Magyarország, 2000
Beszámoló a társadalom és a gazdaság
főbb folyamatairól
Készült a Központi Statisztikai Hivatalban, 2001
Másodlagos publikálás csak a forrás megjelölésével történhet!
TARTALOM
Előszó *
TÁRSADALOM *
1. Népesedés *
Népmozgalom, népesedési folyamatok *
2. Környezet *
Természetes környezet *
Épített környezet - infrastruktúra *
Lakáshelyzet, lakásépítés *
3. Munkaerő *
Gazdasági aktivitás *
Foglalkoztatottság *
Munkanélküliség *
4. Jövedelem, fogyasztás *
Keresetek *
Társadalmi jövedelmek *
Nyugellátás *
Gyermeknevelést segítő társadalmi jövedelmek *
Jövedelmi különbségek, fogyasztás *
5. Életkörülmények, társadalmi szolgáltatások *
Egészségügy *
Szociális gondoskodás, gyermekvédelem *
A népesség iskolázottsága, oktatás *
Kultúra *
6. Bűnözés *
GAZDASÁG *
7. A gazdaság fejlődése és egyensúlyi helyzete *
Gazdasági növekedés *
Gazdasági fejlettség *
Gazdasági növekedés és cserearány-romlás *
A GDP belföldi felhasználása *
A GDP, a GDI és a GDP belföldi felhasználása *
Beruházás *
Növekedés és egyensúly *
Külföldi működő tőke *
Az államháztartás és alrendszerei *
8. A gazdaság tulajdonosi és szervezeti struktúrája *
Tulajdonviszonyok a gazdaságban *
Gazdasági szervezetek *
9. Külkereskedelem, idegenforgalom *
Külkereskedelem *
Idegenforgalom, vendéglátás *
10. Energiafelhasználás *
11. A főbb ágazatok teljesítménye *
Mezőgazdaság *
Állatállomány és vágóállat-termelés *
Szállítás, távközlés, posta *
Kiskereskedelem *
12. Pénzügyek *
A vállalkozói szektor betétei és hitelei *
A háztartások pénzvagyona, megtakarításai *
Betét- és hitelkamatok *
Az önkéntes- és magánnyugdíjpénztárak *
13. Infláció *
Termelői árak *
Külkereskedelmi árak *
Fogyasztói árak *
Előszó
A Központi Statisztikai Hivatal a Statisztikai Törvény értelmében évente átfogó elemzést készít a társadalmi és gazdasági folyamatokról az ország politikai és gazdasági vezetésének és a közvéleménynek. Bemutatja az utolsó év - túlnyomórészt 2000 - fő tendenciáit, hagyományosan a megelőző négy év történéseibe ágyazva, valamennyi kérdésben felhasználva a legfrissebb mérési eredményeket. Az adatok egy része előzetes. Témától függően, ahol az indokolt és lehetséges, hosszabb időtáv, leggyakrabban az 1989 óta eltelt időszak bemutatására is sor kerül.
A kötet a társadalomról a népesedési helyzet, az életkörülmények, az életmód és életszínvonal alakulásának leírásával ad áttekintést. A gazdasági folyamatok elemzése kiterjed a gazdasági feltételrendszerre, a gazdaság teljesítményére, egyensúlyi helyzetére, pénzügyekre, termelésre, forgalomra, áralakulásra és a főbb ágazatok teljesítményének elemzésére. Az áttekintés arra törekszik, hogy a magyar viszonyokat nemzetközi környezetben is bemutassa.
Népmozgalom, népesedési folyamatok
Az elmúlt évben a házasságkötések és a születések száma emelkedett, és lényegesen kevesebben haltak meg, mint egy évvel korábban. Csökkent a válások és a művi vetélések száma, és fékeződött a népességfogyás üteme. A csecsemőhalálozás azonban emelkedett.
Az elmúlt évben 48 ezer pár kötött házasságot, 98 ezer gyermek született, és 136 ezren haltak meg. A népesség lélekszáma az év folyamán 38 ezer fővel csökkent. A bíróságok 24 ezer házasságot bontottak fel, 59 ezer volt a művi vetélések száma, és egyéves korának betöltése előtt 900 újszülött halt meg. Az ország lakossága 2001 elején - a népszámlálás előzetes eredményei szerint - 10 millió 197 ezerre becsülhető. (Pontosabb és részletesebb adatot a 2001. évi népszámlálás kérdőíveinek feldolgozásával párhuzamosan fogunk közölni.)
A nyolcvanas évtizedben 30%-kal, a kilencvenesben 43%-kal csökkent a házasságkötések gyakorisága. A házasságkötések száma az 1998. évi eddigi legalacsonyabb értéket követően 1999-ben enyhén, majd 2000-ben erőteljesebben emelkedett. Az elmúlt évben két és félezerrel több házasságot kötöttek, mint egy évvel azelőtt. Az ezer lakosra jutó házasságkötések száma hasonló, vagy kissé alacsonyabb, mint számos európai országban. A szokások és az életkörülmények változására utal, hogy a kilencvenes években a házasulók átlagosan csaknem 3 évvel idősebbek lettek. Az elmúlt évben főként a 25-34 évesek házasságkötéseinek száma emelkedett. A nők ebben a korosztályban egy év alatt mintegy 25%-kal több házasságot kötöttek, és az először házasulók mellett több az újraházasuló is. A kilencvenes évek jelentős változást hoztak a nők férjhez menési szokásaiban. A legutóbbi évtizedben olyan mértékben halasztódott későbbre a nők házasságkötése, hogy ez jelenleg gyakoribb a 25-29 éves, mint a fiatalabb korcsoportban. A férfiaknál ugyancsak nőtt a házasulók kora, legjelentősebben (20%-kal) a 30-34 évesek házasságkötéseinek száma emelkedett.
A válások száma a nyolcvanas évek közepén évi csaknem 30 ezer bontóperi végzéssel tetőzött, majd a kilencvenes évek ennél alacsonyabb szintű ingadozását emelkedés váltotta fel. 2000-ben az emelkedő irányzat megtört, 24 ezer, az előző évinél 1600-zal kevesebb házasság bomlott fel válással. A mérséklődés valamennyi életkorban megfigyelhető. A nők 20-24 évesen, a férfiak 25-29 évesen válnak leggyakrabban. A legkritikusabbnak a házasság 3. és 4. éve tűnik. A válások ezer lakosra jutó száma alapján az európai középmezőnybe tartozunk.
Az emelkedő házasságkötések és a csökkenő válások érdemben nem befolyásolták a házasságok egyenlegét. Változatlanul jóval több házasság szűnik meg özvegyülés és válás következtében, mint amennyi létrejön. Az elmúlt évben 80 ezer házasság szűnt meg, és csak 48 ezer új keletkezett. Ebből adódóan a népességben csökkent a házasok aránya. Főként a nőtlenek és a hajadonok hányada nőtt, de az elváltaké is folyamatosan emelkedett. Az elváltak aránya a felnőtt népességben nálunk hasonlóan magas, mint Finnországban, Csehországban, az Egyesült Államokban, valamint Svédországban, a nőtleneké és a hajadonoké az alacsonyabbakhoz sorolható. Figyelemre méltó azonban, hogy az özvegyen élő nők aránya - az ismert adatok alapján - nálunk a legmagasabb, az özvegy férfiaké a második legmagasabb Lengyelország után.
A kilencvenes években a születések száma több mint 30 ezerrel mérséklődött és 1999-ben 95 ezer alá süllyedt. Erről a mélypontról az elmúlt évben elmozdulás történt, és 2900-zal nőtt a születésszám az előző évhez képest. A szülési kedv főleg a szülőképes kor idősebb korosztályaiban nőtt. A 30-39 éveseknél az emelkedés csaknem 10%, mellyel párhuzamosan a 20-24 évesek termékenysége tovább csökkent (kb. 4%-kal). Az ötéves korcsoportokat tekintve 1994-ig a legtöbb gyermeket a 20-24 éves anyák szülték, az utóbbi hat évben ezt a szerepet a 25-29 évesek vették át.
A születésszám-emelkedés az egyetemi, főiskolai végzettségű nőknél csaknem elérte a 10%-ot. A születési többlet jelentős része az első- és másodszülöttek többletszületéseiből adódott. Főleg a nem házas nőktől származó gyermekek születésszáma nőtt, így a házasságon kívül született gyermekek aránya - amely 1990-ben 13% volt - 29%-ra emelkedett, ami hasonló az Európai Unió ugyancsak növekvő átlagához. Az elmúlt évi termékenységi szint mellett száz nő élete folyamán 133 gyermeket hozna világra, ami valamivel több mint 1999-ben, de így is messze elmarad az egyszerű reprodukciós szinttől. Az ilyen termékenység mellett felnövekvő generációk létszáma még mindig 38%-kal maradna el az anyák nemzedékétől. Nemzetközi összehasonlításban Magyarország az Európai Unió tagországai és más európai országok termékenységi rangsorában a középmezőny végén található.
A születésszám emelkedése mellett a terhességmegszakítások száma 11%-kal csökkent. 2000-ben 58 500 művi vetélést hajtottak végre, a tíz évvel korábbinak mintegy 65%-át. A kilencvenes évek során a szülési kedv visszaesésével párhuzamosan és azzal csaknem azonos mértékben csökkent a művi vetélések száma. Az elmúlt év élénkülő termékenysége mellett is ritkább volt a terhességmegszakítás. Száz élveszületésre 2000-ben 60 művi vetélés jutott, ami a megelőző évinél, vagy a tíz évvel korábbinál jóval alacsonyabb. Nyugat-Európa országai között a legmagasabb megfigyelt érték 35 volt.
A halandóság két évtizede 140 ezer körüli. Az 1993. évi több mint 150 ezres halálozás hosszú évtizedek óta kivételes magasságúnak számított, az elmúlt évi 136 ezer fős halálozás azonban húsz év óta a legalacsonyabb, de még így is igen magas. 2000-ben 5,3%-kal, vagyis 7200 fővel haltak meg kevesebben, mint egy évvel azelőtt. Ebben jelentős szerepe volt annak, hogy szemben 1999-cel, 2000-ben nem volt influenzajárvány, és ez jelentősen mérsékelte a téli hónapok halálozását. A férfiaknál nagyobb mértékű a javulás, mint a nőknél. Több mint 10%-kal mérséklődött a halandóság a 35-44 éves férfiaknál és 6-8%-kal a 45-59 éveseknél. Előzetes adatok szerint 2000-ben a legnagyobb mértékben a keringési rendszer betegségeiből származó halálozás csökkent.
Az ezer lakosra jutó élveszületések alapján az európai középmezőnyhöz tartozunk, a halandóság európai összehasonlításban magas, és csak tőlünk keletre fordulnak elő rosszabb halandósági viszonyok. A csecsemőhalandóság arányszáma az 1999. évi 8,4 ezrelékről 9,2 ezrelékre emelkedett. Az év folyamán ezer újszülött leánygyermek közül 16%-kal többen haltak meg, mint egy évvel korábban, az emelkedés a fiúk körében 5%. Az elmúlt évben 38 ezer fővel fogyott az ország lakossága, ami 10 ezer fővel, vagyis 22%-kal alacsonyabb, mint egy évvel korábban. A halálozások száma minden régióban meghaladja a születésekét, de a természetes fogyás különböző. A legjelentősebb a természetes fogyás a dél-alföldi és nyugat-dunántúli régióban, és legkisebb az Észak-Alföldön. A fogyást a dél-alföldi régióban inkább a magas halandóság, a Nyugat-Dunántúlon az alacsony termékenység eredményezi. Az észak-alföldi régióban mind az országos átlagnál magasabb termékenység, mind a fiatalabb korösszetételű lakosság alacsonyabb halálozása mérsékli a népességcsökkenés ütemét.
A népesség lélekszámát a természetes szaporodás vagy fogyás mellett a nemzetközi vándorlási különbözet alakítja. Ez a tényező régiónként és országonként erősen eltérő szerepet kap. A vándorlás iránya és mértéke lényegesen módosíthatja a népességszámot. A migráció az Európai Unió valamennyi tagországának lakosságát gyarapította.
A nyolcvanas évek végi és a kilencvenes évek eleji nagymértékű nemzetközi vándormozgalom után méreteiben csökkent és stabilizálódott a Magyarországot érintő migráció. 2000 elejére 153 ezerre nőtt a tartósan hazánkban tartózkodó külföldiek száma. Arányuk a népességben 1,5%, ez európai összehasonlításban alacsony. Például Ausztriában 1999 végén 9,3% volt a külföldiek aránya. A bevándorlás elsősorban a fővárost és a nagyvárosokat érintette. A bevándorlókat enyhe férfitöbblet jellemezte, amely Budapesten az átlagot meghaladó mértékű volt.
A kilencvenes évek közepének hullámvölgye után a belföldi vándormozgalom nagysága - kisebb fluktuációktól eltekintve - lassan emelkedett. 2000-ben az állandó és az ideiglenes lakóhely-változtatásoknál igen jelentős a növekedés. Budapestről és a többi nagyvárosból főként az agglomeráció településeire folytatódott az elvándorlás. A fővárosból való elvándorlás nagyobb volt a település természetes fogyásánál is. Elvándorlás miatt a lélekszám ezer főre számolva évente 10 fővel csökken, ami - a természetes fogyást is beleszámolva - 2000-ben mintegy 28 ezer fős fogyást jelentett. A legnagyobb a közép-dunántúli régió vándorlási nyeresége, ahol a fő cél Fejér megye. Jelenleg mindössze Pest és Fejér megyében nő a lakosság száma. A legszámottevőbb a vándorlási veszteség továbbra is az Észak-Alföldön és Észak-Magyarországon.
2000-ben a lakosság 3135 településen élt. A települések száma tíz év alatt - a közigazgatási intézkedések nyomán - 65-tel nőtt. Ezen belül a városok száma 56-tal, a községeké 9-cel emelkedett. A lakosság 18%-a a fővárosban, 45%-a egyéb városokban, míg a fennmaradó hányada községekben él. A lakosság csaknem egyharmada 5 ezernél, egyhatoda 2 ezernél kisebb lélekszámú falvakban lakik. A kilencvenes években a főváros súlya a lakónépességből csökkent, a többi városé lényegében nem változott, a községeké nőtt. Az időszak alatt megindult a lakosság elvándorlása a nagyobb városokból, és folytatódott a kisebb falvak elnéptelenedése, ugyanakkor az 5-10 ezres településeken népességnövekedés figyelhető meg.
A kistelepüléseken és Budapesten az átlagosnál jóval magasabb az idősek aránya, a gyermekeké a legalacsonyabb a fővárosban, valamint az 50 ezernél népesebb településeken. Összességében a gyermekkorúak aránya a lakosságban 17% és a 60 éves és idősebbeké 19,7%.
Magyarország területének mintegy 85%-a a talaj termékenységének hasznosítására, mezőgazdasági tevékenység folytatására, illetve erdőgazdálkodásra alkalmas, ami a legtöbb európai országhoz képest magas arány. A földterület 63%-a mezőgazdasági terület, egyötöde erdő, nádas és halastó, míg a művelés alól kivett terület aránya 17%. A kilencvenes évek második felében jelentősen nőtt a művelés alól kivett, és csökkent a mezőgazdasági terület. A mezőgazdasági művelés alól kivont területek legnagyobb hányadát az ipar, a bányászat hasznosítja, és az időszak alatt jelentős volt a belterületbe vonás is.
A földvédelmi, meliorációs környezetvédő beruházások hozzájárulnak a talaj és közvetve a felszín alatti rétegek, a kőzetek, az ásványok védelméhez, a környezetet érő terhelés csökkentéséhez, valamint a felszín alatti vizek védelméhez. Az állami támogatásból megvalósult üzemi meliorációs beruházások volumene (területrendezés, talajvédelem, vízrendezés, talajjavítás) 1985-től fokozatosan csökkent. A meliorációs munkából a vízrendezés 1999-ben mintegy 3000 hektárt, a területrendezés 1800 hektárt, a talajvédelem - áthúzódó beruházásként - 97 hektárt érintett. A tevékenység az észak-alföldi és a nyugat-dunántúli régiókban volt a legjelentősebb.
A nyolcvanas évek második felétől fokozatosan, majd erőteljesen csökkent az agrokemikália használata, és megindult a bio- és integrált gazdálkodás terjedése. A növényvédő szerrel kezelt mezőgazdasági területek aránya 1999-ben 38% volt. Gyomirtóval 1,5 millió, gombaölő szerrel 660 ezer, rovarölővel több mint félmillió, egyéb szerrel 300 ezer hektárnyi területet kezeltek. Bár a biogazdaságok száma 1996 és 1999 között 2,6-szeresre emelkedett, biogazdálkodást az összes mezőgazdasági területnek mindössze 0,6%-án folytattak. (Ez az arány az Európai Unióban sem magas, átlagosan 2%.) A biotermeléssel hasznosított terület fele szántó, 43%-át gyep fedi, 3%-a gyümölcsös, és 4%-a pihentetett terület. A szántóterületeken főként búzát, kukoricát, tököt és napraforgót termelnek, a zöldségfélék és a gyógynövények részaránya 2%.
Az erdők szerepe a légkör alakításában jelentős, mivel a levegőben levő széndioxidot megkötik, és oxigénné alakítják. Az ország erdőterületének nagysága 2000-ben 1,8 millió hektár volt. Az erdőterület az elmúlt fél évszázadban több mint másfélszeresre, ezen belül az utóbbi húsz évben 13%-kal nőtt. Az erdők területe a korábbi évek lassú növekedése után 2000-ben kissé csökkent. Erdő az ország területének mintegy 19%-át borítja. Ez az arány az Európai Unióban a kilencvenes években átlagosan meghaladta a 40%-ot. A kilencvenes években Magyarországon a tulajdonosváltással és a gazdálkodási feltételek megváltozásával az erdőgazdálkodás jelentősen átalakult. A fakitermelés, a nemzetközi tendenciáktól eltérően, az 1995 és 1997 közötti időszak kivételével csökkent, és ezzel párhuzamosan az erdőtelepítés, fásítás, valamint a felújítás is szerényebb volt a korábbinál. Az erdők nettó növedékének évente 57%-át termelték ki, ami elmarad az Európai Unió átlagától (65%).
A levélvesztés alapján a magyarországi erdők Európában a közepesen károsodottak közé tartoznak. Az utóbbi években folyamatosan csökkent az egészséges fák aránya, ami a gyengén károsodott faállomány növekedésével hozható összefüggésbe. Az erdők gyengén károsodott fáinak aránya 1999-ben elérte a 41%-ot. A közepesen károsodott állomány aránya csökkent (14%), az erősebben károsodottak és az elhaltak aránya (2-2%) stagnált.
Az ország területéből mintegy 850 ezer hektárnyi terület 1999-ben valamilyen szinten védett volt, 2%-kal több az előző évinél. A védett terület 96%-a országos jelentőségű, melyeknek több mint egyharmada szerepel a nemzetközi jelentőségű vadvizek és az UNESCO bioszférarezervátum-jegyzékében. Ezer lakosra 64 hektár 10 km2-nél nagyobb védett terület jut, ami hasonló a portugálhoz. A 9 nemzeti park területe gyarapodott, az összes védett terület több mint felét, az ország területének 3%-át tette ki.
Magyarországon csaknem 3000 növényfaj fordul elő, és a növénytársulások száma 361. A természetes növényvilág 45%-ának élőhelye az erdő, a többié a legelők, kaszálók és a különböző vizes területek. A védett növényfajok száma 535, egytizedük fokozottan védett.
A hazai, több mint 43 ezer állatfaj döntő része ízeltlábú. A gerinces fajok között 366 madár, 85 emlős, 81 hal, 16 kétéltű és 15 hüllő. A legtöbb gerinces állat külön jogszabállyal védett, számuk 465, amelyből 83 fokozottan védett.
Az ország területén feltárt mind a 3600 barlang védett, ezen belül fokozott védelem alá 125-öt helyeztek.
A magyarországi vízigény és vízhasználat a kilencvenes évek elejétől csökkent. A csökkenés legszámottevőbb - főként a víz árának folyamatos emelkedéséből adódóan - az öntözési és a lakossági vízhasználatban. Nemzetközi összehasonlításban az egy főre jutó víztermelés közepes, a háztartások, az öntözés és az ipar vízfelhasználása alacsony, az energiatermelésre fordított hányad magas.
A legutóbbi mérések szerint a legtöbb felszíni víz a mutatók zömét tekintve II-III. osztályú, azaz jó és tűrhető minőségű, mikrobiológiai állapotuk ennél gyengébb. A Balaton vízminősége nemcsak a tó belső részein javult, ahol a víz mikrobiológiai szempontból kiváló minősítésű. A Duna nitráttartalma a kilencvenes években csökkent, a Tiszáé és a Dráváé emelkedett. Mindhárom folyó BOI (Biokémiai oxigénigény) és foszfortartalma csökkent. A Duna szennyezettsége a magyarországi, az ausztriai és a németországi szakaszon hasonló, a nitrátértéke kevesebb mint 30%-a a Temzéének, és egyharmada a Szajnáénak. Hasonló a helyzet más anyagok esetében is.
A nem megfelelő ivóvízzel rendelkező települések száma az 1990. évi 475-ről 1998-ban 27-re csökkent, majd 1999-ben ismét kissé emelkedett (29). A lakosság egészséges ivóvízzel való ellátottságának színvonala hasonló, mint számos gazdaságilag fejlett országban. A vízműveknél végzett vizsgálatok szerint 1999-ben a vízminták 8,5%-a kapott "el nem fogadható" minősítést.
A kilencvenes évektől a gazdaság szerkezetváltozása, az anyag és energiaigényes ágazatokban a termelés visszaesése, a tüzelőanyag szénről gázra váltása következtében a leggyakoribb és a legnagyobb mennyiségben kibocsátott hagyományos légszennyező anyagok mennyisége csökkent. A hőtermelés a kén-dioxid-kibocsátás, a közlekedés a nitrogén-oxid- és a szén-monoxid-kibocsátás alapvető tényezője. A kilencvenes években az összes kén-dioxid-emisszió 41%-kal, a nitrogén-oxidoké 15%-kal, a szilárd anyagé 38%-kal, a szén-monoxidé 26%-kal és a szén-dioxidé 18%-kal lett kevesebb. A kibocsátott illékony (nem metán) szerves vegyületek mennyisége stagnált. A kommunális eredetű kibocsátás az elmúlt időszakban csökkent, a közlekedésből eredő - a kén-dioxid is az ólom kivételével - emelkedő tendenciát mutat. A közlekedésből származó ólom mennyisége az évtized folyamán, az ólmozatlan benzin felhasználásának általánossá válásával, mintegy nyolcadára csökkent. A nitrogén-oxid-, a szén-monoxid- és a szén-dioxid-emisszió több mint negyede a közép-magyarországi régióból ered. A fővárosra az összes légszennyezőanyag-kibocsátás mintegy 13-15%-a jut, ami aránytalanul magas. A legszennyezettebb ezen kívül Észak-Magyarország és a Közép-Dunántúl levegője. Az egy lakosra jutó kibocsátott levegőszennyező anyagok közül a kilencvenes években Magyarországon csupán a kén-oxidok emissziós értéke haladta meg az Európai Unió és az európai OECD-tagállamok átlagát.
Az üvegházhatású gázok kibocsátása az utóbbi négy évben mintegy 2%-kal csökkent. A kilencvenes években egy lakosra 5900 kg jutott. Ez az érték Németországban 87%-kal magasabb, Csehországban több mint kétszeres, de az Európai Unió és az európai OECD-tagállamok átlagértékei is 52, illetve 40%-kal magasabbak, mint nálunk.
Magyarország, a nemzetközi egyezmények alapján 1996-ra megszüntette azoknak az ózonkárosító anyagoknak a felhasználását, amelyekre a tilalom már hatályba lépett. A felhasznált hidroklórozott-fluorozott szénhidrogének mennyisége azonban évről évre emelkedett. A növekedés 1992 és 1995 között mintegy háromszoros volt, majd lassult.
Az ország villamosenergia-termelésének mintegy 40%-át a Paksi Atomerőmű adja. Szénhidrogén tüzelésű erőművek adják a hazai termelés további 27%-át, míg a széntüzelésű erőművek aránya ennél valamivel kisebb, a vízerőműveké kb. 0,5%.
Az atomerőmű és a kiégett kazetták átmeneti tárolójának együttes hatása a környezetre - a legutóbbi mérések szerint is - elhanyagolható. A radióaktív anyag kibocsátásából származó többlet sugárterhelés a közelben élő lakosságra hasonló a korábbi évekhez (100 nSv/év), és jóval kisebb, mint az egyéb természetes és mesterséges forrásból származó sugárterhelés.
A hagyományos erőművekben használt hazai szenek viszonylag magas kén- (kb. 2%) és hamutartalma (20-25%) növeli a kén-dioxid- és poremissziót. Az erőművek kén-dioxid kibocsátása 1980 óta - elsősorban a Paksi Atomerőmű üzembe helyezéséből adódóan - jelentősen csökkent. Az elmúlt évtizedben az erőművi nitrogén-oxid-kibocsátás alig változott.
Az iparba sorolt gazdasági szervezetek folyó környezetvédelmi ráfordításainak összege 1999-ben 89 milliárd forint volt, ebből szennyvíztisztításra mintegy 56 milliárd forintot, hulladékkezelésre több mint 20 milliárd forintot fordítottak. A hulladékkezelés folyó ráfordításaiból a veszélyes hulladékok kezelésére 11 milliárd forint jutott.
Épített környezet - infrastruktúra
Az áru- és személyforgalom környezetkímélőbb módja, a vasúti szállítás 80%-a villamos- és kisebb hányada dízelvontatással bonyolódik le. Az ezer km2-re jutó vasútvonalak hossza alapján Magyarország az európai középmezőny felső pereméhez tartozik. A vasútvonalak egyhatoda kétvágányú, egyharmada villamosított. Ez közepes színvonalat jelent európai viszonylatban.
A közúthálózat hossza több mint 30 ezer km, melynek 90%-a szilárd burkolatú. Tíz év alatt a közúthálózat 566 km-rel (1,9%-kal) bővült, ami főként a gyorsforgalmi és egyéb főúthálózat építéséből adódott. Valamelyest javult az úthálózat minőség szerinti összetétele. Az autópályák hossza 448 km, az autóutaké 57 km. Nemzetközi összehasonlításban az útsűrűség alacsony, és kevés az autópálya.
A közútigépjármű-állomány 2000. december 31-én 2,8 millió volt, aminek 86%-a személygépkocsi, mintegy 340 ezer a tehergépkocsik száma, az autóbuszoké 18 ezer. A személygépkocsik száma 1990-től 16%-kal, a tehergépkocsiké 46%-kal nőtt, az autóbuszoké 32%-kal csökkent. A gépjárműpark meglehetősen koros. A személygépkocsik átlagéletkora 11,8 év, a többi járműé ennél is magasabb. Az ezer lakosra jutó személygépkocsik száma jóval alacsonyabb, mint a fejlettebb országokban, ami az első alkalommal forgalomba helyezett környezetkímélőbb új személygépkocsikra is igaz. A személygépkocsi-állomány és az első alkalommal forgalomba helyezett gépkocsik típus szerinti összetételének különbözősége jelentős cserélődésre utal. Míg a forgalomban lévő személygépkocsik közül a vezető márkák sorrendben a Lada, az Opel, a Trabant, a Volkswagen és a Skoda, addig az új forgalombehelyezéseknél a sorrend: Suzuki, Opel, Volkswagen, Renault.
A közlekedés által kibocsátott szén-monoxid, kén-dioxid és illékony szerves vegyületek az összes kibocsátott mennyiségekhez viszonyítva jelentős mértékűek. A személygépkocsik 90%-a benzinüzemű, 9% gázolaj-felhasználású. A tehergépkocsiknál fordított a helyzet 72%-uk gázolajjal működik.
Postahivatal valamennyi városban és a községek mintegy háromnegyedében megtalálható, a törpefalvak (500 fő alatti települések) több mint felében azonban nincs. A kilencvenes években a vezetékes telefonhálózat rohamosan bővült, a hagyományos fővonalak száma 1999-ben érte el a csúcspontot, azóta kis mértékben csökkent. 2000 végén a hagyományos vezetékes fővonalak száma 3,5 millió volt, 2,5 millióval több mint 1990-ben. A hagyományos fővonalak mellett beindult a korszerűbb ISDN szolgáltatás. Az ISDN-vonalak száma az előző évi 123 ezerről 319 ezerre nőtt. A mobil-előfizetők száma egy év alatt csaknem kétszeresére, 3,1 millióra nőtt. Az emelkedés jelentősebb volt, mint bármely megelőző évben. A száz lakosra jutó mobilkészülékek száma 31, ez az arány az Európai Unióban 49-87.
A műsorszolgáltatást és egyéb korszerű szolgáltatást - közöttük internetes kapcsolatot is - nyújtó kábeltelevíziós hálózatba 1999-ben a lakások mintegy 40%-a, 1,5 millió lakás volt bekapcsolva. A hálózat vonalhossza 50 ezer km volt, 8 ezer km-rel több az előző évinél.
Becslések szerint 1998-ban az USA-ban és Európában is mintegy 50-50 millió háztartás rendelkezett személyi számítógéppel. Ezer lakosra az USÁ-ban 1998-ban 460, Ausztriában 230, Magyarországon 59 személyi számítógép jutott.
Magyarországon 2000-ben az internet-előfizetések száma 218 ezer volt, 81 ezerrel több mint egy évvel azelőtt. 2000 végén a száz lakosra jutó előfizetések száma 2,2 volt. Az általános iskolák kb. egyötöde és valamennyi középfokú oktatási intézmény rendelkezik internet-hozzáféréssel. Az internethasználók aránya az USA-ban 26%-ot, az OECD-országokban 7%-ot, Kelet-Európában és a FÁK országaiban 0,4%-ot tett ki. Kommunikációs eszközökből az ellátottság Magyarországon közepesnek, a személyiszámítógép- és az internetellátottság szerénynek mondható. Az eszközök legelterjedtebbek a diplomások, a vezető beosztásúak, a vállalkozók és a fővárosiak háztartásaiban. Az átlagosnál magasabbak az arányok ott, ahol 18 évesnél fiatalabb gyermekek élnek, és a háztartásfő is a fiatalabb generáció tagja. A vezetékes telefon a középkorúak háztartásaiban, a mobiltelefon a fiatalabbakéban gyakoribb.
Az üzleti szféra számítástechnikai ágazatba tartozó szervezeteinél 1999. évi adatok szerint 36 ezer - túlnyomórészt személyi - számítógép üzemelt, másfélszerese az egy évvel azelőttinek. A beszerzési érték alapján valószínűsíthető, hogy az erőteljes bővülés nagy teljesítményű gépek vásárlásából adódott. A saját üzemeltetésű számítógép-hálózatok számának növekedése több mint kétszeres, ami a hálózatok és az internethasználat gyors terjedésére utal. 1999-ben a központi államigazgatásban 93 ezer számítógép üzemelt, melynek döntő többsége személyi számítógép. A számítógép-hálózatok terjedése itt is megfigyelhető.
A lakosság áruellátását közvetlenül biztosító kiskereskedelmi üzletek száma 2000 végén 157 ezer volt, 4,7%-kal több, mint egy évvel azelőtt. A társas vállalkozások üzleteinek száma jelentősen, az egyéni vállalkozóké alig emelkedett, ezzel az előbbiek túlsúlyba kerültek, az egyéni vállalkozók az üzletek nem egészen 49%-át működtették. A létesítmények egyharmada élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzlet, egynegyede kultúr- és egyéb iparcikküzlet, 18%-a ruházati és lábbeliüzlet volt. Az üzlethálózat a legkisebb településeken gyérebb. A 2000-nél kisebb lélekszámú községekben, ahol a lakosság 17%-a él, található az üzletek 12%-a. Az elmúlt évben ezeken a településeken nem nőtt, hanem csökkent az üzletek száma.
A vendéglátóhelyek száma 2000 végén megközelítette az 50 ezret, ebből 30 ezret egyéni vállalkozók működtettek. A hálózat egésze az egy évvel korábbihoz képest 4%-kal, 1998-tól 10%-kal bővült. Az üzletek túlnyomó többsége - 46 200 egység - kereskedelmi vendéglátóhely volt, melyek csaknem háromnegyede étterem és cukrászda, a többi bár és borozó. A munkahelyi vendéglátó-hálózat 3800 egységből állt.
A idegenforgalmat szolgáló kereskedelmi szálláshelyek száma 2000 júliusában megközelítette a 3000-et, a szobáké a 75 ezret, és a férőhelyek száma 313 ezer volt. A szállodai férőhelyek száma 101 ezer. A gyógyszállók száma egy év alatt 13-ról 26-ra emelkedett, férőhelyeik száma megkétszereződött, és meghaladta a 9 ezret. A magánszállásadásban 43 ezer szállásadó 219 ezer férőhellyel állt a vendégek rendelkezésére, ami 9%-kal több, mint az előző évben. A mintegy 34 ezer falusi szálláshely az átlagosnál dinamikusabb bővülés eredménye.
Az egészségügyi szolgáltató intézményekből a kórházak száma 1999-ben 172 volt, 5-tel több, mint egy évvel korábban. A működő kórházi ágyak száma a kilencvenes években - adminisztratív intézkedések következtében - fokozatosan csökkent. 1999-ben 84 ezer ágyat tartottak nyilván, 20 ezerrel kevesebbet, mint 1990-ben. A csökkenés régiónként változó, legnagyobb a közép-magyarországi régióban, elsősorban Budapest területén volt. A tízezer lakosra jutó működő kórházi ágyak száma az 1995. évi 91-ről 1999-re 84-re csökkent, az előző évihez képest azonban nőtt. A mutató értéke az EU-ban átlagosan 67.
A mentőállomások száma - az Országos Mentőszolgálat adatai alapján - 2000-ben 197 volt, ahol 972 menetkész mentőgépkocsi állt rendelkezésre és 2,7 millió mentőfeladatot hajtottak végre. A szolgálat terhelése Észak-Magyarországon, Észak-, valamint Dél-Alföldön jóval meghaladta az átlagosat.
A gyógyszertárak száma 1999-ben mintegy 2000 volt, amelyből a közforgalmú gyógyszertárak aránya 98%. A nyilvántartott fiókgyógyszertárak száma 564, 1,6%-kal bővült az előző évihez képest.
Az oktatási szolgáltatást nyújtó intézményekből a közoktatási és felsőoktatási intézmények száma - a gyógypedagógiai intézmények kivételével - csökkent. Az elmúlt tanévben 4600 óvoda, 3700 általános iskola, több mint 200 önálló gyógypedagógiai intézmény, 470 szakmunkásképző- és szakiskola, 1100 középiskola folytatott oktató-nevelő tevékenységet. Az egyetemek és főiskolák száma jelenleg 62.
Az ország lakásállománya 2001 elején több mint 4 millió, a lakásokban lévő szobák száma több mint 10 millió volt. (Pontosabb adatokat a 2001. évi népszámlálás eredményei fognak adni.) Országos átlagban száz lakásra 251 lakos, száz szobára 94-95 lakos jutott. Az összességében megfelelőnek tűnő laksűrűség mellett azonban a lakásállomány egy része túlzsúfolt, minősége, illetve területi elhelyezkedése nem felel meg az igényeknek. Az 1999-ben végzett "Lakásviszonyok" című felvétel és a lakáshiány becslésére készült számítások szerint a szűk lakások száma - ahol a szobánkénti laksűrűség meghaladta a két főt, illetőleg ha a laksűrűség 2 fő, de az együttélők nem házastársak, vagy testvérek - csökkent. (1990-ben 660 ezer, jelenleg mintegy fél millió háztartás él e normák szerint nem elfogadható körülmények között.)
Az átadott lakások számának 1997-1999. évi csökkenése után 2000-ben 44 700 új lakás építésére és 21 600 felépített lakás használatba vételére adtak engedélyt az építésügyi hatóságok. Az építési engedélyek száma 46%-kal , a befejezetteké 12%-kal volt több, mint az előző esztendőben.
A fellendülés főként a közép-magyarországi (és elsősorban budapesti) induló lakásépítkezésekben érzékelhető, ahol két és félszer annyi új építkezés kezdődhetett el, mint amennyit befejeztek.
A lakásépítés területi szerkezete évek óta hasonló, a legtöbb lakás (a lakások 35-36%-a) a közép-magyarországi régióban épül. A lakásépítés túlnyomó részét (2000-ben 83%-át) továbbra is a lakossági építkezések adják. A gazdasági vállalkozások részesedése kismértékben nőtt, valamelyest emelkedett az értékesítési céllal épített új, többszintes, többlakásos épületek lakásainak száma. A lakásépítési formák szerinti struktúra azonban lényegesen nem módosult, a legtöbb lakás (78%) családi házban épült. A lakossági házilagos kivitelezés jelentősége ugyanakkor tovább csökkent, országos átlagban a lakások fele épül így.
Az épített lakások átlagos alapterülete 98 négyzetméter, ami régiónként nagy szóródásokat takar. (Közép-Dunántúlon 106, az Észak-Alföldön átlagosan 86 négyzetméter).
Ezer lakosra számítva Magyarországon 1998-1999 átlagában 1,9 lakásépítés jutott, ez az adat az Európai Unió minden tagállamánál - Svédország kivételével (1,0) - alacsonyabb volt. (Írország 11,4, Görögország 9,3, Spanyolország 9,2, Ausztria 7,1). Az új lakások 4,2-es átlagos szobaszáma viszont az egyik legkedvezőbb mutató, megegyezik Ausztriáéval, és magasabb a finn, a görög és svéd adatnál. A spanyol (5,1), az írországi (5,0), a németországi (4,4) szobaszám meghaladja a magyarországit.
