1
MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA
H/915/32.. számú
EGYSÉGES JAVASLAT
A FELSIOKTATAS FEJLESZTESENEK IRANYELVEIRIL SZOLO H/915.. SZAMU
ORSZAGGYûLESI HATAROZATROL
Elõadó:
Dr. Fodor Gábor
mûvelõdési és közoktatási miniszter
Budapest, 1995. október
1
Az Országgyûlés
......./1995. (......) OGY. határozata
a felsõoktatás fejlesztésének irányelveirõl
Az Országgyûlés abból a felismerésbõl kiindulva, hogy a felsõoktatás a
magyar polgárosodásnak és gazdasági modernizációs folyamatoknak az egyik
legfõbb tényezõje, a felsõoktatás fejlesztésének irányelveirõl a következõ
határozatot hozza.
1. Az Országgyûlés elfogadja az e határozat mellékletében megfogalmazott,
a felsõoktatás fejlesztésére vonatkozó fõ célkitûzéseket.
2. Az irányelvekben megfogalmazott célokat a felsõoktatásról szóló 1993.
évi LXXX. törvény 1996. április 30-ig történõ módosításával, valamint a
kapcsolódó egyéb törvények és más jogszabályok módosításával, illetõleg
megalkotásával kell elérni.
3. A fejlesztési célok ütemezett megvalósításához az 1993. évi LXXX.
törvény 9. §-a (1) bekezdésében megjelölt pénzügyi eszközök, a
felsõoktatási rendszer hatékonyságának növelésébõl származó megtakarítások,
valamint egyéb hazai és külföldi támogatások szolgálnak forrásul.
4. Az Országgyûlés felhívja a Kormányt, hogy az irányelvekben
megfogalmazottakat kormányzati munkája során tartsa szem elõtt, és
érvényesítse; a fejlesztési célkitûzések megvalósítása érdekében a
határozat kihirdetésétõl számított 60 napon belül dolgozza ki a rövid és
hosszú távú feladatokra vonatkozó cselekvési tervét és jogalkotási
programját.
5. Az Országgyûlés felkéri a Kormányt, hogy az irányelvekben foglaltak
megvalósulásáról kétévenként, elsõ ízben 1997. december 31-ig számoljon be.
Az ......./1995. (......) OGY. határozat melléklete
A felsõoktatás fejlesztésének irányelvei
I.
A felsõoktatás fejlesztésének szüksége a fejlett országok azon általános
tapasztalatából ered, hogy a felsõoktatásban folyó képzés, kutatás és fej-
lesztés magas színvonala és hatékonysága elengedhetetlen a gazdaság
stabilitása és a gazdasági növekedés biztosítása, a piacgazdaság egészséges
mûködése, az európai integrációban való részvétel és a nemzetközi gazdasági
verseny kihívásaira adandó válaszok megfogalmazása érdekében.
A felsõoktatás az a társadalmi szervezetrendszer, amely egyszerre képes a
nemzeti és egyetemes mûveltség hagyományait megõrizni, átörökíteni és
gazdagítani, a legkorszerûbb nemzetközi követelményeknek megfelelni s
ugyanakkor azokat a társadalom és a gazdaság számára közvetíteni. A
képzettség szintjének és minõségének kiemelt a szerepe a felnövekvõ
generációk munkaerõpiaci esélyeinek növelésében. Ugyancsak meghatározó az
egyetemek és fõiskolák szerepe, szellemiségük kisugárzó hatása az ország, a
regionális és a helyi társadalmak szervezõdésében, kulturális életében,
értékvilágának alakulásában, valamint az ország nemzetközi tekintélyének
formálásában, gazdasági, kulturális és diplomáciai kapcsolataiban. A
felsõoktatás hagyományosan az egyik legfõbb letéteményese a tudomány
mûvelésének, amelyben hazánk nemzetközi viszonylatban számottevõ sikereket
ért el eddig is.
