1
MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA
E G Y S É G E S J A V A S L A T
Az egyes fontos tisztségeket betöltõ személyek ellenõrzésérõl szóló 1994. évi
XXIII.törvény módosításáról szóló törvényjavaslat zárószavazásához
Ellenjegyezte:
Kuncze Gábor
Budapest, 1996. június 27.
Az Országgyûlés az egyes fontos tisztségeket betöltõ személyek ellenõrzésérõl
szóló 1994. évi XXIII. törvényt (a továbbiakban: Etv.) a következõk szerint
módosítja:
1. §
Az Etv. címe a következõképp változik meg:
"1994. évi XXIII. törvény egyes fontos tisztségeket betöltõ személyek
ellenõrzésérõl és a Történeti Hivatalról."
2. §
Az Etv. 1. §-ának a) és b) pontja helyébe a következõ rendelkezés lép:
" a) hivatásos - nyílt vagy "szigorúan titkos" - állományú tisztként
teljesítettek-e szolgálatot a volt BM III/III-as Csoportfõnökségnél, a
budapesti vagy a megyei rendõr-fõkapitányságok III/III-as osztályainál,
illetve elõdeiknél (a Magyar Államrendõrség Budapesti Fõkapitányság Politikai
Rendészeti Osztálya, a Magyar Államrendõrség Államvédelmi Osztályának, a
Belügyminisztérium Államvédelmi Hatóságának, az Államvédelmi Hatóságnak a
"Belsõ reakció" elhárításával foglalkozó szervezeti egységei, a
Belügyminisztérium IV. Belsõ reakció elhárítási osztálya, a Belügyminisztérium
Politikai Nyomozó Fõosztály V. Belsõ reakció elleni harc osztálya); vagy
b) végeztek-e az a) pontban felsorolt szervek részére érdemi
tevékenységet, azaz
- aláírták-e a hálózati feladatok vállalására vonatkozó nyilatkozatot és
adtak-e jelentést, illetve
- kaptak-e e szervezetektõl illetményt, prémiumot, kedvezményt és aláírtak-e
hálózati feladatok vállalására vonatkozó nyilatkozatot vagy adtak-e jelentést,
illetve
- szerepelnek-e az a) pontban felsorolt szervek hálózati nyilvántartásában és
kaptak-e e szervezetektõl illetményt, prémiumot, kedvezményt, vagy adtak-e
jelentést, vagy"
3. §
Az Etv. a következõ új 1/A. §-sal egészül ki:
"1/A. § E törvény alkalmazása szempontjából:
1. iraton és nyilvántartáson (a továbbiakban együtt: irat) a
köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelmérõl szóló
1995. évi LXVI. törvény (a továbbiakban: Ltv.) 3.§ c) pontjában meghatározott
iratot kell érteni;
2. érintett: minden olyan személy, akinek személyes adata a törvény
hatálya alá tartozó iratokban bármilyen jogcímen szerepel."
4. §
Az Etv. 2.§-a helyébe a következõ rendelkezés lép:
"2.§ (1) Az 1.§-ban meghatározott ellenõrzés - a (2) bekezdésben
meghatározottak kivételével - az Országgyûlés, vagy a köztársasági elnök
elõtt eskütételre kötelezett, illetve az Országgyûlés által megválasztott
személyekre terjed ki.
(2) Az ellenõrzés nem terjed ki azokra az (1), (3) és (4) bekezdésben
meghatározott tisztséget betöltõ személyekre, akik 1972. február 14. napja
után születtek.
(3) Az (1) bekezdésben meghatározott személyek ellenõrzését az
alábbi sorrend szerint kell elvégezni:
1. az országgyûlési képviselõk,
2. a köztársasági elnök,
3. a Kormány tagjai,
4. az Állami Számvevõszék elnöke, alelnökei,
5. az állampolgári jogok országgyûlési biztosa és helyettese, a nemzeti
és etnikai kisebbségi jogok országgyûlési biztosa, az
adatvédelmi biztos,
6. az Alkotmánybíróság tagjai,
7. a Legfelsõbb Bíróság elnöke,
8. a legfõbb ügyész,
9. az államtitkárok,
10. a Legfelsõbb Bíróság elnökhelyettese,
11. a legfõbb ügyész helyettesei,
12. a Magyar Nemzeti Bank elnöke, alelnökei, a Jegybank Tanács
tagjai,
13. a Gazdasági Versenyhivatal elnöke, alelnökei,
14. a Magyar Rádió és Magyar Televízió elnöke, alelnökei, a Magyar
Távirati Iroda vezérigazgatója,
15. az 1-14. pontokban fel nem sorolt (1) bekezdés szerinti
személyek.
