MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA

a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvérõl szóló 1959. évi IV. törvény, valamint egyes törvények fogyasztóvédelemmel összefüggõ jogharmonizációs célú módosításáról

Budapest, 2002. szeptember

A Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvérõl szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 232. §-ának (2) bekezdése helyébe a következõ rendelkezés lép:

"(2) A kamat mértéke - ha jogszabály kivételt nem tesz - megegyezik a jegybanki alapkamattal. A fizetendõ kamat számításakor az érintett naptári félévet megelõzõ utolsó napon érvényes jegybanki alapkamat irányadó az adott naptári félév teljes idejére."

A Ptk. 248. §-a helyébe a következõ rendelkezés lép:

"248. § (1) Aki a szerzõdés hibátlan teljesítéséért szerzõdés vagy jogszabály alapján jótállásra köteles, ennek idõtartama alatt a felelõsség alól csak akkor mentesül, ha bizonyítja, hogy a hiba oka a teljesítés után keletkezett. A jótállás a jogosultnak a törvénybõl eredõ jogait nem érinti.

(2) A jótállás a kötelezettet a jótállási kötelezettséget keletkeztetõ szerzõdésben vagy jogszabályban, továbbá a szolgáltatásra vonatkozó reklámban foglalt feltételek szerint terheli.

(3) Fogyasztói szerzõdés esetében a jótállási nyilatkozatnak tartalmaznia kell a jótállás kötelezettjének nevét és címét, a jótállás tartalmát, idõtartamát, területi hatályát és a belõle eredõ jogok érvényesítésének módját; utalnia kell továbbá arra, hogy a jótállás a fogyasztónak a törvénybõl eredõ jogait nem érinti. A jótállási nyilatkozatot a fogyasztó kérésére írásban vagy más maradandó eszközzel rögzíteni kell, és a fogyasztó rendelkezésére kell bocsátani. Jótállást kötelezõen elõíró jogszabály a jótállási nyilatkozatra vonatkozóan további követelményeket állapíthat meg. Az e bekezdésben meghatározott feltételek nemteljesülése nem érinti a jótállási kötelezettségvállalás érvényességét.

(4) A jogosult a jótállási határidõ alatt bármikor közölheti kifogását a kötelezettel.

(5) A törvénynek a szavatossági jogok gyakorlására vonatkozó szabályait a jótállási jogok gyakorlásánál megfelelõen alkalmazni kell."

A Ptk. 277. §-ának (1) bekezdése helyébe a következõ rendelkezés lép, egyben a § a következõ új (2) és (3) bekezdéssel egészül ki, és az eredeti (2)-(4) bekezdés számozása (4)-(6) bekezdésre változik:

"(1) A szerzõdéseket tartalmuknak megfelelõen, a megszabott helyen és idõben, a megállapított mennyiség, minõség és választék szerint kell teljesíteni. A szolgáltatásnak a teljesítés idõpontjában

a) alkalmasnak kell lennie azokra a célokra, amelyekre más, azonos fajtájú szolgáltatásokat rendszerint használnak, és

b) rendelkeznie kell azzal a minõséggel, illetve nyújtania kell azt a teljesítményt, amely azonos fajtájú szolgáltatásoknál szokásos, és amelyet a jogosult elvárhat, figyelembe véve a szolgáltatás természetét, valamint a kötelezettnek, a gyártónak, az importálónak vagy ezek képviselõjének a szolgáltatás konkrét tulajdonságaira vonatkozó - különösen reklámban vagy az áru címkéjén megjelenõ - nyilvános kijelentését, és

c) alkalmasnak kell lennie a jogosult által meghatározott célra, ha azt a jogosult a szerzõdéskötés idõpontjában a kötelezett tudomására hozta, és abba a kötelezett beleegyezett, valamint

d) rendelkeznie kell a kötelezett által adott leírásban szereplõ, és az általa a jogosultnak mintaként bemutatott szolgáltatásban lévõ tulajdonságokkal.

(2) A szolgáltatásnak nem kell megfelelnie az (1) bekezdés b) pontjában említett nyilvános kijelentésnek, ha a kötelezett bizonyítja, hogy

a) a nyilvános kijelentést nem ismerte, és azt nem is kellett ismernie, vagy

b) a nyilvános kijelentést a szerzõdéskötés idõpontjáig már megfelelõ módon helyesbítették, vagy

c) a nyilvános kijelentés a jogosult szerzõdéskötési elhatározását nem befolyásolhatta.

(3) Az (1) bekezdés b) pontjának alkalmazásában gyártónak minõsül az a személy is, aki a dolgon elhelyezett nevével, védjegyével vagy egyéb megkülönböztetõ jelzés alkalmazásával önmagát gyártóként tünteti fel."

A Ptk. 278. §-ának (2) bekezdése a következõ mondattal egészül ki:

"Fogyasztói szerzõdés esetében a teljesítés a fogyasztó részére való átadással történik meg."

A Ptk. 301. §-ának (1) és (2) bekezdése helyébe a következõ rendelkezések lépnek:

"(1) Pénztartozás esetében - ha jogszabály eltérõen nem rendelkezik - a kötelezett a késedelembe esés idõpontjától kezdve akkor is köteles a késedelemmel érintett naptári félévet megelõzõ utolsó napon érvényes jegybanki alapkamattal megegyezõ mértékû kamatot fizetni, ha a tartozás egyébként kamatmentes. A kamatfizetési kötelezettség akkor is beáll, ha a kötelezett késedelmét kimenti.

(2) Ha a jogosultnak a késedelembe esés idõpontjáig kamat jogszabály vagy szerzõdés alapján jár, a kötelezett a késedelembe esés idõpontjától e kamaton felül - ha jogszabály eltérõen nem rendelkezik - a késedelemmel érintett naptári félévet megelõzõ utolsó napon érvényes jegybanki alapkamat egyharmadával megegyezõ mértékû kamatot, de összességében legalább az (1) bekezdésben meghatározott kamatot köteles megfizetni."

A Ptk. "A kötelezett késedelme" alcím alatt a következõ 301/A. §-sal egészül ki:

"301/A. § (1) Gazdálkodó szervezetek között a késedelmi kamatra vonatkozó szabályokat az e §-ban foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

(2) A késedelmi kamat mértéke a késedelemmel érintett naptári félévet megelõzõ utolsó napon érvényes jegybanki alapkamat hét százalékkal növelt összege.

(3) A kamatfizetési kötelezettség a jogosult fizetési felszólításának (számlájának) kézhezvételétõl számított harminc nap elteltétõl esedékes, illetve a jogosult teljesítésétõl számított harminc nap elteltétõl, ha a jogosult fizetési felszólításának (számlájának) kézhezvétele a jogosult teljesítését megelõzte, vagy a kézhezvétel idõpontja nem állapítható meg.

(4) A (2) és (3) bekezdésben foglaltaktól jogszabály csak a jogosult javára térhet el.

(5) A felek által a (2) bekezdésben meghatározotthoz képest túlzottan alacsony mértékben megállapított késedelmi kamatot, továbbá a késedelmi kamat esedékességének a (3) bekezdésben meghatározottól eltérõen megállapított idõpontját a bíróság megváltoztathatja, kivéve, ha a törvény rendelkezéseitõl való eltérést a szerzõdéskötéskor fennálló körülmények indokolták."

A Ptk. 305-311. §-a helyébe a következõ rendelkezések lépnek:

"305. § (1) Olyan szerzõdés alapján, amelyben a felek kölcsönös szolgáltatásokkal tartoznak, a kötelezett hibásan teljesít, ha a szolgáltatott dolog a teljesítés idõpontjában nem felel meg a jogszabályban vagy a szerzõdésben meghatározott tulajdonságoknak.

(2) Hibás teljesítésnek minõsül a szolgáltatott dolog szakszerûtlen összeszerelése is, ha a szerelés szerzõdéses kötelezettség, és azt a kötelezett vagy olyan személy végezte el, akinek magatartásáért a kötelezett felelõs. A kötelezett felel akkor is, ha a szolgáltatott dolog összeszerelését a szerzõdésnek megfelelõen a jogosult végezte el, és a szakszerûtlen összeszerelés a használati útmutató hibájára vezethetõ vissza. Fogyasztói szerzõdésben semmis az a kikötés, amely e rendelkezésektõl a fogyasztó hátrányára tér el.

(3) A kötelezett a hibás teljesítésért felelõsséggel tartozik (kellékszavatosság).

305/A. § (1) Ha a jogosult a hibát a szerzõdéskötés idõpontjában ismerte, vagy azt ismernie kellett, a kötelezett mentesül a szavatossági felelõsség alól. Mentesül a kötelezett a szavatossági felelõsség alól akkor is, ha a hiba a jogosult által adott anyag hibájára vezethetõ vissza, feltéve, hogy az anyag alkalmatlanságára a jogosultat figyelmeztette.

(2) Fogyasztói szerzõdés esetében az ellenkezõ bizonyításáig vélelmezni kell, hogy a teljesítést követõ hat hónapon belül felismert hiba már a teljesítés idõpontjában megvolt, kivéve, ha e vélelem a dolog természetével vagy a hiba jellegével összeegyeztethetetlen. A felek ettõl eltérõ megállapodása semmis.

306. § (1) Hibás teljesítés esetén a jogosult

a) elsõsorban - választása szerint - kijavítást vagy kicserélést követelhet, kivéve, ha a választott szavatossági igény teljesítése lehetetlen, vagy ha az a kötelezettnek a másik szavatossági igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a szolgáltatott dolog hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerzõdésszegés súlyát, és a szavatossági jog teljesítésével a jogosultnak okozott kényelmetlenséget;

b) ha sem kijavításra, sem kicserélésre nincs joga, vagy ha a kötelezett a kijavítást, illetve a kicserélést nem vállalta, vagy e kötelezettségének a (2) bekezdésben írt feltételekkel nem tud eleget tenni - választása szerint - megfelelõ árleszállítást igényelhet vagy elállhat a szerzõdéstõl. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye.

(2) A kijavítást vagy kicserélést - a dolog tulajdonságaira és a jogosult által elvárható rendeltetésére figyelemmel - megfelelõ határidõn belül, a jogosultnak okozott jelentõs kényelmetlenség nélkül kell elvégezni.

(3) Ha a kötelezett a dolog kijavítását megfelelõ határidõre nem vállalja, vagy nem végzi el, a jogosult a hibát a kötelezett költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja.

(4) A jogosult a kijavításig vagy kicserélésig az ellenszolgáltatás arányos részét visszatarthatja.

(5) Fogyasztói szerzõdésben semmis az a kikötés, amely a szavatossági jogoknak a törvényben meghatározott sorrendjétõl a fogyasztó hátrányára tér el.

306/A. § A jogosult a választott szavatossági jogáról másikra térhet át. Az áttéréssel okozott kárt köteles a kötelezettnek megtéríteni, kivéve, ha az áttérésre a kötelezett magatartása adott okot, vagy az áttérés egyébként indokolt volt.

307. § (1) A jogosult a hiba felfedezése után a körülmények által lehetõvé tett legrövidebb idõn belül köteles kifogását a kötelezettel közölni.

(2) Fogyasztói szerzõdés esetében a hiba felfedezésétõl számított két hónapon belül közölt kifogást kellõ idõben közöltnek kell tekintetni. A felek ettõl eltérõ megállapodása semmis.

(3) A közlés késedelmébõl eredõ kárért a jogosult felelõs.

308. § (1) A jogosult a teljesítés idõpontjától számított hat hónapos elévülési határidõ alatt érvényesítheti szavatossági jogait. Ha a dolog használhatóságának legkisebb idõtartamát hatósági elõírás vagy kötelezõ mûszaki elõírás határozza meg (kötelezõ alkalmassági idõ), és ez hat hónapnál rövidebb, az igény érvényesítésére ez a határidõ irányadó.

(2) Ha a szerzõdés állat szolgáltatására irányul, a szavatossági igény a teljesítéstõl számított hatvan nap alatt évül el.

(3) Nem számít bele az elévülési idõbe a kijavítási idõnek az a része, amely alatt a jogosult a dolgot nem tudja rendeltetésszerûen használni. A szavatossági jog érvényesíthetõségének határideje a dolognak vagy jelentõsebb részének kicserélése (kijavítása) esetén a kicserélt (kijavított) dologra (dologrészre), valamint a kijavítás következményeként jelentkezõ hiba tekintetében újból kezdõdik.

(4) Fogyasztói szerzõdés esetében a fogyasztó - az (1)-(2) bekezdéstõl eltérõen - a teljesítés idõpontjától számított kétéves elévülési határidõ alatt érvényesítheti szavatossági igényét. Az ennél rövidebb elévülési határidõt megállapító kikötés semmis. Ha a fogyasztói szerzõdés tárgya használt dolog, a felek rövidebb határidõben is megállapodhatnak, egy évnél rövidebb elévülési határidõ azonban ebben az esetben sem köthetõ ki.

308/A. § (1) Ha a jogosult igényét menthetõ okból nem tudja érvényesíteni, így különösen, ha a hiba a jellegénél vagy a dolog természeténél fogva a 308. §-ban meghatározott határidõn belül nem volt felismerhetõ, a szavatossági jogok érvényesítésének határideje a teljesítés idõpontjától számított egy év, tartós használatra rendelt dolog esetében három év. Ha a kötelezõ alkalmassági idõ három évnél hosszabb, az igény érvényesítésére ez a határidõ az irányadó. E határidõk elmulasztása jogvesztéssel jár.

(2) Fogyasztói szerzõdésben az (1) bekezdésben megállapított három éves határidõnél rövidebb határidõ kikötése semmis.

308/B. § A szavatossági igényt a szolgáltatott dolog minden olyan hibája miatt határidõben érvényesítettnek kell tekinteni, amely a megjelölt kellékhiányt elõidézte. Ha azonban a jogosult a szavatossági igényét csak a dolognak - a megjelölt hiba szempontjából - elkülöníthetõ része tekintetében érvényesíti, a szavatossági igény a dolog egyéb részeire nem minõsül érvényesítettnek.

308/C. § A szavatossági jogok az ugyanabból a jogalapból eredõ követeléssel szemben kifogásként a határidõk eltelte után is érvényesíthetõk.

309. § (1) A szavatossági kötelezettség teljesítésével és a szerzõdésszerû állapot megteremtésével kapcsolatos költségek - ideértve különösen az anyag-, munka- és továbbítási költségeket - a kötelezettet terhelik. Fogyasztói szerzõdés esetében a felek ettõl eltérõ megállapodása semmis.

(2) Kicserélés vagy elállás esetén a jogosult nem köteles a dolognak azt az értékcsökkenését megtéríteni, amely a rendeltetésszerû használat következménye.

310. § Szavatossági jogainak érvényesítésén kívül a jogosult a hibás teljesítésbõl eredõ kárának megtérítését is követelheti a kártérítés szabályai szerint.

311. § (1) Ha a fogyasztói szerzõdés hibás teljesítésének oka a kötelezettel szerzõdõ harmadik személy (elõzõ kötelezett) hibás teljesítése, a fogyasztói szerzõdés kötelezettje követelheti az elõzõ kötelezettõl a hibás teljesítés miatt támasztott fogyasztói igények kielégítése költségeinek a megtérítését, feltéve, hogy a minõség megvizsgálására vonatkozó kötelezettségének eleget tett.

(2) A fogyasztói szerzõdés kötelezettje az (1) bekezdés szerinti igényét a fogyasztó igényének kielégítésétõl számított hatvan napos elévülési határidõ alatt érvényesítheti. Az igény az elõzõ kötelezett teljesítése idõpontjától számított legfeljebb öt évig érvényesíthetõ; e határidõ elmulasztása jogvesztéssel jár.

(3) Az (1) bekezdés szerinti igényt az elõzõ kötelezett is érvényesítheti a vele szerzõdõ elõzõ kötelezettel szemben, a (2) bekezdésben meghatározott határidõk megfelelõ alkalmazásával.

311/A. § A hibás teljesítés jogkövetkezményeire vonatkozó szabályokat megfelelõen alkalmazni kell akkor is, ha a kötelezettség nem dolog szolgáltatására irányul; ilyenkor a kicserélésen a szolgáltatás újbóli teljesítését kell érteni."

A Ptk. 685. §-ának a) és d) pontja helyébe a következõ rendelkezések lépnek, egyidejûleg a § a következõ e) ponttal egészül ki:

"a) jogszabály: a törvény, a kormányrendelet, továbbá a törvény felhatalmazása alapján, annak keretei között az önkormányzati rendelet; a 29. § (3) bekezdése, a 200. § (2) bekezdése, a 209/B. § (6) bekezdése, a 305. § (1) bekezdése, a 434. § (3)-(4) bekezdése, az 523. § (2) bekezdése és az 528. § (3) bekezdése tekintetében valamennyi jogszabály;

d) fogyasztó: a gazdasági vagy szakmai tevékenység körén kívül esõ célból szerzõdést kötõ személy;

e) fogyasztói szerzõdés: az a szerzõdés, amely fogyasztó és olyan személy között jön létre, aki (amely) a szerzõdést gazdasági vagy szakmai tevékenysége körében köti; a törvény jótállásra és kellékszavatosságra vonatkozó szabályai alkalmazásában az a szerzõdés minõsül fogyasztói szerzõdésnek, amelynek tárgya ingó dolog, kivéve a villamos energiát, a - tartályban, palackban vagy egyéb módon korlátozott mennyiségben vagy meghatározott ûrtartalommal ki nem szerelt - vizet és gázt, továbbá a végrehajtási eljárás vagy más hatósági intézkedés folytán eladott dolgot, valamint az olyan árverésen eladott használt dolgot, amelyen a fogyasztó személyesen részt vehet (fogyasztási cikk)."

A Ptk. a következõ 688. §-sal egészül ki:

"688. § E törvény a Magyar Köztársaság és az Európai Közösségek és azok tagállamai között társulás létesítésérõl szóló, Brüsszelben, 1991. december 16-án aláírt Európai Megállapodás tárgykörében, a megállapodást kihirdetõ 1994. évi I. törvény 3.§-ával összhangban összeegyeztethetõ szabályozást tartalmaz az Európai Közösségek következõ jogszabályaival:

a) a törvény 377. §-a a Tanácsnak az üzlethelyiségen kívül kötött szerzõdések tekintetében a fogyasztók védelmérõl szóló 85/577/EGK irányelvével;

b) a törvény 205. §-ának (3) és (5) bekezdése, 207. §-ának (2) bekezdése, 209-209/D. §-ai, valamint 685. §-ának d) pontja a Tanácsnak a fogyasztóval kötött szerzõdések tisztességtelen szerzõdési feltételeirõl szóló 93/13/EGK irányelvével;

c) a törvény 248. §-ának (1)-(3) bekezdése, 277. §-ának (1)-(3) bekezdése, 305. §-ának (2) bekezdése, 305/A. §-a, 306. §-ának (1)-(2) és (5) bekezdése, 307. §-ának (2) bekezdése, 308. §-ának (4) bekezdése, 308/A. §-ának (2) bekezdése, 309. §-ának (1) bekezdése, 311. §-a, 372. §-ának (2) bekezdése, valamint 685. §-ának d)-e) pontja az Európai Parlament és a Tanács a fogyasztási cikkek adásvételének és a kapcsolódó jótállásnak egyes vonatkozásairól szóló 1999/44/EK irányelvével;

d) a törvény 301/A. §-a és 368. §-ának (1) bekezdése az Európai Parlament és a Tanács a kereskedelmi ügyletekhez kapcsolódó fizetési késedelem leküzdésérõl szóló 2000/35/EK irányelvével."

A Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény a következõ 398. §-sal egészül ki:

"398. § E törvény 313-323. §-a a Magyar Köztársaság és az Európai Közösségek és azok tagállamai között társulás létesítésérõl szóló, Brüsszelben, 1991. december 16-án aláírt Európai Megállapodás tárgykörében, a megállapodást kihirdetõ 1994. évi I. törvény 3. §-ával összhangban összeegyeztethetõ szabályozást tartalmaz az Európai Parlament és a Tanács a kereskedelmi ügyletekhez kapcsolódó fizetési késedelem leküzdésérõl szóló 2000/35/EK irányelvének 5. cikkével."

