsõ idõszakban csak bûnüldözéssel foglalkozó rendezvény tematikája lassan kiszélesedett a biztonság egyéb területeire is, mivel a rendezõk felismerték, hogy a biztonság részterületei önmagukban nem kezelhetõk, csak egy egységes, az összefüggésekre is figyelemmel lévõ szemlélet hozhat eredményt. Ebbõl adódóan a rendezvénynek részévé vált a közlekedésbiztonság, az adatvédelem, az adatbiztonság és a környezetbiztonság is.

1999-ben a konferencia fõ témái kiterjedtek a szervezett bûnözés elleni küzdelem külföldi tapasztalataira és a nemzetközi együttmûködésre, a közlekedésbiztonságra, az igazságügyi szakértõi tevékenység jelenére és jövõjére, a korrupcióra, mint társadalmi jelenségre, valamint az informatikai és telekommunikációs fejlesztésekre. A konferenciák között kiemelt szerepe volt a számítógépes visszaélések, számítógépes bûnözés témakörének és az egyéb modern információs technológiákkal elkövetett hasonló cselekményeknek, illetve e kérdéskörben a megelõzés, elhárítás problematikájának.

A Kriminálexpo az elmúlt években nemzetközi elismertségre tett szert. A rendezvényen a bûnüldözésben, az igazságszolgáltatásban és a közigazgatásban, valamint ezek kapcsolatrendszerében dolgozó szakemberek eszmecseréje mellett mindig megjelenik a legújabb technikák kiállítása, a szakemberek és az üzleti élet képviselõinek kölcsönös párbeszéde. A szervezõk meggyõzõdése szerint ugyanis csak ily módon oldható meg Magyarország és a térség gyorsütemû felzárkózásra és az újonnan megjelenõ problémák (a közigazgatás diszfunkciói, a korrupció, a feketegazdaság, a migráció, a szervezett bûnözés, stb.) kezelése.

A Kriminálexpo keretében a Katonai Fõügyészség szervezésében kétévente kerül sor a Nemzetközi Katonai Büntetõjogi Konferenciára, amely céltudatos témaválasztásai és sikeres rendezése folytán Európa legrangosabb ilyen eseményévé nõtte ki magát, és a világ minden részébõl vonz egyre több érdeklõdõ szakembert, hozzájárulva így a magyar ügyészi szervezet nemzetközi jó hírének erõsítéséhez. Az 1999. évi Kriminálexpo keretében rendezett 4. Nemzetközi Katonai Büntetõjogi Konferencia témája "A katonai bûncselekmények és más rendkívüli események áldozatai, illetve sértettei jogainak biztosítása és védelme a katonai büntetõeljárásban, illetve a honvédelmi igazgatásban" nagy érdeklõdést váltott ki és a konferencián a hazaiakon és a Nemzetközi Katonai Jogi és Hadijogi Társaság elnökén kívül a világ minden földrészérõl, 25 országból érkezett 40 vendég vett részt.

Az OKRI közelebbrõl az ország, távolabbról Közép-Európa legnagyobb és legjelentõsebb kriminológiai kutatóbázisa, s egyben a kriminalisztika tudományának is jelentõs kutatóhelye. Feladata és rendeltetése egyfelõl a bûnözés társadalmi jelenségének, a különbözõ bûncselekmény-fajtáknak, valamint az egyes bûncselekményeknek, továbbá a bûncselekményeket elkövetõk, illetve az azok által sérelmet szenvedett személyek meghatározott csoportjainak, nemkülönben a bûnözés és a bûnelkövetés megelõzési lehetõségeinek a vizsgálata, másfelõl pedig a bûnfelderítés, a bûnüldözés és a bûnmegelõzés eredményességének krimináltaktikai, -metodikai, valamint -technikai eszközökkel és módszerekkel történõ elõsegítése. Az OKRI 1996. eleje óta a magyarországi bûnmegelõzési kutatások központja.