(4) A Történeti Hivatal elnökének és helyettesének ellenõrzését a
kinevezésüket megelõzõen kell elvégezni. A Történeti Hivatal
alkalmazottainak ellenõrzését az elnök írásos kérésére soron kívül kell
elvégezni."
5. §
Az Etv. 3.§-a helyébe a következõ rendelkezés lép:
"3.§ Az ellenõrzést a 2.§ (3) bekezdése azonos pontjában meghatározott
tisztségek vonatkozásában az ellenõrzés alá vont személyek nevének alfabetikus
sorrendje szerint az 5.§-ban meghatározott bizottság által összeállított,
személyazonosításra alkalmas névsor alapján kell lefolytatni."
6. §
(1) Az Etv. 5. §-ának (5) bekezdése helyébe a következõ rendelkezés lép:
"(5) Az egyes fontos tisztségeket betöltõ személyeket ellenõrzõ bizottság
a központi költségvetés Országgyûlés fejezetének "Országgyûlés hivatali
szervei" alcímén belül szerepel. A bizottság tagjának munkavégzési
jogviszonyára a díjazás kivételével a köztisztviselõk jogállásáról szóló 1992.
évi XXIII. törvényt (a továbbiakban: Ktv.) kell alkalmazni. A bizottság
tagjának díjazásáról az Országgyûlés rendelkezik. A bizottság tagjaival
kapcsolatos munkáltatói jogokat az Országgyûlés elnöke gyakorolja."
(2) Az Etv. 5. §-a (6) bekezdésének második mondata helyébe a következõ
rendelkezés lép:
"A bizottság tagja bíróság vagy más hatóság elõtt nem vonható
felelõsségre az e megbízatása gyakorlása során közölt tény vagy vélemény
miatt, ez azonban nem mentesít a titokvédelemre és a személyes adatok
védelmére vonatkozó jogszabályok megtartásának kötelezettsége alól."
7. §
Az Etv. 7.§-a helyébe a következõ rendelkezés lép:
"7.§ A bizottság tagjává jelölt bíró ellenõrzését az Országgyûlés
Nemzetbiztonsági Bizottsága hajtja végre."
8. §
Az Etv. 8.§-a helyébe a következõ rendelkezés lép:
"8. § (1) Az e törvény szerinti ellenõrzést az 1. §-ban meghatározottakra
vonatkozó adatokat tartalmazó iratok alapján kell lefolytatni.
(2) A bizottság, valamint a 7. §-ban foglalt ellenõrzés során az
Országgyûlés Nemzetbiztonsági Bizottsága a titokvédelemre és a személyes
adatok védelmére vonatkozó jogszabályok megtartásával, minden egyéb
korlátozástól mentesen vizsgálhatja az ellenõrzött személyek tekintetében a
Történeti Hivatalban kezelt, valamint a Történeti Hivatalnak történõ átadásáig
az 1990. február 14-én lezárt és a Belügyminisztériumban õrzött iratokat,
illetõleg azokból adatszolgáltatás teljesítését kérheti.
(3) A belügyminiszter, a honvédelmi miniszter és a polgári
nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter a hatáskörébe,
illetõleg a felügyelete vagy irányítása alá tartozó szervek által kezelt
iratokból adatszolgáltatást, betekintést köteles biztosítani a bizottság,
valamint az Országgyûlés Nemzetbiztonsági Bizottsága részére az ellenõrzés
lefolytatásának céljára az ellenõrzés alá vont személyek 1. §-ban
meghatározott adatainak és iratainak tekintetében.
(4) A bizottság, illetõleg az Országgyûlés Nemzetbiztonsági Bizottsága az
ellenõrzés alá vont vagy tanúként meghallgatni kívánt személy
személyazonosságának és lakcímének megállapítása céljából név- és lakcím
adatokat igényelhet a (3) bekezdésben meghatározott iratokból, illetõleg a
polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásából.