(1) A termékfelelõsségrõl szóló 1993. évi X. törvény (a továbbiakban: Tftv.) 1. §-ának (1) bekezdése helyébe a következõ rendelkezés lép:

(E törvény alkalmazásában)

"(1) termék: minden ingó dolog - akkor is, ha utóbb más ingó vagy ingatlan alkotórészévé vált -, valamint a villamos energia;"

(2) A Tftv. 1. §-a (4) bekezdésének b) pontja helyébe a következõ rendelkezés lép:

(E törvény alkalmazásában kár:)

"b) a hibás termék által más dologban okozott, a kár bekövetkeztekor ötszáz eurónak a Magyar Nemzeti Bank hivatalos deviza középárfolyama szerinti forintösszegénél nagyobb összegû kár, ha az a más dolog szokásos rendeltetése szerint magánhasználat vagy magánfogyasztás tárgya, és azt a károsult is rendszerint ilyen célra használta."

A Tftv. 4. §-ának (1) bekezdése helyébe a következõ rendelkezés lép:

"(1) Ha a termék gyártója nem állapítható meg, a termék minden forgalmazóját gyártónak kell tekinteni mindaddig, amíg a forgalmazó a gyártót vagy azt a forgalmazót, akitõl a terméket beszerezte, a károsultnak meg nem nevezi. E szabály import termék esetén akkor is megfelelõen alkalmazandó, ha a termék gyártója feltüntetésre került, de importálója nem állapítható meg."

A Tftv. a következõ 15. §-sal egészül ki:

"15. § Ez a törvény a Magyar Köztársaság és az Európai Közösségek és azok tagállamai között társulás létesítésérõl szóló, Brüsszelben, 1991. december 16-án aláírt Európai Megállapodás tárgykörében, a megállapodást kihirdetõ 1994. évi I. törvény 3. §-ával összhangban az Európai Parlament és a Tanács 1999/34/EK irányelvével módosított, a tagállamok hibás termékekért való felelõsségre vonatkozó törvényeinek, rendeleteinek és közigazgatási rendelkezéseinek közelítésérõl szóló 85/374/EGK tanácsi irányelvvel összeegyeztethetõ szabályozást tartalmaz."

Az emberi felhasználásra kerülõ gyógyszerekrõl szóló 1998. évi XXV. törvény 21. §-ának (4) bekezdése helyébe a következõ rendelkezés lép:

"(4) A kártalanítás esetén az (1)-(3) bekezdésben nem szabályozott kérdésekben a Ptk. általános kártérítési szabályait kell alkalmazni."

A fogyasztóvédelemrõl szóló 1997. évi CLV. törvény (a továbbiakban: Fgytv.) 21. §-ának (2) bekezdése helyébe a következõ rendelkezés lép, egyben a § a következõ új (3) bekezdéssel egészül ki, és az eredeti (3)-(6) bekezdés számozása (4)-(7) bekezdésre változik:

"(2) A testületi tagokat - testületenként legalább tíz, legfeljebb harminc fõt - egyrészrõl a kamara, másrészrõl a fogyasztói érdekek képviseletét ellátó társadalmi szervezetek egyenlõ arányban jelölik ki. A jelölés során biztosítani kell, hogy a testületnek legyen olyan tagja, aki a 25. § (4) bekezdésében meghatározott követelményeknek megfelel.

(3) A tagokról a békéltetõ testület mûködési feltételeit biztosító kamara listát vezet. A kamara a testületi tagok listáját megküldi a Fogyasztóvédelmi Fõfelügyelõségnek, továbbá kérésre a fogyasztói érdekek képviseletét ellátó társadalmi szervezeteknek, valamint az illetékességi területén mûködõ helyi önkormányzatoknak."

Az Fgytv. 25. §-a a következõ új (4) bekezdéssel egészül ki, egyben az eredeti (4) bekezdés számozása (5) bekezdésre változik:

"(4) A (3) bekezdésben meghatározott esetben egyedül eljáró testületi tagként csak az jelölhetõ ki, aki jogi végzettséggel rendelkezik, és a megelõzõ három évben nem állt az õt jelölõ kamarával, illetve fogyasztói érdekek képviseletét ellátó társadalmi szervezettel, vagy ezek tagjával munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban."

Az Fgytv. a következõ 26/A. §-sal egészül ki:

"26/A. § A békéltetõ testület bárki kérésére köteles haladéktalanul, írásban vagy más megfelelõ formában tájékoztatást adni a hatáskörérõl, illetékességérõl, eljárásának szabályairól és költségeirõl, határozatainak típusairól, kikényszerítésének módjáról és a rendelkezésre álló jogorvoslatokról."

Az Fgytv. 29. §-ának (3) bekezdése helyébe a következõ rendelkezés lép:

"(3) A testület hatáskörének és illetékességének megállapítása esetén az elnök az eljárás megindulásától számított harminc napon belüli meghallgatási idõpontot tûz ki a felek számára."

Az Fgytv. 31. §-ának (6) bekezdése helyébe a következõ rendelkezés lép:

"(6) A tanács az eljárást az eljárás megindulását követõ hatvan napon belül befejezi, indokolt esetben ez a határidõ legfeljebb harminc nappal meghosszabbítható."

Az Fgytv. a következõ 36/A. §-sal egészül ki:

"36/A. § A békéltetõ testület köteles tevékenységérõl évente, a tárgyévet követõ év március 31-éig összefoglaló tájékoztatót készíteni és azt a miniszternek megküldeni. A miniszter gondoskodik a rendelkezésére bocsátott összefoglaló tájékoztatók közzétételérõl."

Az Fgytv. 39. §-a a következõ (5) bekezdéssel egészül ki:

"(5) A keresetindítási jog az (1)-(4) bekezdésben meghatározottak szerint megilleti azokat az Európai Unió bármely tagállamának joga alapján létrejött minõsített szervezeteket - az általuk védett fogyasztói érdekek védelme körében -, amelyek a fogyasztók védelme céljából a jogsértéstõl eltiltó határozatokról szóló 98/27/EK irányelv 4. cikkének (3) bekezdése alapján az Európai Közösségek Hivatalos Lapjában közzétett jegyzéken szerepelnek, feltéve, hogy a keresetben érvényesített igény külön jogszabályban meghatározott jogszabály megsértésén alapul."

Az Fgytv. 46. §-a a következõ (2) bekezdéssel egészül ki, egyben a § eredeti szövege (1) bekezdésre változik:

"(2) Az eljáró hatóság eljárását - külön jogszabályban meghatározott jogszabály megsértése miatt - kezdeményezni jogosultak azok az Európai Unió bármely tagállamának joga alapján létrejött minõsített szervezetek is - az általuk védett fogyasztói érdekek védelme körében -, amelyek a fogyasztók védelme céljából a jogsértéstõl eltiltó határozatokról szóló 98/27/EK irányelv 4. cikkének (3) bekezdése alapján az Európai Közösségek Hivatalos Lapjában közzétett jegyzéken szerepelnek."

(1) Az Fgytv. 55. §-a a következõ j) ponttal egészül ki:

"j) a fogyasztók védelme céljából a jogsértéstõl eltiltó határozatokról szóló 98/27/EK irányelv 4. cikke (2) bekezdésének végrehajtása céljából a fogyasztói érdekek képviseletét ellátó társadalmi szervezeteknek az irányelv 4. cikkének (3) bekezdésében meghatározott jegyzékre való felkerülése céljából lefolytatandó eljárásra"

(2) Az Fgytv. 55. §-a a következõ (2) bekezdéssel egészül ki, egyben a § eredeti szövege (1) bekezdésre változik:

"(2) Felhatalmazást kap az igazságügy-miniszter, hogy - e törvény 39. §-ának (5) bekezdésére és 46. §-ának (2) bekezdésére tekintettel - rendelettel megállapítsa azon jogszabályokat, melyek a fogyasztók védelme céljából a jogsértéstõl eltiltó határozatokról szóló 98/27/EK irányelv mellékletében meghatározott irányelvekkel teremtik meg az összeegyeztethetõséget."

Az Fgytv. 57. §-a a következõ c)-d) ponttal egészül ki:

"c) az Európai Parlament és a Tanács 98/27/EK irányelve a fogyasztók védelme céljából a jogsértéstõl eltiltó határozatokról;

d) a Bizottság 98/257/EK ajánlása a fogyasztói jogviták bírósági eljáráson kívüli rendezésére hatáskörrel rendelkezõ testületekre vonatkozó elvekrõl."

A gazdasági reklámtevékenységrõl szóló 1997. évi LVIII. törvény (a továbbiakban: Grtv.) 16. §-ának (3) bekezdése a következõ mondattal egészül ki:

"A reklámfelügyeleti eljárás kezdeményezésére azok az Európai Unió bármely tagállamának joga alapján létrejött minõsített szervezetek is jogosultak - az általuk védett fogyasztói érdekek védelme körében -, amelyek a fogyasztók védelme céljából a jogsértéstõl eltiltó határozatokról szóló 98/27/EK irányelv 4. cikkének (3) bekezdése alapján az Európai Közösségek Hivatalos Lapjában közzétett jegyzéken szerepelnek."

A Grtv. 25/A. §-a helyébe a következõ rendelkezés lép:

"25/A. § Ez a törvény a Magyar Köztársaság és az Európai Közösségek és azok tagállamai között társulás létesítésérõl szóló, Brüsszelben, 1991. december 16-án aláírt Európai Megállapodás tárgykörében, a megállapodást kihirdetõ 1994. évi I. törvény 3. §-ával összhangban összeegyeztethetõ szabályozást tartalmaz:

a) a Tanács - 97/55/EK irányelvével módosított - a tagállamok megtévesztõ reklámozásra vonatkozó jogszabályai és közigazgatási rendelkezései közelítésérõl szóló 84/450/EGK irányelvével;

b) a törvény 16. §-ának (3) bekezdése az Európai Parlament és a Tanács a fogyasztók védelme céljából a jogsértéstõl eltiltó határozatokról szóló 98/27/EK irányelvével."

A Ptk. módosításáról és egységes szövegérõl szóló 1977. évi IV. törvény hatálybalépésérõl és végrehajtásáról rendelkezõ 1978. évi 2. törvényerejû rendelet (a továbbiakban: Ptké. II.) 5. §-ának e) pontja helyébe a következõ rendelkezés lép, egyben a § a következõ f) ponttal egészül ki:

"e) a fogyasztói, szakmai, gazdasági érdekképviseleti szervezet;

f) az Európai Unió bármely tagállamának joga alapján létrejött azon minõsített szervezet - az általa védett fogyasztói érdekek védelme körében -, amely a fogyasztók védelme céljából a jogsértéstõl eltiltó határozatokról szóló 98/27/EK irányelv 4. cikkének (3) bekezdése alapján az Európai Közösségek Hivatalos Lapjában közzétett jegyzéken szerepel, feltéve, hogy az általános szerzõdési feltétel alkalmazója a Magyar Köztársaság területén fejti ki tevékenységét."

(1) E törvény 9. §-ának a Ptk. 688. §-a a) és b) pontját megállapító része a törvény kihirdetése napján lép hatályba.

(2) E törvény 11. §-ának (1) bekezdése, 12-20. §-a és 24. §-ának az Fgytv. 57. §-a d) pontját megállapító része 2003. január 1-jén lép hatályba.

(3) E törvény 2-4. §-a, 7-8. §-a, és 9. §-ának a Ptk. 688. §-a c) pontját megállapító része 2003. július 1-jén lép hatályba, rendelkezéseiket a hatálybalépést követõen kötött szerzõdésekre kell alkalmazni.

(4) E törvény 1. §-a, 5-6. §-a, 9. §-ának a Ptk. 688. §-a d) pontját megállapító része, 10. §-a, 11. §-ának (2) bekezdése, 21-23. §-a, 24. §-ának az Fgytv. 57. §-a c) pontját megállapító része, és 25-27. §-a a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz való csatlakozásáról szóló nemzetközi szerzõdést kihirdetõ törvény hatálybalépésével egyidejûleg lép hatályba. Az 1. és 5-6. § rendelkezéseit a hatálybalépést követõen kötött szerzõdésekre kell alkalmazni.

(5) A Tftv. rendelkezéseit a földmûvelés, az erdõgazdálkodás, az állattenyésztés, a halászat és a vadászat feldolgozatlan termékei esetében csak akkor kell alkalmazni, ha a terméket e törvény 11. §-a (1) bekezdésének hatálybalépését követõen hozták forgalomba.

(6) A 16. §-ban meghatározott követelményeknek megfelelõ testületi tag jelenlétét a békéltetõ testületekben a (2) bekezdésben meghatározott idõpontot követõ jelölések során kell biztosítani.

(7) A 20. §-ban elõírt összefoglaló tájékoztatót elsõ alkalommal a 2003. évre vonatkozóan kell elkészíteni.

(1) A 28. § (3) bekezdésében meghatározott idõpontban

a) a Ptk. 207. §-ának (2) bekezdésében, 209/A. §-ában és 209/B. §-ának (1) bekezdésében a "gazdálkodó szervezet és a fogyasztó közötti szerzõdés" szövegrész, továbbá a 209/B. § (4) bekezdésében a "a fogyasztóval kötött szerzõdésben" szövegrész helyébe a "fogyasztói szerzõdés", illetve a "fogyasztói szerzõdésben" szövegrész lép;

b) a Ptk. 387. §-ában a "fogyasztó" szó helyébe a "felhasználó" szó, a 388. § (3) bekezdésében a "fogyasztóval" szó helyébe a "felhasználóval" szó lép;

c) a Ptké. II. 6. §-ának (1) bekezdése és 7. §-a hatályát veszti.

(2) A 28. § (4) bekezdésében meghatározott idõpontban a pénzforgalomról és a bankhitelrõl szóló 39/1984. (XI. 5.) MT rendelet 12. §-a hatályát veszti.

1. A Javaslat célja a fogyasztóvédelem területén még hátralévõ törvényi szintû jogharmonizációs célú jogalkotási feladatok megvalósítása, illetve a Polgári Törvénykönyv módosítása során a gazdasági és kereskedelmi jog területére tartozó, a kereskedelmi ügyletekhez kapcsolódó fizetési késedelem leküzdésérõl szóló közösségi jogszabállyal való összhang megteremtése.

A Javaslat az európai közösségi joghoz közelítés követelményébõl eredõ feladatok teljesítésére irányul, nem terjed ki a fogyasztóvédelemrõl szóló 1997. évi CLV. törvény (Fgytv.) átfogó felülvizsgálatára. Pusztán a törvénynek a békéltetõ testületekre vonatkozó rendelkezései módosítására kerül sor a fogyasztói jogviták bírósági eljáráson kívüli rendezéséért felelõs testületekre alkalmazandó elvekrõl szóló közösségi ajánlásnak való teljes megfelelés céljából. Szintén szükségessé teszi e törvény kisebb módosítását a jogsértéstõl eltiltó határozatokról szóló irányelv átültetése. Az Fgytv. átfogó felülvizsgálatára külön törvénymódosítás keretében kerül sor a Kormány újabb középtávú fogyasztóvédelmi politikájának elfogadását követõen, az abban rögzített fõbb irányok alapján.

Ami a Polgári Törvénykönyv (Ptk.) módosítását illeti, az Európai Unióhoz történõ csatlakozásra való felkészülés menetrendje nem teszi lehetõvé, hogy a jogharmonizációs feladat teljesítésével bevárjuk a kódex folyamatban lévõ átfogó korszerûsítését. Mindazonáltal a jogközelítést megvalósító ideiglenes módosítás a rekodifikáció már kirajzolódott tendenciáira, az új Ptk. koncepciójában foglalt szabályozási elképzelésekre figyelemmel történik.

2. Az általános indokolás, kapcsolódva az érintett közösségi jogszabályokhoz, a következõ részekre tagoltan tárgyalja a Javaslatban foglalt törvénymódosításokat:

- a Ptk.-nak a fogyasztási cikkek adásvételének és a kapcsolódó jótállásnak egyes vonatkozásairól szóló 1999/44/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (a továbbiakban: fogyasztói adásvételrõl szóló irányelv) átültetését szolgáló módosítása;

- a Ptk.-nak a kereskedelmi ügyletekhez kapcsolódó fizetési késedelem leküzdésrõl szóló 2000/35/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (a továbbiakban: fizetési késedelemrõl szóló irányelv) átültetését célzó módosítása;

- a tagállamok hibás termékekért való felelõsségre vonatkozó törvényeinek, rendeleteinek és közigazgatási rendelkezéseinek közelítésérõl szóló, az 1999/34/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel módosított 85/374/EGK tanácsi irányelvvel (a továbbiakban: termékfelelõsségi irányelv) való teljes összhang megteremtését szolgáló jogszabály-módosítások, mindenekelõtt a termékfelelõsségrõl szóló 1993. évi X. törvény módosítása;

- a fogyasztók védelme céljából a jogsértéstõl eltiltó határozatokról szóló 98/27/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (a továbbiakban: a jogsértéstõl eltiltó határozatokról szóló irányelv) átültetése érdekében szükséges törvénymódosítások;

3. Az indokolás mellékletei az összeegyeztetettség nyomon követhetõsége céljából táblázatos formában rögzítik a közösségi jogszabályok rendelkezéseinek megfelelõ hazai jogszabályhelyeket. Ilyen megfeleltetésre azon irányelvek tekintetében kerül sor, amelyek átültetése teljes egészében a Javaslat keretében történik meg. A termékfelelõsségi szabályozás, illetve az Fgytv.-nek a békéltetõ testületekre vonatkozó rendelkezései tekintetében csak a teljes összhangot megteremtõ kisebb módosításokra van szükség, ezekrõl nem készült megfeleltetési táblázat.

1. A fogyasztói adásvételrõl szóló irányelv (e részben: az irányelv) tekintetében a Javaslat célja a teljes összhang megteremtése.

2. Az irányelv egységes, közösségi szintû minimumszabályok létrehozását célozza a határokon átnyúló fogyasztói vásárlások ösztönzésére.

Az irányelv a fogyasztók és a hivatásos kereskedõk közötti ingó adásvétel tekintetében szabályozza a hibás teljesítés egyes vonatkozásait: meghatározza a szerzõdésszerû teljesítés kritériumait, egységes rendszert állít fel a fogyasztót megilletõ szavatossági jogok tekintetében, rögzíti a szavatossági határidõ alsó határát, a fogyasztó javára idõlegesen megfordítja a bizonyítási terhet a hiba keletkezését illetõen, végül formai követelményeket állapít meg a fogyasztói adásvételhez kapcsolódó, a törvényes szavatosságon túlmutató jótállásra vonatkozóan. Az irányelv nem tartalmaz elõírásokat az eladó egyéb szerzõdéses kötelezettségeit illetõen, nem érinti az általában a szerzõdésszegésre vonatkozó rendelkezéseket, a hibás teljesítés kártérítési következményeit, valamint az adásvétel egyéb aspektusait. E kérdések a nemzeti jogalkotó kompetenciájában maradnak.

A szabályozás alkalmazási területét az irányelv személyi, tárgyi és területi oldalról határolja le. A szabályozás kedvezményezettje a fogyasztó, vagyis a nem gazdasági célból eljáró természetes személy. A szabályozás tárgyi hatálya az ún. fogyasztási cikkekre korlátozódik; ez alatt az ingó testi (birtokba vehetõ) tárgyakat kell érteni, szûk körben megállapított kivételekkel. Adásvételi szerzõdésnek minõsülnek az irányelv alkalmazásában a késõbbiekben legyártandó vagy elõállítandó fogyasztási cikkek szolgáltatására irányuló szerzõdések is. Nem vonatkozik a szabályozás a kapcsolódó szervízszolgáltatásokra, kivéve a szakszerûtlen összeszerelés következményeként jelentkezõ, illetve az összeszerelési utasítások hiányosságára visszavezethetõ hibákat. A közösségi minimumszabályok a fogyasztót elsõsorban a tagállamok területén hivatottak védeni, a kedvezõtlen jogválasztással szemben azonban azon kívül is.

