MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA

az Országos Hulladékgazdálkodási Tervrõl

Budapest, 2002. szeptember

1. A Magyar Köztársaság Országgyûlése - figyelemmel a hulladékkal való gazdálkodás helyzetére, valamint a hulladéknak a környezet állapotára gyakorolt hatásaira - megtárgyalta és elfogadta a Kormány által benyújtott Országos Hulladékgazdálkodási Tervet (melléklet), a Tervben kijelölt célokat, a megvalósítás kulcsterületeire vonatkozó és a különleges intézkedéseket igénylõ területekkel kapcsolatos általános feladatokat.

2. Az Országgyûlés felkéri a Kormányt, hogy a 2003-2008. közötti idõszakra vonatkozó II. Nemzeti Környezetvédelmi Program részeként - a költségvetés tervezési rendszerével összhangban - dolgozzon ki az Országos Hulladékgazdálkodási Terv megvalósítására részletes intézkedési és ütemtervet, valamint dolgozza ki a megvalósítás eszközrendszerét, a feladatok, a finanszírozási források és a felelõsök pontos megjelölésével.

3. Az Országgyûlés felkéri a Kormányt, hogy az átfogó és az ágazati politikák, koncepciók programok kialakításakor és a végrehajtás során vegye figyelembe az Országos Hulladékgazdálkodási Tervben foglaltakat.

A hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvényben (a továbbiakban: Hgt.) meghatározott célok elérésének, a hulladékgazdálkodási elvek és prioritások érvényesítésének érdekében a Hgt. 33. §-a elõírja, hogy a Nemzeti Környezetvédelmi Program (a továbbiakban: NKP) részeként Országos Hulladékgazdálkodási Tervet (a továbbiakban: OHT) kell készíteni. Mivel az NKP a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 41. §-ának (3) bekezdése alapján 6 éves idõtávra készül és a következõ NKP a 2003-2008. közötti idõszakra fog kiterjedni, az OHT is alapvetõen a 2003-2008. közötti hulladékgazdálkodási feladatokat kell, hogy meghatározza. Az OHT-ban megfogalmazott feladatok és programok meghatározása a II. NKP kidolgozásával összhangban történt, az NKP tervezett 8. Hulladékgazdálkodás Tematikus Akcióprogramjának mintegy megvalósítási terveként is értelmezhetõ.

Az elvégzendõ hulladékgazdálkodási feladatok végrehajtásának tervezésére és ütemezésére az elmúlt években több tanulmány és részleges program készült, amelyek különbözõ megközelítésben és különbözõ céllal tárgyalták a hulladékgazdálkodás terén szükséges teendõket. Az OHT ezen résztervek és tanulmányok felhasználásával, az azokban foglaltak összehangolásával, illetõleg kimondottan a terv kialakítása érdekében a települési és az ipari hulladékok terén végzett helyzet- és igényfelmérõ vizsgálatok és tanulmányok, valamint az érintett tárcák által készített programok, tervek, elképzelések felhasználásával készült.

Az OHT célja egy, a hulladékgazdálkodás teljes egészét felölelõ, egységes szerkezetû és áttekinthetõ rendszerû, komplex cselekvési tervnek az összeállítása.

Az OHT kidolgozását a témában érintett intézmények és a szakmai szövetségek is segítették.

Az OHT szakmai tervezete 2001. május közepére készült el, amelyet a Kormány 2001. szeptemberében elfogadott, majd elfogadásra benyújtotta az Országgyûlésnek. 2001. novemberében a terv-javaslatot az Országgyûlés kijelölt négy illetékes bizottsága tárgyalta és azt általános vitára alkalmasnak ítélte. Ennek ellenére az Országgyûlés a választásokig nem vette fel napirendjére a tervet, így - az elõterjesztésekre vonatkozó szabályoknak megfelelõen - a Kormány a javaslatot visszavonta.

A jelen elõterjesztéshez mellékelt, elfogadásra ajánlott, átfogó OHT az elõzõ javaslat átdolgozott, az elsõ kidolgozás megkezdése óta eltelt csaknem két év változásait figyelembe vevõ, aktualizált változata.

A Hgt. értelmében elfogadásra benyújtott átfogó OHT a szokásos tervezési metódusnak megfelelõen tartalmazza - a mai adat- és információgyûjtési adottságoknak megfelelõen - a jelenlegi hazai hulladékgazdálkodási helyzet bemutatását, meghatározza a legfontosabb hulladékgazdálkodási problémákat, a tervezési idõszak végére elérendõ célokat, valamint a célok eléréséhez szükséges eszközöket, intézkedéseket és fejlesztési programokat.

A helyzetértékelésben részletesen bemutatja a képzõdõ hulladék mennyiségét, fajtáit és kezelési gyakorlatát, a hulladékgazdálkodás intézményi hátterét és finanszírozását. A helyzetértékelést követõen meghatározza a várhatóan képzõdõ hulladékok mennyiségét és elemzi az egyes hulladéktípusok terén várható trendeket. Meghatározza a hulladékképzõdés megelõzése, a képzõdõ hulladék hasznosítása és az ehhez elengedhetetlen elkülönített összegyûjtés, valamint a nem hasznosuló hulladék ártalommentes elhelyezése terén elérendõ célokat, majd a célok eléréséhez szükséges jogalkotási, jogérvényesítési és intézményfejlesztési, illetve gazdasági intézkedéseket. A gyakorlati teljesülés biztosítása érdekében meghatározza azokat a szakmai programokat, amelyeket a hulladékok kezelése terén végre kell hajtani, külön-külön a nem-veszélyes - ezen belül az ipari, a mezõgazdasági, a települési és az inert - hulladékra, a veszélyes hulladékra, valamint egyes kiemelten kezelendõ hulladékáramokra vonatkozóan.

Az OHT a magyarországi hulladékgazdálkodás legfõbb problémáinak megoldására a következõ átfogó feladatokat állapítja meg:

• csökkenteni kell a mind abszolút mértékben, mind a termelési értékhez viszonyítottan magas hulladékképzõdési arányt;
• emelni kell a legtöbb hulladékfajtánál alacsony hasznosítási arányt, ösztönözni kell a takarékos anyag- és energiagazdálkodást;
• meg kell oldani a nagy mennyiségben tárolt hulladékok nyersanyagkénti felhasználását;
• minimalizálni kell a lerakással történõ ártalmatlanítás igen magas arányát;
• növelni kell a számos esetben nem megfelelõ hulladékkezelés színvonalát és biztonságát, mérsékelni kell az egészségügyi és környezeti veszélyeztetés, illetve kockázat mértékét;
• fokozatosan fel kell számolni az elmúlt évtizedekben kialakult, nem megfelelõ hulladék-elhelyezésbõl származó veszélyeztetõ forrásokat és szennyezett területeket;
• növelni kell az elvek és szabályok betartásának, a környezettudatos és jogkövetõ magatartásnak a mértékét;
• teljessé kell tenni az egyes területeken hiányos szabályozási rendszert, növelni kell a szemlélet-formálás és a szakmai útmutatási eszközök alkalmazásának hatékonyságát;
• erõsíteni kell a hatósági jogérvényesítés személyi, szakmai és intézményi feltétel-rendszerét;
• fejleszteni kell a hulladék monitoring (nyilvántartás, statisztikai adatszolgáltatás, mérés-ellenõrzés) eszköz-rendszerét;
• piackonform gazdasági szabályozókkal kell ösztönözni a fenntartható fejlõdés elvének megfelelõ, hosszú távon elõnyös megoldásokat, a korszerû, komplex hulladékgazdálkodási rendszerek kiépülését, különös tekintettel a hasznosításra;
• ösztönözni kell a hulladékgazdálkodási célok elérését segítõ kutatást és mûszaki fejlesztést;
• erõsíteni kell az állami és a magánszféra közötti együttmûködést, támogatni kell a helyi közösségi kezdeményezéseket, különös tekintettel a hulladékok elkülönített gyûjtésére és hasznosítására;
• hatékonyabbá kell tenni az oktatási, nevelési, szemléletformálási tevékenységet.

Az átfogó feladatok megoldása érdekében az NKP tervezési periódusához és a költségvetési tervezéshez igazodóan az OHT a következõ célokat tûzi ki a 2003-2008. közötti tervezési idõszakra, illetve az idõszak végére:

• Az Európai Unió 6. Környezetvédelmi Akcióprogramjának megfelelõen biztosítani kell, hogy a megújuló és a nem megújuló erõforrások fogyasztása ne haladja meg a környezet eltartóképességét. El kell érni az erõforrások felhasználásának és a hulladék képzõdésének elválasztását a gazdasági növekedéstõl, jelentõsen javított erõforrás-hatékonysággal, a hulladék keletkezésének és veszélyességének megelõzésével.
• Teljessé kell tenni, és a végrehajtási tapasztalatok alapján folyamatosan korszerûsíteni szükséges a hulladékgazdálkodási szabályozó rendszert.
• Az ágazati politikákba és fejlesztési tervekbe be kell építeni az OHT céljait és a végrehajtáshoz szükséges ágazati intézkedéseket.
• Ki kell dolgozni az OHT céljainak megfelelõ területi és helyi hulladékgazdálkodási terveket.
• Fokozni kell a célok eléréséhez szükséges hatósági intézkedések hatékonyságát.
• Megelõzési intézkedésekkel kell biztosítani, hogy a képzõdõ, kezelendõ hulladék mennyisége összességében az idõszak végére ne haladja meg a 2000. évi szintet. Ennek érdekében ösztönözni kell a hulladékszegény technológiák bevezetését, az újrahasználható és a tartós termékek piacra kerülését, valamint a fogyasztói szokásokat ebbe az irányba befolyásoló tájékoztató felvilágosító munkát.
• A hasznosítás terén az EU elõírásoknak megfelelõen a csomagolási hulladék hasznosításában 2005-ig el kell érni az 50%-os hasznosítási arányt; a lerakott települési hulladék biológiailag lebomló szervesanyag-tartalmát 2004-ig az 1995-ben képzõdött mennyiség 75%-ára, 2007-ig 50%-ára kell csökkenteni; a gumiabroncs hulladék 2003-tól, a gumiõrlemény 2006-tól életbe lépõ lerakási tilalmára tekintettel ezek elkülönített begyûjtését és hasznosítását meg kell oldani.
• Összességében el kell érni, hogy az idõszak végére a képzõdõ, nem biomassza jellegû hulladék mintegy felének anyagában történõ vagy energetikai hasznosítása megvalósuljon, lerakásra pedig csak a más módszerrel nem ártalmatlanítható hulladék kerülhessen.
• Ki kell alakítani a hulladék anyagok hasznosításának EU-konform mûszaki követelményrendszerét (szabványok).
• Az ártalmatlanítás területén biztosítani kell, hogy csak a nem hasznosítható hulladék kerüljön lerakásra, és a nem megfelelõen kialakított hulladék-tárolók és lerakók legkésõbb 2009-ig bezárásra, felszámolásra, illetõleg az elõírásoknak megfelelõen felújításra kerüljenek. Ennek érdekében 2003-ig felül kell vizsgálni az ország területén mûködõ hulladéklerakókat, és ütemtervet kell kidolgozni azok korszerûsítésére vagy bezárására és rekultivilására, annak érdekében, hogy 2009-ben már ne mûködhessen a környezetvédelmi követelményeket maradéktalanul ki nem elégítõ lerakó. A hulladék környezetvédelmi szempontból megfelelõ égetési feltételeit biztosítani nem tudó berendezéseket legkésõbb 2005-ig fel kell újítani vagy be kell zárni, illetõleg az ilyen hulladékégetést le kell állítani.
• A végsõ lerakóhelyre kerülõ veszélyes és nem-veszélyes hulladék mennyiségét egyaránt mintegy 20%-kal kell csökkenteni.
• A veszélyes hulladékok terén a képzõdés megelõzése és a veszélyesség csökkentése a fõ cél. Növelni kell a hasznosítás mértékét, 2008-ig el kell érni legalább a 30%-os hasznosítási arányt. Mind a hasznosítás, mind az ártalmatlanítás terén elsõsorban kapacitásbõvítésre van szükség.
• A biológiai úton lebontható növényi és állati hulladékok lerakását gyakorlatilag teljes egészében meg kell szüntetni, és ennek érdekében a talajba közvetlenül vissza nem forgatható hulladékok kezelésére komposztáló, biogáz-elõállító és felhasználó, illetve bioenergia hasznosító létesítményeket kell kialakítani. E létesítményekben kell megoldani az élelmiszeripari hulladékok kezelését is. Ezzel párhuzamosan be kell zárni és szükség esetén fel kell számolni az összes dögkutat és állati hulladéklerakót, és átfogó rendszert kell kiépíteni az állati eredetû hulladékok feldolgozására. A fertõzésveszélyes hulladékokat égetõ-berendezésekben kell ártalmatlanítani.
• A szennyvíziszapok jelenlegi 40%-os hasznosítási arányát minimálisan 55%-ra kell növelni 2008-ig. A hasznosításra nem alkalmas iszapok mennyiségét a szennyvíz és az iszapok elõkezelésével a lehetõ legkisebbre kell csökkenteni.
• A kiemelten kezelendõ hulladékáramok esetében gondoskodni kell ezen hulladékfajták általános szabályok mellett betartandó anyag-specifikus kezelési szabályainak kidolgozásáról, a többi hulladéktól való elkülönített gyûjtési, begyûjtési és kezelési, ezen belül hasznosítási rendszerének kiépítésérõl, illetve ezek létrejötte feltételeinek megteremtésérõl. Állami intézkedések szükségesek a begyûjtõ-rendszerek kialakításának bátorítására, a hasznosítás (anyagában vagy energianyerés céljából történõ) elõsegítésére, a veszélyes összetevõk csökkentésére vonatkozóan.
• A hulladékok országhatárt átlépõ szállítása során biztosítani kell, hogy veszélyes hulladék az országból nem OECD tagországba ne kerülhessen, és bármilyen hulladék csak feljogosított létesítményben történõ hasznosításra kerülhessen kivitelre. A hulladék behozatalánál szintén csak engedélyezett hasznosításra történõ szállítás engedhetõ meg, ártalmatlanításra hulladék nem importálható. Biztosítani kell, hogy az anyagában történõ hasznosításra történõ nem-veszélyes hulladék kivitele és behozatala - fokozott környezetvédelmi ellenõrzés mellett - a szokásos külkereskedelmi feltételekkel történhessen. Mindazon, alap- vagy nyersanyagként értékesíthetõ hulladékok, amelyek hasznosítására a hazai feltételek nem adottak, vagy kialakításuk gazdaságossági szempontból nem indokolt, a közelség elvének és az együttmûködés elvének figyelembevételével vihetõk ki az országból.
• A célok elérése és a feladatok hatékony megvalósítása érdekében biztosítani kell a végrehajtást garantálni képes intézményi hátteret, valamint a gyakorlati megvalósításhoz szükséges, a szakmai programokba beépített ismeretterjesztési, szemléletformálási, tájékoztatási, oktatás-képzési és kutatás-fejlesztési feladatok elvégzését, és az ezekhez szükséges gazdasági feltételeket.

Az OHT-ban kitûzött célok elérését biztosító fejlesztéseket központi, önkormányzati, nemzetközi forrásokból (ISPA, PHARE, Strukturális és Kohéziós Alapok) és a gazdasági szféra rendelkezésére álló forrásokból kell finanszírozni. A hulladékgazdálkodás jövõbeni finanszírozási rendszerét, az egyes programok finanszírozási konstrukcióját az OHT-ban meghatározottak szerint kell kialakítani. Így a 2003. évi költségvetésben biztosítani kell, hogy a megvalósítási programok 2003. évi részfeladatainak finanszírozásához a szükséges pénzügyi fedezet rendelkezésre álljon. Ezzel párhuzamosan fokozatosan be kell vezetni az OHT szerinti komplex finanszírozási és gazdaság-szabályozási rendszert.

Az OHT átfogó, koncepcionális céljainak elérése érdekében elvégzendõ feladatok, az egyes hulladéktípusokra megfogalmazott programok gyakorlati megvalósítása alapvetõen helyi és regionális szinten történik meg. Ennek megfelelõen az OHT hatása érdemben a célszerûen a statisztikai tervezési (nagy)régiókra az OHT elfogadását követõ 270 napon belül elkészítendõ területi, majd az ezek kihirdetését követõ 270 napon belül kidolgozandó helyi hulladékgazdálkodási terveken keresztül érvényesülhet. E tervek kidolgozása során kell biztosítani, hogy a végrehajtáshoz szükséges fejlesztések a terület- és településfejlesztési, illetve rendezési tervekkel összhangban, a területfejlesztési tanácsok, a megyei és a települési önkormányzatok, az érintett társadalmi és gazdasági szervezetek, és nem utolsó sorban a lakosság bevonásával és együttmûködésével kerüljenek megtervezésre és megvalósításra.

Ugyanakkor állami, kormányzati feladat a megvalósításhoz szükséges eszközrendszer és intézményi háttér integrált, az ágazati feladatokkal összehangolt biztosítása, valamint a végrehajtási programok éves szintre lebontott intézkedési terveinek kialakítása, a források és a felelõsök meghatározása.

Az OHT-ban szereplõ célok, az elérésükhöz felhasználható eszközrendszer, a végrehajtásra rendelkezésre álló idõ és a szükséges fedezet mértéke a végrehajtás során bizonyára változni fog. A Hgt-re épülõ teljes szabályozó-rendszer kialakításával, a hulladékgazdálkodási statisztikai rendszer fokozatos kiteljesedésével, a végrehajtási intézményrendszer és infrastruktúra kiépülésével, majd a területi és helyi tervek elkészültével a helyzetjellemzések és a tervek pontosabban meghatározhatóvá válnak. Így az OHT átdolgozása, aktualizálása, rendszeres karbantartása elkerülhetetlen lesz, elsõ ízben - a Hgt. 37.§ (3) bekezdése értelmében - két év múlva, 2004. végén.

2002. szeptember

1. Bevezetés 11 *

2. A HULLADÉKGAZDÁLKODÁS HELYZETE *

3. A 2003-2008. KÖZÖTTI IDÕSZAKBAN ELÉRENDÕ CÉLOK ÉS A CÉLOK ELÉRÉSÉT SZOLGÁLÓ ESZKÖZÖK *

4. FINANSZÍROZÁS ÉS GAZDASÁGI SZABÁLYOZÁS *

Függelék *

Térképmellékletek *

A hosszú távon fenntartható fejlõdés biztosításának alapvetõ feltétele a természeti erõforrásokkal való takarékos bánásmód, ami a nem megújuló erõforrások kitermelésének mérséklését, a hatékony és takarékos anyag- és energiafelhasználást, valamint a környezet minél kisebb mértékû terhelését kívánja meg. A magyar környezet-politika a fenntartható fejlõdést elõsegítõ - a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvényben rögzített - elveit és céljait a hulladékkal kapcsolatban a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény (a továbbiakban: Hgt.) határozza meg. A természeti erõforrások fenntartható használata érdekében támogatja a hulladékképzõdés megelõzését biztosító anyag- és energiatakarékos, hulladékszegény technológiák alkalmazását, a veszélytelenebb, kisebb kockázatot jelentõ hulladékot eredményezõ anyagfelhasználást, másodsorban a képzõdõ hulladék anyag- és energiatartalmának minél teljesebb hasznosítását, végül a nem hasznosuló hulladék környezetveszélyeztetést és egészségi kockázatot kizáró ártalmatlanítását, ezen belül a környezetet hosszú távon is terhelõ, hasznos területeket igénybe vevõ hulladéklerakás minimalizálását.

A célok elérése érdekében a Hgt. 33.§-a - összhangban az Európai Közösség hulladékra vonatkozó irányelveivel - a Nemzeti Környezetvédelmi Program részeként Országos Hulladékgazdálkodási Terv (a továbbiakban OHT) kidolgozását írja elõ, amelyet az Országgyûlés fogad el. Az OHT elfogadását 270 nappal követõen a Környezetvédelmi Felügyelõségek irányításával a területi tervezési statisztikai (nagy)régiókra kiterjedõ területi hulladékgazdálkodási terveknek kell készülniük, amelyeket a környezetvédelemért felelõs miniszter rendeletben hirdet ki. A területi tervek kihirdetését 270 nappal követõen a települési önkormányzatok kötelesek helyi hulladékgazdálkodási tervet készíteni, és azt helyi rendeletben kihirdetni.

Az átfogó tervezési rendszert megalapozó elsõ Országos Hulladékgazdálkodási Terv a hulladékgazdálkodás célrendszerének megfelelõen elemzi a magyarországi hulladékképzõdés és kezelés mai helyzetét, meghatározza az NKP tervezési periódusához igazodóan a 2003-2008. között elérendõ célokat, valamint a célok elérését biztosító intézkedéseket és programokat. Ezek keretében kijelöli a feladatokat mind a különbözõ hulladék típusokra, mind az egyes gazdasági szektorokra vonatkozóan, illetve meghatározza a feladatok megosztását a hatósági, közigazgatási szervezetek, az önkormányzatok, a társadalmi és gazdasági szervezetek, valamint az ipar, a kereskedelem, a mezõgazdaság és a szolgáltatások területén mûködõk között.

Az OHT célkitûzéseinek és intézkedéseinek meghatározásánál fokozott figyelemmel van az Európai Unióhoz történõ csatlakozásból adódó kötelezettségekre, az Európai Közösség integrált hulladékgazdálkodási politikájához történõ igazodásra, a már harmonizált vagy késõbb harmonizálandó vonatkozó közösségi jogi szabályozás tartalmára, illetõleg a "Környezet 2010: A jövõnk a mi választásunk" címû, az Európai Közösség 6. Környezetvédelmi Akcióprogramjára.

Az OHT megvalósításával megoldandó, illetve kezelendõ fõbb feladatok:

• csökkenteni kell a mind abszolút mértékben, mind a termelési értékhez viszonyítottan magas hulladékképzõdési arányt;
• emelni kell a legtöbb hulladékfajtánál alacsony hasznosítási arányt, ösztönözni kell a takarékos anyag- és energiagazdálkodást;
• meg kell oldani a nagy mennyiségben tárolt hulladék nyersanyagkénti felhasználását;
• minimalizálni kell a lerakással történõ ártalmatlanítás igen magas arányát;
• növelni kell a számos esetben nem megfelelõ hulladékkezelés színvonalát és biztonságát, mérsékelni kell az egészségügyi és környezeti veszélyeztetés, illetve kockázat mértékét;
• fokozatosan fel kell számolni az elmúlt évtizedekben kialakult, nem megfelelõ hulladék-elhelyezésbõl származó veszélyeztetõ forrásokat és szennyezett területeket;
• növelni kell az elvek és szabályok betartásának, a környezettudatos és jogkövetõ magatartásnak a mértékét;
• teljessé kell tenni az egyes területeken hiányos szabályozási rendszert, növelni kell a szemlélet-formálás és a szakmai útmutatási eszközök alkalmazásának hatékonyságát;
• erõsíteni kell a hatósági jogérvényesítés személyi, szakmai és intézményi feltétel-rendszerét;
• fejleszteni kell a hulladék monitoring (nyilvántartás, statisztikai adatszolgáltatás, mérés-ellenõrzés) eszköz-rendszerét, különös tekintettel az adatok megbízhatóságára;
• piackonform gazdasági szabályozókkal kell ösztönözni a fenntartható fejlõdés elvének megfelelõ, hosszú távon elõnyös megoldásokat, a korszerû, komplex hulladékgazdálkodási rendszerek kiépülését, különös tekintettel a hasznosításra;
• ösztönözni kell a hulladékgazdálkodási célok elérését segítõ kutatást és mûszaki fejlesztést;
• erõsíteni kell az állami és a magánszféra közötti együttmûködést, támogatni kell a helyi, illetve helyi közösségi kezdeményezéseket, különös tekintettel a hulladék elkülönített gyûjtésére és hasznosítására;
• hatékonyabbá kell tenni az oktatási, nevelési, szemléletformálási tevékenységet.

