Módosító javaslat!
Dr. Gál Zoltán úrnak
az Országgyûlés Elnökének
Helyben
Tisztelt Elnök Úr!
A Házszabály 94.§ (1) bekezdése és a 102.§ (1) bekezdése alapján
az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény
módosításáról szóló T/4816.. számú törvényjavaslathoz a következõ
m ó d o s í t ó j a v a s l a t o t
terjesztem elõ:
A javaslat 12. §-a következõ, (2) bekezdéssel egészül ki, a további
bekezdések számozása pedig értelemszerûen változik:
Az új második bekezdés szövege:
"a 6. § (3) bekezdése hatályát veszti."
A további szövegrészek változatlanok maradnak.
I n d o k o l á s :
A jogalkotónak munkája közben mindig vigyázó szemmel kell
figyelnie a jogtudomány álláspontjára. Egyrészt azért, mert készülõ
jogszabályokhoz hasznos javaslatokat nyer-het, másrészt azért, mert a
tudomány szintetizálja a jogalkalmazók tapasztalatait, a tu-domány
végez egységbe fogó és összegzõ tevékenységet. Ha a jogalkotó valamely
jog-szabály megalkotásakor elmulasztja a magas fokú elõkészítést,
esetleg más meggyõzõ-désbõl éppenhogy szembehelyezkedik az uralkodó
tudományos felfogással, a disszen-zust a joggyakorlat oldja fel, utóbb
egyik vagy másik megoldást tartva életképesnek.
Az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény
6. § (3) bekezdése dogmatikailag indokolatlanul bõvíti ki a
termékértékesítés fogalmát, s rendelkezései egyébként sem
hatályosulnak a gyakorlatban. A kérdéses jogszabályhely a termék-
értékesítés fogalma alá vonja a hatósági határozattal történõ és az
árverési tulajdon-szerzést. Az áfa tv. javaslatának indokolása nem fûz
bõvebb szakmai indokolást e §-hoz, azonban szövegezése alapján
kitûnik, hogy a jogszabálykészítõk alapvetõen a bekezdés
megalkotásakor a jogügylet eredetét, keletkeztetõ aktusát kísérték
figye-lemmel, s azt akarták kifejezésre juttatni, hogy a törvény
szempontjából mindegy egy vagyontárgy kétoldalú ügylettel,
egyoldalúan, esetleg ex lege történõ megszerzése: a törvény hatálya
kiterjed rá. A 6-12. §-okhoz fûzött indokolás a termékértékesítést
általánosságban ellenérték fejében történõ átengedésként határozza
meg, késõbb a fogalmat az ingyenes és a gazdasági tevékenység
Brdekkörén kívül esõ termékfel-használásra is kiterjesztve.
A törvényszövegbõl mindez amúgy is egyértelmûen következik:
"Termékértékesítés a birtokba vehetõ dolog ellenérték fejében történõ
átengedése, amely az átvevõt tulajdo-nosként való rendelkezésre
jogosítja." (6. § (1) bek.) "Termékértékesítésnek minõsül az is, ha az
adóalany a terméket az adóalanyiságot eredményezõ gazdasági
tevékenysége körébõl kivonja, ideértve a más tulajdonába történõ
ellenérték nélküli átadást is." (7. § (1) bek a.) pont.) Azaz a
tulajdonszerzés formája már a fõ definícióban benne rejlik, a 6. § (3)
bekezdése már csak ezt értelmezi. További szövegpontosításra ezért nem
is lenne szükség.
A jogtudomány képviselõi a hatósági határozattal történõ és
árverési tulajdonszerzéssel kapcsolatban egységesek ezek eredeti
szerzésmód alá tartozása kérdésében. A dogmatika szerint tulajdonjogot
kétféleképp lehet fõszabályként megszerezni: eredeti vagy származékos
módon (egyes jogpolitikai megfontolások miatt néha a kettõ közti
átmeneti, ún. vegyes szerzésû tárgyakról is beszélhetünk). Eredeti
szerzésmódról beszélhetünk akkor, ha új tulajdonjog jön létre, akár
mert korábban a dolgon nem állt fenn tulajdon (uratlan dolgok,
gyümölcsök esete), akár mert állt ugyan fenn tulajdon az adott dolgon
korábban, ám az e szerzéssel elenyészik. Nincs tehát jogelõd-jogutód
kapcsolat. Ezzel szemben származékos a szerzésmód akkor, ha a
tulajdonjog amely az adott dolgon fennáll, ugyanaz marad, tehát
mindössze alanycsere következik be. Míg az eredeti szerzés esetén a
létrejövõ új tulajdonjog terjedelmileg sem kötõdik az elõzõ-höz (azaz
a korábban fennálló tulajdoni korlátok is elenyésznek), addig
származékos szerzés esetén csak oly mértékben lehet megszerezni a
tulajdonjogot, amely mértékben az elõd is tulajdonos volt: nemo plus
iuris ad alium transferre potest, quam ipse habet, azaz senki több
jogot annál át nem adhat, mint amennyivel maga rendelkezik.
A hatósági határozattal való tulajdonszerzés és az árverés a
jogtudomány szerint erede-ti szerzésmód, mert nem a jogelõd
tulajdonjogán alapszik a az új tulajdonos joga, hanem az állam
aktusán. (lásd a Ptk. 120 §, A polgári törvénykönyv magyarázata I.
kötet, Eörsi-Világhy Polgári jog Általános rész, tankönyv.)