(5) A bizottság és az Országgyûlés Nemzetbiztonsági Bizottsága az
ellenõrzés alá vont személy tekintetében az ellenõrzés lefolytatása céljából
bármely, az 1. §-ban meghatározottakra vonatkozó iratot is vizsgálhat.
(6) A bizottság tagjai jogosultak megismerni mindazokat a minõsített
adatokat, amelyek a 2. §-ban felsorolt személyek 1. §-ban meghatározott
tevékenységére vonatkoznak és az ilyen adatokat tartalmazó iratokba - a
minõsített adat jogszabályok szerinti megõrzésének és védelmének
kötelezettségével - betekinthetnek. A bizottság által tanúként meghallgatott
személy számára - az ellenõrzéshez szükséges adatokra vonatkozóan - az
államtitok megõrzésének kötelezettsége alóli felmentést a minõsítõ nem
tagadhatja meg."
9. §
Az Etv. 10. §-a a következõ új (1) bekezdéssel egészül ki, és az (1)-(3)
bekezdések számozása (2)-(4) bekezdésre változik:
" (1) A bizottság eljárása során - ha e törvény másként nem
rendelkezik - az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957.
évi IV. törvény rendelkezéseit kell alkalmazni."
10. §
Az Etv. 13.§-a helyébe a következõ rendelkezés lép:
"13.§ A bizottság ülése zárt, azon a bizottság tagjain kívül csak az
ellenõrzés alá vont személy, valamint írásban meghatalmazott képviselõje,
illetõleg a bizottság által a 10. § (2)-(3) bekezdése szerint megállapított
idõpontra beidézett személy vehet részt."
11. §
Az Etv. 18. §-ának (1) és (2) bekezdése helyébe a következõ rendelkezés lép:
"18. § (1) Ha a bizottság döntése szerint az ellenõrzött személy végzett
az 1. §-ban meghatározott tevékenységet, a bizottság felszólítja tisztségérõl
30 napon belül való lemondásra, illetõleg felmentése kezdeményezésére, egyben
tájékoztatja arról, hogy ellenkezõ esetben döntését a 30 napot követõ 15. nap
elteltével nyilvánosságra hozza. A bizottság felhívja továbbá az ellenõrzött
személy figyelmét arra, hogy a döntés ellen bírósághoz fordulhat, és a döntés
hatályon kívül helyezését kérheti. Ha az ellenõrzött személy a bizottság
döntése ellen bírósághoz fordult, akkor a perben a bíróság soron kívül jár
el. A tárgyalást - ha egyéb intézkedésre nincs szükség - legkésõbb a
keresetlevélnek a bírósághoz érkezésétõl számított 30. napra kell kitûzni. A
döntésben foglaltak tekintetében a személyhez fûzõdõ jogok megsértése miatt
nincs helye bírósági eljárásnak.
(2) Ha az ellenõrzött személy az (1) bekezdés szerinti felszólítást
tartalmazó döntés, illetõleg a döntés ellen benyújtott keresetet elutasító
jogerõs ítélet közlésétõl számított 30 napon belül tisztségérõl nem mond le,
vagy felmentését nem kezdeményezi, a bizottság a 30. napot követõ 15. nap
elteltével döntését nyilvánosságra hozatal céljából a Magyar Közlöny személyi
részében és a Magyar Távirati Iroda útján közzéteszi."
12. §
Az Etv. 23.§-a helyébe a következõ rendelkezés lép:
"23.§ (1) A bizottság az eljárása során keletkezett iratokat, a döntés,
valamint a jogerõs bírósági ítélet egy-egy példányát, továbbá az ellenõrzött
személy tisztségérõl való lemondásának, illetõleg felmentése kezdeményezésének
megtörténtét tanúsító iratokat a döntés, illetõleg az ítélet jogerõre
emelkedésétõl számított 30 napon belül átadja a Történeti Hivatalnak, amely
azt az e törvényben foglalt szabályok szerint õrzi és kezeli.
(2) A bizottság eljárásának alapjául szolgáló iratokat - az (1)
bekezdésben meghatározott idõpont után - vissza kell adni az iratokat
szolgáltató szervnek, amely azt a továbbiakban a rá vonatkozó szabályok
szerint kezeli.