Magyarországon 2000-ben közel 70 millió tonna hulladék képzõdött, ami tartalmazza a termelés és elosztás, valamint a fogyasztás során keletkezõ összes hulladékot, beleértve a mezõgazdaságból származó, többnyire a mezõgazdaságban felhasznált, visszaforgatott növényi maradványokat, biomasszát is. E mennyiség közel 4,5%-a veszélyes hulladék, míg a 95,5%-nyi nem-veszélyes hulladékból közel 10%-ot tesz ki az inert hulladék (építési-bontási hulladék egy része, valamint az építõanyag célú kitermelés hulladéka).

Az ipari hulladék közel 90%-át az erõmûvi és kohászati salak, bányászati meddõ és ipari szennyvíz- illetve vízkezelési iszap adja. A fennmaradó mennyiség tartalmazza az ipari termelési hulladékhoz hasonló jellegû, elosztásból (kereskedelem, szolgáltatások) származó hulladékot is. A településihulladék-kezelési közszolgáltatást igénybe vevõ gazdálkodó szervezetek nem-veszélyes hulladéka mindazonáltal a települési hulladékban jelenik meg.

A mezõgazdasági és az élelmiszeripari hulladék, illetve a biomassza mintegy 85%-át a növénytermesztésben és erdõgazdálkodásban képzõdõ növényi maradványok és az állattartásból származó trágyák teszik ki, amelyek a közel 100%-os mezõgazdasági visszaforgatás következtében a mezõgazdaság számára lényegében nem jelentenek hulladékot. A növényi maradványok és trágyák minél hatékonyabb felhasználását a környezetkímélõ gazdálkodási módok támogatásán keresztül a jövõben a Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Program támogatja. A maradék 15%-nyi, többnyire élelmiszeripari hulladék döntõ hányadában szintén szerves hulladék, amelynek kezeléséhez az FVM irányításával induló Élelmiszeripari Környezetvédelmi Programnak kell segítséget nyújtania.

A települési hulladék magában foglalja a kb. 4,6 millió t települési szilárd hulladékot, amelynek mintegy 2/3-a származik a háztartásokból, míg 1/3-át az intézményekben, szolgáltatásokban és iparban keletkezõ, a háztartási hulladékhoz hasonló, azzal együtt kezelt hulladék adja. Ebbõl a szervezetten begyûjtött és kezelt mennyiség 4,1 millió tonna (közel 90%). Közel 15 millió tonnára becsülhetõ a települési folyékony hulladék mennyisége (a csatornázatlan lakásokban keletkezõ szennyvíz becsült mennyisége a vízfogyasztásból számítva, mintegy 90%-os elszikkadást feltételezve), amelybõl a csatornával és szennyvíztisztítóval nem rendelkezõ települések csatornapótló, gyûjtõ és ülepítõ létesítményeibõl mintegy 5,5 millió tonna kerül összegyûjtésre. E mennyiséghez járul az üzemi és a közüzemi szennyvíztisztítók iszaptárolóiból (300-300 ezer tonna), valamint a csatornatisztításból (90 ezer tonna) származó, összesen közel 0,7 millió tonna szennyvíziszap.

A képzõdött közel 3,4 millió tonna veszélyes hulladék 1/4-ét a timföldgyártásból származó vörösiszap adja. Közel 1,5 millió tonna veszélyes hulladék a feldolgozóiparból származik, amelyen belül a legnagyobb mennyiséget a fémkohászati és fémfeldolgozási salakok és iszapok, valamint az ásványolaj-termékek feldolgozásából és felhasználásából származó hulladékok képviselik. További közel 1 millió tonnát tesznek ki az erõmûvek és a hulladékégetõk égetési maradékai. Veszélyes hulladék természetesen a mezõgazdaságban és az élelmiszeriparban, valamint a lakosságnál, illetve a szolgáltatásokban is képzõdik. Növényi és állati eredetû a veszélyes hulladék mintegy 10%-a. A települési szilárd hulladéknak kb. 0,7-1,0%-a veszélyes.

A hulladék kezeléséért - a további kezelésnek megfelelõ gyûjtéséért, hasznosításának és ártalmatlanításának megoldásáért - alapvetõen a hulladék termelõje, illetõleg mindenkori birtokosa felelõs. E felelõsségének a jogszabályokban elõírt feltételek betartásával, a "szennyezõ fizet" elvnek megfelelõen vagy a maga elvégezte kezeléssel, amely engedélyköteles   tevékenység; vagy a kezelésre engedéllyel bíró kezelõnek történõ átadással - egyben a kezelés költségeinek megfizetésével - tesz eleget. Külön jogszabályokban meghatározott esetekben a hulladékkezelési felelõsség - illetõleg a költségek viselése - a hulladékot eredményezõ termék gyártóját terheli. A települési hulladék esetében a lakosságot terhelõ felelõsség érvényesíthetõsége érdekében a települési önkormányzatoknak a települési hulladék kezelését biztosító közszolgáltatást kell szervezniük.

A hulladékot begyûjtõ, hasznosító és ártalmatlanító szervezetek tevékenységüket csak a környezetvédelmi hatóságok engedélyével kezdhetik meg és folytathatják. Tevékenységükrõl és az általuk kezelt hulladék mennyiségérõl és minõségérõl nyilvántartást kell vezetniük, és évente jelentést kell tenniük a hatóságok számára.

A hulladék képzõdésének, illetve veszélyességének megelõzése a képzõdõ hulladék-mennyiség csökkenésével jellemezhetõ. Ez a csökkenés - különösen a '90-es évek elsõ felében - inkább a gazdasági-termelési visszaesésnek, semmint a tudatos megelõzési intézkedéseknek volt köszönhetõ. Az ipari hulladék esetében a folyamatos iparszerkezet-váltás, illetve az ezzel együtt járó termék- és technológiafejlesztés egyúttal kevesebb és kevésbé veszélyes hulladék képzõdésével jár.

A képzõdõ települési szilárd hulladék tömege a fogyasztás folyamatos bõvülése ellenére az utóbbi években alig változik, ami egyrészt a szilárdfûtõanyag-használat visszaszorulásának, másrészt a kis sûrûségû, de nagy térfogatú könnyûfrakció térnyerésének következménye. A települési folyékony hulladék mennyiségének csökkenése a bõvülõ csatornázásnak és szennyvíztisztításnak, illetve a vízfogyasztás csökkenésének köszönhetõ (2000-tõl azonban ismét növekvõ tendenciát mutat a vízfogyasztás). A szennyvíziszap mennyisége ezzel párhuzamosan természetesen növekszik.

A képzõdõ hulladék hasznosítása nemzetközi összehasonlításban meglehetõsen alacsony. Az ipari nem-veszélyes hulladék hasznosítása nem éri el a 30%-ot, a veszélyes hulladéké a 20%-ot, míg a közszolgáltatás keretében begyûjtött települési szilárd hulladéknak csak alig 3%-a, a begyûjtött települési folyékony hulladéknak és a szennyvíziszapnak közel 30-40%-a kerül hasznosításra. Így összességében - a mezõgazdasági növényi maradványok visszaforgatását nem számítva - a hasznosítás mértéke a 30%-ot sem éri el. E teljesítmény elérését is csak a termékdíj-rendszer bevezetése tette lehetõvé, amelynek eredményeként a csomagolási hulladék közel 35%-a, a hulladék akkumulátorok mintegy 95%-a (igaz, külföldön), a hulladék olajok 40%-a hasznosul. A termékdíj-rendszeren keresztül elkülönítetten kerül összegyûjtésre és kezelésre az évente keletkezõ gumiabroncs hulladék, valamint a kiselejtezett hûtõgépek, illetve a hûtõfolyadékok döntõ hányada.

A képzõdõ hulladék jellemzõ kezelése az ártalmatlanítás, ezen belül is a lerakás. Utóbbi aránya - a mezõgazdasági hulladékot nem számítva - meghaladja az 50%-ot. A hulladék fizikai-kémiai, biológiai vagy termikus ártalmatlanítása (ez utóbbiba beleértve most az energetikai hasznosítást is) együttesen alig éri el a 20%-ot, de ennek csaknem felét a szennyvíztisztítóban kezelt vagy csatornába eresztett folyékony települési hulladék adja. A termikus ártalmatlanítás mintegy 6%-ot képvisel, a közel 4% fizikai-kémiai ártalmatlanítás többnyire a vegyianyag-hulladék kezelését jelenti. A veszélyes hulladék kb. 75%-a, az ipari hulladék mintegy 60%-a, a települési szilárd hulladék több mint 4/5-e, a szennyvíziszap fele lerakásra vagy tartós tárolásra kerül. A települési szilárd hulladék ártalmatlanítása 665 regisztrált, a közszolgáltatás kereteiben mûködõ lerakón történik, amelyeknek csak mintegy 15%-a tekinthetõ megfelelõ mûszaki védelemmel kiépített lerakónak. Ezek mellett azonban - a Phare által támogatott lerakó-felmérési program vizsgálatai szerint - még további mintegy 620, többnyire kis befogadó képességû lerakóhelyet használnak. Az egyetlen települési hulladékot égetõ Fõvárosi Hulladékhasznosító Mû Budapest települési hulladékának több mint felét ártalmatlanítja, azonban ennek füstgáztisztító rendszerét mielõbb fel kell újítani. Az ipari hulladékok közül elsõsorban a nagy mennyiségben képzõdõ erõmûvi, kohászati és bányászati hulladék kerül lerakásra, többnyire a képzõdés helyén, illetve környékén kialakított hányókon. A veszélyes hulladék termikus ártalmatlanítására összesen kb. 85 ezer tonna éves égetési kapacitás áll rendelkezésre, amelynek közel 1/3-át kis kapacitású kórházi égetõk és hulladék olajat égetõ berendezések adják.

Az elmúlt évtizedek során a gondatlanul végzett gazdasági tevékenységek, illetve hulladékkezelés, valamint a mainál jóval enyhébb szabályozás, esetenként illegálisan történt hulladék-elhelyezés következtében számos helyen szennyezett területek alakultak ki. A régi, ma már lezárt, többnyire rekultivált lerakókban mintegy 500 millió tonna ipari hulladékot halmoztak fel, amelynek 99%-át a bányaipar, a vaskohászat, a villamosenergia-ipar és az építõipar adja. A lerakott mennyiség mintegy 10%-a ma is veszélyezteti vagy szennyezi a környezetet. A lerakott mennyiségnek ma csak 0,3%-át hasznosítják évente, holott ennek sokszorosa hasznosítható lenne. A lerakókban felhalmozott hulladék 7%-a (35 millió tonna) minõsül ma veszélyesnek, amelynek több mint 90%-a vörösiszap, a maradék nagy része pedig fúrási iszap. A mai lerakási követelményeket ki nem elégítõ módon lerakott, közvetlen veszélyeztetést jelentõ veszélyes hulladék mennyisége mintegy 270 ezer tonnára becsülhetõ, amelynek felszámolása folyamatban van. A Phare támogatással készülõ lerakó-felmérési program elõzetes adatai alapján közel 620, 3-500 m³-t meghaladó nagyságú illegálisan használt lerakó és vadlerakó létezik az országban, míg a felhagyott, bezárt, de nem kellõen rekultivált lerakóhelyek száma eléri az 1250-et. Ezek mintegy 10 millió tonna felhalmozott hulladékkal veszélyeztetik a környezetet. A régi, nem megfelelõ biztonságot adó lerakók felszámolására egyrészt az Országos Környezeti Kármentesítési Programon belül - a 33/2000. (III.17.) Korm. rendelet szerinti felelõsség érvényesítésével -, másrészt a településihulladék-lerakók rekultiválási programján belül kerül sor, amelyek eredményeként évente 50-100 lerakó kerül bezárásra, felszámolásra, illetve rekultiválásra.

*Begyûjtött mennyiség

**A biológiai körforgásba megközelítõleg teljes egészében visszakerülnek a mezõ- és erdõgazdasági maradványok

A hulladékgazdálkodás irányítása Magyarországon alapvetõen a jogi szabályozáson keresztül történik. A jogszabályok határozzák meg a hulladékgazdálkodási tevékenységek mûszaki követelményeit, az alkalmazható gazdasági ösztönzõket és szankciókat, a hulladékkal kapcsolatos termelõi és kezelõi kötelezettséget és a hatósági engedélyezési és ellenõrzési feladatokat egyaránt.

A jogi szabályozás mellett elkülönített programok és támogatási keretek adnak lehetõséget a hulladékgazdálkodás fejlesztését szolgáló oktatási, szemléletformálási, kutatási tevékenységek, önkéntes vállalások (tanúsítási, öko-címkézési és öko-menedzsment rendszerek) teljesítéséhez, valamint hulladékgazdálkodási fejlesztési beruházások megvalósításához. Ezek mellett lehetõség van szakmai végrehajtási útmutatók kiadására az egyes hulladék típusok kezelésének elõsegítése érdekében.

A hulladékgazdálkodási jogi szabályozás kereteit - a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvényre alapozva - a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény határozza meg. E törvény ad felhatalmazást az egyes hulladék típusokra, valamint hulladékkezelési tevékenységekre, illetve hulladékkezelõ létesítményekre vonatkozó részletes szabályok megállapítására. Ennek megfelelõen kerültek meghatározásra a veszélyes hulladék és a települési hulladék kezelésének szabályai, a hulladék országhatárokat átlépõ szállításának szabályai, a hulladék égetésének, illetve lerakásának, a szennyvíziszap mezõgazdasági felhasználásának szabályai, valamint az egyes, kiemelten kezelendõ hulladékfajtákra vonatkozó speciális szabályok. Szintén a törvény végrehajtását szolgálják a hulladékgazdálkodási bírságra, a hulladékgazdálkodás tervezésére, valamint a hulladékok nyilvántartási és adatszolgáltatási kötelezettségeire vonatkozó jogszabályok.

A jogszabályokban megfogalmazott hulladékkezelési technikai feltételekre, illetve végrehajtási feladatokra az OHT megvalósítását szolgáló programok meghatározásánál térünk ki.

A hulladékgazdálkodási szakmai politika és stratégia meghatározása, a jogi, a gazdasági és a mûszaki szabályozó rendszer kialakítása illetve elõkészítése, a más ágazatokkal és szabályozókkal való összhang biztosítása, a végrehajtás tervezése, irányítása és ellenõrzése, illetve az ezt megvalósító apparátus és adminisztráció kialakítása, irányítása és ellenõrzése, a szakterületi kutatás-fejlesztés, oktatás-nevelés irányainak meghatározása, a társadalmi és gazdasági szervezetekkel történõ érdekegyeztetés megvalósítása alapvetõen a környezetvédelemért felelõs minisztérium feladata. Emellett azonban minden más ágazati minisztériumnak is vannak a hulladékgazdálkodással kapcsolatos ágazati irányítási, szabályozási, tervezési és ellenõrzési feladatai, amelyeket integrált módon, a többi minisztériummal összehangoltan, de feladat és hatáskörüknek megfelelõen saját eszközeikkel kell megvalósítaniuk.

A hulladékgazdálkodás hatósági feladatait - engedélyezés, ellenõrzés és végrehajtatás - a minisztérium 12 területi környezetvédelmi felügyelõsége, illetve - többnyire másodfokon - a Környezet- és Természetvédelmi Fõfelügyelõség látja el. Helyi szinten a települési hulladék vonatkozásában, az építési és a telepkijelölési eljárásokban a települési önkormányzatok jegyzõi járnak el. Alapvetõen e szervezeti rendszeren keresztül történik a hulladékgazdálkodási adatok és információk összegyûjtése és feldolgozása, és erre alapozva a hulladékgazdálkodás tervezése, illetve az információk terjesztése, a nyilvánosság biztosítása is. Más tárcák és hatósági szerveik feladatai közül ellenõrzési szempontból kiemelendõk a közegészségügyi, az állategészségügyi, a növény- és talajvédelmi, a vízügyi, a fogyasztóvédelmi és a vámhatóságok. Ágazati irányítási, valamint végrehajtási-felügyeleti, adatgyûjtési szempontból a gazdasági és közlekedési, a földmûvelési és vidékfejlesztési, az egészségügyi, a belügyi tárca, valamint a KSH, illetve oktatási-nevelési-tájékoztatási szempontból az oktatási tárca emelhetõ ki. Igen fontos szerepe van a gazdasági szabályozás és ösztönzés, valamint a vám- és pénzügyõri hatóságok irányításán keresztül a pénzügyi tárcának.

Az ágazati politikákba és fejlesztési tervekbe be kell építeni az OHT céljait és a végrehajtásához szükséges ágazati intézkedéseket. Az ezt megvalósító tervezés, kutatás-fejlesztés, gazdasági érdek-egyeztetés minden tárca feladatkörében elvégezendõ feladat.

A költségvetési szervek tevékenysége során keletkezõ hulladék kezelésére (pl. HM, rendõrség, tûzoltóság, intézményi hulladék) a tárcák és szervezeteik mûködési keretein belül külön intézkedéseket célszerû hozni, illetve ezeket be kell építeni az ágazati fejlesztési tervekbe.

A hulladékmegelõzés és a hulladékhasznosítás elõsegítése, ösztönzése, a különbözõ szinteken jelentkezõ tervezési, döntéselõkészítési és végrehajtási feladatok összehangolása, szakmai megalapozottságának biztosítása többszintû intézkedés-sorozatot igényel (mûszaki, jogi, kereskedelmi, piacszervezési). Az intézkedések sokrétûsége indokolttá teheti e tevékenységek koordinációját, segítését végzõ, a Környezetgazdálkodási Intézethez hasonló, regionális szakmai háttérszervezet létrehozását, célszerûen a szaktárca keretén belül.

A hulladékgazdálkodás megfelelõ, reális tervezéséhez, a hulladék sorsának, kezelésének nyomon követéséhez elengedhetetlen a hulladék mennyiségének, minõségének, kezelésének és a hulladékgazdálkodásban szerepet játszó vállalkozásoknak minél pontosabb ismerete. Ennek biztosítása érdekében a hulladék termelõinek és kezelõinek pontos, méréseken alapuló nyilvántartást kell vezetniük hulladékaikról, a hulladék forgalmáról és kezelésérõl, illetõleg a kezelõ létesítmények mûködésérõl. A nyilvántartások alapján külön rendeletekben meghatározott adattartalommal statisztikai és hatósági bejelentéseket kell tenniük a hatóságok részére. A nyilvántartások és a bejelentett adatok egyrészt alapját képezik a rendszeres hatósági ellenõrzéseknek, biztosítják a hulladék sorsának nyomon követését, másrészt az adatok értékelése és elemzése alapján készíthetõk el a megfelelõ tervek.

Az adatok nyilvántartására és feldolgozására ma különbözõ, egymással csak részlegesen összehangolt, esetenként hiányos információ-rendszerek mûködnek. A legteljesebb információ-rendszert a veszélyes hulladékról a KvVM mûködteti, ami a veszélyes hulladék termelõk és kezelõk teljes körû bejelentési kötelezettségén alapul. Ugyancsak jól értékelhetõ adatbázist mûködtet a KSH a települési szilárd és folyékony hulladék begyûjtésérõl, amely a közszolgáltatók bejelentésein alapul. E rendszerben azonban nem eléggé részletesek az információk a hulladék kezelésérõl és összetételérõl, illetve a kezelõlétesítmények mûködésérõl. Az ipari hulladék területén a GKM mûködtet reprezentatív felmérési rendszert, amelynek nem feladata a hulladék teljes körû forgalmának nyomon követése. E rendszer a termelõknél képzõdött hulladék kezelésére, hasznosítására koncentrál. A GKM Engedélyezési és Közigazgatási Hivatala nyilvántartást vezet a papír és a nemvas-fém hulladék kereskedelmével foglalkozó kis- és nagykereskedõkrõl. A mezõ- és erdõgazdaságban képzõdõ növényi maradványokra vonatkozóan minimális információk állnak rendelkezésre, egyrészt a kistermelõk igen nagy száma következtében, másrészt a megközelítõleg teljes körû visszaforgatás miatt. Az állati eredetû hulladékot és kezelését a veszélyes hulladék információ-rendszer kezeli, az élelmiszeripar nem-veszélyes hulladékairól az ipari adatbázis gyûjt adatokat.

A rendszerek egységesítésére és teljessé tételére PHARE program keretében került kidolgozásra az átfogó hulladékgazdálkodási információs rendszer rendszer-terve, amely alapján 2003. végéig a program segítségével a rendszernek üzembe kell lépnie. Ezzel párhuzamosan meg kell oldani az egyes hulladékáramokra vonatkozó külön rendelkezésekben meghatározott speciális - a hulladékot eredményezõ termékek forgalmát is nyomon követõ - nyilvántartási és adatszolgáltatási feladatokat is. A jelenlegi adathiányt és eltéréseket elkerülõ elsõ jogszabályi lépés a Hgtv-ben megtörtént. A továbbiakban azt kell elérni, hogy az információs rendszer, illetve a primer adatszolgáltatók valóban a kívánt részletességgel és feldolgozottsággal biztosítsák az adatokat, valamint hogy ezek az adatok az érintettek rendelkezésére álljanak. Ehhez elengedhetetlen az adatszolgáltatásról szóló végrehajtási rendelet megalkotása, amellyel biztosítható a hulladékgazdálkodási információk integrált összegyûjtése, ellenõrzése és feldolgozása.

Központi támogatásként mûködik a települési hulladék-kezelõ létesítmények kialakítását segítõ céltámogatási rendszer, amelynek keretében az 1996-2000. közötti idõszakra 48 települési szilárd hulladék lerakó kiépítéséhez kaptak összesen 5812 millió Ft támogatást az önkormányzatok, amely a teljes beruházási érték 45%-át tette ki.