A vezetékes gázzal ellátott települések száma a kilencvenes években ötszörösére nőtt, és az ellátott lakások száma is nagymértékben, az 1990. évi 1,6 millióról 1999-ben 2,8 millióra emelkedett. A távfűtésbe bekapcsolt lakások száma 1999-ben mintegy 650 ezerre volt tehető, az utóbbi években alig változott. Az egy háztartási fogyasztóra jutó villamosenergia-felhasználás az évtized folyamán havi 180 kWh körül alakult.
A települések szennyvízelvezetése a kilencvenes évek csatornázásaiból adódóan kissé javult. A közüzemi szennyvízhálózatba bekötött lakások aránya elérte 1999 végére a 49%-ot, a változás a községekben a legjelentősebb. A közműolló a kilencvenes években fokozatosan zárult, de még mindig jelentős mértékű. Az egy km vízvezetékre jutó szennyvízcsatorna hossza 228 méterről 367 méterre nőtt. A növekedés legjelentősebb a nyugat-dunántúli régióban.
A közcsatornán elvezetett szennyvizek mennyisége az 1998-ig tartó csökkenés után valamelyest emelkedett. Az elvezetett szennyvíz egyre nagyobb része kerül biológiai, illetve harmadik fokozatú tisztítás után a befogadóba. A legalább biológiailag tisztított szennyvizek aránya az 1998. évi 48%-ról 1999-ben 51%-ra emelkedett. Nemzetközi összehasonlításban a mutató értéke alacsony. A szennyvíztisztítással kiszolgált népesség aránya - közelítő számítások szerint - az évtized végén 33-34% volt.
Települési szilárd hulladékokból kb. 5 millió tonna, veszélyes hulladékokból csaknem 4 millió tonna, termelési nem veszélyes hulladékokból valamivel több mint 10 millió tonna keletkezett az év folyamán. Számítások alapján - a csatornákon elvezetett mennyiségen felül - évi 160 millió m3 települési folyékony hulladék termelődik, melynek nem egészen 2%-át szállítják el és ártalmatlanítják. A többi sorsa bizonytalan, nagy része a talajt szennyezi.
A hulladékgyűjtésbe bevont lakások aránya 1999-ban 83%. Az elszállított települési hulladékok közel 15%-át az ország egyetlen budapesti települési hulladék égetőjében energiatermeléssel hasznosítják, a fennmaradó rész lerakókba kerül. Az el nem szállított hulladék többsége 25 ezer lakosúnál kisebb településeken keletkezik, és valószínűsíthető, hogy legnagyobbrészt vadlerakókban helyezik el.
A munkaerőpiac - a gazdasági átalakulást kísérő szűkülés után - a kilencvenes évek közepén stabilizálódott, majd 1998-tól élénkülni kezdett: bővült a foglalkoztatottság, szűkült az inaktívak rétege, miközben folytatódott a munkanélküliség 1993-tól megfigyelt csökkenése. 2000-ben a munkaerőpiacot az egy évvel korábbinál szerényebb mértékű változások jellemezték.
2000-ben a gazdaságilag aktív népesség száma 4,1 millió volt, a 15-74 éves népesség közel 54%-a jelent meg a munkaerőpiacon. A munkavállalási korúak közül a foglalkoztatottak és munkanélküliek együttes aránya 65%, az inaktívaké 35% volt. A 15-61 éves férfiak 30%-a és a 15-57 éves nők közel 40%-a volt inaktív. A gazdaságilag nem aktív munkavállalási korú népesség egy-egy harmada nyugdíjas, illetve tanuló volt, egyhetede a gyermekgondozási ellátás valamely formáját vette igénybe. Az inaktív férfiak 40%-a nyugdíjas, 37%-a tanuló volt, míg a nők esetében ezek az arányok alacsonyabbak (27, illetve 29%), ami összefügg azzal, hogy a gyermekgondozási ellátást igénybe vevők aránya 22% volt.
A gazdaságilag aktívak közel 94%-a (3 millió 850 ezer fő) foglalkoztatott. Számuk egy év alatt 1%-kal emelkedett, és jelenleg az 1993-as szintnek felel meg. A foglalkoztatotti létszám a népességszám csökkenése, ezen belül is a munkaerőpiacra belépő korosztályok egyre kisebb száma mellett nőtt.
A 15-64 éves népesség foglalkoztatási rátája 56,4%-ra emelkedett. Ez a szint mintegy 6 százalékponttal elmarad az Európai Unió átlagától. Az eltérésben nagy szerepet játszik az, hogy az Unióban hazánkhoz képest magas a részmunkaidőben foglalkoztatottak aránya. A magyar férfiak foglalkoztatási rátája (63%) alacsonyabb a dél-európai országok mérsékeltnek számító foglalkoztatási színvonalánál is, míg a nőké (50%) - annak ellenére, hogy körükben az elmúlt évtizedben a foglalkoztatottság nagyobb mértékben csökkent - az uniós középmezőnyhöz hasonló.
Az ágazatok foglalkoztatási súlya mind 1996-hoz, mind az előző évhez képest úgy módosult, hogy csökkent a mezőgazdaságban és növekedett az iparban, valamint a szolgáltatásokban dolgozók aránya. Így 2000-ben a foglalkoztatottak közel 60%-a a szolgáltatási szférában, 34%-a az iparban és az építőiparban, míg fennmaradó részük a mezőgazdaságban dolgozott. Egy év alatt a szolgáltató ágazatokban foglalkoztatottak száma 2,4%-kal, az iparban foglalkoztatottaké 1,8%-kal emelkedett, míg a mezőgazdaságban 6,9%-kal csökkent a létszám. Az ágazatok közül a legdinamikusabb volt a növekedés az ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás (11,3%-kal), az építőipar (5,8%) és a kereskedelem, javítás területén (4,5%).
A foglalkoztatottak 85%-a alkalmazásban állt. Társas és egyéni vállalkozónak vallotta magát 13%, míg szövetkezeti tagként és segítő családtagként a foglalkoztatottak 1-1%-a dolgozott. Az alkalmazottak száma és aránya 1996-hoz képest emelkedett, az egyéni és társas vállalkozóké, a szövetkezeti tagoké és a segítő családtagoké csökkent.
2000-ben a négy fő feletti vállalkozásoknál, a költségvetési és társadalombiztosítási intézményeknél, valamint a nonprofit szervezeteknél alkalmazásban állók száma 2,7 millió volt. A létszám a verseny- és nonprofit szférában emelkedett, a költségvetésben mérséklődött. Az alkalmazásban állók 70%-a a vállalkozásoknál, 29%-a a költségvetésben, a fennmaradó 1%-a pedig a nonprofit szektorban dolgozott. Szellemi állománycsoportba az alkalmazásban állók 42%-a tartozott. A versenyszférában a fizikai foglalkozásúak, a költségvetésben a szellemi foglalkozásúak aránya volt magasabb (mindkét arány közel 70%), a nonprofit szektorban fele-fele arányban dolgoztak fizikaiak és szellemiek.
A foglalkoztatottak 4%-a minősítette munkahelyét részmunkaidősnek, de a rendszeresen 36 óránál kevesebbet dolgozók aránya is csak az 5% körüli mértéket valószínűsíti.
A munkanélküliség a rendszerváltás utáni kiugró növekedést követően 1993-tól folyamatosan mérséklődik mind a munkaerő-felmérés, mind az adminisztratív nyilvántartás szerint. A munkaerő-felmérés 2000-ben átlagosan 262 ezer munkanélkülit jelzett, 7,8%-kal kevesebbet, mint egy évvel korábban. A nemzetközi összehasonlításra is alkalmas munkanélküliségi ráta az előző évi 7,0%-ról 2000-ben 6,4%-ra mérséklődött. A nők munkanélküliségi rátája (5,6%), alacsonyabb, mint a férfiaké (7,0%). Az Európai Unió tagországaiban 8,3% az átlag, többségükben a nők arányszáma meghaladja a férfiakét.
A munkanélküliek több mint 60%-a férfi, 27%-a 25 évesnél fiatalabb volt. A 15-24 évesek átlagosnál magasabb munkanélküliségi rátája (12,1%) ugyancsak mérséklődött.
A munkájukat elvesztők egy része gyorsan talál újat, vannak azonban (nemcsak az idősebbek, de a fiatalok korcsoportjában is viszonylag nagy arányban) a megfelelő munkára évek óta hiába váró, újbóli elhelyezkedésre alig esélyes munkanélküliek. A tartósan munka nélküliek aránya 1996-ig emelkedett, ezt követően némileg csökkent. A múlt év során a munkanélküliek 49%-a egy éve vagy annál hosszabb ideje nem talált munkát. A munkanélküliség átlagos időtartama átlagosan 16,8 hónap, bár egy év alatt némileg mérséklődött, mégis meghaladja az 1996-ban mért átlagot.
A munkanélküliek 30%-a általános iskolát, 39%-a szakmunkásképzőt vagy szakiskolát, 25%-a középiskolát végzett, 4%-uk diplomás, fennmaradó 2%-a pedig az általános iskolát sem fejezte be. A szakképzetlenek és az általános iskolai végzettségűek munkanélküliségi rátája a legmagasabb, a főiskolai, valamint az egyetemi végzettségűeké a legalacsonyabb.
A munkanélküliség a háztartások 6%-át érintette, ez az arány az öt- és többtagú háztartások esetében volt a legmagasabb (14%). 21 ezer háztartásban egynél több munkanélküli is volt. A munkanélküliek valamivel több mint 40%-a olyan háztartásban élt, ahol nem volt munkavállalási korú foglalkoztatott. A munkanélküliség által érintett közel 240 ezer háztartás 44%-ában 15 éven aluli gyermeket neveltek.
Miközben a munkanélküliség folyamatosan csökken, a passzív munkanélküliek száma - akik a nemzetközileg elfogadott kritériumrendszer alapján nem számítanak munkanélkülinek - hosszabb ideje alig változik. 2000-ben 107 ezer főnek nem volt munkája, valószínűsíthetően azért, mert reménytelennek ítélte saját munkaerő-piaci helyzetét, így meg sem kísérelte az álláskeresést. Ezen kívül az inaktívak közül további 350 ezren (többségében nők) vállalnának rendszeres keresőtevékenységet, ha a körülmények számukra kedvezően alakulnának.
Az általánosságban javuló munkaerő-piaci helyzet ellenére a területi különbségek érdemben nem változtak. A munkanélküliségi ráta - Közép-Magyarország kivételével - az ország valamennyi régiójában csökkent az előző évhez képest. Nyugat-Dunántúlon a gazdaságilag aktívak 4,2%-a, míg Észak-Magyarországon 10,1%-a volt munkanélküli.
Az elmúlt évtizedben a munkavállalók jövedelmi pozíciói jelentősen romlottak: a bérből és fizetésből élők keresetének reálértéke 1989 és 2000 között 16%-kal lett alacsonyabb. A reálkeresetek 1996-ig közel 26%-kal csökkentek, ezt követően pedig folyamatosan, bár csökkenő ütemmel emelkednek. 2000. évi szintjük 13%-kal volt magasabb a négy évvel azelőttinél.
2000-ben a bruttó nominális átlagkereset 87 600 forint volt, 13,5%-kal haladta meg az egy évvel korábbit, a nettó keresetek összege 55 800 forint volt, növekedése 11,4%-ot tett ki. A nettó keresetek reálértéke (gyermekek utáni adókedvezmény nélkül számítva) az egy évvel korábbinál szerényebben, 1,5%-kal emelkedett.
A múlt évben a versenyszférában a bruttó keresetek 14,2%-kal, a nettó keresetek 12,1%-kal, a költségvetésben 12,3%-kal, illetve 10%-kal nőttek. A versenyszféra reálkeresetei 2,1%-kal növekedtek, míg a költségvetésben alkalmazásban állók keresetének reálértéke gyakorlatilag nem változott. A versenyszféra keresetalakulása évek óta kiegyenlítettebb, mint a költségvetési területeké. 2000-ben az egészségügy két területe (humánegészségügy, szociális ellátás) 1-1 hónapi rendkívüli juttatásban részesült, mely az év végi jutalmazással együtt javított az érintett ágazatok relatív kereseti pozícióján.
A teljes munkaidőben alkalmazásban álló szellemi foglalkozásúak nettó 74 ezer, a fizikaiak 42 ezer forintot kerestek. Reálértékben gyakorlatilag csak a szellemiek keresete nőtt, a fizikai foglalkozásúaknál a növekedés kb. fél százalékos volt.
Átlagkeresetek, 2000
|
Létszám, ezer fő |
Havi nettó kereset |
Reálkeresetek változása 1999-hez képest, % |
|||
|
fizikaiak |
szellemiek |
összesen |
|||
|
Nemzetgazdaság összesen |
2 718 |
75,3 |
132,8 |
100,0 |
1,5 |
|
Ebből: |
|
|
|
|
|
|
Versenyszféra |
1 891 |
76,6 |
152,0 |
100,6 |
2,1 |
|
Költségvetés |
791 |
68,7 |
112,4 |
99,0 |
0,2 |
A nemzetgazdaság különböző területein dolgozók nettó keresete között számottevőek a különbségek. A szellemi foglalkozásúak közül a vegyiparban dolgozók keresték a legtöbbet (119 ezer Ft). Ugyancsak 100 ezer forint feletti átlagot értek el a pénzügyi tevékenység területén és a bányászatban dolgozó társaik, míg a legkevesebbet a mezőgazdaságban, valamint a költségvetési szféra abszolút túlsúlya jellemezte oktatásban és egészségügyi, szociális ágazatban dolgozó szellemiek kapták. A fizikaiak keresetének színvonala kevésbé függ az adott terület jövedelmezőségétől, mint a szellemieké. A nettó keresetek nagyságát tekintve csak három gazdasági ágban: a villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás területén, a bányászatban és a vegyiparban dolgozó fizikaiak kerestek havonta átlagosan 55 ezer forintnál többet. Ezen ágazatok kereseti színvonala összefügg az átlagostól eltérő műszakrenddel, a munka veszélyes vagy egészségre ártalmas voltával, valamint a szakmunka iránti nagyobb igénnyel. A szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás, a kereskedelem, az oktatás, az egészségügyi, szociális ellátás, valamint a textilipar 450 ezer fizikai alkalmazottjának nettó keresete nem haladta meg a 35 ezer forintot.
2000-ben a reálkeresetek legjelentősebben a kereskedelem, javítás ágazatban, a pénzügyi tevékenységben és a feldolgozóiparban emelkedtek. A nemzetgazdasági átlagot meghaladó reálkereset-emelkedés jellemezte még a villamosenergia-ipart, valamint a rendkívüli juttatások hatására az egészségügyi és szociális ellátást. (Ez utóbbiban - a főleg szellemi foglalkozású - dolgozók nettó átlagkeresetének összege 46 ezer forint volt, 18%-kal kevesebb az országos átlagnál.)
Néhány gazdasági ágban a nettó keresetek emelkedése nem érte el a fogyasztói árak átlagos növekedési ütemét; csökkent a reálkereset a mezőgazdaságban (ahol az előző évben sem volt növekedés) és az oktatásban, valamint a közigazgatás, védelem, kötelező társadalombiztosítás területén.
A régiók közül a legmagasabb nettó átlagkeresetet a Közép-Magyarországon dolgozók érték el (ők teszik ki az alkalmazásban állók több mint 40%-át). Ez a fővárosi keresetek országos átlagot jelentősen meghaladó színvonalával függ össze. A legalacsonyabb nettó átlagkeresetet a két alföldi régióban mérték. A kereseteknek az előző évhez viszonyított növekedési üteme az egyes régiók között viszonylag kiegyenlített volt, a különbségek azonban - ha csekély mértékben is - növekedtek. A legmagasabb keresetnövekedést a Közép-Dunántúlon (13%), a legalacsonyabbat Észak-Magyarországon (9,4%) regisztrálták.
A bruttó átlagkeresetet 2000-ben átlagosan havi 4 ezer forint egyéb munkajövedelem egészítette ki. Az ide tartozó tételek a kereseteknél mérsékeltebben emelkedtek. Az összes munkajövedelem havi átlaga egy év alatt 13,2%-kal, 92 ezer forintra emelkedett.
Azt, hogy ténylegesen mennyibe kerül a munkaadónak egy munkavállaló, a munkaerőköltség fejezi ki, amely a munkavállalók munkájának ellenértékeként kifizetett összegek mellett tartalmazza a nyugdíj- és egészségbiztosítás munkáltató által fizetett terheit, a munkanélküliségi alaphoz való hozzájárulást, különféle szociális juttatásokat, a munkavállalók részére kifizetett költségtérítéseket és a továbbképzésükkel kapcsolatos költségeket.
1999-ben a legalább 10 fővel gazdálkodó vállalkozásoknál egy alkalmazásban álló havi 132 ezer forintba (523 euróba) került. Ennek az összegnek 64%-a munkajövedelem, 25%-a szociális, fennmaradó része egyéb munkához kapcsolódó költség volt. 1996 óta a munkajövedelem aránya nőtt, de az Európai Unió átlagában az alkalmazásban állók bruttó munkajövedelmének aránya (75%) a hazainál még mindig lényegesen magasabb.
Magyarországon az egy órára jutó munkaerőköltség 1999-ben 3,2 euró volt, az EU átlaga ugyanebben az időszakban 21,5 eurót tett ki. A munkaerőhöz az uniós tagországok közül a legdrágábban Ausztriában, Németországban, Belgiumban, Hollandiában, Franciaországban és Dániában juthatnak a munkáltatók, ezekben az országokban egy munkavállalóért óránként 6-8-szor többet fizettek, mint Magyarországon. Az Unióban a legalacsonyabb munkaerőköltséget Görögországban és Portugáliában mérték, de az óránkénti költség itt is 2-4-szer magasabb volt, mint nálunk.
1996 és 1999 között az üzleti szférában a munkaerőköltség reálértéke - a munkajövedelem és az egyéb munkaerőköltség-elemek növekedésének, valamint a kötelező járulékok reálértéken mért csökkenésének hatására - 5,7%-kal emelkedett. Ugyanebben az időszakban a munkatermelékenység a nemzetgazdaság egészében, de különösen az iparban a munkaerőköltséget többszörösen meghaladó mértékben nőtt.
A társadalmi jövedelmek szerepe a megélhetésben meglehetősen nagy. Társadalmi újraelosztásból származik a lakosság jövedelmének több mint egy harmada. E jövedelmek nagyobb részének rendeltetése és az újraelosztás végső eredménye is a jövedelmi egyenlőtlenségek mérséklése. Emellett azonban egy részüket (pl. egészségügyi ellátás, oktatás) a magas jövedelműek az átlagosnál nagyobb mértékben veszik igénybe, a nyugdíjak összegének zöme pedig alapvetően a korábbi keresetek szerinti, de azokhoz képest összenyomottabb skálájú differenciáltságot tükröz.
A társadalmi jövedelem aránya a bruttó hazai termékből, a viszonyítási alap 1993-ig tartó visszaesése, majd növekedése mellett 1999-ben 26,6%-ot ért el. A juttatások legjelentősebb tétele a nyugdíj, melynek aránya nő, valamint az egészségügyi ellátás, melynek aránya csökken.
Az Európai Unió országaiban a szociális kiadások GDP-hez viszonyított aránya - az oktatási kiadások nélkül számolva - 1990 és 1993 között 25%-ról 29%-ra nőtt, majd 28-29% között ingadozott, és 1998-ban kissé - az 1992. évihez hasonló szintre - csökkent (27,7%). (A hasonló módon számított 1999. évi magyar adat mintegy 22%.) A csökkenés legjelentősebb Finnországban, Svédországban, Írországban és Hollandiában volt. Folyamatos növekedést Görögországban és Portugáliában mértek. Az egyes országok között jelentősek a különbségek. A jóléti kiadások aránya Svédországban legmagasabb (33%), és Írországban a legalacsonyabb (16%). Az egy főre jutó szociális jövedelmek - vásárlóerő-paritáson számolva - a legszámottevőbbek Luxemburgban és Dániában, ahol kétszer, háromszor haladják meg a portugáliait vagy a görögországit. A különbségekben kifejeződik a gazdasági fejlettség színvonala, az eltérő szociális rendszer, a demográfiai összetétel és a munkanélküliségi ráta.
Az Európai Unióban a szociális védelmi kiadások 46%-át nyugdíjra, 35%-át táppénzre és egészségügyi ellátásra, több mint 8%-át a gyermekes családok helyzetének javítására fordítják. A munkanélküli-ellátás a juttatások 7,2%-át tette ki, a többi egyéb szociális célokat szolgált.
Az EU-országok átlagában a társadalmi jövedelmek 38%-át a munkaadók, 35%-át az állami költségvetés, 23%-át az érintettek (munkavállalók, önfoglalkoztatók, nyugdíjasok stb.), fennmaradó hányadát egyéb források fedezték. Az állam szerepvállalása országonként jelentősen eltérő. A társadalmi jövedelmek Dániában több mint kétharmad részben állami forrásból származnak, és ez az arány meghaladja a 60%-ot Írországban, valamint Norvégiában is, ugyanakkor Hollandiában 16% és Svájcban 20%. Kiugróan magas a munkaadói oldal teherviselése Spanyolországban és Belgiumban, az érintetteké Hollandiában és Németországban.
Nyugdíjakra, nyugdíjszerű ellátásokra Magyarországon 2000-ben 1,2 billió forintot fizettek ki, 111 milliárd forinttal, 10%-kal többet, mint az előző évben. A nyugdíjakra fordított kiadások 1996-tól - folyó áron - 83%-kal nőttek. Nyugdíjszerű ellátásra a GDP mintegy 9,5%-át költötték. Ez az arány az Európai Unióban átlagosan 12,2%.
A nyugdíjban és nyugdíjszerű ellátásban részesülők átlagos számának előző évi csökkenése folytatódott, és ellátást 3 millió 103 ezren kaptak, 38 ezerrel kevesebben az előző évinél. Száz nyugdíjban és nyugdíjszerű ellátásban részesülő közül 2001 januárjában 54 fő öregségi, 24 rokkantsági nyugdíjat kapott, özvegyi nyugdíjban, illetve megváltozott munkaképességűek járadékában 7-7 fő részesült, míg nyolcan egyéb ellátást vettek igénybe. A sajátjogú nyugdíjasok aránya a népességből 27-28%, ami nemzetközi összehasonlításban magas.
Az egy főre jutó ellátás havi átlagos összege 2000-ben 33 ezer forint volt, nominálértéken 11,3%-kal, reálértéken 1,4%-kal magasabb, mint az előző évben.
A nyugdíjak átlagos összege a teljes munkaidőben foglalkoztatottak nettó havi átlagkeresetének 59%-át tette ki. (Ez az arány 1990-ben 66% volt.)
Az új nyugdíj-megállapítások száma 2000-ben 160 ezer volt, 5%-kal több, mint egy évvel korábban. Az elmúlt öt év közül 1996-ban mentek legtöbben nyugdíjba (171 ezer). Változatlanul a rokkantsági és a baleseti rokkantsági nyugdíjasok száma teszi ki a megállapítások legnagyobb részét, 34%-át, ezt követi az öregségi nyugdíjak 26%-os aránya.
Gyermeknevelést segítő társadalmi jövedelmek
A gyermeket nevelő szülők részére 1999 óta alanyi jogon jár a nevelési ellátás (családi pótlék és iskoláztatási támogatás), a gyermekgondozási támogatások, nevezetesen a gyermekgondozási segély és a gyermeknevelési támogatás, valamint az anyasági támogatás, amely a gyermek születésével kapcsolatos kiadások fedezéséhez nyújt segítséget.
A családi pótlék a gyermekeket tankötelezettségük megkezdéséig illeti meg, majd a tankötelezettség teljesítésének igazolását követően iskoláztatási támogatásra szereznek jogosultságot. A tartósan beteg és súlyosan fogyatékos gyermekek, valamint a nem családban nevelkedő gyermekek után jogosultak részére továbbra is családi pótlékot folyósítanak. A két támogatási forma összege azonos. A nevelési ellátás összege függ a családtípustól, a gyermekek számától és egészségi állapotától.
A nevelési ellátás havi összege 1998 májusa óta nem változott. Reálértéke folyamatosan csökken. 2000-ben a családi pótlékban és iskoláztatási támogatásban részesülő családok és gyermekek száma kisebb volt, mint 1996-ban.
A gyermekgondozási segély és a gyermekgondozási díj havonta mintegy 240 ezer családnak biztosít jövedelmet - és egyben szolgálati időt - a kisgyermek gondozásának időtartamára. A rendszeres, havonta folyósított gyermekgondozási segély összege az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegével azonos (2000-ben 16 600 Ft).
A gyesen lévők száma 1999-ig jelentősen (1996-hoz évhez képest kétszeresére) emelkedett. 1999-ben a szülőképes korú nők 9,6%-a vette igénybe a gyest, amire összesen 44,5 milliárd forintot fizettek ki. A 2000 januárjában visszaállított gyermekgondozási díjjal összefüggésben ebben az évben ötödével csökkent a gyesen lévők száma.
Anyasági támogatásra 2000-ben 92 ezer szülést követően több mint 2 milliárd forintot fizettek a központi költségvetésből. Az anyasági támogatás gyermekenkénti összege azonos a gyermek születésének időpontjában érvényes öregségi nyugdíj legkisebb összegének 150%-ával, 2000-ben 24 900 forinttal.
Az alanyi jogon járó családtámogatások mellett további ellátásokat vehetnek igénybe azok, akik meghatározott biztosítási idővel rendelkeznek. Terhességi-gyermekágyi segélyt, melynek összege a napi átlagkereset 70%-a, a szülési szabadságnak megfelelő időtartamra veheti igénybe az anya. A segélyezettek száma az 1990-es években fokozatosan csökkent, majd 2000-ben emelkedett.
A szülési szabadság lejárta után fizetés nélküli szabadságot igénybe vevő szülőt 2000. január 1-jétől gyermekgondozási díj illeti meg, gyermeke kétéves koráig. A gyed az igénybe vevő keresetéhez igazodó, táppénzszerű ellátás. 2000-ben havonta 54 ezren vették igénybe a gyedet.
A szűkös anyagi körülmények között élő gyermekes családok 1998 óta rendszeres és rendkívüli gyermekvédelmi támogatást kérhetnek a helyi önkormányzatoktól. A rendszeres támogatás havi összege - gyermekenként - nem lehet kevesebb, mint az öregségi nyugdíj legkisebb összegének 20%-a. 1999-ben 30 milliárd forintot fordítottak a rászoruló gyermekes családok megsegítésére. Rendszeres támogatást havonta 804 ezer gyermek családja kapott (8%-kal több, mint az előző évben), a rendkívüli gyermekvédelmi támogatást pedig 384 ezer gyermek vehette igénybe (1998-hoz viszonyítva 1,5%-kal kevesebb). A támogatottak 0-24 éves korúakra jutó aránya Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében volt a legmagasabb. Az 500 főnél kevesebb lakosú településeken ezer lakosra számítva négyszer annyi a rossz anyagi körülmények miatt támogatásra szoruló gyermek, mint Budapesten és a nagyvárosokban.
Jövedelmi különbségek, fogyasztás
A kilencvenes évek utolsó harmadára a lakosság közel egy évtizede tartó életszínvonal-csökkenése megállt. A reáljövedelmek és a fogyasztás volumene 1997-től emelkedik. A lakosság reáljövedelmének emelkedése 2000-ben - a háztartási költségvetési felvétel előzetes adatai alapján - mintegy 2% volt.
A foglalkoztatottság 1%-kal, a keresetek reálértéke mintegy 1,5%-kal emelkedett. A gyermekek utáni jövedelemadó-kedvezmény 0,4 százalékponttal növelte a keresetek vásárlóerejét. Háztartástípusonként eltérő az emelkedés: a reálkereset a két keresővel rendelkező átlagos fizetésű gyermektelen családokban 1,8%-kal, a kétkeresős kétgyermekes családokban 2,3%-kal, a kétkeresős háromgyermekes családokban pedig 2,9%-kal emelkedett egy év alatt. Ugyanakkor a nevelési ellátás (családi pótlék és iskoláztatási támogatás) összege - nominálisan változatlan járandóság és enyhén csökkenő igénybevétel mellett - alig változott, reálértéke a fogyasztói árak változásával arányosan csökkent. Bár a megnövelt adókedvezmény hatása a három- és annál több gyermekeseknél a legerőteljesebb (két átlagos fizetésű aktív kereső esetén), még itt sem ellensúlyozta a családi pótlék értékvesztését. Az átlagos kétgyermekes családok becsült jövedelem-emelkedése 1,4%-os, a háromgyermekeseké 1,2%-os volt, vagyis némileg alacsonyabb, mint a gyermekteleneké. A gyermeknevelés terheit enyhítő személyi jövedelemadó-kedvezmény és a nevelési ellátás reálértéke együttesen nem mutat változást az előző évhez képest.
A központi költségvetésből a társadalombiztosítás közreműködésével folyósított családtámogatási és gyermekgondozási ellátások reálértéke mintegy 2%-kal emelkedett. Az emelkedés főként abból adódott, hogy az ismét igénybe vehető a gyermekgondozási segélynél magasabb összegű gyermekgondozási díj lehetőségével a gyermekgondozási ellátásban részesülők közel egynegyede élt.
A társadalombiztosítás közreműködésével ugyancsak a költségvetésből fizetett jövedelempótló és jövedelemkiegészítő szociális támogatásokra reálértéken 3,3%-kal kevesebbet fordítottak az egy évvel korábbinál. A 2000 májusától megszűnő jövedelempótló támogatásban mintegy egyharmaddal kevesebben, rendszeres szociális segélyben pedig többen részesültek, mint egy évvel azelőtt. A munkanélküliség mérséklődése mellett a munkanélküli-segély egy főre jutó reálértéke 5,4%-kal elmaradt az 1999. évitől.
A természetbeni társadalmi juttatások, amelyek a lakosság összes jövedelmének mintegy hatodrészét jelentik, volumenben 1,3%-kal emelkedtek.
A keresetek, a nyugdíjak és az egyéb felsorolt főbb jövedelmi tételek a lakosság összes jövedelmének kb. háromnegyedét teszik ki. Reálértékük együttvéve az elmúlt évben mintegy 1,5-2%-kal nőtt, hasonlóan a háztartás-statisztikában mért emelkedéshez.
A nyugdíjasok és az aktív keresős gyermekes családok relatív jövedelempozíciói az elmúlt 2-3 évben javultak. Ha a gyermek nélküli aktív háztartások jövedelme 100, akkor az egy főre jutó jövedelem összege:
|
|
1997-ben |
2000-ben |
|
az egy gyermekes családokban |
72 |
73 |
|
a kétgyermekeseknél |
62 |
64 |
|
a három- és több gyermekeseknél |
46 |
50 |
Az aktív kereső nélküli gyermekes háztartások (számuk kb. 180 ezer) jövedelmi helyzete némileg romlott az elmúlt három évben.
A jövedelemegyenlőtlenség növekedése - bár a nyolcvanas évek második felére és a kilencvenes évek első harmadára jellemzőnél alacsonyabb ütemben, de - tovább folytatódott. Az alacsony jövedelmű rétegek összes jövedelemből való részesedése egyre kevesebb, a magas jövedelműeké több lett, míg a középrétegeké alig változott az elmúlt évek során. A legalsó decilisbe tartozó háztartások reáljövedelmének a legfelső tizedbe tartozókénál alacsonyabb ütemű növekedésében jövedelmeik források szerinti összetétele játszott szerepet. 2000-ben a legalacsonyabb jövedelmű réteg összes jövedelmének 57%-át (1997-ben 55%) a társadalmi jövedelmek tették ki, míg a legmagasabb jövedelműeknél ennek aránya 30% (1997-ben 31%) volt.
A felső jövedelmi tizedbe tartozók egy főre jutó nettó jövedelme 1997-ben - becslések szerint - 9,2-szerese volt az alsó jövedelmi tizedbe tartozókénak. Az elmúlt tíz évben a két szélső tized jövedelmi különbségei megkétszereződtek, és hasonlóak, mint az Európai Unióban átlagosan. A folyamat erősebb volt, mint az elmúlt közel fél évszázadban bármikor, és az átrendeződés jelentős reálérték-csökkenés mellett ment végbe.
A relatív jövedelmi különbségek az Európai Unión belül Portugáliában, Görögországban és Spanyolországban a legnagyobbak, és Dániában, Hollandiában legkisebbek. Európán belül Oroszországban, Törökországban és Észtországban a legmagasabb a mutató értéke.
A szegénység, amely a nemzetközi szervezeteket és közvéleményt egyre jobban foglalkoztatja, koronként és régiónként eltérő tartalmat hordoz. Indiában a kilencvenes évek közepén a "nemzeti szegénységi küszöb" alatt élt a lakosság 35%-a, a "nemzetközi szegénységi küszöb" alsó szintje, (azaz napi 1 dollár) alatt 44%-a, napi 2 dollár alatt 86%-a, 820 millió ember. Az Európai Unióban "monetárisan szegénynek" azokat tekintik, akiknek jövedelme az országos medián 60%-ánál alacsonyabb. Ez összegszerűen 1996-ban Görögországban volt a legkisebb érték: vásárlóerőre átszámítottan (vásárlóerő-paritáson) 4313 ECU, azaz napi 12 ECU, s Luxemburgban a legmagasabb, ahol a monetáris szegénység felső határa napi 31 ECU. Az így meghatározott küszöb alatt élt 13 EU-ország népességének átlagosan 17%-a. Ez az arány Dániában 11%, Portugáliában 22%.
Magyarországon a kilencvenes évek végén - becslések szerint - a lakosság 25-30%-a élt a létminimumnak nevezett (fentiektől eltérő módon számított) társadalmi küszöbérték alatt. Ennek összege 1999-ben kereken 23 ezer forint volt, a nettó havi átlagkereset 60%-a. A szociálpolitika a gyermekneveléssel kapcsolatos ellátások többségét, az otthonteremtési és fenntartási támogatásokat, egyes segélyeket, járadékokat az öregséginyugdíj-minimum alapján állapítja meg. Ennek összege 2000-ben 16 600 forint volt, a létminimumnak (az előző évben) kétharmadát tette ki. Ebben a jövedelmi környezetben él a munkanélküliek, a képzetlen és ebből adódóan kedvezőtlen munkaerő-piaci pozícióval rendelkezők zöme, és a 15 évesnél fiatalabb gyermekek egyötöde.
Az egy főre jutó átlagos havi folyó fogyasztási kiadás - az előzetes adatok szerint - 29 700 forint volt. Az első tizedbe tartozó háztartások egy főre jutó havi folyó fogyasztási kiadása 2000-ben reálértéken 2%-kal, a 10. decilisbe tartozóké 16%-kal haladta meg az 1997. évit. A kiadásokban mért egyenlőtlenség a két szélső jövedelmi póluson élők között jobban nőtt, mint a jövedelmek esetében. A legalacsonyabb jövedelmű rétegek 2000-ben is többet költöttek jövedelmüknél, a legmagasabb jövedelműeknek pedig egyéb célokra, megtakarításra nagyobb hányad maradt, mint három évvel korábban.
A háztartások egy főre jutó havi élelmiszer-kiadása 2000-ben 9 700 forint volt, reálértéken 6-7%-kal haladta meg az 1997. évi szintet. Az élelmiszer-fogyasztásra fordított kiadások 1997-ig reálértéken csökkentek, majd az 1998-1999. évi gyors volumennövekedést követően 2000-ben az előző évivel azonos szinten maradtak. A reáljövedelem növekedése növekvő élelmiszer-fogyasztást tett lehetővé, melyet 1998 közepétől egy éven át erősített a élelmiszerárak kedvező alakulása. 2000-ben mind a reáljövedelem növekedésének lassulása, mind a gyorsuló élelmiszerár-emelkedés az élelmiszerfogyasztás volumenének növekedése ellen hatott, amely így lényegében az előző évi szinten maradt.
Az élelmiszerek fogyasztásának 1998-1999-es növekedése valamennyit visszapótolt az évtizedes volumencsökkenésből. A háztartásokban fogyasztott egy főre jutó friss és tartósított gyümölcsök mennyisége 2000-ben elérte, a húsé, halé és készítményeiké 94%-ra megközelítette az 1987-es szintet. A tojás, a tej, a sajt és egyéb tejtermékek, valamint a friss és tartósított zöldségek fogyasztásában az elmaradás jelentős, fogyasztásuk szintje 2000-ben az 1987-esnek 75-85%-a volt.
A lakásfenntartási kiadások egy főre jutó havi összege 6 ezer Ft, egy háztartásra számítva pedig 15 900 Ft volt. Volumenük - nagyobbrészt az 1999-esnél enyhébb időjárás nyomán - 4%-kal maradt el a megelőző évitől, kb. az 1997. évivel azonos szintű volt.
Az egyéb folyó fogyasztási kiadások egy főre jutó összege havi 13 300 forintra tehető, reálértéke 13%-kal haladta meg az 1997. évit, és 4%-kal volt magasabb az előző évinél. Legnagyobb a volumennövekedés a közlekedési, hírközlési kiadásoknál. Ezen a főcsoporton belül látványos a fejlődés a telefonellátottságban. Telefonnal a háztartásoknak 1995-ben 38, 1997-ban 59, 2000-ben 81%-a rendelkezett. Ezen belül a legalacsonyabb jövedelmi ötödbe tartozó háztartások 65%-a, a legmagasabb jövedelmi ötödbe tartozók 94%-a rendelkezett telefonnal.