(3) Az e törvény 1. §-ában meghatározottakra vonatkozó iratok nem
selejtezhetõk."
13. §
Az Etv. 24.§-a helyébe a következõ rendelkezés lép:
"24.§ A bizottság mûködése, továbbá ezzel összefüggésben az iratok
vizsgálata, illetõleg az adatszolgáltatás teljesítése során a 8.§-ban
meghatározott szerveknél felmerülõ költségekhez szükséges pénzügyi fedezetrõl
a központi költségvetésben kell gondoskodni."
14. §
Az Etv. a következõ új 25/A. - 25/H. §- sal egészül ki:
"25/A. § (1) A Történeti Hivatal õrzi és kezeli:
a) a törvény 1. § a) pontjában meghatározott szervezetek, valamint a volt
BM Külügyi Osztály, Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya, Belbiztonsági Osztály és
a volt BM Határõrség Felderítõ Osztály iratait, valamint a volt
Állambiztonsági Operatív Nyilvántartó Osztály saját keletkeztetésû iratait, ha
azok az e törvény hatálybalépésekor a Belügyminisztérium, Honvédelmi
Minisztérium és szerveik, vagy a nemzetbiztonsági szolgálatok törvényben
meghatározott feladatai ellátása céljából nem szükségesek,
b) a volt BM III. Fõcsoportfõnökség és elõdei egyéb olyan iratait,
valamint a volt HM MNVK Felderítõ Csoportfõnökség és elõdei azon iratait,
amelyek az e törvény hatálybalépésekor a nemzetbiztonsági szolgálatok
törvényben meghatározott feladatai ellátása céljából - adattartalmuk miatt -
nem kezelhetõk, valamint
c) a törvény 5. §-a szerinti bizottság eljárása során keletkezett
iratokat.
(2) A Történeti Hivatal önálló állami költségvetési szerv, amely az
állami költségvetés szerkezeti rendjében önálló fejezet.
25/B. § (1) A Történeti Hivatal élén elnök áll.
(2) A Történeti Hivatal elnökét és elnökhelyettesét a miniszterelnök
javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki, illetõleg menti fel. A kinevezés
elõtt a miniszterelnök által jelölt személyeket meghallgatja az Országgyûlés
Nemzetbiztonsági, az Emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi, valamint a
Kulturális és sajtó bizottsága. A megbízás 7 évre szól és csak egyszer
hosszabbítható meg.
(3) A Történeti Hivatal elnökének és elnökhelyettesének megbízatása
megszûnik, ha
a/ a megbízatási ideje lejár,
b/ lemond,
c/ meghal,
d/ a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök felmenti.
(4) Felmentésnek van helye, ha az elnök (elnökhelyettes)
a/ tisztségére méltatlanná vagy alkalmatlanná vált,
b/ az összeférhetetlenségi okot nem jelentette be vagy nem szüntette meg.
(5) Tisztségére méltatlannak kell tekinteni az elnököt (elnökhelyettest),
ha a bíróság jogerõs ítéletével szándékos bûncselekmény elkövetésében bûn
össégét megállapította.
(6) Tisztségére alkalmatlannak lehet tekinteni az elnököt
(elnökhelyettest), ha
a/ munkaköri feladatait egészségi okból 90 napon túl folyamatosan nem
tudja ellátni,
b/ feladatainak neki felróható okból nem tesz eleget."
25/C. § (1) Nem lehet a Történeti Hivatal elnöke (elnökhelyettese) az, aki a
kinevezés idõpontját megelõzõ tíz évben a Kormány tagja, államtitkár, párt
országos szervének tisztségviselõje vagy alkalmazottja volt. Nem lehet a
Történeti Hivatal elnöke (elnökhelyettese) az sem, aki a volt BM III.
Fõcsoportfõnökség és elõdei alkalmazásában állt, vagy azok jelentéseit
megkapta, illetve e szervek hálózati személye volt, valamint tagja volt az
1956-57-es karhatalmi alakulatoknak, illetve a Nyilaskeresztes Pártnak.
(2) A Történeti Hivatal elnöke (elnökhelyettese) a tudományos, az
oktatói, a mûvészeti, a szerzõi és szabadalmi jogi védelem alá esõ, továbbá
lektori, szerkesztõi tevékenységre irányuló megbízási jogviszony kivételével
más megbízást nem fogadhat el, keresõ foglalkozást nem folytathat, nem lehet
gazdasági társaság vezetõ tisztségviselõje, felügyelõ bizottság tagja.
