H/4177/13.
Az Országgyűlés
Egészségügyi |
Mezőgazdasági bizottságának |
Önkormányzati |
a j á n l á s a
az iskolai tejfogyasztás "Igyál tejet" programról szóló
H/4177. sz. határozati javaslat
r é s z l e t e s
vitájához
Tisztelt Országgyűlés!
Az Országgyűlés Egészségügyi bizottsága - első helyen kijelölt bizottságként -, Mezőgazdasági bizottsága, valamint Önkormányzati bizottsága megvitatta az iskolai tejfogyasztás "Igyál tejet" programról szóló, H/4177. számon beterjesztett határozati javaslatot, továbbá az ahhoz benyújtott H/4177/4-12. számú módosító javaslatokat.
Megjegyzés: A határozati javaslat szövegéből elhagyni javasolt szöveget [ ] zárójel közé téve, az új szövegrészeket pedig aláhúzással jelöljük. Ha a módosító javaslatban ettől eltérő jelölési mód szerepel - az egységes elbírálás megkönnyítése érdekében - az ajánlásban a javaslatot ehhez a jelölési módhoz igazítottuk annak szó szerinti tartalmára figyelemmel.
Ahol az ajánlás a bizottságok állásfoglalásaként a "nem támogatja" megjegyzést használja, ott a módosító javaslat a jelenlévő képviselők egyharmadának támogatását megkapta.
Ahol az ajánlás a bizottság nevét nem tartalmazza, ott az adott bizottság a módosító javaslatról nem foglalt állást.
Amennyiben a módosító javaslat a határozati javaslat §-ainak, illetve a §-ok bekezdéseinek számozására, vagy a pontok jelölésére is vonatkozik, a javaslat elfogadása esetén ezek értelemszerűen megváltoznak a határozati javaslat minden érintett rendelkezésében, hivatkozásában, az erre történő külön utalás nélkül is.
A Házszabály 145. § (1) bekezdés b) pontja szerinti, a módosító javaslatokra vonatkozó észrevételeket az ajánlás érintett pontjaihoz fűzött keretes megjegyzések tartalmazzák.
Módosításra irányuló határozati javaslat esetén az ajánlás-tervezet akkor tartalmaz utalást a HSZ. 94. § (3) bekezdésére, ha a benyújtott módosító javaslat a módosítandó törvény határozati javaslattal nem érintett §-ára vonatkozik, és ezért a módosító javaslat házszabályszerűségéről bizottsági döntés szükséges.
Az ajánlás abban az esetben tartalmazza a fenti joghelyre történő utalást, ha az első helyen kijelölt bizott-ság megállapítja, hogy a módosító javaslat ellentétes a HSZ. 94. § (3) bekezdésében foglaltakkal..
A módosító javaslatok közötti összefüggésekre akkor utalunk, ha ugyanazon képviselő által benyújtott módosító javaslatokról vagy több képviselő által közösen benyújtott módosító javaslatokról egyszerre célszerű dönteni.
Azokat a módosító javaslatokat, amelyek egy gépelt oldalnál hosszabb szövegrész elhagyására tesznek javaslatot, terjedelmi okokból csak a jogszabályhelyre történő hivatkozással tesszük közzé.
A Mezőgazdasági bizottság a határozati javaslat 1. pontjának a következő módosítását javasolja:
"1. Az Országgyűlés felkéri a Kormányt, hogy a fenti célok megvalósítását biztosító intézkedéseket az alábbi szempontok figyelembevételével tegye meg:
A program az egész országra terjedjen ki.
Az iskolában fogyasztott tej alanyi jogon illesse meg a gyermekeket.
Az érintettek körét úgy kell meghatározni, hogy az kiterjedjen az állami, az önkormányzati és az egyházi fenntartású alapfokú oktatási intézményekben tanuló gyermekekre.
A finanszírozásban a központi költségvetési forrásokon túl, be kell vonni az intézményfenntartókat, a Tejterméktanácson keresztül a termelőket, feldolgozókat és forgalmazókat.
A program legyen független a rászorultsági alapon működő diákétkeztetési rendszertől, a szervezés ne jelentsen terhet az intézményeknek.
A program működése feleljen meg az EU Bizottság 2000. december 11-i 2707/2000/EK rendeletbe foglalt szabályozásnak, tegye lehetővé közösségi támogatás igénybevételét az Európai Unióba történő belépésünket követően.
A programot első ízben [2003. szeptember 1-től] 2004. február 1-től a 6 - 14 éves korosztály részére kell biztosítani."
Indokolás: Lásd a H/4177/10. sz. módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - az Egészségügyi biz. később foglal állást
- az Önkormányzati biz. később foglal állást
- az Előterjesztő képviselője később foglal állást
- a Kormány képviselője később foglal állást
Dr. Herbály Imre és Kis Péter képviselők a határozati javaslat 1. pontjának a következő módosítását javasolják:

Indokolás: Lásd a H/4177/6. sz. módosító javaslat indokolását.
