T/4754/92.. szám
Az Országgyûlés
Mezõgazdasági bizottságának Alkotmány- és igazságügyi
bizottságának
Emberi jogi, kisebbségi és Környezetvédelmi bizottságának
vallásügyi bizottságának
k i e g é s z í t õ a j á n l á s a
a géntechnológiával módosított szervezetekrõl szóló T/4754.. sz.
törvényjavaslat
vitájához
Tisztelt Országgyûlés!
Az Országgyûlés Mezõgazdasági bizottsága - elsõ helyen
kijelölt bizottságként -, az Alkotmány- és igazságügyi bizottsága
(továbbiakban: Alkotmányügyi bizottság), az Emberi jogi, kisebbségi és
vallásügyi bizottsága (továbbiakban: Emberi jogi bizottsága) valamint
a Környezetvédelmi bizottsága, megvitatta a géntechnológiával
módosított szervezetekrõl szóló, T/4754.. számon beterjesztett
törvényjavaslatot, továbbá az ahhoz benyújtott T/4754/46-56., és a 62-
91. számú kapcsolódó módosító javaslatokat.
Juhász Pál és Kiss Róbert képviselõk a T/4754/30/2c., 30/8a-
b. és 30/12. sz., dr. Szántó Mihály és dr. Házas József képviselõk a
T/4754/71/3. sz. módosító javaslataikat visszavonták.
Megjegyzés: A törvényjavaslat szövegébõl elhagyni javasolt
szöveget [ ] zárójel közé téve, az új szövegrészeket pedig
aláhúzással jelöljük. Ha a módosító javaslatban ettõl eltérõ jelölési
mód szerepel - az egységes elbírálás megkönnyítése érdekében - az
ajánlásban a javaslatot ehhez a jelölési módhoz igazítottuk annak szó
szerinti tartalmára figyelemmel.
Ahol az ajánlás a bizottság állásfoglalásaként a "nem támogatja"
megjegyzést használja, ott a módosító javaslat a jelenlévõ képviselõk
egyharmadának támogatását megkapta.
Amennyiben a módosító javaslat a törvényjavaslat §-ainak,
illetve a §-ok bekezdéseinek számozására, vagy a pontok jelölésére is
vonatkozik, a javaslat elfogadása esetén ezek értelemszerûen
megváltoznak a törvényjavaslat minden érintett rendelkezésében,
hivatkozásában, az erre történõ külön utalás nélkül is.
A Házszabály 145. § (1) bekezdés b/ pontja szerinti, a
módosító javaslatokra vonatkozó észrevételeket az ajánlás érintett
pontjaihoz fûzött keretes megjegyzések tartalmazzák.
I.
1. A Mezõgazdasági bizottság a törvényjavaslat címének
helyébe a következõ új címet javasolja:
"1998. évi .... törvény
[a géntechnológiával módosított szervezetekrõl] a
géntechnológiai tevékenységrõl"
Indokolás: Lásd a T/4754/78. számú
módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - Az Elõterjesztõ képviselõje
egyetért
2. Juhász Pál és Kiss Róbert képviselõk, valamint Dr.
Szántó Mihály és dr. Házas József képviselõk - kapcsolódva a
T/4754/30/1. sz. módosító javaslathoz - a törvényjavaslat
preambulumának a következõ módosítását javasolják:
"Felismerve az emberi környezetet befolyásoló
géntechnológiai beavatkozásokban és a géntechnológiával módosított
szervezetekben rejlõ lehetõségeket és veszélyeket[,] a természet
egyensúlyának megõrzése, az emberi egészség megvédése, a tudományos
és a gazdasági fejlõdés biztosítása, valamint az 1995. évi LXXXI.
törvénnyel kihirdetett Biológiai Sokféleség [e]Egyezmény
rendelkezéseinek érvényesítése érdekében az Országgyûlés a következõ
törvényt alkotja:"
Indokolás: Lásd a T/4754/63., valamint
a T/4754/72. számú módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Mezõgazdasági biz. támogatja
- az Alkotmányügyi biz. támogatja
- az Emberi jogi biz. támogatja
- a Környezetvédelmi biz. támogatja
- Az Elõterjesztõ képviselõje egyetért
3. Juhász Pál és Kiss Róbert képviselõk - kapcsolódva a
T/4754/30/2a. sz. módosító javaslathoz - a törvényjavaslat 1. §
(2) bekezdésének a következõ módosítását javasolják:
"(2) [Az emberi szervezetet, az emberbõl
származó sejteket, sejtrészeket és az emberi géneket csak
kórmegelõzési, kórfelismerési és gyógykezelési célból szabad
géntechnológiával módosítani,] Géntechnológiával nem módosíthatók az
emberbõl származó sejtek, sejtrészek, valamint az emberi gének,
illetve azok más fajokba nem vihetõk át, kivéve ha azt
kórmegelõzési, kórfelismerési és gyógykezelési, egészségmegõrzési
célok indokolják, feltéve, hogy a géntechnológiai módosítás más
eljárással nem helyettesíthetõ."
Indokolás: Lásd a T/4754/56.. számú
módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Mezõgazdasági biz.
egyharmada sem támogatja
- az Alkotmányügyi biz. RESTANCIA!
- az Emberi jogi biz. egyharmada sem
támogatja
- a Környezetvédelmi biz. egyharmada sem
támogatja
- Az Elõterjesztõ képviselõje nem ért egyet
4. Juhász Pál és Kiss Róbert képviselõk - kapcsolódva a
T/4754/30/2b. sz. módosító javaslathoz - a törvényjavaslat 1. §-át
új (4) bekezdéssel kiegészíteni javasolják:
"(4) Géntechnológiával nem módosíthatók a védett
természetes szervezetek. Az egyes fajok védettsége géntechnológiai
okok miatt nem változtatható meg."