(3) Az összeférhetetlenségi ok keletkezését haladéktalanul be kell
jelenteni a miniszterelnöknek. Az összeférhetetlenségi okot a kinevezéstõl,
illetõleg a keletkezésétõl számított 30 napon belül meg kell szüntetni.
25/D. § (1) A Történeti Hivatal elnöke saját, valamint az elnökhelyettes
munkaidõ-beosztását, illetõleg szabadságát maga állapítja meg.
(2) A Történeti Hivatal elnökére egyebekben a közigazgatási
államtitkárokra, elnökhelyettesére a helyettes államtitkárokra vonatkozó
szabályokat kell megfelelõen alkalmazni azzal, hogy a munkáltatói jogokat az e
törvényben meghatározott eltérésekkel a miniszterelnök gyakorolja.
(3) A Történeti Hivatal munkatársaira a Ktv. rendelkezéseit kell
alkalmazni.
25/E. § A Történeti Hivatal elnöke a Hivatal tevékenységérõl évente beszámol
az Országgyûlésnek.
25/F. § (1) A Történeti Hivatal feladata:
a/ biztosítja - az e törvényben foglalt korlátokkal - az érintettek
számára a róluk nyilvántartott adatok megismeréséhez való joguk gyakorlását;
b/ gondoskodik az 5.§-ban meghatározott bizottságnak, az Országgyûlés
Nemzetbiztonsági Bizottságának (7.§), illetõleg a bíróságnak az e törvényben
meghatározott eljárás lefolytatásához szükséges adatok és iratok
szolgáltatásáról;
c/ az e törvényben foglalt feltételekkel biztosítja a kutatási
tevékenység folytatását;
d/ az államtitokról és a szolgálati titokról szóló 1995. évi LXV. törvény
(a továbbiakban: Ttv.) alapján minõsített adatok vonatkozásában gondoskodik a
titokvédelmi szabályok betartásáról,
e/ irattári anyagára vonatkozóan ellátja az Ltv. 13. §-ának b/-d/
pontjában meghatározott feladatokat;
f/ gondoskodik megrongált vagy pusztulásnak indult irattári anyagának
konzerválásáról és restaurálásáról, ezekrõl, illetõleg különösen jelentõs
irattári anyagáról biztonsági másolatot készít vagy készíttet;
g/ a tudományos munkamegosztás keretében részt vállal az általa õrzött
iratanyag publikálásában.
(2) A Történeti Hivatalban tárolt irattári anyagra az Ltv. szabályait az
e törvényben meghatározott eltérésekkel kell alkalmazni.
a/ A Történeti Hivatalban tárolt iratokra nem terjednek ki az Ltv. 6.§-
ának, 12.§-ának, 22.§-a (1) bekezdésének, 23.§-ának, valamint a 28. §-ának
rendelkezései, míg a 24. §-át az e törvényben meghatározott módon kell
alkalmazni;
b/ a 25/A. § (1) bekezdésében meghatározott iratok csak a Történeti
Hivatalba való kerülésük után - az illetékes levéltár jóváhagyásával -
selejtezhetõk. A maradandó értékû iratokban adat csak akkor törölhetõ, ha azt
bíróság az adatvédelmi eljárás során elrendelte, illetve a törlést az érintett
e törvény 25/G. § (3) bekezdése szerint kéri.
(3) Bármely természetes személy, a személyes adatok tanulmányozását és
megismerését kivéve, korlátozás nélkül kutathat - szükség szerint az azokról
készült másolatok segítségével - a Történeti Hivatalban õrzött iratokban,
beleértve ebbe a belsõ használatra készült, valamint döntéselõkészítést
tartalmazó irattári anyagot is, amennyiben az abban szereplõ adatokat a Ttv.
alapján nem minõsítették vagy az adatok nyilvánosságra hozatalát törvény nem
korlátozza.
25/G.§ (1) A Történeti Hivatalban kezelt iratokban szereplõ érintett személy a
rá vonatkozó adatokat megismerheti. A bemutatott iratokon a más személy
azonosítására alkalmas adatokat felismerhetetlenné kell tenni.
