Dr. Gál Zoltán
az Országgyülés elnöke
részére
Helyben
Tisztelt Elnök úr!
A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény módosításához benyújtott
T/32.. számú törvényjavaslat 63. §-ához az alábbi
módosító javaslatot
terjesztjük elô:
A törvényjavaslat 63. §-a következô (4) bekezdéssel egészül ki:
(4) A helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint
egyes centrális alárendeltségü szervek feladat- és hatásköreirôl szóló 1991. évi
XX. tv. a következô XI. fejezettel egészül ki:
"XI.
A fôvárosra vonatkozó sajátos rendelkezések
142/A. § A fôvárosi önkormányzat feladat- és hatásköre különösen:
a/ meghatározza a fôváros városfejlesztési és városrehabilitációs
programját, valamint általános rendezési tervét, megalkotja Budapest
városrendezési szabályzatát; rendeletében védetté nyilvánítja a fôváros
városképe, történelme szempontjából meghatározó épített környezetét, különös
tekintettel a világörökség részévé nyilvánított épületekre, építményekre és
területekre, szabályozza ezen védett értékek fenntartásának, felújításának,
karbantartásának feltételeit;
b/ ellátja a lakásgazdálkodással kapcsolatos feladatokat, ennek keretében:
elkészíti a lakásépítési és lakásrehabilitációs tervet és összehangolja
megvalósítását; meghatározza a lakásépítés támogatásának rendszerét, létrehozza
az önkormányzati tulajdonú lakásokra vonatkozó lakbérövezeteket, dönt a
lakbérmegállapítás és a lakásfenntartási támogatás elveirôl, szabályozza az
önkormányzati lakáshoz jutás és az önkormányzati tulajdonú lakások cseréjének
feltételeit;
c/ gondoskodik a katasztrófamegelôzés és -elhárítás önkormányzati
feladatainak ellátásáról;
d/ gondoskodik az egy kerületet meghaladó víz-, egészséges ivóvíz-, gáz,
távhôszolgáltatási, vízrendezési, szenny- és csapadékvízelvezetési,
szennyvíztisztítási feladatokról, közremüködik a fôváros energiaellátásának
közvilágításának biztosításában; gondoskodik a fôváros ár- és belvízvédelmérôl,
ennek körében különösen a fôváros ár- és belvízvédelmi létesítményei
fenntartásáról, fejlesztésérôl;
e/ gondoskodik a hulladék-ártalmatlanítás önkormányzati feladatainak
ellátásáról; biztosítja a település-tisztaságot, gondokosik a települési
kommunális szilárd és folyékony hulladék gyüjtésérôl, elhelyezésérôl,
ártalmatlanításáról és hasznosításáról, kijelöli az elhelyezéshez szükséges
lerakóhely területét;
f/ kijelöli a köztemetôk létesítésére, bôvítésére alkalmas területet,
gondoskodik a tulajdonát képezô köztemetôk fenntartásáról, üzemeltetésérôl;
g/ ellátja a fôváros tömegközlekedési és forgalomtechnikai feladatait,
kijelöli a fôútvonalakat, a tömegközlekedés által igénybe vett útvonalakat,
ellátja Budapest területén a fôvárosi önkormányzat tulajdonában lévô országos
közutak, közúti hidak, alul- és felüljárók - az autópályák és autóutak
kivételével - üzemeltetését, fenntartását és fejlesztését, valamint a kerületi
önkormányzatok tulajdonában lévô tömegközlekedés által igénybe vett utak
üzemeltetését, fenntartását és fejlesztését;
h/ rendeletében szabályozza a fôváros parkolási és parkolás-gazdálkodási
rendszerét, a kiemelten védett és védett parkolási övezeteket, az alkalmazható
várakozási díjak megállapítását, a közterülethasználatot és a közterület rendjét,
a közterületfelügyelet szervezetét és feladatait;
i/ megállapítja a fôváros idegenforgalmi koncepcióját, a feladatok ellátása
érdekében létrehozza és müködteti turisztikai szervezetét;
j/ közremüködik a fogyasztóvédelmi feladatok ellátásában; kijelöli a
vásárcsarnokok és piacok létesítésére megfelelô területeket, és rendeletében
szabályozza és ellátja a tulajdonában lévô (résztulajdonában lévô) piacok és
vásárcsarnokok fenntartásával, fejlesztésével és müködtetésével kapcsolatos
feladatokat;
k/ a kerületi képviselô-testületek véleményének kikérésével elnevezi a
városrészeket, a több kerületet érintô, valamint a személynevet viselô
közterületeket, közterület nevében személynevet határoz meg, az ilyen közterület
nevét megváltoztathatja, utcanevet védetté nyilvánít;
l/ ellátja az önkormányzati levegôtisztaság-, vízminôségvédelmi feladatokat,
kijelöli, fejleszti és fenntartja a rendeletében meghatározott módon a fôváros
városképe szempontjából védendô természeti környezetet, közcélú zöldterületet;
m/ közremüködik a foglalkoztatási gondok megoldásában;
n/ gondoskodik az egynél több kerületet, illetôleg a fôváros területét is
meghaladó ellátási kötelezettség körében: a középiskolai, a szakiskolai és a
kollégiumi ellátásról; a müvészeti, a közgyüjteményi feladatok ellátásáról; az
alapellátását meghaladó egészségügyi szakellátás és szakosított szociális
ellátásáról; a gyermek- és ifjúságvédelmi tevékenység biztosításáról,
fejlesztésérôl; részt vesz az egynél több kerületet érintô közoktatási,
közmüvelôdési, tudományos, müvészeti, sporttevékenység összehangolásában,
o/ fôvárosi információs rendszert müködtet.
Indoklás
A törvényjavaslat fôvárosra vonatkozó része nem illeszthetô be a hatályos
kerettörvénybe anélkül, hogy annak szerkezetét ne törné meg. Javaslatunk arra
irányul, hogy a részletes hatásköri rendelkezések ne az Ötv-ben, hanem az erre
vonatkozó külön törvényben jelenjenek meg.
Budapest, 1994. szeptember 15.
Selmeczi Gabriella Deutsch Tamás
Fidesz Fidesz