Az OKRI 1999-ben is részt vett a német Max-Planck-Institut für ausländisches und internationales Strafrecht szervezésében - és részben EU kormányzati pénzforrások felhasználásával - 1997-ben megkezdõdött konkrét együttmûködés keretében a pénzmosással foglalkozó nemzetközi kutatásban, amiben ezáltal Németországon, Ausztrián, Svájcon, Hollandián, Franciaországon és Olaszországon kívül - régiónkból - Magyarország is jelen volt.

A Belügyminisztérium felkérésére elkészült "A jogalkotási feladatok a bûnmegelõzésben" c. tanulmány, amely részletezi, hogy a bûnmegelõzési feladatok eredményes megvalósítása érdekében a különféle, a bûnmegelõzésben közvetlenül nem érintett tárcák mely területeken (pl. oktatáspolitika, szociálpolitika, foglalkoztatáspolitika) milyen jogalkotói tevékenységeket végeztek el eddig, s mely területeken mutatkoznak hiányosságok.

Az Országgyûlés környezetvédelmi bizottsága elnökének kezdeményezésére, "Környezetvédelmi bûncselekmények szabályozása az Európai Unióban", valamint "A környezetvédelem aktuális büntetõjogi helyzete hazánkban" címmel készült tanulmány.

Folytatódtak és zárótanulmányok készítésével részben lezárultak az intézeti mûhelykutatások a következõ kiemelt fõirányokban:

a) A büntetõeljárási jog és Európai Uniós jog körén belül

- a büntetõeljárási jog keretében a felderítés és a nyomozás összefüggéseinek vizsgálata folyt az eljárásjogi reform tükrében;

- az Európai uniós jog keretében az uniós jog és a belsõ jog összehasonlító vizsgálatára került sor, különös tekintettel az integrációs folyamat 3. pillérére, a belügyi és az igazságügyi együttmûködésre;

- az Európai Unió büntetõjoga keretében "Környezetvédelmi bûncselekmények szabályozása az Európai Unióban" címmel tanulmány készült;

- befejezõdött a sértett eljárásjogi helyzetére vonatkozó kutatás, amelyrõl zárótanulmány készült.

b) A viktimológia, ezen belül a sértettekkel kapcsolatos, 1998-ban szerzett empirikus adatok elemzése tovább folyt és zárótanulmány készült "A vagyon elleni bûncselekmények viktimológiája" címmel.

c) A fiatalok és bûnözés, ezen belül a fiatalkorúak által elkövetett erõszakos bûncselekmények tanulságait összegezõ, az 1998-ban szerzett adatok tovább-elemzésén alapuló zárótanulmány készült el.

d) A külföldiek, kisebbségek és bûnözés témakörén belül "A cigány származású elítéltek a börtönben" c. kutatás befejezõdött, a zárótanulmány elkészült.

e) Az erõszakos bûnözés, ezen belül a felnõttkorúak által elkövetett erõszakos bûncselekmények tanulságairól az 1998-ban szerzett adatok tovább-elemzésével zárótanulmány készült.

f) A vagyon elleni bûnözésen belül a vagyon elleni bûncselekmények tanulságairól az 1998-ban szerzett adatok tovább-elemzésével zárótanulmány elkészítésére került sor.

Folytatódtak a korábbi években megkezdett középtávú kriminológiai és kriminalisztikai kutatások a következõ témákban:

1. a büntetõ igazságszolgáltatás költségeirõl;
2. a fehérgalléros bûnözés sajátosságainak feltárásáráról;
3. a kriminalisztikai szakértõi módszerek fejlesztésérõl.