Az eladó felel a fogyasztóval szemben a teljesítés idõpontjában meglévõ minden hibáért. Az irányelv meghatározza azokat az eseteket, amikor a fogyasztási cikk szerzõdésszerûségét vélelmezni kell. Ha az áru nem felel meg a szerzõdésnek, a fogyasztót négyféle szavatossági jog illeti meg. Elsõ lépésben térítésmentes kijavítást vagy kicserélést követelhet az eladótól. A két jog közötti választásnál az arányosság elve az irányadó. Ha a kijavításhoz és a kicseréléshez való jog érvényesítése lehetetlen vagy aránytalan, illetve azok nem végezhetõk el megfelelõ határidõn belül vagy a fogyasztónak okozott jelentõs kényelmetlenség nélkül, a fogyasztó árleszállítást követelhet vagy elállhat a szerzõdéstõl. Kizárt a szerzõdéstõl való elállás csekély mértékû szerzõdésszegés esetében. Az irányelvben a fogyasztó számára biztosított szavatossági jogok kogensek, azok szerzõdéssel nem korlátozhatók vagy zárhatók ki.

A fogyasztó szavatossági jogait az olyan hibák tekintetében érvényesítheti, amelyek a teljesítés idõpontjában már megvoltak, és két éven belül megnyilvánulnak. Használt cikkek esetében ez a határidõ az eladó és a fogyasztó közötti megállapodással egy évre lerövidíthetõ. Az irányelv lehetõvé teszi, hogy a nemzeti jogalkotó a fogyasztó számára szavatossági jogai érvényesítésének feltételeként értesítési kötelezettséget írjon elõ az eladó felé. A teljesítéstõl számított elsõ hat hónapban a bizonyítási teher megfordítása céljából az irányelv vélelmet állít fel arra nézve, hogy az e határidõn belül megnyilvánuló hibák már a teljesítéskor megvoltak, ily módon megalapozzák a fogyasztó szavatossági igényét.

Az irányelv nem csupán a kötelezõ kellékszavatosság kérdéseivel foglakozik, hanem ezen túl a gyártó vagy a kereskedõ által önként vállalt jótállással is. A cél a fogyasztó korrekt tájékoztatásának biztosítása, valamint annak megakadályozása, hogy a törvényes szavatossági jogokat jótállásként tüntessék fel. A jótállásnak ezért utalnia kell arra, hogy a fogyasztót a nemzeti jog szerint törvényen alapuló szavatossági jogok illetik meg, és nyilvánvalóvá kell tennie, hogy a jótállás ezeket a jogokat nem érinti. Ezen túl, könnyen érthetõ formában tájékoztatnia kell a fogyasztót a jótállás tartalmáról és érvényesítésének feltételeirõl. A fogyasztó kérésére a jótállási nyilatkozatot írásban rendelkezésére kell bocsátani, vagy valamely tartós információhordozón megjeleníteni.

3. Összevetve a hatályos magyar szabályozást az irányelvben a nemzeti jogokkal szemben támasztott követelményekkel, megállapítható, hogy az jelenlegi formájában nem biztosít megfelelést, ezért a jogharmonizációs kötelezettség teljesítéséhez jogalkotásra van szükség.

3.1. Az irányelv átültetése a Ptk. módosítása útján történik. Tekintve, hogy az irányelvi szabályozás a kódex kötelmi jogi szabályait alapvetõen érinti, ezek módosítása szükségszerû. Az új Polgári Törvénykönyv koncepciója (Magyar Közlöny, 2002. 15. szám, II. kötet; a továbbiakban: Ptk.-koncepció) a törvénykönyvbe integrálás mellett tette le a voksot, kihasználandó az irányelvben rejlõ modernizációs lehetõségeket. Az - alapvetõen az európai közösségi szabályozás által meghatározott - fogyasztói magánjog nem helyezhetõ el tartósan a polgári jogi jogviszonyok átfogó szabályozását megvalósító törvénykönyvön kívül. Célszerû a magánjogi szabályozás egységes kezelése, ami lehetõvé teszi az európai közösségi szabályozásból eredõ normák szerves integrálását.

Az irányelvnek való megfelelés céljából a hibás teljesítés szabályai a következõ pontokon igényelnek módosítást.

A Ptk. az irányelvnél szûkebben definiálja a hibás teljesítés fogalmát. Át kell venni a szerzõdésszerû teljesítés irányelvben meghatározott kritériumait, továbbá a szakszerûtlen összeszerelést a dolog kellékhiányának minõsítõ szabályt.

A Ptk. az irányelvben meghatározott szavatossági jogok mindegyikét ismeri ugyan, de azok irányelv szerinti hierarchiája módosításokat tesz szükségessé az e jogokra vonatkozó szabályokban. A szavatossági határidõk hatályos rendszere nem ellentétes az irányelvvel, ugyanakkor a határidõt - fogyasztói viszonylatban - az irányelv szerinti mértékben meg kell hosszabbítani.

A hiba felfedezése utáni haladéktalan kifogásközlési kötelezettség a fogyasztóra nézve az irányelvhez képest többletterhet jelent, indokolt e szabály finomítása.

Szükséges a hiba keletkezéséhez kapcsolódó bizonyítási teher fogyasztó javára történõ megfordítását jelentõ irányelvi szabály kifejezett megjelenítése, mivel az általános szabályok szerint mindenki köteles a saját állítását bizonyítani.

A Ptk. - a szerzõdéses biztosítékok között - ismeri ugyan a szerzõdésben vállalt jótállás intézményét, ugyanakkor az irányelv szerinti formai követelményeket át kell venni. Szükség van a fogyasztó megfelelõ tájékoztatását biztosító szabályok megjelenítésére, továbbá világossá kell tenni, hogy a vállalt jótállás többletjogokat adhat a fogyasztó számára, de nem csorbíthatja a törvényben biztosított szavatossági jogait.

3.2. Az irányelvi szabályok kódexen belüli helyéül a kötelmi jog általános része kínálkozik. Az itt való elhelyezés egyúttal lehetõséget ad a hatályos szabályoknak az irányelvvel összhangban lévõ modernizálására is, oly módon, hogy egyes új szabályok hatálya kiterjed a kereskedelmi ügyletekre is.

A hibás teljesítés szabályait a Ptk. a kötelmi jog általános részében tárgyalja. E rendelkezések módosítása, tehát az irányelvi szabályoknak a szerzõdések általános normái közé történõ beépítése azt eredményezi, hogy a szabályozás hatálya - mind alanyi, mind tárgyi értelemben - bõvebb lesz az ingó dolog szolgáltatására irányuló szerzõdésekre korlátozódó közösségi szabályozásnál, azaz bármilyen jogállású felek közötti, valamennyi szerzõdéstípusra kiterjed. Ez a megoldás lehetõséget ad arra, hogy megmaradjon a magánjog egységes rendszere, s az a szavatossági jogok vonatkozásában ne tagolódjék kereskedelmi és fogyasztóvédelmi jogra. Az egységes szabályozás szervesebb integrálást tesz lehetõvé, mint külön szerkezeti egységbe foglaltan, az átláthatóság, kezelhetõség rovására átvenni a közösségi jogból eredõ szabályokat.

Az irányelvi szabályoknak a kötelmi jogi általános részében való elhelyezését megkönnyíti, hogy hatályos rendszerünk alapvetõen nem különbözik az irányelvétõl.

Vannak azonban a közösségi szabályozásból eredõ olyan követelmények, amelyek tekintetében mégis szükséges az összhangot megteremtõ szabály hatályát a fogyasztói ügyletekre korlátozni, mivel a gyengébb fél védelmét biztosító rendelkezés alkalmazása a gazdasági vagy szakmai tevékenysége körében szerzõdést kötõ fél tekintetében nem lenne indokolt. Ilyen a bizonyítási teher megfordítása, a fogyasztó kifogásközlési kötelezettségének határidejét pontosító szabály, a szavatossági jogok érvényesítésének sorrendjétõl való eltérés megtiltása, a jótállási nyilatkozat írásba foglalása kötelezettségének és kötelezõ tartalmának meghatározása, illetve a szabályozás egyoldalúan kogens jellegének elõírása. Tekintve, hogy e kivételek a szabályok viszonylag szûk körére korlátozódnak, a Javaslat nem foglalja ezeket önálló szerkezeti egységbe, hanem az eltéréseket mindig az érintett rendelkezésekhez kapcsolódva rögzíti.

A Javaslat hatálya azon új szabályok vonatkozásában, amelyek csak a fogyasztói szerzõdésekre irányadóak, kizárólag azon fogyasztói szerzõdésekre terjed ki, amelyek ingó dolog szolgáltatására irányulnak. A Javaslat a fogyasztói szerzõdés definícióját a jótállásra és a kellékszavatosságra vonatkozó szabályok tekintetében a fogyasztási cikkhez köti, ily módon biztosítja, hogy az irányelvbõl kötelezõen adódó, ám általános érvénnyel átvenni nem indokolt rendelkezések hatálya valóban csak az irányelv alkalmazási területével megegyezõ körre korlátozódjon. Másrészrõl, e tárgyi oldalról megragadott fogyasztói szerzõdés definíció elrendezi azt a kérdést is, hogy az irányelv nem csupán az ingó-adásvételre, de a késõbbiekben legyártandó vagy elõállítandó fogyasztási cikk szolgáltatására irányuló (szállítási vagy vállalkozási) szerzõdésekre is kiterjed. Ugyanakkor a fogyasztói szerzõdés általános értelmezése kizárólag a fogyasztói minõségben (gazdasági vagy szakmai tevékenység körén kívül esõ célból) történõ szerzõdéskötés alapján ragadja meg a fogalmat a kódex más jogszabályhelyei, illetve közvetve a fogyasztóvédelem területét érintõ alacsonyabb szintû normák alkalmazásában, és nem szûkíti azt le a szolgáltatott dolog jellege alapján.

Az irányelv tiltja a kötelezettnek a szerzõdésszegésrõl való értesítését megelõzõen az olyan szerzõdési kikötést vagy megállapodást, amely a fogyasztó irányelvben biztosított jogait közvetve vagy közvetlenül elvonja vagy korlátozza. A Javaslat az irányelv átültetésének szerkezeti megoldása miatt a szabályozás kogens jellegét a fogyasztó hátrányára való eltérésnek az egyes jogszabályhelyeknél való megtiltásával biztosítja. Figyelemmel arra, hogy a szerzõdésszegésrõl való értesítést követõen kötött megállapodások esetében is fennáll a veszélye a visszaéléseknek, a Javaslat a minimum-harmonizációból adódó lehetõséggel élve általános érvénnyel tiltja meg a fogyasztói jogok korlátozását vagy elvonását. Ez a tilalom értelemszerûen kiterjed a szabályozás megkerülését célzó "közvetett" eszközökre is.

3.3. A nemzeti jogalkotónak mozgásteret engedõ irányelvi rendelkezések tekintetében meghozandó döntések a következõk voltak.

3.3.1. Az irányelv megengedi a fogyasztó személyes részvételét lehetõvé tevõ nyilvános árverésen értékesített használt áru kivonását a szabályozás tárgyi hatályát meghatározó fogyasztási cikk fogalom alól. Az aukciók sajátosságaira tekintettel a Javaslat él a lehetõséggel.

3.3.2. Az irányelv a fogyasztási cikk átadásától számított kétéves szavatossági határidõ tekintetében lehetõvé teszi a nemzeti jogalkotó számára a jogvesztõ és elévülési határidõk kombinálását. A Javaslatban a fogyasztói ügyletekre vonatkozó szavatossági határidõ elévülési jellegû. Ugyanakkor a tartós használatra rendelt, valamint a három évet meghaladó kötelezõ alkalmassági idejû dolgokra vonatkozó jogvesztõ határidõ a fogyasztói ügyletekre nézve is irányadó.

3.3.3. Az irányelv felkínálja a nemzeti jogalkotónak, hogy használt fogyasztási cikkek tekintetében megengedje az eladó és a fogyasztó olyan megállapodását, amely a kétéves szavatossági határidõt egy évnél nem rövidebb idõre rövidíti le. A használt dolgok értékesítésének sajátosságaira tekintettel a Javaslat él a lehetõséggel.

3.3.4. Az irányelv felajánlja a nemzeti jogalkotónak a fogyasztó igényérvényesítése feltételeként a hiba felfedezésétõl számított két hónapon belüli értesítési kötelezettség elõírhatóságát. A Javaslat a - kereskedelmi ügyletekre alkalmazandó - általános szabállyal szemben, amely a körülmények által lehetõvé tett legrövidebb idõn belüli kifogásközlési kötelezettséget ír elõ, egy olyan értelmezési szabályt vezet be, amely szerint fogyasztói szerzõdés esetében a hiba felfedezésétõl számított két hónapon belül közölt kifogást kellõ idõben közöltnek kell tekintetni, annak érdekében, hogy e kötelezettség az irányelvi opcionális szabálynál ne legyen kedvezõtlenebb a fogyasztóra nézve. Elmulasztásának következménye - figyelemmel az általános szankcióra - nem jogvesztés, hanem csupán kártérítési felelõsség.

3.3.5. Az irányelv lehetõvé teszi annak elõírását, hogy a jótállási nyilatkozatot a Közösség hivatalos nyelvei közül a nemzeti jogalkotó által választott egy vagy több nyelven kelljen megszövegezni. A Javaslat a több nyelv használatának kötelezettségével nem kívánja a vállalkozásokat megterhelni.

3.3.6. Az irányelv nemzetközi magánjogi szabályként elõírja annak biztosítását, hogy a fogyasztótól ne lehessen elvonni az irányelvben biztosított védelmet egy nem-tagállam jogának kikötése révén olyan esetekben, amikor a szerzõdés szorosan kapcsolódik a tagállamok területéhez. A magyar jog (1978. évi 2. törvényerejû rendelet 5/C. §) a fogyasztói érdekeket védendõ a szerzõdéses kötelmekre irányadó jogról szóló Római Egyezmény szabályait vette át. E szabályok az adott állam fogyasztójához való szoros kötõdés elve alapján korlátozzák a fogyasztó saját joga szerinti védelmétõl való megfosztásának lehetõségét.

3.3.7. A minimum-harmonizációt megvalósító közösségi szabályozás lehetõvé teszi a nemzeti jogalkotó számára a fogyasztók magasabb szintû védelme érdekében az irányelv által szabályozott területen szigorúbb rendelkezések elfogadását vagy ilyenek hatályban tartását. A Javaslat, bár új elemeket ilyen megfontolásból alapvetõen nem tartalmaz, a korábbi szabályozásnak a gyakorlatban bevált és a fogyasztóvédelem szempontjával igazolható elemeit továbbra is megtartja. Ezek: a kötelezett költségére a jogosult által történõ kijavítás vagy kijavíttatás lehetõsége; kicserélés vagy elállás esetén a jogosultnak a rendeltetésszerû használatból eredõ értékcsökkenés megtérítése alóli mentesítése; a kijavításig, illetve kicserélésig az ellenszolgáltatás arányos része visszatartásának lehetõsége; tartós használatra rendelt dolog esetében három éves, három évnél hosszabb kötelezõ alkalmassági idõ esetén az ennek megfelelõ szavatossági határidõ; végül a szavatossági jogok kifogáskénti érvényesíthetõsége a határidõk eltelte után.

3.3.8. Az irányelv nem érinti a fogyasztó olyan egyéb jogait, amelyek õt a szerzõdéses és szerzõdésen kívüli felelõsséget szabályozó nemzeti jogi elõírások szerint megilletik. A Javaslat alapvetõen a közösségi jogból eredõ követelmények megvalósítására szorítkozik.

3.3.9. A közösségi szabályozás a fogyasztóval szemben helytállt utolsó eladó visszkereseti igénye kidolgozását írja elõ a nemzeti jogban annak érdekében, hogy a fogyasztóvédelem terhe a szerzõdési láncolat korábbi tagjának hibás teljesítése esetén ne maradjon rajta akkor sem, ha igényérvényesítésének lehetõsége elévülés folytán már megszûnt volna. Tekintettel a kellékszavatossági határidõk részben jogvesztõ jellegére, a visszkereseti igényt nem lehet az elévülés megszakítása útján biztosítani, hanem szükséges azt önálló igényként kifejezetten elõírni.

1. A fizetési késedelemrõl szóló irányelv (e részben: az irányelv) szabályozási köre a késedelmi kamatnak a Ptk.-ban meghatározott szabályait érinti, ezért az átültetésnek a törvénykönyvön belül kell megtörténnie. Ezt a megoldást támogatja a Ptk.-koncepció is (130. old.).

2. Az irányelv a kereskedelmi ügyletek ellenértékének kiegyenlítéseként végrehajtott valamennyi fizetésre vonatkozik. Kereskedelmi ügyleteknek minõsíti a vállalkozások (akár egyetlen személy is) egymás közötti, vagy vállalkozások és állami szervek közötti olyan ügyleteket, amelyek ellenérték fejében áruk szállításához vagy szolgáltatások nyújtásához vezetnek. Az irányelv tehát csak a kereskedelmi szerzõdésekre vonatkozik, így nem érinti a fogyasztókkal kötött szerzõdéseket, továbbá az értékpapírokból eredõ fizetéseket, kártérítési összegek kifizetését.

Noha a Ptk. hatályos kamat szabályai minden polgári jogi kapcsolatban alkalmazandóak tekintet nélkül a jogviszony alanyaira, az irányelv átültetése során mégis a szabályozás megkettõzését indítványozza a Javaslat, mivel a nem gazdálkodó szervezetek közötti szerzõdéses kapcsolatokban, azaz a természetes személy fogyasztókkal szemben nem indokolt olyan szabályok bevezetése, melyek célja a hitelezõ védelme, helyzetének erõsítése a késedelmesen fizetõ adóssal szemben. Ezért a Javaslat a gazdálkodó szervezetekre vonatkozó eltérõ szabályokat egy új szakaszban helyezi el.

3. A hatályos magyar szabályozás a kamat mértékét az éves költségvetési törvényben rendeli meghatározni. Ezt fel kell váltani az irányelv szerinti számítási móddal, vagyis a kamat mértékét a központi bank által alkalmazott refinanszírozási kamatlábhoz kell kötni. Az irányelvben meghatározott e kamat hazai megfelelõje a Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény 12. §-a értelmében az MNB által irányadó kamatként megállapítandó ún. jegybanki alapkamat, melynek mértékét (MNB közleményként) a Magyar Közlönyben közzé kell tenni.

Habár az irányelv alapján csak a gazdálkodó szervezetek között lenne szükséges a késedelmi kamat mértékét a jegybanki alapkamathoz kötni, a Javaslat e megoldást minden viszonylatra alkalmazza, mivel a kamatszámítás bázisát nem indokolt kétféleképpen (költségvetési törvényben illetve jegybanki alapkamatra utalással) meghatározni. E megközelítés összhangban van a Ptk.-koncepcióval, amely javasolja, hogy a kamat és a késedelmi kamat mértéke a mindenkori jegybanki alapkamat mértékéhez igazodva kerüljön megállapításra (124. old.).

4. A Javaslat az irányelv átültetésével egyidejûleg az ügyleti kamat mértékét meghatározó rendelkezést is összhangba hozza a késedelmi kamat szabályozásával, ugyanis gazdasági szempontból nem indokolt a két kamatszintet különbözõképpen meghatározni. (A költségvetési törvény is azonos kamatlábat ír elõ, s a Ptk. korábban hatályos szövege is azonos kamatszintet alkalmazott.) Ezért módosítani szükséges a Ptk. 232. §-ának (2) bekezdését is. Így a kamat számításának bázisát az ügyleti és a késedelmi kamatnál egyaránt a jegybanki alapkamat fogja képezni.

A jegybanki alapkamat helyett az Európai Központi Bank által meghatározott kamatlábat kell alkalmazni attól az idõponttól, amikor Magyarország tagja lesz a Gazdasági és Monetáris Unió harmadik szakaszának. Tekintettel arra, hogy ennek idõpontja még bizonytalan, az ehhez szükséges törvénymódosítást a Javaslat nem tartalmazza.

5. Az irányelv lehetõséget ad arra, hogy a hitelezõre nézve kedvezõbb szabályokat fogadjanak el a tagállamok az irányelvben foglaltaknál. A Javaslat egyes pontokon él ezzel a lehetõséggel.

6. Az irányelv egyes rendelkezései átültetést nem igényelnek, mivel a hatályos szabályok kielégítik az irányelvi követelményt. Ezek a szabályok a következõk.