Az Országgyûlés elengedhetetlennek tartja, hogy a felsõoktatás
fejlesztésében meghatározóak legyenek a társadalmi értékek és igények, a
nemzeti célok, a szakmai, értékek, összhangban az ország anyagi
lehetõségeivel és a központi költségvetés lehetséges tehervállalási
képességével a felsõoktatás fejlesztésének kitüntetett értékei a
következõk:
minõség - mind a képzési rend és a mûködési modellek átalakítása, mind az
intézmények szervezetének fejlesztése, mind pedig a finanszírozás
módjának megváltoztatása a felsõoktatásban folyó oktatás, mûvészeti
képzés és tudományos tevékenység színvonalának megõrzését, lehetõség
szerinti emelését szolgálja;
nyitottság - a képzés nyílttá válik, a továbbtanulni vágyó polgárok számára
esélyt adva a tudásszerzésre, a pályára való felkészülésre, a
továbbképzésre és a pálya módosításra;
szabad választás - egy rugalmas szerkezetû, átjárható és a tudás folyamatos
bõvítését lehetõvé tevõ képzési rendszer keretében a felsõoktatási
intézmények oktatási kínálata megteremti a feltételeit annak, hogy a
hallgatók saját igényeik szerint tervezzék és alakítsák tanulmányaikat;
az esélyek kiegyenlítõdése - a felsõoktatás nyitottá válása a szociális
helyzetük miatt hátrányban lévõ fiatalok számára is lehetõvé teszi a
felsõfokú képzésben való részvételt, ha a hallgatói juttatások és a
tandíjkedvezmények igazságosan és célzottan elosztva támogatják õket;
méltányos tehermegosztás - a döntõen a polgárok adóiból finanszírozott
képzési költségekhez a felsõoktatás hallgatói is hozzájárulnak a
tandíj-kötelezettség keretében;
elszámoltathatóság és hatékonyság - a felsõoktatás átláthatóvá,
alakíthatóvá és ellenõrizhetõvé válik a hallgatók, az adófizetõk és a
munkaadók számára egyaránt, a rendelkezésre álló feltételek ésszerû
hasznosításával növelhetõ a hatékonyság;
a társadalmi-gazdasági szféra és a felsõoktatás kapcsolatának erõsítése - a
felhasználók igényei megfogalmazhatóvá, megjeleníthetõvé válnak,
kölcsönös elõnyökön nyugvó kapcsolatrendszer alakul ki, a társadalom és
a gazdaság képviselõi mind országos, mind intézményi szinten részt
vesznek a minõségbiztosításban és a finanszírozási döntéshozatali
folyamatokban;
autonómia - a tudománymûvelés és a mûvészi tevékenység sajátossága a
szakmai munka autonómiája, ami egyszerre hatja át az oktatás, a kutatás
folyamatát, valamint az ennek keretet adó intézmények szervezõdését;
versenysemlegesség - a tulajdonosi jogból fakadó kötelezettségeken túl a
költségvetési és pályázati források elnyerésének lehetõségében a
fenntartó személyétõl függetlenül a minõség szempontjai érvényesülnek.
Az Országgyûlés jelen határozatával, törvényhozói munkájával és a kormány
felsõoktatással kapcsolatos tevékenységének fokozott ellenõrzésével
kifejezi elkötelezettségét a felsõoktatás fejlesztése, a szellemi és anyagi
erõforrások összpontosítása, rendszerének minõségelvû átalakítása és az
ifjúság szakmai és társadalmi felemelkedése és érvényesülése mellett.
II.
Az 1993-ban elfogadott a felsõoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény (a
továbbiakban: Ftv.) megteremtette a magyar felsõoktatás átalakulásának
legfontosabb feltételeit. Létrehozta az autonóm felsõoktatás alapvetõ
testületeit, az Országos Akkreditációs Bizottságot és a Felsõoktatási és
Tudományos Tanácsot. Megszüntette a felsõoktatásnak szaktárcák szerinti
széttagoltságát, és egy tárca felelõsségévé tette az állami feladatok
ellátását. Megõrizte azonban a katonai és rendészeti felsõoktatási
intézmények tekintetében azok sajátosságait. A doktori és mesterképzés
törvényi és anyagi feltételeinek megteremtésével lehetõvé vált a tudományos
és a mûvészi tevékenység kereteinek kibõvítése, s a nemzetközi folyamatokba
való kapcsolódás újabb formái alakultak ki.
Az Ftv. hatálybalépése ugyanakkor nem oldott föl több, a korábbi
kedvezõtlen folyamatok továbbélésébõl származó ellentmondást.
