ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ
T/762/30.
Módosító javaslat
Dr. Szili Katalin Asszonynak,
Az Országgyűlés elnökének
Budapest
Tisztelt Elnök Asszony!
A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2001. évi végrehajtásáról szóló T/762. számú törvényjavaslathoz - a Házszabály 94. §-ában, 102. §-a (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően -
módosító javaslatot
terjesztünk elő:
1. A törvényjavaslat új 1.§-al egészül ki:
"1.§
(1) 2001-ben a gazdasági folyamatok több ponton jelentősen eltértek az előzetesen feltételezettől. A tervezetnél magasabb inflációs szint, a részben ennek következtében magasabb átlagkereset, az alacsonyabb GDP növekedés és ennek összetevőjeként alacsonyabb beruházási növekedési ütem valósult meg.
Ezek alapvető okai a két éves költségvetés alapjául szolgáló, elsősorban a fogyasztói árszínvonal növekedésére vonatkozó téves prognózis, a világgazdasági folyamatoknak az előzetesen feltételezettnél sokkal rosszabb alakulása, és a gazdaságpolitika ez utóbbi negatív hatásait erősítő döntései.
(2) A 2000. évi központi költségvetés zárszámadásának ellenőrzése során a számvevőszéki vizsgálat megállapította, hogy az év végén jelentkező pénzügyi problémák lezárásáról rendelkező 2333/2000. (XII.21.) Korm.határozat - 75 milliárd forint áthelyezése központi letéti számlára - nem felelt meg Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (továbbiakban: Áht.) 12/A.§ (4) bekezdésében és Az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII.30.) Korm.rendelet 108.§ (1) bekezdésében foglaltaknak.
Indokolás
A törvényjavaslatban indokolt a 2001. évi gazdasági folyamatok általános megítélését is megjeleníteni, nem elégséges az általános indokolásban szerepeltetni ezen összegző megállapításokat.
Budapest, 2002-09-24
Jauernik István |
Kovács Tibor |
Göndör István |
dr. Veres János |