Az ügyészség nemzetközi kapcsolataiban a 90-es évek elején kezdõdött, majd az évtized második felében felgyorsult növekedés 1999-ben folytatódott. A növekedéssel a kapcsolatok struktúrája is változott: az ügyészség nemzetközi kapcsolatrendszere sokrétûbbé, kiterjedtebbé és sokféle szintet magába foglalóvá vált. Noha változatlanul rendkívül jelentõsek a felsõ szintû találkozók, mind nagyobb számú az alsóbb szintû szakmai kontaktus, beleértve a vidéki fõügyészségek által kiépített és ápolt nemzetközi kapcsolatokat is. E mind szélesebbé váló bázison 1999-ben itthon és külföldön minden korábbinál nagyobb számú - köztük mind több fiatal - ügyész kapcsolódott be a szakmai és tudományos kapcsolatok nemzetközi vérkeringésébe, hozzájárulva ezzel a magyar ügyészség ismertségéhez és elismertségéhez, segítve a hatékony bûnügyi együttmûködéshez oly szükséges jó partnerkapcsolatok kiépítését.

A nemzetközi kapcsolatok a korábbi években követett elvek szerint alakultak, összhangban a magyar külpolitika tartós törekvéseivel. Minden eddiginél nagyobb figyelmet kapott az Európai Unió tagországainak ügyészségeivel való - immár a csatlakozásra felkészülés által vezérelt - jó kapcsolatok fenntartása és elmélyítése. Változatlanul nagy jelentõséget tulajdonítunk a jó munkakapcsolatok ápolásának és lehetséges továbbfejlesztésének a szomszédos országokkal, mivel a nemzetközi jogsegélyforgalom jelentõs része ezekkel az országokkal bonyolódik. A nemzetközi szervezett bûnözés és a korrupció elleni harcban vitt globális szerepe folytán fontosnak tartjuk a jó szakmai kapcsolatokat az Amerikai Egyesült Államok illetékes szerveivel.

A nemzetközi aktivitás köre magában foglalja a felsõ és alsóbb szintû két- és többoldalú találkozókat, a különbözõ kormányközi és egyéb nemzetközi szervezetek munkájában való - elsõsorban szakértõi - közremûködést, a nemzetközi tudományos közéletben való ügyészi részvételt, illetve a nemzetközi bûnözés elleni hatékony fellépés érdekében a jó nemzetközi munkakapcsolatok és kollegiális viszony elõmozdítását és fenntartását. A nemzetközi kapcsolatok egyik emelõje az a számos tanulmányút és tapasztalatcsere-látogatás, amelyet a fõként az EU-hoz tartozó, de egyéb országok is, illetve nemzetközi szervezetek ajánlanak fel elsõsorban nyelveket jól beszélõ ügyészeknek.

Az itt felsoroltak keretében 1999 folyamán a külföldi munkatalálkozóknak és egyéb rendezvényeknek 133 - a teljes ügyészi létszám 10 %-át meghaladó számú - magyar ügyész résztvevõje volt. Hasonlóan magas volt azoknak az ügyészeknek a száma, akik a nemzetközi szakmai érintkezés magyarországi eseményeinek résztvevõi voltak.

A fenti tendenciák és fõbb vonások által jellemzett nemzetközi kapcsolatok körében kiemelést érdemelnek a következõk:

A legfõbb ügyész 1999-ben hivatalos látogatást tett Luxemburgban az Európai Közösségek Bíróságán G.C.R. Rodriguez úr, a Bíróság elnökének meghívására, továbbá meghívottként részt vett az EU tagországok legfõbb ügyészei számára évente megrendezett EUROJUSTICE '99 elnevezésû konferencián.

Az Európai Közösségek Bíróságán tett látogatás az elsõ kapcsolatfelvételt jelentette egy EU intézménnyel, és mint ilyen, számos tanulsággal és tapasztalattal szolgált. Az igen szívélyes fogadtatás és az igen részletes szakmai tájékoztatás erõsítette azt a meggyõzõdést, hogy a magyar jogalkalmazók - köztük az ügyészek - alapjában véve nem mozognak idegenként az európai jogi terepen, viszont a csatlakozásig hátralevõ idõben még rendkívül komoly tanulási folyamat vár rájuk.