Az elmúlt évek pozitív változásai ellenére még mindig viszonylag
alacsonyak a hallgatói létszámok: a megfelelõ korosztálynak mindössze 17%-a
vesz részt felsõoktatási képzésben, szemben az európai 30%-os átlaggal.
1994-ben 50.873 jelentkezõ nem jutott be a felsõoktatásba, és - határozott
azonnali intézkedés hiányában - hasonló helyzet várható 1995-ben is. Ezek
az arányok oktatáspolitikailag akkor sem vállalhatók, ha az adatok nem
választhatók el egy demográfiai csúcstól, és ha az alacsony lemorzsolódási
százalék miatt a diplomások és az egy évben kiadott diplomák számának a
munkaképes lakosság létszámához viszonyított aránya még közel áll az
európai átlagokhoz. Szükséges tehát a képzés folyamán a minõségi szelekció
erõsítése, biztosítva összességében a diploma-kibocsátás szinten tartását.
A felsõfokú szakképzésben továbbtanulók száma a piaci szférában
folyamatosan emelkedik. Azonban e képzések - jogi és tartalmi szempontból -
esetlegesen kapcsolódnak a felsõoktatási intézményekhez, s a hallgatók
jogállása is sok esetben rendezetlen.
Továbbra is megmaradt az intézményrendszer széttagoltsága, ami alacsony
hatékonyságú és gazdaságtalan mûködést, felesleges párhuzamos
kapacitásokat, túlszakosodást, szegényes oktatási kínálatot eredményez, és
szûkíti az átjárhatóságot. Az oktatók és az egyéb dolgozók aránya a
hallgatólétszámhoz képest több területen magas - erre utalnak az Állami
Számvevõszék, az OECD, a Világbank és más intézmények, testületek
jelentései. Érintetlen maradt a bázisfinanszírozás, és a merev központi
pénzügyi szabályozás. Nem alakult ki széles körben hatékony intézményi
menedzsment. A fejlesztés során a szakterületi sajátosságokat szem elõtt
kell tartani, különös tekintettel a katonai és rendészeti felsõoktatási
intézményekre.
III.
1. A fejlesztés egyik fõ célja a hallgatói létszám jelentõs, de
szakterületenként és képzési szintenként eltérõ mértékû növelése. A
felsõoktatásba bejutók országos arányának el kell érnie a fejlett
demokratikus társadalmakban elért szintet, mely általában nem alacsonyabb a
korosztály 30 %-ánál. Jelentõs létszámnövelést különösen a rövidebb idejû
képzési formákban és részben az általános alapozást nyújtó egyetemi
képzésekben indokolt elérni. A szakterületenként differenciált aktuális
létszámnövekedést, illetve -csökkenést munkaerõpiaci prognózisok alapján
célszerû meghatározni. Biztosítani kell a közoktatásból a felsõoktatásba
való átkerülés egyszerûsítésével a felsõoktatás és a közoktatás
harmóniáját, a felvételi vizsgák szerepének visszaszorítását - figyelemmel
a szakterületi sajátosságokra.
A pályakezdõ munkanélküliség mérséklésének egyik leghatékonyabb módja az
oktatás, mely egyúttal a benne résztvevõk munkaerõpiaci esélyeit is növeli.
Bármely képzési szinten, illetve képzési formában résztvevõ hallgatóknak
hallgatói jogviszonyt kell biztosítani.
2. Cél az átjárható, rugalmas képzési szintek kialakítása. A felsõoktatás
befogadóképességének növelését szolgálja a többszintû képzési szerkezet
kialakítása, mely lehetõvé teszi, hogy az alsóbb képzési szinteken
jelentkezõ magas hallgatói létszám minõségi szelekciója révén csak a
legrátermettebbek jussanak a magasabb képzési szintekre. Az Ftv.
módosításával meg kell határozni az egymáshoz illesztett képzési szintek
rendszerét, mely a fõiskolai és az egyetemi képzés eltérõ jellegének
megtartásával tartalmazza az egyszintû fõiskolai és a többszintû egyetemi
alapképzést, az egyetemi és fõiskolai posztgraduális továbbképzéseket,
valamint a doktori (PhD) képzést.
