T/5370/30.
Az Országgyűlés
Foglalkoztatási és munkaügyi |
|
Mezőgazdasági |
Oktatási és tudományos |
a j á n l á s a
a felnőttképzésről szóló 2001. évi CI. törvény módosításáról szóló
T/5370. sz. törvényjavaslat
r é s z l e t e s
vitájához
Tisztelt Országgyűlés!
Az Országgyűlés Foglalkoztatási és munkaügyi bizottsága (a továbbiakban: Foglalkoztatási bizottság) - első helyen kijelölt bizottságként -, Oktatási és tudományos bizottsága (a továbbiakban: Oktatási bizottság), valamint nem kijelölt bizottságként a Mezőgazdasági bizottság megvitatta a felnőttképzésről szóló 2001. évi CI. törvény módosításáról szóló, T/5370. számon beterjesztett törvényjavaslatot, továbbá az ahhoz benyújtott T/5370/3-29. számú módosító javaslatokat.
A Foglalkoztatási bizottság az ajánlást a 2003. október 20-ai ülésén tárgyalja.
Megjegyzés: A törvényjavaslat szövegéből elhagyni javasolt szöveget [ ] zárójel közé téve, az új szövegrészeket pedig aláhúzással jelöljük. Ha a módosító javaslatban ettől eltérő jelölési mód szerepel - az egységes elbírálás megkönnyítése érdekében - az ajánlásban a javaslatot ehhez a jelölési módhoz igazítottuk annak szó szerinti tartalmára figyelemmel.
Ahol az ajánlás a bizottságok állásfoglalásaként a "nem támogatja" megjegyzést használja, ott a módosító javaslat a jelenlévő képviselők egyharmadának támogatását megkapta.
Ahol az ajánlás a bizottság nevét nem tartalmazza, ott az adott bizottság a módosító javaslatról nem foglalt állást.
Amennyiben a módosító javaslat a törvényjavaslat §-ainak, illetve a §-ok bekezdéseinek számozására, vagy a pontok jelölésére is vonatkozik, a javaslat elfogadása esetén ezek értelemszerűen megváltoznak a törvényjavaslat minden érintett rendelkezésében, hivatkozásában, az erre történő külön utalás nélkül is.
A Házszabály 145. § (1) bekezdés b) pontja szerinti, a módosító javaslatokra vonatkozó észrevételeket az ajánlás érintett pontjaihoz fűzött keretes megjegyzések tartalmazzák.
Módosításra irányuló törvényjavaslat esetén az ajánlás-tervezet akkor tartalmaz utalást a HSZ. 94. § (3) bekezdésére, ha a benyújtott módosító javaslat a módosítandó törvény törvényjavaslattal nem érintett §-ára vonatkozik, és ezért a módosító javaslat házszabályszerűségéről bizottsági döntés szükséges.
Az ajánlás abban az esetben tartalmazza a fenti joghelyre történő utalást, ha az első helyen kijelölt bizottság megállapítja, hogy a módosító javaslat ellentétes a HSZ. 94. § (3) bekezdésében foglaltakkal.
A módosító javaslatok közötti összefüggésekre akkor utalunk, ha ugyanazon képviselő által benyújtott módosító javaslatokról, vagy több képviselő által közösen benyújtott módosító javaslatokról egyszerre célszerű dönteni.
Azokat a módosító javaslatokat, amelyek egy gépelt oldalnál hosszabb szövegrész elhagyására tesznek javaslatot, terjedelmi okokból csak a jogszabályhelyre történő hivatkozással tesszük közzé.
