T/1870/57.
Az Országgyűlés
Mezőgazdasági |
|
Gazdasági |
Költségvetési és pénzügyi |
a j á n l á s a
az agrárpiaci rendtartásról szóló
T/1870. sz. törvényjavaslat
r é s z l e t e s
vitájához
Tisztelt Országgyűlés!
Az Országgyűlés Mezőgazdasági bizottsága - mint első helyen kijelölt bizottság -, Gazdasági bizottsága, valamint Költségvetési és pénzügyi bizottsága (továbbiakban: Költségvetési bizottság) megvitatta az agrárpiaci rendtartásról szóló, T/1870. számon beterjesztett törvényjavaslatot, továbbá az ahhoz benyújtott T/1870/3-56. számú módosító javaslatokat.
Dr. Glattfelder Béla képviselő a T/1870/45. számú módosító indítványát visszavonta, ezért azt az ajánlás nem tartalmazza.
Megjegyzés: A törvényjavaslat szövegéből elhagyni javasolt szöveget [ ] zárójel közé téve, az új szövegrészeket pedig aláhúzással jelöljük. Ha a módosító javaslatban ettől eltérő jelölési mód szerepel - az egységes elbírálás megkönnyítése érdekében - az ajánlásban a javaslatot ehhez a jelölési módhoz igazítottuk annak szó szerinti tartalmára figyelemmel.
Ahol az ajánlás a bizottságok állásfoglalásaként a "nem támogatja" megjegyzést használja, ott a módosító javaslat a jelenlévő képviselők egyharmadának támogatását megkapta.
Ahol az ajánlás a bizottság nevét nem tartalmazza, ott az adott bizottság a módosító javaslatról nem foglalt állást.
Amennyiben a módosító javaslat a törvényjavaslat §-ainak, illetve a §-ok bekezdéseinek számozására, vagy a pontok jelölésére is vonatkozik, a javaslat elfogadása esetén ezek értelemszerűen megváltoznak a törvényjavaslat minden érintett rendelkezésében, hivatkozásában, az erre történő külön utalás nélkül is.
A Házszabály 145. § (1) bekezdés b) pontja szerinti, a módosító javaslatokra vonatkozó észrevételeket az ajánlás érintett pontjaihoz fűzött keretes megjegyzések tartalmazzák.
Módosításra irányuló törvényjavaslat esetén az ajánlás-tervezet akkor tartalmaz utalást a HSZ. 94. § (3) bekezdésére, ha a benyújtott módosító javaslat a módosítandó törvény törvényjavaslattal nem érintett §-ára vonatkozik, és ezért a módosító javaslat házszabályszerűségéről bizottsági döntés szükséges.
Az ajánlás abban az esetben tartalmazza a fenti joghelyre történő utalást, ha az első helyen kijelölt bizottság megállapítja, hogy a módosító javaslat ellentétes a HSZ. 94. § (3) bekezdésében foglaltakkal.
A módosító javaslatok közötti összefüggésekre akkor utalunk, ha ugyanazon képviselő által benyújtott módosító javaslatokról, vagy több képviselő által közösen benyújtott módosító javaslatokról egyszerre célszerű dönteni.
Azokat a módosító javaslatokat, amelyek gépelt oldalnál hosszabb szövegrész elhagyására tesznek javaslatot, terjedelmi okokból csak a jogszabályhelyre történő hivatkozással tesszük közzé.