3. A korszerû felsõoktatási rendszerekben a nappali képzési formák
mellett, azokat kiegészítve az esti, levelezõ (a továbbiakban: részidõs) és
távoktatási formák szerepe folyamatosan növekszik, takarékosabbá téve a
képzést, növelve a hallgatólétszámot és szabadabbá téve a tanulás és
továbbképzés folyamatát. A felsõoktatás fejlesztésének egyik célja e
folyamat erõsítése. Ennek érdekében ki kell alakítani a nappalitól eltérõ
oktatási formák módszertani egységesítését és minõségbiztosítását. A
délutáni, a vakációs és a hétvégi idõ kitöltésével a részidõs és a
távoktatási formák komoly lehetõséget nyújtanak a személyi és tárgyi
feltételek gazdaságosabb felhasználására. Az új képzési formák keretében
kialakulhat a programkihelyezés rendszere, mely lehetõvé teszi a kisebb
intézmények számára is a gyors és olcsó kínálatnövelést.
4. A felsõoktatási képzés hatékonyságának, egyszersmind a szerzett tudás
alkalmazhatóságának záloga az önálló hallgatói munka szerepének és súlyának
növekedése az oktatási folyamatban. A jelenlegi, gyorsan változó
körülmények között nagy szükség van a különben jó felkészültségû diplomások
nagyobb önállóságára, problémafelismerõ és -megoldó, döntés-vállaló
képességük növekedésére. Ehhez az oktatási módok szervezeti kereteinek
átalakítása vezethet, ami együtt jár a heti kötött óraszámok csökkentésével
és az önálló hallgatói munka- és feladatmegoldás növe-lésével. Az oktatói
munkában új szemléletet kíván, és új feladatot jelent elsõsorban a magasabb
képzési szinteken az egyéni foglalkozások szerepének jelentõs növekedése.
Az intézmények oktatást és tanulást segítõ háttérszolgáltatásait és
infrastruktúráját az erõforrások célirányos felhasz-nálásával úgy kell
fejleszteni, hogy ezen szolgáltatások minél szélesebb körben és idõsávban
legyenek elérhetõek a hallgatók számára.
5. A hallgatószám növelésének és a felsõoktatás kiegyenlített
színvonalának alapfeltétele az átjárhatóság és a tanulmányok
folytathatóságának megteremtése. Így a képzési szintek között idõveszteség
nélkül is lehetõvé válik a hallgatóknak, hogy tanulmányaikat - a következõ
szinten - folytathassák. E cél elérését a kreditrendszer általánosan
egységes országos standardjainak és az erre épülõ szakterületi
kreditrendszer kidolgozása és bevezetése biztosítja. A kreditrendszer
kidolgozása során figyelembe kell venni az európai integráció
követelményeit is.
6. A minõségi fejlesztés eszköze a felsõoktatás szakmai autonómiájának és
a felhasználói érdekeknek az együttes érvényesítése az akkreditáció
folyamatában, valamint a programakkreditáció és az intézményi akkreditáció
elvi elválasztása. A minõséget tanúsító akkreditáció mellett ki kell
építeni a felsõoktatáson belül autonóm módon mûködõ minõségbiztosítási
rendszereket, az eljárásokat a nemzetközi követelményekhez igazítva.
Az akkreditációs szervezetekbe be kell vonni a szakmai testületeket (a
kamarákat, a tudományos és mûvészeti társaságokat) és a munkaadói szféra
képviseleteit. A szakmai testületek bevonásával képzési területenként kell
kialakítani a programakkreditációban alkalmazott egységes standardokat
(képesítési követelményeket) és az intézményi akkreditáció országos
minõsítési követelményeit.
7. A felsõoktatás finanszírozási rendszerének átalakítása során a képzési
kiadások, valamint részben a létesítmény-fenntartási kiadások normatív
meghatározására kell áttérni. E normatívák kidolgozása alapos
oktatásszervezési és közgazdasági elemzést igényel. Az indokolatlan
kötöttségek megszüntetésével növelni kell az intézmények gazdasági
önállóságát, törekedni kell a központi költségvetésen kívüli források
fokozatos növelésére, s a szakmai és gazdasági racionalitás követelményeit
egyaránt szem elõtt tartva az intézmények gazdálkodását lényegesen
hatékonyabbá szükséges tenni.