Indokolás: Lásd a T/4754/55.. számú
módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Mezõgazdasági biz. támogatja
- az Alkotmányügyi biz. támogatja
- a Környezetvédelmi biz. támogatja
- Az Elõterjesztõ képviselõje egyetért
5. Juhász Pál és Kiss Róbert képviselõk - kapcsolódva a
T/4754/30/4. sz. módosító javaslathoz - a törvényjavaslat 2. §-át
új b/ ponttal kiegészíteni javasolják (a javaslat elfogadása esetén
a pontok jelölése értelemszerûen változik):
T/2.. § A törvény alkalmazásában:/
"b/ Génsebészeti beavatkozás: olyan módszer
amely a gént vagy annak bármely részét kiemeli a sejtbõl és átülteti
egy másik sejtbe, és ezáltal a természetes génállomány vagy annak
bármely része megváltozik; továbbá az olyan módszer amely a
szervezet teljes génállományának mûvi úton történõ szaporodásához
vezet."
Indokolás: Lásd a T/4754/54. számú
módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Mezõgazdasági biz. támogatja
- az Alkotmányügyi biz. támogatja
- a Környezetvédelmi biz. támogatja
- Az Elõterjesztõ képviselõje egyetért
6. A Mezõgazdasági bizottság valamint a Környezetvédelmi
bizottság a törvényjavaslat 2. §-a felvezetõ szövegének és b/
pontjának a következõ módosítását javasolják:
"2. § [A] E törvény alkalmazásában:
b) Géntechnológiával módosított szervezet: olyan
szervezet, amelyben a génállomány génsebészeti beavatkozás által
[úgy] változott meg[, ahogyan az természetes úton nem menne végbe]
ideértve ennek a szervezetnek a beavatkozás következtében kialakult
tulajdonságot továbbvivõ utódait."
T/4754/71/1-2. sz.
Megjegyzés: Ez a módosító indítvány alternatívákként
tartalmilag összefügg az ajánlás 7-8. pontjában ismertetett
javaslattal.
Indokolás: Lásd a T/4754/79., valamint
a T/4754/91.. számú módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - Az Elõterjesztõ képviselõje
egyetért
7. Dr. Szántó Mihály és dr. Házas József képviselõk -
kapcsolódva a T/4754/30/5. sz. módosító javaslathoz - a
törvényjavaslat 2. §-a b/ pontjának a következõ módosítását
javasolják:
T/2.. § [A] E törvény alkalmazásában:/
"b) Géntechnológiával módosított szervezet:
olyan szervezet, amelyben a génállomány génsebészeti beavatkozás
által úgy változott meg, ahogyan az természetes úton nem menne
végbe, ideértve ennek a szervezetnek a tulajdonságot továbbvivõ
utódait, származékait."
Indokolás: Lásd a T/4754/71/1. számú
módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Mezõgazdasági biz.
egyharmada sem támogatja
- az Alkotmányügyi biz. egyharmada sem
támogatja
- a Környezetvédelmi biz. egyharmada sem
támogatja
- Az Elõterjesztõ képviselõje nem ért egyet
8. Dr. Szántó Mihály és dr. Házas József képviselõk -
kapcsolódva a T/4754/30/5. sz. módosító javaslathoz - a
törvényjavaslat 2. §-a b/ pontjának a következõ módosítását
javasolják:
T/2.. § [A] E törvény alkalmazásában:/
"b) Géntechnológiával módosított szervezet:
olyan szervezet, amelyben a génállomány génsebészeti beavatkozás
[által] következtében úgy változott meg, ahogyan az természetes úton
nem menne végbe."
Indokolás: Lásd a T/4754/71/2. számú
módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Mezõgazdasági biz.
egyharmada sem támogatja
- az Alkotmányügyi biz. egyharmada sem
támogatja
- a Környezetvédelmi biz. egyharmada sem
támogatja
- Az Elõterjesztõ képviselõje nem ért egyet
9. Dr. Szántó Mihály és dr. Házas József képviselõk -
kapcsolódva a T/4754/30/5. sz. módosító javaslathoz - a
törvényjavaslat 2. §-a b/ pontjának a következõ módosítását
javasolják:
VISSZAVONVA! (A Környezetvédelmi bizottság 1998. március 4-i
ülésén)
10. Dr. Lakos László képviselõ - kapcsolódva a T/4754/32.
sz. módosító javaslathoz - a törvényjavaslat 2. §-a h/ pontjának a
következõ kiegészítését javasolja:
T/2.. § A törvény alkalmazásában:/
"h) Hasznosító: géntechnológiai laboratóriumot
létrehozó, természetes szervezeteket géntechnológiával módosító,
illetve a géntechnológiával módosított szervezeteket és az azokból
elõállított termékeket zárt rendszerben felhasználó, a szabad
környezetbe kibocsátó vagy forgalomba hozó természetes személy, jogi
személy vagy jogi személyiség nélküli gazdasági társaság."
Indokolás: Lásd a T/4754/62.. számú
módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Mezõgazdasági biz. támogatja
- az Alkotmányügyi biz. támogatja
- a Környezetvédelmi biz. támogatja
- Az Elõterjesztõ képviselõje egyetért
11. Juhász Pál és Kiss Róbert képviselõk, valamint Dr.
Szántó Mihály és dr. Házas József képviselõk - kapcsolódva a
T/4754/30/7a. sz. módosító javaslathoz - a törvényjavaslat 2. §-át
új i/ ponttal kiegészíteni javasolják:
T/2.. § A törvény alkalmazásában:/
"i/ genetikai kár: az emberélet elvesztése, a
személyek testi épségében és egészségében keletkezett minden kár,
minden anyagi kár, az ezekkel együttesen jelentkezõ környezeti kár,
mindezen károk ésszerû mértékû helyreállításának költsége, a károk
csökkentése vagy elhárítása érdekében ténylegesen végrehajtott,
ésszerû és szükséges intézkedésekkel kapcsolatosan felmerült minden
költség amennyiben azokat
- a géntechnológiával módosított szervezet, vagy
a hatására létrejövõ új szervezet,
- a géntechnológiai folyamatban az új
tulajdonságok kialakítására használt átvivõ anyag (vektor), vagy a
hatására létrejövõ új anyag,
- a géntechnológiával módosított szervezet
változása következtében kialakult új hatás
okozta.
T/4754/67/1-2., /77/1-2. sz.
Megjegyzés: Ez a módosító indítvány tartalmilag összefügg
az ajánlás 28., 30., 32., 33., 35. és a 40. pontjában ismertetett
javaslattal.