6.1. Az irányelv 3. cikk (1) bekezdés c) pont i) alpontja szerint a hitelezõ késedelmi kamatra jogosult, amennyiben teljesítette szerzõdéses és törvényi kötelezettségeit. Ebbõl az következik, hogy nem követelhet késedelmi kamatot, ha õ maga nem teljesített. A Ptk. a késedelem jogkövetkezményeinek érvényesíthetõségét nem teszi függõvé a jogosult saját teljesítésétõl. Bizonyos esetekben azonban az egyik fél teljesítésének késedelme kizárja a másik fél késedelembe esését (281. §), s ilyenkor értelemszerûen késedelmi kamat sem jár a jogosultnak. Így a Ptk. alapvetõen kedvezõbb a hitelezõ számára az irányelvnél, ami a 6. cikk (2) bekezdése alapján megengedett.

Az irányelv 3. cikk (1) bekezdés c) pont ii) alpontja szerint a hitelezõ késedelmi kamatra nem jogosult, ha a késedelemért az adós nem felelõs. A Ptk. szerint a késedelem kimentése esetén is jár kamat, vagyis a kamatfizetési kötelezettség a késedelem ún. objektív (felróhatóságtól független) jogkövetkezménye. A magyar szabályozás ezzel kedvezõbb a jogosultra, mint az irányelv, amire a 6. cikk (2) bekezdése kifejezetten lehetõséget ad.

6.2. Az irányelv 3. cikke (1) bekezdésének e) pontja szerint amennyiben a késedelemért az adós felelõs, a hitelezõ jogosult méltányos összegû kártérítést követelni az adós késedelmes fizetése következtében felmerült összes vonatkozó beszedési költsége megtérítésére. A Ptk. 299. § (1) bekezdése szerint a kötelezett köteles megtéríteni a jogosultnak a késedelembõl eredõ kárát, a 301. § (4) bekezdése alapján pedig a jogosult követelheti a késedelmi kamatot meghaladó kárának megtérítését. A jogérvényesítés költségei a kár fogalmába beletartoznak (e költségek bizonyos része perköltségként térül meg). E rendelkezés révén a magyar szabályozás megfelel az irányelvnek. Az irányelv lehetõséget ad arra, hogy a megtérítendõ költségeket a tartozás nagyságához igazodóan maximálják a tagállamok. E lehetõséget a magyar kártérítési anyagi jog nem alkalmazza, azonban a pervesztes alperes által megtérítendõ perköltség vonatkozásában érvényesül ilyen korlátozás.

6.3. Az irányelv 4. cikkének (1) bekezdése szerint a tagállamok - a nemzetközi magánjog szabályai szerint meghatározott alkalmazandó joggal összhangban - kötelesek biztosítani, hogy az eladó az áru ellenértékének teljes kiegyenlítéséig fenntarthassa tulajdonjogát, amennyiben a teljesítés (átadás) elõtt az eladó és a vevõ kifejezetten megállapodott a tulajdonjog fenntartásáról. A preambulum 21. pontja szerint törekedni kell arra, hogy a hitelezõk a Közösség egész területén hátrányos megkülönböztetés nélkül élhessenek tulajdonjog fenntartással, amennyiben a nemzetközi magánjog szabályai szerint meghatározott alkalmazandó jog szerint a tulajdonjog fenntartására vonatkozó klauzula érvényes.

Az irányelv célja, hogy a hitelezõk védelme érdekében a tulajdonjog fenntartó szerzõdési kikötések érvényesíthetõségét a tagállamok biztosítsák. Ha az irányadó kollíziós szabályok szerint a tulajdonjog fenntartásra alkalmazandó jog alapján a kikötés érvényes, akkor azt az eljáró bíróságnak érvényesítenie kell. Az irányelv a tagállamra bízza azt, hogy a tulajdonjog fenntartást tulajdonjogi vagy kötelmi jogi kérdésnek minõsíti, de mindkét esetben biztosítandó a vonatkozó belsõ szabályanyagban a tulajdonjog fenntartás elismerése. Nem követeli meg az irányelv viszont azt, hogy a tagállam a tulajdonjog fenntartást a saját kollíziós joga által kijelölt alkalmazandó jog ellenében is érvényesítse.

6.4. A 4. cikk (2) bekezdése szerint a tagállamok rendelkezéseket fogadhatnak el vagy tarthatnak fenn az adós által már kifizetett elõlegekkel kapcsolatban. E lehetõséggel való élést belsõ jogi szabályaink nem teszik szükségessé.

6.5. Az irányelv 5. cikke szerint a tagállamok kötelesek belsõ jogukkal összhangban biztosítani, hogy - amennyiben a tartozás vagy az eljárás jellege nem vitatott - a követelés (a tartozás nagyságától függetlenül) végrehajtható legyen az erre irányuló eljárás megindításától számított 90 napon belül. A 90 napba nem kell beszámítani a kézbesítés és az esetleges hiánypótlás idejét. A magyar eljárásjogban az irányelvi követelmény kielégítésére a fizetési meghagyás intézménye szolgálhat. A Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 317. §-a alapján a bíróság a fizetési meghagyást az ellenfél meghallgatása nélkül, legkésõbb a kérelem beérkezésétõl számított harminc napon belül bocsátja ki. A jogerõs fizetési meghagyás az ítélettel egyenértékû, végrehajtható.

6.6. Az irányelv átültetésekor a tagállamok a szabályok alkalmazásából kizárhatják az adós ellen kezdeményezett fizetésképtelenségi eljárás hatálya alá esõ tartozásokat, a 2002. augusztus 8-át megelõzõen kötött szerzõdéseket, valamint az 5 euró összeget meg nem haladó kamatköveteléseket. A fizetésképtelenségi eljárásokat illetõen az 1991. évi IL. törvény 35. §-a tartalmaz eltérõ rendelkezéseket a késedelmi kamatra, ezek az irányelv alapján megengedettek. A módosítás csak a csatlakozáskor lép hatályba, s a hatályba léptetõ rendelkezés szerint a korábban megkötött szerzõdésekre az új szabályokat nem kell alkalmazni. E megoldás megfelel az irányelvnek, mivel esetünkben a tagállamokra irányadó transzpozíciós határidõ (2002. augusztus 8.) alatt a csatlakozásunk dátuma értendõ. Az összeghatár kivétellel nem él a Javaslat.

1. A termékfelelõsségrõl szóló 1993. évi X. törvény (a továbbiakban: termékfelelõsségi törvény) az elsõ olyan jogszabályok közé sorolható, amelynek megalkotásánál egyben a vonatkozó európai közösségi normákat is figyelembe vettük. A törvény 1994. január 1-jén lépett hatályba, és szabályai nagymértékben összhangban állnak a termékfelelõsségi irányelvvel (e részben: az irányelv). A Javaslat célja, hogy a termékfelelõsség témakörében megteremtse a teljes jogharmonizációt.

2. A termékfelelõsségi szabályok lényege az, hogy a termék gyártóját az általánosnál szigorúbb felelõsség terheli, mivel a gyártó függetlenül attól, hogy a termék elõállításakor felróható magatartást tanúsított-e vagy sem, köteles megtéríteni azt a kárt, amelyet a hibás terméke által okozott. A gyártó felelõssége azonban mégsem feltétlen, mivel a termékfelelõsségi törvényben taxatív módon felsorolt kimentési okok bizonyításával mentesülhet e felelõsség alól. Másrészt a károsult a kárigényét szerzõdésen kívül közvetlenül a gyártóval szemben érvényesítheti. A törvény ezzel elismeri a károsult és a forgalmazó, illetve a forgalmazó és a gyártó szerzõdéses jogviszonyán átívelõ közvetlen kapcsolatot a károsult és a gyártó között. Egyben a felelõsséget oda telepíti, ahol a kárt okozó hiba oka keletkezik. A termékfelelõsségi törvény egyértelmû helyzetet teremtett a magyar bírói gyakorlatban is, amely bizonytalan volt abban a kérdésben, hogy a károsult a termék hibája miatt õt ért kár megtérítése iránti igényét közvetlenül a kárt okozó hibás termék gyártójával szemben érvényesítheti-e a Ptk. szerzõdésen kívül okozott károkért való felelõsség általános szabályai alapján. A gyártót terhelõ szigorú felelõsségi szabályok révén a termékfelelõsség intézménye segíti a fogyasztók érdekvédelmét, elõmozdíthatja a termékek korszerûsítésének fokozását és minõségének javítását is.

3. A termékfelelõsségi törvény és az irányelv viszonylatában kezdetektõl fogva a leglényegesebb eltérés a következõ: nem 500 eurónak (ECU-nek) megfelelõ kárhatárt tartalmaz a törvény a kár definíciójában, hanem úgy rendelkezik, hogy dologi kárnak csak a 10.000 Ft feletti kár minõsül. Tehát csak a 10.000 Ft-nál nagyobb összegû dologi károk iránti igényt lehet a termékfelelõsségi törvény alapján érvényesíteni. Ezt az eltérést mindenekelõtt fogyasztóvédelmi szempontok igazolták.

A csatlakozási tárgyalások során - a fogyasztóvédelmi fejezetben - kezdetben felmerült, hogy ezt az eltérést indokolt lenne a csatlakozást követõen is meghatározott ideig fenntartani, tekintettel a hazai jövedelmi viszonyokra, melyek alapján ez az irányelvi értékhatár nem jelent ún. bagatell kárhatárt a magyar fogyasztók többsége részére. (Megjegyzendõ, hogy ezt az értékhatárt a magyar jogban is úgy kell értelmezni, hogy a 10.000 Ft alatti összegû dologi károk iránti igényt csak a termékfelelõsségi szabályok alapján nem lehet érvényesíteni, de más jogi alapon esetleg igen (pl. a Ptk. általános kártérítési szabályai alapján)). A fogyasztók számára ugyanakkor a termékfelelõsségi szabályok kedvezõbbek, mivel azok a gyártót az általánosnál szigorúbb felelõsséggel terhelik.

Tekintettel arra, hogy ez az eltérés, illetve ennek fenntartása derogációt jelentett (amit kezdetben a csatlakozási tárgyalásokon bejelentettünk), és azt az Európai Unió még a fogyasztóvédelmi szempontú érvelésre tekintettel sem tartotta elfogadhatónak, ezt a derogációs igényt a Kormány 1999-ben visszavonta.

4. A termékfelelõsségi törvény hatálybalépése óta továbbá módosult a gyógyszerkárokra vonatkozó magyar szabályozás (az emberi felhasználásra kerülõ gyógyszerekrõl szóló 1998. évi XXV. törvény megalkotásával, majd módosításával), valamint a közösségi szabályozás is módosításra került.

5. A termékfelelõsségi törvény megalkotásakor vita övezte azt a kérdéskört, hogy ezeket a szabályokat a Ptk.-ban vagy külön törvényben célszerû elhelyezni. 1993-ban ez utóbbi megoldás tûnt célszerûbbnek. Ugyanakkor a Ptk. átfogó felülvizsgálata keretében a termékfelelõsség jogintézményének szabályait már mindenképpen az új Ptk.-ban szükséges elhelyezni. Ezt a megközelítést tartalmazza a Ptk.-koncepció is. Az újrakodifikálás elõtt azonban nem indokolt e szabályoknak a Ptk.-ba való beépítése.

6. Mindezeknek a fejleményeknek a figyelembevételével kerül sor a teljes jogharmonizációt célzó törvénymódosítás kialakítására. A módosítás a következõ tárgyköröket érinti:

- a termék gyártójának, illetve importálójának meg nem állapíthatósága esetére vonatkozó szabály kiigazítása.

1. A Javaslat megvalósítja a jogsértéstõl eltiltó határozatokról szóló irányelv (e részben: az irányelv) átültetését a magyar jogba. Az irányelv az ún. fogyasztói alapjogok közül a jogorvoslat jogához kapcsolódik. Ezen alapjog lényege, hogy a fogyasztók hatékony védelmének nélkülözhetetlen eleme a jogaik érvényesíthetõsége, kikényszeríthetõsége.

Minõsített szervezetnek minõsül valamennyi olyan szervezet, amely a tagállami jognak megfelelõen jött létre, és elismert érdeke fûzõdik az 1. cikkben meghatározott rendelkezések betartatásához. Ezek a minõsített szervezetek jogosultak a másik tagállamban jogorvoslati eljárás kezdeményezésére jogsértés bekövetkezte esetén.

Az irányelv szerint minõsített szervezet lehet közhatalmi és civil szervezet is. Minõsített szervezetnek tekinthetõ különösen:

a) a lehetõ leggyorsabban, adott esetben sürgõsségi eljárás keretében a jogsértés megszüntetésének vagy az attól való eltiltásnak az elrendelése;

c) amennyiben ezt a tagállami jog lehetõvé teszi, arra az esetre, ha a marasztalt fél a határozatnak a bíróság vagy hatóság által megszabott határidõn belül nem tesz eleget, egy közérdekû számlára (vagy más kedvezményezett javára) meghatározott összeg fizetésére kötelezése, a határozatok megfelelõ követése céljából.

Az említett intézkedések megtételét a tagállamok nem jelen irányelvre tekintettel kötelesek lehetõvé tenni, hanem a különbözõ magatartásokat tilalmazó irányelvekbõl következõen. A tárgybeli irányelv fenti felsorolása csupán azt írja elõ, hogy az egyébként rendelkezésre álló eszközök közül melyekre nézve kell eljárás-kezdeményezési jogot biztosítani a minõsített szervezeteknek.

A tagállamok kötelesek biztosítani, hogy a területükön keletkezõ jogsértés esetén bármely olyan tagállamnak a minõsített szervezete, amelynek területén a minõsített szervezet által védett érdekeket veszélyezteti a jogsértés, bírósághoz vagy hatósághoz fordulhasson.

A Bizottság összeállít egy jegyzéket (listát) azokról a minõsített szervezetekrõl, amelyeknek a nevét közölte a tagállam, és jelzi a listán szereplõ érdekvédelmi szervezetek célját. Ez a jegyzék megjelenik a Hivatalos Lapban [pl. Official Journal C 222 (2001. 08.08.), C 30 (2002. 02. 02.)]. Az irányelv értelmében az eljáró bíróság vagy hatóság eljárásában a listán való szereplés legitimálja az adott szervezet eljárás kezdeményezési jogát. Ez az elismerési kötelezettség azonban nem érinti az eljáró bíróságnak vagy hatóságnak azt a jogát, hogy a konkrét esetekben megvizsgálja, hogy a minõsített szerv célja megalapozza-e az adott eljárás megindítását (4. cikk).

Az irányelv az eljárás-indítási jog elismerésének kötelezettségét a következõ közösségi jogszabályokkal összeegyeztethetõ nemzeti szabályok megsértése esetére korlátozza:

- a Tanács 84/450/EGK irányelve a tagállamok megtévesztõ reklámozásra vonatkozó jogszabályainak összehangolásáról;

- a Tanács 85/577/EGK irányelve az üzlethelyiségen kívül kötött szerzõdések tekintetében a fogyasztók védelmérõl;

- a Tanács 87/102/EGK irányelve a tagállamok fogyasztói hitelre vonatkozó jogszabályai összehangolásáról;

- a Tanács 89/552/EGK irányelve a televíziós mûsorszolgáltatási tevékenységek tekintetében a tagállamok egyes törvényi, rendeleti, közigazgatási rendelkezéseinek összehangolásáról (10-21. cikk);

- a Tanács 90/314/EGK irányelve az utazási csomagokról;

- a Tanács 92/28/EGK irányelve az emberi felhasználásra kerülõ gyógyszerkészítmények reklámozásáról;

- a Tanács 93/13/EGK irányelve a fogyasztói szerzõdések tisztességtelen szerzõdési feltételeirõl;

- az Európai Parlament és a Tanács 94/47/EK irányelve a fogyasztók védelmérõl az ingatlanok idõben megosztott használati jogának megszerzésére irányuló szerzõdések egyes vonatkozásai tekintetében;

- az Európai Parlament és a Tanács 97/7/EK irányelve a fogyasztók védelmérõl a távollévõk között kötött szerzõdéseknél;

- az Európai Parlament és a Tanács a fogyasztási cikkek adásvételének és a kapcsolódó jótállásnak egyes vonatkozásairól szóló 1999/44/EK irányelve;

- az Európai Parlament és a Tanács 2000/31/EK irányelve az információs társadalom egyes jogi vonatkozásairól, különösen az elektronikus kereskedelemrõl a belsõ piacon.

3. Az irányelvi követelményeket összevetve a hatályos magyar joggal az alábbiak állapíthatók meg.

3.1. Az irányelv mellékletében felsorolt irányelvek (s így az átültetõ magyar jogszabályok) közjogi és magánjogi szabályokat egyaránt tartalmaznak. Így például a tisztességtelen szerzõdési feltételekre, a szavatossági jogokra vonatkozó rendelkezések magánjogi jellegûek, míg a reklámtilalmak, vagy a szerzõdéskötést megelõzõ vállalkozói magatartást szabályozó normák inkább közjogi jellegûnek minõsíthetõk. Azok a szabályok, melyek tisztán magánjogi természetûek, az érintett felek által érvényesíthetõk, a magánautonómia (önrendelkezés) elvébõl következõen. A közjogi normákat viszont a köz nevében eljáró hatóságok kényszerítik ki. Ez a különbség azt is eredményezi, hogy a magánjogi igények tárgyában a polgári bíróságok járnak el, míg a közjogi normák betartatása a hatóságok feladata.

Az irányelv közvetlenül nem rendelkezik arról, hogy melyik normatípus kikényszerítése lehetõségének biztosítását követeli meg a tagállamoktól, az irányelv melléklete a fogyasztóvédelmi tárgyú irányelveket a maguk teljességében említi meg. Ebbõl az következne, hogy mindkét normakörre nézve fennáll a kötelezettség. Ugyanakkor az irányelv célja a fogyasztók kollektív érdekeinek védelmét szolgáló eljárások kezdeményezése lehetõségének biztosítása, továbbá a kérhetõ intézkedések köre (jogsértés megszüntetésének elrendelése, határozat nyilvánosságra hozatala, közérdekû bírságolás) a közjogi típusú szankciókra szûkített, harmadrészt a kötelezettséget az irányelv azon tagállam számára írja elõ, ahonnan a jogsértés ered. Mindebbõl az következik, hogy a kötelezettség alapvetõ tartalma nem a magánjogi típusú igényérvényesítés lehetõvé tétele. (Az ilyen igényérvényesítés egyébként elválaszthatatlan az alkalmazandó jog kérdésétõl, az irányelv viszont éppen azt hangsúlyozza, hogy rendelkezései az alkalmazandó jogot nem érintik.) A tisztán magánjogi igényérvényesítésre tehát nem kell lehetõséget biztosítani a külföldi minõsített szervezetek számára, vagyis a magyar anyagi polgári jogba nem kell felvenni e szervezetek igényérvényesítési jogosultságát.

Ugyanakkor a közjog/magánjog normafelosztás határvonalát áttöri az, hogy a gyengébb felek védelme érdekében a közigazgatási hatóságok a magánjogi rendelkezések betartása felett is õrködhetnek (így például a fogyasztóvédelmi felügyelõségek minden fogyasztóvédelmi szabály megtartását ellenõrzik). Ezt a lehetõséget az Alkotmánybíróság is megerõsítette: "nem tekinthetõ alkotmányellenesnek az, hogy a közigazgatási szervek feladat- és hatáskörük gyakorlása során a jogrendszer különbözõ jogágainak anyagi jogi normáit is értelmezik és alkalmazzák, s azok esetleges megsértéséhez hátrányos jogkövetkezményeket fûznek. A közigazgatási szervek tevékenysége ugyanis nem szûkíthetõ le kizárólag a közigazgatási anyagi jog normáinak alkalmazására;" (29/1998. (VI. 17.) AB határozat). Tekintettel arra, hogy az irányelv alapvetõen a közjogi típusú intézkedések vonatkozásában írja elõ a külföldi minõsített szervezetek eljárás-kezdeményezési jogának lehetõvé tételét, e kötelezettség alapján biztosítani kell azt is, hogy a magyar hatóság eljárását kezdeményezze a külföldi minõsített szervezet, ha a magánjogi jellegû szabály megsértése miatt lehetõség van a hatósági fellépésre. Hangsúlyozandó, hogy az irányelv azt nem teszi kötelezõvé, hogy minden - az irányelv mellékletében felsorolt fogyasztóvédelmi irányelveket átültetõ magyar jogszabályokon alapuló - fogyasztói magánjogi igényt érvényesíthessenek a külföldi minõsített szervezetek. Ez abból következik, hogy a fellépési lehetõséget csak olyan jogsértések esetében kell biztosítani, amelyek azon túlmenõen, hogy a mellékletben felsorolt irányelvekbe ütköznek, egyúttal a fogyasztók kollektív érdekeit is sértik. E feltétel miatt hullik ki az egyéni és csoportos magánjogi igényérvényesítés halmaza a külföldi minõsített szervezetek által oltalmazható jogok körébõl.