1. Kuzma László és Stolár Mihály képviselők a törvényjavaslat 3. §-ában a felnőttképzésről szóló 2001. évi CI. törvény (a továbbiakban: Fktv.) 6. § (1) bekezdés b) pontjának a következő módosítását javasolják:
/Az Fktv. 6. §-a (1) bekezdésének felvezető rendelkezése, valamint a bekezdés b) és c) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:/
"(1) Az OFkT [17] 21 tagból áll. Tagjait a foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter kéri fel 3 év időtartamra az alábbiak szerint:"
"b) egy főt a civil szervezetek képviselői, három főt a felnőttképzés különböző területein két-két főt az iskolarendszerű középfokú szakképzés, illetve felsőoktatás területén elismert szakemberek közül,"
Indokolás: Lásd a T/5370/3. sz. módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Mezőgazdasági biz. egyharmada sem támogatja
- az Oktatási biz. nem támogatja
- az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
2. Az Oktatási bizottság a törvényjavaslat 3. §-ában a felnőttképzésről szóló 2001. évi CI. törvény (a továbbiakban: Fktv.) 6. § (1) bekezdésének a következő módosítását javasolja:
/Az Fktv. 6. §-a (1) bekezdésének felvezető rendelkezése, valamint a bekezdés b) és c) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:/
"(1) Az OFkT [17]19 tagból áll. Tagjait a foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter kéri fel 3 év időtartamra az alábbiak szerint:"
"b) egy főt a civil szervezetek képviselői, három főt a felnőttképzés különböző területein, egy-egy főt az iskolarendszerű középfokú szakképzés, illetve felsőoktatás területén elismert szakemberek közül,"
Indokolás: Lásd a T/5370/29. sz. módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - az Előterjesztő képviselője egyetért
3. Kuzma László képviselő a törvényjavaslat 4. § (1) bekezdésében az Fktv. 7. § g) pontjának a következő módosítását javasolja:
/(1) Az Fktv. 7. §-ának felvezető rendelkezése, valamint g) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
"(1) A foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter Nemzeti Felnőttképzési Intézetet (a továbbiakban: NFI) hoz létre"/
"g) a Munkaerő-piaci Alap (a továbbiakban: MPA) foglalkoztatási alaprészének iskolarendszeren kívüli felnőttképzési célú kerete felhasználására kiírt pályázatokkal kapcsolatos szervezési feladatok ellátására."
Indokolás: Lásd a T/5370/16. sz. módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Mezőgazdasági biz. támogatja
- az Oktatási biz. támogatja
- az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
4. Pánczél Károly képviselő a törvényjavaslat 5. § (2) bekezdésében az Fktv. 8. § (2) bekezdésének a következő módosítását javasolja:
/(2) Az Fktv. 8. §-ának (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:/
"(2) A nyilvántartásba történő bejegyzés kérelemre történik, és 4 évig érvényes."
Indokolás: Lásd a T/5370/24. sz. módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Mezőgazdasági biz. nem támogatja
- az Oktatási biz. támogatja
- az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
5. Gúr Nándor képviselő a törvényjavaslat 5. § (3) bekezdésében az Fktv. 8. § (4) bekezdésének a következő módosítását javasolja:
/(3) Az Fktv. 8. §-ának (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:/
"(4) A felnőttképzést folytató intézmények nyilvántartását a foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter által kijelölt megyei (fővárosi) munkaügyi központok központi szervezeti egységei (a továbbiakban: munkaügyi központ) vezetik. A Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium a felnőttképzést folytató intézmények jegyzékét honlapján közzéteszi."
Indokolás: Lásd a T/5370/28. sz. módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Mezőgazdasági biz. támogatja
- az Oktatási biz. támogatja
- az Előterjesztő képviselője egyetért
6. Kuzma László és Stolár Mihály képviselők a törvényjavaslat 5. § (3) bekezdésében az Fktv. 8. § (4) bekezdésének a következő módosítását javasolják:
/(3) Az Fktv. 8. §-ának (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:/
"(4) A felnőttképzést folytató intézmények nyilvántartását a [megyei] regionális (fővárosi) munkaügyi központok központi szervezeti egységei (a továbbiakban: regionális munkaügyi központ) vezetik. A Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium a felnőttképzést folytató intézmények jegyzékét honlapján közzéteszi."
Megjegyzés: Ez a módosító javaslat tartalmilag összefügg az ajánlás 10., 13., 15., 16., 24. számú pontjaiban foglaltakkal.