Indokolás: Lásd a T/4754/64., valamint
a T/4754/73. számú módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Mezõgazdasági biz.
egyharmada sem támogatja
- az Alkotmányügyi biz. egyharmada sem
támogatja
- az Emberi jogi biz. egyharmada sem
támogatja
- a Környezetvédelmi biz. támogatja
- Az Elõterjesztõ képviselõje nem ért egyet
12. A Környezetvédelmi bizottság a törvényjavaslat 4. §-
t új (7) bekezdéssel kiegészíteni javasolják:
"(7) Természetes szervezet géntechnológiával
való kisérleti módosítására, a géntechnológiával módosított
szervezetek és az azokból elõállított termékek kutatási célú zárt
rendszerû felhasználására, valamint kutatási célú behozatalára és
kivitelére a külön jogszabály rendelkezései alkalmazandók."
Indokolás: Lásd a T/4754/69.. számú
módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Mezõgazdasági biz.
egyharmada sem támogatja
- az Alkotmányügyi biz. támogatja
- Az Elõterjesztõ képviselõje egyetért
13. Dr. Gombos András képviselõ - kapcsolódva a
T/4754/21. és a T/22.. sz. módosító javaslatokhoz - a
törvényjavaslat 5. § (2) bekezdésének a következõ kiegészítését
javasolja:
"(2) A géntechnológiai bizottság
a) a Magyar Tudományos Akadémia elnöke által,
b) a földmûvelésügyi miniszter által,
c) az ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi
miniszter által,
d) a környezetvédelmi és területfejlesztési
miniszter által,
e) a mûvelõdési és közoktatási miniszter által,
f) a népjóléti miniszter által, valamint
g) az Országos Mûszaki Fejlesztési Bizottság
ügyvezetõ
elnöke által e tisztségre megbízott, illetve
h) a környezetvédelmi, valamint az
egészségvédelmi céllal bejegyzett társadalmi
szervezeteknek az általuk meghatározott módon
választott
képviselõibõl áll. A géntechnológiai bizottság
ülésein tanácskozási joggal a hasznosító szakmai érdekképviselete is
résztvesz. A géntechnológiai bizottság mûködési feltételeirõl a
földmûvelésügyi miniszter gondoskodik, aki felkéri a géntechnológiai
bizottság tagjait a bizottság mûködésében való részvételre. "
T/4754/46. sz.
Megjegyzés: Ez a módosító indítvány tartalmilag összefügg
az ajánlás 14. pontjában ismertetett javaslattal.
Indokolás: Lásd a T/4754/47. számú
módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Mezõgazdasági biz. támogatja
- az Alkotmányügyi biz. támogatja
- a Környezetvédelmi biz. támogatja
- Az Elõterjesztõ képviselõje egyetért
14. Dr. Gombos András képviselõ - kapcsolódva a
T/4754/4. sz. módosító javaslathoz - a törvényjavaslat 5. § (3)
bekezdésének a következõ kiegészítését javasolja:
"(3) A géntechnológiai bizottság tagjai a
minisztériumokkal közszolgálati jogviszonyban lévõ személyek nem
lehetnek. A géntechnológiai bizottság tagjai géntechnológiai
tevékenységben anyagilag sem közvetlenül, sem közvetve nem lehetnek
érdekeltek. "
Indokolás: Lásd a T/4754/46. számú
módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Mezõgazdasági biz. támogatja
- az Alkotmányügyi biz. támogatja
- a Környezetvédelmi biz. támogatja
- Az Elõterjesztõ képviselõje egyetért
15. Dr. Gombos András képviselõ - kapcsolódva a T/4754/6
és a T/17.. sz. módosító javaslatokhoz - a törvényjavaslat 7. § (1)
bekezdése helyébe a következõ rendelkezést javasolja:
"7. § (1) [A 4. § (1) bekezdés szerint kiadott
engedélyek legfeljebb öt évre, a 4. § (2) bekezdés szerint kiadott
engedélyek egy évre, a 4. § (3) bekezdés szerint kiadott engedélyek
legalább öt évre, a 4.§ (4) bekezdés szerint kiadott engedélyek
egyszeri alkalomra érvényesek. A 4. § (1) bekezdés szerint kiadott
engedélyek érvényességi idejét, amennyiben az öt évnél rövidebb,
valamint a 4.§ (3) bekezdés szerint kiadott engedélyek érvényességi
idejének felsõ határát a géntechnológiai bizottság véleménye alapján
a géntechnológiai hatóság állapítja meg.] A géntechnológiai hatóság
a géntechnológiai bizottság véleményére figyelemmel a 4. § (1), (2),
(3) és (4) bekezdéseiben meghatározott engedélyeket öt évre adja ki,
de az engedélyek érvényességét a külön jogszabályban meghatározott
módon évenként meg kell hosszabbítani."
Megjegyzés: A módosító javaslat elõterjesztõje a
Mezõgazdasági biz. ülésén a módosító javaslatot pontosította.
Indokolás: Lásd a T/4754/48. számú
módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Mezõgazdasági biz. támogatja
- az Alkotmányügyi biz. támogatja
- a Környezetvédelmi biz. támogatja
- Az Elõterjesztõ képviselõje egyetért
16. A Mezõgazdasági bizottság a törvényjavaslat 8. § (2)
bekezdése c/ pontja helyébe a következõ rendelkezést javasolja:
/(2) A géntechnológiai bizottság/
"c) [ha szükséges, a géntechnológiai hatóságtól
ellenõrzõ kísérletek és vizsgálatok elvégzését - különösen biológiai
hatástanulmány készítését - kéri,] elfogadja az Európai Unió
tagállamaiban végzett környezeti és biológiai hatásvizsgálatokat de
ha alapos okból szükséges, a géntechnológiai hatóságnak további
ellenõrzõ kísérletek és vizsgálatok - különösen környezeti és
biológiai hatásvizsgálatok - elvégzését javasolja,"
Indokolás: Lásd a T/4754/80. számú
módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - Az Elõterjesztõ képviselõje
egyetért
17. Juhász Pál és Kiss Róbert képviselõk, valamint Dr.
Szántó Mihály és dr. Házas József képviselõk - kapcsolódva a
T/4754/30/13.. sz. módosító javaslathoz - a törvényjavaslat 8. §
(2) bekezdése c/ pontjának a következõ kiegészítését javasolják:
/(2) A géntechnológiai bizottság/
"c) ha szükséges, a géntechnológiai hatóságtól
ellenõrzõ kísérletek és vizsgálatok elvégzését - különösen biológiai
hatástanulmány és környezeti hatásvizsgálat készítését - kéri,"
Indokolás: Lásd a T/4754/65., valamint
a T/4754/74. számú módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Mezõgazdasági biz.