A Környezetvédelmi Alap Célelõirányzat is jelentõsen hozzájárult az önkormányzatok települési hulladékkezelési fejlesztéseihez. Az 1996-2001. között kifizetett 2,5 milliárd Ft fejlesztési támogatás 509 település 1,225 millió lakosának ellátását biztosító, 14,5 millió m³ lerakó-kapacitás kiépítését tette lehetõvé. Összességében a KAC éves fejlesztési keretébõl kb. 20-25%-ot fordítanak hulladékgazdálkodási beruházások támogatására. A támogatási célok között szerepel a regionális települési hulladék kezelési rendszerek kialakítása, a régi, elavult lerakók bezárása és rekultiválása, a termelési hulladék keletkezésének csökkentését, hasznosítását vagy ártalmatlanítását megvalósító beruházások létesítése (beleértve a veszélyes hulladékot is), a fertõzõ vagy potenciálisan fertõzõ (egészségügyi és állati eredetû) hulladék kezelési rendszereinek kialakítása. Az 1996-2001. évek között e tárgykörökben 92 db pályázatot bíráltak el pozitívan. Ennek alapján a pályázók 3,57 milliárd Ft támogatásban részesültek.

A 2001-2002. évi költségvetésben a Belügyminisztérium kezelésében 2-2 milliárd forint kötött felhasználású központosított elõirányzat állt rendelkezésre az önkormányzatok települési szilárd hulladék kezelési közszolgáltatásának kialakítására, illetve fejlesztésére. 2001-ben két fordulóban összesen 250 pályázatot nyújtottak be, amelyekbõl 235 volt eredményes. A pályázatok eredményeként összesen 3,22 milliárd Ft értékû beruházás valósult meg, 1,77 milliárd Ft támogatással. A pályázat segítségével 345 település közszolgáltatásának kialakítása, illetve fejlesztése történhetett meg; a szervezett begyûjtéshez szükséges edényzet beszerzéséhez 278, begyûjtõ-jármûvekhez 143 település kapott támogatást. A korszerû, szelektív gyûjtést, hasznosítást és regionális rendszer szervezést szolgáló beruházások keretében 2 átrakóállomás, 5 komposztáló-telep, 9 hulladékgyûjtõ udvar és 88 településen gyûjtõsziget kialakítása kapott támogatást.

A hulladékgazdálkodási feladatok finanszírozásában alapvetõen a "szennyezõ fizet elvet" kell alkalmazni. Ennek megfelelõen a települési hulladék kezelése terén lényegében a lakossági hulladékkezelési díjnak kell fedeznie a kezelés költségeit. Magyarországon a települési szilárd hulladékkezelési díjak az elmúlt években radikálisan növekedtek. Az átlagos hulladékkezelési éves szolgáltatási kiadások háztartásonként elérik a 8900 forintot, az átlag nettó jövedelmek 0,8%-át, a szûkös nettó jövedelmek 1,2%-át teszik ki. A magas díjakat fizetõ, szûkös jövedelmû lakosok a nettó jövedelmük 2%-át is hulladékkezelésre fordítják.

A jelentõs díjnövekedés oka egyrészt a 2001-tõl hatályos díjszámítási és tartalmi elõírásokhoz történõ igazodás, másrészt a korszerûbb, ennél fogva drágább létesítmények üzembe lépése. Míg 1999-ben a szolgáltatás tényleges költségei átlagosan mintegy 40%-kal magasabbak voltak a díjaknál, ma a díjak gyakorlatilag fedezik az üzemelési költségeket, a korszerû lerakók esetében pedig általában a beruházási és fejlesztési költségeket is. Ugyanakkor még csak elvétve létezik olyan díjszabás, amely tartalmazná a lerakó majdani bezárásának és utógondozásának költségeit biztosító fedezetképzési hányadot. A teljesítményarányos díjszabási kötelezettség hatására nõtt az ürítésszámra vetített díj alkalmazása, e díjfajtát alkalmazza a szolgáltatók 75%-a (1998-ban ez az arány még csak 45% volt). 2003. január 1-tõl további díjnövekedés várható, amikortól a 242/2000. (XII. 23.) Korm. rendelet értelmében minden önkormányzatnak a szolgáltatás mennyiségével arányos díjrendszert (várhatóan ürítésszámra vetített díjrendszert) és a szolgáltatás ráfordításait megtérítõ díjakat kell alkalmazni, a díjaknak pedig fedezetet kell biztosítaniuk az utógondozás költségeire is. Az egyes településeken alkalmazott díjak közötti jelentõs (akár ötszörös) eltérések a korszerû, regionális rendszerek üzembelépésével, a környezetvédelmi szempontból nem megfelelõ, olcsó lerakás megszûntével, illetve a tényleges költségeket teljes egészében fedezõ díjak bevezetésével várhatóan 3-4 év alatt meg fognak szûnni. Mindemellett intézkedéseket kell hozni az esetleges monopolhelyzetbõl adódó extrém magas díjak ellen.

A háztartási hulladékhoz hasonló, azzal együtt kezelt, intézményekbõl és gazdasági tevékenységbõl származó hulladék után általában a lakosságival azonos mértékû díjat fizetnek. A veszélyes és a települési hulladékkal együtt nem kezelhetõ nem-veszélyes hulladék esetében gyakorlatilag érvényesül a "szennyezõ fizet" elv, a hulladékkezelési költségeket a hulladék termelõi viselik.

2000-ben az ipar hulladékgazdálkodási beruházásai meghaladták a 4 milliárd forintot (4211 millió Ft). Ezen belül a veszélyes hulladék kezelését szolgáló beruházások domináltak (3128 millió Ft), míg a többi a hulladék gyûjtését és szállítását, illetve a nem-veszélyes hulladék kezelését szolgálta. A beruházások mellett nagy mértékûek a szervezeten belüli folyó ráfordítások is (az iparban 6174 millió Ft), míg a hulladékkezelõ szolgáltatóknak közel 19 milliárd Ft-ot fizettek ki az iparvállalatok, miközben összesen 19 millió Ft hulladékgazdálkodási bírságot és 5 milliárd Ft környezetvédelmi termékdíjat fizettek meg. Az összes környezetvédelmi beruházás értékébõl 23,5%-ot képviselt az építési, és 71%-ot a gépberuházás. A beruházásokat 98%-ban saját forrásból és hitelbõl, és csak 2%-ban állami vagy önkormányzati támogatásból, illetve egyéb forrásokból finanszírozták. Az ipar 2000. évi hulladékgazdálkodási ráfordításai összességében tehát megközelítették a 30, a bírsággal és a termékdíjjal együtt a 35 milliárd Ft-ot.

A környezetvédelmi szolgáltatásokat nyújtó vállalkozások bevételei és költségei is növekedtek az elmúlt években. A települési hulladék gyûjtés és szállítás összes folyó ráfordítása az 1997. évi 9,1 milliárd Ft-ról 2000-re 17,1 milliárd Ft-ra, a települési hulladék ártalmatlanítása 3,4 milliárd Ft-ról közel 6 milliárd Ft-ra, a veszélyes hulladék elszállítása és ártalmatlanítása pedig 3 milliárd Ft-ról 12,7 milliárd Ft-ra emelkedett.

Jelenleg a hulladékot érintõ legfontosabb gazdasági szabályozó a környezetvédelmi termékdíjak rendszere. Az egyes, elõállításuk és felhasználásuk során a környezetet terhelõ, illetve veszélyeztetõ, hulladékként kezelési gondot okozó termékek (csomagolóeszköz, hûtõberendezés, hûtõközeg, akkumulátor, gumiabroncs, ásványolajtermékek) belföldi forgalomba hozatala (vagy saját célú felhasználása) alapján fizetendõ termékdíjakból származó bevételek a bevezetés óta dinamikusan növekednek, 2000-ben megközelítették a 15 milliárd forintot.

A hazai gazdasági eszközöket jelentõs uniós források egészítik ki a PHARE és az ISPA programon keresztül. Ezek ma alapvetõen egyrészt az intézményfejlesztés, másrészt az állami és önkormányzati felelõsségi körbe tartozó hulladékgazdálkodási (elsõsorban települési hulladék kezelési) beruházások támogatására adnak lehetõséget. A PHARE támogatásával folyik az átfogó hulladékgazdálkodási információ rendszer kialakítása, a környezetvédelmi felügyelõségek hulladék-vizsgálati laborkapacitásának fejlesztése és a települési szilárd hulladék lerakók felmérése. A térségi szilárd hulladék kezelési rendszerek kialakítását és fejlesztését támogató ISPA projektek közül eddig hét került elfogadásra, amelyek tényleges kialakítása a kivitelezõ pályázati úton történõ kiválasztása után, 2003-ban kezdõdik meg. A programok finanszírozása általában az érintett önkormányzatok 10%-os önrészébõl, 20-30% központi támogatásból és 60-70% uniós támogatásból történik.

Az elérendõ célok meghatározása szempontjából alapvetõ fontosságú a tervidõszakban várható hulladékképzõdés becslése. A jelenlegi helyzet bemutatásánál alkalmazott megosztás szerint 2008-ig a következõ hulladékképzõdés prognosztizálható:

A mezõgazdasági és élelmiszeripari hulladék és biomassza képzõdése területén várható, hogy a 90-es évekbeli termelési visszaesés egy átmeneti stagnáló idõszak után ismét növekedésre vált, ennek megfelelõen elsõsorban a növényi maradványok mennyisége is nagyobb arányú lesz.

Az ipari hulladéknál tovább folytatódik a hulladék-csökkenés, egyrészt a korszerû, kis anyagigényû ágazatok térnyerése, másrészt a hulladék-megelõzést támogató programok kidolgozása következtében. Ugyanakkor nem várható, hogy a legnagyobb hulladék-elõállító ágazatokban (bányászat, energetika, kohászat) további jelentõs hulladék-csökkenés következik be. Amennyiben a szenes erõmûvek egy része a jelenlegi tervek szerint 2005-ig valóban gázüzemre áll át (vagy bezár), akkor - a hozzájuk tartozó bányák felhagyásával együtt - az ipari hulladék mennyisége legalább 2-4 millió tonnával fog csökkenni.

A települési hulladékon belül a szilárd hulladék képzõdése tömegében csak kis mértékben fog növekedni, a csomagolóanyagok és a könnyûfrakció térnyerése miatt azonban a hulladék térfogatának évi 2-3%-os növekedése várható. A települési folyékony hulladék mennyisége a szennyvízelvezetési és -tisztítási program elõrehaladása miatt több mint 15%-kal fog csökkenni, miközben a települési szennyvíz iszapok mennyisége több mint kétszeresére fog növekedni.

A veszélyes hulladék képzõdése várhatóan a 3, 5-4, 0 millió tonna közötti sávban marad, amennyiben a timföldgyártás volumene nem változik. A gazdaság fejlõdésébõl következõ növekvõ képzõdés várhatóan részben ellensúlyozható a tervezett megelõzési intézkedésekkel, illetve a korszerûbb és kisebb hulladékképzõdési rátával mûködõ technológiák alkalmazásával. (Magyarországon az EU-ban 2002. elejétõl hatályos új hulladék listának megfelelõ nyilvántartást és bejelentést a 2002. évre vonatkozóan kell elõször végezni. Elõzetes számítások szerint az új lista alapján - vörösiszap nélkül - mintegy 1,1 millió tonna lenne a 2000. évi veszélyes hulladék mennyiség, 2008-ban pedig 1,3 millió tonna várható.)

Az OHT és programjai megvalósításával a 2003-2008. közötti tervezési idõszakban, illetve az idõszak végére a következõ általános célok elérése biztosíthatja a korszerû hulladékgazdálkodás kialakulását.

• Teljessé kell tenni a hulladékgazdálkodási szabályozó rendszert, majd a végrehajtási tapasztalatok alapján, valamint a közösségi szabályozás változásának követésére biztosítani kell a folyamatos korszerûsítést.
• Az OHT elfogadását követõ 9 hónapon belül a környezetvédelmi felügyelõségeknek - a helyi önkormányzatok, a területfejlesztési tanácsok, a társadalmi és a gazdasági szervezetek bevonásával - ki kell dolgozniuk a statisztikai nagyrégiókra vonatkozó területi, majd további 9 hónapon belül a települési önkormányzatoknak a - települési hulladék-kezelési együttmûködésre és közös kezelõ rendszerekre alapozó - helyi hulladékgazdálkodási terveket.
• Fokozni kell a célok eléréséhez szükséges hatósági intézkedések hatékonyságát.
• Ki kell alakítani a hulladék anyagok hasznosításához az EU konform mûszaki követelményrendszert a jelenleg érvényes szabályozás figyelembevételével.
• Az ágazati politikákba és fejlesztési tervekbe be kell építeni az OHT céljait és a végrehajtáshoz szükséges ágazati intézkedéseket.

• Ki kell alakítani a hulladékgazdálkodási feladatok megvalósítását szolgáló integrált, ágazatközi együttmûködést biztosító mechanizmusokat.
• Ki kell alakítani a folyamatos területi és helyi tervezési feladatok ellátására, illetve segítésére alkalmas szervezeti kereteket (felügyelõségek, önkormányzatok, esetleg függetlenített területi környezetvédelmi ügynökségek), biztosítani kell a tervezés személyi, tárgyi és pénzügyi feltételeit.
• Folyamatosan fejleszteni szükséges az adatszolgáltatási és -kezelési rendszert, valamint a hulladékgazdálkodási monitoring eszközparkot. Figyelmet kell fordítani az adatok megbízhatóságának ellenõrzésére.
• A végrehajtás biztosítása érdekében a szakapparátus folyamatos fejlesztése szükséges (képzés és bõvítés) a környezetvédelmi felügyelõségeken, a társhatóságoknál és az önkormányzatoknál.
• Biztosítani kell a gyártói felelõsség elvén mûködõ hasznosító, koordináló szervezetek létrejöttének és mûködésének feltételeit.
• Ösztönözni kell az önkormányzatok társulását a regionális hulladékkezelõ szervezetek kialakítására.
• Tovább kell fejleszteni a hulladékgazdálkodás gazdasági ösztönzõ és támogatási rendszereit.
• Ki kell alakítani a hulladékgazdálkodás körében be-, illetve kifizetett összegek felhasználását átlátható módon bemutató tájékoztatás rendszerét.
• Speciális intézményfejlesztési feladat, hogy a költségvetési szervek mûködésük tervezésekor és beszerzéseik során érvényesítsék a hulladékképzõdés megelõzését, illetve csökkentését eredményezõ lehetõségeket, részesítsék elõnyben a hasznosítással készült termékek felhasználását, biztosítsák, hogy a tevékenységük során képzõdõ hulladékok gyûjtése és kezelése példamutatóan valósuljon meg, és az ezekhez szükséges intézkedéseket fejlesztéseikben és költségvetésükben megfelelõen szerepeltessék.

• Biztosítani kell, hogy az írott és elektronikus sajtón és egyéb tájékoztatási, szemléletformálási eszközökön keresztül az egyes hulladékgazdálkodási szakmai programokat a nagy nyilvánosság megismerje, elõsegítve ezzel a lakosság minél szélesebb körének bevonását a programok végrehajtásába.
• Biztosítani kell a különbözõ szakmai fórumokon, illetve szemléletformáló kiadványokon keresztül a gazdálkodók folyamatos tájékoztatását a környezettudatos vállalatirányításról, az alapanyag-váltással, termékszerkezet-váltással elérhetõ környezetkímélõ termelés és környezetbarát termékek, illetve tisztább technológiák alkalmazásáról.
• Fokozni kell a civil szervezetek, zöld mozgalmak, kultúraközvetítõ és közösségfejlesztõ intézmények támogatását a hulladékgazdálkodási célok elérésének érdekében. Támogatni kell e szervezeteket a lakosság fogyasztói szokásainak, a helyi társadalom és a családok környezettudatos életvitelének alakításában végzett munkájukban.
• Támogatást kell biztosítani a helyi hulladékgazdálkodási kezdeményezések (pl. elkülönített begyûjtés szervezése) megvalósításához.

• A környezetvédelmi hatósági feladatot ellátó szervezetek részére biztosítani kell a folyamatos oktatást az új vagy változó jogszabályok végrehajtása, a versenyképes tudás megszerzése, a jogi és technikai tudásszint emelése érdekében.
• Biztosítani kell a környezetvédelmi szakemberek rendszeres továbbképzését.
• Fenn kell tartani az OM és a KvVM által közösen kialakított környezeti nevelési koncepció szerinti, a hulladékgazdálkodással összefüggõ oktatási-nevelési célokat és az azok eléréséhez szükséges eszközöket és elvégzendõ feladatokat meghatározó, az NKP-ba beépülõ akcióprogramot. Ennek megvalósításával el kell érni, hogy megvalósuljon a felsõoktatásban a szakma-specifikus hulladékgazdálkodási ismeretek oktatása.
• A NAT megfelelõ fejlesztésével el kell érni, hogy a tanulók minden szinten rendelkezzenek megfelelõ ismeretekkel a hulladék keletkezése, illetve keletkezésének megelõzése, hasznosítása és ártalmatlanítása terén, ismerjék meg az ezzel kapcsolatos körfolyamatokat, és értsék az ökológiai és társadalmi összefüggéseket.

A hulladékgazdálkodás jelenlegi általános színvonalának jelentõs emelése, az újonnan bevezetésre kerülõ szabályozások mûszaki-technikai és teljesítési követelményei a hulladékgazdálkodás számos területén szükségessé teszik a kutatás-fejlesztés és a mûszaki fejlesztés erõsítését. A kutatás-fejlesztésben elsõsorban a következõ területekre kell hangsúlyt helyezni:

• költséghatékony hulladékgazdálkodási rendszerek kialakítása;
• a termelési technológiák hulladék kibocsátásának megelõzése, csökkentése, a képzõdõ hulladék veszélyességének mérséklése;
• a környezetre kisebb hatást gyakorló, a használat során és az elhasználódást követõen kevesebb és veszélytelenebb, illetve jól hasznosítható hulladékot eredményezõ termékek kifejlesztése;
• a hulladék anyagában történõ, illetve energetikai hasznosítási eljárásai és eszközei;
• a hulladék hasznosításra történõ elõkészítése;
• a hulladékhasznosítással elõállított piacképes termékek kifejlesztése;
• a hulladék vizsgálati módszereinek és eszközeinek fejlesztése;
• a hulladékkezelõ létesítmények védelmi és monitoring rendszereinek fejlesztése;
• a hulladék környezeti és egészségügyi hatásainak vizsgálata és kutatása;
• a K+F eredmények, illetve értékelésük közzététele.

• Az Európai Közösség 6. Környezetvédelmi Akcióprogramjának megfelelõen biztosítani kell, hogy a megújuló és a nem megújuló erõforrások fogyasztása ne haladja meg a környezet eltartóképességét. El kell érni az erõforrások felhasználásának és a hulladék képzõdésének elválasztását a gazdasági növekedéstõl, jelentõsen javított erõforrás-hatékonysággal, a hulladék keletkezésének és veszélyessé válásának megelõzésével.
• Megelõzési intézkedésekkel kell biztosítani, hogy a képzõdõ, kezelendõ hulladék mennyisége összességében az idõszak végére ne haladja meg a 2000. évi szintet. Ennek érdekében ösztönözni kell a hulladékszegény technológiák bevezetését, az újrahasználható és a tartós termékek piacra kerülését, valamint a fogyasztói szokásokat ebbe az irányba befolyásoló tájékoztató felvilágosító munkát.
• A hasznosítás terén az EU elõírásoknak megfelelõen a csomagolási hulladék hasznosításában 2005-ig el kell érni az 50%-os hasznosítási arányt; a lerakott települési hulladék biológiailag lebomló szervesanyag-tartalmát 2004-ig az 1995-ben képzõdött mennyiség 75%-ára, 2007-ig 50%-ára, (2014-ig 35%-ára) kell csökkenteni; a gumiabroncs hulladék 2003-tól, a gumiõrlemény 2006-tól életbe lépõ lerakási tilalmára tekintettel ezek elkülönített begyûjtését és hasznosítását meg kell oldani.
• Összességében el kell érni, hogy az idõszak végére a képzõdõ, nem biomassza jellegû hulladék mintegy felének anyagában történõ vagy energetikai hasznosítása megvalósuljon, lerakásra pedig csak a más módszerrel nem ártalmatlanítható hulladék kerülhessen.
• Ki kell alakítani a hulladék anyagok hasznosításának EU-konform mûszaki követelményrendszerét (szabványok) a jelenlegi szabályozás figyelembevételével.
• Az ártalmatlanítás területén biztosítani kell, hogy csak a nem hasznosítható hulladék kerüljön lerakásra, és a nem megfelelõen kialakított hulladék-tárolók és lerakók legkésõbb 2009-ig bezárásra, felszámolásra, illetõleg az elõírásoknak megfelelõen felújításra kerüljenek. Ennek érdekében 2003-ig felül kell vizsgálni az ország területén mûködõ hulladéklerakókat, és ütemtervet kell kidolgozni azok korszerûsítésére vagy bezárására és rekultivilására, annak érdekében, hogy 2009-ben már ne mûködhessen a környezetvédelmi követelményeket maradéktalanul ki nem elégítõ lerakó. A hulladék környezetvédelmi szempontból megfelelõ égetési feltételeit biztosítani nem tudó berendezéseket legkésõbb 2005-ig fel kell újítani vagy be kell zárni, illetõleg az ilyen hulladékégetést le kell állítani.
• A végsõ lerakóhelyre kerülõ veszélyes és nem-veszélyes hulladék mennyiségét egyaránt mintegy 20%-kal kell csökkenteni.
• A veszélyes hulladékok terén a képzõdés megelõzése és a veszélyesség csökkentése a fõ cél. Ennek érdekében mérsékelni, egyes esetekben korlátozni kell a veszélyes anyagok felhasználását (toxikus nehézfémek, POP, VOC, PIC anyagok, stb.), és ösztönözni kell a hulladékszegény technológiák alkalmazását, a gyártási maradékok visszaforgatását. Biztosítani kell a veszélyes hulladékot eredményezõ termékek esetében a fogyasztók megfelelõ tájékoztatását, az összetétel feltüntetését. Növelni kell a hasznosítás mértékét, 2008-ig el kell érni legalább a 30%-os hasznosítási arányt. Mind a hasznosítás, mind az ártalmatlanítás terén elsõsorban kapacitásbõvítésre van szükség.
• A biológiai úton lebontható növényi és állati hulladék lerakását gyakorlatilag teljes egészében meg kell szüntetni, és ennek érdekében a talajba közvetlenül vissza nem forgatható hulladék kezelésére komposztáló, biogáz-elõállító és felhasználó, illetve bioenergia hasznosító létesítményeket kell kialakítani. E létesítményekben kell megoldani az élelmiszeripari hulladék kezelését is. Ezzel párhuzamosan be kell zárni és szükség esetén fel kell számolni a dögkutakat és állati hulladéklerakókat és átfogó rendszert kell kiépíteni az állati eredetû hulladék feldolgozására. A fertõzésveszélyes hulladékot égetõ-berendezésekben kell ártalmatlanítani.
• A szennyvíziszapok jelenlegi 40%-os hasznosítási arányát minimálisan 55%-ra kell növelni 2008-ig. A hasznosításra nem alkalmas iszapok mennyiségét a szennyvíz és az iszapok elõkezelésével a lehetõ legkisebbre kell csökkenteni.
• A kiemelten kezelendõ hulladékáramok esetében gondoskodni kell ezen hulladékfajták általános szabályok mellett betartandó anyag-specifikus kezelési szabályainak kidolgozásáról, a többi hulladéktól való elkülönített gyûjtési, begyûjtési és kezelési, ezen belül hasznosítási rendszerének kiépítésérõl, illetve ezek létrejötte feltételeinek megteremtésérõl. Állami intézkedések szükségesek a begyûjtõ-rendszerek kialakításának bátorítására, a hasznosítás (anyagában vagy fûtõanyagként történõ) elõsegítésére, a veszélyes összetevõk csökkentésére vonatkozóan.
• A hulladékok országhatárt átlépõ szállítása során biztosítani kell, hogy veszélyes hulladék az országból nem OECD tagországba ne kerülhessen, és bármilyen hulladék csak feljogosított létesítményben történõ hasznosításra kerülhessen kivitelre. A hulladék behozatalánál szintén csak engedélyezett hasznosításra történõ szállítás engedhetõ meg, ártalmatlanításra hulladék nem importálható. Biztosítani kell, hogy anyagában történõ hasznosításra a nem-veszélyes hulladék kivitele és behozatala - fokozott környezetvédelmi ellenõrzés mellett - a szokásos külkereskedelmi feltételekkel történhessen. Mindazon, alap- vagy nyersanyagként értékesíthetõ hulladékok, amelyek hasznosítására a hazai feltételek nem adottak, vagy kialakításuk gazdaságossági szempontból nem indokolt, a közelség elvének és az együttmûködés elvének figyelembevételével vihetõk ki az országból.