Indokolás: Lásd a T/5370/6. sz. módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Mezőgazdasági biz. egyharmada sem támogatja
- az Oktatási biz. nem támogatja
- az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
7. Kuzma László és Stolár Mihály képviselők a törvényjavaslat 5. § (4) bekezdésében az Fktv. 8. § (6) bekezdésének a következő módosítását javasolják:
/(4) Az Fktv. 8. §-ának (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:/
"(6) A nyilvántartással kapcsolatos eljárásban az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény (a továbbiakban: Áe.) rendelkezéseit kell alkalmazni. A regionális munkaügyi központ által hozott határozat ellen benyújtott fellebbezést a Foglalkoztatási Hivatal bírálja el."
Indokolás: Lásd a T/5370/5. sz. módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Mezőgazdasági biz. egyharmada sem támogatja
- az Oktatási biz. nem támogatja
- az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
8. Kuzma László és Stolár Mihály képviselők a törvényjavaslat 6. § (2) bekezdésében az Fktv. 9. § (4) bekezdésének a következő módosítását javasolják:
/(2) Az Fktv. 9.§-ának (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:/
"(4) A felnőttképzési tevékenységet folytató intézmények jegyzéke nyilvános, azt a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium honlapján negyedévente közzéteszi. Ezzel egyidejűleg a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium a felnőttek szakmai képzését folytató intézményekről, valamint a felnőttek szakmai képzésére vonatkozó adatokról tájékoztatást ad az Oktatási Minisztérium számára. A nyilvántartás adatait és a nyilvántartásba vétel iránti kérelemhez mellékelt okiratokat a nyilvántartás helyén egyébként bárki megtekintheti, azokról feljegyzést készíthet, abból - igazgatási-szolgáltatási díj ellenében - másolatot kérhet."
Indokolás: Lásd a T/5370/4. sz. módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Mezőgazdasági biz. támogatja
- az Oktatási biz. támogatja
- az Előterjesztő képviselője egyetért
9. Sági József képviselő a törvényjavaslat 6. § (2) bekezdésében az Fktv. 9. § (4) bekezdésének a következő módosítását javasolja:
/(2) Az Fktv. 9.§-ának (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:/
"(4) A felnőttképzési tevékenységet folytató intézmények jegyzéke nyilvános, azt a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium honlapján [évente] havonta közzéteszi. Ezzel egyidejűleg a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium a felnőttek szakmai képzését folytató intézményekről, valamint a felnőttek szakmai képzésére vonatkozó adatokról tájékoztatást ad az Oktatási Minisztérium számára. A nyilvántartás adatait és a nyilvántartásba vétel iránti kérelemhez mellékelt okiratokat a nyilvántartás helyén egyébként bárki megtekintheti, azokról feljegyzést készíthet, abból - igazgatási-szolgáltatási díj ellenében - másolatot kérhet."
Indokolás: Lásd a T/5370/19. sz. módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Mezőgazdasági biz. nem támogatja
- az Oktatási biz. egyharmada sem támogatja
- az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
10. Kuzma László és Stolár Mihály képviselők a törvényjavaslat 7. §-ában az Fktv. 10. § (1) bekezdés felvezető szövegének a következő módosítását javasolják:
/Az Fktv. 10. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:/
"10. § (1) A regionális munkaügyi központ ellenőrzi, hogy"
Indokolás: Lásd a T/5370/7. sz. módosító javaslat indokolását.
Megjegyzés: Ez a módosító javaslat tartalmilag összefügg az ajánlás 6., 13., 15., 16., 24. számú pontjaiban foglaltakkal.
A módosító javaslatot(tal): - a Mezőgazdasági biz. egyharmada sem támogatja
- az Oktatási biz. nem támogatja
- az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
11. Sági József képviselő a törvényjavaslat 7. §-ában az Fktv. 10. §-át új (2) bekezdéssel kiegészíteni javasolja: (a módosító javaslat elfogadása esetén a további bekezdések számozása értelemszerűen változik)
"(2) A regionális munkaügyi központ hatósági feladatainak ellátása során a szakképesítésért felelős miniszter által meghatározott szakértőt vesz igénybe."