Az egy főre jutó folyó fogyasztási kiadás
|
Kiadási főcsoport |
Megoszlás 2000-ben, |
Reálérték az előző év |
|
|
% |
1999 |
2000 |
|
Élelmiszerek |
34,9 |
103,8 |
99,7 |
|
Lakásfenntartás |
20,2 |
108,4 |
95,6 |
|
Egyéb |
44,9 |
102,6 |
104,1 |
|
Összesen |
100,0 |
104,1 |
100,8 |
A legfelső és legalsó jövedelmi tizedbe tartozók folyó fogyasztási kiadásaiban meglévő különbség nőtt. Az alacsony jövedelmű háztartások mindennapos kiadásai - élelmiszer és lakásfenntartás - jelenleg is meghaladják az átlagot (64%). Ez az arány a magas jövedelműeknél átlag alatti (44%). E kiadások aránya 1997-től mindkét csoportban csökkent. A legszegényebb és a leggazdagabb rétegek között végbement differenciálódás elsősorban minőségi különbségeket jelentett.
A kilencvenes évek utolsó éveiben a legalacsonyabb jövedelműek jelentősen növelték fogyasztásukat húsból, zöldségből és gyümölcsfélékből, az azonban lényegesen elmarad a magas jövedelműekétől. Körükben is a legnehezebb körülmények között azok a gyermekes családok élnek, amelyekben nincs aktív kereső és 3, vagy több gyermeket nevelnek. Ebben a népességcsoportban mintegy 300 ezer gyermek él, a gyermekek 13%-a.
Az egy főre jutó havi élelmiszer-fogyasztás a háztartásokban (kg),
2000. I-IV. negyedév
|
|
Hús, |
Tej |
Tejtermékek |
Zöldség |
Gyümölcs |
|
Összesen |
5,1 |
5,7 |
1,3 |
4,7 |
4,7 |
|
Ezen belül |
|
|
|
|
|
|
Gyermek nélküli háztartások |
6,0 |
6,5 |
1,5 |
6,0 |
6,0 |
|
Gyermekes háztartások |
4,2 |
4,9 |
1,1 |
3,5 |
4,2 |
|
Gyermekes aktív háztartások |
4,2 |
5,0 |
1,1 |
3,5 |
4,2 |
|
Ebből: 3 és többgyermekesek |
4,2 |
5,3 |
1,0 |
3,2 |
4,1 |
|
Gyermekes inaktív háztartások |
4,1 |
4,5 |
0,6 |
3,3 |
2,9 |
|
Ebből: 3 és többgyermekesek |
4,0 |
4,3 |
0,5 |
2,4 |
2,2 |
ezen belül: az egyéb inaktív* háztartások |
3,6 |
4,0 |
0,4 |
2,1 |
2,0 |
*
Akik fő megélhetési forrása gyermek-, illetve munkanélküli-ellátás.A megélhetés szempontjából azokban a háztartásokban különösen veszélyeztetettek a gyermekek, ahol a család jövedelmi forrása alapvetően társadalmi jövedelem: gyermekgondozási juttatás vagy munkanélküli-ellátás. Ezeknek az egyéb inaktív háztartásoknak a gyermeknépessége mintegy 100 ezer főnyi. Ez utóbbiaknál az egy főre jutó húsfogyasztás mintegy 60%-a, a zöldségfogyasztás 35%-a, a gyümölcsfogyasztás egyharmada, a tejtermékek fogyasztása alig több mint egynegyede a gyermek nélküli háztartásokénak.
5. Életkörülmények, társadalmi szolgáltatások
Az ország viszonylagos fejletlensége következtében a népesség egészségi állapota és halálozási viszonyai a XX. század folyamán mindvégig rosszabbak voltak a legfejlettebb országokénál, de az 1960-as évek közepéig a különbség hazánk és az északnyugat-európai országok között jelentősen csökkent. Az 1960-as évek közepétől azonban olyan új népegészségügyi helyzet alakult ki, amelyben az életesélyek a fejlett piacgazdaságokban minden életkorban nagymértékben javultak, míg a (volt) szocialista gazdaságokban - köztük Magyarországon - főleg (de nem kizárólag) a felnőtt férfiak körében számottevően rosszabbodtak. Miközben az OECD-országokban a legutóbbi három évtizedben a születéskor várható élettartam az emberek életmódjával, az egészségügyi ellátással és egyéb tényezőkkel (pl. környezet) összefüggésben átlagosan 8,7 évvel emelkedett, nálunk mindössze 1,3 évvel. A várható élettartamnak az össznépességre vonatkozó jelentéktelen emelkedése azonban csak a női népesség életesély javulásának eredménye, mivel a férfinépességben a születéskor várható élettartam csökkent, és még 1999-ben is alacsonyabb volt az 1965/1966. évinél.
Jelenleg a férfiak születéskori életesélyei az európai országok közül mindössze hét (átalakuló) országban rosszabbak, mint nálunk. A nők a nemzetközi rangsorban kissé előbbre tartanak, és esetükben a mutató értéke további négy országban alacsonyabb.
A halandóság oki struktúrája megegyezik a fejlett egészségi kultúrájú országokéval. A halálozások több mint felét a keringési rendszer betegségei okozzák, közel negyedét daganatok, és jelentős az erőszakos eredetű, valamint az emésztőrendszer, illetve a légzőrendszer betegségei által okozott halálozások aránya. A többlethalandóság abból adódik, hogy a vezető halálokokban többen és előbb halnak meg, mint másutt. Lényeges javulást az elmúlt három évtizedben a halálozások mintegy 1%-át kitevő csecsemőhalandóság mutatott, bár még így is meghaladja a fejlett országok átlagát.
A fővárosban, a közép- és nyugat-dunántúli, valamint a dél-alföldi régióban az átlagot meghaladó élettartamot remélhetnek az ott élők, másutt kevesebbet. A kisebb lélekszámú településeken lakók születéskor várható átlagos élettartama rövidebb, mint a nagyobb települések lakóié. A férfiaknak legjobbak az életkilátásai Budapesten, a nőké a legalább 50 ezer főt számláló településeken.
A községekben az átlagosnál gyakoribbak a keringési rendszer betegségei, míg a daganatok okozta halálozások - főként az aprófalvakban - ritkábbak. A legalacsonyabb a halálozási ráta az 50-100 ezer lakost számláló településken, ami az átlagosnál kiegyensúlyozottabb életfeltételekre és infrastruktúrára utal.
A haláloki szerkezet a legsúlyosabb betegségek lenyomata, számos betegséggel azonban hosszasan együtt lehet élni. A háziorvosi statisztikák a gyermekek és a felnőtt lakosság 99%-ának betegségeit tartják nyilván.
Számos betegség, illetve kóros állapot életkor- és nemspecifikus. A 18 évesnél fiatalabbak leggyakoribb betegsége a vashiányos vérszegénység: tízezer megfelelő korú fiúra 191, leányra 276 megbetegedés jutott. A gyakoriságok csökkenő sorrendjében a fiúknál az asztma, a szemhibák és a hátgerinc-elváltozások, a leányoknál a szemhibák, a hátgerinc-elváltozások és az asztma következnek. A leányoknak - az asztma kivételével - rosszabbak a megbetegedési mutatói.
A nők gyakrabban fordulnak orvoshoz, mint a férfiak, alig van olyan betegség, amelynek kezelésében a férfinépesség gyakorisága magasabb lenne.
A felnőttek körében a keringési rendszer betegségei a leggyakoribbak. Magasvérnyomást 1999-ben a felnőtt lakosság 15-16%-ánál, több mint 1,6 millió embernél regisztráltak az orvosok. A regisztrált magasvérnyomás a nőknél gyakoribb. A rátákban lemérhető nemek közötti különbség összefügg azzal is, hogy a megkérdezett férfiak évente átlagosan 4,3-szer, a nők 6,4-szer fordulnak orvoshoz. Tízezer megfelelő korú lakosra a férfiaknál 1800, a nőknél 2300 megbetegedés jutott. Vezető betegségcsoport az ischaemiás szívbetegség, a férfiaknál 780, a nőknél 850 megbetegedés jutott tízezer megfelelő korúra. A harmadik leggyakrabban előforduló betegségcsoport a csigolyabántalmak, amely inkább a nőket érinti. 1999-ben tízezer férfira 560, ugyanennyi nőre 720 megbetegedés jutott. A csontritkulás 80%-ban női betegség. A háziorvosok mintegy 420 ezer cukorbeteget tartottak nyilván, a tízezer megfelelő korúra jutó megbetegedés a férfiaknál 492, a nőknél 583 volt.
Táppénzes állományban 2000-ben naponta átlagosan 112 ezren, betegszabadságon 38 ezren voltak. A táppénzt igénybe vevők száma a kilencvenes években csökkent. Az alkalmazásban állók rövidebb ideig veszik igénybe a táppénzt, mint az egyéni vállalkozók.
Az egészségi állapotot a dohányzás, az alkoholizmus és a táplálkozási szokások döntően befolyásolják. Becslések szerint a kilencvenes években a dohányzás és a mértéktelen alkoholfogyasztás évente átlagosan mintegy 45 ezer ember halálát okozta; ami az összhalálozás 31%-a. A két szenvedélybetegség népegészségügyi jelentőségére utal, hogy jelenleg ezek viszonylagos súlya az összhalálozásban kb. kétszerese a tuberkulózis egy évszázaddal ezelőtti részarányának, pedig akkor a gümőkórt tartották a legsúlyosabb népegészségügyi problémának.
1999-ben a 35-64 éves (középkorú) férfinépességben a dohányzás és az alkoholizmus okozták együttesen a halálozások 60%-át. A halálozási arány 1970 és 1999 között bekövetkezett 57%-os emelkedéséből 52 százalékpont a két szenvedélybetegség okozta halandóság részesedése. Másképpen fogalmazva a halálozási arány növekedésének kilenctizede e két szenvedélybetegség következménye.
A dohányzás csaknem kétszer annyi ember halálát okozza, mint az alkoholizmus. De míg az alkoholspecifikus halandóság 1970 és 1999 között megkétszereződött, a dohányzásspecifikus mortalitás "csak" 40%-kal nőtt. Ez összefügg azzal, hogy az alkoholizmus visszaszorítására szinte semmi érdemi beavatkozás nem történt.
A felnőtt lakosság negyede táplálkozik "egészségtudatosan", további ugyanekkora hányada hagyományosan, és közel fele rendszertelenül. Rendszeresen csak töredéke sportol. Elhízott a férfiak és a nők 13%-a. Ez az arány az Európai Unióban átlagosan a férfiaknál 6,1%, a nőknél 6,9%. Az Unióban a legmagasabbak az értékek Görögországban, ahol a a nők 13%-a, a férfiak 8,7%-a elhízott. Legkedvezőbb a holland férfiak és a német, valamint a svéd nők helyzete.
Az egészségügyi rendszer átalakulásával, a szabályozás változásával a járóbeteg-szakellátás forgalma ugrásszerűen nőtt. A gyógykezelési esetek száma 1999-ben 149 ezerre emelkedett, ami közel 25%-kal haladta meg az 1996. évit. A legjelentősebb az emelkedés a röntgen és a laboratóriumi vizsgálatok körében volt. 1999-ben mintegy 81 ezer laboratóriumi és 10 ezer röntgen vizsgálatot végeztek el. A vizsgálatok az orvosképzést folytató egyetemi városokban jóval gyakoribbak, mint másutt.
Akut szívizominfarktussal 1999-ben 13 400 beteget kezeltek, valamivel többet, mint egy évvel azelőtt. Szívműtétet 5 875 esetben hajtottak végre, 666-tal többet, mint 1998-ban. Az elvégzett műtétek száma a kilencvenes évek végén valamennyi évben nőtt, de a növekedés lassult.
2000-ben 111 200 bejelentésre kötelezett fertőző megbetegedést regisztráltak. Tovább csökkent a salmonellosis és a vérhas esetszáma, azonban sok a nem tisztázott - az összes megbetegedés mintegy egyharmadát kitevő - fertőzéses eredetű hasmenéses megbetegedés. Az utóbbi ötven évben 2000-ben jelentették a legkevesebb fertőző májgyulladást (992). A legutóbbi nemzetközi adatok szerint az Európai Unióban a fertőző májgyulladás százezer lakosra jutó aránya 22 volt. Ennél alacsonyabb a mutató értéke Magyarországon.
Hazánkban a legnagyobb számban - az előző két évhez hasonlóan - a bárányhimlő fordult elő, 42 ezer páciens, zömében gyermek betegedett meg. A kor szerinti kötelező védőoltásokat a gyermekek több mint 98%-a megkapja, így a kanyaró, a rubeola- és a mumpszbejelentések száma továbbra is igen alacsony. A mumpsz megbetegedések százezer lakosra számított EU-átlaga 19 volt. Ennél jóval alacsonyabb az arányszám Magyarországon. A gennyes agyhártyagyulladásos esetek száma az előző évihez képest kismértékben emelkedett, ezen belül 98 megbetegedést a meningococcus baktérium idézett elő.
A felderített HIV-fertőzöttek és az újonnan diagnosztizált AIDS-betegek száma 2000-ben csökkent: 46 HIV-fertőzöttet vettek nyilvántartásba, és 879 főre emelkedett az 1985 óta felderített fertőzöttek száma. 27 AIDS-beteget diagnosztizáltak újonnan, a betegség következtében 15-en haltak meg. 1986 és 2000 között összesen 377 AIDS-beteget diagnosztizáltak, akik 60%-a már nem él. Nemzetközi összehasonlításban Magyarország az újonnan diagnosztizált AIDS-betegek százezer lakosra jutó számát tekintve (0,3) viszonylag kedvező helyen áll. 1999-ben az Európai Unió átlaga 2,5 volt; ennél négy ország kivételével mindenhol alacsonyabbak voltak az értékek. Az európai uniós átlagnál magasabb arányt mutató országok: Olaszország 3,6, Svájc 4,2, Spanyolország 7,1 és Portugália 8,8.
A tüdőgondozó intézetek adatai szerint az új tbc-s megbetegedések száma 1996 óta enyhén csökkent. 1999-ben mintegy 4 ezer beteget vettek nyilvántartásba. Kismértékű csökkenés volt mérhető Szlovákiában, Szlovéniában és Lengyelországban is. A legkedvezőbb a helyzet Izlandon, Norvégiában, Svédországban és Olaszországban. A legmagasabb értékeket Romániában mérték. Jelentősen nő az új tbc-s megbetegedések gyakorisága Oroszországban és Ukrajnában. Százezer lakosra az Európai Unióban 12 új megbetegedés jutott, míg hazánkban 39.
A kilencvenes évek második felében jelentősen nőtt a nem tbc-s tüdőbetegek száma, amely 1999-ben több mint 350 ezer fő volt. A növekedés 1994-től a szénanátha esetében 4,5-szeres, az asztmás betegségeknél 1,6-szeres. A primer hörgőrákkal diagnosztizáltak száma az évtized második felében 22%-kal nőtt, de 1999-ben valamelyest csökkent.
Magyarország bőr- és nemibeteg gondozóiban 1999-ben 260 új szifiliszes és 1250 új gonorrhoeás beteg jelentkezett. A százezer lakosra jutó új szifiliszmegbetegedések száma az EU-átlagát tekintve 1,1. A mutató értéke Magyarországon ennek több mint kétszerese (2,6). A százezer lakosra jutó gonorrhoeás fertőzések esetében is magasabb volt a magyarországi érték 12,4, mint az EU-átlag 7,4.
A pszichiátriai gondozókban nyilvántartottak száma az 1990. évi kb. 128 ezerről 1999-ben közel 129 ezerre emelkedett. Az évtized közepén a gondozottak száma még 10%-kal haladta meg az évtized elejit, majd az emelkedést 1996-tól csökkenés váltotta fel. Az új betegek számának alakulása ettől némileg eltért. A kilencvenes évek első felében az új betegek száma kissé emelkedett, 1996-ban és 1997-ben jelentősen nőtt, azóta csökken. Az év folyamán gondozásba vett betegek száma a kilencvenes évek végére 20 600 főre emelkedett. A gondozottak kétharmada nő. Az alkoholos pszichózisban, az alkoholos abúzusban és függőségben szenvedők háromnegyede férfi.
A nyilvántartott alkoholisták száma az alkoholfüggő betegek számának legfeljebb öt-öt és fél százaléka. 1999-ben 47 200 beteg szerepelt a nyilvántartásban. Az összes gondozott közel kétharmada 35-54 éves. Az alkoholisták száma becslések szerint 850-900 ezer körül lehet.
A kábítószer-fogyasztás valóságos méretei - a téma természetéből adódóan - még nagyobb bizonytalansággal valószínűsíthetők, mint az alkoholfogyasztásé. Becslések szerint jelenleg a drogfüggők száma 30-50 ezerre, a rendszeres fogyasztóké 80-100 ezerre tehető, és 300-400 ezer lehet azok száma, akik már kipróbálták a kábítószert. Hétvégi szórakozás során mintegy 100-150 ezer fiatal fogyaszt alkalomszerűen kábítószert.
A gondozóintézeti regisztrációk, a kórházba felvettek, illetve a meghaltak számbavétele révén az egészségügyi hálózat a fogyasztók töredékét érzékeli. 1999-ben a gondozóintézeti nyilvántartásokban szereplő kábítószer-fogyasztók száma 12 800 fő volt, 2700-zal több, mint 1998-ban. A növekedés gyorsul, üteme 1998-ban kb. 10%, 1999-ben 27% volt.
Kábítószer miatt 1999-ben 908-an kerültek kórházba, és 330-an egyéb intézménybe. Évente a drog miatt 330-350 fő hal meg, több mint 80%-uk nyugtató típusú szerek túladagolása következtében. A gondozottak 70%-a férfi. A legérintettebbek a 30 éven aluliak, ezen belül is a 20-24 évesek. Figyelemre méltó, hogy a 15 éven aluli gyermekek aránya megközelíti a 0,8%-ot. A tízezer lakosra jutó nyilvántartott drogfogyasztók száma alapján a legfertőzöttebb a főváros, illetve Baranya és Csongrád megye.
Az öngyilkosságok trendje hosszabb ideje csökkenő. 2000-ben 3300-an vetettek véget önkezükkel életüknek, 28 fővel kevesebben, mint egy évvel azelőtt. Százezer lakosra 2000-ben 33 öngyilkosság jutott. Az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) adatai szerint a százezer lakosra jutó öngyilkosságok tekintetében hazánk 1995-től 1998-ig minden évben Litvánia, Fehéroroszország, Oroszország, Lettország, Kazahsztán és Észtország mögött állt, 1999-ben viszont Kazahsztánt megelőzte. Az átrendeződés az előző évihez viszonyított magyarországi enyhe emelkedésnek, és a kazahsztáni jelentős csökkenésnek tudható be.
Az öngyilkosságot elkövetők több mint háromnegyede férfi. Körükben is a legveszélyeztetettebb a 40-44 éves korosztály. A nők esetében a 45-49 és a 65-69 éves korcsoportban emelkedik a halállal végződött öngyilkosságok száma. Mindkét nem esetében kiugróan magas a százezer megfelelő korú lakosra jutó öngyilkosságok száma a 75 éves és idősebbek között. Viszonylag homogén egységet alkotnak az alföldi régiók, ahol az öngyilkosság hagyományosan magas: 1999-ben százezer lakosra a dél-alföldi régióban 47, az észak-alföldi régióban 45 öngyilkosság jutott. A legalacsonyabb az arány Győr-Moson-Sopron megyében (19), Budapesten (22) és Veszprém megyében (24).
Egészségügyi kiadásokra évente a GDP 6-7%-át fordítják. Az egy főre jutó egészségügyi kiadás - vásárlőerő-paritáson számolva - 650 dollár, ami mintegy kétharmada a szlovéniainak és a csehországinak, de meghaladja a többi, átalakuló gazdaság szintjét. Az OECD-országok sorában azonban ezzel az alsó harmadhoz tartozunk. Az egészségügyre fordított kiadások 69%-át az állam fedezi és ez az összeg az összes állami kiadás 9,2%-át teszi ki. A különböző államok eltérően vállalnak szerepet a rendszer fenntartásában, de az állami kiadásokból egészségügyre költött összeg aránya a fejlett régiókban mindenütt magasabb, mint nálunk.
1999-ben Magyarországon több mint 36 ezer orvos dolgozott; számuk 1995 óta mintegy 1 700-zal nőtt. Az orvosok 39%-a a fekvőbeteg-ellátásban, 19%-a a járóbeteg-szakellátásban dolgozott. A tízezer lakosra jutó orvosok száma 1999-ben 36,2 volt. E mutató valamelyest meghaladta az EU-átlagát (35,3). Az arányszám számos fejlettebb egészségi kultúrájú és alacsonyabb halandóságú országban alacsonyabb mint nálunk. Az orvosellátottságot Magyarországon erős koncentráció jellemzi, amely az orvostudományi egyetemek elhelyezkedésével függ össze. A mutató értéke a legalacsonyabb Pest (21,0), Szabolcs-Szatmár-Bereg (21,8) és Nógrád megyében (21,9).
A dolgozó fogorvosok száma 1999-ben 4600 volt, 500-zal több, mint 1995-ben. 1999-ben 5200 háziorvos és 1600 házi gyermekorvos látta el feladatát az egészségügyi alapellátásban. A háziorvosok és a házi gyermekorvosok több mint 80%-a vállalkozó orvos. Egy orvosra 1490 lakos ellátása jutott.
A százezer lakosra jutó gyógyszerészek száma 47,4 volt, ami 58%-a az Európai Unió átlagának. Az egy lakosra jutó gyógyszerforgalom értéke - fogyasztói áron - 1999-ben több mint 22 ezer forint volt. Az évi 20%-os emelkedés a gyógyszerárak emelkedésével, valamint a támogatás csökkenésével függött össze. 1995-ben a társadalombiztosítás a lakossági gyógyszerforgalom 83%-át, 1999-ben 76%-át támogatta.
Az egészségügyi és szociális szolgálat állásainak több mint felét 1999-ben a szakdolgozók tették ki (130 800), 43%-uk a fekvőbeteg-ellátásban és 11%-uk a járóbeteg-szakellátásban dolgozott. A betöltött ápolói állások száma 1999-ben 52 ezer volt, két és félezerrel több, mint 1995-ben.
Kevesebb volt a betöltött szülésznői és körzeti védőnői állás, mint az előző évben, az egy körzetre jutó élveszületések száma ugyanakkor emelkedett. Az újonnan nyilvántartásba vett terhesek száma 100 ezer volt, 1%-kal több mint egy évvel azelőtt. Az emelkedés Budapesten nagyobb, mint vidéken. 2000-ben 97 ezer volt az újonnan nyilvántartott csecsemők száma. A védőnők 1,3 millió családot gondoztak, és a körzetükbe tartozó 1,8 millió 16 éven aluli gyermek több mint tizede igényelt fokozott gondozást. Arányuk Észak-Magyarországon 18%. A gondozott családok több mint egyharmadában észlelték a dohányzás, több mint 8%-ában az alkohol- és csekély hányadában a drogfogyasztás előfordulását.
A kórházakból elbocsátott betegek száma elsősorban a rehabilitációs, és az ideg- és elmegyógyászati osztályokon évről évre nő. A fertőzőbeteg-ellátó osztályokon 1999-ben kismértékű emelkedés következett be. A betegforgalom növekedésével egyidejűleg az ápolás átlagos tartama rövidült, az 1995. évi 10,8 napról 1999-re 9,2 napra csökkent. Az ápolás átlagos tartama hazánkban alacsonyabb, mint az EU-országok átlagában (10,2). A legmagasabb az ápolás átlagos tartama 1999-ben Veszprém és a legkisebb Hajdú-Bihar megyében volt.
Szociális gondoskodás, gyermekvédelem
Az állam és az önkormányzatok által biztosított alapellátások közül a szociális étkeztetést és a házi segítségnyújtást igénybe vevők együttes száma meghaladja a 110 ezret. Az ellátottak száma az előző évhez viszonyítva kismértékben növekedett. A szolgáltatásokat leggyakrabban a kisebb települések lakói veszik igénybe.
A családsegítő szolgáltatás célja a szociális és egyéb problémák miatt veszélyeztetett, illetve krízishelyzetbe került családok támogatása. 1997 és 2000 között közel két és félszeresére nőtt a szolgálatok száma, és évente 250-300 ezer embernek nyújtottak segítséget. 2000 végén a 660 családsegítő szolgálat az ország településeinek felén biztosított ellátást.
A nappali ellátást nyújtó intézmények közül az idősek klubjának szolgáltatásait évente mintegy 40 ezren veszik igénybe. Miközben az időskorúak száma és ezzel párhuzamosan az ellátás iránti igény évről évre nő, a férőhelyek száma 1996 óta szinte változatlan. Az intézmények teljes kihasználtsággal működnek. A fogyatékosok napközbeni gondozására a megyék többségében mindössze 3-4 napközi otthon működik. Az otthonok összesen kétezer helyet biztosítanak a rászorultaknak.
A hajléktalanok nappali ellátását a nappali melegedők, valamint a népkonyhák segítik. Az elmúlt négy évben a népkonyhák napi forgalma alig változott, a nappali melegedőké 70%-kal nőtt.
A tartós bentlakásos otthonokban 2000 végén több mint 60 ezer embert gondoztak, 8%-kal többet, mint négy évvel korábban. Évente 15 ezer körüli azok száma, akik a települési önkormányzatoknál kérelmezik elhelyezésüket. Az ellátást kérőknek alig több mint felét képesek az intézetek befogadni, így az elhelyezésre várók száma évről évre nő (1997-től 2000-ig 20%-kal). Ezen belül is jelentősen emelkedett az egy éve, vagy annál hosszabb ideje várakozók száma (40%-kal). Az időskorúak otthonaiban biztosítják a tartós bentlakásos szociális gondoskodás férőhelyeinek 60%-át, azok egynegyede a fogyatékosok, 12%-a a pszichiátriai betegek számára nyújt ellátást, míg a szenvedélybetegek, illetve egyéb rászorulók gondozására az összes férőhely 3%-a szolgál.
Az átmeneti elhelyezést nyújtó intézmények 2000 végén 9300 rászorultat tudtak befogadni, kevesebbet, mint 1997-ben. Az átmeneti ellátást igénybe vevők kétharmadáról a hajléktalanok szállásain és az éjjeli menedékhelyeken gondoskodtak.
Az utóbbi években a bentlakásos szociális ellátás területén megnövekedett a nonprofit szervezetek és civil társulások szerepvállalása: egyre több otthont hoznak létre, illetve működtetnek. Négy évvel korábban a férőhelyek 83%-át, 2000-ben már csak a 76%-át tartották fenn az önkormányzatok. Az egyházak elsősorban időskorúak és fogyatékosok számára nyújtanak ellátást, míg az alapítványok és az egyesületek tevékenysége az átmeneti ellátásban, különösen a hajléktalanok gondozásában jelentős.
Az 1997. évi gyermekvédelmi törvény hatályba lépésével új gondoskodási formával, a gyermekjóléti szolgáltatással bővült az alapellátás. 2000-ben 160 ezer gyermek sorsát kísérte figyelemmel 1525 szervezeti egység. A 0-3 éves gyermekek napközbeni ellátásának alapvető formája továbbra is a bölcsőde, bár az intézmények és a férőhelyek száma folyamatosan csökken. 2000-ben a férőhelyek száma - az 1990. évi 50 ezerrel szemben - már nem érte el a 25 ezret sem. A bölcsődéskorúak 10%-a veszi igénybe az ellátást. A bölcsődék túlnyomó többségét továbbra is az önkormányzatok tartják fenn. A bölcsődei ellátás mellett egyre nagyobb tért hódítanak az olyan szolgáltatások, amelyek átmeneti időszakra, vagy szükség esetén néhány órára nyújtanak ellátást (hotel, gyermekfelügyelet, játszócsoport). 2000-ben 5800 gyermek részesült ilyen szolgáltatásban, 30%-kal többen mint az előző évben.
A gyermekvédelmi szakellátások tevékenységét is erősen befolyásolta az új törvény, mely a preventív és a családba való visszahelyező megoldásokat helyezi előtérbe. A gyámhatóságoknál nyilvántartott veszélyeztetett kiskorúak száma az 1997. évi kiugróan magas (420 ezer) érték után 2000-ben 265 ezer fő volt. A gyermekek gyámhatósági nyilvántartásba kerülésének - veszélyeztetettségének - okai közül változatlanul a legnagyobb hányadot az anyagi ok képviseli (70%), a fennmaradó részt az egészségi, a környezeti és a magatartási okok teszik ki.
Amennyiben a gyermekjóléti alapellátás eszközeivel a gyermek problémamentes fejlődése nem biztosítható, gyermekvédelmi gondoskodásba kerül. 2000-ben 18 ezer gyermek részesült ilyen gondoskodásban, 17%-kal kevesebb, mint 1996-ban. A családjukból kiemelt gyermekek gyermekotthonba vagy nevelőszülőkhöz kerülnek. A családi környezetben való elhelyezésre törekvés mutatkozik meg abban, hogy az elmúlt években nőtt a nevelőszülők száma, ezen belül a hivatásos nevelőszülők aránya és az elhelyezett gyermekek aránya is. Jelenleg a gyermekvédelmi gondoskodás alatt álló gyermekek 48%-a él nevelőszülőknél, az 1996. évi 43%-kal szemben. A gyermekotthoni hálózat is fokozatosan átalakul. Az elmúlt két évben az általános gyermekotthoni férőhelyek száma csökkent, de nőtt a - maximálisan 12 gyermek elhelyezésére szolgáló - lakásotthonoké és a speciális gyermekotthonoké is. Ez utóbbi elsősorban a magatartás-zavaros, az enyhén fogyatékos gyermekek elhelyezését és speciális gondozását végzi. Egyre több, a gyermekvédelmi gondoskodásból kikerülő, 18-24 év közötti fiatal felnőtt veszi igénybe az utógondozói ellátást. Számuk 28%-kal nőtt 1996-hoz képest, és megközelíti a 4000-et. Emelkedik a továbbtanulás miatt ellátást igénylők száma: míg 1996-ban az utógondozói ellátásban részesülő fiatal felnőttek 44%-a, addig 2000-ben 58%-a tanult nappali tagozaton.
Ha a gyermek családi környezetbe történő visszahelyezésére nincs lehetőség, szülei meghaltak, vagy lemondtak róla, a gyámhatóság örökbeadhatóvá nyilvánítja a kiskorú gyermeket. Az engedélyezett örökbefogadások száma változatlanul ezer körül mozog, ebből 130-150 esetben külföldi állampolgár az örökbefogadó.
A népesség iskolázottsága, oktatás
A népesség iskolázottsági szintjében a kilencvenes években végbement javulás döntően a demográfiai cserével hozható összefüggésbe, vagyis azzal, hogy a belépő fiatal korosztályok végzettsége magasabb, mint az elhalálozó idősebb nemzedéké.
Az elmúlt időszakban folyamatosan nőtt a közép- és felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya, és ezzel párhuzamosan csökkent az általános iskola 8. osztályánál alacsonyabb végzettségűeké. A kilencvenes évek második felében a 18 éves és idősebb népességből már minden harmadik legalább középiskolai végzettséggel rendelkezett. A 25 éves és idősebb népességen belül napjainkban minden 7. férfi és 9. nő felsőfokú végzettségű. Bár összességében a férfiak iskolázottsági szintje a magasabb, a fiatalabb korosztályok esetében már a nők a képzettebbek. Nemzetközi összehasonlításban Magyarország a legalább középfokú végzettséggel rendelkező 25-64 éves népesség aránya alapján a 21 európai OECD-ország között a 10., a felsőfokú végzettséggel rendelkezők tekintetében pedig a 15. helyen áll.
Az óvodai nevelésben és az iskolai oktatás nappali rendszerű képzésében az 1999/2000. tanévben Magyarországon 2 millió 47 ezer gyermek és fiatal vett részt, az érintett korosztály (a 3-22 éves népesség) 76%-a.
A tanulók számának változása oktatási szintenként és iskolatípusonként eltérő. Az óvodába beiratkozottak száma - demográfiai hatások következtében - tovább csökkent, 1999/2000-ben 367 ezer gyermek járt óvodába, vett részt iskola-előkészítő foglalkozáson. Ezen túlmenően közel 1200-an a fogyatékos gyermekek számára létesített intézményekben részesültek óvodai nevelésben.
Az általános iskolai tanulói létszám - az első osztályosok számának további csökkenéséből adódóan - alig haladta meg a 932 ezret. 1999/2000-ben több mint 1300 fiatal folytatta tanulmányait a 8. osztály befejezése után az általános iskola 9-10. évfolyamain. Az 1999-ben végzett 114 ezer nyolcadikos 96%-a tanult tovább a következő évben valamilyen középfokú intézmény nappali tagozatán. A továbbtanulási arány évek óta tartó enyhe csökkenése megállt, és lényegében azonos az előző évivel. Tovább nőtt a 8. osztályt végzettek közül a tanulmányaikat érettségit adó középiskolákban folytatók aránya, 1999-ben elérte a 71%-ot.
Évente 5-6 ezer fiatal továbbra sem végzi el a 8. osztályt 16 éves koráig, ez az egyre csökkenő létszámú korosztálynak már 5%-át jelenti. Ezeknek a fiataloknak a elhelyezkedési esélye a legrosszabb, csaknem biztos, hogy többségük tartósan kívül marad a munkaerőpiacon.
A fogyatékos gyermekeket képző általános iskolák, osztályok tanulóinak száma tovább emelkedett, az 1999/2000. tanévben már meghaladta a 39 ezret. A speciális szakiskolák tanulólétszáma, hacsak kismértékben is, de ismét nőtt (4642 fő), ami javíthatja a fogyatékos fiatalok elhelyezkedési esélyeit.
A középfokú iskolázási arányok, az utóbbi években végbement lényeges javulás hatására, főként a fiatal (15-16 éves) korcsoportokban 1998-ra elérték, illetve meghaladták az OECD-országok átlagát. A középfokú képzés fő irányát tekintve az európai OECD-országok nagyobb részében a szakmai (vagy szakmai előkészítő) képzés van túlsúlyban. Az országok közül csak Görögországban, Izlandon, Írországban, Portugáliában, Spanyolországban és Nagy-Britanniában vannak többségben a tisztán általános középfokú képzésben részt vevők.
A középfokú oktatás szerkezetének változása követi a munkaerő-piaci igényeket. Az 1999/2000. tanévben összesen 508 ezer fiatal tanult valamilyen középfokú intézmény nappali tagozatán.
Az évről évre csökkenő összlétszámon belül a középiskolai tanulók száma és aránya folyamatosan nő. Az 1999/2000. tanévben a 387 ezer középiskolás 38%-a gimnáziumban, 62%-a szakközépiskolában tanult. Az érettségire épülő képzés szerepe és népszerűsége is emelkedik, az elmúlt tanévben 51 ezren tanultak ebben a formában. 1999-ben nappali tagozaton 74 ezren érettségiztek sikeresen, ezen kívül 28 ezren tettek technikusi és egyéb érettségihez kötött szakmai vizsgát.
Az 1999/2000. tanévben 117 ezer fiatal iratkozott be középfokú szakiskolába, 11 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban. 1999-ben 36 ezren tettek sikeres szakmai (szakmunkás) vizsgát, illetve szereztek szakmai képesítést.
A 2000/2001. tanévben a felsőoktatási intézmények nappali tagozatára 83 ezer fiatal jelentkezett, akiknek 55%-át felvették. Továbbra is az átlagosnál nagyobb a túljelentkezés a művészeti intézményeknél, a jogi és államigazgatási, egészségügyi és gazdasági szakirányú egyetemeken, főiskolákon.
Az egyetemek, főiskolák nappali tagozatán a 2000/2001. tanévben 176 ezren tanulnak alapképzésben, 4 ezerrel többen, mint egy évvel korábban. A hallgatói létszám növekedése még mindig jelentős (2,7%), bár üteme 1995 óta fokozatosan mérséklődik. Ezen túlmenően 2800 hallgató iratkozott be akkreditált felsőfokú szakképzésre, valamint közel 4600-an szakirányú továbbképzésben, illetve doktori és mesterképzésben (PhD, DLA) vesznek részt.
A jelentős létszámnövekedés ellenére a 18-22 évesek közül a felsőfokú intézményekben tanulók aránya csak lassan emelkedik, ugyanis a lehetőségek bővülése mellett az érintett korcsoport létszáma 1996-ig évről évre nőtt. A nappali tagozaton tanulók aránya a vizsgált korcsoportban az 1999/2000-es tanévben már elérte a 17,4%-ot (nettó részvételi arány), ennek ellenére még mindig elmarad az OECD-országok többségének hasonló mutatójától.
Az élethosszig tartó tanulás, amelyet a gyorsan változó gazdasági szükségletek, az ehhez igazodó munkaerőpiac változása, valamint a lassan általánossá váló többszöri pályamódosítás elkerülhetetlenné tesz, újra előtérbe helyezi a felnőttképzést. Ezzel összefüggésben az esti, a levelező és a távoktatási programok különösen a közép- és felsőfokú oktatásban népszerűek. A felsőfokú esti, levelező és távoktatásban a hallgatók száma 2000/2001-ben 119 ezer, ami 10,7%-os növekedést jelent az elmúlt évhez viszonyítva.
Az oktatásra fordított kiadásokat legnagyobb mértékben a gazdaság mindenkori állapota, a fiatal korosztályok létszáma és az iskolázottság mértéke határozza meg. 1999-ben az állami költségvetés oktatási kiadásai a felhalmozási kiadásokkal együtt meghaladták az 590 milliárd forintot, amelynek 72%-át (428 milliárd forintot) a közoktatás - óvoda, alap- és középfokú oktatás -, további csaknem ötödét (117 milliárd forintot) a felsőoktatás használta fel. A közoktatási kiadások döntő hányada önkormányzati eredetű, a felsőoktatásban a teljes összeg központi költségvetési kiadásként jelentkezett. Ezen kívül egyre jelentősebbek - az adatokban nem szereplő - nem állami, illetve önkormányzati szervezetek, valamint a családok oktatási ráfordításai.