Az EU tagországok legfõbb ügyészei számára az EU állam- és kormányfõinek tamperei - a bel- és igazságügyi együttmûködés témájának szentelt - csúcstalálkozóját követõen tartott EUROJUSTICE '99 konferencia alkalmat adott a tagországok ügyészi szerveit leginkább foglalkoztató kérdésekkel, valamint a bûnügyi együttmûködés elõmozdítását szolgáló legújabb uniós elképzelésekkel való megismerkedésre. Ezek között szerepeltek egyebek között a tagállamok ügyészségei között már kiépített igazságügyi hálózatra (Judicial Network) támaszkodó új uniós ügyészi/bírói szerv, az EUROJUST létrehozásának koncepcionális és gyakorlati kérdései.

A legfõbb ügyész 1999-ben hivatalos látogatáson D. Steenhuis holland és M. Benesova cseh legfõbb ügyészt, valamint W. Schubert thüringiai tartományi legfõbb ügyészt fogadta. Valamennyi látogatás során õszinte érdeklõdést tapasztaltunk a magyar jog megoldásai iránt. Míg a korábbi években a szakmai megbeszéléseken nyugati partnereink jellemzõen hasznosíthatónak vélt saját tapasztalataikkal ismertettek meg bennünket, ma már minél több ismeretet szeretnének a magyar jogi megoldásokról, amelyekrõl elismerõen nyilatkoznak, sõt nem egy esetben követésre méltónak tartanak. Jelentõsnek tekinthetõ az olasz maffiaellenes fõügyész látogatása is, akivel a szervezett bûnözés elleni küzdelem témakörében folytak megbeszélések.

A közép-európai régió és a szomszédos országok közötti kapcsolatok továbbfejlesztése jegyében több legfelsõ szintû találkozóra került sor, így például M. Hanzel újonnan kinevezett szlovák legfõbb ügyésszel, akinek elsõ külföldi útja Magyarországra vezetett. Hármas munkatalálkozó keretében Ungváron megbeszélésekre került sor M. A. Ptebenko ukrán és M. Hanzel szlovák legfõbb ügyésszel a határokon túlnyúló ügyekben a jogsegélykérelmek intézésének egyszerûsítésérõl és gyorsításáról. A magyar legfõbb ügyész ugyancsak részt vett az Európa-2000 Társaság közremûködésével Szlovákiában rendezett közép- és kelet-európai regionális legfõbb ügyészi konferencián.

A magyar ügyészség magas szinten képviseltette magát 1999 februárjában az ENSZ égisze alatt az USA kormánya szervezésében Washingtonban tartott Korrupcióellenes Világkonferencián. A konferencia állásfoglalásainak végrehajtása érdekében az év során az USA támogatást ajánlott fel magyar ügyészek speciális felkészítésére. Az ügyészség ugyancsak képviseltette magát 1999 októberében a francia Szenátus által a korrupció elleni harcról szervezett nemzetközi konferencián.

A nemzetközi szervezetek munkájában való szakértõi ügyészi közremûködés szempontjából elsõsorban az Európa Tanács érdemel kiemelést. A korábbi évek gyakorlatának megfelelõen az ET bûnügyi problémákkal foglalkozó bizottsága (CDPC) 1999-ben is igénybe vette magyar ügyész közremûködését (az ügyészségnek a büntetõ igazságszolgáltatás rendszerében elfoglalt szerepérõl hozandó ET ajánlás kidolgozásában). Elõadója volt továbbá az ügyészség képviselõje az ET XII. Kiriminológiai Kollokviumának. Számos ügyész fejt ki szakmai tevékenységet az Európa Tanács és az Európai Bizottság 1999 elején indult Polip II. elnevezésû, szervezett bûnözés- és korrupcióellenes horizontális programjában, amely 2000. végéig 2 konferenciát, 8 szemináriumot és ennél is nagyobb számú, EU-tagországokba teendõ tanulmányutat foglal magában. E program célja az EU tagországok és a közép- és kelet európai országok között folyó bûnügyi együttmûködés megerõsítése, egymás jogi szabályozásának és gyakorlatának megismerése és fejlesztése. Az ET-vel való együttmûködés speciális területe a kínzás és embertelen vagy megalázó büntetések vagy bánásmód megelõzésére alakult Bizottsággal (CPT) való legfõbb ügyészségi kapcsolat. A Bizottság 1999 végén tett látogatást Magyarországon, példaértékûnek minõsítve az ügyészi közremûködést.