Indokolás: Lásd a T/5370/18. sz. módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Mezőgazdasági biz. nem támogatja
- az Oktatási biz. nem támogatja
- az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
12. Kuzma László és Stolár Mihály képviselők a törvényjavaslat 7. §-ában az Fktv. 10. § (2) bekezdésének a következő módosítását javasolják:
/Az Fktv. 10. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:/
"(2) A regionális munkaügyi központ a felnőttképzési tevékenységet nyilvántartásba vétel nélkül folytató intézménnyel szemben bírságot szab ki, amelynek [összege ötvenezer forinttól ötszázezer forintig terjedhet] mértékét a miniszter rendeletben állapítja meg."
Indokolás: Lásd a T/5370/10. sz. módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Mezőgazdasági biz. egyharmada sem támogatja
- az Oktatási biz. nem támogatja
- az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
13. Kuzma László és Stolár Mihály képviselők a törvényjavaslat 7. §-ában az Fktv. 10. § (3) bekezdésének a következő módosítását javasolják:
/Az Fktv. 10. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:/
"(3) Ha a (2) bekezdés szerinti intézmény továbbra is folytatja felnőttképzési tevékenységét, a bírság ismételt kiszabása mellett a regionális munkaügyi központ az intézményt a képzési tevékenységtől eltiltja."
Indokolás: Lásd a T/5370/9. sz. módosító javaslat indokolását.
Megjegyzés: Ez a módosító javaslat tartalmilag összefügg az ajánlás 6., 10., 15., 16., 24. számú pontjaiban foglaltakkal.
A módosító javaslatot(tal): - a Mezőgazdasági biz. egyharmada sem támogatja
- az Oktatási biz. nem támogatja
- az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
14. Gúr Nándor képviselő a törvényjavaslat 7. §-ában az Fktv. 10. § (5) bekezdésének a következő módosítását javasolja:
/Az Fktv. 10. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:/
"(5) Ha a felnőttképzést folytató intézmények nyilvántartásában szereplő intézmény tevékenységét nem a jogszabálynak megfelelően látja el, vele szemben a munkaügyi központ az FMM által vezetett országos szakértői nyilvántartásba felvett, a felnőttképzési szakmai szervezetek javaslata alapján kijelölt szakértő véleményének előterjesztését követően húszezer forinttól kettőszázezer forintig terjedő bírságot szabhat ki."
Indokolás: Lásd a T/5370/25. sz. módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Mezőgazdasági biz. egyharmada sem támogatja
- az Oktatási biz. támogatja
- az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
15. Kuzma László és Stolár Mihály képviselők a törvényjavaslat 7. §-ában az Fktv. 10. § (5) bekezdésének a következő módosítását javasolják:
/Az Fktv. 10. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:/
"(5) Ha a felnőttképzést folytató intézmények nyilvántartásában szereplő intézmény tevékenységét nem a jogszabálynak megfelelően látja el, vele szemben a regionális munkaügyi központ [húszezer forinttól kettőszázezer forintig terjedő] bírságot szabhat ki. A bírság mértékét - figyelembe véve az intézmény által igénybe vett államháztartási források összegét is - miniszter rendeletben állapítja meg."
Indokolás: Lásd a T/5370/8. sz. módosító javaslat indokolását.
Megjegyzés: Ez a módosító javaslat tartalmilag összefügg az ajánlás 6., 10., 13.,16., 24. számú pontjaiban foglaltakkal.
A módosító javaslatot(tal): - a Mezőgazdasági biz. egyharmada sem támogatja
- az Oktatási biz. nem támogatja
- az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
16. Kuzma László és Stolár Mihály képviselők a törvényjavaslat 7. §-ában az Fktv. 10. § (7) bekezdésének a következő módosítását javasolják:
/Az Fktv. 10. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:/
"(7) A regionális munkaügyi központ által kiszabott bírságot az MPA lebonyolítási számlájára kell befizetni. A befizetett bírság teljes összege az MPA foglalkoztatási alaprészének iskolarendszeren kívüli felnőttképzési célú keretét illeti meg."
Indokolás: Lásd a T/5370/13. sz. módosító javaslat indokolását.
Megjegyzés: Ez a módosító javaslat tartalmilag összefügg az ajánlás 6., 10., 13., 15., 24. számú pontjaiban foglaltakkal.
