ORSZÁGGYÛLÉSI KÉPVISELÕ
Módosító javaslat!
Dr. Gál Zoltán úrnak
az Országgyûlés elnöke
Helyben
Tisztel Elnök Úr!
A Házszabály 94. § (1) bekezdése alapján a H/3439.. számú országgyûlési
határozati javaslathoz az alábbi
módosító javaslatot
terjesztem elõ:
A határozati javaslat 1. pontjának harmadik mondata a következõ kiegészítéssel
módosul:
A Magyar Honvédség, valamint a Honvédelmi Minisztérium, a Honvédelmi
Minisztérium hivatalai és háttérintézményei, a honvédelmi miniszter közvetlen
irányításával vagy felügyeletével mûködõ szervezeteinél szolgálatot teljesítõk
létszámán belül együttesen a hivatásos katonák aránya a 33-34 %-ot, a
közalkalmazottaké a 13 %-ot közelítse meg.
Indokolás:
A Magyar Honvédség szervezeteinél a jelenlegi állapotok szerint a hivatásosok
aránya körülbelül 29 %, kevesebb a szükséges 33-34 %-nál. Ugyanakkor a
minisztériumban és a háttérintézményeknél túlméretezett létszámok jelennek meg
és ennek zöme hivatásos állományú. A módosító indítvány célja tehát az
egységes megítélés elérése, azaz a budapesti "vízfej" csökkentése és a vidéki
csapatok megerõsítése.
Budapest, 1996. november 25.
Póda Jenõ
MDF