K/1719.
Kérdés
Dr. Szili Katalin asszonynak,
az Országgyűlés elnöke részére
Helyben
Tisztelt Elnök Asszony!
A Házszabály 91. §-a alapján kérdést kívánok benyújtani a gazdasági és közlekedési miniszterhez, Dr. Csillag István miniszter úrhoz "Az ígéreteknek megfelelően elővárosi vasúttá alakítják-e a Budapest-Esztergom közötti vasúti közlekedést és létrejön-e 2003-ban az ezt is magába ölelő közlekedési szövetség" címmel.
A választ írásban kérem!
Tisztelt Miniszter Úr!
A rendkívüli mértékben megnövekedett motorizáció, a Budapest környéke forgalmának példátlan nagyságú emelkedése a térség útjain közlekedőket kiemelten a veszélyeztetettek közé sorolja.
Napjainkra ez a forgalom már-már elviselhetetlenné vált a Duna-kanyarból Budapest felé a reggeli órákban és visszafelé pedig a késődélutáni időszakban.
Különösen is rossz a helyzet a Bécsi úton és a Hűvösvölgyi úton.
Sajnos a zsúfoltság a budapesti átlagot a csúcsforgalmi időszakok között is lényegesen meghaladja, aminek legkézenfekvőbb alátámasztását a forgalomszámlálási adatok mutatják.
Nem véletlen tehát, hogy a csúcsidőszakokban a Pilisvörösvár-Budapest vagy a Solymár-Budapest közötti néhány kilométeres távolság megtételéhez nem egyszer egy-másfél órára is szükség lehet.
Szakértők egyetértenek abban, hogy megoldást csak Budapest körüli körgyűrűnek a 11-es és a 10-es út közötti szakasza, valamint az északi körgyűrű Duna-hídjának megépítése jelentene, természetesen ehhez kapcsolódóan a Bécsi és a Hűvösvölgyi utak modernizálása, szélesítése ill. az észak-nyugati körgyűrűről új bevezető utak építése Budapest területén.
1994-ben, még az Antall-kormány idején megkezdődött a 10-es út korszerűsítése. Részben a Suzuki beruházás kapcsán 1995-re megépült a Dorogot elkerülő útszakasz Esztergom-kertvárosig tartó szakasza, az idén tavasszal, pedig a Polgári kormány kiemelt közútépítési programja keretében megkezdődött (és várhatóan be is fejeződik) az Esztergom-kertváros és Tát közötti szakasz építése is.
Ugyancsak az előbb említett program keretében rakta le a Közlekedési tárca a 10-es út Üröm-Pilisvár közötti szakaszának új nyomvonalán az Ürömi körforgalmi csomópont alapkövét is, de információim szerint itt érdemi előlépés a megvalósítás vonatkozásában nem történt.
A 10-es út a solymári angolszász katonai temetőtől Budapestig igen szűk, kis áteresztő-kapacitású és rendkívül rossz vonalvezetésű, ráadásul igen sűrűn lakott településrészeken vezet át, ami a pilisborosjenői és ürömi csatlakozások felduzzasztó, a forgalmat befagyasztó hatását is figyelembe véve rendkívül balesetveszélyes is, ráadásul a szűk keresztmetszet miatt egy balesetnél a megközelítés lassú, időigényes.
Ezzel a problémával már számos falugyűlés, közlekedési szakfórum foglalkozott, érdemi megoldás viszont a mai napig sem született.
Nem véletlen tehát, hogy ezen a szakaszon számos halálos és maradó sérülést okozó baleset történt.
Sokan a szakértők közül a kiutat a tömegközlekedés alapvető javításában és a Budapest valamint a Budapest környéki térség közlekedési szövetségének kialakításában látnák.
Mivel a budapesti bevezető utak zsúfoltsága miatt az autóbusz-forgalom ugyanolyan lassú, mint a személygépkocsival való közlekedésé, ezért csakis a meglévő kötöttpályás közlekedés javítása ill. új nyomvonalú pályák megnyitása jelenthet kitörést.
Közismert, hogy lényegében a 10-es főközlekedési úttal párhuzamos nyomvonalú a Budapest Nyugati Pu.-Dorog/(Esztergom)-Komárom vasútvonal, de amelyen a jelenlegi menetidő lényegében megegyezik a XIX. század végi menetidővel.
Közismert, hogy jelenleg külön probléma az Északi Vasúti Összekötő-híd rossz állapota miatti sebességkorlátozás, ami csak majd egy teljes rekonstrukció elvégzése után lesz feloldható.
Számos szakértő abban is egyetért, hogy addig is lehetőség lenne az Óbuda-Filatorigát közötti "delta" igénybevételével a Budapest-Szentedre közötti HÉV közlekedés felhasználásával, "közvetlen metró-kapcsolat" megteremtése, ami alapvetően rövidítené a menetidőt.
Tavaly a vasútfejlesztési tervek között megismerhettük a MÁV Rt. elővárosi forgalomjavítására vonatkozó elképzeléseit. Ennek egyik erre a térségre vonatkozó része Budapest-Piliscsaba ill. Budapest-Esztergom viszonylatában új, a jelenleginél lényegesen rövidebb menetidőt biztosító motorszerelvényekkel tervezte az idénre és a jövő évre, elsősorban német gyártmányú ill. német licenc alapján Oroszországban gyártott, a még fennálló orosz államadósság keretében behozandó motorvonatok közlekedési rendbe történő beállításával.
Mindez, valamint ebben a térségben új nyomvonalon esetleg új nyomvonalakon megvalósítandó elővárosi vasúti útszakasz/útszakaszok megépítése a közlekedési szövetség, de legalább is egy tarifa-közösség kialakításával rövid időn belül érdemi javulást eredményezne e térség közúti közlekedésében.
Tisztelettel kérem ezért Miniszter úr szíves írásbeli válaszát, hogy
Várom Miniszter úr válaszát és mielőbbi intézkedését.
Budapest, 2002. december 5.
Tisztelettel köszönti:
Dr. Latorcai János
Fidesz Magyar Polgári Párt
Képviselőcsoportja