A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA

az európai gazdasági egyesülésről, valamint
a gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. törvény és a cégnyilvántartásról, a cégnyilvánosságról és a bírósági cégeljárásról szóló 1997. évi CXLV. törvény jogharmonizációs célú módosításáról

Budapest, 2003. április

(1) A magyarországi székhelyű európai gazdasági egyesülés (rövidített néven: ege) jogi személy, amelynek alapítására, szervezetére és működésére a Tanács 2137/85/EGK rendeletét kell alkalmazni a (2)-(5) bekezdésekben foglalt kiegészítésekkel.

(2) Az európai gazdasági egyesülés cégbejegyzésére, valamint az egyesülésre vonatkozó cégeljárásra a cégnyilvántartásról, a cégnyilvánosságról és a bírósági cégeljárásról szóló 1997. évi CXLV. törvény (a továbbiakban: Ctv.) irányadó.

(3) Az európai gazdasági egyesülés alapítására a gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. törvény (a továbbiakban: Gt.) 10-11. §-ait, szervezetére a Gt. 276-278. §-ait és 283. §-át, vezető tisztségviselőinek összeférhetetlenségére a Gt. 23. § és 25. § rendelkezéseit, a tag kizárására vonatkozóan pedig a Gt. 49-50. §-át kell megfelelően alkalmazni.

(4) Ha az európai gazdasági egyesülés kötelezettségeit az európai gazdasági egyesülés vagyona nem fedezi, a tagok korlátlan és egyetemleges felelősségére a Ptk. szabályozása irányadó (Ptk. 337-338. §).

(5) Az európai gazdasági egyesülés fizetésképtelensége esetén követendő eljárásra, valamint végelszámolással történő jogutód nélküli megszűnésére, illetve törlésére a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi IL. törvény és a Ctv. rendelkezései irányadóak.

A Gt. 63. § (4) bekezdése a következő mondattal egészül ki:

"Az átalakulás folyamatában résztvevő könyvvizsgáló esetében a 42. § (2)-(3) bekezdésében, valamint a 45. § (2) bekezdésében szereplő rendelkezések megfelelően irányadóak."

(1) A Gt. 76. §-a (2) bekezdésének a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép, és a (2) bekezdés a következő e) ponttal egészül ki:

/Részvénytársaságok egyesülése esetében az egyesülési szerződésben a 75. § (1) bekezdésében felsoroltakon kívül meg kell határozni/

"a) az egyesülő részvénytársaságok részvényeinek cserearányát és a beolvadó részvénytársaság részvényesei számára az alaptőkén felüli vagyon terhére juttatható kiegészítő készpénzfizetés mértékét, amely nem lehet több, mint a részvényesek számára a vagyonhányaduk alapján juttatott részvények névértékének 10 %-a;

e) azokat az előnyöket, amelyeket az egyesülő részvénytársaságok az igazgatóságnak, a vezető állású munkavállalóknak, illetve a felügyelő bizottság tagjainak nyújtanak."

(2) A Gt. 76. §-ának (3) bekezdése a következő mondattal egészül ki:

"Az egyesülő társaságok vezető tisztségviselői a 26. § (2) bekezdésében meghatározottak szerint felelnek az egyesülés előkészítése és végrehajtása során tanúsított vétkes magatartásukkal okozott kárért."

1. A Gt. 79. §-ának (2) bekezdése a következő f)-g) ponttal egészül ki:

"f) a szétváló részvénytársaságok részvényeinek cserearányát és a részvényesek számára az alaptőkén felüli vagyon terhére juttatható kiegészítő készpénzfizetés mértékét, amely nem lehet több, mint a részvényesek számára a vagyoni hányaduk alapján juttatott részvények névértékének 10 %-a;

g) azokat az előnyöket, amelyeket a szétváló részvénytársaságok az igazgatóságnak, a vezető állású munkavállalóknak, illetve a felügyelő bizottság tagjainak nyújtanak."

(2) A Gt. 79. §-a a következő új (6) bekezdéssel egészül ki, egyidejűleg a jelenlegi (6) bekezdés számozása (7) bekezdésre változik.

"(6) Részvénytársaság szétválása esetén a vezető tisztségviselők tájékoztatni kötelesek a közgyűlést arról, ha a szétválási szerződés tervezetének elkészítése, illetve közgyűlési elfogadásának időpontja között a társaság vagyonában jelentős változás állott be."

(1) A Gt. 181. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

"(1) Az egyes részvénytípusokon belül eltérő fajtájú részvények bocsáthatók ki. Részvényfajták: a törzsrészvény, az elsőbbségi részvény, a dolgozói részvény, a kamatozó részvény és a visszaváltható részvény. Az a részvény, amely nem tartozik a 183.-189. §-okban meghatározott részvényfajták közé, törzsrészvény."

(2) A Gt. 189. §-a helyébe a következő rendelkezések lépnek, egyidejűleg a 189. §-t megelőzően a "A saját részvény" szövegrész a hatályát veszti:

"189. § (1) Ha a részvénytársaság alapító okirata (alapszabálya) arra lehetőséget ad, a közgyűlés az alaptőke tíz százalékát meg nem haladó mértékben olyan névre szóló részvény kibocsátásáról is határozhat, amely alapján - az alapító okiratban (alapszabályban) foglaltak szerint - a részvénytársaságot vételi jog vagy a részvényest eladási jog illeti meg (visszaváltható részvény). Az alapító okirat (alapszabály) a vételi és az eladási jog gyakorlását egy sorozaton belül együttesen is lehetővé teheti.

(2) A vételi, illetve eladási jog gyakorlásának feltételeit a részvénytársaság alapító okiratában (alapszabályában) kell a részvények kibocsátását megelőzően meghatározni azzal, hogy a részvénytársaság csak olyan részvény vonatkozásában élhet vételi jogával vagy teljesítheti a részvényes eladási jogából fakadó kötelezettségeit, amelyekre vonatkozóan a részvényes a teljes névértéket, illetve kibocsátási értéket megfizette, a nem pénzbeli hozzájárulást pedig a részvénytársaság rendelkezésére bocsátotta.

(3) Tilos a (2) bekezdésben foglalt jogok gyakorlása, ha a részvénytársaság - a 223. § (1) bekezdés alapján - osztalékfizetésről sem határozhatna. A vételi, illetve eladási jog gyakorlásához a szükséges fedezet megállapításával összefüggésben az éves beszámolóban és a közbenső mérlegben foglaltakat a mérleg fordulónapját követő hat hónapon belül lehet figyelembe venni.

(4) A részvénytársaság a vételi vagy eladási jog gyakorlásának tényét soron kívül köteles a cégbíróságnak bejelenteni; a részvénytársaság a bejelentéssel egyidejűleg intézkedik a joggyakorlás tényének a Cégközlönyben való közzétételéről. A társaság a visszaváltott részvény bevonásáról az alaptőke kötelező leszállításának (258. § (1) bek.) szabályait figyelembe véve gondoskodik.

(5) Az (1)-(4) bekezdésben foglalt eltérésekkel a visszaváltható részvényre - az alapító okiratban (alapszabályban) foglaltak szerint - a törzsrészvényre vagy az elsőbbségi részvényre irányadó szabályokat kell alkalmazni."

A Gt. 199. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:

"(3) Az átváltoztatható és a jegyzési jogot biztosító kötvényre vonatkozó rendelkezéseket az alapító okirat (alapszabály) állapítja meg. Az alapító okirat (alapszabály) vagy a részvénytársaság közgyűlése felhatalmazhatja az igazgatóságot átváltoztatható vagy jegyzési jogot biztosító kötvény kibocsátására. Ennek során a 245/A. §-ban és a 246. §-ban foglaltakat kell megfelelően alkalmazni."

(1) A Gt. 207. § (2) bekezdésének a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

"a) a nem pénzbeli hozzájárulás tárgyát, értékét, az ellenében adandó részvények számát, névértékét, a hozzájárulást szolgáltató nevét (cégét), lakóhelyét (székhelyét) és a nem pénzbeli hozzájárulásnak az alapító okirat szerinti értékét előzetesen felülvizsgáló független könyvvizsgáló nevét (cégét), székhelyét (lakóhelyét);"

(2) A Gt. 207. § (2) bekezdése a következő g)-h) ponttal egészül ki, egyidejűleg a jelenlegi g) pont jelölése i) pontra változik:

"g) a részvények kötelező bevonásának, a 259. § (5) bekezdés alkalmazásával összefüggésben szükséges, a törvényben elő nem írt eseteit;

h) az igazgatóság felhatalmazását - a visszaváltható részvényhez kapcsolódó jogok gyakorlásával, a saját részvény megszerzésével, osztalékelőleg fizetésével, valamint az alaptőkének az alaptőkén felüli vagyon terhére történő felemelésével kapcsolatban - közbenső mérleg elfogadására, amelyhez a felügyelő bizottság előzetes jóváhagyása szükséges;"

(3) A Gt. 208. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

"208. § (1) Nem pénzbeli hozzájárulás szolgáltatása esetén az alapító okirathoz mellékelni kell a könyvvizsgáló jelentését, amely tartalmazza a nem pénzbeli hozzájárulás leírását és értékelését - ezzel összefüggésben a könyvvizsgáló arra vonatkozó megállapítását, hogy a nem pénzbeli hozzájárulásnak az alapítók által előzetesen megállapított értéke összhangban van-e az ellenében adandó részvények számával, névértékével -, valamint a könyvvizsgáló által alkalmazott értékelési szempontok ismertetését. A részvénytársaság választott könyvvizsgálója (41. §) a nem pénzbeli hozzájárulás értékének előzetes felülvizsgálatára nem jogosult.

(2) Nem pénzbeli hozzájárulás bármilyen vagyoni értékkel rendelkező dolog, szellemi alkotás, valamint vagyoni értékű jog, illetve követelés lehet. Az alapító, illetve a részvényes munkavégzésre vagy más személyes közreműködésre, illetve szolgáltatás nyújtására irányuló kötelezettségvállalását azonban nem pénzbeli hozzájárulásként figyelembe venni nem lehet.

(3) A független könyvvizsgáló jelentését az alapító okirattal együtt meg kell küldeni a cégbíróságnak; a részvénytársaság ezzel egyidejűleg gondoskodik a független könyvvizsgálói jelentésnek a Cégközlönyben történő közzétételéről."

(4) A Gt. 209.-210. §-ai helyébe a következő rendelkezések lépnek:

"209. § Az alapítók az alapító okirat mellékleteként írásbeli nyilatkozatban kötelesek megjelölni azokat az indokokat és tényeket, amelyek alapján a nem pénzbeli hozzájárulás értékét megállapították, amennyiben az a független könyvvizsgáló által megállapított értéknél alacsonyabb. Ez esetben az alapítók írásbeli nyilatkozatát az alapító okirattal együtt meg kell küldeni a cégbíróságnak.

210. § A 208-209. §-okban foglaltakat a részvénytársaság nyilvános alapítása során, valamint a nem pénzbeli hozzájárulással végrehajtott alaptőke emelés során is megfelelően alkalmazni kell."

(5) A Gt. 211. § b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

"b) a nem pénzbeli hozzájárulást - ha e törvény eltérően nem rendelkezik - a részvénytársaság rendelkezésére bocsátották."

(1) A Gt. a 211. §-t követően a következő új 211/A. §-sal egészül ki:

"211/A. § (1) A részvénytársaság cégbejegyzésétől számított két éven belül a társaság és annak alapítója, valamint a társaság és a szavazati jogok legalább tíz százalékával rendelkező részvényese közötti vagyonátruházási szerződés létrejöttéhez - feltéve, hogy a részvénytársaság által teljesítendő ellenszolgáltatás elérné az alaptőke egytizedét - a közgyűlés előzetes, jóváhagyó határozatára van szükség. Ennek során a nem pénzbeli hozzájárulás értékelésére és a független könyvvizsgáló jelentésének nyilvánosságra hozatalára vonatkozó rendelkezéseket (208-209. §) megfelelően alkalmazni kell.

(2) A részvénytársaság alapító okirata az (1) bekezdésben foglaltak alkalmazását a cégbejegyzés időpontjától számított két naptári évnél hosszabb időszakra és a szavazati jogok tíz százalékával nem rendelkező részvényesek vonatkozásában is előírhatja.

(3) Az (1) bekezdésben foglaltakat kell alkalmazni abban az esetben is, ha a részvénytársasággal az alapító, illetve a részvényes közeli hozzátartozója (Ptk. 685. § b) pont), továbbá, ha olyan személy köt szerződést, amelyben az alapító, illetve a részvényes a 226/F. § szerinti befolyással rendelkezik.

(4) Az (1) bekezdésben foglaltak nem alkalmazhatók a társaság tevékenységi körébe tartozó szokásos nagyságrendű szerződésekkel, a hatósági határozattal és árverés útján történő tulajdonszerzéssel, valamint a tőzsdei ügyletekkel kapcsolatban."

(2) A Gt. 212. § (3) bekezdés f) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

"f) a nem pénzbeli hozzájárulás tárgyát, értékét, az ellenében jegyezhető részvények számát, névértékét, a hozzájárulást szolgáltató alapító nevét (cégét), lakóhelyét (székhelyét) és a nem pénzbeli hozzájárulásnak az alapítási tervezet szerinti értékét előzetesen felülvizsgáló független könyvvizsgáló nevét (cégét), székhelyét (lakóhelyét);"

(3) A Gt. 212. § (3) bekezdés új i)-j) ponttal egészül ki, egyidejűleg a jelenlegi i)-j) pontok jelölése k)-l) pontokra változik:

"i) a részvények kötelező bevonásának, a 259. § (5) bekezdés alkalmazásával összefüggésben szükséges, a törvényben kötelezően elő nem írt eseteit.

j) az igazgatóság felhatalmazását - a 207. § (2) bekezdés h) pont szerinti esetekben - közbenső mérleg elfogadására, amelyhez a felügyelő bizottság előzetes jóváhagyása szükséges,"

(4) A Gt. 219. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

"(2) A bejegyzési kérelem benyújtásáig - ha e törvény eltérően nem rendelkezik - a nem pénzbeli hozzájárulást a részvénytársaság rendelkezésére kell bocsátani. A 211/A. §-ban foglaltak abban az esetben is irányadóak, ha a részvénytársaság nyilvános alapítással jött létre."

(1) A Gt. 222. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

"(1) A részvényes köteles a részvénytársaságnak a cégjegyzékbe való bejegyzésétől számított egy éven belül a részvények teljes névértékét, illetve kibocsátási értékét befizetni, a nem pénzbeli hozzájárulást pedig a részvénytársaság bejegyzési kérelme benyújtásáig rendelkezésre bocsátani, kivéve, ha a nem pénzbeli hozzájárulás értéke az alaptőke huszonöt százalékát nem éri el. Ebben az esetben a részvénytársaság alapító okirata (alapszabálya) - legfeljebb a cégbejegyzéstől számított ötödik év végéig - módot adhat a nem pénzbeli hozzájárulás későbbi időpontban történő szolgáltatására. A részvényes e kötelezettségek alól - az alaptőke-leszállítás esetét kivéve - nem mentesíthető; az általa már teljesített vagyoni hozzájárulást a részvénytársaság fennállása alatt nem követelheti vissza."

(2) A Gt. 222. §-ának (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

"(3) Ha a részvényes részvényesi joga a 13. § szerint szűnt meg és a részvényes által jegyzett, illetve az alapító okiratban átvenni vállalt részvényre jutó vagyoni hozzájárulás teljesítésének kötelezettségét más személy nem vállalja át, az alaptőkének a késedelembe esett részvényes által vállalt vagyoni hozzájárulás mértékének megfelelő, a 258. § (1) bekezdés szerinti leszállítása kötelező."

(1) A Gt. 223. §-a helyébe a következő rendelkezés lép, egyidejűleg "Az alaptőke védelmére vonatkozó rendelkezések" szövegrész helyébe "A társasági vagyon védelme" cím lép:

"223. § (1) A részvénytársaság saját tőkéjéből a részvényes javára, annak tagsági jogviszonyára figyelemmel kifizetést a társaság fennállása során kizárólag az e törvényben meghatározott esetekben és - az alaptőke leszállításának esetét kivéve - csak a számviteli törvényben meghatározott feltételek teljesülése esetén, a tárgyévi adózott eredményből, illetve a szabad eredménytartalékkal kiegészített tárgyévi adózott eredményből teljesíthet. Nem kerülhet sor kifizetésre, ha a részvénytársaságnak a számviteli törvény szerint helyesbített saját tőkéje nem éri el vagy a kifizetés következtében nem érné el a részvénytársaság alaptőkéjét.

(2) Az (1) bekezdés alkalmazásában kifizetésnek minősül a pénzbeli és a nem pénzbeli vagyoni értékű juttatás egyaránt. Kivételt képeznek a részvénytársaság által - a 253. § (2) bekezdése és 255. § (1) bekezdése alapján - ellenérték nélkül juttatott részvények.

(3) Azokat a kifizetéseket, amelyeket az (1) bekezdés rendelkezései ellenére teljesítettek, a részvénytársaság részére vissza kell fizetni, feltéve, hogy a társaság bizonyítja a részvényes rosszhiszeműségét."

(2) A Gt. 224. §-a helyébe a következő rendelkezések lépnek:

"224. § (1) A részvényest a részvénytársaságnak a 223. § (1) bekezdése szerint felosztható és a közgyűlés által felosztani rendelt, a számviteli törvény szerint meghatározott tárgyévi adózott eredményből, illetve a szabad eredménytartalékkal kiegészített tárgyévi adózott eredményből a részvényei névértékére jutó arányos hányada (osztalék) illeti meg. Az alapító okirat (alapszabály) lehetőséget adhat arra, hogy a részvényest megillető osztalék nem pénzbeli vagyoni értékű juttatásként kerüljön teljesítésre. A részvényes az osztalékra csak a már teljesített vagyoni hozzájárulása arányában jogosult.

(2) Az (1) bekezdésben foglaltak alkalmazására az alapító okiratban (alapszabályban) az egyes részvényosztályokra meghatározott külön jogok, illetve korlátozások figyelembe vételével kerülhet sor.

(3) A közgyűlés az osztalék fizetéséről az igazgatóságnak a felügyelő bizottság által jóváhagyott javaslatára, a számviteli törvény szerinti beszámoló elfogadásával egyidejűleg határozhat."

(3) A Gt. 225. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

"225. § (1) Két, egymást követő számviteli törvény szerinti beszámoló elfogadása közötti időszakban - ha az alapító okirat (alapszabály) azt megengedi - a részvénytársaság közgyűlése osztalékelőleg fizetéséről akkor határozhat, ha

a) a számviteli törvény szerint készített közbenső mérleg alapján megállapítható, hogy a részvénytársaság rendelkezik az osztalékelőleg fizetéséhez szükséges fedezettel azzal, hogy a kifizetés nem haladhatja meg az utolsó éves beszámoló szerinti üzleti év könyveinek lezárása óta keletkezett eredménynek a számviteli törvényben foglaltak alapján megállapított, illetve a szabad eredménytartalékkal kiegészített összegét és a részvénytársaságnak a számviteli törvény szerint helyesbített saját tőkéje a kifizetés folytán nem csökkenhet az alaptőke összege alá, továbbá

b) a részvényesek vállalják az osztalékelőleg visszafizetését, amennyiben utóbb a számviteli törvény szerinti beszámoló alapján - a 223. § (1) bekezdésben foglaltakra figyelemmel - az osztalékfizetésre nem lenne jogszabályi lehetőség.

(2) A részvénytársaság alapító okirata (alapszabálya) felhatalmazhatja az igazgatóságot arra, hogy a felügyelő bizottság előzetes jóváhagyása mellett a közgyűlés helyett határozzon osztalékelőleg fizetéséről."

(4) A Gt. 226. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

"226. § (1) A 223. § (3) bekezdésben foglaltak megfelelően alkalmazandók abban az esetben is, ha a részvényes, bár nem tagsági jogviszonyára tekintettel, olyan kifizetésben részesült, amelyre a 223. § (1) bekezdésben foglaltak egyébként nem adnának lehetőséget és amely a felelős társasági gazdálkodás követelményével összeegyeztethetetlen.

(2) A szavazati jogok legalább öt százalékával - nyilvánosan működő részvénytársaság esetében legalább egy százalékával - rendelkező részvényesek, valamint a részvénytársaság azon hitelezője, akinek a kifizetés időpontjában még nem esedékes követelése eléri a jegyzett tőke tíz százalékát, a költségek megelőlegezésével egyidejűleg kérheti a cégbíróságtól független szakértő kirendelését annak megvizsgálása végett, hogy a kifizetés megalapozza-e a 223. § (3) bekezdésben foglaltak alkalmazását. A cégbíróság eljárására a törvényességi felügyeleti eljárásra irányadó szabályok megfelelően alkalmazandók."

A Gt. a 226. §-át követően a következő 226/A.-226/H. §-okkal egészül ki:

"226/A. § (1) A részvénytársaság az általa kibocsátott részvények (a továbbiakban: saját részvény) jegyzésére - zártkörűen működő részvénytársaság esetén a részvények átvételére - nem jogosult. A részvénytársaság saját részvényeit - e törvény eltérő rendelkezése hiányában - csak a (2)-(6) bekezdésekben foglaltakat figyelembe véve szerezheti meg.

(2) A részvénytársaság saját részvényt azt követően szerezhet, hogy arra a társaság közgyűlése - törvény eltérő rendelkezése hiányában - a szavazatok egyszerű többségével meghozott határozatával az igazgatóságot felhatalmazta. A közgyűlés határozatában rendelkezni kell a saját részvények megszerzésének céljáról, módjáról, illetve feltételeiről, így különösen arról, hogy a felhatalmazás mely részvényfajtába (részvényosztályba) tartozó és legfeljebb hány darab, illetve az alaptőke hány százalékát kitevő részvény megszerzésére jogosít, a felhatalmazás időtartamáról - amely a közgyűlési döntés napjától számított tizennyolc hónapot nem haladhatja meg -, valamint ha a részvény megszerzésére visszterhes módon kerül sor, az egy részvényért kifizethető ellenérték legalacsonyabb és legmagasabb összegéről.

(3) A részvénytársaság kizárólag azokat a részvényeit szerezheti meg, amelyekre vonatkozóan a részvényes a teljes névértéket, illetve kibocsátási értéket megfizette, a nem pénzbeli hozzájárulást pedig a részvénytársaság rendelkezésére bocsátotta.

(4) Tilos a saját részvények megszerzése, ha a részvénytársaság osztalék fizetéséről sem határozhatna. A saját részvények megszerzése fedezetének megállapításával összefüggésben az éves beszámolóban és a közbenső mérlegben foglaltakat a mérleg fordulónapját követő hat hónapon belül lehet figyelembe venni.

(5) A részvénytársaság működése során a részvénytársaság által megszerzett, illetve a tulajdonában lévő saját részvények együttes névértékének összege egy időpontban sem haladhatja meg az alaptőke tíz százalékát.

(6) A nyilvánosan működő részvénytársaság saját részvényeinek megszerzése során - ha arra nem a tőzsdei forgalomban kerül sor - a 220. § (3) bekezdésében foglalt követelményeknek is megfelelő nyilvános ajánlatot köteles tenni.

226/B. § (1) Mellőzhető a részvénytársaság saját részvényeinek a megszerzéséhez - az alapító okirat (alapszabály) ezirányú rendelkezése esetén - a közgyűlés előzetes felhatalmazása, ha a részvények megszerzésére a részvénytársaságot közvetlenül fenyegető, súlyos károsodás elkerülése érdekében kerül sor.

(2) Az (1) bekezdés szerinti esetben az igazgatóság a soron következő közgyűlésen köteles tájékoztatást adni a saját részvények megszerzésének indokáról, a megszerzett részvények számáról, össznévértékéről, valamint e részvényeknek a részvénytársaság alaptőkéjéhez viszonyított arányáról és a kifizetett ellenértékről.

(3) Nem kerülhet sor az (1) bekezdésben foglaltak szerint a közgyűlés előzetes felhatalmazásának mellőzésére, ha azt külön törvény - a részvénytársaság részvényeinek felvásárlására irányuló nyilvános vételi ajánlattételre figyelemmel - kizárja.

226/C. § (1) Mellőzhető a részvénytársaság saját részvényeinek megszerzéséhez a közgyűlés előzetes felhatalmazása, valamint a 226/A. § (4)-(6) bekezdése szerinti feltételek figyelembe vétele, ha a részvények megszerzésére - a részvénytársaságot megillető követelés kiegyenlítését célzó - bírósági eljárás keretében kerül sor.

(2) A részvénytársaság saját részvényeinek megszerzése során a 226/A. §-ban foglaltakat nem kell alkalmazni, ha

a) arra a törvény VII. fejezetében szabályozott szervezeti átalakulással vagy

b) a részvénytársaság alaptőkéjének leszállításával (a részvények bevonásával, kicserélésével)

összefüggésben kerül sor.

(3) A részvénytársaság a saját részvényeknek az (1) bekezdés és a (2) bekezdés a) pontja szerinti okból történt megszerzése esetén köteles a részvényeknek az alaptőke tíz százalékát meghaladó hányadát legkésőbb a megszerzésük időpontjától számított három éven belül elidegeníteni.

226/D. § (1) A nyilvánosan működő részvénytársaság saját részvényeinek az elidegenítése során - a 220. § (3) bekezdésében foglalt követelményeknek is megfelelő - nyilvános eladási ajánlatot köteles tenni.

(2) Ha a részvénytársaság a saját részvények megszerzése során törvénybe ütköző módon járt el, köteles a részvények elidegenítéséről - legkésőbb azok megszerzésétől számított egy éven belül - gondoskodni. Ha a részvénytársaság a törvényben előírt elidegenítési kötelezettsége teljesítését elmulasztotta, haladéktalanul intézkednie kell a részvények bevonása és a részvénytársaság alaptőkéjének a 258. § (1) bekezdés szerinti módon történő leszállítása érdekében.

226/E. § A részvénytársaság a megszerzett saját részvény alapján szavazati jogot nem gyakorolhat, a saját részvényt a határozatképesség megállapításánál, valamint a jegyzési elsőbbségi jog gyakorlásával összefüggésben is figyelmen kívül kell hagyni. A saját részvényre eső osztalékot - ha az alapító okirat (alapszabály) eltérően nem rendelkezik - az osztalékra jogosult részvényeseket megillető részesedésként kell, részvényeik arányában számításba venni. Az osztalékra való jogosultság szabályai megfelelően alkalmazandók a részvénytársaság megszűnése esetén a társasági vagyon felosztása során is.

226/F. § (1) A 226/A-226/E. §-oknak a részvénytársaságra irányadó rendelkezéseit kell alkalmazni azokban az esetekben is, amikor a részvénytársaság részvényeit olyan részvénytársaság vagy korlátolt felelősségű társaság szerzi meg, amelyben a részvénytársaság - közvetlenül vagy közvetve - a szavazatok több, mint ötven százalékával vagy meghatározó befolyással rendelkezik.

(2) Az (1) bekezdésben foglaltak irányadóak abban az esetben is, ha a részvénytársaság részvényeit olyan külföldi székhellyel rendelkező gazdasági társaság szerzi meg, amely - a rá irányadó jog szerint - részvénytársaságnak vagy korlátolt felelősségű társaságnak minősül.

(3) A részvénytársaság a másik gazdasági társaságban akkor rendelkezik meghatározó befolyással, ha a társaságnak tagja, illetve részvényese, és

1. jogosult e gazdasági társaság vezető tisztségviselői vagy felügyelő bizottsága tagjai többségének megválasztására, illetve visszahívására vagy
2. a gazdasági társaság más tagjaival, illetve részvényeseivel kötött megállapodás alapján egyedül rendelkezik a szavazatok több, mint ötven százalékával.

(4) A részvénytársaság meghatározó befolyása akkor is fennáll, ha a részvénytársaság számára a (3) bekezdés szerinti jogosultságok közvetett módon, az (5) bekezdésben foglaltak szerint biztosítottak.

(5) A részvénytársaságnak a másik gazdasági társaságban a szavazatok több, mint ötven százalékával közvetett módon való rendelkezése vagy a másik gazdasági társaságban közvetetten fennálló meghatározó befolyása megállapítása során a gazdasági társaságban szavazati joggal rendelkező más vállalkozást (köztes vállalkozás) megillető szavazatokat meg kell szorozni a részvénytársaságnak a köztes vállalkozásban, illetve vállalkozásokban fennálló szavazataival. Ha a részvénytársaság köztes vállalkozásban fennálló szavazatainak a mértéke az ötven százalékot meghaladja, akkor azt egy egészként kell figyelembe venni.

(6) Az (1)-(5) bekezdésben foglaltak nem alkalmazhatók, ha

a) a részvénytársaság részvényeit a részvénytársaság vagy az (1) bekezdés szerinti gazdasági társaság saját nevében, de olyan harmadik személy javára szerzi meg, amelyben a részvénytársaság sem közvetlenül, sem közvetve nem rendelkezik a szavazatok több mint ötven százalékával vagy meghatározó befolyással, vagy

b) a részvénytársaság részvényeit az (1) bekezdés szerinti gazdasági társaság az általa folytatott befektetési szolgáltatási tevékenységgel összefüggésben szerzi meg.

(7) A részvénytársaság részvényszerzésével azonosan kell megítélni, ha harmadik személy a részvények megszerzése során a saját nevében, de a részvénytársaság javára jár el.

226/G. § A részvénytársaság által közvetlenül vagy közvetett módon történő részvényszerzésre irányadó szabályokat kell alkalmazni abban az esetben is, ha a saját nevében, de a részvénytársaság javára eljáró harmadik személy vagy maga a részvénytársaság - ide értve azt a gazdasági társaságot is, amelyben a részvénytársaság a szavazatok több, mint ötven százalékával rendelkezik, illetőleg, amely a részvénytársaság meghatározó befolyása alatt áll - a részvénytársaság részvényeit követelés biztosítékául fogadja el.

226/H. § (1) A részvénytársaság nem nyújthat kölcsönt, nem adhat biztosítékot, továbbá pénzügyi kötelezettségeit azok esedékessé válását megelőzően nem teljesítheti, ha annak célja az általa kibocsátott részvények harmadik személy részéről történő megszerzésének az elősegítése.

(2) Az (1) bekezdésbe foglaltakba ütköző szerződés semmis.

(3) Az (1) bekezdésben foglaltak nem alkalmazhatók azokra az ügyletekre, amelyek közvetlenül vagy közvetve a részvénytársaság munkavállalói - ide értve a részvénytársaság többségi vagy meghatározó befolyása alatt álló társaságok munkavállalóit is - vagy a munkavállalók által e célra alapított szervezetek részvényszerzését segítik elő."

(1) A Gt. 233. §-ának a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

"a) döntés - ha e törvény eltérően nem rendelkezik - az alapító okirat (alapszabály) megállapításáról és módosításáról;"

(2) A Gt. 233. §-ának f) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

"f) döntés - ha e törvény eltérően nem rendelkezik - osztalékelőleg fizetéséről;"

(3) A Gt. 233. §-ának j) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

"j) döntés - ha e törvény másként nem rendelkezik - az átváltoztatható vagy jegyzési jogot biztosító kötvény kibocsátásáról;"

(4) A Gt. 233. §-a kiegészül a következő k)-m) pontokkal, egyidejűleg a jelenlegi k)-l) pontok jelölése n)-o) pontokra változik:

"k) döntés - ha e törvény másként nem rendelkezik - az alaptőke felemeléséről;

l) döntés - ha e törvény másként nem rendelkezik - az alaptőke leszállításáról;

m) döntés a jegyzési elsőbbségi jog gyakorlásának kizárásáról;"

(5) A Gt. 237. §-a helyébe a következő rendelkezések lépnek:

"237. § (1) A közgyűlés a 233. § a)-c), valamint i) és l)-m) pontjában felsorolt ügyben a határozati javaslatot elfogadó szavazatok legalább háromnegyedes többségével határoz. Az alapító okirat (alapszabály) a felsorolt ügyeken kívül is előírhatja a szavazatok legalább háromnegyedes többségével történő határozathozatalt.

(2) Ha az alapító okirat (alapszabály) módosítására az alaptőke felemeléséről vagy leszállításáról hozott közgyűlési határozat végrehajtásával összefüggésben, az alaptőke nagyságának meghatározása végett kerül sor, a közgyűlésnek az alapító okirat (alapszabály) módosítására vonatkozó jóváhagyó döntése az alaptőke felemelésével vagy leszállításával összefüggő közgyűlési határozat elfogadásával megadottnak tekintendő.

(3) A szavazatok legalább háromnegyedes többsége szükséges akkor, ha a nyilvánosan működő részvénytársaság közgyűlése a külön törvény szerinti nyilvános vételi ajánlatról történt tudomásszerzését követően az eljárás megzavarására alkalmas lépésről - így a részvénytársaság alaptőkéjének felemeléséről, saját részvényeinek megszerzéséről - határoz. Ennek során a részvényhez fűződő szavazati jog esetleges korlátozására vagy kizárására vonatkozó rendelkezések - ide nem értve a 226/E. § szerint kizárt szavazati jogosultságot - nem alkalmazhatók."