Megjegyzés: A módosító javaslat a Házszabály 94. § (2) bekezdésébe ütközik.
A módosító javaslatot(tal): - az Egészségügyi biz. támogatja
- a Mezőgazdasági biz. támogatja
- az Önkormányzati biz. támogatja
- az Előterjesztő képviselője egyetért
- a Kormány képviselője később foglal állást
Szabó József Andor képviselő a határozati javaslat 1. pontjának a következő módosítását javasolja:

A programot első ízben [2003. szeptember 1-től] 2004. január 1-től a 6 - 14 éves korosztály részére kell biztosítani."
Indokolás: Lásd a H/4177/9. sz. módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - az Egészségügyi biz. nem támogatja
- a Mezőgazdasági biz. egyharmada sem támogatja
- az Önkormányzati biz. nem támogatja
- az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
- a Kormány képviselője később foglal állást
Szabó József Andor képviselő a határozati javaslat 1. pontjának a következő módosítását javasolja:
"1. Az Országgyűlés felkéri a Kormányt, hogy a fenti célok megvalósítását biztosító intézkedéseket az alábbi szempontok figyelembevételével tegye meg:
A program az egész országra terjedjen ki.
Az iskolában fogyasztott tej alanyi jogon illesse meg a gyermekeket.
Az érintettek körét úgy kell meghatározni, hogy az kiterjedjen az állami, az önkormányzati és az egyházi fenntartású alapfokú oktatási intézményekben tanuló gyermekekre.
A finanszírozásban a központi költségvetési forrásokon túl, be kell vonni az intézményfenntartókat, a Tejterméktanácson keresztül a termelőket, feldolgozókat és forgalmazókat.
A program legyen független a rászorultsági alapon működő diákétkeztetési rendszertől, a szervezés ne jelentsen terhet az intézményeknek.
A program működése feleljen meg az EU Bizottság 2000. december 11-i 2707/2000/EK rendeletbe foglalt szabályozásnak, tegye lehetővé közösségi támogatás igénybevételét az Európai Unióba történő belépésünket követően.
A programot első ízben 2003. szeptember 1-től [a 6 - 14 éves korosztály] minden iskolás korú gyermek részére kell biztosítani."
Indokolás: Lásd a H/4177/8. sz. módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - az Egészségügyi biz. támogatja
- a Mezőgazdasági biz. egyharmada sem támogatja
- az Önkormányzati biz. egyharmada sem támogatja
- az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
- a Kormány képviselője később foglal állást
A Mezőgazdasági bizottság a határozati javaslat 1. pontjának a következő módosítását javasolják:
"1. Az Országgyűlés felkéri a Kormányt, hogy a fenti célok megvalósítását biztosító intézkedéseket az alábbi szempontok figyelembevételével tegye meg:
A program az egész országra terjedjen ki.
Az iskolában fogyasztott tej alanyi jogon illesse meg a gyermekeket.
Az érintettek körét úgy kell meghatározni, hogy az kiterjedjen az állami, az önkormányzati és az egyházi fenntartású alapfokú oktatási intézményekben tanuló gyermekekre.
A finanszírozásban a központi költségvetési forrásokon túl, be kell vonni az intézményfenntartókat, a Tejterméktanácson keresztül a termelőket, feldolgozókat és forgalmazókat. A központi költségvetési források biztosításában az érintett minisztériumok részvétele szükséges: Belügyminisztérium, Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium, Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium, Gyermek- Ifjúsági és Sportminisztérium és Oktatási Minisztérium. A forráskoordinációt a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium végzi.
A program legyen független a rászorultsági alapon működő diákétkeztetési rendszertől, a szervezés ne jelentsen terhet az intézményeknek.
A program működése feleljen meg az EU Bizottság 2000. december 11-i 2707/2000/EK rendeletbe foglalt szabályozásnak, tegye lehetővé közösségi támogatás igénybevételét az Európai Unióba történő belépésünket követően.
A programot első ízben 2003. szeptember 1-től a 6 - 14 éves korosztály részére kell biztosítani."
Indokolás: Lásd a H/4177/12. sz. módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - az Egészségügyi biz. később foglal állást
- az Önkormányzati biz. később foglal állást
- az Előterjesztő képviselője később foglal állást
- a Kormány képviselője később foglal állást
Dr. Herbály Imre és Kis Péter képviselők a határozati javaslat 1. pontjának a következő módosítását javasolják:
"1. Az Országgyűlés felkéri a Kormányt, hogy a fenti célok megvalósítását biztosító intézkedéseket az alábbi szempontok figyelembevételével tegye meg:
A program az egész országra terjedjen ki.
Az iskolában fogyasztott tej alanyi jogon illesse meg a gyermekeket.