A tandíjbevétel az intézmények számára biztosít kiegészítõ fejlesztési
forrást. A tandíjrendszer bevezetésével és mindenkori módosításával
egyidejûleg a hallgatói juttatások rendszerét is úgy kell alakítani, hogy
csökkentse az esélykülönbségeket. A támogatásra jogosultság folyamatos
követésére teljes hallgatói adatbázis kiépítése szükséges.
8. A versenysemlegesség szempontjából a nem állami intézmények körében
elengedhetetlen az intézményalapítás és a képzés szabadságának biztosítása,
a versenyösztönzõ és piacépítõ állami szerepvállalás. Ki kell dolgozni az
intézményi mûködési engedélyek kiadásának nyilvános feltételrendszerét és
folyamatát.
9. Hatékonysági vizsgálatok elvégzése mellett bõvíteni kell az intéz-
ményirányítás és -mûködtetés jelenlegi formáit, hosszabb távon ki kell
dolgozni a közalapítványi tulajdonba adás feltételeit, hogy mód nyíljék a
ráfordításigény mérséklésére és központi költségvetési támogatáson túli
források fokozottabb bevonására. Biztosítani kell a lehetõséget arra, hogy
a képzési kínálatot a munkaadói csoportok és a helyi társadalom igényei is
befolyásolhassák. Bõvíteni kell az önálló intézményi gazdálkodás
közgazdasági és jogi kereteit a biztonságos gazdálkodás követelményének
egyidejû erõsítése mellett, korszerûsíteni kell az intézményi szervezeti és
vezetési struktúrát, kialakítva a hatékonyan mûködõ, professzionális
intézményi menedzsmentet.
10. A felesleges párhuzamosságok elkerülése érdekében olyan elsõdleges
állami szempontokat kell megfogalmazni, amelyek a fejlesztést a
munkaerõpiac által a jövõben leginkább elismert területekre irányítják. A
felsõoktatási intézmények integrációs törekvéseivel kapcsolatban bõvíteni
kell az Ftv. módosítása során a jogi kereteket, lehetõvé téve a szorosabb
helyi együttmûködést. A fejlesztési források elosztásánál meg kell
követelni az integrációs törekvéseket, mint amilyen az egységes vezetés és
stratégiai tervezés, a közös gazdálkodási rendszer és pénzügyi menedzs-
ment, a közös infrastruktúra-felhasználás, az ingatlan-átcsoportosítás, a
szak- és programintegráció, az átjárhatóság. A meglévõ mûködési és a
többletforrásokat az eltúlzott mértékû eszközbeszerzések helyett szervezési
és információs jellegû infrastrukturális beruházásokra (intézményvezetés,
-szervezés, gazdasági, tanulmányi, adminisztrációs osztályok korszerû-
sítése, intézményi információs, minõségbiztosító rendszerek, oktatástech-
nológia stb.), valamint a tudományos munka lehetõségeit javító beruhá-
zásokra (könyvtárak, mûszerek, laboratóriumok) kell fordítani.
11. A közoktatás és szakképzés fejlõdése szükségessé teszi a tanító- és
tanárképzés kialakult szerkezetének a fõiskolai intézményrendszer értékeit
megõrzõ korszerûsítését és minõségi fejlesztését. Cél az egységes
tanárképzés feltételeinek biztosítása.
A tananyagban és az oktatásszervezésben végbement változások alapján ki
kell alakítani a pedagógusok általános és kötelezõ továbbképzését és az
ezzel összefüggõ minõsítési rendszert. A kialakítandó országos hálózatban a
képzés és a minõsítés tartalmi feladataiért a pedagógusképzõ intézmények
felelõsek, a szervezését pedig a közoktatási törvény keretei szabályozzák.
