_______
Képviselõi módosító javaslat
dr. Gál Zoltán úr
az Országgyülés elnöke
H e l y b e n
_____________
Tisztelt Elnök Úr!
A helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszerérõl szóló, módosított
1992. évi LXXXIX. törvény módosításáról szóló T/50.. számú törvényjavaslathoz
az alábbi
módosító javaslatot
teszem:
A törvényjavaslat mellékletének II. Oktatás címü pontja az alábbi 4. ponttal
egészül ki:
"II. Oktatás
II.4. Alap- és középfokú diák- Támogatást igényelhet
otthoni ellátás férõhely minden helyi önkormány-
létesítéssel összefüggõ zat az általa ellátott
beruházás feladatok feltételeinek
megteremtéséhez.
A támogatás mértéke: 40%
Indokolás
A Közoktatási Törvény végrehajtása, valamint a kormányprogram egyaránt célul
tüzte ki, hogy nagyobb arányban végezzenek a gyerekek középiskolát, hiszen így
nyílik lehetõség az érettségire alapozott szakmunkásképzésben, illetve a
nagyobb arányú fõiskolai és egyetemi képzésben mindenki számára elérhetõ
részvételre.
Az általános képzés kiterjesztése 16 éves korig, és az erre alapuló szakképzés
szintén szükségessé teszi az általános iskolás korú gyermekek, valamint a
szakképzésben résztvevõk kollégiumi elhelyezését.
- 2 -
A nemzetiségi iskolába járó tanulók jelentõs számban regionális, illetve
országos beiskolázású intézményekben tanulnak.
Ezért ennek a jogcímnek a megszüntetése intokolatlan.
Budapest, 1994. október 10.
/dr. Dobos Krisztina/
MDF