Az általános, átfogó hulladékgazdálkodási célok 2008. végéig történõ elérését a hulladék eredetére, kezelési rendszerére, illetve anyagi tulajdonságaira tekintettel kialakított programokon, esetenként ezeken belüli részprogramokon keresztül lehet biztosítani. A programok magukban foglalják az állami intézményrendszeren keresztül mûködõ irányító, tervezõ és ellenõrzõ tevékenység mellett a megfelelõen ösztönzõ gazdasági szabályozási, illetve támogatási hátteret, a gyártók, a fogyasztók, illetõleg a hulladék termelõk és kezelõk feladatait, illetve az általuk megvalósítandó beruházásokat és azok mûködtetését. A programok végrehajtásához egyéb, programokba nem szervezhetõ intézkedések megtételére is szükség van, elsõsorban a 3. 1. pont szerinti, a megvalósítást biztosító eszközrendszerre, szervezeti és intézményi háttérre .

Mindezek alapján a hulladékkezelési általános célok eléréséhez a 2003-2008. közötti idõszakra a következõ intézkedések és végrehajtási programok megvalósítására van szükség

Az ipari hulladékok között tárgyaljuk a termékek elosztási láncában szerepet játszó más gazdasági tevékenység során (kereskedelem és szolgáltatások) képzõdõ hulladékot is, amennyiben az nem a települési hulladék kezelési közszolgáltatás keretében kerül begyûjtésre és kezelésre.

A képzõdõ nem-veszélyes ipari hulladék mennyisége 2000-ben közel 22 millió tonna volt. Ennek a mennyiségnek a 90%-át erõmûvi és kohászati salak, bányászati meddõ és víz-, illetve szennyvízkezelési iszap adja. Évente a villamosenergia-iparban 4 millió tonna salak-pernye, a gépiparban és a színesfémkohászatban 120-130 ezer tonna nem-veszélyes fémtartalmú por és iszap, fémolvasztási salak, öntödei homok, az alumíniumkohászatban 100 ezer tonna hulladék, a vas-, és acélkohászatban 800 ezer tonna kohászati salak, kemencebontási hulladék és fémtartalmú por, iszap és reve, a szénbányászatban 4,2 millió tonna meddõ, a szénhidrogén-kitermelésnél 15 ezer tonnányi fúrási iszap, az építõanyag célú kitermelésnél (kõ- és kavicsbányászat) 850 ezer tonna inertnek tekinthetõ hulladék képzõdik. A gyógyszer-, a mûanyag- és a vegyipar hulladékai döntõ többségben veszélyesek, nem-veszélyes hulladékuk éves mennyisége 20-25 ezer tonna.

Az évente keletkezõ ipari nem-veszélyes hulladék 60%-a valamilyen módon lerakásra kerül, az égetés és egyéb ártalmatlanítás aránya mintegy 11%. A hasznosítás aránya az EU 45-50%-os arányához mérten alacsony, nem éri el a 30%-ot.

2009-ig az évente képzõdõ ipari eredetû nem-veszélyes hulladék mennyiségében szerény mértékû csökkenés prognosztizálható, amennyiben a szenes erõmûvek és a kapcsolódó szénbányák 2005. után is a jelenlegi struktúrában mûködnek.

Az ipari termelés, a kereskedelem és a szolgáltatások során képzõdõ hulladékkal kapcsolatos általános célok elérése érdekében három alprogram kialakítására és végrehajtására van szükség:

Az ipari termelés, szolgáltatás és kereskedelem során képzõdõ hulladék csökkentése és a keletkezett hulladék termelésben való felhasználásának növelése érdekében folytatni és bõvíteni kell az NKP ipari hulladék hasznosítási programját, kiterjesztve azt a megelõzést szolgáló kutatás-fejlesztési tevékenységre és az ilyen beruházások ösztönzésére is.

A hulladékkeletkezés megelõzése érdekében az egyik legfontosabb feladat az egységnyi GDP-re esõ hulladékmennyiségnek (1998-ban Magyarországon 273 kg/1000 USD GDP) legalább az EU átlagszintjére (OECD átlag: 88 kg/1000 USD GDP) való csökkentése. Ez hulladékszegény technológiák alkalmazásával, valamint a termékek "életpálya"-tervezésével valósítható meg. (Megjegyzendõ, hogy a GDP növekedése önmagában is a fajlagos mennyiség csökkenését eredményezi, ha az kevés hulladékkal járó tevékenységekbõl ered.)

A hulladék hasznosítása terén el kell érni, hogy a hulladék mintegy fele hasznosításra kerüljön, lerakásra pedig csak a más módon nem ártalmatlanítható hulladék kerüljön. Ennek érdekében az ipari gyártási hulladékok terén fel kell tárni a meglévõ hasznosító kapacitások és a hasznosítható (ténylegesen hasznosított, illetve potenciálisan hasznosítható) hulladékok közötti összefüggéseket, ki kell dolgozni a kapacitások fejlesztésének, illetve a hulladékfajtákra vonatkozó feldolgozási-felhasználási mûszaki szabályok (szabványok) kialakításának cselekvési programját. Fel kell tárni az ipari hulladékhasznosítás lehetõségeit a szolgáltatásban, a kereskedelemben és a fogyasztásban képzõdõ hulladékok feldolgozásában. Ezek kihasználása és fejlesztése érdekében a gyártói felelõsségre épített szelektív begyûjtõ, illetve visszavételi rendszereket kell kialakítani; a begyûjtött hulladékot hasznosításra elõkészítõ technológiákat kell telepíteni, különösen a papír, fém, üveg, mûanyag, gumi, fa és bútor, valamint bõr- és textilipari hulladék tekintetében, valamint a kiselejtezett jármûvek és az elektronikai hulladék feldolgozására.

A hulladékhasznosítási célkitûzések teljesítése során figyelembe kell venni a költséghatékonyság elvét, tehát azokra a hulladékokra célszerû koncentrálni, amelyek nagy mennyiségben, viszonylag homogén összetételben és koncentráltan keletkeznek és hasznosításuk megoldható. Így fokozott erõfeszítéseket kell tenni a nagy tömegben keletkezõ, nem-veszélyes erõmûvi és kohászati salak elsõsorban építõipari, útépítésben történõ felhasználására, valamint a nem veszélyes erõmûvi pernyék, illetve acélipari és vaskohászati salakok építõ- és építõanyag-ipari hasznosításának növelésére. A jelenlegi, még a lehetõségekhez képest is mérsékelt hasznosítási arányt a jogi és gazdasági szabályozás segítségével is javítani kell, többek között az engedélyezési és támogatási eljárások egyszerûsítésével, a felhasználási lehetõségek mûszaki kereteinek kialakításával.

Önálló programot szükséges indítani a meglévõ ártalmatlanító és tároló létesítmények korszerûsítésére, illetve a gazdaságosan nem felújítható létesítmények bezárására, rekultiválására, szükség esetén felszámolására és új kapacitások kiépítésével ezek kiváltására.

Az idõszak végére az ártalmatlanítás területén biztosítani kell, hogy csak a nem hasznosítható hulladék kerüljön lerakásra. A nem megfelelõen kialakított ipari hulladék tárolókat és lerakókat legkésõbb 2009-ig fel kell számolni, illetõleg az elõírásoknak megfelelõ lerakók építésével ki kell váltani. A hulladék égetésének környezetvédelmi elõírásait biztosítani nem tudó berendezéseket legkésõbb 2005-ig fel kell újítani vagy be kell zárni.

A kis- és középvállalkozások hulladékgazdálkodási technikai, adminisztrációs és finanszírozási problémáinak mérséklése érdekében a vállalkozók megfelelõ tájékoztatása és képzése, a hulladékkezelési feladatok teljesíthetõségét biztosító begyûjtõ és hulladékkezelõ szolgáltatások bõvítése, valamint a képzõdés helyén alkalmazható olcsó, egyszerû és biztonságos hulladékgyûjtési és elõkezelési módszerek kifejlesztésének és alkalmazásának ösztönzése szükséges.

A mezõ- és erdõgazdálkodásban képzõdõ növényi maradványok, valamint az állattartásból származó trágyák biológiai körforgásba történõ visszavezetését a Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Program a környezetkímélõ gazdálkodási módok támogatásával ösztönzi. E mellett azonban szükséges a más eredetû - különösen az élelmiszeripari - szerves hulladék mezõgazdasági felhasználásának növelése, valamint az élelmiszeripar egyéb hulladékai hasznosításának ösztönzése, amely az Élelmiszeripari Környezetvédelmi Program által valósul meg.

A mezõgazdaság, az erdõgazdaság és az élelmiszeripar nem tartozik a leginkább környezetszennyezõ tevékenységek közé. Hulladékgazdálkodás szempontjából is viszonylag kedvezõ lehet megítélésük, hiszen keletkezõ hulladékuk legnagyobb része biológiai kezeléssel hasznosítható, vagy közvetlenül visszaforgatható a mezõgazdasági termelésbe.

A mezõ- és erdõgazdaságban (közel 30 millió tonna növényi maradvány, melléktermék, nyesedék, erdészeti apadék), valamint az élelmiszeriparban (5 millió tonna) összesen évente mintegy 35 millió tonna hasznosítható biomassza képzõdik. Emellett az évente képzõdõ állati (húsipari, vágóhídi) hulladék (287 ezer tonna), valamint az állati tetemek (45 ezer tonna) kisebb részének hasznosítása megoldott. Az élelmiszeriparban keletkezõ hulladék közel 30%-a veszélyes hulladék. Az élelmiszeripari szennyvizek tisztításakor keletkezõ iszapok mennyisége éves szinten 150 ezer tonna. Ennek 66%-a a húsiparban, 30%-a a baromfiiparban, 2-3%-a az Állatifehérje Takarmányokat Elõállító Vállalatnál (ATEV), 0,4%-a pedig a szesziparban keletkezik. Tekintetbe kell azonban venni az olyan, nagy vízhasználattal járó élelmiszeripari ágazatokat is, mint a konzervipar vagy a cukoripar, továbbá a tejiparban képzõdõ nagy mennyiségû "melléktermékeket" (savó).

Az élelmiszeripar szennyvize általában magas szervesanyag-tartalommal rendelkezik. Általában a települési szennyvízzel együtt kezelhetõ. A megfelelõ arányok figyelembe vétele mellett, megfelelõ utókezelés után a települési hálózatra rákapcsolható. Ennek következtében a keletkezett iszap a települési szennyvíziszap kategóriájába sorolható és elhelyezésük közös lehet.

A tervezési idõszak végére el kell érni, hogy a képzõdõ élelmiszeripari szerves hulladék megközelítõleg teljes mennyisége visszakerüljön a természetes biológiai körforgásba (bedolgozás a talajba, másodlagos feldolgozás, komposztálás). A növényi termékek feldolgozásának elõkészítésekor képzõdõ egyéb hulladék egy része is visszavezethetõ a természetbe - ennek érdekében például gondoskodni kell a cukorgyári mésziszap talajjavításra, vagy a mosásból származó földnek roncsolt vagy szennyezett területek helyreállításra vagy lerakók rekultiválásra történõ felhasználásáról.

A jelenlegi szabályozás szerint veszélyesnek minõsülõ állati hulladék területén szükséges intézkedéseket külön program határozza meg, csakúgy mint a növényvédõ szerek felhasználásából származó veszélyes hulladék esetében.

A biológiai úton lebontható növényi és állati hulladék lerakását gyakorlatilag teljes egészében meg kell szüntetni. Ennek érdekében ezen hulladék kezelésére komposztáló, biogáz-elõállító, és hasznosító létesítményeket kell kialakítani. Ezzel párhuzamosan fel kell számolni az összes mûködõ és lezárt dögkutat, állati hulladéklerakót, regionális (szelektív) gyûjtõ és kezelõ rendszert kell kiépíteni az állati eredetû hulladék hasznosítására, égetõ kapacitást kell létesíteni a nagy kockázatú anyagok (SRM) ártalmatlanítására.

A mezõgazdasági és az élelmiszeripari hulladék kezelésének leginkább környezetkímélõ megoldása a komposztálás (fõként, ha ez a szennyvíziszapok hasznosulását is elõsegíti). Szükség van mintegy 5-6, összesen 70-90 ezer tonna/év komposztáló kapacitás kiépítésére. E mellett biztosítani kell a fel nem dolgozható hulladék biztonságos kezelését, amely egy 10 ezer vagy két 5 ezer tonna/év kapacitású speciális égetõvel megoldható lenne.

A szerves trágyák - beleértve a hígtrágyát is - ártalommentes kezelésének, tárolásának, felhasználásának szabályai az EU jogharmonizáció keretében a 49/2001. (IV. 3.) Korm. rendeletben meghatározásra kerültek. A jogszabály tartalmazza a jó mezõgazdasági gyakorlat szabályait, amelyek betartása a nitrát-érzékeny területeken kötelezõ lesz. Ez a szabályozás biztosítja, hogy a melléktermékek környezetkímélõ módon hasznosuljanak. Ezen túlmenõen a megfelelõ technológiaváltással és az állattartó telepek rekonstrukciójával el kell érni a környezetet - elsõsorban a felszín alatti vizeket - veszélyeztetõ, jelenleg évi mintegy 14-15 millió m³ hígtrágya mennyiségének oly mértékû csökkenését, hogy a képzõdõ mennyiség már biztonsággal felhasználható legyen. Ehhez biztosítani kell az errõl szóló 2070/2001. (IV. 10.) Korm. határozat végrehajtásának finanszírozását és ösztönzését.

A termõföld tulajdonviszonyainak rendezése, a parlagterületek csökkenése, a környezetkímélõ illetve ökológiai termelési módszerek elterjedése jelentõsen csökkenti a mezõgazdaságban a nem hasznosuló melléktermékek, illetve másodnyersanyagok mennyiségét. Ennek a folyamatnak az érvényesülését segíti elõ ezen termelési módszerek állami támogatása. A Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Programmal 2002-ben bevezetésre kerülõ intézkedések elõsegítik a mezõgazdasági kemikáliák okszerû felhasználását, ezzel közvetve ezek hulladékainak (a mûtrágyák csomagolóanyagai, továbbá a mintegy 1750 tonna, minõsítéstõl függõen veszélyes illetve nem-veszélyes növényvédõszer-göngyöleg,) mennyiségi csökkenését, a szerves trágyák, a növényi melléktermékek teljes körû, mezõgazdaságon belüli hasznosítását.

A települési hulladék kezelésénél külön átfogó programban szükséges foglalkozni a települési szilárd és a települési folyékony hulladék kérdéseivel. Mindkét hulladéktípusnál célszerû az egyes tevékenységi fázisok alapján - az NKP településihulladék-kezelési programjához igazodva, és annak folytatásaként - külön-külön alprogramokat meghatározni.

Magyarországon jelenleg mintegy 23 millió m³ (4,6 millió tonna) települési szilárd hulladék keletkezik. Ennek 62%-a lakossági eredetû, a többi az intézményeknél, szolgáltató egységeknél és vállalkozásoknál keletkezõ háztartási hulladékokkal együtt kezelhetõ hulladék. Ez a mennyiség a gazdaság fejlõdésével párhuzamosan évente 2-3%-kal nõ. Jelenleg a közszolgáltatás keretében begyûjtött települési szilárd hulladéknak csupán 3%-át hasznosítják. Az ártalmatlanítás jellemzõ formája a lerakás (83%). Az országban egyetlen égetõmû üzemel a települési hulladék kezelésére. A közszolgáltatás keretében a települések 665 lerakója szolgálja az ártalmatlanítást. Ennek mintegy 15%-a tekinthetõ korszerû lerakónak, azaz rendelkezik mûszaki védelemmel, monitoring rendszerrel, esetleg biogáz elvezetéssel. A komplex, térségi feladatokat ellátó települési hulladékkezelõ rendszerek kiépülése megkezdõdött az országban, részben a KAC támogatásának köszönhetõen, részben más állami és nemzetközi források felhasználásának eredményeképpen. A korábban csak részmegoldásokat célzó projektek több éves folyamatos fejlesztéssel jutnak el a hulladék teljes feldolgozásához, ami az idõközben hatályba lépett jogszabályok következménye is. (Az ily módon lassúbb ütemben kiépült kezelési rendszerek elõnye, hogy ezeket az igénybe vevõk jobban elfogadták.)

A hulladékgazdálkodási törvény elõírásai szerinti, a csomagolóanyagokra vonatkozó hasznosítási kötelezettség teljesítése érdekében legalább az e hulladékokra kiterjedõ elkülönített begyûjtést 2005-ig az ország lakosságának legalább 40%-ára, 2008-ig 60%-ára ki kell terjeszteni. Ennek teljesítéséhez a településeken folyó szelektív hulladékgyûjtés finanszírozásához - a gyártói felelõsségi elv érvényesítésével - a csomagolt terméket gyártó, forgalmazó gazdálkodóknak a rendszerhez csatlakozó települési önkormányzatokkal kötött szerzõdés alapján hozzá kell járulniuk.

A törvény értelmében a települési szilárd hulladékban megjelenõ biológiailag lebomló szervesanyag lerakását 2004-re 75%-ra, 2007-re 50%-ra kell csökkenteni. Ezeknek a feladatoknak a teljesítése csak a képzõdés helyén történõ elkülönített gyûjtés, illetve a szelektív begyûjtés és a külön kezelés biztosításával érhetõ el. A rendszernek ki kell terjednie a kerti és közterületi zöldhulladékra, a konyhai szerves hulladékra és a papírhulladékra egyaránt.

A csomagolási hulladékok és a biológiai úton lebontható hulladékok terén elvégzendõ feladatokról külön kiemelt program intézkedik.

Az elõzõek mellett természetesen - a fenntartható fejlõdés elvének, illetve a lerakásra kerülõ hulladék mennyisége csökkentésének megfelelõen, a minél teljesebb anyag- és energiafelhasználás érdekében - a kiemelt programokkal nem lefedett hasznosítható összetevõk elkülönített begyûjtését, ipari elõkészítését, az ehhez szükséges létesítmények és eszközpark (hulladékudvarok, gyûjtõszigetek, gyûjtõedényzet és begyûjtõ jármûvek, válogatómûvek) létrehozását, illetve alkalmazását is el kell terjeszteni, így biztosítva az üveg, mûanyag, stb. hulladékok minél nagyobb arányú hasznosítását. Ugyancsak gondoskodni kell a települési hulladékban megjelenõ 0,7-1,0%-nyi veszélyes összetevõk minél nagyobb arányú elkülönített begyûjtésérõl és külön kezelésérõl, egyrészt a közszolgáltatás keretein belül, másrészt a gyártói felelõsségen alapuló visszavételi kötelezettségek bevezetésével, külön átvételi rendszerekkel. A szelektív begyûjtést szolgáló rendszerek kialakításakor a fokozatosan bõvülõ komplex megoldásokat kell elõnyben részesíteni. Az elkülönített begyûjtéssel és kezeléssel el kell érni, hogy 2008-ban a képzõdõ hulladékmennyiség ellenére a lerakásra kerülõ mennyiség a jelenleginek legfeljebb 3-e legyen, és így a jelenlegi 83%-os lerakási arány 60% alá csökkenjen, az ipar legyen fogadókész a hulladék átvételére és hasznosítására.

A jelenlegi lerakási gyakorlat alapvetõ megváltoztatására van szükség. Az idõszak végére el kell érni, hogy az EK lerakásról szóló irányelvének, illetve az azt harmonizáló hazai miniszteri rendeletnek megfelelõ környezetvédelmi követelményeket teljes egészében ki nem elégítõ lerakó ne mûködjön. Ehhez folytatni kell a jelenlegi NKP települési hulladékkezelési és régi lerakók rekultiválási programját. Ennek keretében biztosítani kell, hogy a meglévõ regionális gyûjtõkörû lerakók korszerûsítése - ahol az lehetséges és szükséges - megtörténjen, illetve új - a régi, korszerûtlen, kis kapacitású lerakóhelyeket kiváltó -, legalább 100 ezer fõt kiszolgáló regionális lerakók létesítése révén maximum 100 lerakó mûködjön az országban. Ezzel párhuzamosan a korszerûtlen és/vagy gazdaságtalan lerakók bezárása és rekultiválása, szükség esetén kitermelése, felszámolása szükséges. Ugyanakkor biztosítani kell, hogy a lerakók begyûjtõ-körzetében komplex rendszerek alakuljanak ki, amelyek az elkülönített begyûjtési és lerakás-csökkentési feladatokat is teljesítik. Célszerû a rekultivált területeket továbbra is hulladékkezelés céljára hasznosítani (hulladékudvar, komposztáló telep, válogatómû, építési hulladék feldolgozó stb.).