"Az Országgyűlés annak érdekében, hogy a mezőgazdaságból élők [számára] megfelelő jövedelemhez jussanak, [méltányos jövedelem elérésének lehetőségét,] javuljon a mezőgazdaság[i] termelékenysége, [növelését,] az agrárpiac stabilizálódjon[cióját,] az [állampolgárok] emberek élelmiszerekkel történő folyamatos ellátását biztonságosan és megfelelő áron biztosítsa, valamint az Európai Unióhoz történő csatlakozás agrárpiaci szabályozásának feltételeit megteremtse, a következő törvényt alkotja:"
Indokolás: Lásd a T/1870/53. sz. módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Mezőgazdasági biz. egyharmada sem támogatja
- a Gazdasági biz. nem támogatja
- az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
"Az Országgyűlés annak érdekében, hogy a mezőgazdaságból élők számára a méltányos jövedelem elérését[nek lehetőségét], a mezőgazdasági termelékenység növelését, az agrárpiac stabilizációját, az állampolgárok élelmiszerekkel történő folyamatos ellátását biztonságosan és megfelelő áron biztosítsa, valamint az Európai Unióhoz történő csatlakozás agrárpiaci szabályozásának feltételeit megteremtse, a következő törvényt alkotja:"
Indokolás: Lásd a T/1870/50. sz. módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Mezőgazdasági biz. nem támogatja
- a Gazdasági biz. nem támogatja
- az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
/E törvény hatálya kiterjed:/
"b) az ezen termékeket termelő, [előállító,] feldolgozó, kül- és belkereskedelmi tevékenységet folytató jogi személyre, jogi személyiség nélküli gazdasági társaságra és egyéb gazdálkodó szervezetre, természetes személyre, egyéni vállalkozóra, családi gazdálkodóra."
Indokolás: Lásd a T/1870/54. sz. módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Mezőgazdasági biz. egyharmada sem támogatja
- a Gazdasági biz. nem támogatja
- az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
/E törvény alkalmazásában:/
"2. termékpálya: a piaci szereplők meghatározott [termék alapanyag-előállításától a végtermék előállításáig terjedő] kapcsolatrendszere, amely az alapanyag-előállításától a végtermék-előállításáig terjed;"
Indokolás: Lásd a T/1870/55. sz. módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Mezőgazdasági biz. egyharmada sem támogatja
- a Gazdasági biz. nem támogatja
- az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
/E törvény alkalmazásában:/
"2. termékpálya: a piaci szereplők meghatározott termék alapanyag-előállításától a végtermék előállításáig és forgalomba hozataláig terjedő kapcsolatrendszere;"
Indokolás: Lásd a T/1870/3. sz. módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Mezőgazdasági biz. nem támogatja
- a Gazdasági biz. támogatja
- az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
/E törvény alkalmazásában:/
"3. termékpálya szabályozás (az egy termékpályához tartozó közös piaci szervezet): az adott termékpálya szabályozására meghirdetett jogszabályi rendelkezések;"
Indokolás: Lásd a T/1870/26. sz. módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Mezőgazdasági biz. egyharmada sem támogatja
- a Gazdasági biz. nem támogatja
- az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
/E törvény alkalmazásában:/
"3. termékpálya szabályozás [(közös piaci szervezet)]: az adott termékpálya szabályozására meghirdetett jogszabályi rendelkezések;"
Indokolás: Lásd a T/1870/40. sz. módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Mezőgazdasági biz. támogatja
- a Gazdasági biz. egyharmada sem támogatja
- az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
"9. piaci zavar: a piaci áraknak az irányártól, ennek hiányában az áringadozás középpontjától való olyan mértékű eltérése, amely veszélyezteti a termékek keresleti-kínálati egyensúlyát, és amelynek megelőzése vagy elhárítása érdekében piacszabályozási eszközök alkalmazására kerülhet sor;"
Indokolás: Lásd a T/1870/47. sz. módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Mezőgazdasági biz. nem támogatja
- a Gazdasági biz. nem támogatja
- a Költségvetési biz. egyharmada sem támogatja
- az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
/E törvény alkalmazásában:/
"10. [az] irányár: egyes termékpálya szabályozásokban az adott termékre előre meghatározott olyan ár, amely a piaci viszonyok függvényében a várható áringadozások centrumát jelöli, amelyhez az agrárpiaci rendtartás egyes eszközeinek alkalmazása köthető;"
Indokolás: Lásd a T/1870/5. sz. módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Mezőgazdasági biz. támogatja
- a Gazdasági biz. támogatja
- az Előterjesztő képviselője egyetért