(6) A Gt. 238. §-ának (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

"(1) A közgyűlés olyan határozata, amely valamely részvénysorozathoz kapcsolódó jogot hátrányosan változtat meg, akkor hozható meg, ha ahhoz az érintett részvénysorozatok részvényesei az alapító okiratban (alapszabályban) meghatározott módon külön is hozzájárulnak. Ennek során a részvényhez fűződő szavazati jog esetleges korlátozására vagy kizárására vonatkozó rendelkezések - ide nem értve a 226/E. § szerint kizárt szavazati jogosultságot - nem alkalmazhatók. Az egyes részvénysorozat részvényesei hozzájárulásaként nem vehető figyelembe, ha a részvényes a részvénytársaság írásbeli megkeresésére az előírt határidőn belül nem válaszolt. A részvényesi jogok gyakorlására vonatkozó részletes szabályokat az alapító okiratban (alapszabályban) kell megállapítani."

(7) A Gt. 243. §-ának (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

"(2) Ha a közgyűlés befejezését követő három hónapon belül az összehívására okot adó - (1) bekezdés a) pont szerinti - körülmény változatlanul fennáll, az alaptőke leszállítása a 258. § (1) bekezdés szerint kötelező."

(1) A Gt. a 245. §-át követően kiegészül a következő 245/A. §-sal egyidejűleg "Az alaptőke felemelésének közös szabályai" szövegrész helyébe "Az alaptőke felemelésének általános szabályai" alcím lép:

"245/A. § (1) A részvénytársaság alaptőkéjének felemeléséről - ha e törvény eltérően nem rendelkezik - a közgyűlés határoz. A részvénytársaság azonban az alapító okiratban (alapszabályban) vagy közgyűlési határozatban felhatalmazhatja az igazgatóságot az alaptőke felemelésére. Ennek során az alapító okiratban (alapszabályban) vagy a közgyűlés határozatában meg kell határozni azt a legmagasabb összeget (jóváhagyott alaptőke), amellyel az igazgatóság a részvénytársaság alaptőkéjét felemelheti. Az alapító okirat (alapszabály) eltérő rendelkezése hiányában a felhatalmazás a 245. § szerinti valamennyi alaptőke emelési típusra és módra vonatkozik. A felhatalmazás, mely megújítható, legfeljebb öt évre szólhat.

(2) Az (1) bekezdésben foglaltakkal összefüggésben az igazgatóság jogosult, illetve köteles a részvénytársaság alapító okiratának (alapszabályának) a módosítására."

(2) A Gt. 246. §-a helyébe a következő rendelkezés lép, egyben a Gt. a következő 246/A. §-sal egészül ki:

"246. § (1) Ha a részvénytársaság eltérő részvénysorozatba tartozó részvényeket hozott forgalomba, a közgyűlésnek az alaptőke felemelésére vagy az alaptőke felemelésére vonatkozó hatáskör időleges átengedésére irányuló határozata érvényességéhez az is szükséges, hogy az egyes részvénysorozatok részvényesei az alapító okiratban (alapszabályban) meghatározott módon az alaptőke felemeléséhez vagy az arra vonatkozó felhatalmazás megadásához részvénysorozatonként, külön is hozzájáruljanak. Ennek során a részvényhez fűződő szavazati jog esetleges korlátozására vagy kizárására vonatkozó rendelkezések - ide nem értve a 226/E. § szerint kizárt szavazati jogosultságot - nem alkalmazhatók. Az egyes részvénysorozat részvényesei hozzájárulásaként nem vehető figyelembe, ha a részvényes a részvénytársaság írásbeli megkeresésére az előírt határidőn belül nem válaszolt. A részvényesi jogok gyakorlására vonatkozó részletes szabályokat az alapító okiratban (alapszabályban) kell megállapítani.

(2) A közgyűlésnek az alaptőke felemelését elhatározó, valamint az igazgatóságot az alaptőke felemelésére felhatalmazó határozatát, továbbá az igazgatóságnak a 245/A. § (1) bekezdése szerinti átruházott hatáskörben hozott határozatát a részvénytársaság köteles a cégbíróságnak bejelenteni; a részvénytársaság a bejelentéssel egyidejűleg intézkedik a határozat tartalmának megfelelő közlemény Cégközlönyben való közzétételéről.

246/A. § (1) Ha az alaptőke felemelésére pénzbeli hozzájárulás ellenében kerül sor, a részvénytársaság részvényeseit - ezen belül első helyen a forgalomba hozott részvényekkel azonos részvénysorozatba tartozó részvénnyel rendelkező részvényeseket -, majd az átváltoztatható, illetve a jegyzési jogot biztosító kötvények tulajdonosait - ebben a sorrendben - az alapító okiratban (alapszabályban) meghatározott feltételek szerint jegyzési elsőbbség illeti meg. Ha az alaptőke felemelésére zártkörű forgalombahozatallal került sor a jegyzési elsőbbségi jog alatt a részvények átvételére vonatkozó elsőbbségi jog értendő.

(2) A zártkörűen működő részvénytársaság köteles írásban tájékoztatni a részvényeseket - ide értve az átváltoztatható és a jegyzési jogot biztosító kötvények tulajdonosait is - a jegyzési elsőbbségi jog gyakorlásának lehetőségéről és módjáról, így a jegyezhető részvények névértékéről, illetve kibocsátási értékéről, valamint e jog érvényesítésére nyitva álló - legalább tizenöt napos - időszak kezdő és zárónapjáról. A nyilvánosan működő részvénytársaság tájékoztatási kötelezettségének a Cégközlönyben közzétett hirdetménnyel tesz eleget, azzal, hogy a részvényes ezirányú, elektronikus levélben közölt kérése esetén, a jegyzési elsőbbségi jog gyakorlásának feltételeiről elektronikus levélben is tájékoztatást ad.

(3) A jegyzési elsőbbségi jog az alapító okiratban (alapszabályban) érvényesen nem zárható ki, illetve nem korlátozható. A közgyűlés azonban - az igazgatóság írásbeli előterjesztése alapján - a jegyzési elsőbbségi jog gyakorlását kizárhatja. Ebben az esetben az igazgatóságnak az előterjesztésben be kell mutatnia a jegyzési elsőbbségi jog kizárására irányuló indítvány indokait, valamint a részvények tervezett kibocsátási értékét. Az előterjesztés tartalmára és tárgyalására vonatkozó részletes szabályokról az alapító okirat (alapszabály) rendelkezik. Az igazgatóság a közgyűlés határozatát a cégbíróságnak megküldi, egyidejűleg gondoskodik a határozat tartalmának megfelelő közlemény Cégközlönyben történő közzétételéről."

(3) A Gt. 247. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

"247. § A részvénytársaság köteles bejegyzés és közzététel végett az alaptőke felemelésének megtörténtét (a jegyzett tőke mértékének változását) a cégbíróságnak bejelenteni. Az alaptőke-emelés, illetve annak cégjegyzékbe történő bejegyzése során az alapításra irányadó szabályok megfelelően alkalmazandók azzal, hogy ha az alaptőke-emelés során a részvények kibocsátási értéke a névértéket meghaladja, a különbözetet a részvényjegyzéskor teljes egészében meg kell fizetni, illetve a különbözet nem pénzbeli hozzájárulás részét a részvénytársaság rendelkezésére kell bocsátani."

(4) A Gt. 250. §-a helyébe a következő rendelkezések lépnek:

"(1) Ha az alaptőke-emelés új részvények zártkörű forgalomba hozatalával, nem pénzbeli hozzájárulás ellenében történik, az alaptőke emelést elhatározó közgyűlési határozatban meg kell határozni azokat a személyeket, akiket - az általuk tett vételi szándéknyilatkozatra figyelemmel - a közgyűlés feljogosít a részvények átvételére vonatkozó kötelezettségvállalásra. A közgyűlési határozatban rendelkezni kell az e személyek által átvenni vállalt részvények fajtájáról, illetve osztályáról, számáról, a részvény sorozatáról, névértékéről, illetve kibocsátási értékéről.

(2) Ha az alaptőke-emelés új részvények zártkörű forgalomba hozatalával pénzbeli hozzájárulás ellenében történik, az alaptőke emelést elhatározó közgyűlési határozatban meg kell határozni azokat a személyeket, akiket a közgyűlés - amennyiben a 246/A. § szerint arra jogosultak nem éltek a részvények átvételére vonatkozó elsőbbségi jogukkal - feljogosít az általuk tett vételi szándéknyilatkozatra figyelemmel, a részvények átvételére vonatkozó kötelezettségvállalásra. A közgyűlési határozatban rendelkezni kell az e személyek által átvenni vállalt részvények fajtájáról, illetve osztályáról, számáról, a részvény sorozatáról, névértékéről, illetve kibocsátási értékéről."

(5) A Gt. 253. §-ának (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

"(1) A részvénytársaság az alaptőkéjét alaptőkén felüli vagyonával vagy annak egy részével felemelheti, ha a számviteli törvény szerinti, az előző üzleti évre vonatkozó éves beszámolójának mérlege vagy a tárgyévi közbenső mérlege alapján a tőkeemelés fedezete biztosított és a részvénytársaság alaptőkéje a tőkeemelést követően sem haladja meg a számviteli törvény szerint helyesbített saját tőke összegét. Ha az alaptőke felemeléséről - a 245/A. § alapján - az igazgatóság határozhat, az igazgatóság jogosult - a felügyelő bizottság előzetes jóváhagyását követően - a közbenső mérleg elfogadására is. Az alaptőkén felüli vagyon fedezetének megállapításával összefüggésben az éves beszámolóban és a közbenső mérlegben foglaltakat a mérleg fordulónapját követő hat hónapon belül lehet figyelembe venni."

(6) A Gt. 257. §-ának (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

"(2) A részvénytársaság az (1) bekezdés szerinti bejelentések megtételére nyitva álló időtartam leteltét követő közgyűlésen - az alaptőke-emelésnek megfelelően - módosítja alapító okiratát (alapszabályát) kivéve, ha arra a 245/A. § (2) bekezdése alapján az igazgatóság jogosult, illetve köteles."

(1) A Gt. 258. §-a helyébe a következő rendelkezések lépnek:

"258. § (1) A közgyűlés az alaptőkét leszállíthatja, az e törvényben meghatározott esetekben pedig az alaptőke leszállítása kötelező. Ha törvény az alaptőke leszállítását kötelezővé teszi, a cégbíróság a társaság kérelmére - a törvényességi felügyeleti eljárásra irányadó szabályok megfelelő alkalmazásával - tizenöt napon belül határoz az alaptőke leszállítására irányuló eljárás lefolytatásának elrendeléséről vagy a kérelem elutasításáról. A társaság a kérelemben megjelöli azt az összeget, amellyel az alaptőke csökken, valamint mellékeli azokat az iratokat, amelyekből az alaptőke leszállításának kötelező volta megállapítható. A bíróság határozatának tartalmára a 259. § (2) bekezdésben foglaltakat is megfelelően alkalmazni kell. Az igazgatóság a bíróság határozatáról - ha az alapító okirat (alapszabály) rövidebb határidőt nem állapít meg - legkésőbb a soron következő közgyűlésen köteles a részvényeseket tájékoztatni.

(2) A közgyűlés az alaptőke feltételes leszállításáról is határozhat. Ez esetben az alaptőke leszállítása hatályosulásának előfeltétele, hogy a részvénytársaság alaptőkéjének az alaptőke leszállításával egyidejűleg elhatározott felemelése megtörténjen.

(3) Az alaptőke nem szállítható le a 203. § (1) bekezdésében meghatározott összeg alá, kivéve, ha - a (2) bekezdésben foglaltak szerint - az alaptőke leszállításának hatályosulására csak a részvénytársaság alaptőkéjének - legalább a 203. § (1) bekezdésben foglaltaknak megfelelő - felemelése időpontjában kerül sor."

(2) A Gt. 259. §-a helyébe a következő rendelkezések lépnek:

"259. § (1) A közgyűlés összehívásáról szóló meghívónak, illetve hirdetménynek - a 234. § (4) bekezdésében foglaltakon kívül - tartalmaznia kell az alaptőke leszállítás okára és végrehajtásának módjára (ide értve annak feltüntetését is, ha feltételes alaptőke leszállításra került sor) vonatkozó tájékoztatást is."

(2) Az alaptőke leszállításáról szóló közgyűlési határozatban meg kell jelölni

1. az alaptőke-leszállítás okát, valamint végrehajtásának módját;
2. azt, hogy az alaptőke leszállítása tőkekivonás vagy veszteségrendezés érdekében, illetve a részvénytársaság saját tőkéje más elemének (a lekötött tartaléknak) a növelése céljából történik-e;
3. azt az összeget, amellyel az alaptőke csökken, és
4. azt a határidőt, ameddig a részvényeket a részvénytársasághoz be kell nyújtani.

(3) A közgyűlés az alaptőke-leszállításról szóló határozatával egyidejűleg köteles az alapító okiratot (alapszabályt) módosítani.

(4) Ha a részvénytársaság eltérő részvénysorozatba tartozó részvényeket hozott forgalomba, a közgyűlésnek az alaptőke leszállítására irányuló határozata érvényességéhez az is szükséges, hogy az alaptőke leszállítása által érintett részvénysorozatok részvényesei a határozati javaslatot elfogadó szavazatok legalább háromnegyedes többségével az alaptőke leszállításához részvénysorozatonként, külön is hozzájáruljanak. Ennek során a részvényhez fűződő szavazati jog esetleges korlátozására vagy kizárására vonatkozó rendelkezések - ide nem értve a 226/E. § szerint kizárt szavazati jogosultságot - nem alkalmazhatók. Az egyes részvénysorozat részvényesei hozzájárulásaként nem vehető figyelembe, ha a részvényes a részvénytársaság írásbeli megkeresésére az előírt határidőn belül nem válaszolt. A részvényesi jogok gyakorlására vonatkozó részletes szabályokat az alapító okiratban (alapszabályban) kell megállapítani.

(5) Mellőzhető az alaptőke leszállításával összefüggésben a közgyűlési határozathozatal és - több részvénysorozatba tartozó részvény kibocsátása esetén - az érintett részvényesek (4) bekezdés szerinti hozzájárulása, ha a részvénytársaság alapító okirata (alapszabálya) meghatározott feltétel bekövetkeztének esetére a részvények kötelező bevonását és az alaptőke leszállítását előzetesen (az érintett részvénysorozatba tartozó részvények kibocsátását megelőzően) előírta. A részvénybevonás feltételeire és módjára vonatkozó részletes szabályokat az alapító okirat (alapszabály) állapítja meg."

(1) A Gt. 262. §-a helyébe a következő rendelkezések lépnek:

"262. § (1) Az alaptőke leszállítását elhatározó közgyűlési határozat cégbírósághoz történt benyújtását, illetve a bíróságnak az alaptőke leszállítására irányuló eljárás lefolytatásának kötelezettségét megállapító határozata közlését követően az igazgatóság, a 259. § (2) bekezdésében foglaltaknak megfelelő tartalmú hirdetményt a Cégközlönyben - kétszer egymás után, legalább harminc napos időközzel - közzéteszi. A hirdetményben - amelyben fel kell tüntetni, hogy az alaptőke leszállítására irányuló eljárás lefolytatására a bíróság vagy a közgyűlés döntése alapján kerül sor - fel kell hívni a társaság hitelezőit, hogy a hirdetmény első alkalommal történt közzétételét megelőzően keletkezett és ezen időpontig esedékessé nem vált követeléseik után - a (2) bekezdés szerinti kivételekkel - biztosítékra tarthatnak igényt. Az ismert hitelezőket a részvénytársaság közvetlenül is köteles értesíteni.

(2) A társaság hitelezői a hirdetmény utolsó közzétételétől számított harminc napon belül jogosultak bejelenteni, ha a részvénytársaság alaptőkéjének leszállításával összefüggésben biztosítékra tartanak igényt. E határidő elmulasztása jogvesztéssel jár. Nem jogosult biztosítékra a hitelező, ha azzal egyébként - jogszabály rendelkezése vagy szerződés alapján - már rendelkezik vagy, ha a részvénytársaság pénzügyi, vagyoni helyzetére figyelemmel a biztosítékadás indokolatlan.

(3) A hitelező, ha a részvénytársaság a biztosíték nyújtására vonatkozó kérelmét elutasította, nyolc napon belül kérheti a cégbíróságtól a társasági döntés felülvizsgálatát. A bíróság - a törvényességi felügyeleti eljárásra irányadó szabályok megfelelő alkalmazásával - a kérelem előterjesztésétől számított harminc napon belül határoz.

(4) Nem kerülhet sor az alaptőke leszállításának bejegyzésére mindaddig, amíg a részvénytársaság az arra jogosult hitelezők számára nem nyújtott biztosítékot, kivéve, ha a cégbíróság a részvénytársaságnak a biztosíték nyújtását elutasító döntését helybenhagyta.

(5) Az alaptőke leszállítása bejegyzésének feltétele, hogy a részvénytársaság az (1)-(4) bekezdésben foglaltak betartását a Cégközlöny lappéldányaival és az igazgatóság nyilatkozatával igazolja. Az alaptőke leszállításának meghiúsulását a cégbírósághoz be kell jelenteni.

(6) Ha az alaptőke leszállítására irányuló eljárás lefolytatását a cégbíróság rendelte el, a részvénytársaság az alaptőke leszállításának meghiúsulását követően - ha a kötelező alaptőke-leszállítás okai továbbra is fennállnak - köteles a részvénytársaságnak más társasági formába történő átalakulásáról vagy a részvénytársaság jogutód nélküli megszűnéséről határozni."

(2) A Gt. 262. §-át követően új 262/A. §-sal egészül ki:

"262/A. § (1) A 262. §-ban foglaltak nem alkalmazhatók, ha a részvénytársaság alaptőkéjének leszállítására

a) a társaság veszteségének rendezése végett (243. § (1) bek. a) pont) vagy

b) a számviteli törvényben meghatározott módon, a részvénytársaság alaptőkéjén felüli lekötött tartalék javára történő átcsoportosítás céljából

kerül sor.

(2) Az (1) bekezdés b) pont szerinti esetben az alaptőke terhére képzett tartalék nem haladhatja meg a részvénytársaság alaptőkéjének tíz százalékát. Az így képzett lekötött tartalék kizárólag a társasági veszteségek csökkentésére vagy utóbb a részvénytársaság alaptőkéjének a felemelésére fordítható, tilos abból a részvényesek javára a 223. § szerinti kifizetést teljesíteni."

(3) A Gt. 263. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

"(2) "Az érvénytelennek nyilvánított részvények helyébe a részvénytársaság, ha szükséges, új részvényeket bocsát ki, és azokat értékesíti. A befolyt vételár az érvénytelenített részvények tulajdonosait illeti meg. Ha a részvények értékesítése a kibocsátásuktól számított hat hónapon belül nem vezetett eredményre, az alaptőke leszállítása a 258. § (1) bekezdés szerint kötelező."

(1) A Ctv. 7. §-ának (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

"(1) A Cégközlöny az Igazságügyi Minisztérium hivatalos lapja, mely elektronikus formában jelenik meg. A cégjegyzék adatait, illetve azok változásait - ideértve a cég törlését is - tartalmazó végzését a cégbíróság a Cégközlönyben hozza nyilvánosságra, felsorolva azokat az okiratokat is, amelyek alapján a végzést meghozta. A végzésben, illetve annak alapján a Cégközlönyben megjelenő közleményben azt is szerepeltetni kell, hogy a vonatkozó cégiratok a cégjegyzéket vezető cégbíróságon megtekinthetőek. Emellett a Cégközlönyben közzétételre kerülnek azok a cégjegyzékadatok is, amelyekkel a törvény alapján más szervezet egészíti ki - számítógépes rendszer útján - a cégjegyzéket."

(2) A Ctv. 7. §-a a következő (5) bekezdéssel egészül ki:

"(5) Az európai gazdasági egyesülés cégbejegyzésére, valamint törlésére vonatkozó adatoknak a Cégközlönyben történő közzétételét követő 30 napon belül a cégbíróság intézkedik az adatoknak az Európai Unió Hivatalos Lapjában történő nyilvánosságra hozataláról az Európai Unió hivatalos közlemények közzétételéért felelős hivatalához történő megküldés útján, feltüntetve a bejegyzésre vonatkozó végzésének számát, a végzés keltét, azt a tényt, hogy a közzétételre Magyarországon, a Cégközlönyben került sor, valamint a Cégközlönyben történt közzététel napját is."

A Ctv. 10. §-a a következő (4) bekezdéssel egészül ki:

"(4) Ha a cégjegyzékbe bejegyzett és a Cégközlönyben közzétett adat egymástól eltér, harmadik személy hivatkozhat a Cégközlönyben nyilvánosságra hozott adatra, kivéve, ha a cég bizonyítja, hogy a harmadik személy a cégjegyzékbe bejegyzett helyes adatot ismerte. Harmadik személy hivatkozhat olyan okiratra és adatra is, amely tekintetében a cég nem tett eleget a cégbírósági bejelentési, illetve közzétételi kötelezettségének, kivéve, ha az okiratban foglaltakhoz - nyilvánosságra hozatal hiányában - nem fűződik joghatály."

(1) A Ctv. 12. §-a (1) bekezdésének f), h), valamint i) pontja helyébe a következő rendelkezések lépnek:

"f) a cég főtevékenységét és a létesítő okiratban feltüntetett további tevékenységi köreit, a Központi Statisztikai Hivatal által kiadott nómenklatúra szerint; hatósági engedélyhez kötött tevékenységi kör esetében - az engedély megadása után - az engedély számát és érvényességi időtartamát,

h) a képviselet módját (önálló, vagy együttes),

i) a cég képviseletére jogosultak nevét (cégét) és lakóhelyét (székhelyét), valamint tisztségét, e jogviszonyuk keletkezésének időpontját, határozott időre szóló képviselet esetében a jogviszony megszűnésének időpontját is,"

(2) A Ctv. 12. §-a (2) bekezdésének g) és h) pontja helyébe a következő rendelkezések lépnek:

/A cégjegyzék szükség szerint tartalmazza)

"g) a könyvvizsgáló nevét (cégét) és lakóhelyét (székhelyét), e jogviszonya keletkezésének és megszűnésének időpontját; könyvvizsgáló szervezet esetén annak a személynek a nevét és lakóhelyét is, aki a könyvvizsgálatért személyében is felelős,

h) a felügyelő bizottsági tagok nevét és lakóhelyét, e jogviszonyuk keletkezésének és megszűnésének időpontját,"

(3) A Ctv. 12. §-a (3) bekezdésének e) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

"e) a hivatalbóli törlési eljárás kezdő időpontját és befejezését, illetve a cég megszűntnek nyilvánítását,"

1. A Ctv. 13. §-a (9) bekezdésének c) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

"c) a külföldi vállalkozás vezető tisztségviselőinek nevét (cégét), lakóhelyét (székhelyét), a jogviszony keletkezésének és megszűnésének időpontját."

(2) A Ctv. 13. §-a (10) bekezdésének c) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

"c) a külföldi vállalkozás vezető tisztségviselőinek nevét (cégét), lakóhelyét (székhelyét), a jogviszony keletkezésének és megszűnésének időpontját."

(3) A Ctv. 13. §-a a következő (15) bekezdéssel egészül ki:

"(15) európai gazdasági egyesülés esetében

a) a tagok nevét (cégét), lakóhelyét (székhelyét),

b) az egyesüléshez csatlakozó tag csatlakozásának időpontját, felelősségének esetleges korlátozását."

(1) A Ctv. 17. §-a előtt feltüntetett cím "képviselet; cégjegyzés"-re változik, egyidejűleg a 17. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

"(3) A 12. § (1) bekezdésének h) pontjában meghatározott képviselet, valamint a cégjegyzés módja azonos, a létesítő okirat azonban meghatározott ügyekben a cégjegyzés módjától eltérő képviseletre adhat felhatalmazást. Mind az önálló, mind az együttes képviselet (cégjegyzési jog) korlátozható, a korlátozás azonban harmadik személyekkel szemben hatálytalan."

(2) A Ctv. 17. §-a következő (4)-(5) bekezdéssel egészül ki:

"(4) Ha a cég a képviseletére jogosult személyre vonatkozó adatokat a cégbíróságnak bejelentette és azokat a cégbíróság nyilvánosságra hozta, a képviselő megválasztásával vagy kinevezésével kapcsolatos jogszabálysértésre harmadik személlyel szemben a cég csak akkor hivatkozhat, ha bizonyítja, hogy a harmadik személynek a jogszabálysértésről tudomása volt. Ellenkező esetben a harmadik személlyel szemben a cég felel a jogellenes megválasztással vagy kinevezéssel esetlegesen okozott kárért.

(5) A közzététel megtörténtét követően a cég nem hivatkozhat harmadik személlyel szemben arra, hogy a bejegyzett képviselő a hatáskörét túllépve járt el."

A Ctv. 19. §-ának (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

"(2) A jegyzett tőkét - devizakülföldi társaság kivételével - forintban, forintra kerekítve kell meghatározni. E rendelkezés, illetve a 12. § (1) bekezdésének g) pontjában foglaltak szerint kell feltüntetni külföldiek magyarországi fióktelepe, illetve kereskedelmi képviselete esetén a külföldi vállalkozás által a működéshez rendelkezésre bocsátott összeget. Ha a cégbejegyzést követően a cég jegyzett tőkéjének mértéke megváltozik, a cégjegyzék a továbbiakban a pénzbeli és nem pénzbeli hozzájárulás mértékét már nem tünteti fel. Szövetkezet, külföldi vállalkozás magyarországi fióktelepe, és külföldiek magyarországi kereskedelmi képviselete esetében a jegyzett tőke (illetve a jegyzett tőkeként bejegyzett összeg) változását - a változások számától függetlenül - évente legalább egy alkalommal kötelező a cégbíróságnak bejegyzés és közzététel végett bejelenteni."

A Ctv. 23. §-ának (2)-(3) bekezdése helyébe a következő (2)-(6) bekezdés lép, egyidejűleg a jelenlegi (4) bekezdés számozása (7) bekezdésre változik:

"(2) Ha a bejegyzési kérelemben külföldi jogi személy vagy magyarországi lakóhellyel nem rendelkező természetes személy szerepel, a bejegyzési kérelemben kézbesítési megbízottat kell megjelölni. A kézbesítési megbízott magyarországi székhellyel, illetve állandó lakóhellyel rendelkező - a cég cégjegyzékében nem szereplő - szervezet vagy természetes személy egyaránt lehet. A bejegyzési kérelemhez mellékelni kell a kézbesítési megbízott megbízását, illetve a megbízatás elfogadását igazoló okiratot.

(3) A kézbesítési megbízott feladata, hogy a bíróságnak, illetve más hatóságnak a cég működésével összefüggésben keletkezett, a külföldi személy részére kézbesítendő iratokat átvegye és azokat a megbízó részére továbbítsa. A bíróság vagy más hatóság által a kézbesítési megbízottnak megküldött okirat esetében vélelmezni kell, hogy az okirat a kézbesítési megbízottnak történő szabályszerű kézbesítést követő tizenötödik napon a külföldi személy számára ismertté vált.

(4) A kézbesítési megbízott személyében történő változás bejelentése - az érintett külföldi személy értesítése alapján - a vezető tisztségviselő feladata. A kézbesítési megbízotti megbízatásról való lemondást - illeték, valamint közzétételi költségtérítés megfizetése nélkül - kivételesen maga a kézbesítési megbízott is bejelentheti a cégbíróságnak, ha igazolja, hogy a külföldi személyt tájékoztatta a megbízatásról történt lemondásáról és írásban felhívta, hogy gondoskodjon másik kézbesítési megbízottról, azonban a külföldi személy az értesítését követő 60 napon belül nem jelölt ki új kézbesítési megbízottat, vagy a külföldi személy részére a lemondást tartalmazó okirat nem volt kézbesíthető. A kézbesítési megbízottnak a felhívás elküldését, illetve a kézbesítés sikertelenségét igazoló iratokat a bejelentéséhez csatolnia kell. A kézbesítési megbízott a lemondásának cégbírósági bejelentéséig köteles a kézbesítési megbízotti feladatokat ellátni.

(5) Ha a (4) bekezdésben meghatározottak szerint maga a kézbesítési megbízott jelenti be a lemondását, a cégbíróság a kézbesítési megbízottra vonatkozó adatokat törli a cégnyilvántartásból és ezzel egyidejűleg törvényességi felügyeleti jogkörében eljárva intézkedik a cég törvényes működésének helyreállításáról, ennek során felhívja a céget, hogy gondoskodjon új kézbesítési megbízott bejegyzéséről.

(6) Ha a cég létrejöttéhez hatósági engedély szükséges, a bejegyzési kérelemhez az erre vonatkozó engedélyt (hatósági határozatot) csatolni kell. A hatósági engedélyhez kötött tevékenységi kör a tevékenység gyakorlásához szükséges engedély hiányában is bejegyezhető a cégjegyzékbe. Az engedélyköteles tevékenységet azonban a cégnyilvántartásba bejegyzett cég csak az engedély cégbírósághoz történő benyújtását, a bejegyzés alatt álló cég pedig emellett csak a cég bejegyzését követően kezdheti meg. A cégbíróság a hatósági engedély számát és érvényességi idejét bejegyzi a cégjegyzékbe."

(1) A Ctv. 29. §-ának (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

"(5) A változást illeték és közzétételi költségtérítés megfizetése nélkül lehet bejelenteni a cégbíróságon, ha a változás a cég tevékenységi körét érinti, illetve ha a változás állami vagy önkormányzati döntés alapján a cég székhelyének más megye illetékességi területéhez való csatolására vagy a cégjegyzékbe bejegyzett utcanév, illetve házszám változására vonatkozik."

(2) A Ctv. 34. §-a a következő (4) bekezdéssel egészül ki:

"(4) Ha az európai gazdasági egyesülés a székhelyének más tagállamba történő áthelyezését határozza el, székhelyáthelyezési tervet kell a cégbírósághoz benyújtania, mely tartalmazza a tervezett új székhelyét. Ezzel egyidejűleg a cégnek a székhelyáthelyezési tervet a Cégközlönyben is közzé kell tennie. A székhelyáthelyezés következtében a cég magyarországi cégjegyzékből való törlésére a másik tagállamban lévő új székhely cégbejegyzésének az Európai Unió Hivatalos Lapjában történő közzétételét követően 30 napon belül hivatalból kerül sor."

(1) A Ctv. 43. §-ának (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

"(2) A cég bejegyzését követően a cég írásbeli képviselete, illetve hivatalos levelezése során fel kell tüntetni a céget nyilvántartó cégbíróság nevét, a cég nevét és székhelyét, a cég cégjegyzékszámát, valamint szükség szerint a cég felszámolására, illetve végelszámolására utaló toldatot. A cég - választása szerint - feltüntetheti a jegyzett tőkéjét is. Ebben az esetben azonban a cégjegyzékben szereplő jegyzett tőke feltüntetése mellett meg kell jelölni annak ténylegesen rendelkezésre bocsátott összegét is."

(2) A Ctv. 43. §-a a következő (3)-(4) bekezdéssel egészül ki:

"(3) Európai gazdasági egyesülés esetében a (2) bekezdésben foglaltakon túlmenően a cég írásbeli képviselete, illetve hivatalos levelezése során azt is fel kell tüntetni, ha a vezető tisztségviselők képviseleti joga együttes.

(4) Külföldi vállalkozás magyarországi fióktelepének, valamint külföldiek magyarországi közvetlen kereskedelmi képviseletének írásbeli képviselete, illetve hivatalos levelezése során a külföldi vállalkozásra vonatkozó adatokat kell feltüntetni a (2)-(3) bekezdésnek megfelelően. Emellett szerepeltetni kell a fióktelep, valamint a kereskedelmi képviselet cégjegyzékét vezető cégbíróság nevét és a cég nevét, székhelyét, valamint cégjegyzékszámát is."

(1) A Ctv. 48. §-ának (1)-(2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

"(1) A jogerős cégbejegyzést követően a létesítő okirat érvénytelenségének megállapítása iránt a cég ellen a cég bejegyzését elrendelő végzés Cégközlönyben történő közzétételétől számított 6 hónapos jogvesztő határidőn belül a cég székhelye szerint illetékes megyei bíróság előtt indítható per. A perindításra az ügyész, valamint az jogosult, aki jogi érdekét valószínűsíti.

