ORSZÁGGYÛLÉSI KÉPVISELÕ
Fidesz-Magyar Polgári Párt
Módosító javaslat!
Dr.Gál Zoltán úrnak
az Országgyûlés elnökének
Helyben
Tisztelt Elnök Úr!
A katonai és rendvédelmi felsõoktatási intézmények vezetõinek, oktatóinak és
hallgatóinak jogállásáról szóló T/1567.. számú törvényjavaslathoz - a
Házszabály 94. § (1) bekezdése alapján - az alábbi
m ó d o s í t ó j a v a s l a t o t
terjesztjük elõ:
A törvényjavaslat VII. fejezete címének módosítását, egyúttal új 49.-52. §-
okkal történõ kiegészítését javasoljuk, egyidejûleg a további szakaszok
számozása megváltozik:
"VII. FEJEZET
VEGYES ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK
49. §
"(1) A katonai felsõoktatási intézmények mûködésének forrásait a
költségvetési törvény keretében a Honvédelmi Minisztérium költségvetésén
belül, intézményenkénti bontásban kell biztosítani. A költségvetési
támogatások más forrásokból kiegészíthetõk.
(2) Az intézményeket az (1) bekezdés szerint rögzített költségvetési határokon
belül önálló gazdálkodói jogkör illeti meg.
50. §
A más jogszabályokban megállapított oktatói és tudományos fokozatok után járó
pótlékok (illetmények) a hivatásos állomány tagját is megilletik.
51. §
Az intézmények anyagi-technikai kiszolgálását - a Magyar Honvédség ellátási
rendszerén belül - miniszteri rendelettel szabályozott módon és mértékben kell
biztosítani.
52.§
Jelen törvény elõírásai által érintett részprogramokat, átalakításokat a
haderõreform és modernizációs program közép és hosszútávú terveiben illetve
ennek megvalósítását szolgáló jogszabályokba be kell illeszteni. "
Indokolás
Az új 49. § felvétele az Állami Számvevõszék javaslataival egybevágóan
törvényi kötelezettséget akar elõírni, az intézmények adott költségvetési
keretein belüli pénzügyi önállóságának biztosítására. Különösen fontos az
önálló bérgazdálkodói jogkör megadása, illetve, hogy a nagyobb teljesítmények
ösztönzését szolgáló oktató és tudományos fokozatok után járó pótlékok a
hivatásos állomány tagját ugyanúgy megillessék mint valamennyi más állami
egyetem oktatóit.
Az Ftv. katonai felsõoktatási intézményekre vonatkozó hatályossága
elismeresének közel 3 éves késlekedése szükségessé és indokolttá teszi az 52.
§ beiktatását, amely tiltja a Hvt szövegezéséhez hasonló egyeztetlenségek,
illesztetlenségek újratermelését.
Budapest, 1996. február 26.
Dr. Gyuricza Béla Balsay István