Dr. Sepsey Tamás úrnak
országgyûlési képviselõ
Magyar Demokrata Fórum
Budapest
Tisztelt Képviselõ Úr!
1997. március 2-án K/4060.. számon hozzám intézett kérdésére az alábbi választ
adom.
Mint az Ön elõtt is ismeretes, az 1990. február 14-e elõtt mûködött, volt
állambiztonsági szervek megmaradt iratainak egy részét - melyek döntõ
többségét az egykori III/III. Csoportfõnökség, illetve a III/1.. (vizsgálati)
Osztály keletkeztette - ma a Belügyminisztérium õrzi. A dokumentumok kezelését
a BM Adatfeldolgozó Hivatalának Dokumentációs Osztálya végzi.
Az 1989. október 23-án hatályba lépett Alkotmánymódosítás után a fenti
dokumentumok titoktartalma zömében megszûnt, mivel a belsõ elhárítás
feladatkörében minõsített adatok - természetszerûleg - nem jelenthettek
védendõ értéket a Magyar Köztársaság számára. A Belügyminisztérium akkori
vezetése az iratokat újra titkosította, illetve nagyrészt zároltatta. Adatokat
abból csupán a nemzetbiztonsági szolgálatok számára szolgáltatott. (Mint azt
képviselõ úr is bizonyára tudja, az adattovábbítások jó részére sem a
Belügyminisztériumnak, sem pedig a nemzetbiztonsági szolgálatoknak nem volt
törvényi felhatalmazása ebben az idõszakban.)
Az egyes fontos tisztségeket betöltõ személyek ellenõrzésérõl szóló 1994.
XXIII. törvény 25. §-a akként rendelkezett, hogy "az ellenõrzött személyre
vonatkozóan a döntés, illetõleg a jogerõs ítélet közlésétõl számított 30 évig,
egyéb személyre vonatkozóan a törvény hatályba lépését követõ 6 évtõl
számított 30 évig a nyilvántartásba nem lehet betekinteni." A titkosítás és
zárolás fenntartása mellett ez azt jelentette, hogy az iratokba a törvény
hatályba lépését követõ 6 évig azok tekinthettek volna csupán be, akik a
belügyminisztertõl arra engedélyt kapnak. Ezt
2
a szubjektív mérlegelési lehetõséget azonban - a törvény egyéb kitételei
mellett - az Alkotmánybíróság 60/1994. sz. határozata alkotmányellenesnek
nyilvánította.
Ezt (is) kívánta orvosolni az 1994. évi XXIII. törvényt módosító 1996. évi
LXVII. törvény (a továbbiakban Etv.). Ennek rendelkezéseit figyelembe véve a
fenti iratokat - a használatra bocsátás szempontjából - alapvetõen két
csoportra lehet osztani.
Jelentõs részük - elsõsorban az ún. nyílt vizsgálati iratok - nem, vagy csak
szórványosan tartalmaznak titkosszolgálati eszközökkel és módszerekkel
rögzített adatokat. Az iratok másik részében viszont épp ezek az adatok
vannak túlsúlyban. Az iratok elsõ csoportjában 1990. óta folytak történeti
kutatások, illetve betekintések a mindenkori levéltári és titokvédelmi
jogszabályok alapján. Azok feldolgozásával számos publikáció látott már
napvilágot. Az Etv. ezekre a dokumentumokra vonatkozóan gyakorlatilag a
jelenleg hatályos levéltári törvény kutatási rendelkezéseit tartja fenn, míg
az érintett tudta nélkül, titkosszolgálati eszközökkel és módszerekkel
keletkeztetett adatok tanulmányozását és kigyûjtését korlátozottabb módon,
különleges adat esetén az érintett hozzájárulásához kötve teszi lehetõvé. Az
érintett a rá vonatkozó adatokat ismerheti meg.
Az Etv. 25/A. § (1) bekezdése rendelkezik arról, hogy a Belügyminisztériumban,
illetve a nemzetbiztonsági szolgálatoknál tárolt iratokat miként kell
elkülöníteni, azok kezelésére mely szervek jogosultak. A Belügyminisztériumban
õrzött titkosszolgálati iratok - a törvény alapján - részben a Történeti
Hivatalba, kis részben pedig a nemzetbiztonsági szolgálatokhoz, illetve a
megfelelõ belügyi szervekhez fognak kerülni. Az utóbbiak esetében az iratok
használatát a jelenleg is érvényes adatvédelmi, levéltári és titokvédelmi
jogszabályok alapján kell biztosítanunk.
Külön tárgyalandó - képviselõ úr kérdése is elsõsorban ezekre vonatkozik -
azoknak az iratoknak a használatra bocsátása, amelyeket a
Belügyminisztériumban a Történeti Hivatalnak való átadásra különítettek el.
