K/4989/1.
Iktatószám: XXIII-1595/2 /2003.
Kérjük, hogy válasz esetén szíveskedjen
levelünk számára hivatkozni!
Halász János képviselő úr
részére
Budapest
Tisztelt Képviselő Úr !
A "Mikor kapják meg a támogatást a civil szervezetek ?" címmel benyújtott K/4989. számú írásbeli kérdésére az alábbiakat válaszolom.
A 2003. évi költségvetésben a társadalmi szervezetek és alapítványok működési támogatására biztosított 400 millió forint keretösszeg felosztásáról 2003. május 9-én döntött a többségében civil delegáltakból álló kuratórium, amelynek képviselő úr maga is tagja. A kuratórium döntése szerint 1117 szervezet részesült a korábbi éveknél érzékelhetőbb, 200 ezer forint és 1,1 millió forint közötti támogatásban.
Az államháztartási törvény és az üvegzseb program szigorú előírásait követő szerződések megkötése és a hiánypótlások megtétele a vártnál valóban hosszabb időt vett igénybe, de mára megkezdődött a támogatások kifizetése. A közpénzek szabályszerű felhasználásának fokozott figyelemmel kísérése azonban a civil szervezetek számára nyújtott támogatások biztosításánál is kiemelt követelmény, és az lesz a továbbiakban is.
Azon civil szervezetek esetében, amelyek tartalmilag és formailag is megfelelő módon küldték vissza támogatási szerződésüket és a csatolandó dokumentációt megtörtént az intézkedés a támogatás kiutalása iránt, megkapták a részükre megítélt támogatást. Az első 490 kiutalást a Magyar Államkincstár szeptemberben megtette.
Mint az képviselő úr által is ismert, a kuratórium által odaítélt 400 millió forint működési támogatás a civil szervezetek összbevételének 1%-át sem éri el, ezért kevéssé valószínű, hogy ezen múlna a szektor működőképessége.
A Nemzeti Civil Alapprogramban 2004-ben biztosítandó 6-7 milliárd forint forrás viszont már nagyságrendekkel nagyobb támogatást jelent a szervezetek számára, de a szabályszerűség itt is fontos követelmény lesz. A kormányzat és a civil társadalom kapcsolatáról, a támogatás új rendszeréről a most zajló Civil Partnerség konferenciasorozat keretében is tájékoztatást kaphatnak a civil szervezetek.
Bízom abban, hogy a fentiekben foglaltak, megfelelő válaszokkal szolgálnak a képviselő úr kérdéseire.
Budapest, 2003. szeptember 8.
Tisztelettel:
Dr. Lévai Katalin