egyharmada sem támogatja
- az Alkotmányügyi biz. egyharmada sem
támogatja
- a Környezetvédelmi biz. egyharmada sem
támogatja
- Az Elõterjesztõ képviselõje nem ért egyet
18. Dr. Gombos András képviselõ - kapcsolódva a
T/4754/7. és a /18. sz. módosító javaslatokhoz - a törvényjavaslat
8. § (2) bekezdése c/ pontja helyébe a következõ rendelkezést
javasolja:
/(2) A géntechnológiai bizottság/
"c) [ha szükséges, a géntechnológiai hatóságtól
ellenõrzõ kísérletek és vizsgálatok elvégzését - különösen biológiai
hatástanulmány készítését - kéri,] elfogadja az Európai Unió
tagállamaiban végzett biológiai hatásvizsgálatokat és, ha alapos
okból szükséges, a géntechnológiai hatóságnak további ellenõrzõ
kísérletek és vizsgálatok elvégzését - különösen biológiai
hatástanulmány készítését - javasolja."
Megjegyzés: A módosító javaslat elõterjesztõje a
Mezõgazdasági biz. ülésén a módosító javaslatot pontosította.
Indokolás: Lásd a T/4754/49. számú
módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Mezõgazdasági biz.
egyharmada sem támogatja
- az Alkotmányügyi biz. egyharmada sem
támogatja
- a Környezetvédelmi biz. egyharmada sem
támogatja
- Az Elõterjesztõ képviselõje az Alkotmány és
a Környezetvédelmi biz. ülésén nem ért egyet,
a Mezõgazdasági biz. ülésén egyetért
19. Dr. Gombos András képviselõ - kapcsolódva a
T/4754/13.. sz. módosító javaslathoz - a törvényjavaslat 8. §-át új
(4) bekezdéssel kiegészíteni javasolja:
"(4) A (2) bekezdés c/ pontban meghatározott
ellenõrzõ kísérletek és vizsgálatok költségeit a hasznosító viseli.
A (3) bekezdésben meghatározott szakértõk közremûködésének
költségeit a Földmûvelésügyi Minisztérium költségvetési
elõirányzatában kell biztosítani."
Indokolás: Lásd a T/4754/50. számú
módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Mezõgazdasági biz.
egyharmada sem támogatja
- az Alkotmányügyi biz. támogatja
- a Környezetvédelmi biz. támogatja
- Az Elõterjesztõ képviselõje egyetért
20. A Mezõgazdasági bizottság a törvényjavaslat 9. §
(3) bekezdésének a következõ módosítását javasolja:
"(3) A géntechnológiai bizottság a kérelemre
vonatkozó véleményét a géntechnológiai hatóságnak a kérelem
kézhezvételétõl számított [30] harminc napon belül (a továbbiakban:
véleményezési határidõ) megküldi. A géntechnológiai hatóság a
géntechnológiai bizottság véleménye alapján a vélemény
kézhezvételétõl számított [10] tíz napon belül (a továbbiakban
határozathozatali határidõ) az engedély iránti kérelemrõl dönt."
Indokolás: Lásd a T/4754/81. számú
módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - Az Elõterjesztõ képviselõje
egyetért
21. A Mezõgazdasági bizottság a törvényjavaslat 9. §
(4) bekezdésének a következõ módosítását javasolja:
"(4) Az engedély tervezetét a géntechnológiai
hatóság a hivatalos lapjában[, valamint két országos napilapban] a
kérelem kézhezvételétõl számított [45] negyvenöt napon belül (a
továbbiakban: közzétételi határidõ) közzéteszi. Az engedély
tervezetére annak közzétételétõl számított [30] harminc napon belül
(a továbbiakban: észrevételezési határidõ) a géntechnológiai
bizottságnál és a géntechnológiai hatóságnál észrevételt lehet
tenni. Az észrevételt annak kézhezvételétõl számított [10] tíz napon
belül a géntechnológiai bizottság megvizsgálja és véleményét a
géntechnológiai hatóságnak megküldi (a továbbiakban: megküldési
határidõ). A géntechnológiai hatóság a géntechnológiai bizottság
véleménye alapján a vélemény kézhezvételétõl számított [5]öt napon
belül az engedély tervezetét véglegesíti, megváltoztatja vagy a
kérelmet elutasítja (a továbbiakban: döntési határidõ)."
Indokolás: Lásd a T/4754/82. számú
módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - Az Elõterjesztõ képviselõje
egyetért
22. Juhász Pál és Kiss Róbert képviselõk, valamint dr.
Szántó Mihály és dr. Házas József képviselõk - kapcsolódva a
T/4754/30/16. sz. módosító javaslathoz - a törvényjavaslatot új 11.
§-sal kiegészíteni javasolják (a javaslat elfogadása esetén a
törvényjavaslat §-ainak számozása értelemszerûen változik):
"11. § A géntechnológia alkalmazása során az
esetlegesen bekövetkezõ genetikai károsítás megakadályozására,
felszámolására az adott tevékenység megkezdése elõtt - külön
rendelkezés hiányában - kárelhárítási tervet kell készíteni."
