MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA

a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény,
a nemzetközi magánjogról szóló 1979. évi 13. törvényerejű rendelet és
a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény módosításáról

Budapest, 2003. május

A Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 135. §-ának (1) bekezdése a következő mondattal egészül ki:

"A mulasztás esetére megállapított következmények alkalmazásának helye van akkor is, amennyiben a keresetlevelet a tagállamokban a polgári és kereskedelmi ügyekben keletkezett bírósági és bíróságon kívüli iratok kézbesítéséről szóló 1348/2000/EK tanácsi rendelet alapján kellett kézbesíteni, de a kézbesítés megtörténtéről kézbesítési igazolás nem érkezett vissza, feltéve, hogy a rendelet 19. cikke (2) bekezdésének a)-c) pontjában foglalt feltételek fennállnak."

A Pp. 136/A. §-a a következő (3) bekezdéssel egészül ki, egyidejűleg a (3) bekezdés számozása (4) bekezdésre változik:

"(3) Amennyiben olyan alperessel szemben került sor bírósági meghagyás kibocsátására, akinek a keresetlevelet a tagállamokban a polgári és kereskedelmi ügyekben keletkezett bírósági és bíróságon kívüli iratok kézbesítéséről szóló 1348/2000/EK tanácsi rendelet alapján kellett kézbesíteni, a bírósági meghagyás megtámadására előírt határidő elmulasztása esetén a bírósági meghagyás kibocsátásától számított egy évig van helye igazolásnak. Az igazolási kérelemben érdemi védekezést is elő kell terjeszteni. E szabály nem alkalmazható a személyállapotra vonatkozó perekben."

A nemzetközi magánjogról szóló 1979. évi 13. törvényerejű rendelet 68. §-a a következő (5)-(6) bekezdéssel egészül ki:

"(5) Az Európai Unió tagállamai viszonylatában a bizonyítás-felvételre irányuló jogsegélyre a polgári és kereskedelmi ügyekben a bizonyítás-felvétel tekintetében történő, a tagállamok bíróságai közötti együttműködésről szóló 1206/2001/EK tanácsi rendelet irányadó.

(6) Az (5) bekezdésben megjelölt rendelet alapján történő megkeresés teljesítése annak a megyei bíróságnak a székhelyén működő helyi bíróságnak (Budapesten a Budai Központi Kerületi Bíróságnak) a hatáskörébe és illetékességébe tartozik, amelynek területén

a) a meghallgatandó személy belföldi lakóhelye vagy szokásos tartózkodási helye található, vagy

b) a lefolytatandó szemle tárgya található, vagy

c) egyéb esetekben a bizonyítás a legcélszerűbben eszközölhető."

A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 266. §-ának (1) bekezdése a következő c) ponttal egészül ki:

E törvény a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napján lép hatályba, rendelkezéseit a hatálybalépéskor folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

1.1. A Javaslat célja az Európai Közösséget létrehozó Szerződés (EK-Szerződés) 234. cikkén alapuló előzetes döntéshozatali eljárás Európai Unióhoz történő csatlakozásunk időpontjától történő alkalmazhatóságának megteremtése.

1.2. Az Európai Unióhoz történő csatlakozásunk időpontjától a hazai jogalkalmazóknak a közösségi jog, illetve esetenként az uniós jog figyelembevételével kell eljárniuk. A gyakorlatban ez a közösségi és uniós jog hazai jogviszonyok tekintetében történő alkalmazását jelenti. Ennek a jogalkalmazói feladatnak az egyik legfontosabb aspektusa, hogy a hazai igazságszolgáltatási szervek az előttük indított, közösségi jogi elemet tartalmazó jogviták elbírálásakor a közösségi jogot közvetlenül alkalmazzák.

A közösségi jog egységes értelmezését és alkalmazását egy sajátos mechanizmus, az ún. előzetes döntéshozatali eljárás biztosítja úgy, hogy az Európai Bíróság számára értelmezési monopóliumot biztosít. Ennek az eljárásnak a keretében a tagállami bíróságok - és az előzetes döntés szempontjából azokkal egy tekintet alá eső bírói testületek - jogértelmezési kérdéseikkel az Európai Bírósághoz fordulhatnak, és a kapott értelmezés fényében az előttük folyó ügyet eldöntik. Az előzetes döntés - azon funkcióján túl, hogy a közösségi jog egységes alkalmazását biztosítja - a közösségi jog magánszemélyek által történő érvényesítésének leggyakrabban igénybevett eszköze. Mivel az egyének a közvetlen hatály elve alapján a közösségi jogból eredő jogaikat nemzeti bíróságaik előtt érvényesíthetik, az ezzel kapcsolatos értelmezési kérdések helyben, a nemzeti bíróság szintjén megoldhatók úgy, hogy a nemzeti bíróság kérdést utal az Európai Bírósághoz. Tehát a peres feleknek nem kell a belső jogi jogorvoslatokat kimeríteniük, hogy végül egy nemzetközi fórum - jelen esetben az Európai Bíróság - döntsön az ügyükben, amelynek nehézségei, költségvonzata és lassúsága más nemzetközi bírói fórumokkal kapcsolatban ismert.

Az előzetes döntéshozatali eljárás lényege akként ragadható meg, hogy míg az Európai Bíróság feladata a jogkérdések megválaszolása, amelynek elősegítése érdekében a nemzeti bíróságoknak megfelelő tájékoztatást kell nyújtaniuk, az Európai Bíróság értelmezésének gyakorlati alkalmazása, azaz az ügy végleges - az Európai Bíróság értelmezése fényében történő - eldöntése a nemzeti bíróságok feladata marad.