(2) Perindításnak csak abban az esetben van helye, ha

a) a létesítő okirat közokiratba foglalására, illetve ügyvédi (jogtanácsosi) ellenjegyzésére nem került sor,

b) a létesítő okirat nem tartalmazza a cég nevét, vagy főtevékenységét, illetve a jegyzett tőke összegét vagy a tagok (részvényesek) vagyoni hozzájárulásának mértékét,

c) a cég megjelölt tevékenységi köre jogszabályba vagy a közrendbe ütközik,

d) a jegyzett tőke befizetés törvényben megállapított legkisebb összegére vonatkozó előírásokat megsértették,

e) a cég alapításában résztvevő valamennyi tag (részvényes) cselekvőképtelen volt,

f) a cég alapításában résztvevők a tagok (részvényesek) legkisebb számára vonatkozó törvényi előírást megsértették."

(2) A Ctv. 48. §-a a következő (4) bekezdéssel egészül ki, egyidejűleg a jelenlegi (4) bekezdés számozása (5) bekezdésre változik:

(1) A Ctv. 50. § (1) bekezdésének c) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

"c) a cégjegyzék nem tartalmazza vagy jogszabályba ütköző módon tartalmazza azt, amit a cégre vonatkozó jogszabályok kötelezően előírnak,"

(2) A Ctv. 54. §-ának (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

"(3) Az 50. § (1) bekezdésének c) pontja alapján indult ügy elbírálásában nem vehet részt az a cégbíró, aki az eljárás tárgyává tett cégjegyzékadatra vonatkozó bejegyző (változást bejegyző) végzést hozta.

(3) A Ctv. 54. §-a a következő (4) bekezdéssel egészül ki:

"(4) A cég bejegyzésére vonatkozó végzéssel kapcsolatos törvényességi felügyeleti eljárás nem vezethet a cég megszűntnek nyilvánításához, kivéve, ha a cég alapítása bűncselekménnyel történt és ezt a tényt jogerős bírósági ítélet megállapította. Ebben az esetben a törvényességi felügyeleti eljárásra az ítélet jogerőre emelkedésétől számított 1 éven belül van lehetőség."

A Ctv. 56. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

"56. § (1) Ha a cégbíróság tudomást szerez arról, hogy a cég a székhelyén, illetve telephelyén, fióktelepén sem található, és a cég képviseletére jogosult személyek lakóhelye, tartózkodási helye is ismeretlen, felhívja a cég 25, 50, illetve 75 %-ot meghaladó szavazati joggal rendelkező tagjait (részvényeseit), hogy a cég törvényes működéséhez szükséges intézkedéseket 60 napon belül tegyék meg.

(2) Ha az (1) bekezdésben megjelölt tagok (részvényesek) a cégbíróság felhívásában foglaltaknak határidőn belül nem tesznek eleget, vagy az (1) bekezdésben foglaltak alkalmazására megfelelő mértékű szavazati joggal rendelkező tag (részvényes) hiányában nem kerülhet sor, a cégbíróság elrendeli a hivatalbóli törlési eljárás lefolytatását. Ennek során a törvényességi felügyeleti eljárás szabályai megfelelően irányadóak.

(3) Ha az 50, illetve 75 %-ot meghaladó szavazati joggal rendelkező tag (részvényes) felelőssége a cég tartozásaiért korlátozott, a (2) bekezdésben meghatározott esetben a határidő eredménytelen lejártát követően a tag (részvényes) nem hivatkozhat korlátozott felelősségére és az érintett tag (részvényes) korlátlanul felel a cég ki nem elégített kötelezettségeiért, kivéve, ha bizonyítja, hogy a törvényes működés helyreállítása érdekében úgy járt el, ahogyan az az adott helyzetben elvárható. Erre őt a cégbíróság az (1) bekezdésben meghatározott végzésében figyelmezteti.

(4) Ha a törlési eljárás elrendelését követően a cég ellen felszámolási eljárás lefolytatása iránti kérelmet nyújtanak be, a felszámolási eljárás lefolytatására illetékes bíróság a kérelem benyújtásáról haladéktalanul értesíti a cégbíróságot. A cégbíróság a felszámolás elrendelése tárgyában hozott döntés jogerőre emelkedéséig a cég törléséről nem határozhat. A felszámolás elrendelése esetében a törlési eljárást meg kell szüntetni. Ha a felszámolási eljárás a felszámolás elrendelése nélkül fejeződik be, a cégbíróság folytatja a törlési eljárást, vagy szükség szerint törvényességi felügyeleti intézkedést alkalmaz."

A Ctv. 57. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

"57. § (1) A törlési eljárás megindításáról szóló végzést a cégbíróság - a kézbesítés mellőzésével - a Cégközlönyben közzéteszi. A végzésnek felhívást kell tartalmaznia arra, hogy akinek a cég székhelyére, működésére (ide értve azt az esetet is, ha a cég ellen per van folyamatban), illetve a képviselő lakóhelyére vonatkozó adatról tudomása van, azt a közzétételtől számított 30 napon belül a cégbíróságnak jelentse be.

(2) Érdemi bejelentés esetén a cégbíróság felhívja a cég képviselőjét a szükséges változásbejegyzési kérelem benyújtására, ha a felhívás eredményes, a cégbíróság a törlési eljárást megszünteti.

(3) Ha az (1) bekezdés szerinti határidőn belül érdemi bejelentés nem érkezik, vagy a törvényes működést a (2) bekezdés alapján nem állították helyre, a cégbíróság folytatja a törlési eljárást és a Cégközlönyben végzést tesz közzé, amelyben felhívja a cég hitelezőit és az egyéb érdekelteket arra, hogy a cég általuk ismert ingó vagy ingatlan vagyonára vonatkozó adatokat - hitelezők esetében hitelezői igényüket is megjelölve - 30 napon belül jelentsék be.

(4) A (3) bekezdésben foglalt végzés meghozatalával egyidejűleg a cégbíróság megkeresi a cég székhelye szerint illetékes földhivatalt, illetve szükség szerint más közhiteles nyilvántartást vezető szervezetet (pl. adóhatóság, a gépjármű nyilvántartó hatóság, Közjegyzői Kamara), hogy a cég tulajdonában álló - általuk ismert - ingó vagy ingatlan vagyonra vonatkozóan 30 napon belül adjanak tájékoztatást.

(5) A (3) bekezdésben meghatározott, a törlési eljárás folytatására vonatkozó végzés ellen külön fellebbezésnek nincs helye, az ellen jogorvoslattal csak a törlési eljárást befejező határozat ellen benyújtott fellebbezésben lehet jogorvoslattal élni."

A Ctv. 58. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

"58. § (1) Ha megállapítható, hogy a cég vagyonnal rendelkezik, a cégbíróság a törlési eljárást megszünteti és kezdeményezi a cég felszámolási eljárását.

(2) Ha a törlési eljárás folyamata alatt a cég vagyonára vonatkozóan nem merül fel adat, a cégbíróság a cég törléséről - felszámolási eljárás kezdeményezése, illetve végelszámolás elrendelése nélkül - végzéssel határoz. A cégjegyzékben a törlés bejegyzése mellett fel kell tüntetni a "a cég hivatalból törölve" megjegyzést.

(3) Az (1)-(2) bekezdésben meghatározott végzést a cégbíróság a Cégközlönyben közzéteszi azzal, hogy a végzés ellen a megjelenésétől számított 15 napon belül fellebbezésnek van helye. A cég törlését elrendelő végzés jogerőre emelkedését a Cégközlönyben közzé kell tenni.

(4) Ha a törlési eljárás bármely szakaszában a cég törlését elrendelő végzés jogerőre emelkedéséig a cég helyreállítja a törvényes működését, a cégbíróság a törlési eljárást megszünteti."

A Ctv. az 58. §-t követően a következő címmel és 58/A.-58/E. §-sal egészül ki:

58/A. § (1) Vagyonrendezési eljárást kell - kérelemre vagy hivatalból - lefolytatni, ha hivatalból történő törlési eljárás lefolytatása után, a cég jogutód nélküli törlését követően olyan vagyon kerül elő, amelynek a törölt cég volt a tulajdonosa. Ha a törölt cég ellen végrehajtási eljárás van folyamatban (a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény 46. §) a végrehajtási eljárás alatt nem kezdeményezhető vagyonrendezési eljárás a lefoglalt vagyontárgy vonatkozásában.

(2) A vagyonrendezési eljárás nemperes eljárás, melyet a törölt cég utolsó bejegyzett székhelye szerint illetékes megyei bíróság folytat le.

(3) Az eljárást a törölt cég volt hitelezője, volt tagja (részvényese), illetve az kérheti, akinek az eljárás lefolytatásához jogi érdeke fűződik, mivel az általa megjelölt vagyonra tulajdoni igényt támaszt. A kérelmezőnek meg kell jelölnie a törölt cég, valamint azon vagyontárgy azonosításához szükséges adatokat, amely vonatkozásában a vagyonrendezési eljárás lefolytatását kéri és csatolnia kell azokat az okiratokat, melyekkel a vagyon létét, tulajdoni helyzetének rendezetlenségét valószínűsíti. A kérelemhez csatolni kell a közzétételi költségtérítés megfizetésére vonatkozó igazolást is.

(4) Hivatalból kell lefolytatni a vagyonrendezési eljárást, ha a közhiteles nyilvántartást vezető szervezet bejelenti, hogy a nyilvántartásában a törölt cég tulajdonosként szerepel.

58/B. § (1) Az eljáró bíróság a kérelemben foglaltakat megvizsgálja. Ennek során - szükség esetén - további okiratokat szerezhet be és a kérelmezőt, valamint a törölt cég volt tagjait (részvényeseit) és az esetleg fellelhető korábbi vezető tisztségviselőit meghallgathatja.

(2) Kérelemre induló vagyonrendezési eljárás esetén, ha egyértelműen megállapítható, hogy a megjelölt vagyontárgy a törölt cég tulajdonában állt, a bíróság elrendeli a vagyonrendezési eljárás lefolytatását, kivéve, ha valószínűsíthető, hogy a fellelt vagyontárgy értékesítéséből befolyó összeg az eljárás lefolytatásával felmerülő költségeket sem fedezné, figyelemmel az 58/D. § (1) bekezdésében szabályozott díjra is. Ebben az esetben a bíróság a kérelmet elutasítja. A kérelmet elutasító végzés ellen fellebbezésnek van helye. Az eljárást azonban minden esetben le kell folytatni, ha a vagyon közhiteles nyilvántartásban szerepel.

(3) A vagyonrendezési eljárás a (2) bekezdésben foglalt esetben is lefolytatható, ha a kérelmező vállalja és megelőlegezi az eljárás lefolytatásával várhatóan felmerülő költségeket és a vagyonrendező díját.

(4) A vagyonrendezési eljárás lefolytatását elrendelő végzésben a bíróság vagyonrendezőt rendel ki a felszámolók névjegyzékében szereplő felszámolók közül és felhívja a törölt cég volt hitelezőit, illetve tagjait (részvényeseit), hogy a vagyontárgyra vonatkozó igényeiket 30 napon belül a vagyonrendezőnek jelentsék be, illetve csatolják az igényt megalapozó okiratokat. A bíróság a vagyonrendezési eljárás lefolytatásának elrendeléséről szóló jogerős végzést a Cégközlönyben közzéteszi. A bejelentési határidő a közzététel napjával kezdődik.

58/C. § (1) Az igények bejelentését követően a vagyonrendező a vagyontárgyat a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi IL. törvény (Cstv.) 49. §-ában meghatározottak szerint értékesíti. Ingatlan értékesítése esetében - annak ellenére, hogy a cég jogalanyisága már a törléssel megszűnt - a vagyonrendező által megkötött szerződés alapján az új tulajdonos tulajdonjogát a vagyonrendezési eljárás befejezését követően - kérelmére - az ingatlan-nyilvántartásba be kell jegyezni.

(2) A vagyon értékesítése kivételesen mellőzhető, ha az összes kérelmező azt közösen kéri és vállalja, valamint megelőlegezi az eljárás lefolytatásával várhatóan felmerülő költségeket és a vagyonrendező díját.

(3) A vagyontárgy értékesítéséből befolyt összeg az eljárás költségeinek (a vagyonrendező díjának) elszámolását követően elsődlegesen a hitelezői igények kielégítésére szolgál. Ha a rendelkezésre álló összeg valamennyi hitelezői igény kielégítésére nem elegendő, a hitelezők kielégítése követeléseik arányában történik meg.

(4) Ha hitelezői igényt nem jelentettek be, a rendelkezésre álló összeg felosztása a volt tagok (részvényesek) között - a létesítő okirat eltérő rendelkezésének hiányában - a cég törlésekor fennálló részesedésük arányában történik meg azzal, hogy a felosztás során a kérelmet elő nem terjesztő tagok (részvényesek) figyelmen kívül maradnak.

(5) Ha csak olyan személy jelentett be igényt, akinek a vagyonrendezéshez jogi érdeke fűződik, az értékesítés során befolyt összeg elszámolására a (4) bekezdésben foglalt rendelkezéseket megfelelően alkalmazni kell.

58/D. § (1) A vagyontárgy értékesítését, illetve annak mellőzése esetében a kérelmezőknek az értékesítés mellőzésére vonatkozó megállapodása benyújtását követő 30 napon belül a vagyonrendező az 58/C. §-ban foglaltak figyelembe vételével vagyonfelosztási javaslatot készít. A vagyonfelosztási javaslat keretében a vagyonrendező az eljárás lefolytatásával kapcsolatban közvetlenül felmerült költségei, továbbá munkadíjként 100 ezer forint és az azt terhelő törvényes járulékok (pl. forgalmi adó) megállapítását kérheti a bíróságtól, amelyet a vagyonfelosztási javaslat elkészítése során a felosztásra rendelkezésre álló összegből le kell vonni.

(2) A bíróság a vagyonrendező vagyonfelosztási javaslatát megvizsgálja és végzéssel határoz a vagyonrendező költségeinek és díjazásának összegéről, annak viseléséről, a hitelezők követeléseinek kielégítéséről, illetve a hitelezőnek nem minősülő kérelmezők közötti vagyonfelosztásról, továbbá kötelezi a vagyonrendezőt a még szükséges intézkedések megtételére. Az értékesítés mellőzése esetén a vagyontárgyat a kérelmező tulajdonába, illetve a kérelmezők által meghatározott arányban a kérelmezők közös tulajdonába adja.

(3) Az 58/C. § (2) bekezdésében foglalt esetben a tulajdonjog ingatlan-nyilvántartási bejegyzésére vagy más vagyontárgy birtokba adására csak akkor kerülhet sor, ha a kérelmezők a vagyonrendező bíróság által megállapított költségeit és munkadíját - amennyiben azok levonására az (1) bekezdés szerint nem került sor - megfizették.

(4) Ha a vagyonrendezési eljárás lefolytatására hivatalból került sor, a vagyonrendező az (1) bekezdésben meghatározott költségeinek és díjának a vagyonfelosztási javaslat alapján nem fedezett részét az állam viseli.

(5) A vagyonfelosztásról döntő végzés ellen fellebbezésnek van helye. Az eljárás jogerős befejezésének tényét a bíróság a Cégközlönyben közzéteszi.

58/E. § (1) Az 58/A-58/D. §-ban foglaltak megfelelően irányadók abban az esetben is, ha a cég törlésére végelszámolási eljárás, vagy felszámolási eljárás lefolytatását követően került sor, de a cég törlését követően olyan vagyon kerül elő, amelynek a törölt cég volt a tulajdonosa.

(2) Amennyiben a vagyonrendezési eljárást felszámolási eljárás előzte meg, a vagyonrendezési eljárást a felszámolási ügyben eljárt bíróság köteles lefolytatni, azzal az eltéréssel, hogy a bíróságnak lehetőség szerint azt a felszámolót kell vagyonrendezőként kirendelnie, amelyik a felszámolási eljárás során eljárt és a hitelezők kielégítésére a Cstv. 57. §-a szerinti sorrendben kerül sor."

A Ctv. mellékletének I/3/c pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

/ha a bejegyzési kérelem erre vonatkozó adatot tartalmaz:/

"c) a külföldi személy magyarországi kézbesítési megbízottjának a megbízására, illetve a megbízás elfogadására vonatkozó okiratot."

A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 685. §-a c) pontjának első mondata helyébe a következő rendelkezés lép:

"c) gazdálkodó szervezet: az állami vállalat, az egyéb állami gazdálkodó szerv, a szövetkezet, a gazdasági társaság, az egyesülés, az európai gazdasági egyesülés, a közhasznú társaság, az egyes jogi személy vállalata, a leányvállalat, a vízgazdálkodási társulat, az erdőbirtokossági társulat, a végrehajtói iroda, továbbá az egyéni vállalkozó."

(1) A csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi IL. törvény (a továbbiakban: Cstv.) 3. § (1) bekezdése a) pontjának utolsó mondata helyébe a következő rendelkezés lép:

/E törvény alkalmazásában:/

"Gazdálkodó szervezetnek minősül az egyesülés, ide értve az európai gazdasági egyesülést is, a végrehajtói iroda, valamint a sportegyesület és a sportszövetség is;"

(2) A Cstv. 22. §-a (1) bekezdésének c) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

"c) a cégbíróság értesítése alapján (pl. ha a cégbíróság a céget megszűntnek nyilvánította, vagy a hivatalbóli törlési eljárás során a cég felszámolási eljárását kezdeményezte)

folytatható le. A c) pontban meghatározott esetekben a felszámolás elrendelésére a 25-26. §-ban foglaltak mellőzésével kerül sor."

(1) Ez a törvény a (2) bekezdésben foglalt kivétellel 2004. január hó 1. napján lép hatályba. Rendelkezéseit a törvény hatálybalépését követően indult ügyekben kell alkalmazni.

(2) E törvény 1. §-a, 16. §-ának (2) bekezdése, 19. §-ának (3) bekezdése, 24. §-a (2) bekezdésének a Ctv. 43. §-a (3) bekezdését megállapító rendelkezése, 32. §-a, valamint 33. §-ának (1) bekezdése a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napján lép hatályba.

(3) E törvény hatálybalépésével egyidejűleg a Gt. 121. §-ának (1) bekezdésében, valamint 175. §-ának (1) bekezdésében az "e törvényben" szövegrész helyébe a "törvényben" szövegrész lép, a Gt. 150. §-a (2) bekezdésének g) pontjában a Gt. 47. §-ára történő utalás helyébe pedig a Gt. 33. §-ának (1) bekezdésére történő utalás lép.

(4) A törvény hatálybalépésével egyidejűleg a Gt.76. §-ának (1) bekezdése, 77. §-ának (5) bekezdése, 78. §-a (2) bekezdésének utolsó mondata, 202. § (2) bekezdéséből az "a 189. § (6) bekezdésében meghatározott esetben a felügyelő bizottság" szövegrész, 205. §-a, 229. § (3) bekezdésének utolsó mondata, 249. § (3) bekezdése, 251. § (2) bekezdése, a 253. § (3) bekezdés b) pontja, 271. § (2) bekezdése, a 294. § (1) bekezdéséből az "ennek megtörténtéig a 189. § (2) bekezdésében előírt számítás szempontjából az ellenőrzött társaság tulajdonában lévő részesedéseket is figyelembe kell venni. Az elidegenítés megtörténtéig az ellenőrzött társaság az uralkodó tag legfőbb szervének ülésén szavazati jogát nem gyakorolhatja." szövegrész, a 309. §-ának (2) bekezdése, a Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről szóló 1988. évi XC. törvény 115. §-a, a gazdasági kamarák feladatainak átadásával összefüggő törvénymódosításokról szóló 2000. évi LXXXIII. törvény 21. §-a, a devizakorlátozások megszüntetéséről, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2001. évi XCIII. törvény 8. § (1) bekezdése, valamint a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény és a kapcsolódó jogszabályok módosításáról szóló 2000. évi CXXXVI. törvény 168. §-ának (2) bekezdése a hatályát veszti.

(5) A Gt. 65. § (2) bekezdésének d) pontjából az "ez utóbbin belül a pénzbeli és a nem pénzbeli hozzájárulás arányát" szövegrész és a Gt. 203. § (2) bekezdése 2005. január 1-jével hatályát veszti.

(1) Az e törvény hatálybalépésekor már bejegyzett részvénytársaságok legkésőbb 2004. március 31. napjáig kötelesek alapító okiratuk (alapszabályuk) módosításáról gondoskodni, a változásbejegyzés iránti kérelmet a cégbírósághoz beterjeszteni.

(2) Az e törvény hatálybalépésekor már bejegyzett cégek cégjegyzékében a cégjegyzésre jogosultakra, valamint a cégjegyzés módjára vonatkozó cégjegyzék rovat megnevezése a törvény hatálybalépésének időpontjában automatikusan, a számítógépes rendszer útján "a cég képviseletére jogosultak" rovatra, illetve "a képviselet módja" rovatra változik.

(3) Az e törvény hatálybalépésekor már bejegyzett cégek - figyelemmel az (1) bekezdésben foglaltakra is - a cégjegyzékben vezetett adataik első változásakor kötelesek a Ctv. 12. § (1) bekezdésének f) és i) pontjában, valamint a 12. § (2) bekezdésének g) és h) pontjában e törvény 18. §-ával, valamint a Ctv. 13. § (9) bekezdésének c) pontjában és (10) bekezdésének c) pontjában szereplő e törvény 19. §-ával kiegészített adatainak bejelentésére.

Ez a törvény a Magyar Köztársaság és az Európai Közösségek és azok tagállamai között társulás létesítéséről szóló, Brüsszelben, 1991. december 16-án aláírt Európai Megállapodás tárgykörében, a megállapodást kihirdető 1994. évi I. törvény 3. §-ával összhangban az Európai Közösségek következő jogszabályaival összeegyeztethető szabályozást tartalmaz:

a) a Tanács 68/151/EGK irányelve azoknak a védelmi intézkedéseknek az összehangolásáról, amelyeket a tagállamok a társasági tagok és a harmadik személyek érdekei védelmében a Szerződés 58. cikkének (2) bekezdése szerinti társaságoknak előírtak, e rendelkezések egységes kialakítása céljából;

b) a Tanács 77/91/EGK irányelve azoknak a védelmi intézkedéseknek az összehangolásáról, amelyeket a tagállamok a társasági tagok és a harmadik személyek érdekei védelmében a részvénytársaságok alapításával, alaptőkéje megtartásával és megváltoztatásával kapcsolatban a Szerződés 58. cikkének (2) bekezdése szerinti társaságoknak előírtak, e rendelkezések egységes kialakítása céljából;

c) a Tanács 78/855/EGK irányelve a részvénytársaságok egyesüléséről, a Szerződés 54. cikke (3) bekezdésének g) pontja alapján;

d) a Tanács 82/891/EGK irányelve a részvénytársaságok szétválásáról, a Szerződés 54. cikke (3) bekezdésének g) pontja alapján;

e) a Tanács 89/666/EGK irányelve meghatározott formájú társaságok által egy másik tagállamban alapított fiókteleppel kapcsolatos közzétételi követelményekről;

f) a Tanács 89/667/EGK irányelve az egyszemélyes korlátozott felelősségi formájú társaságokról;

g) a Tanács 92/1o1/EGK irányelve a Tanács 77/91/EGK irányelvének módosításáról.

A 2. számú társasági jogi irányelvet (különösen az elmúlt évtizedben) számos kritika érte, ekkorra vált ugyanis nyilvánvalóvá, hogy a kazuisztikus szabályozási módszer és a mögötte meghúzódó klasszikus, kontinentális tőkevédelmi szemlélet sok esetben a nemzeti jogfejlődésre is bénítóan hat. Közvetve, de jól szemlélteti a közösségi szabályozás okozta gondokat, hogy azokon a jogterületeken, ahol az EK jogharmonizáció sikertelen volt (lásd pl. a részvénytársaságok belső szervezeti-működési rendjére vonatkozó olyan szabályozási kísérleteket, mint az 5. számú társasági jogi irányelv-tervezet), mind nemzeti, mind nemzetközi színtéren (lásd pl. az OECD Corporate Governance Ajánlást) a társasági jog modernizációs lendülete eleven maradt. Az Európai Unió Bizottságának kezdeményezésére készült deregulációs célú javaslatok (így az ún. SLIM-munkacsoport jelentése) azonban mindezidáig nem öltöttek jogszabály-tervezeti formát. A Jaap Winter vezette (a Bizottság felkérésére tevékenykedő) nemzetközi munkacsoport 2002. novemberében nyilvánosságra hozott átfogó javaslatai ugyanakkor szintén az irányelv jövőbeli érdemi módosítását valószínűsítik. Mindazonáltal mindaddig, amíg a közösségi joganyag módosítása nem következik be, a hazai jogalkotó azokat az irányelvi követelményeket is köteles figyelembe venni, amelyek felülvizsgálata már napirendre került. (Megjegyzendő, hogy a 2. számú társasági jogi irányelvvel összefüggő jogharmonizációs feladatok teljesítése során nem lehet arra hivatkozni, hogy az irányelv csupán a tagállami társasági jog alakítása "irányának" a kijelölésére hivatott, és az alapvető célok és elvek korlátai között a nemzeti jogalkotó akkor is teljes szabadságot élvez, ha az irányelv a cél elérésének konkrét módját is meghatározza. Másként fogalmazva az a körülmény, hogy egy, a '70-'80-as években elfogadott irányelv nem felel meg a szubszidiaritás és arányosság követelményének - túlzott mértékben behatárolja a nemzeti jogalkotó mozgásterét - alapul szolgál az irányelv közösségi szinten történő felülvizsgálatához, de nem jogosítja fel a tagállamot, hogy az irányelvi előírások hatályát egyoldalúan leszűkítse).

Az irányelvvel összefüggő jogharmonizációs munka fontos előkérdése volt, hogy rendelkezéseinek alkalmazása milyen társasági típusokra legyen kötelező. Az Európai Unióhoz való csatlakozás feltételeit megállapító szerződés részét képező ún. technikai adaptációs szabályok szerint, a 2. számú társasági jogi irányelv személyi hatálya alá - a hazai társasági jogi típusok közül - kizárólag a részvénytársaság tartozik, a "részvénytársaság" terminus felel meg az irányelv bevezetőjében felsorolt, az egyes tagállamok társasági joga által használt jogi kategóriák szerinti elnevezéseknek. Következésképpen a korlátolt felelősségű társaságok tekintetében az irányelv tőkevédelmi előírásait csak ott kell figyelembe venni, ahol a jogalkotó azt (pl. a hitelezői érdekek védelmét elősegítendő) indokoltnak tartja. A most előkészített módosítások mellőzik a részvénytársaságra irányadó rendelkezéseknek a korlátolt felelősségű társaságra történő automatikus kiterjesztését. A részvénytársaságok vonatkozásában bevezetésre ajánlott módosítások egy részénél ugyanis (részben azok újszerű voltára tekintettel) a korlátolt felelősségű társaságnál való esetleges alkalmazás előírását megelőzően célszerű megvárni, amíg a jogalkalmazói tapasztalatok elemzése egy-két év múlva megtörténhet.

A jogharmonizációs feladatok teljesítése nem függ a részvénytársaság működési módjától, a társasági törvény javasolt módosítása egyaránt vonatkozik a nyilvánosan és a zártkörűen működő részvénytársaságokra. A két részvénytársasági altípus közötti különbségeket nem a tőke- és hitelezővédelmi szabályok kapcsán kell hangsúlyozni, hanem a társaság belső szervezeti- működési mechanizmusát érintő rendelkezések között. (Miközben a zártkörűen működő részvénytársaságnál - a Gt. távlati felülvizsgálata során - a tulajdonosi döntéshozatal rugalmasabbá tételére kell törekedni, a nyilvánosan működő részvénytársaság esetében az ún. felelős vállalatirányítás elveinek megfelelően az átláthatóság és a befektetővédelem garanciális szabályainak az erősítése kell, hogy előtérbe kerüljön.)

A Gt. jogközelítést szolgáló módosítása során a jogalkotóval szembeni alapkövetelményként fogalmazható meg, hogy a közösségi elvárásoknak ne mechanikusan, a hazai részvényjogi hagyományokat figyelmen kívül hagyva próbáljon megfelelni. Az EK tőkevédelmi szabályaival a teljeskörű összhang megteremtése - talán meglepő módon -, de a hazai részvényjog részleges deregulációját, a részvényesek szerződési szabadságának erősítését segítheti elő. Ezzel kapcsolatban a törvényjavaslat rendelkezései közül az alábbiakat indokolt vizsgálni:

- a részvénytársaságok vonatkozásában a most bevezetésre kerülő új tőke és hitelezővédelmi rendelkezéseknek a korlátolt felelősségű társaságokra való kiterjesztésének indokoltsága;

- a Gt. és a tőkepiaci törvény közötti szabályozási összhang biztosítása érdekében szükséges teendők;

- a nyilvánosan működő részvénytársaságok tekintetében a befektetővédelem erősítése, a kisrészvényesek kapcsolattartását javító jogi megoldások áttekintése;

- a nyilvános tőkepiacra be nem vezetett társaságok (a jellemzően kisvállalkozásként működő korlátolt felelősségű társaságok, zártkörűen működő részvénytársaságok) szervezetére és működésére vonatkozó szabályozás egyszerűsítését célzó jogi megoldások áttekintését (így pl. a közgyűlés összehívása nélküli döntéshozatal, vagy a létesítő okiratban foglaltaktól eltérő döntési eljárás utólagos jóváhagyásának lehetősége bevezetése);

- a nyilvánosan működő részvénytársaságok, illetve a tőzsdén jegyzett cégek döntéshozatalával összefüggésben az elektronikus kommunikáció lehetősége jogi feltételeinek áttekintése;

- az ún. corporate governance (felelős vállalat-irányítás) elveinek a hazai társasági jogba történő bevezetésének áttekintése, ideértve annak megvizsgálását is, hogy mely kérdések igénylik a jogszabályi szintű szabályozást, és mely esetekben elégséges, ha formálisan nem kötelező ajánlásokban kerülnek az ajánlott magatartási minták közzétételre;

- sor kerüljön-e a szövetkezetekre vonatkozó szabályoknak a társasági törvénybe való beépítésére;

- a cégjogi szabályozás továbbfejlesztésének elemzését, azzal összefüggésben, hogy a bíróság jövőben szerepe mire irányuljon, indokolt-e a cégbíróság munkáján belül a törvényességi felügyeleti és vitafeloldó hatáskört erősíteni;

- az Európai Bíróság határozataira is figyelemmel a hazai szabályozás áttekintése, abból a szempontból, hogy a nemzetközi magánjogról szóló 1979. évi 13. tvr.-nek az alkalmazandó társasági jogra vonatkozó rendelkezései elősegítik-e a szabad tőke áramlás követelményének teljesülését;

- a hazai és nemzetközi jogi jogfejlődés eredményeit hasznosítva a Gt. ún. konszern fejezetében foglalt szabályok felülvizsgálata.

A törvényjavaslat tartalmazza egy új vállalkozási forma, az európai gazdasági egyesülés (a továbbiakban európai egyesülés) szabályozását. Az európai egyesülést a Tanács 1985. július 25-i 2137/85/EGK. számú rendelete (a továbbiakban rendelet) intézményesítette. Az európai egyesülés a közösségi jogalkotás terméke és a rendeletben foglalt kérdésekben az európai egyesülés szabályozása az EU egész területén egységes. Így hazánk európai uniós csatlakozását követően ezek a szabályok automatikusan a belső jog részévé válnak.

Az európai egyesülés más vállalkozásoktól elsősorban rendeltetésében különbözik, ami abban áll, hogy megkönnyítse és fejlessze tagjai tevékenységét, javítsa vagy fokozza a tevékenységük eredményességét. Ebből fakad, hogy az európai egyesülés tevékenységének kapcsolódnia kell tagjai tevékenységéhez és nem célja, hogy saját maga számára nyereséget érjen el (3. cikk). Az európai egyesülés tagjai természetes személyek, jogi személyek és jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságok, valamint közjogi egységek egyaránt lehetnek. A közösségi jogalanyiság lényege abban testesül meg, hogy az európai egyesülés tagjainak székhelye különböző tagállamokban található, vagy a tevékenység gyakorlására különböző tagállamokban kerül sor. Emellett az európai egyesülés valamennyi tagjának a tagállamokban kell székhellyel rendelkezniük, illetve ott kell működniük. Mindez azt a célt szolgálja, hogy társasági jogi és működési szempontból a közösségi piacon egyforma feltételek érvényesüljenek, megvalósuljon a tagállami határokon átnyúló kooperáció, illetve a kis- és közepes méretű vállalkozások számára hatékony és rugalmas együttműködési forma szülessen. A tagság minimális létszámát illetően a rendelet legalább két tag együttműködését írja elő az európai egyesülés alapító szerződésében foglaltak szerint (4. cikk).

Az európai egyesülés sui generis közösségi jogi forma, léte, jogi elismertsége nem a tagállamok belső jogán alapszik, és a tagállamok közötti mozgását a közösségi jogból eredő elismerése teszi lehetővé.