Hosszabb távon a lerakás csökkentéséhez járulhat hozzá a nagyvárosok közelében megépíthetõ, legalább 300 ezer lakos hulladékát kezelõ, legfeljebb 6 (területi tervezési régiónként egy) települési hulladékégetõ létesítése. A létesítésrõl, illetve annak szükségességérõl és megvalósíthatóságáról a területi hulladékgazdálkodási tervek kidolgozása során, a területfejlesztési tanácsok és a megyei önkormányzatok bevonásával és az érintett lakosság, illetve települések egyetértésével kell dönteni. A beruházás elõkészítésére, a megfelelõ mûszaki-gazdasági vizsgálatok elvégzésére 2008-ig sor kerülhet. Az égetõk begyûjtõ-körzetében ugyanolyan komplex rendszereket kell kialakítani, mint a lerakó-központú rendszereknél, azonban ezekben az esetekben már csak az égetési maradékok megfelelõ lerakására kell hulladéklerakót kialakítani. Az égetõmû létesítésénél a szennyvíziszap kezelésre is célszerû figyelemmel lenni. Az ország egyes érzékeny területein (pl. az ipar jelentõs koncentrálódása, geológiai viszonyok, idegenforgalmi szezonális különbségek, illetve ezen tényezõk halmozódása) az égetõmû létesítését csak átmenetileg lehet halasztani, hosszú távon a megelõzési intézkedések és az elkülönített gyûjtés után fennmaradó maradék hulladék elhelyezésére nincs más alternatíva.

A regionális begyûjtõ-szállító körzetek és a kapcsolódó kezelõ létesítmények tervezését és rendszerbe állítását a területi tervek keretén belül kell megvalósítani, meghatározva a rendszerhez tartozó településeket, a rendszerben alkalmazott begyûjtési módszereket és a létesítmények helyét. Gondoskodni kell arról, hogy a térségben található minden település része legyen a kezelési rendszernek.

A hulladékok kezelési költségét - a szennyezõ fizet elv alapján - a hulladékot elõállító, jelen esetben a lakosság köteles finanszírozni, ennek értelmében a települési hulladékkezelési díj megállapítására vonatkozó jogszabály alapján az önkormányzatoknak meg kell határozniuk a hulladékbegyûjtés, -elszállítás lakossági díjtételét. Az alkalmazandó díjakat mérsékelheti, ha a gyártói felelõsségre alapozott begyûjtési, visszavételi és hasznosítási kötelezettség teljesítéséért létrejövõ koordináló szervezetekkel kötendõ szerzõdés alapján a koordináló szervezet a begyûjtött hulladék mennyisége alapján finanszírozza az elkülönített gyûjtésbõl adódó többletköltségeket. Ennek megfelelõen szorgalmazni szükséges e szervezetek mielõbbi létrehozását, illetve ki kell alakítani a szervezetek általános alapítási, mûködési és állami ellenõrzési szabályrendszerét.

A szükséges beruházások megvalósítását továbbra is a fejlesztési célú támogatások fenntartásával kell elõsegíteni. Az egységes finanszírozási rendszer biztosítása érdekében - mind a KAC, mind a címzett és céltámogatások keretén belül - támogatni kell minden, a komplex, EU-konform települési hulladékgazdálkodási rendszerhez tartozó fejlesztést (a komposztálást, a szelektív gyûjtést, válogatómû, hulladéksziget, hulladékudvar, átrakó, stb. kiépítését). A komplex hulladékkezelõ rendszerek kiépítésének finanszírozásához hathatós támogatást nyújt az Európai Unió ISPA támogatási rendszere, majd taggá válásunkat követõen az azt felváltó Kohéziós Alap, amelyekhez a szükséges hazai részt szintén állami (és önkormányzati) forrásokból kell biztosítani.

A hulladékgazdálkodási törvény értelmében 2003-ig minden települési önkormányzatnak közszolgáltatást kell szerveznie a települési hulladékok lakosságtól történõ begyûjtésére és kezelésére. Tekintettel arra, hogy a feladat elsõsorban a kevés forrással rendelkezõ kistelepüléseket érinti, a feladatok elvégzéséhez szükséges fejlesztések támogatására a költségvetés a 2001-2002. évekre évi 2 milliárd Ft támogatást nyújtott. A már meglévõ begyûjtõ hálózat és kezelõ létesítmények fejlesztésére szintén igénybe vehetõ volt a támogatás. A keret fenntartására és bõvítésére a közszolgáltatás megszervezését követõen is szükség van, amellyel a begyûjtés kiterjesztése és a kezelõ létesítmények további fejlesztése, korszerûsítése ösztönözhetõ.

A települési hulladékok megfelelõ gyûjtési rendszere jelentõsen hozzájárulhat a köztisztasági feladatok megvalósításához is. Ennek erõsítéséhez fokozottan érvényesíteni kell a közterületek kezelõinek (vasút, közutak, parkok, pihenõ és rekrerációs területek, stb.) felelõsségét a köztisztaság fenntartásában, illetve a közterületek használói számára a megfelelõ - lehetõség szerint az elkülönített gyûjtést lehetõvé tévõ - hulladékelhelyezési lehetõség kialakításában. Mindehhez a közterületek kezelõi számára olyan jogosítványokat kell biztosítani, amelyekkel a közterületeket szennyezõk ellen következetes és szigorú szankciókkal léphetnek fel.

A program megvalósítása külön kidolgozásra kerülõ alprogramokon keresztül lehetséges a következõ fõbb jellemzõkkel:

Alapozva az eddig tervezett és elfogadott regionális rendszerekre, el kell érni, hogy az ország egészére kiterjedjenek a kezelõhálózatok. Ahol lehet, tovább kell bõvíteni a kezelõkapacitásokat igénybe vevõ települések számát, és a meglévõ, korszerû létesítmények jobb kihasználása mellett a komplexitást fokozó kiegészítõ beruházásokat kell megvalósítani. Az ország többi részén a nem kielégítõ színvonalú kezelés helyett korszerû létesítmények rendszerét kell kialakítani. A szükséges fejlesztési célok megvalósulásához figyelembe kell venni az ISPA, majd a Kohéziós és a Strukturális Alapok támogatási feltételeit, és összhangba kell hozni a meglévõ hazai támogatási forrásokat és azok támogatási céljait a nemzetközi pénzügyi támogatások igénybevételének szempontjaival.

El kell érni, hogy az országban legfeljebb 100 lerakó, illetve maximum 6, az egyes tervezési régiók nagyvárosai körzetében megvalósuló égetõ köré szervezõdött komplex begyûjtõ és kezelõ rendszer jöjjön létre, amely egyben hozzájárul a lerakás csökkentési és a hasznosítási célok megvalósulásához. A komplex rendszerek kiépítésének együtt kell járnia a kialakuló begyûjtõ-körzetek területén lévõ régi lerakók bezárásával, illetve a korszerûsíthetõ lerakók rendszerbe történõ bekapcsolásával.

Az ISPA program keretében tervezett komplex rendszerek ma már az ország mintegy 60%-át lefedik. Lehetõség szerint el kell érni, hogy az Unióhoz történõ csatlakozásig az ISPA programokkal való lefedettség 100%-os legyen. Az új program-javaslatoknak minden esetben támaszkodnia kell a már meglévõ rendszerek létesítményeire, azokat - a szükséges fejlesztésekkel és bõvítésekkel - integrálni kell a programokba. 2002-ben hét program már a megvalósítás szakaszába lépett, öt program döntésre való elõkészítése van folyamatban, és tövábbi négy program szakmai elõkészítése folyik. A 16 program együttesen mintegy 5,5 millió fõ, több mint 2000 település szilárd hulladékának korszerû kezelését fogja megoldani.

Ezen túl az elmúlt években többnyire központi támogatás segítségével megépült korszerû lerakók begyûjtési körzete további 3,5 millió lakost (350 települést) érint. Ebbõl adódóan elsõsorban az ezen fejlesztésekben eddig nem érintett mintegy 1 millió lakos (közel ezer település) hulladékkezelésének megoldását kell elõtérbe helyezni, új programok indításával, illetve a meglévõkhöz történõ csatlakozással és azok fejlesztésével. A fejlesztésekben leginkább érintett területek a Kisalföld keleti része és a Bakonyalja, Dél-Zala és Dél-Somogy, a Viharsarok, a Berettyó és a Körösök vidéke, valamint az Északi-Középhegység északi oldala. E területek lefedése legfeljebb 9-10 programmal megtörténhet. A programoknak - összhangban a hulladékgazdálkodási törvénnyel és a lerakásról szóló KöM rendelettel - 2009-ben le kell zárulniuk.

A közszolgáltatás keretében a települési önkormányzatok által az egyes hulladék összetevõkre biztosított szelektív begyûjtési rendszer kiépítése a közszolgáltatás költségeit jelentõsen növeli. A szelektív gyûjtést szolgáló beruházások támogatására fenn kell tartani, és szükség esetén bõvíteni kell a jelenlegi támogatási kereteket, hogy az önkormányzatok késztetését növeljük az ilyen tartalmú közszolgáltatás bevezetésére. Az elkülönített gyûjtés technikai megoldásait és lehetõségeit a komplex regionális kezelõrendszerekhez igazodva a területi és a helyi hulladékgazdálkodási tervekben kell konkretizálni. A beruházások és a létesítmények tervezésénél legalább a biohulladékok, a csomagolási hulladékok és a veszélyes hulladékok maradék-hulladéktól történõ elkülönítését kell lehetõvé tenni.

Az elkülönített gyûjtési rendszer üzemeltetése során jelentkezõ többletköltségek részben megtérülnek azáltal, hogy a lerakás kevesebbe kerül, részben a gyártói felelõsség körébe utalt hulladékoknál a hulladékot eredményezõ termék gyártóit kell bevonni, valamint a hasznosításból eredõ haszon egy részét vissza kell juttatni az önkormányzatoknak (pl. szabályozott felvásárlási árakon keresztül).

A hulladékbegyûjtés, illetve a hasznosításra történõ elõkészítés fontos láncszemét képezi a közszolgáltatáson kívül mûködõ hulladékkereskedelem is. A hulladékkereskedõk által, illetve a kereskedelmi hálózaton keresztül begyûjtött hulladék mennyisége eléri az évi 1, 2 millió tonnát, amelynek mintegy 60%-a lakossági vagy ahhoz hasonló intézményi, illetve kisvállalkozói eredetû. E mennyiség szintén elkülönítetten begyûjtött hulladéknak tekinthetõ, amelynek hasznosítása megoldott. A jogszabályokban elõírt hasznosítási célok teljesítéséhez nélkülözhetetlen a hulladékkereskedelem gyûjtõ és hasznosítást elõkészítõ tevékenységének hozzájárulása, ezért rendezni kell a hulladékkereskedelem rendszerbe integrálásának kérdését.

A 2002. végéig lezáródó PHARE'99 lerakó-felmérési program alapján részletes beavatkozási programot kell kialakítani és végrehajtani a régi lerakók bezárására, felszámolására, rekultiválására, veszélyeztetõ hatásuk megszüntetésére. A programnak figyelemmel kell lennie az országban lévõ több száz környezetveszélyeztetõ vagy -szennyezõ lerakónak, illetve illegális szemétlerakatnak a környezetre gyakorolt hatására, valamint a teljes körû környezetvédelmi felülvizsgálat keretében az egyes lerakókra a környezetvédelmi hatóság által hozott határozatban foglaltakra.

A komplex kezelõ rendszerek kialakítását támogató programnak ki kell terjednie a begyûjtõ körzetben lévõ régi lerakók rendbetételére is, lehetõleg oly módon, hogy a lerakók bezárását, szükség esetén kitermelését követõen azok tájba illesztésénél és a terület hasznosításánál prioritást élvezzen a hulladékkezelés. Az ugyanazon területen, de magasabb színvonalon végzett hulladékkezelés a környezet védelme szempontjából kedvezõ, a lakosság által könnyebben elfogadtatható és a rekultiváció szempontjából is költségtakarékos megoldás.

A komplex kezelõ rendszerek részeként az ISPA keretében megvalósuló rekultiváción túl, a rekultivációs program megvalósításához állami források biztosítása szükséges, amely részben az NKP rekultiválási programjának folytatását jelenti, fõleg a kis kapacitású régi lerakók rekultiválásának támogatása révén. E célra a KAC és a kármentesítési program jelenlegi lehetõségein túl a címzett- és céltámogatási rendszerben, illetve a települési hulladék kezelési fejlesztést szolgáló támogatási keretben is célszerû forrást biztosítani.

Az ország egyetlen települési hulladékégetõje évek óta húzódó korszerûsítése. Ennek megvalósítását a lehetõ leghamarabb, de legkésõbb az új, hulladékégetésrõl szóló rendelet adta határidõig ( 2005. január 1.) el kell végezni. Amennyiben a korszerûsítés nem történik meg, a fõváros elégetett hulladékainak más ártalmatlanítási megoldást kell találni.

A települési folyékony hulladék gyûjtése sok esetben nem kellõen ellenõrzött és szabályozott körülmények között történik, több mint felét nem kielégítõ módon helyezik el. Mennyisége a csatornázási és szennyvízkezelési program elõrehaladtával egyre kisebb lesz. Biztosítani kell, hogy a begyûjtött folyékony hulladékokat erre kialakított fogadó mûtárgyakban a szennyvíztisztítók fogadhassák.

A települési szennyvíz iszapok mennyisége évi mintegy 700 ezer tonna, 25-30%-os átlagos szárazanyag-tartalommal. A szennyvíziszapok 18,5%-át stabilizálják, míg az iszapok víztelenítését összességében a telepek háromnegyed részénél végzik el. Az elhelyezési módok közül közel 60%-ban a lerakás szerepel, s ezen belül alapvetõen a települési hulladéklerakón történõ elhelyezés (50% körül) a leggyakoribb megoldás. Mezõgazdasági hasznosításra mintegy 40% kerül, ennek kevesebb mint a felét komposztálják, a fennmaradó hányadot injektálással juttatják a talajba. A rekultivációs célú hasznosítás elhanyagolható mértékû, mintegy 2%. A szennyvíziszap mennyisége várhatóan a szennyvíztisztítási és -elvezetési program elõre haladása következtében növekedni fog.

Az önkormányzatok feladata e területen is a begyûjtést és a kezelést megvalósító közszolgáltatás megszervezése. Ennek megoldásához - a költségvetésben meghatározott - támogatás segítségével a korszerû, környezetvédelmi szempontból biztonságos begyûjtést lehetõvé tevõ eszközpark szükséges. A begyûjtés korszerûsítése és kiterjesztése mellett a legjelentõsebb feladat a mezõgazdasági hasznosítás arányának növelése. A települési folyékony hulladék hasznosítás végleges megoldása részben a szennyvíztisztító telepek fejlesztéséhez, részben a mezõgazdasági hasznosításhoz (egyedi vagy regionális telepek) kötõdik, ami az utóbbiak fejlesztését igényli.

A kezeléshez szükséges létesítmények hálózatának kialakítására az Országos Szennyvízelvezetési és Tisztítási Program alapján kell prioritást biztosítani.

A program keretében - alapvetõen az Országos Szennyvízelvezetési és Tisztítási Program alapján - meg kell valósítani a képzõdõ szennyvíziszapok olyan elõkezelését, amely lehetõvé teszi az iszapok mezõgazdasági felhasználását vagy a hulladék lerakására, illetve égetésére vonatkozó követelmények betartását. A kezelendõ szennyvíztisztítási iszap mennyisége a szennyvízelvezetési és tisztítási program elõrehaladtával növekszik.

A szennyvíziszapok hasznosítása érdekében a települési csatornahálózatra kerülõ ipari üzemek szennyezõanyag kibocsátását felül kell vizsgálni és szükség esetén korlátozni, annak érdekében, hogy a keletkezõ szennyvíziszap mezõgazdasági hasznosítása minél nagyobb arányban biztosítható legyen. Az iszap szervesanyag tartalmának csökkentése érdekében az iszapkezelés során az iszapstabilizálás fokának növelését el kell érni. A szennyvíziszap hasznosítással egybekötött elhelyezés arányának radikális növelése szükséges. Az iszapkezelés és -hasznosítás létesítményeit a térségi és helyi szennyvíz-elhelyezési tervekben kell meghatározni. E feladatok részletezését, illetve finanszírozását az Országos Szennyvízelvezetési és Tisztítási Program tartalmazza. A szennyvíztisztítás címzett és céltámogatási rendszerében az iszapkezelés járulékos költségei megjelennek.

A hulladékok megkülönböztetésére alkalmazott "inert" jelzõ jelentõsége abban áll, hogy a lerakásra kerülõ inert hulladékokra vonatkozóan olyan külön jogszabályi elõírások kerültek bevezetésre, amelyek az EU-elõírásokkal harmonizálnak. Az "inert-lerakók" mûszaki védelem szempontjából alacsonyabb kategóriába soroltak, mint a településihulladék-lerakók, ezáltal kialakításuknak - és így az ott lerakott hulladék kezelésének - költsége alacsonyabb, miközben az inert hulladékok tulajdonsága következtében a környezeti kockázat nem növekszik.

Inert hulladék a termelés, szolgáltatás következtében az élet több területén is keletkezhet. Elsõdleges cél a hasznosítás maximális megvalósítása, csak a nem hasznosítható mennyiség lerakóban történõ ártalmatlanítása indokolt.

Az építési és bontási folyamatokból származó hulladékok kezelésére meghatározott programon belül az inert hulladékkal kapcsolatos kérdések többnyire rendezhetõk. Ezért - a jogi és mûszaki szabályozás rendezése mellett - a programnak az építési és bontási folyamatokból származó hulladék kezelésére, elsõsorban hasznosítására kell alapulnia. A programon belül azonban nem csak az inert, hanem az esetlegesen keletkezõ veszélyes vagy szerves hulladékkal is foglalkozni kell, amelyek elkülönített gyûjtésére, szétválogatására és a hulladékok minél nagyobb arányú hasznosítására kell törekedni.

A veszélyes hulladék információ rendszer (HAWIS) adatbázisa szerint Magyarországon 2000-ben összesen 3393 ezer tonna veszélyes hulladék keletkezett, ebbõl a vörösiszap mennyisége 835 ezer tonna. A keletkezett veszélyes hulladék döntõ többségét ásványi eredetû hulladék, valamint az erõmûvek füstgáztisztítási és égetési maradékai képezik.

A 2008-ig keletkezõ veszélyes hulladék éves mennyisége az egyes gazdasági ágazatok fejlõdése alapján becsülhetõ meg. E becslésben a jelenlegi helyzettel való összehasonlíthatóság érdekében nem érvényesítettük a 2002-tõl életbe lépõ új hulladék listából és új veszélyes hulladék rendeletbõl következõ változásokat. A gépipar és a mikroelektronikai ipar várható felfutása miatt évi 3-4%-os hulladék mennyiség növekedéssel számolhatunk, a többi ágazatnál kisebb a keletkezõ hulladék mennyiségének várható növekedése. Ezek figyelembevételével 2008. évre összesen 4150 ezer tonna veszélyes hulladék keletkezése prognosztizálható, amely vörösiszap nélkül 3200 ezer tonna veszélyes hulladékot jelent (az új hulladék lista osztályozása alapján mintegy 1300 ezer tonna).

A keletkezõ veszélyes hulladék mennyiségére csökkentõ tényezõként hat a hulladékgazdálkodási célkitûzések két legfontosabb elemének érvényesítése, a hulladék keletkezésének megelõzése, valamint a keletkezett hulladék veszélyességének csökkentése. Ezeket a célkitûzéseket olyan technológiák és termékek fejlesztésével és alkalmazásával, szükség esetén pénzügyi támogatásával kell elérni, amelyeknél érvényesülnek az elérhetõ leghatékonyabb anyag- és energiafelhasználási, valamint a hulladékgazdálkodási szempontok is. A képzõdõ hulladék mennyiségének és veszélyességének csökkentése és a keletkezett hulladék termelésben való felhasználásának növelése érdekében az ipari nem-veszélyes hulladékra kialakított NKP iparihulladék-hasznosítási programhoz hasonló, a veszélyes hulladékra vonatkozó program elindítása szükséges. E programnak összhangot kell teremtenie a kiemelt hulladékáramokra vonatkozó, veszélyes hulladékot érintõ programokkal, egységes elvek szerint kezelve az ipari, a mezõgazdasági, a lakossági és az egészségügyi hulladékot.

A keletkezett veszélyes hulladék hasznosítási aránya jelenleg 20%. Azokban az ágazatokban, ahol lehetséges, fokozni kell a hasznosítás mértékét. Ehhez a már mûködõ begyûjtési rendszereket (olaj, akkumulátor, hûtõberendezések) tovább kell fejleszteni és újabb rendszereket kell kiépíteni egyes hulladékok külön begyûjtésére és kezelésére (pld. gépjármûvek, elektronikai berendezések). A hasznosítási mérték növelésének irányába fog hatni a lerakási díjak növekedése, amely egyben a lerakandó veszélyes hulladék mennyiségének csökkenését is eredményezi.

Preferálni kell a hazai cementgyártási együttégetést, amely a hulladék szempontjából mind nyers- és adalékanyagként történõ hasznosítást, mind energetikai hasznosítást is jelenthet.

Szintén e program részeként kell megvalósítani az olyan veszélyes hulladék kezelési eljárások kifejlesztését és alkalmazását, amelyekkel biztosítható, hogy végsõ elhelyezésre az idõszak végére 20%-kal kevesebb mennyiség kerüljön a jelenleginél. Így olyan befoglalási, szilárdítási, semlegesítõ, stb. eljárások bevezetését kell ösztönözni, amelyek eredményeként már nem-veszélyesként helyezhetõ el a hulladék.

A képzõdõ, nem hasznosuló veszélyes hulladék ártalmatlanítására fokozott hangsúlyt kell fektetni. Az idõszak végére el kell érni, hogy egy átfogó, országos hulladékártalmatlanító hálózat álljon a termelõk rendelkezésére. Emellett, a drága égetõ és lerakó kapacitásokkal való takarékosság oldaláról is elengedhetetlen az egyéb, fizikai-kémiai és biológiai ártalmatlanítási módszerek kifejlesztésének és alkalmazásának ösztönzése.

A meglévõ égetési kapacitások korszerûsítése és bõvítése szintén elengedhetetlen a megfelelõ szolgáltatási kínálat kialakulásához. A veszélyes hulladék égetésére 84.500 t/év kapacitás áll rendelkezésre. Az égetõk közül azonban egyes kisebb égetõk nem felelnek meg a levegõtisztaság-védelmi követelményeknek. 2005. után csak az EU elõírásoknak megfelelõ hulladékégetõk mûködhetnek. A megfelelõ veszélyes hulladék kezelés érdekében 2008-ban országosan 170 ezer t/év égetési kapacitással kell rendelkeznünk. Ezért 2005-ig a meglévõ égetõk egy részét korszerûsíteni kell, a gazdaságosan nem fejleszthetõ égetõket pedig be kell zárni. Emellett két új, a dorogi égetõhöz hasonló kapacitású égetõ megépítésére van szükség.

