ORSZÁGGYÛLÉSI KÉPVISELÕ
Módosító javaslat!
Dr. Gál Zoltán
az Országgyûlés elnöke
Helyben
Tisztelt Elnök Úr!
A Házszabály 94. § (1) bekezdése és a 102 § (1) bekezdése alapján a
Tervezõ és szakértõ mérnökök valamint építészek szakmai kamaráiról szóló
T/2064. számú törvényjavaslathoz az alábbi
m ó d o s í t ó j a v a s l a t o k a t
terjesztjük elõ. A javaslatok együttes elõterjesztését indokolja, hogy
kidolgozójuk Reálértelmiségi Egyeztetõ Tanács, és közös céljuk minden
mérnöki szakirány képviseletének megteremtése a Mérnöki kamarában.
1. A preambulum szövege az alábbiakkal egészüljön ki:
"Az Országgyûlés - a hazai hagyományokat és a fejlett demokráciák
gyakorlatát követve a környezet alakítása, fejlesztése és védelme
szempontjából meghatározó tervezõ- és szakértõ mérnökök és építészek
tevékenységének jelentõségét elismerve, a vállalkozói és hatósági jogosítást
igénylõ tevékenységeinek szabályozása, önigazgatása, a szakmai és etikai
elvek egységes érvényesítése érdekében,[a szakmai és etikai elvek
érvényesítéséhez szükséges szakmai önigazgatást támogatva] a következõ
törvényt alkotja:"
INDOKLÁS:
A törvénytervezetben szereplõ mérnöki, illetve építész tevékenységek szakmai
jellegük mellett egyidejûleg vállalkozói tevékenységek is. A módosítás
megteremti az összhangot a gazdasági kamarákról szóló 1994. évi XVI. sz.
törvénnyel.
2. Az 1. § (1) bekezdése egészüljön ki két vesszõvel:
"......... kötött önálló, mérnöki és építészeti, tervezõi....
- 2 -
INDOKLÁS:
A tevékenységek összerendeléséhez szükséges a nyelvtani módosítás.
3. Az 1. § (3) bekezdés egészüljön ki az alábbiakkal:
(3) A Ptk. 685. § c) pontja szerinti gazdálkodó szervezet és más jogi
személy, valamint az egyéni vállalkozó és a magánszemély, az (1) bekezdésben
megjelölt mérnöki, illetve építészeti tevékenységet csak akkor folytathat,
ha az (1) bekezdésben foglalt feltételeknek megfelel, illetve ha azt a
feltételeknek megfelelõ alkalmazottja, vagy tagja [-ideértve az egyéni
vállalkozót is-] útján végzi [végezhet].
INDOKLÁS:
Az eredeti fogalmazás nem terjedt ki a szellemi szabadfoglalkozású
magánszemélyre.
4. Az 1. § egészüljön ki egy új (4) bekezdéssel:
(4) Azok, a Ptk. 685. § c) pontja szerinti gazdálkodó szervezetek -, amelyek
kizárólag, illetve nettó árbevételük 90 %-a mértékéig - mérnöki, illetve
építészeti kamarai tag részvételével folytatható tevékenységet végeznek, nem
esnek a gazdasági kamarákról szóló 1994. évi XVI. tv. hatálya alá.
INDOKLÁS:
A tervezõ és szakértõ mérnöki és építész vállalkozások a gazdasági
kamarákról szóló törvénnyel összhangban mentesüljenek a gazdasági kamarai
tagság alól akkor is, ha kis mértékben más kiegészítõ (pl. sokszorosítás,
bérbeadás) tevékenységet is végeznek.
5. A 2. § (4) bekezdése az alábbi módon módosuljon:
"Az országos kamarákon belül a Magyar Mérnöki Kamara [legalább építési,
tartószerkezeti, épületgépészeti, közlekedési, hírközlési, vízgazdálkodási,
vízépítési, környezetvédelmi, földmérõ és térképészeti, erdészeti és
faipari, mezõgazdasági, gépészeti, hõ- és villamos-energetikai, gázipari
szakterületeken, illetve] a jogosultsághoz kötött [egyéb] szakértõi és
tervezõi mérnöki szakterületeken, a Magyar Építész Kamara legalább terület-
és településrendezési, táj- és kertépítészeti, építészeti, belsõépítészeti
és mûemlékvédelmi szakterületeken szakmai tagozatokat köteles létrehozni.
- 3 -
INDOKLÁS:
A mérnöki képzettségû szakemberek köre és tevékenysége rendkívül széleskörû
az agrármérnöktõl az építõmérnökig a bányamérnöktõl a vegyészmérnökig. Ez
idõben és jelentõségben, feladatban és eljárásban is számottevõen
módosulhat, ezért a társadalmi igény, és ennek alapján a Mérnöki Kamara
közgyûlése dönti el, hogy mely szakmák és szakterületek, illetve az ezekben
létrejött mely csoportosulások alkothatnak szakmai tagozatot. Mind
költségek, mind a döntések megalapozottsága szempontjából elõnyös, ha a
szakmai tagozatok a már mûködõ szakmai, mûszaki-tudományos egyesületek
keretében mûködnek.