Az érintettek körét úgy kell meghatározni, hogy az kiterjedjen az állami, az önkormányzati és az egyházi fenntartású alapfokú oktatási intézményekben tanuló gyermekekre.
A finanszírozásban a központi költségvetési forrásokon túl, be kell vonni az intézményfenntartókat, a Tejterméktanácson keresztül a termelőket, feldolgozókat és forgalmazókat. A központi költségvetési források biztosításában az érintett minisztériumok részvétele szükséges: Belügyminisztérium, Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium, Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium, Gyermek- Ifjúsági és Sportminisztérium és Oktatási Minisztérium. A forráskoordinációt a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium végzi.
A program legyen független a rászorultsági alapon működő diákétkeztetési rendszertől, a szervezés ne jelentsen terhet az intézményeknek.
A program működése feleljen meg az EU Bizottság 2000. december 11-i 2707/2000/EK rendeletbe foglalt szabályozásnak, tegye lehetővé közösségi támogatás igénybevételét az Európai Unióba történő belépésünket követően.
A programot első ízben 2003. szeptember 1-től a 6 - 14 éves korosztály részére kell biztosítani."
Indokolás: Lásd a H/4177/5. sz. módosító javaslat indokolását.
Megjegyzés: A módosító javaslat a Házszabály 94. § (2) bekezdésébe ütközik.
A módosító javaslatot(tal): - az Egészségügyi biz. támogatja
- a Mezőgazdasági biz. támogatja
- az Önkormányzati biz. támogatja
- az Előterjesztő képviselője egyetért
- a Kormány képviselője később foglal állást
Kékkői Zoltán képviselő a határozati javaslat 1. pontjának a következő kiegészítését javasolja:
"1. Az Országgyűlés felkéri a Kormányt, hogy a fenti célok megvalósítását biztosító intézkedéseket az alábbi szempontok figyelembevételével tegye meg:
A program az egész országra terjedjen ki.
Az iskolában fogyasztott tej alanyi jogon illesse meg a gyermekeket.
Az érintettek körét úgy kell meghatározni, hogy az kiterjedjen az állami, az önkormányzati és az egyházi fenntartású alapfokú oktatási intézményekben tanuló gyermekekre.
A finanszírozásban a központi költségvetési forrásokon túl, be kell vonni az intézményfenntartókat, a Tejterméktanácson keresztül a termelőket, feldolgozókat és forgalmazókat.
A program legyen független a rászorultsági alapon működő diákétkeztetési rendszertől, a szervezés ne jelentsen terhet az intézményeknek.
A program működése feleljen meg az EU Bizottság 2000. december 11-i 2707/2000/EK rendeletbe foglalt szabályozásnak, tegye lehetővé közösségi támogatás igénybevételét az Európai Unióba történő belépésünket követően.
A programot első ízben 2003. szeptember 1-től a 6 - 14 éves korosztály részére kell biztosítani.
- A program az adott tanévben minden iskolás korú gyermekre, a nyári hónapokban pedig a napközibe járó iskolásokra terjed ki."
Indokolás: Lásd a H/4177/7. sz. módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - az Egészségügyi biz. nem támogatja
- a Mezőgazdasági biz. egyharmada sem támogatja
- az Önkormányzati biz. nem támogatja
- az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
- a Kormány képviselője később foglal állást
A Mezőgazdasági bizottság a határozati javaslat 2. pontjának a következő módosítását javasolja:
"2. Az Országgyűlés felkéri a Kormányt, hogy a program bevezetésével kapcsolatos előkészítő munkáról, a megtett intézkedésekről 2003. [október] december 15-ig adjon tájékoztatást."
Indokolás: Lásd a H/4177/11. sz. módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - az Egészségügyi biz. később foglal állást
- az Önkormányzati biz. később foglal állást
- az Előterjesztő képviselője később foglal állást
- a Kormány képviselője később foglal állást
Dr. Herbály Imre és Kis Péter képviselők a határozati javaslat 2. pontjának a következő módosítását javasolják:
"2. Az Országgyűlés felkéri a Kormányt, hogy a program bevezetésével kapcsolatos előkészítő munkáról, a megtett intézkedésekről 2003. [október] december 15-ig adjon tájékoztatást."
Indokolás: Lásd a H/4177/4. sz. módosító javaslat indokolását.
Megjegyzés: A módosító javaslat a Házszabály 94. § (2) bekezdésébe ütközik.
A módosító javaslatot(tal): - az Egészségügyi biz. támogatja
- a Mezőgazdasági biz. támogatja
- az Önkormányzati biz. támogatja
- az Előterjesztő képviselője egyetért
- a Kormány képviselője később foglal állást
Összeállította: az Országgyűlés Jogi Főosztálya
Budapest, 2003. november
Dr. Schvarcz Tibor s.k., az Egészségügyi bizottság elnöke |
Dr. Magda Sándor s.k., bizottság elnöke |
Dr. Kovács Zoltán s.k., bizottság elnöke |