Az európai egyesülés létrejöttéhez alapító szerződés megkötésére van szükség, valamint kötelező az európai egyesülés nyilvántartásba vétele is (1. cikk). A nyilvántartást az európai egyesülés székhelye szerinti tagállam hatósága végzi, a tagállam belső jogszabályai szerint, de a rendeletben rögzített alapvető előírások érvényre juttatása mellett (6. cikk). Többlet-nyilvánossági követelmény, hogy az európai egyesülés alapítását és felszámolásának befejeződését az Európai Unió Hivatalos Lapjában is közzé kell tenni (11. cikk).

A rendelet határozza meg az alapító szerződés kötelező tartalmi elemeit (5. cikk). A nyilvántartásba a székhelytől eltérő tagállamban található valamennyi telephelyet is be kell jegyezni (7. cikk).

A rendelet lehetővé teszi az európai egyesülés székhelyének másik tagállamba történő, az irányadó jog megváltozásával járó áthelyezését, ez esetben azonban előzetesen áthelyezési tervet kell készíteni és közzétenni (13-14. cikk).

A rendelet meghatározza a nyereségből történő részesedés szabályait, a tag vagyoni részesedésének átruházását, valamint a tagok felelősségét. Az európai egyesülés tagjai az egyesülés tartozásaiért korlátlanul és egyetemlegesen tartoznak helytállni. Ez a felelősség azonban mögöttesen érvényesül, a hitelező követelését először az európai egyesüléssel szemben kell hogy megkísérelje behajtani, a tagokkal szembeni fellépés csak ezután következhet. A tagok közötti belső viszonyban már a konkrét ügy kapcsán kötött megállapodások rögzítik, hogy a tagok felelőssége egymás között az ügyletből eredő kötelezettségek tekintetében hogyan alakul.

Ettől a szabályozástól eltér a tagok adótartozásokért fennálló felelőssége. Felelősségük ugyanis e tekintetben nem mögöttes, az adótartozások megfizetése az egyes tagok kötelezettsége, mivel az együttműködésből származó profit a tagoknál jelenik meg, és ott adóztatható (40. cikk).

A rendelet ezen túlmenően szabályozza az új tagok felvételét, a felmondási jogot, a tagok kiválását, a kiválás esetén az egyesülés fennmaradásának módját, az európai egyesülés megszüntetését (33-34. cikk). Az európai egyesülés végelszámolása, a fizetésképtelenség esetén lefolytatott eljárás, ide értve a felszámolást is, a tagállamok joga szerint történik (35-36. cikk).

Az európai egyesülés, mint kooperációs jellegű vállalkozás nagymértékben hasonlít a Gt.-ben szabályozott egyesüléshez. A Gt. 272. § (1) bekezdése szerint "az egyesülés a tagok által gazdálkodásuk eredményességének előmozdítására és gazdasági tevékenységük összehangolására, valamint szakmai érdekeik képviseletére alapított jogi személyiséggel rendelkező kooperációs társaság. Az egyesülés saját nyereségre nem törekszik; vagyonát meghaladó tartozásaiért a tagok korlátlanul és egyetemlegesen felelnek."

Az egyesüléshez hasonlóan az európai egyesülés is koordinatív, integrativ jellegű társaság.

Különbségként jelentkezik - az európai egyesülés közösségi jogalanyiságából fakadóan - hogy az európai egyesülés tagjai különböző tagállamokban működnek vagy rendelkeznek székhellyel. Ilyen előírást a Gt. természetesen nem tartalmaz. Lényeges különbség továbbá a határozathozatal módja. Az európai egyesülés esetében a rendelet meghatározza az egyhangúlag meghozható határozatok körét, más esetekben az alapító szerződés határozza meg az érvényes többség feltételeit. A szerződés ilyen rendelkezése hiányában minden határozatot egyhangúlag kell meghozni. Az egyesülés esetében azonban a Gt. általános előírásából folyóan főszabály az egyszerű szótöbbség, továbbá a Gt. olyan határozatokról is rendelkezik, amelyek esetében háromnegyedes szótöbbség szükséges.

Az európai egyesülésre vonatkozóan csak azon anyagi jogi szabályokat kell elhelyezni a magyar jogrendszerben, amelyek megalkotására a rendelet kötelez. Ennek következtében kerül sor pl. arra, hogy a törvényjavaslat az európai egyesülést jogi személyiséggel ruházza fel, továbbá kimondja, hogy a magyarországi székhelyű európai egyesülés cégjegyzékbe való bejegyzésére és cégnyilvántartására a Ctv. irányadó.

A vezető tisztségviselők összeférhetetlensége, valamint a tag kizárására vonatkozó bírósági eljárás tekintetében a rendelet a belső szabályok alkalmazását rendeli el. A tagállamokra bízott szabályozási tárgykörben a törvényjavaslat a Gt.-nek a vezető tisztségviselők összeférhetetlenségére vonatkozó szabályait, és a tag kizárására vonatkozó bírósági eljárás szabályait, illetve az európai egyesülés szervezetére vonatkozóan az egyesülésre, mint kapcsolódó vállalkozásra irányadó Gt.-beli szabályokat kívánja alkalmazni az európai egyesülés esetében is.

A rendelet szerint a tagok felelősségének következményeit a tagállam belső jogában kell meghatározni. Ennek felel meg a törvényjavaslat előírása, amely a tagok egyetemleges felelősségének tartalma tekintetében a Ptk. 337-338. §-ára hivatkozik.

A rendelet a Ctv. vonatkozásában is jelent jogalkotási kötelezettséget.

A Ctv-t ki kell egészíteni azzal, hogy az európai egyesülés, mint új cégforma esetében a cégjegyzék milyen - a 12. §-ban foglaltakon túlmenő - további adatokat kell, hogy tartalmazzon.

Jogalkotási feladatot jelent továbbá az európai egyesülés székhely-áthelyezésére, a székhely-áthelyezési terv nyilvánosságra hozatalára vonatkozó rendeleti előírás.

A Cstv. hatálya alá tartozó gazdálkodó szervezetek körét ki kell egészíteni az európai egyesüléssel.

A 2. számú társasági jogi irányelv a részvénytársaság alaptőkéjének leszállítására vonatkozó rendelkezéseket követően foglalkozik az ún. visszaváltható részvény (redeemable share) intézményével. Az irányelv 39. cikkében foglaltak alapján a tagállamok jogalkotói kompetenciájába tartozik annak eldöntése, hogy lehetővé teszik-e ennek a sajátos (az angol társasági jogban sokáig csak mint az elsőbbségi részvény egy altípusaként ismert) részvényfajtának a bevezetését. Ugyanakkor, ha a nemzeti jogalkotó élni kíván az irányelv által biztosított lehetőséggel (akár a saját részvénynek a részvénytársaság által történő megszerzése engedélyezése mellett vagy pedig ahelyett), köteles a 39. cikk szerinti feltételeket figyelembe venni. Ez a szabályozási megközelítés azonos a saját részvényszerzésre irányadó - az irányelv 19. cikke szerinti - közösségi jogi megoldással, egyaránt elfogadható, ha a tagállam társasági joga megtiltja, és ha - pontosan körülhatárolt jogi feltételek előírása mellett - elismeri a visszaváltható részvény alkalmazásának lehetőségét. Megjegyzendő, hogy az európai jogfejlődés e téren is egyre hangsúlyosabban a liberális részvényjogi szabályozás irányába mutat. Jó példa erre, hogy a Theodor Baums vezette bizottság 2001 nyarán közzétett Javaslatában megtalálható a visszaváltható részvénynek a német társasági jogba történő beépítését célzó indítvány is. A finn részvénytársasági törvény az 1997. évi módosítás során teremtette meg e részvényfajta kibocsátásának a jogi lehetőségét.

A visszaváltható részvényre vonatkozó irányelvi követelmények több ponton is rokonságot mutatnak a saját részvény megszerzése során irányadó előírásokkal. (A 2. számú társasági jogi irányelv elfogadását megelőzően az Egyesült Királyságban a társasági törvény nem tette lehetővé a saját részvény megszerzését, csak a visszaváltásra opciót biztosító elsőbbségi részvény kibocsátására volt mód.) Az irányelv 39. cikkében előírt minimumkövetelmények alapján a tagállami részvényjogi szabályozásnak a következő követelményeket kell teljesíteniük:

Az irányelvben meghatározott követelmények ismertetéséből is kiviláglik, hogy a visszaváltható részvény olyan sajátos részvényfajtát vagy részvényosztályt képez, amely alapján a részvénytársaságot (az alapszabályban meghatározott feltételek szerint és futamidő során) vételi jog illeti meg vagy épp ellenkezőleg, az adott részvény a társasággal szemben érvényesíthető eladási jogot testesít meg. (Az irányelv nem határozza meg a visszaváltható részvény által megtestesített jogokat, arról a nemzeti jogalkotó, illetve maguk a részvénytársaságok rendelkezhetnek.) Amíg az ún. saját részvény megszerzésére a részvénytársaság közgyűlésének felhatalmazása birtokában (az előre meghatározott peremfeltételeket tiszteletben tartva) kerülhet sor, addig a visszaváltható részvényhez fűződő jogok gyakorlása a jogosult egyoldalú jognyilatkozatával megy teljesedésbe. Miközben a saját részvény megszerzésére irányuló tranzakciók az érintettek közötti kötelmi jogi jellegű kétoldalú megállapodásokban testesülnek meg, addig a visszaváltható részvény a jogosult számára dologi jogot ad. Az irányelv 19. cikke szerinti módon való saját részvényszerzés nem kötődik valamely meghatározott részvényfajtához, a törvényi feltételek betartása mellett bármely részvényosztályba tartozó részvény megszerzésére sor kerülhet. A visszaváltható részvényhez fűződő jog viszont értelemszerűen csak az adott részvényosztályra jellemző sajátosság.

A saját részvény megszerzésének és a visszaváltható részvényhez fűződő jog gyakorlásának közös vonása, hogy egyik esetben sem szükséges - legalábbis az irányelv minimumfeltételei alapján - a részvénytársaság alaptőkéjének a leszállítása. Azáltal ugyanis, hogy a pénzügyi fedezetet mindkét tranzakció típusnál a társaságnak a részvényesek javára felosztható (kifizethető) forrásai jelentik, nincs szükség az alaptőke leszállításával összefüggésben megkívánt hitelezővédelmi szabályok alkalmazására. (Gazdasági szerepét tekintve azonban a visszaváltható részvénynek a társaság által való megszerzése éppúgy szolgálhatja a társaság felesleges pénzeszközeinek csökkentését, mint amikor az alaptőke-leszállítás következtében teljesít részvényeseinek kifizetéseket.)

A visszaváltható részvény intézménye alkalmas eszköz a tagsági-, és a hitelviszonyt megtestesítő értékpapír típusok előnyös vonásainak ötvözésére. A visszaváltható részvény a vagyoni hozzájárulás kihelyezésének végleges voltát a kötvényhez hasonlóan időponthoz vagy feltételhez kötötten korlátozza. A kötvény és a visszaváltható részvény konstrukciója egyaránt arra a megfontolásra épül, hogy a befektető számolhat a tőkejuttatásnak a vállalkozásból való kivonása lehetőségével, amely körülmény a társaság számára megkönnyítheti a forrásbevonást. Ugyanakkor a visszaváltható részvény a hitelezővédelmi szempontokat is hangsúlyozottan érvényre juttatja azáltal, hogy a részvénytársaság statutumában előírt feltétel (időpont) bekövetkeztekor is csak abban az esetben érvényesíthetők a részvény által megtestesített jogok, ha arra a részvénytársaság vagyoni helyzete fedezetet biztosít.

A Gt. hatályos rendelkezései ma sem zárják ki, hogy a részvényesek a részvénytársasággal vagy egymás között vételi vagy eladási opciós szerződést kössenek. (Lásd a tőkepiaci törvény 322-323. §-ban foglaltakat is). Nincs azonban jogi lehetőség jelenleg arra, hogy az opciót a részvényjogi szabályozás önálló részvényfajtaként, dologi jogi jogosultságként jelenítse meg. A törvénymódosítás épp erre tesz javaslatot, amikor a Gt. 181. §-ában található felsorolást kiegészíti a visszaváltható részvénnyel, mint egy új, ötödik részvényfajtával.

A törvényjavaslat alapján a visszaváltható részvényt kibocsátani kívánó részvénytársaságok szabadon dönthetnek arról, hogy a részvény a társaság számára biztosít-e vételi jogot vagy a részvényest illeti-e meg meghatározott időszakon belül eladási jog. Az sem kizárt, hogy ugyanaz a részvény mindkét típusú opciós jogot megtestesítse, de az alapító okirat (alapszabály) eltérő feltételhez köti érvényesítésük lehetőségét. A kibocsátó részvénytársaság döntési autonómiájának ezzel kapcsolatban egyetlen érdemi korlátja az, hogy a joggyakorlást érintő valamennyi feltétel a részvény kibocsátása előtt megismerhetővé váljon.

A visszaváltható részvény az eladási és/vagy vételi jog érvényesítésével tölti be szerepét, ezért a törvényjavaslat (eltérően a saját részvényszerzéshez kapcsolódó előírásoktól) nem ad lehetőséget a részvénytársaság rendelkezése alá került részvény megtartására és későbbi időpontban történő esetleges értékesítésére. Ez a megoldás nem következik ugyan kényszerítően az irányelv 39. cikkében foglaltakból, de az ott előírtakkal nem is ellentétes.

A törvényjavaslat szerint a visszaváltható részvény a jövőben olyan önálló részvényfajta lesz, amelyre háttérszabályként (a tagsági jogból következő irányítási-ellenőrzési és vagyoni jogosítványokat illetően) az alapító okirat (alapszabály) választása szerint a törzsrészvényre vagy az elsőbbségi részvényre irányadó szabályokat kell alkalmazni. Elképzelhető tehát, hogy ha a részvénytársaság a részvényeseket eladási joggal felruházó visszaváltható részvénysorozatot bocsát ki, úgy a részvényfajtára egyebekben a szavazati jogot korlátozó osztalékelsőbbségi részvényre vonatkozó szabályokat (184. §) rendeli alkalmazni.

Figyelemmel arra, hogy a saját részvény megszerzésével összefüggő új rendelkezések "A társasági vagyon védelme" alcím alatt, a 223. §-t követően nyernek elhelyezést, a visszaváltható részvény szabályait az így "felszabaduló" 189. § tartalmazza.

A törvényjavaslat 6. §-a - összhangban az alaptőke felemelésére irányadó, a törvényjavaslat 13. §-ában megállapított rendelkezéseivel - megteremti annak jogi előfeltételeit, hogy a részvénytársaság a létesítő okiratában vagy közgyűlési határozatával felhatalmazhassa az igazgatóságot átváltoztatható vagy jegyzési jogot biztosító kötvény kibocsátására. E rendelkezés indokolása értelemszerűen megegyezik a törvényjavaslat 13. §-ában a Gt. új 245/A. § és 246. §-hoz fűzött indokolással.

A társasági vagyon rendelkezésre bocsátásával összefüggésben a nem pénzbeli hozzájárulásra vonatkozó jogi előírások felülvizsgálata és módosítása több okból is megkerülhetetlen feladat. Egyrészt a 2. számú társasági jogi irányelv releváns rendelkezéseivel való összevetés alapján megállapítható, hogy a hatályos hazai rendelkezések aránytalan mértékben korlátozzák a társaság tagjainak (részvényeseinek) döntési-szerződési szabadságát és ezáltal a magyarországi cégalapítást egyfajta szabályozási versenyhátrány sújtja. Másfelől néhány esetben a Gt. és a közösségi előírások formálisan is ellentétben állnak egymással.

Az irányelv 10. cikk 1. pontja közvetett meghatározást ad: a nem pénz formájában nyújtott vagyoni hozzájárulás a contrario apportnak minősül. Mindehhez csupán két megszorító feltétel társul. A 7. cikk alapján pozitív követelmény, hogy a nem pénzbeli hozzájárulás vagyoni értékkel rendelkezzen (alkalmas legyen gazdasági szempontú értékelésre). Az apportként való jogi elismerést kizáró ok pedig az, ha a tag (részvényes) valamely munkavégzésre vagy szolgáltatás nyújtására vonatkozó kötelezettségvállalását kívánná a társaság rendelkezésére bocsátani.

Az irányelv a nem pénzbeli hozzájárulással szemben további tartalmi követelményt nem támaszt. Kérdéses, hogy ezek az irányelvi rendelkezések olyan minimumkövetelménynek számítanak-e, amelyekhez képest a tagállami jogalkotó a részvényesek szerződési szabadsága szempontjából szigorúbb feltételeket is megállapíthat. Az ún. Meilicke ügyben (Case C-83/91 [1992]) az Európai Bíróság főügyésze arra az álláspontra helyezkedett, hogy mivel a 2. számú társasági jogi irányelv megalkotását nem csupán a hitelezők, de a részvényesek érdekeinek a védelme is vezérelte, nem állja meg a helyét az az értelmezés, amely szerint az egyes irányelvi előírások (a hitelezők vélt vagy valós támogatása végett) korlátlanul szigoríthatók. Ehhez képest annak eldöntése, hogy az adott irányelvi követelmény minimumszabályként vehető-e figyelembe, csak az egyes rendelkezések egyedi elemzése (nem pedig az egész irányelv egységes minősítése) alapján dönthető el. Bár az Európai Bíróság a kérdésben végül nem hozott határozatot, megállapítható, hogy a jogalkotó a 2. számú társasági jogi irányelv számos cikkében, bekezdésében minden bizonnyal tudatosan utalt arra, hogy az adott szabály minimumkövetelménynek számít, illetve, hogy a tagállamokat eltérő mértékű döntési szabadság illeti meg a belső jogi előírás kimunkálása során. (Lásd pl. az irányelv 11. cikkét, amely az utóalapítás szabályait legalább(!) a társaság létrejöttétől számított két évig rendeli alkalmazni, vagy a 19. cikket, amely a tagállamnak mérlegelési jogot ad arra nézve, hogy engedélyezi-e a saját részvények társaság általi megszerzését stb.). A nem pénzbeli hozzájárulás tartalmi kritériumainak, illetve az azt szolgáltató személy mérlegében eszközként szereplő vagyoni érték apportként való figyelembe vételét kizáró körülményeknek a meghatározásakor viszont az irányelv nem hatalmazza fel (pl. az egyoldalú kogenciára való utalással) a tagállami jogalkotót az irányelvtől történő eltérésre. Következésképpen az irányelvnek való megfelelés szempontjából sem tartható, ha a belső jog az irányelvhez képest érdemben leszűkíti az apportként számba vehető értékek körét. Megjegyzendő, hogy az egyes tagállamok társasági jogi szabályozását áttekintve az irányelv 7. és 10. cikkében írottakhoz képest lényeges eltérések (kiegészítések) nem találhatók, általában "szó szerint" megegyezik a tagállami törvény rendelkezése az irányelvben előírtakkal. (Lásd pl. a német részvénytársasági törvény 27. §-ának (2) bekezdését vagy a finn társasági törvény második fejezetének 4. §-át.)

Az EK szabályozás jövőbeli alakulását az apport vonatkozásában is várhatóan a dereguláció szempontjának a térnyerése jellemzi majd. A J. Winter vezette munkacsoport jelentése arra tett javaslatot, hogy a Bizottság vizsgálja felül a szolgáltatás nyújtására irányuló kötelezettségvállalás apportként való elismerésének kategórikus tilalmára vonatkozó rendelkezést. Az EK jogalkotására is megtermékenyítő hatású nemzeti jogfejlesztés szintén az oldás irányába mutat: az angol társasági jogi reform keretében kidolgozott javaslatok egyike pl. kiemeli, hogy a szolgáltatásnyújtás nem pénzbeli hozzájárulásként való elismerésének tilalmát csak a 2. számú társasági jogi irányelv hatálya alá tartozó nyilvánosan működő társaságok vonatkozásában szükséges figyelembe venni.

A Gt. jelenleg a nem pénzbeli hozzájárulásról általános jelleggel a 12. §-ban a korlátolt felelősségű társaságra és a részvénytársaságra vonatkozó különös szintű előírások között a 124. §-ban és a 208. §-ban rendelkezik. A Gt. 12. §-a - eltérően a régi Gt. 22. §-ának (2) bekezdésétől - az apport mibenlétére vonatkozó tartalmi követelményt nem tartalmaz. Ebből arra lehetne következtetni, hogy a jogi személyiséggel nem rendelkező társaságok javára szolgáltatott nem pénzbeli hozzájárulás mibenlétének meghatározásakor a tagok teljes döntési szabadságot élveznek. Ugyanakkor - arra figyelemmel, hogy a törvény 12. § (1) bekezdése "a gazdasági társaság tulajdonába adott nem pénzbeli hozzájárulásról" szól - arra a következtetésre lehet jutni, hogy kizárólag dolgok vagy a dolgokkal egy tekintet alá eső vagyontárgyak apportálására van lehetőség betéti társaság és közkereseti társaság esetében. A bírói gyakorlat azonban hajlik arra, hogy a jogi személyiséggel nem rendelkező társaságok részére történő apportálás jogi előfeltételeit a korlátolt felelősségű társaság és a részvénytársaságra irányadó szabályokhoz igazítsa, vagyis a 124. §-ban és a 208. §-ban foglaltakat kiterjesztően értelmezve, az abban foglaltakat mintegy visszavetítse a csak a 12. § hatálya alá tartozó szervezetekre is.

A Gt. a korlátolt felelősségű társaság és a részvénytársaság javára szolgáltatott apport szabályainak a megállapításakor lényegében a régi Gt.-nek - az 1991. évi módosítást követő - rendelkezéseit vette át. Eszerint a nem pénzbeli hozzájárulásnak, amely dolog, szellemi alkotás és vagyoni értékű jog lehet, meg kell felelnie a forgalomképesség, a vagyoni értékkel való rendelkezés, a végrehajtás alá vonhatóság, valamint azon követelménynek, hogy az apporttárgyat a társaság utóbb harmadik személy hozzájárulása (engedélye) nélkül legyen jogosult átruházni. Az együttes feltételek valamelyikének a hiánya kizárja, hogy a jog vagy szellemi alkotás apportálására sor kerülhessen. Így pl. a cégbírói gyakorlat szerint az ún. "megvalósíthatósági tanulmányok" - bár van vagyoni értékük - nem pénzbeli hozzájárulásként nem szolgáltathatók, mivel a végrehajthatóság törvényi követelményének nem felelnek meg.

A bírói gyakorlat a Gt.-ben előírt szabályok merevségét az elmúlt években nem enyhítette. Példaként említethető az a nagy jelentőségű határozat, amely kimondta, hogy "Kötelmi jogviszonyon alapuló pénzkövetelés apport tárgya nem lehet" (BH 2000/213. sz.). A Legfelsőbb Bíróság törvényértelmezése során arra hivatkozott, hogy "A Gt. ezen rendelkezései alapján tehát csak olyan jog lehet apport tárgya, amely vagyoni értékkel rendelkezik, forgalomképes és amelyet utóbb a társaság harmadik személy hozzájárulása nélkül ruházhat át. A Gt. rendelkezéseinek megfelelően csak az a jog ruházható át a társaság részére apportálással, amely dologi jogi jellegű. E követelménynek nem felel meg a kötelmi jogviszony alapján pénzkövetelésre vonatkozó jogosultság, mert az csak azt jelenti, hogy a jogosultnak joga van az adóssal szembeni igényét érvényesíteni. Az ilyen kötelmi jellegű jogviszony alapján megillető pénzkövetelés a Ptk. 328. §-ának (1) bekezdése értelmében engedményezés tárgya lehet". Következésképpen a hatályos bírói gyakorlat nem teszi lehetővé, hogy a tag az őt megillető jogot (vagyis harmadik személlyel szemben fennálló követelését) nem pénzbeli hozzájárulásként átruházza a társaságra. A jogalkalmazói álláspont feltehetően arra vezethető vissza, hogy a törvény az apport-tárgy "társasági tulajdonba adásáról" rendelkezik és a követelés a Ptk. 94. §-ában foglaltakra figyelemmel a tulajdonjog közvetett tárgya nem lehet.

A Gt. rendelkezései és a hazai jogalkalmazói gyakorlat ellentétes az irányelv már ismertetett rendelkezéseivel, továbbá jelentősen eltér más tagállamok szabályozásától is. A hazai és az európai "apport-értelmezés" különbségét jól szemlélteti a pénzkövetelés szolgáltatása lehetőségének eltérő jogi megítélése. Az egyes EU tagállamok törvényei, illetve bírói gyakorlata nem kérdőjelezi meg a társasággal vagy harmadik személyekkel szemben fennálló kötelmi jellegű követelés vagyoni hozzájárulásként történő szolgáltatásának a lehetőségét. Értelmezési problémát esetenként csupán az jelentett (mint arra a már említett Meilicke ügy is rávilágított), hogy a társasággal szembeni lejárt, likvid pénzkövetelés érvényesítéséről a társaság javára való lemondás pénzbeli vagy nem pénzbeli hozzájárulásnak számít-e? A kérdésnek gyakorlati jelentősége volt, mivel amennyiben az apportra vonatkozó szabályok az irányadóak, úgy a független szakértő értékelése sem mellőzhető. Az angol társasági jog a pénzszolgáltatással egyenértékűnek tekinti ezt az esetet, a német bírói gyakorlat azonban az apportra vonatkozó előírások alkalmazását követeli meg. Azokban az esetekben, ahol a tag harmadik személlyel szemben fennálló követelését ruházza át a társaságra, vitán felül a nem pénzbeli hozzájárulás szabályait kell alkalmazni. A kötelmi követelés apportként való elismerését önmagában az EU egyik tagállamában sem lehet megkérdőjelezni.

A Gt. jogharmonizációs célú felülvizsgálata keretében tehát a törvény olyan módosítására van szükség, amely a hitelezői érdekek védelmét nem az apport tárgyával szemben támasztott tartalmi követelmények szigorával, hanem a nyilvánosság kontrolljának az erősítésével kívánja biztosítani. Ennek érdekében a következő változtatások javasolhatók:

A Gt.-nek a részvénytársaságra irányadó, ún. különös szintű szabályai között (208. §) kerüljön kimondásra, hogy - összhangban az irányelv 7. cikkében előírtakkal - a részvényes "munkavégzésre vagy más személyes közreműködésre, szolgáltatás nyújtására irányuló kötelezettség-vállalását a jegyzett tőke részét képező nem pénzbeli hozzájárulásként figyelembe venni nem lehet". Ugyanakkor a végrehajthatóság vagy az apport tárgyának korlátlan átruházhatósága, mint követelmény elhagyásra kerül. A végrehajthatóság hiánya vagy az átruházás engedélyhez kötött volta valójában olyan körülmény, amelyet az apport értékének meghatározásakor lehet és kell figyelembe venni. Nyilvánvaló, hogy a csak nehézkesen pénzzé alakítható vagyonelem értéke alacsonyabb lesz, mint pl. egy likvid értékpapíré. Mindemellett ezen szempontok jelentőségének abszolutizálása (kizárási okká minősítése) azért is torz eredményre vezetne, mivel a Gt. jelenleg sem támaszt olyan követelményt, miszerint a társaság az apporttárgy helyébe (akár már a bejegyzést követő napon) ne szerezhetne olyan más vagyoni értéket, amely nem elégíti ki a Gt. apportra vonatkozó hatályos rendelkezései szerinti elvárásokat. A hitelezők védelme szempontjából tehát valójában egy fikcióról van szó: a nem pénzbeli hozzájárulásnak a szolgáltatás időpontjában fennálló korlátlan forgalomképessége és végrehajthatósága a hitelezői biztonság szempontjából gyakorlatilag nem jelent semmit. Másrészről viszont azáltal, hogy a Gt. kizárja, hogy a valós értékkel bíró, a társaság üzleti céljai szempontjából hasznos vagyon apportálására sor kerülhessen, a cég üzleti biztonságát és ezáltal áttételesen a hitelezők érdekeit is veszélyezteti.

A javasolt törvénymódosítás azonban egyelőre csak a részvénytársaság tekintetében alakítaná át a nem pénzbeli hozzájárulásra vonatkozó szabályokat. A Gt. általános részében foglaltak (12. §), valamint a korlátolt felelősségű társaságra irányadó rendelkezések (124. §) felülvizsgálatára a törvény 2005-ben esedékes átfogó reformja során kerülhet sor, figyelembe véve a részvénytársaságot érintő szabályok módosításának tapasztalatait is.

A 2. számú társasági jogi irányelv a pénz-apport kötelező arányára nézve rendelkezést nem állapít meg. Az a körülmény pedig, hogy az irányelv a független szakértő igénybevételét épp akkor engedi mellőzni, ha az apport jegyzett tőkén belüli aránya a kilencven százalékot eléri, arra utal, hogy elismeri azt a tagállami - így pl. holland - törvényalkotói gyakorlatot, amely a cég alapítását nem köti meghatározott készpénz tőke időleges rendelkezésre bocsátásához. A társaság fizetőképessége, a hitelezők biztonsága nyilvánvalóan nem ezen múlik.

A Gt. 203. § (2) bekezdése szerint "A pénzbeli hozzájárulás összege alapításkor nem lehet kevesebb az alaptőke harminc százalékánál és tízmillió forintnál". A korlátolt felelősségű társaságra a 124. § (5) bekezdése állapítja meg, hogy "A pénzbetétek összege alapításkor nem lehet kevesebb a törzstőke harminc százalékánál és egymillió forintnál". A törvény ezen rendelkezései csak az alapítás időpontjában követelik meg a jegyzett tőkén belül meghatározott készpénzhányad meglétét. Nem hagyható figyelmen kívül továbbá az a körülmény sem, hogy a jegyzett tőke harminc százalékaként előírt pénzbeli hozzájárulásból csak annak harminc százalékát (de összesen legalább egy, illetve tízmillió forintot) kell ténylegesen a cégbejegyzésig rendelkezésre bocsátani. A törvény a pénz-apport arányára kötelező előírást a már működő társaság által elhatározott jegyzett tőke felemelése kapcsán nem ír elő, a társaság átalakulásával (vagyis az általános jogutódlás mellett történő alapítás esetével) összefüggésben pedig a 68. § (1) bekezdés kifejezetten kizárja a pénz-nem pénzbeli hozzájárulás arányára vonatkozó rendelkezések alkalmazását.

Természetesen továbbra is szükség van azokra az ún. különös szintű törvényi rendelkezésekre, amelyek egyes speciális tevékenységet folytató társaságok tőkevédelmét szolgálják. Így pl. a közraktári tevékenységről szóló 1996. évi XLVIII. törvény 2. § (5) bekezdése alapján a közraktár részére csak olyan tehermentes ingatlan apportálható, amelynek értéke nem lehet kevesebb 250 M Ft-nál, s e feltételnek a közraktári tevékenység folytatása alatt is folyamatosan fenn kell állnia. Az ilyen jellegű törvényi rendelkezések nem csak az adott üzleti tevékenység sajátosságait veszik figyelembe, de azáltal, hogy nem kizárólag egy, meglehetősen önkényesen meghatározott időpontra nézve írják elő a törvényi előírások teljesítését, alkalmasak a társaság likvid működésének az elősegítésére. A Gt. módosítás - a részvénytársasági formára vonatkozó - a pénz-apport kötelező arányát eltörlő rendelkezése az általános hatályba lépési időponthoz képest egy évvel később lép hatályba, lehetőséget adva arra, hogy - amennyiben szükséges - további ún. különös szintű törvényi előírások bevezetésére kerülhessen sor.

A 2. számú társasági jogi irányelv 10. cikke alapján a részvénytársaság köteles egy vagy több független szakértővel megvizsgáltatni a nem pénzbeli hozzájárulásnak a társaság alapítói, illetve részvényesei által meghatározott értékét. A jelentésnek tartalmaznia kell:

- az egyes vagyontárgyak leírását, az alkalmazott értékelési módszer ismertetését és

A független szakértő jelentését az 1. számú társasági jogi irányelv 3. cikkében foglaltak szerinti módon közzé kell tenni. Az irányelv 10. cikkének rendelkezései (eltérően az apportra vonatkozó tartalmi előírásoktól) részint minimumkövetelményeket írnak elő (lásd pl. a szakértői jelentés kötelező tartalmát), részint pedig nagyon tág döntési szabadságot adnak a tagállami jogalkotónak, pl. azzal kapcsolatban, hogy ki tekinthető "független szakértőnek". Annak ellenére, hogy az irányelv nem szűkíti le a szakértő fogalmát a könyvvizsgálóra, az egyes tagállami törvények jellemzően a könyvvizsgálót nevesítik, mint a nem pénzbeli hozzájárulás értékelésére jogosultat. (Az angol társasági törvény 108. §-a pl. a társaság auditorát említi független szakértőként azzal, hogy a könyvvizsgáló szükség szerint más személyt, szakértőt is igénybe vehet. A német részvénytársasági törvény 33. §-a alapján a bíróság határoz az alapításkor eljáró könyvvizsgáló kirendeléséről). A szakértővel szembeni "függetlenség" kritériumát sem határozza meg az irányelv. Ha az apport értékéről könyvvizsgáló készít véleményt, úgy a könyvvizsgálói tevékenységre vonatkozó 8. számú társasági jogi irányelv (84/253/EC) 24-25. cikke alapján a tagállami jogalkotó rendelkezik hatáskörrel az összeférhetetlenségi előírások megállapítására. Mindazonáltal nem hagyható figyelmen kívül a Bizottság 2002. május 16-án elfogadott Ajánlása sem, amely - bár jogforrásnak nem tekinthető - alkalmas lehet a tagállamok közötti jogközelítés előmozdítására. (Az Ajánlás szerint az auditori tevékenység folytatásával önmagában nem összeegyeztethetetlen, ha a társaság könyvvizsgálója véleményezi, értékeli az alapítói tervezetnek a nem pénzbeli hozzájárulásra vonatkozó rendelkezését).

Az irányelv a független szakértőtől nem azt várja el, hogy a részvénytársaság alapítói helyett meghatározza az apportálni kívánt vagyontárgy értékét. Feladata, hogy olyan nyilvános (a gazdasági forgalom szereplői által megismerhető) jelentést készítsen, amely alapján az alapítók döntésének, értékelésének helytálló vagy hamis volta megítélhetővé válik. A független szakértő jelentése - az irányelv alapján - nem lép automatikusan az alapítási tervezetben előírtak helyébe, a részvényesek - az irányelv alapján - nem kötelesek a szakvéleményben foglaltak szerint korrigálni a nem pénzbeli hozzájárulás értékét és az ellenében kibocsátott részvények számát, illetve értékét. (A német részvénytársasági törvény 38. § (2) bekezdése alapján a bíróság a cég nyilvántartásba vételét megtagadhatja, ha akár a könyvvizsgáló jelentéséből, akár más okból arra a következtetésre jut, hogy a nem pénzbeli hozzájárulás értéke lényegesen(!) alacsonyabb, mint az ellenében adandó részvények értéke).

Az irányelv 10. cikk 4. pontja a független szakértő igénybevételét (a részvénytársaság alapításakor) csak egyetlen esetben teszi elhagyhatóvá, ha a részvények névértékének kilencven százalékát nem pénzbeli hozzájárulás ellenében bocsátották ki, és - az egyéb feltételek teljesítésének kötelezettségét is figyelembe véve - az alapítók a szakértői értékelés mellőzésében állapodtak meg. A 2. számú társasági jogi irányelv tervbe vett módosítása során minden bizonnyal szélesebb körben nyílik majd lehetőség a költséges szakértői vélemény beszerzésének mellőzésére. A Winter Bizottság jelentése pl. indokolatlannak tartja a "külön" értékelést, ha az apporttárgy tőzsdén forgalmazott értékpapír vagy, ha a nem pénzbeli hozzájárulás értékelése - röviddel a szolgáltatásának időpontját megelőzően - valamely más okból már megtörtént és a körülmények azóta érdemben nem változtak.

A Gt. hatályos előírása a könyvvizsgáló szerepét, eljárását illetően több ponton is eltér az irányelvben előírtaktól, illetve "túlteljesíti" a közösségi jog elvárásait:

- A Gt. 208. § (3) bekezdése szerint "A könyvvizsgáló jelentését az alapító okirattal együtt meg kell küldeni a cégbíróságnak". Annak érdekében, hogy a törvény megfeleljen az irányelv 10. cikk 3. pontjában előírtaknak, a törvénynek további, a gazdasági forgalom szereplői számára a könyvvizsgálói jelentéshez való hozzáférést, illetve annak a megismerését elősegítő rendelkezést kell tartalmaznia. Ezért a törvényt oly módon egészítve ki, amely szerint a társaság a cégbírósághoz való bejelentéssel egyidejűleg köteles gondoskodni a könyvvizsgálói jelentésnek a Cégközlönyben történő közzétételéről.

Változatlanul hatályban maradna, hogy a független szakértő által megállapítottnál magasabb értéken a nem pénzbeli hozzájárulás nem vehető figyelembe.

A 2. számú társasági jogi irányelv 8. cikk 1. pontja tiltja a részvények névérték alatt történő kibocsátását, a 12. cikk pedig - a jegyzett tőke leszállításának esetét kivéve - kizárja, hogy a társaság a részvényest mentesítse a vállalt vagyoni hozzájárulás teljesítése alól. Az említett, meghatározó jelentőségű tőkevédelmi szabályok betartását szolgálja egyebek között a nem pénzbeli hozzájárulás független szakértő általi felülvizsgálata kötelezettségének a 10. cikk szerinti előírása; ilyen szabály hiányában ugyanis az indokolatlanul felértékelt apport szolgáltatása valójában a névérték alatti kibocsátással egyenértékű helyzetet teremtene (felmentve egyben a részvényest a pénzbeli hozzájárulás teljesítése alól).

Az irányelv 11. cikke - a német részvényjog ún. "Nachgründung" szabályának hatását tükrözve - az említett szabályok kijátszását kívánja megakadályozni azáltal, hogy a részvénytársaság létrejöttét követően legalább további két éven át a nem pénzbeli hozzájárulás értékelésére és nyilvánosságra hozatalára vonatkozó szabályokat rendeli alkalmazni akkor is, ha a részvénytársaság és a társaság alapítói közötti ügylet formálisan (társasági jogi értelemben) nem tekinthető apportálásnak. Eszerint a részvénytársaság és annak alapítói között - a társaság cégbejegyzését követő két éven belül - az olyan szerződés létrejöttéhez, amellyel összefüggésben a részvénytársaság által fizetendő ellenszolgáltatás eléri a jegyzett tőke tíz százalékát, a nem pénzbeli hozzájárulás értékelésére és közzétételére irányadó szabályokat kell alkalmazni. Az irányelv előírja továbbá, hogy a szerződés létrejöttéhez a közgyűlés jóváhagyására van szükség.

Az irányelv két vonatkozásban minimumkövetelményt állapít meg. Egyrészt a tagállami jogalkotó dönthet úgy, hogy a tőkevédelmi szabályok alkalmazását a részvénytársaság alapításától számított két évnél hosszabb időszakra írja elő. Másrészről az érintett személyi kört tekintve a törvény a részvénytársaság alapítóin kívül a részvényest vagy bármely más személyt is nevesíthet. Nincs szabályozási mozgástere ugyanakkor a nemzeti jogalkotónak abban, hogy milyen értékű szerződésekre vonatkozóan írja elő a független szakértő értékelésének kötelezettségét, valamint, hogy mely eseteket kell mentesíteni az ún. főszabály alkalmazása alól. Így ellentétes a közösségi normákkal, ha a kis értékű, a jegyzett tőke tíz százalékánál alacsonyabb ellenérték kifizetésével járó jogügyletekre is alkalmazni kell a 11. cikk szerinti szabályt vagy ha, pl. a részvénytáraság alapszabálya a közgyűlésnek a jóváhagyásra vonatkozó jogkörét a felügyelő bizottságra ruházza át.

Az irányelv gyakorlati szempontokra figyelemmel kizárja a 11. cikk 1. pont szerinti rendelkezés alkalmazását

- a társaság tevékenységi körébe tartozó, szokásos nagyságrendű szerződésekkel kapcsolatban (még ha az ellenérték el is éri a jegyzett tőke tíz százalékát),

- azokban az esetekben, ahol hatósági, illetve bírósági felügyelet mellett bonyolódik le a jogügylet, valamint

- a tőzsdei ügyleteknél, ahol az ellenérték manipulációjának veszélyével szemben más jogi eszközök vehetők igénybe.

Az irányelv 11. cikkében előírt szabályokat meglehetősen mechanikusan ültették át az egyes tagállami törvényekbe, a két éves alkalmazási időszaktól pl. sehol sem tértek el. (Megjegyzendő, hogy Kuncz Ödönnek, a korabeli német szabályozást követő, 1932-ben közzétett törvénytervezete szintén az alapítástól számított két éves időszakra rendelte volna el az utóalapítás szabályainak figyelembe vételét). Az elmúlt években - a szabályozási mintát jelentő - német részvénytársasági törvény előírásai is kis mértékben módosultak: ennek nyomán a törvény 52. §-ában a szabály személyi hatálya az alapítókra és a részvénytársaság jegyzett tőkéjéből legalább tíz százalékos részesedéssel rendelkező részvényesek körére korlátozódott. A Gt.-ben jelenleg "Az alaptőke védelmére vonatkozó rendelkezések" cím alatt, a 224. §-ban kerültek elhelyezésre a 11. cikkbeli követelményeket leképezni hivatott szabályok. (Ez már önmagában is zavart keltő lehet, logikusabb közvetlenül az alapítást követően rögzíteni az ún. utóalapításra vonatkozó szabályokat.)

A Gt.-nek a közösségi jogi előírásoktól való fontosabb eltérései a következők:

A törvénymódosítás során az ún. utóalapítás szabályai mind tartalmi, mind pedig a törvényen belüli elhelyezés szempontjából megváltoznak. Ennek során a Gt.-ben az irányelvi minimum előírásokhoz igazodnak az eltérést nem engedő rendelkezések. Ugyanakkor a részvénytársaságok döntési autonómiája a nem feltétlenül törvényi előírást igénylő esetekben bővül.

A 2. számú társasági jogi irányelv 9. cikk 2. pontja alapján a nem pénzbeli hozzájárulást legkésőbb a társaság létrejöttétől számított öt éven belül kell teljes egészében a társaság rendelkezésére bocsátani. A Gt. ezzel szemben a részvénytársaság zárt körben és nyilvánosan történő alapításánál egyaránt a társaság cégbejegyzésének előfeltételéül szabja, hogy a részvényes az apportot szolgáltassa (lásd a 211. § b) pontját és a 219. § (2) bekezdését). A törvény a korlátolt felelősségű társaság vonatkozásában szintén a cég alapításának feltételeként mondja ki, hogy a nem pénzbeli betéteket teljes egészében a társaság rendelkezésére kell bocsátani (126. § (1) bek. a) pont).

Az irányelvhez igazodás során figyelemmel kell lenni arra, hogy az apport-szabályok részleges liberalizálása ne érje "sokkhatásszerűen" a hazai jogalkalmazást. Ezért első lépésként az irányelv kínálta lehetőség érvényesítése csak részben, úgy valósul meg, hogy a nem pénzbeli hozzájárulás cégbejegyzést követő szolgáltatására akkor nyílik mód, ha annak értéke nem meghatározó a jegyzett tőkén belül. Ha tehát az apporttárgy (vagy több nem pénzbeli hozzájárulás együttes értéke) az alaptőke huszonöt százalékát nem éri el, a részvénytársaság létesítő okirata előírhatja, hogy azt csak ezirányú felhívás esetén - de legkésőbb a cégbejegyzéstől számított öt éven belül - kell a társaság rendelkezésére bocsátani. Abban az esetben viszont, ha az apport értéke eléri pl. a jegyzett tőke ötven százalékát - erre a Gt. módosítás a jövőben már a részvénytársaság alapításakor is lehetőséget adna - a nem pénzbeli hozzájárulás szolgáltatása továbbra is a cégbejegyzés jogi előfeltétele maradna.

A 2. számú irányelv részletekbe menően szabályozza a részvénytársaság és a részvényesek közötti relációban a társasági kifizetések, illetve a tág értelemben vett vagyonjuttatások rendjét. Általánosságban elmondható, hogy a közösségi jog - összhangban a tagállamok részvényjogi hagyományaival - nem csupán az "alaptőke védelmének" a biztosítására törekszik, hanem szabályozza a teljes társasági vagyonnak (a saját tőkének) a részvényesek javára való felhasználását. Miközben tehát az irányelv megköveteli, hogy a részvénytársaság alaptőkéje (a pénzbeli és a nem pénzbeli hozzájárulás) meghatározott időn belül rendelkezésre álljon, a részvénytársaság működése során a vagyonvédelmi előírások hatálya nem korlátozódik a jegyzett tőke biztosítására.

A társaság saját tőkéje két, egymástól érdemben eltérő módon csökkenthető úgy, hogy a tranzakció kedvezményezettjei a részvényesek lehessenek. Egyrészt lehetőség van az alaptőke leszállítása révén nyújtani kifizetéseket, másrészt mód nyílik a társaság felosztható nyereségéből is juttatások teljesítésére. Az első esetben a hitelezők sajátos eljárási jogi védelemben részesülnek (lásd az irányelv 32. cikkében foglaltakat), a másodikként említett megoldás ilyen eljárási garanciák előírását nem teszi szükségessé, mivel a jogalkotó az e célra felhasználható társasági vagyont, a juttatások fedezetét határozza meg. Ez utóbbi kifizetési kategóriába tartozik a részvény utáni osztalék éppúgy, mint a részvénytársaság ún. saját részvényeinek a megszerzésére fordított összeg (lásd az irányelv 15. cikkét, és 19. cikkét). A 2. számú társasági jogi irányelv ezzel kapcsolatban olyan, koherens szabályozásra törekszik, ahol nem a kifizetés jogcíme, hanem magának a kifizetésnek a ténye a meghatározó.

Az irányelv 15. cikke szerint - az alaptőke leszállítás esetét kivéve - a részvényesek részére kifizetésre (a társasági vagyon felosztására) két feltétel együttes teljesülése esetén kerülhet sor. Eszerint a kifizetés csak az utolsó pénzügyi év korrigált adózott eredménye terhére valósítható meg, feltéve, hogy a társaság nettó vagyona (saját tőkéje) nem kevesebb (illetve a kifizetés folytán nem lesz kevesebb) a lekötött tartalékokkal kiegészített jegyzett tőke összegénél.

A konjunktív feltétel-pár első tagja egyértelművé teszi, hogy nem csupán a részvénytársaság alaptőkéje nem használható fel a részvényesek javára történő vagyonjuttatásokra, hanem kizárólag az irányelv szerinti tőkerész szolgálhatja ezt a célt. Önmagában az a tény, hogy a társaság az utolsó pénzügyi évet nyereséggel zárta, nem jogosítja fel a részvénytársaságot, hogy az adózott nyereséget felossza részvényesei között. Az irányelv kizárja - eltérően pl. a korábbi angol joggyakorlattól - az ún. "nimble dividend" folyósítását. (Természetesen előfordulhat az is, hogy a részvénytársaság az aktuális veszteségei ellenére a felosztható tartalékai terhére képes osztalékot fizetni.) A második, mellőzhetetlen feltétel nem a részvénytársaság által a kifizetésre közvetlenül felhasználható pénzügyi forrást határozza meg, hanem a kifizetésnek a társasági vagyonra gyakorolt hatásával foglalkozik. (Fontos részletszabály, hogy a saját tőke-jegyzett tőke nagyságának összevetése során a jegyzett tőkével azonos súllyal esnek latba a jegyzett tőkén felüli ún. lekötött tartalékok).

Az irányelv a részvényesek javára történő vagyonfelosztás releváns eseteit taxatív módon nem sorolja fel, ez, ha szükségét látja, a tagállami jogalkotó hatáskörébe tartozik. Ugyanakkor az irányelv 15. cikk 1.d) pontja a vagyonjuttatás, illetve kifizetés lehetséges jogcímeinek (osztalék, kamatozó részvény utáni kamat) hangsúlyozottan példálódzó jellegű felsorolásával azt is kifejezésre juttatta, a részvénytársaság a társasági vagyon terhére és a részvényes javára bármely jogcímen is teljesítsen kifizetést, a 15. cikk 1. pont a) és c) pontjában foglaltaktól egyetlen esetben sem tekinthet el. (Az irányelv 15. cikk 3. pontja alapján a részvényesek javára történő juttatások közül csak akkor mellőzhetők az előzőekben ismertetett korlátozások, ha a részvényes az alaptőkén felüli vagyon tőkésítése következtében jut részvényhez, illetőleg így nő korábban megszerzett részvényének névértéke.)

A 2. számú társasági jogi irányelv nem foglalkozik a kifizetéseket, illetve vagyonjuttatásokat megelőző, a részvénytársaságon belüli döntéshozatal rendjét érintő jogi kérdésekkel. A tagállami jogalkotó kizárólagos hatáskörébe tartozik tehát, hogy meghatározza pl. az osztalék fizetésről döntő közgyűlés előkészítésének szabályait. Az irányelv tőkevédelmi előírása nem érinti az egyes elsőbbségi részvényfajtákhoz kapcsolódó jogokat sem, ezért a tagállami jogalkotó dönt pl. arról is, hogy megengedi-e és ha igen, milyen feltételek mellett az osztalék-elsőbbségi részvény vagy az ún. kamatozó részvény kibocsátását. (Egyedüli korlát, hogy az elsőbbségi vagy kamatozó részvény sem jogosíthatja fel birtokosát osztalékra, illetőleg kamatra, ha annak a 15. cikk szerinti előfeltételei hiányoznak).

Miközben az irányelv az "osztalék" fogalmáról csak mint a társasági vagyonjuttatás (kifizetés) egyik lehetséges módjáról tesz említést, az osztalék-előleg fizetésének feltételeivel nevesítetten is foglalkozik (15. cikk 2. pont). Az irányelv nem teszi kötelezővé, hogy a tagállami jogalkotó a jogintézményt az adott ország részvényjogának részévé tegye, ugyanakkor a pénzügyi feltételek meghatározásával azt kívánja biztosítani, hogy az osztalék-előleg fizetése során a 15. cikk 1. pontjában foglaltak ne legyenek kijátszhatóak. Az irányelv a következő két feltételhez köti az osztalék-előleg folyósítását:

Az irányelv ezen rendelkezései hangsúlyozottan minimumkövetelményt jelentenek - amelynek alkalmazásától csak kivételesen, a befektetési társaságok esetében lehet eltekinteni -, a tagállami törvények további előírások teljesítésétől is függővé tehetik az osztalékelőleg kifizetését. Fontos gyakorlati kérdés pl., hogy az osztalékelőlegről való döntés a közgyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozó kérdés legyen-e, a részvénytársaság alapszabálya delegálhassa-e a közbenső mérleg elfogadásával együtt az erre vonatkozó hatáskört?

Az irányelv 16. cikke alapján, ha a 15. cikk rendelkezéseibe ütköző vagyonjuttatásra (kifizetésre) kerül sor, a részvényes köteles azt visszafizetni, feltéve, hogy tudta vagy a körülményekre figyelemmel tudnia kellett volna annak jogellenes voltáról. Ezzel kapcsolatban azonban az irányelv a bizonyítási terhet a társasághoz telepíti.

Az irányelv 15-16. cikkében foglalt szabályozási kérdésekről mindenekelőtt a Gt. 223. §-a és a 225-226. §-ai rendelkeznek "Az alaptőke védelmére vonatkozó rendelkezések" alcím alatt. A törvény hatályos rendelkezéseit - szemléletüket, szerkezetüket és szövegezésüket illetően - a következő kisebb-nagyobb pontatlanságok, pongyolaságok jellemzik:

A részvénytársaságnak a saját részvényei megszerzésére vonatkozó jogosultsága - az irányelv 19. cikke alapján - a tagállami jogalkotó ezirányú döntésétől függ. Mód van a saját részvényszerzés általános érvénnyel történő tiltására éppúgy, mint ahogy az is összeegyeztethető az EK társasági jogával, ha csak meghatározott esetekben, kivételes jelleggel jogosult a részvénytársaság saját részvényeit megszerezni. Az elmúlt másfél évszázad során - az utolsó évtizedeket leszámítva - a részvényjogi gondolkodást az ún. saját részvény intézményének kategórikus elutasítása jellemezte. (Az 1875. évi Kereskedelmi Törvény 161. §-a ezt a szemléletmódot tükrözi, csakúgy, mint - a 2. számú társasági jogi irányelv elfogadását megelőzően - az angol társasági törvény. Az 1965. évi német részvénytársasági törvény pedig csak a '90-es években enyhített 71. §-ának merev taxációra épülő szigorán.) A saját részvény megszerzésének engedélyezésével szemben megfogalmazott kifogások (a tiltást indokoló kockázatok) a következő pontokba csoportosíthatóak:

- Különösen a XIX. század végén, a XX. század elején hangsúlyozták: fogalmilag kizárt, hogy a részvénytársaság önmaga tulajdonosává váljon, úgymond ugyanaz a személy legyen egyidejűleg a tagsági jogviszony alanya és tárgya. Az egyszemélyes társaság jogintézményének általános elismerését követően (lásd az EK 12. számú társasági jogi irányelvét is), ez a dogmatikai alapon nyugvó aggály lényegében okafogyottá vált.

- A saját részvényszerzés megengedésével szemben nyomósabb érvnek számított, hogy az ürügyként szolgálhat ahhoz, hogy a részvényes mentesíthető legyen a vagyoni hozzájárulás befizetésének kötelezettsége alól, és megteremtheti a társasági vagyon tiltott vissza-, illetve kifizetésének a lehetőségét is. Kétségtelen, hogy ha a részvénytársaság a saját részvényeit a jegyzett tőke terhére vásárolhatná vissza, úgy a tag (részvényes) korlátozott felelősségével működő társaságok központi rendező elve, az "alaptőke sérthetetlensége" szenvedne csorbát. Napjainkban azonban, amikor a részvénytársaság-részvényes viszonylatban a társasági vagyon védelmét összetett és árnyalt szabályok biztosítják (így pl. a 2. számú társasági jogi irányelv 15. cikkében foglaltak), ez a kockázat már elhárítható.

- További problémát jelenthet, hogy a részvények egy részének a részvénytársaság által történő megszerzése (még ha ahhoz forrásként az osztalékként felosztható társasági nyereség is szolgál) módot adhat egyes részvényesek tiltott előnyben részesítésére, pl. ha a részvény tényleges piaci értékét lényegesen meghaladó értéken kerül sor a tranzakció lebonyolítására. A visszaélés kétségkívül fennálló veszélye azonban jelentősen csökkenthető, ha a társaság közgyűlése a saját részvényszerzésekre vonatkozó felhatalmazásban meghatározza az egyes ügyletek lebonyolításának keretfeltételeit (így az ügyvezetés által kifizethető vételár maximumot, valamint ha a társaság előírja a részvények megszerzésének módját, pl. a nyilvános ajánlattétel kötelezővé tételével).

- A saját részvényszerzés engedélyezésével szembeni negyedik ellenérv szerint az erősen széttagolt tulajdonosi struktúrájú, nyilvánosan működő részvénytársaságoknál a menedzsment a társasági részvényeknek a részvénytársaság költségén való megszerzése révén úgy képes befolyásolni a társaság működését (a közgyűlésen születő döntéseket), hogy eközben valóságos tulajdonosi kockázatot nem vállal. Ezzel kapcsolatban megoldást jelent, ha a törvény a részvényhez fűződő szavazati jogok vagy pedig a tagsági jogok gyakorlását általános jelleggel mindaddig felfüggeszti, amíg a részvények a részvénytársaság vagy az annak meghatározó befolyása alatt álló személy birtokában vannak.

- A részvényeknek a kibocsátó részvénytársaság által való megszerzése és a társaság saját részvényekkel való kereskedésének legitim tevékenységként való elismerése alkalmas lehet az árfolyamok manipulálására, bennfentes ügyletek lebonyolítására. Az angolszász társasági jog jellemzően kizárja, hogy a saját részvény a megszerzését követően a társaság rendelkezése alatt maradjon, a részvények bevonása kötelező. (Az Egyesült Királyságban 1998 óta folyamatban lévő társasági jogi reform keretében 2002 nyarán nyilvánosságra hozott koncepció a szabályozás szigorán enyhíteni kíván). Hatékony megoldást jelent a visszaélések lehetőségével szemben, ha a tőkepiaci szabályozás a részvénytársaság saját részvényeivel folytatott ügyletek átláthatóságát, nyilvánosságát követeli meg, illetve büntetőjogi úton is szankcionálja az előírások megsértését.

- A részvénytársaság saját részvényeinek közvetlen vagy közvetett úton történő megszerzése (különösen, ha pl. az a nyilvánosan működő részvénytársaságok közötti kereszttulajdonlással jár együtt) hathatós eszközül szolgálhat a vállalkozás felvásárlásának megakadályozásához és így sértheti a tőkemozgás szabadságának közösségi jogi követelményét. Ez a szempont természetesen sokkal inkább a XXI. század egységes európai belső piacának viszonyaira reflektál, és távol került a saját részvényszerzést sommásan elutasító XIX. századvégi liberálkapitalizmus felfogásától. A közösségi szintű ún. takeover szabályozás (lásd az utolsó, 2002 októberében közzétett irányelv-tervezetet is) célja, hogy megteremtse a felvásárló és a céltársaság részvényesei (befektetői) érdekei között az ésszerű kompromisszumot, amely együtt kell hogy járjon annak a kimondásával, hogy a nyilvános vételi ajánlattételt követően a részvénytársaság a saját részvényei felvásárlásával sem törekedhet az eljárás meghiúsítására.

Az előzőekben adott áttekintésből is kitűnik, hogy a részvényeknek a kibocsátó részvénytársaság által történő utólagos megszerzésével összefüggésben a lehetséges visszaélések kockázata napjainkban már minimalizálható. Ugyanakkor a saját részvények megszerzése alkalmas lehet a részvénytársaság túlzott mértékű pénzállományának csökkentésére. Osztalék "alternatívaként" történő felhasználása éppúgy célszerű lehet, mint a menedzsment javadalmazásával összefüggésben történő hasznosítása. A nyilvánosan működő részvénytársaság tőzsdei árfolyamának karbantartása (a nyilvánosságra hozatali kötelezettség teljesítése mellett) a részvénytársaság és egyben a részvényesek jogos érdekeit szolgálja. Nem véletlen tehát, hogy az elmúlt évtizedben az ún. saját részvényszerzésre vonatkozó szabályozás számos EK tagállamban liberálisabbá vált (Németország mellett megemlíthető a francia, valamint egyes skandináv államok részvényjogi reformja is). A közösségi szintű szabályozás jövője szintén a nem kellően indokolt előírások lebontása felé mutat. Az ún. SLIM-csoport javaslatainak publikálását követően a Jaap Winter vezette nemzetközi munkacsoport 2002 novemberében közzétett terjedelmes munkaanyaga szintén a saját részvényszerzésre vonatkozó közösségi szabályozás deregulációja mellett érvel.

A saját részvényre vonatkozó jogi szabályozás történetében a 2. számú társasági jogi irányelv jelentősége épp abban áll, hogy a jogközelítés kívánatos (bár nem kötelező) irányaként - közel harminc esztendővel ezelőtt - a liberálisabb, megengedőbb felfogást részesítette előnyben. (Ennek a körülménynek az értékét csak növeli, hogy az irányelv számos más kérdés kapcsán szembeszökően nehézkes, kazuisztikus rendelkezéseket tartalmaz). Az irányelv elismeri az általános (a nem tételes módon meghatározott szerzési jogcímekhez kötött) saját részvényszerzés lehetőségét, a tagállami törvényekben már korábban is létező kivételes alkalmakra (pl. a részvénytársaságot fenyegető károsodás elhárítására) szolgáló szerzési eseteknek, csak mint a főszabályhoz képest alkalmazásra kerülő (könnyített szabályok mellett érvényesíthető) kivételeknek van, illetve maradt jelentősége. Ugyanakkor az irányelv 18. cikke továbbra is abszolút (kivételt nem ismerő) tilalmat állapít meg a részvények részvénytársaság általi önjegyzését illetően, különbséget téve a saját részvények jegyzése és a már korábban kibocsátott (és a vagyoni hozzájárulást illetően teljesen befizetett) részvények utólagos megszerzésének lehetősége között.

Az irányelv 19. cikkének 1. pontja rögzíti azokat a követelményeket, amelyeket a tagállami jogalkotónak feltétlenül figyelembe kell vennie akkor, ha általános jelleggel (törvényben előre meg nem határozott célok megvalósítására) is lehetővé teszi a részvénytársaságok számára, hogy saját részvényeiket megszerezhessék. A 19. cikk szabályai minimumkövetelményeknek számítanak, következésképpen inkább célszerűségi, mintsem a jogharmonizációs kötelezettségek körébe tartozó kérdés, hogy indokolt-e egy tagállam részéről az irányelvhez képest "szigorúbb" szabályok előírása, illetve fenntartása.

Az irányelv 19. cikkének 1. pontjában négy jogi előfeltétel került rögzítésre. Az első a saját részvényszerzéssel összefüggő, a társaságon belüli döntéshozatal szabályaihoz kapcsolódik és annak biztosítására irányul, hogy a tulajdonos-részvényesek ellenőrzésük alatt tarthassák a menedzsmentnek a saját részvényeket érintő tevékenységét. A második - a tagállami jogalkotó által sem mellőzhető - követelmény a saját részvények megszerzésének pénzügyi forrását (fedezetét) határozza meg. A harmadik és negyedik jogi kritérium a megszerzett részvénnyel összefüggő, a tagot terhelő vagyoni kötelezettség teljesítésére és az ún. szerzési maximumra vonatkozik. A 19. cikkben foglaltakon túl figyelembe kell venni az irányelv 42. cikkének a részvényesek közötti diszkrimináció tilalmát általános jelleggel kimondó szabályát is.

Az irányelv rendelkezéseinek a Gt.-vel való részletes egybevetése alapján a következők állapíthatók meg:

Az irányelv (19. cikk (1)a) pont) a saját részvény későbbi megszerzésének feltételéül szabja, hogy a részvénytársaság közgyűlése erre nézve felhatalmazza a társaság nevében eljáró tisztviselőket, testületet. A felhatalmazás - a később tárgyalandó kivételektől eltekintve - nem mellőzhető, a részvénytársaság alapszabálya pl. nem delegálhatja a felhatalmazás megadásáról való döntés jogát a felügyelő bizottság vagy az igazgatóság részére. Ugyanakkor az irányelv hangsúlyozottan "felhatalmazásról" rendelkezik, nem teszi tehát kötelezővé - még főszabályként sem -, hogy a közgyűlés esetről esetre határozzon, alkalmanként hagyja jóvá a saját részvény megszerzésére vonatkozó szerződés tervezetét.

A közgyűlési felhatalmazás tárgyát illetően a 2. számú társasági jogi irányelv nem ad kimerítő felsorolást, csupán kiemeli a feltétlenül döntést igénylő kérdéseket. A közgyűlési határozatnak ehhez képest tartalmaznia kell:

- a közgyűlési felhatalmazás időtartamát, amely legfeljebb tizennyolc hónapra szólhat;

- a felhatalmazás szerint releváns időszak során együttesen megszerezhető részvénymaximumot, amely nem haladhatja meg a jegyzett tőke tíz százalékát;

- a saját részvény megszerzésére fordítható legkisebb és legnagyobb összeget.

A tagállami jogalkotó az előzőekben említetteket kiegészítheti további, kötelező tartalmi elemekkel. Így a felhatalmazás rendelkezhet a saját részvény megszerzésének módjáról (pl. a nyilvános vételi ajánlattétel előírásáról vagy arról, hogy a saját részvény megszerzésére irányuló egyes tranzakciók lebonyolításához az ügyvezetés vagy az igazgatóság köteles-e beszerezni a felügyelő bizottság jóváhagyását). Ha a tagállami részvényjogi szabályozás nem állapít meg kogens szabályokat, úgy a közgyűlés által elfogadásra kerülő felhatalmazás rendelkezhet arról is, hogy a részvénytársaság a részvényekért fizethet-e nem pénzbeli juttatással (így pl. értékpapírral).

Az irányelv nem rendelkezik a saját részvényszerzéssel kapcsolatban a felhatalmazást megadó közgyűlés összehívásának, lebonyolításának (így a szavazás módjának) kérdéseiről. Az irányelv a közgyűlési döntéshozatal rendjét illetően, a 40. cikkben tételesen felsorolt esetekben korlátozza csak a tagállami jogalkotót, megállapítván, hogy mely kérdésekről való döntéshez kell minősített részvényesi támogatás. A saját részvény megszerzésére vonatkozó felhatalmazás megadása azonban nem tartozik ebbe a körbe. E tekintetben a nemzeti társasági jogi törvény, vagy, ha az nem állapít meg rendelkezést, a részvénytársaság létesítő okiratában előírtak az irányadóak.

A Gt. hatályos 189. § (4) bekezdése "a saját részvények megszerzéséről szóló döntésről" rendelkezik, kiemelve, hogy a közgyűlésnek határoznia kell "a részvények számáról" és az "értük adandó ellenértékről". A törvény szövegezése arra utal, hogy a Gt. az irányelvben foglaltaknál rugalmatlanabb megoldást választott, a részvénytársaság legfőbb szerve - legalábbis a törvény betűje szerint - nem ad érdemleges cselekvési szabadságot a társaság ügyvezetése számára. (A Gt. szóhasználata szerint az igazgatóság nem egy keret jellegű felhatalmazás alapján jár el, hanem - pl. a saját részvényszerzés időpontját tekintve - az egyébként kétségkívül indokolt mozgástér nélkül kell, hogy végrehajtsa a közgyűlés döntését). A jogalkalmazói gyakorlat mindazonáltal lerontani látszik a Gt.-ben előírtakat: a közgyűlési határozatok alapján az igazgatóságok jellemzően mérlegelhetik, hogy egy adott időszakon belül mikor élnek a közgyűlési határozat szerinti részvényszerzés lehetőségével. Abból a tényből kiindulva, hogy a Gt. nem a saját részvényszerzés peremfeltételeit kijelölő felhatalmazásról szól, okszerűen következik, hogy a törvénynek nem kellett rendelkeznie a felhatalmazás időtartamáról sem, csakúgy, mint a kifizethető vételár felső mértékéről. Mindazonáltal célszerűnek tűnik, hogy a Gt. a jövőben szóhasználatában és az irányelv részletszabályait tekintve is egyértelműen a rugalmasabb és ezáltal a közösségi jognak is inkább megfelelő jogi felfogáshoz igazodjon.