Az ENSZ-szel való együttmûködés keretében az ügyészség magas szinten képviseltette magát az ENSZ Kábítószerellenõrzési és Bûnmegelõzési Központjának regionális értekezletén, melynek célja a kábítószer, pénzmosás és a szervezett bûnözés helyzetének értékelése és ajánlások kidolgozása volt. Az UNICRI-nak a sértettek helyzetét vizsgáló programjához az ügyészség adta a magyarországi koordinátort. Az ENSZ-szel való együttmûködés speciális szakmai területe a volt Jugoszlávia területén elkövetett bûncselekmények ügyében eljáró Nemzetközi Törvényszék megkereséseinek teljesítése.

Az év jelentõs eseménye volt, hogy a Nemzetközi Büntetõjogi Társaság (AIDP) Budapesten tartotta XVI. kongresszusát. Ezen számos ügyész vett részt, és munkájában a legfõbb ügyész is részt vállalt.

A bilaterális kapcsolatokban a szakmai kontaktusok spektruma igen széles: tudományos konferenciák, szemináriumok, tanulmányutak, tapasztalatcsere-látogatások. Ezek szervezõi közül kiemelést érdemelnek a

német tartományok igazságügyminisztériumai, a francia bírák és ügyészek posztgraduális képzését végzõ Ecole Nationale de la Magistrature, a holland Igazságügyminisztérium, a trier-i Európai Jogi, valamint Bírói Akadémia, illetve a Brit-Magyar Jogászszövetség. Az általuk felajánlott nagyszámú lehetõséget elsõsorban fiatal, nyelveket beszélõ ügyészek veszik igénybe, akik gyakran referátumokkal, elõadásokkal járulnak hozzá e rendezvények sikeréhez. A bilaterális kapcsolatokban új jelenség a fõügyészségek valamely EU-tagország (pl. Hollandia, Franciaország) egy-egy régiójának ügyészségével kiépített kapcsolata. A határmenti fõügyészségek hagyományosan kölcsönösen jó munkakapcsolatokat tartanak fenn a szomszédos országok határmenti ügyészségeivel.

A svájci-magyar igazságügyi együttmûködés keretében 1999-ben 43 magyar ügyész tett csoportos tanulmányutat Svájcban, majd a többéves program záróaktusaként a svájci vendéglátók részvételével tudományos tanácskozásra került sor Budapesten.

Az amerikai Közép- és Kelet-Európai Jogi Kezdeményezés (CEELI) magyarországi képviseletével fenntartott jó kapcsolat eredményeként számos, USA-beli szakértõ részvételével tartott rendezvényen is vettek részt magyar ügyészek.

A Katonai Fõügyészség nemzetközi kapcsolatai gazdagítják az ügyészi szervezet kapcsolatrendszerét. A kiemelkedõ jelentõségû 4. Nemzetközi Katonai Büntetõjogi Konferencia megrendezésén kívül említést érdemel a katonai fõügyész részvétele az USA Katonai Fellebbviteli Bírósága hagyományos és a Török Katonai Legfelsõbb Bíróság jubileumi konferenciáján, illetve, hogy az Európa-2000 Társaság szlovákiai konferenciájára egyetlen külföldi katonai fõügyészként nyert meghívást.

A magyar-román katonai együttmûködés szempontjából is hasznos volt a katonai fõügyész romániai, a NATO-n belüli jobb együttmûködést pedig jól szolgálta a norvég katonai fõügyész magyarországi látogatása.