A lerakás várható költségeinek emelkedése mellett is szükséges a lerakó kapacitások korszerûsítése és bõvítése, különös tekintettel a mai tárolók hulladéklerakó követelményeknek megfelelõ átalakítási szükségességére. A környezet szempontjából biztonságos lerakás akkor valósítható meg, ha 2005-ig az aszódi lerakó jelenlegi 15000 t/éves kapacitása további 15000 t/év kapacitással bõvül, a hódmezõvásárhelyi lerakó 10000 t/év kapacitás kiépítése megtörténik, valamint az így kiépített 40000 t/év kapacitás 2007-ig megduplázódik. A legjelentõsebb mennyiséget jelentõ vörösiszap, az erõmûvi és a hulladékégetési maradékok, a fúrási iszapok és a fémkohászati hulladék a jövõben is egyedi vállalati lerakókban kerülnek ártalmatlanításra, azonban ezek jelentõs részét megfelelõ elõkezeléssel nem-veszélyessé lehet és kell alakítani.

A központi ártalmatlanító létesítmények mellett a hulladéktermelõk feladata a vállalati gyûjtõ-tároló és esetenként saját lerakó létesítmények kialakítása, folyamatos karbantartása és szükség szerinti korszerûsítése. Emellett a gazdálkodó szervezetek veszélyes hulladék megelõzési, veszélyesség csökkentési és hulladékhasznosítási beruházásait is ösztönözni kell, amelyek támogatására a KAC és az iparfejlesztési támogatási lehetõségeket továbbra is fenn kell tartani. Az egyes kiemelt veszélyes hulladék fajtákra vonatkozó feladatokat a kiemelt programok részletesen meghatározzák.

Különleges esetnek minõsül a Magyar Honvédségnél a haderõreform következtében feleslegessé vált veszélyes és különösen veszélyes hulladékok, eszközök, anyagok kezelése, ártalmatlanítása és megsemmisítése. Ezek mennyisége több tízezer tonnát tesz ki. E hulladékok tárolási és kezelési költségeit a haderõreform megvalósításának költségei között egyértelmûen szerepeltetni kell.

A kiemelt hulladékáramok közé azokkal a hulladékokkal kapcsolatos gazdálkodási tevékenységek, tervek kerültek, amelyek szabályozási rendszere átalakulóban van, illetõleg amelyeknél a gyártói felelõsség elvén mûködõ begyûjtõ-hasznosító önfinanszírozó rendszerek kialakítása a következõ években szükséges. A kiemelt hulladékáramok közé kerültek a termékdíjas termékekbõl keletkezõ hulladékok is. Itt szerepelnek azon - többnyire veszélyes - hulladékfajták is, amelyeknél csak az általánostól eltérõ szervezési, biztonsági és kezelési intézkedésekkel valósíthatók meg a környezetvédelmi törvénybõl adódó feladatok.

A termelõk, forgalmazók, hasznosítók önfinanszírozó rendszerbe való átszervezõdésének gazdasági feltételeit új jogszabályi keretek kimunkálásával kell megteremteni. Ezt követõen a kötelezõ kezelési arányok, visszavételi kötelezettségek, letéti és betétdíjak, más ösztönzõk rendszerének kialakítását minél elõbb meg kell oldani. A jelenlegi mûködési támogatási rendszer felülvizsgálatát követõen a termékfelelõsség alapján mûködõ rendszer kialakítására van szükség, mivel mûködési költség finanszírozására támogatást az EU jogforrások a versenysemlegesség elve alapján nem tesznek lehetõvé.

A Hgt. értelmében 2005-re el kell érni a csomagolási hulladékra vonatkoztatva a minimálisan 50%-os átlagos hasznosítási arányt. A hasznosításba beleértendõ az anyagában történõ hasznosítás (újrafeldolgozás) mellett az energia-visszanyeréssel történõ égetés is. Az anyagában történõ hasznosításnál összességében minimum 25%-ot kell teljesíteni és egy minimális 15%-os mennyiséget minden anyagfajtánál el kell érni.

A jelenlegi termékdíjas megoldással - a koncentrált keletkezési helyekrõl történõ begyûjtéssel - 30-35% körüli átlagos hasznosítást értünk el. Az anyagában történõ hasznosítás tekintetében már ma teljesítjük az elfogadható 25%-os alsó határt. Az anyagfajtánként minimálisan szükséges 15%-ot a papír és a fém csomagolások tekintetében jelentõsen meghaladjuk, azonban a mûanyagok esetében 7-8%-nál, az üvegnél pedig 14%-nál tartunk.

A termékdíjas rendszer mûködésének elemzése rámutatott arra, hogy a rendszer az ipari és kereskedelmi, valamint a hulladékkereskedelemben megjelenõ hulladékforrásokra támaszkodik. Annak ismeretében, hogy hozzávetõlegesen 50-50% a kereskedelmi és ipari, valamint a háztartási eredetû csomagolási hulladék aránya, belátható, hogy a jelenlegi díjak mellett a mai rendszernek nincsenek jelentõs tartalékai, az 50%-os hasznosítás jelentõs szerkezeti és szervezési átalakítás nélkül nem érhetõ el. Emellett az állami, rendszeres mûködési támogatásokat, ami a jelenlegi termékdíjas rendszerünk egyik alapja, az Unió a versenysemlegesség elvei alapján nem fogadja el. Ezért - az eddig elért eredmények megõrzése érdekében - a termékdíjas rendszer fokozatos átalakításával kell áttérni egy új - már az uniós követelményeknek megfelelõ - rendszerre, amely biztosítani tudja a lakossági területre is kiterjedõ, a hasznosításhoz elengedhetetlen szelektív gyûjtés fokozatos elterjesztését. A fokozatos átmenet jogi alapfeltételeit a termékdíj törvény módosítása és a csomagolási hulladékról szóló kormányrendelet megteremtette, azonban az ellenõrizhetõ végrehajtás érdekében további szabályozási finomításokra és intézkedésekre van szükség.

A csatlakozási tárgyalások során elért és vállalt 2005. évi teljesítési határidõre az elõzetes számítások szerint évi 865 ezer tonna csomagolási hulladék képzõdése várható. A hasznosítást zömmel az igényesebb, anyagában történo hasznosítással kell megoldani, amely környezetvédelmi szempontból is prioritást élvez. Mivel a koncentrált begyûjtési helyekrol származó hasznosított mennyiség növekedésére alig van lehetõség (ez 315 ezer tonna körül várható), a hiányzó 100-120 ezer tonnát lakossági forrásokból kell begyûjteni és hasznosítani. Ehhez - 50% körüli hatékonyságot feltételezve - legalább 4 millió embert kell bekapcsolni a szelektív gyûjtésbe. A végrehajtás érdekében az egyes tervezési régiókban a terület GDP-jével arányos mennyiségek begyûjtésére van reálisan esély. Az egyes régiókban begyûjtendõ mennyiségek gyûjtési feltételeit, a megvalósítás helyi lehetõségekhez igazodó módszereit a területi tervekben kell kidolgozni. A szelektíven összegyûjtött és feldolgozásra elõkészített hulladék tényleges hasznosítását a gyártói felelõsség érvényesítésével, elsõsorban a hazai hasznosító ipar kapacitásainak, illetve az elsõdleges termelõ technológiák felvevõ képességének fejlesztésével, ennek támogatásával kell elõsegíteni. Mindemellett az üveg és a mûanyag csomagolási hulladék anyagában történõ, legalább 15%-os hasznosítását csak a részleges hasznosítási célú export igénybevételével lehet biztosítani. Az idõszak végére el kell azonban érni, hogy a hazai kapacitásokkal biztosítható legyen a hasznosítási arányok teljesítése.

A csomagolások és csomagolási hulladék terén teendõ legfontosabb intézkedések a következõk:

• A csomagolási hulladék képzõdésének megelõzése érdekében ösztönözni kell az újrahasználati rendszerek alkalmazását és biztosítani kell a visszavitelt támogató betétdíjas forgalmazás hatékony szabályrendszerét.
• Ki kell alakítani a 2005-ben legalább 4, 2008-ban legalább 6 millió lakost lefedõ szelektív lakossági begyûjtõ rendszert, alapvetõen a gyártói felelõsségre épülõ koordináló szervezetekre támaszkodva. Mûködtetését a közszolgáltatás és a hulladékkereskedelem, illetve a kiskereskedelem bevonásával, a kettõs begyûjtési rendszer elkerülésével, a gyártók befizetéseibõl történõ költségtérítéssel kell megoldani.
• A települési hulladékkezelési programok megvalósítása során kialakuló komplex rendszereknek biztosítania a csomagolási hulladék elkülönített begyûjtését garantáló létesítményeket (gyûjtõszigetek, hulladékudvarok, válogatómûvek, esetleg háztól-házig begyûjtés).
• 2003-ban ki kell építeni a kötelezetteket és a teljesítést nyilvántartó, ellenõrzõ és szükség esetén szankcionáló állami intézményrendszert.
• Ki kell dolgozni, illetve honosítani kell a csomagolásokra, illetve azok minõségére, újratölthetõségére és hasznosíthatóságára vonatkozó CEN szabványokat.
• Fejleszteni szükséges elsõsorban a hulladék hasznosításra történõ elõkészítését megvalósító kapacitásokat, valamint a tényleges feldolgozó kapacitásokat, különös tekintettel a mûanyag és üveghulladékra.

A hulladékgazdálkodás kiemelt feladata, hogy a települési hulladék lerakókban ártalmatlanított, biológiai úton lebomló szervesanyag-tartalmat az 1995-ben képzõdött mennyiséghez képest 2004. július 1. napjáig 75%-ra; 2007. július 1. napjáig 50%-ra; 2014. július 1. napjáig 35%-ra kell csökkenteni. A biológiai úton lebomló szerves anyagú hulladék közül elsõsorban a települési hulladékban megjelenõ biohulladék (konyhai szerves hulladék, kerti és közterületi növényi hulladék), valamint a papír lerakását kell fokozatosan csökkenteni.

1995-ben a 4,5 millió tonna települési szilárd hulladéknak 35%-át tette ki a biohulladék és 17%-át a papírhulladék, ami összesen 2,34 millió tonna biológiailag lebomló hulladékot jelent. Ennek megfelelõen 2004-ben maximum 1,76; 2007-ben 1,17; 2014-ben 0,82 millió tonna szerves hulladék rakható le. E célok eléréséhez a szerves hulladék települési hulladék lerakókból való eltérítése, azaz elkülönített begyûjtése és más módon történõ kezelése, de elsõsorban hasznosítása lehet csak a megoldás. A becsülhetõ hulladékképzõdés alapján - feltételezve, hogy a képzõdési arányok nem változnak - ez az jelenti, hogy fokozatos fejlesztéssel rendre mintegy 500, 960 és 1340 ezer tonna bio- és zöldhulladék, illetve 240, 470 és 650 ezer tonna papírhulladék elkülönítését és feldolgozását kell megoldani.

A bio- és zöldhulladék esetében az elkülönített gyûjtést követõen aerob vagy anaerob lebontási eljárásokkal biztosítani kell a hulladék lebomlását és a képzõdõ "komposzt" felhasználását. Az elsõ idõszakban elsõsorban a hulladék házi komposztálását és felhasználását kell elterjeszteni és ösztönözni, kiegészítve a közterületeken képzõdõ zöldhulladék helyi kezelésével és visszaforgatásával. Erre vonatkozóan tájékoztató programot kell indítani. 2008-ig azonban ki kell építeni a 10000 fõnél nagyobb településeknél (ez a lakosság kb. 60%-át jelenti) az üzemi méretû komposztáló telepeket. A bio- és zöldhulladék komposztáló telepeket - a gazdaságos begyûjtõ hálózat kiépítése, a közös infrastruktúra és munkaerõ felhasználásának gazdasági elõnyei miatt - célszerû a regionális lerakók telephelyein, azok megfelelõen kialakított részén, a lerakók mûködtetéséhez szervesen illeszkedõ módon megvalósítani. A 2008-ig tartó idõszakban preferálni kell a betelt, felhagyott - részben vagy egészben - nem rekultivált lerakók telephelyein komposztálási telep kialakítását és a komposzt rekultivációhoz történõ (legalább részleges) felhasználását.

A papírhulladék hasznosításának növelése érdekében az érintetteknek intézkedéseket kell hoznia a papírhulladék begyûjtésének növelésére, az ebbõl készült termékek kifejlesztésére, piaci arányuk növelésére. Ehhez elsõsorban a begyûjtési rendszerek korszerûsítésére, a szelektivitás és a visszavételi arány növelése érdekében ösztönzõ eszközök bevezetésére van szükség. A termékek és a gyártási technológiák fejlesztése és korszerûsítése során törekedni kell a hulladék- papír felhasználásának növelésére, illetve újrafeldolgozható termékek elõállítására.

A hasznosíthatóság növelése és a hasznosítás megoldása általában a rendes termék- és technológiafejlesztési költségek keretein belül megoldható, azonban gyorsított ütemû, mielõbbi bevezetésük állami támogatást is igényel. A visszagyûjtés ösztönzésére célszerû legalább a szórólapokra és a sajtótermékekre termékdíjat bevezetni.

A végrehajtás érdekében az egyes tervezési régiókban papírhulladék esetében a terület GDP-jével arányos mennyiségek begyûjtésére van reálisan esély. A bio- és zöldhulladékok esetében a régiós szinten képzõdõ becsült hulladékmennyiség alapján lehet a maximálisan lerakható mennyiséget arányosan meghatározni. Az egyes régiókban begyûjtendõ és komposztálandó mennyiségek gyûjtési és kezelési feltételeit, a megvalósítás helyi lehetõségekhez igazodó módszereit a területi tervekben kell kidolgozni.

Az ásványolaj eredetû hulladék olajok visszagyûjtésében és hasznosításában a jelenlegi 20 ezer t/év mennyiséget 30 ezer t/év mennyiségre, ezen belül a regenerálás részarányát szükséges növelni. A jelenleg kialakított rendszer a termékdíj visszaigénylésével mûködik. A hulladék olajok energetikai felhasználásakor a hulladékégetésre vonatkozó feltétel-rendszert szükséges alkalmazni. Az alapvetõ feladat a hulladék olajok begyûjtési rendszerének korszerûsítése, a benzinkutaknál és a gépjármû szervízekben az átvételi kötelezettség bevezetésével, másrészt a hulladékudvarokon történõ leadási lehetõségek megteremtésével. A begyûjtés fokozása és korszerûtlen hulladék olaj égetés megszüntetésével mód nyílik a regenáráló kapacitások bõvítésére. Mind az energetikai hasznosításnál, mind a regenerálásnál biztosítani kell a felhasznált hulladék olajok esetleges PCB-tartalmának folyamatos önellenõrzését és rendszeres hatósági ellenõrzését.

A program intézkedései és a megvalósítás szabályozási feltételei egy komplex rendszert fognak alkotni. A szankcionálás és gazdasági ösztönzés lehetséges eszközeit minél elõbb ki kell dolgozni.

A PCB és PCT tartalmú berendezésekrõl benyújtott bevallások elõzetes összesítése alapján mintegy 13 ezer db PCB-tartalmú berendezés van használatban az országban. Ezekben a PCB-tartalmú töltet összes tömege 550 tonnára becsülhetõ. A berendezések üzemeltetõinek 2010-ig kell a berendezések mentesítésérõl vagy PCB-mentes berendezésekkel történõ helyettesítésükrõl, valamint a PCB-tartalmú hulladékok ártalmatlanításáról gondoskodniuk. Az ehhez szükséges kezelési kapacitások ma is rendelkezésre állnak.

Cél, hogy a hulladékokkal való gazdálkodás területén megfeleljünk a 96/59/EC irányelvben elõírtaknak. A 2001. március 1-jén hatályba lépett 5/2001. (II. 23.) KöM rendelet a poliklórozott bifenilek és a poliklórozott terfenilek és az azokat tartalmazó berendezések kezelésének részletes szabályairól meghatározza a PCB és PCT tartalmú olajhulladékokkal kapcsolatos feladatokat és szabályokat.

Az áramszolgáltatók és más PCB-t tartalmazó berendezést üzemeltetõk fejlesztési feladata, hogy a további használatra alkalmatlanná vált (meghibásodott, méretben vagy teljesítményben alkalmatlanná vált) berendezések cseréjekor már csak PCB/PCT-t nem tartalmazó berendezéseket állíthassanak üzembe.

Az akkumulátorok termékdíjas termékek. A savas akkumulátor hulladék begyûjtését és külföldön történõ hasznosítását mintegy 17 ezer t/év mennyiségben a termékdíj bevételekbõl támogatott rendszer megoldja, a gyártói felelõsségre épülõ visszavételi kötelezettség bevezetésével azonban a begyûjtés és a lakossági részvétel hatékonysága tovább növelhetõ. A hasznosítás - a hazai megvalósítás lakossági elutasítása miatt - továbbra is csak export útján valósítható meg. A hasznosítási célú export az Európai Unióhoz történõ csatlakozás napjától csak EU vagy OECD tagországba történhet. A nagykapacitású lúgos akkumulátorok hazai feldolgozása megfelelõ. Szükséges a kiskapacitású lúgos akkumulátorok gyûjtési és ártalmatlanítási rendszerének kifejlesztése, mely a gyártói felelõsség alapján mûködõ önfinanszírozó rendszer keretein belül a nagykapacitású akkumulátorokkal együttesen tervezhetõ. Az elemek begyûjtése és kezelése a gyártók és a forgalmazók által szervezett, kialakítás alatt lévõ szervezeti hálózattal nagyrészt megoldható. A keletkezõ hulladék mennyiségében 2008-ra stagnálás, esetleges csökkenés várható a változó termékszerkezet miatt. Az alapvetõ feladat az elemek és akkumulátorok begyûjtési rendszerének korszerûsítése, egyrészt a forgalmazási helyeken a csere- és visszavételi kötelezettség bevezetésével, másrészt a gyártói felelõsségi rendszerbe nem kerülõ elemekre termékdíj bevezetésével, illetve betétdíj alkalmazásával.

A 91/157 EGK irányelv (módosították a 93/86 és a 98/101 irányelvek) bizonyos veszélyes anyagokat tartalmazó elemekrõl és akkumulátorokról három fõ területen szabályozza az elemekkel és akkumulátorokkal kapcsolatos tennivalókat. A vonatkozó harmonizált hazai jogszabály az elemek és akkumulátorok, illetve hulladékaik kezelésének részletes szabályairól szóló 9/2001.(IV.9.) KöM rendelet.

Programot kell készíteni az akkumulátorok veszélyesanyag-tartalmának csökkentése érdekében.

Fontos feladat tehát a gyûjtõ és hasznosítást biztosító rendszer felállítása, amely rendszernek 2005-re mûködnie kell. A rendszer mûködtetése, finanszírozása nem állami, hanem gazdálkodói feladat, az állam szerepe az ellenõrzésre, az ösztönzésre és a szankcionálásra terjedne ki.

A hulladék akkumulátorok és elemek begyûjtésével kapcsolatos intézkedések

begyûjtési pontok létrehozása

kiskereskedelmi egységek bevonása a visszavétel folyamatába

a veszélyes hulladék tárolásának megfelelõ zárt (80x80x80 cm-s) konténerek gyártása és elhelyezése a gyûjtõ- és visszavételi pontokon

szállítási kapacitás biztosítása (veszélyes hulladék szállítására alkalmas felépítménnyel)

átmeneti tároló és kezelõ telepek hálózatának kialakítása, ahol a hulladék exportra (hasznosításra) történõ elõkészítése történik

A hulladék gumiabroncsokból keletkezõ mennyiség 40 ezer t/év körüli, jelentõs növekedése nem prognosztizálható. A termékdíj bevételekbõl kialakított gyûjtõrendszer kapacitása elégséges, a hasznosítás további bõvítése viszont sürgetõ feladat. Az anyagában történõ hasznosítás, a pirolízis illetve a hõhasznosítás létesítményeinek 2003-ban való beindítása az egészben történõ lerakás tiltása miatt szükségszerû. 2006-tól a darabolt lerakás sem megengedett. A hasznosítók létesítéséhez állami támogatás szükséges. A hasznosítás fokozásának legnagyobb akadálya a feldolgozott termékek iránti kereslet hiánya. Ennek mérséklése érdekében a hasznosított gumiból készült termékek fejlesztésével, a kihasználatlan értékesítési lehetõségek feltárásával, illetve gazdasági és mûszaki szabályok megállapításával elõ kell segíteni a piac kialakulását.

Az energianyerésen túl a gumiabroncs hulladékokból õrlemény is készíthetõ, valamint új termék elõállítására is lehetõség van. Jelentõsen bõvülhet a gumiabroncsokat gumiõrleményként feldolgozó kapacitás, ha megvalósul az EU LIFE programjának támogatásával létesülõ gumiõrleményt elõállító beruházás, amely évi 15 ezer tonnányi kapacitást jelentene. A beruházás várhatóan az OHT elsõ éveiben kezdi meg mûködését.

Összességében a keletkezõ és begyûjtött gumiabroncs hulladék valamilyen formában történõ hasznosítása a kapacitás oldaláról 2008-ig lefedettnek tekinthetõ. Az alapvetõ probléma nem a kapacitások hiányában keresendõ, hanem a kapacitás kihasználásában.

A kapacitás kihasználását nagymértékben gátolja a feldolgozás során keletkezett termék (elsõsorban õrlemény) iránti kereslet hiánya. A hazai felvevõpiac igen szûk, ez jelentõsen gátolja a hasznosítást. Az õrleménykészítés igen energiaigényes, a piac ezt nem akceptálja. Tehát kapacitás megléte mellett a gazdaságos mûködtetés nem megoldott. Elõremutató lehetõséget a központi piacteremtõ intézkedések jelenthetik. (Pl. játszóterek, iskolaudvarok talajának balesetveszély-csökkentés érdekében elõírt gumiborítása.)

A keletkezõ hulladék részben termékdíjas termékekbõl származik (akkumulátor, gumiabroncs, hulladék olaj, hûtõfolyadék), részben költségesen hasznosítható (mûanyagok, gumiabroncsok, stb.). Az évi 100 ezer darabra becsült leselejtezett gépjármû hasznosításának megoldása és az azokból származó mintegy 150 ezer tonna/év hulladék összetettsége, valamint a téma hazai újszerûsége miatt is jelentõs figyelmet igényel ez a kérdés. A termékfelelõsség elvén mûködõ rendszer kialakítása az EU szabályozók értelmében csak a 2002. július 1-tõl gyártott autókra vonatkozik (amelyet a 2002-re tervezett jogszabály fog érvényesíteni). A kiselejtezett jármûvek hasznosítási programjának végrehajtásához 2008-ig 4660 millió Ft szükséges, amibõl a 12 év fölötti átlagéletkorú hazai jármûállományból ronccsá váló öreg autók kezelése - amelyeknél nem hárítható a felelõsség a hajdan volt gyártóra - jelentõs részt tesz ki. Ezek környezetvédelmi szempontból megfelelõ feldolgozásának hazai fejlesztése állami szerepvállalást igényel.