(2) Az érintett az iratokban szereplõ adatai tekintetében helyesbítési
jogát az eredeti adat változatlanul hagyása mellett a helyes adatot tartalmazó
feljegyzésnek az irathoz csatolásával hajthatja végre.
(3) A Történeti Hivatal által kezelt iratokban bármilyen jogcímen
szereplõ személy 2000. június 30-át követõen kérheti személyes adatának
törlését. Nem törölhetõ az Ltv. szerinti maradandó értékû iratokban lévõ
személyes adat, azonban az érintett - legfeljebb az adat keletkezésétõl
számított 90 évre - írásos nyilatkozatban megtilthatja annak a személyes
adatának a (4) bekezdés szerinti kutatását, amelyet titkos információgyûjtõ
eszközök, illetve módszerek felhasználásával rögzítettek és nem valamely
nyilvános szereplésére, közéleti, politikai tevékenységére vonatkozik, vagy -
ha az érintett valamely állami szerv hatáskörében eljáró személy volt - nem a
feladatkörével összefüggõ személyes adata.
(4) A Történeti Hivatalban õrzött iratokban található személyes adatok
kutatására az Ltv. 24. §-át az alábbi eltérésekkel kell alkalmazni:
a/ az a személyes adat, amelyet titkos információgyûjtõ eszközök, illetve
módszerek felhasználásával rögzítettek, akkor sem kutatható, ha az adatot a
Ttv. alapján egyébként nem minõsítették vagy nyilvánosságra hozatalát törvény
nem korlátozza, kivéve
- ha a kutatás - a kutató költségére - anonimizált másolattal is
megvalósítható,
- ha az érintett által a (3) bekezdés szerint meghatározott kutatási tilalom
határideje letelt, illetve tilalom híján az Ltv. 24. § (1) bekezdése szerinti
feltételek teljesültek,
- ha az érintett, illetõleg annak halálát követõen bármely örököse vagy
hozzátartozója a kutatáshoz hozzájárult,
- ha az adat az érintett nyilvános szereplésére, illetve közéleti, politikai
tevékenységére vonatkozik vagy valamely állami szerv hatáskörében eljáró
személynek a feladatkörével összefüggõ személyes adata és az adat
keletkezésétõl már 15 év eltelt, feltéve, hogy a kutatásra tudományos cél
megvalósításához van szükség és az Ltv. 24. § (3)-(4) bekezdésében foglaltak
megvalósultak;
b/ a törvény hatálybalépését követõ 90 évig csak az érintett, illetõleg
annak halála után bármely örököse vagy hozzátartozója engedélyével kutathatók
az Avtv. 2. § 2) pontjában meghatározott adatok, kivéve a büntetett elõéletre
vonatkozó adatokat;
c/ nem minõsített adat esetén is, illetve ha az adat nyilvánosságra
hozatalát törvény nem is korlátozza, csak az Ltv. 24. § (1) bekezdése szerinti
határidõk letelte után kutathatók és hozhatók nyilvánosságra azok a személyes
adatok, amelyek a volt állambiztonsági szervek és elõdeik "szigorúan titkos"
állományú tisztjeinek, illetve hálózati személyeinek nevét, természetes
személyazonosító adatait tartalmazzák.
(5) Az iratokban a (4) bekezdésben és a 25/F.§ (3) bekezdésében foglalt
kutatáson kívül - a törvény hatálybalépésétõl számított 30 évig kutatás - nem
engedélyezhetõ. Az iratokba a 25/G. § (1) bekezdése szerinti betekintésen és
a 25/F. § (1) bekezdés b/ pontja szerinti adatszolgáltatás teljesítésén túl
csak az érintettek törvényes jogainak érvényesítésével kapcsolatos bírósági
eljárások, valamint az öt évnél hosszabb idejû szabadságvesztéssel büntethetõ
el nem évült bûncselekményekkel kapcsolatos büntetõ eljárások esetén a
bíróság, illetve a nyomozó hatóság számára engedélyezhetõ betekintés, illetve
azokból adatszolgáltatás. A fenti eseteket kivéve a Történeti Hivatal irattári
anyagából sem adat, sem irat nem továbbítható, hozható nyilvánosságra, és az
ország területérõl nem vihetõ ki.