A kedvezőtlen gazdasági és demográfiai tényezők hatására 1992-től évről évre csökkent a költségvetés oktatási kiadásainak a bruttó hazai termékhez (GDP) viszonyított aránya. Ez a tendencia 1996-ban megállt, azóta 5% körüli szinten alakul.
Az oktatásra fordított kiadások mértéke folyó árakon 1999-ben csaknem ötszöröse volt az 1990. évinek, a fogyasztói árszínvonal ugyanezen időszak alatt 5,7-szeresre nőtt. 1990 és 1994 között az oktatási kiadások alakulása többé-kevésbé követte az infláció ütemét, 1995-ben főként a közoktatási, 1996-ban pedig a felsőoktatási kiadások jelentős reálérték-csökkenése következett be. 1997-től kezdődően viszont az oktatási kiadások növekedési üteme ismét meghaladta a fogyasztói árindex emelkedését.
Az egy tanulóra jutó költségvetési kiadások összevetése az egy főre eső GDP-vel viszonylag a legjobban tükrözi, hogy egy ország a gazdasági teljesítőképességéhez képest mennyit fordít az oktatásra, szakképzésre. E tekintetben Magyarország az átlagosnál kedvezőbb helyen áll az OECD-országok között.
Az oktatási szférában a kilencvenes évek elejétől a nonprofit szervezetek egyre növekvő szerepet játszanak, számuk 1998-ra meghaladta a 6200-at. Döntően az alapítványok térhódítása volt jellemző. Az oktatási alapítványok nagy többsége magánalapítvány volt, de a kilencvenes évek közepétől megjelentek a közalapítványok is. Az alapításban a legjelentősebb szerepet belföldi magánszemélyek (szülők, pedagógusok) és maguk az iskolák játszották, rajtuk kívül a vállalatok, a belföldi nonprofit szervezetek és a helyi önkormányzatok voltak még az oktatási piac érdemi szereplői.
Az oktatási nonprofit szervezetek tevékenység szerinti összetétele kicsit eltér az intézményi rendszerétől. Míg az oktatás állami intézményeinek 99%-a, addig a nonprofit szervezeteknek alig több mint kétharmada kapcsolódott a közoktatáshoz. Ezen túlmenően igen jelentős az iskolarendszeren kívüli oktatásban a nonprofit szervezetek által ellátottak köre: a tanfolyamaikat, ismeretterjesztő előadásaikat látogatók, valamint távoktatási programjaikban részt vevők együttes száma meghaladja a 200 ezret. A szolgáltatásokat igénybe vevők túlnyomó többsége térítés ellenében kapott képzést.
Az egyházi intézmények oktatásban betöltött szerepe is folyamatosan nőtt az elmúlt évtizedben, bár az intézmények többsége továbbra is állami és önkormányzati fenntartású. Az 1999/2000-res tanévben az általános iskolai tanulók 4%-a, a középiskolai tanulók 5%-a, az egyetemisták, főiskolások 6%-a látogatott egyházi fenntartású iskolát.
Tudományos kutatás
A kutatási és fejlesztési ráfordítások 1995-től - folyó áron - 85%-kal emelkedtek, s ezzel 1999-re elérték a 78,2 milliárd Ft-ot, amely - a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően - nem tartalmazza az amortizáció költségét (1-2 milliárd Ft, a GDP 0,01-0,02 %-a). A fogyasztói árak az időszak alatt ezzel csaknem azonos mértékben emelkedtek.
A kutatási-fejlesztési kiadások GDP-ből való részesedése 1990-ben 1,6%, 1995-ben 0,8% és 1999-ben 0,7 % volt.
A kutatási, fejlesztési tevékenység legjelentősebb forrása változatlanul a költségvetés (53 %), de ennek részesedése évről évre csökken, míg a vállalkozásoké és a külföldi szervezeteké növekszik.
1999-ben 1887 kutatóhely volt Magyarországon, ezek több mint 70%-a valamely egyetemen, illetve főiskolán működött. Összességében a kutatóhelyek száma négy év alatt 445-tel bővült, amelynek többsége felsőoktatási intézmény, ezzel szemben a költségvetési kutatóhelyek köre alig változott.
A K+F tevékenység személyi feltételei az évek során mennyiségileg és minőségileg is változtak. Az e területen foglalkoztatottak teljes munkaidőre számított létszáma az évtized elején jelentősen, majd az elmúlt években kisebb ütemben csökkent. 1999-ben a tendencia megfordult, az előző évhez képest mintegy 5%-kal emelkedett a létszám, így elérte a 21 329 főt. A foglalkoztatottak összetételét tekintve is jelentős változás következett be. A kutató-fejlesztők száma az elmúlt négy év során közel 2100 fővel nőtt, a segédszemélyzeté viszont 170-nel csökkent.
A tudományos képzés és fokozatadás jogát törvényi szabályozással 1993-ban kapták vissza az egyetemek. 1999-re lezártnak tekinthető az átmeneti időszak, és várhatóan évente 500-600 fő szerez PhD fokozatot. Az oktatói, kutatói korstruktúrát jellemzi, hogy minden 9. kutató 30 éven aluli. A PhD fokozatot szerzett ifjú doktorok oktatói, kutatói pályára kerülésével e téren változás várható.
A kutatási témák száma a kilencvenes évek elejének jelentős visszaesését követően emelkedett, 1999-ben megközelítette a 21 ezret, ami 31 %-os növekedést jelent 1995-höz, 12%-osat 1998-hoz viszonyítva. Ezen belül az elmúlt évben a kísérleti fejlesztés nőtt a legdinamikusabban. Míg e területen a korábbi években fellendülés és visszaesés váltották egymást, az alap- és alkalmazott kutatások körében viszonylag kiegyensúlyozott változás figyelhető meg. A száz kutatóra jutó kutatási témák számának 1997-ig tartó, évenként eltérő ütemű növekedését 1998-ban nagyfokú csökkenés, 1999-ben kismértékű emelkedés követte. Az utolsó három évben a száz kutatóra jutó publikációk száma csökkent.
A kutatás-fejlesztési eredmények, a magasabb színvonalú technológiai eszközök alkalmazása tekintetében a nagyobb méretű és a külföldiekkel közös vállalkozások vezetnek leginkább a távközlés, a pénzügyi szolgáltatás és az innovatív gépipar területén. A gazdasági és a hazai kutatói szféra együttműködése elmarad a kutatás humán erőforrása által meghatározott lehetőségektől.
A költségvetés kulturális kiadásainak nominális összege 1994 és 1997 között folyamatosan csökkent, szerkezete megváltozott. 1998-ban közel 70, 1999-ben 77 milliárd forintra emelkedett, megszakítva ezzel az előző évek csökkenő tendenciáját.
A legnagyobbak a kiadások a közművelődési területen, ahol meghaladták a 40 milliárd forintot. Az összegből közel egyenlő részben, 14-14 milliárd forinttal részesedtek a művelődési otthonok, könyvtárak és a múzeumok, levéltárak. Művészeti feladatokra 21 milliárd forintot költöttek a központi költségvetésből, a könyv és lapkiadásra pedig 1 milliárd forint jutott.
Az 1999. évben a könyvforgalom 33 milliárd forint volt, ami az előző év regisztrált forgalomához képest folyó áron 11%-os növekedést jelentett. A piac 8 legnagyobb, milliárdos nagyságú értékesítést lebonyolító cégére az éves forgalom közel fele jutott.
Az elmúlt évek könyvkiadására a kiadott művek számának ingadozó növekedése és a példányszám csökkenése volt jellemző. A könyvek száma 1998-ban volt a legtöbb, előtte hosszú évekig, és azóta is a 10 ezres határ alatt maradt. 2000-ben körülbelül annyi könyv jelent meg, mint a kilencvenes évek közepén. A 2000-ben kiadott közel 9 ezer könyv 35 millió példányban jelent meg. A példányszám 31%-a az 1990-esnek, amely az évtized legmagasabb példányszámú éve volt. A könyveken belül a tankönyvek száma emelkedett, az egyéb témák az előző években is tapasztalt nagyságrendben részesednek a könyvtermésből. Hazánkban minden ezer lakosra jutott egy kiadott mű, és ezzel helyünket az európai középmezőnyben továbbra is tartjuk.
A könyvek közül a szakmai és tudományos könyvek ára emelkedett legnagyobb mértékben. Az ebbe a csoportba tartozó könyvek egy ívre jutó átlagára 1990-ben még a 7 Ft-ot sem érte el, 1995-ben 51 Ft volt, 1999-ben 141 Ft. A tankönyvárak emelkedése az oktatás minden szintjét érintette, és a középiskolai tankönyveknél még mindig meghaladja az átlagos árnövekedést. Az egy ívre jutó átlagár az általános iskolai tankönyveknél 40 Ft, a középiskolaiaknál 47 Ft, az egyetemi tankönyveknél 66 Ft volt 1999-ben.
1999-ben 3 ezer közművelődési intézmény működött, melyek látogatottsága nem változott számottevően az elmúlt években. A múzeumlátogatók száma 9 és 10 millió között mozog, a kiállítások száma kismértékben, évente körülbelül százzal növekszik. Közművelődési, szak- és iskolai könyvtári szolgáltatóhely országosan 8000 működik, ennek fele iskolai könyvtár. A közművelődési könyvtárak részesedése az összes könyvtári állományból 30%.
A lakosság szabadidő-eltöltésében, kulturális célú kiadásaiban, a művelődésben, szórakozásban továbbra is a televíziózásnak kiemelkedő a szerepe. A televízió szerepének növekedésével párhuzamosan az olvasás és a kulturális intézmények látogatása szűkebb területre, illetve felhasználói felületre korlátozódik.
A televízió-előfizetők száma 1996-tól 1998-ig emelkedett, 2000-ben viszont csökkenés figyelhető meg. A közszolgálati műsoridő megoszlása ingadozó, egyedül a szórakoztató műsorok arányának növekedése egyértelmű. A tájékoztató műsorok csökkenése az utóbbi évekre jellemző, kivételt képez az 1997. év amikor egy kicsit megnőtt arányuk az összes műsoridőn belül. A közszolgálati rádió műsoridejében 1995 és 1998 között a tájékoztató műsoroké folyamatosan emelkedett.
Moziba, színházba a lakosság egyre kisebb hányada jár. A mozik száma kissé nőtt, a legtöbb mozi Budapesten és a nagyobb városokban található, míg a községi mozik száma erőteljesen csökkent. A mozielőadások fele Budapesten volt, 7 millió látogatóval, ami az összes mozilátogatónak a fele. Az újonnan bemutatott filmek között túlsúlyban vannak a külföldiek, túlnyomó többségük amerikai, az európai országok közül pedig a francia alkotások jelennek meg nagyobb számban. A magyar filmek száma évről évre kevesebb, és az ezeket látogatók aránya is alacsony (6-8%).
1999-ben összesen 45 színház tartott rendszeresen előadásokat az országban, közülük 17 a fővárosban működik. A 45 színház átlagosan évente 11-12 ezer előadást tart, amelyet 4 millióan néznek meg, az előző évhez képest ez kismértékű csökkenést jelent, mind Budapesten mind a többi városban.
A színház- és mozilátogatás a fővárosban a legintenzívebb. A lakosság számához viszonyítva nagyobb arányban látogatnak még színházat és mozit a Nyugat-Dunántúlon. A mozilátogatás arányszáma Dél-Dunántúlon, a színházlátogatásé Észak-Magyarországon volt a legalacsonyabb.
A Nemzeti Filharmónia által szervezett hangversenyek és azok látogatóinak száma 1990-hez képest csökkent, de az elmúlt 4 évben kismértékben emelkedett.
Az elmúlt évben tovább folytatódott a bűnözést jellemző főbb mutatók - 1998. évi kiugró értékek utáni - csökkenése.
Az elmúlt évben 451 ezer bűncselekmény vált ismertté, 55 ezerrel, 11%-kal kevesebb, mint 1999-ben. A csökkenés teljes egészében a vagyon elleni bűncselekmények számának visszaeséséből adódott (az utóbbiak változása nagyobb mértékű volt, mint az összes bűncselekményé). Arányaiban a legjelentősebben (46%-kal) a gazdasági bűncselekmények száma csökkent, ebből a - korábban folyamatosan emelkedő - pénzhamisí-tásoké mintegy felére esett vissza. Mérséklődött a közlekedési, az államigazgatás, igazágszolgáltatás és a közélet tisztasága elleni bűncselekmények száma is. A személy elleni bűncselekmények közül az összes bűncselekményt meghaladóan csökkent a befejezett emberölések száma (250-ről 203-ra), és lényegében változatlan maradt a szándékos testi sértéseké. A vagyon elleni bűncselekmények száma 13%-kal volt kevesebb, mint az előző évben, ezen belül a csalások számának csökkenése a legjelentősebb, közel fele az előző évinek. Ugyanakkor 10%-kal több rablás vált ismertté.
Nőtt a közrend elleni bűncselekmények száma, ezen belül is mintegy 20%-kal a kábítószerrel kapcsolatos visszaéléseké, amely 1996 óta egyenletesen emelkedik. Valamennyivel meghaladja az átlagost a házasság, család, ifjúság elleni bűncselekmények számának emelkedése is, és ennél is jelentősebben nőtt a honvédelmi kötelezettség elleni bűncselekményeké, ahol a cselekmények összes száma 140.
Az ismertté vált bűnelkövetők száma is csökkenést mutat az előző évhez képest. Ez valamennyi korcsoportra érvényes, de legjelentősebb a 18-24 éveseknél.
1999-hez képest lényegében változatlan a személy elleni, közrend elleni és államigazgatás, igazságszolgáltatás, közélet tisztasága elleni bűncselekmények sértettjeinek száma. Egyedül a házasság, család, ifjúság és nemi erkölcs elleni csoportba tartozó sértettek száma nőtt, az viszont igen jelentős mértékben: 49%-kal. A vagyon elleni bűncselekmények sértettjeinek a száma 13%-kal csökkent, a közlekedésieké 4%-kal.
A jogerősen elítéltek közül a legtöbb vádlottat pénzbüntetésre ítélték. 2000-ben a büntetőbíróság elé került vádlottak 43%-a részesült pénzfőbüntetésben, 20%-uk önállóan alkalmazott mellékbüntetésben, és 34%-uk kapott jogerős szabadságvesztést. Ez utóbbiak közül a felfüggesztett szabadságvesztésben részesültek aránya 62%, tehát a szabadságvesztésre ítéltek nagyobb felét nem végrehajtandó szabadságvesztésre ítélték. Továbbra is alacsony (3%) a közérdekű munkára ítéltek aránya.
7. A gazdaság fejlődése és egyensúlyi helyzete
A kilencvenes évtized első felében jelentős visszaesés, a második felében élénk növekedés jellemezte a magyar gazdaságot. A gazdasági növekedés legáltalánosabban használt mutatója, a bruttó hazai termék (GDP) az 1996 és 2000 közötti ötéves időszakban 22%-kal lett nagyobb. A GDP az időszak minden évében növekedett, de 1996-ban a növekedési ütem szerény mértékű (1,3%-os) volt. Ebben az évben még érvényesült az 1995. évi kormányzati programcsomag növekedésmérséklő hatása, amely az egyensúlyromlás fékezését szolgálta. Ezt követően dinamikus és viszonylag egyenletes volt a gazdasági fejlődés; 1997-ben 4,6%-kal, 1998-ban 4,9%-kal, 1999-ben 4,2%-kal nőtt a GDP, 2000-ben pedig az előzetes adatok szerint 5% fölé (5,2%-ra) emelkedett az éves növekedési ütem.
A 2000-ben elért 5,2% a legmagasabb éves növekedési ütem volt a rendszerváltás óta eltelt 11 évben. Ebben több tényező együttes hatása érvényesült: a világpiaci konjunktúra, az élénkülő belföldi kereslet, kínálati oldalról pedig az előző évek beruházásai nyomán létrejött versenyképes termelőkapacitások. Számottevően a nemzetgazdasági átlag felett (9%-kal) nőtt az ipar hozzáadott értéke (az ipar hozzájárulása a GDP-hez). A gazdasági ágak közül csak a mezőgazdaság teljesítménye nem érte el az előző évi szintet. A szolgáltatásokat végző ágazatok fejlődése szerényebb volt. Hozzáadott értékük növekedése nem érte el a 3%-ot. E csoporton belül a költségvetésből finanszírozott nem anyagi szolgáltatások (pl. közigazgatás, oktatás, egészségügyi, szociális ellátás) teljesítménye mindössze 2,3%-kal lett nagyobb.
Bár a gazdasági fejlődés 2000-ben kiemelkedően gyors volt, az év folyamán a növekedési ütem negyedévről negyedévre mérséklődött. Az I. negyedévben 6,5%-kal, a II.-ban 5,6%-kal, a III.-ban 4,5%-kal, a IV. negyedévben pedig 4,2%-kal volt nagyobb a GDP, mint 1999 megfelelő időszakában. Az ütemcsökkenés oka részben a nemzetközi tendenciákban keresendő, de nem elhanyagolható szerepe volt az előző évi bázisnak sem. A világgazdasági konjunktúra 2000 közepén tetőzött és az év második felében már gyengülni kezdett. Legerőteljesebben az USÁ-ban érvényesült a gazdasági növekedés lassulása (2000 II. negyedévében 6,1%-kal, a III. negyedévben 5,2%-kal, a IV.-ben pedig 3,4%-kal haladta meg a GDP az előző év azonos időszakában mért szintet). Ennél mérsékeltebb, de érzékelhető ütemcsökkenés volt az Európai Unióban is (II. negyedév: 3,7%, III. negyedév: 3,2%, IV. negyedév: 2,9%).
A magyar gazdaság fejlődése az elmúlt öt évben nemzetközi összehasonlításban is jelentős volt. Az 1996 és 2000 között elért (22%-os) növekedés 1,7-szerese az Európai Unióhoz tartozó országok átlagának, 1,3-szerese az OECD-átlagnak, és csak kevéssé maradt el az USA fejlődési ütemétől (ami 24%-os volt). A gazdaság fejlettségi szintje és a történelmi körülmények hasonlósága miatt hozzánk közelebb álló CEFTA- országcsoport a vizsgált ötéves időszakban 15%-os GDP-növekedést ért el. Az országcsoporton belül jelentős különbségek alakultak ki. Lengyelországban, Szlovéniában és Szlovákiában gyorsabb volt a gazdasági fejlődés az elmúlt öt évben, mint Magyarországon (sorrendben Lengyelország 29%, Szlovénia 24%, Szlovákia 23%). A lengyel és a szlovák gazdaság fejlődésének közös jellemzője, hogy az időszak első két évében (1996-1997-ben) igen magas, 6%-ot meghaladó növekedési ütemet értek el, majd Lengyelország 1998 és 2000 között hasonló (4-5% közötti) ütemben bővítette termelését, mint Magyarország, Szlovákia pedig ebben a periódusban a mienknél kisebb növekedést ért el. Szlovénia fejlődése egyenletesebb volt, mint az előző két országé. Szlovénia mind a fejlődés trendjét, mind pedig mértékét tekintve közel áll Magyarországhoz. Csehországban öt év alatt mindössze 4%-kal lett nagyobb a GDP. Az öt év közül háromban (1997 és 1999 között) csökkent vagy stagnált a cseh gazdaság teljesítménye. Tavaly megindult a növekedés, de mértéke jóval kisebb, mint a magyarországi (3%). A román gazdaságot mély és elhúzódó válság jellemezte. Öt év alatt a GDP közel 8%-kal esett vissza, bár 2000-ben már itt is a kilábalás jelei mutatkoznak.
A GDP alakulása 1996-2000-ben
(százalékos változás)
|
Ország, |
1996 |
1997 |
1998 |
1999 |
2000 |
Növekedés |
|
országcsoport |
növekedés az előző évhez képest |
öt év alatt |
||||
|
USA |
3,7 |
4,5 |
4,3 |
4,1 |
5,0 |
23,5 |
|
Európai Unió |
1,6 |
2,5 |
2,7 |
2,1 |
3,3 |
12,8 |
|
CEFTA |
4,7 |
2,3 |
1,6 |
2,0 |
3,5 |
14,8 |
|
Magyarország |
1,3 |
4,6 |
4,9 |
4,2 |
5,2 |
21,9 |
A rendszerváltás utáni 11 éves időszak egészére visszatekintve kedvezőtlenebb a kép. Az első években tapasztalt zuhanásszerű teljesítmény-visszaesést stagnálás, majd fellendülés követte, de mindezek együttes hatására a GDP csak 2000-ben érte el, illetve haladta meg kissé (4%-kal) a 11 évvel korábbi szintet. Így az éves átlagos növekedési ütem nem érte el a fél százalékot.
Ugyanez a periódus a gazdaságilag fejlett országok többségében - kisebb hullámzásoktól eltekintve - a virágzó konjunktúra időszaka volt. Az USA bruttó nemzeti terméke 2000-ben 40%-kal, az Európai Unióé 25%-kal haladta meg a 11 évvel korábbi szintet. Nemzetközi összehasonlítás szempontjából Magyarország számára a legkézenfekvőbbnek tekintett Ausztriában közel 30%-kal emelkedett a GDP. A rendszerváltás óta eltelt időszak végén a magyar gazdaság GDP-vel mérhető teljesítménye - az időszak második felében mutatkozó fellendülés ellenére - számottevően távolabb került a fejlett országokétól.
Magyarországon az évtized folyamán jelentős gazdasági átalakulás zajlott le. Többek között átalakult a gazdaság szerkezete, megváltozott az egyensúlyi állapota, korszerűbbé váltak a termelés technikai feltételei, továbbá javult a termelékenység és versenyképesség. Ezek a változások alapozták meg azt az eléggé általánosan elfogadott véleményt, amely szerint a magyar gazdaság az évtized második felében fenntartható növekedési pályára lépett. A gazdasági nyitottság növekedését és egyúttal a versenyképesség javulását szemléltetik az export szerepében és összetételében bekövetkező változások. Tizenegy év alatt az export volumene (áruk és szolgáltatások együtt) a 2,1-szeresére nőtt. Az időszak második felében kibontakozó gazdasági fellendülést túlnyomó részben az export tette lehetővé. (Az import ugyanebben a periódusban hasonló nagyságrendű növekedést mutatott.) 2000-ben az áruexport 75%-a az Európai Unió országaiban talált gazdára. A rendszerváltást megelőzően az Európai Unió előd szervezete (az EGK) a magyar kivitelben 20-24%-os súlyt képviselt, és a külkereskedelmi forgalom egyenlege ezzel az országcsoporttal szemben tartósan és jelentős mértékben deficites volt. Mára - a részarány jelentős növekedése mellett - a kiegyensúlyozott külkereskedelmi forgalom a jellemző. Ezt a folyamatot nagymértékben elősegítette a külföldi tőke beáramlása, illetve a külföldi tulajdonú nagyvállalatok megtelepedése.
A magyar gazdaság fejlettségi szintjét nemzetközi összehasonlításban az egy lakosra jutó GDP alapján felállított országsorrend érzékelteti. Az összehasonlításban részt vevő országok egy lakosra jutó GDP adatát a tényleges vásárlóerő-paritás alapján számítják át közös valutára (ún. nemzetközi dollárra, illetve euróra), kiküszöbölve ezzel a hivatalos árfolyamon történt összehasonlítás torzító hatásait. A nagy hagyományokkal rendelkező nemzetközi összehasonlítási programot az OECD és az Eurostat koordinálja. Az utolsó ilyen típusú összehasonlítás 1996-ról készült, de ennek eredményeit 1999-re is továbbvezették.
Magyarországon az egy lakosra jutó GDP hivatalos árfolyamon 4769 USA- dollár, vásárlóerő-paritáson számított értéke 11 300 nemzetközi dollár volt 1999-ben. Ez utóbbi egyharmada az USA-énak és fele az OECD-országok átlagának. Ezzel az értékkel (ugyancsak vásárlóerő-paritáson) Magyarország a 29 OECD-ország rangsorában a 26. helyen áll. A rangsor első két helyét Luxemburg és az Egyesült Államok foglalja el 30 ezer dollár feletti értékkel. Az országok többségében (17 országban) 20-30 ezer dollár között van az egy főre jutó GDP. A 15-20 ezer dollárt kitevő kategóriába 5 ország tartozik, köztük Spanyolország, Portugália és Görögország. Közvetlenül Magyarország előtt Csehország áll 13 400 dolláros egy főre jutó GDP-vel. A skála utolsó három helyét Lengyelország (8700 dollár), Mexikó (8500 dollár) és Törökország (6300 dollár) foglalja el. Az 1996-os összehasonlítással egybevetve Magyarország helye az OECD-országok gazdasági fejlettség szerinti rangsorában nem változott meg, de közelebb került az előtte álló Csehországhoz.
A történelmi körülmények miatt indokolt külön megemlíteni Ausztria és Magyarország egymáshoz viszonyított fejlettségi szintjét. Az OECD országok fejlettségi rangsorában 1999-ben Ausztria (24 646 dollárral) a 12. helyet foglalja el. A magyar egy főre jutó GDP Ausztria megfelelő adatának 46%-át teszi ki.
Az Eurostat közzétette az Európai Unióhoz csatlakozni kívánó országok egy lakosra jutó bruttó hazai termékének vásárlóerő-paritáson számított értékét is. A 13 országból álló csoport gazdasági fejlettségét reprezentáló adatsor széles skálán helyezkedik el. A skála két végpontján Ciprus, illetve Bulgária áll. Cipruson az egy lakosra jutó - vásárlóerő-paritáson mért - GDP 1999-ben 3,5-szer akkora volt mint Bulgáriában. Ciprus az Európai Unió átlagának 80%-át teszi ki. Gazdasági fejlettsége - e mutató alapján - meghaladja az EU-tag Portugáliáét, Görögországét, és hozzávetőleg Spanyolország szintjének felel meg. A fejlettségi sorrendben a második helyen Szlovénia áll, az egy lakosra jutó GDP-je az EU-tagországok rangsorában az utolsó helyen álló Görögországéval azonos. Magyarországot a csatlakozni kívánó országok csoportjában az előbbi két országon kívül Csehország és Málta előzi meg, vagyis a 13 ország között a mezőny első felében, az 5. helyen áll, és az egy főre jutó GDP éppen az Európai Unió átlagának felét teszi ki.
Gazdasági növekedés és cserearány-romlás
A külkereskedelmi cserearányok a rendszerváltáshoz közvetlenül kapcsolódó események után 1992-től a kilencvenes évtized nagyrészében - 1998-ig - kiegyensúlyozottak voltak. A cserearány-változást kifejező index - ami az export és az import árindex hányadosa - egyensúlyi helyzetet, illetve enyhe javulást mutatott. 1999-ben, de főleg 2000-ben ez a helyzet megváltozott, és elsősorban az energiahordozók világpiaci árának emelkedése következtében a cserearányaink számottevő mértékben romlottak. A cserearány-romlás negatív hatása a gazdaság több területén (pl. a külgazdasági egyensúlyban és az infláció változásában is) érezhető volt, de külön figyelmet érdemel a belföldön elosztható jövedelem reálértékének változására gyakorolt hatása.
A cserearány javulását, vagy romlását a gazdasági növekedés összefoglaló mérőszáma, a GDP nem mutatja, hiszen értéke független a cserearánytól. Ezért, jelentős cserearányváltozásnál, a nemzetközi statisztikai gyakorlatban - a GDP mellett - egy olyan növekedési mutatót is kiszámítanak, amely tartalmazza a cserearány-változások hatását is. A mutató neve bruttó hazai jövedelem (angol rövidítéssel GDI). Segítségével meg lehet határozni a cserearány-veszteség összegével csökkentett jövedelemösszeget, amelyet belföldön fogyasztási vagy felhalmozási célokra fel lehet használni.
A cserearányok, a GDP és a GDI alakulása
(százalékos változás)
|
|
1999 |
2000 |
Növekedés |
|
|
éves növekedési ütem |
két év alatt |
|
|
Cserearány-mutató |
- 1,6 |
- 2,7 |
- 4,3 |
|
GDP |
4,2 |
5,2 |
9,6 |
|
GDI |
3,2 |
3,5 |
6,8 |
A cserearány-veszteség összegét, vagyis a GDP és a GDI közötti különbséget az is befolyásolja, hogy az ország gazdasági teljesítményéhez képest mekkora az export és az import relatív nagysága. Magyarországon ez az arány igen magas, az export a GDP-hez viszonyítva több mint 60%-ot tesz ki. Ez magyarázza a GDP és GDI növekedési üteme közötti jelentős különbséget.
A cserearány-veszteség nagyságát érzékelteti, hogy a GDP éves növekményének 1999-ben mintegy egyötödét, 2000-ben pedig egyharmadát "vitte el", vagyis ennyivel kisebb a felhasználható jövedelem.
A bruttó nemzeti jövedelem (GNI) alakulása
Azokban az országokban, amelyekben nagy a szerepe a külföldi tőkekivitelnek, illetve behozatalnak, egyre nagyobb az érdeklődés a bruttó nemzeti jövedelem (GNI) alakulása iránt. E mutató legfőbb sajátossága az, hogy - a GDP-vel ellentétben - nem tekinti a nemzetgazdaság jövedelmének a külföldi tőke által Magyarországon létrehozott tulajdonosi jövedelmeket. Fordított esetben viszont a külföldön működő magyar tőke jövedelmét hozzászámítja a magyar GNI-hoz. Hasonló az eljárás a külföldről származó, illetve a külföldre kifizetett munkajövedelmek tekintetében. (Ez utóbbi tétel Magyarországon jelentéktelen.) A külföldre kiáramló tulajdonosi jövedelem két nagy tételből tevődik össze: a külföldre fizetett és onnan kapott kamatok egyenlege és a külföldre fizetett osztalék (nettó) összege. Ezt kiegészíti a tőkejövedelemnek az a része, amelyet ugyan visszaforgatnak a termelésbe (tehát nem hagyja el az országot), de a külföldi tulajdont növeli, vagyis nem része a GNI-nak.
A tőkejövedelmek negatív egyenlege (folyó áron) 1999-ben 885 milliárd forint volt, amit 1 milliárddal csökkentett a munkajövedelem pozitív egyenlege. E két tétel együttes összege a GDP 8%-át tette ki. Ez az arány a kilencvenes évtized második felében évről évre emelkedett, majd 1998-ról 1999-re közel egy százalékponttal visszaesett.
Az 1999-ben bekövetkezett tendenciaváltozás oka abban áll, hogy amíg a Magyarországon létrehozott összes jövedelem (GDP) folyó áras értéke 1999-ben 13%-kal nagyobb volt, mint a megelőző évben, ezen belül a külföldi tőke- és munkajövedelmek egyenlege mindössze 1%-kal nőtt. Erre magyarázatul szolgálhat, hogy feltehetően ebben az évben a profitkivonás burkolt formái nagyobb mértékben érvényesültek, mint az előző években.
A külföldi tőkejövedelmek egyenlegének összetételében számottevő változás következett be a kilencvenes évtized második felében. A külföldre fizetett kamatok aránya folyamatosan csökkent (1995-ben még mintegy 50%-ot képviselt, majd 1999-re 20%-ra esett vissza). A külföldre fizetett osztalék súlya 1998-ig évről évre emelkedett (az 1995. évi 14%-ról 30%-ra), majd 1999-ben a növekedés nemcsak hogy megállt, hanem 3 százalékpontos visszaesés mutatkozott. Töretlenül nőtt a gazdaságba visszaforgatott külföldi tőkejövedelem aránya, és 1999-ben már 53%-ot tett ki.
Ha a bruttó hazai terméket (GDP-t) a külföldi jövedelmek egyenlegével módosítjuk, a bruttó nemzeti jövedelemhez (GNI-hez) jutunk el. A GDP és a GNI volumenének változása között érdemi eltérés volt az utóbbi években. Az 1996 és 1998 közötti hároméves időszakban a GDP növekedési üteme rendre meghaladta a GNI növekedését, 1999-ben azonban megfordult a helyzet, és a GNI nőtt gyorsabban. (2000-re a mutató kiszámításához szükséges adatok még nem állnak teljes körűen rendelkezésre.)
A bruttó hazai termék (GDP) és a bruttó nemzeti jövedelem (GNI) alakulása
(százalékos változás)
|
|
GDP |
GNI |
|
Éves növekedési ütem: |
|
|
1996 |
1,3 |
1,0 |
1997 |
4,6 |
3,2 |
1998 |
4,9 |
4,6 |
1999 |
4,2 |
5,3 |
|
Növekedés négy év alatt |
15,8 |
14,8 |
A belföldön - fogyasztási és felhalmozási célokra - felhasznált GDP 2000-ben 14%-kal volt nagyobb, mint 1989-ben a rendszerváltás évében. A növekedés üteme viszonylag alacsony (az éves átlag nem éri el a 1,2%-ot), mégis, a tizenegy éves időszak egészére 10 százalékponttal meghaladja a belföldön rendelkezésre álló források, vagyis a megtermelt GDP növekedési ütemét. A felhasználás javára mutatkozó különbséget az ország külső forrásokból fedezte. Az áruk és szolgáltatások külkereskedelmi forgalma a 11 év közül 9-ben kisebb-nagyobb mértékben deficites volt. Nemzetközi mércével mérve is kiemelkedően nagy, a gazdaság működőképességét veszélyeztető mértékű egyensúlyhiány volt 1993-ban és 1994-ben. A külkereskedelmi mérleg deficitje 1993-ban az adott év exportjának 31%-át, 1994-ben a 22%-át tette ki (folyó áron mérve).
A külkereskedelmi deficit exporthoz viszonyított aránya 1995-1996-ban 3-3,5%-os mértékűre csökkent, sőt 1997-ben kissé pozitívvá vált az egyenleg. A vizsgált időszak utolsó három évében újra deficites a külkereskedelmi mérleg és a deficit exporthoz mért aránya évről évre növekvő; 1998-ban 4,2%-ot, 1999-ben 4,7%-ot , 2000-ben pedig 6,6%-ot tett ki. Figyelmet érdemel, hogy 2000-ben az év folyamán - elsősorban a kőolaj drágulásával összefüggésben - romlás figyelhető meg. A IV. negyedévben az áruk és szolgáltatások külkereskedelmének negatív egyenlege meghaladta az export 9%-át.
A gazdaság reálegyensúlya - a megtermelt, valamint a belföldön felhasznált javak és szolgáltatások egymáshoz való viszonya - a GDP volumenadatok szerint - 1999-ben és 2000-ben is rendben lévőnek, sőt kissé javulónak tűnik. 1999-ben a megtermelt bruttó hazai termék 4,2%-kal, a felhasznált 4,0%-kal emelkedett. 2000-ben ugyanezek a növekedési ütemek 5,2%-ot, illetve 5%-ot mutatnak. Mivel ebben a két évben számottevő cserearány-veszteség terhelte az országot, a belföldi felhasználást a cserearány-veszteséggel korrigált növekedési mutatóval a GDI-vel is indokolt egybevetni.
A GDP, a GDI és a GDP belföldi felhasználása
(százalékos változás)
|
|
1999 |
2000 |
Növekedés |
|
|
éves növekedési ütem |
két év alatt |
|
|
GDP |
4,2 |
5,2 |
9,6 |
|
A GDP belföldi felhasználása |
4,0 |
5,0 |
9,2 |
|
GDI |
3,2 |
3,5 |
6,8 |
A GDI-hez mért belföldi felhasználás különösen 2000-ben már számottevő egyensúlyromlást jelez. Ugyanakkor a profitkivonás nagysága 1999-ben nem nőtt, sőt a GDP-hez mért aránya mérséklődött, így (a GNI mutató szerint) ez a tényező kedvezően befolyásolta a belföldön felhasználható jövedelem növekedési ütemét.
A belföldi felhasználás két fő összetevője a háztartások fogyasztása és az állóeszköz-felhalmozás, mértékében és trendjében egyaránt nagyon eltérő módon alakult. A bruttó állóeszköz-felhalmozás 11 év alatt harmadával emelkedett, vagyis az export mellett a beruházási kereslet növekedése is hozzájárult a gazdasági kibontakozáshoz. Egyidejűleg a belföldi felhasználás legnagyobb tétele, a háztartások fogyasztása még 2000-ben sem érte el a rendszerváltozás előtti szintet (4%-kal maradt alatta).
A háztartások fogyasztása az 1995-1996. évi visszaesést követően évről évre érzékelhető mértékben emelkedett, de a növekedés üteme továbbra is erősen elmaradt az állóeszköz-felhalmozásétól. 2000-ben a fogyasztás növekedése az előző évhez képest lassult (1999-ben 4,6%, 2000-ben 3,1% volt). A háztartások fogyasztásán belül a természetbeni társadalmi juttatások (egészségügy, oktatás) évek óta igen csekély mértékben (1999-ben 1,5%-kal, 2000-ben 1,3%-kal) nőttek.
A fogyasztás-felhalmozás GDP-n belüli aránya a kilencvenes évtized elején (folyó áron) 75-25% volt, ami 1996-ra 73-27%-ra módosult, majd 2000-ben a fogyasztás aránya 69%-ra csökkent, míg a felhalmozásé 31%-ra nőtt. Az évtized végére kialakult aránypár alapján az állóeszköz-felhalmozás részesedése a gazdaságilag fejlett országokhoz képest magasnak számít. Az átalakuló országok felhalmozási rátája Magyarországéhoz áll közelebb.
A nemzetgazdasági beruházások volumene a kilencvenes évek elején jelentősen visszaesett, majd 1996-tól folyamatosan, évenként eltérő ütemben emelkedett. 2000-ben 2,8 billió forintot fordítottak beruházásokra, összehasonlító áron számolva 43%-kal többet, mint öt évvel korábban. Az előző évhez viszonyítva 6,5%-os volt a növekedés.
A beruházások anyagi-műszaki összetételében az utóbbi öt évben jelentős arányeltolódás következett be. Az építési beruházások volumene 2000-ben 25%-kal, a gépberuházásoké 75%-kal haladta meg az öt évvel azelőttit.