Indokolás: Lásd a T/4754/66., valamint
a T/4754/75. számú módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Mezõgazdasági biz.
egyharmada sem támogatja
- az Alkotmányügyi biz. egyharmada sem
támogatja
- a Környezetvédelmi biz. támogatja
- Az Elõterjesztõ képviselõje nem ért egyet
23. A Mezõgazdasági bizottság a törvényjavaslat 11. §
(2) bekezdése a/ pontjának a következõ módosítását javasolja:
/(2) A kérelem hatósági elbírálására a 9.§
rendelkezéseit kell alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy/
"a) a 9.§ (3) bekezdésében megállapított
véleményezési határidõ [100] száz nap, illetve a határozathozatali
határidõ [15] tizenöt nap,"
Indokolás: Lásd a T/4754/83. számú
módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - Az Elõterjesztõ képviselõje
egyetért
24. A Mezõgazdasági bizottság a törvényjavaslat 11. §
(2) bekezdése b/ pontjának a következõ módosítását javasolja:
/(2) A kérelem hatósági elbírálására a 9.§
rendelkezéseit kell alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy/
"b) a 9.§ (4) bekezdésében megállapított
közzétételi határidõ [120] százhúsz nap, az észrevételezési határidõ
[40] negyven nap, a megküldési [15] tizenöt nap, illetve a döntési
határidõ [5] öt nap."
Indokolás: Lásd a T/4754/84. számú
módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - Az Elõterjesztõ képviselõje
egyetért
25. A Környezetvédelmi bizottság a törvényjavaslat 12.
§ (1) bekezdésének a következõ módosítását javasolják:
"12. § (1) Géntechnológiával módosított
szervezetbõl álló, illetve ilyen szervezetet részben vagy egészben
tartalmazó termék csomagolásán, valamint a termék minõségét tanúsító
okmányokon az elõállító, a forgalmazó köteles feltüntetni, hogy a
termék géntechnológiával módosított szervezetet tartalmaz. Ha a
terméket géntechnológiával módosított szervezetbõl állították elõ,
de az géntechnológiával módosított szervezetet nem tartalmaz, a
termék csomagolásán, valamint a termék minõségét tanúsító okmányokon
az elõállító, a forgalmazó köteles a génsebészeti beavatkozás
tényérõl tájékoztatni. A géntechnológiával módosított szervezetet
nem tartalmazó termék csomagolásán, valamint a termék minõségét
tanúsító okmányokon az elõállító, a forgalmazó köteles tájékoztatni
arról, hogy a terméket géntechnológiával módosított szervezetbõl
állították elõ. A jelölésen fel kell tüntetni, hogy a termékben
milyen géntechnológiával módosított szervezet[, mekkora arányban]
van, illetve, hogy a terméket milyen géntechnológiával módosított
szervezetbõl állították elõ."
Indokolás: Lásd a T/4754/70.. számú
módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Mezõgazdasági biz. támogatja
- az Alkotmányügyi biz. támogatja
- Az Elõterjesztõ képviselõje egyetért
26. A Mezõgazdasági bizottság a törvényjavaslat 12. §-
át új (3) bekezdéssel kiegészíteni javasolja (a javaslat elfogadása
esetén a § bekezdéseinek számozása értelemszerûen változik):
"(3) A jelölendõ termékek körét, a jelölés
tartalmát és módját, valamint a jelölésre vonatkozó elõírások
alkalmazásának idõpontját a termékkör szerint illetékes miniszter
külön jogszabályban állapítja meg."
Indokolás: Lásd a T/4754/85. számú
módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - Az Elõterjesztõ képviselõje
egyetért
27. A Mezõgazdasági bizottság a törvényjavaslat 14. §-
át új (3) bekezdéssel kiegészíteni javasolja (a javaslat elfogadása
esetén a § bekezdéseinek számozása értelemszerûen változik):
"(3) Mezõgazdasági árutermelés céljából
géntechnológiával módosított szervezetbõl származó termék
elõállítása zárt rendszerben, külön jogszabályban meghatározott
feltételekkel engedélyezhetõ, de a géntechnológiával módosított
szervezet új fajtaként való forgalmazása csak a (2) bekezdésben
meghatározott feltételek teljesítése esetén engedélyezhetõ."
Indokolás: Lásd a T/4754/86. számú
módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - Az Elõterjesztõ képviselõje
egyetért
28. Juhász Pál és Kiss Róbert képviselõk, valamint dr.
Szántó Mihály és dr. Házas József képviselõk - kapcsolódva a
T/4754/30/7b. sz. módosító javaslathoz - a törvényjavaslat 27. §-
nak a következõ kiegészítését javasolják:
"27. § A géntechnológiai tevékenység fokozott
veszéllyel járhat, ezért az abból eredõ károkért való felelõsségre a
Polgári Törvénykönyvnek a veszélyes üzem mûködésébõl eredõ károkra
vonatkozó rendelkezései az e törvény szerinti eltérésekkel
irányadóak."
Indokolás: Lásd a T/4754/67/1.,
valamint a T/4754/77/1. számú módosító javaslat
indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Mezõgazdasági biz.
egyharmada sem támogatja
- az Alkotmányügyi biz. egyharmada sem
támogatja
- az Emberi jogi biz. egyharmada sem
támogatja
- a Környezetvédelmi biz. támogatja
- Az Elõterjesztõ képviselõje nem ért egyet
29. A Mezõgazdasági bizottság a törvényjavaslatot új 28.
§-sal kiegészíteni javasolja (a javaslat elfogadása esetén a
törvényjavaslat §-ainak számozása értelemszerûen változik):
"28. § A géntechnológiát hasznosító jogutód
nélküli megszünése esetén a felszámolás vagy végelszámolás során a
tevékenységgel esetlegesen okozott károk feltárása, megszüntetése
érdekében a csõdeljárásról, a felszámolási eljárásról és a
végelszámolásról szóló törvénynek a környezetvédelmi követelményekre
vonatkozó rendelkezései értelemszerû alkalmazásával kell eljárni."
Indokolás: Lásd a T/4754/87. számú
módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - Az Elõterjesztõ képviselõje
egyetért
30. Juhász Pál és Kiss Róbert képviselõk, valamint dr.
Szántó Mihály és dr. Házas József képviselõk - kapcsolódva a
T/4754/30/7b. sz. módosító javaslathoz - a törvényjavaslatot új
28. §-sal kiegészíteni javasolják (a javaslat elfogadása esetén a
törvényjavaslat §-ainak számozása értelemszerûen változik):
"28. § (1) A géntechnológiával módosított
szervezet és az abból elõállított termék által okozott genetikai
kárt
a/ a kísérleti módosítás végzõje, ha a kár a
zárt rendszerbõl történõ kijutás következménye;
b/ a belföldi elõállítású szervezet, termék elsõ
belföldi forgalomba hozója;
c/ a külföldrõl behozott szervezet, termék
importálója
(a továbbiakban együtt: a genetikai kár
felelõse) köteles megtéríteni.