/E törvény alkalmazásában:/
"12. intervenciós felvásárlási ár: egyes termékpálya szabályozásokban meghatározott olyan - a termelők vonatkozásában részükre méltányos jövedelmet biztosító, előre meghirdetett - ár, amelyet ha a piaci ár elér és a külön jogszabályban meghatározott feltételek teljesülnek, az állami felvásárlás megindul;"
Indokolás: Lásd a T/1870/6. sz. módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Mezőgazdasági biz. támogatja
- a Gazdasági biz. támogatja
- a Költségvetési biz. egyharmada sem támogatja
- az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
/E törvény alkalmazásában:/
"12. intervenciós felvásárlási ár: egyes termékpálya szabályozásokban meghatározott olyan - a termelők vonatkozásában részükre méltányos jövedelmet biztosító - ár, amelyen az e törvény hatálya alá tartozó termelők által felajánlott valamennyi - az Európai Unió minőségi feltételeinek megfelelő - terméket az állam, illetve ügynökségei felvásárolnak[et ha a piaci ár elér és a külön jogszabályban meghatározott feltételek teljesülnek, az állami felvásárlás megindul];"
Indokolás: Lásd a T/1870/51. sz. módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Mezőgazdasági biz. nem támogatja
- a Gazdasági biz. nem támogatja
- a Költségvetési biz. egyharmada sem támogatja
- az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
/E törvény alkalmazásában:/
"13. méltányos jövedelem: az állam által a termelőnek garantált jövedelem, mely egyenlő a termelő igazolt költségeivel, növelve a jegybanki alapkamattal, és az egy évre vetített tíz százalékos jövedelemmel;
Indokolás: Lásd a T/1870/41. sz. módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Mezőgazdasági biz. nem támogatja
- a Gazdasági biz. nem támogatja
- a Költségvetési biz. egyharmada sem támogatja
- az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
/E törvény alkalmazásában:/
"13. intervenciós felvásárlás: az egyes termékpálya szabályozásokban előre meghatározott módon történő kötelező állami felvásárlás;"
Indokolás: Lásd a T/1870/39. sz. módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Mezőgazdasági biz. nem támogatja
- a Gazdasági biz. nem támogatja
- a Költségvetési biz. egyharmada sem támogatja
- az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
/E törvény alkalmazásában:/
"21. terméktanács: a törvény hatálya alá tartozó azonos vagy hasonló terméket termelő, feldolgozó, viszonteladó és forgalmazó szervezetek és személyek az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény alapján létrehozott, bírósági nyilvántartásba vett és a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter (a továbbiakban: miniszter) által 2002. december 31-ig elismert, nem nyereségérdekelt szervezete. A hegyközségekről szóló 1994. évi CII. törvény alapján köztestületként alakult hegyközségek országos szervezetét az általa képviselt termékpálya vonatkozásában - külön miniszteri elismerés nélkül -, terméktanácsnak kell tekinteni;"
Indokolás: Lásd a T/1870/4. sz. módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Mezőgazdasági biz. támogatja
- a Gazdasági biz. támogatja
- az Előterjesztő képviselője egyetért
/E törvény alkalmazásában:/
"25. feldolgozó: aki a törvény hatálya alá tartozó terméket, a termék eredeti állapotát [lényegesen] megváltoztató élelmiszer-előállítási műveletekkel fogyasztásra kész állapotba hoz."
Indokolás: Lásd a T/1870/56. sz. módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Mezőgazdasági biz. egyharmada sem támogatja
- a Gazdasági biz. nem támogatja
- a Költségvetési biz. egyharmada sem támogatja
- az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
"[Az agrárpiaci rendtartás irányításával, szervezésével és szabályozásával kapcsolatos tevékenységet a miniszter, a működtetésével kapcsolatos tevékenységet az Agrárintervenciós Központ (a továbbiakban AIK), valamint a termékpálya bizottságok látják el, e törvény rendelkezései alapján.]
"(1) Az agrárpiaci rendtartás irányításával, szervezésével és szabályozásával kapcsolatos tevékenységet a miniszter a működtetésével kapcsolatos tevékenységet az Agrárintervenciós Központ (a továbbiakban: AIK), valamint a termékpálya bizottságok látják el, e törvény rendelkezései alapján.
(2) Az AIK a miniszter felügyelete alatt álló, önállóan gazdálkodó költségvetési szerv. Az AIK dolgozóinak munkajogi jogviszonyára a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.
(3) Az AIK elnökét a miniszter nevezi ki és menti fel. Az AIK elnökhelyetteseit az elnök javaslatára a miniszter nevezi ki és menti fel.
(4) Az AIK feladatait központja, területi szervei, valamint a megyei (fővárosi) földművelésügyi hivatalok közreműködésével látja el.
(5) Az AIK szervezeti és működési szabályzatát a miniszter hagyja jóvá.
Indokolás: Lásd a T/1870/43. sz. módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Mezőgazdasági biz. nem támogatja
- a Gazdasági biz. nem támogatja
- a Költségvetési biz. egyharmada sem támogatja
- az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
"(1) Az agrárpiaci rendtartás irányításával, szervezésével és szabályozásával kapcsolatos tevékenységet a miniszter, a működtetésével kapcsolatos tevékenységet az Agrárintervenciós Központ (a továbbiakban AIK), valamint a termékpálya bizottságok látják el, e törvény rendelkezései alapján.
(2) Az AIK a miniszter felügyelete alatt álló, önállóan gazdálkodó központi költségvetési szerv.
(3) Az AIK szervezeti és működési szabályzatát a miniszter hagyja jóvá.
(4) Az AIK intervenciós tevékenységével kapcsolatosan jogosult közraktárjegy felvásárlására és értékesítésére."
Indokolás: Lásd a T/1870/32. sz. módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Mezőgazdasági biz. támogatja
- a Gazdasági biz. támogatja
- a Költségvetési biz. egyharmada sem támogatja
- az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
/(3) A Bizottság feladatai:/
"f) a törvény 9. §-ában meghatározott szabályozás részleteinek a kidolgozása, illetve a kvóta megállapítása."
Indokolás: Lásd a T/1870/7. sz. módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Mezőgazdasági biz. egyharmada sem támogatja
- a Gazdasági biz. nem támogatja
- a Költségvetési biz. egyharmada sem támogatja
- az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
"(4) A Bizottság [szavazati joggal rendelkező] tagjai:
A szavazati joggal rendelkező tagok:
A szavazati joggal nem rendelkező, állandó tanácskozási joggal bíró tagok:
Indokolás: Lásd a T/1870/34. sz. módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Mezőgazdasági biz. nem támogatja
- a Gazdasági biz. nem támogatja
- az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
"(4) A Bizottság szavazati joggal rendelkező tagjai:
Indokolás: Lásd a T/1870/46. sz. módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Mezőgazdasági biz. nem támogatja
- a Gazdasági biz. nem támogatja
- az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
/(4) A Bizottság szavazati joggal rendelkező tagjai:/
Indokolás: Lásd a T/1870/27. sz. módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Mezőgazdasági biz. támogatja
- a Gazdasági biz. nem támogatja
- az Előterjesztő képviselője a Gazdasági bizottság ülésén nem ért egyet, a Mezőgazdasági bizottság ülésén egyetért
/(4) A Bizottság szavazati joggal rendelkező tagjai:/
"b) a Magyar Agrárkamara, az érintett termelők érdekeit képviselő társadalmi szervezetek, az adott termékpályára vonatkozó, az élelmiszer-, ital- és dohányipari vállalkozások legnagyobb termelési értéket képviselő országos gazdasági érdekképviselete és az adott termékpályára vonatkozó, a mezőgazdasági termelők legnagyobb termelési értéket képviselő gazdasági érdekképviselete, valamint az illetékes terméktanács vagy - azon termékpálya esetében, ahol nincs terméktanács - szakmai szövetség egy-egy képviselője."
Indokolás: Lásd a T/1870/37. sz. módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Mezőgazdasági biz. nem támogatja
- a Gazdasági biz. nem támogatja
- az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
"(5) a) Szavazategyenlőség vagy vitás kérdés esetén a Bizottság elnöke dönt.
b) [A (4) bekezdés a) pontjában meghatározott bármely bizottsági tag] A bizottság döntését ellenző álláspontot[ját] írásban rögzíteni kell."
Indokolás: Lásd a T/1870/33. sz. módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Mezőgazdasági biz. támogatja
- a Gazdasági biz. támogatja
- az Előterjesztő képviselője egyetért
/(10) E törvény alapján a következő Bizottságokat kell létrehozni:/
"h) Erdészeti Termékpálya Bizottság"
Indokolás: Lásd a T/1870/20. sz. módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Mezőgazdasági biz. egyharmada sem támogatja
- a Gazdasági biz. nem támogatja
- az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
/(10) E törvény alapján a következő Bizottságokat kell létrehozni:/
"b) Hús Termékpálya Bizottság (szarvasmarha, juh, kecske[, sertés, baromfi);]
"h) Sertés és Baromfi Bizottság,"
Indokolás: Lásd a T/1870/35. sz. módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Mezőgazdasági biz. nem támogatja
- a Gazdasági biz. nem támogatja
- az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
"18. közvetlen termelői (terület-, [és] állatlétszám és kvóta alapú illetve minőséghez kötött) támogatás;"
Indokolás: Lásd a T/1870/28. sz. módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Mezőgazdasági biz. támogatja
- a Gazdasági biz. támogatja
- a Költségvetési biz. támogatja
- az Előterjesztő képviselője a Gazdasági bizottság ülésén nem ért egyet, a Költségvetési bizottság és a Mezőgazdasági bizottság ülésén egyetért
/(1) A törvény alkalmazása során a piacszabályozásban az alábbi piacszabályozási eszközök vehetők igénybe:/
"30. fogyasztásösztönzés, terméknépszerűsítés;"
Indokolás: Lásd a T/1870/19. sz. módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Mezőgazdasági biz. támogatja
- a Gazdasági biz. támogatja
- a Költségvetési biz. támogatja
- az Előterjesztő képviselője egyetért
"[35. egyéb, a miniszter által külön jogszabályban meghatározott eszközök.]"
Indokolás: Lásd a T/1870/38. sz. módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Mezőgazdasági biz. nem támogatja
- a Gazdasági biz. nem támogatja
- a Költségvetési biz. egyharmada sem támogatja
- az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
/(1) A törvény alkalmazása során a piacszabályozásban az alábbi piacszabályozási eszközök vehetők igénybe:/
"35. beszállítókat ért károk enyhítése;"
Indokolás: Lásd a T/1870/21. sz. módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Mezőgazdasági biz. egyharmada sem támogatja
- a Gazdasági biz. támogatja
- a Költségvetési biz. egyharmada sem támogatja
- az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
"(1) A gazdálkodás kiszámíthatósága és a piac szereplőinek tájékoztatása érdekében a törvény hatálya alá tartozó termékekre irányárat, intervenciós felvásárlási árat, alapárat és minimum árat [hirdethető] kell meghirdetni."
Indokolás: Lásd a T/1870/8. sz. módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Mezőgazdasági biz. egyharmada sem támogatja
- a Gazdasági biz. támogatja
- az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
"[(3) A termelés mennyiségi szabályozása határozatlan időre is megállapítható.]"
Indokolás: Lásd a T/1870/52. sz. módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Mezőgazdasági biz. támogatja
- a Gazdasági biz. nem támogatja
- az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
"(1) Az export-visszatérítési rendszernek - figyelemmel az állam nemzetközi szerződéséből adódó kötelezettségeire is - [elő kell segítenie] meg kell teremtenie a belföldi kereslet-kínálat egyensúlyának megteremtését, továbbá a hatékony agrárexportot."
Indokolás: Lásd a T/1870/9. sz. módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Mezőgazdasági biz. egyharmada sem támogatja
- a Gazdasági biz. nem támogatja
- a Költségvetési biz. egyharmada sem támogatja
- az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
"(1) Amennyiben a belföldi piac alapvetően fontos termékekből való folyamatos ellátása, a bekövetkezett áruhiány vagy annak megelőzése ezt különösen indokolttá teszi, a piaci egyensúly helyreállításának elősegítése érdekében a termék exportálását a miniszter rendeletben meghatározott módon kiegyenlítő befizetés előzetes teljesítésétől teheti függővé. Kiegyenlítő befizetés csak meghatározott időtartamra és csak akkor írható elő, ha a termék határparitáson számított átlagos exportára a külön jogszabályban meghatározott árat [jelentősen] meghaladja. Kiegyenlítő befizetés elrendelése esetén - ha jogszabály másként nem rendelkezik - a meghirdetés érvényességi ideje alatt exportált termék után export-visszatérítés nem vehető igénybe. A kiegyenlítő befizetésre kötelezettet, annak mértékét, az alkalmazás időtartamát, valamint a befizetés egyéb feltételeit a miniszter rendeletben állapítja meg."
Indokolás: Lásd a T/1870/10. sz. módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Mezőgazdasági biz. támogatja
- a Gazdasági biz. támogatja
- a Költségvetési biz. egyharmada sem támogatja
- az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
"A miniszter az agrárpiaci rendtartás eszközeinek alkalmazásával összefüggő egyes feladatok végrehajtására a terméktanáccsal szerződést köthet. A megkötött szerződések nyilvánosak és ahhoz - meghatározott feltételekkel - a terméktanácshoz nem tartozó gazdálkodók írásos nyilatkozatban csatlakozhatnak. A csatlakozás feltételeit a felek a szerződésben határozzák meg. Azokon a területeken, ahol nincs terméktanács, az illetékes szakmai szövetséggel is köthessen megállapodást a miniszter."
Indokolás: Lásd a T/1870/30. sz. módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Mezőgazdasági biz. támogatja
- a Gazdasági biz. támogatja
- az Előterjesztő képviselője egyetért
"(1) A miniszter az agrárpiaci rendtartás eszközeinek alkalmazásával összefüggő egyes feladatok végrehajtására a terméktanáccsal szerződést köthet. A megkötött szerződések nyilvánosak és ahhoz - meghatározott feltételekkel - a terméktanácshoz nem tartozó gazdálkodók írásos nyilatkozatban csatlakozhatnak. A csatlakozás feltételeit a felek a szerződésben határozzák meg.
(2) A miniszter egyes termékpályák vonatkozásában kötelező tagságot írhat elő."
Indokolás: Lásd a T/1870/13. sz. módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Mezőgazdasági biz. egyharmada sem támogatja
- a Gazdasági biz. támogatja
- az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
"A miniszter az agrárpiaci rendtartás eszközeinek alkalmazásával összefüggő egyes feladatok végrehajtására a terméktanáccsal szerződést köthet. A megkötött szerződések nyilvánosak és ahhoz - a terméktanács alapszabályában meghatározott feltételekkel - a terméktanácshoz nem tartozó gazdálkodók írásos nyilatkozatban csatlakozhatnak. [A csatlakozás feltételeit a felek a szerződésben határozzák meg.]"
Indokolás: Lásd a T/1870/11. sz. módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Mezőgazdasági biz. egyharmada sem támogatja
- a Gazdasági biz. nem támogatja
- az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
"A miniszter az agrárpiaci rendtartás eszközeinek alkalmazásával összefüggő egyes feladatok végrehajtására a terméktanáccsal szerződést köthet. A megkötött szerződések nyilvánosak és ahhoz - meghatározott feltételekkel - a terméktanácshoz nem tartozó [gazdálkodók] termékpálya szereplők írásos nyilatkozatban csatlakozhatnak. A csatlakozás feltételeit a felek a szerződésben határozzák meg."
Indokolás: Lásd a T/1870/12. sz. módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Mezőgazdasági biz. támogatja
- a Gazdasági biz. támogatja
- az Előterjesztő képviselője egyetért
"(1) A [miniszter külön rendeletben meghatározhatja, hogy] piaci beavatkozás rendszerében a törvény alapján alkalmazható egyes intézkedések megtételére csak akkor kerülhet sor, ha a terméktanács a saját befizetéseiből képzett forrásból a piaci egyensúly helyreállítása érdekében előzetesen már támogatást nyújtott."
Indokolás: Lásd a T/1870/14. sz. módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Mezőgazdasági biz. egyharmada sem támogatja
- a Gazdasági biz. támogatja
- a Költségvetési biz. egyharmada sem támogatja
- az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
"(1) Ha a terméktanácsként elismert szervezet nem felel meg az elismeréskor megkövetelt és teljesített feltételeknek, továbbá az elismerés fenntartásához szükséges intézkedéseket az erre irányuló miniszteri felhívásban biztosított megfelelő határidőn belül nem teszi meg, az elismerés hatályát veszti.
(2) Ha a terméktanács elismerése hatályát vesztette, a termékpálya vonatkozásában új terméktanács elismerése engedélyezhető."
Indokolás: Lásd a T/1870/48. sz. módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Mezőgazdasági biz. nem támogatja
- a Gazdasági biz. nem támogatja
- az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
"A gabona termékpályán a termékpálya-szabályozásnak tartalmaznia kell a terület alapú közvetlen termelői támogatás és az export-visszatérítés, a búza, [és] kukorica, durumbúza, árpa, rozs és cirok esetében az intervenciós ár és az intervenciós felvásárlási rendszer piacszabályozási eszközöket, valamint a termékpálya egészére vonatkozóan piaci árinformációs rendszert kell működtetni."
Indokolás: Lásd a T/1870/36. sz. módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Mezőgazdasági biz. nem támogatja
- a Gazdasági biz. támogatja
- a Költségvetési biz. egyharmada sem támogatja
- az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
"A miniszter az agrárpiac stabilizációja és a versenyképesség javítása érdekében [- átmeneti jelleggel -] a zöldség-gyümölcs, a vágóbaromfi-, a vágósertés-, a vágómarha- és a tej ágazatok esetében a 7. § (1) bekezdése szerinti pénzügyi forrás terhére minőségi támogatást külön jogszabályban hirdet meg."
Indokolás: Lásd a T/1870/15. sz. módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Mezőgazdasági biz. egyharmada sem támogatja
- a Gazdasági biz. nem támogatja
- a Költségvetési biz. egyharmada sem támogatja
- az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
Indokolás: Lásd a T/1870/17. sz. módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Mezőgazdasági biz. egyharmada sem támogatja
- a Gazdasági biz. egyharmada sem támogatja
- a Költségvetési biz. egyharmada sem támogatja
- az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
"(1) A termelő, a feldolgozó, a viszonteladó és a forgalmazó, egymás között megkötött, a törvény hatálya alá tartózó mezőgazdasági és élelmiszeripari termék [- a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásáról szóló 1997. évi CIII. törvény 3. § (2) bekezdés b)-g) pontjában meghatározott termékek kivételével -] átruházására irányuló szerződéseiben (a továbbiakban: szerződés) a felek által meghatározott - a számlának a vevőhöz történő beérkezése napjától számított - fizetési határidő a 30 napot nem haladhatja meg."
Indokolás: Lásd a T/1870/42., valamint T/1870/22. sz. módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Mezőgazdasági biz. nem támogatja
- a Gazdasági biz. támogatja
- a Költségvetési biz. nem támogatja
- az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
"(1) A termelő, a feldolgozó, a viszonteladó és a forgalmazó, egymás között megkötött, a törvény hatálya alá tartózó mezőgazdasági és élelmiszeripari termék - a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásáról szóló 1997. évi CIII. törvény 3. § (2) bekezdés b)-g) pontjában meghatározott termékek kivételével - átruházására irányuló szerződéseiben (a továbbiakban: szerződés) a felek által meghatározott [- a számlának a vevőhöz történő beérkezése napjától számított -] fizetési határidő az áru átvételétől számított 30 napot nem haladhatja meg. A számlát az áru átadásától számított 20 napon belül a vevő rendelkezésére kell bocsátani."
Indokolás: Lásd a T/1870/31. sz. módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Mezőgazdasági biz. támogatja
- a Gazdasági biz. támogatja
- az Előterjesztő képviselője egyetért
"(1) A termelő, a feldolgozó, a viszonteladó és a forgalmazó, egymás között megkötött, a törvény hatálya alá tartózó mezőgazdasági és élelmiszeripari termék - a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásáról szóló 1997. évi CIII. törvény 3. § (2) bekezdés b)-g) pontjában meghatározott termékek kivételével - átruházására irányuló szerződéseiben (a továbbiakban: szerződés) a felek által meghatározott - [a számlának a vevőhöz történő beérkezése] a teljesítés napjától számított - fizetési határidő a 30 napot nem haladhatja meg."