2000-ben az összes beruházás 64%-a - a korábbi évekhez hasonlóan - három nemzetgazdasági ágban, a feldolgozóiparban (25,7%), az ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatásban (20,7%), valamint a szállítás, raktározás, posta és távközlésben (17,8%) valósult meg. A feldolgozóipar beruházásainak volumene az előző évinél lassúbb ütemben (4,1%-kal) nőtt. A szállítás, raktározás, posta és távközlés beruházásainak volumene az 1999. évi csökkenés után tavaly 8%-kal haladta meg az előző évit. Az ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás nemzetgazdasági ág beruházási volumenének növekedése 2000-ben 12,1%-os volt, ami ugyan elmarad az egy évvel korábbitól, de így is közel duplája a nemzetgazdasági átlagénak.
Az évenként megvalósított beruházások mennyisége szempontjából közepes méretűnek (200 milliárd forint körüli) tekinthető a kereskedelem. javítás, valamint a villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás nemzetgazdasági ág. E két ág az összes beruházás hetedét képviseli. Az előbbi 7,1%-kal növelte beruházásainak volumenét, míg az utóbbi 1,4%-kal. A közigazgatás, védelem, társadalombiztosítás beruházási volumene az 1999. évi 18,6%-os visszaesés után 2000-ben az ágazatok közül a leggyorsabb ütemben nőtt (30%-kal). A kisebb ágazatok közül nőtt a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás (10,3%), az építőipar (2,3) beruházásainak a volumene, visszaesett a bányászaté (-25,9%), a mezőgazdaságé (-13,5%), s a pénzügyi tevékenységé (-5,8%).
Oktatási célú beruházásokra az 1999. évinél 5,3%-kal többet fordítottak, az egészségügyi és szociális ellátást szolgáló beruházások gyakorlatilag stagnáltak. E két ágazat közül az oktatás fejlesztésére fordított összegek összehasonlító áron a megelőző három évben is nőttek, az egészségügyi beruházások volumenében évenként elég nagy csökkenések és növekedések váltakoztak. Az oktatási beruházások 2000. évi színvonala 24%-kal magasabb volt az öt évvel azelőttinél, az egészségügyi és szociális beruházásoké viszont közel 20%-kal alacsonyabb.
Az összes beruházás mintegy 70%-át a gazdasági szervezetek eszközölték. Ezeknek a beruházásoknak több mint felét Közép-Magyarországon valósították meg. Ezen belül is kiemelkedő volt Budapest szerepe, ahol a beruházások egy lakosra jutó összege megközelítette a félmillió forintot, az országos átlag 2,5-szeresét. A vállalkozások egy lakosra jutó beruházásai az alföldi régiókban voltak a legkisebbek, 90-94 ezer forintos összegük nem érte el az átlag felét sem.
Az elmúlt évtizedben 1993-1994-ben volt a legnagyobb mértékű a gazdaság külső pénzügyi egyensúlyhiánya. A nettó adósság 1993-ban a GDP 41%-át, 1994-ben pedig 44%-át tette ki. A folyó fizetések passzív egyenlege mindkét évben meghaladta a GDP 9%-át. Ezek az értékek, mind a megelőző időszakhoz képest, mind nemzetközi összehasonlításban igen kedvezőtlenek voltak. Az 1995. évi drasztikus kormányzati intézkedések nyomán az egyensúlyi mutatók javulni kezdtek, és három év alatt (1997-re) a nettó adósság a GDP 26%-ára, a folyó fizetések deficitje pedig a GDP 2%-ára mérséklődött. Ez a folyamat 1998-ban megtört. Részint a belföldi felhasználás, főleg a beruházások gyors növekedése, részint az ismert, a külső gazdasági körülményekben bekövetkező kedvezőtlen változások hatására ismét számottevően romlott a külső pénzügyi egyensúly. A folyó fizetési mérleg negatív egyenlegének GDP-ben kifejezett aránya 4,8%-ra emelkedett. A vizsgált időszak utolsó két évében mindkét mutató alapján javulás tapasztalható, annak ellenére, hogy a külkereskedelmi cserearányaink romlása már érezhető volt az egyensúlyi helyzetben is.
A külső pénzügyi egyensúly alakulása
|
Megnevezés |
1996 |
1997 |
1998 |
1999 |
2000 |
|
A külföldi nettó adósságállomány a GDP százalékában |
32,7 |
26,4 |
26,4 |
25,2 |
24,7 |
|
A folyó fizetési mérleg hiánya a GDP százalékában |
-3,7 |
-2,1 |
-4,8 |
-4,4 |
-3,3 |
Összegezve: a kilencvenes évtized második felében kibontakozó dinamikus gazdasági növekedés - évtizedek óta először - nem okozott kezelhetetlen külső pénzügyi egyensúlyhiányt, az egyensúlyi helyzet az 1998. évi átmeneti rosszabbodás után ismét javult. Emellett azonban 2000-ben hátrányosan változtak a deficit-finanszírozás feltételei. A nem adóssággeneráló források a deficit egyre csökkenő részére nyújtottak fedezetet.
Magyarországon a folyó fizetési mérleg hiányának dollárban, illetve euróban kifejezett összege igen eltérő változást mutat a két deviza egymáshoz viszonyított árfolyamának gyors változásával összefüggésben. 2000-ben a hiány 1,5 milliárd USD, illetve 1,6 milliárd euró volt.
Az Európai Unió tagországainak átlagában a folyó fizetési mérleg egyenlege 1996-1998-ban a GDP-hez képest 1%-os, illetve ezt meghaladó szufficitet mutatott. 1999-ben a szufficit nagysága mérséklődött, majd 2000-ben, feltehetően az olajár-emelkedés, és az ezzel összefüggő cserearányromlás hatására - az Európai Központi Bank előzetes, részben becsült adatai szerint - fél százalék körüli passzívum alakult ki. A legnagyobb relatív hiány 1999-ben Portugáliában keletkezett, ez a GDP 9%-át tette ki, a legmagasabb aktívumot ugyanekkor Hollandia és Finnország érte el 5,7, illetve 5,4%-kal. A CEFTA-országok közül 2000-ben Szlovénia relatív hiánya hasonló volt, mint Magyarországé (3,2%). Az országcsoporton belül ez volt a két legalacsonyabb érték, és Lengyelországé volt legmagasabb (6,2%).
A folyó fizetési mérleg főbb összetevőinek alakulása eltérő mértékben és irányban befolyásolta az egyes években a hazai hiány nagyságát. A reálgazdasági tranzakciók mérlege 1996 és 2000 között - 1997 kivételével - minden évben deficites volt. A reálgazdasági folyamatokat alakító főbb tényezők a következőkben foglalhatók össze:
A jövedelemmérleg is jelentős átalakuláson ment át az utóbbi négy évben, hiánya 1,2 milliárd euróról 1,7 milliárdra emelkedett, és megváltozott összetétele is. A változások fontosabb tényezői az alábbiak voltak:
A viszonzatlan folyó átutalások növekvő aktívuma 1997-1998-ban 100, 1999-ben 300, 2000-ben 400 millió eurót meghaladó összeggel mérsékelte az egyéb tételeken jelentkező passzívumot.
A nem adóssággeneráló forrás beáramlás (működőtőke- és a portfólió- befektetések közül a tulajdonviszonyt megtestesítő értékpapírok) 1996-ban nettó 1,7 milliárd euró volt, ami a folyó fizetési mérleg hiányának 1,3-szeresét tette ki. Ez az arány 1997-ben 2,6-szeresre emelkedett, részben a nettó tőkebeáramlás növekedésének, részben a folyó fizetési mérleg hiány mérséklődése következtében. 1998-ban ez a tendencia megtört: a több mint kétszeresére nőtt folyó hiánynak mintegy kétharmadára nyújtott fedezetet az 1,3 milliárdra mérséklődött nettó tőkebefektetés. Ez egyaránt összefüggött a tőzsdei árfolyamcsökkenés hatására mérséklődő portfólió-befektetésekkel és a magyarok külföldön történő tőkebefektetéseinek emelkedésével is. A nem adóssággeneráló források beáramlása 1999-ben megközelítette a nettó 2,5 milliárd eurót; az egy évvel azelőttihez képest emelkedtek a külföldiek magyarországi befektetései, ugyanakkor csökkent a magyarok külföldi tőkekihelyezése. Ez az összeg a folyó hiányt meghaladó mértékű forrást biztosított. Az 1996-1999-es évekre jellemző magas nettó külföldi tőkebeáramlás 2000-ben jelentősen visszaesett, 0,2 milliárd euróra csökkent, ami két hatás következtében alakult ki. Egyfelől a bankrendszeren keresztül, pénzben, tulajdonosi részesedés formájában Magyarországon 1,5 milliárd eurós külföldi, külföldön 0,6 milliárdos magyar tőkebefektetés történt, vagyis a tőkebefektetések egyenlege alacsonyabb volt az előző évinél. Másfelől a tulajdonviszonyt megtestesítő portfólióbefektetéseken az előző évek nettó forrásbeáramlásával szemben nettó 0,7 milliárd euró forrás áramlott ki. (A portfólióbefektetések alakulásánál figyelembe kell venni, hogy azok a tényleges be-, illetve kiáramlás, valamint az árfolyam-változás együttes hatását tükrözik.)
A nemzetgazdaság nem adósság jellegű tartozása az 1996 végi 11,5 milliárd euróról 2000 végére 21,1 milliárd euróra emelkedett. Ebből a nem rezidensek működőtőke-befektetése az 1996. évi 10,7 milliárd euróról folyamatosan nőtt, 2000-ben 17,9 milliárd volt, ami a nem adósság jellegű tartozások 85%-át tette ki. A magyarországi portfólió jellegű részvénybefektetések ugyanezen időszakban 0,8 milliárd euróról 3,2 milliárdra emelkedtek.
A nem adósság jellegű követelések (rezidensek külföldi működőtőke- és portfólió jellegű részvényvásárlása) az 1996 végi 0,4 milliárd euróról 2000 végére 2,2 milliárdra emelkedtek. Ebből a működő tőke növekedése az 1996 és 1999 közötti időszakban évi 250-350 millió eurót, 2000-ben 550 milliót tett ki. A portfólió- befektetések az 1996. évi 17 millióról 2000 végére 240 millióra emelkedtek. A nem adósság jellegű nettó tartozás - a tartozások és követelések különbsége - 2000 végén összességében 19 milliárd euró volt, aminek 84%-át a működő tőke tette ki.
Magyarország bruttó külföldi adósságállománya - beleértve a tulajdonosi hiteleket is - 1996 végén a GDP 62,6%-ának felelt meg, összege 22,6 milliárd euró volt. A privatizációs bevételek adósságállományt csökkentő felhasználása révén ez már 2 milliárd mérséklődést jelentett az 1995. évihez mérten. 1997-ben a bruttó adósságállomány további 0,5 milliárd euróval mérséklődött, majd az ezt követő három évben rendre 1,3, 5,7, illetve 4 milliárd euróval nőtt, 2000 végén 33 milliárd eurót tett ki, a GDP 66,8%-át. A kormányzati szektor és az MNB együttes bruttó adósságállománya a vizsgált időszak végén összesen 16 milliárd eurót tett ki, 1,3 milliárd euróval haladva meg az 1996 végit, ugyanakkor aránya a bruttó adósságból 16,7 százalékponttal, 48,5%-ra mérséklődött. A magánszektor 2000 végi 17 milliárdos adóssága - folyamatos emelkedés mellett - 1996-hoz képest 9,2 milliárd euróval nőtt. Az állomány közel egyötödét, 3,4 milliárd eurót a tulajdonosi hitelek tették ki.
A nemzetközi tartalékok és egyéb követelések 20,8 milliárd eurós 2000 végi állománya 10 milliárddal haladta meg az 1996. évit. A növekmény a két fő szektort fele-fele arányban érintette, így 2000 decemberében a kormány és az MNB követelése 13,5 milliárd eurót, míg a magánszektoré 7,4 milliárdot tett ki. A teljes követelésállomány háromötöde, 12,1 milliárd euró, - a GDP 24,4%-a - a nemzetközi tartalékokban, a többi az egyéb külföldi követelésekben testesült meg.
A nemzetgazdaság nettó külföldi adósságállománya az 1996 végi 11,8 milliárd euróról - az 1997. évi mérséklődés után évről évre kissé emelkedve - 2000 végére 12,2 milliárd euróra nőtt, de ugyanakkor a GDP-hez viszonyítva 32,7%-ról, 24,7%-ra mérséklődött. A folyó euróban mért 0,4 milliárdos növekedés jelentős elmozdulást takar a szektorok között. A kormányzati szektor és az MNB nettó külföldi adósságállománya a követeléseknek a bruttó tartozásoknál gyorsabb növekedése következtében 3,7 milliárd euróval 2,6 milliárdra - a GDP 5,2%-ára - mérséklődött. A magánszektor nettó adóssága folyamatosan, összességében 4,1 milliárd euróval, 9,7 milliárdra emelkedett, és 65-35 arányban oszlott meg a vállalkozói és egyéb szektorok, valamint a hitelintézetek között. Tulajdonosi hitelek nélkül a két szektor részesedése közel azonos volt.
Az ország devizában fennálló (tulajdonosi hitelek és a külföldiek által vásárolt, forintban denominált magyar állampapírok nélküli) nettó külföldi adósságállománya az 1996. évi 10,2 milliárd euróról 2000 végére 6,3 milliárdra, a GDP 28,2%-ról, annak 12,8%-ára mérséklődött.
A nettó külföldi tartozás (adósság és nem adósság jellegű tartozás) az 1996. évi 22,8 milliárd euróról 2000 végéig 31,2 milliárdra nőtt, a GDP-hez viszonyított aránya mindkét időpontban azonos, 63% volt.
A világ összes országában működő külföldi tőkeállomány 1990-ben 1,8 billió dollár volt, aminek négyötöde a fejlett, egyötöde a fejlődő országokban működött. 1999-ben a tőkeállomány 4,8 billió dollárra nőtt, aminek közel kétharmada a fejlett és egyharmada a fejlődő országokra esett. A közép- és kelet-európai országokba 1990-ben 0,2%, 1999-ben 2,2% jutott. Ez utóbbiból Lengyelország részesedése a legnagyobb, mintegy 30%-os, Magyarország 18,6%-kal a második, míg hazánk az egy főre jutó tőkeállomány (1900 dollár) tekintetében a régióban az első helyen áll.
A társaságiadó-bevallások alapján a részben vagy egészben külföldi érdekeltségű vállalkozások száma a rendszerváltás évében 1350 volt, majd évről évre jelentősen emelkedett és 1996-ra elérte a 26 ezret. Számuk 1996 és 1999 között lényegében nem változott. Arányuk az összes vállalkozásból 1999-ben 10% volt. A jegyzett tőkéből való részesedésük 1996-tól 1999-ig 2 százalékponttal, 47%-ra emelkedett, 3,2 billió forintot tett ki. Ezen belül a külföldi befektetés az 1996. évi 1,6 billió forintról 2,6 billióra nőtt, az összes jegyzett tőkéből 39%-ot képviselt. (Döntési lehetőségük, tekintettel a többségi tulajdonlású vállalkozásokra, ennél nagyobb mértékű.) A külföldi működő tőke ágazati megoszlása 1996-hoz képest jelentősen módosult. A termelő ágazatok és a szolgáltatások akkor 60-40%-os részesedése 1999 végén megközelítette a fele-fele arányt. A külföldi tőke aránya a jegyzett tőkéből a feldolgozóiparban 61%, a pénzügyi tevékenységben 55% volt. A feldolgozóiparon belül 70%-ot meghaladó arányt képviselt a járműgyártásban és a villamosgép, műszergyártásban. A külföldi érdekeltségű vállalkozások 7%-át a közép- és nagyvállalkozások tették ki, és itt koncentrálódott a külföldi tőke 73%-a. Területi megoszlását tekintve - a vállalkozások székhelye szerinti nyilvántartás szerint - a közép-magyarországi régióban összpontosult a külföldi tőke kétharmada. A többi régió részesedése mérséklődött, a legalacsonyabb a Dél-Dunántúlé volt, 2%.
A vizsgált időszakban folyamatosan emelkedett a kizárólag külföldi tulajdonú vállalkozások száma és aránya, valamint a jegyzett tőkéből való részesedése mind az összes, mind pedig a külföldi érdekeltségű vállalkozásokon belül. 1999 végén az összes vállalkozás 6%-a, a jegyzett tőke 19%-a és a külföldi tőke 49%-a kizárólag külföldi tulajdonú vállalkozásokban volt.
A külföldi tőkebefektetések 70%-ot meghaladó hányada - 1996-ban 73%-a, 1999-ben 77%-a - öt országból: Németországból, Hollandiából, Ausztriából, az Egyesült Államokból és Franciaországból származott. (A felsorolás az 1999. évi részesedési sorrendjüket tükrözi.)
A külföldi érdekeltségű vállalkozások állították elő 1999-ben a társasági adóbevallásra kötelezett vállalati kör hozzáadott értékének 49%-át, realizálták a nettó árbevétel 50%-át. A beruházásokban való részvételük még ennél is magasabb, 57%-os volt, ezzel szemben az átlagos statisztikai állományi létszám 27%-át foglalkoztatták. Egy főre számítva a hozzáadott érték 80%-kal, a nettó árbevétel 83%-kal, a bruttó kereset 61%-kal magasabb volt, mint a teljes vállalkozási körben.
Az 1999. évi társaságiadó-bevallások alapján a külföldi érdekeltségű vállalkozások adózott eredménye 682 milliárd forint, a teljes vállalati kör eredményének 72%-a volt. A külföldi tulajdonú vállalatok fizették be 1999-ben a társasági nyereségadó 45%-át. A külföldi tulajdonosok által visszaforgatott jövedelem meghaladta a 440 milliárd forintot. Az osztalék aránya az adózott eredményből az 1996. évi 86%-ról 1999-ben 40%-ra csökkent, összege folyó áron 1,9-szeresére, 276 milliárd forintra emelkedett.
1996-ban a külföldi érdekeltségű vállalkozások bonyolították le a behozatal 70%-át és a kivitel 69%-át. 1999-ben a behozatali forgalmuk folyó áron 2,6-szerese, kiviteli forgalmuk 2,9-szerese volt az 1996. évinek, részesedésük 76, illetve 80%-ra emelkedett. A teljes külkereskedelmi hiányból való részesedésük az 1996. évi 81%-ról 1999-ben 47%-ra mérséklődött. A külföldi érdekeltségű vállalkozások behozatalának 75%-a és kivitelének 85%-a a fejlett országokhoz kapcsolódott, e forgalom 90% körüli hányada az Európai Uniót érintette.
Az államháztartás és alrendszerei*
Az államháztartás nem konszolidált bruttó bevételeiből a központi költségvetés és az elkülönített állami pénzalapok együttesen 50%-ot meghaladó mértékben részesedtek, míg a többi közel fele-fele arányban oszlott meg a társadalombiztosítási alapok és a helyi önkormányzatok között. A bruttó kiadások esetében ezek az arányok rendre 55, 25, illetve 20% körül alakultak.
Az államháztartás bruttó bevételei folyó áron az 1996. évi 4,2 billió forintról 2000-ben 7,2 billió forintra, a kiadások ugyanekkor 4,4 billióról 7,6 billióra emelkedtek, volumenben (GDP-deflátor árindexszel számolva) 11, illetve 12%-kal. A GDP százalékában kifejezve a bevételek a két szélső időpontot tekintve 60,2%-ról 55,6%-ra, míg a kiadások 63,3%-ról 58,8%-ra mérséklődtek. Így a jövedelemcentralizáció és az újraelosztás mértéke is csökkent. (Az államháztartáson belüli halmozódásokat kiszűrve 12-14 százalékponttal kisebb értékek adódnak.) Az államháztartás - GFS-rendszerű, és részben privatizációs bevétel nélküli - hiánya 1996-ban és 2000-ben is némileg meghaladta a GDP 3%-át. E két szélső év közötti időszakban a GDP-arányos deficit ennél lényegesen magasabb, és erősen ingadozó; 1997-ben 4,7, 1998-ban 6,6, 1999-ben 3,7% volt.
A folyó bevételek és kiadások alakulásán - évközi alakításán: támogatások csökkentése, beruházások befagyasztása, évközi zárolás - túl az államháztartás hiányát egyszeri kiadási, illetve bevételi tételek is befolyásolták. 1997-ben a központi költségvetés és az MNB közötti devizaadósság-csere következtében (amikor is az MNB-nél lévő nulla kamatozású, lejárat nélküli adósság a költségvetés devizaadósságává vált) az adósságszolgálati kiadások ugrásszerűen nőttek. 1998-ban rendkívüli intézkedéssel a központi költségvetés 220 milliárd forintot fordított a Postabank Rt. és ezzel összefüggésben a Magyar Fejlesztési Bank Rt. pénzügyi helyzetének rendezésére, illetve a gázközművagyonból az önkormányzatokat megillető juttatás fedezetéül szolgáló tartalékra. Ezen kiadások következtében megugrott a hiány, és az elsődleges egyenleg is deficittel zárt. E rendkívüli tételek nélkül a hiány a GDP 4,4%-át tette volna ki.
1999-ben és 2000-ben is az államháztartás bruttó bevételeinek növekedési üteme magasabb volt, mint a kiadásoké, így a hiány az előző évekhez képest mérséklődött. 1999-ben azonban a bevételek növekedésében szerepe volt annak is, hogy egyes tételeket (távközlés koncessziós díjai, a társadalombiztosítás vagyonértékesítésből származó bevételei) - a nemzetközi ajánlásoktól eltérően - folyó kiadások fedezeteként számolták el. Az ezekből származó mintegy 110 milliárd forint nélkül számított államháztartási hiány a GDP 4,7%-át jelentette volna. 2000-ben a folyó bruttó bevételeket és kiadásokat tekintve az államháztartás hiánya - az utóbbi évtized eddigi legmagasabb hazai termék növekedési ütem mellett - a GDP 2%-át sem érte volna el. Azonban decemberben - a költségvetés jóváhagyásakor számítottnál magasabb infláció következtében a központi költségvetésbe befolyt többlet terhére - 172 milliárd forintos rendkívüli kormányzati kiadást könyveltek el, ami részben az ÁPV Rt. tartalékának átmeneti feltöltését, valamint a Magyar Fejlesztési Bank Rt. tőkejuttatását szolgálta, kisebb részben egyszeri bér- és nyugdíjkiadásokat fedezett.
Az Európai Unió országainak átlagában az államháztartás egyenlege a GDP-hez viszonyítva az 1996. évi 4,2%-os hiányról fokozatosan mérséklődött, és 2000-ben már 1,2%-os GDP arányos szufficit alakult ki. A hiány mérséklődése, illetve a többlet növekedése minden tagállamban szinte folyamatos volt. 1996-ban Luxemburg kivételével valamennyi tagország hiánnyal zárt, Görögország és Olaszország államháztartási hiánya meghaladta a GDP 7%-át. 2000-ben a tagországok többségében az államháztartás szufficites volt, a legmagasabb értéket, 6,7%-kal Finnország érte el. A deficit Portugáliában volt a legnagyobb, 1,4%.
Az államháztartás elsődleges többlete az országcsoport átlagában az 1996. évi 1,3%-ról 2000-ben 5,1%-ra emelkedett. Az egyenleg Nagy-Britannia és Franciaország 1996. évi csekély hiányától eltekintve valamennyi tagországban a vizsgált időszak minden évében aktív volt.
Az államháztartás egyenlegének alakulásában meghatározó szerepe van a központi költségvetésnek. A hazai költségvetés GDP-arányos hiánya 1996-ban 2,7% volt, ami 1997-ben 4%-ra, majd 1998-ban 5,5%-ra nőtt. 1999-ben és 2000-ben 2,9% volt.
A központi költségvetés bevételei az 1996. évi 2,1 billió forintról 2000-ben folyó áron 3,7 billióra emelkedtek. A bevételek közül a legdinamikusabban - nominálisan 2,3-szeresükre - a fogyasztáshoz kapcsolt adók nőttek. Így részesedésük az összes bevételből közel 10 százalékponttal emelkedett, és 2000-ben 45%-ot tett ki. E növekedéshez hozzájárult az általános forgalmi adó mentes és alacsonyabb adókulcs alá tartozó termékek körének szűkítése, a jövedéki adó több termékre való kiterjesztése, és a fogyasztás bővülése is. A lakosság befizetései a központi költségvetés bevételeinek évente mintegy ötödét képviselték, amelynek 90%-ot meghaladó részét a személyi jövedelemadó tette ki. E körben említést érdemel az illetékbevételek arányának növekedése is. A gazdálkodó szervezetek befizetései 2000-ben folyó áron mindössze 17%-kal haladták meg az 1996. évit, arányuk a bevételekből folyamatosan, mintegy 7 százalékponttal csökkent, 2000-ben 13% volt. E főbb bevételi kategórián belül jelentős változás történt. Míg 1996-ban háromötöd részét a vám- és import- és alig 30%-át a társasági adóbefizetések tették ki, - folyamatos arányváltozás mellett - 2000-ben ez az ellenkezőjére fordult. A központi költségvetési szervek saját bevételei 13-16%-kal részesedtek az összes bevételből, így ezzel a kiadásaik mintegy harmadára teremtettek fedezetet.
A központi költségvetés kiadásai az 1996. évi 2,3 billió forintról 2000-ben folyó áron 4 billió forintra emelkedtek. A kiadásokból egyre növekvő arányt - 2000-ben 46%-ot - képviselt a központi költségvetési szervek pénzfelhasználása. Ennek megítélésénél azonban figyelembe kell venni, hogy 1999-2000-ben szerkezeti változás következtében a lakástámogatásokon kívüli felhalmozási kiadásokat a központi költségvetési szerveknél könyvelték el. Ez 1999-2000-ben mintegy 3, illetve 2 százalékponttal növelte részesedésüket az összes kiadásból. A felhalmozási kiadások aránya - a beruházások részleges befagyasztása és az eltérő könyvelés következtében - 1996-hoz viszonyítva folyamatosan mérséklődött. Kisebb mértékben, de szintén csökkent a gazdálkodó szervezetek támogatásának aránya, összege 2000-ben az egy évvel korábbihoz képest nominálisan sem változott. Az 1996. évihez képest a társadalombiztosítás közreműködésével folyósított ellátások és a helyi önkormányzatoknak nyújtott támogatások az átlagosnál kisebb mértékben (folyó áron 43, illetve 31%-kal) emelkedtek úgy, hogy az utóbbiak összege 2000-ben még nominálisan is kisebb volt, mint a megelőző évben. A fogyasztói árkiegészítésre 1996-ban és 2000-ben is egyaránt a kiadások 2%-át fordították. Az egyéb kiadások, egyébként csekély részesedése 1998-ban és 2000-ben az államháztartás keretében már jelzett egyszeri, rendkívüli kiadások hatására nagymértékben megemelkedett.
Az adósságszolgálati kiadások - az említett adósságcsere hatására - 1997-ben ugrásszerűen nőttek, megközelítették a 880 milliárd forintot, ami az összes kiadás mintegy harmadát tette ki. A további években az adósságszolgálati kiadások összege és aránya kisebb volt ennél, 2000-ben 800 milliárd forintot, a kiadások egyötödét képviselte.
A központi költségvetés nettó kamatterhe 1996-ban 500 milliárd forint volt, ami 1997-ben a kamatbevételek növekedése mellett is meghaladta a 680 milliárdot. Az 1998-as kismértékű csökkenés után 1999-ben 780, 2000-ben 700 milliárd forint nettó kamatkiadás terhelte a központi költségvetést.
A központi költségvetés elsődleges egyenlege 1998 kivételével aktív volt, így a költségvetés összes hiánya alatta maradt a nettó kamatkiadásoknak.
A központi költségvetésnek privatizációból 1995-1997-ben jelentős, a három évben együttesen 500 milliárd forintot meghaladó, 1998-2000-ben viszont ennél lényegesen szerényebb, 23 milliárdos bevétele keletkezett. A privatizációs bevétel túlnyomó részét az adósságállomány csökkentésére fordították.
A társadalombiztosítási alapok a másik olyan alrendszer a központi költségvetés mellett, aminek egyenlege meghatározó hatást gyakorol az államháztartás egészére. A társadalombiztosítási alapok deficitje az 1996. évi 69 milliárd forintról 2000-ben 81 milliárd forintra emelkedett. Eközben 1997-ben 51, 1998-ban pedig 91 milliárdot tett ki. A legalacsonyabb - 47 milliárd forint - 1999-ben volt, de figyelembe kell venni azt a már említett körülményt, hogy 70 milliárd forintot meghaladó összegű vagyonértékesítésből származó bevételt folyó kiadások fedezetéül használtak fel. A hiány a vizsgált időszakban egyszer, 1996-ban érte el a GDP 1%-át, a többi évben ez alatt maradt, 2000-ben 0,6%-ot tett ki. A társadalombiztosítási alapok közül a Egészségbiztosítási Alap egyenlege az 1996-2000-es időszakban végig deficites volt, és az alapok együttes hiányának meghatározó része is itt keletkezett. A Nyugdíjbiztosítási Alap 1997-ben és 1999-ben, ha minimális mértékben is, de szufficittel zárta a gazdálkodási évet.
A társadalombiztosítási alapok bevételei az 1996. évi 920 milliárd forintról 2000-ben folyó áron 1,7 billió forintra emelkedtek. 1996 és 1998 között a bevételek 94-96%-át a járulékbevételek adták, míg 1999-2000-ben arányuk 90% alá mérséklődött. A kiadások növekedési üteme csekély mértékben elmaradt a bevételekétől, összegük 990 milliárd forintról 1,8 billióra emelkedett. A kiadások szerkezetében 1996-hoz képest lényeges változás nem történt. Az összes kiadás 51-55%-át a nyugellátásokra, 10-12%-át egyéb pénzbeli ellátásokra, 30-33%-át a természetbeni ellátásokra fordított összegek tették ki. A természetbeni ellátások kétharmada a gyógyító-megelőző ellátás, egynegyede a gyógyszertámogatás fedezetéül szolgált.
Az 1990-ben elfogadott törvény szerint a helyi önkormányzatok bevételei négy fő forrásból - saját bevételek, átengedett adók (főként a magánszemélyek jövedelemadójának meghatározott része), állami támogatás, továbbá átvett pénzeszközök - tevődnek össze. Az egyes bevételek részesedése a helyi önkormányzatok GFS-rendszerű összes bevételéből 1991 és 2000 között vizsgálva alapvetően megváltozott. A módosulás egyik része az átengedett személyi jövedelemadóhoz kapcsolódott. A helyi önkormányzatok 1991-1992-ben (a tárgyévet megelőző második év befizetéseinek alapján) 50%-kal részesedtek a magánszemélyek jövedelemadójából. Ez az arány 1995-ben 35%, 1999-2000-ben 40% volt. Az állami hozzájárulások és támogatások aránya a helyi önkormányzatok bevételeiből az 1991. évi 50%-ról 2000-ben 27%-ra csökkent, az átengedett bevételeké 12%-ról 16%-ra emelkedett. Ebből az átengedett személyi jövedelemadó aránya 100, illetve 95% volt. 1991-ben azonban ennek teljes összegét szabadon használhatták fel az önkormányzatok, míg 2000-ben 12,5%-át. A saját források 16%-ról 28%-ra nőttek, elsősorban a helyi adók emelkedése következtében. Az átvett pénzeszközök részesedése (19-21%) összességében alig változott.
A helyi önkormányzatok összes bevétele 1996-ban 940 milliárd forint, a GDP 13,6%-a volt, 1997-ben annak 14,1%-ára emelkedett. 1998-tól, folyamatosan csökkenve, 2000-ben a GDP 12,2%-ára mérséklődött, folyó áron 1,6 billió forintot tett ki. Az önkormányzati kiadások szerkezetében nem történt lényeges változás sem 1991-hez, sem 1996-hoz képest. A pénzfelhasználásuk mintegy háromnegyed részét a folyó működési kiadások tették ki, a felhalmozási és egyéb tőke jellegű kiadások nem érték el az összes kiadás egyötödét. Arányuk 1997-ben volt a legmagasabb, ekkor 19,7%-ot képviselt.
A helyi önkormányzatok kiadásai 1997 és 1998 kivételével kisebbek voltak, mint a bevételeik, így a költségvetési évet szufficittel zárták. A hiány a jelzett két évben a GDP 0,3%-át, a többlet a többi évben a GDP 0,1%-át közelítő mértékű volt, kivéve 2000-ben, amikor is a várható adatok a GDP 0,2%-át kitevő bevételi többlettel számolnak.
A központi költségvetés bruttó adósságállománya az 1996 végi 4,9 billió forintról folyó áron 7,3 billióra emelkedett. 1996 decemberében a központi költségvetés bruttó adósságának 94%-a forintban, a többi devizában állt fenn. Ez 1997-ben a költségvetés és az MNB közötti devizaadósság-csere következtében megváltozott, a forintadósság aránya 59%-ra mérséklődött, majd 2000 végére 65%-ra emelkedett. 1996-hoz képest jelentősen megváltozott az adósságot finanszírozó források összetétele is. Mind a forint, mind pedig a devizaadósságon belül nőtt az állampapírok és csökkent a hitel szerepe. Ez utóbbi 2000 végén a bruttó adósságállomány 28%-a volt. A központi költségvetés bruttó adóssága 1996-ban a GDP 71,5%-a volt, ami 2000 végére 54,1%-ra csökkent. Az Európai Unió tagországainak átlagában az államháztartás adósságállománya az 1996. évi 72,6%-ról 2000-ben 64,2%-ra mérséklődött. Ez azonban jelentős szélsőségeket takar, a legalacsonyabb, 5,3%-os aránnyal Luxemburg és az ezt 39,1%-kal követő Írország, illetve a legmagasabbak, 110,9%-kal Belgium és 110,2%-kal Olaszország voltak.
8. A gazdaság tulajdonosi és szervezeti struktúrája
Tulajdonviszonyok a gazdaságban
A kilencvenes évtized első felében fő vonalaiban lezajlott a gazdaság privatizációja. 1996-ban a hozzáadott érték 70%-a már hazai vagy külföldi magántulajdonban lévő vállalkozásokban jött létre. A közösségi tulajdonban maradt 30%-on belül meghatározó szerepe volt a nem piaci szolgáltatásokat végző ágazatoknak. Ezek egy részében (igazgatás, védelem) kizárólagos a közösségi tulajdon, más részében (oktatás, egészségügy) megjelent a magántulajdon is, de megmaradt a közösségi tulajdon túlsúlya. 1996 és 1999 között a közösségi tulajdon részesedése már alig változott, GDP-hez való hozzájárulása 30% körül stabilizálódott.
A külföldi tulajdon termelésben betöltött szerepe folyamatosan nő, és 1999-ben a GDP-hez való hozzájárulása már meghaladta a 20%-ot. A hazai magántulajdon súlya 1996-ban volt a legmagasabb (54%), ezt követően évről évre kissé mérséklődött, és 1999-ben 49%-ot tett ki. A külföldi tulajdon GDP-n belüli részarány-növekedése az utóbbi években már nem a közösségi tulajdon, hanem a hazai magántulajdon rovására valósult meg.
A hozzáadott érték megoszlása tulajdonosi szektorok szerint
(pénzügyi vállalkozások nélkül)
|
|
1996 |
1999 |
|
Közösségi |
30,2 |
30,4 |
|
Hazai magán |
53,9 |
49,1 |
|
Külföldi |
15,9 |
20,5 |
|
Összesen |
100,0 |
100,0 |
A tulajdonosi alszektorba való besorolás a jegyzett tőkéből való többségi részesedés alapján történt.
A termelő ágazatok közül a külföldi tulajdon részaránya a feldolgozóiparban a legnagyobb, mintegy 50%-os. Ezen belül kiemelkedően magas a gépiparban, ahol a hozzáadott érték 70%-át a külföldi többségi tulajdonban lévő vállalkozások adják. A termelő ágazatok között a mezőgazdaságban a legkisebb a külföldi tőke érdekeltsége (3%).
A nyilvántartott vállalkozások száma 2000 végéig 1 millió 94 ezerre emelkedett, és 4,3%-kal meghaladta a négy évvel korábbit. A ténylegesen működő vállalkozások száma 2000 végén 21%-kal múlta felül az 1996. évit, a regisztrált vállalkozásokon belüli arányuk az 1996. évi 67%-ról 77%-ra emelkedett.
A működő vállalkozások száma 2000 folyamán több mint 100 ezerrel, 847 ezerre gyarapodott. A növekedés csaknem teljes egészében a 10 főnél kisebb egységeknél következett be. A legnagyobb mértékben, 44 ezerrel - csakúgy mint a megelőző két évben - az ingatlanügyletekkel, gazdasági szolgáltatással foglalkozó vállalkozások száma bővült. Ez a jelenség a társas és egyéni vállalkozásokat egyaránt jellemezte. Területi megközelítésben a közép-magyarországi régió (főként a főváros) vállalkozásainak száma nőtt a legnagyobb mértékben (46 ezerrel).
A működő vállalkozások 42%-a társas, 58%-a egyéni vállalkozás. 2000 folyamán a működő társas vállalkozások száma több mint 47 ezerrel, 359 ezerre emelkedett. A társas vállalkozások között egyre népszerűbb forma a betéti társaság. Míg négy évvel korábban a működő társas vállalkozások között a betéti társaságok és a korlátolt felelősségű társaságok aránya lényegében azonos (45, illetve 44%) volt, addig 2000 végére a betéti társaságok aránya 47%-ra emelkedett, a kft-ké 40%-ra csökkent. Az előbbiek gyarapodása 2000 folyamán 28 ezer, az utóbbiaké jóval kevesebb, 18 ezer volt. Ebben szerepe van annak is, hogy a kft-k alapítása egyre költségesebbé vált. Figyelemre méltó, hogy 2000-ben a közkereseti társaságok száma 4 ezerről 7 ezerre, 76%-kal emelkedett.
