K/6660.
Becsó Zsolt képviselő úr
Tisztelt Képviselő Úr!
K/6660. számú, "Nógrád megye többet érdemel, avagy kiáll-e a Balassi Bálint Megyei Könyvtár dolgozói mellett? - XXVIII" című benyújtott kérdésére az alábbiakról tájékoztatom:
Minden olyan helyzet, amely kérdésessé teszi, hogy egy könyvtár el tudja-e látni a különböző jogszabályokban megfogalmazott kötelezettségeit, aggodalommal tölt el. Így van ez a Balassi Bálint Megyei Könyvtár esetében is, mely intézményben a könyvtári szolgáltatásokkal kapcsolatos - jogszabályban meghatározott - feladatokat megállapodás alapján, közösen látja el Nógrád Megye Önkormányzata és Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata.
A megyei könyvtárral kapcsolatos tervekről (létszámleépítés, nyitva tartás csökkentése, a könyvtár alapterületének csökkentése) a könyvtár igazgatójától értesültem szeptemberben. A minisztérium válaszában kértük az igazgató asszonyt, hogy az önkormányzat meggyőzése érdekében, a könyvtár készítsen hatásvizsgálatot arról, hogy:
A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának a szakma ágazati irányítása a feladata, a könyvtár fenntartása, működtetése, és az intézmény átszervezésével kapcsolatos kérdések eldöntése a fenntartó hatásköre.
Az idevonatkozó jogszabályok véleményezési, illetve előzetes egyeztetési jogot adnak a miniszternek. Ezt figyelembe véve, ágazati irányítási eszközeimmel élve - a fenntartók hatáskörének tiszteletben tartása mellett -, a továbbiakban is azon dolgozom, hogy a megyei könyvtár meg tudjon felelni azoknak a követelményeknek, amit a jogszabályok, de legfőképpen a megyei könyvtár használói megkívánnak.
Budapest, 2003. december
Dr. Hiller István
Dr. Szili Katalin asszony,
a Magyar Országgyűlés elnöke
részére
Tisztelt Elnök Asszony!
Mellékelem Önnek Becsó Zsolt képviselő úr K/6660. számú kérdésére adott válaszom másolatát.
Budapest, 2003. december 10.
Tisztelettel:
Dr. Hiller István