A magyar katonai büntetõjog, illetve a katonai ügyészség tevékenysége iránti érdeklõdést jelzi, hogy tavaly látogatást tett a katonai Fõügyészségen a Nemzetközi Katonai Jogi és Hadijogi Társaság elnöke, valamint az Ohio-i Nemzeti Gárda, illetve az US. Marine Reserve Force küldöttsége.

Az Ügyészek Országos Egyesületének tevékenysége a nemzetközi és tudományos kapcsolatok szélesítésének és elmélyítésének egyik katalizátora. Az Ügyészek Nemzetközi Szövetségének létrehozásában játszott kezdeményezõ szerepe, illetve az évente immár hagyományosan megrendezett, a 8.1. pontban részletesen említett - tudományos tanácskozást is magában foglaló - budapesti Kriminálexpo oly mértékben hozott nemzetközi téren ismertséget és jó személyes kapcsolatokat a magyar ügyészeknek, hogy abból az ügyészség hivatalos kapcsolataiban is profitál. A magyar ügyészek elismertségét is kifejezi, hogy az Ügyészek Nemzetközi Szövetségének európai alelnöke 1999 õszéig magyar ügyész volt, és a tisztújításkor a közgyûlés ismét magyar ügyészt választott a Végrehajtó Bizottság tagjává, egy katonai fõügyészségi ügyész, a Magyar Ügyészi Egyesület alelnöke személyében.

A nemzetközi vonatkozással bíró bûnügyek száma évek óta emelkedik.

A Legfõbb Ügyészség 1999-ben 361 ügyben (az elõzõ évben 262 ügyben) kért büntetõeljárási cselekmény foganatosítására irányuló jogsegélyt, ami közel 38 %-os emelkedést jelent, míg külföldi hatóságok 281 ügyben (a megelõzõ évben 251 ügyben) terjesztettek elõ ilyen kérelmet, ami mintegy 12 %-os növekedéssel azonos. Hozzá kell tenni, hogy ezek a számok nem tartalmazzák azokat a jogsegélyügyeket, amelyek a Cseh Köztársaság, Lengyelország és Szlovákia relációjában bonyolódnak, mert azokat a fõügyészségek közvetlenül - a Legfõbb Ügyészség közbejötte nélkül - intézik az illetékes cseh, lengyel és szlovák hatóságokkal.

A büntetõeljárás Magyarországon történõ lefolytatását magyar állampolgár által külföldön elkövetett bûncselekmény miatt 411 esetben kezdeményezték külföldi hatóságok, míg magyar részrõl ilyen kezdeményezés a külföldi hatóságok felé külföldi állampolgár Magyarországon elkövetett bûncselekménye miatt 74 ügyben történt. Az eltérés oka, hogy a Magyarországon bagatell bûncselekményt elkövetõ külföldiekkel szemben a magyar hatóságok a büntetõeljárást - annak költséges és hosszadalmas felajánlása helyett - soron kívül lefolytatják, illetve élnek azokkal a törvényes lehetõségekkel, amelyek biztosítják, hogy a felelõsségre-vonás Magyarországon megtörténjék anélkül, hogy ez a külföldinek aránytalan hátrányt okozna.

A nemzetközi vonatkozású ügyek legnagyobb részét azok az ügyek teszik ki, amelyekben különféle okok - pl. a sértett külföldi volta - miatt pusztán iratkézbesítés céljából kell jogsegélyt kérni a külföldi hatóságoktól. Az ilyen jellegû jogsegélykérelmek száma a Legfõbb Ügyészségen évente 10.000-12.000 körül mozgott az elmúlt években. 1999-ben a Külügyminisztérium közremûködésének köszönhetõen sikerült elérni, hogy a német és osztrák hatóságok hozzájárultak az országaikba irányuló közvetlen postai - tehát nem az igazságügyi hatóságokhoz intézett jogsegélykérelemmel történõ - iratkézbesítéshez. Ezzel együtt az iratkézbesítés változatlanul nagy anyagi (fordításköltség) és adminisztrációs terhet ró a nemzetközi ügyeket intézõ szervezeti egységekre. Ugyancsak komoly költség- és idõvonzata van annak, hogy a nemzetközi vonatkozású bûnügyek intézéséhez még kevés a kellõ nyelvismerettel rendelkezõ ügyész.