Mint Ön is tudja, az Alkotmány 59. § (1) bekezdése alapján információs
önrendelkezési jogát minden érintett érvényesítheti, azaz saját személyes
adatát megismerheti és azzal rendelkezhet. A 61. § (1) bekezdése pedig a
közérdekû adatok megismerésére való jogot biztosítja, míg a 70/G. §
alkotmányos értéknek nyilvánítja és garantálja a tudományos szabadságot. Az
alkotmányos alapjogok törvények szerinti érvényesülésének biztosítása - úgy
vélem ebben képviselõ úr is egyetért velem - az állami szervek elsõdleges
feladatai közé tartozik. Az Alkotmány elõírásai mellett erre köteleznek
bennünket a személyes adatok védelmérõl és a közérdekû adatok nyilvánosságáról
szóló 1992. évi LXIII. törvény (a továbbiakban Avtv.) rendelkezései is. Ez
külön is kinyilvánítja, hogy e
3
törvényben foglaltaktól eltérni csak akkor lehet, ha azt az Avtv. kifejezetten
megengedi. Márpedig olyan megengedés, amely lehetõvé tenné a
Belügyminisztérium számára, hogy megakadályozza az alkotmányos alapjogok
érvényesülését, nincs.
A Történeti Hivatal mûködésének megkezdéséig az iratok kezelését, így
használatra bocsátását is nekünk kell ellátnunk, illetve biztosítanunk.
Ezáltal válik lehetõvé, hogy az ellenõrzést végzõ bírói bizottságok azokban a
dokumentumokban is végezhetik munkájukat, amelyek majdan átadásra fognak
kerülni. Ugyanígy nincs alkotmányos lehetõség, illetve tiltó rendelkezés
arra, hogy az iratokban szereplõ érintettek ne ismerhessék meg a rájuk
vonatkozó adatokat, illetve hogy a tudomány szabadságát a törvényes kereteket
meghaladó módon korlátozzuk. Mivel a Történeti Hivatalnak átadandó iratokat
az Etv. 25/A. § (1) bekezdése meghatározza és a rendelkezései pontosan
elõírják használatuk módját, ezért a használatra bocsátást (mind az
ügynökbírák, mind az érintettek, illetve a tudományos kutatók tekintetében)
ezen szabályok alapján kell megtennünk. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a
közelmúltban két bírósági döntés is kötelezte a Belügyminisztériumot arra,
hogy az érintettekrõl egykor jogosulatlanul gyûjtött titkosszolgálati
adatokat kiadja. Mindkét per még 1994. elõtt indult, mivel a
Belügyminisztérium akkori vezetése nem tett eleget az Alkotmány és az Avtv.
elírásainak.)
Az alapjogok és az átvilágítás lehetõségeinek biztosítása különleges hangsúlyt
kap akkor, ha figyelembe vesszük, hogy az iratok jelentõs részét, azokat,
amelyeket 1980. után keletkeztettek, elvileg csak 1999. december 31-ig kellene
a Történeti Hivatal rendelkezésére bocsátanunk. Ha ezek a dokumentumok addig
csupán az átvilágítás céljára szolgálhatnak, akkor még további évekre
lehetetlenné válna történelmi közelmúltunk megismerése, feltárása, társadalmi
önismeretünk megerõsödése, illetve nem egy - ma már igen idõs - állampolgárt
fosztanánk meg attól, hogy megismerhesse: a múlt rendszer titkosszolgálata
milyen befolyással volt sorsának alakulására.
A fentiekbõl is következik, hogy a Belügyminisztérium nem a Történeti Hivatal
feladatait látja el, hanem csupán az állami szervekre kötelezõen, az
Alkotmány szellemének és elõírásainak megfelelõen tevékenykedik.
Magam és munkatársaim azon vagyunk, hogy a Történeti Hivatal mihamarabb
megkezdhesse mûködését. A Belügyminisztérium számára ezt különösen sürgetõvé
teszi, hogy jelenleg messze nem rendelkezünk azzal a személyi állománnyal,
amely az iratok megfelelõ használatát biztosíthatná, az igényt kielégíthetné.
A jelenlegi létszámot ugyanis 1990-ben az iratok zárolását, titkosítását
figyelembe véve szabták meg. A Belügyminisztérium alapfeladatai
4
közé egyébként sem illeszthetõek be a levéltári funkciók. Az iratok szakszerû
kezeléséhez, használatuk alkotmányos és törvényes biztosításához létszám,
illetve megfelelõ elhelyezés, munkaterület, eszköz ellátottság szükséges.
A politikai indokok is a mellett szóltak, hogy az iratok kerüljenek ki a
pártpolitikusként is tevékenykedõ mindenkori belügyminiszter hatáskörébõl és
egy önálló szakmai hivatal kezelésébe kerüljenek. Ezt támasztották
(támasztják) alá azok a föl-fölbukkanó vélekedések, amelyek az iratok
manipulálásával, eltagadásával vagy épp politikai célú felhasználásával
vádolták a mindenkori kormányzatot.
Az önálló hivatal létrehozása mellett szól az is, hogy a nemzetbiztonsági
szolgálatok iratainak nem kis része olyan személyes adatokat tartalmaz,
amelyek 1990. elõtt keletkeztek és kezelésükre a jogszabályok ma nem
hatalmazzák fel õket, tehát azok õrzését egy arra jogosult szervnek kell
végeznie.
Mivel az iratok használatára a levéltári szabályozástól némiképp eltérõ
keretek között kerülhet sor, ezért az iratok levéltári átadása is
problematikus, nem beszélve a levéltári szakma idegenkedésérõl, mely a
dokumentumok sajátos tartalmával, az átvilágítással kapcsolatos feladatokkal
van összefüggésben.
Mindezek indokolják, hogy a Történeti Hivatal önálló intézményként mihamarabb
létrejöjjön.
Budapest, 1997. május " "
Üdvözlettel:
Kuncze Gábor