1.3. Az előzetes döntéshozatali eljárásról párhuzamosan több alapszerződésbeli rendelkezés, továbbá az Európai Közösség és a tagállamok által kötött nemzetközi egyezmény rendelkezik. Mindezek közül az EK-Szerződés 234. cikke a legfontosabb, amely a következőket rendeli:

"A Bíróság hatáskörrel rendelkezik előzetes döntés meghozatalára a következő kérdésekben:

a) e szerződés értelmezése;

b) a Közösség intézményeinek és az Európai Központi Bank jogi aktusainak érvényessége és értelmezése;

c) a Tanács jogi aktusa által létrehozott szervek alapokmányának értelmezése, ha az alapokmány így rendelkezik.

Ha egy tagállam bírósága előtt ilyen kérdés merül fel, és ez a bíróság úgy ítéli meg, hogy ítélete meghozatalához szükség van a kérdés eldöntésére, kérheti a Bíróságot, hogy hozzon ebben a kérdésben döntést.

Ha egy tagállam olyan bírósága előtt folyamatban lévő ügyben merül fel ilyen kérdés, amelynek határozatai ellen a nemzeti jog értelmében nincs jogorvoslati lehetőség, e bíróság köteles a Bírósághoz fordulni."

Az előzetes döntési eljárásról rendelkezést tartalmaz továbbá az ESZAK Szerződés 41. cikke, az Euratom Szerződés 150. cikke. Az Amszterdami Szerződés módosításai nyomán az EK-Szerződés 68. cikke a vízumok, menekültügy, bevándorlás és a személyek szabad mozgására vonatkozó egyéb politikák terén korlátozásokkal ugyan, de szintén lehetővé teszi a nemzeti bíróságok számára előzetes döntés kérését. Az Amszterdami Szerződés és az Európai Unióról szóló Szerződés a büntetőügyekben való rendőrségi és igazságügyi együttműködés (azaz a harmadik pillér) tekintetében szintén megnyitotta az előzetes döntés megkérésének lehetőségét. A tagállamok az Amszterdami Szerződés aláírásakor vagy azt követően nyilatkozhattak arról, hogy minden bírói szervük vagy csak azok a bíróságaik utalhatnak kérdést az Európai Bírósághoz, amelyek döntése után nincs további jogorvoslat. Mindezidáig az Egyesült Királyság, Dánia, Franciaország, Írország nem tett nyilatkozatot. Ausztria, Belgium, Finnország, Görögország, Olaszország, Németország, Luxemburg, Hollandia, Portugália, Svédország valamennyi bíróságát alávetette, Spanyolország pedig csak azokat a bíróságait, amelyek döntése után további jogorvoslat nincs.

2.1. Az EK-Szerződés 234. cikkének (1) bekezdése egyértelmű iránymutatást ad arról, hogy a Bíróság előzetes döntés keretében mely közösségi jogi rendelkezések értelmezésével vagy érvényességének vizsgálatával foglalkozhat. Az Európai Bíróság gyakorlatában azonban ennél jóval tágabban értelmezte azoknak a jogszabályoknak a körét, amelyek előzetes döntés tárgyai lehetnek.

A 234. cikk (1) bekezdés a) pontja értelmében a Bíróság az EK-Szerződés értelmezésével kapcsolatos teendőket látja el. Adott esetben ez olyan általánosabb jellegű kérdésekre is vonatkozhat, mint pl. annak vizsgálata, hogy az EK-Szerződés egy rendelkezése közvetlen hatállyal bír-e. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy az előzetes döntés kérésének hangsúlyozottan nem feltétele, hogy az értelmezendő szerződéses rendelkezés közvetlen hatállyal rendelkezzék, azaz a magánszemély számára jogokat írjon elő.

A 234. cikk (1) bekezdés b) pontja körében az Európai Bíróság nemcsak az EK-Szerződésben kifejezetten megnevezett jogszabálytípusokat - rendeletek, irányelvek és határozatok -, hanem más kötelező aktusokat és kötelező erővel nem rendelkező ajánlásokat és véleményeket is értelmezési hatáskörébe vont. Az Európai Bíróság mindössze azt a feltételt támasztja, hogy a szóban forgó aktus valamelyik közösségi intézményhez kapcsolódjék. Ilyenek a Tanács, a Bizottság, az Európai Parlament, a Számvevőszék és az Európai Központi Bank. A Régiók Bizottsága és a Gazdasági és Szociális Bizottság aktusait az Európai Bíróság nem vizsgálja, mivel ezek a Közösségnek nem önálló, hanem tanácsadó szervei.

A Bíróság ezen túlmenően, az EK-Szerződés felhatalmazása alapján a Közösség által megkötött nemzetközi szerződések tekintetében is megállapította joghatóságát, továbbá a nemzetközi szerződésekkel létrehozott testületek, például a társulási tanácsok döntéseit is az előzetes döntés körében vizsgálható jogszabályok körébe vonta. A Bíróság azonban joghatóságának hiányát mondta ki azoknak a nemzetközi szerződéseknek az esetében, amelyeket a tagállamok saját hatáskörükben kötöttek.

A Bíróság több ízben kimondta, hogy a kizárólag belső jogi értelmezési kérdéseket felvető ügyekben nem rendelkezik joghatósággal. Amennyiben a nemzeti jog értelmezését a nemzeti bíróság azért kéri, hogy annak a közösségi joggal való összhangját meg tudja ítélni, ehhez a Bíróság ad szempontokat, de a nemzeti jog értelmezéséről és annak közösségi jogba ütközéséről közvetlenül soha nem dönt.

Tekintettel arra, hogy a Bíróság gyakorlatában az általános jogelveket és az alapjogokat a közösségi jog forrásainak tekinti, ezek értelmezése is felmerülhet az előzetes döntések keretei között.