A módosító javaslatot(tal): - a Mezőgazdasági biz. egyharmada sem támogatja
- az Oktatási biz. nem támogatja
- az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
17. Kuzma László és Stolár Mihály képviselők a törvényjavaslat 7. §-ában az Fktv. 10. § (8) bekezdésének a következő módosítását javasolják:
/Az Fktv. 10. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:/
"(8) A regionális munkaügyi központ ellenőrzési tevékenységére az Áe. hatósági ellenőrzésre vonatkozó rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni. A regionális munkaügyi központ által hozott határozat ellen benyújtott fellebbezést a Foglalkoztatási Hivatal bírálja el."
Indokolás: Lásd a T/5370/12. sz. módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Mezőgazdasági biz. egyharmada sem támogatja
- az Oktatási biz. egyharmada sem támogatja
- az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
18. Pánczél Károly képviselő a törvényjavaslat 8. § (1) bekezdésében az Fktv. 11. § (1) bekezdésének a következő módosítását javasolja:
/(1) Az Fktv. 11. §-ának (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:/
"(1) Az emberi erőforrás[-]fejlesztése országos és regionális feladatainak ellátása érdekében a foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter regionális munkaerő-fejlesztő és -képző központokat (a továbbiakban: képző központ) létesít és működtet. A képző központ szervezeti és működési szabályzatát a miniszter hagyja jóvá."
Indokolás: Lásd a T/5370/23. sz. módosító javaslat indokolását.
Megjegyzés: Ez a módosító javaslat tartalmilag összefügg az ajánlás 20. számú pontjában foglaltakkal.
A módosító javaslatot(tal): - a Mezőgazdasági biz. támogatja
- az Oktatási biz. támogatja
- az Előterjesztő képviselője egyetért
19. Kuzma László és Stolár Mihály képviselők a törvényjavaslat 8. § (1) bekezdésében az Fktv. 11. § (1) bekezdésének a következő módosítását javasolják:
/(1) Az Fktv. 11. §-ának (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:/
"(1) Az emberierőforrás-fejlesztés országos és regionális feladatainak ellátása érdekében a foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter regionális [munkaerő-fejlesztő és -]képző központokat (a továbbiakban: képző központ) létesít és működtet. A képző központ szervezeti és működési szabályzatát a miniszter hagyja jóvá."
Indokolás: Lásd a T/5370/11. sz. módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Mezőgazdasági biz. támogatja
- az Oktatási biz. támogatja
- az Előterjesztő képviselője egyetért
20. Pánczél Károly képviselő a törvényjavaslat 8. § (2) bekezdésében az Fktv. 11. § (4) bekezdés d) pontjának a következő módosítását javasolja:
/(2) Az Fktv. 11. §-a (4) bekezdésének b) és d) pontja helyébe a következő rendelkezés lép, egyidejűleg a bekezdés a következő f)-g) pontokkal egészül ki:
[A képző központ alapfeladatként]/
"d) részt vesz felnőttképzési nemzetközi programokban, valamint az európai közösségi forrásokból támogatott, az emberi erőforrás[-]fejlesztés[i]ét célzó programok előkészítésében és kivitelezésében,"
Indokolás: Lásd a T/5370/22. sz. módosító javaslat indokolását.
Megjegyzés: Ez a módosító javaslat tartalmilag összefügg az ajánlás 18. számú pontjában foglaltakkal.
A módosító javaslatot(tal): - a Mezőgazdasági biz. támogatja
- az Oktatási biz. támogatja
- az Előterjesztő képviselője egyetért
21. Gúr Nándor képviselő a törvényjavaslat 10. §-át új (2) bekezdéssel kiegészíteni javasolja: (a módosító javaslat elfogadása esetén a jelenlegi bekezdés (1) bekezdés jelölést kap)
"(2) Az Fktv. 13. §-ának (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(4) A FAT 11 tagból áll. Tagjait a foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter kéri fel két éves időtartamra. A FAT a belügyminiszter, a foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter, a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, az oktatási miniszter, az esélyegyenlőségi tárca nélküli miniszter által a minisztérium képviseletére kijelölt személyekből, valamint az egyházak, továbbá a felnőttképzési szakmai szervezetek képviselői közül felkért személyekből áll.""