Szintén elmossa a közjog/magánjog határvonalát hatályos jogunk három esetben, sajátos keresetindítási jog biztosítása révén.

Az Fgytv. 39. §-a alapján az ellen, aki jogszabályba ütközõ tevékenységével a fogyasztók széles körét érintõ vagy jelentõs nagyságú hátrányt okoz, a Fogyasztóvédelmi Fõfelügyelõség, a fogyasztói érdekek képviseletét ellátó társadalmi szervezet vagy az ügyész pert indíthat a fogyasztók igényeinek érvényesítése iránt akkor is, ha a sérelmet szenvedett fogyasztók személye nem állapítható meg. A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (Tpvt.) 92. §-a hasonló rendelkezése szerint az ellen, aki törvénybe ütközõ tevékenységével a fogyasztók széles körét érintõ vagy jelentõs nagyságú hátrányt okoz, a fogyasztók érdekvédelmét ellátó szervezet, továbbá - a hatáskörébe tartozó ügyben akkor, ha a jogsértést határozattal megállapította - a Gazdasági Versenyhivatal vagy tagjai tekintetében a gazdasági kamara pert indíthat a fogyasztók polgári jogi igényeinek érvényesítése iránt abban az esetben is, ha a sérelmet szenvedett fogyasztók személye nem állapítható meg.

A hivatkozott szakaszok kifejezetten a "fogyasztók (polgári jogi) igényeinek érvényesítése iránti" keresetrõl rendelkeznek, vagyis a kereset tárgya nem a közigazgatási természetû elõírások betartatása (ilyenek pl. a címkézésre vonatkozó szabályok), hanem a jogsértésbõl fakadó fogyasztói polgári jogi - azaz szerzõdésen alapuló vagy kártérítési - igények érvényesítése (pl. a jogszabálysértõen hiányos címkézéssel okozott kár megtérítése). Ugyanakkor az a körülmény, hogy a kereset megindítható akkor is, ha a sérelmet szenvedett fogyasztók személye ismeretlen, e perlési lehetõséget elszakítja a konkrét magánjogi igénytõl, s ezáltal közjogiasítja az ilyen beavatkozást.

A Ptk. és a Ptké. alapján a tisztességtelen általános szerzõdési feltételeket bíróság elõtt megtámadni jogosult az ügyész, a miniszter, az országos hatáskörû szerv vezetõje, a jegyzõ és a fõjegyzõ, a gazdasági és a szakmai kamara, a hegyközségi szervezet, a fogyasztói érdek-képviseleti szervezet is. A sikeres megtámadás következménye érvénytelenség, méghozzá a kikötés alkalmazójával szerzõdõ valamennyi félre kiterjedõ hatállyal. Ez alatt nem csak a már megkötött szerzõdések feleit kell érteni, hanem valamennyi jövõben szerzõdõ felet is. (Ezt az értelmezést követeli meg a vonatkozó irányelvvel való összhang biztosításának kívánalma, amely kifejezetten elõírja a tisztességtelen feltételek jövõbeni alkalmazásának megelõzését.) Ebben az értelemben az érvénytelenség megállapítása a jövõbeli alkalmazástól való eltiltás közvetett kimondása, ami már a magánjogi igényérvényesítésbõl következõkön túlmutató jogkövetkezmény.

Megállapítható tehát, hogy mindhárom keresetindítási jogosítvány hordoz közjogi elemet, vagyis indokolt a külföldi minõsített szervezetek számára a keresetindítási jogot biztosítani. A Ptk. szerinti megtámadás esetében a legerõsebb a közjogi elem; a másik két keresetindítási jognál a magánjogi igények érvényesítése a kereset tárgya, csupán a beavatkozás módja közjogias (az irányelvi feltételrendszerbõl - fogyasztók kollektív érdekeinek védelme, eltiltás/nyilvánosságra hozatal/bírságolás intézkedéstípus - szigorú értelemben egyik sem teljesül e két esetben).

Az irányelvi követelmény a fentiek alapján úgy foglalható össze, hogy elsõsorban a mellékletében felsorolt fogyasztóvédelmi irányelveket átültetõ magyar jogszabályok közjogi típusú normáinak kikényszerítésére kell feljogosítani a külföldi minõsített szervezeteket, vagyis biztosítani számukra az ezen normák betartatásáért felelõs hatóságok fellépésének kezdeményezésére való jogot. Ezen túlmenõen, másodsorban, az olyan eljárások kezdeményezésének jogát is biztosítani kell, melyekben valamely hatóság közjogi eszközökkel biztosítja a magánjogi normák betartását. Harmadsorban a fentebb említett három speciális keresetindítási jogot is indokolt lehetõvé tenni a külföldi minõsített szervezetek számára, tekintettel e jogosultságok közjogias jellegére.

3.2. Tekintettel arra, hogy elsõsorban a hatóságok fellépésének kezdeményezéséhez való jogot kell biztosítani az irányelv alapján, indokolt röviden áttekinteni, hogy a hatályos jogrendünk ad-e ilyen jogot a külföldi szervezetek számára.

Az államigazgatási eljárásokat illetõen jogunk általános megközelítése az, hogy a magyar közjog vonatkozik a magyar jogalanyokra, illetve a Magyarország területén kifejtett magatartásokra. Az e hatály alá esõ jogsértéssel szemben lép fel a magyar hatóság. Az államigazgatási eljárásban a magyar anyagi közjog kerül alkalmazásra. Magyar hatóság külföldi közjogot nem alkalmaz. E megközelítés összhangban van az irányelv szemléletével.

Az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény (Áe.) nem tagadja meg az ügyfél pozícióit a külföldi szervezetektõl, ugyanakkor az eljárás alapvetõen nem azon a hárompólusú modellen alapul, melyben más-más személy az eljárást kérelmezõ, és az, aki ellen a jogszabálysértés miatt az eljárást a hatóság a kérelemre lefolytatja. Az Áe. alapján nem kizárt tehát, hogy a külföldi szervezet eljárást kérelmezõ ügyfél legyen, ugyanakkor a kérelmezõ az eljárás lefolytatására befolyással nem bír.

Az Fgytv. a fogyasztóvédelmi hatóságok számára általános fellépési lehetõséget biztosít, így az e törvényben szabályozott eljárás fõszabály szerint irányadó a fogyasztóvédelmi jogszabályok kikényszerítésére. Az Fgytv. az államigazgatási eljárásokat illetõen kimondja, hogy fogyasztóvédelmi felügyelõségek feladatai közé tartozik a fogyasztóvédelmi jogszabályok megtartásának az ellenõrzése, a jogszabálysértések megelõzése és megszüntetése érdekében államigazgatási eljárás kezdeményezése és lefolytatása. Az eljárás kezdeményezésére jogosultakról a törvény nem tartalmaz rendelkezést. Így a fogyasztóvédelmi felügyelõségek általános hatáskörrel bírnak a fogyasztóvédelmi szabályok betartásának ellenõrzésére, a jogsértõ magatartás elleni hivatalbóli fellépésre.

Az általános szabályok mellett meg kell vizsgálni az irányelv mellékletében szereplõ irányelveket átültetõ magyar jogszabályokat is abból a szempontból, hogy tartalmaznak-e olyan speciális eljárási szabályokat, amelyek a külföldi szervezetek eljárás-kezdeményezési jogát érintik. E szabályok közül azokban szükségképpen ki kell kimondani az irányelv szerinti eljárás-kezdeményezési jogát a külföldi minõsített szervezeteknek, amelyek kizárólag kérelemre induló eljárást tesznek lehetõvé, nevesítve az eljárás kezdeményezésre jogosultakat, s e körbõl jelenleg kizárják a külföldi szervezeteket. E szempontok alapján egyedül a gazdasági reklámtevékenységrõl szóló 1997. évi LVIII. törvény (Grtv.) kiegészítése szükséges.

Az államigazgatási eljárásokat illetõen összegezve megállapítható, hogy a fogyasztóvédelmi felügyelõségek hivatalból kötelesek eljárni jogszabálysértés esetében, ami a kérelmezõi jog felõli megközelítést szükségtelenné teszi. Továbbá az Áe. általános szabályai sem tagadják meg a kérelmezõ-ügyféli minõséget a külföldi szervezetektõl. Mindazonáltal célszerû egyetlen helyen, a legszélesebb fogyasztóvédelmi hatáskörrel rendelkezõ szervezetek eljárására nézve, vagyis az Fgytv.-ben az egyértelmûség kedvéért kimondani, hogy a fogyasztóvédelmi felügyelõségek eljárásának kezdeményezésére jogosultak a külföldi minõsített szervezetek is.

3.3. Az irányelv 2. cikkének (1) bekezdése értelmében a tagállamok feladata az irányelv hatálya alá tartozó eljárási kérelmek elbírálására illetékes bíróság (hatóság) kijelölése. E tekintetben jogalkotásra nincs szükség, mivel az irányelv mellékletében felsorolt közösségi irányelvek tekintetében vagy az átültetõ magyar szabályok tartalmazzák az eljáró szerveket is (vagy közvetlenül, vagy más jogszabályra utalással), vagy az általános eljárási szabályok alkalmazandók.

4. Az irányelv egyes rendelkezései választási lehetõséget biztosítanak a tagállami jogalkotó számára. Ezekkel a lehetõségekkel a Javaslat az alábbiak szerint él.

4.1. Az 5. cikk értelmében lehetõség van az eljárás megindítása elõtti konzultáció kötelezõ jelleggel történõ elõírására. Jogunkban a hivatalból induló hatósági eljárásoknál az elõzetes egyeztetési kötelezettség idegen lenne ezen eljárási modelltõl. A közérdekû keresetindításoknál a belföldi jogosultakat nem terheli ilyen kötelezettség, ezért azt a külföldi minõsített szervezetek számára sem indokolt elõírni.

Az irányelven való túlterjeszkedés e téren nem indokolt. Az eljárás-kezdeményezési jog a külföldi fogyasztók érdekeinek védelmére szolgál, a magyar fogyasztókat csak közvetetten védi. Gyakorlati szempontból is igen csekély az esélye annak, hogy a külföldi szervezet egyáltalán tudna fellépési jogáról akkor, ha a fellépési jogát megalapozó magatartás csak a magyar jogot sérti, azaz a megsértett szabály nem tartozik a harmonizált körbe. Mérlegelendõ körülmény végül az is, hogy az irányelvet eddig átültetõ tagállamok többsége az irányelv átültetése során ragaszkodott a listához.

4.2.2. A második túlterjeszkedési lehetõség az eljárás-kezdeményezési jog biztosítása a nem-minõsített külföldi szervezetek részére is. E kiterjesztés azért nem indokolt, mivel "legitimáló lista" hiányában meglehetõsen nehéz lenne az adott szervezet érintettségének igazolása.

4.2.3. A harmadik kiterjesztési lehetõség a jogsértés miatt követelhetõ intézkedések körének bõvítése. Az irányelv a jogsértõ magatartástól történõ eltiltásra és az abbahagyásra kötelezésre, a határozat nyilvánosságra hozatalára és közérdekû bírságolásra irányulóan követeli meg a külföldi minõsített szervezet eljárás-kezdeményezési jogának biztosítását. A külföldi minõsített szervek számára biztosított eljárás-kezdeményezési jog kiterjed mindazon intézkedések meghozatalára, amelyre az eljáró szerv jogszabály alapján jogosult. A megadandó keresetindítási jog alapján a bíróságok a polgári jogi igény teljesítésére köteleznek, illetve nyilvánosságra hozatali lehetõségük is van az Fgytv. és a Tpvt. alapján. E téren tehát jogunk többlet-jogokat biztosít.

Az Fgytv. a fogyasztóvédelmi intézményrendszer továbbfejlesztése és a fogyasztói jogok hatékonyabb érvényesítése céljából 1999. január 1-jei határidõvel rendelkezett a békéltetõ testületek felállításáról. A törvény hatálybalépésével csaknem egyidejûleg került elfogadásra az Európai Közösségben a békéltetõ testületek eljárásával szembeni követelményeket megfogalmazó ajánlás (e részben: az ajánlás).

Az ajánlás célja a fogyasztói viták bíróságon kívüli eldöntése eljárásainak létrehozását és mûködését szabályozó minimális elvek közösségi szintû meghatározása a magas színvonalú fogyasztóvédelem megvalósítása érdekében. Az ajánlás hét alapvetõ követelményt fogalmaz meg az ilyen eljárásokkal szemben: a függetlenség, az átláthatóság, az ellenérdekûség, a hatékonyság, a jogszerûség, a szabadság, valamint a képviselet elvét.

Mivel a Bizottságot az ajánlás kidolgozására felszólító európai parlamenti állásfoglalás már az Fgytv. elõkészítése során ismert volt, a fogyasztói viták bírósági eljáráson kívüli rendezésével kapcsolatos közösségi elvárások alapvetõen már beépítésre kerültek az Fgytv. békéltetõ testületekre vonatkozó rendelkezéseibe. A törvény szabályai az ajánlásnak való megfelelés érdekében a következõ pontokon szorulnak kiegészítésre.

Az ajánlás a függetlenség elvének biztosítása érdekében a fogyasztói jogvitát eldöntõ egyedül eljáró személlyel szemben elõírja, hogy ha szakmai szövetség delegáltja, a vita eldöntésénél akkor járhat el egy személyben, ha a megbízatás elfogadását megelõzõ három évben sem a szakmai szövetséggel, sem annak tagjával nem állt munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban. Szükséges ezt a követelményt beépíteni az Fgytv. individuális eljárást lehetõvé tevõ rendelkezéséhez kapcsolódóan. A Javaslat az ajánlásnál valamivel tágabb megközelítésben, a függetlenség mindkét oldalról való biztosítására, a fogyasztóvédelmi társadalmi szervezetek delegáltjai tekintetében is elõírja ezt az összeférhetetlenségi szabályt.

Szintén függetlenségi kritériumként írja elõ az ajánlás az egyedül eljáró személlyel szemben a vita eldöntéséhez szükséges - mindenekelõtt - jogi ismeretek meglétét. Ennek átvételére a Javaslat jogi végzettséget követel meg az egyedül eljáró testületi tagtól.

Ezen új követelményeknek a testületek összeállításánál való leképezésére, az egyedüli testületi tagként való eljárás lehetõsége végrehajthatóságának érdekében szükséges annak elõírása, hogy a kamarák, illetve a fogyasztói érdekek képviseletét ellátó társadalmi szervezetek a törvény hatálybalépését követõ jelölések során biztosítsák: a testületnek legyen legalább egy olyan tagja, aki a fenti követelményeknek megfelel.

Az ajánlás az átláthatóság elvének biztosítása érdekében elõírja, hogy a fogyasztói jogviták bíróságon kívüli elbírálására jogosult testület világosítsa fel a hozzáfordulókat eljárásának szabályairól, feltételeirõl, költségeirõl, határozatainak típusairól és a rendelkezésre álló jogorvoslatokról. A tájékoztatást kérésre kell - írásban vagy más megfelelõ formában - megadni. Szükséges továbbá, hogy e testületek rendszeresen tájékoztassák a közvéleményt a tevékenységükrõl éves beszámolók közzététele útján. E követelmények az Fgytv. hatályos szabályai között nem jelennek meg, ezért szükséges a törvény ilyen értelmû kiegészítése.

Végül a békéltetõ testületek mûködési tapasztalatainak alapján indokolt az eljárási határidõk kismértékû meghosszabbítása azok reális betarthatósága biztosítására.

Az 1. §-hoz

A Ptk. 232. §-ának (2) bekezdését a Javaslat abból a célból módosítja, hogy az ügyleti kamat számítása során is a jegybanki alapkamat képezze az alapot. Így a kamat számításának bázisa az ügyleti és a késedelmi kamatnál egyaránt a jegybanki alapkamat lesz. E rendelkezést a fizetési késedelemrõl szóló irányelv nem teszi kötelezõvé, azonban nem indokolt kétféle számítási mód alkalmazása. Egyúttal meghatározásra kerül, hogy mely idõpontban érvényes jegybanki alapkamat irányadó. Elmarad a hatályos szövegnek a felek eltérõ megállapodási lehetõségére való utalása. Ennek oka az, hogy a Ptk. szerzõdésekre vonatkozó szabályai alapvetõen diszpozitívak (eltérést engedõk), ezért ezt külön nem kell kimondani. Hangsúlyozandó tehát, hogy az új kamatszabályok is diszpozitívak.

A jótállás intézményét érintõ változtatások alapvetõen a fogyasztói adásvételrõl szóló irányelvben elõírt követelmények megvalósítására korlátozódnak. A Javaslat az intézményt a szerzõdést biztosító mellékkötelezettségek körében tartja meg, ugyanakkor lényegében továbbra is a hibás teljesítés témaköréhez kapcsolja. Rögzítésre kerül, hogy a jótállás sajátos többletteher a kötelezett oldalán a vállalt, illetve jogszabály által elõírt határidõn belül, nem érinti azonban a jogosultnak a törvénybõl eredõ egyéb jogait.

A korábbi szabályokból a 248. § (1) bekezdése csupán a jótállás lényegét rögzítõ rendelkezést tartja meg: a jótállásra kötelezett a jótállás idõtartama alatt a felelõsség alól csak akkor mentesül, ha bizonyítja, hogy a hiba oka a teljesítés után keletkezett. A kimentési lehetõség ilyen korlátozásán túl a felek szabadon (illetve a kötelezõ jótállást elõíró jogszabály) határozzák meg a jótállás tartalmát: a jótállás a kötelezettet a (2) bekezdés szerint a jótállási kötelezettséget keletkeztetõ szerzõdésben vagy jogszabályban, továbbá a szolgáltatásra vonatkozó reklámban foglalt feltételek szerint terheli. A reklám fogalmára a Grtv. 2. §-a g) pontjának meghatározása irányadó. A reklámbeli ígéreteknek a jótállás tartalmává válására vonatkozóan a 277. § új (2) bekezdésében foglalt szabály megfelelõen alkalmazandó.

A (3) bekezdés a jótállási nyilatkozat kötelezõ tartalmát meghatározó irányelvi szabályokat jeleníti meg, hatókörében ugyanakkor nem meghaladva az irányelv hatályából feltétlenül kötelezõt: a rendelkezés hatálya a fogyasztói szerzõdésekre korlátozott. Ennek oka, hogy ezen elõírások kifejezetten a fogyasztóvédelem szempontjával (a fogyasztó megfelelõ tájékoztatásához fûzõdõ érdekkel) indokolhatóak, a jótállás viszont a piacgazdaság körülményei között tipikusan versenyeszköz, ezért a kereskedelmi ügyletekre kiterjedõ általános hatállyal nem indokolt beleavatkozni a felek szerzõdési akaratába. A jótállási nyilatkozatnak kifejezetten utalnia kell arra, hogy a jótállás a fogyasztónak a törvénybõl eredõ jogait nem érinti. E szabály célja a közvetlen figyelemfelhívás arra, hogy a kereskedõ (gyártó) által vállalt jótállás többletjogokat tartalmazhat a fogyasztó számára, de nem csorbíthatja a törvényben biztosított jogi helyzetét.

Jótállást kötelezõen elõíró jogszabály a jótállási nyilatkozatra vonatkozóan további követelményeket állapíthat meg. A hatályos kormányrendeletekben szabályozott jótállási jegy megfelel a törvényben - az önként vállalt jótállásra is kiterjedõ általános fogalomhasználattal - jótállási nyilatkozatként jelölt intézménynek.

A formai követelmények nemteljesítése nem befolyásolja a jótállási kötelezettségvállalás érvényes létrejöttét. E rendelkezés célja a fogyasztó oldaláról nézve az, hogy a formai követelmények megsértése ne rontsa le az õ jogát a jótállásban vállaltak érvényesíthetõségét illetõen. Ez nem jelenti azt, hogy a jótállásra kötelezett jogsértõ magatartása feltétlenül szankcionálatlan marad: kártérítési felelõsséggel tartozik egyrészt az általános szabályok szerint, szankcionálási lehetõséget biztosítanak továbbá a fogyasztóvédelmi jogszabályok érvényre juttatását célzó államigazgatási eszközök.

