ORSZÁGGYÛLÉSI KÉPVISELÕ
Módosító javaslat!
Dr. Gál Zoltán
az Országgyûlés Elnöke
részére
Helyben
Tisztelt Elnök Úr!
Az Országgyûlésnek H/3140.. számon benyújtott határozati javaslatához az alábbi
módosító javaslatot
terjesztjük elõ.
A határozati javaslat helyébe a következõ lép:
Az Országgyûlés a Magyar Demokrata Fórum Képviselõcsoportja által a Magyar
Rádió Közalapítvány (Juhász László), a Magyar Televízió Közalapítvány (Dr.
Grezsa Ferenc) és a Hungária Televízió Közalapítvány (Kodolányi Gyula)
kuratóriumába, valamint az Országos Rádió és Televízió Testületbe (Dr. Wéber
János) jelölt és megválasztott tagjainak megbízását lejártnak tekinti, annak
érdekében, hogy mind a Magyar Demokrata Néppárt, mind a Magyar Demokrata Fórum
élni tudjon jelölési jogával és ezáltal a törvényben rögzített egyenlõ arány
fenntartásának elve ismét megteremtõdjön.
Indokolás
A rádiózásról és a televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény hosszú, több
éves munka és "médiaharc" után született meg. a bizalmatlanságot az oldotta
fel, hogy a törvénynek sikerült a médiumok testületeiben egy nagyon kényes,
egyensúlyon alapuló delegálási rendszert és döntési mechanizmust kialakítani.
A Parlamentben létrejött új képviselõcsoport alakulása indokolttá teszi az
ebbõl adódó képviselet megoldását, azonban az elõttünk lévõ javaslat nem az
arányos képviselet megteremtését, hanem durva aránytalanság kialakulását
eredményezné.
A Magyar Demokrata Fórum javaslatának elfogadása helyreállítja a
képviselõcsoportok jelölési és képviseleti jogát és azonos, egyenrangú
lehetõséget ad mind a megalakult Magyar Demokrata Néppárt, mind pedig a Magyar
Demokrata Fórum képviselõcsoportjának.
Budapest, 1996. szeptember 24.
.......................................
........................................
Dr. Dávid Ibolya Demeter Ervin
(MDF) (MDF)