2006. január 1-ig biztosítani kell minden jármûre (a 2002. július 1. elõtt forgalomba hozott gépjármûvekre is) az EU által elõírt kezelési arányt, azaz a jármûvek bontásából származó alkatrészek újrahasználatát és a maradékok hasznosítását együttesen 85 tömeg%-ban (ezen belül az újrahasználatot és az anyagában történõ hasznosítást 80 tömeg%-ban). Ez a hányad az 1980. elõtt gyártott jármûveknél alacsonyabb lehet, ám ezeknél is el kell érni a 75 tömeg%-ot (ezen belül az újrahasználatot és az anyagában történõ hasznosítást 70%-ban). Az elérendõ aránynak 2015-ig összességében 95, illetve 90%-nak kell lennie. A célok elérését elõsegíti, hogy az autóbontók a kiselejtezett gépjármûvek alkotóelemeinek jelentõs (pl. fém) részét jelenleg is hasznosítják. Az egyes alkatrészekre vonatkozóan (akkumulátor, gumiabroncs, elektromos berendezések) külön szabályozás érvényben van (érvényben lesz.)

Olyan intézkedéseket kell hozni, amelyek eredményeként - összhangban a 2000/53/EK irányelvben foglaltakkal - a jármûvek gyártása során felhasznált veszélyes anyagok mennyisége csökken. 2003-július 1-tõl piacra kerülõ új gépjármûvek anyagai és alkatrészei ólmot, higanyt, kadmiumot és krómVI-ot (bizonyos, az irányelvben meghatározott eseteket kivéve) nem tartalmazhatnak. A gyártóknak törekedni kell olyan alkatrészek kialakítására, beépítésére, amelyek könnyen hasznosíthatók, illetve újrahasználhatók.

A kiselejtezett jármûvek begyûjtését, bontását és hasznosítását az irányelv szerint részben, vagy egészben a gyártóknak kell finanszírozniuk. A gyártói felelõsség teljes egészében a 2002. július 1-je után gyártott gépjármûvekre vonatkozik. A meglévõ üzemekre alapozottan ki kell tehát alakítani a kiselejtezett gépjármûvek begyûjtõ és bontó hálózatát, és be kell vezetni a gépjármûvek nyilvántartásból történõ törlésének alapját képezõ "bontási igazolást". A programban gondoskodni kell a gépjármûvekbõl kinyert hulladékok hasznosításának kapacitás-fejlesztésérõl is.

Az elektronikai termékek hulladékai kezelésével kapcsolatban igen csekélyek a hazai tapasztalatok, mennyiségi adataink csak a hûtõgépekrõl vannak (évi 71 ezer db). Az EU irányelv tervezetnek megfelelõen biztosítani kell, hogy a forgalomba hozó illetve a gyártó díjmentesen visszavegye, hasznosítsa a termékbõl származó hulladékot. 2005. év végéig kell a hasznosítást megoldó gyártói felelõsség alapján mûködõ hazai önfinanszírozó rendszert kialakítani.

A gyártók feladata olyan rendszerek felállítása, amelyek biztosítják az elektromos és elektronikai termékek hulladékainak kezelését. A tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy a gyártók - az elektromos és elektronikai termékek kategóriáitól függõen - az elkülönítetten begyûjtött hulladékok 60-80 %-át hasznosítsák, ennek 50-75%-át anyagában. Valószínûsíthetõ, hogy a gyártók nem maguk fogják a begyûjtés, hasznosítás tevékenységét elvégezni, ennek a megszervezése és finanszírozása a feladatuk, amelyet egyénileg és kollektív módon (pl. önálló szervezet(ek) létrehozásával) is megtehetnek.

Az ezzel kapcsolatos legfontosabb teendõk a következõkben foglalhatók össze:

4. A 2000/0158/COM tervezet végleges változatának gyors beillesztése a magyar jogrendbe.
4. Olyan szabályozás kialakítása, amely mind a háztartások, mind a forgalmazók részére érdekeltséget teremt a gyûjtésben és visszavételben.
4. Az elektromos és elektronikai termékek hulladékainak visszavételi, begyûjtési rendszerének kialakítása.
4. Az elektromos és elektronikai termékek hulladékainak hasznosítása és anyagában történõ hasznosítása létesítményeinek kialakítása.
4. Biztosítani kell, hogy a gyártók finanszírozzák az elektromos és elektronikai termékek hulladékai gyûjtõ és hasznosító rendszereinek kialakítását. Lehetõséget kell teremteni a kollektív formában történõ finanszírozás számára.

A kórházakban és a rendelõkben évente összesen 8500 tonna fertõzõ hulladék, 1000 tonna egyéb veszélyes hulladék, valamint közel 400 ezer m³ nem-veszélyes, a háztartási hulladékhoz hasonló hulladék képzõdik. Az egyszer használatos eszközök felhasználásának a növekedése a potenciálisan fertõzõ hulladék mennyiségének 1-2%-os növekedését eredményezi. A hulladékká vált gyógyszerek a települési hulladéknak mintegy 0,1%-át adják.

A kórházak döntõ többsége, mintegy 95%-a megvalósította a veszélyes hulladék szelektív gyûjtését. Az összegyûjtött veszélyes hulladékot a kórházak 84%-a külsõ hulladékkezelõnél oldja meg, égetéssel vagy fertõtlenítés utáni települési hulladékként történõ kezeléssel. A lerakási irányelvek szerinti bomló-szervesanyag tartalom csökkentése miatt csökkenteni kell ez utóbbi ártalmatlanítási mód alkalmazását.

Az egészségügyi hulladék terén 2008-ban várhatóan 10000 tonna veszélyes hulladék keletkezik. Ebbõl a hasznosítható hányad nagyon alacsony, lényegében a röntgen elõhívó és fixáló oldatokból lehetséges ezüst visszanyerés képviseli, amit általánossá kell tenni. A hulladék döntõ többségét - a fertõzésveszély elkerülése érdekében - égetéssel kell ártalmatlanítani. Elsõ lépésben - 2003-ban - az ellátatlan térségekben kell hulladékkezelõ kapacitásokat kiépíteni (Baranya, Békés, Tolna és Zala megyékben regionális egészségügyi hulladék égetõ, Budapesten hulladék fertõtlenítõ berendezések telepítése).

2005. július 30-ig elvégzendõ feladat, hogy a ma mûködõ kórházi hulladékégetõket alkalmassá kell tenni az új hulladékégetési szabályozás szerinti követelmények teljesítésére, vagy be kell zárni azokat, illetõleg pótlásukra új égetési kapacitásokat - a tervezési idõszak égéig várhatóan hat regionális égetõmûvet - kell kiépíteni. Prioritást kell biztosítani az egészségügyi hulladék regionális hulladékégetõkben történõ ártalmatlanításának.

Az egészségügyi intézmények mellett - az egészségügyi hulladékok kezelésére vonatkozó 1/2002. (I. 11.) EüM rendeletnek megfelelõen - biztosítani kell a hulladék rendszeres begyûjtését a magánrendelõkben és a háziorvosi ellátás során képzõdõ egészségügyi hulladék begyûjtését és kezelését is.

Ugyancsak meg kell szervezni a lakosságnál található gyógyszerek hulladékainak ellenõrzött begyûjtését és kezelését - célszerûen a gyógyszertárak és a gyógyszerforgalmazó cégek bevonásával, a gyártói felelõsség érvényesítésével. Erre vonatkozóan elengedhetetlen a Hgt. felhatalmazása szerinti, a humán gyógyszerek és csomagolásuk hulladékainak kezelésére vonatkozó rendelet mielõbbi kiadása.

A hazai szabályozás értelmében az állati tetemek, illetve a vágóhídi veszélyes hulladék - potenciális fertõzésveszélyességük miatt - veszélyes hulladéknak minõsülnek, kezelésüket azonban alapvetõen az állategészségügyi szabályoknak megfelelõen kell megoldani. A keletkezõ állati eredetû veszélyes hulladék mennyisége 2000-ben 330-340 ezer tonna volt (az összes veszélyes hulladék több mint 10 %-a). A hulladék döntõ többségét az ATEV Rt. veszi át és kezeli. A települési önkormányzatok és az állattartó telepek által üzemeltetett, mûködõ dögkutak, dögterek száma 650 db-ra tehetõ. E tereken, átlagosan 500 tonna kapacitást és 50% telítettséget figyelembe véve, 10000 t felhalmozott állati eredetû hulladék található, melynek döntõ többsége állati tetem. Az állati eredetû hulladékot feldolgozó telepek lerakó helyeire a települési dögkutaknál nagyobb mennyiségû állati hulladék kerül. A mûködõ lerakó telepeken ez ideig kb. 125 ezer tonna állati eredetû hulladék került lerakásra.

2005. december 31-ig az állati hulladék dögkutakba történõ elhelyezését meg kell szüntetni, a központi, korszerû védelemmel ellátott lerakóhelyekre kerülõ hulladék mennyiségét pedig a feldolgozás, a komposztálás és az égetés növelésével minimalizálni kell. A járványos állatbetegségek jelentkezésekor a betegség terjedésének minél hatékonyabb megelõzése érdekében szükséges a beteg állatok tetemének ártalmatlanítására alkalmas, a környezetvédelmi elõírásoknak megfelelõ égetõ-berendezés üzembe állítása is. A program keretében teendõ fõbb intézkedések:

• A hulladék keletkezési helyén biztosítani kell a nagy és kis fertõzési kockázatú, valamint a specifikus kockázatú anyagok szelektív tárolását és a hulladék romlási folyamatának lassítását.
• Az állati hulladék gyûjtõ helyeket a nagy állattartó telepeken, a nagy élelmiszeripari cégeknél (pl. vágóhíd, húsfeldolgozó), és a regionális települési hulladék kezelõ telepekhez kapcsolódó, regionális állati hulladékgyûjtõ helyeken szükséges fejleszteni.
• Az állati hulladék kezelõ üzemekben a minõségbiztosítás fejlesztése érdekében be kell vezetni a 92/562/EGK határozatát a HACCP alkalmazásáról. A minõségbiztosítás érdekében különösen fontos az alapanyag állati hulladék és a késztermékek szelektív tárolókapacitásának növelése, a technológiák energetikai hatásfokának javítása, a mérési adatok gyûjtése, a technológia automatizálásának fejlesztése.
• Az elavuló kezelõ kapacitások kiváltására 2005. után legalább 100 ezer tonna/év hulladék-kezelõ kapacitás fejlesztésre lesz szükség.
• Mintegy 30-40 speciális jármû rendszerbe állításával bõvíteni kell az állati eredetû hulladékok speciális szállítójármû-parkját. Meg kell oldani a különbözõ kockázattal rendelkezõ hulladék külön jármûvel - vagy minimálisan a jármûvön külön edényzetben - történõ szállítását. Ez a regionális állati hulladék gyûjtõk kialakításával, illetve az ún. SRM anyagok különválasztásával rövidtávon szükségessé válik.
• Szükséges a takarmány formájában nem hasznosítható állati hulladéknak a mezõgazdaságban felhasználható trágyaanyagként történõ "hasznosítása". Ehhez 2003-ban 5-6 speciális, egyenként 10 ezer tonna/év kapacitású ártalmatlanító vonal és komposztáló tér kialakítása indokolt. A tervidõszak végére további 20-30 ezer tonna/év kapacitás létrehozása szükséges.
• Rövidtávon szükséges egy kb. 10.000 tonna/év kapacitású, vagy két fele ekkora speciális égetõ létrehozása. Az égetõnek alkalmasnak kell lenni a nagy kockázatú SRM anyagok (kérõdzõk fejének, gerincvelõjének, BSE-tõl különösen veszélyeztetett szerveinek) ártalmatlanítására.
• Megfontolandó az egész rendszer összehangolt, egységes kialakítása és üzemeltetése érdekében az ATEV-ek szerepének, feladatkörének, tulajdonosi és felelõsségi szerkezetének felülvizsgálata és szükség szerinti átalakítása.

A növényvédelemrõl szóló 2000. évi XXXV. törvény és a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény rendelkezik a lejárt szavatosságú növényvédõ szer és a növényvédõ szerrel szennyezett csomagolóeszköz hulladék megfelelõ, a környezetet nem szennyezõ módon történõ teljes körû kezelésérõl, biztonságos ártalmatlanításáról.

A lejárt szavatosságú növényvédõ szereket, illetve a növényvédõ szerrel szennyezett csomagoló eszközöket, amennyiben a szer engedélyokirata másképpen nem rendelkezik, veszélyes hulladéknak kell tekinteni. A lejárt szavatosságú növényvédõ szerek és az üres göngyölegek kezelése és ártalmatlanítása gazdasági és szabályozási gondok miatt nem kielégítõen megoldott. A növényvédõ szer hulladék kezelése a vonatkozó rendelkezések alapján történik. A nem hasznosítható növényvédõ szer és a szennyezett göngyöleg hulladék ártalmatlanítási módja elsõsorban az égetés lehet, amely ma is több veszélyes hulladék égetõben gyakorlat.

Az elmúlt években a kisüzemekben, a házi és a hobbi kertekben felhasznált növényvédõ szerek és göngyölegei (elsõsorban a 2 liternél kisebb térfogatúak) zömmel a települési hulladéklerakókra kerültek, bár mennyiségük elhanyagolható. A mezõgazdasági közepes és nagyüzemek a selejtté vált növényvédõ szereket részben ártalmatlanították, nagyrészt azonban anyagi okokból tárolták. Jelenleg mintegy 1000 tonna raktárakban gyûjtött csomagoló burkolat ártalmatlanításával kell számolni.

A program keretében meg kell valósítani a folyamatosan képzõdõ hulladék felhasználótól történõ visszagyûjtését, majd a visszagyûjtött hulladék kezelése a gyártói felelõsség érvényesítésével megoldható. A felhalmozott készletek ártalmatlanítását szintén meg kell oldani.

A kiürült növényvédõ-szeres göngyölegeknél fejlesztendõ a megfelelõ tisztítás. A mosás legcélszerûbben a permetlékeverés helyén történhet, a permetezõgép felhasználásával. Az új növényvédelmi törvény, illetve végrehajtási rendelete bevezeti a növényvédõ gépek típusvizsgálatát. Ennek követelményrendszere a gépeken elõírja göngyöleg ürítõ-mosó berendezések alkalmazását.

További cél a göngyölegek egységesítése és szabványosítása, amely nagymértékben egyszerûsítené az ártalmatlanítást. A kezelhetõség megkönnyítésére a göngyölegeken a gyártóknak fel kell tüntetniük az ártalmatlanítására vonatkozó ajánlásokat.

Az építési és bontási hulladék a jelenlegi gyakorlat szerint a lerakóhelyeken tetemes lerakási kapacitásokat foglal el. Az építési és bontási hulladék döntõ hányada - kivéve pl. a festék- és ragasztómaradékokat, az azbeszt-tartalmú szigeteléseket és az azbesztcementet, a szénkátrány-tartalmú bitumenhulladékot, a tartósító-szerekkel kezelt fahulladékot - nem veszélyes inert hulladék.

Az építési és bontási hulladék keletkezés mértékérõl jelenleg nincs rendszeres, szabályozott adatgyûjtés. A hulladékgazdálkodási helyzetet egy 1991. évi reprezentatív felmérésre és az akkori és a mai építõipari tevékenység volumenének összehasonlítására alapozott becsléssel lehet bemutatni. E szerint évente mintegy 10 millió tonna építési és bontási hulladék keletkezik (ebbõl 7 millió tonna a kitermelt föld). A kitermelt föld teljes mennyiségben felhasználható, míg a hulladékgazdálkodási szempontból figyelemre érdemes törmelék és hulladék összes mennyisége 3 millió tonna. A gazdasági, építési tevékenység fejlõdésével és a szigorodó hulladékgazdálkodási szabályozás hatására ez a mennyiség várhatóan folyamatosan növekedni fog. Szakértõi becslések szerint a hasznosítás aránya jelenleg 30% körüli (a kitermelt föld figyelmen kívül hagyásával).

2008-ig a hasznosítási hányadot legalább 50%-ra kell emelni. Ennek érdekében a megelõzést (bontott anyagok újrahasználata) és a hasznosítást preferáló jogszabályokat kell alkotni. Ezekben meg kell állapítani az építési és bontási hulladék kezelésének részletes szabályait, a másodlagos nyersanyag minõségi (felhasználhatósági) osztályba sorolását, felül kell vizsgálni az építõipari, útépítési, építési szabványokat. Módosítani kell a mûszaki irányelveket, a vizsgálati és minõsítési metodikákat. Az állami és önkormányzati tenderekben preferálni kell a hasznosítható építési hulladék felhasználását, elõ kell írni a hasznosítható építési hulladék meghatározott arányú alkalmazását egyes építési technológiáknál. E szabályokat az építési-bontási engedélyekben érvényesíteni kell.

Kiemelt figyelmet kell fordítani a bontási hulladékban megjelenõ azbeszt-tartalmú hulladékokra. E hulladékok kezelésére, illetve az épületek azbesztmentesítésére külön programban kell intézkedni.

Az EU jogharmonizációs tervben az azbeszt környezetszennyezés megelõzésérõl szóló 87/217/EGK számú tanácsi irányelv átvétele 2002. évre került tervezésre. A jogszabálynak a fentiek szerint még magyar jogszabállyal át nem vett, az azbeszt mentesítések során betartandó, továbbá a hulladék kezelése, szállítása és ártalmatlanítása vonatkozásában megadott, meglehetõsen általánosan megfogalmazott rendelkezéseit kell tartalmaznia. A jogszabály a Belügyminisztérium elõterjesztésében készül el, várhatóan 2002-ben.

Az épületekben alkalmazott szórt azbeszt vakolatok mentesítése várhatóan mintegy tízéves program során történhet meg. Ezzel egyidejûleg az azbeszt hulladék keletkezési üteme megnövekszik. A várhatóan mintegy 400.000 m² felületen elhelyezett szórt azbeszt eltávolításából származó laza hulladék várható összmennyisége 25.000 m³ (megfelel 6.300 tonnának), aminek mintegy fele a lakáscélú, másik fele a kommunális illetve ipari célú épületekbõl származik. Az azbesztcement termékek forgalmazása a 41/2000. (XII.20.) EüM-KöM rendelet értelmében 2005. január 1. után tilos. A jelenleg már beépített 150 millió m² tetõfedõ anyagból származó 1.2 millió m³, továbbá a 86 millió fm csõ bontásával keletkezõ mintegy 900.000 m³ darabos hulladék (összesített tömege kb.1,6 millió tonna) elhelyezésével kell számolni kb. 2030-ig. Az EU besorolás szigorodása miatt ez a fajta hulladék is veszélyes hulladéknak minõsül, lerakása elsõsorban monodepóniákban lehetséges. Így a fajlagos költségek kisebbek, mint a porlódó azbeszt hulladék esetében, ugyanakkor térfogata annak csaknem százszorosa.

Az OHT-ban kitûzött célok elérését biztosító fejlesztések létrejöttét központi, önkormányzati, nemzetközi forrásokból (ISPA, PHARE, Kohéziós Alap, Strukturális Alap) és a gazdasági szféra rendelkezésére álló forrásokból kell finanszírozni.

A központi szinten erre a célra pályázati úton igénybe vehetõ forrás a Környezetvédelmi Alap Célelõirányzat, a Gazdasági Fejlesztési Célelõirányzat, a területfejlesztési, illetve a munkahelyteremtést támogató elõirányzatok, a BM címzett- és céltámogatási rendszere, de az ágazati fejlesztési programok finanszírozási forrásai is felhasználhatók az ágazati fejlesztések hulladékgazdálkodási vonatkozásainak támogatására.

A hulladékgazdálkodás jövõbeni finanszírozási rendszerét, az egyes programok hatékony finanszírozási konstrukcióját az OHT-ban meghatározott célok elérésének érdekében a jövedelem tulajdonosok közötti arányos költségmegosztással kell kialakítani. Így a 2003-2008. évi központi és önkormányzati költségvetésekben, gazdálkodói forrásokkal biztosítani kell, hogy a megvalósítási programok éves részfeladatainak ütemezett finanszírozásához a szükséges pénzügyi fedezet rendelkezésre álljon. Ezzel párhuzamosan fokozatosan be kell vezetni az OHT céljait szolgáló komplex finanszírozási és gazdaság-szabályozási, támogatási rendszert.

A támogatási rendszerrel szemben támasztott követelmények:

• A hulladékgazdálkodási beruházásokat (az OHT-ban szereplõ) programok alapján kell támogatni.
• Alapvetõ kritériumnak kell tekinteni a környezet-hatékonyság biztosítását.
• A programok alapján támogatási csomagokat kell megfogalmazni. Minden egyes támogatási csomagban meg kell határozni a csomag környezetvédelmi célját, a kedvezményezetti kört, a támogatás mértékét, a támogatás típusát, a támogatás megszerzéséhez szükséges eljárást.
• Az azonos hulladékgazdálkodási célt szolgáló támogatások esetében egységes döntési mechanizmust, pályázati eljárást kell kialakítani, a tárcák forrásainak felhasználását össze kell hangolni. A települési hulladékgazdálkodási fejlesztési feladatok finanszírozását egységes rendszerben az ISPA, illetve a Kohéziós és Strukturális Alapok támogatásainak felhasználásával kell kialakítani.
• Biztosítani kell a környezetvédelmi célú támogatások egységes nyilvántartását.
• A támogatási rendszernek a vonatkozó program teljes idõszakában stabil, kiszámítható szabályok szerint kell mûködnie.
• A fejlesztések és beavatkozások magas elõkészítési színvonalát szükséges elérni, ehhez biztosítani kell a központi forrásokat.
• Indokolt a hatékony és gazdaságos fejlesztések támogatási garanciáinak megteremtése és érvényesítése. El kell érni, hogy az esetleges magas támogatási arány ellenére érdekeltség alakuljon ki az olcsó megoldásra.
• A támogatott beruházások megfelelõ szervezési, menedzselési, ellenõrzési, intézményi rendszerének kialakítása.

Fontos, hogy a programok céljaival összefüggõ új, illetve eddig nem általános támogatási célok meghatározásra kerüljenek: szelektív hulladékgyûjtés, válogató mûvek, újrahasznosítás, termikus hasznosítás, komposztálás, szennyvíziszap-kezelés, elhelyezés.

A korábbi idõszakban felhalmozott, gazdátlan szennyezések, környezeti károk felszámolása a környezetvédelmi törvény, illetve a 33/2000. (III.17.) Korm.rendelet szerinti felelõs feladata. Az államnak fokozottan kell ügyelnie arra, hogy a lehetõ legkevesebb eset kerüljön állami felelõsségi körbe, továbbá, hogy új gazdátlan károk ne keletkezhessenek, illetve a keletkezett károkat okozóik szüntessék meg, továbbá biztosítsák megszüntetésük finanszírozását.