A Gt. 233. § k) pontja és a 237. § (1) bekezdése összevetéséből következik, hogy a részvénytársaság közgyűlése - az alapító okirat (alapszabály) eltérő rendelkezése hiányában - a szavazatok egyszerű többségével határozhat a saját részvények megszerzéséről. Ezen, legalábbis mint főszabályon, a jövőben sem indokolt változtatni. Figyelembe kell ugyanakkor venni, hogy a nyilvánosan működő részvénytársaságok felvásárlására irányuló eljárás folyamán a közgyűlésnek a saját részvények vételére vonatkozó (és egyszerű többséggel is elhatározható) határozata már a kisbefektetők érdekeinek a sérelmével járhat. A tőkepiaci törvény 73. § (2) bekezdése szerint "A részvénytársaság igazgatósága a vételi ajánlat kézhezvételének időpontjától a vételi ajánlat elfogadására nyitva álló határidőn belül nem hozhat olyan döntést, amely alkalmas a befolyásszerzésre irányuló eljárás megzavarására, így nem határozhat az alaptőke felemeléséről vagy a részvénytársaság saját részvényeinek megszerzéséről".

Az a körülmény, hogy a társaság igazgatóságát a törvény eltiltja az eljárás akadályozásától, egyben azt is jelenti, hogy egyedül a részvénytársaság közgyűlése (de ez a fórum is csak minősített támogatás mellett) határozhat a nyilvános vételi ajánlat "ellenséges felvásárlássá" nyilvánításáról és az ellenlépések foganatosításáról. Mindez szükségessé teszi a Gt. 237. §-ának új (3) bekezdéssel történő kiegészítését. A törvénymódosítás egyértelművé teszi, hogy a nyilvános vételi ajánlat megismerését követően a részvényesek kollektív döntéshozatali szerve, vagyis a közgyűlés csak a támogató szavazatok legalább háromnegyedes többségével gördíthet akadályt az egyes részvényesek egyéni döntésének (vagyis, hogy el kívánja-e adni részvényét az ajánlattevőnek) meghozatala elé. A közgyűlési szavazás során biztosítani kell azt is, hogy az egyébként a létesítő okiratban meghatározott személyek tekintetében vagy helyzetek kialakulásával összefüggésben a szavazati jog korlátozását vagy kizárását kimondó rendelkezések ne legyenek alkalmazhatók.

Hitelezővédelmi szempontból a saját részvényszerzés irányelvi előfeltételei közül a legfontosabb a 19. cikk (1) c) pontjában foglalt előírás, amely szerint a részvény megszerzése nem járhat azzal a következménnyel, hogy a társaság ún. nettó vagyona a jegyzett tőke (valamint a jegyzett tőkén felüli lekötött tartalékok) összege alá csökken. Az irányelv ezen a ponton visszautal a részvénytársaság által a részvényes javára történő kifizetések egyik korlátját jelentő 15. cikk (1) c) pontjában írottakra, amely az osztalék (és az azzal egy tekintet alá eső juttatások) kifizetését megtiltja, ha ennek következtében a társaság jelentős vagyonvesztést lenne kénytelen elkönyvelni.

A Gt. 189. § (1) bekezdése szerint a részvénytársaság saját részvényeket "az alaptőkén felüli vagyonából" szerezhet. A Gt. szerinti "alaptőkén felüli vagyon" fogalmát a számviteli törvény 35. § (7) bekezdésében írottak pontosítják. Eszerint "Jegyzett tőkén (alaptőkén, törzstőkén) felüli vagyoni fedezet alatt - eltérő rendelkezés hiányában - a jegyzett tőkével, a lekötött tartalékkal, továbbá az értékelési tartalékkal csökkentett saját tőke összegét kell érteni". A Gt. módosítása során indokolt a logikai összhang, a koherens szabályozás megteremtésére kísérletet tenni az ún. "társasági vagyon védelmére" vonatkozó rendelkezéseken belül. Ennek érdekében a részvénytársaság a jövőben a saját részvény megszerzéséről sem határozhatna, ha a társaság vagyoni helyzete az osztalékfizetést nem teszi (tenné) lehetővé.

Az irányelv 19. cikk 1 (d) pontja alapján a részvénytársaság csak azt a részvényét szerezheti meg, amelyre nézve a részvényes a vagyoni hozzájárulást teljes egészében megfizette, illetve apport esetén azt rendelkezésre bocsátotta. A saját részvény megszerzése ugyanis nem szolgálhat az irányelv 12. cikkében foglalt tilalom (vagyis, hogy a részvényes a vállalt befizetési kötelezettség teljesítése alól nem mentesíthető) kijátszására.

A Gt. ennek a szabályozási követelménynek eleget tesz: a 189. § (1) bekezdés második mondata alapján "Tilos azoknak a részvényeknek a megszerzése, amelyek névértékének, illetve kibocsátási értékének a befizetésére nem került sor". Kétségtelen, hogy a Gt. a részvénytársaság ún. önjegyzését kifejezetten nem zárja ki, szemben pl. a német törvény 56. § (1) bekezdésében foglaltakkal. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy a 189. § idézett rendelkezése közvetve akadályát képezi annak, hogy a részvénytársaság az általa kibocsátott részvényt lejegyezhesse. Fogalmilag kizárt ugyanis, hogy a részvény névértékét (kibocsátási értékét) valaki más a jegyzést megelőzően teljes egészében már teljesítse, ha pedig erre nem került még sor, a részvénytársaság a saját részvény megszerzésére sem jogosult. Ennek ellenére egyértelműbb helyzetet teremtene, ha az irányelvnek megfelelő tilalom szankciója a magyar jogrendszerbe beépülne. (Az egyes tagállami társasági törvények ezt a szabályozási megoldást követik, lsd. pl. a Holland Polgári Törvénykönyv 2. könyvének 95. cikk 1. pontját, a német részvénytársasági törvény 56. § (1) bekezdését, vagy pl. a finn társasági törvény 7. fejezetének 2. pontjában foglaltakat).

A saját részvényszerzés jogi előfeltételei közül a 19. cikk 1. (b) pontja a jegyzett tőke tíz százalékában maximált szerzési és birtokban tartási korlátot állított fel. Bár a tagállami jogalkotó jogosult ennél szigorúbb szabályt is elfogadni, az elkövetkező évek közösségi jogalkotása várhatóan ellenkező előjelű jogpolitikai szándékot tükröz majd és elvezethet a százalékos jellegű szerzési korlátozás teljes eltörléséhez. Eszerint, ha a részvénytársaság rendelkezik a saját részvény megvásárlásához szükséges fedezettel (vagyis biztosított, hogy a saját részvényszerzés nem a társasági vagyon tiltott csökkentését idézi elő) az irányelv - a nem túl távoli jövőben várható módosítását követően - nem korlátozná a részvénytársaság döntését önkényesen meghatározott értékhatár előírásával. Az irányelv módosítását megelőzően azonban a Gt. hatályos szabályának megváltoztatására sem kerülhet sor. (A tíz százalékos szerzési küszöb mindazonáltal az irányelv szerint már jelenleg sem abszolút jellegű.)

A saját részvények társaság által történő megszerzése és elidegenítése során (bár ezt a 19. cikk kifejezetten nem említi) figyelembe kell venni a részvényesek jogegyenlőségét célzó (a 42. cikkben rögzített és az irányelv egészére irányadó) követelményt is. Másként szólva a saját részvénnyel összefüggő társasági tranzakciók nem szolgálhatnak arra, hogy pl. a részvénytársaság menedzsmentje vagy a szavazatok relatív többségével rendelkező részvényese (részvényesi csoportja) indokolatlanul kedvező, vagyis a többi részvényes szempontjából hátrányos ügyleteket kössön a társasággal.

A Gt. 220. § (3) bekezdése szerint "Tilos a részvényesi jogok gyakorlásával összefüggésben az azonos részvénysorozatba tartozó részvényekkel rendelkező részvényesek közötti bármiféle hátrányos különbségtétel". Ezen általános törvényi követelmény teljesülését szolgálná, hogy a saját részvény megszerzésének és elidegenítésének törvényben előírt módja - legalábbis a nyilvánosan működő részvénytársaság esetében - a tőzsdei ügyletkötés vagy a nyilvános vételi, illetve eladási ajánlattétel lenne.

A saját részvények megszerzésének - az előzőekben vázolt - közösségi szabályozásától a tagállami jogalkotó csak tételesen meghatározott esetekben engedhet eltérést. Amennyiben az adott állam részvényjogi szabályozása nem él az irányelv kínálta lehetőséggel, az egyes társaságok közvetlenül nem hivatkozhatnak az irányelvben foglaltakra.

Az irányelv 19. cikkének 2. és 3. pontjában, valamint a 20. cikkében meghatározott rendelkezések három csoportba sorolhatók. Az első körben csak a közgyűlés előzetes felhatalmazásának előírásától tekinthet el a jogalkotó. A második csoportba tartozó tényállások viszont már kizárólag a részvényjegyzéskor vállalt vagyoni hozzájárulás előzetes teljesítését (19. cikk 1. (d) pont) követelik meg, egyebekben a 19. cikk előfeltételei figyelmen kívül hagyhatók. A harmadik típusú, kivételeket megállapító csoport a saját részvényszerzésre vonatkozó valamennyi, korábban tárgyalt előfeltétel teljesítését mellőzhetővé teszi. Az irányelvben rögzített, a főszabálytól való eltérést megalapozó esetek az egyes tagállamoknak a közösségi jogforrás kidolgozása idején hatályos szabályozásából kerültek kiemelésre. Történt ez egy olyan időszakban, amikor a nemzeti jogalkotó jellemzően az irányelv szerinti kivételeket tekintette "főszabálynak", a saját részvényszerzést kizárólagosan megalapozó jogcímeknek. Ehhez képest az Európai Unióhoz később csatlakozó országok esetében, melyeknek társasági joga (mint pl. Magyarországé) már eleve lehetővé teszi a törvényben felsorolt szerzési jogcímekhez nem kötött saját részvényszerzést, a "kivételek" jelentősége jóval kisebb, a szabályozásnak döntő mértékben az előzőekben tárgyalt jogi feltételekre kell épülnie.

A Gt. jelenleg a közgyűlés előzetes jóváhagyása alól való mentesülésre akkor ad módot, ha "(...) a saját részvény megszerzésére a részvénytársaságot fenyegető súlyos károsodás elkerülése érdekében van szükség" (189. § (4) bek.). A hatályos törvény ezen szabálya az irányelv 19. cikk 2. pontjában foglaltakra utal, kissé pontatlanul. Az irányelv ugyanis megköveteli, hogy a károsodás veszélye közvetlen és azonnali intézkedést igénylő legyen. Az irányelv a közgyűlés előzetes összehívását épp azért nem teszi ebben az esetben kötelezővé, mivel arra nincs elegendő idő (figyelemmel pl. a közgyűlés meghirdetése és tényleges megtartása közötti, törvényben megszabott kötelező időközre is). A német és francia mintát követő rendelkezés értelme a tagállami joggyakorlatban az ellenséges felvásárlással szembeni társasági akciók haladéktalan megindításának szükségességén alapult. Az egységes belső piac kiépítése (a vállalatfelvásárlás közösségi szabályozására irányuló törekvések) azonban épp ezt a felhasználási célt zárnák ki, mint ahogy azt a magyar Tpt. már ma sem teszi lehetővé. Mindezek ellenére célszerű, ha a Gt. a jövőben is módot ad arra, hogy a közgyűlés utólagos tájékoztatása mellett az igazgatóság a saját részvények megszerzése iránt intézkedhessen, feltéve, hogy az elhárítandó veszély (pl. a társasági részvények árfolyamának kritikus alakulása) közvetlen és súlyos károsodással fenyeget.

Szintén a közgyűlés előzetes felhatalmazása alól mentesítheti a törvény a részvénytársaságokat, ha a saját részvények megszerzésének célja, hogy azokat utóbb (legkésőbb tizenkét hónapon belül) a társaság a dolgozói vagy a munkavállalók meghatározott csoportja számára engedje át. A Gt. ezt a lehetőséget nem ismeri, bevezetése jelenleg nem indokolt.

Az irányelv a 20. cikkben felsorolt esetekben majdnem teljes szabadságot ad az igazgatóságnak a saját részvények megszerzésére, feltéve, hogy a részvényekre a vagyoni hozzájárulást befizették és

- a részvényszerzés ellenérték fizetése nélkül történik, vagy

- bank vagy más pénzügyi vállalkozás jár el vételi megbízás alapján, továbbá

- ha az irányelvi kritériumoknak eleget tevő befektetési társaság által kibocsátott részvényeket utóbb a társaság az ügyfél kérésére szerzi meg, valamint, ha

- a részvények megszerzésére (a részvénytársaságot megillető követelés kiegyenlítését célzó) bírósági eljárás keretében kerül sor.

A Gt. módosítása során nem indokolt az egyes pénzügyi szolgáltatási tevékenység folytatásához kapcsolódó tényállások nevesítése. Erre, ha bevezetésük szükségessége igazolható, az ún. ágazati törvényekben (amelyek a Gt.-hez képest a különös szintű szabályozást jelentik) kerülhet sor. A saját részvény ingyenes megszerzése, mint atipikus szerzési mód szintén nem igényli azt, hogy a Gt. eltérést engedjen az általános szabályok alkalmazása alól. (Más lenne a helyzet, ha az ún. "főszabály" nem a közgyűlés felhatalmazásán alapuló saját részvényszerzési eljárásról, hanem a saját részvény megszerzésének a tiltásáról szólna). Ugyanakkor kétségkívül felesleges a jegyzett tőke tíz százalékára vonatkozó szerzési maximum, valamint a felhasználható pénzügyi forrásokra vonatkozó előírás alkalmazása akkor, ha a saját részvényszerzés a részvénytársaság követeléseinek behajtását (végrehajtási eljárásban, pl. hatósági árverés keretében) segíti elő.

Az irányelv 19. cikkében előírt valamennyi feltétel figyelembe vétele alóli mentesítésre jogosító tényállások a következők:

- A részvénytársaság a részvényeit egyetemes vagyonátruházás keretében szerzi meg, így pl. ha részvénytársaságba beolvadó társaság tulajdonából kerül a részvény a részvénytársasághoz.

- A részvénytársaság törvényi kötelezettségének (vagy bíróság marasztaló határozatában foglaltaknak) tesz eleget a saját részvény megszerzésével. (Így pl. az 1985. évi angol társasági törvény 143. § (3) bekezdésében foglaltakkal összhangban az irányelv nevesíti, ha a részvényes a társaság célja lényegi változására figyelemmel kéri a részvénytársaságot a részvény visszavásárlására kötelezni. A német részvénytársasági törvény 71. § 3. pontja, amely a konszern szabályok teljesítésével összefüggésben engedi meg a saját részvény visszaszerzését, szintén beépült az irányelvbe.)

- A saját részvény megszerzésére az alaptőke leszállítására irányuló határozat végrehajtása következtében vagy a visszaváltható részvény megszerzése folytán kerül sor.

- A részvénytársaság a részvény tulajdonát annak következtében szerzi meg, hogy a részvényes nem tett eleget a részvényre eső vagyoni hozzájárulás befizetésére vonatkozó kötelezettségének.

Az ismertetésből is kitűnően az irányelvben részint a tagállami törvényekben korábban már ismert szabályokat nevesítették, részben pedig azokat a tényállásokat gyűjtötték össze, amelyek bekövetkeztekor a saját részvény megszerzése szinte elkerülhetetlenül bekövetkezik. (Így pl. a saját részvényszerzés lehetőségét egyébként kategórikusan elutasító Kt. 161. §-a is kivételt tett, ha "... a részvényszerzés tőkeleszállítás céljából történik").

Figyelemmel arra, hogy az irányelv 19. cikkében rögzített szabályok alóli teljes mentesülés egyben azt is jelenti, hogy a saját részvény megszerzésére irányadó pénzügyi feltételeket (korlátokat) sem kell alkalmazni, indokolt, hogy a Gt.-be csak a feltétlenül szükséges tényállások beemelésére kerüljön sor. Így a szervezeti átalakulással és a társaság részvényeinek kötelező bevonásával összefüggésben történő saját részvényszerzés eseteit kell a hazai részvényjogban is szerepeltetni.

Az irányelv a tíz százalékos szerzési korlát keretei között a társaság rendelkezése alá kerülő saját részvények elidegenítését nem teszi kötelezővé. Az irányelv 20. cikke 2. pontja szerint, ha a közgyűlési felhatalmazás nélkül történt, ún. kivételes esetkörben megszerzett saját részvények mértéke a jegyzett tőke tíz százalékát meghaladja, a társaság legkésőbb három éven belül köteles gondoskodni a szerzési korlátot meghaladó részvénymennyiség elidegenítéséről. Ha a saját részvények megszerzésére a társaság munkavállalóinak részvényhez juttatása érdekében került sor, a részvénytársaság tizenkét hónapon belül köteles a részvények kiosztása iránt intézkedni.

Arra az esetre, ha a részvénytársaság nem tesz eleget a részvények elidegenítésére vonatkozó kötelezettségének, a tagállami jogalkotónak gondoskodnia kell arról, hogy a részvények bevonására sor kerüljön. Az irányelv a nemzeti jogalkotóra bízza, hogy a kötelező részvénybevonás szükségképpen a jegyzett tőke leszállításával járjon-e együtt. (Az alaptőke leszállítása feltétlen kötelezettség, ha a saját részvény szerzése során a részvénytársaság saját tőkéje az alaptőke értéke alá csökkent).

A Gt. hatályos 189. § (5) bekezdése a részvénytársaság által megszerzett saját részvények tekintetében általános jellegű elidegenítési kötelezettséget ír elő. Eszerint a társaságnak "(...) a részvényt egy éven belül el kell idegenítenie". A szabály alkalmazása szempontjából csak a tíz százalékos szerzési korlát keretei között szerzett részvények jöhetnek szóba, mivel a Gt. hatályos előírásai a jegyzett tőke tíz százalékát meghaladó mértékű részvényszerzésre még kivételes jelleggel sem adnak lehetőséget. (A Gt. 1997-ben bevezetett előírásai a régi Gt.-hez képest egyértelműen szigorítást jelentettek, mivel a korábbi 247. § (3) bekezdés három évet biztosított a saját részvények társasági tulajdonban tartására.) A 189. §-ban foglaltakhoz képest speciális előírást tartalmaz a törvény 249. § (1) bekezdése, amely szerint a többségi befolyás alá került társaság legkésőbb száznyolcvan napon belül köteles elidegeníteni az uralkodó tag részvénytársaságban tagsági jogokat megtestesítő részvényeit.

A Gt.-nek a saját részvények általános jelleggel kötelező elidegenítését megállapító szabályait a jövőben nem indokolt fenntartani. Egyrészt ilyen jellegű kötelezettséget az irányelv sem ír elő (és a tagállamok nemzeti jogalkotása sem vezetett be), másrészt a hazai jogalkalmazói tapasztalatok is arra utalnak, hogy a hatályos 189. § (5) bekezdésben foglaltak betartása meglehetősen formális. A részvénytársaságok - mint az a társasági hirdetményekből megállapítható - a törvényi határidő leteltét megelőzően értékesítik, majd pedig újra (további egy évre) felvásárolják a saját részvényként birtokban tartani kívánt részvénymennyiséget. A saját részvényeknek (a tíz százalékos mértéken belül való) társasági tulajdonban tartása, ha az ahhoz kapcsolódó tagsági jogok kiiktatásra kerülnek, nem jelent veszélyt a gazdasági forgalomra.

A Gt.-nek a jövőben csak a tíz százalékos mértéket meghaladó saját részvényhányad elidegenítését kell - az irányelvi előírásokkal összhangban - kötelezően előírnia. Emellett fontos, hogy a részvénytársaság elhatározásán nyugvó saját részvény értékesítésére tisztességes és átlátható feltételek mellett kerüljön sor. Ezt egyrészt már ma is biztosítják a Tpt.-ben és a BÉT Forgalombantartási Szabályzatában előírt rendkívüli közzétételi előírások. Ezen túlmenően azonban az értékesítés módját illetően - legalábbis a nyilvánosan működő részvénytársaságok tekintetében - a Gt.-nek kell iránymutatást adnia. Eszerint a részvénytársaság saját részvényeinek értékesítésére, ha arra nem a tőzsdei forgalomban kerül sor, nyilvános eladási ajánlat keretében (a részvényesek jogegyenlőségi tételét tiszteletben tartó allokációs szabályok mellett) kerülne sor.

A Gt. hatályos 189. § (5) bekezdése alapján "Ha a részvénytársaság elidegenítési kötelezettségének nem tesz eleget, köteles a részvényt alaptőkéjének leszállításával bevonni". Az irányelv ezzel kapcsolatban csak azt teszi a tagállami jogalkotó feltétlen kötelezettségévé, hogy kötelezze a részvénytársaságot a jogellenesen megszerzett részvények egy éven belüli elidegenítésére azzal, hogy ezen határidő elmulasztását követően kell a részvények kötelező bevonására sort keríteni. (Ez a megoldás található, pl. a német törvény 71c.§ (1) és (3) bekezdésében). A Gt. módosítása alapján - egyezően a német szabályozással - a jogellenesen szerzett saját részvények bevonására csak akkor kerül majd sor, ha a részvénytársaság az elidegenítésre biztosított egy éves határidőt elmulasztja.

Az irányelv 22. cikke tartalmazza a részvénytársaság rendelkezése alá került saját részvényekkel kapcsolatos, a társaságot terhelő további kötelezettségeket, illetve jogkorlátozásokat megállapító előírásokat. A 22. cikk 1. (a) pontja alapján a saját részvényben megtestesülő szavazati jogosultság mindaddig, amíg a részvény a részvénytársaság (vagy a vele egy tekintet alá eső személy) tulajdonában van, felfüggesztésre kell, hogy kerüljön. Az irányelv e tekintetben minimum követelményt fogalmaz meg, amelynél szigorúbb (valamennyi tagsági jogot kizáró, illetve felfüggesztő) tagállami szabályozási megoldás is elképzelhető. (Így pl. a német részvénytársasági törvény 71. § b) pontja az általános tilalom mellett foglalt állást). Azokban a tagállamokban (mint pl. az Egyesült Királyságban), ahol a társasági jog kizárja, hogy a megszerzett saját részvény a társaság birtokában maradjon (a részvény bevonása a jogszerűen szerzett értékpapír tekintetében is azonnal kötelező) az irányelv rendelkezése természetesen nem igényel végrehajtást.

Az a körülmény, hogy a saját részvényhez szavazati jog nem kapcsolódhat, kizárja annak a veszélyét, hogy vagyoni hozzájárulás teljesítése nélkül (vagyis valóságos részvényesi kockázat nélkül) a saját részvényekkel ténylegesen rendelkező ügyvezetésnek érdemi beleszólása legyen a közgyűlés elé kerülő legfontosabb kérdések eldöntése során. A szavazati jogosultság felfüggesztésének kötelezettsége ugyanis nemcsak a közgyűlésen, de értelemszerűen az ún. részvényosztály-szavazáson is érvényesítendő.

A Gt. hatályos 189. § (5) bekezdése a saját részvényhez kapcsolódó szavazati jog gyakorlását zárja ki éppúgy, mint a törvény 249. § (1) bekezdése, amely az ellenőrzött társaságot fosztja meg az uralkodó tagban szerzett részvényekhez fűződő szavazati jog érvényesítésétől (az elidegenítésre megszabott száznyolcvan napos időszak során).

A Gt. módosítása során a hatályos előírásnál árnyaltabb megfogalmazás elfogadása javasolható. Eszerint a törvényjavaslat egyértelművé teszi, hogy a saját részvény által megtestesített irányítási, illetve ellenőrzési jogok semmilyen formában (így pl. a közgyűlés határozatképessége megállapításánál) nem vehetők figyelembe. Az osztalékhoz való jogosultságot illetően viszont ésszerűnek látszik a társaság döntési autonómiáját erősíteni. Eszerint - mintegy főszabályként - a saját részvényre eső osztalék a többi részvényes osztalékalapját növeli. A részvénytársaság alapító okirata (alapszabálya) azonban határozhat úgy is, hogy a saját részvény után számított osztalék a társaság felosztásra nem kerülő adózott eredményét növeli.

Az irányelv 22. cikk 1 (b) pontjának előírása szerint, ha a részvénytársaság mérlegében az eszköz oldalon a saját részvények kimutatásra kerülnek, úgy a források között is ugyanolyan értékben, a 15. cikk szerinti értelemben vett kifizetésekre fel nem használható (lekötött) tartalékot kell képezni. A hazai jogrendszerben a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 30. § (4) bekezdése és 38. § (3) bekezdése ezen követelményeknek együttesen eleget tesz. Eltérően a mérlegre vonatkozó előírásoktól, az irányelvnek az éves beszámoló kötelező tartalmát megállapító rendelkezéseinek csak részben felelnek meg a számviteli törvény hatályos szabályai. Az irányelv 22. cikk 2. pontja megköveteli, hogy a részvénytársaság közvetlen és közvetett saját részvény szerzéseiről az éves beszámoló teljes részletességgel adjon számot. Így a beszámolónak tartalmaznia kell a saját részvények megszerzésének indokait, a saját részvények számát, névértékét, valamint a jegyzett tőkéhez viszonyított arányát, a saját részvények visszterhes megszerzése vagy elidegenítése esetén a kifizetett vagy kapott ellenérték összegét, továbbá az üzleti év során a részvénytársaság rendelkezése alatt álló saját részvények együttes számát és névértékét. A számviteli törvény 95. § (2) bekezdés c) pontja szerint az ún. üzleti jelentésben kell kitérni "a visszavásárolt saját részvények, saját üzletrészek megszerzésére vonatkozó adatokra". Ez a törvényi előírás értelemszerűen nem olyan részletezettségű, mint amit az irányelv megkövetel.

A 2. számú társasági jogi irányelvnek az 1992 őszén hatályba lépett módosítását megelőzően a részvénytársaság saját részvényszerzésével csak azokat az eseteket kellett egyenértékűnek tekinteni, amikor

- a részvényeket megszerző személy a saját nevében, de a részvénytársaság javára járt el (19. cikk 1. pont), vagy ha

- a részvénytársaság (illetve a javára eljáró személy) a társaság részvényeit valamely követelés biztosítékául fogadta el (lásd a 24. cikket).

A 2. számú társasági jogi irányelvet módosító irányelv (EEC 92/101 of 23 November 1992) által megállapított új 24a cikk célja a saját részvényszerzésre vonatkozó általános rendelkezések megkerülése veszélyének a kizárása vagy legalábbis annak csökkentése volt. A 24a cikkben foglaltak egyaránt irányadóak a saját részvény jegyzését megtiltó 18. cikkben előírtakra és a 19-22. cikkeknek a saját részvény megszerzésével, birtokban tartásával (így pl. a szavazati jog felfüggesztésével), valamint elidegenítésével összefüggő rendelkezéseire. Az irányelv 24a pontja a részvénytársaság saját részvény szerzésével azt is egyenértékűnek tekinti, ha a részvényt olyan más gazdasági társaság szerzi meg, amelyben a részvénytársaság közvetlenül vagy közvetve a szavazatok több mint ötven százalékával vagy meghatározó befolyással rendelkezik. A részvénytársaság "helyett" annak részvényeit megszerző vállalkozások körét az irányelv azokra a társaságokra (rt., kft.) korlátozza, amelyek az 1. számú társasági jogi irányelv hatálya alá tartoznak. Annak meghatározását, hogy a részvénytársaság mely esetekben rendelkezik ezen másik társaságban "közvetett" befolyással, az irányelv a tagállami jogalkotóra bízza (lásd a 24a cikk 3. b. pontját). A befolyás módját illetően pedig két esetet nevesít: azt, ha a részvénytársaság a részvényeit megszerző cégben a szavazati jogok többségével rendelkezik vagy ha a társaságban ún. meghatározó (domináns) befolyással bír. Ez utóbbi fogalom definíciójaként az irányelv csak minimum követelmény teljesítését írta elő.

A 24a cikk 3. pontja alapján a meghatározó befolyás fennáll, ha a részvénytársaság, amely egyben tagja, illetve részvényese a részvényeit megszerző társaságnak

- jogosult e társaság vezető tisztségviselőinek (felügyelő bizottsági tagjainak) többségét kinevezni vagy visszahívni, vagy

- a társaság más tagjaival (részvényeseivel) kötött megállapodás alapján egyedül rendelkezik a szavazatok több mint ötven százalékával.

A Gt.-ből ez idő szerint hiányoznak a közvetett befolyásszerzést illetően az irányelv 24a cikke szerint igényelt rendelkezések. A törvénynek jelenleg kizárólag az ún. konszern fejezetben elhelyezett 294. §-a tartalmaz ezzel kapcsolatos előírást. Eszerint, ha az ún. ellenőrzött társaság a befolyás létrejöttekor az uralkodó tag társaságban már részvényekkel rendelkezett, úgy azokat "... a többségi befolyás létrejöttétől számított száznyolcvan napon belül köteles elidegeníteni; ennek megtörténtéig a 189. § (2) bekezdésében előírt számítás szempontjából az ellenőrzött társaság tulajdonában lévő részesedéseket is figyelembe kell venni. Az elidegenítés megtörténtéig az ellenőrzött társaság az uralkodó tag legfőbb szervének ülésén szavazati jogát nem gyakorolhatja". Az idézett rendelkezés, miközben a szabályozási problémát nem oldhatja meg, önmagában a közösségi joggal összeegyeztethető. Az irányelv 24a cikk 5. pontja szerint ugyanis a tagállamok az ún. főszabály alkalmazását mellőzhetik, ha a társaság a részvénytársaság részvényeit még azt megelőzően szerezte meg, hogy a részvénytársaság többségi befolyást szerzett, feltéve, hogy az ellenőrzött társaság a részvények után szavazati jogot nem gyakorolhat és az ellenőrzött társaság részvényeit is számításba veszi az ún. tíz százalékos szerzési korlát kiszámításakor. A Gt. XIV. fejezetének alkalmazásában ugyanakkor a többségi befolyás meghatározásának módja eltér az irányelv szerinti "meghatározó befolyás" előzőekben ismertetett eseteitől. A Gt.-beni vállalatcsoport szabályozás kizárólag a részvény által megtestesített szavazati jogosultság alapján definiálja a többségi befolyás létrejöttét, az ún. részvényesi megállapodás vagy a vezető tisztviselő kinevezésére vonatkozó jogosultság irreleváns.

A Gt. jogharmonizációs célú felülvizsgálata és módosítása során nem lenne azonban célszerű a törvény XIV. fejezetének átfogó módosítására is vállalkozni. Ez jóval körültekintőbb és hosszabb előkészítő munka elvégzését teszi szükségessé. Rövid távon az ún. "meghatározó befolyás"-nak a 2. számú társasági jogi irányelvvel összeegyeztethető fogalmát csak a saját részvény megszerzésével összefüggésben kell bevezetni. A "közvetett" szerzés definícióját illetően is elválhat egymástól - legalábbis átmenetileg - a vállalatcsoport szabályozása kapcsán releváns számítási mód (lásd a 288. § (2) bekezdését) és a saját részvényszerzésre vonatkozó, a törvénymódosítás keretében megalkotásra kerülő előírás. Ez utóbbi kapcsán a jogalkotó a Ptk. 685/B. §-ában foglaltakkal egyező szabályt épít be a társasági törvénybe.

Az előzőekben elemzett kérdésekhez szorosan kapcsolódik az irányelv 23. cikkének azon előírása, amely megtiltja, hogy a részvénytársaság a saját részvény megszerzéséhez harmadik személynek pénzügyi támogatást nyújtson. Pénzügyi támogatásnak minősül a részvénytársaság által folyósított kölcsön, az adós biztosíték nyújtásával történő segítése vagy, ha a részvénytársaság a még nem esedékes fizetési kötelezettségét azzal a céllal teljesíti lejárat előtt, hogy így a harmadik személy a részvénytársaság részvényei ellenértékét képes legyen megfizetni.