(2) Ha a genetikai kárt géntechnológiával
módosított szervezet, az abból elõállított termék és egyéb
szervezet, termék együttesen okozta, és az egyéb szervezet, termék
által okozott kár teljes bizonyossággal nem választható el a
genetikai kárt okozó géntechnológiával módosított szervezettõl,
terméktõl az egyéb szervezet vagy termék által okozott kár is
genetikai kárnak minõsül."
Indokolás: Lásd a T/4754/67/1.,
valamint a T/4754/77/1. számú módosító javaslat
indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Mezõgazdasági biz.
egyharmada sem támogatja
- az Alkotmányügyi biz. egyharmada sem
támogatja
- az Emberi jogi biz. egyharmada sem
támogatja
- a Környezetvédelmi biz. támogatja
- Az Elõterjesztõ képviselõje nem ért egyet
31. Juhász Pál és Kiss Róbert képviselõk, valamint dr.
Szántó Mihály és dr. Házas József képviselõk - kapcsolódva a
T/4754/30/18. sz. módosító javaslathoz - a törvényjavaslatot új 28.
§-sal kiegészíteni javasolják (a javaslat elfogadása esetén a
törvényjavaslat §-ainak számozása értelemszerûen változik):
"28. § (1) Ha a géntechnológiát hasznosító
személyében változás áll be, vagy ha több géntechnológiát hasznosító
közösen hoz létre olyan szervezetet, amelyben lényegében a korábban
végzett géntechnológiai tevékenységüket folytatják, e tevékenységet
folytatóval szemben a jogutód felelõsségének szabályait kell
alkalmazni, kivéve, ha a felek a szerzõdésben ettõl eltérõen
állapodtak meg.
(2) A géntechnológiát hasznosító jogutód nélküli
megszûnése esetén a felszámolás vagy végelszámolás során a
tevékenységgel esetlegesen okozott károk feltárása, megszüntetése
érdekében a csõdeljárásról, a felszámolási eljárásról és a
végelszámolásról szóló törvénynek a környezetvédelmi követelményekre
vonatkozó rendelkezései értelemszerû alkalmazásával kell eljárni."
Indokolás: Lásd a T/4754/68., valamint
a T/4754/76. számú módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Mezõgazdasági biz. nem
támogatja
- az Alkotmányügyi biz. támogatja
- az Emberi jogi biz. támogatja
- a Környezetvédelmi biz. támogatja
- Az Elõterjesztõ képviselõje egyetért
32. Juhász Pál és Kiss Róbert képviselõk - kapcsolódva a
T/4754/30/7b. sz. módosító javaslathoz - a törvényjavaslatot új
29. §-sal kiegészíteni javasolják (a javaslat elfogadása esetén a
törvényjavaslat §-ainak számozása értelemszerûen változik):
"29. § (1) A genetikai kár felelõse
tevékenységének megkezdéséhez - külön jogszabály szerint -
kötelezhetõ genetikai kárfelelõsségi biztosíték adására, céltartalék
képzésére, felelõsségbiztosítás megkötésére.
(2) A biztosító vagy a pénzügyi fedezetet nyújtó
szervezet nem szüntethetõ meg, illetve nem függesztheti fel a
biztosítást, illetve a pénzügyi fedezetet, kivéve, ha felmondást
vagy felfüggesztést legalább két hónappal megelõzõen a genetikai kár
felelõsének és a géntechnológiai hatóságnak írásban bejelentette."
Indokolás: Lásd a T/4754/67/1. számú
módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Mezõgazdasági biz.
egyharmada sem támogatja
- az Alkotmányügyi biz. egyharmada sem
támogatja
- az Emberi jogi biz. egyharmada sem
támogatja
- a Környezetvédelmi biz. támogatja
- Az Elõterjesztõ képviselõje nem ért egyet
33. Juhász Pál és Kiss Róbert képviselõk, valamint dr.
Szántó Mihály és dr. Házas József képviselõk - kapcsolódva a
T/4754/30/7b. sz. módosító javaslathoz - a törvényjavaslatot új
29. §-sal kiegészíteni javasolják (a javaslat elfogadása esetén a
törvényjavaslat §-ainak számozása értelemszerûen változik):
"29. § (1) A genetikai kár felelõse
tevékenységének megkezdéséhez - külön jogszabály szerint -
kötelezhetõ genetikai kárfelelõsségi biztosíték adására, céltartalék
képzésére, felelõsségbiztosítás megkötésére.
(2) A biztosító vagy a pénzügyi fedezetet nyújtó
szervezet nem szüntetheti meg, illetve nem függesztheti fel a
biztosítást, illetve a pénzügyi fedezetet, kivéve, ha a felmondást
vagy felfüggesztést legalább két hónappal megelõzõen a genetikai kár
felelõsének és a géntechnológiai hatóságnak írásban bejelentette."
Indokolás: Lásd a T/4754/67/1.,
valamint a T/4754/77/1. számú módosító javaslat
indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Mezõgazdasági biz.
egyharmada sem támogatja
- az Alkotmányügyi biz. egyharmada sem
támogatja
- az Emberi jogi biz. egyharmada sem
támogatja
- a Környezetvédelmi biz. támogatja
- Az Elõterjesztõ képviselõje nem ért egyet
34. Dr. Gombos András képviselõ - kapcsolódva a
T/4754/23. sz. módosító javaslathoz - a törvényjavaslat 29. §-
ának a következõ módosítását javasolják:
"29. § Ez a törvény [1998. január 1. napján]
1999. január 1. napján lép hatályba."
Indokolás: Lásd a T/4754/51. számú
módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Mezõgazdasági biz. támogatja
- az Alkotmányügyi biz. támogatja
- a Környezetvédelmi biz. támogatja
- Az Elõterjesztõ képviselõje egyetért
35. Juhász Pál és Kiss Róbert képviselõk, valamint dr.
Szántó Mihály és dr. Házas József képviselõk - kapcsolódva a
T/4754/30/7b. sz. módosító javaslathoz - a törvényjavaslatot új
30. §-sal kiegészíteni javasolják (a javaslat elfogadása esetén a
törvényjavaslat §-ainak számozása értelemszerûen változik):
"30. § (1) A genetikai kárért való kártérítési
igény kizárólag a genetikai kár felelõsével, illetve a helyette
pénzügyi fedezetet nyújtóval szemben érvényesíthetõ.