6. A 2. § (6) bekezdése az alábbi módon módosuljon:
"A [területi] kamara tagja jogosult hivatalos irataiban kamarai tagságának
tényét feltüntetni."
INDOKLÁS:
A területi jelzõ itt szükségtelen, mert a tagsági viszonyt a törvény más
helyen rendezi.
7. A 3. § (1) bekezdés a.) pontja egészüljön ki az alábbiakkal:
"...... eljárva a szakmai tagozatok véleményét bekérve elbírálja a tervezõi,
illetve a szakértõi tevékenység folytatásához elõírt feltételek
teljesülését, kiadja a hatósági engedélyeket és gondoskodik a
regisztrációról, [és határoz ............. törlésrõl,]
INDOKLÁS:
A területi kamara határozatának szakmai megalapozottságát a szakmai
tagozatokkal való egyeztetés biztosítja.
8. A 3. § (1) bekezdés b) pontja az alábbiak szerint módosuljon:
"b) [figyelemmel kíséri .... kezdeményez,] kivizsgálja a beérkezett szakmai,
szakmagyakorlási és szakmai etikai panaszokat és eljárást kezdeményez saját
hatáskörben, illetve nem kamarai tagok esetében az intézkedésre jogosult
hatóságoknál."
INDOKLÁS:
A kamara nem lehet jogosult bárki tevékenysége megfigyelésére, de a
bejelentett panaszok ügyében a köztestületi jogoknak megfelelõen jár el.
9. A 3. § (1) bekezdés c) pontját törölni javasoljuk:
[c) ellenõrzi, .... kezdeményez,]
- 4 -
INDOKLÁS:
Ezt a gondolatkört az új b) pont tartalmazza.
10. A 3. § (1) bekezdés f) és g) pontját törölni javasoljuk:
[f) a megbízók ................ Névjegyzéket.]
INDOKLÁS:
Az f) és g) pontokban foglalt közremûködéseket a kamara a 3. § (3) bek. d)
pontja értelmében végzi, annak törvényi szabályozása felesleges.
11. A 3. § (2) bekezdés bevezetõ szövegét az alábbiak szerint módosítani
javasoljuk:
"A területi kamara [képviseli tagjainak érdekeit] eljár tagjai érdekeinek
érvényesítéséért a hatáskörébe ...... "
INDOKLÁS:
A kamara mint köztestület más szakmai érdekvédelmi szervezetnek véleményét
összegyûjtve jár el.
12. A 3. § (2) bekezdés c) pontját javasoljuk áthelyezni a 3. § (1) bekezdés
c) pontjaként beírva az alábbi szöveggel:
"c) együttmûködik az igazságügyi szakértõi kamarával a mérnök és építész
szakértõk minõsítése és kijelölése tárgyában,"
INDOKLÁS:
Az igazságügyi szakértõkrõl szóló 1995. évi CXIV. sz. törvénnyel való
összhang miatt szükséges a módosítás.
13. A 6. § (6) bekezdését javasoljuk módosítani:
(6) A területi kamara ügyviteli szervének vezetõje a kamara titkára, [aki a
kamarával munkaviszonyban áll.] Titkár csak az lehet, aki köztisztviselõi
szakvizsgával rendelkezik. [a köztisztviselõk .... kinevezhetõ.]
INDOKLÁS:
A jegyzõvé kinevezhetõ szakember az esetek nagy többségében nem mérnök.
Ezzel a területi kamrák irányításából kizárnánk a tagságot.
- 5 -
14. A 11. § (2) bekezdés a) pontját az alábbiak szerint javasoljuk
módosítani:
"az érvényes jogszabályok alapján az államigazgatási eljárás [általános]
szabályait alkalmazva másodfokon döntenek a területi kamarákhoz utalt
hatósági jogkörökben. [a tervezõi.... törlésérõl.]
INDOKLÁS:
A hatósági jogköröket az 1. § (1) szerint a törvény kormányrendelet, vagy
miniszteri rendeletek határozzák meg, ez túlnõ a jelzett feladatokon.
15. A 11. § (2) bekezdés b) pontja alábbiak szerinti módosítását javasoljuk:
"b) országos összesítésben vezetik a [Tervezõi ............ nyilvánosságát]
kamarák tagjainak és ezen belül a hatósági jogosultságú személyek
nyilvántartását (pl. szakértõi, tervezõi névjegyzék) és biztosítják ezek
személyi adatvédelmi eljárásának megfelelõ kezelését".
INDOKLÁS:
Az új megfogalmazás a nyilvántartások általános szabályait rögzíti.
16. A 11. § (2) bekezdés c) pontja egy részét javasoljuk törölni:
".... irányelvek, [kamarai szabályzatok (etikai kódex, versenyszabályzat)]
kidolgozásával...."
INDOKLÁS:
A törlésre javasolt tárgyköröket a 11. § (5) bekezdése tartalmazza.
17. A 11. § (2) bekezdés f) pontját javasoljuk törölni:
["f) közremûködnek ..... alkalmazását",]
INDOKLÁS:
Az f) pontban foglalt közremûködést a 11. § (5) bekezdés d) pontja
tartalmazza.