2.2. A Bíróság saját gyakorlatot alakított ki, hogy melyek azok a bíróságok és bírói testületek, amelyek az előzetes döntés keretében kérdést utalhatnak. Ez a megközelítés nem szükségszerűen egyezik a tagállam belső joga értelmében bíróságnak minősülő, igazságszolgáltatást végző szervek körével. A Bíróság a Dorsch Consult-esetben (54/96 sz. ügy) foglalta össze azokat a tényezőket, amelyeket figyelembe vesz annak meghatározásakor, hogy a kérdést utaló testület az előzetes döntés céljából bíróságnak vagy bírói szervnek minősül-e. A magyar jogrendszerben a Közbeszerzési Döntőbizottság, illetve a Hírközlési Döntőbizottság minősülhet a 234. cikk szerinti fórumnak. A Javaslat azonban e szerveknek az előzetes döntési eljárással kapcsolatos eljárására nem tartalmaz szabályokat, tekintettel arra, hogy a közbeszerzési törvény és a hírközlési törvény átfogó felülvizsgálat alatt áll.

3.1. A 234. cikk (2) és (3) bekezdése különbséget tesz a tagállami bíróságok között aszerint, hogy olyan bíróság jár-e el a közösségi jogi kérdés eldöntését felvető ügyben, amelyiknek döntése után van további jogorvoslatra lehetőség vagy sem. Míg az előbbi esetben az eljáró bíróság belátásán múlik, hogy intéz-e kérdést az Európai Bírósághoz, az utóbbi esetben a perbíróság köteles az Európai Bírósághoz fordulni azoknak a közösségi jogi kérdéseknek az eldöntése céljából, amelyek az ítélet meghozatala szempontjából szükségesek.

A nemzeti bíróságok az utalás tekintetében élvezett diszkréciójának elemei:

- szükséges-e kérdést utalni a tagállami bíróság előtt lévő ügy elbírálásához;

- a feltett kérdések mennyiben relevánsak az adott ügy elbírálása tekintetében;

- melyek azok a tényezők, amelyek a nemzeti bíróságot kérdés utalására vezették.

A nemzeti bíróság bármilyen típusú - polgári, büntető, közigazgatási - eljárás bármely szakaszában megkeresheti az Európai Bíróságot. A nemzeti bíróságnak mindössze azt kell "bizonyítania", hogy az előzetes döntést az "előtte folyó", azaz a még jogerősen le nem zárt vagy meg nem szüntetett eljárás során kéri. Noha a nemzeti bíróság egyedül dönt arról, hogy az előtte lévő ügy elbírálásához szükséges-e az Európai Bíróság segítsége, semmi sem akadályozza meg abban, hogy a felek álláspontját figyelembe vegye. A felek ugyan kérelmezhetik, hogy a nemzeti bíróság utaljon kérdést, de ez semmilyen szempontból sem kötelezi a tagállami bíróságot, a bíróság maga dönt arról, hogy szüksége van-e jogértelmezésre.

A nemzeti bíróság legfontosabb feladata, hogy az Európai Bíróságot tájékoztassa az ügy minden olyan jogi és ténybeli vonatkozásáról, amely a közösségi jog értelmezése szempontjából lényeges lehet. A nemzeti bíróság kizárólagos hatásköre eldönteni, hogy mikor és hogyan gyűjti össze az ügy eldöntéséhez szükséges tényeket, azonosítani a nemzeti jognak az ügy szempontjából releváns rendelkezéseit és azok tartalmát, valamint eloszlatni minden kételyt a tekintetben, hogy az adott ügyben hatáskörrel rendelkezik. A Bíróság több ízben utalt arra, hogy jóllehet a nemzeti bíróságok teljes diszkréciót élveznek abban, hogy az eljárás mely szakaszában utalnak kérdést, ésszerű, ha bevárják, míg az összes ténybeli és jogi kérdést azonosítani lehet. A Bíróság különösen nagy hangsúlyt helyez a jogi kontextus és a tények pontos feltárására, mert csak ezek pontos ismeretében tud a nemzeti bíróságok számára tényleges eligazítást nyújtó jogértelmezést adni és elkerülni azt, hogy döntése a tanácsadó vélemény szintjére süllyedjen. Amennyiben a nemzeti bíróság az ügy jogi és ténybeli hátteréről nem vagy hiányosan tájékoztatja az Európai Bíróságot, ezzel a kérdések elbírálását teszi kockára.

A nemzeti bíróságok utalási szabadságát az sem korlátozza, ha a Bíróság egy hasonló ügyben már hozott döntést. A nemzeti bíróság az előtte lévő eljárás későbbi szakaszában további kérdéseket is feltehet, kérheti a korábbi kérdésre adott válasz értelmezését, azonban további kérdésekkel nem "vitathatja" az Európai Bíróság döntését.

A közösségi joggal teljes mértékben összeegyeztethető, ha a nemzeti bíróság előzetes kérdés utalását kimondó döntését az egyik peres fél megtámadja. Ha a fellebbviteli bíróság a fellebbezésnek helyt ad, az alsóbbfokú bíróság a kérdést visszavonja, amennyiben a fellebbezést elutasítja, az értelemszerűen nem érinti az előzetes döntés menetét.

3.2. A 234. cikk (3) bekezdése értelmében azok a bíróságok, amelyeknek döntése után további belső jogorvoslat nincs, kötelesek kérdést intézni az Európai Bírósághoz, amennyiben ez az előttük lévő ügy elbírálása szempontjából fontos. Az utalási kötelezettség előírása azt a helyzetet gátolja meg, hogy egy ügy úgy jusson végleges lezárásra a tagállami igazságszolgáltatás keretei között, hogy az értelmezésre szoruló közösségi jogi rendelkezés nem jutott el az Európai Bírósághoz. A rendelkezés kötelezettséget kimondó fordulata ellenére itt nem arról van szó, hogy az ilyen bíróságoknak minden egyes ügyet az Európai Bíróság elé kellene vinniük. Az Európai Bíróság ezt fellazította azzal, hogy fokozatosan megalapozta saját joggyakorlatának irányadó jellegét. Azaz a korábbi előzetes döntés keretében hozott döntésekre a nemzeti bíróságok az Európai Bíróság megkeresése nélkül hivatkozhatnak.