A (4) bekezdés - immár nem az irányelvvel összefüggésben, hanem a hatályos szabályozás pontosítására - rögzíti, hogy a jogosult a jótállási határidõ alatt bármikor közölheti kifogását a kötelezettel. Ennyivel is szigorúbb a jótállási felelõsség a kellékszavatosságnál, ahol érvényesül a Ptk. - Javaslat szerinti - 307. §-a (1) bekezdésében írt, a körülmények által lehetõvé tett legrövidebb idõn belüli kifogásközlési kötelezettség. Természetesen a jogosult kifogásközlését ez esetben is befolyásolják az együttmûködési kötelezettség, illetve a joggal visszaélés tilalma alapelvei. A kifogás közlésének eredménytelensége esetén a jogosult a - szavatossági igényérvényesítésre nyitva álló határidõknél megintcsak hosszabb - általános elévülési idõn belül fordulhat bírósághoz.

Az (5) bekezdés a jótállási jogok gyakorlásához - diszpozitív jelleggel - behívja a szavatossági jogok gyakorlására megállapított törvényi szabályokat. Itt elsõsorban a jogosult áttérési jogára, a kötelezettségek teljesítésének és a dolog rendeltetésszerû használatának ingyenességére, a jótállási jogoknak a jótállási határidõ eltelte után kifogás útján történõ érvényesíthetõségére, továbbá a kijavítás illetve kicserélés joghatására vonatkozó szabályok jönnek figyelembe.

A Javaslat a szerzõdésszerû teljesítésnek a fogyasztói adásvételrõl szóló irányelvben meghatározott kritériumait a Ptk. teljesítési szabályai közé építi be, kiegészítve ezzel a 277. § (1) bekezdésében a szolgáltatással szemben eddig támasztott követelményeket. E rendelkezést a Javaslat általános érvénnyel, tehát nem csupán fogyasztói ügyletekre nézve, illetve nem csak a dologszolgáltatásra irányuló szerzõdések tekintetében ülteti át. Az új szabály egyértelmûvé teszi, hogy a szerzõdésszerûség megítélése szempontjából a teljesítés idõpontja az irányadó.

A felsorolás elemei kumulatívak, amennyiben a szolgáltatás a négy feltétel valamelyikét nem elégíti ki, a teljesítés nem szerzõdésszerû. Az adott szerzõdés körülményei kizárhatják valamelyik elem alkalmazhatóságát, ettõl azonban a többi követelmény még irányadó a szerzõdésszerûség megítélésére.

E szabályrendszer diszpozitív, csak a felek kifejezett szerzõdéses rendelkezésének hiányában hívható fel a hibás teljesítés megállapítására.

A szerzõdésszerûség feltételei közé a nyilvános kijelentéseknek való megfelelés felvétele lényeges újítást jelent a hatályos szabályozáshoz képest. A feltétel a reklámot és az árucímkét érinti, nem csupán a jogosulttal szerzõdéses kapcsolatban álló kötelezett, hanem a gyártó, az importáló, illetve ezek képviselõje vonatkozásában is. A harmadik személyek nyilvános kijelentéseinek a kötelezett szerzõdéses kötelezettségvállalásaként való betudásának indoka az, hogy a gyártó, stb. hirdetési tevékenysége a szerzõdéskötési szándék befolyásolásának jellemzõ eszköze.

A nyilvános kijelentésekben említett tulajdonságoknak konkrétnak (tényszerûnek) kell lenniük. A szavatossági kötelezettség megállapításához nem elég a hirdetésekben bevett általános jellegû "öndícséret". A reklámozással kapcsolatos visszaélésekkel szembeni jogvédelmet a Grtv. hivatott biztosítani.

A kötelezett megnövekedett felelõsségére figyelemmel a (2) bekezdés kivételeket fogalmaz meg a javára, azonban a bizonyítási terhet õrá telepíti a kivételek alkalmazhatósága tekintetében. A kivételek elsõsorban a gyártó nyilvános kijelentéseit érintik. A b) pontban írt helyesbítést maga a kötelezett is megteheti a szerzõdésben, biztosítva ezzel mind a jogosult megfelelõ tájékoztatását, mind a saját mentesülését.

A (3) bekezdés az irányelvvel, illetve a termékfelelõsségi törvénnyel összhangban rögzíti a gyártó kiterjesztett fogalmát. A gyártó felelõssége terheli azt a személyt is, aki a dolgon a nevét, védjegyét vagy egyéb megkülönböztetõ jelzést feltüntetve azt a látszatot kelti, hogy az az õ gyártmánya.

A Javaslat kivételt fogalmaz meg a Ptk. 278. §-a (2) bekezdésében foglalt azon szabály alól, amely szerint, ha a szolgáltatás tárgyát a kötelezett lakóhelyétõl, illetõleg székhelyétõl különbözõ helyre kell küldeni, s azt, vagy valamely közbeesõ helyet nem kötöttek ki teljesítési helyként, a teljesítés azzal is megtörténik, ha a kötelezett a szolgáltatás tárgyát elküldés, illetõleg elszállítás végett a szállítmányozónak vagy a fuvarozónak átadja. E szabály érvényesülésének kizárását a fogyasztói ügyletek körében az indokolja, hogy a fuvarozó által történõ szállítás ideje alatt ne õ viselje a dolog meghibásodásának kockázatát, mivel a hibás teljesítés megítélése szempontjából a teljesítés idõpontja az irányadó. Mindazonáltal az új szabály nem jelent kivételt a 278. § (1) bekezdésében foglalt, a teljesítés helyére vonatkozó fõszabály alól.

A fizetési késedelemrõl szóló irányelvet átültetõ szabályok a 301/A. §-ban kerülnek elhelyezésre, speciális rendelkezéseket megállapítva a gazdálkodó szervezetek közötti kapcsolatokban a késedelmi kamatot illetõen. Ezért egyéb viszonylatokban a 301. § jelenlegi szabályait csak annyiban módosítja a Javaslat, hogy itt is a jegybanki alapkamatot teszi a kamatszámítás alapjává. Egyúttal meghatározásra kerül, hogy mely idõpontban érvényes jegybanki alapkamat irányadó. Elmarad a hatályos szövegnek a felek eltérõ megállapodási lehetõségére való utalása. Ennek oka az, hogy a Ptk. szerzõdésekre vonatkozó szabályai alapvetõen diszpozitívak (eltérést engedõk), ezért ezt külön nem kell kimondani. Hangsúlyozandó tehát, hogy az új kamatszabályok is diszpozitívak.

A Javaslat érdemben változatlanul hagyja az egyéként alkalmazandó ügyleti kamathoz hozzáadandó késedelmi kamat szabályát. E norma arra a helyzetre ad eligazítást, hogy miként kell kombinálni az egyébként irányadó ügyleti kamatot a késedelmi kamattal. Az ügyleti kamatra rárakódó késedelmi kamat elõírásának indoka az, hogy a késedelemben megnyilvánuló szerzõdésszegés ne maradjon szankció nélkül. A fõszabály szerinti teljes kamatmértéket viszont azért nem célszerû alkalmazni az ügyleti kamattal együtt, mert az gazdaságilag indokolatlanul magas kamatszintet eredményezne.

Az irányelv ilyen szabályt nem tartalmaz, csak a minimálisan fizetendõ késedelmi kamatot írja elõ. Nincs azonban akadálya annak, hogy az irányelvi kamatszintet az alkalmazott ügyleti kamat beszámításával érjük el, de a teljes fõszabály szerinti késedelmi kamatnak az ügyleti kamaton felüli megfizetése is elõírható.

A fentiekre tekintettel a Javaslat az irányelvi követelményen túllépve a gazdálkodó szervezetekre is kiterjedõ hatállyal fenntartja a 301. § (2) bekezdése szerinti, az ügyleti kamathoz hozzáadódó késedelmi kamatot. A mérték meghatározására az egységesség érdekében a Javaslat e mértéket is a jegybanki alapkamathoz köti, annak 1/3-ában megállapítva a kamatmértéket. (Az 1/3 arány hozzávetõleg leképezi a hatályos 4/11 viszonyt.)

A Javaslat 29. §-ának (2) bekezdése az egységes szabályozás érdekében egyidejûleg hatályon kívül helyezi a pénzforgalomról és a bankhitelrõl szóló 39/1984. (XI. 5.) MT rendelet 12. §-át, mivel az fix összegben (6%) határozza meg a bankkölcsön esetében az ügyleti kamaton felül fizetendõ késedelmi kamatot.

A Javaslattal a Ptk.-ba beiktatott 301/A. § (1) bekezdése kimondja, hogy a késedelmi kamatra vonatkozó rendelkezéseket az e §-ban foglalt eltérésekkel kell alkalmazni. E körben is alkalmazandó tehát a 301. § (1) bekezdésének utolsó mondata, a (2) bekezdés - azzal, hogy az összességében legalább fizetendõ kamat mértékére a 301/A. § (2) bekezdésében meghatározottak irányadóak -, valamint a (3) és (4) bekezdés is.

A 301/A. § (2) bekezdése a fizetési késedelemre vonatkozó irányelvvel összhangban a jegybanki alapkamaton felül további 7%-os késedelmi kamatot ír elõ a gazdálkodó szervezetekre nézve. (A jelenlegi jegybanki alapkamat 9,5%, ehhez hozzáadva az irányelvben elõírt 7%-ot 16,5%-ot kapunk, ezzel szemben a hatályos költségvetési törvény 11%-ot állapít meg).

A (3) bekezdés azt határozza meg, hogy mikortól fizetendõ a késedelmi kamat. Az irányelv szerint a késedelmi kamat a szerzõdésben meghatározott fizetési határidõ vagy fizetési idõszak lejáratát követõ naptól válik esedékessé. Amennyiben a szerzõdés nem rögzíti a fizetés napját vagy a fizetési idõszakot, a kamatfizetési kötelezettség kezdõ idõpontja:

- harminc nappal a számla vagy az azzal egyenértékû fizetési felhívás adós általi kézhezvétele után;

- ha nem állapítható meg egyértelmûen a számla vagy az azzal egyenértékû fizetési felhívás kézhezvételének idõpontja, harminc nappal az áruk vagy szolgáltatások átvételét követõen;

- ha az adós az áruk vagy szolgáltatások átvételét megelõzõen kapja kézhez a számlát vagy az azzal egyenértékû fizetési felhívást, harminc nappal az áruk vagy szolgáltatások átvételét követõen;

- ha jogszabály vagy a szerzõdés elõírja, hogy az áruk vagy a szolgáltatások szerzõdésszerû szállítását illetve teljesítését átvételi vagy ellenõrzõ eljárással kell megállapítani, és az adós a számlát vagy az azzal egyenértékû fizetési felhívást a fenti eljárás napján vagy azt megelõzõen kapja kézhez, harminc nappal az eljárás napját követõen.

A Ptk. hatályos rendszerében a késedelmi kamat a késedelembe esés idõpontjától jár. A késedelembe esés idõpontja a szerzõdésben meghatározott teljesítési idõponthoz kötõdik. Ilyen szerzõdéses rendelkezés hiányában visszterhes szerzõdéseknél az egyidejû teljesítés követelménye érvényesül, vagyis saját teljesítése egyidejû felajánlása mellett bármelyik szerzõdõ fél felszólíthatja a másik szerzõdõ felet a teljesítésre, ezzel az ellenszolgáltatás esedékessé válik. A késedelembe esés csak a jogosulti felszólítás eredménytelenségének következtében áll be. A szerzõdésszerû teljesítés felajánlása nélkül a másik fél teljesítése nem válik esedékessé, és a felszólítás eredménytelensége késedelemmel nem jár.

Az irányelvvel való összhang megteremtése érdekében a Javaslat bevezeti a harminc napos határidõt, mint a kamatfizetési kötelezettség kezdõ idõpontja. Az irányelvvel összhangban a Javaslat kimondja azt is, hogy a harminc napos határidõ a számla (illetve egyéb fizetési felhívás) kézhezvételétõl számítandó, illetve az áru (szolgáltatás) átvételétõl vagy az átvételi vagy ellenõrzõ eljárás lefolytatásától, ha a számla (illetve egyéb fizetési felhívás) kézhezvételére e cselekményeket megelõzõen került sor, vagy a számla (illetve egyéb fizetési felhívás) kézhezvételének idõpontja nem állapítható meg. A Javaslat a számlaküldést a fizetési felhívás egyik módozatának tekinti, továbbá az "átadás" illetve "átadás-átvételi, ellenõrzõ eljárás" fogalmak helyett a teljesítés kifejezést használja, mivel a Ptk. szerint e cselekmények a teljesítés egységes fogalmához kapcsolódnak, véghezvitelük egyben a teljesítés megtörténtét jelenti.

Az irányelv 3. cikkének (2) bekezdése lehetõvé teszi, hogy a tagállamok egyes szerzõdési kategóriákra nézve a kamatfizetés kezdõ idõpontját harminc nap helyett hatvan napra tolják ki, feltéve, hogy az ilyen szerzõdésekre kötelezõ, a fõszabály szerintinél magasabb kamatmérték irányadó, vagy a felek ezt a legfeljebb hatvan napos "moratóriumot" nem léphetik túl. A magyar jog ilyen elõírásokat nem tartalmaz, ezért a Javaslat nem él ezzel a lehetõséggel.

A 301/A. § (4) bekezdése a gazdálkodó szervezetek közötti szerzõdésekre nézve a hatályos rendelkezésbõl elhagyja azt a fordulatot, mely szerint a Ptk.-ban meghatározott kamatszint akkor alkalmazandó, ha jogszabály másként nem rendelkezik. Erre azért van szükség, mert az irányelvnek az egyéb jogszabályaink is kötelesek megfelelni, vagyis a Ptk. szabályaitól való eltérésre csak úgy lehet felhatalmazást adni, hogy jogszabály csak a jogosult javára térhet el a Ptk.-tól. Ugyancsak elmarad a hatályos szövegnek a felek eltérõ megállapodási lehetõségére való utalása. Ennek oka az, hogy a Ptk. szerzõdésekre vonatkozó szabályai alapvetõen diszpozitívak (eltérést engedõk), ezért ezt külön nem kell kimondani.

A 301/A. § (5) bekezdése az irányelv 3. cikkének (3) bekezdését ülteti át. E rendelkezés szerint a tagállamok kötelesek biztosítani, hogy a fizetési határidõre vagy a késedelmes fizetés következményeire vonatkozó minden olyan megállapodás, amely nem áll összhangban a kamat mértékére, illetve esedékességének idõpontjára vonatkozó irányelvi elõírásokkal, ne legyen érvényesíthetõ vagy kártérítési igényre adjon alapot, amennyiben - tekintetbe véve minden körülményt, ideértve a helyes kereskedelmi gyakorlatot és a termék jellegét is - a fenti megállapodás a hitelezõvel szemben különösen tisztességtelen. Annak megállapításakor, hogy valamely megállapodás különösen tisztességtelen-e a hitelezõ számára, többek között számításba kell venni azt, hogy volt-e objektív oka arra az adósnak, hogy eltérjen az irányelvi elõírásoktól. Amennyiben a megállapodás különösen tisztességtelennek minõsül, a törvényi szabályok lépnek helyébe, kivéve, ha a nemzeti bíróság ettõl eltérõ, tisztességes feltételeket állapít meg.

Az irányelv mind a kamatfizetés kezdõ idõpontjának, mind a kamat mértékének meghatározásakor elsõ sorban a felek szerzõdésére utal, s csak a felek rendelkezése hiányában rendeli alkalmazni a saját szabályait. Az irányelvi szabályok tehát szerzõdést pótló, diszpozitív szabályok, összhangban a szerzõdési jog általános megközelítésével. Ugyanakkor a felek eltérõ rendelkezéseinek az irányelv határt kíván szabni a fentebb hivatkozott szabállyal. E megoldás szerint tehát az irányelvi szabályok nem kogensek, de a szerzõdési feltételek tartalmi kontrollját biztosítani kell a hitelezõk védelmében.

A Ptk. a szerzõdések tartalmi kontrollját több szempontból (200. § (2) bekezdés, 201. § (2) bekezdés, 202. §, 209. § (1) bekezdés, 209/A. §, 301. § (3) bekezdés stb.) és változatos technikával teszi lehetõvé (semmisség, megtámadhatóság, bírói mérséklési jog a túlzott kamat, jogvesztés kikötés, kötbér, foglaló, bánatpénz esetében). Megállapítható, hogy ezek egyike sem felel meg minden vonatkozásban az irányelvnek.

Az irányelvi követelmény kielégíthetõ lenne a kamatszabályok kötelezõvé, eltérést nem engedõvé tételével. Ez azonban rugalmatlan, és a szerzõdési szabadságot indokolatlanul korlátozó megoldás lenne.

A szerzõdési szabadság megkívánt tartalmi kontrolljára a Javaslat a bírói mérséklési joghoz hasonló intézményt vezet be az egyedi sérelmek orvoslásának eszközéül (kivételes kamatemelési bírói jog).

A 3. cikk (4) és (5) bekezdése ugyanakkor a prevenciós célú kollektív fellépés (jogorvoslás) lehetõségének biztosítását is megkívánja az ilyen esetekben. Lehetõvé kell tenni az általános szerzõdési feltételekbe foglalt, a hitelezõvel szemben különösen tisztességtelen kamat-meghatározás megtámadhatóságát, különösen a kis- és középvállalkozások érdekképviseleti szervei számára, a jövõbeni alkalmazás megakadályozása érdekében. Ilyen megtámadási jogot a Ptk. 209. §-a biztosít (a tisztességtelenség törvényi fogalma megfelel az irányelvnek), de a megtámadásra jogosultak körét szélesíteni kell. Ezért a Javaslat módosítja a Ptké. 5. §-át, s megtámadásra jogosítja a szakmai és gazdasági érdekképviseleti szerveket is.

Az egyedi jogérvényesítés lehetõségét tehát a kamatemelési bírói jog, míg a kollektív jogorvoslást a tisztességtelen általános szerzõdési feltétel megtámadhatósága biztosítja.

A Javaslat - a fogyasztói adásvételrõl szóló irányelvvel összhangban - teljes egészében újraírja, illetve újrastrukturálja Ptk. 305-311. §-aiban foglalt, a hibás teljesítésre vonatkozó hatályos szabályozást. Mindazonáltal az új szabályok tagolásánál, számozásánál törekszik arra, hogy a hagyománynak megfelelõen helyezze el azokat. (Így például a szavatossági határidõk szabályozása továbbra is a Ptk. 308. - és az ahhoz törtjellel kapcsolódó, nagybetûkkel jelölt - §-okban történik.)

A 305. § (1) bekezdése megtartja a hibás teljesítés korábbi fogalmát, de egyértelmûvé teszi, hogy a hibás teljesítés megítélése szempontjából a teljesítés idõpontja az irányadó. A kellékszavatossági kötelezettséget megfogalmazó (2) bekezdés is kiegészül e pontosítással.

A szolgáltatott dolognak a teljesítés idõpontjában meg kell felelnie a jogszabályban vagy a felek szerzõdésében meghatározott tulajdonságoknak. Jogszabály alatt e szabály alkalmazásában a 685. § a) pontjának kiegészítése értelmében valamennyi jogszabályt érteni kell. Ha nincs ilyen jogszabály, és a szerzõdés is hallgat, akkor nyernek alkalmazást a szerzõdésszerûség megítélése szempontjából a Ptk. 277. §-a Javaslat szerinti (2) bekezdésében írt követelmények.

Az irányelvbõl eredõ új rendelkezést tartalmaz a (2) bekezdés, a szolgáltatott dolog - a kötelezett szavatossági felelõsségét megalapozó - kellékhiányának minõsítve a szakszerûtlen összeszerelést.

A (3) bekezdés a korábbinál egyértelmûbben definiálja a kellékszavatosságot mint sajátos - objektív - felelõsséget.

