ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ
Fidesz - Magyar Polgári Párt
Képviselőcsoportja
H/3937.
Képviselői önálló indítvány
.../2003. (....)
ORSZÁGGYŰLÉSI HATÁROZATI JAVASLAT
A bírák és ügyészek nyugdíjának felzárkóztatásáról
A Magyar Köztársaság demokratikus működésének záloga a független és pártatlan igazságszolgáltatás. Ennek az igazságszolgáltatásnak valamennyi nehézségét és feladatát a bírák és ügyészek viselik a vállukon, akikre ezért nagy felelősség hárul.
Úgy gondoljuk tehát, hogy az Európai Unió kapujában elengedhetetlen feladat és egyben erkölcsi kötelesség, hogy ne csupán az aktív - még dolgozó - bírák és ügyészek részesüljenek méltó anyagi ellátásban, hanem nyugdíjba vonult társaik is.
Ezért a Magyar Országgyűlés az ő megbecsülésük érdekében a következő határozatot hozza:
Indokolás
Az igazságszolgáltatás, mint az egyik jelentős hatalmi ág döntő szerepet játszik a Magyar Köztársaság jogszabályokon alapuló törvényes működésének biztosításában. A bírák és ügyészek túlterheltségük ellenére is magas színvonalú, kiváló munkát végeznek.
Nyugdíjba vonulásukkor azonban a kapott ellátás nem képes biztosítani az addig megszokott életszínvonalat, így tehát indokoltnak látjuk ezen kiemelkedő szakma presztízsének a nyugdíjon keresztül való biztosítását.
Az európai uniós csatlakozás küszöbén különösen fontosnak tartjuk a bírák és ügyészek nyugellátásának emelését, hiszen a csatlakozás után az egyéb uniós országbeli társaiknál így is jóval kisebb nyugdíjat fognak kapni. A felzárkóztatás megkezdése azonban elodázhatatlan feladat.
Terveink szerint a többi foglalkozási ág felzárkóztatását is meg kell kezdeni a bírák és ügyészekéhez hasonló módon.
A határozati javaslatban foglaltak megvalósítása tehát elengedhetetlen a nyugdíjas bírák és ügyészek megélhetésének biztosítása érdekében.
Budapest, 2003. május 7.
Dr. Mátrai Márta
Fidesz- Magyar Polgári Párt