A társas vállalkozások számának növekedése 2000-ben valamennyi gazdasági ágat érintette, így egymás közötti arányuk alapvetően nem változott.
A működő egyéni vállalkozások száma 2000 végéig 488 ezerre emelkedett. A 2000. évi 55 ezres növekmény zöme a nyugdíjas vállalkozók számának 34%-os és a mellékfoglalkozású egyéni vállalkozók 25%-os bővüléséhez kapcsolódik. E változások nyomán az év végére a főfoglalkozású egyéni vállalkozók aránya 57%-ra mérséklődött, a mellékfoglalkozásúaké 30%-ra, a nyugdíjasoké 13%-ra emelkedett. A működő egyéni vállalkozások száma kizárólag az 5 főnél kevesebbet foglalkoztatók körében nőtt, az ennél nagyobbak száma csökkent.
A működő vállalkozások közel négytizede a Budapestet is magába foglaló közép-magyarországi régióban található, míg a legkevesebb vállalkozás továbbra is az észak-magyarországi körzetben működik. 2000 végén átlagosan 84 működő vállalkozás jutott ezer lakosra. Ezen belül a legtöbb Budapesten, 137, míg a másik póluson - a növekedés ellenére - még mindig Borsod-Abaúj-Zemplén és Nógrád megye áll 55, illetve 59 vállalkozással.
A költségvetési és társadalombiztosítási szervezetek száma 2000-ben valamelyest tovább nőtt (15 436-ra). A növekedés a helyi költségvetési szervezetek körében következett be, a központi költségvetési és a társadalombiztosítási szervezetek száma csökkent.
A nem nyereségérdekeltségű szervezetek száma 2000 végén több mint 3 ezerrel, 5%-kal múlta felül az év elejit. A növekedés az előző évihez hasonló volt. E szervezetek száma az 1996 végén nyilvántartott 51 ezerről 65 ezerre (29%-kal) emelkedett, de arányuk az összes működő gazdálkodó szervezeten belül változatlanul 7%.
9. Külkereskedelem, idegenforgalom
A külkereskedelmi termékforgalom növekedési üteme, amely az 1997. évi csúcspont után 1998-99-ben - bár továbbra is magas maradt - mérséklődött, 2000-ben ismét élénkült. Ebben az évben az export volumene 22%-kal, az importé 21%-kal haladta meg az 1999. évit, és mindkettő kb. 2,2-szerese volt az 1996. évinek.
Az export és az import dollárban kifejezett értékének, így az egyenlegnek az alakulását is - a volumenfolyamatok mellett - az időszak egyes éveiben eltérő mértékben és irányban befolyásolta az árak, illetve a cserearány, továbbá a devizaárfolyamok változása. 2000-ben e tényezők - negatív irányú - hatása erősebb lett, mint az előző években volt. Az energiahordozók világpiaci árának drasztikus emelkedése folytán ugyanis az import árszintje nagyobb mértékben nőtt, mint az exporté, azaz romlott a cserearány. A cserearány romlása szerepet játszott abban, hogy a külkereskedelmi mérleg hiánya a korábbiaknál jelentősebben emelkedett. Összege, miután az 1996. évi 2,4 milliárd dollárról 1997-ben 2,1 milliárdra mérséklődött, majd 1999-ig fokozatosan 3 milliárdra nőtt, 2000-ben 4 milliárd dollárt tett ki. (Euróban kifejezve 4,3 milliárd volt a 2000. évi mérleghiány, ami 1,5 milliárdos növekedés az előző évihez képest. Az eltérés az eurónak a dollárral szemben bekövetkezett jelentős gyengülésével magyarázható.) A mérleghiányt az export összegéhez viszonyítva 1996-ban 16%-os arány adódik, ez 1997 és 1999 között 11-12%-ra csökkent, 2000-ben viszont 14%-ra emelkedett. Vagyis az 1997 és 1999 közötti tendenciával ellentétben, amikor a hiány abszolút összegének növekedése mellett annak relatív nagysága lényegében stabil maradt, 2000-ben a relatív hiány is nagyobb lett. (Az Eurostat adatai szerint az Európai Unió tagországainak az Unión kívüli országokkal folytatott külkereskedelme 2000-ben 85 milliárd euró összegű hiánnyal zárult, ami az export 9%-ának felel meg. 1999-ben 19 milliárd euró volt a hiány, az export 2,5%-a.)
A vámszabad területek külkereskedelmi forgalmát magas dinamika és aktív egyenleg jellemezte. Aktívumuk összege folyamatosan nőtt, de lassuló ütemben. Ebben szerepet játszott az egyre magasabb bázis, továbbá az a tény, hogy a vámszabad területek exportjának növekedési üteme, amely korábban jelentősen felülmúlta a közvetlen importjukét, 1999 óta kissé elmaradt attól. A vámszabad területi és a vámbelföldi export dinamikája viszont közeledett egymáshoz. Azokon a piacokon ugyanis, ahol a hagyományos - vámbelföldi - forgalom a meghatározó, a korábbiaknál kedvezőbben alakult 2000-ben a konjunkturális helyzet. Egyidejűleg lelassult a vámszabad területek részarányának növekedése: 1996-ban 18%-kal részesedtek az exportból és 14%-kal az importból, 1999-re ezek az arányok 43, illetve 31%-ra nőttek, 2000-ben pedig 45, illetve 31%-ot tettek ki.
A vámszabad területek tevékenységének kiszélesedésével párhuzamosan igen jelentős átrendeződés ment végbe a külkereskedelmi termékforgalom áruszerkezetében. Ez mindenekelőtt a gépek és szállítóeszközök arányának erőteljes növekedésében jutott kifejezésre, minden más árufőcsoport aránya csökkent. (A vámszabad területek 2000. évi exportjának 93%-a, importjának 83%-a a gépek és szállítóeszközök csoportjába tartozott.)
Az exportnak 1996-ban 36%-át, 2000-ben 60%-át képviselték a gépek és szállítóeszközök. Ez az arány nemzetközi viszonylatban is igen magas, bár a termékkör általában kiemelkedő súlyú tétele a fejlett országok külkereskedelmének. Az Eurostat adatai szerint az Európai Unió tagországainak az Unión kívüli országokkal folytatott külkereskedelmében az export 46%-a tartozott ebbe a csoportba. A teljes exportban a tagállamok közül Németországban és Franciaországban a legmagasabb, több mint 50% a gépek aránya, 40-50% közötti Nagy-Britanniában, Svédországban, Spanyolországban, Finnországban, Ausztriában, 30-40% közötti Olaszországban, Írországban, Hollandiában, Portugáliában, Belgiumban és Luxemburgban. A magyar gépexport arányváltozása mögött gyors ütemű volumennövekedés állt, ami négy év alatt összesen 3,7-szeres volt, ezen belül az utolsó évben 31%-ot tett ki. A 2000. évi export kilenctizede öt gépcsoportra koncentrálódott: irodagépek és gépi adatfeldolgozó berendezések, villamos gépek és készülékek, híradás-technikai készülékek, energiafejlesztő gépek (ide tartoznak a belső égésű motorok is), közúti járművek, illetve mindezek alkatrészei. Közös jellemzőjük, hogy igen jelentős részük a vámszabad területekről került ki. A teljes gépexportnak 2000-ben közel 70%-át vámszabad területen termelték, ez jóval magasabb az 1996. évi 43%-os aránynál, viszont hasonló az előző évihez. A vámbelföldi gépexport súlya tehát az időszak végén már nem csökkent tovább, növekedési üteme pedig - folyó áron számolva - a vámszabad területi gépexportéval azonos szintre került.
A feldolgozott termékek részesedése az exportból az 1996. évi 41%-ról 2000-ig 29%-ra esett vissza. Ez idő alatt az export volumene 1,5-szeresre, azon belül az utolsó évben 12%-kal emelkedett. Az igen széles termékskálát felölelő árufőcsoport legnagyobb tételét mindvégig a ruházati cikkek és öltözékkiegészítők képviselték, bár kissé mérséklődő, de még 2000-ben is 15%-os részesedéssel. Exportjuk alakulása szorosan összefüggött a bérmunka lehetőségekkel, mivel jelentős részüket ilyen konstrukcióban szállították ki. Mellettük a fémtermékek, a bútorok és bútorelemek, valamint a műanyag alapanyagok kivitele volt a legjelentősebb.
Az élelmiszerek, italok és dohányáruk exporton belüli aránya 1996-ban 15%, 2000-ben 7% volt. A csökkenésben szerepet játszott a kedvezőtlen agrárpiaci helyzet, ami a volumen- és az áralakulásban egyaránt éreztette hatását. 1996-1997-ben nőtt ugyan a kiszállítás, 1999-ben azonban visszaesett, s ezt 2000-ben viszonylag mérsékelt növekedés követte. A 2000. évi export volumene az előző évit 4%-kal, az 1996. évit 13%-kal haladta meg. A volumennövekedést csak 1997-ben kísérte az export dollárban kifejezett értékének - mintegy 80 millió dollárt kitevő - emelkedése. Ezt követően folyamatosan alacsonyabb lett az export dollárértéke, három év alatt a kiesés meghaladta az 500 millió dollárt. A 2000. évi export így 2 milliárd dollár volt. Ennek háromnegyedét négy termékkör adta. Közülük háromnál - hús- és húskészítmények, zöldségek és gyümölcsök (nyers és feldolgozott állapotban), ital- és dohánytermékek - folyamatosan csökkenő irányzatot mutat az export dollárértéke. A negyedik termékkör, a gabona- és gabonakészítmények exportja - szintén folyó dollárban számolva - 1998-ig jelentősen nőtt, azóta viszont erősen visszaesett. Mindezzel szemben az élő állatok exportjának mérséklődő tendenciáját 2000-ben élénkülés váltotta fel, míg az állati takarmányoknál 1998-tól folyamatos volt a növekedés. Az utóbbi két termékcsoport azonban mindössze 12%-kal részesedett az árufőcsoport 2000. évi exportjából.
Az energiahordozók és a nyersanyagok együttesen mintegy 4%-os arányt képviseltek a 2000. évi exporton belül, ez mintegy fele az 1996. évi részesedésüknek. A nyersanyagok exportja jelentősen ingadozott az időszak folyamán, volumene 2000-ben 16%-kal meghaladta az előző évit és 28%-kal az 1996. évit. Az energiaexport csökkenő-stagnáló tendenciájának eredményeként 2000-ben az előző évivel azonos, az 1996. évinél 13%-kal kisebb volumenű export realizálódott.
Az importban az 1996. évi 36%-ról 2000-re 51%-ra emelkedett a gépek és szállítóeszközök aránya. Az arányváltozást az import volumenének 3,3-szeresre történt emelkedése vonta maga után, amelyen belül az utolsó évben a gépexporthoz hasonlóan 31%-ot tett ki a növekedés. Az exportban is meghatározó öt gépcsoport a 2000. évi importnak nyolctizedét adta. Ez az import jelentős részben a vámszabad területek termeléséhez kapcsolódott, azok exportját alapozta meg. A teljes gépimport mintegy fele került 2000-ben közvetlenül a vámszabad területekre, ami az előző évihez képest nem jelent változást, viszont lényegesen magasabb az 1996. évi - 30%-os - aránynál.
A feldolgozott termékek aránya az importban is egyre kisebb lett az időszak folyamán, az 1996. évi 44%-kal szemben 2000-ben 35%-ot tett ki. Az import volumene folyamatosan és jelentős mértékben nőtt: négy év alatt összesen 1,7-szeresre, ezen belül az utolsó évben 12%-kal. Az árufőcsoport termékskálája az exporthoz hasonlóan itt is igen széles. Kiemelkedő, bár kissé mérséklődő - 2000-ben kb. egytizedes - részesedésű tétele a jelentős részben bérmunka anyagként beérkező textilfonal és szövet. Viszonylag nagy tételt képviseltek a különböző fémtermékek, a papír és karton, valamint a gyógyszerek is.
Az energiahordozók importon belüli aránya az 1996. évi 12%-ról 1999-ig 6%-ra csökkent, majd 2000-ben 8%-ra emelkedett. A tendenciaváltás mindenekelőtt a világpiaci áraknak a korábbiaknál jóval markánsabb változására - emelkedésére - vezethető vissza. Az import volumene, miután 1997 és 1999 között évente eltérő irányban változott, 2000-ben az előző évit 5%-kal, az 1996. évit 3%-kal meghaladta. Az energiaimportra fordított összeg ettől többé-kevésbé eltérően alakult. Az eltérés 1998-ban volt jelentős, amikor - a mérséklődő világpiaci áraknak köszönhetően, a volumennövekedés ellenére - az előző évinél 360 millió dollárral kisebb lett az energiaimport dollárban kifejezett értéke. Ezzel szemben 2000-ben viszonylag mérsékelt volumennövekedés mellett 980 millió dollárral nőttek a kiadások az előző évihez képest. Az árufőcsoport passzív egyenlege is erősen megemelkedett. A növekmény összege 890 millió dollárra tehető, míg a teljes külkereskedelmi mérleghiány ugyanebben az évben csaknem 1 milliárd dollárral nőtt. (Az Eurostat adatai szerint az Európai Unió tagországainak az Unión kívüli országokból származó importjában az energiahordozók euróban kifejezett értéke 1999-ről 2000-re 1,9-szeresre, aránya 10%-ról 14%-ra emelkedett. Az energiadeficit 55 milliárd eurós növekménye a teljes deficit növekményének 85%-át magyarázza.)
Az élelmiszerek 3%-ot, a nyersanyagok 2%-ot képviseltek a 2000. évi importon belül. Ez 2, illetve 1 százalékpont körüli mérsékődés az 1996. évi arányokhoz képest. Az élelmiszerimport volumene az előző évi mérséklődés után 2000-ben 12%-kal nőtt, és 44%-kal haladta meg az 1996. évit. A nyersanyagimport az előző évi alacsony bázishoz képest 13%-kal, az 1996.évihez képest 30%-kal nőtt.
A külkereskedelmi termékforgalom relációs szerkezete az exportban az 1999-re kialakult arányokhoz képest 2000-ben már nem módosult. A fejlett országok aránya az 1996. évi 76%-kal szemben 1999-ben és 2000-ben is 84%-ot tett ki. A fő partnerek közül Németország 37%-kal, Ausztria 9%-kal, Olaszország, Hollandia és Franciaország külön-külön 5-6%-kal részesedett a 2000. évi külpiaci értékesítésből. Az Európai Unió részesedése összességében 75% volt, míg 1996-ban 70%. Az Európai Unión kívüli országok közül az Egyesült Államok jelentette a legnagyobb felvevőpiacot, 5%-os aránnyal. A közép- és kelet-európai országokba 2000-ben a magyar export 13%-a irányult, ami jelentős csökkenés az 1996. évi 20%-hoz képest. A változás mindenekelőtt az Oroszországba irányuló szállítások visszaesésének következménye. Az orosz piac aránya 1996-ban még 5% volt, 1999-ben viszont alig több mint 1%, s a szállítások 2000. évi élénkülése ellenére sem érte el a 2%-ot. A CEFTA-országok részesedése mindvégig 7-8% között, a fejlődő országoké 3% körül alakult.
Az import relációs szerkezetében a korábbi tendenciához képest 2000-ben számottevő - bár a fő országcsoportok sorrendjét nem érintő - változás jelentkezett. Ez egyfelől a fejlett országok súlyának csökkenésében, másfelől a többi fő országcsoport súlyának növekedésében jutott kifejezésre. Közülük a közép- és kelet-európai országok esetében az energiaárak emelkedése, a fejlődő, továbbá a máshová nem sorolt országok csoportját tekintve a vámszabad területekre beérkező import erőteljes bővülése volt a növekedés elsődleges tényezője. (A máshová nem sorolt országok csoportja lényegében - 2000-ben 95%-ban - a Kínából származó importot jelentette.)
A fejlett országok részesedése az importból az 1996. évi 71%-ról 1999-re 75%-ra történt növekedés után 2000-ben 70%-ra csökkent. Hasonló irányú változást mutat az Európai Unió aránya: 62%-ról 64%-ra nőtt, majd 59%-ra mérséklődött. Németország 2000. évi 26%-os részaránya 3 százalékpontos, Ausztria 7%-os részaránya 2 százalékpontos mérséklődést jelent az előző évihez képest; Olaszországé változatlanul 8%-os maradt. Az Európai Unión kívüli országok közül Japánból és az Egyesült Államokból érkezett a legnagyobb import, 2000-ben a teljes import 5, illetve 4%-át képviselte. A fejlődő országok aránya számottevően megnőtt az időszak folyamán: 1996-ban 6%-ot, 1999-ben 9%-ot, 2000-ben 10%-ot tett ki. Az utóbbin belül öt ázsiai partner - Koreai Köztársaság, Szingapúr, Tajvan, Malajzia, Thaiföld - együttes aránya meghaladta a 6%-ot. Kínából az 2000. évi import 3%-a érkezett. A közép- és kelet-európai országok 1996-ban 21%-kal, 1999-ben 14%-kal, 2000-ben 17%-kal részesedtek az importból. Ez a tendencia alapvetően az Oroszországból származó import változására vezethető vissza, amelynek aránya ez idő alatt 11%-ról 6%-ra csökkent, majd 8%-ra nőtt.
Az export és az import relációs szerkezetének változása a külkereskedelmi mérleg alakulásában is tükröződött. A legnagyobb forgalmi részesedésű fejlett országok csoportjával szemben lényegesen javult az egyenleg, sőt az időszak végére aktívra fordult. Ugyanakkor a többi országcsoport viszonylatában önmagában is jelentős, az országcsoportok forgalmon belüli súlyához mérten pedig különösen nagy összegű passzívum alakult ki, s ennek összege többnyire növekvő tendenciát mutat.
A fejlett országokból származó import és az oda irányuló export egyenlegeként 1996-ban 1 milliárd dolláros passzívum képződött. A következő két évben ehhez képest mérséklődött a passzívum, majd 1999-ben aktívvá vált az egyenleg, és 2000-ben az aktívum összege 1 milliárd dollárra emelkedett. Az Európai Unióval folytatott forgalom egyenlege az 1996. évi passzívum után 1997 óta évről évre magasabb összegű aktívumot mutatott, a 2000. évi aktívum 2,4 milliárd dollárt tett ki. Az Unió tagállamai közül mindvégig a legnagyobb partner, Németország viszonylatában keletkezett a legjelentősebb aktívum. Mellette fokozatosan bővült azoknak az országoknak a köre, amelyekkel szemben a magyar külkereskedelem kisebb-nagyobb összegű aktívummal zárult. (2000-ben Ausztria, Belgium, Franciaország, Görögország, Hollandia, Nagy-Britannia, Portugália tartozott ide.) Az Európai Unión kívüli fejlett országok közül az Egyesült Államokkal szemben 1998 óta szintén aktív volt az egyenleg. Ugyanakkor a Japánnal folytatott külkereskedelmet mindvégig kiegyensúlyozatlan forgalom és egyre tetemesebb passzívum jellemezte.
A fejlődő országok csoportjával szemben folyamatosan emelkedés után 2000-ben 2,3 milliárd dolláros passzívum alakult ki, az előző évinél 600 millióval több, az 1996. évinek 3,8-szerese. E folyamat mögött elsősorban annak az importnak a felfutása állt, amely néhány - már említett - országból a vámszabad területekre érkezett. Hasonló tényezők miatt lett magas a Kínával szembeni passzívum is. Ennek összege 2000-ben 900 millió dollár volt, ami az előző évihez képest 360 milliós, az 1996. évihez képest pedig mintegy 5-szörös növekedést jelent.
A közép- és kelet-európai országok csoportjával szembeni egyenleg alakulását erősen befolyásolta az energiaimport, illetve annak áralakulása. Az 1996-ban 730 millió dollárt kitevő passzívum a következő két évben 200-300 millió dollár közötti összegre mérséklődött, majd 1999-ben 900 millióra, 2000-ben pedig 1,8 milliárdra emelkedett. Ennél mindvégig magasabb, 2000-ben 2,1 milliárd dolláros passzívum keletkezett az Oroszországból származó import, illetve az oda irányuló export egyenlegeként.
A származási-rendeltetési országok helyett a szerződő országok szerinti csoportosítást alkalmazva az egyenleg az előbbiektől lényegesen eltérő képet mutat. A fejlett országok viszonylatában a 2000. évi aktívum helyett jelentős passzívum, míg a fejlődő, valamint a közép- és kelet-európai országok viszonylatában jóval kisebb passzívum adódik. A különbség nagy valószínűséggel a fejlett országok jelentős közvetítői tevékenységével magyarázható.
A határokon regisztrált utasforgalomban a Magyarországra látogató külföldiek számának több éve tartó folyamatos és jelentős csökkenése 2000-ben megállt. Ebben az évben 31 millió külföldi érkezett az országba, 8%-kal több az 1999. évinél, viszont 22%-kal kevesebb, mint 1996-ban. A magyar állampolgárok külföldi utazásai az előző évi visszaesés után 2000-ben élénkültek, a 11,1 milliós utazásszám az egy évvel azelőttinél 4%-kal több, míg a négy évvel korábbinál 8%-kal kevesebb.
A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint 2000-ben a folyó fizetési mérlegben 3,7 milliárd euró összegű idegenforgalmi devizabevétel jelent meg, folyó áron az előző évinél 16%-kal, a négy évvel korábbinál 45%-kal több. A kiadások 2000-ben 1,2 milliárd eurót tettek ki, az előző évihez képest a bevételeknél kevésbé, 6%-kal, az időszak egészét tekintve azonban nagyobb arányban, 56%-kal nőttek. A bevételek és kiadások 2000. évi egyenlege 2,5 milliárd euró összegű aktívumot mutat, ami az 1999. évinél 455 millió, az 1996. évinél 727 millió euróval magasabb. Az idegenforgalmi aktívum tavaly is - ugyanúgy, mint az előző években - az árudeviza-forgalom passzívumához hasonló, vagy azt meghaladó nagyságú volt.
A kereskedelmi szálláshelyeken 2000 folyamán 5,9 millió vendég fordult meg, és 18 millió éjszakát töltött el. A vendégéjszakák számát tekintve ez az előző évihez képest 6%-os, az 1996. évihez képest 16%-os forgalombővülést jelent.
A 2000. évi forgalomból - szintén a vendégéjszakák alapján - 43%-kal részesedett a belföldi vendégkör, míg 1996-ban 36%-kal. Az arányváltozás mögött a belföldivendég-forgalom emelkedése áll, amely 2000-ben 6%-kal haladta meg az egy évvel és egyharmadával a négy évvel korábbit. Az élénkülés a legtöbb szállástípusban érződött. Kiemelkedő volt a növekedés az öt- és négycsillagos szállodákban. Ezekben az egységekben a belföldiek által eltöltött idő a vizsgált időszak utolsó évében 17, illetve 44%-kal nőtt, bár összes szálláshelyi vendégéjszakáiknak együttesen is mindössze 7%-át képviselte. A gyógyszállók belföldivendég-forgalma egy év alatt 2,7-szeresre nőtt, 2000-ben a szállodai vendégéjszakák 13%-át adta. Az átlagos tartózkodási idő 3,7 éjszaka volt, számottevően magasabb, mint valamennyi szálloda-, illetve szállástípus átlaga.
A külföldivendég-forgalom az előző évekre jellemző ingadozás után 2000-ben szintén élénkült, a vendégéjszakák száma 6%-kal haladta meg az 1999. évit, és 4%-kal az 1996. évit. A külföldiek jelentős és növekvő arányban vesznek igénybe magasabb kategóriájú szállodákat. Ezekben az egységekben az átlagosnál gyorsabban nőtt a vendégéjszakák száma, míg az alacsonyabb kategóriájú szállodák, továbbá a külföldiek által ugyancsak kedvelt kempingek forgalma csökkenő tendenciát mutat. A szállodák külföldivendég-forgalmának - a belföldihez hasonlóan - 13%-a jutott a gyógyszállókra. A vendégéjszakák számának növekedése itt is viszonylag gyors, 34%-os volt. Az átlagos tartózkodási idő 4,1 éjszakát tett ki, szemben a szállodák 3,1, illetve az összes szálláshely 3,5 éjszakás átlagával.
A szállodák szobafoglaltsága országos és éves átlagban 2000-ben az előző évekhez hasonló arányú, 47% volt. A legmagasabb kihasználtságot évről évre az ötcsillagos szállodák érték el, és az alacsonyabb kategóriák felé haladva általában csökkent a kihasználtság. A főváros szállodáinak kihasználtsága mintegy 10 százalékponttal felülmúlta az országos átlagot. A gyógyszállók kihasználtsága is viszonylag magas, 2000-ben országosan 62%-os, Budapesten 70%-os volt.
A kereskedelmi szálláshelyek szállásdíjbevételei 2000-ben 84 milliárd forintot tettek ki, folyó áron 15%-kal többet az előző évinél és 83%-kal többet az 1996. évinél. A szállásdíjak a kereskedelmi szálláshelyek 2000. évi bevételeinek 59%-át adták, további 23%-a az általuk üzemeltetett vendéglátóhelyek forgalmából, 18%-a egyéb szálláshelyi szolgáltatásokból származott. A bevételek együttesen 143 milliárd forintot kitevő összege folyó áron 17%-kal, volumenben 5-6%-kal haladta meg az egy évvel korábbit.
A vendéglátás összes bevételének egytizede keletkezett a kereskedelmi szálláshelyeken, nyolctizede a többi kereskedelmi vendéglátóhelyen, egytizede pedig a munkahelyi vendéglátásban. A teljes vendéglátói forgalom volumene, miután 1997 ls 1999 között évről évre számottevően nőtt, 2000-ben 21%-kal visszaesett az előző évihez képest; az 1996. évit 4%-kal haladta meg.
Az utazási irodák forgalmának növekedése 2000-ben folytatódott. Szervezésükben 673 ezer külföldi látogatott hazánkba, 84%-uk egy napnál hosszabb időt, átlagosan 3,7 éjszakát töltött az országban. A teljes látogatóforgalomnak ez 2%-át, a kereskedelmi szálláshelyek külöldivendég-forgalmának viszont 20%-át tette ki. A magyar állampolgárok külföldi utazásainak 5,5%-a bonyolódott le szervezett keretek között, ami 614 ezer utazást jelentett, további 65 ezren csak külföldi szállásukat foglalták le előre belföldön utazási irodákban.
Az ország energiafelhasználása 1989 és 1996 között 18%-kal csökkent. A következő években a gazdasági teljesítmény évi 4-5%-os emelkedése sem vonta maga után a felhasználás bővülését, az 1997-ben 2,5%-kal, 1998-2000-ben évente fél százalékkal, együttvéve a négy év alatt 3,9%-kal csökkent. A csökkenő-stagnáló felhasználásban a kevésbé energiaigényes termelési szerkezet kialakulásának volt meghatározó szerepe. A jelentősen növekvő energiaárak is ösztönözték az egyes területeken végrehajtott korszerűsítéseket és a gazdaságosabb energiahordozók fokozott felhasználását.
A bruttó hazai termék egységére jutó energiafelhasználás 1989-2000-ben összesen 24,4%-kal, évi átlagban 2,5%-kal csökkent, ezen belül 20,1%-os (évente 5,3%) mérséklődés az utóbbi négy évben következett be.
Az iparban a bruttó hozzáadott érték egységére jutó energiafelhasználás csökkenésének üteme 1997-1999-ben jóval nagyobb volt az országos átlagnál. 2000-ben - amikor a termelés a kisebb energiaigényű területek mellett az energiaigényes ágazatokban is érezhetően emelkedett - a csökkenés már nem olyan látványos, de az országosat még mindig meghaladja.
Egységnyi GDP-re jutó energiafelhasználás alakulása
az előző évhez képest, %
|
|
Nemzetgazdaság összesen |
Ipar |
|
1997 |
-6,8 |
-12,4 |
|
1998 |
-5,3 |
-6,9 |
|
1999 |
-4,3 |
-7,4 |
|
2000 |
-5,3 |
-6,5 |
Az energiahatékonyság javulása, a gazdasági növekedés energiaigényességének mérséklődése a fejlett országokra is jellemző. Ezzel függ össze, hogy hazánkban a gazdaság jövedelemtermelő-képességéhez mért energiafelhasználás nemzetközi összehasonlításban - noha közeledtünk a fejlett országok átlagához - még mindig magas. 1998. évi adatok szerint az egységnyi bruttó hazai termékre jutó energiafelhasználás hazánkban 26%-kal nagyobb mint az Európai Unió tagországaiban átlagosan.
Az ország 2000-ben 1039 petajoule fűtőértékű energiát használt fel, az előző évinél 0,4%-kal kevesebbet. Ebben jelentős szerepe volt a szokásosnál enyhébb október-decemberi időjárásnak is. A január-szeptemberi felhasználás 1,2%-kal több, az utolsó háromhavi 4,2%-kal kevesebb volt, mint az előző évben. Ilyen alacsony október-decemberi felhasználás az elmúlt tíz évben nem fordult elő. A felhasznált energia 45%-a, a négy évvel korábbinál (43%) nagyobb hányada a termelő szférába jutott. A termelő ágazatok többségében emelkedett a felhasználás, együttvéve 1,8%-kal, de a négy évvel korábbinál 1,4%-kal kevesebb volt. A lakosság és a kommunális szféra az energia 55%-át igényelte. Ebben a körben - jórészt az energia drágulásával, valamint a kevésbé energiaigényes készülékek térhódításával összefüggésben - a felhasználás az elmúlt négy év mindegyikében csökkent. 2000-ben a lakosság az előző évinél 2,6%-kal, az 1996. évinél 6%-kal kevesebb energiát használt fel. A kommunális és egyéb szervezetek esetében a csökkenés 1, illetve 5,1% volt.
Az ipar részesedése a teljes energiafelhasználásból 2000-ben 35%-ra emelkedett, miután az előző évinél 2,1%-kal több energiát igényelt. Az ipari termelésben a kilencvenes évtized közepe óta a kevésbé energiaigényes területek fejlődése az átlagosnál lényegesen gyorsabb volt, kiváltképp a gépiparé. Ez az irányzat 2000-ben is érvényesült, de ebben az évben már a nagyobb energiafogyasztó ágazatok (vegyipar, kohászat, papíripar, építőanyagok) termelése is élénkült. Az iparon kívüli termelő ágazatok (építőipar, mezőgazdaság, szállítás) energiafelhasználása az 1997. évi jelentős visszaesés után 1998-2000. években nem csökkent tovább.
Az energiahordozók hazai termelésének csökkenése folytatódott: 2000-ben 3,2%, 1997-2000-ben együttvéve 14,9% volt a mérséklődés. A behozatal az 1999. évi visszaesést követően ismét emelkedett. A fűtőértékben kifejezett energiaimport az előző évit és a négy évvel korábbit is mintegy 2%-kal meghaladta. A környező országok szabad kapacitásainak kihasználása a megfelelő vezetékrendszereken keresztül lehetővé tette a villamosenergia-import számottevő bővülését. 2000-ben háromszor annyi villamos energiát importáltak, mint az előző évben és másfélszer annyit, mint 1996-ban. 2000-ben - csakúgy mint korábban - a földgáz háromnegyede, a kőolaj csaknem négyötöde származott külföldről. Hazánkban az eneregiaforrások között a földgáz 37%-ot képvisel, ez európai viszonylatban magas részarány. A lakossági és a kommunális energiafogyasztásban a földgáz aránya 45%-ra emelkedett. A háztartások és az intézmények 70%-a használ földgázt. A kőolaj és a kőolajszármazékok az energiaforrások 32%-át képviselik. Az atomerőművi villamos energia aránya 2000-ben a korábbi évekét meghaladva 12,7%, míg az importált villamos energiáé az előző évi 0,9%-kal szemben 3,1% volt. Együttvéve a villamos energia aránya a források között az 1999. évi 13,5%-ról csaknem 16%-ra emelkedett. A szénféleségek részesedése ugyanakkor csaknem 1 százalékponttal 13,5%-ra csökkent.
11. A főbb ágazatok teljesítménye
A rendszerváltozás eredményeként a mezőgazdaságban gyökeres tulajdoni átrendeződés ment végbe, a föld és a többi termelési eszköz magántulajdonba került, a termelés súlypontja a magángazdaságokra helyeződött át. Az évtized végére a privatizáció befejeződött, a földtulajdon szerkezete stabilizálódott, a földhasználat struktúrája azonban továbbra is változik.
A 2000 áprilisában végrehajtott általános mezőgazdasági összeírás eredményeként számszerűsíthető, hogy az elmúlt évtizedben átalakult az agrártermelés szerkezete is. A mezőgazdasági termelés üzemi struktúráját a rendszerváltásig az átlagosan 4500 hektár földterületen gazdálkodó nagyüzemek dominanciája jellemezte. Ezen kívül 1,4 millió háztáji és kisegítő gazdaság átlagosan 0,8 hektáros földterületen végzett mezőgazdasági tevékenységet. Azóta az egyéni gazdaságok száma csökkent, a gazdasági szervezeteké - a korábbi nagyüzemek szétválása következtében - növekedett. 2000 március végén 960 ezer egyéni gazdaság és 8500 mezőgazdasági tevékenységet folytató szervezet működött az országban. A földterület használatából a gazdasági szervezetek és az egyéni gazdálkodók 2000-ben közel azonos arányban, 41, illetve 43%-kal részesedtek. A gazdasági szervezetek átlagos üzemmérete 660 hektárra csökkent, míg az egyéni gazdaságok egy gazdaságra jutó területe 2,8 hektárra nőtt. A jelenlegi birtokszerkezet a mezőgazdaság jövőbeni fejlődését kedvezőtlenül befolyásolhatja. Az egyéni gazdaságok 70%-a 1 hektárnál kisebb termőterületen gazdálkodik és az 50 hektár feletti gazdaságok aránya nem éri el az 1%-ot sem, a gazdasági szervezetek 37%-a pedig egyáltalán nem rendelkezik termőfölddel.
A mezőgazdaság összes gépivonóerő-kapacitása 1991 és 2000 között gyakorlatilag változatlan nagyságú maradt. Az egyéni gazdaságok részesedése ugyanakkor 27%-ról 57%-ra nőtt. A gépivonóerő-kapacitáson belül a traktorkapacitás részaránya 60%-ra emelkedett. A mezőgazdaság traktorállománya az 1991. évi 92 ezerről 2000-ben 113 ezerre nőtt. Az egyéni gazdaságok részesedése a traktorállományból 2000-ben 77%-ot tett ki. A kombájnok száma 1991 és 1996 között 9%-kal csökkent, 1996 és 2000 között 28%-kal nőtt. Az egyéni gazdaságok kombájnállománya az évtized második felében megkétszereződött, a gazdasági szervezeteké csökkent. A traktorok és a kombájnok életkora 2000-ben átlagosan 15 év volt. A mezőgazdaságban használt tehergépkocsik száma és motorteljesítménye 1991 és 1996 között mérsékelten, 1996 és 2000 között gyorsuló ütemben csökkent. Az egyéni gazdaságok részesedése a tehergépkocsi-állományból 2000-ben 59% volt.
A mezőgazdaság bruttó termelése az elmúlt 11 év alatt kb. egyharmadával csökkent. Az 1993 után következő években a termelés volumene némileg növekedett, majd az utóbbi négy évből háromban tovább csökkent.
A termelés csökkenésében a romló belső gazdasági feltételek, valamint a fizetőképes kereslet visszaesése mellett a kedvezőtlen külső gazdasági környezet is szerepet játszott. A korábbi jelentős kelet-európai felvevő piacok összeomlottak, illetve beszűkültek. A mezőgazdaság cserearányainak romlását eredményezte az ár- és külkereskedelmi liberalizáció, állandósult a tőkehiány, a beruházások csökkentek, az alacsony agrotechnikai és technológiai színvonal, a privatizációval párosuló veszteségek és bizonytalanságok mellett többször aszály is volt. Jelentős veszteségeket okoztak az ár- és belvizek, a gombafertőzések.
A mostoha időjárás hátrányosan befolyásolta a mezőgazdasági termelést 2000-ben is. A korábbi években tapasztalt értékesítési gondokra (átvételi problémák, alacsony felvásárlási árak, a fizetés elhúzódása stb.) a termelés visszafogásával reagáltak a termelők.
A mezőgazdasági termelés volumene - előzetes adatok alapján - 2000-ben az előző évinek 94%-át tette ki. A növénytermelés teljesítménye csökkent, az állattenyésztésé némileg nőtt az előző évhez képest. Az állattenyésztés termelésének volumene 2000-ben 1,1%-kal haladta meg az előző évit. A vágósertés termelése 7, a vágómarháé 4%-kal visszaesett, ugyanakkor jelentős felfutás volt tapasztalható a juh- és a baromfiágazatban. A növénytermesztés termelésének volumene 12,4%-kal elmaradt az 1999. évitől. A legnagyobb termeléscsökkenés a burgonyánál következett be, csupán a gyümölcsféléknél volt 3,5%-os növekedés. A növénytermesztés termelésének 43%-át képviselő gabonatermés 9,9 millió tonna volt, az 1999. évinél 1,5 millió tonnával kevesebb. A kalászosok terméseredménye 810 ezer tonnával több, a kukoricáé 2,3 millió tonnával kevesebb lett az előző évinél. Mind a búza, mind a kukorica kivitele csökkent.
Az őszi betakarítású növények közül 2000-ben cukorrépából, burgonyából és napraforgóból az előző évinél egyharmaddal kisebb termést takarítottak be. A csökkenésben a kisebb vetésterület játszott fő szerepet.
A termésátlagok alakulását kedvezőtlenül befolyásolták az agrotechnikai hiányosságok, a szükséges növényvédelem és talajerő-utánpótlás elmaradása, valamint az időjárás is. A legtöbb gabonaféle átlaghozama alacsonyabb volt nemcsak az előző évinél, de az évtized elejinél is.