Az Európai Bíróság joggyakorlata nem egyértelmű a tekintetben, hogy pontosan mely bíróságokat is minősít olyanoknak, amelyek döntése ellen további jogorvoslat nincs. Az absztrakt elmélet szerint ilyen az a tagállami bíróság, amelynek döntése ellen a belső jog alapján soha nincs fellebbezési lehetőség, míg a konkrét elmélet szerint ez arra a tagállami bíróságra vonatkozik, amelynek döntése ellen az adott ügyben nincs fellebbezési lehetőség.

3.3. A Bíróság a Da Costa v. Nederlandse Belastingadministratie-esetben (28-30/62. sz. ügy) döntött arról, hogy hogyan alakul a tagállami bíróságok utalási kötelezettsége azokban az esetekben, amikor a nemzeti bíróság előtt olyan ügy van, ami a tényállás és a jogkérdés vonatkozásában is megegyezik egy olyan korábbi üggyel, amelyben az Európai Bíróság már hozott döntést. Az Európai Bíróság kimondta, hogy különbséget kell tenni a 234. cikk (2) és (3) bekezdése által a bíróságokra rótt kötelezettségek között. Megállapította, hogy az Európai Bíróság jogértelmezése irányadó, autoritatív jelleggel rendelkezik, amely a 234. cikk (3) bekezdésben foglalt kötelezettséget céljától foszthatja meg. Ez a helyzet áll fenn akkor is, amikor a nemzeti bíróság által feltett kérdés gyakorlatilag azonos egy az Európai Bíróság által már korábban eldöntött kérdéssel. A Bíróság ezzel saját jogértelmezési gyakorlatának ex ante kötelező hatályát mondta ki. A Bíróság jogértelmezése tehát nemcsak az éppen előtte lévő ügyben eljáró bíróságot kötelezi, hanem azokban a jövőbeni ügyekben is irányadó, amelyek tényállásukban és jogkérdésükben azzal megegyeznek. A Bíróság joggyakorlatának irányadó jellege az, amelynek következtében nem szükséges, hogy azok a nemzeti bíróságok, amelyek döntése után nincs további jogorvoslat, minden egyes közösségi jogi kérdést automatikusan a Bíróság elé utaljanak. Amennyiben a nemzeti bíróság egy korábbi ügyben hozott döntés ellenére kérdést kíván az Európai Bírósághoz intézni, ezt megteheti, a Bíróság akár korábbi ítéletének megismétlésével az ilyen kérdéseket meg fogja válaszolni. A nemzeti bíróságoknak tehát az utalási kötelezettség ellenére sem kell az Európai Bírósághoz fordulniuk, ha az előttük lévő ügy egy korábbi az Európai Bíróság által már eldöntött ügy tényállásával és jogkérdésével megegyezik.

A Bíróság ítélkezési gyakorlatának erga omnes hatályát a CILFIT-esetben (283/81. sz. ügy) fogalmazta meg egyértelműen. A Bíróság megállapította, hogy korábbi döntésére a nemzeti bíróság akkor is hivatkozhat, ha a szóban forgó ügy kérdése és tényállása szigorúan véve nem teljesen azonos azokkal, amelyeket az Európai Bíróság már eldöntött.

3.4. A CILFIT-esetben a Bíróság azzal a kérdéssel is foglalkozott, hogy vonatkozik-e az utalási kötelezettség a nemzeti bíróságokra akkor, ha a nemzeti bíróság előtt lévő ügyben a közösségi jogi kérdés nem releváns. Az Európai Bíróság ezzel kapcsolatban megfogalmazta, hogy a 234. cikk (3) bekezdése körébe eső bíróságoknak ugyanannyi diszkréciójuk van annak eldöntésére, hogy szükség van-e az előttük lévő ügy megítéléséhez egy közösségi jogi kérdés értelmezésére, mint az alsóbb fokú nemzeti bíróságoknak. Ha a közösségi jogi kérdés az előttük lévő ügyben nem lényeges, az ügyre nincs hatással, akkor az a nemzeti bíróság, amelynek döntése után ugyan nincs további jogorvoslat, nem köteles a kérdést az Európai Bírósághoz utalni. Ez a kötelezettség akkor áll fenn, ha a 234. cikk (3) bekezdése szerinti nemzeti bíróság arra a következtetésre jut, hogy az előtte lévő ügy eldöntéséhez közösségi jogi kérdés megválaszolása szükséges.

3.5. A közösségi jog érvényességének megítélésével kapcsolatban az Európai Bíróság az értelmezéshez hasonló kizárólagos hatáskört biztosított magának. A nemzeti bíróság csak a közösségi jogszabály érvényességét állapíthatja meg, ha azt valamelyik fél vitatná, ezzel a közösségi intézkedés létét még nem vonja kétségbe. Amennyiben a nemzeti bíróságnak komoly kétségei vannak a közösségi jogszabályon alapuló belső jogi norma érvényessége felől, úgy alkalmazását ideiglenesen felfüggesztheti vagy közbenső intézkedést hozhat, míg a közösségi jog érvényességével kapcsolatos kérdésére az előzetes döntés keretében választ kap. Erre azonban csak akkor kerülhet sor, ha az érvényességgel kapcsolatban komoly kétség merült fel, valamint visszafordíthatatlan és jelentős kár bekövetkeztének kockázata forog fenn.

A CILFIT-esetben az Európai Bíróság arra is utalt, hogy a nemzeti bíróságnak nem kell kérdést felterjesztenie, amennyiben a közösségi jog helyes alkalmazása annyira egyértelmű - acte clair ("világos ügy") -, hogy az a nemzeti bíróság számára nem hagy ésszerű kétséget a kérdés megválaszolása tekintetében; ehhez előbb meg kell győződnie arról, hogy a többi tagállam nemzeti bírósága és az Európai Bíróság számára is hasonlóképpen egyértelmű a kérdés.