Miközben az irányelv 23. cikke a saját részvények szerzésére vonatkozó szabályok kijátszásának kíván gátat vetni, kétségkívül jóval szigorúbb előírásokat tartalmaz, mint maga a saját részvényszerzésről szóló 19. cikk. A pénzügyi támogatás nyújtásának tiltása ugyanis abszolút jellegű, alkalmazásától akkor sem lehet eltekinteni, ha azt a részvénytársaság az osztalékként kifizethető forrásai terhére nyújtja. A nemzetközi szakirodalom képviselői által is eltúlzottnak tartott előírás várhatóan változik majd, ha sor kerül a 2. számú társasági jogi irányelv módosítására. (A Winter bizottság javaslata a gazdasági racionalitással összeegyeztethetetlennek minősítette az irányelv ezen szabályát. Megjegyzendő továbbá, hogy miután a részvénytársaság "szándéka" is tényállási elem, a szabály megsértésének bizonyítása esetenként problematikus lehet.)

Az irányelv módosításának megtörténtéig azonban nem mellőzhető, hogy a Gt. az irányelv 23. cikkében foglaltakkal összeegyeztethető rendelkezést tartalmazzon. A törvény a hatályos 189. § (5) bekezdése alapján "A részvénytársaság nem vállalhat készfizető kezességet a részvény harmadik személyek általi megszerzésével összefüggésben, továbbá nem nyújthat kölcsönt harmadik személynek a részvény megszerzéséhez". A Gt.-nek az előzőekben idézett szabályával azonos előírást tartalmaz az rt. alapításáról rendelkező 205. § (1) bekezdés is. Ugyanakkor mindkét törvényi előírás szövegezése pontatlan és mivel a pénzügyi támogatás fogalmát az irányelvben foglaltakhoz képest leszűkített tartalommal határozza meg, a közösségi jogi elvárásoknak sem felel meg. A javasolt módosítás egyértelművé tenné, hogy pl. a tilalom nem csupán a készfizető kezesség vállalására, hanem általában, valamennyi biztosíték típusra vonatkozna.

A 2. számú társasági jogi irányelv az alaptőke felemelésével összefüggésben a részvényesi joggyakorlás három szintje között különböztet. Szabályozza a részvényesek kollektív döntéshozatalát a részvénytársaság közgyűlésén, illetve rögzíti a közgyűlési hatáskör delegálásra irányadó szabályokat (25. cikk 1-2. pont). Meghatározza az alaptőke felemelésének következményei által érintett részvényosztályok részvényeseit védő garanciális rendelkezéseket (25. cikk 3. pont). Végül az irányelv 29. cikkében állapítja meg a részvényesek egyénileg érvényesíthető joga (az ún. jegyzési elsőbbség) gyakorlásának feltételeit.

A 2. számú irányelv 25. cikkének 1. pontja az alaptőke felemeléséről való döntést olyan, a részvényesek szempontjából meghatározó jelentőségű (a társaság belső tulajdonosi szerkezetét is érdemben befolyásolni képes) ügynek tekinti, amelyről általában és elsősorban a közgyűlés hivatott határozni. A részvényesek kollektív tulajdonosi döntéshozatalának az előkészítése ugyanakkor kétségkívül időigényes lehet, adott esetben gátolhatja a részvénytársaság operatív, gyors döntést igénylő üzleti érdekeinek megvalósítását. Az angolszász társasági jog ezen probléma áthidalására alakította ki a "jóváhagyott alaptőke" és a ténylegesen "lejegyzett tőke" közötti különbségtételt. Az elsőkként említett fogalom a részvényesek által előzetesen jóváhagyott jegyzett tőke maximumra utal, amely a társaság alapszabályában (a részvényesek tulajdonosi döntéseként) rögzítésre is kerül. Ehhez képest a részvénytársaság menedzsmentje ezen keretek között rugalmasan és szabadon határozhat az új részvények kibocsátásáról, dönthet a ténylegesen lejegyzésre kerülő tőke aktuális mértékéről. A jegyzett tőke nagyságáról (mivel arról az alapszabály nem ad számot) legalább évente egyszer a gazdasági forgalom szereplőit tájékoztatni kell (lásd az irányelv 3. cikk (b) pontjában foglaltakat).

Eltérően az angolszász megközelítéstől, a kontinentális részvényjogi szabályozás az ún. rögzített alaptőke (vagy mint Kuncz Ödön fogalmaz, a "szilárd alaptőke") elvéből kiindulva megköveteli, hogy a társaság statutumában ne csupán a jóváhagyott (lehetséges) tőkemaximum kerüljön kimondásra, de - legalábbis főszabályként - a mindenkori (ténylegesen lejegyzett) alaptőke nagysága is. Annak érdekében, hogy ez a követelmény a gyakorlati elvárásokkal összhangba hozható legyen, a tagállami társasági törvények lehetőséget adnak arra, hogy a részvényesek dönthessenek az egyébként őket megillető hatáskörök (hangsúlyozottan átmeneti időre szóló) átruházásáról. A 2. számú társasági jogi irányelv lényegében ezt a kontinentális megközelítést és szabályozási gyakorlatot képezte le azáltal, hogy - mint az a 25. cikk 2. pontjában előírásra került - csak egy, az angolszász jogi trandíciókhoz képest szigorúbb rend szerint ad módot a közgyűlési hatáskör más társasági szervre történő delegálására. (Az irányelv figyelembe vette, hogy Hollandiát leszámítva az alapító tagállamok részvényjoga nem tett különbséget a jóváhagyott és a jegyzett tőke között).

Az irányelv - hangsúlyozottan a közgyűlés kizárólagos hatásköréhez képest biztosított kivételként - kimondja, hogy a részvénytársaság alapító okiratában (alapszabályában) vagy (a létesítő okirat ezirányú általános felhatalmazása nélkül is) a közgyűlés határozatában az alaptőke felemelésére vonatkozó jogkör delegálható. A feljogosított társasági testületet, szervet az irányelv nem nevesíti, arról a tagállami jogalkotó határozhat. A felhatalmazásnak legalább a következőket kell tartalmaznia:

Az irányelvi rendelkezésekből következik, hogy ez a közösségi jogi megoldás az angolszász jogfelfogásra épülő társasági törvények szempontjából jelentett jogkorlátozást (a részvényesek tulajdonosi autonómiájának a megnyirbálását). Nyilvánvaló ugyanis, hogy a "jóváhagyott-lejegyzett" alaptőke kettősére épülő felfogás mellett nem volt szükség a közgyűlési hatáskör kifejezett és időben behatárolt delegálására, mivel az igazgatóság a jóváhagyott alaptőke értékhatárán belül (mindaddig, amíg az új kibocsátás nem igényelte az alapszabályi korlát megváltoztatását) további részvényesi jóváhagyás, illetve előzetes felhatalmazás nélkül jogosult volt eljárni. Másfelől viszont az irányelv 25. cikk 2. pontjában foglalt rendelkezés alkalmazásának rugalmasságát szolgálta az, hogy az irányelv nem írta elő, hogy a delegált jogkörben történő alaptőke-emelés kapcsán esetről esetre módosítani kellene a részvénytársaság alapító okiratát (alapszabályát). Az irányelv már hivatkozott 3. cikkének (b) pontja alapján) a tagállami előírásoknak biztosítaniuk kell, hogy évente legalább egyszer (akár az alapszabályban, akár más társasági dokumentumban) közzétételre kerüljön a részvénytársaság által ténylegesen kibocsátott és lejegyzett részvények száma, névértéke. Következésképp az irányelvvel összeegyeztethető (sőt a gyakorlati szempontokra tekintettel kifejezetten kívánatos is) az a tagállami megoldás, amely az átruházott jogkörben végrehajtott alaptőke-emelés miatt nem teszi kötelezővé a társaság létesítő okiratának esetenkénti módosítását, amely kötelezettség - lévén a statutum módosításához a közgyűlés összehívása szükséges - épp rugalmasságától fosztaná meg a delegált hatáskörben történő alaptőke emelést.

Fel kell hívni továbbá arra is a figyelmet, hogy a 25. cikk 2. pontja szerinti hatáskör delegálás lehetőségét a tagállami jogalkotó nem zárhatja ki, vagyis nem foszthatja meg az egyes társaságok részvényeseit az ezzel kapcsolatos döntés lehetőségétől. Eltérően pl. a saját részvény megszerzésére vonatkozó irányelvi előírásoktól, amely az igazgatóság javára szóló közgyűlési felhatalmazás megadását a tagállami jogalkotó szabadon mérlegelhető jogkörébe utalja.

A Gt. jelenleg hatályos 233. §-a nem tartalmaz arra vonatkozó kifejezett rendelkezést, hogy az alaptőke felemeléséről való döntés - ha annak delegálására nem kerül sor, illetve törvény eltérően nem rendelkezik - a közgyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozik. Indokolt ezt egyértelművé tenni annak érdekében, hogy az irányelv 25. cikk 1. pontjának való megfelelés ne csak közvetett módon legyen levezethető. (A Gt. 233. § a) pontja alapján az alapító okirat (alapszabály) módosítása - főszabályként - közgyűlési hatáskörbe tartozik, az alaptőke felemeléséhez pedig minden esetben a részvénytársaság létesítő okiratának módosítására van szükség.)

Az alaptőke felemelésére és az alapító okirat (alapszabály) módosítására vonatkozó közgyűlési jogkör szabályozásának a pontosítását az is indokolttá teszi, hogy - legalábbis eltérő részvényesi akarat hiányában - az alaptőke felemeléséről a közgyűlés egyszerű többséggel is határozhasson. (Mivel az alapító okirat (alapszabály) módosítás minősített többséget igényel, az azzal elválaszthatatlanul összekapcsolt, a jegyzett tőke emelésére vonatkozó határozat elfogadása jelenleg szintén háromnegyedes szavazati többséget kíván.) Az irányelv - eltérően az alaptőke leszállításának esetétől - nem követeli meg az alaptőke felemeléséhez a részvényesek minősített többséggel elfogadott határozatát. Az előzőekben írottakra figyelemmel a Gt. módosítása során,

A Gt. 246. § (1) bekezdése jelenleg nem ismeri el annak a lehetőségét, hogy a részvénytársaság közgyűlése (az alapszabály ezirányú módosítása nélkül is) határozhasson a tőkeemelés jogának delegálásáról. Az irányelv 25. cikk 2. pontjában foglaltakkal összhangban a törvény módosítása ezt a lehetőséget is biztosítja. Ez egyben azt is jelenti, hogy bár adott esetben a hatáskör minősített többséget igénylő delegálására az alapító okiratban (alapszabályban) nem került sor, a közgyűlés (ha a részvényesek ezt a létesítő okiratban kifejezetten nem tiltották meg) egyszerű szavazattöbbséggel is felhatalmazhatná az igazgatóságot.

Az alaptőke felemelésére vonatkozó hatáskör delegálásával összefüggésben a joggyakorlat számára problémát jelentett, hogy az igazgatóság részére adott felhatalmazás kiterjedhet-e valamennyi tőkeemelési típusra és módra? Nyilvánvaló, hogy bizonyos tőkeemelési típusoknál nem túl célszerű ezen jogszabály biztosította lehetőséggel élni. Így például nem indokolt az igazgatóság felhatalmazása az alaptőkén felüli vagyon terhére történő tőkeemelésre, hiszen annak feltétele, a számviteli törvény szerinti beszámoló elfogadása és erről a kérdésről csak a közgyűlés dönthet [233. § e) pont]. Így sem időt, sem pénzt nem lehet megtakarítani azzal, ha az igazgatóság emelné meg az alaptőkét az alaptőkén felüli vagyon terhére.

Tehát bár a Gt. 245. §-a elvben módot adna bármely alaptőke emelési típust illetően a közgyűlési hatáskör delegálására, ez a Gt. 253. § (1) bekezdésében és a 255. §-ában foglaltakra figyelemmel a gyakorlatban nem kivitelezhető. Megoldást jelenthet, ha a törvény az alaptőkén felüli vagyon terhére történő alaptőke emelést nem köti a számviteli törvény szerinti beszámolót elfogadó közgyűlés időpontjához, hanem - a tőkeemelés fedezetének meglétét igazolandó - azt írja elő, hogy az alaptőke emelésről szóló döntést (akár a közgyűlés, akár pedig átruházott hatáskörben az igazgatóság hozza meg) meg kell, hogy előzze az éves beszámolónak vagy az ún. közbenső mérlegnek az elfogadása. Ha a társaság részvényesei az alaptőke felemelésének jogát (erre a tőkeemelési típusra is kiterjedően) átruházzák az igazgatóságra, úgy egyben arra is fel kell hogy hatalmazzák, hogy döntsön, a felügyelő bizottság előzetes jóváhagyását megszerezve, a közbenső mérleg elfogadásáról.

Az előzőekben írottakra figyelemmel a társasági törvény keretei között a következő módosítások elvégzése vált szükségessé:

Az irányelv 25. cikkének 3. pontja szerint, ha a részvénytársaság eltérő részvényosztályba tartozó részvényeket bocsátott ki, az alaptőke felemelésére vonatkozó közgyűlési határozat elfogadása mellett szükség van a jogaikban érintett részvényosztály részvényeseinek a támogatására is. Abban az esetben, ha az alaptőke felemelésére delegált jogkörben kerül sor, az ún. részvényosztály támogatására a jogkör átruházására irányuló közgyűlési határozat elfogadása kapcsán van szükség.

Az irányelv nem határozza meg, hogy az érintett részvényosztály részvényesei milyen módon, milyen eljárási rend keretében érvényesíthetik jogaikat, a tagállami jogalkotó csupán azt köteles előírni, hogy az érintett részvényesek szavazatát külön-külön is figyelembe vegyék a döntés meghozatalakor. Az irányelv nem kívánja meg az érintett részvényosztályok minősített többségű támogatását (a 40. cikkben felsorolt legalább kétharmados támogatást igénylő döntési helyzetek között a 25. cikk 3. pontjában szabályozott tényállás nem szerepel). Erről, csakúgy mint abban a kérdésben, hogy az alaptőke felemelése mikor érinti valamely részvényosztály részvényeseinek a jogát, a nemzeti társasági jog megalkotója határoz.

A Gt.-nek a hatályos 249. § (3) bekezdésében rögzített szabályai több okból sem felelnek meg az irányelvi elvárásoknak:

Az irányelv 29. cikke az ún. részvény felhígítás kockázatának elhárítása érdekében elővételi jogot (a Gt. szóhasználata szerint jegyzési elsőbbséget) biztosít a társaság részvényesei számára, ha az alaptőke felemelésére pénzbeli hozzájárulás ellenében kerül sor. A részvényesek jegyzési elsőbbségi jogukkal vagyoni hozzájárulásuk arányában élhetnek, következésképpen az irányelv - legalábbis elvben - a pótlólagos tőkebevonás esetén is módot ad a részvénytársaság tulajdonosi struktúrájának fenntartására, illetőleg arra, hogy az esetleg indokolatlanul alacsony kibocsátási értéken történő alaptőke-emelés a társaság részvényeseinek érdekét ne csorbíthassa.

A 29. cikkben előírtak minimum követelménynek számítanak, nem tilos tehát, hogy a tagállami jogalkotó a jegyzési elsőbbség tárgyi hatályát kiterjessze a nem pénzbeli hozzájárulással (pl. értékpapírral) megvalósítani kívánt alaptőke-emelés esetére is. (Lásd ezzel kapcsolatban az ún. Siemens-ügyet [Siemens AG v. Henry Nold; Case C-42/95. European Court Reports 1996 p. I-6017], amely a német részvénytársasági törvény 186. §-ában foglaltaknak az EK joggal való összeegyeztethetőségét vonta - sikertelenül - kétségbe.)

A Gt. hatályos 251. § (2) bekezdése szerint a jegyzési elsőbbségi jogra vonatkozó szabályok az alaptőke "új részvények nyilvános forgalomba hozatalával történő" felemelése esetében alkalmazandók. Az irányelv viszont nem tesz különbséget a tőkeemelés módja szerint, a jegyzési elsőbbség a társaság részvényeseit akkor is megilleti, ha az alaptőke felemelésére zárt körben kerül sor. (Az új Gt. előkészítése során 1997-ben az irányelvi szabály alkalmazásának leszűkítésére arra figyelemmel került sor, hogy a zártkörű alaptőke-emelés - a törvény 250. §-ában előírtakra figyelemmel - szükségképpen "személyre szabott", abban eleve csak a közgyűlési határozatban kijelölt személyek vehetnek részt.) Ez a megfontolás ugyanakkor nem egyeztethető össze sem az irányelv betűjével, sem annak célkitűzéseivel. A közgyűlés többségi határozattal nem foszthatja meg a részvénytársaság egyes részvényeseit attól, hogy az alaptőke felemelése során, az új részvények jegyzésével (illetve átvételével) fenntartsák korábban elért befolyásukat. Mindezekre figyelemmel a jegyzési elsőbbség szabályait az alaptőke-emelés általános szabályai közé kell beilleszteni. (Megjegyzendő, hogy jelenleg a törvény a 245. §-t megelőzően az ún. "közös szabályokról" rendelkezik, arra utalva, hogy az ott előírtak valamennyi alaptőke emelési típus és módozat mellett irányadóak. Ehelyett célszerű az "általános szabályok" kifejezést használni, amely a legfontosabb normák törvényi kiemelésére irányul, nem feltétlenül jelentve egyúttal azt is, hogy alkalmazásuk minden esetben kötelező.)

Abban a körben, ahol - az alábbiak szerint tárgyalásra kerülő - kivételek nem alkalmazhatóak, a részvénytársaság közgyűlése nem hozhat olyan határozatot, amely eleve meghatározott személyekre szűkíti le a részvény jegyzésére, illetve átvételére vonatkozó jogosultságot. Megoldást jelenthet, ha a törvényjavaslat a 250. § szabályait úgy módosítja, hogy ahol a zártkörű tőkeemelés pénzbeli hozzájárulás ellenében valósul meg, ott a közgyűlés csak azt követően határozhat a részvények átvételére jogosult személyek kijelöléséről, hogy kiderült már, hogy a törvény általános szabályai szerint jegyzési elsőbbségi joggal rendelkező személyek nem éltek a részvények átvételére vonatkozó lehetőséggel.

Az irányelv 29. cikkének 4. pontja alapján a részvénytársaság alapító okirata (alapszabálya) nem korlátozhatja és nem is zárhatja ki általános jelleggel a jegyzési elsőbbségi jog jövőbeli gyakorlásának a lehetőségét. Az irányelv ugyanezen pontja azonban módot ad arra, hogy a közgyűlés az alaptőke felemeléséről határozva - meghatározott jogi követelmények teljesítése mellett - eltekintsen az elsőbbségi jog alkalmazásától. Az irányelvben előírt feltételek a következők:

A Gt. hatályos 251. § (2) bekezdése nem ad módot a jegyzési elsőbbségi jognak - az említett feltételek szerint történő - kizárására. A jogharmonizációs célú felülvizsgálat keretében indokolt a törvény ezirányú kiegészítése. A módosítás nem jelent kockázatot, mivel az irányelvi követelmények figyelembe vétele mellett kizárt, hogy pl. a többségi befolyással rendelkező részvényes a kisrészvényesek számára sérelmes módon alakítsa át - mintegy visszaélve a jegyzési elsőbbségi jog hiányával - a társaság tőke-, és tulajdonosi összetételét. Fontos körülmény továbbá, hogy a közgyűlés csak a javasolt kibocsátási ár ismeretében hozhatja meg a jegyzési elsőbbségi jog mellőzésére vonatkozó döntését, a minősített többség eltérést nem engedő módon való megkövetelése pedig csökkenti annak a kockázatát, hogy pl. a társaság menedzsmentje harmadik személy számára indokolatlanul kedvező áron kínálja fel vételre az újonnan kibocsátásra kerülő részvényeket. Nem célszerű ugyanakkor, hogy a Gt. a jövőben arra is lehetőséget adjon, hogy az igazgatóság által, átruházott jogkörben végrehajtásra kerülő alaptőke-emelés során is mellőzhető legyen a jegyzési elsőbbségi jog gyakorlása, ha a hatáskör átruházásáról döntő közgyűlés erre "külön", minősített többséggel feljogosítja az igazgatóságot. Amíg ugyanis az alaptőke felemeléséről határozó közgyűlésen résztvevő részvényesek a jegyzési elsőbbségi jog kizárásáról a konkrét körülmények (piaci árfolyam, tervezett kibocsátási érték, a társaság vagyoni helyzete stb.) ismeretében határozhatnak, addig a jövőbeni jogkorlátozásra (a közgyűlés alaptőkeemelési jogának delegálásával egyidejűleg) adott felhatalmazás jóval több bizonytalanságot rejt magában.

Az irányelv 29. cikk 3. pontja rendelkezik a részvényeseket megillető jegyzési elsőbbségi joggal összefüggésben a társaságot terhelő értesítési kötelezettségről. A részvénytársaság (az 1. számú társasági jogi irányelv rendelkezéseit is figyelembe véve) köteles közzétenni a részvényjegyzési felhívást és megjelölni azt az időszakot, amelyen belül a részvényesek elsőbbségi jogukat gyakorolhatják. Ha az alaptőke-emelés által érintett részvénytársaságok kizárólag névre szóló részvényeket bocsáthatnak ki az adott tagállamban, a társaság írásban köteles megküldeni a részvényeseknek a jegyzési felhívást, az annak esedékessé válására és a jog gyakorlására nyitva álló időszakra vonatkozó tájékoztatást, amely tizennégy napnál rövidebb nem lehet. (Amennyiben valamennyi részvényes megkeresésére közvetlenül kerül sor, mellőzhető a nyilvános hirdetmény közzététele).

A Gt. hatályos 251. § (2) bekezdése nem rendelkezik a részvénytársaság említett tájékoztatási kötelezettségéről. A hiányosság megszüntetése során a hirdetményi közlés szabályozása mellett célszerű lehetőséget adni a részvényesek elektronikus levél útján történő értesítésére is, ha a nyilvánosan működő részvénytársaság részvényese ezirányú kérését előzetesen és értelemszerűen elektronikus levél útján a társaság tudomására hozta. A Gt. hatályos szabályai hallgatnak a jegyzési elsőbbségi jog gyakorlásának minimális időtartamáról is, a javasolt törvénymódosítás ezt a hiányosságot is pótolja.

A Gt. 247. §-ára és 211. §-ára foglaltakkal figyelemmel, az irányelv 26. cikkében foglalt rendelkezések további teendőt nem igényelnek. (A hatályos Gt. már jelenleg is előírja, hogy a névértéket meghaladó kibocsátási prémiumot a részvényes teljes egészében köteles az alaptőke felemelése során teljesíteni. Ahhoz képest pedig, hogy az alaptőke felemelése során, csakúgy mint a részvénytársaság alapításakor a cégbejegyzésre csak azt követően kerülhet sor, ha a névérték legalább harminc százalékát a részvényesek befizették, a 26. cikkben előírt huszonöt százalékos mértékű befizetési kötelezettség nem veti fel további törvénymódosítás szükségességét.)

Az irányelv 27. cikke rendelkezik az alaptőke felemelése során teljesítésre kerülő nem pénzbeli hozzájárulás szolgáltatására irányadó szabályokról. Az irányelv nem korlátozza az alaptőke-emelés módjára figyelemmel (nyilvános vagy zártkörű emelésre kerül-e sor) az apporttal történő tőkeemelés lehetőségét. A tagállami jogalkotó ugyanakkor mind nyilvános, mind zártkörben végrehajtott tőkeemelés során köteles előírni, hogy legkésőbb a jegyzett tőke felemeléséről való döntés időpontjától számított öt éven belül a nem pénzbeli hozzájárulást teljes egészében a társaság rendelkezésére kell bocsátani. A hatályos Gt. e vonatkozásban teljesíti (sőt túlteljesíti) az irányelvi követelményt. Azáltal, hogy a törvény 247. §-a alapján alaptőke-emeléskor az alapítás során irányadó szabályokat kell alkalmazni, egyértelmű, hogy a jegyzett tőke felemelése cégbírósági elismerésének az az előfeltétele, hogy az apportot már a bejegyzési kérelem cégbírósághoz történő benyújtását megelőzően a részvénytársaság rendelkezésére bocsássák. Abban az esetben, ha a nem pénzbeli hozzájárulás alapításkori rendelkezésre bocsátására irányadó szabályok részleges módosítására sor kerül, az új rendelkezés automatikusan az alaptőke felemelésekor is alkalmazásra kerül.

A nem pénzbeli hozzájárulás értékének független szakértő részéről történő felülvizsgálatára az irányelv 27. cikke alapján az alapításkor irányadó szabályokat kell alkalmazni (lásd az irányelv 10. cikk (2)-(3) bekezdését). Eltérésre csak szűk körben van lehetőség, mivel a 27. cikk 3. és 4. pontja tételesen meghatározza azokat az eseteket, amikor - a tagállami jogalkotó ezirányú döntése esetén - az alaptőke-emelés során a nem pénzbeli hozzájárulás értékét nem kell független szakértővel felülvizsgáltatni. Eszerint az apport felülértékelését mellőzni lehet vállalt felvásárlással vagy beolvadással összefüggésben, ha a felvásárló (az ún. átvevő) társaság azért emel alaptőkét (és bocsát ki új részvényeket), hogy a felvásárolni kívánt cég részvényesei számára az ellenértéket részvénycsere útján teljesítse. Ez esetben a felvásárolt (átvett) cég részvényese által átadásra kerülő részvény (mint nem pénzbeli hozzájárulás) kerül elszámolásra az átvevő részéről kibocsátott új részvényekkel szemben.

A Gt. 210. §-a szerint "A 208-209. §-okban foglaltakat a nem pénzbeli hozzájárulással végrehajtott alaptőke-emelés során is alkalmazni kell". Az idézett rendelkezésre figyelemmel megállapítható, hogy a hatályos magyar szabályozás az irányelv 27. cikk 1.-2. pontjában foglaltakkal összeegyeztethető. Az irányelv szerinti kivételek érdemben nem tennék rugalmasabbá az alaptőke felemelésére irányuló eljárást, ezért most nem indokolt a könyvvizsgálói értékelés mellőzését biztosító kivételek megfogalmazása. Nem hagyható figyelmen kívül, hogy a független könyvvizsgáló szerepét jelenleg nem célszerű még kivételes jelleggel sem relativizálni, tekintettel arra, hogy az előterjesztés az apportra vonatkozó tartalmi kötöttségek oldására javaslatot tesz.

Az irányelv 30. cikke alapján a részvénytársaság alaptőkéje leszállításának jogi előfeltétele a részvényesek közgyűlésen meghozott támogató határozata. A közgyűlés erre vonatkozó hatásköre - eltérően az irányelvben az alaptőke felemelésével összefüggő rendelkezéstől (25. cikk 2. pont) - a részvénytársaság más szerve, testülete számára nem ruházható át, nem delegálható. Az irányelv egyetlen esetben teszi lehetővé, hogy a részvényesek előzetes döntése nélkül sor kerülhessen az alaptőke leszállítására, éspedig akkor, ha azt bírósági határozat írja elő. (A bíróság közjogi aktusa értelemszerűen kizárja a részvényesek tulajdonosi, döntési autonómiáját.) Az alaptőke leszállításáról határozó közgyűlés akkor hozhat érvényes határozatot, ha - figyelembe véve az irányelv 30. és 40. cikkében előírtakat - a közgyűlésen a részvényesek a szavazati joggal felruházott részvények legalább kétharmados többségével támogatják a jegyzett tőke csökkentését. (Az irányelv a tagállami jogalkotó számára annyiban biztosít szabályozási alternatívát, hogy elegendő az egyszerű többség is a határozati javaslat elfogadásához, ha a közgyűlésen jelenlévő, illetve képviselt részvényesek birtokában lévő részvények névértékének összege eléri a jegyzett tőke ötven százalékát.)

A közgyűlés összehívására irányuló hirdetményben minden esetben fel kell tüntetni az alaptőke leszállításának célját és végrehajtásának módját (a követendő eljárást). Az irányelv 30. cikkének második bekezdése ezzel összefüggésben minimum követelményt állapított meg, az egyes nemzeti társasági törvények a részvényesek közgyűlésre történő felkészülését elősegítendő további tények, információk kötelező közzétételét írhatják elő. Az irányelv nem rendelkezik arról, hogy a közgyűlés összehívásával kapcsolatban milyen jogi előfeltételek (így pl. a hirdetmény közzététele és a közgyűlés megtartásának időpontja közötti legrövidebb időszak meghatározása, a részvényesek és a társaság közötti kapcsolattartás módja, a részvényesi meghatalmazott jogai és kötelezettségei vonatkozásában) teljesítésére van szükség: a részvénytársaság belső működési-döntéshozatali rendjének szabályozása kívül esik a 2. számú társasági jogi irányelv tárgyi hatályán. (Ezzel kapcsolatban az ún. corporate governance ajánlások adnak iránymutatást.)

Az irányelv 31. cikke alapján az alaptőke leszállításának szükséges, de önmagában nem elégséges feltétele a társaság közgyűlésének támogató határozata akkor, ha a részvénytársaság több részvényosztályba tartozó részvényt bocsátott ki. Ez esetben ugyanis a tagállami jogalkotónak azt is biztosítania kell, hogy valamennyi, az alaptőke leszállítása által jogaiban érintett részvényosztály részvényese külön-külön (vagyis részvényosztályonként) is támogassa a társaság jegyzett tőkéjének változását. A támogatás mértékét illetően a közgyűlési döntéshozatalra irányadó szabályokat kell figyelembe venni. (Eltérően tehát az alaptőke felemelésének esetétől, a jegyzett tőke leszállításához az irányelv mind a közgyűlés, mind pedig az érintett részvényosztályok döntéshozatala során magas támogatottságot követel meg: vagy a jelenlévő részvényesek minősített többséggel meghozott határozata szükséges, vagy pedig a közgyűlés határozatképességének megállapítása igényli a jegyzett tőke legalább ötven százalékának képviseletét.)

Az irányelv 31. cikke az ún. részvényosztály, illetve osztályok keretében meghozandó döntés rendjét részleteiben nem szabályozza. E vonatkozásban a tagállamok számára sem írja elő, hogy az eljárási szabályokat feltétlenül jogszabályban kellene megállapítani. Következésképpen, törvény eltérő rendelkezése hiányában a részvényosztályok döntéshozatali rendjét a társaságok alapító okiratában, illetve alapszabályában kell meghatározni. Az érintett részvényosztályoknak a közgyűlési döntéshozataltól független, önálló határozathozatala, mint irányelvi követelmény nem zárja ki azt, hogy az egyes részvényosztályok részvényesei a közgyűlési határozathozatallal egyidejűleg (akár épp a közgyűlésen és a közgyűlési szavazás időpontjával azonos időpontban, de kettős minőségben) szavazzanak a társaság alaptőkéjének csökkentéséről. Az irányelvi követelmény mindössze azt kívánja biztosítani, hogy az egyes részvényosztályokba sorolt részvények által leadott szavazatok számbavételére részvényosztályonként is sor kerüljön. Ezt meghaladóan a tagállami vagy - a tagállami szabályozás hiányában - a társasági belső szabályozásnak széleskörű döntési szabadsága van. (Így az irányelvvel összeegyeztethető az a megoldás, amely a közgyűlési döntést megelőzően, időben és térben elválasztott szavazást követel meg részvényosztályonként és az az eljárási rend is, amely alapján a részvényes egy alkalommal adja le szavazatát, azzal, hogy azt a közgyűlési szavazatok összegzése során éppúgy figyelembe veszik, mint a részvényosztály döntésének megállapításakor.)

Az irányelv nem definiálja továbbá azt sem, hogy mi alapján határozandó meg, hogy az alaptőke leszállítása "érinti-e" valamely részvényosztály részvényesének társaságon belüli helyzetét. A tagállami jogalkotó feladata annak eldöntése, hogy az irányelv 31. cikkében foglaltakat akként értelmezi-e, hogy ha a társaság több, egymástól eltérő jogokat megtestesítő részvényosztályba tartozó részvénysorozatot bocsátott ki, úgy valamennyi részvényosztály részvényesét megillesse-e az önálló döntés joga. Ha pl. az alaptőke leszállítása tényleges tőkekivonással jár együtt, az alaptőke leszállításában közvetlenül nem érintett részvényesek támogatása sem tűnik mellőzhetőnek.