Az 1999-es év az uniós csatlakozásra felkészülés szempontjából döntõ idõszaknak tekinthetõ. Megindult és nagyobb részben lezajlott az az elõkészítõ munka, amely a legfontosabb feladatok gyakorlati kivitelezéséhez nélkülözhetetlen.

Ahhoz, hogy az ügyészség a csatlakozás idejére képessé váljék a közösségi és uniós joganyag, az acquis communautaire tagállamtól elvárt szinten történõ alkalmazására, három dolog kulcsfontosságú: a közösségi és uniós joganyag kellõ szintû elsajátítása; az ügyészek munkájához általában, különösen pedig az acquis alkalmazásához az európai standardoknak megfelelõ infrastrukturális feltételek megteremtése; továbbá az ügyészek általános nyelvtudási szintjének emelése. Mindezek érdekében a következõ lépések történtek:

a) 1999 végére beindításra kész állapotba került az ügyészek szisztematikus jogi felkészítését célzó PHARE projekt, amelyben a 2000. év folyamán mintegy 450 ügyész fog részt venni. E célra az Európai Bizottság még 1997-ben 500.000 ECU-t irányzott elõ, jóllehet technikailag a BM átfogó programjának részeként. Szakmai szempontból azonban a projekt önálló, így az ügyészség pályáztatás eredményeként 1999 elején maga választotta ki a képzést biztosító uniós tagországbeli partnert (a francia bírák és ügyészek képzését végzõ Ecole Nationale de la Magistrature-t) és a partnerrel együtt dolgozta ki a képzés koncepcióját, valamint a gyakorlati lebonyolítás menetrendjét. Utóbbi vonatkozásban korlát, hogy a PHARE szabályok értelmében a projektet 2000 novemberéig be kell fejezni.

A képzés tartalmában és módszerében az ügyészség igényeihez igazodik, az elõadók az EU intézményeinek, illetve a tagországoknak elismert szaktekintélyei. A képzés koncepciója kidolgozásánál különös figyelmet kapott, hogy a vidéki ügyészségek létszámarányosan, szélesedõ nemzetközi kapcsolataikhoz mérten vegyenek részt a programban. A képzés elve a minõség és hatékonyság.

A jogi képzéssel azt kívánjuk elérni, hogy a 2000. év végére az ügyészek nagy része rendelkezzék szilárd, naprakész és továbbfejleszthetõ európai jogi ismeretekkel, továbbá, hogy legyen minden fõügyészségen számos, a helyi ügyészségeken pedig legalább egy olyan ügyész, aki megbízható, a napi munkában hasznosítható és továbbadható speciális szakismeretekkel bír az európai bûnügyi együttmûködés körébe tartozó ügyek intézéséhez.

A képzés többszintû. Elsõ szintje mintegy 450 ügyésznek általános alapképzést nyújt a közösségi jogról és az uniós keretekben folyó bûnügyi együttmûködésrõl. Erre kétirányú speciális képzés épül. Az egyik irány a közigazgatási-magánjogi szakág 45 ügyészének közösségi jogi specializációja, amelyhez 5 ügyésznek az Európai Közösségek Európai Bíróságán teendõ tanulmányútja társul. A másik irányt jelentõ büntetõ szakági specializáció keretében 135 ügyész részletes ismereteket szerez az EU harmadik pillére keretében folyó bûnügyi együttmûködésrõl, illetve közülük további 90 ügyész az EU tagországok büntetõ igazságszolgáltatási rendszerérõl és a szervezett bûnözés elleni küzdelem speciális eszközeirõl és módszereirõl. A büntetõ szakági specializációhoz 40 ügyész EU tagországokban teendõ tanulmányútja kapcsolódik.