(6) A nemzetbiztonsági szolgálatok, a Honvédelmi Minisztérium, a
Belügyminisztérium és szerveik munkatársai a Történeti Hivatalban elhelyezett
iratokban lévõ személyes adatokba az Országgyûlés illetékes bizottságának
elõzetes jóváhagyása után, illetve különösen gyors intézkedést követelõ
esetekben utólagos tájékoztatásával tekinthetnek be, ha az a nemzetbiztonság,
a honvédelem vagy a bûnmegelõzés érdekében törvényben elõírt feladataik
ellátása céljából szükséges.
25/H. § (1) Az 1980. elõtt keletkezett és a 25/A.§ (1) bekezdésének hatálya
alá tartozó iratokat a Ttv. 28. § (2) bekezdésében elõírt titokvédelmi
felülvizsgálat befejezése után elkülönítetten kell tárolni, és a Történeti
Hivatal mûködésének megkezdésétõl számított 60 napon belül részére át kell
adni.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott idõpont után keletkezett, a 25/A. §
(1) bekezdésében meghatározott iratokat a titokvédelmi felülvizsgálat
elvégzését követõ 60 napon belül, de legkésõbb 2000. február 29-ig kell átadni
a Történeti Hivatalnak.
(3) A Történeti Hivatalnak való iratátadás során az Etv. 5. §-a szerinti
bizottság mûködésének feltételeit biztosítani kell.
(4) Nem adhatók át a Történeti Hivatal részére azok az iratok, amelyek
együttesen tartalmazzák a 25/A. § (1) bekezdésében meghatározott adatokat,
valamint az átadó szervek jogszabályban meghatározott feladatai folyamatos és
zavartalan teljesítéséhez szükséges kezelhetõ adatokat, amennyiben ezek
technikai szétválasztása csak az irat eredeti állapotban történõ
helyreállításának lehetetlenné válásával lenne megvalósítható.
(5) A bizottság tevékenysége során keletkezett iratokat - beleértve az
Etv. 19.§-a szerinti eljárás során a Fõvárosi Bíróságnál keletkezett iratokat
is - az eljárás jogerõs befejezése után folyamatosan, de legkésõbb 2000.
december 31-ig kell a Történeti Hivatalnak átadni."
15. §
Az Etv. 27. § (4) bekezdése utolsó mondata helyébe a következõ rendelkezés
lép:
"(4) ... A bizottság a döntés nyilvánosságra hozatalára a 18. § és a 20.
§ értelemszerû alkalmazásával a felszólítás közlésétõl számított határidõvel
intézkedik."
16. §
(1) Ez a törvény a kihirdetését követõ 8. napon lép hatályba.
Egyidejûleg hatályát veszti az egyes fontos tisztségeket betöltõ személyek
ellenõrzésérõl szóló 1994. évi XXIII. törvény 9. §-a, 11. §-ának (2)
bekezdése, 12. §-a, 19. §-ának (3) és (5) bekezdése, 21.§-a, 22. §-a és
25. §-a, valamint a 27. § (1) bekezdésébõl az "...és - a 23., 25. és 26. §
kivételével - 2000. június 30-án hatályát veszti" szövegrész, illetõleg a 27.
§ (3) bekezdése.
(2) Az Etv. 27. §-a a következõ új (3) bekezdéssel egészül ki:
"(3) A törvény - a 24-26. §-sok kivételével - 2000. június 30-án hatályát
veszti."
(3) Az Etv. 27. §-a a következõ új (4) bekezdéssel egészül ki:
"(4) A 2. §-ban foglalt tisztségek az 1996. évi .... törvény hatályba
lépésekor betöltõk ellenõrzését a hatálybalépést követõ egy éven belül, az azt
késõbb betöltõk esetében a hivatalba lépést követõen kell lefolytatni."
(4) E törvény hatályba lépésével egyidejûleg a polgárok személyi
adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény 21. §-
a a következõ h/ ponttal egészül ki:
"h/ az egyes fontos tisztségeket betöltõ személyek ellenõrzésérõl
szóló 1994. évi XXIII. törvény 5. §-ában meghatározott bizottság, az
Országgyûlés Nemzetbiztonsági Bizottsága, valamint a bíróság a törvényben
meghatározott ellenõrzés lefolytatásához."