Az államháztartás és alrendszerei, különösen a központi költségvetési szervek hulladékgazdálkodási feladatainak finanszírozását a fejezeti költségvetésben biztosítani kell.

A gazdasági szféra - beleértve a gyártók, hulladékkezelõk, hulladék-kereskedelmi vállalkozások - hulladékgazdálkodási fejlesztéseit többnyire kedvezményes kölcsön, saját forrás, valamint hitel fedezi. A támogatási rendszereket úgy kell alakítani, hogy a hulladékképzõdést megelõzõ, illetve a hulladékhasznosítási célú beruházásokat ösztönözzék, elsõsorban a kedvezményes hitelek körének és volumenének bõvítésével. A piacteremtés fontos eszköze a hulladékhasznosítás kínálatának javítása, ezen belül a hazai hulladékhasznosítási célú háttéripar fejlesztése.

Kutatás-fejlesztési támogatással a technikai-technológiai innováció és a magyar környezetvédelmi háttéripar fejlesztését kell ösztönözni. A kedvezményes hitelekhez való hozzájutás az ipari hulladékgazdálkodásban meghatározza a fejlõdés lehetõségeit, ütemét.

A hulladékképzõdés szempontjából problémás termékek használatának visszaszorításában, hulladékaik kezelésében az EU az önfinanszírozó rendszereket preferálja. A magyar jogrendben már az irányelveknek megfelelõ rendeletek (elemek és akkumulátorok, csomagolások) szintén az önfinanszírozó megoldást írják elõ, a gyártókra hárítva a feladat megoldását. Ugyanez javasolható a kidolgozás alatt álló, az irányelvek adaptációját szolgáló jogszabályok (kiselejtezett gépjármûvek, elektronikai termékek hulladékai) esetében is. Az EU-ban megfigyelhetõ tendencia alapján megfontolandó, hogy a jelenleg még csak termékdíjjal szabályozott gumiabroncsok esetében is az önfinanszírozó megoldás váltsa fel a termékdíjas szabályozást. Fontos eszköz lehet e területeken az ipar és a hatóságok közötti önkéntes megállapodások elterjesztése.

Az anyagában hasznosított hulladék felhasználását, értékesítését elõsegítheti olyan elõírás, amely a közbeszerzések során elõnyben részesíti azokat a pályázókat, amelyek tevékenységük során több hasznosított hulladékot használnak fel. A közbeszerzésekrõl szóló 1995. évi XL. törvény 35. §-ának (1) c) pontja ezt feltételesen lehetõvé teszi, azonban annak érvényesítésére akkor lenne lehetõség, ha az elõnyben részesítés kötelezõ jellegû elõírás lenne. Elsõsorban a nagy volumenû útépítési, mélyépítési, stb. állami fejlesztések közbeszerzései jelentenének nagyobb volumenû piacot azon hasznosított hulladék iránt, amelyek nem klasszikus másodnyersanyagként (hulladékpapírból papír, fémhulladékból fém) hasznosulnak.

Az önkormányzatok csak a jelenlegi állami támogatások fenntartása, a különbözõ források hatékony összehangolása esetén és a nemzetközi források segítségével lesznek képesek az elsõ években a gyors ütemû fejlesztések megvalósítására. Az önkormányzati lerakási, komposztálási, gyûjtési, szelektív gyûjtési feladatok ellátásához szükséges beruházások finanszírozását jelenleg 50-60%-ban központi forrásokból, illetve regionális támogatásokból (cél- és címzett, KAC, területfejlesztési források), 20-30%-ban nemzetközi forrásokból (ISPA, PHARE), 10-20%-ban önkormányzati és helyi saját forrásokból (önkormányzati költségvetés, díjak, hozzájárulások) biztosítják.

A korszerû kezelési megoldások megvalósításának elõsegítésére fenn kell tartani, és egységesíteni kell a hulladékgazdálkodási támogatásokat (komposztálás támogatása, szelektív gyûjtés, válogatás támogatása, stb.). Kizárólag a "korszerû", komplex regionális rendszereket, illetve a meglévõ rendszereket korszerûsítõ, kiegészítõ beruházásokat kell támogatni, arra ösztönözve az önkormányzatokat, hogy minél gyorsabban térjenek át korszerû kezelésre. Az adott támogatási szinten felüli kedvezményes kölcsönök biztosítása elõnyös lehet, ha megalapozott, banki szigorúságú elõkészítés elõzi meg.

Az elkülönítetten begyûjtött települési hulladék hasznosítása már gazdálkodói feladat, ennek megfelelõen a finanszírozás a gazdasági szférához hasonlóan jelentõs saját erõ biztosításával, kedvezményes hitelek alkalmazásával történhet.

A régi, betelt, elavult hulladéklerakók felszámolásának, rekultivációjának finanszírozására állami, nemzetközi segítség szükséges. Új, regionális lerakó vagy égetõ beruházásának támogatása viszont csak a komplex, elkülönített begyûjtést is megvalósító rendszerekhez, vagy meglévõ rendszerek ilyenné fejlesztéséhez kapcsolva, a begyûjtõ-körzetben lévõ régi lerakók bezárását és rekultiválását vagy kitermelését is megvalósítva lesz lehetséges.

Az OHT-ban megfogalmazott feladatok ellátásához nincs szükség külön kiemelt kormányzati programra, azonban egyes, hulladékgazdálkodási szempontból kiemelt anyagáramok esetében több ágazati célelõirányzat által támogatott állami forrásbevonásra lesz szükség. Az ilyen "ágazatközi" programok részletes finanszírozási struktúráját is ágazatközi forrásmegosztással kell kialakítani.

A hulladékkezelési beruházások fenti támogatási rendszere mellett gondoskodni kell a megvalósuló begyûjtési és kezelési rendszerek folyamatos és hatékony mûködésének finanszírozásáról. E tekintetben elsõdleges a "szennyezõ fizet" elv következetes alkalmazása.    Ez az elv a hulladékot eredményezõ termékek gyártói felelõsségének, valamint a vállalkozói szférában a hulladékot termelõ felelõsségének érvényesítésével maximálisan kielégíthetõ. A lakosságnál képzõdõ háztartási hulladékok esetében az elv a hulladékkezelési díjakon keresztül érvényesíthetõ, maga a hulladékkezelés azonban a kötelezõ önkormányzati közszolgáltatás keretében valósul meg. Az ennek keretében viszonylag rövid idõ alatt megvalósuló korszerû rendszerek üzemeltetési, fenntartási és tartalékképzési költségei összességében még több évig meg fogják haladni a lakosság és az önkormányzatok teherviselõ képességét. A hatékony mûködés biztosítása érdekében így - elsõsorban a települési hulladék begyûjtés, elkülönített gyûjtés, hasznosítás területén - új, ösztönzõ gazdasági eszközök, finanszírozási módszerek és forrásteremtõ intézkedések bevezetésére is szükség van.

A mûködtetés finanszírozásának tervezésekor figyelemmel kell lenni az EU közösségi iránymutatására a környezetvédelmi állami támogatásokról (2001/C37/03). Ez egyértelmûen kimondja, hogy mûködési támogatás általánosságban tilos, szigorúan meghatározott esetekben legfeljebb öt évig alkalmazható. Néhány környezetvédelmi tevékenység - esetén van lehetõség támogatás nyújtására, átmeneti, legfeljebb 5 évi idõtartamra a hulladékok hasznosítása, az energiahatékonyság növelése esetén.

A csomagolási hulladék hasznosításának megoldása a gyártók és a forgalmazók feladata, kötelességük ezt elvégezni és biztosítani ennek anyagi fedezetét. Kötelezettségüknek önállóan vagy koordináló szervezet létrehozásával tehetnek eleget. Ekkor tehát a "szennyezõ fizet" elv alapján a hulladékká vált termék gyártója, forgalmazója, illetve az általuk létrehozott koordináló szervezet a beszedett hulladékkezelési díjból fogja a szelektív hulladékgyûjtés többletköltségeit megfizetni. A hulladékkezelési díjból fedezett szelektív gyûjtés kedvezõen hat mind az állami költségvetésre, mind az önkormányzati költségvetésre, mind a hulladékkezelési közszolgáltatási díjakra. A díjak mérsékeltebb emelkedése az inflációt is fékezi.

A közösségi jogforrásokban meghatározott kötelezettségek teljesítése, gyakorlati megvalósítása alapvetõen az üzleti szféra, a szabályozással érintett gazdasági szervezetek feladata. A gyártói felelõsség érvényesítése a hulladékgazdálkodás szabályozásának kulcskérdése.

A hulladékgazdálkodás eszközrendszere igen gazdag, így az OHT céljainak eléréshez sokféle gazdasági és hatósági szabályozó konzisztens, koordinált alkalmazására nyílik mód. Ezek között vannak már mûködõ szabályozók (amelyek egy részénél esetleg szükség lehet bizonyos módosításokra: pl. termékdíj, beruházási, támogatási rendszerek, szolgáltatási díjak), és vannak új, még jogszabályi elõkészítés alatt álló szabályzók (céltartalék-képzés, biztosítékadás, betéti díj). További, még elõ nem készített szabályozási lehetõségek például az igénybevételi járulék bevezetése a hulladéklerakás, terhelési díj megállapítása a hulladékégetés területén, vagy a pénzügyi támogatási források banki kezelése.

A hulladékgazdálkodás komplex gazdasági szabályozó rendszerének legfontosabb lehetséges elemei a következõk:

A Hgt. 59.§ (1) bekezdés m) pontja felhatalmazást ad a Kormány számára, hogy a közszolgáltatás ellátásáért a települési önkormányzatot megilletõ támogatás részletes szabályait megállapítsa.

A települési szilárd és folyékony hulladék kezelésében jelenleg elsõsorban az olyan hulladékkezelési módokat alkalmazzák, amelyek hulladékgazdálkodási szempontból nem a legelõnyösebbek: magas a lerakással történõ ártalmatlanítás aránya, igen kis mértékû a hulladékok hasznosítása. A hulladékkezelési megoldások többsége nem elégíti ki a környezetvédelmi követelményeket: nincs megfelelõ mûszaki védelme a lerakók jelentõs hányadának, az égetõk sok esetben nem felelnek meg a levegõtisztaság-védelmi elõírásoknak.

A települési hulladékkezelés lakossági díjai jelenleg nem fedezik a felmerülõ költségeket. Bár a "szennyezõ fizet" elv megkövetelné, hogy a díjakba épüljön be a hulladékkezelés teljes költsége, ez azonban a jelenlegi helyzetben a hulladékgazdálkodási célokkal ellenkezõ irányú hatást válthat ki (növekszik az illegális hulladékelhelyezés esélye). A szolgáltatás teljes költségének beépítése a díjakba nem ösztönözi a településeket a magasabb színvonalú hulladékkezelés megvalósítására, mivel az esetek jelentõs részében ez a díjak fizetõképességet meghaladó mértékû emelkedését vonja maga után. Ez a szolgáltatási színvonal csökkenését is eredményezheti. Ezen negatív ösztönzõ hatások elkerülése érdekében szükséges, hogy a települési hulladék kezelésére, illetõleg az esetenkénti magas díjak ellentételezésére - az alacsony jövedelmû háztartások esetében - szociális jellegû támogatás kerüljön bevezetésre. Azok számára, akiknek elviselhetetlen terhet jelent a díj megfizetése, az önkormányzat támogatást nyújt ( kifizeti a számla egy részét). Az önkormányzatok részére eddig is rendelkezésre álló támogatási lehetõséget szükség esetén bõvíteni kell. A települési hulladékkezelés finanszírozási rendszerének kialakítása az önkormányzati közszolgáltatások finanszírozási rendszerének továbbfejlesztésével együtt valósul meg.

A szabályozás célja, hogy a felelõsség egyértelmû legyen, a felelõs azonosítható legyen, valamint az, hogy a felelõs kötelezettségeit teljesíteni tudja, ne alakuljon ki finanszírozási hiány. Ennek érdekében a következõ szabályozók bevezetése indokolt:

4. A szervezetek megalakulásával és megszûnésével kapcsolatos szabályozás módosítása.
4. A környezetvédelmi feladatok finanszírozási hiányának megelõzése érdekében a biztosítékadás és a kártalanítás kialakítása.
4. Az elõre nem látható, valószínûséggel bekövetkezõ környezeti károk utáni helytállás finanszírozhatóságának biztosítása érdekében kötelezõ környezeti felelõsségbiztosítás bevezetése.
4. Céltartalék képzése azon tevékenységre, ahol a tevékenységbõl következõen bizonyosan felmerülõ hulladékkezelési kötelezettségek jelentkeznek.. Céltartalékot kell képezni a várhatóan felmerülõ kötelezettségre is.

A jelenlegi termékdíj rendszer átalakítása szükséges azon hulladékképzõ termékek esetében, ahol speciális EU szabályozás van érvényben, illetve a közeljövõben ilyen szabályozás lép életbe. Az EU szabályozásnak megfelelõen ekkor a termékdíjat a visszavételi és hasznosítási kötelezettség váltja fel. Jelenleg hatályos, illetve az elfogadáshoz közeli tervezet szintjén az Európai Unióban a következõ termékekre létezik önálló szabályozás:

• csomagolási hulladék
• gépkocsironcs
• akkumulátor
• elektromos és elektronikai berendezésekbõl származó hulladék

E hulladékként gondot jelentõ termékek esetében az EU-konform szabályozás kialakítása szükséges lépés, amely megváltoztatja a finanszírozási lehetõségeket is. E szabályozás már a csomagolási hulladékra létezik. A termékdíj törvény módosítása szerint teljes mentesség szerezhetõ a termékdíj-fizetési kötelezettség alól, ha a kötelezett saját maga vagy koordináló szervezet segítségével külön jogszabályban meghatározott kötelezõ hasznosítási aránynak megfelelõ mennyiségû hulladékká vált termékdíj-köteles terméket hasznosított. A termékdíj helyett a hasznosítás költségei terhelik az érintett gazdálkodókat. A hasznosítást koordináló szervezet segítségével fogják megoldani és ennek fejében díjat fizetnek. A szervezet szerzõdéses kapcsolatok segítségével, a befizetett díjakból teljesíti a feladatait, gazdasági és környezetvédelmi megfontolások alapján meghatározott mértékû pénzügyi ellenszolgáltatást nyújt a hulladékgazdálkodás szereplõinek (az önkormányzatoknak, a gyûjtõknek, a hasznosítóknak) a visszagyûjtési, hasznosítási arányok elérése érdekében. Az állam szerepe a kötelezettség (hasznosítási arány) elõírása és az ellenõrzés. A szervezethez nem csatlakozó, vagy önállóan nem teljesítõ kötelezett továbbra is - magasabb összegû - termékdíjat és bírságot fizet.

A fentieken felüli termékkörökben meg kell vizsgálni, hogy milyen termék esetén lehet, illetve fontos termékdíjat kivetni. A termékdíj bevezetésének kritériumai: jelentõs környezetterhelõ hatás, homogén termék, a termékdíj adminisztrációs költsége alacsony legyen, fontos a helyettesítõ termék léte. A kivetett termékdíj mértéke arányos kell, hogy legyen egyrészt a termék hulladékká váláskori kezelési költségével, másrészt az ahhoz kapcsolódó feladatsor költségeivel (információs rendszer mûködtetése, ellenõrzési és igazgatási rendszer mûködtetése). Arra is figyelemmel kell lenni, hogy mûködési célú támogatás nyújtására gyakorlatilag nem lesz lehetõség.

Az EU közösségi iránymutatás a környezetvédelmi állami támogatásokról (2001/C37/03) egyértelmûen kimondja, hogy az adókedvezmények mûködési támogatásnak minõsülnek, ami általánosságban tilos, szigorúan meghatározott esetekben, legfeljebb öt évig alkalmazhatók. Az átmeneti öt éves támogatási lehetõséget várhatóan csak hulladékhasznosításra és csak kivételesen indokolt célra vehetjük igénybe. Az adórendszerben meglévõ preferenciákat az EU által megengedett módon kell mûködtetni. Megtartani javasoljuk a környezetvédelmi közszolgáltatások alacsonyabb ÁFA-körbe sorolását, a környezetvédelmi berendezések gyorsított leírásának lehetõségét. A rendszer bõvíthetõ olyan környezetbarát termékek alacsonyabb ÁFA-körbe sorolásával, amelyek azért lettek környezetbarátnak minõsítve, mert hulladék hasznosításával készültek, vagy energiatakarékosak.

Az igénybevételi járulékot - a környezetvédelmi törvényben meghatározottakkal összhangban - a környezet valamely elemének igénybevételi módja alapján lehet alkalmazni. Az igénybevételi járulék egyik lehetõsége a területhasználati járulék bevezetése. E járulék egyik eleme a hulladéklerakási járulék. A földet, mint természeti erõforrást az egyes használatok eltérõen terhelik, ezeknek az eltérõ hatásoknak kell megjelennie az igénybevételi járulék mértékében. Pl. egy tartós, negatív hatásokkal, veszélyekkel járó területhasználat, mint a hulladéklerakó esetében magasabb járulék alkalmazható. A hulladék tárolását, lerakását kezelheti a területhasználati igénybevételi járulék, hiszen az igénybevett területtel arányos, a tárolás, lerakás módjától, a tárolt, lerakott hulladék jellegétõl függõ járulék a környezetvédelmi törvény értelmében bevezethetõ szabályozó. Ez akkor is alkalmazható (természetesen kisebb szorzótényezõkkel), ha nincs közvetlen veszélyeztetés, ekkor tényleg csak a használatot fizettetik meg. E szabályozó bevezetése összhangban van a nemzetközi gyakorlattal. Egyre több ország vezeti be a lerakási adót.

Ha az igénybevételi járulékot a területhasználatra be kívánják vezetni, szükséges tisztázni az igénybevételek körét, a vonatkoztatási alapot, a járulék mértékét, a felhasználás célját és módját, nyilvántartás és az adatszolgáltatás rendjét. A járulék elsõdleges célja a lerakás visszaszorítása, az egyéb ártalmatlanítás (égetés) és hasznosítás ösztönzése lenne. Ezzel a lerakást drágábbá lehet tenni, mint a többi kezelést, megoldást. E megoldás hátránya a hulladékkezelés drágulása. A szabályozó elem bevezetését részletes társadalmi, gazdasági és környezeti hatásvizsgálattal kell megalapozni. A hulladéklerakásért fizetendõ igénybevételi járulék bevezetése 2003-2004-ben nagy mértékben járulna hozzá a lerakás-mérséklési célok eléréséhez, kifizetõdõbbé téve a korszerûbb, a környezetet hosszú távon nem veszélyeztetõ hulladékkezelési módszerek alkalmazását.

A betétdíj az elhasznált, hulladékká vált termékek fogyasztótól történõ visszavételét ösztönzõ eszköz, amelyek a gyártói felelõsség teljesítésében segítik a gyártókat. A betétdíjas rendszer lényege a meghatározott betétdíj felszámítása a termék eladásakor, illetve visszafizetése a használt termék vagy hulladéka visszavételekor. A letéti díj ettõl annyiban tér el, hogy az elsõsorban a majdani hulladékkezelési költségek fedezetére szolgál, ezért a termék eladásakor felszámított díjról külön igazolást adnak (esetleg magán a terméken jelölik a díj megfizetését) és hulladékká vált termék visszavétele ingyenesen, esetleg az aktuális és a megfizetett díj különbségének kifizetésével történik. A letéti díj alkalmazására elsõsorban tartós fogyasztási cikkek esetében lehet szükség. Mindkét megoldásnak szerves része a termék visszavételi kötelezettsége, a forgalom és a visszavétel pénzügyi és anyagi nyilvántartása, a mûködés ellenõrzése. A díjak alkalmazása lehet önkéntes vagy jogszabályban meghatározott termékekre kötelezõ és adott esetben együttesen is alkalmazhatók.

A csomagolási hulladék esetében a már hatályba lévõ szabályozást egészítené ki a betétdíj rendszer, az újrahasználat ösztönzését biztosítva. A többutas csomagolások arányának kötelezõ elõírása szükséges. Azon kötelezettek, akik nem teljesítik az elõírást, betétdíjat fizetnek, illetve magas, anyagában történõ hasznosítási kötelezettség fogja terhelni õket. A jelenlegi termékdíjas körbõl az olajok, az akkumulátorok, a gumiabroncsok és a hûtõberendezések esetében, azon kívül az elemek, a gépjármûvek, az elektromos és az elektronikai készülékek esetében lehetséges visszavételi kötelezettség, illetve betétdíj és/vagy letéti díj fizetés lesz elõírása.

Az egyes programok 2008. végéig történõ megvalósítása - az elõzetes szakmai, szakágazati tanulmányokra, valamint a hulladékgazdálkodási törvényhez készült részletes hatásvizsgálatra alapozva - a következõ fejlesztési és beruházási költségek finanszírozásával biztosítható (nem számolva a Szennyvízelvezetési és Tisztítási Program keretében megoldandó települési folyékonyhulladék-kezelési és településiszennyvíz-tisztítási és iszapkezelési feladatokkal, valamint az Agrár-környezetvédelmi Program keretében megvalósuló, a helyes mezõgazdasági gyakorlat elterjesztése keretében támogatott biomassza-felhasználással).

*A program költségei csak a begyûjtés fejlesztését fedik le, a begyûjtött hulladék kezelésének fejlesztése Magyarország Szennyvízelvezetési és Tisztítási Programjának részeként valósul meg (17, 6-17,9 milliárd Ft tervezett költséggel).

A táblázat a jelenlegi információk alapján részletesen kidolgozott szakmai programok végrehajtásának számszerûsíthetõ költségeit tartalmazza. Az OHT-ban megjelölt, de az NKP részeként 2003-ig részletesen kidolgozandó, 2003-2008-as idõszakra vonatkozó további programok ráfordítási igényei, valamint a programokon kívüli hulladékgazdálkodási kiadások a végrehajtás költségeit elõzetes becslések szerint legfeljebb 8-10 milliárd forinttal fogják növelni. Így az OHT fejlesztési igénye a 2003-2008-as tervidõszakban 350-360 milliárd forint körül alakul. Ennek megfelelõen - a hulladékgazdálkodási törvény értelmében kétévenként amúgy is szükséges felülvizsgálatkor - az NKP következõ hatéves ciklusának elfogadásakor a várható költségek pontosítása, ütemezése és forrásmegosztása, a teljes költségek véglegesítése szükséges.

A fejlesztési költségekhez járul a gyakorlatilag teljes egészében költségvetési forrásokból megvalósítandó intézményfejlesztési intézkedések költségigénye 2001. évi árszínvonalon a következõk szerint becsülhetõ: