T/2016/7.
Az Országgyűlés
Alkotmány- és igazságügyi |
Emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottságának |
|
Ifjúsági és sport bizottságának |
Önkormányzati |
a j á n l á s a
a pártfogókra vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló
T/2016. sz. törvényjavaslat
r é s z l e t e s
vitájához
Tisztelt Országgyűlés!
Az Országgyűlés Alkotmány- és igazságügyi bizottsága (továbbiakban: Alkotmányügyi bizottság) - mint első helyen kijelölt bizottság -, Emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottsága (továbbiakban: Emberi jogi bizottság), Ifjúsági és sport bizottsága (továbbiakban: Ifjúsági bizottság), valamint Önkormányzati bizottsága, megvitatta a pártfogókra vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló, T/2016. számon beterjesztett törvényjavaslatot, továbbá az ahhoz benyújtott T/2016/3-5. számú módosító javaslatokat. Az Alkotmányügyi bizottság T/2016/6. számon további módosító javaslatokat nyújtott be.
A törvényjavaslat 1. §-ának elfogadásához az Alkotmány 50. § (5) bekezdése alapján a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának a szavazata szükséges.
Jauernik István képviselő a T/2016/5. számú módosító indítványát visszavonta, ezért azt az ajánlás nem tartalmazza.
Megjegyzés: A törvényjavaslat szövegéből elhagyni javasolt szöveget [ ] zárójel közé téve, az új szövegrészeket pedig aláhúzással jelöljük. Ha a módosító javaslatban ettől eltérő jelölési mód szerepel - az egységes elbírálás megkönnyítése érdekében - az ajánlásban a javaslatot ehhez a jelölési módhoz igazítottuk annak szó szerinti tartalmára figyelemmel. Ahol az ajánlás a bizottságok állásfoglalásaként a "nem támogatja" megjegyzést használja, ott a módosító javaslat a jelenlévő képviselők egyharmadának támogatását megkapta.
Ahol az ajánlás a bizottság nevét nem tartalmazza, ott az adott bizottság a módosító javaslatról nem foglalt állást.
Amennyiben a módosító javaslat a törvényjavaslat §-ainak, illetve a §-ok bekezdéseinek számozására, vagy a pontok jelölésére is vonatkozik, a javaslat elfogadása esetén ezek értelemszerűen megváltoznak a törvényjavaslat minden érintett rendelkezésében, hivatkozásában, az erre történő külön utalás nélkül is.
A Házszabály 145. § (1) bekezdés b) pontja szerinti, a módosító javaslatokra vonatkozó észrevételeket az ajánlás érintett pontjaihoz fűzött keretes megjegyzések tartalmazzák.
Módosításra irányuló törvényjavaslat esetén az ajánlás-tervezet akkor tartalmaz utalást a HSZ. 94. § (3) bekezdésére, ha a benyújtott módosító javaslat a módosítandó törvény törvényjavaslattal nem érintett §-ára vonatkozik, és ezért a módosító javaslat házszabályszerűségéről bizottsági döntés szükséges.
Az ajánlás abban az esetben tartalmazza a fenti joghelyre történő utalást, ha az első helyen kijelölt bizottság megállapítja, hogy a módosító javaslat ellentétes a HSZ. 94. § (3) bekezdésében foglaltakkal.
A módosító javaslatok közötti összefüggésekre akkor utalunk, ha ugyanazon képviselő által benyújtott módosító javaslatokról, vagy több képviselő által közösen benyújtott módosító javaslatokról egyszerre célszerű dönteni.
Azokat a módosító javaslatokat, amelyek egy gépelt oldalnál hosszabb szövegrész elhagyására tesznek javaslatot, terjedelmi okokból csak a jogszabályhelyre történő hivatkozással tesszük közzé.
/A Gyvt. 122. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:/
"(2) A megyei gyámhivatal az (1) bekezdésben meghatározott feladata ellátása érdekében
a) [felkéri] tájékoztatást kér a helyi önkormányzatok[at]tól, civil szervezetek[et]től, illetve az általuk fenntartott intézmények[et]től az (1) bekezdés szerinti programok indításá[ra]ról, [valamint a programokról való folyamatos tájékoztatására]; a programokról a gyámhivatal nyilvántartást vezet,"
Indokolás: Lásd a T/2016/6/1. sz. módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - az Emberi jogi biz. támogatja
- az Ifjúsági biz. támogatja
- az Önkormányzati biz. támogatja
- az Előterjesztő képviselője egyetért
/A Bvtvr. 8. §-ának (1) bekezdése a következő mondattal egészül ki:/
"A határozat meghozatala előtt a büntetés-végrehajtási bíró - feltéve, hogy a feltételes szabadságra bocsátás lehetséges időpontjáig rendelkezésre álló idő legalább kettő hónap - elrendelheti a pártfogó felügyelői vélemény beszerzését."
Indokolás: Lásd a T/2016/4. sz. módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - az Alkotmányügyi biz. támogatja
- az Emberi jogi biz. támogatja
- az Önkormányzati biz. nem támogatja
- az Előterjesztő képviselője egyetért
"(3) A Bvtvr. 8. §-ának (2) bekezdése - melynek számozása a (2) bekezdés szerint (3) bekezdésre változott - a következő mondattal egészül ki:
"Ebben az esetben elrendelheti a[z új] pártfogó felügyelői vélemény beszerzését."
Megjegyzés: Ez a módosító javaslat tartalmilag összefügg az ajánlás 4. számú pontjában foglaltakkal.
Indokolás: Lásd a T/2016/6/2. sz. módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - az Emberi jogi biz. támogatja
- az Önkormányzati biz. támogatja
- az Ifjúsági biz. támogatja
- az Előterjesztő képviselője egyetért
"(4) A Bvtvr. 8. §-ának (3) bekezdése - melynek számozása az (1) bekezdés szerint (4) bekezdésre változott - a következő mondattal egészül ki:
"Ilyen esetekben elrendelheti az új párfogó felügyelői vélemény beszerzését."
Indokolás: Lásd a T/2016/6/3. sz. módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - az Emberi jogi biz. támogatja
- az Önkormányzati biz. támogatja
- az Ifjúsági biz. támogatja
- az Előterjesztő képviselője egyetért
"(1) Ez a törvény - a (3) bekezdés kivételével - 2003. [július] október 1-jén lép hatályba, ezzel egyidejűleg"
Megjegyzés: Ez a módosító javaslat tartalmilag összefügg az ajánlás 6., 7. számú pontjában foglaltakkal.
Indokolás: Lásd a T/2016/3/1. sz. módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - az Alkotmányügyi biz. nem támogatja
- az Emberi jogi biz. egyharmada sem támogatja
- az Önkormányzati biz. nem támogatja
- az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
"(2) A pártfogó felügyelői szolgálat alkalmazottai tekintetében az illetmény-besorolásokat 2003. [július] október 1. napjáig kell elvégezni. A szabadság és a szolgálati idő megállapítása tekintetében az Iasz. 131. §-át és 132. §-ának (2)-(3) bekezdéseit megfelelően alkalmazni kell."
Indokolás: Lásd a T/2016/3/2. sz. módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - az Alkotmányügyi biz. nem támogatja
- az Emberi jogi biz. egyharmada sem támogatja
- az Önkormányzati biz. nem támogatja
- az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
"(5) A 2003. [július] október 1-jén folyamatban maradt pártfogolási ügyek eredeti iratait a büntetés-végrehajtási csoport vezetője, illetve a gyámhivatal-vezető a területileg illetékes Pártfogó Felügyelői Szolgálat megyei (fővárosi) igazgatójának küldi meg és gondoskodik a másolati példány irattárba helyezéséről (átiktatás). A Pártfogó Felügyelői Szolgálat megyei (fővárosi) igazgatója az iratok átvételét követően haladéktalanul kijelöli az ügyben eljárni jogosult pártfogó felügyelőt."
Indokolás: Lásd a T/2016/3/3. sz. módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - az Alkotmányügyi biz. nem támogatja
- az Emberi jogi biz. egyharmada sem támogatja
- az Önkormányzati biz. nem támogatja
- az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
"(6) A pártfogói felügyelői szolgálat szervezetéről, irányításáról és működéséről külön törvény rendelkezik."
Indokolás: Lásd a T/2016/3/4. sz. módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - az Alkotmányügyi biz. nem támogatja
- az Emberi jogi biz. egyharmada sem támogatja
- az Ifjúsági biz. nem támogatja
- az Önkormányzati biz. nem támogatja
- az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
Összeállította: az Országgyűlés Jogi Főosztálya
Budapest, 2003. február 20.
Dr. Vastagh Pál s.k., |
Szászfalvi László s.k., |
Bakonyi Tibor s.k., |
Dr. Bóka István s.k., |