(2) A károsult kártérítési igényeit hároméves
elévülési határidõ alatt érvényesítheti. Az elévülés attól a naptól
kezdõdik, amelyen a károsult tudomást szerzett, vagy tudomást
szerezhetett volna a kár bekövetkeztérõl és az azért felelõs
személyérõl.
(3) A genetikai kár felelõsét a genetikai kárért
e törvényben meghatározott felelõssége a genetikai kár
bekövetkezésének idõpontjától számított tíz évig terheli.
(4) Ha a genetikai kárt olyan géntechnológiával
módosított szervezet, termék okozta, amely lopott, elveszett,
kidobott vagy elhagyott volt, a (3) bekezdés szerinti határidõt a
kár bekövetkezésének idõpontjától kell számítani, de az nem
haladhatja meg a felsorolt események bekövetkeztének idõpontjától
számított húsz évet.
(5) A (3) és (4) bekezdések szerinti határidõk
elteltével a kárigény nem érvényesíthetõ.
(6) Nem jogosult az e törvény szerinti
kártérítésre az, akinek ugyanazért a genetikai kárért bármilyen más
jogcímen teljes kárát megtérítették."
Indokolás: Lásd a T/4754/67/1.,
valamint a T/4754/77/1. számú módosító javaslat
indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Mezõgazdasági biz.
egyharmada sem támogatja
- az Alkotmányügyi biz. egyharmada sem
támogatja
- az Emberi jogi biz. egyharmada sem
támogatja
- a Környezetvédelmi biz. támogatja
- Az Elõterjesztõ képviselõje nem ért egyet
36. Dr. Gombos András képviselõ - kapcsolódva a
T/4754/19. sz. módosító javaslathoz - a törvényjavaslat 30. § (3)
bekezdésének a következõ módosítását javasolja:
/(3) E törvény hatályba lépésével egyidejûleg az
Blelmiszerekrõl szóló 1995. évi XC. törvény/
"a) 2.§-ának 16. pontja helyébe a következõ
rendelkezés lép:
"16. új élelmiszer: a belföldön még közfogyasztásra
nem került olyan feldolgozott élelmiszer, nyers élelmiszer, illetve
élelmiszer-nyersanyag,
a) amelynek elõállítása során alkalmazott, korábban
nem használt, az élelmiszer összetételében jelentõs változásokat
okozó eljárás hatással van az élelmiszer táplálkozási értékére,
emészthetõségére vagy az élelmiszerben lévõ nemkívánatos anyagok
szintjére,
b) amely géntechnológiával módosított szervezetet
tartalmaz vagy abból áll,
c) amelyet géntechnológiával módosított szervezetbõl
állítottak elõ, de ilyen szervezetet nem tartalmaz,
d) amely valamely összetevõjének elsõdleges
molekuláris szerkezete új vagy azt szándékosan megváltoztatták,
e) amely mikroorganizmusokból, penészgombákból vagy
algákból áll, illetve azokból izolált,
f) amely nem hagyományos módszerekkel termesztett
növényekbõl áll vagy amelyet nem hagyományos módszerekkel
termesztett növényekbõl izoláltak és nincs biztonságos alkalmazási
elõtörténete, valamint, amely nem hagyományos módszerekkel
tenyésztett állatokból izolált állati eredetû nyersanyagból áll és
nincs biztonságos alkalmazási elõtörténete;"
b) 19.§-a a következõ (2) bekezdéssel egészül
ki, egyidejûleg a (2) bekezdés számozása (3) bekezdésre változik:
"(2) Az (1) bekezdésben foglaltak mellett az új
élelmiszerek csomagolásán, csomagolatlan új élelmiszer esetén az
árusítóhelyen, jól láthatóan, illetve az élelmiszer-nyersanyagok
kísérõ iratán jelölni kell, hogy
a) az élelmiszer összetételében, érzékszervi,
táplálkozási jellemzõiben vagy a felhasználás módjában eltér a már
létezõ, hagyományos élelmiszerektõl, megjelölve az eltérõ
összetételt, érzékszervi, táplálkozási jellemzõket vagy
felhasználási módot és az eltérést okozó eljárást, módszert,
b) az élelmiszer olyan összetevõt tartalmaz, amilyen
a már létezõ, hagyományos élelmiszerekben nincs és amely összetevõ
[egyes fogyasztók] a népesség egyes csoportjainak egészségét
befolyásolhatja,
c) az élelmiszer olyan összetevõt tartalmaz, amilyen
a már létezõ, hagyományos élelmiszerekben nincs és amely [egyes
fogyasztók körében] a népesség egyes, bizonyos étkezési
hagyományokat követõ csoportjainál etikai problémákat vethet fel,
d) az élelmiszer a külön jogszabályban meghatározott
géntechnológiai módosítással elõállított szervezetet tartalmaz."