Egyetlen eredeti szerzéssel történõ tulajdonosváltásnál sem
beszélhetünk forgalomról: a forgalom ugyanis per definitionem tulajdon-
átruházást feltételez. Átruházás pedig csakis azonos tulajdonjog
fennállásakor, jogelõd és jogutód között képzelhetõ el, azaz
érvényesülnie kell a nemo plus iuris elvének. Forgalomról tehát csak
származékos szer-zések esetén beszélhetünk. Érthetõ példákkal
megvilágítva: senki nem gondolja komo-lyan, hogy egy mezõgazdasági
õstermelõ a barack leszedésekor forgalomban sajátítja el a gyümölcsöt,
de az is abszurdum lenne, ha a szomszéd által elbirtokolt kertvég után
neki utóbb adót kellene fizetnie, mondván: ingatlanát forgalomban
szerezte, bár gazda-sági tevékenységi körén kívül és ingyenesen.
Mégis két helyen: az árverés és a hatósági határozattal
történõ tulajdonszerzés esetén a törvény áfa-kötelesnek ítél eredeti
szerzésmódot is. A jogi-dogmatikai megalapozatlan-ság megállapításán
túl érdemes a célszerûséget is vizsgálni. A hatósági határozat eset-
körénél tipikusan kisajátításról van szó, az állam, vagy a helyi
önkormányzat szerez tehát tulajdont. A másik esetkörnél, árveréskor is
az esetek többségében jelen van az állam: így eladói oldalon a
kárpótlási földek értékesítésekor, a szövetkezeti vagyonré-szek
megosztásakor, korábban állami tulajdonú vagyontárgyak önkormányzatok
általi értékesítésekor, illetve a másik oldalon pl elkobzás esetén. A
fenti esetkörökben nyil-vánvalóan értelmetlen lenne forgalmi adóról
beszélni, hisz ez csak az állam "zsebei közötti átcsoportosítást"
jelentené.
Marad azonban olyan esetkör, amikor az állam illetve a helyi
önkormányzatok nem feltétlenül játszanak szerepet, ez pedig az
árverések másik nagy - klasszikusnak is nevezhetõ - csoportja, a
végrehajtási árverések köre. A célszerûség ez esetben is vitat-ható:
ismert az árverések hatékonysági foka ma hazánkban. A hitelezõi
oldalon állók gyakorlatilag a végrehajtás során korábbi hiteleik és
azok járadékai töredékéhez juthat-nak csupán, azaz valójában részleges
és késedelmes hiteltörlesztésrõl van szó. A kvázi-hiteltörlesztés
analógiájára képzeljük el, ha a teljes hitelélet forgalmi adó-köteles
lenne!
A fenti dogmatikai és célszerûségi indokolás után érdemes
kitérni az ingatlan sajátos jogi sorsára árverések esetén: a törvény
ugyanis kiveszi az eredeti szerzésmód alól az ingatlanokat, mint
árverési javakat. E kérdésben a dogmatikai álláspont még nem tisz-
tázott atekintetben, hogy vegyes, vagy speciális tulajdonságokkal
jellemezhetõ eredeti szerzésrõl beszélhetünk-e. Az ingatlan-
nyilvántartásba bejegyzett tulajdonjogot korlá-tozó jogok (pl.
haszonélvezet, zálogjog) ugyanis az új tulajdonjogot is korlátozzák.
Ugyanakkor Világhy Miklós és Eörsi Gyula professzorok kifejtik, hogy a
tulajdonjog alapja nem az elõzõ tulajdonos tulajdonjoga, hanem itt is
az állami aktus. Ez pedig eredeti szerzésmódra utaló jelleg. Valójában
esetlegesen korlátozott, ám új tulajdon-jog jön létre. Ezt a
nézõpontot vallja átvitten a szövetkezeti törvény is: az 1992. évi II.
tv 47. § rendelkezik az ún. árverési kifogásról, mint jogorvoslati
intézményrõl. Az ár-verés jogtalansága esetén (tipikus példa: nem
tulajdonos adóssága fejében árvereznek el ingatlant) határidõhöz
kötötten lehet ezzel az eszközzel élni. A határidõ elmulasztása
jogvesztéssel jár. Azaz ingatlanom jogtalan elárverezése esetén a
határidõ elmulasztá-sával tulajdonomat elveszítem. Ugyanakkor a Ptk.
115. § (1) bekezdése kimondja, hogy a tulajdoni igények nem évülnek
el. Nem lehet tehát másról szó, csakis arról, hogy a korábbi
tulajdonjog elenyészett, s helyette egy új jött létre (egyébként
határidõ nélkül hivatkozhatnék tulajdonjogom megsérülésére). Azaz
ismét az eredeti szerzésre jellemzõ tulajdonságát tártuk fel az
ingatlan-árverési tulajdonnak.
A fentiekbõl az alábbi összegzés vonható meg:
1. a.) a hatósági határozattal történõ szerzés és az ingó
árverés eredeti szerzésmód,
b.) az ingatlan árverés eredeti szerzésre jellemzõ
sajátosságokkal rendelkezõ vegyes szerzés,
2. forgalomról csak származékos szerzések esetén,
ugyanazon tulajdonjog átruházásakor beszélhetünk,
3. ezért jogilag a fenti javakra kirótt áfa-kötelezettség
megalapozhatatlan,
4. gazdaságilag értelmezhetetlen és céltalan
rendelkezésrõl van szó.
A gyakorlat ma nem von le és nem igényel vissza áfát árverési
és hatósági határozattal szerzett javak esetén. A jogalkotónak korábbi
téves döntésére még idejében ráeszmélve követnie kell a gyakorlat és a
tudomány által bevilágított utat.
Budapest, 1997. október 13-án
Bogárdi Zoltán
országgyûlési képviselõ (MDF)
Eleje Honlap