A fontosabb növények termésátlaga (kg/ha)
|
Megnevezés |
1991-1995. |
1999 |
2000 |
|
Búza |
4 250 |
3 590 |
3 620 |
|
Kukorica |
4 410 |
6 380 |
4 150 |
|
Árpa |
3 540 |
3 120 |
2 800 |
|
Cukorrépa |
31 450 |
44 540 |
34 230 |
|
Burgonya |
14 820 |
18 390 |
17 150 |
|
Napraforgó |
1 750 |
1 520 |
1 640 |
A kilencvenes évtized folyamán az ország állatállománya jelentősen csökkent. A szarvasmarhák száma kb. 50%-kal, a sertéseké 37%-kal kisebb az 1989. évinél. Az állatállomány 1998. évi átmeneti növekedését 1999-ben és 2000-ben ismét csökkenés váltotta fel. A december 1-jei adatok alapján - a juh- és a baromfiállomány kivételével - az állatállományban csökkenés figyelhető meg. A takarmánypiacon bekövetkezett nagyarányú áremelkedés miatt az állattenyésztés jövedelmezősége 2000 végére kritikus szintre süllyedt.
Állatállomány és vágóállat-termelés
|
|
|
Az állatállomány 2000-ben a szövetkezetekben és az egyéni gazdaságokban is csökkent. Decemberben az országban 805 ezer szarvasmarhát tartottak, 52 ezerrel (6%-kal) kevesebbet, mint egy évvel korábban. A 380 ezres tehénállomány 18 ezerrel volt kevesebb, mint 1999. december 1-jén. A tehéntej termelése 1990-től ingadozott, 2000-ben ismét emelkedett az előző évhez képest, de így is 25%-kal alacsonyabb volt az 1989. évinél.
A sertésállomány 4,8 millió, az anyakocák száma pedig 348 ezer volt 2000 decemberében. Mind az összes állomány, mind az anyakocák állománya csökkent 1999 decemberéhez képest. A sertésállomány 2000. évi visszaesését nem értékesítési nehézségek okozták, mivel egész évben jelentős volt a vágósertés iránti kereslet, még a korábban eladhatatlan nagy súlyú, selejt kocák értékesítése sem okozott gondot. A felvásárlóknál általánossá vált az átvételkori azonnali készpénzfizetés, sőt egyes felvásárlók még felárat is hajlandók voltak fizetni. A magas takarmányárak miatt azonban a termelők óvakodtak a nagyobb állomány beállításától. A vágósertés termelése közel 6%-kal mérséklődött 2000-ben az előző évhez képest.
A juhállomány növekedése - az előző évhez hasonlóan - folytatódott 2000-ben is. A december 1-jei állomány meghaladta az 1,1 milliót, ez 21%-os növekedést jelent az 1999. decemberihez képest és 45%-os csökkenést 1989-hez viszonyítva. A vágójuh termelése a jelentős exportkereslet folytán 12%-kal bővült 1999-hez képest.
A baromfiállomány 2000 decemberében 37 millió volt, 6 millióval (16%-kal) több, mint az előző évben. A vágóbaromfi termelése az 1999. évi csökkenést követően ismét növekedett.
A tyúktojás termelése a korábbi évekhez hasonlóan tovább csökkent.
A mezőgazdasági termékek felvásárlásának 2000. évi volumene az 1989. évinek 49%-a volt. Az 1999. évi növekedés után a felvásárlás 2000-ben 7,5%-kal ismét csökkent. A termelők közel 16%-kal kevesebb növénytermesztési és kertészeti terméket értékesítettek a felvásárlóknak, mint 1999-ben. Az élő állatok és állati termékek felvásárlása 1,3%-kal maradt el az 1999. évitől.
A mezőgazdaság, az erdőgazdálkodás és a halászat beruházásai 2000-ben 83 milliárd forintot tettek ki, 13,5%-kal kevesebbet, mint az előző évben. Az utóbbi négy évben kettőben nőtt, kettőben csökkent a beruházások volumene, a 2000. évi szint 8%-kal volt magasabb az 1996. évinél. (Ugyanebben az időszakban az összes beruházás volumene 37%-kal emelkedett.) A nemzetgazdaság összes beruházásából az ágazat 2,9%-kal részesedett.
Ipar, építőipar
Az ipar nemzetgazdaságon belüli súlya a kilencvenes évek elején csökkent, hozzáadott értéke az 1992 és 1996 közötti időszakban a GDP közel negyedét tette ki, 1997-től - a termelés felfutásával összhangban - ez az arány már 28% fölé emelkedett. Az ipari termelés 1992 óta a duplájára nőtt, az emelkedés mértéke 1997 óta minden évben meghaladta a 10%-ot.
Az 1989. évi szintet a magyar ipar - az 1992-ig tartó visszaesés, majd az azt követő termelésnövekedés után - 1997-1998-ban érte el, és a 2000. évben 35%-kal haladta meg. Az ipari bruttó termelés 2000-ben 63%-kal volt több, mint négy évvel korábban. A termelés az időszak minden évében dinamikusan bővült, 2000-ben a növekedés mértéke meghaladta a 18%-ot. Ez az ütem mind a közép-európai térséggel, mind a fejlett ipari országokkal összevetve magas.
2000 folyamán a növekedési ütem - elsősorban a hazai kereslet alakulásával összefüggésben - lassult, az I-III. negyedévi 20%-ot követően a IV. negyedévi termelés 13%-kal emelkedett az előző év azonos időszakához képest.
Az ipar bruttó hozzáadott értéke 2000-ben 9,2%-kal, 1997-2000. években összesen 41%-kal nőtt, kétszer olyan gyorsan, mint az egész gazdaságé.
A magyar ipar 1997 és 2000 között elért növekedési üteme minden évben magasabb volt, mind az OECD, mind az EU-tagországok által elért átlagos növekedési ütemnél, s a CEFTA-országok között is kiemelkedőnek tekinthető.
Az Európai Unió tagországai ipari termelésének növekedési üteme 1999-ben lassult, viszont 2000-ben számottevően élénkült, 2000-ben 5%-kal múlta felül az előző évi szintet. 5,6, illetve 5,7%-os volt a termelésnövekedés Japán, valamint az Egyesült Államok iparában.
Az élénk gazdasági konjunktúra a CEFTA-országok iparában is éreztette hatását. Az 1999. évi kisebb-nagyobb visszaesés után Csehország 7%-kal, Románia 8%-kal, Szlovákia 9%-kal, Szlovénia 6%-kal növelte ipari termelését. Lengyelország, az 1999. évi növekedést meghaladóan, 2000-ben 7%-kal bővítette ipari termelését.
A hazai ipari termelés ágazati szerkezetében az elmúlt négy évben is számottevő módosulás következett be. Meggyorsult a magasabb hozzáadott értéket termelő ágazatok, főleg a gépipar arányának növekedése. A gépipar a bruttó termelés alapján képzett ágazati rangsorban - 2000. évi árszinten számítva - a kilencvenes évek közepén a 3. helyen állt az élelmiszeripar és a vegyipar után. 1997 és 2000 között a gépipari ágak termelése megnégyszereződött, miközben az élelmiszeripar és a vegyipar termelése alig (2, illetve 5%-kal) emelkedett, sőt az utóbbin belül a kőolaj-feldolgozás, valamint a vegyi anyagok és vegyi termékek előállítása csökkent. A négy évvel korábbinak kétharmadára szorult vissza a bányászati tevékenység és az energiaszektor termelése is mérséklődött valamelyest. A termelésben kisebb súlyt képviselő ágazatok vagy az ipari átlagnak megfelelően bővítették termelésüket (pl. gumi- és műanyagtermék-gyártás, papírgyártás, kiadói nyomdai tevékenység), vagy az átlagtól elmaradóan (pl. fafeldolgozás, textíliák, építőanyagok, kohászati termékek gyártása).
A gépipar nagymértékű előretörése nyomán aránya az ipari termelésben - összehasonlító áron - az 1996. évi 17%-ról 1998-ig 30%-ra, majd újabb két év alatt 2000-re 43%-ra nőtt, ezáltal a többi ágazat aránya csökkent, vagy stagnált, köztük azoké is, ahol a termelés emelkedett. Az ágazati rangsorban a gépipart a vegyipar 15%-os, valamint az élelmiszer-, ital- és dohánygyártás 14%-os aránnyal követi.
A gépipar kiemelkedő fejlődésében döntő szerepe az idetelepült nagy multinacionális cégeknek van. A gépipar (és az ipar) legnagyobb ágazata a villamosgép- és műszergyártás, amelynek termelése 1996 óta több mint hatszorosra emelkedett, s 2000-ben a gépipari termelés csaknem hattizedét, az ipari termelés egynegyedét adta. Az ágazat profiljába tartozik többek között a számítógépek és részegységeik, a híradás-technikai cikkek és alkatrészek, valamint a járművillamossági cikkek gyártása. 2000-ben a számítógépgyártás növekedése már lassult (a növekedés 27%), de az említett többi területen ekkor is másfél-kétszeresre bővült a termelés az előző évhez képest. Második helyen áll a gépipar termelésében súlyát tekintve a járműipar. A személygépkocsi-gyártás, összeszerelés és a hozzá tartozó alkatrészek gyártása 1998-ig kiugróan magas ütemben nőtt, de még 2000-ben is 16%-kal emelkedett. A gépipari termelés (és export) belső struktúrája alapvetően megváltozott, a korábban nagy jelentőségű gépek, termelőberendezések gyártása kevéssé fejlődött. A változások nyomán 2000-ben a gépipari termelés egyharmada jármű, egynegyede híradás-technikai termék, 16%-a számítógép volt, amelyek túlnyomó részét exportálták.
2000-ben a feldolgozóipar termelése az előző évhez képest 20,7%-kal emelkedett, a bányászaté 8%-kal, az energiaszektoré - a mérsékeltebb energiaigények kapcsán - 1,8%-kal csökkent. Az előző évitől eltérően - amikor több ágazatban visszaesett a termelés - 2000-ben csaknem valamennyi feldolgozóipari ágazat termelése emelkedett, de a kivételt képező bőrtermék- és lábbeli-gyártás, valamint a kőolaj-feldolgozás is megközelítette az 1999. évi szintet. A kőolaj-feldolgozás esetében azonban ez 15%-os elmaradást jelent a két évvel korábbitól. Kiemelkedően nőtt a már említett villamosgép- és műszergyártás termelése (54%-kal), az átlagot meghaladó a növekedés a kohászati és a papíripari ágazatok esetében is (21-22%). 15-16%-kal bővült a gumi- és műanyagtermékek gyártása, a fafeldolgozás, valamint a jármű-előállítás. A többi ágazatban a növekedés 6-13% közötti volt. Az élelmiszer-, ital- és dohánygyártás - a hazai eladások és az export azonos bővülése mellett - 6%-kal emelkedett, de ezen belül a húsfeldolgozás, -tartósítás némileg csökkent. A vegyi anyag és -termékgyártás 11%-os növekedéssel, az alacsony bázis folytán, a két évvel korábbi szinten áll. A gép- és berendezésgyártás 11%-os növekedése az előző évekhez képest élénkülést jelent.
A termelés és az export vállalatnagyság szerinti összetétele 1999-hez képest alig módosult. A kis-, a közepes és a nagyméretű vállalkozások egyaránt számottevően bővítették mind termelésüket (18-20%-kal), mind kivitelüket (21-29%-kal).
A kereslet összetétele az elmúlt négy évben és 2000-ben is tovább módosult az export javára. 1996-ban az értékesített ipari termékek egyharmadát, 2000-ben már 51%-át külpiacokra értékesítették. Az ipari export dinamikus és töretlen évenkénti növekedése 1994-től figyelhető meg. Ugyanakkor a belföldi értékesítésben szerény kereslet-élénkülés az utóbbi három évet jellemezte. Ez azt jelenti, hogy 1997-ben a termelés növekedése még teljes egészében az export bővülésén alapult, míg 1998-1999. években a terméktöbblet 15, illetve 7%-a, 2000-ben már 27%-a hazai piacokra jutott.
Az ipar belföldi értékesítése 1997-ben 1,3%-kal csökkent, azt követően 1998-ban 3,2%-kal, 1999-ben 1,4%-kal emelkedett, amit 2000-ben már jelentősebb, 9%-os növekedés követett. Négy év alatt 12,6%-os a bővülés. A 2000-ben mutatkozó dinamika azonban nem jelenti a belső kereslet ilyen mértékű élénkülését, mivel ebben az évben bővítette a belföldi eladásokat az is, hogy egyes, korábban közvetlenül exportra termelő cégek kivitele hazai kereskedelmi vállalatok közbeiktatásával valósult meg.
A bőrtermékek, lábbelik, valamint a kőolaj-származékok kivételével 2000-ben valamennyi feldolgozóipari ágazat bővítette hazai eladásait. Az ipar belföldi értékesítésének csaknem negyedét adó energiaszektor termékei és szolgáltatásai iránt az igény - részben a kedvező időjárás részben az import növekedésének hatására - csökkent.
A belföldi kooperáció, a beszállítói tevékenység bővülése, a belépő új kapacitások folytán, az előző évtől eltérően, a termelést szolgáló javak iránti igény is növekedett. Ez azt jelenti, hogy a belföldi eladások növekményének négytizede továbbfelhasználásra szánt termékekben, 10%-a beruházási javakban testesült meg.
A belföldi eladások vállalatnagyság szerinti alakulása lényegesen eltér az előző évitől. Míg 1999-ben a hazai eladások szerény bővülése kizárólag a kisebb cégek eladásainak emelkedéséből adódott, 2000-ben már a közepes- és nagyméretű vállalkozások is növelték hazai eladásaikat. A kis- és középméretű vállalkozások esetében a növekedés az átlagosnál lényegesen nagyobb, 19, illetve 15%-os volt, míg a nagyméretű (300 fős és annál nagyobb) cégek eladásai 3,4%-kal emelkedtek.
A belföldi eladásokban a kis- és középméretű vállalkozások súlya az előző évi 41%-ról 44%-ra emelkedett, és a belföldi eladások többletének több mint háromnegyed részét biztosították. Ezen belül kiváltképp az 50 főnél kisebb cégek szerepe vált hangsúlyossá: míg a belföldi eladások egynegyede, a többlet 46%-a e vállalkozásoktól származott. A belföldi eladások 56%-át adó nagyméretű cégek a többletnek kisebb hányadát (22%-át) biztosították.
Az ipari kivitel 2000-ben 27,4%-kal emelkedett, gyorsabb ütemben, mint az előző évben (23%), a 2000. évi export 2,7-szerese volt a négy évvel korábbinak. Az ipari kivitel szerkezetében nagyfokú a koncentráció. Az export 64%-át két ágazat, a villamosgép- és műszergyártás (40%), valamint a járműgyártás (24%) adta. Az élelmiszer-ágazat súlya - amely a termelésben a harmadik, a belföldi eladásban pedig az első helyen áll - csak valamivel több mint 5%.
Míg 1999-ben a kivitel az ágazatok több mint felében csökkent, 2000-ben a feldolgozóipari exportban - a kőolaj-feldolgozás és a bőrtermék-, lábbeligyártás kivételével - minden ágazatban növekedés tapasztalható. Az előző évi visszaesést a legtöbb ágazat exportnövekedése kompenzálta, a kőolaj-származékok, valamint a vegyi anyagok és termékek 2000. évi kivitele azonban 11, illetve 4%-kal elmaradt a két évvel korábbitól.
|
A feldolgozóipari ágazatok közül 1999-hez képest az export |
|
|
csökkent |
a kőolaj-feldolgozásban, |
|
nem változott |
a bőrtermék- és lábbeligyártásban, |
|
5,8%-kal |
az élelmiszer-ágazatban, |
|
10-17%-kal |
az építőanyagok, kohászati termékek, vegyi anyagok és termékek, textíliák, textiláruk, gépek, berendezések, járművek esetében, |
|
23-35%-kal nőtt |
a fafeldolgozás, a gumi- és műanyagtermék-gyártás, az egyéb feldolgozóipar területén, a papírgyártás, kiadói és nyomdai tevékenységben, |
|
57%-kal |
a villamosgép- és műszergyártásban. |
Az ipari export és az ipari exporttöbblet létrehozásában 2000-ben is a nagyméretű vállalkozások szerepe volt a meghatározó. E cégek 2000-ben az ipari export 83%-át, az ipari exporttöbblet 85%-át biztosították. A 300 főnél kisebb cégek exporttevékenysége is jelentősen, 22%-kal bővült.
Az ipari beruházások összege 2000-ben 925 milliárd forint volt, volumenben 3,2%-kal több, mint az előző évben. Arányuk a nemzetgazdaság beruházásain belül egyharmadot képviselt. A beruházások csaknem négyötöde a feldolgozóiparba, egyötöde az energetikai szektorba irányult, a bányászat márcsak 1%-ot képviselt. A feldolgozóipari beruházások a korábbi éveknél lényegesen lassúbb ütemben, 4,1%-kal emelkedtek. (1997-ben 9%, 1998-ban 25%, 1999-ben 14% volt a növekedés.) A beruházások koncentrációja azonban tovább erősödött. 1997-ben és 1998-ban a feldolgozóipari beruházások harmada a gépipari ágazatokba, köztük elsősorban a számítógépgyártás, híradás-technikai ipar, járműgyártás területére irányult. 1999-ben és 2000-ben ez az arány még tovább, 40-42%-ra emelkedett. A feldolgozóipar beruházásainak 75%-a gépberuházás, 25%-a építési jellegű volt. 2000-ben a belföldi gépek - csakúgy mint az előző évben - a feldolgozóipar összes gépberuházásának csaknem négytizedét képezték. 1999-hez képest a feldolgozóipar belföldi gépekből 13%-kal, importgépekből 3,6%-kal bővítette beruházásait.
A feldolgozóipari beruházások túlnyomó részét - 1999-ben több mint négyötödét - külföldi érdekeltségű cégek valósították meg. Ezek beruházásai a feldolgozóipar minden ágazatában emelkedtek, de - csakúgy mint a korábbi években - a gépipar, a vegyipar és az élelmiszeripar területére koncentrálódtak. A villamosgép- és műszergyártásba, valamint a járműiparba beruházott külföldi tőke egy év alatt csaknem megkétszereződött, így az 1999. évi beruházásoknak e két ágazatban 92%-át biztosította. A vegyipari ágakban ez az arány 91%, az élelmiszer-, ital és dohánygyártásban 63% volt.
A működő külföldi tőke beáramlása 2000-ben is folytatódott, de az előző évinél mérsékeltebb ütemben. A társasági adóbevallást készítő külföldi érdekeltségű vállalkozásokról részletező adatok 1999-ről állnak rendelkezésre. Ezek szerint a külföldi tőke 49%-a az iparba, ezen belül 37%-a a feldolgozóiparba irányult. A feldolgozóipari vállalkozások jegyzett tőkéjéből a külföldi rész aránya kissé, 61%-ra növekedett. A növekedés a feldolgozóipar 14 ágazata közül 6 ágazatra jellemző. Legnagyobb mértékű a külföldi tőke részarányának növekedése a gumi- és műanyagtermék-gyártásban, ahol 50%-ról 58%-ra emelkedett az arány. A gépek és berendezések gyártásában 49%-ról 54%-ra, a villamos gépek és műszerek gyártásában 67%-ról 72%-ra módosult a részesedés. A járműiparban a külföldi tőke aránya 76%-ról 74%-ra csökkent, de a feldolgozóiparon belül továbbra is itt a legmagasabb. Az építőanyagok gyártásában a külföldi tőke 69%-ban van jelen. Az élelmiszer-ágazatban - a korábbi évek átlagnál magasabb arányával szemben - 1999-ben a részesedés mértéke a feldolgozóipari átlaggal azonos volt. A többi feldolgozóipari ágazatban a külföldi tőke részesedése 43-58% közötti.
Az ipar területi elhelyezkedését nagyfokú koncentráció jellemzi. Három régió: a Budapestet is magába foglaló közép-magyarországi, valamint a közép- és nyugat-dunántúli a székhelye az ipari társas vállalkozások 65%-ának. E három régió az ipari foglalkoztatottak több mint 50%-ával hozza létre az ipari termelés héttizedét. Az ezer lakosra jutó termelési értékkel mért iparosodottsági szint az említett két dunántúli régióban a legmagasabb; több mint kétszerese az országos átlagnak. A dél-dunántúli körzet a termelésben 6%-ot, a két alföldi, valamint az észak-magyarországi régió egyenként 8-9%-ot képvisel.
2000-ben az ipari termelés az ország minden régiójában és (Tolna megyét kivéve) minden megyében emelkedett. A növekedés mértéke - a Nyugat-Dunántúl kivételével - valamennyi régióban nagyobb volt, mint 1999-ben, illetve Észak-Magyarországon és Dél-Alföldön az előző évi csökkenést növekedés váltotta fel. A legdinamikusabb térség - az előző két évtől eltérően - a Közép-Dunántúl volt; termelése 36%-kal múlta felül az előző évit. A nyugat-dunántúli körzet ugyanakkor az ipari átlagnak megfelelően, 18%-kal bővítette termelését. Az elmúlt négy évben azonban mindkét dunántúli térségben az ipari termelés több mint két és félszeresre emelkedett. A közép-dunántúli régióban a húzóerőt Fejér megye ipara jelentette, a nyugat-dunántúli régióban Győr-Moson-Sopron megye áll az élen. Mindkét dunántúli körzet és az említett két megye elsősorban exportra termel. A többi régió ipari termelése az országos átlagnál kisebb ütemben emelkedett. A dél-dunántúli régió termelése 2000-ben 14%-kal haladta meg az előző évit, és másfélszerese volt a négy évvel korábbinak. Az előző évek szerény fejlődése után, jelentősen, 14%-kal bővült 2000-ben a közép-magyarországi régió ipari termelése is. A többi körzetben a növekedés 9-10% közötti volt. Ezek közül 1996 óta az Észak-Alföld ipara fejlődött gyorsabban, évente 6,6%-kal. A korábban jelentős észak-magyarországi ipar négy év átlagában csupán 3,3%-kal, a dél-alföldi térség ipara évi 2%-kal bővítette termelését annak ellenére, hogy 2000-ben mindhárom területen lényegesen gyorsabb volt a fejlődés, mint a korábbi években. Az átlagosnál lassúbb ütemű növekedés összefügg az export arányával. A már említett közép- és nyugat-dunántúli régión kívüli többi régió termelésének nagyobb hányada belföldre jut.
Az ipar területi elhelyezkedésében, fejlettségi szintjében mutatkozó aránytalanságok enyhítését, a befektetések vonzását szolgálják az ipari parkok. A Gazdasági Minisztérium összesítése szerint 2000 végéig 133 pályázó nyerte el az "Ipari Park" címet (ezek közül 2000-ben 21). A 133 ipari park gyakorlatilag egyenletesen oszlik meg az ország régiói és megyéi között, ezek közül 25 ipari parkban a fejlesztések csak most indulnak. 108 ipari parkban található betelepült szervezet. Az ezekben működő 1500 vállalkozás 660 milliárd forint tárgyi eszközzel, 110 ezer fő körüli létszámmal 2000-ben több mint 2600 milliárd forint értékű terméket állított elő, amelynek átlagosan több mint négyötödét exportálták. Az említett termelési érték a 2000. évi ipari bruttó termelés 22%-ának felel meg. Az ipari parkokban működő vállalkozások termelékenysége az országos ipari átlagnál nagyobb; az egy foglalkoztatottra jutó termelési érték az ipari átlag 1,7-szerese.
Az egy foglalkoztatottra jutó ipari termelés 1997 és 2000 között minden évben nőtt, 2000-ben 16,7%-kal múlta felül az előző évi szintet. Tavaly a termelékenység kisebb-nagyobb mértékben minden ágazatban emelkedett, azokban is, ahol a termelés növekedése létszámbővítés mellett valósult meg. Az adatok jelentős szóródást mutatnak: 0,8-29,2% közötti a növekedés. (Ez utóbbi a villamosgép- és műszergyártáshoz kapcsolódik.)
Az építőipari termelés növekedése 2000-ben is folytatódott, a korábbi évekénél mérsékeltebb ütemben. Az építőipari szervezetek termelésének 1997. évi 8,1%-os volumenemelkedését 1998-ban 15,3% teljesítménybővülés követte, s 1999-ben további 9% termelésnövekedés következett be az előző évhez viszonyítva. 2000-ben a növekedés üteme 5,9%-ra mérséklődött, így az ágazat teljesítménye 44%-kal több volt az 1996. évinél. A nem építőipari szervezetek és a lakosság házilagos építkezései az építőipari szervezetekénél lassabban növekedtek, így az országos építőipari termelés is mérsékeltebben (1997-1999-ben 27%-kal) nőtt, mint az ágazat termelése (36%). 2000-ben, előzetes információk szerint, ez a tendencia folytatódott.
A nem építőipari szervezetek építőipari termelése, valamint a lakossági építkezés együttesen az országos építőipari termelés értékének közel negyedét képviselik.
2000-ben az építőipari szervezetek termelése hozzávetőleg fele-fele arányban irányult épületek, illetve egyéb építmények létrehozására. Az épületek építése jelentős (14%-os), de az egy évvel korábbinál kisebb mértékű növekedést mutatott. Az egyéb építmények építése 2,3%-kal csökkent.
Az építőipar fejlesztésére szánt beruházások 1997-ben az előző évhez képest csökkentek, 1998-1999-ben az átlagosnál gyorsabban, majd 2000-ben mérsékeltebben nőttek. A 2000. évi volumen az előző évit 2,3%-kal haladta meg, a nemzetgazdasági beruházásoknak továbbra is a 2%-át képviselte.
1998-1999-ben minden, 2000-ben (a nyugat-dunántúli kivételével) csaknem minden régióban nőtt a székhely szerint oda tartozó építőipari vállalkozások építési tevékenységének a volumene. Legjelentősebb volt a növekedés a dél-alföldi régióban, de meghaladta az átlagot Észak-Magyarország, Közép-Dunántúl és Észak-Alföld vállalkozásainak termelésbővülése is.
A szállítási ágazatba sorolt vállalkozások áruszállítása 2000-ben mind az árutömeg, mind az árutonna-kilométerben kifejezett teljesítmény alapján az előző évihez hasonlóan alakult. Az 1996. évihez képest az elszállított árutömeg 32%-kal, az árutonnakilométer-teljesítmény ennél lényegesen mérsékeltebben, 5%-kal nőtt. Az eltérés az átlagos szállítási távolság csökkenésével függ össze.
Az elszállított árutömeg túlnyomó része közúton mozgott, és 2000-re az árutonna-kilométerben mért teljesítmény több mint fele (1996-ben 41%-a) is a közúti szállításra jutott. Az arányváltozás mögött a teljesítmény folyamatos, négy év alatt összesen 31%-os, ezen belül 2000-ben 1,5%-os növekedése áll. A növekedést az időszak egészét tekintve a belföldi fuvarok alapozták meg, amelyek a 2000. évi teljesítmény 55%-át adták.
A vasút aránya az utóbbi években már nem módosult számottevően, 2000-ben - szintén árutonnakilométer alapján - 30%-ot tett ki. Teljesítményét stagnáló-mérséklődő tendencia jellemezte. Belföldi forgalma évről évre kisebb lett, míg a nemzetközi fuvarok az 1999. évi visszaeséstől eltekintve számottevően nőttek. Ezek a fuvarok 2000-ben már a teljesítmény háromnegyedét biztosították (1996-ban kétharmadát).
A csővezetékes szállítás 15%-kal részesedett a 2000. évi árutonnakilométer-teljesítményből, szemben az 1996. évi 18%-kal. A teljesítmény 2000-ben az előző évitől 10%-kal, az 1996. évitől 11%-kal maradt el. Az időszakon belül a belföldi forgalom csökkenése folyamatos volt, míg a nemzetközi forgalom 1998-ig növekvő tendenciája 1999-től fordult meg. A nemzetközi fuvarok aránya kissé nőtt, és 2000-ben négyötöd részt képviselt.
A vízi szállítás részesedése 2000-ben 3%-ot tett ki. Az árutonnakilométer-teljesítmény az előző évihez képest 6%-kal csökkent. A kiesés a nemzetközi forgalomban jelentkezett; a mindössze néhány százalékot képviselő belföldi forgalom élénkülése az összteljesítmény alakulását érdemben nem befolyásolta.
A közúti szállításnak az árutömeg alapján 45%-át, az árutonnakilométer-teljesítmény alapján 30%-át ágazaton kívüli vállalkozások végezték. E vállalkozások árutonnakilométer-teljesítménye 2000-ben 6%-kal meghaladta az előző évit. A szállítási ágazatba és a más ágazatba sorolt vállalkozások együttes teljesítményét tekintve 3%-os volt a közúti áruszállítás növekedése.
A távolsági személyszállítás utasforgalmának bővülése 2000-ben is folytatódott. Az utasok száma meghaladta a 735 milliót, ami az előző évihez képest 4%-os, az 1996. évihez képest 10%-os emelkedés. Az utaskilométer-teljesítmény ez idő alatt 5, illetve 21%-kal lett nagyobb. A növekvő forgalom, eltérő mértékben, valamennyi közlekedési eszközre jellemző volt. A 2000. évi utaskilométer-teljesítmény 38%-a jutott a vasútra és 48%-a a közútra. Az 1996. évi arányokhoz viszonyítva ez 2-2 százalékpont körüli arányeltolódást (a vasút esetében mérséklődést, a közút esetében emelkedést) jelent. A légi közlekedés 14%-kal részesedett az összes utaskilométer-teljesítményből, de a nemzetközi forgalom négyötödét bonyolította le.
A helyi személyszállításban az utasszám 1997-ig tartó visszaesését 1998-tól élénkülés váltotta fel. 2000-ben 2,5 milliárd utas vette igénybe a helyi tömegközlekedést, az előző évinél 1%-kal több, az 1996. évinél 3%-kal kevesebb. A különböző közlekedési eszközök igénybevételi aránya az utóbbi időben nem módosult számottevően, 2000-ben az utasok 61%-a autóbuszon, 23%-a villamoson és trolibuszon, 13%-a metrón és földalattin, 3%-a helyiérdekű vasúton utazott.
A személyszállító vállalatok teljesítményének növekedése a személygépkocsi-állomány gyors ütemű bővülése mellett ment végbe.
A távbeszélő-forgalom korábbi jellemzői 2000-ben több vonatkozásban kissé módosultak. A vezetékes telefonokról kezdeményezett összes beszélgetés növekvő tendenciáját mérséklődés váltotta fel: az előző évinél 1,4%-kal kevesebb beszélgetést kezdeményeztek. A mérséklődés arra vezethető vissza, hogy a helyi beszélgetések száma csökkent, és ezt nem ellentételezte a belföldi távolsági beszélgetések számának növekedése. A helyi beszélgetések száma az 1999. évitől 6,5%-kal maradt el, egyidejűleg a belföld távolsági beszélgetéseké 5,5%-kal emelkedett. A nemzetközi hívások az összes hívás 2%-át képviselték. Számuk 2000-ben az előző évinél 6,3%-kal kisebb volt. A mobilforgalom korábban is jelentős növekedése 2000-ben felgyorsult, az egy évvel korábbi beszélgetésszám 1,8-szeresét, a négy évvel korábbi 4,3-szeresét tette ki. 2000-ben a mobilhálózatról kezdeményezett beszélgetések száma több mint fele volt a vezetékes hálózatról kezdeményezett beszélgetésekének, míg 1999-ben kevesebb, mint egyharmada, 1996-ban pedig egyhatoda. Ugyanakkor egy átlagos mobilhívás hossza (1,23 perc) a felét sem éri el egy átlagos vezetékes beszélgetésének (2,80 perc).
A rádió összes adásideje 2000-ben megközelítette a 800 ezer órát, a televízióé 1,8 millió órát tett ki. Ez 4-5%-kal magasabb az előző évinél és 1,4-szerese az 1996. évinek. A rádió műsoridejének 13%-a, a televízió műsoridejének 1%-a jutott a regionális műsorokra.
A főbb postai szolgáltatások közül 2000-ben is folytatódott a levélpostai küldemények, valamint a csekkbefizetések számának erőteljes növekedése, illetve a táviratforgalom visszaesése.
A kiskereskedelmi eladások korábbi folyamatos növekedését az 1987-től 1997-ig terjedő időszakban, egy kivétellel minden évben csökkenés követte. Ebben főszerepe a lakossági jövedelmek visszaesésének volt, hozzájárult továbbá a kereskedelem szervezetében végbemenő átalakulás, amelynek kísérő jelenségeként az eladások egy része kikerült a hivatalos megfigyelés látóköréből. Mindezek mellett a lakosság fogyasztásában nőtt a szolgáltatások aránya a kiskereskedelem által közvetített termékek rovására.
A hosszantartó csökkenés után 1998-ban igen nagymértékű, 12%-os forgalombővülés következett be, amit csökkenő mértékű (a következő évben 8%-os, 2000-ben pedig 2%-os) emelkedés követett. A múlt évi eladások értéke folyó áron 4,8 billió forint volt, az 1997. évinél volumenben 24%-kal több.
A kiskereskedelmi eladások áruszerkezetében - az üzletek tevékenységi köre alapján - a növekedést mutató három év alatt jelentős változások következtek be. Az élelmiszerek aránya 4,5 százalékponttal csökkent, és ennek megfelelően nőtt az iparcikkek részesedése a forgalomból. Az iparcikkek közül legjobban az autózással összefüggő vásárlások aránya emelkedett, de nőtt a műszaki cikkeket, bútorokat, építőanyagot forgalmazó boltok részesedése is. A ruházati cikkek aránya alig változott, a kultúr- és egyéb iparcikkeké viszont jóval kisebb lett 2000-ben az 1997. évinél
Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelem eladásai 2000-ben, az előző két évi növekedés után mintegy 4%-kal csökkentek. Ezek az üzletek bonyolították le 1997-ben az összforgalom majdnem 36%-át, 2000-ben 31,4%-át. A gépjármű- és járműalkatrész-kereskedelem forgalma 1998-ban rendkívüli mértékben, 85%-kal bővült. A következő években ennél kisebb, de az átlagost jóval meghaladó, a múlt évben 10%-os volt a növekedés. Az üzemanyag-eladások korábbi - nem kiemelkedő mértékű - emelkedése 2000-ben megtorpant. A járművek, alkatrészek és üzemanyagok együttes aránya az áruforgalomban az 1997. évi 20%-ról 2000-ben 29%-ra emelkedett.
A múlt évben leggyorsabban, 21%-kal a bútor-, műszakicikk-, vasáru- kiskereskedelem eladásai nőttek, és arányuk az összes eladáson belül 18,4%-ra emelkedett. A ruházati cikkek forgalmának előző két évi növekedését 2000-ben 10%-os visszaesés követte. Hasonló mértékben csökkent a múlt évben a kultúr- és egyéb iparcikküzletek eladásainak volumene is, és ennél kisebb mértékben, 5%-kal mérséklődött a gyógyszer-, gyógyáru-, illatszerboltok forgalma.
A vállalkozói szektor betétei és hitelei*
A vállalkozások belföldi nettó hitelállománya (a hitelállomány és a betétek különbsége) az 1996. évihez képest 2000 végére - folyó áron - közel négyszeresére, 1,6 billió forintra emelkedett. (Reálértéken a növekedés 2,4-szeres.) Ezen belül a nettó devizahitel-állomány növekedése volt a gyorsabb, 4,5-szeres, 2000 decemberében meghaladta a 0,9 billió forintot. Ebben tükröződik az a vállalkozásokat az utóbbi években jellemző magatartás, hogy hitelfelvételeiknél előnyben részesítik a devizahiteleket, míg betéteiket inkább forintban helyezik el. A hitelek betéttel való fedezettségének mértéke az 1996 végi kétharmadról, 2000 végéig a felére csökkent.
A vállalkozások betétállománya az 1996. decemberinek folyó áron 1,9-szeresére, 1,6 billió forintra nőtt 2000 végére. Ezen belül a forintbetétek aránya mintegy 8 százalékponttal emelkedett, 2000 végén megközelítette a 83%-ot, a devizabetéteké pedig ennek megfelelően mérséklődött. A betétállomány szinte teljes egészében éven belüli lejáratra elhelyezett követelés volt. 2000 végén a betétek 23%-ának tulajdonosai a feldolgozóipar, míg 21%-ának a kereskedelem, javítás, 20%-ának pedig a pénzügyi tevékenység, ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás vállalkozásai voltak. A feldolgozóiparon belül, mint betételhelyező a gépipar állt az első helyen.
A vállalkozásoknak a hazai pénzintézetektől felvett bruttó hitelállománya dinamikusan nőtt, 2000 decemberében az 1996 véginek - folyó áron - 2,5-szeresét, 3,2 billió forintot tett ki. A hitelállományból a forinthitelek aránya mérséklődött, a devizahiteleké nőtt, az utóbbiak az 1996. évinél nagyobb mértékben, 38%-kal részesedtek 2000 végén a teljes tartozásállományból. Mind a forint, mind pedig a devizahitelek esetében az éven túli hitelek emelkedtek gyorsabb ütemben, így 2000 végén a forinthitelek felét, a devizahitelek kétharmadát a hosszabb lejáratú hitelek tették ki. A tartozásállomány koncentrálódását jelzi, hogy míg 1996 decemberében a három legnagyobb hitelállományú ágazat - a feldolgozóipar, a kereskedelem, javítás, valamint a pénzügyi tevékenység, ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás - a hitelek kétharmadával rendelkezett, 2000 végére részesedésük háromnegyedre mérséklődött (64%). A forinthitelek esetében ez az arány 54%, a devizahiteleknél mintegy 80%-os volt.