A 305/A. § (1) bekezdése a kötelezettet nem csupán a hatályos 305. § (3) bekezdésében ismert esetben mentesíti a szavatossági felelõsség alól, hanem akkor is, ha a hibát a jogosultnak a szerzõdéskötés idõpontjában ismernie kellett, továbbá akkor, ha a hiba a jogosult által adott anyag hibájára vezethetõ vissza, feltéve, hogy az anyag alkalmatlanságára figyelmeztette a jogosultat. Ez utóbbi feltétel indoka a 392. § (3) bekezdéséhez való szerves illesztés.

A (2) bekezdés - a fogyasztói szerzõdésekre korlátozottan - a jogosultat terhelõ bizonyítási teher irányelvben elõírt megfordítását valósítja meg a teljesítést követõ hat hónapon belül megnyilvánuló hibák keletkezése tekintetében. A bizonyítási teher ilyetén megfordítása azt jelenti, hogy e határidõn belül megnyilvánuló hibákkal kapcsolatban a kötelezettnek kell bizonyítania, hogy a hiba (illetve annak oka) a fogyasztó részére történõ átadást követõen keletkezett.

A 306. § az irányelvnek megfelelõen az ismert szavatossági jogok két lépcsõben való érvényesíthetõségét vezeti be, a kötelezetti kötelezettségek szerzõdésszerû teljesítését részesítve elõnyben. Az elsõ lépcsõben a jogosult a dolog szerzõdésnek megfelelõ állapota térítésmentes elõállítását követelheti, választva kijavítás vagy kicserélés között. Csak amennyiben ez lehetetlen vagy aránytalan, illetve a kötelezett a hibát nem megfelelõ határidõn belül vagy nem a jogosultnak okozott jelentõs kényelmetlenség nélkül orvosolja, választhatja a jogosult egy második lépcsõben a vételár megfelelõ csökkentését vagy a szerzõdéstõl való elállást. Az, hogy a második lépcsõs szavatossági jogokra való áttérés aránytalanságra hivatkozással mikor lehetséges, attól függ, hogy a kijavítás illetve kicserélés aránytalan többletköltséget okoz-e a kötelezett számára az irányelvbõl átvett kritériumok szerint. Az aránytalanság részletes szabályozása a felek érdekeinek kiegyensúlyozott védelmét és azt hivatott biztosítani, hogy kijavításra rendszerint nagy értékû, kicserélésre viszonylag kisebb értékû dolog esetében kerüljön sor.

A választás joga mindkét lépcsõn belül a jogosultat illeti meg. Az elsõ lépcsõn belül ugyanakkor a Javaslat megszorítja a jogosult választási jogát: nem választhatja azt a szavatossági jogot, amelyik lehetetlen vagy aránytalan. Egyedi szolgáltatás esetében a kicserélés lehetetlen. A második lépcsõn elhelyezett szavatossági jogok közötti választást csak annyiban szûkíti az (1) bekezdés b) pontja, hogy jelentéktelen hiba esetén nincs helye elállásnak. Ez az irányelvi szabály a leképezését jelenti a jóhiszemûség és a tisztesség elvének megfelelõ joggyakorlás követelményének.

A Javaslatban az irányelv átvétele kapcsán felállított sorrendiség csak fogyasztói viszonylatban köti a feleket, és itt is egyoldalúan: csupán a fogyasztó hátrányára történõ eltérés tiltott.

Megmarad a hatályos szabályozás 307. §-a (1) bekezdésében foglalt azon jogosulti lehetõség, hogy amennyiben a kötelezett a dolog kijavítását megfelelõ határidõre nem vállalja, vagy nem végzi el, a jogosult a hibát a kötelezett költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja.

A (4) bekezdés a korábban a 306. § (5) bekezdésében foglalt szabályt ismétli meg.

A 306/A. § a hatályos 307. § (2) bekezdésében foglalt áttérési lehetõséget változatlanul átveszi. A sorrendiség áttérés esetén is tartandó.

A 307. § (1) bekezdése a haladéktalan kifogásközlési kötelezettség korábbi szabályát enyhíti: a jogosult a hiba felfedezése után a "körülmények által lehetõvé tett legrövidebb idõn belül" köteles kifogásának a kötelezettel való közlésére. A szóhasználat összhangban van a megvizsgálási kötelezettség határidejét rögzítõ 283. § (1) bekezdése szóhasználatával. A (2) bekezdés fogyasztói ügyletek tekintetében - egyfajta értelmezõ rendelkezésként - rögzíti, hogy a két hónapon belül megtett kifogást kellõ idõben közöltnek kell tekinteni. Ehhez képest az adott eset körülményei hosszabb "kellõ idõ"-t indokolhatnak, de ha rövidebbet indokolnának, a fogyasztónak e szabály erejénél fogva két hónap mindenképpen rendelkezésére áll a kötelezett hibáról való értesítésére. Ennek oka, hogy az irányelv csak azt teszi lehetõvé, hogy a nemzeti jog a fogyasztó igényérvényesítése feltételeként a hiba felfedezésétõl számított két hónapon belüli értesítési kötelezettséget írjon elõ. A Javaslat a fogyasztóra irányadó legalább kéthónapos kifogásközlési kötelezettség elmulasztásához az általános szankcióra tekintettel nem jogvesztést, hanem csupán kártérítési felelõsséget kapcsol. A kéthónapos határidõ, figyelemmel az irányelvi rendelkezések egyoldalúan kogens jellegére, a felek által nem rövidíthetõ le.

A Ptk. 383. §-ának (4) bekezdése a szállítási szerzõdések körében a 308. § Javaslat szerinti (1) bekezdésével konkuráló szabályt tartalmaz, amely szerint a megrendelõ az észlelt minõségi hibát annak felfedezése után a szállítóval haladéktalanul közölni és egyben szavatossági igényét megjelölni köteles. E szerzõdéstípus esetében indokolt megtartani a szigorúbb, haladéktalan kifogásközlési kötelezettséget. Ennek kapcsán fontos felhívni a figyelmet arra, hogy fogyasztói ügyletek tekintetében ez a speciális szabály nem irányadó a következõkre figyelemmel. Tekintve, hogy minden, a fogyasztói szerzõdést érintõ speciális szabály a kötelmi jog általános részében került elhelyezésre (mivel rendszerünkben a kellékszavatosság szabályai, ellentétben más európai jogokkal, nem az adásvétel körében vannak), minden olyan szerzõdéstípusnál, ahol a kellékszavatosság alkalmazásra kerülhet, és fogyasztói szerzõdésre van lehetõség a 685. § új e) pontjának második fordulata értelmében (így különösen a szállítási és a vállalkozási szerzõdések esetében), a fogyasztói jellegre tekintettel ezek a szabályok érvényesülnek, megelõzve az adott szerzõdéstípus speciális szabályait. Ez esetben tehát a fogyasztói szerzõdésre vonatkozó - a kötelmi jog általános részében található - normák képezik a speciális szabályt.

A 308. § (1) és (2) bekezdése általános szabályként megtartja a hatályos szavatossági határidõket. A kötelezõ alkalmassági idõ meghatározásából elmarad a szabványra történõ hivatkozás, tekintettel arra, hogy a 2001. évi CXII. törvény módosította a nemzeti szabványosításról szóló 1995. évi XXVIII. törvény 6. §-ának (1) bekezdését, megszüntetve abban a szabványok alkalmazásának kötelezõ jellegét elõíró jogszabályi rendelkezések lehetõségét.

A (3) bekezdés a gyakorlati alkalmazás igényeire figyelemmel pontosítja a hatályos szabályozást: rögzítve egyrészrõl, hogy a kijavítási idõnek az a része, amely alatt a jogosult a dolgot nem tudja rendeltetésszerûen használni, nem számít bele az elévülési idõbe, másrészt kiterjeszti a szavatossági határidõ újraindulására vonatkozó szabályt a kijavítás esetére, valamint a kijavítás következményeként jelentkezõ hiba tekintetében. Itt olyan új, a kijavított hibától különbözõ hibáról van szó, amelyet a kijavítás okozott.

A (4) bekezdés a fogyasztói ügyletek tekintetében - az irányelvi követelménybõl eredõen - az általánosnál jóval hosszabb, kétéves elévülési jellegû szavatossági határidõt ír elõ. Ez a rendelkezés is egyoldalúan kogens: a felek rövidebb határidõt nem köthetnek ki. Ez alól - élve az irányelvben felkínált lehetõséggel - egy kivételt enged a Javaslat: használt dologra nézve a felek egy évnél nem rövidebb szavatossági határidõt is kiköthetnek.

A 308/A. § szabályozza az elévülés nyugvásának lehetõségére megállapított, valamint a tartós használatra rendelt dologra vonatkozó, illetve a hosszabb kötelezõ alkalmassági idõbõl eredõ jogvesztõ szavatossági határidõket. Ezek közül a hároméves, illetve az ennél hosszabb határidõk, mint a fogyasztói ügyletekre irányadónál kedvezõbbek, a fogyasztói ügyletekre is alkalmazandók. A fogyasztó hátrányára történõ eltérést itt is megtiltja a Javaslat, a kötelezõ alkalmassági idõ tekintetében azért nem rögzítve ezt kifejezetten, mivel azok természetüknél fogva nem zárhatóak ki szerzõdéssel.

A 308/B. § a hatályos szabályozás alkalmazását megkönnyítõ pontosítást szolgál.

A 308/C. § megtartja a szavatossági jogok határidõk eltelte utáni kifogáskénti érvényesíthetõségére vonatkozó, a hatályos 308. § (4) bekezdésébõl ismert szabályt.

A 309. § (1) bekezdése az irányelvnek megfelelõen pontosítja, és fogyasztói ügyletek tekintetében kogenssé teszi a kötelezettet a szavatossági felelõssége teljesítésével összefüggõ költségek viselésére kötelezõ, a hatályos Ptk. ugyanezen jogszabályhelyében eddig is meglévõ szabályt.

A (2) bekezdés megtartja a hatályos 309. § (2) bekezdésének szabályát, mivel az többletjogként nem sérti az irányelvben biztosított jogvédelmet.

A 310. § is a hatályos rendelkezést tartja fenn, azzal a szövegezési eltéréssel, hogy a kártérítési felelõsség alóli kimentési lehetõség nevesítése elmarad, csupán utalás történik a kártérítés szabályaira.

Az irányelv a fogyasztóval szemben helytállt utolsó kötelezett visszkereseti igénye megoldásának kidolgozását írja elõ a nemzeti jogokban annak érdekében, hogy ne maradjon rajta a fogyasztóvédelem terhe a szerzõdési lánc korábbi tagjának hibás teljesítése miatt, ha igényérvényesítésének lehetõsége elévülés folytán már meg is szûnt. A kötelezettel szembeni igényérvényesítésnek az igény tartalmát tekintve két modellje lehetséges. Az egyikben a korábbi kötelezettel szemben a felek szerzõdése szerinti minden, a hibás teljesítésbõl fakadó jog érvényesíthetõ. A másik modell szerint csak egy szûk értelemben vett megtérítési igény keletkezik: az utolsó kötelezett azt és annyit követelhet a korábbi kötelezettõl, amit maga teljesített a fogyasztónak (regressz-szerû megtérítési igény). A Javaslat 311. §-a a második modellt alkalmazza. Ugyanakkor nem kerül hatályon kívül helyezésre a Ptk. jelenlegi 385. és a 398. §-a, mivel a közremûködõ (alvállalkozó) esetében a kapcsolat a fõkötelezettel szorosabb, mint az értékesítési lánc egymást követõ szereplõi között, ezért esetükben az elsõ modell szerinti, alapvetõen terhesebb felelõsség fenntartása indokolt.

A 311. § (1) bekezdése tehát egy rendkívüli igényt határoz meg, melynek akkor van jelentõsége, ha a szavatossági határidõ a fogyasztóval szerzõdõ kötelezett és a vele szerzõdõ harmadik személy (a szerzõdési lánc elõzõ tagja, a Javaslat szóhasználatában: elõzõ kötelezett) között már lejárt. Az igényérvényesítés feltétele, hogy az elõzõ kötelezettel kötött szerzõdés alapján megállapítható legyen a hibás teljesítés.

A 311. § (2) bekezdése az (1) bekezdés szerinti igény érvényesíthetõségének határidõ-rendszerét írja le. A cél az, hogy a korábbi kötelezettel szemben nyitva maradjon a hibás teljesítése miatti szavatossági igény érvényesítésének lehetõsége mindaddig, amíg azt a fogyasztó is megteheti a vele szerzõdõ féllel szemben. A határidõ megnyújtása (a fogyasztói igény kielégítésétõl számított szubjektív határidõ) mellett a Javaslat egyúttal egy abszolút határidõt is meghatároz, a kötelezett számára kiszámíthatóságot teremtendõ, ami viszont jogvesztést eredményez az utolsó kötelezettnél akkor, ha a beszerzés után hosszabb idõvel értékesíti a korábbi kötelezett áruját a fogyasztó részére.

A felek együttmûködési kötelezettségébõl levezethetõ továbbá, hogy az utolsó kötelezettnek a fogyasztói igényrõl való tudomásszerzést követõen értesítenie kell az elõzõ kötelezettet, hogy az számolhasson a vele szembeni - a fogyasztói igények érvényesítése elhúzódására figyelemmel adott esetben késõbb érvényesíthetõ - igénnyel.

A (3) bekezdés alapján e megtérítési igényt az értékesítési lánc minden tagja érvényesítheti a láncnak azzal az õt megelõzõ tagjával szemben, akitõl az árut beszerezte.

A 311/A. § a korábbi (1) bekezdés szabályát tartja meg, amely a hibás teljesítés jogkövetkezményeire vonatkozó rendelkezések hatályát a nem dolog szolgáltatására irányuló szerzõdésekre is kiterjeszti. Az állat szolgáltatására irányuló szerzõdés speciális szavatossági idejét meghatározó rendelkezés átkerült a 308. § (2) bekezdésébe.

A Javaslat a fogyasztói adásvételrõl szóló irányelv átvételébõl eredõ szabályok alkalmazásának hatályát meghatározó új definícióval egészíti ki a Ptk. 685. §-át. A fogyasztói szerzõdés egységes fogalma a kódex valamennyi szabálya tekintetében alkalmazandó (e célból a Javaslat 29. §-ának (1) bekezdése kiváltja az általános szerzõdési feltételekre vonatkozó szabályozás korábbi "gazdálkodó szervezet és a fogyasztó közötti szerzõdés" szóhasználatát); a szolgáltatáshoz kötött speciális definíció pedig biztosítja, hogy az irányelvbõl kötelezõen adódó, ám általános érvénnyel átvenni nem indokolt rendelkezések hatálya valóban csak az irányelv alkalmazási területével megegyezõ körre korlátozódjon.

A fogyasztási cikk fogalmának meghatározásánál a Javaslat él az irányelvben a nemzeti jogalkotónak biztosított lehetõséggel, és az aukciók sajátosságaira tekintettel kizárja a szabályozás alkalmazását az olyan árverésen eladott használt dolog tekintetében, amelyen a fogyasztó személyesen részt vehet.

A jogszabályszerkesztésrõl szóló 12/1987. (XII. 29.) IM rendelet 7. §-a (3) bekezdése szerinti jogharmonizációs záradékok tekintetében a Javaslat azt a megközelítést alkalmazza, hogy azokat is beiktatja a módosításra kerülõ törvényekbe. Ez a megoldás megkönnyíti az általában egységes szerkezetbe foglalt jogszabályokkal dolgozó jogalkalmazók munkáját, mivel így egyszerûbben azonosíthatják, hogy az adott jogszabály mely rendelkezéseinek van közösségi jogi háttere. Ez különösen a közösségi jog értelmezésére irányuló elõzetes döntési eljárás keretében az Európai Bírósághoz fordulni kívánó bíróság számára lesz fontos információ a csatlakozást követõen.

A Javaslat ennek megfelelõen jogharmonizációs záradékot iktat be a Ptk.-ba, amely megjelöli a kódex azon jogszabályhelyeit, amelyek az európai közösségi jogi szabályozáshoz való közelítésbõl eredõ rendelkezéseket fogalmaznak meg. A fogyasztóval kötött szerzõdések tisztességtelen szerzõdési feltételeirõl szóló 93/13/EGK tanácsi irányelvre történõ hivatkozást is célszerû e célból, az egységes kezelés érdekében - a jogközelítést valójában megvalósító 1997. évi CXLIX. törvénnyel történt módosítás kapcsán - magába a kódexbe beemelni. Ugyanez vonatkozik a az üzlethelyiségen kívül kötött szerzõdések tekintetében a fogyasztók védelmérõl szóló 85/577/EGK tanácsi irányelvre történõ hivatkozásra.

A termékfelelõsségi törvény 1. §-ának (1) bekezdése szerint terméknek minõsül "minden ingó dolog - akkor is, ha utóbb más ingó vagy ingatlan alkotórészévé vált -, valamint a villamos energia. Kivételek ez alól a földmûvelés, az erdõgazdálkodás, az állattenyésztés, a halászat és a vadászat feldolgozatlan termékei".

A termékfelelõsségi irányelv három esetben engedett a tagországoknak eltérési lehetõséget a nemzeti szabályozásban. Az egyik választási lehetõség a termék fogalmának meghatározását érintette (2. cikk, 15. cikk (1) bek. a) pont). Ennek alapján és figyelemmel a tagországi megoldások többségére, a magyar termékfelelõsségi törvény a lehetséges felelõsségkiterjesztõ rendelkezést ezen a ponton nem tartalmazza, és így a mezõgazdaság és a vadászat feldolgozatlan termékeire nem terjed ki a törvény hatálya.

Az irányelv módosítása azonban - elsõsorban a mezõgazdasági termékek biztonságába vetett fogyasztói bizalom helyreállítása érdekében - megváltoztatta az eredeti irányelv szabályozását annyiban, hogy a termék fogalmának meghatározása kapcsán nem enged választási lehetõséget, és így ennek a fogalomnak magában kell foglalnia a mezõgazdaság és a vadászat feldolgozatlan termékeit (1. cikk). Tehát ezen termékek által okozott károk esetében is alkalmazhatók a termékfelelõsségi szabályok (természetesen ha az alkalmazás feltételei egyébként fennállnak).

Mindezek alapján a termékfelelõsségi törvény 1. §-ának (1) bekezdésében foglalt termék fogalmát módosítani kell, elhagyva a jelenleg kivételi körbe tartozó termékeket.

Mint ahogy az általános indokolás is tartalmazza, a termékfelelõsségi törvénynek a kár fogalmában található 10.000 forintnyi kárhatárát fel kell emelni az irányelvnek megfelelõ összegre. Az irányelv 500 euróban határozza meg ezt a kárhatárt (9. cikk). Ez a módosítás termékfelelõsségi törvény 1. §-a (4) bekezdése b) pontjának módosítását teszi szükségessé.

Az irányelv 3. cikkének (3) bekezdése tartalmazza azt a szabályt, amely azt az esetkört rendezi, ha a termék gyártója, illetõleg importálója nem állapítható meg. A termékfelelõsségi törvény ezen irányelvi szabályoknak a 4. §-ában foglaltak alapján kívánt megfelelni. Az irányelvnek maradéktalanul megfelelõ szabályozáshoz szükség van a 4. § korrekciójára. Ennek lényege, hogy ha a gyártó feltüntetésre került, de a termék importálója nem állapítható meg, akkor is a termék minden forgalmazóját gyártónak kell tekinteni, mindaddig, amíg a forgalmazó az importálót vagy azt a forgalmazót, akitõl a terméket beszerezte, a károsultnak meg nem nevezi. A jelenlegi szabályozásból ugyanis nem következik az az irányelvi megoldás, hogy import termék esetén a forgalmazó felelõssége akkor is fennáll, ha ugyan a gyártó feltüntetésre került, de a termék importálója nem.

Tekintettel arra, hogy a termékfelelõsségi törvény 1993-ban való megalkotásakor még nem volt bevezethetõ a jogharmonizációs záradék (az Európai Megállapodás 1994. február 1-jén lépett hatályba), ezúton történik meg a közösségi jogra való hivatkozás beiktatása, kifejezve, hogy a módosított törvény teljes mértékben összhangban áll a vonatkozó közösségi irányelvekkel.

A termékfelelõsségi irányelv alapján a termék fogalmába a gyógyszerek is beletartoznak, tehát a gyógyszerek által okozott károkra is a termékfelelõsségi szabályok irányadók, azok nem engedhetnek eltérést (2. cikk).