Indokolás: Lásd a T/4754/52. számú
módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Mezõgazdasági biz. támogatja
- az Alkotmányügyi biz. támogatja
- az Emberi jogi biz. támogatja
- a Környezetvédelmi biz. támogatja
- Az Elõterjesztõ képviselõje egyetért
37. A Mezõgazdasági bizottság a törvényjavaslat 31. §
(1) bekezdésének a következõ módosítását javasolja:
T/31.. Felhatalmazást kap/
"(1) a Kormány, hogy kormányrendeletben
szabályozza a géntechnológiával módosított élõ szervezetek humán
egészségügyben és gyógyszergyártásban való alkalmazását,
használatát, környezetvédelmi szempontú szállíthatóságát, a
jelölendõ termékek körét, a jelölés tartalmát és módját, valamint a
jelölésre vonatkozó elõírások alkalmazásának idõpontját [a termékek
géntechnológiai módosításra utaló jelölését], illetve a humán
egészségügyben és gyógyszergyártásban való géntechnológiai
tevékenység folytatásához szükséges mûszaki, technológiai,
környezetvédelmi, természetvédelmi és egészségügyi feltételeket,
valamint, hogy kijelölje a 4.§ (1) bekezdésének a) pontjában, a 4.§
(2) bekezdésének a) pontjában, a 4.§ (3) bekezdésének a) pontjában
és a 4.§ (4) bekezdésének a) pontjában meghatározott engedélyeket
kiadó, illetve a 4.§ (5) bekezdésében meghatározott közremûködõ
hatóságokat,"
Indokolás: Lásd a T/4754/88. számú
módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - Az Elõterjesztõ képviselõje
egyetért
38. A Mezõgazdasági bizottság a törvényjavaslat 31. §
(2) bekezdésének a következõ módosítását javasolja:
T/31.. § Felhatalmazást kap/
"(2) a földmûvelésügyi miniszter, hogy a
környezetvédelmi és területfejlesztési miniszterrel, az ipari,
kereskedelmi és idegenforgalmi miniszterrel, a közlekedési,
hírközlési és vízügyi miniszterrel, illetve a népjóléti miniszterrel
egyetértésben rendeletben szabályozza a géntechnológiával módosított
szervezetek agrár és élelmiszertermelési célú elõállítását, zárt
rendszerû felhasználását, kibocsátását, a genetikai védõsáv
kialakítását, a géntechnológiával módosított szervezetek
környezetvédelmi szempontú szállíthatóságát és kereskedelmi
forgalomba hozatalát, a jelölendõ termékek körét, a jelölés
tartalmát és módját, valamint a jelölésre vonatkozó elõírások
alkalmazásának idõpontját [a termékek géntechnológiai módosításra
utaló jelölését], illetve az agrár és élelmiszertermelési célú
géntechnológiai tevékenység folytatásához szükséges mûszaki,
technológiai, környezetvédelmi, természetvédelmi és egészségügyi
feltételeket, valamint, hogy kijelölje a 4.§ (1) bekezdésének b)
pontjában, a 4.§ (2) bekezdésének b) pontjában, a 4.§ (3)
bekezdésének b) pontjában és a 4.§ (4) bekezdésének b) pontjában
meghatározott engedélyeket kiadó hatóságokat,"
Indokolás: Lásd a T/4754/89. számú
módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - Az Elõterjesztõ képviselõje
egyetért
39. A Mezõgazdasági bizottság a törvényjavaslat 31. §
(3) bekezdésének a következõ módosítását javasolja:
T/31.. § Felhatalmazást kap/
"(3) az ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi
miniszter, hogy a földmûvelésügyi miniszterrel, a környezetvédelmi
és területfejlesztési miniszterrel, a közlekedési, hírközlési és
vízügyi miniszterrel, illetve a népjóléti miniszterrel egyetértésben
rendeletben szabályozza a géntechnológiával módosított
szervezeteknek az (1)-(2) bekezdésben meghatározott rendeletek
hatálya alá nem tartozó ipari célú felhasználását, környezetvédelmi
szempontú szállíthatóságát, a jelölendõ termékek körét, a jelölés
tartalmát és módját, valamint a jelölésre vonatkozó elõírások
alkalmazásának idõpontját [a termékek géntechnológiai módosításra
utaló jelölését], illetve az ipari célú géntechnológiai tevékenység
folytatásához szükséges mûszaki, technológiai, környezetvédelmi,
természetvédelmi és egészségügyi feltételeket, valamint, hogy
kijelölje a 4.§ (1) bekezdésének c) pontjában, a 4.§ (2)
bekezdésének c) pontjában, a 4.§ (3) bekezdésének c) pontjában és a
4.§ (4) bekezdésének c) pontjában meghatározott engedélyeket kiadó
hatóságokat,"
Indokolás: Lásd a T/4754/90. számú
módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - Az Elõterjesztõ képviselõje
egyetért
40. Juhász Pál és Kiss Róbert képviselõk, valamint dr.
Szántó Mihály és dr. Házas József képviselõk - kapcsolódva a
T/4754/30/7b. sz. módosító javaslathoz - a törvényjavaslat 31. §-
át új (10) bekezdéssel kiegészíteni javasolják:
T/31.. § Felhatalmazást kap/
"(10) a Kormány, hogy megállapítsa a
géntechnológiai engedélyezési eljárás során a biztosítékadási
kötelezettség, valamint a céltartalék képzési kötelezettség és a
felelõsségbiztosítás szabályait."
Indokolás: Lásd a T/4754/67/2.,
valamint a T/4754/77/2. számú módosító javaslat
indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Mezõgazdasági biz.
egyharmada sem támogatja
- az Alkotmányügyi biz. egyharmada sem
támogatja
- a Környezetvédelmi biz. támogatja
- Az Elõterjesztõ képviselõje nem ért egyet
41. Dr. Gombos András képviselõ - kapcsolódva a
T/4754/24. sz. módosító javaslathoz - a törvényjavaslat 33. §-át
#j (6) bekezdéssel kiegészíteni javasolja:
"(6) Az e törvény hatálybalépését megelõzõen már
legyártott - e törvény jelölési elõírásainak meg nem felelõ -
élelmiszercsomagolóanyagok e törvény hatálybalépését követõ 90 napig
felhasználhatók."
Indokolás: Lásd a T/4754/53. számú módosító javaslat
indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Mezõgazdasági biz. támogatja
- az Alkotmányügyi biz. támogatja
- a Környezetvédelmi biz. támogatja
- Az Elõterjesztõ képviselõje egyetért
II.
A Mezõgazdasági bizottság a T/4754/61.. sz.
ajánlás alábbi pontjairól a következõ képpen foglalt állást
pont Bizottság Elõterjesztõ
32. támogatja nem ért egyet
52. egyharmada sem támogatja egyetért
58. támogatja nem ért egyet
Összeállította: az Országgyûlés Jogi Fõosztálya
Budapest, 1998. március 5.
Dr. Orosz Sándor s.k., Dr. Hack Péter s.k.,
a Mezõgazdasági bizottság elnöke az Alkotmányügyi bizottság
elnöke
Gellért Kis Gábor s.k., Dr. Baráth Etele s.k.,
az Emberi jogi bizottság Környezetvédelmi bizottság elnöke
elnöke
Eleje Honlap