A vállalkozások pénzügyi helyzetét teljes körűen a külföldi pénzügyi műveleteikkel együtt lehet jellemezni. Nettó külföldi hitelállományuk (portfólióbefektetések és tulajdonosi hitelek nélkül) 2000 végére 1 billió forintra nőtt az 1996 decemberi 510 milliárd forintról, ami tartozásaik 2 billió forintos és követeléseik 1 billió forintos összegének különbözete. A követelések közel 70%-a éven belüli, míg a tartozásaik, 1996-hoz képest kissé mérséklődő, de még így is 80%-át az éven túli lejáratúak képviselték.
Ezen túlmenően a külföldi tulajdonosok által a saját magyarországi vállalataiknak nyújtott nettó hitelek az 1996 végi 270 milliárd forintról 775 milliárdra emelkedtek, a magyar tulajdonosok pedig külföldi leányvállalataiknak nettó 25 milliárd forint értékben voltak 2000 decemberében hitelnyújtók. A vállalkozói szektor külföldi hitelállománya és tulajdonosi hitelei 1996-1998-ban emelkedtek viszonylag gyorsan, az 1999. évi, de különösen a 2000. évi növekedés mérsékelt volt.
A háztartások pénzvagyona, megtakarításai*
A háztartások nettó pénzvagyonának alakulását befolyásolják egyrészt a folyó jövedelmükből történő megtakarításaik és az ezt mérséklő hitelfelvételeik, az hogy korábbi megtakarításaikból mennyit használnak fel az adott időszakban, továbbá az árfolyam- és egyéb változások is.
Az értékpapírok és a devizák árfolyamváltozásai a háztartások tényleges megtakarítási lehetőségétől, illetve hajlandóságától függetlenül növelik, vagy csökkentik a pénzvagyont. Ezektől eltekintve a háztartások megtakarítási tranzakcióinak összege - 2000. évi összehasonlító áron számolva - 1996 és 2000 között 1998-ban érte el a legmagasabb értékét, 783 milliárd forintot. 1999-ben és 2000-ben is ennek egyharmadát tette ki. A mérséklődés valószínűsíthetően összefügg a korábban elhalasztott fogyasztásuk pótlásával, a hitelállomány emelkedésével, továbbá a betéti kamatok reálértékének lemorzsolódásával is.
A háztartások nettó pénzvagyona az 1996 végi 2,6 billió forintról 2000 végére 5,8 billió forintra emelkedett. Ezen összegek a tárgyévi GDP-hez hasonlítva 38, illetve 45%-ot képviseltek. A pénzvagyon volumene (a fogyasztói árak változásának hatását kiszűrve) négy év alatt 39%-kal emelkedett.
A háztartások bruttó pénzvagyona az 1997. január elejei 3 billió forintról - folyó áron - 6,6 billióra emelkedett. Az összehasonlító áron mért növekedés 38%-ot tett ki. A bruttó pénzvagyonon belül évről évre - 1997-ben jelentősen - nőtt a forintmegtakarítások aránya, 2000 végén 5 százalékponttal haladva meg az 1996. évi 84%-ot. A forintvagyonon belül emelkedett a nem banki eszközök részesedése, ugyanakkor mérséklődött a háztartások pénzintézeteknél lévő forinteszközeinek és készpénzének aránya.
A nem banki eszközök (nem hitelintézeti értékpapírok, biztosítási díjtartalék, nyugdíjpénztári megtakarítások) négy év alatt 4,5-szeresükre nőttek, állományuk 2,4 billió forintot tett ki. Közülük a legdinamikusabban a nyugdíjpénztári megtakarítások emelkedtek, különösen 1998-tól, az új nyugdíjrendszer életbelépését követően. Állományuk 2000 december végén meghaladta a 400 milliárd forintot. Ugyanilyen összeget tett ki a biztosítási díjtartalék, az előzőnél szerényebb, de így is jelentős emelkedés mellett. Mindkét megtakarítási forma 6,2-6,2%-kal részesedett a bruttó pénzvagyonból 2000 végén. A nem hitelintézeti értékpapírok - ezen belül is a tőzsdei részvényállomány - növekedése nem volt töretlen. 1998-1999-ben az orosz pénzügyi válság hatására az árfolyamok esését nagy mennyiségű részvényeladás is követte. Ennek következtében a részvények 1999. és 2000. végi árfolyamértéke nominálisan is az 1997 végi alatt maradt. 1996-hoz képest mérséklődött a vállalati kötvények összege és aránya is, ugyanakkor emelkedett a befektetési jegyeké és az állampapíroké. E két utóbbi megtakarítási forma együttesen 2000 decemberében a bruttó pénzvagyon egyötödét képviselte.
A háztartások pénzintézeteknél lévő forinteszközei négy év alatt folyó áron közel kétszeresükre, 2,6 billió forintra emelkedtek, azonban arányuk a bruttó pénzvagyonból 8 százalékponttal, 40%-ra mérséklődött. A készpénz aránya a megtakarításokon belül - elsősorban a bankkártya alkalmazásának széles körű elterjedésével - mérséklődött, 12% körül alakult.
A háztartások devizabetét-állományának folyó forintban kifejezett értéke nőtt, 2000 végén 750 milliárd forintnak felelt meg, ami a bruttó pénzvagyon 11%-át jelentette. A forint- és keresztárfolyam változások hatására a dollárban kifejezett állomány az 1996. végi 2,9 milliárdról 2000 végére 2,6 milliárdra csökkent, euróban mérve azonban 2,3 milliárdról 2,8 milliárdra emelkedett.
A háztartások tartozásállománya az 1996. december végi 340 milliárd forintról folyó áron 2,1-szeresére, volumenben mintegy 1,3-szeresére emelkedett. 2000 végén 730 milliárd forintot tett ki. A hitelállománynak a 90-es évek eleje óta tartó csökkenő tendenciája 1997-ben megfordult. Ekkor a növekedés főleg a fogyasztási és részvényvásárláshoz nyújtott hitelekhez kapcsolódott, majd 1999-ben, de különösen 2000-ben emelkedésnek indult az építési- és ingatlanvásárlási hitel is. 2000-ben a tartozásállomány közel fele a fogyasztási és lombard-, egynegyede az építési és ingatlanvásárlási, további közel egyötöde a kisvállalkozói hitelekből származott. Az egyéb lakossági hitelek jelentősége csökkent, 7%-kal részesedtek a hitelállományból.
A hitelintézeti eszközökből a lakossággal szembeni követelés 1989-1990-ben még azok 15%-a körül alakult, ami - részben a kedvezményes kamatozású lakáshitelek állományának nagymértékű csökkenése, részben a magas kamatok, továbbá a hitelfelvételi lehetőségek korlátozott volta miatt is - az 1997-1998-as években 4% körüli mértékre apadt. 2000 végére a hitelállomány előzőekben jelzett gyors ütemű emelkedésével megközelítette a 6%-ot.
A vállalkozói és a lakossági piaci kamatok az 1995 közepén jellemző, kiugróan magas - hitelek esetében 30%-ot is meghaladó - nominális szintről már a második félévben, és 1996-ban jelentősen mérséklődtek. Ebben éreztette hatását az előző évinél alacsonyabb infláció, a havi leértékelés ütemének mérséklődése, ami lehetővé tette a pénzpiaci, és ezt követően a kereskedelmi bankok kamatainak csökkentését is. 1997-től szinte töretlenül mérséklődtek tovább a kamatok. Ez a folyamat 1998 szeptember-októberében, az orosz pénzügyi válság következtében megtorpant, de 1998. decembertől egészen 2000 októberéig további csökkenés volt a jellemző. A múlt év októberében, elsősorban a fogyasztói árindex emelkedésére tekintettel, a jegybanki kamatok emelkedtek, és ez a kereskedelmi bankok kamataiban is éreztette hatását elsősorban a hitelkamatok esetében, így a decemberi kamatok magasabbak voltak a szeptemberinél.
A vállalkozói szektor átlagos betéti kamatai az 1996 végi 19-21%-ról 2000 decemberére 10% alá csökkentek. Az éven belüli lekötésre 9,5, az éven túlira 9,4%-os átlagkamat alakult ki.
Az átlagos vállalkozói hitelkamatok ugyanezen időszakban 24-26%-ról 13-14%-ra mérséklődtek. Az éven belüli és az éven túli hitelkamatok között 1996 végén meglévő több mint 1,5 százalékpontos különbség 2000 decemberére 0,5 százalékpontra csökkent.
Az éven belüli hitel- és betétkamatok közötti rés 1992 augusztusában volt a legmagasabb, 13 százalékpont. Ez a továbbiakban folyamatosan mérséklődve 1996 végén 3,9, 2000 végén 3,3 százalékpont volt.
Az átlagos lakossági kamatok a betétek esetében alacsonyabbak, a hitelek esetében magasabbak voltak, mint a vállalkozói szektorban. Az éven belüli betéti kamatok az 1996. decemberi 19%-ról 1998 decemberre 14,6%-ra, majd 2000 végére 8,8%-ra, míg az éven túliak ugyanezen időszakban ennél nagyobb mértékben, 20,5%-ról 14,3, majd 9% körüli mértékre csökkentek.
A lakossági hitelek kamatai az 1996 végi 29%-ról az építési hitelek esetében az éven túli betétekével azonos mértékben, 12 százalékponttal mérséklődtek. A fogyasztási hitelek bővülése nem járt együtt árversennyel, a kamatok érezhető csökkenésével. 2000 decemberében valamennyi hitelkamatfajta közül a fogyasztási hiteleké volt a legmagasabb, 21%, de a legalacsonyabb átlagos kamatozású lakossági építési hitelek kamatlába is megközelítette a 17%-ot. A betét- és hitelkamatok közötti, korábbi évekre jellemző 10-11 százalékpontot kitevő rés 2000-ben általában 8% körülire mérséklődött, miközben a relatív kamatrés - a hitelkamatlábak és a betéti kamatlábak egymáshoz viszonyított aránya - szélesedett.
A Budapesti Értéktőzsde*
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) azonnali forgalma árfolyamértéken az 1996. évi 1,1 billió forintról a következő években gyors ütemben emelkedett, és folyó áron 1999-ben 16 billió forintot tett ki. 2000-ben a korábbi évek tendenciája megtört, az egy évvel korábbinak alig több, mint a felét kitevő, 8,5 billió forintos forgalmat bonyolított le a BÉT. A fontosabb tőzsdén forgalmazott értékpapírtípusok forgalma 2000-ben magasabb volt, mint 1996-ban, a forgalomból való részesedésük azonban jelentősen megváltozott. A részvényeké közel 38 százalékponttal 80% fölé emelkedett, az államkötvényeké 22 százalékponttal 15%-ra csökkent, a kincstárjegyeké pedig 14 százalékponttal mérséklődve nem érte el a 4%-ot. Az üzletkötések számában 1996-2000-ben nem tükröződött a forgalomban mutatkozó visszaesés. Az egy kötésre jutó 2000. évi 5,2 millió forintos forgalom az 1996. évinek háromötöde, az 1999. évinek a fele volt. Az átlagos napi forgalom 2000-ben az 1996. évinek hétszeresére nőtt, de az 1999. évinek alig több mint a felét, 34 milliárd forintot tett ki.
A tőzsdére bevezetett értékpapírok névértéke az 1996. évinek 2,3-szeresére, 4,3 billió forintra emelkedett, miközben az értékpapírok száma 167-ről 112-re mérséklődött. A tőzsdei kapitalizáció (tőzsdére bevezetett értékpapírok árfolyamértéken) a névértéknél gyorsabban nőtt, az 1996. évinek 2,9-szerese volt úgy, hogy 1999-hez képest 5%-kal csökkent. A részvények kivételével a többi értékpapír kisebb arányban részesedett a kapitalizációból, mint a névértékből.
A BÉT részvényindexe (BUX) a tőzsde nyitása, de különösen 1995 óta lényegében folyamatosan emelkedett, sorra dőltek meg az akkori "lélektani határnak" tekintett értékek, 1997 augusztusában több napon keresztül 8 ezer pont fölött zárta a kereskedést. 1997 őszén a New York-i tőzsdeindex és a dollár esése, valamint a távol-keleti devizapiacok válságának begyűrűző hatásaként a BUX közel 3 ezer pontot veszített az értékéből. Ezt az időszakot viszonylag gyors növekedés váltotta fel, 1998 áprilisában a BUX már 9 ezer pont fölött volt, amit mérséklődő, majd erősödő árfolyamcsökkenés követett. A New York-i tőzsdeindex radikális esése, majd az orosz pénzügyi válság elmélyülésének hatása az előbbi folyamatot rendkívül fölerősítette, szeptemberben a BUX 4 ezer pont alá esett. Ezt az öt hónap alatti 5 ezer pontot meghaladó csökkenést a tőzsde az előző évinél lassabban és kisebb mértékben tudta kiheverni, és csak 1999 decemberében került tartósan 8 ezer pont fölé.
Ez az emelkedő tendencia 2000 elején felgyorsult, februárban a BUX átlépte a 10 ezer pontot, és márciusban is ezen érték körül ingadozott. A New York-i tőzsdeindex április közepén az addigi legnagyobb napi csökkenését könyvelte el, ami a BUX alakulásában is éreztette hatását, 8 ezer pont alá süllyedt. Az év további részében a nyugati piacok, illetve a tengeren túli befektetők bizonytalansága és szerény érdeklődése, a gáz és a gyógyszerek áralakulását érintő viták, a vegyipari cégek körül kialakult események, az olajárak emelkedése gyakoroltak - időnként hektikus mozgásban megnyilvánuló - hatást a BUX alakulására.
2001 elején a nyilvánosságra hozott amerikai inflációs adatok, az amerikai gazdaság növekedésének jelentős lassulása, a FED kamatemelése következtében csökkentek a New York-i és az európai tőzsdék indexei, ami a BUX-on is éreztette hatását. A 2001 januári 8100 pont körüli értékről folyamatosan csökkenve, áprilisban 6400 pont alá esett. Mindezt rendkívül szerény, az egy évvel korábbi - egyébként is alacsony - forgalom 40%-át kitevő kereskedés mellett.
A részvények 2000 december végi ágazati megoszlását tekintve a távközlés megtartotta vezető helyét, bár aránya az egy évvel azelőttinél 7 százalékponttal kisebb, 33%-os volt. A bankok, a kőolaj-feldolgozás, a gyógyszeripar és az áramszolgáltatók részaránya emelkedett, rendre 12, 12, 11, illetve 8%-ot képviselt. Nem változott a vegyialapanyag-gyártás és az egyéb ágazatok részesedése, ami 6, illetve 18% volt.
Az egyes tulajdonosi szektorok portfóliója piaci értéken, 2000 végén a következők szerint alakult: a részvények 70,7%-a a külföldiek, 8,3%-a az államháztartás, 8%-a a magánháztartások, 6,7%-a a nem pénzügyi vállalatok tulajdonában volt. A külföldiek részaránya lényegében azonos a két évvel korábbival úgy, hogy közben valamennyi negyedév végén ennél magasabb - 2000 első negyedévében 80% fölötti - volt. A többi tulajdonosi szektor részesedése 1999 decemberéhez képest emelkedett, az 1998 decemberihez viszonyítva az államháztartásé és a magánháztartásoké csökkent, a többié nőtt.
A BÉT határidős forgalma - 1996-hoz képest - 1997-1998-ban többszörösére emelkedett, míg 1999-ben az egy évvel korábbinak alig több mint 40%-a volt. 2000-ben kissé emelkedve, meghaladta az egy évvel azelőttit, de alacsonyabb volt, mint 1997-ben. Az 1996. évi forgalom közel háromötödét a deviza kontraktusok tették ki, amelyek részesedése 2000-ben mindössze 2%-ra esett. Ekkor a határidős forgalom 65%-át a BUX-ra, míg egyharmadát a részvényekre kötött üzletek tették ki.
A Budapesti Árutőzsde*
A Budapesti Árutőzsde (BÁT) forgalma a megnyitást követően évről évre emelkedett. A lendületet növelte az 1995-ben megnyitott pénzügyi szekció által a befektetőknek kínált kiugróan nagy hozam lehetősége, ami a forint csúszóleértékelésének bevezetése után szinte kockázatmentes kamatarbitrázs biztosított. A BÁT 1996-ban 918 milliárd forint értékű forgalmat bonyolított le, ami 1997-ben még közel 30%-kal emelkedett. 1998 szeptemberében az orosz pénzügyi válság hatására néhány nap alatt a forint 4,5%-ot veszített az értékéből, majd 1999 elejéig az intervenciós sávon belül ingadozott. A BÁT forgalma csak közel egy év eltelte után, 1999 végén állt vissza a válság előtti szintre. Ez mind 1998, mind pedig 1999 forgalmán éreztette hatását, ez utóbbi évben a forgalom az egy évvel korábbi 30%-át érte el. 2000-ben ismét fellendült a BÁT-on a kereskedés, a forgalom 1,7-szerese (713 milliárd forint) volt az egy évvel azelőttinek, de folyó áron így is alig több, mint a felét tette ki az 1998. évinek.
A BÁT három szekciója közül a pénzügyi szekció adta 1996-1998-ban a forgalom 92-96%-át, 1999-2000-ben 81-83%-át. A gabonaszekció részesedése az 1996. évi 7%-ról 2000-ben 19%-ra emelkedett, a hússzekció egy százalékos vagy az alatti arányt képviselt. A BÁT forgalmának 99%-ot meghaladó részét a határidős üzletek jelentették.
A kereskedésben meghatározó jelentőségű volt a pénzügyi szekció határidős piaca. A forgalom devizák szerinti megoszlása jelentősen módosult, az egyes devizáknak a valutakosárban viselt szerepétől, illetve az árfolyamok várható alakulásától függően. 1996-ban a forgalom közel 31%-át az ECU, 1997-ben a német márka tette ki. 1998-ban ez utóbbi részesedése 56% fölé emelkedett, majd 1999-ben - miután kikerült a valutakosárból - jelentősen mérséklődött, helyét az euró (46%) és az amerikai dollár (34%) foglalta el. 2000-ben a forgalom háromötödét euróban, egynegyedét amerikai dollárban bonyolították le.
Biztosítótársaságok*
A biztosítótársaságok szerződésállománya 2000 végén megközelítően 12,2 millió darab volt, 2%-kal kevesebb, mint 1996-ban. Ugyanakkor az éves díjbevétel összege - folyó áron - az 1996. évinek a 2,5-szeresére, 384 milliárd forintra, a GDP 2,2%-áról, annak 3%-ára emelkedett. A kárkifizetések ugyanezen időszak alatt 1,9-szeresükre, 148 milliárd forintra nőttek.
A két fő biztosítási fajtán belül az életbiztosítási szerződések száma 1996-hoz képest mintegy 17%-kal, 3,6 millióra mérséklődött, miközben a díjbevétel 3,7-szeresére, a kárfizetés 2,4-szeresére nőtt. A nem életbiztosítási szerződésállomány 1996 végéhez képest mintegy 6%-kal, 8,6 millió darabra emelkedett, a díjbevétel és a kárfizetés összegének növekedési üteme (2-szeres, illetve 1,8-szeres) kisebb volt, mint az életbiztosításoké. Így arányuk az 1996. évihez az összes díjbevételből mintegy 15 százalékponttal, 54%-ra, a kárfizetésből pedig közel 5 százalékponttal, 74%-ra mérséklődött.
Az életbiztosítási üzletág díjbevételeinek 1996-ban több mint 80%-át a vegyes életbiztosítások tették ki. A díjbevétel összegét tekintve az életbiztosítások közül a legdinamikusabban a befektetéshez kötött életbiztosítások nőttek, 2000-ben az ezekre befizetett több mint 76 milliárd forint az életbiztosítási üzletág bevételeinek 43%-a volt.
A nem életbiztosítás üzletágban a díjbevételek közel fele 1996-ban a jármű- felelősség-biztosításból származott. 2000-ben ez 32%-ra mérséklődött, nőtt ugyanakkor a casco-biztosításokra befizetett összegek aránya, így e két, járművekkel összefüggő biztosítás adta a díjbevételek közel háromötödét.
Az életbiztosítási üzletág kárfizetései az 1996. évi 16 milliárd forintról 1997-ben 11 milliárdra mérséklődtek, majd ezt követően folyamatosan emelkedtek, 2000-ben 38,5 milliárd forintot tettek ki. Ennek több mint a fele a vegyes életbiztosításokhoz, közel kétötöde a befektetéshez kötött életbiztosításokhoz kapcsolódott. A kárfizetés a díjbevételhez képest az 1996. évi egyharmadról 2000-ben 22%-ra mérséklődött, ami részben összefügg az életbiztosítási szerződések általában hosszabb lejáratú, 20-25 év elteltével esedékes kifizetésével.
A nem életbiztosítási üzletág 1996. évi 60 milliárd forintos kárfizetése 2000-ben 109 milliárdra emelkedett, aminek 41%-át a járműfelelősség-, míg 28%-át a casco-biztosításokra fizették ki. A neméletbiztosításokra folyósított kárkifizetések aránya a díjbevételből az 1996. évi 57%-ról 2000-ben 53%-ra mérséklődött. Az átlagosnál nagyobb volt a gépjármű - casco és a felelősség - biztosítás együttes kárfizetéseinek az e címen befolyt díjbevételhez viszonyított aránya (2000-ben 64%).
A biztosítótársaságok 2000-ben az 1996. évinek 3-szorosát kitevő, 557 milliárd forintos biztosítástechnikai tartalékkal és biztonsági tőke fedezetéül szolgáló befektetéssel rendelkeztek. Ennek az 1996. évinél nagyobb hányada, 83%-a az állam által kibocsátott értékpapírokban testesült meg, és mintegy 6%-át tették ki a tőzsdén jegyzett részvények.
Az önkéntes- és magánnyugdíjpénztárak*
A pénztárak 2000. december végi, a GDP 3,1%-át kitevő, 405 milliárd forintos vagyona a háztartások bruttó pénzvagyonán belül az 1996 végi 0,7%-ról, annak 6,2%-ára emelkedett. A vagyonból 57-43 arányban részesedtek az önkéntes és a magánnyugdíjpénztárak.
Az önkéntes pénztárak működésének törvényi feltételei 1993-ban teremtődtek meg, alapításukra 1994-től nyílt lehetőség. Taglétszámuk 2000 végén megközelítette az 1996. évi 2,6-szeresét, 1,2 millió főt, a vagyonuk pedig ugyanezen időszakban folyó áron 9,8-szeresére, 230 milliárd forintra emelkedett. Az önkéntes pénztárak közül 1996-ban a nyugdíjpénztárak mind a létszám, mind a vagyon tekintetében 99%-os arányt értek el. Az ezt következő négy évben a többi forma is kezdett elterjedni, aminek eredményeképpen 2000 végén a tagság 6%-át az egészségpénztárakban, és további 5%-át az önsegélyező pénztárakban tartották nyilván. A létszám változását kisebb mértékben követte a vagyonrészesedésé, annak 98%-a még mindig a nyugdíjpénztárakban összpontosult. A tagdíj jellegű befizetések közül 1996-hoz képest folyamatosan mérséklődött a tagdíjbefizetések és nőtt a munkáltatói hozzájárulások aránya, 2000-ben az előbbiek 26%-ot, az utóbbiak 66%-ot képviseltek, míg 8% a támogatásokból származott.
Az önkéntes pénztárak vagyonának növekvő hányada, 2000-ben 73%-a állampapírokban testesült meg, míg 14%-át részvények tették ki. Az önkéntes pénztárak koncentrációját jellemzi, hogy a 15 legnagyobb - 20 ezer főnél nagyobb létszámmal és 4 milliárd forintnál nagyobb vagyonnal rendelkező - pénztár tömörítette a tagság háromnegyedét, és a vagyon közel 70%-át.
A magánnyugdíjpénztárak 1998-ban kezdték meg működésüket, aminek feltételei a nyugdíjrendszer átalakítása során teremtődtek meg. A taglétszám növekedése 1998-ban és 1999. augusztus végéig jelentős volt. (Az önkéntes jelentkezők számára - a pályakezdők kivételével - ekkor lezárult a belépés lehetősége.) A magánnyugdíj-pénztári tagok létszáma 2000 végén 2,2 millió fő, a gazdaságilag aktív népesség 52,5%-a volt. A tagság 87,5%-át az önként átlépők, és 12,5%-át a pályakezdő új belépők adták, a létszám nagyobb hányadát, 51,3%-át képviselték a nők. A pénztártagok átlagéletkora 31 év volt, a 20-34 év közöttiek tették ki közel kétharmadukat. A pénztárak működése óta 32 ezer fő lépett vissza a felosztó-kirovó rendszerbe, és kevesebb, mint egy százalékuk váltott pénztárt.
A magánnyugdíjpénztárak alapvetően tagdíj jellegű bevételekből és a befektetésekből származó nettó vagyona 175 milliárd forintra emelkedett 2000-ben. Vagyon portfóliójukban az állampapírok domináltak, 2000-ben az egy évvel korábbinál mintegy 6 százalékponttal kisebb arányt, 78%-ot képviseltek. A részvények aránya kissé emelkedett, részesedésük 13,5%-ot tett ki.
A magánnyugdíjpénztárak koncentrálódását mutatja, hogy a 25 működő pénztár közül a hat legnagyobb tömöríti a tagság 85 és a vagyon 79%-át.
Az elmúlt évtized folyamán végbement társadalmi-gazdasági változásokat a közép- és a kelet-európai országokban az árrendszer alapvető átalakulása kísérte. Az átrendeződés során az árszerkezet és az árarányok lényegesen megváltoztak, ami mind a termelés, mind a forgalom, mind pedig a fogyasztás területén nagymértékű áremelkedéssel járt együtt. A fogyasztói árakkal mért infláció a legtöbb átalakuló országban egy-egy évben, de akadt olyan ország, ahol több évben is három, esetenként négy számjegyű volt. Az 1989-től 2000-ig terjedő időszakban a volt szocialista országokban végbement fogyasztói áremelkedés Csehország és Szlovákia után Magyarországon volt a legkisebb, 8,1-szeres. Ugyanebben az időszakban a hazai termelői árak a mezőgazdaságban 5-szörösükre, az iparban és építőiparban 5,4-5,5-szörösükre emelkedtek és a fogyasztói áraknál mérsékeltebben nőtt a külkereskedelmi forgalom forint árszínvonala is.
Az infláció utóbbi években tapasztalt mérséklődése, amely Magyarország mellett a legtöbb vizsgált országban megfigyelhető volt, 2000-ben nem folytatódott. Az országok nagy többségében az előző évinél nagyobb áremelkedést mértek. Hazánkban a termelő ágazatokban, valamint a behozatalban és kivitelben is jobban emelkedtek az árak 2000-ben, mint az előző évben. Sajátos kivétel a fogyasztói árindex, amelynek a növekedése, eltérően mind más országok hasonló mutatójától, mind a hazai ágazati árindexektől, nem gyorsult, hanem gyakorlatilag megegyezett az 1999. évivel. (Növekedési üteme számszerűen 0,2 százalékponttal csökkent.) Mértéke valamivel nagyobb volt, mint a CEFTA-országok - Románia nélkül számított - átlaga.
A mezőgazdasági termékek termelői árai hullámzó ütemben ötszörösükre nőttek 1989 óta. Az évtized középső három évében (1994-1996) több mint kétszeresére emelkedett a termelői árszínvonal, a következő három év folyamán mérsékelt, összesen 15%-os, majd 2000-ben ismét nagymértékű, 22,5%-os növekedés következett be.
A növénytermesztési és kertészeti termékek termelői árszínvonala 5,6-szeresére emelkedett 1989-hez viszonyítva. A 2000. évi árak 31%-kal haladták meg az előző évi szintet. A búza felvásárlási ára 41, az árpáé 59, a kukoricáé 62%-kal volt nagyobb az 1999. évinél. A termelők a cukorrépáért 28%-kal, a burgonyáért 20%-kal magasabb árat kaptak, mint 1999-ben. A zöldségfélék és a gyümölcs felvásárlási ára is számottevően növekedett.
Az élő állatok és állati termékek termelői árai 2000-ben 4,6-szeresükre növekedtek 1989-hez viszonyítva, és 12,3%-kal haladták meg az előző évi szintet. A vágósertés felvásárlási ára 23%-kal nőtt egy év alatt, de csak 4%-kal haladta meg a két évvel azelőttit. (1999-ben 15%-kal csökkent a sertés felvásárlási ára.) Mérsékeltebben emelkedett a vágóbaromfi és a tej (6-6%), valamint a vágómarha (3,6%) felvásárlási ára, míg a vágójuhé gyakorlatilag nem változott 1999-hez viszonyítva.
A mezőgazdasági termeléshez felhasznált iparcikkek 17%-kal drágultak 2000-ben, a mezőgazdasági termelői áraknál mérsékeltebben. Így az utóbbi 5 évben első ízben nem nyílt, hanem zárult az agrárolló.
Az ipari termelői árszínvonal 2000-ben az előző évihez képest 11,7%-kal emelkedett, ami több mint kétszerese az 1999. évi növekedési ütemnek.
A belföldi értékesítési árak 2000-ben az előző évihez képest 14,5%-kal nőttek. (1999-ben 7,1%-kal.) A legnagyobb mértékben, az egy évvel korábbinál mintegy háromszorta gyorsabban a vegyipari árak emelkedtek. Ennek kiváltó oka a kőolajnak a második félévtől kezdődő erőteljes áremelkedése volt. A belföldi értékesítés több mint negyedét kitevő élelmiszeripar árai az elmúlt három év legmagasabb éves rátáját érték el (12,4%), elsősorban a mezőgazdasági termékárak emelkedése következtében. Az átlagosnál kevésbé, de 10% felett nőttek a nemfém ásványi termékek gyártása, valamint a fa-, papír- és nyomdaipari termékek belföldi árai. A legkevésbé a gépipar (5,1%) és a textilipar (6,2%) árszintje emelkedett az előző évhez képest. Az ipari átlagnál mérsékeltebben nőttek a belföldi értékesítési árak a bányászatban (6,5%) és az energiaágazatban (9,9%) is.
Az ipar külkereskedelmi értékesítésének árszintje az előző évi 2,8%-os emelkedés után 2000-ben 8,6%-kal nőtt, több mint 5 százalékponttal meghaladta a forintleértékelés mértékét. Legnagyobb mértékben az exportárak is a vegyiparban és az élelmiszeriparban nőttek. Az ipari kivitelben meghatározó gépipar árszintje nőtt a legkevésbé.
A magyar ipari termelői árnövekedés meghaladta mind az Európai Unió 15 országának az átlagát, mind a felvételre váró országokét. 2000 decemberében az EU-ban 4,7%-kal, Magyarországon 12,4%-kal voltak magasabbak az árak, mint egy évvel korábban. A csatlakozásra váró országok közül a Csehországban 5%-kal, Lengyelországban 7,9%-kal növekedtek az ipari termelői árak ugyanebben az időszakban.
Az építőipari árak színvonala 2000-ben 11,2%-kal haladta meg az előző évit. (1998-1999. években kissé mérsékeltebb, de 10% feletti volt az éves áremelkedés.) Az átlagosnál gyorsabban nőttek a legnagyobb részarányt kitevő szerkezetkész épület(rész), egyéb építmény építésének árai, kissé lassabban az épületgépészeti szerelésé, valamint a befejező építésé.
A beruházások árszínvonalának emelkedése 2000-ben a termelői és fogyasztói árakénál mérsékeltebb, 9,5% volt Az elmúlt négy év átlagában 11% volt a beruházási árak éves növekedési üteme , ami az időszak egyéb árainak emelkedéséhez képest ugyancsak viszonylag mérsékeltnek tekinthető. Az építési beruházások az átlagosnál nagyobb mértékben, az utóbbi négy év átlagában évi 13%-kal, a múlt évben 11,6%-kal drágultak. A gépberuházások árszínvonala négy év alatt 43%-kal, évi átlagban 9,4%-kal, 2000-ben 6%-kal emelkedett. 2000-ben csakúgy, mint az elmúlt négy év átlagában, az importból származó gépberuházások valamivel nagyobb mértékben drágultak, mint a hazai gépek.
A külkereskedelmi forgalom forintárszintjének növekedése 1989-hez viszonyítva némileg kisebb volt, mint a belföldi áremelkedés: a behozatali árszint 5,3-szeresét, a kiviteli 4,9-szeresét tette ki a 11 évvel azelőttinek. Az áremelkedés 2000-ben az előző évhez képest gyorsult és ebben az évben is fontos tényezője volt a forint leértékelése, amelynek üteme évről évre mérséklődött. 2000-ben a korábban csak kissé változó devizaárszint - elsősorban az importban - jelentősebben emelkedett.
2000-ben az import forintárszintje 13%-kal, az exporté 10%-kal volt magasabb az előző évinél. Mivel egyidejűleg a forint a forgalom szempontjából meghatározó devizákkal szemben átlagosan 6,5%-kal leértékelődött, a devizaárszint az importban 6%-kal, az exportban 3%-kal emelkedett. Az 1996. évinek kb. 1,5-szeresét tette ki mind az import, mind az export forintárszintje, míg devizaárszinjük növekedése 3% körülire tehető.
A cserearány, a piacváltással együttjáró nagymértékű romlás (1991) után, megszakításokkal ugyan, de 1998-ig lassan javult. Az utóbbi két évben ez a folyamat megtört, 2000-ben az előző évinél is nagyobb, 2,7%-os - a két évben együttvéve 4,3%-os - cserearány-romlást okozott a behozatali árak exportáraknál nagyobb emelkedése.
A cserearány romlásában kiemelkedő szerepet játszott az energiaimport drágulása. Az energiaárak az 1996-97. évi - mérséklődő ütemű - emelkedés után 1998-ban csökkentek, majd 1999-től ismét emelkedni kezdtek; 2000-ben a növekedés üteme erősen felgyorsult. A 2000. évi energiaimport forintárszintje 1,8-szerese volt az előző évinek és 2,2-szerese az 1996. évinek.
A többi árufőcsoportban az energiahordozókénál jóval mérsékeltebben, és többnyire az árfolyamváltozást megközelítően nőtt a behozatal forintárszintje. A legnagyobb tételek közül 2000-ben a gépek esetében 7%-ot, a feldolgozott termékekében 12%-ot tett ki a forintárszint növekedése az előző évihez képest, ami az 1996. évi forintárszint 1,4-1,5-szeresét jelenti.
Az export forintárszintje az importétól alig eltérően emelkedett a gépek, valamint a feldolgozott termékek csoportjában: 7, illetve 13%-kal az előző évihez, és kb. 50%-kal az 1996. évihez képest. A jóval kisebb, de fontos tételt képviselő élelmiszerexport - a búza és a kukorica 50% körüli áremelkedése mellett - összességében 12%-kal magasabb forintárakon bonyolódott le 2000-ben, mint egy évvel korábban. Ebben az évben tehát az élelmiszerexport forintárszintjének növekedése meghaladta az árfolyamváltozást, az előző két évben viszont elmaradt attól. Az 1996. évinél egyharmadával magasabb forintárszint mögött a devizaárak számottevő csökkenése áll.
Magyarországon a kilencvenes években az infláció csúcspontját 1991-ben érte el, amikor 35%-os drágulás következett be az előző évhez viszonyítva, majd három évi ütemcsökkenés után 1995-ben ismét gyorsult az áremelkedés, közel 10 százalékponttal. Ezt követően az infláció üteme évente 4-5 százalékponttal csökkent és 1999-ben éves átlagban kereken 10%-os lett. 2000-ben az éves infláció 9,8%-os volt az előző évhez viszonyítva.
Az utolsó négy év alatt a fogyasztói árak átlagosan 63%-kal emelkedtek. A legkisebb mértékben a tartós fogyasztási cikkek ára nőtt, míg leginkább a háztartási energiáé. Az átlagost meghaladta még a szolgáltatások, valamint a szeszes italok, dohányáruk és az egyéb cikkek, üzemanyagok árnövekedése.
A hazai fogyasztói áremelkedés a fejlett országok inflációját továbbra is jóval felülmúlta. Az átmeneti országok közül Románia 2000. évi inflációja (46%) többszörösen, Szlovákia (12%) és Lengyelország (10%) átlagos fogyasztói áremelkedése kismértékben meghaladta a magyarországit, Csehországé viszont számottevően alacsonyabb (3,9%) volt annál.
Az év egészében végbement átlagos fogyasztói áremelkedés a lakosság által elfogyasztott különböző termékek és szolgáltatások árváltozásában tapasztalható nagymértékű szóródás eredője; éves átlagban 38%-kal nőtt a tojás, 32%-kal a palackos gáz, 28%-kal a jármű üzemanyag, 27-27%-kal a sertéshús, valamint a liszt és dara, 26%-kal a gyógyszer-gyógyáru ára. Árcsökkenés csak néhány terméknél következett be, az élelmiszerek közül az étolaj ára 12%-kal, a halé 4%-kal, a kávéé 3%-kal, a dió, mák, mogyoróé 2%-kal volt alacsonyabb, mint 1999-ben. Valamelyest csökkent a tartós kulturális cikkek árszínvonala is.
Az árváltozások a lakosság különböző csoportjait nem egyformán érintették jövedelmük nagysága, fogyasztási szokásaik, fogyasztási szerkezetük eltérései miatt. Az 1999. évi 10%-os átlagos infláció mögött az inaktív és általában az alacsony jövedelmű háztartásokban egyjegyű volt az áremelkedés, hasonlóan a 3 és több gyermekes háztartásokhoz. Az aktív háztartásokban és a magas jövedelműeknél az átlagost meghaladó volt az árak növekedése 1999-ben. Ezzel ellentétben 2000-ben a legalacsonyabb áremelkedés a magas jövedelműeknél (9,7%), a legmagasabb infláció a legalacsonyabb jövedelmű (10%) és az inaktív háztartásokban (10,1%) következett be.