A 2. számú társasági jogi irányelv 36. cikke lehetőséget ad a tagállami jogalkotó számára, hogy az előzőekben ismertetett általános szabályokhoz képest, az alaptőke leszállítására egyszerűsített eljárási rendben kerülhessen sor. Eszerint (feltéve, hogy a nemzeti részvényjogi szabályozás elismeri ennek lehetőségét) a részvénytársaság alapító okirata meghatározhatja azokat a feltételeket, illetve körülményeket, amelyeknek bekövetkezése esetén a részvénytársaság jegyzett tőkéjének a leszállítása olyan további mérlegelést nem igénylő kötelezettségnek minősül, amely kizárja azt, hogy az alaptőke leszállításáról a társaság közgyűlésének és - adott esetben - az érintett részvényosztályoknak határozniuk kellene. A 36. cikk szerinti egyszerűsített eljárás másik altípusa szerint a részvénytársaság létesítő okirata csupán felhatalmazza a közgyűlést arra, hogy meghatározott feltételek szerint, utóbb az alaptőke leszállításáról a szavazatok egyszerű többségével is határozhasson. (Ugyanakkor a részvényosztályok minősített támogatásától ebben az esetben sem lehet eltekinteni.) Az irányelvbe a német szabályozás hatására beépült rendelkezés természetesen nem azonosítható a törvényi előíráson alapuló kötelező tőkeleszállítás eseteivel. Az előbbi esetben az alaptőke leszállításának kötelezettsége a társaság statutumában rögzített rendelkezésen alapul, következésképpen a részvénytársaság a létesítő okiratát módosítva bármikor visszatérhet a jegyzett tőke leszállításának általános, az irányelv 30. és 31. cikkében szabályozott feltételeihez.

A Gt. hatályos 258. § (1) bekezdése alapján "A közgyűlés az alaptőkét leszállíthatja, az e törvényben meghatározott esetekben pedig leszállítani köteles". Az idézett rendelkezésből is következik, hogy a Gt. általános érvénnyel megköveteli a közgyűlési döntéshozatalt, tekintet nélkül arra, hogy az alaptőke leszállítása a társaság elhatározásán vagy törvény kötelező előírásán nyugszik. Annak ellenére, hogy a Gt. hatályos 233. §-a az alaptőke leszállításról való határozathozatalt formálisan nem nevesíti a kizárólagos közgyűlési hatáskörök között, nem kétséges, hogy azt a részvénytársaság legfőbb szerve nem ruházhatja át az igazgatóságra vagy a felügyelő bizottságra. (A Gt. 258. § (4) bekezdése a közgyűlés összehívásának szabályait megállapítva éppúgy ezt az értelmezést támasztja alá, mint a 259. § (1) bekezdése, amely felsorolja az alaptőke leszállításáról szóló közgyűlési határozat kötelező tartalmi elemeit.)

A Gt. 237. § (1) bekezdésében foglaltakra figyelemmel a közgyűlés az alaptőke leszállításáról a határozati javaslatot elfogadó szavazatok legalább háromnegyedes többségével határoz. Annak ellenére, hogy a törvény hivatkozott rendelkezése közvetlenül csak az alapító okirat (alapszabály) módosításához kívánja meg a minősített többségű részvényesi támogatást, nyilvánvaló, hogy a szükségképpen a részvénytársaság statutumának a módosítását eredményező (a jegyzett tőke csökkentésére vonatkozó) döntés elfogadása is minősített többséget igényel.

Mindazonáltal nem csupán az irányelv 40. cikkében előírtak egyértelmű teljesítése végett vált szükségessé a kizárólagos közgyűlési hatáskört felsoroló lista kiegészítése, és a minősített többségű részvényesi döntés követelményének a törvényi szintű megerősítése. Egyezően az alaptőke felemelésénél írottakkal, a törvény ily módon megnyugtatóan rendezi, hogy az alaptőke leszállításáról szóló érdemi döntést követően nincs szükség a részvénytársaság alapító okiratának (alapszabályának) külön szavazás keretében történő módosítására. (A Gt. hatályos 259. § (2) bekezdése ezzel kapcsolatban nem fogalmaz kétséget kizáróan, mivel csupán az alapító okirat módosítására és az alaptőke leszállítására vonatkozó döntés "egyidejűségéről" rendelkezik, nem pedig arról, hogy a társaság létesítő okiratának módosítása "külön" döntést nem igényel.) A Gt. szövegének módosítása révén mód nyílik továbbá annak törvényi kifejtésére is, hogy bár a közgyűlés hatásköre kizárólagos (más társasági szervekre nem ruházható át), de a törvényben meghatározott kivételes esetekben az esetenkénti kollektív, közgyűlési döntéshozatal is mellőzhető.

A hatályos Gt. 259. § (3) bekezdése szerint "A közgyűlésnek az alaptőke leszállításával kapcsolatos határozata - az alaptőke e törvényben meghatározott kötelező leszállításának esetét kivéve - csak akkor hozható meg, ha ahhoz az alaptőke leszállításával érintett részvénysorozat részvényeseinek legalább háromnegyedes többsége az alapító okiratban (alapszabályban) meghatározott módon előzetesen hozzájárult. Ennek során a részvényhez fűződő szavazati jog esetleges korlátozására vagy kizárására vonatkozó rendelkezések nem alkalmazhatók."

A törvény idézett előírását egyrészt ugyanazon tartalmi és formai pontatlanságok jellemzik, mint az alaptőke felemeléséről rendelkező 249. § (3) bekezdését. Így a Gt. 259. § hatályos (3) bekezdése szintén a részvényesek és nem a szavazatok minősített többségének támogatását írja elő, az ún. részvényosztály-szavazás kizárólagos módjának a közgyűlést megelőzően tartott szavazást tekinti, nem teszi továbbá egyértelművé, hogy a részvénytársaság ún. saját részvényeivel a részvényosztály keretében sem vehet részt a szavazásban. Másrészről viszont kifejezetten ellentétes az irányelv 31. cikkével az az előírás, amely az alaptőke-leszállítás kötelező eseteiben a (3) bekezdésben foglaltak alkalmazását teljes egészében mellőzhetővé teszi. Az irányelv 31. cikke ugyanis a részvényosztály-szavazást minden olyan esetben lefolytatandónak tekinti, ahol az alaptőke leszállításának elhatározása a közgyűlés hatáskörébe tartozik, és a társaság több részvényosztályba tartozó részvénysorozatot hozott forgalomba, feltéve, hogy a jegyzett tőke csökkentése az adott részvénysorozat részvényeseinek az érdekeit is érinti. Ha a három, konjunktív feltétel teljesült, a 31. cikk garanciális előírásainak adaptálásától a nemzeti jogalkotó nem tekinthet el. Felmerül persze a kérdés, hogy van-e értelme egy költséges és bürokratikus szavazási eljárást lefolytatni akkor, amikor valójában a részvényesek tulajdonosi jogkörét (és az ezzel együtt járó - legalábbis jogilag - szabad mérlegelés lehetőségét) a törvény már elvonta akkor, amikor az alaptőke leszállítását kötelezővé tette. Nem tűnik elfogadható magyarázatnak, hogy a részvényosztály külön meghozott döntése csak éppannyira ésszerűtlen, mint magának a közgyűlésnek (minősített többséghez kötött) határozat hozatala a kötelező tőkeleszállítás esetében.

A közösségi jogi követelményeket a gyakorlati szempontokkal megfelelően ötvöző megoldás az irányelv 30. cikkének azon előírásában rejlik, amely az alaptőke-leszállítás közgyűlési hatáskörben való megszavazását (és egyben a közgyűlés összehívását, a részvényosztály-szavazás megszervezését stb.) mellőzni engedi akkor, ha a részvénytársaság jegyzett tőkéje bírósági határozat nyomán kerül leszállításra.

A törvényjavaslat ezért kimondja, hogy "Ha törvény az alaptőke leszállítását kötelezővé teszi, a cégbíróság a társaság kérelmére - a törvényességi felügyeleti eljárásra irányadó szabályok megfelelő alkalmazásával - tizenöt napon belül határoz. (....) Az igazgatóság a bíróság határozatáról - ha az alapító okirat (alapszabály) rövidebb határidőt nem állapít meg - legkésőbb a soron következő közgyűlésen köteles a részvényeseket tájékoztatni". A bíróság nemperes eljárásban hozott határozata ugyanakkor nem teszi befejezett ténnyé az alaptőke leszállítását, így nem pótolja a hitelezőknek a 262. § szerinti felhívását, ha annak általános feltételei egyébként fennállnak. Az alaptőke leszállítását célzó eljárás lefolytatásának elrendelése nem garantálja továbbá azt sem, hogy - bár az eljárás megindítása törvényi kötelezettség - a részvénytársaság jegyzett tőkéjének leszállítása sikeresen meg is valósul. Így pl. ha a hitelezők nem kapják meg az általuk igényelt (és a bíróság által is indokoltnak tartott) biztosítékot, úgy az alaptőke-leszállítás meghiúsul. Kötelező tőkeleszállítás esetén, ha az eljárás sikeres lefolytatása nem volt lehetséges, a Gt. azon előírása kerül alkalmazásra, amely a részvénytársaság más társasági formába történő átalakulását vagy jogutód nélküli megszüntetését írja elő.

A törvénynek a kötelező tőkeleszállítás egyes eseteire vonatkozó rendelkezéseit (így pl. a dolgozói részvény bevonásáról rendelkező 187. § (4) bekezdését, vagy a tagsági jogviszonyból eredő kötelezettségét nem teljesítő részvényessel szemben alkalmazandó 222. § (3) bekezdést) értelemszerűen hozzá kell igazítani a törvény 258. §-ának az előzőekben idézett új, bírósági hatáskört megállapító szabályához.

A jogtechnikai jellegű módosításnál fajsúlyosabb változtatás indokolt azonban a Gt. 243. § (1) bekezdés a) pontjában és a (2) bekezdésében foglaltakkal összefüggésben. A törvény ezen rendelkezései szerint, ha a részvénytársaság saját tőkéje veszteség következében az alaptőke kétharmadára csökkent, az igazgatóság nyolc napon belül köteles intézkedni a rendkívüli közgyűlés összehívásáról, amely "... határoz a részvénytársaság alaptőkéjének a leszállításáról." A 2. számú társasági jogi irányelv 17. cikkében foglaltak szerint a társaság ügyvezetése, ha a részvénytársaság a jegyzett tőkéjére is kiható, súlyos veszteséget volt kénytelen elkönyvelni, haladéktalanul (pontosabban a tagállami törvényekben előírt határidőn belül) köteles gondoskodni a közgyűlés összehívásáról annak érdekében, hogy a részvényesek mielőbb határozhassanak a társaság felszámolásáról vagy más, szükséges intézkedés megtételéről. Az új Gt. 1997-ben tudatosan (és pl. a skandináv részvényjogokban is ismert) szigorúbb követelményt támasztott a társasággal szemben, mint amit az irányelv szerinti minimumkövetelmény teljesítése igényelt volna. A bírói gyakorlatban felmerült, hogy a részvénytársaság terhére előírt tőkeleszállítási kötelezettség mennyiben tekintendő alternatíva nélkülinek, a részvénytársaság közgyűlése a 243. § alapján összehívott rendkívüli ülésén határozhat-e más indítvány tárgyában? Egyet lehet érteni azzal az állásponttal, hogy a 243. § (2) bekezdése szerinti szabály nem kívánja korlátozni és nem is korlátozza a részvényesek döntési jogát, a cél ugyanis az, hogy a részvénytársaság legalább az alaptőkével azonos nagyságú saját tőkével rendelkezzék. A (2) bekezdés csak, mint egy lehetséges intézkedésre mutat rá a tőke leszállítására.

Összhangban az említett állásponttal, a törvényjavaslat rendezi, hogy a tőkevesztés esetére összehívott rendkívüli közgyűlés "szabadon" választhasson a lehetséges döntési alternatívák közül, vagyis a Gt. 243. §-ából kerüljön elhagyásra a rendkívüli közgyűlés egyedüli feladataként nevesített "kötelező alaptőke leszállításra" való utalás. Ugyanakkor, az eredeti jogalkotói szándéknak megfelelően, ha a közgyűlés befejezését követő három hónapon belül a soron kívüli közgyűlés összehívására okot adó körülmény (vagyis, hogy a részvénytársaság saját tőkéje az alaptőke kétharmada alá csökkent) változatlanul fennáll, úgy a társaság igazgatósága - az új 258. § előírásai szerint - köteles a cégbíróságnál a részvénytársaság alaptőkéjének leszállítására irányuló eljárás megindítását kezdeményezni.

Az előzőekben ismertetett javaslatok következményeként a jövőben főszabályként továbbra is a közgyűlés és - a törvényben meghatározott esetekben - az érintett részvényosztályok határoznak a társaság alaptőkéjének leszállításáról. Amennyiben az alaptőke leszállítása jogszabályi kötelezettség, úgy a társaság menedzsmentje kezdeményezi az eljárás megindításának bíróság általi elrendelését. Ehhez a modellhez képest kivételes szerepük lesz az irányelv 36. cikkében foglalt egyszerűsített tőkeleszállítást lehetővé tevő szabályoknak a hazai jogba történő átültetésüket követően. A Gt. - elfogadni javasolt - új 259. § (5) bekezdése alapján "Mellőzhető az alaptőke leszállításával összefüggésben a közgyűlési határozathozatal és több részvénysorozatba tartozó részvény kibocsátása esetén az érintett részvényesek (4) bekezdés szerinti hozzájárulása is, ha a részvénytársaság alapító okirata (alapszabálya) meghatározott feltétel bekövetkeztének esetére a részvények kötelező bevonását és az alaptőke leszállítását előzetesen (az érintett részvénysorozatba tartozó részvények kibocsátását megelőzően) előírta". Az idézett rendelkezés szerinti szabály alkalmazása ugyanakkor nem mentesíti a társaságot a hitelezővédelmi rendelkezések betartása alól, a hitelezők biztosítékra való jogosultsága ez esetben is az általános szabályok (262. §) szerint ítélendő meg. Megjegyzendő, hogy a törvénymódosítás az irányelv 36. cikkében szabályozott két változat közül nem veszi át azt, amely a közgyűlés eseti döntését nem teszi mellőzhetővé, csupán - figyelemmel a társaság statutumában adott felhatalmazásra - a döntés támogatottsági fokát illetően állapít meg könnyebben teljesíthető (mert egyszerű többséget igénylő) szavazási követelményt.

A 2. számú társasági jogi irányelv 12. cikke szerint az alaptőke leszállítását kivéve a részvényes nem mentesíthető a vagyoni hozzájárulás befizetésének (teljesítésének) kötelezettsége alól. Az irányelv 15. cikke alapján a részvénytársaság a részvényes javára kifizetést (így pl. osztalékot) - kivéve, ha az alaptőke leszállítására kerül sor - csak az ún. felosztható nyereség terhére teljesíthet. A közösségi részvényjog az alaptőke leszállításának esetében - megegyezően a tagállami hagyományokkal - a hitelezővédelemnek az előzőekben említettektől eltérő jogi eszközét választja: nem a kifizetéshez felhasználható társasági forrás igénybevételét tiltja vagy korlátozza, hanem sajátos eljárásjogi garanciarendszert alakított ki.

Az irányelv 32. cikke ún. minimum szabályozásként előírja, hogy a részvénytársaság alaptőkéjének leszállítása során mindazok a hitelezők, akiknek követelése a társasági döntés közzétételét megelőzően keletkezett, biztosítékra tarthatnak igényt legalább a közzétételkor még esedékessé nem vált követeléseik tekintetében. A tagállami jogalkotónak módjában áll, hogy a "hitelező" releváns fogalmát tágabban értelmezze, valamint, hogy a már esedékes, lejárt követelések vonatkozásában is biztosítékadásra kötelezze az alaptőkéjét leszállító társaságot. (Megjegyzendő, hogy a biztosíték mibenlétét (alkalmasságát) illetően az irányelv teljes egészében a tagállami jogalkotóra bízza a döntést).

Az irányelv megalkotói nem kívánták aránytalan mértékben, indokolatlanul megterhelni a kötelezett részvénytársaságot és ezért két irányú kivétel tagállami előírására is lehetőséget teremtettek. A 33. cikk rendelkezik azon helyzetekről, amelyekre a hitelezővédelmi rendelkezések hatálya mintegy "eleve" nem terjed ki, míg a 32. cikk 1. pont alapján arra van mód, hogy a nemzeti jogalkotó a bírósági felülvizsgálat lehetőségét megteremtve jogosítsa fel a részvénytársaságot a hitelező biztosíték iránti követelésének elutasítására. Az elsőként említett tényállások közös vonása, hogy az alaptőke leszállítása nem eredményezi a részvénytársasági vagyon csökkenését, nem jár együtt a részvényesek javára (az alaptőke-leszállítás folyományaként) teljesítendő kifizetésekkel. A hitelezők helyzete, követeléseik sikeres érvényesítésének jövőbeli esélye tehát nem romlik a társaság jegyzett tőkéjének csökkenése következtében. Ide tartozik az az eset, amikor a társaság a már korábban elszenvedett veszteségét ismeri el (fordítja le a számvitel nyelvére) oly módon, hogy a tényleges saját tőkéhez igazítja alaptőkéjét. Az irányelv 33. cikke emellett módot ad a hitelezővédelmi szabályok mellőzésére akkor is, ha az alaptőke leszállítása azért nem jár társasági vagyonvesztéssel, mivel valójában csak a részvénytársaság saját tőkéjén belüli szerkezetátalakításra kerül sor, feltéve, hogy az alaptőkén felüli vagyonba átcsoportosított jegyzett tőke utóbb sem növeli (törvényesen nem növelheti) a részvényesek javára bármilyen jogcímen történő kifizetéseket.

Eltérően az irányelv 33. cikke szerinti tényállásoktól, a 32. cikk 1. pontjában nevesített tényállásoknál az alaptőke leszállítása tényleges vagyoncsökkenést von maga után, és ezért nincs lehetőség a hitelezővédelmi előírások alkalmazásának általános mellőzésére. Mindazonáltal az egyes konkrét esetekben (illetőleg egyes konkrét hitelezők vonatkozásában) a "főszabály" érvényesítése az adós részvénytársaság számára ésszerűtlen terhet jelenthet, miközben a hitelező vagy hitelezők tekintetében az alaptőke leszállítása valós kockázatot (a már eleve meglévő üzleti kockázathoz képest) nem jelent. Ez a helyzet akkor, ha a részvénytársaság vagyoni helyzete, fizetőképessége stabil, azt az alaptőke leszállításának ténye (pl. mert a tőkecsökkenés mértéke a társaság saját tőkéjéhez képest jelentéktelen) nem befolyásolja. Indokolatlan továbbá - az irányelv rendelkezése szerint - a részvénytársaságot biztosítékadásra kötelezni, ha a társaság valamely hitelezője az alaptőke leszállításától függetlenül már rendelkezik (szerződés vagy jogszabály alapján) megfelelő biztosítékkal. (A német részvénytársasági törvény 225. §-a pl. ilyen törvényi előíráson nyugvó biztosítéknak tekinti, ha egy esetleges felszámolási eljárás során a hitelező követelése privilegizált hitelezői osztályba tartozik). Míg az elsőként említett esetben a részvénytársaság jellemzően valamennyi hitelezőjével szemben hivatkozhat a biztosítékadás szükségtelen voltára, addig az utóbb említett körülményre értelemszerűen csak a biztosítékkal védett helyzetben lévő hitelezővel szemben érvelhet az alaptőkéjét leszállítani kívánó társaság.

Az irányelvnek az előzőekben ismertetett, a részvénytársaság és a hitelezők közötti érdekegyensúlyt megteremteni hivatott rendelkezései tételes módon kerültek megfogalmazásra, vagyis a tagállami jogalkotó - miközben nem köteles belső jogában maradéktalanul figyelembe venni a részvénytársaság mentesítését megalapozó irányelvi jogcímeket - nem jogosult az irányelvi tényállások kiegészítésére vagy bővítésére. Fontos továbbá hangsúlyozni, hogy az egyes részvénytársaságok közvetlenül nem hivatkozhatnak az irányelv előzőekben ismertetett rendelkezéseire, a hitelezőkkel szembeni biztosítékadás alól csak akkor mentesülnek, ha erre az adott állam társasági jogi szabályozása lehetőséget ad. A 2. számú társasági jogi irányelv az arányos jogi szabályozás feltételeinek kialakításakor figyelemmel volt arra, hogy a társaság hitelezői ne kerülhessenek a részvénytársaságtól függő, kiszolgáltatott helyzetbe. Következésképpen annak megítélése, hogy a társaság indokoltan hivatkozik-e a biztosítékadás szükségtelen voltára, vita esetén, a bíróság hatáskörébe tartozik. Az irányelv 32. cikkének 2. pontja eltérést nem engedő szabályként rögzíti, hogy az alaptőke leszállítása mindaddig semmisnek minősül (és a részvényesek javára a társasági vagyonból tilos kifizetést teljesíteni), amíg a hitelezők nem kaptak biztosítékot vagy amíg annak szükségtelen voltát a bíróság nem állapította meg. A bíróság előtti eljárás rendjét illetően az irányelv hallgat, a részletszabályok megalkotása (figyelembe véve azt is, hogy a gyors döntés a részvénytársaság szempontjából kiemelkedően fontos érdek) tagállami jogkörbe tartozik.

Az irányelv 32. cikkének 3. pontja alapján a részvénytársaság alaptőkéjének leszállításával összefüggésben irányadó hitelezővédelmi rendelkezéseket kell alkalmazni akkor is, ha a jegyzett tőke leszállítására amiatt kerül sor, hogy valamely részvényes részben vagy egészben mentesül a vagyoni hozzájárulás teljesítésének általa vállalt kötelezettsége alól. Ez a rendelkezés lényegében csak megerősíti azt, ami az irányelv 12. cikke és a 32. cikk 1-2. pontjának egybevetéséből amúgy is következik, nevezetesen, azt hogy a részvényes csak az alaptőke leszállítását célzó (és egyben a hitelezővédelmi szabályok érvényesülését is jelentő) eljárás sikeres befejezésének eredményeként menthető fel a részvényjegyzéssel vállalt kötelezettsége alól.

A hatályos Gt.-nek az alaptőke leszállításával összefüggő előírásai miközben egyes részletkérdésekben indokolatlanul "túlteljesítik" a közösségi elvárásokat, a szabályozás más vonatkozásaiban az alaptőkéjét leszállító részvénytársaság számára a 2. számú társasági jogi irányelv által nem megengedett kedvezményt biztosítanak. A törvény 258. § (2) bekezdése szerint "Ha a törvény az alaptőke leszállítását kötelezővé teszi, a 262. §-ban foglaltakat nem kell alkalmazni". A Gt. ezen előírása ellentétes az irányelv előzőekben elemzett rendelkezéseivel, mivel az a körülmény, hogy a társaság jegyzett tőkéjének leszállítására a törvény kötelező előírása ad okot, nem feltétlenül jelenti egyben azt is, hogy az irányelv 32. cikkében foglalt feltétel is teljesül, nevezetesen, hogy a társaság alaptőkéjének "névleges" leszállítása nem jár együtt tényleges vagyoncsökkentéssel (kifizetéssel). Ha pl. az alaptőke kötelező leszállítására a dolgozói részvény bevonásával összefüggésben kerül sor (187. § (4) bek.), a részvénytársaság volt munkavállalóját, illetve örökösét a bevont vagy a részvénytársaság által átruházott részvény névértékének megfelelő összeg illeti meg (187. § (6) bek.). (Más a helyzet akkor, ha a részvénytársaság alaptőkéjének kötelező leszállítása a törvény 243. § (2) bekezdése szerinti kogens szabály végrehajtását célozza, amikor a vagyonvesztés már korábban bekövetkezett.)

A hatályos magyar társasági jog ugyanakkor azáltal, hogy a hitelezővédelmi szabály (262. §) mellőzését kizárólag az alaptőke leszállításának kötelező vagy "önkéntes" voltától teszi függővé, lemond egyben arról is, hogy az irányelv 33. cikk 1. pont szerinti jogcímet (az alaptőke leszállítása a saját tőke szerkezetében jelent csak változást) a részvénytársaságok figyelembe vehessék. Nincsen lehetőség arra sem, hogy egy hazai részvénytársaság stabil pénzügyi helyzetére hivatkozva zárkózzon el a hitelezők biztosíték iránti kérelmétől. Indokolt ezért a társasági biztosítékadás alól mentesítő eseteket az irányelvben foglalt lehetőségekkel összhangban, differenciáltan szabályozni. (Megemlíthető, hogy szemben a Gt. előírásaival, a hatályos hitelintézeti törvény 73. § (1) bekezdése alapján, ha a hitelintézet jegyzett tőkéjének leszállítására kerül sor és a hitelintézet tőkemegfelelése eléri vagy meghaladja a törvényben meghatározott mértéket, úgy a hitelintézettel szemben fennálló követeléseket "... a gazdasági társaságokról szóló törvényi rendelkezések szempontjából biztosítékkal ellátottnak kell tekinteni". A Hpt. idézett rendelkezése megdönthetetlen vélelmet állít fel arra vonatkozóan, hogy az alaptőke leszállítása a hitelezők szempontjából nem jár biztosítékra is feljogosító mértékű kockázattal. Ily módon szembehelyezkedve a társasági jogi irányelv ismertetett tételes előírásaival és szemléletével, a részvénytársaság hitelezői nem vehetnek igénybe bírói jogorvoslatot álláspontjuk érvényesítése végett.)

Az 1997. évi társasági jogi reform több ponton is változást hozott az alaptőke-leszállítás során releváns "hitelező" fogalmával, valamint e hitelezők "biztosítékra való jogosultságával" kapcsolatban. Amíg a régi Gt. 312. §-a alapján biztosítékra csak azok a hitelezők tarthattak igényt, "... akiknek a részvénytársasággal szembeni le nem járt követelései az alaptőke leszállításáról szóló határozat első közzétételét megelőzően keletkeztek", addig az új Gt. 262. §-ának (1) bekezdése szerint a részvénytársaság "a társaság hitelezőit" köteles felhívni követeléseik bejelentésére. Következésképpen a hatályos társasági jogi szabályozás azonos megítélés alá vonja azokat a hitelezőket, akik a már esedékessé vált követelésük behajtása érdekében számos más jogi lehetőséget igénybe vehetnek (az adós fizetésképtelenségének megállapítása kezdeményezésétől az azonnal inkasszó benyújtásáig stb.), és a társaság azon hitelezőit, akik erre még (minthogy követelésük még nem vált esedékessé) eleve nem jogosultak. Kétségtelen, hogy ez a változás nem csupán a részvénytársaság számára lehet aránytalanul megterhelő, hanem csökkenti annak az esélyét is, hogy a valóban rászoruló hitelezők megfelelő biztosítékban részesülhessenek. (A hatályos szabályozás problematikus voltára világít rá az a körülmény, hogy bár a bírói gyakorlat elismeri biztosítékra jogosult hitelezőként azokat a személyeket is, akiknek a részvénytársasággal szemben még le nem járt követelésük van, a Gt. hitelezővédelmi rendelkezései elsődleges kedvezményezettjének a lejárt követeléssel rendelkező hitelezők tekinthetők.

A hatályos Gt. - eltérően az 1988. évi VI. törvényben előírtaktól - a hitelezői bejelentésre előírt határidő leteltét nem minősíti jogvesztőnek, bár a jogalkalmazói gyakorlat e téren kifejezett előírás nélkül is tartja magát a korábban hatályos törvény nyomán kialakított értelmezéshez. A Gt. 262. §-a alapján a hitelezőnek, ha az alaptőke leszállításához nem járult hozzá "abszolút", korlátozhatatlan joga van arra, hogy a társaságtól biztosíték adását követelje, és ennek elmaradása esetén a részvénytársaság alaptőkéjének a leszállítását megakadályozza. Ez egyben azt is jelenti, hogy e vonatkozásban a hitelezővédelmi rendelkezések aránytalanul kiszolgáltatott helyzetbe hozzák az alaptőkéjüket leszállítani kívánó részvénytársaságokat. Annak érdekében, hogy a hazai társasági jogi szabályozás más tagállamok nemzeti jogalkotásához képest ne legyen indokolatlanul rigorózus, célszerű a releváns hitelezői kategória tartalmát tekintve visszatérni a régi Gt. szerinti szabályhoz.

A jegyzett tőke leszállításának megkerülhetetlen korlátját jelenti a törvényben meghatározott ún. alaptőke-minimum védelmét célzó előírás. Az irányelv 34. cikke alapján a részvénytársaság nem csökkentheti alaptőkéjét a tagállami társasági jog szerinti (az irányelv 6. cikkében foglaltakat is figyelembe vevő) tőkenagyság alá. A 34. cikk rendelkezése természetesen nem jelenti azt, hogy a társaság az eszközeinek az általános tőkeminimumnak megfelelő hányadát "minden körülmények között" (egyfajta céltartalékként) lenne köteles megőrizni.

Ugyanakkor az irányelvi tiltás nem hagyható figyelmen kívül sem a törvényi előírások alapján kötelező, sem pedig a közgyűlés által elhatározott alaptőke-leszállítás során. A kogens közösségi előíráshoz képest csak látszólag jelent kivételt az ún. feltételhez kötött alaptőke-leszállítás esete. A 34. cikk második mondata alapján mód van arra, hogy az általános tőkeminimum megtartásának követelményét - legalábbis formálisan - figyelmen kívül hagyó alaptőke-leszállításra kerüljön sor, feltéve, hogy az erre irányuló társasági döntés csak akkor hatályosul, ha a részvénytársaság által ugyanezen időpontban elfogadott alaptőke-emelés sikeres végrehajtására sor került. Ebben az esetben a törvény felfüggesztő feltételhez köti az alaptőke leszállításának jogi elismerését: a feltétel pedig az általános tőkeminimumot elérő, pótlólagos tőkebevonás teljesítése. Másként fogalmazva az alaptőke főszabályként tiltott mértékű csökkentése jogi értelemben úgy "valósul meg", hogy egyetlen tényleges időpontban sem működik a részvénytársaság az általános minimum alatti mértékű alaptőkével. Ez a jogi konstrukció lehetőséget ad arra, hogy a veszteségesen működő társaság mielőtt új részvények kibocsátásával próbálkozna, a meglévő tulajdonosi struktúrát, illetőleg a korábban kibocsátott részvények névértékét a cég tényleges gazdasági helyzetéhez igazíthassa.

A Gt. hatályos 258. §-ának (1) bekezdés második mondata szerint "Az alaptőke nem szállítható le a 203. § (1) bekezdésében meghatározott összeg alá". A törvény jelenleg nem ad lehetőséget az alaptőke leszállítása és felemelése előzőekben ismertetett módon történő összekapcsolására. (Megjegyzendő, hogy a hitelintézeti törvény (1996. évi CXII. törvény) az 1998. évi módosítása óta ismeri a jegyzett tőke leszállításával egyidejűleg elrendelésre kerülő tőkeemelés lehetőségét. A Hpt. 73. § (4) bekezdése eszerint csak abban az esetben tiltja meg a jegyzett tőke leszállításának cégbírósági bejegyzését, ha a tőkeemelés meghiúsul, vagy legalábbis "nem éri el azt a mértéket, amelynek következtében a hitelintézet tőkemegfelelése elérné vagy meghaladná a 76. § (2) bekezdésben előírt mértéket"). A törvényjavaslat lehetőséget teremt arra, hogy ne csupán a részvénytársasági formában működő hitelintézetek, de általános jelleggel, valamennyi részvénytársaság élhessen a feltételes alaptőke-leszállítás jogi eszközével. A törvényjavaslat az alaptőke leszállításának és felemelésének ezt a "kombinált" változatát nem csak abban az esetben ismeri el, ha a jegyzett tőke leszállítása egyébként az általános tőkeminimum védelmére figyelemmel tilos volna. A részvénytársaság közgyűlése - a társaság belső tulajdonosi struktúrájának részleges megváltoztatása céljából - akkor is élhet ezzel a megoldással, ha az közvetlenül nem kapcsolódik a 258. § jelenleg hatályos (1) bekezdésének rendelkezéséhez.

A törvényjavaslat 16. §-ának (1) bekezdése a Cégközlöny tartalmával, megjelenési módjával foglalkozó Ctv. rendelkezést módosítja. A felmerült igényekre tekintettel 2003. január 1 napja óta a Cégközlöny már nem csak hagyományos újság formájában jelenik meg, hanem elektronikus úton is elérhető, hozzáférhető. Ez nagymértékben megkönnyíti a felhasználók helyzetét, az egyes közlemények keresését, tekintettel arra, hogy a hagyományos módon előállított Cégközlöny sok száz oldalas kiadvány. Az elmúlt időszak bebizonyította, hogy az elektronikus úton előállított Cégközlöny beváltotta a hozzá fűzött elvárásokat, ezért egy éves átmeneti időszakot követően, tehát 2004. január 1-től kezdődően a Cégközlöny - összhangban az 1. sz. társasági jogi irányelv módosításának tervezetében foglaltakkal - már csak elektronikus úton lesz hozzáférhető. Változatlan marad ugyanakkor az a rendelkezés, hogy a Cégközlönyben megjelenő ún. közvetlen közleményekről a megrendelők a Cégközlönytől levonatot, tehát igazolást kapnak a közzététel megtörténtéről. A cégbíróságokon a módosítás hatályba léptetéssel egyidejűleg lehetővé kell tenni ugyanakkor, hogy a felek és más érdeklődők a cégjegyzék adatai mellett az elektronikus Cégközlöny őket érdeklő adatairól is tájékozódhassanak.