Mindez 16 - többnyire egyhetes - szeminárium és 5 csoportos tanulmányút keretében bonyolódik, amelyet 300 oldalnyi magyar nyelvre fordított szakmai anyag, valamint 135 percnyi video oktatóanyag egészít ki.

A PHARE projekt végrehajtása megkezdésének feltételét jelentõ szerzõdés aláírása 1999 november közepén megtörtént a magyar kormány képviselõje, illetve a programban résztvevõ tagállamok kormányképviselõje között. Célunk az, hogy a 2000. évben minél elõbb megkezdõdhessék a végrehajtás.

b) Az uniós csatlakozásra felkészülés másik fontos területe az európai standardoknak megfelelõ infrastrukturális feltételek megteremtése az ügyészi szervezetben. Ez közelebbrõl az ügyészségi számítógépes informatikai hálózat létrehozásának szükségességét jelenti, amely lehetõvé tenné az információcserét nem csupán az érintett valamennyi magyar szerv között, de kompatibilitása folytán bekapcsolná az ügyészséget az információcsere európai hálózatába is.

E célból 1998-ban az ügyészség PHARE támogatásra pályázott, összhangban azzal a kormányhatározattal, amely felkérte a legfõbb ügyészt, hogy tegyen lépéseket az ügyészség informatikai rendszerének - lehetõleg PHARE támogatással történõ - kiépítése érdekében. Az 1999. évi PHARE támogatásból azonban az ügyészség nem részesült. Ezért az ügyészség 1999 õszén ismét pályázatot nyújtott be, ezirányú erõfeszítéseit igazolva látva a 1109/1999. (X. 22.) Korm. határozatban is, amely a PHARE 2000.évi prioritásai közé sorolta az igazságszolgáltatás intézményeinek - köztük az ügyészség - csatlakozást célzó megerõsítését.

Nagyra értékelve a prioritásként elismerést, az ügyészség minden tõle telhetõt megtett annak érdekében, hogy PHARE pályázata megfeleljen az EU Bizottság által támasztott szigorú tartalmi és formai követelményeknek. Úgy véljük, hogy a 2000. évre jó esélyünk van a támogatás elnyerésére, amely - kellõ magyar költségvetési társfinanszírozással társulva - fedezetet nyújtana az ügyészi munka napjainkra létkérdéssé váló informatikai támogatottságának megteremtéséhez.

c) Az uniós csatlakozást szolgálja az a PHARE finanszírozásban, technikailag ugyancsak a BM programjának részeként megvalósuló nyelvoktatási projekt, amelynek elõkészítése részben szintén 1999-ben történt meg. 2000 januárjától ez országosan 17 csoportban összesen 194 ügyész nagyobb részben angol, kisebb részben német nyelvi oktatását irányozza elõ. A projekt elsõsorban a nyelvtudás alapjainak tömeges megszerzését célozza, de a kellõ alapokkal már rendelkezõ ügyészeknek jogi szaknyelvi képzést is nyújt majd.

A nemzetközi kapcsolatok és ügyek példátlan méretû növekedéséhez, az ügyészi szervezetben újdonságot jelentõ PHARE projektek kidolgozásához, illetve a végrehajtás elõkészítéséhez szükséges személyi és dologi feltételek 1999-ben rendkívül szûkösek voltak. Ahhoz, hogy ennek ellenére az 1999. év mégis eredményes volt és a 2000. évi kilátások biztatók, nagyban hozzájárultak azok a korrekt és kooperatív munkakapcsolatok, amelyeket az Igazságügyi Minisztériummal, a Belügyminisztériummal, a Külügyminisztériummal, az OIT

Hivatalával, a Legfelsõbb Bírósággal, a Miniszterelnöki Hivatal Segélykoordinációs Titkárságával és más szervekkel közös céljaink érdekében sikerült kialakítani.

Budapest, 2000. április 20.

Mellékletek