12. Az Ftv. módosításával a felsõoktatás és a felsõoktatási intézmények
mûködésének szerves részévé kell tenni az iskolarendszerû felsõfokú
szakképzés ("post-secondary" képzés) egyes programjait. A gazdag piaci
kínálatból azok a programok kapcsolódhatnak a felsõoktatáshoz, amelyek
ismeretanyagának egy részét valamely felsõoktatási szak vagy program
részeként akkreditálják. E felsõfokú szakképzési programok kettõs
feltételeknek kell hogy megfeleljenek: egyrészt az Országos Képzési Jegyzék
elõírásai szerinti szakmai követelményeknek, másrészt - valamely
felsõoktatási intézmény erre vonatkozó befogadó nyilatkozata alapján - a
felsõoktatási akkreditációs követelményeknek. A felsõoktatási intézményben
folyó felsõfokú szakképzésnek részben költségvetési forrást, a benne
résztvevõknek hallgatói jogviszonyt kell biztosítani.
13. A tudományos kutatómunka intézményi bázisát, közremûködõit és
eszközrendszerét ma nagyobbrészt a felsõoktatás biztosítja. Az akadémiai és
a csökkenõ számú ágazati kutatóintézetek tudományos munkatársai
nélkülözhetetlen intellektuális kapacitást jelenthetnek a felsõoktatás
számára. Cél, hogy a kutatóintézeti munkatársak - a szabad
intézményválasztás figyelembevételével és az intézmény befogadó szándékának
függvényében - fokozottabban kapcsolódjanak be a felsõoktatásba, és e
tevékenységük legyen intézeti munkájuk értékelt része.
Támogatni kell a felsõoktatási intézmények és a kutatóintézmények közötti
kutatási-oktatási együttmûködést, a szervezeti kapcsolódást közös tanszék
létesítésével, vagy oly módon is, hogy újabb önálló kutatócsoportok,
intézetek váljanak egyetemi támogatott kutatóhellyé, illetõleg egyetemi
szervezeti egységgé.
Az egyetemek meghatározó feladata az alapkutatások, valamint az
interdiszciplináris jellegû kutatások folytatása, és valamennyi
felsõoktatási intézményben szükséges az alkalmazott és a fejlesztõ jellegû
kutatások erõsítése. Alapvetõ a nemzetközi tudományos kapcsolatok
kiszélesítése, a nemzetközi kutatási projektekben való részvétel.
14. A felsõoktatás biztosítja az ország számára létfontosságú
tudományágakban a kutatói utánpótlást. A tudományos doktori fokozat (PhD)
értékét meg kell óvni, s ennek érdekében a korábbi egyetemi doktori fokozat
(cím) PhD-vé történõ átminõsítését józan keretek közé kell szorítani, s
minden korábbinál igényesebb vizsgarendszert kell mûködtetni a képzés
folyamán biztosítva az elbírálás színvonalát és függetlenségét.
A doktorjelölteknek részt kell venniük az oktatási feladatok ellátásában,
ez szakmailag elõrevivõ, ugyanakkor az intézményrendszer szempontjából
gazdaságos, kapacitásnövelõ tényezõ, és hozzájárul az oktatói mobilitáshoz.
15. A felsõoktatási intézményekben az oktatók körében jelentkezõ
kontraszelekciónak, illetõleg az oktatói kapacitás intézmények közötti
szétaprózódásának egyik legfõbb oka az oktatók bérének alacsony volta. A
foglalkoztatási formákat rugalmasabbá kell tenni és oktatói követelmény-
rendszert kell érvényre juttatni. Az oktatói munkaterhelés intézményi
standardjainak kidolgozásával, valamint a minõségi követelmények
érvényesítésével összefüggésben felül kell vizsgálni a közalkalmazottak
elõmeneteli és illetményrendszerét. Az oktatói követelményrendszer elemét
kell képeznie - a csökkenõ óraszámmal összefüggésben - a hallgatói
konzultációs igény kielégítésének.
A minõségi követelmények érvényesítésében kulcsfontosságú az Ftv. által
bevezetett habilitáció intézménye, amely nemcsak az elõadókészség
elbírálásán, hanem az egyéni tudományos tevékenységen is alapul. A
habilitációval kapcsolatban el kell kerülni az intézményi belterjesség
veszélyét, ott, ahol erre lehetõség van, az elbírálásba be kell vonni a
nemzetközi tudományos közvélemény képviselõit.
Az oktatói és tudományos utánpótlás magas színvonalon való biztosításának
jelentõs forrása a posztdoktori ösztöndíj-rendszer bõvítése.
Göncz Árpád Dr. Gál Zoltán
a Köztársaság elnöke az Országgyûlés elnöke