18. A 11. § (2) bekezdés i) pontját az alábbiak szerint javasoljuk
kiegészíteni:
"i) együttmûködnek más szakmai kamarákkal, a gazdasági kamarákkal és egyéb
köztestületekkel, valamint a mûszaki tudományos egyesületekkel és azok
szövetségeivel és egyéb szakmai szervezetekkel."
INDOKLÁS:
A kamara köztestületi feladataiból következõen széleskörû szakmai
egyeztetési feladatokat kell, hogy elvégezzen.
- 6 -
19. A 11. § (2) bekezdést egy új j) ponttal javasoljuk kiegészíteni:
"j) együttmûködnek más országok társszervezeteivel."
INDOKLÁS:
A kamara más országok hasonló kamaráival kapcsolatot kell tartson.
20. A 11. § (3) bekezdés bevezetõ szövegét az alábbiak szerint módosítani
javasoljuk:
"Az országos kamarák eljárnak [képviselik] a mérnöki, illetve az építészeti
tevékenység [érdekeit] érdekeinek érvényesítésében.
Ennek keretében:"
INDOKLÁS:
Lásd a 3. § (2) bekezdéshez adott indoklást.
21. A 11. § (3) bekezdés b) pontját javasoljuk törölni:
[b) figyelemmel ............ mûködését,]
INDOKLÁS:
Ez a tevékenység benne foglaltatik a 11. § (4)-ben.
22. A 11. § (3) bekezdés e) pontját javasoljuk módosítani:
e) együttmûködnek a mérnöki, illetve az építészeti tevékenységet érintõ
kérdésekben a parlamenti és kormányszervekkel, [kapcsolatot.......
szervezeteivel],
INDOKLÁS:
A külföldi kamarákkal való kapcsolatot lásd 11. § (2) j) pontban.
23. A 11. § (3) bekezdés f) pontját javasoljuk törölni:
[f) szakmai .......... szövetségeivel,]
INDOKLÁS:
Ezt a gondolatot lásd a 11. § (2) i) pont módosított szövegében.
24. A 11. § (3) bekezdés g) pontját javasoljuk törölni:
[g) véleményezik ........ tervezeteit,]
INDOKLÁS:
Ez a tevékenység a 11. § (4) bekezdésben benne foglaltatik.
- 7 -
25. A 13. § (1) bekezdés szövegét módosítani javasoljuk:
"(1) A küldöttgyûlést 70 %-ban a területi kamarák és 30 %-ban a szakmai
tagozatok szavazati joggal rendelkezõ küldöttei alkotják."
INDOKLÁS:
Az egyes szakmák arányos képviselete így biztosítható.
26. A 18. § (1) bekezdését kiegészíteni javasoljuk:
"(1) A szakmai tagozatok ........ intézkedni. A tagozatokat üzemeltetheti a
szakterületen mûködõ mûszaki tudományos egyesület is. A tagozat elsõ ülésén
elnököt választ."
INDOKLÁS:
A tudományos egyesületek tapasztalata, kapacitása és költségviselõ képessége
indokolja a szervezett együttmûködést.
27. Az 51. §-t változtatni javasoljuk:
"Felhatalmazást kap a Kormány [a földmûvelésügyi ........... rendeleteket
megalkossa.] hogy a jogosultsághoz kötött mérnöki, illetve építészeti
tevékenységeket jelölje ki és a hatósági jogosítás átadását meghatározó
rendeleteket a törvény hatálybalépését követõ egy éven belül alkossa meg."
INDOKLÁS:
Ezt a szakterületet eddig is kormányrendeleten alapuló miniszteri rendeletek
szabályozták, tehát elõbb a Kormány kell felhatalmazást kapjon. Az egy éves
határidõ elégséges idõt biztosít a szükséges rendeletek megalkotásához.
28. A 23. § (1) bekezdés c) pontját javasoljuk módosítani:
c) a kamara igazgatási szolgáltatásaiért fizetett díjakból,
INDOKLÁS:
A kamara haszonszerzés érdekében gazdasági tevékenységet, így szolgáltatást
sem végezhet, díjakat csak igazgatási tevékenységéért számíthat fel.
29. Az 52. § alábbi módosítását javasoljuk:
"Az engedélyhez és névjegyzékbe vételhez kötött önálló mérnöki és építészeti
tervezõi és mûszaki szakértõi tevékenységre az e törvény hatálybalépését
megelõzõen kiadott engedélyek
(1) amennyiben a jogosult személy kamarai tagfelvételre jogosult és
felvételét kéri, jogfolytonosak és külön eljárási díj nélkül bejegyzésre
kerülnek a kamarák nyilvántartásába,
- 8 -
(2) amennyiben a jogosult személy a kamarai tagfelvételét nem kéri, az 53. §
(1) bekezdése szerinti hatálybalépést követõ 90 napig érvényesek."
INDOKLÁS:
A módosítást a szerzett jogok védelme indokolja.
Budapest, 1996. május 2o.
Dr. Szabó Iván
képviselõ