Indokolás: Lásd a T/1870/23. sz. módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Mezőgazdasági biz. egyharmada sem támogatja
- a Gazdasági biz. nem támogatja
- az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
"(1) A termelő, a feldolgozó, a viszonteladó és a forgalmazó, egymás között megkötött, a törvény hatálya alá tartózó mezőgazdasági és élelmiszeripari termék - a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásáról szóló 1997. évi CIII. törvény 3. § (2) bekezdés b)-g) pontjában meghatározott termékek kivételével - átruházására irányuló szerződéseiben (a továbbiakban: szerződés) a felek által meghatározott - [a számlának a vevőhöz történő beérkezése] az áru átvételének napjától számított - fizetési határidő a 30 napot nem haladhatja meg."
Indokolás: Lásd a T/1870/16. sz. módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Mezőgazdasági biz. egyharmada sem támogatja
- a Gazdasági biz. támogatja
- az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
"(1) A termelő, a feldolgozó, a viszonteladó és a forgalmazó, egymás között megkötött, a törvény hatálya alá tartózó mezőgazdasági és élelmiszeripari termék, valamint [-] a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásáról szóló 1997. évi CIII. törvény 3. § (2) bekezdés [b)-g)] d) és e) pontjában meghatározott termékek [kivételével -] átruházására irányuló szerződéseiben (a továbbiakban: szerződés) a felek által meghatározott - a számlának a vevőhöz történő beérkezése napjától számított - fizetési határidő a 30 napot nem haladhatja meg."
Indokolás: Lásd a T/1870/24. sz. módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Mezőgazdasági biz. egyharmada sem támogatja
- a Gazdasági biz. nem támogatja
- a Költségvetési biz. egyharmada sem támogatja
- az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
"(1) A termelő, a feldolgozó[,] és a viszonteladó és a forgalmazó[,] egymás között megkötött, a törvény hatálya alá tartózó mezőgazdasági és élelmiszeripari termék - a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásáról szóló 1997. évi CIII. törvény 3. § (2) bekezdés b)-g) pontjában meghatározott termékek kivételével - átruházására irányuló szerződéseiben (a továbbiakban: szerződés) a felek által meghatározott - a számlának a vevőhöz történő beérkezése napjától számított - fizetési határidő a 30 napot nem haladhatja meg."
Indokolás: Lásd a T/1870/25. sz. módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Mezőgazdasági biz. egyharmada sem támogatja
- a Gazdasági biz. nem támogatja
- az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
"(2) Amennyiben az (1) bekezdésben meghatározott határidőn belül a fizetési teljesítésre nem kerül sor, a fizetésre kötelezett köteles a termék ellenértékét a jegybanki alapkamat kétszeresével növelt kamattal megfizetni[.] és a tartozás megfizetéséig az érintett tevékenységhez kapcsolódóan agrártámogatás igénybevételére nem jogosult."
Indokolás: Lásd a T/1870/18. sz. módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Mezőgazdasági biz. egyharmada sem támogatja
- a Gazdasági biz. nem támogatja
- a Költségvetési biz. nem támogatja
- az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
"(7) Az (1)-(6) bekezdések rendelkezéseit a folyamatban lévő szerződések még nem teljesített részére is alkalmazni kell."
Indokolás: Lásd a T/1870/29. sz. módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Mezőgazdasági biz. támogatja
- a Gazdasági biz. támogatja
- a Költségvetési biz. támogatja
- az Előterjesztő képviselője egyetért
"30. § A mezőgazdaság és az élelmiszeripar állami támogatásánál a támogatás megítélése, illetve normatív támogatás esetén a jogszerű igénylés napjától számított 30 napon belül a támogatást a jogosult részére ki kell fizetni."
Indokolás: Lásd a T/1870/44. sz. módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Mezőgazdasági biz. nem támogatja
- a Gazdasági biz. nem támogatja
- a Költségvetési biz. egyharmada sem támogatja
- az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
/(2) E törvény hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti:/
"[b) a terméktanácsok miniszteri elismerési rendjéről szóló 11/1993. (III.24.) FM rendelet.]"
Indokolás: Lásd a T/1870/49. sz. módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Mezőgazdasági biz. nem támogatja
- a Gazdasági biz. nem támogatja
- az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
Összeállította: az Országgyűlés Jogi Főosztálya
Budapest, 2003. február 20.
Dr. Magda Sándor s.k., |
|
Puch László s.k., |
Varga Mihály s.k., |