4. Az Európai Bíróság több ízben hangsúlyozta, hogy a lehető legmesszemenőbbig tiszteletben tartja a nemzeti bíróságnak azt a döntését, hogy az adott ügy elbírálása szempontjából szükségszerű-e az előzetes döntés kikérése. Az Európai Bíróság megkeresés esetén köteles eljárni, azonban vannak olyan körülmények, amelyek esetében az Európai Bíróság joghatóság hiányában vagy egyéb okból mégis visszautasítja egy kérdés megválaszolását. Ilyen körülmény lehet például, ha az adott ügyben nem az utaló bíróság fog ítéletet hozni (pl. közbenső intézkedés esetében), a nemzeti bíróság a kérdést visszavonja, a tagállam egy felsőbb bírósága megsemmisítette az alsóbb fokú perbíróságának a kérdés utalásának szükségességét kimondó végzését, az egyik peres fél álláspontját alátámasztó jogértelmezése arra vezetne, hogy a nemzeti alapeljárás megszűnik, a kérdés túl általános és jogi szempontból nem elbírálható, a kérdés az ügy valódi természetével nincs kapcsolatban, hipotetikus jellegű.

5. Az előzetes döntéshozatali eljárás keretében a nemzeti bíróság a belső jog szerinti alapeljárást felfüggeszti, és végzés formájában összefoglalja azokat a kérdéseket, amelyeket az Európai Bírósághoz fel kíván terjeszteni. Miután az Európai Bíróság az előzetes döntés keretében az elébe utalt közösségi jogi kérdésben állást foglalt, a nemzeti bíróság előtti alapeljárás folytatódik, és ennek végeztével a nemzeti bíróság ítéletet hoz. A közösségi jogi kérdés tekintetében a nemzeti bíróság számára az Európai Bíróság döntése kötelező. A nemzeti bíróságnak az a feladata, hogy az immár kellőképpen értelmezett közösségi jogot az előtte lévő eljárás tényeire a nemzeti jog keretein belül alkalmazza. (Az eljárás lefolytatásának részletes szabályait az Európai Bíróság Eljárási Szabálya tartalmazza.)

Számos esetben előfordul, hogy a közösségi jog értelmezése a hazai jogszabály érvényességének vagy alkalmazhatóságának kérdését is felveti. Ilyenkor az Európai Bíróság csak általános jelleggel állapítja meg a közösségi jogba ütközést. Minden esetben a nemzeti bíróság feladata annak megállapítása, hogy az adott hazai jogszabály a közösségi jogba ütközik. A nemzeti bíróság feladata, hogy az ilyen jogszabályt "félre tegye", azaz alkalmazását felfüggessze. Amennyiben az érintett nemzeti bíróság hatáskörrel rendelkezik arra, hogy az előtte lévő jogszabályt megsemmisítse, vagy ennek céljából megkeresse a normakontrollal egyébként felruházott szervet, akkor az ezekkel kapcsolatos intézkedéseket is meg kell tennie.

6. Az Európai Bíróság döntése minden elemében kötelező, hatálya nemcsak az alapeljárásban érintett jogviszonyra terjed ki, hanem a döntése előtt létrejött jogviszonyokra is. Tehát az előzetes döntés visszaható hatállyal rendelkezik. A Bíróság döntésének visszaható hatályát csak kivételes esetben, jogbiztonsági okokból korlátozza. Ilyenkor döntésének hatálya csak azokra a jogviszonyokra terjed ki, amelyekkel kapcsolatban a döntés meghozatalakor már eljárás volt folyamatban.

7. Az előzetes döntés mechanizmusának hazai meghonosítása rendkívül fontos. Az uniós tagsággal egyidőben uniós/közösségi jogot alkalmazó fórumokká váló magyar bíróságok kiemelkedő szereppel rendelkeznek a tekintetben, hogy az előttük indított eljárások során közösségi jogi elemet felismerjék, a közösségi jogot megfelelően alkalmazzák, és amennyiben értelmezési kérdésük merül fel, tisztában legyenek azzal, hogy milyen szabályok mentén és milyen keretek között kaphatnak arra választ.

- a tagállamokban a polgári és kereskedelmi ügyekben keletkezett bírósági és bíróságon kívüli iratok kézbesítéséről szóló 1348/2000/EK rendelet,

A rendelet értelmében az alperes a mulasztási ítélet megtámadására nyitva álló határidő elmulasztása miatt igazolási kérelmet terjeszthet elő a határozatról való tudomásszerzéstől számított ésszerű határidőn belül. A rendelet 19. cikkének (4) bekezdése általi lehetőséggel élve Magyarország egy évben kívánja meghatározni az igazolási kérelem előterjesztésének végső határidejét. A rendelet 19. cikkének (5) bekezdése szerint e rendelkezés nem alkalmazható a személyállapotra vonatkozó perekben.

A Pp. hatályos szabályai alapján az igazolási kérelem előterjesztésének objektív határideje három hónap [107. § (1) bek.]. E szabály irányadó a bírósági meghagyással szembeni ellentmondás előterjesztésére nyitva álló határidő elmulasztása miatti igazolásra is. Az általánostól eltérő egy éves határidőt kimondó szabályt célszerű a bírósági meghagyásról rendelkező rendelkezések körében elhelyezni. Hatályos szabályainktól eltérően a rendelet szerint az igazolási kérelemben az alperesnek érdemi védekezést is elő kell terjesztenie, így e szabállyal is ki kell egészíteni a Pp.-t. Erre szolgál a Pp. 136/A. §-ának - a Javaslat 2. §-ával megállapított új - (3) bekezdése.