A termékfelelõsségi törvény megalkotásakor a 14. § (2) bekezdésének a) pontjába bekerült az a szabály, hogy a törvény rendelkezései nem alkalmazhatók az egészségügyrõl szóló törvényben meghatározott gyógyszerkárokra. Az egészségügyi törvény ugyanis sajátos szabályokat tartalmazott, egyben napirenden volt e törvény felülvizsgálata. Majd az emberi felhasználásra kerülõ gyógyszerekrõl szóló 1998. évi XXV. törvény (a továbbiakban: gyógyszertörvény) szabályozta újra a vizsgálati készítmény, illetve a gyógyszer alkalmazásával összefüggésben keletkezett károkért való felelõsség szabályait. A gyógyszertörvény 21. §-a azonban kezdetben még nem állt összhangban az irányelvi követelményekkel amiatt, hogy a termékfelelõsségi szabályokat az engedéllyel forgalomba hozott gyógyszer használata során bekövetkezett kárért való felelõsség esetében rendelte csak alkalmazni (tehát amennyiben engedély nélküli gyógyszerforgalmazás és ilyen gyógyszer használata esete állt fenn, a termékfelelõsségi törvény szabályai nem nyerhettek alkalmazást). A gyógyszertörvény 1999. évi LIII. törvénnyel való módosítása eredményeként az elõbb említett kitétel, megszorítás megszûnt, ezáltal összhang teremtõdött az irányelvvel.

Ugyanakkor szükséges a gyógyszertörvény 21. §-a (4) bekezdésének kiigazítását amiatt, hogy az a termékfelelõsségi törvény alkalmazása kapcsán is kimondja, hogy a nem szabályozott kérdésekben a Ptk. általános kártérítési szabályait kell alkalmazni. Miután a termékfelelõsségi törvény maga is szabályozza a Ptk.-val való viszonyát, és pl. kizárja a Ptk. 339. §-a (2) bekezdésének alkalmazhatóságát, egyértelmûbb helyzet állna elõ, ha kizárólag a gyógyszertörvény 21. §-ában szabályozott kártalanítás háttérszabályaként lennének meghivatkozva a Ptk. általános kártérítési szabályai.

A békéltetõ testületekre vonatkozó ajánlás függetlenségi kritériumként a fogyasztói jogvitát eldöntõ egyedül eljáró személlyel szemben elõírja a jogi jártasság követelményét, továbbá azt, hogy ha szakmai szövetség delegáltja, a megbízatás elfogadását megelõzõ három évben sem a szakmai szövetséggel, sem annak tagjával nem állhatott munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban. A Javaslat 16. §-a ezt a követelményt az Fgytv. individuális eljárást lehetõvé tevõ 25. §-ának (3) bekezdéséhez kapcsolódóan jeleníti meg; a jogi jártasságot jogi végzettség elõírásával biztosítva, a szakmai szövetség delegálásával kapcsolatos megszorítást (összeférhetetlenségi szabályt) pedig - az ajánlásnál valamivel tágabb megközelítésben - kiterjesztve a fogyasztóvédelmi társadalmi szervezetek általi jelölésre is.

Ezen új követelményeknek a testületek összeállításánál való leképezésére, az egyedüli testületi tagként való eljárás lehetõsége végrehajthatóságának érdekében szükséges annak elõírása, hogy a kamarák, illetve a fogyasztói érdekek képviseletét ellátó társadalmi szervezetek a törvény hatálybalépését követõ jelölések során biztosítsák: a testületnek legyen legalább egy olyan tagja, aki a fenti követelményeknek megfelel.

A békéltetõ testületekre vonatkozó ajánlás az átláthatóság elvének biztosítása érdekében elõírja, hogy a fogyasztói jogviták bíróságon kívüli elbírálására jogosult testület világosítsa fel a hozzáfordulókat eljárásának szabályairól, feltételeirõl, költségeirõl, határozatainak típusairól és a rendelkezésre álló jogorvoslatokról. A tájékoztatást kérésre kell megadni. A Javaslat ezt a szabályt építi be az eljárásról szóló rendelkezések elé. Az írásbeliség mellett a "más megfelelõ forma" megjelölése a szabályozás rugalmasságát hivatott biztosítani. Ezt kielégíti mind a szóbeli, mind a távbeszélõ vagy elektronikus levelezés útján történõ felvilágosítás - igazodva a megkeresés, hozzáfordulás formájához is, feltéve, hogy az adott forma megfelelõen biztosítja a szabály céljának megvalósítását.

A békéltetõ testületek mûködése tapasztalatainak alapján a Javaslat az eljárási határidõk kismértékû meghosszabbítását (a meghallgatási idõ kitûzésére az elnök rendelkezésére álló tizenöt napos határidõ harminc napra, illetve az eljárás befejezésére adott harminc napos határidõ hatvan napra történõ felemelését) teszi meg azok reális betarthatósága érdekében.

Az ajánlásban foglalt átláthatósági követelmény biztosítására a békéltetõ testületeknek külön kérés nélkül is, a széles közvélemény számára hozzáférhetõ módon tájékoztatást kell adniuk tevékenységükrõl. E célból a Javaslat elõírja, hogy a testületek éves rendszerességgel összefoglaló tájékoztatót kötelesek készíteni. Az összefoglaló tájékoztatók közzétételét a gazdasági miniszter biztosítja, ennek érdekében a testületek azt a tárgyévet követõ év március 31-éig megküldik a részére. Hazai viszonyok között az ilyen tájékoztatás nem csupán e fórumok mûködésének átláthatóságát, hanem egyáltalán, azoknak a közvélemény általi jobb megismerését, az alternatív vitarendezési fórum lehetõségének tudatosulását segíthet biztosítani.

A tájékoztatót a testületeknek a Javaslat 28. §-a (7) bekezdésében foglalt rendelkezés szerint elsõ alkalommal a 2003. évre vonatkozóan kell elkészíteniük.

A jogsértéstõl eltiltó határozatokról szóló irányelvre vonatkozó indokolás általános részében levezetésre került, hogy az Fgytv. 39. §-ában biztosított közérdekû keresetindítási jogot is célszerû biztosítani a tagállamok minõsített szervezetei számára, noha e perekben a fogyasztók polgári jogi igényei képezik a kereset tárgyát. A Javaslat e jogot azzal a megszorítással biztosítja, hogy akkor teszi lehetõvé a keresetindítást, ha a jogsértés Magyarországról ered, de EU tagállami fogyasztókat érint, és a jogvitára a magyar jog az alkalmazandó.

A magyar jog alkalmazandóságát azért kell elõírni, hogy kizárt legyen a magyar jog által megengedett keresetindítás és az esetlegesen különbözõ alkalmazandó jog konfliktusa. E követelményt a Javaslat úgy fogalmazza meg, hogy csak a külön jogszabályi listán szereplõ jogszabályok megsértésére alapítható a kereset.

Az adott tagállam fogyasztóinak érintettségét az "általuk védett fogyasztói érdekek védelme körében" fordulattal követeli meg a Javaslat. E fordulat egyúttal - élve az irányelv 4. cikke (1) bekezdésének utolsó mondata adta lehetõséggel - azt is lehetõvé teszi az eljáró szerv számára, hogy visszautasítsa a listán szereplõ olyan minõsített szerv eljárás-kezdeményezését, amely szervet célja, rendeltetési köre nem jogosítja a konkrét ügyben való fellépésre. (Így pl. a fogyasztókat az alapszabálya szerint a reklámozás területén védeni szándékozó egyesületnek az utazási szerzõdésekkel kapcsolatos elõírások megszegése miatti fellépése visszautasítható.)

A "jogsértés Magyarországról ered" fordulatot külön nem kell kimondani, mivel az Fgytv. hatály-meghatározása kielégíti ezt a feltételt. (Az Fgytv. hatálya kiterjed a Magyar Köztársaság területén végzett mindazon tevékenységre, amely a fogyasztókat érinti vagy érintheti.) Így a hatály-meghatározáson keresztül teljesül az a feltétel, hogy a Magyar Köztársaság területérõl eredõ jogsértések esetében legyen keresetindítási joga a külföldi minõsített szervezetnek.

A Javaslat a Tpvt. hasonló szabályát nem egészíti ki a külföldi minõsített szervezetek keresetindítási jogával, mivel az Fgytv. 39. §-ában meghatározott közérdekû keresetindítási jog nem korlátozott az Fgytv. szabályaiba ütközõ magatartásokra, hanem fennáll bármely jogszabálysértés esetében (feltéve, hogy az a fogyasztók széles körét érinti, vagy jelentõs nagyságú hátrányt okoz). Ezért a Tpvt. párhuzamos kiegészítése fölösleges.

Az államigazgatási eljárásokat illetõen az indokolás általános részében levezetésre került, hogy a fogyasztóvédelmi felügyelõségek hivatalból kötelesek eljárni jogszabálysértés esetében, továbbá az Áe. általános szabályai sem tagadják meg a kérelmezõ-ügyféli minõséget a külföldi szervezetektõl. A Javaslat mindazonáltal az egyértelmûség kedvéért kimondja, hogy a fogyasztóvédelmi felügyelõségek eljárásának kezdeményezésére jogosultak a külföldi minõsített szervezetek is.

A jogsértéstõl eltiltó határozatokról szóló irányelv 3. cikke szerint a tagállamok feladata a keresetindításra jogosult nemzeti intézmények kijelölése. Ezek az intézmények lehetnek független hatóságok, ha hatáskörük kifejezetten felöleli a kollektív fogyasztói érdekek védelmét, és/vagy fogyasztóvédelmi szervezetek, a nemzeti jogban meghatározott feltételek szerint. Hangsúlyozandó, hogy a kijelölés alatt az értendõ, hogy a belsõ szabályaink alapján ilyen típusú fellépésre felhatalmazott szervezeteket kell megjelölni mérlegelés nélkül, ha azok ezt kérik.

Az Fgytv. 39. § (1) bekezdése szerint az ellen, aki jogszabályba ütközõ tevékenységével a fogyasztók széles körét érintõ vagy jelentõs nagyságú hátrányt okoz, a Fogyasztóvédelmi Fõfelügyelõség, a fogyasztói érdekek képviseletét ellátó társadalmi szervezet vagy az ügyész pert indíthat a fogyasztók igényeinek érvényesítése iránt akkor is, ha a sérelmet szenvedett fogyasztók személye nem állapítható meg. (A 2. § h) pontja határozza meg a fogyasztói érdekek képviseletét ellátó társadalmi szervezet fogalmát). A Ptké. alapján az általános szerzõdési feltételek bíróság elõtti megtámadására jogosult az ügyész, a miniszter, az országos hatáskörû szerv vezetõje, a jegyzõ és a fõjegyzõ, a gazdasági és a szakmai kamara, a hegyközségi szervezet, a fogyasztói érdek-képviseleti szervezet (5. §). A Tpvt. 92. §-a szerint az ellen, aki törvénybe ütközõ tevékenységével a fogyasztók széles körét érintõ vagy jelentõs nagyságú hátrányt okoz, a fogyasztók érdekvédelmét ellátó szervezet, továbbá - a hatáskörébe tartozó ügyben akkor, ha a jogsértést határozattal megállapította - a Gazdasági Versenyhivatal vagy tagjai tekintetében a gazdasági kamara pert indíthat a fogyasztók polgári jogi igényeinek érvényesítése iránt.

Ezek azok a jogszabályi rendelkezéseink, melyek kijelölik minõsített szervezeteinket. Az állami szervek katalógusa e jogszabályok alapján egyértelmû, a civil szervezetek esetében azonban a jogszabály csak a szervezet céljára, jellegére utal, de értelemszerûen nem tudja nevesíteni az egyes szervezeteket, ezért szükség van egy olyan mechanizmusra, mellyel a fogyasztói érdekek képviseletét ellátó társadalmi szervezetek felvetethetik magukat a listára. A listára kerülés eljárási szabályait jogszabályban kell rögzíteni. A regisztráció feladatát a fogyasztóvédelmi feladatokért elsõ helyen felelõs Gazdasági és Közlekedési Minisztériumhoz célszerû telepíteni. A minõsített szervezetként történõ elismerési eljárás lényege annak igazolása, hogy az adott szervezet fogyasztói érdekek képviseletét látja el. A listára felvételt elutasító döntés ellen a bírói jogorvoslat lehetõségét biztosítani kell. A Javaslat szerint az eljárás részletes szabályait a Kormány határozza meg rendelettel, az Fgytv.-be beiktatandó új felhatalmazás alapján.

A kijelölésekrõl tájékoztatni kell a Bizottságot, annak érdekében, hogy a magyar minõsített szervek hivatalosan felkerüljenek arra a listára (jegyzékre) amely a tagállami minõsített szervezetek nevét és célját rögzíti, és megjelenik a Hivatalos Lapban. A Kormány a jogszabályaink által felhatalmazott állami szervek nevét szintén közli a Bizottsággal, ezeket külön nyilvántartásba nem kell venni.

Az irányelv mellékletében szereplõ lista átültetését a Javaslat úgy végzi el, hogy az Fgytv. kiegészítésével felhatalmazással ad arra, hogy az igazságügy-miniszter rendeletében tegye közzé az irányelv mellékletében felsorolt irányelveket átültetõ magyar jogszabályokat. Azt viszont maga az eljárás-kezdeményezési jogot kimondó szabály tartalmazza, hogy a külföldi minõsített szervezet csak a listán szereplõ jogszabályok megsértése miatt léphet fel. Ez a megoldás lehetõvé teszi, hogy az Fgytv. módosítása nélkül is kiegészíthetõ legyen a lista, ha változik az irányelv melléklete. Ugyanakkor a Javaslat nem korlátlan felhatalmazást ad, hanem kifejezetten az irányelv mellékletének követésére hívja fel az igazságügy-minisztert, aki a listát nem mérlegelés alapján állítja össze, hanem köteles követni az átültetõ magyar jogszabályok jogharmonizációs klauzuláját.

A tagállamok megtévesztõ reklámozásra vonatkozó jogszabályainak az összehangolásáról szóló 84/450/EGK tanácsi irányelvet a Grtv., az emberi felhasználásra kerülõ gyógyszerkészítmények reklámozásáról szóló 92/28/EGK tanácsi irányelvet a Grtv. és az emberi felhasználásra kerülõ gyógyszerek, gyógyszernek nem minõsülõ gyógyhatású készítmények és tápszerek reklámozásáról és ismertetésérõl szóló 22/2001. (VI. 1.) EüM rendelet ülteti át a magyar jogba. Az eljárási szabályokat a Grtv. tartalmazza.

A gyógyszerreklámra vonatkozó szabályok érvényesítésére az ún. reklámfelügyeleti eljárás szabályai irányadók. A Grtv. alapján a Fogyasztóvédelmi Fõfelügyelõség a gazdasági reklámtevékenységre vonatkozó rendelkezések betartását ellenõrzi, és e rendelkezések megsértése esetén folytatja le - kérelemre vagy hivatalból - a reklámfelügyeleti eljárást. Akinek jogát vagy jogos érdekét sérti a reklámtevékenységre vonatkozó rendelkezés megsértése, kezdeményezheti a reklámfelügyeleti eljárást. Ha a sérelmet szenvedett fél személye nem állapítható meg, illetve, ha az igények érvényesítése a sérelmet szenvedett fogyasztók számára tekintettel nem lenne célravezetõ, az eljárás megindítására a fogyasztók érdekvédelmét ellátó közigazgatási szervek és társadalmi szervezetek is jogosultak. E rendelkezések korlátozóak az eljárás-kérelmezési jogot illetõen, ezért a szabály kiegészítése szükséges az irányelvnek való megfelelés érdekében.

A fizetési késedelemrõl szóló irányelv 3. cikkének (4) és (5) bekezdése a nemzeti jogokban a prevenciós célú kollektív fellépés (jogorvoslás) lehetõségének biztosítását írja elõ. Lehetõvé kell tenni az általános szerzõdési feltételekbe foglalt, a hitelezõvel szemben különösen tisztességtelen kamat-meghatározás megtámadhatóságát, különösen a kis- és középvállalkozások érdekképviseleti szervei számára, a jövõbeni alkalmazás megakadályozása érdekében. Ilyen megtámadási jogot a Ptk. 209. §-a biztosít, de a megtámadásra jogosultak körét szélesíteni kell. Ezért a Javaslat módosítja a Ptké. 5. §-át, s megtámadásra jogosítja a szakmai és gazdasági érdekképviseleti szerveket is.

Közérdekû keresetindítási jogot célszerû biztosítani a tagállamok minõsített szervezetei számára is, a jogsértéstõl eltiltó határozatokról szóló irányelv alapján.

A Ptk.-n alapuló megtámadást külföldi minõsített szervezetnek megengedõ szabályhoz a Javaslat hozzárendeli azt a fordulatot, hogy a külföldi minõsített szervezet által az általános szerzõdési feltétel akkor támadható meg, ha az általános szerzõdési feltétel alkalmazója a Magyar Köztársaság területén fejti ki tevékenységét, és a vitatott általános szerzõdési feltétel alkalmazása az adott EU tagállam fogyasztóit is érinti. Így a keresetindítási jog nem lesz szélesebb az irányelvben elõírtaknál.

Az adott állam fogyasztóinak érintettségét "az általuk védett fogyasztói érdekek védelme körében" fordulat révén követeli meg a szabály. E fordulat egyúttal - élve az irányelv 4. cikke (1) bekezdésének utolsó mondata adta lehetõséggel - azt is lehetõvé teszi az eljáró bíróság számára, hogy visszautasítsa a listán szereplõ olyan minõsített szerv keresetindítását, amely szervet célja, rendeltetési köre nem jogosítja a konkrét ügyben való fellépésre.

Az alkalmazandó jogot illetõen elmondható, hogy mivel a megtámadás nem konkrét jogviszonyban történik, a szerzõdõ fél nem ismert, csak a tisztességtelen kikötés és annak alkalmazója, következésképpen a nemzetközi magánjog szerzõdésekre vonatkozó szabályai nehezen alkalmazhatók (mivel a megtámadás nem konkrét, létrejött szerzõdésre vonatkozik.) Ebbõl, valamint a megtámadási jognak az indokolás általános részében levezetett közjogi jellegébõl az következik, hogy a magyar jog által biztosított megtámadásnak csak a magyar anyagi jog megsértése miatt és a magyar jog hatálya alatt álló személyekkel szemben van helye.

Az egyes közösségi jogszabályokból eredõ módosítások különbözõ idõpontokban léptethetõk hatályba. Legkorábban a békéltetõ testületekre vonatkozó ajánlásnak megfelelõ Fgytv.-módosítás kerül bevezetésre, figyelemmel arra, hogy rendelkezései nem igényelnek a békéltetõ testületeknél különösebb felkészülést.

A termékfelelõsségi szabályok módosítása hatályba léptetésére differenciált megközelítést indokolt alkalmazni. A kár fogalmát érintõ módosításon kívüli változtatások hatályba lépésének idõpontja 2003. január 1. Ugyanakkor a kár fogalmának módosítása - fogyasztóvédelmi szempontból - csak a csatlakozás idõpontjától indokolt.

A fogyasztói adásvételrõl szóló irányelvbõl eredõ rendelkezések hatálybalépésének javasolt idõpontja, a kellõ felkészülési idõt biztosítandó, 2003. július 1-je. Az új rendelkezéseket a módosítás hatálybalépését követõen kötött szerzõdésekre kell alkalmazni.

A fizetési késedelemrõl szóló irányelvet, valamint a jogsértéstõl eltiltó határozatokról szóló irányelvet átültetõ szabályok hatálybalépését a Javaslat az Európai Unióhoz történõ csatlakozáshoz köti.

A módosítás alkalmával indokolt a Ptk. 387-388. §-ában szabályozott közüzemi szerzõdés jogosultjának elnevezését megváltoztatni, tekintve, hogy az eddig használt "fogyasztó" megjelölést a törvény a 685. § d) pontja szerinti értelemben használja.

A Ptké. II. 6. §-ának (1) bekezdése a hatályos szabályozásnak a módosítással megszüntetett rendelkezéséhez tartalmazott értelmezõ szabályt. A 7. §-t pedig kiváltotta a 311. §-ban általános érvénnyel megfogalmazott továbbhárítási lehetõség.