Indokolás: Lásd a T/5370/26. sz. módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Mezőgazdasági biz. egyharmada sem támogatja
- az Oktatási biz. egyharmada sem támogatja
- az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
22. Sági József képviselő a törvényjavaslat 11. § (1) bekezdésében az Fktv. 14. § (2) bekezdésének a következő módosítását javasolja:
/(1) Az Fktv. 14. §-ának (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:/
"(2) A szakmai tanácsadó testület legalább 3 főből áll, melynek összetételét a felnőttképzést folytató intézmények és felnőttképzési programok akkreditációjának szabályairól szóló kormányrendelet határozza meg. A tagok közül legfeljebb 1 fő állhat a felnőttképzést folytató intézménnyel munkaviszonyban."
Indokolás: Lásd a T/5370/21. sz. módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Mezőgazdasági biz. nem támogatja
- az Oktatási biz. nem támogatja
- az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
23. Sági József képviselő a törvényjavaslat 11. § (2) bekezdésében az Fktv. 14. § (3) bekezdés a) pontjának a következő módosítását javasolja:
/(2) Az Fktv. 14. §-a (3) bekezdésének a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
[(3) A szakmai tanácsadó testület feladatai:]/
"a) [jóváhagyja] véleményezi a felnőttképzést folytató intézmény éves képzési tervét és kétéves beszámolóját,"
Indokolás: Lásd a T/5370/20. sz. módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Mezőgazdasági biz. nem támogatja
- az Oktatási biz. nem támogatja
- az Előterjesztő képviselője egyetért az Oktatási bizottságnál
a Mezőgazdasági bizottságnál nem ért egyet
24. Kuzma László és Stolár Mihály képviselők a törvényjavaslat 18. § (4) bekezdés b) pontjának a következő módosítását javasolják:
/E törvény hatálybalépésével egyidejűleg az Fktv./
"b) 8. §-ának (5) bekezdésében "az OKÉV" szövegrész helyébe "a regionális munkaügyi központ" szövegrész lép,"
Megjegyzés: Ez a módosító javaslat tartalmilag összefügg az ajánlás 6., 10., 13., 15., 16. számú pontjaiban foglaltakkal.
A módosító javaslatot(tal): - a Mezőgazdasági biz. egyharmada sem támogatja
- az Oktatási biz. nem támogatja
- az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
25. Kuzma László képviselő a törvényjavaslat 18. § (4) bekezdés d) pontjának a következő módosítását javasolja:
/(4) E törvény hatálybalépésével egyidejűleg az Fktv./
"d) 21. §-a (1) bekezdésének c) pontjában "a Munkaerő-piaci Alap (a továbbiakban: MPA)" szövegrész helyébe "az MPA" szövegrész lép,"
Indokolás: Lásd a T/5370/17. sz. módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Mezőgazdasági biz. támogatja
- az Oktatási biz. támogatja
- az Előterjesztő képviselője nem ért egyet az Oktatási bizottságnál,
a Mezőgazdasági bizottságnál egyetért
26. Gúr Nándor képviselő a törvényjavaslat 18. § (5) bekezdésének a következő módosítását javasolja:
"(5) Az Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpont a felnőttképzési intézményekről vezetett nyilvántartását - a feladatellátáshoz kapcsolódó létszámoknak és működési költségeknek az érintett minisztériumok közötti átcsoportosítása mellett - 2004. január 31-ig köteles átadni a területileg illetékes munkaügyi központnak."
Indokolás: Lásd a T/5370/27. sz. módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Mezőgazdasági biz. egyharmada sem támogatja
- az Oktatási biz. nem támogatja
- az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
27. Kuzma László és Stolár Mihály képviselők a törvényjavaslat 18. § (5) bekezdésének a következő módosítását javasolják:
"(5) Az Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpont a felnőttképzési intézményekről vezetett nyilvántartását 2004. [január 31] február 15-ig köteles átadni a területileg illetékes regionális munkaügyi központnak."
Indokolás: Lásd a T/5370/14. sz. módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): -- a Mezőgazdasági biz. egyharmada sem támogatja
- az Oktatási biz. nem támogatja
- az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
Budapest, 2003. október 17.
Dr. Magda Sándor s.k., |
Dr. Jánosi György s.k., |