A közösségi jog nem írja elő, hogy a per tárgyalásának mely szakaszában kell az előzetes döntéshozatalt a bíróságnak kezdeményeznie. Ezt nem is célszerű rögzíteni, mivel esetenként változhat, hogy mikor a legcélszerűbb az Európai Bírósághoz fordulás - bizonyos esetben indokolt lehet a tényállás tisztázása és a teljes bizonyítási eljárás lefolytatása után megtenni ezt a lépést, más esetben, ha a jogkérdés tisztázása eleve szükségtelenné teszi a ténybizonyítást, indokolt rögtön előzetes döntésért folyamodni.

A Javaslat szerint a bíróság az előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezésével egyidőben a per tárgyalását felfüggeszti [a Javaslattal beiktatott 155/A. § (2) bekezdés első mondata]. A Pp. 155. §-a értelmében a tárgyalás felfüggesztésével minden határidő megszakad; a felfüggesztés megszűnésétől a határidő újra kezdődik. A felfüggesztés tartama alatt tett minden bírói rendelkezés, úgyszintén a felek által teljesített minden perbeli cselekmény hatálytalan, kivéve a felfüggesztéssel, illetőleg az annak megszüntetésével kapcsolatos bírói rendelkezéseket és perbeli cselekményeket.

4. A Javaslat szerint a bíróság a kérdésfeltevésről és a felfüggesztésről egy végzésben határoz, ezért - ha a tervezet eltérően nem rendelkezik - az e végzés elleni fellebbezésre a felfüggesztésre vonatkozó szabályok lennének irányadóak. A Pp. 155. §-ának (3) bekezdése alapján a felfüggesztést elrendelő bírósági határozat ellen külön fellebbezésnek van helye; a bíróság az ilyen határozatot maga is megváltoztathatja. A bírói gyakorlat (BH 1990. 303. sz. alatt közzétett eset) szerint a tárgyalás felfüggesztésére irányuló kérelmet elutasító végzés pervezető határozat, ezért ellene külön fellebbezésnek nincs helye.

Célszerű azonban külön megfontolás tárgyává tenni azt, hogy legyen-e helye külön fellebbezésnek a kérdésfeltevést elrendelő (s egyúttal a tárgyalást felfüggesztő) végzés ellen, illetve megengedje-e a törvény a felek ilyen indítványát elutasító döntés ellen az önálló fellebbezést. A közösségi jog e kérdésről nem rendelkezik.

Elsőképpen azt érdemes rögzíteni, hogy miről is dönt a bíróság az ilyen végzés meghozatalakor, ugyanis ez jelöli ki az esetleges fellebbezés keretében a felülbírálat körét is. A legfontosabb döntése a bíróságnak annak megállapítása, hogy az ügy elbírálása szempontjából a közösségi jogszabály alkalmazása releváns-e. Az e kérdésben elfoglalt álláspont függvénye az, hogy az előzetes döntésre szükség van-e. Másodsorban problematikus lehet a kérdések megfogalmazása (a végzés rendelkező része). Ennek jelentősége azonban kisebb, mivel az Európai Bíróságot nem köti szigorúan a kérdés formulázása, azt gyakorta újrafogalmazza. Harmadsorban a végzés indokolásában a tényállás és a magyar jog ismertetése képezheti vita tárgyát. Ez azért fontos, mert esetlegesen a kérelem érdemi válasz nélküli elutasítását eredményezheti, illetve az ügy elbírálása szempontjából hasznosíthatatlan érdemi választ eredményezhet; (ez előfordulhat egyébként a kérdés nem kellően célirányos megfogalmazása esetében is). Ilyen esetben azonban az Európai Bíróság az Eljárási Szabályzata alapján (104. cikk) további felvilágosítást kérhet a bíróságtól. Végül megemlítendő, hogy önmagában az a döntés, hogy forduljon-e vagy sem az Európai Bírósághoz a bíróság (noha a közösségi jog alkalmazásának szükségessége egyértelmű), nem vitatható sem a felek, sem a felsőbb bíróság által, mivel erről a közösségi jog alapján az eljáró bíróság szabadon dönthet.

A fellebbezési jog megadása kérdésében az alábbi szempontokat is mérlegelni kell.

A fellebbezés lehetőségének illetve hiányának tudata befolyásolhatja a bíró magatartását. Ha a fellebbezés lehetséges, a döntést könnyebben meghozhatja a bíró, hiszen azt a felek (fellebbezés előterjesztésével) és a felsőbb bíróság kontrollálhatja. Ugyanakkor a fellebbezés kizártsága is arra vezethet, hogy a bíró "biztonságból" inkább előzetes döntésért folyamodik, mivel el kívánja kerülni, hogy a kezdeményezés elmulasztása később az elsőfokú döntés hatályon kívül helyezéséhez vezessen.

Fölvethető az is, hogy azért célszerű lehetőséget nyújtani az elsőfokú bíróság döntésének fellebbezhetőségére mindkét esetben (vagyis mind a kérdésfeltevés, mind az indítvány elutasítása esetén), hogy a bíróságot ne befolyásolja az, hogy a döntése ellen az egyik esetben van helye, míg a másik esetben nincs helye külön fellebbezésnek.

A külön fellebbezés lehetősége mellett szól végül, hogy az előzetes döntés feleslegessé teheti a bizonyítási eljárást, vagy annak egy részét, így célszerű már az elsőfokú eljárás közben lehetőséget adni az előzetes döntést elutasító végzés másodfokú felülvizsgálatára is.

A fenti szempontok mérlegelése alapján a Pp.-nek a Javaslat 3. §-ával beiktatott 155/A. § (3) bekezdése a polgári perekben az elsőfokú eljárásban csak a kérdésfeltevést elrendelő (s egyúttal a tárgyalást felfüggesztő) végzés elleni fellebbezés lehetőségét biztosítja. Ezt az indokolja, hogy kiszűrhetők legyenek az indokolatlan vagy rosszul fogalmazott, az ügy elbírálása szempontjából közömbös, hasznot nem hajtó kérdésfeltevések. A fellebbezés elbírálása időveszteség, de nem vesz igénybe hosszú időt, ezzel szemben egy fölösleges utalás két évvel hátráltatja a per érdemi befejezését. A fellebbezési jog szempontjából nincs jelentősége annak, hogy a bíróság saját kezdeményezésből, vagy valamelyik fél indítványa alapján hozta határozatát.

5. Amennyiben az ügyet tárgyaló hazai bíróság eljárását követően a feleknek további perorvoslat igénybevételére már nincs lehetőségük, az adott bíróságot utalási kötelezettség terheli. Az EK-Szerződés 234. cikkének (3) bekezdése [és a 68. cikk (1) bekezdése] úgy rendelkezik, hogy ha egy tagállam olyan bírósága előtt folyamatban lévő ügyben merül fel a közösségi jog értelmezését/érvényességét érintő kérdés, amelynek határozatai ellen a nemzeti jog értelmében nincs jogorvoslati lehetőség, e bíróság köteles a Bírósághoz fordulni.

Ezért célszerűbb abból az értelmezésből kiindulni, hogy azok a bíróságok kötelesek az Európai Bíróságot megkeresni, amelyek határozata után a konkrét ügyben a feleknek nincs további perorvoslat benyújtására lehetőségük.

6. A Javaslattal beiktatott 155/A. § (2) bekezdésének utolsó mondata szerint az eljáró magyar bíróság már a kérdés utalásával egyidejűleg értesíteni köteles az Igazságügyi Minisztériumot arról, hogy kérdéssel fordult az Európai Bírósághoz. Ez azért szükséges, hogy az IM - mint a magyar jogrendszernek az uniós/ közösségi joggal való összhangja biztosításáért felelős kormányzati szerv - haladéktalanul értesüljön az eljárásról, ami lehetővé teszi egyrészt az uniós/közösségi jog és a belső jog esetleges összeütközése esetében a szükséges jogalkotási lépések megtételének kezdeményezését, másfelől hosszabb időt biztosít a feltett kérdéssel kapcsolatban az Európai Bíróság eljárásában a tagállamoknak biztosított észrevételezési jog gyakorlásához szükséges kormányzati álláspont kialakítását megelőző szakmai előkészítéshez.

A Javaslat 5. §-a a nemzetközi magánjogról szóló 1979. évi 13. törvényerejű rendelet módosítására irányul. Az Nmjtvr. módosítása a tagállamok bíróságai közötti együttműködésről a bizonyítás-felvétel területén a polgári és kereskedelmi ügyekben tárgyú 1206/2001/EK tanácsi rendelet alkalmazhatóságának megteremtése érdekében szükséges. A rendelet a határokon átlépő peres ügyek esetében kívánja megkönnyíteni a bizonyítás felvételét valamely más tagállam területén. A rendelet hatálya azon kérelmekre terjed ki, amellyel valamely tagállam bírósága egy másik tagállam bíróságát kéri bizonyítás lefolytatására, illetve amellyel azt kéri, hogy a másik tagállamban közvetlenül folytathasson bizonyítást. A rendelet szabályait az Európai Unió tagállamai között kell alkalmazni.

A kérelmek teljesítésére vonatkozó hatásköri és illetékességi szabályokról jogszabályban rendelkezni kell, tekintettel arra, hogy az nem következik sem a közösségi rendeletből, sem a belső jogszabályokból. A Javaslat a nemzetközi magánjogról szóló 1979. évi 13. törvényerejű rendelet 68. §-át egészíti ki a hatáskörről és illetékességről rendelkező szabályokkal, tekintettel arra, hogy e kódex - s nem a Pp. - tartalmazza nemzetközi polgári eljárásjogunk alapvető szabályait, noha a Pp.-ben is találhatók nemzetközi vonatkozású szabályok, pl. a kézbesítés, a bizonyítás, perköltség kérdései, de alapvetően a magyar bíróság előtt folyó per nézőszögéből, azaz nem tér ki a Pp. a magyar bíróság részéről történő jogsegélynyújtás eljárási kérdéseire, vagyis az olyan eljárási cselekményekre, amelyek anélkül végzendők, hogy belföldi per lenne.

Tekintettel arra, hogy a hatáskör centralizációja miatt szükséges a tvr.-be beiktatni a bizonyítás-felvételre hatáskörrel rendelkező bíróságokat meghatározó szabályt, így indokolt egy általános szabály megjelenítése is arról, hogy az Európai Unió tagállamai viszonylatában a rendelet alapján történik a bizonyítás-felvételre irányuló megkeresések teljesítése. Erre irányul az Nmjtvr. 68. §-ának új (5) bekezdése.

Az új (6) bekezdés pedig a hatásköri és illetékességi szabályt tartalmazza. A c) pontban szabályozott illetékességi ok kiegészítő jellegű, alkalmazására akkor kerülhet sor, amennyiben sem az a), sem a b) pont nem alkalmazható, ugyanakkor a szabad bizonyítás rendszere miatt az a) és b) pontokban foglaltakon túli eset is felvetődhet. Nem célszerű azonban, hogy a c) pontbeli esetkör megelőzhesse az a) és b) pontban szabályozottakat, mivel az túlzott szabadságot biztosít a külföldi bíróságnak.

2. A Be.-ben a jogintézményre utaló jellegű rendelkezés önálló alcím alatt történő megjelenítése nem indokolt, tekintettel a törvény szerkezetére, valamint arra, hogy a büntetőeljárásokban jóval kisebb a gyakorisága az előzetes döntések kezdeményezésének.

3. Az előzetes döntéshozatalt bárki indítványozhatja, akinek egyébként joga van indítványokat tenni. A Be. egyenként szabályozza, hogy az ügyész, illetve az eljárásban részt vevő személyek közül ki tehet indítványokat. Az ügyészt a Be. 28. §-a (7) bekezdésének harmadik mondata alapján indítványtételi jog illeti meg az ügyben felmerült minden olyan kérdésben, amelyben a bíróság dönt. A terhelt a Be. 43. § (2) bekezdés d) pontja alapján jogosult arra, hogy indítványokat tegyen. A védő a Be. 50. § (3) bekezdése alapján külön is gyakorolhatja a terhelt jogait. A sértett a Be. 51. § (2) bekezdésének b) pontja alapján az eljárás bármely szakaszában indítványokat tehet. Az egyéb érdekelt a Be. 55. § (1) bekezdése alapján az őt érintő körben indítványokat tehet. A magánvádló és a pótmagánvádló indítványtételi jogára nézve nincsen kifejezett rendelkezés, de ők sértettként a Be. 51. § (2) bekezdésének b) pontja alapján gyakorolhatják ezt a jogot. A magánfél jogaira nézve a Be. 54. § (7) bekezdése az irányadó, amely eltérő rendelkezés hiányában a polgári eljárás szabályainak alkalmazását rendeli el, ha azok a Be.-vel, illetőleg a büntetőeljárás jellegével nem ellentétesek. A polgári eljárás szabályainak körében a felek indítványtételi jogosultsága egyértelmű. Az indítvány a bíróságot nem köti. Ilyen kötöttséget a Be. szabályai nem ismernek.

4. A Be. 257. §-ának (1) bekezdése szerint a bíróság a törvényben meghatározott esetekben ítélettel, egyébként végzéssel határoz, így az előzetes döntéshozatal kezdeményezése szükségképpen végzéssel történik.

Az előzetes döntéshozatalt a bíróság az eljárás bármelyik szakaszában kezdeményezheti. Nincs a Be.-ben ezt korlátozó szabály, és ilyen szabály bevezetése nem is indokolt.

5. A Javaslat szerint a büntetőeljárást fel kell függeszteni az előzetes döntési eljárás kezdeményezéséről hozott döntéssel egyidejűleg. Ezért a végzés elleni fellebbezés kérdésében a felfüggesztésre vonatkozó szabályokból kell kiindulni. A Be. 347. §-ának (1) bekezdése alapján az elsőfokú bíróság nem ügydöntő végzése ellen fellebbezésnek van helye, ha azt a Be. nem zárja ki. A Be. 260. §-ának (2) bekezdése szerint a pervezető végzés - a tárgyalás megnyitását követően az ügy menetét megállapító, de nem az ügy érdeméről rendelkező határozat - ellen főszabály szerint nincs helye fellebbezésnek. A felfüggesztést elrendelő döntés nem pervezető végzés. A Be. 276. §-a (1) bekezdésének c) pontja az eljárás felfüggesztésének egyes eseteiben kizárja a fellebbezést. Ebből a contrario az következik, hogy a felfüggesztés ott nem felsorolt eseteiben a felfüggesztő végzés ellen fellebbezésnek van helye. Ha viszont a felfüggesztésre irányuló indítványnak helyt adó végzés ellen fellebbezésnek van helye, akkor a felfüggesztésre irányuló indítványt elutasító végzés ellen is helye kell lennie. Ezzel összhangban a bírósági gyakorlat (BH 1993.85) szerint akkor is külön fellebbezésnek van helye az előzetes kérdésről, illetve ezzel összefüggésben a felfüggesztésről döntő végzés ellen, ha a végzés a felfüggesztésre irányuló indítványt elutasította.

Külön előírás hiányában tehát a felfüggesztést eredményező előzetes döntéshozatal kezdeményezéséről döntő végzés ellen, valamint az erre irányuló indítványt elutasító végzés ellen egyaránt lehet fellebbezni.

A fellebbezés megengedésének vagy kizárásának célszerűségét illetően a polgári perekre nézve kifejtett indokok a büntetőeljárásra nézve is helytállóak, azzal a kiegészítéssel, hogy a kérdésfeltevésről rendelkező végzés elleni fellebbezés lehetősége mellett szól az is, hogy az előzetes döntéshozatal indokolatlan kezdeményezése az eljárás jelentős elhúzódását eredményezheti, ami aránytalan terhet jelenthet a vádlottnak, különösen, ha fogva tartják. A mérlegelt indokok alapján összességében a hatályos Be. megközelítésétől nem indokolt eltérni, vagyis az előzetes döntéshozatalt kezdeményező (és az eljárást egyidejűleg felfüggesztő), valamint az erre irányuló indítványt elutasító végzés ellen egyaránt célszerű megengedni a fellebbezést.

6. A Javaslat szerint az eljáró magyar bíróság már a kérdés utalásával egyidejűleg értesíteni köteles az Igazságügyi Minisztériumot arról, hogy kérdéssel fordult az Európai Bírósághoz. Ez azért szükséges, hogy az IM - mint a magyar jogrendszernek az uniós/ közösségi joggal való összhangja biztosításáért felelős kormányzati szerv - haladéktalanul értesüljön az eljárásról, ami lehetővé teszi egyrészt az uniós/közösségi jog és a belső jog esetleges összeütközése esetében a szükséges jogalkotási lépések megtételének kezdeményezését, másfelől hosszabb időt biztosít a feltett kérdéssel kapcsolatban az Európai Bíróság eljárásában a tagállamoknak biztosított észrevételezési jog gyakorlásához szükséges kormányzati álláspont kialakítását megelőző szakmai előkészítéshez.

A Javaslat 7. §-a a hatálybalépést rendezi. A Javaslat az Európai Unióhoz történő csatlakozás időpontjában lép hatályba. Az új szabályokat azonban a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell, mivel a régóta folyó jogharmonizációs tevékenység eredményeképpen számos olyan per lehet a csatlakozás időpontjában folyamatban, amelynek elbírálásához szükség lehet a már korábban átültetett közösségi szabály értelmezésére.